Új privát üzeneted érkezett!

Szia Kispocak, szia Tikk!

Kb. én is ehhez a nõvéri hozzáállásra számítok a hallottak és az általatok írt vélemények alapján. Aztán ha mégsem ez lenne, hanem jobb a helyzet, akkor kellemesen csalódni fogok...
Én is a többágyas szobába szeretnék kerülni, lehet, hogy a fizetõs fajtába. Csak mi a garancia, hogy lesz is hely, akkor amikor esetleg odakerülnék? Tudom, hogy elõre be kell jelentkezni...
Egyébként szerdán megyünk a szülésznõhöz, még nem találkoztunk vele. Szeretnénk megismerkedni vele és megnézni a szülõszobát is, reméelm meg is tudja majd mutatni.
Teljesen egyetértek azzal, hogy nem igazán lesz idõ a "külcsínnyel" foglalkozni.
Én bízom magamban és kezdem felkészíteni magam a szülésre, és most úgy érzem, hogy nem félek. De még van 7 hét, és hát ahogy egyre közeledik az idõ, lehet, hogy egyre gyakrabban leszek "berezelõs". De a lényeg, hogy a párom ott lesz velem!
Mondtátok, hogy kérdezhetek nyugodtan:
Szóval, pl. ha nem lesz tejem, vagy elég tejem az elején, akkor a nõvérek elviszik megetetni (ki tudja mivel?), vagy hoznak neki pótlást és én etethetem a saját cumisüvegével? Vagy pl. amíg mennem kell majd gátkezelésre (feltéve ha nem császár lesz), addig vissza kell adni a babát a nõvéreknek?
Gondolom pelust azt kell otthonról vinni magunkkal, vagy adnak a bébinek a kórházban? És ruhát? Csak azt, amiben hazavisszük majd?
Ha esetleg megmosolyogtattalak benneteket ezekkel a kérdésekkel, akkor bocs, de hát nekem ez az elsõ.....

Üdv: Ildi
Névtelen
 


Szia Ildi!

A babákat mindig lemérik evés elõtt és után. Ha nem evett eleget, akkor pótolják, õk a csecsemõs osztályon. Elvileg anyatejjel. De az egyik anyukának a szobában elszólták magukat:"Kicsit bukott a tápszertõl, de nincs semmi baj". Szóval ki tudja mit adnak nekik. Ha éjszakára visszadod, akkor 3 körül kapnak enni. Popsitörlõn kívül nem kell vinni semmit, adnak pelust is. RUha nem kell egésznap egy ingebn és egy pólyában vannak. Ha bárhova el kell menned visszaadhatod a kicsit, de gátkezelés általában este szokott lenni, amikor amúgy is elviszik fürdetni õket.
üdv Tikk
tikk
 


Szia Tikk!

Gondolom, hogy nem bírják annyira a nõvérek, ha az anyuka naponta kétszer-háromszor esetleg szól, hogy beadná a babáját egy kis idõre. Pl. amíg lezuhanyzik.
És ott vannak a nõvérek közvetlen az emeleten vagy nem? És csak akkor néznek ránk, ha szólunk, vagy azért be-benéznek hívás nélkül is? Vagy ez túl naív kérdés? És esetleg a fejést is megmutatják, ha szükség van rá?

Üdv: Ildi
Névtelen
 

 
 

Ha csak zuhanyozni mégy akkor beteszed a kis bevásárlókocsiba.KépKépKép és a szobatársaid vigyáznak rá. Közvetlenül az emeleten, ha a fizetõsrõl beszélünk nincsenek. De telefonon tudsz nekik szólni és akkor órák kérdése és ott vannakKépHívás nélkül is bejönnek 3 óránként, amikor szedik össze a babákat etetés után, hogy megkérdezzék maradjon-e a baba vagy vigyék el. De ha kérsz segítséget azért megpróbálnak segíteni, csak sok dolguk van mindig és szaladgálnak.

szia
Tikk
tikk
 
 


Szia Ildi!
Én csak a nem fizetõs babás szobás tapasztalatomról tudok mesélni. Ha rövid idõre mész csak ki a szobából (zuhanyozás, telefonálás, stb.), akkor a többi anyuka vigyáz a babádra, addig nincs értelme beadnod a nõvéreknek. Ha hosszabb ideig akarsz valamit csinálni, vagy elfáradtál és úgy érzed, hogy pihenni szeretnél akkor csak beteolod a csecsemõsöknek a babát és bármikor kikérheted. Estére beviszik a babákat csak akkor hagyják veled, ha kéred, akkor adnak nekik éjszaka pótlást (tea, anyatej vagy tápszer), kórházi cumisüvegbõl, de biztos kérheted, hogy a tiéteket használják.
Nekünk semmit nem kellett bevinni mindent kaptunk. Utolsó elõtti nap hozta be a férjem amiben hazahoztuk a babát.
Ezzel a szobával egy emeleten vannak a csecsemõsök. Benézni csak akkor néznek ha hozzák a babákat, de ez az Elvíra akirõl már írtam szívesen segít mindenben, és delelõtt legalább kétszer megkérdezi, hogy van-e valakinek vmi. problémája, elmondja a melléket amin utól lehet érni, szóval nagyon kézséges, õ biztosan segít mindenben.
A fejéssel nem lesz probléma, mûködik a kórházban egy olyan hely ahol csak a fejéssel foglalkoznak, érdemes lelátogatni oda amikor megindul a tejed, ott mindent megmutatanak, van ott egy nagyon öreg néni õ profi ebben. Egyébként biztosan láttad már a helyet az UH mellett van.
Azt hiszem minden kérdésedre válaszoltam, ha valamiben tudok segíteni csak írd meg!Addig is üdv neked és a kis pocaklakódnak:
dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


