Új privát üzeneted érkezett!

Nem esernyő, napernyő:-))

Etetőszék: én is azt a Stokke-t néztem, de élőben olyan alacsonynak tűnt. Nem tudom arról hogy éri el a gyerek az asztalt. És természetesen aranyárban van, ha mindent megveszünk hozzá.
Nekem tetszik a Szilviéké, az fele annyiba kerül és azt is használhatja 10 éves koráig:-)

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Tinu, hol van ott biobolt? az új Sugárban? és a zöldséges?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Winnie:
Irigy irigy!
meg lehet tudni, hogy mennyi az annyi? Ha gondolod lehet priviben is. Vagy valami honlap, ahol rajta vannak árak?

Tali:
eltolhatjuk, végülis nekünk is mindegy mikor jövünk össze, jobb lenne tényleg, ha többen el tudnánk menni.
De ha marad a csüti, nekünk az is jó!

Bunny:
Jó, hogy minden oké veletek.

Ülés:
Igen csak a babakocsiban húzza fel magát hasizmoból.
ma megprób
áltam leültetni, elengedtem és előrebukott, kicsit belefejelt a járóka rácsába. Úgyhogy még csak félig siker a siker.

Híreim Fanniról:
reggel konstatáltam, hogy alul kibukkant egy fogacska. :shock: :D
jajjjaaajjj!
Félek, hogy le fogja majd cibálni a mellbimbómat. Eddig is hajlama volt rá, hogy ugy cuppant le, hogy még húzta magával.
Na ettől félek kicsit.
lehet ennyi volt a szopiból?
Mert ha fog nélkül is vámpír volt, mi lesz így????
Jajjjaaajjj, nagy dilemma.
Ugyanakor kajával még nem tudok egy etetést kiváltani,nem eszik annyit.
Lehet vissza is fog a súlya akkor csökkenni.
na kzdem a parámat...
pedig nem szoktam, de most sok dolog összejött, nem tudom mi legyen, hogy legyen vagy hogy lesz.
persze lesz majd valahogy tudom. :wink:
Úgyhogy Niki annyira ne aggódj a fog miatt. Jön az ha kell jönnie.
Én még vártam volna azért vele, nem sürgettem :wink:

És 2 napja nyűgis a drágám, alig alszik napközben, éjjel is fenn van. időre fogtam, de akkor mégis lehet, hogy a fogacska volt a ludas.
Nyáladzás meg igazán 3 hónapos korában kezdődött. Azóta sasoltam be a szájába és ma reggelre lett meg az eredménye. :lol:
:lol:

Amúgy mit szoktak adni a fogakra?
kinek mit írtak fel rá ha nyűgi?
Még nem voltam a védőnőnél, hogy kérjek bármit is.
Dokinénink meg szabin van.


Tegnap is nagyot pancsiztunk a kertben a kiskádban. Annyira élvezte ki sem akart jönni, kapaszkodott a kád oldalába.

na megyek mert hívnak. Összesen aludt 10 percet.
Én hullább vagyok, mint Fannibaba. Ő bírja szunya nélkül is.. :)

Kép
zsuzsu74
 
 

 
 


KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Winnie:
Köszike.

Kép
zsuzsu74
 
 


Winnie: nagyon jók a képek! És Réka milyen ügyes! Tünci még nem négykézlábazik. És nem is akar felülni. Ha felültetem, akkor néhány másodpercig már tartja magát, de aztán eldől.
A biopiac és a biobolt az új vásárcsarnokban van a buszvégállomásnál.

Zsu: egyáltalán nem biztos, hogy Fanni harapni fog. Az unokahugim elmúlt két éves, kint vannak a fogai, szopik még mindig és a sógornőm azt mondta, hogy egyáltalán nem harap. Egyszer próbálta, de akkor elvette tőle a cicit és azóta nem harap.

Akkor mikor legyen a tali? Köv. héten? Nekem akkor is jó.
Kinek nem?

Kép
Kép
tinu
 
 


tali: nekem a köv héten hétfő és kedd jó, azaz 23,24-e...

Tinu, Rékababa sem ül még, ha ültetném, eldőlne, csak próbálkozik, de eddig jutott egyelőre :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


winnie: én is irigykedem kicsit :D :oops: Rékapanka nagyon ügyes már Gegét is leelőzte. Gratula hozzá :lol: :lol: :lol: félreértés ne essen én nem bánom tudjuk hogy minden gyerkőc egyénileg fejlődik :lol: :lol:

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!
Ezt az etetőt már én is néztem, csak az a gondom vele, hogy már ülni tudó babáknak jó. Anna meg ,ha ilyen ráérősen csinál mindent, nem mostanában fog ülni.. Abból viszont elegem van, hogy a hordozót folyton összekeni, és moshatom hetente kétszer... :evil:

Tali nekem a jövő hét jó, utána csak csütörtöktől.

fnoe:
A mi keresztelőnk 22-én lesz, mi étteremben tartjuk, 23-an leszünk, nekünk is a szúk család, plusz a barátnőmék. Szerintem így étteremben olcsóbban kijövünk, mintha otthon főzőcskéznénk. A sütiket odavihetjük, így azért még olcsóbb lesz.

tinu:
Te jó ég! Miket álmodsz te rólam? :) Te még álmodban is babanetezel? :)

zsuzsu:
ügyes lánykád van! A fogacska miatt ne aggódj, nem biztos, hogy harapni fog, lehet, hogy ügyesen szopizik majd tovább.

winnie:
Nagon édes Réka! Na legalább látom az ülés folyamatát! És micsoda rucija van! (remélem ha kinövi, nekem adja.. :wink: )

Az éjszaka nekünk is rossz volt. Már 3. napja csinálja, hogy negyed 5 körül ébred, mocorog, dönget. Tegnap tegnap előtt megetettem, na de ma megmakacsoltam magam. Nehogy már visszafele fejlődjünk! Így kapott teát, meg popsipaskolást. Kiderült, nem is éhes, mert nem sírt, csak nyüzsögne. Folyton beszorult a lába a rácsok közé, akkor azért sírt. Egy órát volt így el, aztán végre elaludt. Ahogy én is visszafeküdtem, Apa elkezdett horkolni! Nagy nehezen abba hagyta, erre a két újabb háziállatunk, a legyek körülöttem zsongtak! Mire ők is lenyugodtak, Apa kelt, na meg a csaj is...

Na megyek, kész a rakott krumpli!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak egy pár sor, mivel kiscsaj a lábamat nyalizza! :lol: :lol: :lol: Ú, most megharapta! :o :lol:

Zsu!
Nekünk már kint van 1,5 fog. :lol: Naponta hétszer eszünk, de nem szokta harapni a bimbóm. Nekem is volt előtte, hogy az inyjével a szopi után szoritotta, ami fájt ill. hirtelen elrántotta a fejét, de a cicim a szájában volt :? Ha mégis olyat érzek ami nem kellemes akkor felsziszenek vagy sólok és akkor általában abbahagyja! Amúgy mi a Dentinox-ot kenjük az inyjére, viszont pár oldallal előbb már beszéltünk róla, ott a többiek mondtak homeos bogyokat is.

