Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mostanra sikerült visszaolvasnom.

Mindenkinek köszi a dicséretet :-)

Etetés: Nekem most kb egy alkalommal 50-60-at eszik Mogyoró. 8-szor eszünk egy nap. Szerintetek ez jó? Ja és villámgyorsan eszünk. Kb. 15-20 perc alatt kész vagyunk a szopival.

Mérleg: béreltünk egyet, de szerintem össze-vissza mér. Vagy én vagyok béna hozzá. Volt olyan, hogy evés után kevesebbet mutatott. Nagyon „ugrál” rajta Mogyika és nem tudom rendesen lemérni őt.

Védőnő: hozzánk is hetente akar jönni. De már az első alkalommal finoman elküldtem őt a jó fenébe.

Pelusból nekünk egyenlőre a Roosmanos jött be. A liberó túl nagynak bizonyult hiába, hogy a 2-4 kg vettük. De még kísérletezünk.
Popsitörlő: egyenlőre a níveát használjuk. Szerintem nem rossz, csak nehezen nyílik ki a doboz.

Körkérdés a fiús mamákhoz: nektek is akkor kezd pisilni a fiatok amikor leveszitek róla a koszos pelust? Nekem rendszeresen eljátsza ezt. Már mindent sikerül felszentelnünk (falat, kanapét, kiságyat…)

Mári: most már nálatok is bármikor jöhet a csöppség :-) Én sosem véreztem a vizsgáltok után. A dokim mindig mondta, hogy nagyon óvatosan fog vizsgálni.
És a szülésre szerintem nem lehet előre felkészülni. Nekem mikor azt mondták szerdán, hogy ma szülünk és délután baba lesz, csak mosolyogtam, hogy ne vicceljenek én ma még nem akarok megszülni, de nekik lett igazuk :-)
Ja és a bénázásról: én sem tanultam semmiféle légzést szülés előtt, de az orvosom mindig mondta hogy mit és hogy csináljak. Én azt sem tudtam megkülönböztetni melyik a tolófájás és melyik nem. (most sem tudom) Úgyhogy nyugi az orvos és a szülésznő sokat fognak segíteni és nem tudsz bénázni!!!!!!

Kanyin: bocsi, hogy nem vártalak meg. Majd a következő babánál együtt megyünk :) Drukk, hogy neked is ilyen „könnyű” szülésed legyen.

Mézgombi: sajnálom, hogy Julcsát műteni kellett. Gyors felépülést kívánok nektek!
Viszont a haja fantasztikus, annyira édes :)

Doren: kitartást a költözéshez! Biztos hamar megszokjátok az új lakást :-)

Kari: a kórház nem volt annyira borzasztó, de túl jó sem. A 3.-kon voltam, de nem voltam elájulva. Nekem bőven elég volt ez a 4 nap belőle. A szülés storyt már leírtam biztos olvastad.

Enci: gratula a párodnak. Nagyon ügyi volt.

Banya: pihizz sokat. Megy a drukk nektek.

Norwell: gratula nektek. Remélem már jól vagytok.

Hello: Kendénél is csináltak átkaroló reflex vizsgálatot. Én jobban megijedtem, mint a kicsi. Persze az egész doktor nénis vizsgálatot átbömböltük. Nem is értem miért kellett ez a macera.

Pil: ma megvolt az első kis sétánk. Mogyika durmolt és élvezte nagyon. A fagyit hamarosan megejthetnénk csak kicsit még növünk hozzá :-)

Pogi: nagyon jó nyaralást nektek! Irigyellek érte.

A feltett képek egytől egyig édesek :-)

Teszek fel én is a kicsi Kendéről :-)
Kép

Most viszont megyek, mert nemsoká kajaidő van.
Kisvirág
kisvirág_30
 
 


Üdv!
Ahogy látom, alvás tekintetében csak Doren és az én babám a kakukktojás...mert mindenki a hátán alszik. Petit egyszerűen nem tudom így altatni, mert annyira nekiáll mocorogni, hogy felkel.
Hello, bocsika, aztán nekem is beugrott egy nappal később, hogy nem te javasoltad az oldalt, hanem vki más...de nem tudom ki... :?
Pil., szerintem minden regisztrált tag, aki kért hírlevelet, kapott talis üzit, eszembe is jutottál rögtön! :)
Tegnap Peti kapott béranyatejet délelőtt, estére fájt a pocija...de nagyon! Szegényt sajnáltuk, de nem tudtunk mit kezdeni vele...aztán a végén letettük rendesen a kiságyába és így aludt be a végén:
Kép

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!


Pogi nyaral a Balatonon, Pil készül a keresztelőre....de Ti többiek merre vagytok? Vagy csak piheg mindenki a nagy melegben?
Eddig én is feküdtem, de mivel csak a bal oldalamon megy, már teljesen elzsibbadtam. Már nincsenek görcsök, de ez a kis incidens már nagyon közelivé hozta számunkra a nagy eseményt. Ami jó, hogy a kezdeti kicsit félelemmel teli hangulat, kezd átalakulni, és most már nyugodtabb vagyok.

Kitartás mindenkinek ebben a nagy hőségben, nyaralóknak meg jó pihenést!

zsu 37+1
zsu11
 
 

 
 

Ja, még annyi, hogy szerintem jó lenne a szervezett babanetes találkozón összejönni, már akinek aktuális......végülis a mi kórházunk közel van a helyszínhez :D :D
zsu11
 
 


Sziasztok Csajszik!

Kisvirág: én mint kisfiús anyuka nekem is volt részem abban az élményben, hogy Domiról ahogy lekerült a pelus elkezdett pisilni össze-vissza. Rendszeresen a kórházban ahogy már majdnem kész voltam a pelenkázással, akkor vettem észre, hogy tiszta pisi a kisinge, mert lepisilte. De ez mind úgy történt, hogy nem is látam merre pisil. Így kezdhetem szinte előről az öltöztetést.
Állítólag azért pisilnek, mert hideget éreznek hirtelen. Ajánlom, hogy bontsd ki a pelusból, de ne vedd le róla hirtelen csak hajtlítsd le az elejét, majd vissza. Ezt egy párszor ismételd meg, akkor nem fog össze-vissza pisilni.

Puszika mindenkinek:
Annamari+Dominik

KépKép
pannamari
 
 


Kisvirág, azt elfelejtettem az előbb, hogy Peti is szokott így pisilni, de ő inkább csak akkor, ha kibontom, és kapálózik egy kicsit...na akkor szokás szerint jön az ívpisi. :)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Zsu:jól mondod,most végeztem a felmosással,és folyik mindenhonnan a viz :(
Amelita óránként eszik,fogalmam sincs miért,tök nyűgös,alig alszik,sokat sir,úgy fosok hogy a templomban orditani fog,kérek Mindenkit hogy drukkoljon hogy ne igy legyen,1-kor gondoljatok ránk.
A peti uncsitesója cukrász,rengeteg sütit sütött,én meg nem birom megállni hogy ne egyek,és itt parázok hogy be tudom e majd gombolni a gatyómat,mert nem vettem,belepréselem magam az egyikbe :D :D
Még holnap de.meg kell teriteni,de sogornőm jön segiteni.