Sziasztok!

Szia Ildi!
Kicsit eltüntem az utóbbi idöben, többek közt 2 hetet a kórházban töltöttem, mert a 33. héten megindult majdnem a szülésünk... infúzióval leállítottak minket.
Azóta itthon fekvés, pihenés, gyógyszer.
Most már lassan 37 hetesen nyugodtabban vagyok fent, mert elvileg már szülhetünk, ha megint történik valami.

Én a 3. emeletre már lefoglaltam a szobát, elvileg ha elöbb szülünk csak szólni kell hogy foglaltunk helyet, ha késöbb akkor meg telefonálni kell, hogy tolják tovább a foglalást.

Kicsit kezdek izgulni, már.
Az meg hogy a kórház, hogy néz ki, a csecsemösöket nyaggatni kell, az az egyik fele a dolgonak - de a gyerköcöknek ez a legbiztonságosabb hely, nagyon jók a gyerekorvosok - de remélem egyikünknek se lesz majd rá szükségünk.

Szönyi dr.-ról kérdezett valaki, nem ö az orvosom, de amikor beszéltem vele bent a kórhzban, vagy amikor ügyeletes volt és ö vizsgált ill. az elökészítön szimpatius volt és lelkiismeretesnek tünt.

Üdv. Dojika
Dojika
 


Szia Dojika!
Én ma vagyok utoljára a munkahelyemen, és mivel otthon nincs emilünk, ezért valószínûeg ez az utolsó alkalom, hogy írni tudok.

Szurkolok neked, meg a babócának is. Vigyázzatok magatokra, lehet, hogy majd a kórházban összefutunk, talán ctg-n. Én most kezdtem a 34. hetet.
Kezdek én is egyre izgatottabb lenni= (félelem+kiváncsiság+izgalom...:-)van bennem vegyesen), de már nagyon jó lenne babázni!

Üdv: Ildi
Névtelen
 


Sziasztok!

Ahogy szokás, megosztom Veletek a szülés történetet, és a kórházi tapasztalataimat.

Május 9-én, csütörtök délelött a magas vérnyomásom, az erös vizesedés és a vizeletben megjelent fehérje miatt a kórház belgyógyásza azt javasolta az utolsó két hétre feküdjünk be. Fö a biztonság!

