Új privát üzeneted érkezett!

Nekünk úgy volt, hogy más baja nem volt és a bőrgyógyászaton mondták, hogy erős az immunrendszere azért csak ennyi, és ha már pöttyök vannak akkor nem fertőz, kaptunk valami krémet rá, de elég sokáig pöttyös volt, aztán elmúlt.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Barbi!
Ha jól értem, akkor bepöttyösödött Ádám? Mégiscsak 3 napos láz szerű akkor a dolog?
Nálunk Flóránál volt, de a láza is csak hőemelkedésféle volt inkább, és minimálisan jöttek ki a pöttyök. De a pötty a vége, úgyhogy túl vagytok rajta!

Márti!
Ma megsütöttem a csirkés-brokkolis-sajtos-tejszínes receptajánlatodat, nagyon fini lett. Nem mellesleg a gyerekek épp két pofára tömik magukba. Természetesen a segítségem nem kell hozzá. :? Már megérte! :wink:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andi, hogy 3 napos láz volt-e, vagy ez csak víruskiütés a fene se tudja. Mivel a doki azt mondta, hogy piros a torka, de szinte mindig ezt mondta (nála más betegség nincs is) ezért akár 3 napos láz is lehetett.
De nagyon enyhék a pöttyök, mondom, szinte észre sem venni, csak én látom az eddig hibátlan bőrű kölykön.

De akkor megnyugodtam, ez a (bármilyen is volt) betegség lecsengése.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 

 
 

Egyébként amikor ÉN szerintem 3 napos láza volt Flórának (lehet, hogy nem is az volt), akkor 3 napig volt enyhén lázas, után jöttek az alig észrevehető pöttyök a felsőtestén, azok pedig elmúltak kb. 2 nap alatt, mivel olyan kis haloványak voltak. Az első lázas napon voltunk dokinál, nekünk is azt mondta, hogy kicsit piros a torka, de semmit nem kaptunk, aztán már vissza se mentünk az előbbiek miatt.

Egyébként én már fázok előre, ha azt hallom a dokitól, kicsit piros a torka. Ez nálam azt jelenti: fogalmam sincs, majd kiderült pár nap múlva. Amit egyébként így is állapítanak meg, mert később derül csak ki, hogy merre megy el a betegség.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Igen, ez ennél a dokinál is így van, piros a torka = mittudomén mi baja.
A mi dokinénink mindig azt mondja, hogy a betegség kezdetétől 24 óra múlva derül ki, hogy merre mozdul. Vírus, baci vagy miféle kórság. De most azt mondta, ha vírus, akkor 4 napig tombol és ennyi.

Mindegy, a lényeg, közelebb kerültünk megint a gyermekorvosi diplomához, lassan mindenhez érteni fogunk.
Szerintem már simán megtudnánk gyógyítani a manókat, ha valakinek gondja van elmondja a tüneteket, aztán valakinek biztos volt már hasonló és együtt kitaláljuk a gyógymódot. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi: nálunk magas láza volt a Szandinak 3 napig, aztán a 4 v. 5. napon lett tele kiütéssel a has, háta és a lába. Neki nagyon sok volt, nagyon-nagyon apró, inkább érezni lehetett, ahogy simogattuk, mert nem volt nagyon piros.
Nekem is azt mondták ez a vége a betegségnek, de azért még ne vigyem közösségbe.
A múltkori vírusnál viszont, sokkal pirosabbak voltak a kiütések és lassabban múltak el.

A mi dokinknál is csak a „piros a torka” diagnózis létezik.

Nálunk most szakadt le az ég, remélem egy kicsit lehűl a levegő, mert nagyon fülledt meleg van.

Ha minden igaz holnap megyek a Máriába, kell valakinek valami?

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Itt is beborult, de messze nem biztos, hogy esni is fog. Ha egész Dunakeszin esik akkor sem biztos, hogy nálunk is. Szerintem ez a Bermuda háromszög, az eső mindig elkerül bennünket.

Zsuzsi, szerintem nem kell semmi, köszi. Mit veszel?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Gumicsizmát szeretnék meg esőkabátot.

Holnap megyünk Taksonyba és ha minden igaz csak vasárnap jövünk haza, esős időt mondanak, és nincs olyan cipőnk amit rá tudnék adni, ha sár van.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsandi:örülök, hogy ízlett a kaja

Nálunk is dörög nagyon, de még nincs eső.

Barbikám:tényleg az a lényeg no para , gyógyulóban van a szépszemű!!!!

Kisbetyárom, megnyomta az öblítő stopot a gépen én meg paráztam, hogy miért nem tudom kinyitni az ajtaját!!!!!!!!!!!!!!!!! :evil: :evil: :evil: :evil:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na tessék leülni, mély levegőt venni, nem elájulni....jönnek a képek :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Kép

Kép

Kép

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na, azért ez is szép kis pocak mondhatom! Határozottan ez már nem a teleetted magad vacsira pocak. :wink:

Nem is értem, miért kellene leülni, mély levegőt venni, nem elájulni...
Sugárzol!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Márti, a te pocid is alakul - igazi kismamapocak! tényleg nagyon jól nézel ki! :D

Barbi, Samun is volt kiütés - amikor a Balcsin megbetegedett. Valószínűleg jó néhány vírus tud ilyen tüneteket produkálni.

