Új privát üzeneted érkezett!

Joli,
bizti, hogy ez rota? Az sokkal durvább szokott lenni.
Örülök, hogy Csanád viszonylag jól viseli.

Pat,
naná, hogy várja, nála már csak én várom jobban. :lol:
Majd gondolok rátok, miközben lógatom a lábam egyik medencéből a másikba. :lol:

Kép Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is! :lol:
Bocsi, de a napokban még olvasni is csak nehézkesen tudtam, sose jött össze. Alig volt időm magamra.

Először is Szly a tábla nagyon-nagyon szupi :lol: :lol: :lol: :!: :!: :!:
Nem tudtam betelni vele olyan édesek a gyerekek, gratula az ötletgazdának :!: :!: :!: :!: :!: :!: és nem utolsó sorban a kivitelezőnek :!: :!: :!: :!: :!:

Már nem is tudom kinek mit akartam reagálni, de azért belevágok legyen mit olvasnotok!

Réka!
Fütyikérdés: én nem csináltam még semmit sem vele, majd rákérdezek az orvosra, dehát egyik azt mondja húzogatni kell a másik pedig azt, hogy nem. Egyébként Áminnak már kellett mennie az urológiára, de nem csináltak semmit és 2 évesen vissza kell mennünk, mert van valami esztétikai hiba amit én nem értek és nem látok, de majd ezt is megkérdem pontosan. Mondják el józan paraszt ésszel, hogy megértsem. Azt mondta az urológus, hogy majd meglátjuk kell-e műteni, de az is lehet, hogy majd ő eldönti ha nagyobb lesz, mert nem zavar semmit. Vagyis azt mondta, hogy" ha zavarja majd a barátnőjét korrigáljuk".
Egyébként egy kis letapadása van, de nem merek hozzányúlni, mit csináljak? Azt sem szeretném ha jövőre meg a doki lerántaná neki, mert azt szokták, ugye?

Joli!
Remélem Csanád már jobban van, szegényke milyen rossz lehet neki. Minket felnőtteket is hogy megvisel egy hasmenés.
Szégyellem, de még nem is hallottam ilyet, mi az a rota?
Gyógyuljatok meg mihamarabb :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!:

Adri!
Mivel én lemaradtam, így utólagosan Isten éltessen sokáig!!!!!!!!!
Szobabicikli? Anno én is mindig valamilyen kondiképet akartam volt is taposóm, hasprés, evező, de minden csoda három napig tartott és előbb utóbb ruhaakasztó vagy szobainasként végezték majd csak kerülgettem és végül alig vártam, hogy megszabaduljak tőlük a helyhiány miatt.
Neked kitartást a biciklizéshez!!!!!!
Amúgy csodálkozom magamon, hogy milyen lusta disznó vagyok pedig régen nagyon szerettem mozogni, tornázni most pedig örülök, hogy élek.

Csilla!
Édesek a lovacskáid!
Nóráról semmi hír. Nagyon régen nem beszéltünk, talán még az év elején valamikor. Írtam neki már régebben is és a múlt héten is , hogy ha Nyíregyen jár szóljon és talizunk (azt monda gyakran csavarog erre),. de nem reagált semmit.

