Új privát üzeneted érkezett!

Na, mégis vissza tudtam olvasni, mert Vince kivételesen hagyott. Most már nyűgike, de azért írok pár sort. Tegnap évbúcsúztató ünnepség volt az oviban, ma gyereknap, de nálunk zuhog, így val.leg elmarad, és átteszik valamikor jövő hétre!

Mariann!
Ivás: Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, h. születésétől pohárból tudom itatni (nem nyeli félre, egy húzásra megissza), mert ő ebben ügyes, Viola anno cumisüvegezett, de nem volt belőle semmi probléma. Gyereke válogatja. A kanállal evésben viszont Viola volt nagyon ügyes, egy évesen már gyönyörűen kanalazott, és alig kente össze magát, bezzeg Vince, nem is fogja szépen a kanalat, és több jut a hajára, mint a szájába, így egyelőre hanyagolom! Ráér még!

Kolping szuper, egyszer mi is kipróbáljuk, remélem!

Nem hagy a gyerkőc, be kell fejezzem...

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Én sem engedek maszatolást az evésnél. De alkalma sincs rá, mert a tányér, kanál az én kezemben van, így nem tud belenyúlni a kajába. Ha evés közben lecsöppen vagy a száján elkenődik, azonnal sikálok. :oops: :lol: Nekem nem buli, hogy minden evés után átöltöztessem vagy takarítsam a padlót. :oops: Nóri majd a szülinapi sütijével azt csinál, amit akar, de onnantól ismét el lesz nyomva. :lol: A játékokkal olyan rumlit csinál, amekkora jólesik neki, kirámolhatja a ruhásszekrényemet is, de a kajával nem szórakozunk. :twisted: :lol:

Mi a gyerekek előtt is csak 2-3 napos belföldi kirándulásokat csináltunk, Livivel csak a nagyszülőknél, ill. az a két topikos kolpingolás volt, mióta ketten vannak meg most voltunk először pihizni 3 napot. Nem visszük túlzásba. :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Mariann, nem te vagy az egyetlen szőrös szívű maszatolásgátló mama, ne aggódj! Máté is csak akkor kapja meg a kanalat, ha már nincs előtte kaja. Inni viszont pohárból iszik, a kocsiban meg csőrösből. (a kocsi alatt a családi járgányt értettem, nekünk nincs babakocsink) Utóbbiból egyedül is tud, a poharazgatás meg eddig csak együtt megy :wink:
Ágy vonalon majdnem ugyanúgy vagyunk. Amint megtanultunk fekve szopizni (nagy bögy kis baba kérdés megoldódott) ki sem raktuk közülünk. És ez így tökéletesen működik, Máté a szopiszünetek kivételével át is alussza az éjszakát. A szopi meg önkiszolgálásos alapon megy, én néha fel sem ébredek annyira, hogy tudatosuljon 8) A rácsos ágyat meg eladtuk, a következőnél meg már nem is próbálkozunk. (egyik barátnőm anno azért nem passzolta el, mert remekül lehetett a kiságyban a vasalnivalót szortírozni :lol: )

Csilla, a konkurenciától én is félek! Nem is kap inni tehéntejet addig, amíg tőlem kaphat :wink: (Múúúúúúú)
Berni, most ne nézz ide: múltkor rendes felnőttnek szánt spenótot kapott és szerette. Néztem, pöttyösödik-e, de semmi. Epret is kapott már, oda volt érte! :wink: :lol: :lol: :lol:

Gabi, a fotóitokat látva szép citromsárga színem lett :wink: Klassz lehetett a Kolping! (de nekünk sincs panaszkodni okunk, várom ám rendesen az augusztust!)

Szintus, a szelíd motoros :lol: :lol: :lol:
ja, Máté eddig sose hagyott kínos szitut maga után, nem tudom, hogy csinálja! Lehet megtanulta, hogy hogyan érdemes viselkedni, ha anyja ügyintéz...

fk

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 

 
 

No, folytatom!

Berni, eszméletlen Dorkó frizije! Irtó aranyos! Neked meg kitartást! Gondolj arra, hogy sose lesz már ilyen anyás a kisfiad és próbáld élvezni!

Most látom csak mennyit termeltetek!

Gabi, eddig mi is a 2 nap a pihi aztán spuri vissza dolgozni stílust követtük. Aztán osztottunk szoroztunk és így megyünk most nyáron hosszabbat - kempingezni. A lehetőség: 5-7 nap panzió vagy majd 3 hét kemping. De mondjuk mi korábban is nagy túramániások voltunk...

Évi, Vince nagyon ügyes az ivással. Gyereknap :cry:

Joli, drukkolunk nagyon! Szegény kicsi Csanád! jobbulást és NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK neki!