Hazajöttem, összepakoltunk és délután visszamentünk.
Elég nagy volt a "forgalom" a szülészeten, így majdnem 3 órát vártunk a betegfelvételre, ennek meg is lett a hatása mert mire én kerültem sorra a vizsgálatnál 170/100 volt a vérnyomásom. Ráadásul kiderül elkezdtünk kinyílni is, a hétföi 3100 eredményhez képest 2110-án álltunk.
Beküldtek a szülöszobára CTG-re, és folyamatosan mérték a vérnyomásom, úgy félóránként. Kaptam 3x gyógyszert is, de nem nagyon akart lejjebb menni.
Egyszer csak jött a szülésznö, hogy akkor mondjak neki egy fiú és egy lány nevet... mondanom se kell hogy meghökkentem... csak nem szülés lesz???
Behívták Csabit is a folyosóról és beöktöztették, legyen mellettem amig kiderül mi lesz.
Az ügyeletes doktornö tájékoztatott, hogy ha még egy órán belül nem megy lejjebb a vérnyomásom, akkor muszáj lesz szülni - persze ök császára készültek.
Kértem, hogy értesítsék az orvosom (Dr. Dulka Tibor) - ö jött is azonnal és onnantól "átvette felettem a hatalmat". Amiért nagyon hálásak is vagyunk Neki Csabival, mert az Ö türelmének és kitartásának köszönhetjük, hogy nem mütét lett, hanem természetes szülés.
Hét óra után megérkezett a választott szülésznöm is Fehérfi Kriszti (szabiról jött be szegény), megtörtént az elökészítés, és a Doktor úr burkot repesztett.
A fájások bár erösödtek, de nem volt elég intenzív egy sem. Még mindig nagyon császárra állt a dolog.
Bár a hangulat nagyon kellemes és tényleg családias volt, beszélgettünk és nevetgéltünk is - na erre mondta is az orvosom, hogy addig itt nem lesz szülés amíg én mosolygok, én hiába mondtam Neki, hogy erösebbek már a fájások mint a burokrepesztés elött... "megnyugtatott", ha igazán jó fájásaim lesznek, nemlesz kedvem mosolyogni...
Vártunk egy jó ideig, aztán oxitocin infúziót kaptam, fájáserösítésnek - mert mint utólag a Doktor úr elmondta, tudta hogy én szülni akarok, nem jól viselné a lelkem a mütétet, ezért próbálta beindítani a dolgot.
Az infúzió hatott... pár perc se telt el és már hiába próbált viccelödni velem, én szóltam rá hogy hagyja abba, nincs kedvem nevetni - mire Ö kedvesen rámmosolygott, hogy ezt mondta Ö nekem, mostmár szülni fogunk...
Lassan elértünk a tolófájásokig is. Bizony néha arra gondoltam közben, hogy bár inkább a mütöben lennék... ugyan is Manóka feje hiába volt már jó helyen, volt még egy kis méhszáj... Forgattak egy ideig (5 fájás egyik oldal, 5 ájás másik oldal), aztán végre nyomhattam!!!
Pár nyomás után, mikor én már fel akartam adni a dolgot és közöltem a párommal, a szülésznönkkel és az orvossal, hogy inkább aludni szeretnék Csabi felkiálltott mellettem, hogy látja Manóka fejét... ez akkora eröt adott nekem, hogy a következö nyomásra egyszerre kicsusszant az én drágaságom... amit abban a pillanatban éreztem, azt nem tudom elmondani, legyen elég annyi, hogy most is potyognak a könnyeim a boldogságtól, ahogy írom...
A hasamra tették, simogattuk, puszilgattuk egy darabig, aztán elvitték öltöztetni - addig megszületett a lepény és a doktor úr bevarta a gátmetszést és a hüvely belsö falán azt a repedést amit Máté hasított utközben kifele. Na ez már nyügösebben érintett, nagyon fáztam, remegtem (KÉRJETEK POKRÓCOT!!!!) és fáradt voltam nagyon.
Aztán Mátét visszahozták, cicire tettük, szopizott egy picit, és fényképezkedtünk.

Hát így zajlott. Csoda az egész, néha még most is csak nézegetm és az jár a fejemben, nem lehet hogy én szültem ezt a gyönyörü babát...

A kórház...
Nekem minden kósza hírek ellenére nagyon jó a benyomásom így utólag. Fenn voltunk a harmadikon, egyágyas szobába és ott tényleg nagyon kedvesek, elözékenyek az emberrel.
A csecsemösök is rögtön jöttek ha hívtuk öket. Szóval nem olyan rossz a helyzet mint amire felkészültem a hallottak alapján.

Üdv. Dojika

Üdv. Dóra

Kép

Kép

Kép
dojika
 
 


Sziasztok? Tud valaki valamit dr. Horváth Jenõrõl? Milyen orvos? Milyen nála szülni? stb.

Elõre is köszi
Névtelen
 


Azért elgondolkodtató, hogy azok közül, akik ott szülnek, milyen kevesen szülnek ott másodszor is...

Szõnyi: kedves, lelkiismeretes, pénzéhes.

Bognár: lelkiismeretes, pénzéhes.
Egyszer elég volt
 


Hopp,
tényleg elgondolkodtató... csak innen a babanetrõl négy anyukát ismerek (beleértve magamat is), akik elõször ott szültek, ám a másodikat-többediket már a világért sem ott...
Nekem volt dolgom az elõttem említett mindkét orvossal. És való igaz, hogy nézi mindkettõ az ember pénztárcáját. Szõnyi nagyon kedves volt, bármi kérdésem volt, mindig szívesen válaszolt (ott üldögélt tízperceket egy sámlin az ágyam mellett és magyarázott), lelkiismeretes is szvsz. Hogy szülés alatt milyen, nem tudom, mert nekem császárom volt Kép.

üdv
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Nekem volt "szerencsém" szülés alatt is megtapasztalni milyen Szõnyi, mivel amíg vajúdtam az indított szülésemnél, infúzió a kézben, eszméletlenül erõs fájások, csökkenõ szívhang, szóval akkor éppen arra járt (nem õ volt sem a fogadott orvos, sem az ügyeletes, csak valamilyen kartont keresett) és foghegyrõl odavetette, hogy oldalra kellene ám fordulni mert így a baba meg fog fulladni. Hát ennyi segítõkészségnél azért talán több is belefért volna. Aki tudja milyen a hátán feküdve vajúdni, iszonyatos fájásokkal, infúzióval kikötve, az azt hiszem hogy tudja, hogy ilyen esetben nem olyan könnyû forgolódni.
Névtelen
 