Winnie!

Csak ámulok és bámulok és persze irigykedünk!:) Már sokat hallottam a Kolpingról és mivel én is szállodában dolgoztam tudom, hogy itt tényelg mennyi extra szolgáltatás van. Tényleg a babás családok teljes kényelmére vannak. Szuper lehetett! És hát a képek is nagyon jók! Amúgy Réka mit szólt a locsoláshoz? Azért az furi! :roll: Egyébként meg nagyon ügyi!
Na majd este még jövök!

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Winnie: jaj de "irígykedek" én is...úúúúúgy visszamennék! Nálunk is ez a csjaszi tartotta a babauszit, a fürdőruciról megismerem. Volt masszázs? Én mondtam, hogy nagyon tuti ez a szálloda, hihetetlen mennyi mindenre figyelnke, hogy jól érezzék magukat a babások! Csak az áruk kicsit durva......de hát ezt a rengeteg szolgáltatást meg kell fizetni! cSak így sajna rengetegen nem engedhetik meg maguknak, főleg baba mellett, egy fizuból, hogy eljussanak nyaralni, pedig legszívesebben minden kismamát elküldenék pár napra ide pihenni!
Nagyon klassz mindegyik kép! Voltatok a kinti medencében is?
Na és újra mentek irándulni...nem semmi, Réka igazi utazó nagykövet lesz! :lol:

Mági: igen, ez majd csak akkor lesz jó, ha ülni tud a baba. Teríts egy kis lepedőt, vagy törcsit a babahordóba, azt csak könnyebb tisztítani, mint a babahordó huzatot. Jövő hónapban mi id kezdjük a hozzátápit, és én is babahordóba fogom szerintem rakni Ákost.

Nico: azért remélem apa tud nektek szerválni egy ingyen belépőt valamelyik előadásra, ha már ennyit melózik ott! :P

Suli: szerintem is az fontosabb, milyen a tanítónéni az első négy osztályban. Na ok, valami gettó suliba én sem iratnám, mert azért számít az osztály összetétele is, de elitsuliba sem iratnám, mert amennyi flugos sznob szülő van, megkeseríti az egészet. Szóval azért elképzelés van, hova fogjuk iratni (ref. suli) apa is oda járt, és rengeteg tanárt ismer ott, meg közel is van.......bár attól is függ, hogy fogunk addigra lakni, azért a város tulsó végére sem szertném átcibálni, csak azért, mert szuper a tancinéni! De először ovi kérdés lsez, hogy hova is....
Vendég
 


.....na közben ébredés volt!

Zsu: észre sem vettétek, hogy jön a foga? akkor talán nem viselte meg annyira. Ákos második foga 3 napja van útban, tiszta piros, meg ott a csík, de nem törte még át magát....szenved is a drágám!

Ti babáitok nem ijedősek????????? Ákos néha úúúúgy megijed egy hirtelen mozdulattól, vagy hangtól, akkorát rezzen. Szegény!


Milyen választható oltást adattatok már be? Rotát?????azt csak ugye 6 hós korig lehet!
Vendég
 


Szilvi: mi beadattuk a meningococcus ellenit is és a rotát is. Igen, a rota csak 6 hós koráig, de kettő van belőle, és a kettő között 1 hónak kell eltelnie, úgyhogy ha szeretnétek, akkor gyorsan kell cselekedni. :wink:

Kép
Kép
tinu
 
 


Szilvi!
Nem, nem vettem észre, hogy jönne még a fog, pedig szoktam kukkolni a szájába. Reggelre lett egy kis áttörés.
Harapást meg talán megússzuk
Felszisszenni én is szoktam, ha húzza, nyúzza, akkor rámnéz és vigyorog, mikor mondom, hogy ze mist fáááájt.

Akkor tali mikor?
23 vagy 24???
vagy több dátum?

Kép
zsuzsu74
 
 


Most csak röviden:
Nekünk nem jó az a hét+a következő sem, nyaralunk:-)

Majd még jövök:-)

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Mági!

Szóval nálatok is ennyi a szűk család? :o Hát nem tudom, hogy így hogy fogunk kijönni, mert még csak ezután fogom megvenni a húst, meg a piákat, viszont szerintem minimum 50 ezer lenne ennyi ember ebédje, viszont étteremben inni, az elég drága szerintem. Legalábbis nekünk, mivel ivós a brigád! :lol: Na de aztán majd kiderül!:)

Amúgy nem semmi, hogy már az iskolászáson töritek a buksitokat! :roll: Csak én nem vagyok ennyire előre látó? Én úgyanis még a bölcsin sem gondolkodtam! Bár itt falun nem sok lehetőség van!:(

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Nika, egyet értek, mindenki máshogy fejlődik, Gege pl az ülésben jár elől, mások fogzásban, a beszédfejlődésben is biztos lesznek majd szórások... Rékapanka akkor állt sorba, amikor a mozgásfejlődést osztogatták, viszont a szopizás sort nagyon messziről elkerülte :) :?

Végre, nekünk is megjött ma a poszter. Pedig már dühöngtem, mi is első nap megrendeltük, pénteken volt apa névnapja, úgy lett volna jó, ha addigra megérkezik, de hát utólag is örült persze. Az egyik megy is be az irodába :)

Tali: és mi lenne egy olyan merész ötlettel, hogy ne hátra toljuk, hane melőre. Ez a hét? vagy ez már nagyon meredek?

Még visszatérve az elmúlt hétre, meg az irományaitokra, olvastam a házassággal kapcsolatos fejtegetéseket is, és tök jó volt olvasni, tök érdekes meglátásaitok voltak, aznap este én is tök sokat tűnődtem még magamban mindezeken... tök jó, hogy ennyi félék vagyunk, és mindenki tud valami okosat, egyénit hozzátenni a saját látásmódjából...

Szilvi, ijedés, de néha baromira, sőt, sírás is lesz belőle, máskor meg van, hogy meg sem kottyan...
ja, voltunk a kinti medencében is, még uszi előtt ismerkedni, utána már csak bementünk.
egy kinti kép, kicsit körbevágva, mégsem mutatkozom fürcsiruhában az interneten :)
Kép ismerkedem a vízzel

MÁs: a Ti babáitok nem csapkodnak? mi most kezdtük néhány napja, csak kézzel, ill játékkokkal is, de nekünk is előszeretettel osztogat a drága maflásokat.. :) na meg az orrcsavarás, szemkinyomás, száj- és hajkitépés is dívik... :)
jaj, maflásról jut eszembe, képzeljétek, nyaralás alatt láttunk egy maflást, kaja közben egy apától csattant... elég durvi látvány volt. egyrészt nem biztos, hogy ez a megfelelő eszköz - főleg itt úgy tűnt, nem ez volt az első, nem nagyon hatott - másrészt, nem bizti, hogy egy étterem közönsége előtt kell elkövetni...