Pat, hol vagy?

Puszi

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Sziasztok!

Gyerekek egyszerre alszanak! Hurrá!

Réka! Tényleg nincs babakocsitok? Soha nem szeretted volna tologatni? Én azt élvezem a legjobban! Egyébként Pesten biztos praktikusabb a kendő, kenguru, de én akkor sem hagynám ki! :wink:

Szintus! Nagyon édes Fruzsi a motorján. Rolinak is ilyen van, ami mostmár Jázminé, csak ugye az kék! Itt elég rossz idő van és lesz a hétvégén, remélem nálatok jobb és jól sikerül a buli.

Mi azért eljárogattunk nyaralni minden évben, amikor nem szültem! Mi inkább külföldre, tengerhez mentünk. Most fogunk először együtt nyaralni Mo-n. Bár ennyi pénzből akár Horvátországba is mehettünk volna, na de majd jövőre!

Mariann! Jázmin is csak aludni van a kiságyban, és annyira tudja, ha beleteszem, már fekszik is le, fogja a kis szundikendőjét, cumiját, fordul oldalra és alszik. Imádom!

Ma megjött két kisruha, amit teszveszen rendeltem. Lesz miben esküvőre vinnem a kisasszonyt, nagyon szépek! Most kicsit le kell állnom a teszvveszről, vateráról, mert nagyon belejöttem! :oops:
Egy kisruhát még megnyertem, csak az eladó nem óhajt válaszolni az emailemre. Még ezt lebonyolítom, ha sikerül, aztán ennyi egy darabig!

Kép
szly27
 
 


Csanád, boldog névnapot!!!

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Nekem a babakocsi létszükséglet, autó hiányában nem tudunk nagyobb lélegzetvételű bevásárlásokat csinálni, hanem naponta megyek a közértbe, és a cuccokat a csomitartóba teszem. Kendővel, kenguruval feleannyit sem tudnék vásárolni egyszerrre.
Olyankor kötöm magamra, ha 1-2 órás útra megyek és nincs semmi csomagom, legfeljebb egy hátizsák.

Szly, Livi is ugyanígy aludt el, betettem, kicsit dumált meg játszott aztán álomba játszotta magát. Na, Nóri már más eset...

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Csanádnak boldog névnapot!

Kép
szly27
 
 


Gabuska! Nekem szerencsém van, mert mindkét gyerek így aludt el! Sőt Roli még jobb, mint Jázmin4 Jázminnal volt az elején néhány nehezebb hetünk, de megtanulta hogy kell! :wink:

Kép
szly27
 
 


N 11 hónap alatt sem tanulta meg.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!
Bocsi csajok,csak most bolondokháza van nálunk,és még vissza sem olvastam,de pótolni fogok!!!!

Csanád pasinknak boldog névnapot kívánunk!

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Sziasztok!

CSANÁD MINDENKINEK KÖSZÖNI A JÓKÍVÁNSÁGOKAT!

Gabuska, jólesik, hogy nyugtot kívánsz nekem:) Most megvolna, itt ülök és írok nektek. Persze közben rágom le a körmöm, mert csak hatkor tudok hazamenni, pedig kellene pakoljak, holnap hajnalban indulunk. A fiúkat külön kell pakoljam, a nagy osztálykirándulásra megy Szegedre, a kicsi evezőstúrára a Mosoni-Dunára.

Adri, jó pihenést, gondolom mostanra már el is felejtetted :) Neked sem lehet könnyű nagy hassal járkálni a kicsi után egész nap+háztartás. Remélem kipihenem magam én is, ha majd Csanádot átveszi a nagyi és a sok uncsitesó.

Berni, neked is ezt műveli Dorián? Akkor ne csodálkozzak, ha Csanád sem játszik el mostanában egyedül…Eddig milyen tápot adtál? Én simát, most meg laktózmenteset .

Csilla, annál nagyobb baj ne legyen, majd találsz olcsóbb ruhacsomagot! Konkurencia :lol: Mostanig szorítottam, ugye jól sikerült?!

Szintia, dehogy lopod a napot! Kérdezd meg csak Fruzsi véleményét! :P Takarítotok?! Szerintem a buli után lesz inkább értelme:?

Ancsa, tényleg nagyon fáradt vagyok, de annyi minden van a vállamon, hogy az éjjel, amikor Csanád felébresztett, egy óránál többet forgolódtam, míg visszaaludtam. Persze aztán újra felébresztett. :twisted: Bár ma csak:!: négyszer. Remélem lesz jó időtök tengerpartozni.

Évi, végül a gyereknap meg lett tartva, vagy elmosta az eső? Vince ügyes, hogy kanalazik! Én még nem próbáltam.