Minden ijesztgetés ellenére, én biztosan itt fogom szülni a második gyermekemet is! Nem a kórház miatt, hanem az orvosom miatt. Úgy gondolom akinek rossz tapasztalata van ezzel a kórházzal az inkább az orvosának köszönheti, nem az építménynek, és úgy gondolom, máshonnan sem távozna jobb szájízzel!!!Fontos,hogy az ember jó orvoshoz kerüljön. A Szõnyi dr. úgy hallottam jó szakember, kedvességét viszont azoknak a kismamáknak tartogatja, akik az egész terhesség alatt mélyen belenyúlnak a pénztárcájukba.Tapasztalataim alapján kevés olyan orvos van aki önzetlenül, nem a pénzünk miatt segít!Üdv mindenkinek: dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


Dojika gratulálok kisfiad születéséhez!!!Jó egészséget kívánok nektek, és sok-sok boldog közös percet!!!
Üdv: dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


Sziasztok!

Én még itt nem jártam, de örömmel láttam meg a topic-ot. Én is a Schöpf-ben fogok szülni, várhatóan november vége felé. Megpróbálok visszaolvasni és nem újra megkérdezni mindenfélét. :-))

Szép estét!

Nyulika
Névtelen
 


Hááát, kedves névtelen, asszem Te sem ott szülöd a következõt...
Mellesleg (bár ezt több helyen leírtam már, bocsi az ismétlésért ha vki unja), nekem háton KELLETT feküdnöm vajúdás alatt a CTG miatt. Mire persze leesett a kisfiam szyívhangja, amiért megcsászároztak. Szóval gyakorlatilag szépen összehoztak nekem egy császárt. És örülhetek, hogy a kisfiam egészséges.
(Próbáltam én oldalra fordulni, fõleg mert úgy kevésbé fájt, de a szülésznõ nem engedte, mondván, hogy úgy nem tudja rámtenni a CTG-t...)
üdv
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok!

Én is majd ebben a kórházban szereték szülni, mert az orvosom Horváth dr.! De nam tudom, hogy milyen nála szülni, hogy milyen orbos szülés közben. Mert a vizsgálatok alatt nagyon kedves, õszintén lehet vele beszélni, stb.
Valakinek van vmilyen tapasztalata vele kapcolatban?
Elõre is köszi.
Névtelen
 


Zsóka, én azért megpróbálnám. Hallottam már jókat is, nem csak rosszakat. De köszönöm az információt. Ja, bocs, én voltam a névtelen, mert még a regisztrációs jelszóm nem érkezett meg.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy szült-e valaki Déri doktornál, mert én nála fogok. Ha valakinek van tapasztalata és meg is osztaná velem, azt megköszönném.

További szép napot mindenkinek!

Üdv,

Nyulika
nyulika
 
 


Sziasztok mindenki,

Én is az SM-ben szültem most április végén, és amásodikat, harmadikat és negyediket is ott fogom szülni,, mert nekem az egész nagyon pozitív volt, persze lehet, hogy a doli és aszülésznõ miatt, meg azért, mert ott volt a párom, vagy azért, mert pont akkor sütöött kint a téren a nap? Nem tudom, mindenesetre fantasztikus volt velem mindenki. A szülésznõm (választottam) Béres Éva volt, mindent õ intézett nekem, a dokim Ferenczi.

Engem senki nem kényszerített a fekvésre, sõt állandóan sétáltattak, és menettek , mert nehezen tágultam (17 óráig tartott az egész, ráadásul szép nagy fiam lett, 4250 gramm, és simán kicsusszant!) A CTG-t csak akkor tettem rá, amikor lefeküdtem, mert úgy nem voltak olyan erõs fájásaim, mint állva. A bordásfalat is kipróbáltam, mert képzeljétek, minden híreszteléssel ellentétben az is van...

Én egyébként az elsõn voltam a baba-mamában lõjegyeztettünk egy szobát a harmadikon, de pont akkor nem volt hely, csak másnap este, akkor meg már nem akartam költözni, és hát menni is igen nehezen tudtam azért...

A csecsemõsök olyanok, amilyenek, voltak egyébként nagyon rendesek is...

Az egyetlen negatív élményem a zárójelentések beszerzése volt – hát az tényleg egy tortúra!!!!

Most megyek, mert felébredt az új csaláûdtag, és követelõzik...

Sziasztok

Kispocak (aNita)
Névtelen
 


Sziasztok!

Dino köszönöm a gratulációdat Kép

Én, ha csak az orvosom nem változtat munkahelyet, a következö gyerekeimet is itt fogom szülni.
És egyetértek avval a véleménnyel, hogy akinek nem felhötlen az együtmüködése az orvosával és a többi ott dolgozóval, valószínü annak volt próblémája a kórházzal...

Én rengeteg nagyon lehangoló, elriasztó véleményt hallottam, olvastam a kórházról - még régen ott dolgozó csecsemösnövértöl is...
És mégis minden rendben volt...

Üdv. Dojika

Üdv. Dóra

Kép

Kép

Kép
dojika
 
 


Szia Anita!