Meg még egy: Ti hogy bírkóztok a pelenkázással? mert én baromira szenvedek, állandóan hasra akar fordulni. Meg tökre feszít, alig tudom ráadni a pelust... ami meg még durvább, hogy kéne ugye csípőtornázni, de arra meg annyira ráfeszít, hogy van, hogy nem tudom megcsinálni, ha meg igen, belefájdul a karom....
na meg mennyire lehet erőltetni, csontot törni nyilván nem akarok, de ez a torna meg fontos lenne a kötött csípőre... :?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


ja, MÁgi, ruci mehet majd, szerintem is kis vagány ;) gondolom, a Malackásra gondoltál :)))

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Tinu
Akkor ez a riszpep tenyleg bio ha ott vetted.En is hoztam magammal Leonnak de ha ilyen utemben eszik akkor nem lesz eleg vegig,es fel kell kutatnom itt videken bioboltot hogy vegyek.Nem elsz egyszeru :?

Kiscsiko
Aha mar ertem.tedd fel a babaszobara,ott lehet jol eladni babakocsikat :wink:

Marslakocska
Ezt meg nme is hallottam hogy kesobb van a fogvaltas is ha kesobb jott azelso.Na akkor Alexnak is igy lesz.

Winnie
Kepek nagyon tutik :!: Latszik hogy tetszett a hely a babanak is :wink:

Zsuzsi
Nyugi,egyaltalan nme bizti hogy vampirka lesz Fanni.Enyemnek mar 2 foga van de nem harap.Pesig O is szokta huzni a szopi vegen.Ellenben a labamba mar tobszor beleharapott.En ugy tudom ha cicin harap jo hangosan rak ell szolni es kivenni a szajabol,igy tanulja meg hogy nem szabad.
Fogzasra homeopatia vagy Dentinox gel.Nekunk egyik sme kellett,egyszer este adtam neki Panadolt es ennyi.

Szilvi
Leon is ijedos neha,sot volt mar olyan hogy bacsitol emgijed aki hozzaszolt es sirt.Epdig O nem siros egyaltalan.

Winnie
Pelenkazas detto,haromk ez kene lefogni es meg ketto pelenkazni :P Ja ogen O is huz mar hajat meg utogeti az asztalt ,vagy epp amiteler,ez teljesen termeszetes mindegyiknel.El akarjak erni a targyat de meg nem mindig sikerul nekik.nalnuk az uj hogy ha kisagybol krei ki magat akkor nyujtja felema kezet tudatosan,annyira cuki ilyenkor :D

Kép
Kép
kataa
 
 


Winnie!

Amiket leírtál az deto ugyanúgy van nálunk is! Mióta először át tudott fordulni a hátáról, na onnantól a pelenkázás egy kész tortúra. Mindig a feje feletti törlökendős dobozt akarja elérni. Többnyire adok a kezébe valami játékot és énekelek neki, hogy rám figyeljen. Az öltözködés pedig már megy hason fekve is! :wink: :lol: Amúgy egy csomószor összezárja a lábait, így nem tudom a pelenkát rendesen felhúzni rá, sőt a kezemet is szorítja a lábaival! Azon kívül imádja a kilógó hajtincseket és az orr csavarást van amikor bele is nyúl :lol: Ilyenkor mindig mondom neki hgoy épp melyik testrészemet nyomkodja-állítólag így tanulják meg. :roll:
Maflásról: ilyen pici korban egyszerűen nincs értelme az eféle fegyelmezésnek hisz ő még nem érzi a súlyát a dolgoknak. Én a kezét szoktam megpaskolni, közben mondom hogy dádá és hogy nem szabad :oops: Persze nem erősen, aminek eddig még nem is volt hatása, sőt inkább elmosolyodik rajta:lol: Mi lesz később, ha már most kiröhög? :roll:
Engem elborzaszt amikor azt hallom, hogy egy pici babán ütés nyomok vannak és azért kerül kórházba, ilyenkor a verésre az az indok, hogy sokat sírt a baba :evil: :roll:
Na jó éjt!

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Winnie: én is gondoltam már rá, hogy ezen a héten legyen a tali, csak az a baj, hogy rossz idő lesz. Nem tudunk kimenni a Ligetbe. Esetleg lehet Ikeás tali. Csak az sem jó mindenkinek a távolság miatt. Szóval nehéz okos lenni.
Tasli: szerintem otthon ütni a gyereket vagy nyilvánosan édes mindegy. Mindenképpen rossz. Engem soha nem ütött meg az anyám (az apám is összesen kb. kétszer) és mégse lettem antiszociális, kezelhetetlen stb. gyerek. Sőt, kifejezetten fegyelmezett, jókislány voltam mindig is. Igaz, én azt gondoltam korábban, hogy én lehet, eleresztem majd a kezem, ha lesz gyerekem. De mióta megszületett, el se tudom képzelni, hogy megüssem. :shock: Igaz, még a hisztikorszakon innen vagyunk. :lol:
Pelenkázás: annyira nem gáz, bár vannak pillanatok... Ilyenkor megpróbálok énekelni neki.
Hát nyúz engem is rendesen. És néha olyan kis agresszor arcot is vág hozzá. :lol: Még ilyenkor is annyira cuki. Az az igazság, hogy síráskor is úgy érzem mostanában, hogy annyira édes pofit vág. :oops: Persze megnyugtatom meg minden, de már nem ijesztő, ha sír.
Tünci nem annyira ijedős. Nagy ritkán megijed idegen embertől (vagy akit ritkábban lát), de nem látok rendszert benne, hogy mitől függ. Lehet, hogy akkor, ha valaki hirtelen közeledik hozzá, vagy túlságosan nyomul?

Kép
Kép
tinu
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Én már megfigyeltem, hogy általában Tinu az első, aki reggel ír.Én ilyenkor még ágyban vagyok, vagy egyedül vagy Danival, de ki nem kelek. Mindig csodálkozom, és tisztelem azokat az anyukákat, akiket 9 kor már a játszótéren látok, én erre most még képtelen vagyok. Pedig anno még hogy elképzeltem, hogy reggel még Dani alszik, én meg majd elindítom a férjem munkába. De tény, hogy sokkal jobb, hogy elindul magának is:)))Sőt így talán ügyesebben és gyorsabban, mint velem.


Dani nekünk már rég karmol, üt, csíp, és hajat bőrt húzogat. Ha így haladunk, nagyon erőszakos lesz:)))Sokot simizni is, de azt sokkal ritkábban.:)))


Gyorsan elküldöm mielőtt Dani megtalálja a szg kikapcs gombját:)

csernusn
 
 


Niki: de én vagyok az első is szerintem, aki lefekszik aludni. :wink: Ahogy ágyba teszem Tüncit, nekem is irány az ágy. Tegnap kb. 9-kor. Muszáj, mert a gyerekem nincs tekintettel anyuci alvási mániájára és kegyetlenül kelt reggel. Ma negyed 7-kor kelt, de előtte már egyszer fél 5-kor. :shock: Ilyenkor nem lehet visszaaltatni, úgyhogy kikelek az ágyból és megyek reggelizni (közben pedig babanet :D ). Ugyanis ilyenkor én már éhes is vagyok. :oops: Persze vissza tudnék aludni, ha Tündérke megkegyelmezne nekem. :)

Kép
Kép
tinu
 
 


Jó reggelt,
én elindítom a férjem a munkába, felkelek bezárni az ajtót, h ne ébredjen fel a gyerek:-)))))) De gyakran hiába:-) Ádám is koránkelő:-)
És én is éhen akarok halni már 6-kor, de ne felejtsétek el, h addig legalább 2* szoptatunk!!!!!! Kell az energia.