Mariann, Ámin kiszolgáltatja magát? Hát nem igazi pasi ? 8) Csanáddal most a betegsége alatt azzal kínlódok, hogy nem eszik semmi kanalasat, csak olyat, amit ő szopogathat a kezéből. Gondolom azt is inkább azért, mert súrolhatja vele az ínyét legtöbbször kiköpi. Sajnálom, hogy nem jut időd kirándulásra, kellene a feltöltődés mindenkinek.

Réka, szívesen szembenéznék azzal a szép citromsárga pofiddal és az ügyes manóddal! :wink:

Szly, neked olyan ügyes lányod van, hogy magától lefekszik(és átalussza az éjszakát)? :shock: Mehetünk tanfolyamra? :?: :lol:

Pat , bolondokháza? Mióta költözött el tőlünk?! :lol:

KépKép
Kép
el..né
 
 


Hali!

Ja, vizsgázni voltam délután. Határeset :? , vagy kettes vagy (ebbe bele sem gondolok).

Éhes Toncsi, majd jövök.

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Na, Toncsi eszik, Bogi alszik.

Mariann, úgy csináltam a licitet, csak ez a nőszemély is :x . És ő 10 mp-cel hamarabb adta uazt az árat érte. Még mindig bosszant 8) .

Bogi is így aludt el eddig, szundikendő és befordul a sarokba :D , de leszokott róla. Már zavarja a szundikendő, már nagylány :lol: .

Most kipihenik a csajok a nagymamázást. Ilyenkor csak úgy lógnak rajtam :wink: :wink: .

Gabuska, szóval nagyon szuper helyen voltatok, de erre egy ideig gyűjteni kell :?
Én is hozzád hasonlóan nem vagyok a magam ellensége maszatolás terén :roll:

Joli, boldog névnapot a kismanódnak, jó pihit azért holnaptól. Reméljük (kopkop)!

Nálunk is kerti parti lenne, ha jó idő lesz.

Berni, eddig milyen tápszert evett Dorián?

Bogi már kap egy ideje tejjel készült főzelékekből. Epret meg csak amit lelop a kertből, ha nem vagyok elég szemfüles.

Ancsa, akkor jó időt a tengerpartra. Képeket!!!!

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


sziasztok!
Dorkó végre tegnap úgy aludt,mint azelőtt,de nem akarom elkiabálni :wink:
tápszer?eddíg beba 2 ha-t kapott,mától milupa 3as gyümist(barátnőméktől kaptam,ők "kinőtték")miért kérdezitek?nem éhes éjjel,csak felriad,hallom,h hirtelen felsír,ébred.

szerencsére jön a gyereknap,szülinap,tele leszünk új játékokkal :lol: :lol: talán azok lekötik majd,ezeket meg átmenetileg elpakolom,h később ez is új legyen :lol: és ma apósom meghozta az új HOMOKOZÓT :lol: :lol: nagyon minőségi,szuper,pedíg ő csinálta :wink: na,jó,ez gonosz volt 8) alig várom,h vegyünk bele homokot...vagy felesleges,játszhat így is,úgyis csak kiszórja? :lol: :lol:

Kép
berni1
 
 


Csak azért kérdeztem, hogy miért kellett HA tápszer Dorkónak?

Ha nem lesz benne homok, ugyan mit fog a szájába tömni :lol: ?

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Végül nem volt gyereknap, majd 9.-én lesz, akkor mi már nem is járunk oviba, de a gyereknapra lehet, h. elmegyünk, jó kis programok lesznek (hüllőket lehet simogatni, nyomozókutyák bemutatója, légvár, meg a szokásosak).

Kicsit zsúfolt és fárasztó volt ez a hét, írtam korábban, h. bővítjük a házat, hát, most val.leg nem lesz belőle semmi, mert a szomszéd megvétózta. Készült másik terv is, de az már nem tetszik annyira, tervezőnek már kifizettünk 200.000-et, és még a fél szocpolt is fel akartuk venni, de ugye ebből is kicsúsztunk, a héten be kellett volna adni. Ez van, nem vagyok túl lelkes. :(

Vince egyre többet álldogál egyedül, néha egyet-kettőt lép is, ilyenkor olyan büszke magára! És rendületlenül toligálja a kis babakocsit, meg kell zabálni! :) Nagyon huncut lett, mókás kis bohóc, nagyon sokat nevetünk rajta!