Vasárnap végre valahára keresztelő lesz és mivel a szülinapja rá 2 napra lenne, így azt is megtartjuk. Semmi felhajtást nem terveztem, torta, ebéd és pár barát. Majd kiderül.
Kálváriám az volt, hogy mivel én római katolikus vagyok természetesen oda mentem először, de nagyon szigorúak. Templomi esküvő, rom.kat szülők és keresztszülők keresztlevéllel bizonyítva. Nem beszélve, hogy mivel apukám katonatiszt volt csak titokban keresztelhettek meg és azt sem tudtam szombatig hogy hol történt.
Rom. kat. kilőve.
Ja és mivel a keresztszülők nem is keresztények miről beszélünk!
Sajna nincs sok keresztszülő jelöltem, de azért akárkit sem akartam megkérni és nekem inkább az a fontos, hogy a pap templomba megáldja, így egy nagyon kedves régóta itt élő és itt tanult vietnámi barátainkat kértem fel, dehát náluk buddhizmus van.
Na mindegy elmentem a görög katolikusokhoz. 2xi találkozás megbeszélés szervezkedés után sikerült megegyezni és a barátnőmet megkértem, hogy papíron vállalja el és a keresztszülő pedig majd az lesz akit én szeretnék.Na elmentem a kitöltött papírral az időpontot lebeszélni és miután megegyeztünk meglátta, hogy én rom. kat. vagyok nem görög és így lefújva.
Pedig én korábban megkérdeztem, de sajna elértettük egymást a pap azt hitte a keresztszülő romai és pedig görög és nem fordítva.
Hát ha ezt sejtettem volna füllentek az ügy érdekében, de már késő volt. Próbálkoztam, hogy mi lenne ha újra kitölteném a papírt, de mit is mondhat egy pap erre: az már hazugság lenne.
Szóval 2-3 hónapig fortyogtam magamban, hogy akkor nem kereszteli meg senki?
Nade elmentem az evangélikusokhoz akik sokkal barátságosabbak, nem kérnek semmit és mindegy hogy milyen vallásúak vagyok/unk csak meg legyünk keresztelve.
Így vasárnapra kitűzve a keresztelő
:lol: :lol: :lol: :lol:
Izgulok, mert a pap megkért, hogy olvassak majd fel az édesanya imádságát és bár megkaptam a szöveget és csak fel kell olvasnom, de azért izgulok. Én annyi ember előtt mikrofonba :?: :?: :?: Remélem nem égek be.

Hirtelen ennyi, még biztosan sok mindent akartam, de így is lesz mit olvasnotok!!! Bár valamelyikőtök kérte is , hogy legyen olvasnivaló. Hát tessék :!: :!: :!: :!: :!:

Kép
havacska
 
 


Na azt meg nem írtam, hogy apukám miatt is kevesebb az időm, mert amióta bejött a melegfront eléggé legyengült. Remélem hamarosan túl lesz rajta és valóban csak a melegfront, mert most őt is pelenkázom és csak mosok meg teregetek.
Na meg délelőttönként ügyintézni járkáltam többek között a babakötvényt is elintéztem.
Ti nyitottatok számlát a gyerkőcöknek mármint ezt a babakötvényt?
Ja ráadásul tegnap elintézhettem volna egyszerre is a mai dolgokkal, de mire felsétáltam a városba 3/4-ig lfelvállt a papucsom talpa, hát örültem, hogy hazaértem csoszogva. Hiába vettem pillanat ragasztót semmit nem ért, bár azért nem szidtam szegény papucsot, mert megszolgálta. Hazaértem és az első lépcsőfokra feltettem a lábam és ott maradt az egész talp, mondom hopp elhagytam a cipőm talpát! Ámin az ölemben úgy kacagott, hogy csak na. Vajon értette a helyzetet? Nem tudom, de rendesen cifrázta.
Jó éjt!!!!!

Kép
havacska
 
 

 
 

"Anya, ha már nagy leszek, akkor a Nórit kidobjuk?" :lol: :lol: :lol:

Mariann,
én is itt, a bneten hallottam régen először a rotáról. És akiktől hallottam, mind kórházban kötött ki, remélhetőleg Csanád megússza.

Nekem a férjem evangélikus, én meg pogány vagyok. :lol: :oops:
És nálunk pont fordítva lett volna, a kat. pap megkeresztelte volna a lányokat minden lacafacázás nélkül, az evangélikusoknál viszont voltak elvárások. Sokaktól sokfélét hallottam erről is, és azt szűrtem le, hogy a paptól függ, nem attól, hogy melyik egyház. Persze lehet, hogy tévedek.
Ja, végül evangélikus keresztelő volt.

Ne izgulj, biztosan tök jól fog sikerülni! :wink: :D

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Beeee! :lol:
Kép Kép

Kép
Kép

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus nagyon jó képek!5(csilaggal)
A gyerkők nagyon édesek beeee :lol: :lol: :lol:
[quote]
írta:
Anya,ha már nagy leszek,akkor Nórit kidobjuk?