Ja, egyébként a kiscsávó tegnap végül este 10-kor dőlt ki - annyira nem is vészesen későn, mint amennyit du aludt. Ja, és reggel 8-ig nyomta egy ébredéssel. Ezt meg tudnám szokni...
Ma is 3 órát aludt délután. Ezt most már kb egy hete csinálja - a legalább 3 órás délutáni alvásokat. De ez persze azt jelenti, h 9-10 körül megy aludni. Nálatok mikor van az esti takaródó?
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi:Zsombi kb. 20-20:30 körül alszik el mostanában, ha nagyon keveset aludt és korán kelt, akkor 20-kor.

Tegnap a fiam benyomta az öblítőstopot :shock: valahogy ,én meg néztem, hogy miért nem nyílik a mosógép ajtaja, már gondolatban hívtam apámat, hogy robbantsa szét a gépet és akkor eszméltem, hogy 1 gombbal több van megnyomva :evil: :? .
Most reggel meg a fogkeféjüket belenyomta a mosdó lefolyójába :shock: :shock: :shock: , de annyira, hogy a Rolandnak szét kellett szedni a lefolyót :x :evil: ..............nem unatkozunk az biztos!!!!! :roll: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


És köszi a dícséreteket, igyekszem elraktározni és elhinni :oops: 8) :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti: nagyon csinos kis pocakod van, csak hiányolom a képről a mosolyodat.
Nem semmi Zsombi, egy kis ezermester. Jó erőbe van, ha ennyire be tudta gyömöszölni a fogkeféket. :shock:
A Szandi is veszettül nyomkod minden gombot, hihetetlen, figyeli, hogy mit nyomok meg és utánozza.

Évi: nálunk fél 10-10 körül alszik el a Szandi, ha nagyon álmos akkor is legkorábban 9-kor.

Barbi: hogy vannak Ádám pöttyei?

Iszonyatos éjszakánk volt, éjféltől óránként fent volt. Nem tudom mi lehetett a baja, először azt hittem fázik, de kb. 26 fok volt a szobájában. Végül adtam neki vizet, úgy szorongatta a cumisüveget, hogy amikor elaludt alig tudtam kiszedni a kezéből. :lol:

Már a második kávémat iszom, de még nem sikerült magamhoz térni. :?

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Ja még valami, Márti, azért még mindig nagyon látszik, hogy mennyit fogytál a terhesség előtt. Tudom, nem mondod meg hány kiló vagy, de talán azt elárulod mennyi +van eddig?

Jó ez a gatyó, nekem is valami hasonló volt. (ha érdekel, van egy nagyon jó kismama ruha bolt újpesten, fele annyiért árulnak ruhákat mint máshol)

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Tegnap ideültem, hogy na akkor majd válaszolok én is a pöttyösös kérdésre. Illetve képet kerestem róla. És elkezdtem nosztalgiázni. Írni meg nem írtam. :lol: :lol: :lol: :lol: Ugyanis szerdán voltunk kórházban egy két napos babát és a mamáját meglátogatni. A "pici" 3800 g és 58 centi, ugye dupla akkora mint pl. a Livi volt mikor született. És mégis olyan pöttöm volt, annyira törékeny...
Amúgy a Livi eszméletlenül pöttyös volt. Úgyhogy elrettentésül nem is akarok róla képet tenni. De amúgyis az a lényeg, hogy ilyenkor már nem fertőz. És Livi is szinte mindenféle vírus fertőzésre így reagál. Hol jobban hol kevésbé, de bepöttyösödik, mint az igaz.

Márti, ugye azt mondják, hogy a gyerekek őszinték. Megláttak a csajok a képen, mutogattak, mondtam nekik, hogy Márti. Dorka elnevezett téged MÁTI-nak néha sikerül beleraknia a R-t is. A Livi simán MÁMÁ-nak hív. De nagyon örülnek neked. És kérdeztem a Dorkától, hogy szép vagy? És bólogatott. És hidd el tudja mit jelent, ha megcsinálom a haját néha ő is mondogatja. Szóval ha nekünk nem hiszel egy őszinte gyereknek hihetsz.
Őblítőstopp, fogkefe... én jót nevettem, ti biztos nem. :lol: :lol: :lol:

Asszem valami bújkál a csajokban. Elkezdett a Dorka nózija folyni. Képzelhetitek mennyire van kedvem pont ma lepasszolni őket. De drága a jegy és végülis csak nyűgösek. Láza sincs egyiknek sem, meg anyós úgyis hív ha valami van. Legalábbis én a lelkére kötöm, hogyha nagyon hiányolnának minket inkább hívjon. De akkor is... :cry: :cry: :cry:

KépKép
kgiulia
 
 


Nyaralási képek:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Márti!

