Szülés történetem:
Május 25-én este még egyáltalán nem sejtettem, hogy másnap szülni fogok, a hasam sem volt lent és az arcomon sem látszott semmi. A férjemmel mikor telefonon beszéltem, mondtam neki, hogy most már megvárjuk, míg levizsgázik, és leér Félegyházára, hogy ő is ott lehessen, mikor Julcsika megszületik.
A kiscsaj viszont úgy gondolta, hogy pontos lesz, és a kiírt napon fog megérkezni.
Hajnalban 4 óra körül arra keltem, hogy picit fáj a hasam, kimentem wc-re, és enyhült is, azt hittem csak az volt az oka, nem gondoltam, hogy ez már előjel. Fél 6 körülre viszont már beértünk a kórházba, mert újból elkezdett fájni a hasam, és nem is múlt, apukám meg ráparázott, mondta, hogy azonnal teperjünk be.
A kórházban először mondták, hogy várjak kint, mert épp szülés volt, akkor már kicsit én is aggódtam, mert kb. 4-5 perces fájásaim voltak. Aztán megkaptam a hálóingem, majd irány a szülőszoba, ahol megnézték a fájásaimat, majd mondta a szülésznő, hogy elég rendszeresek, de még enyhék. Hát, én már akkor nem úgy gondoltam, kb. 10-szer jobban fájt, mint mikor meg szokott jönni, pedig én azzal is mindig jól megszenvedek.
Telefonáltam nővéremnek, hogy jöhet, meg volt beszélve, hogy ő lesz velem, ha a férjem nem tud leérni. Nagy segítség volt, hogy mellettem volt, végig fogta a kezem, mérte a perceket, beszélt hozzám, poénkodtunk végig vele meg a szülésznővel, mondta is mindig a dokim, mikor benézett, hogy még biztos nem most fogok szülni, mert annyira vigyorgok. Pedig a fájások elég húzósak voltak, viszont közte a szünetekben semmi bajom nem volt.
A beöntés meg a borotválás sem volt olyan vészes, pedig én még ettől is paráztam.
9 óra körül burkot repesztett a dokim, mert a fájásokon kívül semmi nem volt, pedig akkor már nagyon szültem volna. Utána már felgyorsultak az események, folyt a magzatvíz, meg egypercesre sűrűsödtek a fájások. A burokrepesztést egyáltalán nem éreztem, fájáskor csinálta, a burokrepesztő műanyag tűt meg megkaptam emlékbe.
Ezután kaptam egy labdát is, meg mászkálnom kellett, ugyanis Julcsika még nagyon fent volt, arra vártunk, hogy lejjebb jöjjön. Közben a mellettem lévő boxban is szült egy lány, akit szintén Andinak hívtak és szintén az én dokimnál szült. Így szegény orvos rohangált a két boksz között, meg viccelődött, hogy melyikünk nyer, kinek lesz meg előbb a babája. Végül a mellettem lévő „beelőzött”, neki 10 perccel előbb született meg a kislánya. Nagyon érdekes volt, mert teljesen hallottuk egymást, amikor ő tolt ki, és a dokim mondta, hogy mit csináljon, akkor én is azokat csináltam a másik szobában, ugyanis akkor már én is fent feküdtem, és azt vártam, hogy mikor tolhatok végre. Azt mondták, hogy olyan érzés lesz, mintha kakilnom kellene, de én csak azt éreztem, hogy egyfolytában fáj mindenem és majd szétszakadok. Akkor már nagyon tolni akartam, szerettem volna túl lenni rajta, kezdtem fáradni. Végül 5 tolásból, kb. 20 perc alatt bújt ki Julcsika, én mint az őrült nyomtam ezerrel, kicsit pöttyös is lett a fejem, pedig próbáltam az alhasamra koncentrálni. Az utolsó nyomásnál már úgy éreztem, hogy nem is vagyok ott, mintha kívülről nézném magam, csak a dokim instrukcióit hallottam. Végül a feje után kicsusszant a kis teste is, és annyira megkönnyebbültem, elmúlt minden fájdalom egy csapásra. Rögtön felsírt, majd a mellemre tették, ahol azonnal megnyugodott. Fantasztikus volt megérinteni, tényleg nagyon puha volt. És én legszívesebben sírtam volna, annyira boldog voltam, és megkönnyebbült. Mert közben végig miatta is aggódtam.