:shock: ez komoly???? :lol: 8)
Mit válaszoltál? :?:

Mariann sok szerncsét a keresztelőhöz,bizos a végén minden jól fog elsülni!Majd meglátod! :wink:
Igen nehézkesen,de megoldódott a dolog.... :wink:
Ne izgulj a beolvasás végett,bizti menni fog neked!Miért is ne????(menne?)
Ámin bizti azért nevetett rajtad,mert muris voltál a leszakadt papucstalppal.... :lol: Férjed mivel foglalkozik?

Jolikám Csanádnk jobbulást!!!
Remélem ma már jobban volt!Puszika neki!

:wink:

Patricia akkor tudod-e,hogy mi a legkirályabb????Találd ki!!!!(gondolom a gyerekeid mellett a képen) :lol: 8)

Csilla nekem is nehéz terhességem volt,én is nagyon vigyáztam ám Fruzsi babára!De láttam te 36+1-re szültél,miért???
Hogy megy a tanulás?

Kép
Kép
szintus
 
 


Szintus, kapásból nem tudtam válaszolni, mert annyira röhögtem. Aztán kérdeztem, hogy milyen gondolatmenet végén hozta ki ezt a megfejtést, de nem tudta megmondani. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!

Mariann! Aminnak jo a humorerzeke. :D
Kitartast a sok munkahoz, majd lesz ez meg jobb is.

Amit a keresztelorol irtal, kicsit engem is aggaszt. En arra nem is gondoltam, hogy ennyire kukacoskodhatnak. Igaz nekunk sem lehetett templomi eskuvonk, mert nem jartunk elotte orara a paphoz.
Remelem a keresztelessel nem lesz gond, mert akkor itt lesz Mano megkeresztelve. Ezt pedig en annyira nem szeretnem.

Gabuska!
:lol: Livi lehet azonositotta Norit a babaival. Ha felno, akkor ugye a babakat kidobjak. :lol:

Pat!
Edik a gyerkocok. :D

Joli!
Remelem akkor ez azt jelenti, hogy Csanad tul van a nehezen. Szoritok.

Kép
atina12
 
 


Sziasztok! Hol is kezdjem?
GAbus! Livit meg lehet zabálni amiket mond, már ugy várom én is, hogy Ártemisz beszéljen!
Csak egy kis info: ha valakinek hasmenése van a legritkább esetben állapitható meg, hogy milyen virus okozza, mert ezt a vizsgálatot csak nagyon nehéz laboratoriumi körülmények között lehetne kivitelezni, és nem éri meg, mivel az összes virusos hasmanésre ugyanaz a terápia (vagyis tüneti, mert még nem találtak fel virus ellenes szert). Szóval lehet, hogy egy járványnál megvizsgálják, hogy mi okozta a járványt, de nem az egyes kis betegeket. Szóval lényeg, hogy reméljük, hogy csak egy enyhébb lefolyású hasmenése van Csanádnak, és hamar elmúlik :) :) :)

Most hogy látjákok milyen okos vagyok leirom, hogy a saját gyerekemet hogy sikerült megbetegitenem tegnap... :oops: :oops:
Kipróbáltuk a felfújható medencét, és én végig ott aggódtam, hogy mennyire legyen benne meleg a viz, és ne a tűző napon legyen, mert akkor leég meg napszúrást kap, de az árnyékban meg megfázik....szóval aggódásom ellenére is ma éjszaka már be volt dugulva az orra...Ennyit a gondos orvos-anyukáról...

Mariann! Ha választanom kellett volna, hogy felolvassak én egy imát, vagy szegény gyerekem szenvedje el ezt a görög ortodox bemeritéses szertartást én az előbbit választottam volna...(de nem volt választásom :) )Szóval minden ok lesz, ne aggódj!

most megyek, mert felébredt!

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Hali!

Mi még nem pancsiztunk, mert még mindig folyik kicsit az orra. Nem színes, csak átlátszó :oops: , bocs, akit nem érdekelt ennyire részletesen 8) .

Joli, jobbulást Csanádnak, akkor reméljük, hogy talán valami kevésbé súlyos. Apa meddig marad?
Jobbulást Ártemisznek is!

Próbálok tanulni, de nem haladok. Pedig már egy vizsgát halasztottam egyet meg későbbre tettem át :oops: . Annyira elegem van belőle :x .