Nagyon jók a pocis képek, és annyira boldognak látszol. Iszonyat sokat fogyott a karod, felsőtested, a pocid pedig már nem letagadható.

Szoni megnyugodott az ovi miatt? Hányadikán kezdődik?
Barnusnak lesz egy új ovónénije, a másik maradt a régi. Izgulok, mit fog szólni hozzá?

Julcsi!

Hogy áll az orrfolyás? Soha jobbkor nem jöhetett volna, annyira készültél. Azért ne izgulj, Anyukádnál jó helyen lesznek.

Évi!

Virág 1/2 9 felé alszik el este. Kivéve, ha a délutáni alvás kitolódik. Volt, hogy már délután 5-kor felkeltettem, mert nem volt kedvem éjjel 11-kor még szórakoztatni a kisasszonyt.

Rólunk: Hasmenés javult már, a takony még mindig tombol, hőemelkedés már nincs. Az éjjel elég kaki volt, 3 órahosszat ment a hasam, Virág is rosszul aludt.

Mára hűvöset mondtak, de annyira füleldt meleg van, hogy meg lehet bolondulni. Nálatok nincs még vihar?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Zsuzsi:nekünk kibehető a dugó, azért tudta beletenni a fogkefét!!!! :shock: :?
Nem árulom el, hogy mennyi a +, mondjuk nem is nagyon tudom, mert nagy ívben kerülöm a mérleget, csak felidegesít :roll: , majd a védőnő úgyis lemér, ha megyek hozzá.

Edit:jók a képek, de te nem vagy nagyon boldog azon amit feltettél. :roll:
Boldognak látszom????Az is vagyok :lol: :wink: nagyon.
Ovi:már beszélgettem vele, sőt a szomszéd néni is és egy másik nénivel is beszélgettünk aki itt volt ovónéni, de már nyugdíjas.
Tudom , hogy várja és szeretni fogja, csak izgul, mert nem tudja milyen.De emlékeztettem, hogy mikor voltunk az ovilátogatáson, ő már másnap menni akart az oviba :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
3-án kezdődik, 29-én lesz a szülői, oviszsákot már megvettük, meg a tisztasági csomagot :lol:

Ma kedves vendégeink voltak, a Barbi és az Ádám személyében. :lol: :lol: :lol: Édes vigyori az Ádám nagyon, a fiúk nem sokat játszottak csak az elején, mert utána felváltva aludtak :shock: , a Szoninak be nem állt a szája egész nap :roll: , úgyhogy biztos megvan a Barbinak a vélemény rólunk!!!! :shock: :mrgreen:
Ádámnak is a főztömről úgy kiköpte, hogy csak na :oops: , de aztán ette a levest :lol:
Elvittük sétálni a bótba őket:lol: :lol: :lol: :lol: , kicsit nehezményezte, hogy ilyen nagyon messzire vittük, mármint a Barbi....máskor 2x is meggondolja, hogy merre vegye az irányt!!!!!! :shock: :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Edit, a képek nagyon jók. Megint megállapítottam, hogy Virágnak a szeme sem áll jól. :lol:

Igen, ma a Mártiéknál voltunk és jól éreztük magunkat nagyon. Szerintem az is bizonyítja, hogy az Ádámot kb. 2 órán keresztül altattam, vagyis 100x bevittem próbafekvésre, de mindig inkább kijött és játszott tovább. Szegényt, utána meg kelteni kellett, mert jönnünk kellett haza.
A Szono édes locsi-fecsi 3 éves, imádom a kiscsajt. Persze az Ádám is, merő szeretetből úúúúúúgy megtépte szegényt! Tudjátok, mint az oviban, amilyek lány tetszett a fiúknak azt mindig bántották. Hát Ádámkám is ráugrott, a Márti alig bírta kiszabadítani.
A végén meg a Zsombi még a fényképalbumot is odahozta nekem, hogy együtt nézegessük, úgyhogy összehaverkodtunk!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Márti, tényleg nem vagyok túl boldog mostanában, ezért ritkultak meg hozzászólásaim is. :cry:

Olyan jó Nektek, hogy találkozni tudtok. Képeket csináltatok? Kíváncsi vagyok ám nagyon!

Julcsi! Mi újság a csajokkal?
Elfelejtettem megköszönni a múltkori vigasztalásodat, nagyon jól esett. Egyébként ha hiszed, ha nem, a kórházban Apu tökre kivirult és felvillanyozódott. A dokit meg akarom kérni, hogy írja elő rehabilitációs kezelésre, ez 3 hónap torna, életmód tanácsok és csoportterápia. Ez az őszre jó elfoglaltság lenne neki minden napra, remélem, sikerül kimozdulni a depiből.

Ibolya, merre jársz?


EDit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit:elhiszem, hogy apukád állapota elkeserít, de akkor most hátha ez a kezelés tényleg jó hatással lesz rá, és kimászik a gödörből!!!! :wink:
Amúgy pont múltkor beszéltek a depresszióról a tv-ben és mondta a szakember, hogy a rossz hangulaton tud segíteni bárki, de a DEPRESSZIÓN nem!!!!! :(
Pár képet csináltam, de nem ezzel voltunk elfoglalva!!!!