Ádám is csapdossa a játékokat, simiz, tapizza az arcunkat.
Tegnap méreckedtünk 6470 g és 67 cm:-)))

Tali nekünk jó most a héten csütörtökön és pénteken is, mert a színház miatt megint ott leszünk mindkét nap.

Lányok, megjött a menstruációm és isznyúan vérzek. Ez normális??? Volt így vki?? Kicsit aggódom:-(((

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Kiscsikó: hű, Ádám, a kis fiatalka, simán lehagyott bennünket. :D (Még mindig nem tudjuk túlhaladni a 6300 g-ot, és 65 cm.)
A másik topikon voltak mások is, akiknek erős vérzéssel indult meg a mensi. Ha nem akar múlni, azért érdemes elmenni a nőgyogyihoz szerintem. Sőt, akár fel is hívhatnád, nem?
Hát kivi vagyok, nekem mikor fog megjönni. Néhány napja érzek valami kis görcsölésfélét a pocimban, de lehet, hogy csak rosszat ettem. :mrgreen: Legalábbis nem követte vérzés.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Tinu, én kb négy napja kétóránként kelek vagypedig 10 percenként kelek ki az ágyból, mert Lidi felsír és ez ment négy napig. Már majdnem megőrültem mivel végre aludnék kikellett megint kellni az ágyból és járkálnom kell vele éjszaka, mert ő csak az én kezemben alszik el apánál meg hiszti.

Pelenkázás nálunk nem tekereg már Lidi. Főleg, hogy elérhetetlen távolságba raktam neki a popsitörlődobozt illetve addig adok a kezébe egy kis zoknit amit addig rághat és leköti.

Karmolás, rúgás, ütögetés az nálunk is van ezerrel illetve hajtépés.

Winnie, Lidi is sokszor megfeszíti magát. Van, hogy segítek neki kinyomni a kaksit, hogy felemelem a lábikóit és úgy valahogy ellazul mert közben énekelek neki illetve mondókázok, vagy verset mondok amit szeret így nem feszíti meg a lábait.
Viszont nálunk fürdés közben szokott megfeszülni és főleg úgy,hogy apa kiveszi, hogy megmossam a nuncust erre ő úgy megfeszíti utána magát, hogy nem tudjuk visszarakni a kiskádba mert nem fér bele. De ő nála még azért megy így, mert még nem tud ülni így tartani kell még őt. :-)

Hétvégén megyünk ki a Hungaroringre Renault bemutatóra remélem akkor jó idő lesz. Régi versenyautókat is fogunk látni. :-)

Tegnap csináltam Lidinek sárgarépás aszaltsárgabarackos pépet, kis fahéjjal és olívaolajjal és úgy megette, hogy néztem. De tök nagy adagot végre. Úgy örültem neki mert eddig előtte a vilmoskörte ízlett neki még így.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Noemi
Szerintem Winnie egy nagyobb gyerek pofozasarol beszelt:Persze hogy egy ilyen kicsit nem lehet meguni.De en mint tapasztalattal bior ,mar tudom,hogy egyket jol iranyzott popora utes hatasos.Nalnuk volt mar es kulonsen veszelyes helyzetben meg akkor ha mar semmilyen litania,szep szo nem hasznal..Majd megtudjatok ha eljon a dackorszak :lol: :lol: .Ja es enyem nagyobb meg a konnyen kezelheto kategoriaba esik,lattam mar olyat hogy a hajam kihullott volna a gyerek viselkedesetol :shock: Na ott megertem siman a szulot, persze nem modszer a pofozkodas de nem is lenneka helyukbe....

Tinu
Hat igen hozzaszoktal Tundihez es mar tudod ertelmezni a sirasat.Erdekes en sosem ilyedtem emg ha sir,de mar az elsonel sem.Annyira egyszeru megnyugtatni egy siro gyereket,szazszor konnyebb mint alkudozni egy majd 5 evessel :lol:

Niki
En vagyok a masik veglet,kint mar fel 7kor teszem fel az ebedet :roll: Ha elindul a nap nem igen van aketto mellett idom meg kedvem fozni.Sozval aludnek en sokaig de Alex is altalaban 7 utan kel meg Leon ugy 8 korul.Itthon azert konnyebb,mert nem kell fozni :wink:
Ja es en is 9kor mar a jatszoteren voltam,persze errol a gyerkoc dont,ha mondjuk fel7kor mar kukorekol akkor 9kor mar menni kell vele valahova.Szoval azok az anyukak sem onszantukbol vannak a jatszon 8) :lol:

Kép
Kép
kataa
 
 


Tinu, nekem semmi előjele nem volt:-((( Még jó, h nem a lagziban kezdődött, nem is lett volna nálam felszerelés.
Felhívtam a védőnőt és azt mondta elsőre normális, ha 10 nap múlva is ilyen sok, akkor menjek dokihoz. Egyébként a dokim nyaral, azért nem őt hívtam:-)))

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Ante: ja, én is gyakran fent vagyok éjjel is, de szerencsére van, mikor elég, ha csak visszatömöm TÜnde szájába a cumit, vagy az ágy közepére visszarakom és alszik tovább. Ez jó, mert ha szopi van, akkor persze az hosszabb ideig tart. Annyit tekereg az ágyban, hogy néha már azt hiszem, át fog mászni a rácson is. :o
Visszasírom a régmúltat, mikor napközben sokkal kevesebbet aludt, viszont éjjel tudtam aludni egyben 5-6-7-8 órákat. Most jó, ha négyet. :? Igaz, most meg már több, mint másfél órája alszik megint és van időm vasalni, meg mosogatni. Hát valamit valamiért. Délután meg már nem alszik ennyit, olyankor én meg már ültömben is szinte. :roll:

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu, nálunk sem evés miatt kelt fel Lidi. Letenni meg kész tortúra nekem. 10 percig kell járkálnom vele mire bealszik, majd leteszem a kiságyba alszik vagy kemény 5 percet utána felkell és sír, kikell vennem, megint séta és ezt így eljátsza mindig kétszer, majd alszik. Persze nekem kell ezt végigcsinálni mert a páromnál úgy sír hogy ihajj. De nem tudom miért hiszen régebben együtt aludtak simán mostmeg már este 8-tól csak velem van el.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Ante: hát nálunk se egyszerű az altatás. Fürdés után szopi, azután általában bealszik, de kb. fél óra múlva felkel. Utána jön az altatási próbálkozások sora (szopi, lengetés) és aztán kb. 1 óra elteltével talán sikerül elaltatni végre. De nekem már nem megy a lengetés. Pedig hát TÜndi kisebb, mint Lidi. Tegnap lemértem, hogy szopi után, a sínjével, ruhában 6,80 kg. Akkor ehhez még hozzájön az autós hordozó súlya és ezt kéne lengetni. Már leszakad a karom. Van, mikor átveszi apa. De mostanában ez is csak arra van, hogy kicsit kómássá tegye és nem alszik el. :shock:

Kép
Kép
tinu
 
 


Ante: mi is így vagyunk de már több mint egy hete minden éjjel min 5x kel, sírva. Ma éjjel már hami sem kellett neki, de úgy zokogott, utána meg alig bírt megnyugodni, hüppögött a drágám. Na de tudom legalább miért: megjött a front, ma itt 14 fok van, és kibújt a foga, de nem is akárhogy, totál áttörte magát, és rengeteget nőtt éjjel! Hihetetlen. Remélem akkor most mr nyugisabb éjszakáink lesznek.