Mára szabadnapot kaptam, ma apa Bogizik :wink: .
Mondtam apának, vegye úgy, hogy itthon se vagyok. Mondom neki, sír a gyerek. Mire ő, honnan tudod, ha itthon se vagy 8) .

Mariann, kitartást apudhoz!
Biztos, minden rendben lesz a keresztelőn.

Nálunk nem lesz keresztelő, apa eléggé papság ellenes. Ha már, akkor inkább buddhista, vagy akármi is, de csak ha a gyerkőc szeretné. Értsétek jól 8) .

Bogi annyit szövegel, be sem áll a szája :D .

Szintus, nekem gyenge a méhem, így már korán nyílni kezdett a méhszáj, ezért kellett 27 hetes koromtól kórházban lennem. És a legszörnyűbb, hogy az akkor két éves Toncsit 2 hetente láthattam. De most már soha többé nem kell ezen aggódnom :( :D

ÓÓÓÓÓÓÓÓ, mindjárt 1 évesek, kivéve a tejfölösszájút :lol:

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Atina,
teljesen jól látod! Nekem meggyőződésem, hogy Livi azért fogadta el minden fenntartás nélkül az első perctől Nórit, mert úgy tekint rá, mint egy újabb játszó alkalmatosságra.

Adri,
ami engem illet, örülök, ha valaki megosztja velem a tudását. :wink: :)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus!
Tényleg édes Livi, hogy miket ki nem talál? Egyébként látszik rajta (fényképen), hogy kis huncut. Gondolom nem szégyellős típus és hamar feltalálja magát.
Cukik a nyelves képek :!: :!: :!: :!: :!:

Szintus!
Férjem tolmácsként dolgozik korábban vállalkozásként, de most már csak mint magánszemély, mert a gatyánk is ráment. 1,5 éve folyamatban van a végelszámolás, ami elvileg egyszerűsített és hamar vége. Hát hol az ügyvéd ült rajta hol a hivatal. Mindig új papírok természetesen illetékkel és már a f... kivan, hogy mikor lesz vége? Természetesen a bankszámlát nem lehet addig megszüntetni amíg nincs teljesen vége, persze a havidíjat fizesd. 1,5 éve nem működik a Bt és kb 100 ezerbe van benne. Soha többet nem akarok ilyesmibe fogni.
Szóval általában hivatalos helyeken tolmácsol (rendőrség, bíróság, határőrség), ami jó lenne ha sok munka lenne, de sajna mostanában keveset rosszalkodnak a kínaiak. Most volt /van egy 2 hónapos megbízása egy gyárban tolmácsolja egy gépsor működését, de már nemsokára vége és újra itt fog ülni a nyakamon.

Most jut eszembe egy korábbi körkérdés: a hivatalos ügyek intézése. Nálunk a férjem ha másnak kell segíteni (kínaiak) a lehetetlent is el tudja intézni, mindenhová bejut, viszont a saját ügyét nem. Azt én intézem, úgyhogy a hivatalos dolgokat én intézem, persze ha valami nem sikerül akkor én vagyok a bamba és stb.

Adri!
Valóban ez a vízbe merítés csak a képeken és a filmekben néz ki jól, de a a sajátodról van szó elég félelmetes.
Egyébként milyen az ortodox vallás? Valami ami nagyon más, mint a többinél? Nálunk is van egy ortodox templom.
Mindig el felejtettem kérdezni, hogy honnan ez a jártasság a betegségek terén, de most megtudtam, hogy doktor néni vagy.
Ha szabad megkérdezni hol dolgoztál és milyen területen?
Nyugodtan javítsál ki minket ha hülyeséget írunk valamiről, szerintem más sem fog megharagudni ha egy szakember jó tanácsot ad. Vagy csak a magam nevében nyilatkozzak?

De jó azoknak akiknek van kertjük és kiteszik a medencét pancsizni!!! Na azért óvatosan a napsütéssel, tudjátok!!!!!!!!!!!!!!!!

Csilla!
Apának jó a humora!!!!!!!!!!

Joli!
Hogy van a picur?