Én meg büszke voltam a Szonira, hogy hagyta magát tépni :shock: :D , mert ő is tud vadulni, de ezt most kibírta, pedig naggggyon erősen kapaszkodott bele a szépszemű, alig bírtam lefejteni a kis tenyerét a kiscsaj hajáról :shock: :lol: !!!!Persze utána jól megölelgettem a lánykámat :lol: :lol: .

Julcsikám:nagyon megáztatok????? :shock: :roll: Milyen volt a buli???????????Mikor értetek haza, vagy még mindíg ott vagytok???? 8)

Ja nem is meséltem, hogy tegnap reggelre meglépett a Soma :? , van bilétája, de a régi telefonszám van rajta(apósom már kivan, hogy mindíg elcsatangol, ha van rá módja és dacból nem gravíroztatja át :shock: :roll: ), de a cím rajta van.Erre délelőtt jön a szomszédnéni, őt hívta a nő aki megtalálta, hogy a VÁRNÁL van az eb!!!!!!!! :shock: :shock: :shock: Eddig csak a Mom parkig , meg a Vérmezőig ment el, most úgy látszik messzebbre vágyott!!!! :lol: :lol: És a nő 1 társasházban lakik 2 ilyen kis gyerekkel , mint a mieink és oda felvitte a Somát :shock: :shock: :shock: , én ezt tutira nem vállaltam volna, mert ki tudja milyen a kutya természete, még szerencse, hogy ez a nagy kutya ehhez van hozzászokva!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Jó reggelt,

Jelentem, rendben hazaértünk, mert mázlisták vagyunk. Akkor szakadt le az ég, amikor már a hajónál voltunk, ott áztunk pár percig. A két éjszakai járat pedig szinte azonnal jött, és mivel itt tesz le majdnem a ház előtt, keveset kaptunk a "jóból". Esőkabátot is vittünk, így csak a lábunk ázott el, de az mindezek ellenére nagyon, mert elég durván szakadt.

A Sziget amúgy nagyon jó volt, bár én jobban élveztem, mint Julcsi, mert ő ugyebár nem olyan vén, mint én, így a Madness-t nem ismeri annyira. No de menjünk sorjában: hajóval mentünk be, mert az a legkényelmesebb megoldás, nem kell sorban állni, tolongani (haza is így jöttünk). A kedvenc kávézónk az Afrika faluban ezúttal nem volt kint, így kénytelenek voltunk más megoldás után nézni, így Julcsi frappézott. Ezután letudtuk a szokásos koktéljainkat és körbetrappoltunk, megnéztünk minden helyszínt. Hát, egyre harsányabbak és tolakodóak az árusok portáljai, ez szembetűnő volt, amúgy minden más változatlan. Hosszú évek után végre ettünk egy nagyon jó hagymás húst, aztán pihentünk egy kicsit a színházi területnél lévő dombon. A fellépők nem igazán hoztak lázba minket, így utána inkább csak belekukkantottunk mindenbe egy picit. A Pink próbált jó hangulatot varázsolni, de borzasztóan rosszul szólt a technika. Egyszer elkezdett esni, de nem tartott sokáig, és ezalatt koktélszünetet beiktatva pont kihúztuk a Madness koncertig. Én átlényegültem, időutaztam egy kicsit, jó kis bulizene volt. Julcsi megértően vigyorgott rajtam, pláne miután leülhetett egy kicsit. Ezután letudtuk még a szokásos programjainkat, kürtőskalács, hilltop borászat, karaokén ismerős keresése (sikertelenül), illetve próbáltunk Eszenyi Enikő táncelőadására benézni, de csúszott, ezért továbbáltunk. Ja, és Julcsi hosszú ideje akart már sült halat enni, azt is abszolváltuk. Nagyjából ennyi volt, a fíling és a Madness miatt megérte kinézni.

A csajok állítólag jól elvoltak, anyu szerint a Dorka sem taknyosodott tovább. Most már fent vannak, szépen játszadoznak, én töltöm magamba a kávét, Julcsi pedig még pihen.
Vendég
 


Sziasztok!

Edit, jók a képek! Virág továbbra is csodaszép, nagyon helyes kiscsaj. Az az uborka fagyival fincsinek tünik :) Látom, Barnus imádta a vizezést.

Márti, Barbi - tök jó, h taliztatok. Édesek lehettek a gyerkők együtt.

Julcsi, igen - meséljetek kicsit a szigetről. Én is lelkes szigetlátogató voltam néhány évvel ezelőttig, de mostanában kevésbé vágytam oda. Öregszem? :) Pedig nagyon jó (egyre jobb) prg-ok vannak...