Éjszakákat nem merem elkiabálni, de vagy 1x kel fel, vagy 1x sem! Viszont az elalvással vannak gondok, kb. fél-egy óra forgolódás után alszik csak el, közben szopi, tekergés, minden van, mire elnyugszik. Meg ugye én Violával is egy ágyban alszom, na most már Vince is velünk, RAJTAM alszik! :shock: Réka! Nem biztos, h. ez a tuti, Viola már 4 éves múlt, és gondolj a kistesóra is! :? :P De nagyon jól hozzá lehet szokni, az igaz! :wink:
Most ezzel nyugtatom magam, h. hiába bővültünk volna, és lett volna külön szobájuk a gyerekeknek, ha úgyis velem alszanak? :roll:

Bocsi, h. csak magunkról, azért Csillának drukkolok, h. sikerüljön, Csanádnak utólag is boldog névnapot, és jó utat!

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!
Joli,ha még olvasod,jó utat nektek,nyugodt éjsazkákat és nappalokat!!! A bolondokháza osztálykirándulós csoportok formájában költözött be hozzánk,és egy ballépésnek köszönhetően mára 2 csoportot sikerült felvennünk,így 60 gyerek van nálunk...van fogalmatok!? Most 5 napon belül 3 egyéjszakás csapat van/lesz...nagyon kemény!!! :evil: És,bár itt nagyon sok pedagógus van,távol álljon tőlem,hogy bármelyikőtöket is megbántsam,és mint tudjuk a kivétel erősíti a szabályt,a jelenlévők pedig mindig kivételek,de néhány tanár, egy külön állatfaj!!!! :evil: :evil: :evil: Onnantól kezdve,hogy a tanár eljött egyedül 16 gyerekkel,és minden nap kitakarított a gyerekeknél és kivitte a szemetüket,és egy lánnyal ment Kőszegre kirándulni,a m ásik 15 gyereket meg itt hagyta ránk...egészen odáig,hogy a tanárnéni nem mer rászólni a gyerekre,hogy ne kapcsolja már a buszon 50-szer le meg fel a villanyt,mert fél,hogy megverik...szóval volt itt már minden! Volt,hogy a fiúkat a lányok ágyából szedte ki a tanárnéni,és másnap hazavitte az egész bagázst....nem unatkozunk! Az meg,hogy k....ra nem készülnek fel a lehetőségekből,és mindent nekem kell megnézi a neten,iszonyatosan idegesít. Nem tudják hova lehet menni,mivel/mikor,mennyibe kerül,milyen városok vannak a környéken,mindez úgy,hogy akár egy fél évvel korábban lefoglalják a kirándulást!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! :evil: :evil: :evil: :evil: A gyerekek meg egész éjjel azt csinálnak amit akarnak,mert a tanár az tud tőlük aludni! :evil: :evil: :evil: :evil: Remélem ti nem ilyenek vagytok!!!! :lol:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Bocsi csajok,ezt a panaszáradatot el kellett küldenem! :lol:

Berni!
Sok pozitívummal nem kecsegtethetlek,Mira is csinálta szóról-szóra azokat,mint Dorián,de egyszercsak vége lett.Viszont addig kiidegelt rendesen,hogy állandóan a lábamon csüngött,tekert utánam,meg ölben akart lenni! Nekünk a jóidő=szabadság jót tesz! 8) Nagy tér van,mászkálhat mindenfelé,nincs is ideje rám! :D

Évi!
Micsoda éjszakák!!! Végre! Rád fér már a pihenés! Én is így vagyok ezzel,h nem akarom elkiabálni,de volt most 3 éjszakánk,hogy egész jól aludt,estétől csak 6 fél 7-kor kelt,majd szopival még akkor is visszaaludt Mircsi!

Csilla!
Szerintem biztos megvan a 2-es! Szurkoltunk annyian,hogy remélhetőleg legalább kanyarodik! :wink:

Ivás: Mira csőros pohárból iszik/ázik el....1300Ft-ért szanaszét csöpög belőle! :evil: :evil: Rendes pohárból is próbálkozik,sőt még szárazabban tud belőle!A jóidővel ő is egyre többet iszik...és eszik! :D Kanalazni nem is akar,meg nem is hagynám,viszont annak ellenére,hogy szinte mindig van előke,szinte minden kaja után öltözünk! :oops: Ha egy pillanatra elbambulok kaja közben,rábukik a kanálra,még a haja is cuccos lesz!Béna vagyok,na! :roll:

Utazóágy: nekünk nagyon bejött,és bár a cippzár elszakadt,így a végéhez kell támasztani valamit,Mira mindig abban alszik,és Márk is minden délután (tegnapelőtt pl. fél 3-tól fél 7-ig :shock: ).

Elalvás: este szopival,nappal a babakocsiban 1 másodperc alatt,ma fél 12-től 4-ig! Szeretem az ilyen napokat,na! 8)

Réka!
Neked változatlanul nagyon rendes gyereket van,de majd a következő! :twisted: :lol:

Sly!
Majd tegyél képet a rucikról! Nagy kedvet hoztatok a licitáláshoz...jujujj! :lol:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Jó reggggggggggggggelt!!!!

Kanyarodiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiik :D

Mennem kell szállítmányozni a családnak. 1 tápi, 1 kakaó és 1 kávé rendel. Annyira rendes vagyok 8) 8) .

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Jó reggelt!

Csilla! Gratulálok! Látod tudsz te! :lol: Itt már megint süt a nap és nyoma sincs rossz időnek, remélem jó idő lesz nálatok is a kerti partira!


Patr! Én még több napos kiránduláson nem voltam gyerekekkel. De nem is vágyom rá! (tudjátok milyen suliban vagyok). Meséltek már a többiek! Pl. azt hiszem 3-4-es gyerekekkel voltak kirándulni. Több tanár volt. Felmentek valami dombra. Néhány tanár felment, néhány lent maradt. Megmondták a gyerekeknek, hogy lefelé óvatosan jöjjenek, nem szabad futni! Hát a sok h-lye elindult futva lefelé, kb a domb közepétől már egy sem futott, hanem estek le, gurultak, bukfenceztek stb. A tanárok meg csak álltak és nézték, ahogy a sok gyerek zúg lefelé a dombról. Közben imádkoztak, hogy ne legyen komoly bajuk. Tudni kell, hogy a roma szülők nem szívesen engedik el a gyerekeiket kirándulni, mert féltik őket! Végül mindenki megúszta horzsolásokkal és a tanárokat sem verték agyon a szülők.

Joli! Jó utat nektek!

Évi! Nem irigyellek a ház miatt! Akkor most 200 ezret csak úgy kidobtatok? Sajnálom!

TEgnap óvodai ballagáson voltunk. Aranyosak voltak a gyerekek, bár én nem sokat hallottam a műsorból, mert Jázmin alig bírta kivárni a végét!

Kép
szly27
 
 


Képek

Debrecenben a játszón.:

Kép Kép

Jázmin élvezte a legjobban:

Kép

Ballagás:

Kép Kép

Ruhák:

Kép Kép

Kép
szly27
 
 


Csilla, nagy-nagy gratula a kanyarhoz! 8) Lesz még vizsgád?
Évi, lehet hogy én vagyok hülye, de engem annyira megnyugtat, hogy hallom és érzem ahogy a fiúk szuszognak...és ha a kiságyban aludt, én negyed óránként csekkoltam valamiért, így aztán végképp nem tudtunk pihenni .... aztán ha már igényli, megy a szivacsára. A több gyerek kérdésen én is filóztam és Gyuri véleményét is kérdeztem már. Hites uram erre egy kaján vigyorral: akkor egy fáraó-size szivacsot rakunk le a hálóba, mit aggódsz már megint? (ugye másfél szobás a kégli és nagyon tele van már most is) Ház :(
Pat, én még nem vittem kirándulni kölkeket, csak kettőt tanulmányi versenyre. Velük nem volt gond. De táboroztatni már táboroztattam. Brrrr. És tudod, mit? az összes kölkem jó gyerek lesz! :lol:
Szly, cukik a képek! Jázmin nagyon csini lesz az új ruháiban!
Berni, tültsétek csak fel a homokozót! Állati buli lesz! És az a kis homok meg kell az emésztéshez :wink:
Joli érezzétek jól magatokat! Fotózzatok sokat!
Többiek?
Pusz

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


Sziasztok!
Gratu Csilla,lényeg a lényeg! :wink:
Sly!
Nagyon csinik a rucik,biztos jól áll majd Jázminnak. Mikor mentek lagziba? Talán mi is megyünk augusztus elején,bár nem bitos,hogy meghívnak minket is,lehet csak anyósék mennek! :evil: Látom sok félelemérzet Roliban sincs!A kiscsaj nagyon édi ahogy alszik,Mira is éppen szunyál! :D

Ma elmentem dokihoz Márkkal,mert vannak rajta futószemölcsök tavaly november óta,és eddig nem múltak el maguktól,most már íratni akartam valamit. a lényeg,hogy a férjem bringájával mentem,amin rajta volt a gyerekülés abban a gyerek...elindulni volt nehéz,aztán gurultunk szépen,csak 1-2 alkalommal megdobott a szél! :shock: Aztán mikor megálltam és la akartam szállni a férfivázas bringáról jól eldőltünk :oops: Aztán megint! :oops: A hazaút rendben zajlott, a megérkezés is szinte zökkenőmentes volt ,csak nagyon nehéz megtartani a bringát,amiről alig tudok leszállni, a 16 kilós gyereket az üléssel...majd belejövök!Vagy lesz nekem is lányos bicajom,és viszem Mirust! 8)