Mindenki el volt ájulva, hogy mekkora haja van, a doki mondta is, mikor még bent volt, hogy már kilóg egy kis hajtincse. Anyukám is bent volt az utolsó órában, ő is látta, meg azt mondta, hogy hatalmas élmény volt neki, örült, hogy ilyenben is része lehetett. Persze volt bőgés rendesen!
A szülés után még két órát voltam a szülőszobán, majd mentem tusolni, és be a szobámba. Magam is meglepődtem, hogy tudok egyedül járni, sőt még ülni is tudtam, pedig meg voltam győződve, hogy majd nagyon fog fájni a varrás. Szerencsére nem volt vészes.
Az 5. napon jöttünk haza a kórházból. A szülést nem szenvedtem meg annyira, mint a bent létet… Volt egy horkolós szobatársunk, nem tudtunk tőle aludni, éjszaka vonultunk egy másik szobába, 3 óránként ugyebár hozták a babát, de nekem fölöslegesen, mert még nem volt tejem, szegénykém csak sírt keservesen. Szóval hiába voltam baba-mama szobában, nem lehetett velem, mert nem tudtam még etetni. Már a végén megkértem, hogy hozzák ki a kajáját, mert már együtt bőgtem a gyerekkel.
A nővérkék sem voltak túl segítőkészek, teljesen leírtak, hogy nem tudok szoptatni, meg el is könyvelték, hogy az én állítólagosan befelé forduló bimbóimmal nem is lehet soha. Ehhez képest Julcsi vígan szopizik! J
Szóval a szülés előtt állóknak azt tudnám tanácsolni, hogy ne hallgassanak az ilyen „okosokra”, és ne aggódjanak, mert ha nekem lett tejem a 4. napon, amikor már tökre kétségbeestem, akkor lesz mindenkinek! J
Ami nagyon hasznos volt a kórházban, az a nedves wc papír, mondják is, hogy áztatni kell tusoláskor a varrást, akkor nem húzódik annyira. Nekem nem is fájt, és a kiszedés sem volt vészes, és vígan ücsörögtem, a szobatársaim meg irigykedve néztek, ők még menni is alig bírtak. Nagyon hasznos még a Tena betét és rögzítő bugyi, a mi kórházunkban csak ilyen hálós bugyit lehet használni, nem engedik a simát, állítólag így jobban gyógyul a seb.
És lehetőleg pisilni kell szülés után, mert nekem katétert raktak fel, mert aznap nem tudtam, csak másnap. Próbáltam könyörögni, hogy még várjunk, de nem volt kegyelem, szörnyű volt, mikor felrakták, egy kicsit még most is érzem, mikor pisilek.
A legjobb az volt, mikor hazajöhettünk! Már nagyon vártam, tökre kivettem volna már a pólyából Julcsikát, nagyon kíváncsi voltam rá. A kórházban a szoptatások alatt ha aludt, akkor csak gyönyörködtem benne, simogattam a hatalmas haját, és alig bírtam ki, hogy ne sírjak, annyira jó érzés volt, hogy megvan, láthatom, érinthetem végre. Imádok vele lenni, rengeteget puszilgatom, babusgatom, talán már kicsit el is kapattam, mert csak kézben alszik el, és nyugszik meg. A legjobb dolog ő, ami eddig történt velem az életemben!!!
Na asszem ideje, hogy lelőjem magam, bár több, mint egy hónapig nem írtam, most pótoltam!
Remélem, azért nem untatok meg a végére.
És végül a mellemen megnyugodott Julcsika