Kiscsikó: nálam is ez volt elsőre, én is tök beparáztam, de 5 nap alatt elmúlott. Szóval lehet normális a dolog! :? Fő, hogy ne parázz, mert nekem ez miatt apadt meg a tejcsi, de nagyon, aztán sikerült visszatornázni. Én stresszeltem ezerrel, hogy miért van meg....szóval no para!

Ákos is csapkod napok óta, de ő hami közben is.Az egyik kezét mindig fogni kell, hogy tudjon nyugodtan enni.
Vendég
 


Én most főzöm az ebédet neki, kíváncsi vagyok mennyit fog megenni, főztem 4 répát, lehet hogy teszek bele husit is, meg krumplit, kíváncsi vagyok hogy ki tudok-e váltani egy kajcsit vele, mert eddig még nem sikerült, nekem ugyanúgy szopizik, és gőzöm sincs hogy fogunk átállni a ciciről.

Nekem most alszik, remélem az idő miatt j sokat fog, addig tudok haladni a munkával:))))

Kiscsikó, nekem meg pont kevesebb és rövidebb ideig tart mióta megjött, viszont felfedeztem mikor van félidőm, amit a terhességem előtt sosem tudtam.Mikre nem jó egy szülés:)))

csernusn
 
 


Ante: akartam kérni, hogy írd meg nekem annak a kajcsinak a receptjét, amiről írtál. Nagyon izgin hangzik.

Akkor már mindenkinek megjött, csak nekem nem? :o

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Ha valakit érdekel cumisüveg és bébiétel melegítő:

http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=216616

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Etetőszék: nálunk műanyag van. 2 db. :D:D
Amit Hanna használ, azt még Beninek vettük, de korábban nem használtuk, mert Hanna kapott újat (de eltettük, számítva a 4 gyerekre). De most az újabban Simon ül (ennek van puha szövetes beletehetős része is aztért lett övé). Ha jó minőségű, akkor sokáig tart, Simoné gyakorlatilag újszerű állapotban van, pedig Hanna 2 évig használta már.
Én már elég régóta ültetem benne Simont (4 fokozatban dönthető, a leghátsó fokozat olyan, mintha hordozóban ülne), mert így ott ülhet a családi asztalnál. Mostanában már húzódzkodik fel, így nem is lehet a leghátsóban hagyni, ülni akar.

Roni nagyi!

Nem, még nem mászik Simon, de már nagyon gyorsan eljut egyik helyről a másikra. olyan kúszás-mászás keverékkel. Kúszik, de ha messzebb van valami, akkor közben négykézlábazik és úgy is löki magát előre.

Bunny!

Ez a stokke nekem nagyon tetszett, de nem tudom, tudnánk-e haszálni a későbbiekben...

Winnie!

Miért lenne gáz a kisasztallá-székké szedhető? Te tudod, mik az igényeitek.
Én tudom, hogy mi az etetőszéket csak így a közös asztalnál használjuk, ezért nekem nem kell, hogy szétszedhető legyen. Nem tudnám hova tenni, és a gyerekek az asztalnál rajzolnak.
Nem tudom, mennyire takaríthatók, de nekem az is szempont volt, hogy nagyon jól mosható legyen. Néha nagyon össze tudják ám tapizni koszosan (mondjuk joghurtos kézzel, hiába törlöm le azonnal, az sem elég mindig), és akkor a fürdőkádban szoktam lezuhanyozni, ezt a fa nem tudom, mennyire szeretné, de így viszont a műanyagot tiszta állapotban lehet tartani. Ez nálam szempont volt.
Kolping: Nekem nagyon tetszene :):), de ennyi (még kevesebb) gyerekkel is olyan összeg jönne ki így nyáron! :(:(

Szerintem egy ekkora gyereket nem szabad megütni, nem is értené. És ő még különben sem csinál semmit rosszaságból, ah sír, akkor annak oka van (leglábbis nálunk midnig van oka), mégha csak az az ok, hogy már unja magát, vagy fáradt. De egyébként egy álomgyerek, ha épp minden rendben (tele a poci, üres a naci :D:D), akkor most már nagyon jól eljátszik. Most épp labdátkerget. :D
Viszont a későbbiekben időnként ember legyen a talpán, aki teljes nyugalommal tudja kezelni a gyerek egy-egy megnyilvánulását.

Gyed: hú, akkor én valamiért nagyon jó összeget kapok... Ebben a hónapban 98-at Csp nélkül... (biztos kapok adójóváírást, meg a gyerekek után is jár adókedvezmény). Mondjuk nem baj, van helye!

Kernico!

Sárgarépás dolgok (üveges innivalóban is) rendszeresen fognak.

Mot!

Tényleg, hol vagy? Krisztina királynő??

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Tinu, http://pepelde.freeblog.hu/archives/200 ... as_muffin/ , bár már egyszer belinkeltem egy régebbi hozzászólásomban, hátha valakit érdekel :-D

Niki, honnan tudod mostmár mikor van pé-d?

Nekem annyiban lett más a mensi, hogy nem görcsöl a hasam.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Sziasztok!

Hú, remélem nem értettetek félre, szóval a maflást nem mi adjuk, hanem kapjuk :) és az étteremben igen, nagyobb gyerek kapta...
kül én is asszem életemben 1 popsipacsit kaptam, mert átrohantam az úttesten - meg is tanultam, hogy nem szabad - és 1, v 2 pofont kaptam, de az is jól irányzott volt. De aki mindig azzal fegyelmez, az szerintem már tökre nem hat... így egyszer-kétszer szerintem is hasznos lehet, no majd meglátjuk...

Beszti, kül asszem 4 gyerekkel van ott már olyan kedvetmény, hogy a negyedik már ingyen mehet :)
és meglátjuk, nekünk praktikus lenne a szétszedhető, mert annyira nem nagy a gyerekszoba, és az tök jó saját asztalka lehetne majd.... de még meggondolom. MEg bizti övet mindenképp beszereznék hozzá...

éjjalünk most elég jó volt, lehet, kezd hazaszokni.... meg reggel is elég sokáig aludt, így én is.... de inkább nem mondom... :wink: :oops:

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


ja, még nekem sem jött meg...