Gratulálok a nagy babádhoz! Találkozunk jövõre a rendelõben!
Pusssz: Szonja - az asszisztens ;o)
szonja
 
 


Szia Szonja!

Micsoda meglepetés!

Te mikorra várod? És szintén a Ferenczinél? Persze ezt nem kellett volna kérdeznem... Én egyébként a jövõ héten megyek újra a hathetes ellenõrzésre.

Köszönöm a gratulációt és várom a híreidet!

Puszi
Anita
kispocak
 
 


Szia Névtelen!
Horváth Jenõ? A Horváth nem olyan egyértelmû vezetéknév...
Ha igen írok majd én nála szültem, 99 áprilisában.(csak jót tudok mondani)
geszter
 
 


Szia GEszter (geszter)!

Igen Horváth Jenõrõl van szó! Nagyon megköszönném, ha tudnál valami infóval szolgálni! Még senkitõl nem hallottam róla semmit, ezért érdekelne olyan valakinak a véleménye, aki mér szülés közben és várandósság alatt is megtapasztalta az a "keze munkáját"!!
Elõre is köszi.
Névtelen
 


Szia Névtelen!
Mint mondtam én nagyon meg voltam vele elégedve, de szívesebben írok e-mailt.Könnyû (gyors)szülésem volt,de 50%-ban õ szülte meg a babát.Kép
Írj a gaboreszter@mail.tvnet.hu -ra
Eszter
geszter
 
 


Szia Anita!
Én a II.Nõin szültem(ahol dolgoztam), május 1-én, 3950 gr-os Mátét! Õ már 7 hetes, és 6 kiló körül van, mostanában, kissé megviseli a meleg, napközben nem is nagyon alszik.
Nálatok mi a helyzet?
Puszi: Szonja
szonja
 
 


Hahó Szonja!

Levente 8 hetes lesz vasárnap, szintén majdnem 6 kiló, napközben alszik, és sokat eszik...

Bõvebben szintén emilben, címem anita@szofarago.hu.

Puszi
Anita
kispocak
 
 


Sziasztok!

Én is a Schöpf Méreyben szültem 2002. május 4-én.
Nagyon boldog voltam azokban a napokban, de CSAK azért, mert egy gyönyörû, egészséges kislánynak adtam életet.
Az este ügyeletes szülésznõ nagyon bunkó volt. Zsóka írta fentebb, hogy neki nem engedték, hogy oldalt feküdjön. Én elõre mondtam, hogy a hátamon fekve légszomjam lesz, úgy nem tudok feküdni. Vagy adjanak egy párnát, hogy üljek félig vagy oldalt. Mondta, hogy akkor oldalt, õ most nem hoz párnát nekem. Oldalt pedig meg nem mutatott helyes eredményt, úgyhogy emiatt még egyszer végig kellett feküdnöm azt az idõt. Idétlenkedtek csak és nem jellemzõen foglalkoztak velem. A fogadott dokimnak nem szóltak még, ezt nem is bántam, mert még alig 1,5 ujjnyi volt a tágulásom. De reggelre beindultak a fájások is és a tágulás is. Reggel megjött a váltós szülésznõ (Fehérfi Kriszti), õ magát a megváltást jelentette nekem, bemutatkozott nekünk, szólt a dokimnak (Dr. Bakos István), hogy elment a magzatvíz, induljon el, elmondott mindent, amit szerettem volna tudni. Valahogy úgy éreztem, hogy na mostmár semmi rossz nem történhet, a jelenléte is megnyugtatott, pedig életemben elõször láttam. Azóta többször is találkoztunk már utcán, séta közben, a kórházban fülbevaló-betételkor. Nagyon kedves, aki szeretne szülésznõt választani a Schöfiben, nagyon ajánlom. A dokim is megérkezett f9-kor, 9,30-kor pedig Apával közös erõvel kinyomtuk a kisasszonyt.
A kórház dolgozói nem voltak a kedvesebb fajtából, nem kérdezték volna egyszer sem talán, hogy hogy megy a szopi, de különösebben nem érdekelt. Anya lettem ott és a gyermekem érdekelt csak meg vártam a napot, hogy hazavihessem egészségesen.

Anima
Névtelen
 


Sziasztok!

Akkor hogy jót is halljatok a kórházról. Igaz, én mindenkit választottam ott, nem kevés anyagi áldozatot hozva, de csak jót mondhatok az engem körülvevõ személyekrõl. Mind az orvosom (Dr. Bakó Erika), a szülésznõ (Ili, ha kell valakinek, megvan valahol a teljes neve) és az aneszteziológusok gyöngye, a Sorbán doki mind mind szuperek voltak. A fizetõs emeleten pedig a Timi nõvér egy angyal.De eggyel lejjebb az éjszakások is nagyon rendesek voltak. A csecsemõsök között is volt olyan, aki mindenben segített (persze szólni kell és kérdezni, de ez nem hisem, hogy gond), és volt azért olyan is, akire 3x kellett rászólni, hogy hozza már a gyerköcöt enni.
Mindent összevetve, nekem jó tapasztalataim voltak. NKata
törpe
 