Márti, Somasztori nem semmi! :D :shock: Jó néhány km-t gyalogolt... Anyuék szomszédjának van egy hasonló méretű és ezek szerint hasonlóan jövősmenős kutyája. Ahogy teheti, rögtön elindul otthonról - már tök magas kerítést építettek, mert az első verzión olyan simán ugrott át, hogy öröm volt nézni.
Már minket is többször elkísért, amikor Samut sétálni vittem, természetesen a gazdik tudta nélkül...
No lépek, kellene valami reggelit rityenteni.
Ja, és holnap megyünk újra Balcsizni egy hétre, már várom...

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Jó reggelt!

Hazajött az István! Végre.

Árpi, örülök, hogy jól éreztétek magatokat. Annak még jobban, hogy a Dorka nem lett betegebb. Talán egy fogacska kavar be a náthával, nem?

Évi, az alváshoz visszatérve, az Ádám olyan 8-9 körül megy aludni attól függően, hogy a délutáni szusziból mikor kelt.
Jó Balcsizást jövő hétre. Remélem jó időtök lesz.

Na, majd folytatom, csak az Ádám különös késztetést érez, hogy ő is írogasson Nektek, és így elég macerás.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Árpi, ez egy igazi kedvcsináló beszámoló lett :) Igazán jó dolgotok volt tegnap este-éjjel, teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem :D
Jó találmány ez a Sziget, no. Jövőre én is elnézek már arra - 4 év szünet után...

Barbi, ti mikor mentek újra Balatonozni? Nem a jövő hétre tervezted te is?

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi, jól emlékszel, jövő hétre terveztem a lemenetelt. De hétfőn jönnek haza anyuék, azt még megvárom, kedden az István sokáig dolgozik, úgyhogy nem tudunk menni, és 20-án haza kellene jönnünk, amikor meg az István megint Bécsben lesz. Úgyhogy passz, most egyenlőre nem tudom hogy mikor menjünk vagy menjünk-e egyáltalán. Lehet, hogy csak 20-a után jutunk le.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Évi, jövőre kintalvós jegyet akarunk venni egyikőnknek, akkor talán több embert ki tudunk csalni, hiszen lesz hova elvonulni átöltözni meg ilyenek. És akkor majd megbeszéljük veletek is, oké? Na persze ebbe az anyagiak még bőven beleszólhatnak...

Barbi, üdv, újra mézborogatónak! Mit szólt a koviubi szaghoz a kocsiban? Vagy még susmákolod? :lol: :lol: :lol:

Edit, bevallom neked a Virágról készült második kép teljesen elbűvölt!!!Persze a többi kép is szép. illetve a szereplők és Barnusnak még mindig csodaszép a szeme. De az a 2. kép...
A rehabilitáció valóban jó ötlet apukádnak, mert ott emberek között van. Úgyértem persze most is hiszen vele vagytok, de ott vele egy súlycsoportban lévő emberekkel akiktől energiát leshet el.

Márti tegnapról csináltatok képeket? Majd rakjatok fel párat.

Dorka talán megússza. Kezdem megnyugodni, hogy azért folyt az orra, mert sírdogált. Ugyanis egész délelőtt nyavalygott elindult egy újjabbb foga. Éljen. Viszont délután nem volt ideje sírni (ahogy anyósékat ismerem végigbohóckodták a csajokkal a napot), nem is folyt a nózija. És ma sem volt semmi.
Jaj, még akartam írni, de nem hagynak a segítőim...

KépKép
kgiulia
 
 


Árpi, én vén vagyok, de bevallom, fogalmam sincs, ki az a Madness és milyen zenét játszanak. :cry: :shock:

Julcsi, áruld már el légyszi, hogy mennyibe kerülnek a jegyek. A múltkor a Tv-ben hallotttam, hogy heti jegy 37.000 Ft. Tényleg annyi?

Nekem is a 2. kép a kedvencem. Hátha egyszer még lesz olyan komoly nagylány is, mint azon a képen. Most folyamatosan csintalan és huncut (de így imádom).

Én is parázok az orrfolyástól, annyira nehéz szívatni az orrát a kiscsajnak. Újabban Barnus segít lefogni (ha Apa távol van), annyira kapálózik, hogy félek, egyedül kárt teszek a gyerekbe.

Márti! Soma hazaért?

Ebéd előtt és után is tollasoztunk a kertben Apával, bevallom, tök jól esett.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Merre jártatok drágáim?

Julcsi, képzeld, nem is érezni a koviubit a kocsiban! Szerencsére. :lol: De azért elmeséltem neki, (én hülye őszinte), hát kikerekedett a szeme rendesen. Képzelem mit kaptam volna, ha még érezni is lehet. :wink:

Edit, nekem meg pont azért tetszik jobban az első kép, mert azon annyira belevaló, eleven és huncut.
Tollasoztatok? Én is nagyon szeretek, az idejét sem tudom már, hogy mikor tollasoztunk. Meg is keresem az ütőket, vajon megvan még?

Mártikám, jót buliztatok ma?

Évi, jó pihenést Nektek.

Tényleg, Ibolya drága, merre jársz?