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!
fnoe:
Hát Anna keresztelőjén nem lesz ivászat. :) A mi családunk is szereti jól megünnepelni a nagy eseményeket, de ennek elejét vettem. Megmondtam az étteremben, hogy ebéd előtt egy rövidet végigkínálni mindenkinek, aztán már csak sör és ücsi. Akinek nem tetszik, menjen haza. Az én lánykám nem fog alkeszos alakokat látni maga körül. Így is rögtön megérzi, ha valaki iszik. Múlt héten az egyik rokon enyhén pityókás volt, mikor mentünk hozzájuk. Anna alapjában véve mosolygós, mindenkit megjutalmaz egy széles vigyorral. Ahogy ez a rokon odament hozzá, rögtön elkezdett sírni. Az ilyen kis babák megéreznek minden negatív dolgot.

winnie:
már kérdeztem múltkor másoktól is, de nem kaptam választ .Milyen poszter??
Csapkodás:A játékait szokta, párszor már fejbe is kólintotta magát. Sírt is, mert megijedt, dehát így tanulja meg, hogy óvatosnak kell lenni. A pocakját is szokta paskolni, ilyenkor azt akarja, hogy pusziljuk meg :)
Pelenkázás nekünk is tortúra, bár ő még nem fordul hasra, hanem oldalra, meg S alakban kitekeredik, minden érdekli, ami a falon van.
Verés:
Hát igen, durvának találom a maflást. kis gyereknél semmit sem tudok tolerálni, nagyobbnál a popsi és kézre csapás szerintem néha szükséges. Fejet ütni viszont sosem! Bár ez a popsira ütés visszafele is elsülhet. Keresztfiam simán visszaüt, de nem fenékre, hanem ahol ér! Még nincs 3 éves!

Ébredés:
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családban én ébredek legkésőbb. :) Apa elmegy dolgozni 7 körül, azt észlelem, Anna ilyenkor ébred, de játszik a kiságyábában kb. fél 9-ig, én addig alszom. Aztán magam mellé veszem kicsit, játszunk tovább, és utána jön a 10 órai .:) Utána alszik egy nagyot, addig én elkészítem az ebédet, dél körülre már kész is vagyok mindennel.

Ante:
lehet fahéjat adni a babáknak? Nem is tudtam! A kedvenc fűszerem.

Mensi:
Talán többgyerekesek tudtok nekem segíteni. Nekem pont az a bajom, hogy nem jött még meg! kb. 3 hete nem szoptatok már, és még mindig semmi. Normális ez? Úgy félek, hogy megint az lesz a gond, mint Panna előtt.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mági, www.posztershop.hu
ott lehet kérni ingyenm próbanyomtatást egy fotóról, elküldik fotópapíron és festővásznon is.

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Andi!
Szerintem is még normális, hogy ilyen sok a vér, de azért ne várj 10 napot! Az brutális lenne!

Deszilvi!
Gratula a foghoz, talán lesz egy pár nyugodtabb éjszakátok is!

Beszti!
Te a négy gyerekkel már teljesen más kategória vagy!Gyedre gondolok! Bár szerintem a tied így már szintén nem valami sok!:( Amúgy gondoltam, hogy enyém lesz a legkevesebb!:( Én tegnap kaptam meg és csak 40 ezer, de tudtam mivel vidéken sokkal kevesebb a bruttó bér is!:(

Mági!
Azért nálunk sem részegségig isznak a rokonok! Csak arra gondoltam, hogy étteremben még az üdcsi is drágább!

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Sziasztok!

Húúúú, de sokat írtatok. De asszem most már megszuperálta apa a netet rendesen.

Deszilvi: Naná, hogy be tud vinni bárhová, ahol dolgozik, de ezt most nem tudom kihasználni, mert a legtöbb előadás 8kor kezdődik, és akkor fürcsizik a Kiara. :-( De majd később. Meg majd ha nagyobb lesz a lány, akkor egy csomó gyerekműsorra megyünk majd. :D :D És remélem, hogy a Szigeten is fog most is dolgozni, mert a Pink-re ki szeretnék menni (ha nem 8kor kezd), meg lehet másra is, ha Kiara elalszik.
Kiscsikó: Eddig a Margitszigetit is apa csinálta, de most egy darabig "csak" a Városmajori lesz. Lurkóval mit csináltok? Nektek nem akkor van esti szertartás?

Winnie: Pelenkázáskor Kiara is forog ezerrel. Néha le lehet kötni, de van, hogy nem érdekli semmi, csak a függöny a feje fölött. Már megtanultam hason pelenkázni, csak a végén kell visszafordítani félig, hogy bekapcsolhassam. :lol: :lol: :wink:
Meg már egy ideje ő is csapkod, meg tép, belenyúl, meg bekapja az arcom, hajathúz, ... és sajnos ha elveszem tőle a játékát, olyan hisztit csap, és akkor csapkod is, mintha bántani akarna. :?: :?: :?:

Verés: Én biztos, hogy nem fogom verni a gyerekeket. Max. ha ilyen kocsi elé kiszaladás lesz véletlen, akkor popsira rácsapni, de ha mindenért kap, akkor az nem használ. Én kaptam a seggemre rendesen, amíg kicsi voltam, és nem érdekelt. Apa viszont csak kétszer adott a seggemre, de azok hatottak is. Szerintem pont azért, mert meglepő volt. :roll: :? Hüpp-hüpp, sanyarú sorsú gyerek voltam. :roll: De annyit biztos tanultam a dologból, hogy én nem leszek ilyen.

Tinu: Kiara is olyan édesen tud sírni. Teljesen legörbül a szája, és hüppög. Persze én meg alig tudom visszafogni magam, hogy ne mosolyogjam meg, pedig attól csak jobban sír, ha azt hiszi kinevetem, pedig csak olyan édes olyankor is.

Mensi: Mági, neked mi volt a gond előtte? Nekem nem jött meg több mint fél évig (kb. 30 ciszta), és kaptam gyógyszert is, hogy egyáltalán összejöjjön a dolog. PCO, ha az mond valamit. És most meg egyszer megjött, nagyon vérzett, azóta meg semmi. Kb. 2 hónapja. :shock: Hát remélem én is, hogy nem megint amiatt, mert azért az öcsivel nem szeretnék ennyit szenvedni. Persze vissza kéne mennem a régi dokimhoz, mert ezt nem igazán érdekli a dolog, még csak ultrahangra sem küldött, hogy megnézzük. :x :x

Ébredés: Kiara mostanában olyan rosszul alszik, vergődik, felsír, nyöszörög. Aztán meg felkel kb.5 körül, aztán ha szerencsém van, akkor visszaalszik velünk az ágyban, de akkor is csak kb. 7ig. Viszont én nem tudok vele elaludni olyan korán, csak kb. 11 felé. Aztán így kicsit hulla vagyok néha.

Beszti: akkor a sárgarépa fog? Többet nem kap. :shock: :lol:

Üdv.

Kép
kernico
 
 


Sziasztok!