 


Sziasztok. A szülést illetöen nagyon ttudom ajánlani a Schöfit, legalábbis a szülészetet érintöen, a csecsemös részét kevésbé. A szülésznök közül a Fehérfi Krisztit vagy Ilit. Én a szülés elött 3 héttel már bekerültem magas vérnyomás miatt és a Kriszti szülésig pátyolgatott és az esemény alatt és utána is nagyon segitõkész volt.
SZtike
Névtelen
 


Sziasztok!
Én is a Schöfiben szûltem mind a két babámat. Nekem nem volt problémám. Az orvosom nagyon aranyos volt és minden nagyon simán zajlott. A csecsemõsök is mindenben nagyon segítõkészek voltak, igaz szólni kellett nekik ezért azért, de szerintem ez mindenhol így van. Nem a fizetõs emeleten voltam.Ha megint terhes lennék én biztos itt szülnék megint. Ahogy hallottam a nõk többségének nem a korházzal hanem inkább a választott orvosával volt baja.
Én is hallottam már rosszat errõl a korházról, dehát melyikrõl nem hallani?
Kata
mimike
 
 


Kata(mimike), szerintem nem a választott orvossal volt a bajuk, mint ahogy nekem sem. A belgyógyász pl. egy rém bunkó ember, és igencsak beletipor az ember lelkivilágába ha az embert kórházba fektetik, fõleg hosszabb idõre. Sajnos volt benne részem, hiszen mindhárom gyerekemet ebben a kórházban szültem, és CSAK az orvosom miatt. Harmadszorra ünnepek alatt szültem, és ha nem csupa többedszer szülõ nõ lett volna együtt a rooming-in szobában, hát bajban lettünk volna. A kutya sem nézett felénk, vizit nem volt, senki nem segített, mindent magunknak kellett intéznünk a baba körül, a csecsemõsökrõl meg inkább nem ejtenék szót! A nõvér-szobában nézték a tévét amíg a kicsik bent sírtak egyedül a csecsemõ-részben (szerencsére a mieink majdnem mindig velünk voltak). Ha nem nagyon szuper az orvosotok, akkor én magát a kórházat nem ajánlanám jószívvel... Amennyi mindent én láttam a saját szememmel mikor bent feküdtem a terhességeim alatt, az egy életre elég volt ahhoz hogy iszonyodjak minden kórháztól!
(ld. korábbi hozzászólásaim, gondolom már archiválva vannak azóta)

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Az még idetartozik, hogy amíg más kórházakban az anyának joga az EDA igénybevétele akár szülés alatt is ha ott gondolja meg magát, itt ilyen nincs. Elõre kell egyeztetni az aneszteziológussal (nálam ez azt jelentette hogy pont az ünnepekre utazott el, amikor én szültem, így ha nem lett volna olyan gyors a szülésem mint amilyen gyors volt, hát szenvedhettem volna, a kutya sem segített volna rajtam, pedig ha nem muszáj szenvedni, fõleg többedszerre, akkor mégis miért???), és ha sor kerül az EDÁ-ra akkor ki kell fizetni az árát, ez 15.000.- Ft. Ez máshol ingyenes és teljesen természetes, fõleg ott ahol a kismamának terhességi cukor-problémái voltak, mint nekem is! Hát azt hiszem most ennyi elég volt a negatívumok felsorolásából!

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok,

Ez nem túl biztató...én szeptemberben ott szülöm elsõ babánkat, az ifj. Szõnyi dokinál és Szabóné Tünde (az asszisztense) lesz a szülésznõ..Róluk tudtok valami biztatót? A kórház alapban tényleg nem túl bizalomgerjesztõ...Amúgy is már az aggódos idõszakban vagyok (35. hét) - szülési félelem, rémálmok stb. Szóval ha valaki ezügyben hozzászólna, nagyon megköszönném.

Az EDA egyébként is külön tipródás tárgyát képezi, szóljak elõre, vagy ne? Ki tudja hátha mázlista módon gyorsan kibújik a kis manókám....

Köszi elõre is!

Pocak
Névtelen
 


Szia Pocak,

Én is itt fogok szülni majd novemberben, hát igen a kórház kinézete nem igazán bizalomgerjesztõ, de az orvosok nagyok jók. Sógornõm + 2 ismerõsöm is itt szült, és meg voltak elégedve. Én a fizetõs szobába szeretnék kerülni, mert az mégiscsak sokkal kulturáltabb. Félni már én is félek, mert igazán soha nem voltam kórházban, csak mikor megszülettem. Állítólag a nõvérek és a szülésznõk is normálisak. Hát én ennyit tudok. Remélem egy kicsit megnyugodtál.