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Így kirándultunk! :D

Kép

Talán még nem is mondtam nektek,hogy ikreim vannak :lol: :lol: :lol:

Kép

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Hol van mindenki??????????????????????
Itt egész nap hol jó idő volt,hol az eső esett,minden kinti dolog lehetetlen volt! Nálatok jó idő van,hogy senki nincs a gép előtt????????
Vagy mindez nekem köszönhető? :(

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Patri! Dehogy is! Én bírlak nagyon!!!!!! Nálunk esett az eső délután. Csak egyszerűen nem nagoyn szoktam délután netezni! Nagyon szuperek a képek! Csini Mira a rucijában! Látom megoldottátok a testvérfellépőt!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Csilla gratula a görbe jegyhez!
Holnap reggel nekem egy kapcsi rendel sok tejjel, tudod!?

Ma nálunk is szar idő volt, sokat esett és fújt a szél is és csak délután mentünk le egy kicsit biciklizni. Hát a hangulatom is olyan volt, mint az időjárás.

Patr!
Eltitkoltad a másik lányodat? Ejnye :twisted:
Ismerős vagy véletlen?

A gyerekcsoport brrrrr!!!! Szörnyű lehet!

Tegnap velem is történt egy érdekes sztori: A sétálóban egy 2 éves félvér néger kisfiú odajött hozzánk. Nagyon barátságos volt, megfogta Ámin kezét, simizte. Megkérdeztem az anyukáját, hogy mi a neve a kicsinek? Erre ő: "Ámin"
:shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Azt hittem, hogy rosszul értettem és újra megkérdeztem és még mindig Ámin volt. Hát ilyet! Azt hittem egykék vagyunk.

Tanár nénik: Szly és Réka!
Nem irigyellek titeket, fel is vagyok háborodva rendesen, amiért nem tisztelik a tanárokat és még verekednek is. Ez mind a szülők hibája, elfajult világ, bezzeg a mi időnkben :!: :!: :!: :!:

Ki mit tanít/ott?

Úúúú megyek majd holnap folyt köv.

Kép
havacska
 
 


Hogy rothadjon meg, ledobott.

Úgy hogy jóccakát!!! :wink:

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Jo regglet!

Sajna meg nem nagyon tudtam visszaolvasni csak par uzit feljebb.

Csilla! Gratula a jegyedhez! :D :D Aki tud az tud, ugye? :D
Latom tegnap jo kedvedben voltal. :lol:
Jaj, kerdeztel meg vmikor hajdanan. Szoval anyus 9.-ig marad. Mi nem t'om mikor megyunk haza, mert kocsi meg a kanyarban sincs. Mar az agyamra megy, mert a nyari ruhaim mind otthon vannak. Az uram meg meg mindig NEM dolgozik. :evil:

Sly! Pat! Jok a kepek! Olyan edik a gyerkocok. A ruhak pedig nagyon-nagyon csinik.

Joli! Jo pihenest! Ugye elutaztatok. :oops: Kicsit nem vagyok mostanaban kepben.

Mi is jol vagyunk. Az ido szupi. Sut a nap. Tegnap meghoztak a nappaliba a butorokat. Vegre-vegre!!!!
Rebuskam kicsit most szorakozgat velem. Mar ket napja hajnali 6.15-kor kel. Igaz, meg hagyni szoktam kicsit jatszani az agyban 7.-ig, de egyfolytaban beszelget, igy en mar aludni nem tudok. Amugy edes, annyira magyaraz mindig. :D

Na, megyek! Majd jovok meg.
Meg vissza is kell olvasnom.

Kép
atina12
 
 


Mariann! Én alsós tanító vagyok, 1-4-ig mindent tanítok. +5. és6. osztályban tesit.


Atina! Itt sz@r az idő. Kivételesen nálatok jó, itt rossz. Lehet még 20 fok sincs kint.
Remélem mihamarabb munkába tud állni a párod!


Elromlott a kislányom. Valszeg jön a foga. Hajnali négykor felébred és csak nagyon nehezen alszik vissza. Hónapok óta nem kel éjszaka egyszer sem, még cumit sem kellett neki adni. Most meg még teáztatni is kell. :cry:

Persze nem nyitja ki a száját, így nem tudom mi a helyzet odabent.

Kép
szly27
 
 


Hali!

Itt legalább süt a nap, de nincs túl meleg. Végül nem lesz/lett kerti parti ilyen hidegben nálunk, mert ha esik v. nagyon hideg lenne, nem férnénk be a házba 8) . Így mi megyünk máshoz :wink: .

Tegnap ahogy hirtelen ránéztem Mariann a vonalzódra, olyan furcsa volt, hogy már 2 van a végén :shock: :D . Lassan nekünk is!