Pelenkázás:

Nálunk is tortúra, főleg ha valami érdekli, akkor tekereg, csavarodik össze és vissza. vagy 6 szor kell ki-be tépőzárazni a pelust, hogy az normálisan álljon rajta.Úgy látszik ez a forgó babáknál már csak így megy. :lol: . Gondolom ha meg már mászik, még nehezebb lesz. majd jól elmegy, míg a krémért nyúlunk. :mrgreen:

Saját maga csapkodása:
Van ilyen is nálunk. Szopi közben egyik keze ökölben és az arcát ütlegeli vele. Le kell fogni, de olyan ereje van..
Meg a lábával dobol közben. felemeli és lecsapja. Féltem a sarkát.
Játékokkal is szokott csapkodni, néha kupán is vágja magát. De hát így tanul a gyerek, nem igaz???
Na meg engem is szokott csípni, marni, hajhúzás is van, bár igyekszem feltűzni, de hát megtalál mindent.
Füölbevalóba beleakaszkodik, szóval mindent cibál amit ér.

Verés:
Én is kaptam anno, de csak akkor ha ok volt rá , tanultam is belőle mindig. nem akarom ütni verni a gyerekem, de ha úgy van, hát sajnos kell a fegyelem. nem mindig használ a szép szó. legalábbis a tapasztalataim etéren ilyenek. de majd meglátjuk....Reméljük nem lesz rá szükség. ha más nem, hát egy leggyintés....

Fotó:
Még nem kértem fotót, mert nincsen most olyan aktuális kép amit szeretnék, hogy maradandó legyen. De majd fogok. Akkor kb 1-2 hétre lehet számítani, hogy megküldik ugye?

Etetőszék:
Én is a fa szétszedhetőn agyaltam, de ahogy itt írtátok a mosását, hát lehet, hogy a műanyag ilyen téren akkor praktikusabb, meg ha dönthető. vagy a fa verzió is van dönthetősbe?
Még én sem köteleztem el magam egyiknél sem, de lassan ideje lesz nézelődni.

Kérdés:
nektek nem szokta a kicsi kinézni a szátokból a kaját, mikor esztek?
Fanni igen. mert ha kaja van, ott van a közelben ő is, nincsen mellőzve, persze babakocsiban, most meg már ülve és annyira nézi ahogy eszünk. Szinte kopog a szeme, ugy néz. :lol: :lol:

Mági:
Egyáltalán leálltál a szopival?vagy elapadt? Mi történt? nem tudtad visszahozni?

Niki:
fanni sem eszik annyit, hogy egy kaját ki lehessen vákltani. nem is tudommi lesz így velünk. :shock:

mensi:
nekem is csak zgy sitty sutty megjött. Mondjuk kicsit érzékenyebb volt a hasam, de nem számítottam rá.
Most is valami hasonlót érzek, majdmeglátjuk, hogy az-e.

Akik küldtek mostanában liberós figurát, amit az Év küldött. kaptatok már valamit? Még semmit, bár lehet hogy azóta igen, csak most a "tanyán" vagyok, nem pesten.

ja meg megkaptam a nestlé mappát, ahova lehet gyűjteni azokat a kis füzeteket.

Tali:
Akkor milegyen?
legyen vagy ne legyen?
Toljuk el vagy sem?
maradjon az eredeti terv?
valaki nyilatkozzon ezügyben, mert ugy kéne az életemet akkor alakítani...[/b]

Kép
zsuzsu74
 
 


fnoe:
perszepersze én sem úgy értettem :) Nálunk sem fetrengenek a földön, de én sok esetben a 3 kupica páleszt sem tudom tolerálni. :) Antialkesz vagyok.. :)

Kernico:
igen, tudom mi az a PCO. Ki vagyok tanulva fogamzási problémákból. Nekem nem volt peteérésem, és felborult a hormonháztartás, plusz a sárgatest hormonok nem igazán akartak termelődni. így 60-80 napos késéseim is voltak. Nagyon bízom benne, hogy nem járok megint így. Anno a vetélésem után 5 hónap gyógyszermentességem volt, és ettől függetlenül rendes ciklusom is volt. Reménykedem.. Te milyen gyógyszert aptál?

zsuzsu:
A tejet már nem tudtam visszahozni, és fokozatosan szépen elapadt..

Egyébként evés közben engem Anna simogat :) Az arcomra teszi a kis tenyerét, és óvatosan huzogatja, És képzeljétek, valamelyik nap fájt a fogam nagyon, egész éjjel alig aludtam. Etetésnél Anna odatette a kezecskéjét, és elmúlt a fogfájásom!!!

Winnie:
köszi az infót, rendeltem képet, 10-én lesz a házasságink, ez lesz a meglepi neki! :) Csináltam mozaikfotót is, olyat, mint Niki. Totál belassította a gépet, de jól sikerült szerintem!
Na megyek, pöfög a csajszi :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Nos, nekünk fa etetőszékünk van, még a leányzó kapta, nem dönhető a háttámla, de lehet bele tenni szűkítőt és akkor az elég jól tartja a babát. Lemosás nem volt gond, mert lakkozott, és hát az azért elég jól lemosható. Öv is van rajta, de kell is már ha nagyobb a baba, mert olyankor már mindenhol fel akarnak állni.

Verésről annyit, hogy én annál maradtam, hogy nagyon sokszor beígérem, és nagyon ritkán kap a fenekére egyet a lányom. De annyira rosszul viseli, hogy napokig felemlegeti, pedig nem kap nagyot és a fenekére kapja. Neki 90%-ban elég, ha azt mondom előkészítettem a pofonzsákot, vagy ha a sarokba állítom gondolkodni. A kicsinek nem vertem se őt, se az öccsét, mert nem is értené mi történik, meg nem is tesz még ilyenkor tudatosan rosszat. Eleinte elég nekik, ha rosszat csinálnak már tudatosan, hogy a kezüket ütjük meg, attól is nagyon meglepődnek. Én így gondolom.

Saját magát Norbi is csapkodja, ha azt akarja, hogy vegyem ki a kiságyából. Üti a pociját és emelgeti a csípőjét. Édes pofa!

Pelenkázást én is a lefoglalós módszerrel csinálom. A Nurofennek a felszívóját szereti nézegetni, ilyenkor megkapja, és azzal elvan egy-két percig. De az pont elég is.

Mensim nekem már szülés után 8 hétre megjött, pedig 3 óránkánt szoptattam, és még most is három , max. négy óránként. És ugye azt mondják, ha nem marad ki hat óra a szopi között, akkor nincs peteérés, hát ez nekem nem jött be.

Norbi még mindig rosszul alszik, sajnos. Ez azóta erősödött mióta eszik is. Előtte is sokat fenn volt, de most jó, ha két órát egyben alszik. :shock: Reggel meg max 6 órakor kel, de volt már, hogy 5 órától nyomta a dumát a plüsseinek. És ilyenkor én már nem tudok aludni, hiába nem sír. Ez van.

Tegnap lejjebb tettem az ágyát, mert annyira belekapaszkodott a tetejébe, hogy a frász jött rám, hogy áthúzza magát rajta.