Valószinű holnap nem tudok irni,lehet csak hétfőn este,képeket is sztem akkor teszek fel,mert az én gépemet száműztük helyhiány miatt a nappaliból,a laptop meg csak este lesz itthon ha Peti hazajön.

Mindenkinek szép napot holnapra!
puszi.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok.gondoltam dobok pár képet most is. :D :D :D

itt mentünk a dokibácsihoz az oltásra

Kép

Kép

kicsit beájult a csajszi

Kép

Ma reggel a hajnali szopi után kitúrt a helyemről,kint aludtam a nappaliba :D

Kép


Kép


most igy néz ki a nappali
Kép

a többihez nem kell sztem kommentár :D :D
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


sziasztok!

Kisvirág! Köszi! Remélem menni fog a dolog:) Engem is óvatosan vizsgált, mégis ez lett belőle :( , mint Zsu neked, közelivé lett tőle a dolog! De még mindig egyben! Ma voltam a dokinál, az eredményeket vittem a rendelésére, már nem vizsgált meg, mondta, hogy 17.-én, (akkor jön vissza a szabiról) ha addig nem lesz valami, és a méhszáj is úgy akarja, akkor burkot repeszt! :D Nekem furi, hogy miért kell repeszteni, de nem bánom, mert néha biztonságosabban érezném már kinn...mikor durván bekeményedek stb...Szóval addig van bő 1 hetem :?: :D
Most itt vannak a szüleim, anyukám marad. Nagyon sokszor jó lett volna ha itt tudnak lenni, de most valahogy nem az igazi :(

A hugim ugye védőnő és én elfogult lehetek, de szerintem szükséges a heti látogatás és hát nekik kötelező is nem véletlenül. Szerintem sok anyukának szüksége lehet a segítségükre, persze nem mindenki él a hivatásának... és sokan elvannak a tanácsuk nélkül... Az én védőnőmet nagyon kedvelem, a szembeszomszéd meg egyszer elzavarta mert nem értett egyet a tanácsával... nekem biztonságot jelent, hogy jönni fog, örülni fogok neki, pedig itt lesz a hugom is és anyukám is...

Pil! Szorítunk, de biztos tündéri lesz a leányzó, a fotókon is látszik:)
A sütiket meg nem kellett volna lefotóznod :evil:
Mer anyukám is hozott, de én mostanában meg tudnék enni egy elefántot is, de fél pohár víztől tele vagyok, kívánni meg kívánok mindent. Nekem ez szokatlan, mert én mindig annit ehettem, amennyit akartam... :(

Ex, Kisvirág! Tündériek!!!!!
Olyan jó látni kit hoztatok mindannyian világra, hiszen egy ideje csak róluk szól a történet és hát eddig zsákbacicák voltak :D Olyan kíváncsi vagyok a mi bébinkre is, milyen lesz az arcocskája, körmecskéje stb... :D

Puszi:Mári
mári
 
 


Pil, van Neked szíved????????????? Ilyen süteménykölteményekkel dícsekedni a távolból? Pont ma fakadtam ki a férjemnek, hogy megőrülök egy kis csokiért, de hát nem lehet...:(

Ameli egyébként egy tündér :)

zsu 37+1
zsu11
 
 


Sziasztok!

Pil, ez azért tényleg gusztustalan. :twisted: A lányod viszont egy kis tünci. Már úgy értem a képeken, aztán életben lehet, hogy néha belebújik a kisördög. :lol: A keresztelő miatt annyira nem irigyellek, én nem nagyon szeretem az ilyen tömeges összejövetelt, főleg lakásban.
Bocsi, hogy ezt észrevettem, de a párod hogy képes azzal a vastag, szőrös takaróval takarózni. Már a gondolatától is írtózom ebben a melegben. :roll:

A védőnöknek tényleg kötelessége kijönni, és perszze van úgy, hogy nem egyezik az anyukával a véleménye, meglátása. A nagylánynál a védőnő már akkor idegesített mikor terhes voltam. Mondtam is a páromnak, hogy ha meglesz a baba én biztos elküldöm a fenébe. Amikor megszültem tök megváltozott és a gyerekkel kapcs. mindig póbált segíteni és nem volt nagyon betolakodó.

Kisvirág, édes a kis Mogyi, érdekes de engem annyira emlékeztet a lányomra, róla is volt valami ilyesmi kép. Kis cuki. :P
Nem haragszom, hogy nem vártál meg, de kicsit irigy vagyok. Következőnél valszeg nem talizunk, csak akkor ha te a következő két hétben várod a másodikat. :lol: Nem tervezünk harmadikat. persze azt nem mondom, hogy soha, de nem valószínű.

Most pedig nagyon kérek mindenkit, hogy kezdjen nekem szurkolni, hogy jövő péntekiig szüljek meg,[/color] mert után a minden nap mennem kell NST-re, és ha 21-ig nem szülök, akkor megindítják, de én azt nem igazán akarom, szeretném. A dokim szerint jó egy ujjnyira nyitva vagyok, de még mindig éretlen a méhszáj. Csak keményedéseim vannak, fájdalom nincs. A vizsgálat után én is rendesen véreztem, de már elmúlt. Én el sem hiszem, hogy lehet ilyen más ez a terhesség. Mondtam a dokimnak, hogy a másiknál mikor elment a magzatvíz és az ügyeletes közölte, hogy innen már csak babával megyek haza, közöltem, hogy kizárt dolog, mert én még nem akarok szülni, van egy hónapom. Most meg közöltem a dokimmal, hogy én már túlképp. szülni szeretnék. Tényleg már nem emlékszem, volt valaki akinek indították a szülést? Milyen érzés? A burokrepesztés nagyon gáz? Szóval küldjetek nekem valami manót, hogy magától jöjjön a kis drágám, mert nem szeretem ha beavatkoznak a természetbe. Tegnap egész nap mentem, volt házasélet, szóval már minden, de semmi jele annak, hogy elő akar bújni.

Hálás köszönet.


Pusszancs, Edit
kanyin
 
 


Kanyin, nagyon drukkolok Neked, hogy minden úgy történjen ahogy szeretnéd!!!!!!! Egyébként hol tartasz? Túl vagy már a 40. héten?

zsu 37+2
zsu11
 
 


Sziasztok!

Pilchard
Hát neked nincsen szíved??? :lol: :wink: Ilyen sütis képeket feltenni emberkínzás! :lol: A leányzód továbbra is tünemény.