Zsu, voltál dokinál?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Julcsi, Sziget jövőre - megbeszéltük :)
Épp jöttünk most este hazafele az alsórakparton (vendégségben voltunk Vácon) és láttuk a sok szigetelőt meg a hajókat. Tök jó volt, és Balázs is keményen elhatározta, hogy akkor jövőre hajrá.
Örülök, h Dorka mégsem lett beteg.

Barbi, azért remélem, h eljuttok még a Balcsira - úgy tünt, h nagyon-nagyon jól éreztétek magatokat. Ti melyik részére is mennétek a tónak?

Márti, Soma azóta újra otthon?

Tényleg Zsu, mi van veled? ugye nincs gond?
Edith? Ibolya?
Üdv:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk.Látom ,többen hiányoltok,ezért küldök egy kis füstjeleket.

Ma Kecskeméten voltunk a repülőnapon,nagyon jól éreztük magunkat,sok látnivaló volt /az eső is elkerült minket/.

Bevallom őszintén keveset vagyunk itthon,de amikor itthon is vagyunk akkor is sokszor még olvasni sincs kedvem :oops: nem hogy irni.Igazán megmagyarázni sem tudom az okát. :cry:
bibolya
 
 


Évi Zamárdiba. (déli part)

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Barbi Évi, köszönöm a kérdést, de még nem voltam :oops: :oops: :oops: Annyi a dolgom mostanában, egyszerűen nem jut mindenre idő :( Jövő héten szerdára van betervezve, addig mindenképp dolgoznom kell.

Barbi, egyébként azt aztán tényleg nem tudom melyiknek drukkolj :) Szeretnék terhes lenni, mert:
kicsi lenne a gyerekek között a korkülönbség,
mert még nem szoktunk ki a gyakrolatból,
mert mindig is 3 gyereket szerettem volna
mert anyagilag is jól jönne.

Nem szeretnék terhes lenni, mert:
most kezdtem el az egyetemet, és akkor a 2. félévet máris halasztanom kellene
-Tamás elég nehezen viseli a két gyereket is, bár ez ezermillió százalék hogy megváltozik, ha elkezdődik az ovi-bölcsi. Hiszen nem lesznek állandóan itthon.
-Én végre kikerültem az itthon taposómalmából, és meg kell mondjam élvezem az életet :) Így :)

Szóval a kérdésedre a válasz, nem tudom. Szerintem ha jön a tesó örülünk, ha nem, örülünk :D Csak nagyobb gond ne legyen.

Igazából amúgy beszélgettünk a 3. gyerekről a Tamással, és egyre inkább úgy érzem hogy nem utasítja el a gondolatát, csak kifelé mutatja ezt. Amikor mondtam neki hogy késik, akkor éjjel sokat beszélgettünk erről, és jóformán olyan kérdései voltak, hogy hova tudjuk tenni, mi lesz az egyetemmel, és a bölcsivel... :)
Szóval annyira nem rossz a helyzet :) Jah és kislányt szeretne :) (én is :))

Megyek, lassan le kell mosnom a festéket a hajamról :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Szép jó reggelt!!!!

Aggodalomra nincs ok, apósom még pénteken elment a Somáért :lol: !!!

Tegnap Kókán voltunk, a keresztlányomat köszöntöttük fel kicsit megkésve (Judit)névnapja alkalmából.Gyerkők kicsit megszeppentek a sok rokon gyerek láttán :lol: , de a homokozásban persze benne voltak, aztán kimentünk a dédiékhez a temetőbe, Zsombi élvezte a sírok közti mászkálást, persze csupa sár lett minden!!!!!Kivittük nagynénémet is, elkezdett sírni, Szoni meg kérdezte miért sír 8) , válaszoltam, hogy hiányzikneki a Dédi.És akkor ilyen kérdései voltak, hogy meghalt????Hol halt meg????
De olyan mintha értené a válaszokat.

Aztán visszefelé nővérkémet köszöntöttük fel, jót lazultunk, mert ugye az unokatesók jól elszórakoztatták a kicsiket.Ééééééééééééééés nővérem ingázott nekem, és azt mondta, hogy LÁNY a pocaklakó :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Zsombinál is megmondta, na majd meglátjuk!!!! :wink:

Évi:jó Balatonozást megint nektek!!!!

Ibolya:az jó ha sokat mászkáltok :lol: :lol: :lol: !!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Gondoltam én is bejelentkezem, most van egy kis időm, amíg alvás van.
Kicsit sűrűre sikeredtek az elmúlt napok, csütörtökön, pénteken barátnőztem (értsd: mindkét nap volt itt egy-egy barátnőm), péntek este színházi előadásra mentünk a Kastély parkba, szombaton moziztunk (Harry Potter Kép ). Ma meg anyukámékhoz megyün a szokásos vasárnapi ebéd programunkra. Délután meg még kigondolás alatt.

Látom mindenhol zajlik az élet, jó olvasni a beszámolókat.
Edit képek szuperek, nagyon szépek ezek a manók, Márti pocak is szuper, és egyértelműen babós pocak, szuper jól nézel ki!!!