Atina!
Valóban én is úgy gondolom, hogy papja válogatja. Biztosan van valami szabály ezekre a dolgokra, de amelyik egy kicsit lazább az bevállalja hiszen ha nem kell keresztlevéllel bizonyítani a vallási hovatartozást akkor miért nem mindegy, hogy a gyermek szülei mit vallanak? Én sem gondoltam, hogy ilyen nehézkes egy keresztelés.

Kép
havacska
 
 


A férj hazaér a munkából és a három
gyermekét pizsamában találja a kertben,

a sárban hemperegve játszanak, körülöttük üres
kekszes dobozok, chipszes

zacsik, üdítős dobozok mindenhol szanaszét.

A feleség autójának az ajtaja tárva nyitva,
csakúgy mint a kert bejárata, a

kutyának nyoma sincs.

Amikor belép a házba még nagyobb rendetlenség
fogadja. Egy csillár

leszakadva törötten hever a földön, a szőnyeg a falhoz
gyűrve. A nappaliban

a tv teljes hangerővel üvölt és mindenhol szanaszéjjel
ruhadarabok és

játékok hevernek. A konyhában a mosogató dugig
edényekkel, az asztalon és a

tűzhelyen ételmaradékok, a hűtő ajtaja tárva nyitva, a
kutyakaja szétszórva

a földön, egy törött pohár az asztal alatt, kis
kupac homok az ajtó

mögött... Egyből rohan fel a lépcsőn
(átgázolva a további

játékokon,ruhadarabokon és egyéb
akadályokon) aggódva keresi a feleségét,

attól tartva, hogy valami baja esett.

A hálószoba felé vezető úton észreveszi, hogy a
fürdőszoba ajtaja alatt

ömlik ki a víz a folyósóra, bent csuromvíz minden, a WC papír

legöngyölítve, borotvahab és fogkrém a tükörre
kenve...

Most már rohan a hálószobába felkészülve a
legrosszabbra.

És a feleségét ott találja az
ágyban...édesen összekucorodva, egy könyvvel

a kezében, aki észrevéve, hogy megjött,
felnéz és mosolyogva megkérdi tőle:

- Szia drágám, hogy telt a napod?

A férj dühösen nézi:

- De mi a fene történt ma itt?

A feleség ártatlanul:

- Tudod mindennap, amikor hazajössz a munkából, meg szoktad
kérdezni hogy

mi a f..szt csinálok egész nap?

Férj még dühösebben:

- Persze,... ÉS!

Ekkor a feleség édesen rámosolyog:

- HÁT MA NEM CSINÁLTAM SEMMIT!!!!
--

Kép
havacska
 
 


Hahó!!!
Hol van mindenki???
Már nem várok tovább, jó éjt!

Kép
havacska
 
 


Jó reggelt!

Patri! Édik a képek! Hol csavarogsz?

Mariann! Ez a szöveg tök jó, bár már ismertem, azért most is végigolvastam!

Ma lepasszolom a gyerekeket anyunak én meg kitakarítom az egész lakást. Holnap szalonnasütés lesz nálunk.

Vasárnap meg megyünk Debrecenbe kicsit szétnézni! Kéne pár apróság!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Vince alszik, így tudok kicsit jönni. Velünk semmi extra, ha felébred, megyünk be a m.helyemre, még nem voltam, mióta megszületett! :oops:

Keresztelő nálunk sem lesz, hasonló okokból, mint Csilláéknál!

Mariann!
Ez haláli! :D

Adri!
Jobbulást a lánykádnak!

Gabuska!
Jók a képek megint! :wink:

Patrícia!
A tieid szintúgy! :) Pufi Vincének is nagyon bejön! 8)

Most hirtelen ennyi, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Csanád még csak annyit javult, hogy nem lázas, de a többi ha lehet még rosszabb, az éjszakát is beleértve. A doki nem rendelt semmit, csak teát ásványi sókkal...ma elviszem egy másikhoz is, hátha ajánl valamit.

Otthon nincs netünk, szóval még annyit sem tudok jönni, mint eddig. :(

KépKép
Kép
el..né
 
 


Joli, sokat gondolunk Rátok! Remélem hamar túl lesztek rajta és Csanád hamar talpra áll! Répát próbáltál adni neki? Erősen fog. Az én régi dokibácsim párolt répával kezelte a hasmenős gyerkőcöket, ha már egy kis időre megmaradt bennük valami... Gyógypuszik mennek!