Kanyin
Nekem anno a lányomnál a császár előtt repesztettek burkot, de akkor nem voltak fájásaim csak reggel 5h óta kőkemény volt a hasam és nem ment le róla, a burokrepesztés este volt. Én akkor 1 ujjnyira nyitva voltam, igazából nem éreztem semmit, csak azt, hogy valami meleg folyik. Szerintem a burokrepesztés akkor lehet kellemetlen, ha a méhszáj még zárt és azt macerálják. Reméljük úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd

Mári
Neked is megy a drukk :)

Kisvirág
Nem egyedi a pisis eset, ahogy látod. Én is napi szinten meg vagyok keresztelve :lol:

Ex
Az én fiam is szívesebben alszik hason, néha szoktam az oldalára fektetni, de jobb, ha hason alszik, ugyanis kajcsi után nehezen megy a böfi és sokszor volt, hogy amikor nem hason volt, bukott egy kicsit és utána jött a - nekem végtelenségnek tűnő - csuklás. Hason pedig vígan böfizik és alszik tovább és nem jön semmi vissza neki. Most is az igazak álmát alussza ilyen helyzetben :)

Rólunk:
Kicsit macerás volt az éjszakánk, fél 1h-től 4h-ig fent voltunk, a végén már tök zombi voltam, fájt a pocakja, csak tekert a kis lábával, sehogy sem volt jó neki :cry:

Van egy olyan "gondom", hogy a kaja vége felé totál bealszik a Levente, lerakom aludni és rá 15-30 percre meg megint keresi a kaját. Amikor bealszik képtelenség felébreszteni, van, hogy két kaja között 4-5 óra is eltelik és hiába próbáltam már egyszer-kétszer, hogy felébresztem nem lehet lelket verni bele.
Ja és egy kérdés, szerintetek miért van az, hogy bármit csinálnok nem tudom a tejmennyiséget növelni (erről már írtam), viszont mindig érzem, szopi után kb. két órával, hogy beindult a tejleadó reflex és folyik a tejci (holott nincs sok, két ciciből kb. 40ml), pedig nem is sír a baba. Vagy igazából a mennyiség és a reflex között nincs semmi összefüggés?

Üdv:
Csibemanó

KépKép
KépKép
*csibemanó*
 
 


Köszi Zsu!
Jövő péntekre, 14-re vagyok kiírva. Azt mondta a dokim, hogy ha addig nem szülök, akkor onnantól egy hétig minden nap kell mennem a kórházba NST-re. Már önmagában ez is elég macerás. És állítólag 1 hetet várnak a kiírt időpont után és akkor megindítják. De elvileg akkor, amikor én akarom. A baba már teljesen fejlett 3500 gramm fölött van, tehát simán megszülethet. Csak nagyon idegenkedek ettől, hogy megidndítják. De már így is tök para vagyok, hogy órisábébim lesz. Már múlt pénteken 3500 grammra saccolta, most meg nem volt UH. Tudom, hogy tévednek a gépek is, és valahol ebben reménykedem.
Persze ugyanakkor számunkra vannak előnyei is az indításnak, mert az ugye programozható. Reggel bemegyek, burkotrepesztenek, oszt valamikor napközben megszülök. Nekem van már egy három éves kislányom, és állandóan attól rettegek, hogy éjjel jön rám a szülés. Akkor jön az egyik nagymama, akiket imád. De nem tudjuk hogy reagál, ha éjjel felébred és nem mi megyünk be hozzá, vagy reggel mikor felke lnem talál minket sehol. Tehát ilyen szempontból az sem rossz, de azért mégis csak a természenek lennék a híve. Bocsi, hogy ennyit regéltem, de annyi minden jár a fejembe. Valahol ki kell öntenem.

Szia, Edit
kanyin
 
 


Üdv!
Indítás: nem tudom, nekem egyáltalán nem volt kellemetlen, igaz, én 1333 cx-szel mentem be anno. Pedig azt gondoltam, hogy fájdalmas lesz a burokrepesztés, de nem éreztem semmit, csak azt, hogy folyik a magzatvíz... :)
Pil., mindjárt 1 óra! Drukkolok! Sütik...hááááááát, kis szívtelen! A képek nagyon aranyosak. Ameli a szuri után is ilyen arcot vágott? Látom, csak van olyan, hogy a nagy ágyban alszik a kisasszony. :)
Csibemanó, tejcsiügyben nem tudok segíteni. Talán neked a szopi a legjobb tejszaporító...ill. mindenkinek az, aki tud szoptatni. Szvsz használj tejgyűjtő kagylót, és akkor azt is össze tudod gyűjteni, ami folyik.
Nekünk is nyügi napunk van: Peti az esti etetés után nagy nehezen elaludt, felkelt kb. kettőkor, és fél hatkor aludt vissza...nyolcig, mert akkor megint kajaidő volt. Azóta evett még egyszer, kb. egy órával ezelőtt, de aludni összesen ha 1,5-2 órát aludt, akkor szerintem sokat írok...
Most is kint van a férjemnél, mert felriadt kb. 20 perc alvás után.
Na most megyek, lassan kész az ebéd, és talán ennem is kéne...talán.
Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok,

Csibemano: Nalunk is az van, hogy allandoan bealszik a cicimen. Neha utana kb fel orat elvan a vallamon, folytatja az alvast, es ha nagyon ovatosan sikerul leraknom az agyaba, akkor van eselyunk az alvasra. Mondjuk, napkozben nem mindig :(

En 4 orankent etetek, tobbnyire. Az utobbi napokban eleg sokat visszabukik, lehet, hogy csak nekunk tunik soknak, de elegge zavar. Nem etetem surubben, mert a minap kiprobaltuk a 3 orankenti szopizast, ennek az lett a kovetkezmenye, hogy plusz egy hatalmas adag bekerult a pocakba, ejjel nem sokat aludtunk utana! (Aznap 810 gramm.) Persze masnap meg alig evett! Elkezdtuk adni neki az Infacolt, mert a hasunk is fajos lett, igy a harmadik hetre. :(

Kanyin, ne izgulj, en is 6 nappal tulhordtam a babat, nekem is ugy volt, hogy meg kell inditani, de aznap ejjel, amikor be kellett volna fekudnom a korhazba, ugy dontott a lelekem, hogy megis inkabb jon magatol. Drukkolok ertetek. Setalj sokat, legyel tevekeny. Az utolso napokban en magam ala tettem az agyba egy torulkozot, ennek jo hasznat vettem, mert persze, hogy ugy indultunk, hogy elkezdett folyni a magzatviz. :)

Pil: Irigylem azt a sok sutit. Nekem a lelkiismeretem nem enged sokat nassolni, pedig nagyon szeretem az edesseget. Holnapra anyosom sut nekunk palacsintat, az remelem nem fogja bantani a baba pocakjat. Mar alig van otletem, hogy a krumplin kivul mit ehetek. :(

Minden jot: Macsek

Irigylem azt a sok sutit!
macsek7
 
 


Pil,
a sütik tényleg elég "kínzóak". :)

Ex,
én ajánlottam az oldalt.