Andi
Kép
zsandi
 
 


LÁnyok, mi lenne ha lenne egy saját kajás topicunk? Nem tudom mit főzzek holnapra, viszont itt elég nehéz visszakeresni a receptekre. Hm? Oda mindenki beírná, mit főzött, és így adhatnánk ötleteket egymásnak.

Köszi,

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsu:engem nem hoz lázba ez a topik ötlet, a többieket hátha........
Ami nekem tetszett recept azt kimásoltam magamnak, ha meg nagyon nincs ötletem akkor a mindmegettén keresgélek!!!!!

Zsandi:azért nektek is jó sűrű programotok van!!!!!!!!!!!!!! :wink: De így jó, ha zajlik az élet!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsu, engem sem hat meg a receptes topik. Én is a mindmegettén szoktam keresgélni, ha nagyon tanácstalan vagyok. De azért támogatlak, ha szeretnéd nyisd meg nyugodtan. Lehet, hogy többen is rácuppannak majd. Mikor mész dokihoz? Én nem tom, de nagyon laza vagy. Nekem ha gyanúm lenne, tuti rohannék. Vagy vennék tesztet. Tényleg csináltál tesztet?

Márti, látod mindenki lányt jósol!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Ildikó meg tudná mondani neked?

Ibolya, majd ha megint az unalmas 7köznapokban lesztek azért ennél részletesebb élménybeszámolókat is írhatnál! Persze majd ha időd engedi. Kíváncsi vagyok, no!

Edit, a szigeti jegyárak nagyon durvák. Én nem tudom azért mégis mit képzelnek magukról. A sima napijegy 8000Ft, az ottalvós jegy 37500 Ft, a hazamenős hetijegy 30000 Ft. Igazából ez már nem a magyaroknak van kitalálva, nagyon a külföldiekre hajaznak. Ez látszik a programok zömén is. Ennek ellenére imádom, csak valóban egyre több a külföldi.

KépKép
kgiulia
 
 


Sziasztok!

Ádám a napi alvásmennyiségét leredukálta 1, max. 1,5 órára. A maradék időt pedig igen intenzíven töltjük, állandó jövés-menésben amit nagyon élvez.

Andi, borzasztó irigy vagyok, hogy ti már láttátok a Harry Pottert. Te olvastad a könyvet? Ha igen, összehasonlítva hogy tetszett a film?

Zsuzsi, hazaértetek? Milyen volt?
(különben még hozzánk is elhallatszik a Sziget, a Duna hozza a zajokat)

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Sajnálom hogy nem jön be az ötlet :( Pedig jó lett volna :)

Julcsi, nem laza vagyok, egyszerűen nincs időm rá :( Ma el tudnék menni, de ma van az évfordulónk ma nem szerettem volna. Legközelebb viszont csak szerdán lesz itthon Tamás, ezért akkor megyek.
Természetesen csináltam két tesztet is, 5.-én, és 8.-án, mindkettő negatív. Viszont utána gondolkodtam, hogy miután kint voltunk a strandon, volt egy 3 napos elég erős barnás folyásom, lehet hogy megjött a hideg víztől. Akkor viszont e hét végén kell megjönnie. Szóval majd kiderül :)

De írok szerdán, hogy mi volt a dokinál.

Drága férjem ma nagyon megcáfolta önmagát :) Eddig az volt a legfőbb problémám vele, hogy minden dátumot elfelejt, és sose lepett meg semmivel. Ma reggel azonban Egy nagy csokor virággal ébresztett, és közben a zesküvői zenénk szólt. Nagyon meghatódtam :) Ja, kaptam pezsgőt és konyakmeggyet is :)

Na megyek, vissza Tamáshoz :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsu!
Boldog évfordulót Nektek!

Barbi!
Harry Potter: olvastam a könyveket is, meg láttam a filmeket is, nekem mindig a könyv tetszett jobban. Viszont a filmek sem rosszak, és most is így volt. Azt szeretem benne, hogy mindegyik hasonló színvonal. Tehát jó volt az első rész is, de a többi sem rosszabb. Persze a 6-700 oldalnyi történést azért nehéz belesűríteni egy valamivel több, mint 2 órás filmbe.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsu, boldog évfordulót kívánunk Nektek!

Andi, igen, nekem is a könyvek viszik a pálmát, de való igaz, nem lehet besűríteni a könyvet egy filmbe. Viszont a bánatom az, hogy annyi minden jó dolgot kihagynak a filmből, mindig magyarázom az Istvánnak, hogy a könyben még ez és ez is volt. (mert persze ő nem olvassa, csak érdekli)

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Ha már a receptekről esett szó.... Felcsaptam sütőbajnoknak. :wink: Már szerettem volna egy ideje kenyérsütő gépet venni, de még nem történt meg. A napokban megint nagyon ráálltam a dologra, már szinte el is indultam, hogy akkor majd most. Tegnap egy barátunk elhozta az anyukájáét, hogy próbáljam ki mielőtt veszek, hátha nem is tetszik majd az eredmény annyira.
Este nekiálltam, beleszórtam a hozzávalókat kb. 3 perc alatt, és 10-re kész is lett a fehér kenyerem. És még ízlett is mindenkinek. Persze már alig van belőle. Ma kakaós kalácsot fogok sütni, holnap pedig aranygaluska a terv - ez csak a dagasztás erejéig a gépben. Ha még mindig nem múlik el ezek után a lelkesedésem, akkor beruházok egy gépre. És onnantól minden másnap kelt tésztát fogunk enni. :roll: Egy darabig... :roll:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziasztok!