A lányok kint apával szerelnek valamit nagyon, én meg bejöttem porszívózni :oops: 8) . No azért nem kapkodom el.

ÚÚÚÚÚÚ, lebuktam :oops: :D

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Hát, nemtom lesz-e holnap gyereknapozás ebben a vacak időben. :x

Pat,
aranyosak az egyforma szerkós lányok. :)
Nekem mindig tetszettek az ilyen szituk, nemcsak a gyerekekkel, hanem akkor is, mikor velem történt. Sosem zavart, ha valaki véletlenül pont olyan ruhában, kabátban, akármiben volt, mint én, szerintem tök poén. :lol: Legutóbb a Kolpingban volt, hogy egy kissrácnak ugyanolyan Thomas fürdőnacija volt, mint Livinek, anyukája vette észre, messziről kiáltott oda Livinek, hogy nézd, a miénk is ilyen.
Ez egy kicsit más (és rajtam kívül nem hoz lázba szerintem senkit) :oops: , szóval az oviban nincs több Lívia, jövőre viszont az egyik játszós kis barátnő, aki Lídia, jön majd a kiscsopiba, ami épp a Liviék melletti szoba lesz. Az udvaron ez a két csopi együtt lesz kint, biztos lesznek majd érdekes szituk, hogy a Lídia vagy Livi felkiáltásra szalad mindkét lány. :lol: Amúgy akkor is tökre örültem, mikor régen kiderült, hogy ezt a kislányt így hívják, oké, nem pont ugyanaz, de csak egy betű az eltérés. És anyukája mesélte, hogy sokáig gondolkoztak, hogy Lívia vagy Lídia, aztán az utóbbi mellett döntöttek.

Mi legutóbb így oldottuk meg a testvérfellépőt :lol:
Kép
(Nem tud leszakadni, mert pont a feneke alatt megy keresztbe egy része a váznak, ami tartja a csomitartót.)

Ez még lemaradt a nyaralós képekből
Kép Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Mire rájöttem, hogy milyen kanyarról van szó! :oops: :lol:

Grat Csilla! 8)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Szintus! Nagyon unatkoztam és olvasgattam a Babán! Mit látok????? Gratula! :lol: :oops: És bocsi, hogy így rádtörtem! 8)

Kép
szly27
 
 


No de Szly :wink: !
Most buliznak Szintusék, majd meglepődik, ha jön :roll: .

Majd hivatalosan is örülünk, ha elárulod a titkod :wink: !

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Csilla! Te már tudtad?

Kép
szly27
 
 


Csajok!
Valamiről lemaradtunk? Mi van Szintussal? :shock:
Nagyon titokzatosak vagytok.

Csilla én észre sem vettem a kettest, de jól mutat :wink:

Gabus! Nagyon cukik a képek!

Kép
havacska
 
 


Hoppácska, Fruzsinak testvére lesz? :D

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Nem tudtam, csak ahogy írtad rákerestem :roll: 8) .

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Jó reggelt!
Sly,köszikeeeeee! jól esett! :wink:

Ancsa!
Ma Mira is 6-kor kelt,3/4 7-ig bírtuk az ágyban,mert most itt vannaka sógornőmék meg anyósék,így egy szobában aludtunk 4-en,szóval feladtam és kijöttem mosogatni,h legalább Márk alhasson!

Jázmin biztos "megjavul" ha kijönnek a fogai! Hány van már neki? Nekünk változatlanul 4, 2 hónapja!

Amúgy a kisruha teljesen véletlen,én vettem először,a barátnőm később,de mikor mirán már rajta volt,és mentünk a b.nőmhöz,én mondtam,h ő is ezt adja rá! :wink: (Engem sem zavar Gabi,sőt még a szandijuk is tök egyforma)

Szintus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Csak nem??????????????????????? :D :D :D Jó kis szülinapi ajándék!!!!

Livis tesós kép nagyon kemény :lol: :lol: :lol: A többi is szupi!

Réka,Joli!
Ti már olyan régen hoztatok képet!!!! Meg mindenki csak hozza!!!!!!!

Márk-száj:
-anya,úgy szeretlek,hogy holnap veszek neked cukorkát,meg jégkrémet még még valamit....ööööö szalámit!!!
:lol: :lol:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Jó reggelt!

A banda még alszik! Engem kidobott az ágy.

Jázmin tegnap este óta meg sem mozdult, alszik. Lehet nem is a foga volt, hanem fázott. Most ráadtam a hálózsákos takarót és ez lett az eredmény!

Kép

Patr! Jázminnak 8 foga van! Mostmár az örlőket várom.

Gabuska! Nagyon édik a lányok! A babakocsitok meg jól bírja a strapát!