Kanyin,
nekem meg kellett indítani a szülést reggel (11 nappal hordtam túl, de nekem hosszabb a ciklusom)..., aztán késő este csaszi lett. De nekem nem burokrepesztés volt, hanem méhszájérlelés, majd oxytocin. Hááát...remélem legközelebb nem így lesz.
Miért nem terveztek 3. babát?
Oké, elkezdtem szurkolni. :wink:

Csibemanó,
szerinted kaja után is éhes? Nem biztos, lehet, hogy csak reflexből szopna. Méred?
Peti is bealudt az első 2-3 hétben. Mióta megerősödött, és a megadózisú gyógyszerek is kimentek a szervezetemből, amit szüléshez kaptam, azóta szinte mindig éber szopi végén is. Addig nem volt se éjjelem se nappalom, mint egy tehén...

Körkérdés!
A ti babátok igényli már a játékot? Peti 5 hetes, pár napja igen, de sajna gyorsan túlpörög. Ti hogyan játszotok/nem játszotok?
potter_76
 
 


Üdv!
Macsek, háááát mások babája épp a krumplitól hasfájós...persze ez gyerekfüggő! Peti nagyon keveset szopizik, én így mindent eszek...
Potter, igen, beugrott. :) Petinek háromhetesen mi vettünk egy csörgőt...ha nekiáll sírni, akkor megrázzuk, és elhallgat egy időre. Mostmár nagyon jól elnézelődik, ha nyugiban van. :) Ma pl. háromszor húztam fel a forgót, nézte a macikat. Ja, és poén: a hajkeféje is macis, a forgója is, és még a cumiláncán is az van. :D

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Csajok! Eléggé fájdogálok, meg szarul voltam délután és most elment a nyákdugóm. Szurkoljatok. Ha indulunk a kórházba, akkor még próbálok bejelentkezni.

Edt
kanyin
 
 


Meginnt én. Erősödtek a fájások, bemegyünk a kórházba. Exnek dobok smst, ha van valami.

Szurkoljatok.

Nagyon izgulok. Főleg a lányom miatt, hogy bírja majd az éjszakát.
kanyin
 
 


Szasztok!!!

Kanyin!!!Megy a drukk!!!Ügyes legyél,minden olé lesz,és a lánykád is ügyi lesz!:)

Pilchard!!!De tündéri Ameli!!!Minden rendben volt a keresztelőn???
Az a sok süti.....!Jaj,kérek szépen!:)
Oltáson ügyi volt?
Ez nem kérdés!

Hello!Igazad,van a barmokat illetően!
Az én rendszerem,valóban a régi időket idézi,szerintem régebben az ilyesfajta dolgok sokkal de sokkalta jobbak voltak!Nem is volt ennyi tápos,és beteg gyerek!
-nem volt Domestos=volt hipó
-nem volt sterilizáló=volt forralt víz
-nem volt ilyen-olyan fogszabályzós cumi
-nem volt Pierre Carden babakocs,hordozó stb.

Még is felnöttünk!Persze ez nem azt jelenti,hogy én nem élek e fajta dolgokkal,és etilém aki mást tesz,de a régi módszerek szerintem jobbak voltak!

Kisvirág!!!Gyönyörű a bébid!De jó,hogy már sétáltok,és minden rendben!!!:)
Hogy mennek a dolgok??Van segítséged?

Ex!!!Peti nagyon édes,és így kép alapján sokat nyúlt!
Voltatok már csípőszűrésen?Mi 27.-én megyünk!

Kedden megyünk a dokihoz 6-hetes kontrollra!Alig várom!
Rakatok fel spirált,így nem kell végre azokat a szarokat szednem!(gólyariogató)
Minden oké,nem kell egyenlőre tápi!
Este úgy be volt durranva a cicim,hogy fejnem kellett,mert szétrobbant volna!:)
Ha lesz apának kedve rakok fel képet a csajsziról!!!

Pogi!!!Jó nyaralást!!!Nagyon jó nektek!Gergő biztosan élvezi!!!:)
Vigyázzatok a napon!!!

Puszi mindenkinek!!!

Kép
szgoron
 
 


Üdv!
Továbbra is nyügik vagyunk. :(
Kanyinról még semmi hírem...
Szilvi, végre valaki, aki a régmúlttal is egyet ért! :) Igen, voltunk csípőszűrésen, pont hathetesen. Nálunk csak láb átmozgatás van, Peti meg se nyekkent. Megnézettem a köldökét, van egy kicsi sérve, de csak három éves kora körül kell leellenőriztetni. A csípőjét meg három hónaposan...pedig még stabil a csípője.
A spirált jól meggondoltad??? Én biztosan nem tetetnék fel...habár ízlések és pofonok.
Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Nagyon nagy a kupi-na erről nincs kép :D :D ,és hulla vagyok,meg tök éhes de nem kivánok már semmit.Amelita bömbizett persze ahogy elkezdődött a szertartás,vittem egy kis vizet hátha elfogadja,na az bejött,amig azt itta addig volt csak csöndben,de hát ez van,ez volt a legnagyobb parám,be is jött. :D :D
Kép majd lesz,bár szinte egy jól sikerült sincs :( :(
Persze ma is szinte óránként evett vagy ivott,de azért estére már vigyorgott is kicsit.
Tudom gonosz vagyok,de azért ne haragudjatok a sütis képek miatt.igy viszont a hidegtálakról már nem is teszek fel képet,pedig gyönyörűek voltak. :wink:

Kanyin:nagyon szurkolok,lehet mire ezt irom már babáztok is!!!

Ex:igen,a hajnali szopi után időnként úgy dönt a csajszi hogy kialudta magát,és amikor már olyan hulla avgyok hogy leesik a fejem akkor inkább fekve szopizunk-persze bele alszunk.de szerencsére ez ritka.amúgy a kiságyban nekem is hason alszik.


Szilvi:már az oltás előtt is sirt,de azért hamar megnyugodott.

Köszi mindenkinek a dicséretet,átadom neki.most megyek nézek vmi kaját,aztán szundi.addig se látom ezt a télleg k..... nagy rendetlenséget.Jajj,szegény én!!!!!!!!!!!!!!!!Mikor lesz itt rend????

puszika

Csibemanó:sajnos én is passz,nem tudom.Homeós bogyót is szedtél?Sör-?

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

Kanyin! Amit írni akartam, már nem aktuális :D , mármint az, hogy nekem is furi, hogy a doki határozza meg a szülinapját...mához 1 hétre hogy fogok én parázni :D , az tuti, hogy beöntés nem kell, mert én a hasmenős izgulós vagyok :lol:

Nekem most a pisiléssel van gondom, olyan furi :oops: , sokszor magzatvíznek titulálom, mert csak úgy kiesik belőlem, aztán jön az érzés és már nem tud jönni a többi és utána begörcsöl...-bocsika :oops: , csak annyira félek hogy nem veszem észre a jeleket...

Pil: azért biztos szép volt...és a lakás is szép lesz ismét...mi étterembe visszük a családot, megéri :? Maradt süti? A hólabda az egyik kedvencem :roll:

Hol vagytok többiek??? Nem sorolok neveket, de hogy vagytok??? Tudom, én is kimaradok néha, de nem napokra, hetekre :(

Mári
mári
 
 


Üdv!
Csak azért írok, mert megjött az SMS Kanyintól: megszületett Erika 3550 g és 54 cm.
GRATULA!

