Sziasztok,
most aludt el a lányka, apuci meg elment meccset nézni (Hajrá Portugália!)így mesélek akkor.
Szóval vasárnap délután 1 körül elkezdtem vérezni, fájás-görcs sehol. Bementünk a kórházba, ahol megvizsgált Hajdú doki, majd közölte, hogy bár semmi jele annak, hogy szülnék, de a vérzés miatt - vékonyodik a méhszáj - bent kell maradnom. Annyira nem örültem neki, hiszen még beterveztem egy kis szekrény szerelést vasárnapra, de ha maradni kell, akkor nincs mit csinálni. Páromat elküldtem, minek unatkozzon mellettem, ha lesz valami úgy is szólok.
( Halkan jegyzem meg, hogy pont anyuéknál voltunk, amikor elkezdtem vérezni, szóval a drága család otthon görcsben ült. Felhívtam őket hogy nincs gond, de bent maradok - mire ők (anyu és húgom) közölték, hogy jönnek be. Mondtam nekik, hogy teljesen felesleges - de ők ragaszkodtak az elképzelésükhöz. Szép lassan elismételtem nekik, hogy nincs gond, nem jön még a baba, ne jöjjenek - válasz: meglesznek ők itt bent, leülnek egy sarokba kártyázni, ne aggódjak értük. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!
Hiába tiltakoztam, naná, hogy jöttek. Én meg nagyon határozottan hazaküldtem őket - látszott, hogy nem esett nekik jól.)
Szóval család el, én befeküdtem a 2. kórterembe, ahol két már anyuka feküdt és mesélték a mindenféle rémtörténeteiket, hogy jól felkészüljek. Inkább kimenekültem a ctg-s szobába, ahol Kriszta nővérrel és Sztakó doki feleségével egy jót beszélgettem - nagyon kedvesek voltak. A doki felesége megvizsgált és mondta, hogy még mindig csak egy ujjnyira vagyok kitágulva, viszont annyira szépen beilleszkedett a bébi koponyája, és annyira vékony a méhszáj, hogy ez egy gyors szülés lesz. Cö-cö, gondoltam magamban...
)
Aztán jött a váltás és jött Vera (Csapó doki asszisztense) és megígérte, hogy 9 körül megint csinál egy ctg-t.
Na valahol itt kezdődtek a fájások, először 7-8 percenként jött 'valami', amit még eddig soha nem éreztem - jó kis alhasi fájdalom, de a hátamból indulva.
Fél kilenc körül már 5 perces fájásaim voltak, fel-le sétáltam a folyosón és vártam Verát, meg a 9 órát. Egyszer csak megjött Vera, felrakta a ctg-t - már ő is látta a fájásaimat. Közben telefonált Csapó doki, hogy mi a helyzet, fürödhet e vagy jöjjön be, mire Vera megnyugtatta, hogy csak nyugodtan fürödjön nincs itt semmi. Telefon le, Vera megvizsgál - "Anya, ez már két ujjnyira tágult, érzem a baba fejét!" - Leszálltam a vizsgáló asztalról és mondta Vera, hogy akkor pakoljak össze és szépen besétálunk a szülőszobára. Összepakoltunk, elindultam a folyosón és mire beértem a szülőszobára már 2 perces fájásaim voltak.
Andi - szülésznő - megcsinálta a beöntést, én felhívtam a párom, hogy lassan jöjjön, Vera felhívta a Csapót, hogy mégse fürödjön ő is induljon. Fél 10-re beért a párom és a doki is. Amíg Attila és Csapó böltözött, addig én a zuhany alatt nyögtem a beöntés és a fájások hatása miatt.
Végre elkészült a doki, felfeküdtem az ágyra, megvizsgált és közölte, hogy szülünk. Burkott repesztett, elment a magzatvíz, majd annyit mondott, hogy 10 perc múlva baba lesz.
És utána tényleg szültünk - jött a fájás és már nyomhattam is. Nagyjából 6-7szer 3 nyomás alatt megvolt Kicsim. Mondanom se kell, hogy én legalább félórának éreztem, de a párom szerint tényleg 10 perc volt. Csapó végig nagyon híggadtan segített, a párom végig bíztatott, szóval ez egy jó kis csapatmunka volt...
Egy kicsit vágni kellett a gátat, de ezt is az utolsó előtti nyomásnál csinálták, addig vártak, hátha megy nélküle is.
Kibújt a kislány, elvitték fürdetni - mire visszaértek már megvolt a méhlepény nyomás/vizsgálat, és már kezdtek rendbe rakni.
Tudom, hogy minden anyuka így van vele, de rögtön megállapítottam, hogy az én kislányom a legszebb a világon, pláne úgy, hogy apuci száját örökölte. Éjfélig bent maradtunk a szülőszobán, küldözgettük az sms-eket szerte a világba.
( Anyu és a húgom persze először durcásan telefonált, hogy miért nem szóltam, hogy elindult a dolog, jöttek volna segíteni - sétáltak volna velem a folyosón. Aztán gyorsan lehiggadtak és már rohantak is be, hogy lássák Alexát.)
Hétfőn reggel átköltöztem a 6. szobába. Ez egyágyas szoba, közös fürdője van a szomszédos két személyes szobával. 10.000,-/éjszaka, viszont szerintem sok szempontból megérte. Ide bejöhetnek a látogatók, nem kell kitolni a babát minden egyes alkalommal a folyosóra. Nagyon sokat számított, hogy itt igazán csak egymással kellett foglalkoznunk. Ha éjjel sírt a pici, akkor nem kellett azon is görcsölnöm, hogy felkeltem a többi babát és mamát - "csak" arra kellett figyelnem, hogy megnyugtassam-szoptassam a picit.
Csapó mindig bejött és megkérdezte, hogy mi a helyzet velem és "Bélával", sőt néha még egy-egy poént is elengedett.
A csecsemős nővérekben kellemesen csalódtam. Az egyetlen nem kedves nővér az volt, aki lejött a csecsemős előadásra.
A többiektől bátran lehetett kérdezni, mindig válaszoltak és ha kellett, akkor meg is mutatták, hogy mit és hogyan csináljak.
Csapó olyan jól varrt össze, hogy már kedd reggel nem is éreztem a gátsebemet, ráadásul varratot sem kellett szedni, amikor eljöhettünk pénteken.
Szóval összefoglalva a kicsit hosszúra nyúlt mesét - mindenkinek csak ajánlani tudom a kórházat, a dokit, a nővéreket. A szülés alatt el se tudtam képzelni, hogy ennek a "szülési érzetnek" egyszer vége lesz, de most már lassan egy héttel a szülés után itt állok egy gyönyörű manóval a kezemben és nem is kérdéses, hogy érte 1000szer végigcsinálnám újra.
Mire leírtam, már vége is lett a meccsnek...
Az első itthoni éjszakánk persze kicsit strapásra sikerült - de majd belejövünk.
Még eléggé bután csináljuk apucival, mert amikor Alexa alszik, akkor mi csak gyönyörködünk benne és beszélgetünk - ahelyett, hogy pihennénk - de majd csak megjön az eszünk....
Bmszsz / Andi