Brokkoli
brokkoli
 
 


Szia Pocak!
Nem szabad aggódni,nagyon jó kezekben leszel. Szakmailag Jó nagyon a kórház, a nõvérek pedig máshol sem biztos hogy jobbak. Én itt szültem, és csak akkor szülném máshol a következõt ha az orvosom elmenne innen. Minden kórházban találsz olyat akinek rossz tapasztalatai vannak, de most neked már nem ezzel kell foglalkozni.Ha eljön az idõ csak a babáddal és magaddal törõdj!Jó ha megbeszéled elõre az orvosoddal ha EDA-t szeretnél, bár nem véletlenül nem alkalmazzák ott túl gyakran. A szülés a világ legcsodálatosabb dolga,- még ha akkor nagyon szenved is az ember-,hihetelenül hamar elfelejti a rosszat és csak a szép marad meg az emlékezetében. Úgyhogy azt tanácsolom ne hallgass a rosszra, lehet itt sok jóról is olvasni!
Dino
Névtelen
 


Sziasztok,

Köszönöm a megnyugtató sorokat. Igazából így a 35. hét végén, elég ingadozó a kedélyállapotom...hol teljes pánik és félelem, máskor meg úgy érzem magam mint egy terminátor aki mindent kibír és iszonyú erõs lesz..hát majd meglátjuk.
Abban én is biztos vagyok, hogy utána minden fájdalmat el fogok felejteni, ha végre ott kalimpál majd a kiságyában ami már epekedve várja...Az mindenesetre megnyugtat, hogy a párom ott lesz velem és fogja majd a kezem...

Pocak
Névtelen
 


Sziasztok lányok!

Én is november elsejére vagyok kiírva, de én már a második babámat fogom a Schöpf-Méreiben szülni. Nekem az elsõ babával nem voltak rossz tapasztalataim, bár ha szükségetek van segítségre nógatni kell a nõvéreket. Én kétágyas fizetõs szobában voltam egy éjszakát kivéve egyedül. A lányom egész nap velem volt. Mindenkinek ajánlom, hogyha a problémája van a szoptatással vagy a baba nem akar enni, de már beindult a tej, látogassátok meg az anyatejes központot. Ott volt egy idõs néni, aki megmutatja a helyes fejést, segít megelõzni a mell begyulladását. Én ajánlom, hogy válasszatok szülésznõt, én nem választottam az elsõ szülésnél, és nagyon sokat voltam egyedül a férjemmel a vajúdás alatt, mért mások is szültek rajtam kívül. Ha valakinek van kérdése a tapasztalataimmal kapcsolatban szívesen válaszolok.

Sziasztok Tünde

schkft@axelero.hu
Névtelen
 


Tünde,

Én is fizetõs szobába szeretnék kerülni, csak nem tudom, hogy azt hogy kell elõre lefoglalni, és honnan tudom, hogy nem akar-e elõbb, vagy késõbb 1-2 nappal kibújni a pocaklakó. Tudnál jó szülésznõt ajánlani? Neki is fizetni kell majd, hogy abban az idõpontban bent legyen a kórházban?
A mélemre is írhatsz: medrakar@ln.matav.hu

Brokkoli
27
brokkoli
 
 


Szisztok,

Tünde ez engem is érdekelne, mármint hogy megy a fizetõs szoba dolog, mivel a "natur" szobák állítólag nem túl fényesek, sokan vannak stb....

A másik amiben még tanácsot szeretnék kérni tõletek, hogy Ti kb. mennyit szántok a dokinak illetve a szülésznõnek, mert én már mindenfélét hallottam...azt hiszem a kismamák hajlamosak felstrófolni az árakat....én viszont nem akarok se túl sokat, se túl keveset adni. Lesz bõven kiadás így is...

Pocak

ui: és már igy is egy vagyont otthagytam a dokinál az elmúlt 8 hónapban...
Névtelen
 


Pocak,

hát igen, én is egy vagyont hagyok mindig a dokimnál... én már ott tartok, hogy nem merem mekkérdezni, hogy mennyibe kerül a szülés, mert ha pl. azt mondja 120.000 hanyattdobommagam. Tavaly még 60 ezret mondott az egyik ismerõsömnek.... nem tudom én se

Brokkoli
brokkoli
 
 


Jaj, ne rémissz ilyen összegekkel...
A barátnõmnek tavaly az én dokim azt mondta 30-50.000 között szokott kapni...na most én úgy gondolom e között fog kapni, attól függõen hogy mit produkál, milyen lesz velem a szülés folyamán....

És persze még van a szülésznõ, a fizetõs szoba stb.
Ugy gondolom 50.000-nél többet semmiképpen nem fogunk adni. Egyszerûen nem megy több. És aki még ennyit sem bír adni....?