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ja, este kilenckor jött a világra a kicsi lány. Gyors szülés volt ezek szerint.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!!!!

Én kezdem a napot!!!!!

Kanyin!NAGYON NAGYON GRATULÁLOK NEKTEK!Ügyi voltál!!!

Exdeus!!!Miért,szerinted rossz a spirál?Nekem mindenki azt mondja jó!Anyu is azt mondja,hogy jó ellenőriztetni kell csak menni,és csak egyszer kell fizetni érte,míg a gyxógyszerem 3-om havonta 3600-5000Ft volt!Minden hónapban emelték,maja uniósan támogatott lett!
Én a felhelyezéstől félek,anyu szerint nem fáj!!!
Amúgy követtem a példádat!!!
Mi sem bírtuk kivárni a 6-hetet!!!!!!!!:):):)
Ez van!
Főleg mikor a fiúk kangörcsel szenvednek!!!! :lol:

Ma a csajszi 3-kor fent volt 60g szopi és aludt tovább!:)

Puszi

Szép napot!!!!

Kép
szgoron
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Kanyin: Gratulálok a babához és sok-sok tejcsit kívánok :) ! Remélem könnyű szülésed volt :) .

Pil: a hétvégén ugyan nem írtam, de gondoltam rátok és nagyon édes a kis Amelitek :) :) :) . Irigyellek, hogy már a keresztelőn is túl vagytok, azért ez tényleg nagy dolog és leterherlő. Most már csak regenerálódni kell :) . Egyébként a sütik tényleg nagyon fincsik lehettek a hidegtálról nem is beszélve :) .

Megyek is reggelizni :D .

Szép napot! Még jelentkezem!

Üdv.:
Eni

Kép
marcy
 
 


Kanyin, gratulálok...minden kívánságod így teljesüljön!!!!!!! :)

Képzeljétek el, reggel hat óta 10 percesezünk:) Elég hihetetlen, de már két órája , tehát nem lehet más... :shock: :shock: :D

zsu 37+3
zsu11
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyorsra ugrom be, mert még most jutottam a reggelihez, pedig 6 óta fent vagyunk. Nagyon nyűgi a kiscsajszi, tök sokáig szopizott, állandóan úgy csinálta, mint akinek még nem elég, nem bír elaludni. Most nem tudom, hogy mit csinál, de legalább csendben van... :) Nem is csodálom, hogy ilyen, tegnap jöttünk fel Félegyházáról, ott jó hűvös volt mindenhol, itt a 9. emeleten meg agyonvág bennünket a meleg, meg nem tudom mit csinálnak, de akkora hangja van és olyan érzés, mintha ketté akarnák fűrészelni a házat... Tehát szuper napnak nézünk elébe...

Kanyin, NAGY-NAGY GRATULA NEKED! :) :) :) :lol: :lol: :lol: És tényleg nagyon gyorsak voltatok! :) Várjuk a képeket!

Zsu, neked meg mennek a drukkok, valószínűleg már nem más volt... :) És várjuk a híreket! :)

Pilchard, nagyon édes a kis Ameli! :D

Kisvirág, a te babódnak is jó kis sérója van! :) Nagyon aranyosan alszik! Julcsi is pont így szokott kiterülni, ez a mélyalvásos póz, remélem most is így találom, miután bfejeztem az írást.

Ex, már akartam írni, hogy a fiad annyira tiszta Ex! :) Na, ez értelmes lett... De úgyis tudod, mire gondolok! :) Szóval nagyon hasonlít rád, tök cukin alszik!

Na pussz, még jövök! :)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Zsu: olyan izgalmas :) , nagyon irigyellek :) , várjuk a jelentkezésedet :) .

Puszi és ügyes legyél :) !!!

Kép
marcy
 
 


Sziasztok lányok és babócák!

Elnézést, hogy idepofátlankodok, de rendszeresen olvaslak Titeket és főként a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb babócák képeit nézegetem! Én amúgy az ősziek közt vagyok és jó látni Titeket, hogy Ti is annyira összefogtok és tanácsokkal látjátok el egymást. Na nem írok litániát :lol:

CSAK SZERETNÉK MINDENKINEK GRATULÁLNI A SZÉP BABÁKHOZ!!!!

Márinak üzenem: Ne haragudj, hogy szemályeskedek, de én is ugyan olyan hasmenős izgulós vagyok, éppen ezért én is úgy gondolkoztam, mint Te éa a lányomnál nem kértem beöntést. Később kiderült, hogy kellett volna :lol: Most tuti, hogy fogok kérni... Csak jótanács.

Minden jót Nektek és továbbra is drukkolok a még meg nem születetteknek, mamának babának egyaránt!!!

Jadey-Kriszti

KépKép
Kép
jadey
 
 


Kanyin
Gratulálok a kislányodhoz! Tényleg minden kívánságod így teljesüljön! :D

Zsu
Nagyon izgi, nemsokára Te is babázhatsz, várjuk a friss híreket! :D

Pilchard
Most a rumlival ne foglalkozz, a lényeg, hogy túl vagytok rajta és jól sikerült, rendet rakni ráérsz majd. Ha meg valakinek nem tetszik, akkor csinálja meg helyetted :lol:
Ja egyébként most a homeós bogyóval próbálkozok, este kezdtem el, feszülget a cici, de így is csak 40ml :cry: Lehet, hogy azért még fog változni, nagyon remélem. Utálom a sört, de a cél érdekében még ezt is bevetettem, semmi eredménye nem volt.
Egyébként én csaszi után kaptam ergámot (szarul is lettem tőle), aztán meg oxytocint, és mint olvastuk több helyen mindkettő tejapasztó hatású, csak azt nem tudom mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből. Pénteken leszünk 3 hetesek, szóval remélem, hogy ez még nem a végleges tejciállapot.

Mári
Én is párszor azt hittem, hogy a pisi az nem pisi, hanem a magzatvíz, de nyugi, észre fogod venni, ha tényleg az lesz, összetéveszthetetlen. :)
Beöntés: én is hasmenős-idegeskedős vagyok, de bizti, hogy kértem volna, sose lehet tudni és hát szegény gyerkőc ne olyan körülmények között lássa meg a napvilágot :lol: :lol: :lol:

Potter_Ági
Igen mérem szopi előtt és után, 30-40ml amit kiszopizik és utána még kb. ennyit megeszik tápiból. Érdekes, hogy ha lefektetem, kicsit megemelem párnával a fejét és úgy etetem a tápival akkor nem alszik be, csak a vége felé, rafinált egy krapek. Nem tudod véletlenül, hogy mennyi idő alatt ürül ki a gyógyi a szervezetből (kaptam szülés után rögtön 1 adag ergamot, de attól felment a vérnyomim és utána 11-szer oxytocint), mert abban reménykedek, hogy ha ez kiürült akkor a tejci mennyiségét is sikerül feljebb tornázni.