És megtaláltam az első kaját amit egyáltalán nem eszik meg. Krumplifőzelék. Próbáltam üresen, anyatejjel, almával, de csak öklendezik, pedig nincsenek benne darabok, krémes az egész, de majd behány annyira utálja.

Sziasztok!
Andi

Kép[/url]

Kép[/
ihianya
 
 


Na megint.

Mági, asszem Colysbetil (biztos nem így kell írni), vagy vmi hasonló nevűt kaptam, amire azt monta megnöveli az esélyt a teherbeesésre, de ha az nem jön össze, akkor valszeg az egyik ciszta be is rákosodhat. Meg aszonta a doki, hogy túltermeléses (gyári gépsorom van :lol: ) a méhem, és max. 30 éves koromba várhatom, hogy leáll, mert túlhajtja magát. Peteérésem volt, csak tűszőrepedésem nem. De szerintem a héten fel is hívom a régi dokimat, és megnézetem. Neki a lánya is PCO-s, így foglalkozik is vele rendesen.

Képet én a múlt héten rendeltem meg végül, kíváncsi leszek rá.


Tali:
nekünk a héten lehet a péntek jó lenne, de még megkérdezem apától, hogy be tud-e vinni, vagy legalább haza. Annyit még nem bír a csaj végig ülve az esernyőkocsiban, viszont a másik böhömmel meg nem tudok bkv-zni.

Zsu: Mi virágot kaptunk már. Ari, Kiara szereti. Kb. 2 hete adtuk fel a másik adag figurát a kérdőívvel, most várom a zörgős kiskönyvet. Mi is megkaptuk a lefűzőt a Nestlétől.

Na megyek, mert megint a szárító kerekét nyalogatja a drága, és már kinézte a kábeleket a tévénél. Le vannak konektorvédőzve a dolgok, de a kábeleket se szopogassa azért. :roll:

Üdv.

Kép
kernico
 
 


Atyaég, már megint annyit írtatok, hogy alig bírom követni!

Winnie27:
Nekünk is kellett tornáztatni a csípőjét. Naponta többször, amikor úgy éreztem, hajlandó együttműködni, főleg pelenkázáskor, amikor egyébként is szétteszi a lábacskáit. Közben mindig dumáltam hozzá, vagy adtam vmit a kezébe, hogy eltereljem a figyelmét a tiltakozásról, meg vmilyen pörgősebb slágert énekeltem, annak az ütemére táncikálva történt a torna. Az esetek döntő többségében bevált és még élvezte is! Eleinte kicsit ropogott, amikor teljesen vízszintesbe nyomtam, de pár nap alatt elmúlt és érezhetően lazultak az ízületei!

Kataa:
A fogváltással kapcsolatosan, dokitól hallottam, mert annak idején én is aggódtam, hogy mikor jön már ki és ő mondta, hogy később fog váltani. Beigazolódott. Most meg már azt vártuk, mikor esik ki végre az első, míg a többiek már olyan foghiányosan (mint a westernfilmekben) vigyorogtak. De ami késik, nem múlik!

Ante:
Pár napja mi is állva fürdetünk! Kicsit beül, pancsika, aztán megfeszíti magát és pipiskedve ácsorog a kiskádban és erőteljesen lefelé néz, Apa alig bírja megtartani. Meg egyébként is modtanában folyton lefelé néz, mintha azt lesné, hogy kell a lábakat egymás elé tenni a járáshoz. Imádja nézegetni a lábujjakat, nem csak a sajátját, hanem másét is. :lol:

Zsuzsu:
Ha ketten vagyunk itthon, már nem is merek előtte enni, mert szinte csorog a nyála. A tesó is csak úgy ehet csemegéket, ha nem előtte eszik, mert akkor azonnal letámadja a hugicája, és persze magyarázhatom neki, hogy nem ehet még túrórudit meg joghurtot, nyafi lesz a vége. Így jártunk a Kinder Paradisoval is, ami mostmár szintén konyhai fogyasztásra ítéltetett, amíg neki nem lehet ennie.
Jómúltkorában Apától rántott csirkecombot kunyizott, tegnap tőlem görögdinnyét (tényleg, azt mikortól eheti vajon?), meg általánosságban minden után sóvárog.

Kiscsikó:
Erős menszi... hmmm. Nekem mindig is brutálisan sok volt, semmit nem változott két szülés után sem. De ha nagyon más, mint terhessé gelőtt volt, dokinál csak rá kellene kérdezni, hogy normális-e a változás.

Mági:
Bizony húzósak az ilyen hormonproblémák. Sajnálom. Nekem is volt/van, két szülés után sem múlt el a gondom. De már megtanultam együtt élni vele (endometriózis). :cry:

És volt egy általános körtéma:
Orrcibálás, szájba kapaszkodás és beleturkálás, fülek markolászása, szemüveg elorozása, tatánál bajuszhúzás, csípés, marás, karmolászás nálunk is napirenden van. Kedvence beleakaszkodni a bátyja hajába, az meg visong, s mikor már tényleg fáj neki és azért visít, akkor a kicsi elkezd rötyögni és még jobban belemarkol. Na tessék, már most szét kell választani őket, mi lesz itt később?! :lol:

Kép
Kép
marslakocska
 
 


Zsu: én se kaptam még virágot. :(

Ihianya: ahá, akkor te voltál, akire emlékeztem, hogy elkezdted hozzátáplálni és azóta nem alszik rendesen a ded. És mit csinál? Mik a tünetek? Nálunk Tündi hánykolódik, nyomná ki a pukikat, morog a pocija. Bár mikor nem kap semmit, akkor is ezt produkálja. Pl. tegnap nem kapott semmit és mégis vándorolt az ágyban.

Tali: nekünk nem jó a péntek, mert akkor már elutazunk. SZóval ha a héten, akkor csüti. De mit szóltok az időjáráshoz? :roll:

Kép
Kép
tinu
 
 


kernico:
Clostilbegyt- Én is azt (is) szedtem. Hogyhogy leáll a méhed?? Ezt nem értem.
Talira nekünk a jövő hét lenne jó, pénteken megyek pajzsmirigy kontrollra.
Mi megkaptuk a levelet a Liberotól a képeskönyvre+ kaptunk két pelust, és egy 500 ft-os pelenkakupont. Most gyúrúnk a könyvért, 3 fránya nyuszi még hiányzik hozzá! Tényleg! Nincs valakinek fölöslegben?

Marslakócska:
hát jól összegyűltünk itt... És spontán sikerültek a gyerkőcök?

2 napja Anna nyűglődik evés közben, Ti hogy tudjátok eldönteni, hogy miért nyűglődik? Mert van, hogy azért, mert nem ízlik neki, van, hogy azért, mert már nagyon éhes, és türelmetlen. Anna mindkét esetben ugyanúgy sír, és nagyon félek, hogy beletuszkolom a kaját, mikor nem is ízlik, és esetleg megutálja az evést. Remélem nem azért csinálja, mert már bekövetkezett... Eddig olyan szépen evett. Ráadásul olyat adok neki, amit tudom, hogy szeret! Nem értem én ezt a jányt...

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?