Én most szedtem szét a miénket. Olyan ügyesen megoldották, hogy ki lehet szedni a merevítőket és az egész ülést be lehet tenni a mosógépbe! Már ráfér egy kis mosás! :oops: Csak eddig azt hittem, hogy nem lehet mosógépbe tenni, a kézzel sikáláshoz meg nem volt hangulatom!

Kép
szly27
 
 


Livi idejében havonta kimostam a babakocsi huzatát, mosógépben, mostmár csak kézzel sikálom, ha valami nagyobb maszat van rajta. :oops:
Na meg régen volt a gyerek alatt ilyen pokróc, olyan takaró, hogy kényelmes legyen, Nórit meg már csak a "csupasz" bkocsiba teszem. :lol: :oops: (Kivéve télen, akkor volt alatta takaró.)

Pat,
én is bírlak. :lol:

Jázminnak 8??? Nóresz még mindig 2-nél dekkol, január óta. :lol:

Megnéztük itt nem messze a gyereknapot, tök jó, de piszok hideg van. Nórin overáll, rajtunk télikabát. :shock: 12 fok van, de kevesebbnek tűnik.
Ha eláll az eső :evil: , visszamegyünk ha felébredt Nóri.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


GAbuska! Én nem szeretem kefével sikálni a babakocsit! Félek, hogy foltos lesz, vagy kidörzsölődik az anyag! Itt is barom i hideg van. Azon gondolkodtunk, hogy begyújtunk. Alig 20 fok van a lakásban!

Kép
szly27
 
 


Szly,
szerencsére egyik babakocsimnak sem folthagyós az anyaga, de más dologgal jártam már így én is. Ja, a pihiszékkel.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Hali!

Kép seta a nagyival

Kép kozeli pubbban


Kép szia ozike

Kép
atina12
 
 


Sziasztok!

Jól értem, Szintuséknál is jön a második baba??? VAgy megint csak ugratás, lányok!!!! :) :)

Nálunk le sem merem irni, hogy milyen jó idő van, ma RENDESEN is fürdött Ártemisz életében először a tengerben! (eddig acsak a lábát lógattam bele). Pár percig együtt bemerültünk, játszottunk, az ölemben volt és nagyon élvezte!!! A férjem jól leszúrt, hogy biztos meg fog fázni... :oops: Én drukkolok, hogy nehogy megint náthás legyen mint a medencézés után..mert megint én leszek a hibás... :roll:

Ja és tegnap este barátnőmmel moziban voltunk, olyan jó volt egy kis kikapcsolódás, Ártemisz meg apjával itthon aludt :)

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Nálunk miért nincsen ilyen pub? :cry: :cry: :cry:
Gondolom Rebekának tetszettek az őzikék.

Fogas kérdés: nálunk februárban kijött 4 és azóta semmi pedig gyakran dugdossa a kezét a szájába.

Babakocsit én csak samponos vizes ronggyal dörzsöltem át még nem koszos annyira, hogy mosni kellene.
Itt egész nap esett az eső úgyhogy ki sem dugtuk az orrunkat egész nap, ja és hideg is van.
Egész nap a hangulatom is esős csak kóvályogtam és tévéztem és semmi kedvem semmihez.

Szintus ügyben nekem is ez volt a tippem, de honnan derült fény a titokra?
Nade hol van az új kismamánk?

Réka!
Elfelejtettem kérdezni, hogy miért nem vettél babakocsit, nem szerettél volna? Hogy sétáltatok kezdettől fogva?
Bár nálunk is amíg mózesba hordtam csak addig volt hajlandó benne feküdni amíg aludt utána ölbe cipeltette magát és a kocsit üresen toltam kezdettől fogva szeretett nézelődni és fekve nem sokat látott. Amióta áttettem a sportkocsit már elég sokáig elüldögél benne, de azért most is kikérezkedik. Egy időbe kenguruval is sétálgattunk, vettem olyat ami 15 kg-is jó (hiper szuper oldal kenguru) de nem bírta a derekam sokáig. Mindig is hátfájós voltam, de most már állandósult még fekve is nagyon fáj úgyhogy eladtam.

Kép
havacska
 
 


Atina! De jó képek! Az őzikés nagyon tuti! Hol rohangálnak így szabadon az őzek? Az embereket látom megszokták.

Adri! Egészségetekre a fürdést. Itt kb 15 fok volt délben. Reméljük Ártemisz nem lesz beteg!

Kép
szly27
 
 


Mariann! Véletlen találtam Szintusra egy pocakos topicban. :wink: Még biztos romeltakarítanak a buli után!

Többiek! Merre vagytok? Gondolom nem a szabadban töltöttétek az időt sajna.

Berni, Réka, Joli, Évi????Hahó!!!!

Kép
szly27
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?