Körkérdés fiús anyukákhoz: nektek mit mondtak fütyi-ügyben, kell húzogatni vagy sem. Nekem egyelőre nem említette se a gyerekdoki, se a védőnő, csak tegnap anyósom állt neki okoskodni, hogy mostmár foglalkozni kell vele. Mondtam neki, hogy majd rákérdezek, aztán láttam rajta, hogy kicsit kiakadt, hogy ő három fiút felnevelt, nem volt gondjuk, miért akadékoskodom. Mondjuk nem érdekel ha kiakad, eddig sem nagyon érdekelt, mivel elég akaratos és mindent úgy kéne csinálni, ahogy ő mondja, de nálam ezzel a magatartással rossz lóra tett, sose lehetett befolyásolni, nem tudom miért gondolja, hogy majd neki sikerül. Hiába no, önfejű és makacs vagyok, de ez nekem így jó :lol: :lol: :lol:

Többiek nagyon eltűntek, főleg a mindennap irogató Encus! Hol vagy?

Üdv mindenkinel:
Csibemanó

KépKép
KépKép
*csibemanó*
 
 


Sziasztok!

Kanyin: nagy-nagy gratula!!!!!

Zsunak és is drukk!! De nagyon.

Hát úgy látom, most már lassacskán beindulgatunk...
Én ma reggel voltam NST-n + ultrahangon, egyenlőre még semmi, bár már ezek a jóslófájások jelentkeznek. Még mindig nagyon fennt van a pocakom.
Ma vagyok kerek 38. hetes, csak mához egy hétre kell mennem újra NST-re, aztán még 20-án.... aztán majd meglátjuk. Persze, ha közben nem történik valami. Úgy látszik, nagyon jól érzi bennt magát a kisfiam, mert 5 perc alatt végeztünk az NST-n is, nagyon mozgékony volt.
Na puszi mindenkinek.

Emese
jurem
 
 


Sziasztok,

Kanyin: Gratula a kisbabadhoz, remelem minden siman ment. :-)

Csibemano, nekunk is kisfiunk van, de senki nem mondta, hogy huzogatni kellene a futyijet. Nem is ertem, milyen huzogatasra gondol anyospajtas.
Nekem neha nagyon jol jonne egy tapasztalt segitseg. Ketten kuzdunk itthon a ferjemmel, probaljuk kitalalni mit akar a lurko. Ma delelott nagyon nyugos volt, semmi nem volt jo, ha leraktuk, ha felvettem. :((((
Azt se tudom igazan, mit lehet kezdeni egy alig 1 honapos babaval? Enekelgetek neki, de nem ugy tunik, mint aki reagalna ra. Ha sirni akar, akkor semmi nem teritheti el tole, mar ugy be van rekedve, olyan az organuma, mint egy basszus enekesnek. A seta az egyetlen amit ki tudtam talalni eddig, de ilyen idoben meg csak nem is tudunk kint lenni egesz nap. :(

Udv mindenkinek: Macsek
macsek7
 
 


Sziasztok,

Kanyin: Gratula a kisbabadhoz, remelem minden siman ment. :-)

Csibemano, nekunk is kisfiunk van, de senki nem mondta, hogy huzogatni kellene a futyijet. Nem is ertem, milyen huzogatasra gondol anyospajtas.
Nekem neha nagyon jol jonne egy tapasztalt segitseg. Ketten kuzdunk itthon a ferjemmel, probaljuk kitalalni mit akar a lurko. Ma delelott nagyon nyugos volt, semmi nem volt jo, ha leraktuk, ha felvettem. :((((
Azt se tudom igazan, mit lehet kezdeni egy alig 1 honapos babaval? Enekelgetek neki, de nem ugy tunik, mint aki reagalna ra. Ha sirni akar, akkor semmi nem teritheti el tole, mar ugy be van rekedve, olyan az organuma, mint egy basszus enekesnek. A seta az egyetlen amit ki tudtam talalni eddig, de ilyen idoben meg csak nem is tudunk kint lenni egesz nap. :(

Udv mindenkinek: Macsek
macsek7
 
 


Kanyin,
gratulálok a kislányodhoz!. Ezek szerint időben lájtos szülésed volt.


Csibemanó,
az ergam mellet van tejed? Szuper!!!!!
Nemtom, mennyi idő, míg kiürül, nálunk kb 2 és fél hétig volt Peti bealvós...azóta bezzeg!
Megkérdeztem a dokit, egy évig nem kell fütyit húzogatni.

Mézgombi,
nálunk minden egyes nap ilyen... Ugye kinövi?????? :shock: :shock: :shock:
Nálunk is hosszú szopi van sokszor (40 perc)...lehet, ez is felturbózza.

Macsek,
mondtam szólok, ha Peti alvási szokásaiban változás lép be. Rosszabb lett! :shock:

Csajok,
őszintén mondom, ha nemsokára nem lesz változás Peti alvását illetően, akkor elmegy a kedvem a kistesótól... :roll:
Éjszaka kb 4-5 órát alszom, nappal általában semmit. Ez még elmenne, de semmire sincs időm, mert szinte csak sír 2 szopi közt. Úgy értem, hogy gyakran a tusolás a max. (Persze akkor is sír.) Gondolom nem vagyok egyedül...csak hát jó volt leírni.

Na megyek, mert szopitájm közeleg.

Ági
potter_76
 
 


Macsek,
tudom nem vígasztal, de Peti detto. Csak ő nem basszus, hanem berekedt. :roll:
potter_76
 
 


sziasztok!

Kanyinék! Hát nagy gratula :!:
Zsu! Érted is drukk! Vajon mi történt azóta?
Hihetetlen, hogy lassan elfogyunk az első tábliból :D

Köszönöm a hasmenős pisilős tanácsokat :D

A fütyihúzogatásról: már hozzáolvastam, mert hugival nem igazán értettem egyet hogy kell, a dokinője jó tanácsokkal látja el és szerintük kell húzogatni, megelőzendő ha később lenne szűkület, letapadás. De olvastam, hogy nem szükséges, mert ritkán fordul elő, de akkor meg durvább a beavatkozás fél- egy éves korukra. Mivel nekünk is kisfiúnk lesz, hallgatok a hugira, kárt nem csinálunk vele...

Aki kap epidurálist, tényleg nem lehet x óráig megmozdulni, felkelni, mert később maradandó fejfájást okozhat?

Sajnálom, hogy nem tudtok aludni mamikák! Én még 1 hétig élvezkedem remélem! Meg ebben a nagy melegben nem csoda, hogy nyügik a picik...

Üdv:Mári
mári
 
 


Sziasztok!

Macsek, Potter: cumival nem próbálkoztatok? Nekünk bejött! De kizárólag a cseresznye formájú! És olcsóbb, mint az Infacol... 8) Egyébként nekem is innen (mmint a topikunkból) jött az ötlet! :D Köszi lányok! Amúgy a zenélő dolgokra nagyon odafigyel, de nálunk is a séta a tuti befutó, még ebben az időben is! Árnyékot kell keresni!