Pocak
Névtelen
 


Szia Pocak, Brokkoli és a Többiek!
Elnézést, hogy így belekontárkodom a beszélgetésetekbe, én januárban szültem a Schöpfiben, talán segít a tapasztalatom:
- a 2 ágyas fizetõs a tuti szoba, a nõvér is angyal ott (fõleg a Timi). Ha elõre lefoglaljátok az igazgató titkárságán, akkor lesz is hely, de ha késik a baba, szóljatok be.
- 50 e Ft simán elég a dokinak, sokan 30-at adtak, és kevés többet hallani az 50-nél
- szülésznõ: kérjétek az Ilit, egy tündér, és közel lakik a kórházhoz, 10 percen belül beér. És megérdemli, hogy amennyit tudtok ezért adni neki, meg is kapja, eléggé rá is szorul (és hihetetlen lelkiismeretes!)
- ha EDA-t (érzéstelenítést kértek), kérjétek a Sorbán dokit, a világ legaranyosabb és figyelmesebb orvosa, talán többet segített a szülés alatt, mint bárki, pedig az orvosom és Ili is szuperek voltak.
Remélem tudtam valamit segíteni és még egyszer bocsi a közbeszólásért.
törpe
 
 


Szia Kati,

nagyon-nagyon köszi az ötleteket!!!!!

Brokkoli
brokkoli
 
 


Sziasztok lányok!

Én is Ilinél szültem, nagyon kedves volt, bár mint már írtam nem volt fogadott szülésznõm, és más is szült rajtam kívül. Fülöp Ilona a neve, a II. emeleten dolgozik, én most a második szülésemnél szeretném õt választani.
A szobafoglalással kapcsolatban elég rugalmasak, az elsõ szülésemnél nem akart kibújni a baba. Én július 15-re voltam kiírva (ez egy szombati nap volt), de már csütörtöktõl volt foglalt ágyam, amit csak 17-én foglaltam el. Mindig kell jelezni a titkárságon, hogy kb. mikorra várható a szülés a kiírt idõponthoz képest.

Találkoztam, már olyan esettel is, hogy hiába foglaltak szobát sajnos telt ház volt, normál osztályra kellett befeküdnie az illetõnek, de amint lett szabad ágy azonnal felköltözhetett.

A dokival kapcsolatban én sem mertem megkérdezni, hogy mennyit kér, féltem a választól. De próbáltam érdeklõdni a pácienseinél, akik azt mondták, hogy nem mond összeget, mert nem szeretné, ha valakinek OTP kölcsönt kellene felvennie, hogy õt kifizesse. Én 30000 Ft-ot adtam és egy nagyon márkás wiskyt, nem vettem észre rajta a legközelebbi kontrollon, hogy nem lenne megelégedve. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a terhesség kilenc hónapja alatt legalább egyszer nem jártam volna a magánrendelõjében, ahol 5000 Ft-ot fizettem alkalmanként.

Sziasztok

Tünde
Névtelen
 


Sziasztok,

Eddig nem voltam gépközelben, így csak most láttam a válaszokat, én is köszönöm mindenkinek a hasznos infókat! A héten megyünk CTG-re, úgyhogy akkor le is foglalom a szobát...Plusz vasárnap a leendõ szülésznõnkkel (Szabóné Tünde) megbeszéljük a tudnivalókat, így jövõ hétre már okosabb leszek. EDA-ra még egy Tamara nevû doktornõt is ajánlottak, de azt mondják ha éppen nem elérhetõk akkor az pech...persze lehet hogy anélkül is menni fog, ki tudja...A Sorbán dokinak még utánajárok...

Az anyagiakat illetõen én is 30-ra gondoltam, az 50 az már tényleg a maximum...

Üdv és köszi Mindenkinek!

Pocak (jaj...már a 36-odik...!)
Névtelen
 


Lányok,
ti mennyi pénzt fogtok/v. már adtatok a szülésznõnek, ill. nõvérnek? mert gondolom nekik is kell adakoznunk.

köszi

Brokkoli
29
brokkoli
 
 


Szia Brokkoli,

Ezügyben én is tanácstalan vagyok, pedig csak napjaim vannak hátra....úgy hallottam 15.000,- körül szoktak adni a szülésznõnek, a nõvérnek szerintem meg inkább valami jobb csokit, bon-bont fogunk adni, ha persze olyan...

Üdv:

Pocak (38)
Névtelen
 


Kedves Brokkoli és Pocak!

Fentebb már én is bekapcsolódtam ide. Én már januárban jártam a Schöpfiben. Valóban a 15e Ft a szülésznõnek pont elég, annál több nem kell, és a nõvér(ek)nek ahogy írtad vagy édesség vagy max. 2 ezreket adtak a kismamák. Azért csokival készüljetek, mert többször benéz majd a gyermekorvos is (nagyon kedves hölgy, mindenben segít és szívesen válaszol), no meg azért 1-2 kedves csecsemõs is van (meg néhány nem kedves). Szóval a csokiból érdemes rákészülni, persze semmi nem kötelezõ, majd meglátjátok.
Sok boldogságot a picurhoz: Kati
törpe
 
 


Sziasztok!

januárban fogok szülni a Schöpfben Dr. Kósa Zsoltnál, szült mostanában nála valaki? milyenek most a körülmények?
nagyon köszi:
Adri
Névtelen
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?