Márti: most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok Manócska nemére. Fiú névvel hogy áltok?

Barbi: tegnap éjjel hallottátok a Szigetet? Hihetetlen milyen hangerővel zenéltek, még hajnali 3-kor is tisztán lehettet hallani a dalok szövegét! :evil:
A nappali alvás csökkenésével változott valami éjszaka?
Van egy ötletem, passzoljuk le a gyerekeket az apuciknak és menjünk el együtt megnézni a Harry Pottert!
(amúgy nekem mindenki azt mesélte, hogy ez a rész filmbe nem annyira jó)

Zsu: én nem tudok recepteket, sőt nagyon ritkán főzök, ha megnyitod a topikot, rám ne számíts. :wink:
Kíváncsi vagyok mit mond szerdán a doki.

Julcsi: hát nem semmi jegyárak vannak, eddig is sejtettem, hogy nem olcsó a Sziget, de ez tényleg inkább a külföldieknek való ár. :?

Ibolya: vettem cumit (NUK 2-es, szilikon), ha érdekel találjuk ki hogy juttatom el hozzád.

Nagyon jól éreztük magunkat Taksonyba, igaz sokat esett az eső, de legalább felavattuk a csizmát és az esőkabátot.
Az Adáék is voltak, egész nap náluk lógtunk a Szandival, a fiúk pecáztak. Egyszer a délutáni alvás alatt nekem is sikerült lejutnom és 2 óra alatt fogtam is 1 db kishalat! :oops: Szerintem nem is volt több a Dunába.
Pénteken éjjel meg láttunk egy meteort. Fantasztikus látvány volt.

A múlt heti rossz éjszakák eredménye 2 rágófog, de még hátravan 2. Ehhez képest az elmúlt 2 éjszaka végig aludt.
Ma mentünk oltásra, de a változatosság kedvéjért megint torokgyulladása van! :cry: Azt mondta a doki, most bakteriálisnak nézi, várható láz.
Ha jövő héten se javul, megnézik a torok váladékot.

Anyukámék egyik szomszédja egy nagyon jó nevű ortopéd orvos (annak idején az ő tervei alapján csinálták meg a Siesta gyerekcipőket). Megnézte a Szandit, minden rendbe van vele, csak egy kicsit lúdtalpas.
Ő is azt mondta, hogy a lakásba cipőbe legyen a gyerek, mert nem tesz jót a lábának a sima felület. Van aki otthon is cipőt ad a manóra? Annyira sajnálom egész napra cipőbe kényszeríteni.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Andi, ha esetleg érdekelnek a receptek, akkor látogass el a www.gportal.hu/emargit.hu weboldalra, iszonyat jó receptek vannak itt, és lehet kérdezni is, ami nekem nagyon jól jött az elején. Egyébként én csak dagasztásra használom a gépet, sütni mindig a sütőben sütök, mert sokkal finomabb ott szerintem (lenne ha nem égetne az a fránya sütőm....)

Zsuzsi, én itthon szoktam Katára adni, bár mióta stabilan megy, és meleg is van, azóta nem, de télen sztem lesz rajta, mert a zoknit mindig leveszi...

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsuzsi!
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat a hétvégén, az idő ellenére is. Az ismételt torokgyulladásnak már nem annyira, remélem ezt is megússzátok tünet nélkül. Mitől lehet, hogy egymást érik a betegségek Szandinál? Doki nem mond semmit?
Mi ittbent szandiban vagyuk - mármint a gyerekek -, mert hideg a kő, félek, hogy zokniban felfáznak.

Zsu!
Köszi a linkajánlatot, én is ismerem. Innen vettem a tegnapi fehér kenyeres receptemet, és eddig bevált. A mai kakaós kalács végül nem készült el, mert egy-két hozzávaló nem volt itthon, a boltba meg nem jutottam el. Na, majd holnap.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsuzsi:sajnálom ezt a betegségdömpinget :( , remélem hamar túl lesz rajta és nem lesz több torokgyuszija!!!!! :? De ez tényleg furcsa, hogy így egymás után..... :shock:

Zsandi:de kis ügyes vagy, nekem is álmom a frissen sült kenyér :wink: , de én még odébb vagyok ettől!!!! :?

Máshoz nem tudok hozzá fűzni semmit!!!! :roll:
:oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ja de!!!Zsuzsi:én nem adok rájuk bentre lábbelit.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?