Kanyin, nagy gratula Neked! Gyors voltál, remélem, nem szenvedtél sokat!

Pil, amikor megláttam a képeidet a sütikről, hirtelen azt hittem, Te csináltad őket! Kissé ideges lettem, hogy másoknak hogy van erre idejük baba mellett?? :roll: Aztán kiderült, vaklárma volt! Jó egy ilyen cukrász a családban!! :lol: A képek miért nem lettek jók, ki csinálta őket?

Potter, igazad van, más sem alszik többet Nálad! Legalábbis, én nem! Majdcsak lesz azért előbb-utóbb jobb is, kb. úgy egy év múlva! :lol: Na jó, csak vicc volt, de nálam tényleg ez a tapasztalat!

Zsu, Jurem, Mári: mennek a drukkok!

Mi ma vagyunk pont 6 hetesek!!! És a férjem jön haza 5 napi távollét után... Szerintetek, készüljek fel minden rosszra?? 8) :oops: :wink: :lol:

Üdv, Hello
hello
 
 


Ja, az előbb elfelejtettem! Fütyi-ügyben: NEM szabad (és nem is kell) huzogatni!!! Ezt nekünk gyerek-urológus mondta a Heim Pálban, mi is elvittük annak idején Pistit! Ha szűknek is tűnik a fityma, magától oldódni fog! (Nálunk meg is történt, most 2 éves a bébi.) Csak akkor van baj, ha nem sugárban jön a vizelet mikor pisil, hanem csak csöpög! Egyedül erre kell nagyon odafigyelni!
hello
 
 


BLACKROSE nagyon eltűnt. Legutóbb még ígért szüléstörit, aztán meg azóta is semmi.

És: kár, hogy Tarhonyanya sem ad magáról életjelt. Én kíváncsi lettem volna, mekkorára nőtt meg végül a kis Tarhonya, és mikor bújt elő...
hello
 
 


Hello,
a cumi elég gáz, elején működött, de most már 5 percenként kiköpi, vagy ha mégis elalszik vele általában felébred, ha kiesik a szájából.
A cseresznye alakú miért jött be nektek?
Nem is a kevés alvás zavar, ahhoz hozzászoktam a kórházban, ahol dolgozom., hanem ahogy elszalad a nappal. 1 év??? Hűha!

Mári,
eda kanülbe fájdalomcsillapításra nem kapsz egyszerre nagy mennyiséget, ha pár óráig kapod, lehet, hogy zsibbad picit a lábad, de kb a szülőszobai 2 óra alatt elmúlik.
Ha edában van a csaszi, akkor ugye ott teljes fájdalommnetesség, érzéstelenség kell, ott egyszerre kapsz nagyobb dózist, gyógyszerre válogatja a zsibbadást, de ott nem tudsz megmoccani.
Fejfájás spinálnál van, ez nem az, kötelező fekvés nincs. Bár sajna osztályra válogatja, de felelsleges. (Még a spinálnál is.)
potter_76
 
 


Sziasztok!

Kanyin: hatalmas gratula a babához :)

Ex: az én babám háton és oldalt szeret aludni. Hason egyáltalán nem. Ha hasra teszem elkezd mászni :) Látom Peti is keresztbe fordul a kiságyba.
A cumit meg egyenesen utálja. Kicsit cummog rajta és utána kiköpi és megy a bömbi tovább.

Pannamari: köszi a tippet. Azóta így pelusozok és a szentelés eddig így elmaradt :)

Pil: ezek a sütik egyszerűen ennivalók :-) Kicsi lányod nagyon helyes ahogy az apával alszik :) Viszont sajnálom, hogy végigbömbizte a szertarást pedig drukkoltunk ám.

Mári a burokrepesztés egyáltalán nem fáj. Utána viszont nekem erősebbek lettek a fájásaim :)
Beöntés: nem túl kellemes dolog, de szerintem érdemes. Én is irtóztam tőle, de utólag azt mondom jó dolog volt.
Védőnő: én azért nem csípem őt, mert volt vele egy kis nézeteltérésem a doktornő választással kapcsolatban, illetve amit előre megbeszéltünk egyáltalán nem úgy zajlott le és a férjemet is tisztára hülyére vette. Na de ezt most nem részletezem ki.

Csibemanó: nekem sincs túl sok tejcsim, de én iszom egyenlőre a laktoherb teát és szedek homeos bogyót. Szerintem valamennyit használ. Most van annyi tejcsim, hogy nappal tudom etetni rendesen éjszaka meg pótlást kap. Közben minden etetés után próbálok fejni valamennyit, bár nem tudom van-e értelme.
Fütyi ügyben nekünk sem mondtak semmit. Illetve a doktornő annyit, hogy még szűk neki.

Szilvi: köszi jól megvagyunk. Az anyum főz ránk és elvégzi a nagyobb dolgokat. Mi kicsit kezdünk kinyúlni a párommal, mert 2-3 óránként etetünk.
Irigylem, hogy neked sikerült ilyen rendszerességre szoktatni Renit. Amikor alszik hogy ébreszted fel? Én is próbáltam, de mint egy rongybaba összecsuklik. Vagy túl hamar akarom őt rendszerre szoktatni?
Neked 60-at eszik 1 hónaposan Reni? Nekem most eszik meg ennyit 2 hetesen. Lehet, hogy bélpoklos a fiam vagy félreolvastam valamit?
Ja és én is a kiságy híve vagyok és ha lehet nem veszem oda mellénk. Az első napokban volt, hogy kihisztizte, de most már nem hagyom magunkat. Igaz meg z üvöltés rendesen, de próbálom tartani magunkat.

Zsu: drukk nektek!!! Én 37+5 naposan szültem. És ugyanígy reggel 6-tól voltak 10 perces fájásaim :) Ügyes légy!!!

PotterÁgi: tudom sovány vigasz, de mi éjszaka csak 2 órákat alszunk a férjemmel.

Kajcsi nálunk is úgy zajlik, hogy bealszik közben. Aztán megmérem és látom, hogy keveset evett, de ekkor már ő is észbe kap, hogy hoppá kéne még enni. És kezdjük elölről a kajálást. Sajna nekem kaja után sokat bukik a kis drága, mert irtó mohón eszik. Büfizni persze nem akar és miután leteszem akkor egy csomó kijön belőle :(
Amúgy ha rendesen tele a pocak és nincs semmi baja akkor könnyen elalszik, de néha még 1 órát is fent vagyunk vele, hogy végre elaludjon.

Körkérdés: nekem is kevés a tejem, szopi után próbálok fejni is több-kevesebb sikerrel. Szerintetek minden szopi után érdemes fejni, vagy nincs értelme?
Még egy kérdés: hogy kell számítani az etetési időket? Ahogy elkezdjük onnan számítjuk a 3 órát, vagy miután befejeztük, vagy miután elaludt? Lehet, hogy most hülyének néztek :lol:
Ja és még egy: csípőszűrésre hány hetesen kell vinni a babát? Nekünk volt csípőficamos a családban és kicsit aggódok miatta.

Megyek megnézem alszik-e még Mogyikám.
Kisvirág
kisvirág_30
 
 


Sziasztok!!!

Edit!!!
Ez gyors volt... :D Nagyon-nagyon nagy gratulációm!!! Jó egészséget és sok tejcsit kívánok!!!

Fütyi-kérdés: nem szabad bántani két éves korig a védőnő szerint.

Potter!
Nálunk is megy a hosszú szopi, épp most is azt csináljuk, miközben én pötyögök... aztán ebből párszor buki van, de a kórházban azt mondták, hogy ha bukik, de még utána kér enni, nyugodtan tegyem vissza, mert anyatejjel nem lehet túletetni őket, és hogy a felesleg nagyon gyorsan távozik belőlük.

Sírás: mi egyelőre a fürcsit és a pelusozást nem bírjuk szeretni, a végére Kende is bereked, mint egy láncdohányos... :lol:

Hello!
Irigyellek a hat hét miatt... 8) :lol:

Zsu :?: :?: :?:

Dobok néhány képet Kendéről:

Először a teraszon:
Kép

Babakocsiban:
Kép

A kis E.T.: :lol:
Kép

A hintaszéket nagyon szeretjük:
Kép

Puszi mindenkinek!!!

Sziasztok!

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok lányok!

Gratulálok Kisvirágnak és Kanyinnak!

Pil!
Nagyon jól néztek ki a sütik, jó lenne ha a hidegtálról is tennél fel képet.
Most mennem kell.

Puszi Kata
katus73
 
 


Üdv!
Na, az elejét elolvastam a mai termésnek, most gyors írás, aztán megyek vasalni. Petit a dédik jól bealtatták, kétszer is, mostmár itthon vagyunk, még mindig alszik...
Cumi: nálunk is kiesik, de ha bealszik, akkor már nem zavarja. Egyébként rájöttünk, hogy ha úgy ringatjuk el, hogy a karunkon van, felénk fordítva, és a szájában a cucli, akkor nem tudja kiköpni, hanem álomba cumizza magát...és akkor már nem kell neki. :)
Pil., lassan mi is utána járunk ennek a keresztelős témának, de mi csak most év végén vagy jövőre szeretnénk...legalábbis ez a terv.
Zsu, vajon mi lehet veled?
Norwell, nagyon édik a képek!
Szilvi, és jó volt? :oops: A spirállal nekem konkrétan nincs bajom, de szegény bnőm jól megszívta vele, pedig rendszeresen ellenőriztette. Hát én inkább nem kérek ebből, akkor inkább a bogyó...de ahogy írtam, ízlések és pofonok.
Gombi, te vagy az 5., aki szerint rám hasonlít...a többség egyelőre a férjemre mondja ezt...mármint, hogy Peti inkább őrá ütött.
Csibemanó, nekünk anno a szülésfelkészítőn a védőnő kihangsúlyozta, hogy 1 éves koráig ne húzogassunk! Nálunk a doktornő se nézte meg... És egyébként is...könyörgöm, egy kicsi gyereknek mi a fenének????? :roll:
Na, tényleg húzok vasalani!
Pusz. Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!!!

Norwell!!!Nagyon édesek vagytok!!!Imádni való a bébikéd!!!:)

Exdeus!!!Szerinted???Naná,hogy jó volt!Már több mint fél éve semmi sem volt!!!:(
Én mondjuk bírtam a kiképzést de apjuk nem annyira!!!:)
SZERINTEM IS RÁD HASONLÍT!!!!Mindíg elfelejtettem leírni!Bár élőben más a dolog mint képen!:)

Kisvirág!!!Én úgy ébresztgetem,hogy simogatom,azután elkezd kitekeredve nyújtizni,és próbál vissza aludni és akkor kiveszem!És onnantól már jár pici szájja,keresi a cicit!!!
Nem,a te Mogyid jól eszik az enyém szív keveset!Most két cickóból szopizik!Most nekünk 80-120ml kell szopiznia!
Elejétől lehet renszerességre szoktatni,nyugodtan!Lehet baba függő is,de nem bántam meg azt a pár bömbit(a szívem majd meg szakadt)most is alszik a szaros és 6-kor már fent is van,utánna megint alszik,és nézem a Szomszédokat!Nagyon rendes baba!!!Az északáink is jók!Ha netán fel kel akkor egy pici tea vagy cickó és már alszik is!!!
Fürdést szereti Mogyoró????Reni azt imádja!!!
3-om hónaposan lehet menni először babaúszásra,és mi megyünk!Itt van a Pólus Hotelban babaúszás,állítólag az első ingyenes!!!!
Tavaly akartunk menni Horvátba,de meg tudtuk,hogy baba lesz,így nem mentünk!Inkább a babára raktuk el az akkor elköltendő pénzt!!!Én már annyira izgultam,hogy vettem vízalatti fényképezőgépet,ha búvárkodom!De így az megmaradt,és a Reni babát fogom fotózni!Alig várom már!!!Imád fürdeni,egyszer már annyira csapkorászott és rugdalt,hogy belefejelt a vízbe,én nagyon megilyedtem,ő meg élvezte!Komolyan, nyalta a vizet és sírt mikor kivettem(pedig nem szokott)!!!

Puszika!

Mézgombi!Megértelek mi meg a 10.-en poshadunk!Iszonyat ez a meleg is már!!!Minden rendben???Vágása szépen gyógyul???Érheti víz?

Kép
szgoron
 
 


Azt hittem, hogy tudok még ma írni, de teljesen kidőltem...
Ilyen napunk még nem volt, egész nap nyűgös volt, nyekergett, sírt, aludt kb. egy órát. Közben meg szenvedett, a kaja sosem volt elég, minden baja volt. Estére én is kibuktam, átadtam a férjemnek, mondtam, hogy kezdjen vele valamit, elringatta, most alszik, pedig már rég fürdés idő lenne. Á, ennyit arról, hogy mikor lesz nálunk rendszer... :( Szegény annyira nem bírja az itteni klímát.

Majd holnap írok, mert most meg vasalnom kell... :(

Ja, mi is már tökre vártuk, hogy elteljen a 6 hét, voltam is dokinál szombaton, minden OK, szabad a pálya, kiváltottam a gyógyszert is, csak az erőm fogyott el mostanra... :( Na, kipanaszkodtam magaml...

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!!

:( már olvasni se nagyon van időm és most se nagyon, mert a lány megint óbégat, pedig aludt :evil:
Csak bekukkantottam, hogy mizujs.
Ja és mindig kiment a kis kobakomból, hogy megkérdezzem...
Mári ha jól láttam te is az Istvánban szülsz... lehet már írtad... de érdeklődés képpen érdekel hogy ki a dokid?
Meg hogy van-e választott szülésznőd?

Ééééééés továbbra is gyönyörűek a gyekekek!!!
Majd még éjjel valamikor megpróbálok géphez jutni és akkor teszek fe képet Adus nyusziról

BR
Kép
Kép
Kép
blackrose
Keszthely
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?