Máté három napja úgy döntött, hogy a legfinomabb kaja a tej és más nem is kell :shock: Na jó, ma kb 5 szem kölesgolyó lecsúszott, tegnap meg 2 kiskanál spagetti, de ennyi. Legutóbb a paprikás krumpli ízlett, mondjuk az nagyon.

elküldöm, mielőtt elszáll...

Máté, Ákos, Gyuri és Réka
KépKép KépKép
kindertojas
 
 


sziasztok!
joli!
szegény!!!!én is nagyon sajnállak titeket.gyűűűűűűűűűlölöm a betegségeket :cry: Csanád annyira erős,tuti túl lesz rajta hamar...na meg szurkolunk is vagy ezren :)

szly!
szupiszupiszupi!!!!!hálánk üldözni fog a sírig a tábliért :lol: megható látni a manókat... :)

mi mostanában nem unatkozunk,csináljuk egymásnak a programot Dorkóval :lol: már teljesen biztosan jár,persze a biztosant úgy értem,h ha gáz van,profin leül.úgyh megnyugodtam,jól tud esni :lol: bejárja a lakást,az udvart,az egész környéket :lol: mindnehova felmászik,úgyh ő evvel én meg a folyamatos mászkálással adunk programot a másiknak :D mi majdnem minden nap "medencézünk",ha a babaymedence annak mondható :) Dorkó imádja és a mostani kánikulák mellett meg is értem.most nézegetünk vmi nagyobb fajtát,h anya és apa is közelről vigyázhasson Dorkóra :wink: :oops: :lol:

Kép
berni1
 
 


Sziasztok!

Látom itt is csendesség, nálunk sem történik semmi különös.
Itt is meleg van és nincs medencénk :cry: :cry: :cry:
Szerintetek ha felállítanék egyet a lépcsőház elé, mit szólnának a szomszédok? (csak vicc volt)
Itt egy órával ezelőtt rettenetes égzengés volt egy kis esővel.

Ja, újra folyik az orrom meg kapar a torkom. Vajon ebben kánikulában hol fáztam meg?

Csanádnak ezer pussssssz :!: :!: :!: :!: :!:

Mivel mindenki lapít megyek én is.
Jó éjt!

Kép
havacska
 
 


Sziasztok!

Csanádnak gyógypuszik!!!

Nálunk két hír van. Az egyik, hogy Nórit már sokszor elég egy kézzel fogni, úgy sétál :) , a másik, hogy a nappali szopihoz hasonlóan magától elhagyta az estit is. :shock: Legalábbis úgy áll a dolog.
Kigondoltam, hogy mivel már régóta csak csurran-cseppen belőle valami, de nem volt még szívem leszoktatni, kipróbálom, hogy a Kolpingban, ahol teljesen más lesz minden körülötte, nem adok neki lefekvés előtt, hátha a sok változás közepette nem tűnik fel neki. Valamit megsejthetett, mert tegnap este nem fordult oda, hanem felült, és odament Livi ágyához. Ma este pedig odavettem, oda is bújt, de az ujját kapta be. :shock: És elaludt.
Úgy néz ki, hogy abban a kegyben részesülök, hogy "erőszakmentesen", saját elhatározásából hagyja abba és nem kell magam ennem rajta, hogy hagyhattam volna még, meg szegény gyerek, mit tettem vele.
Hát, az egyik szemem sír, a másik nevet.

Nekünk van kismedencénk, meg lavórunk :lol: , csak annyira pocsolnak a lányok, hogy az alsó erkélyre lemegy egy csomó víz, így nem szívesen teszem ki őket vizezni. Anyukámnál, a kertes házban tudnak csak strandolni.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gyorsan képekben jövök!

Ezt kaptuk apóséktól: (ők csinálták)

Kép Kép Kép Kép

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen, hogy drukkoltok Csanádnak! A tegnapi doki végül engedélyezte a széntablettát, Csanád meg is itta teában szívesen. Utána evett pár falatot is. Éjjel megint nagyon rosszul aludt, de legalább nem ment a gyomra, délelőtt is csak egyszer. Remélem már kifelé tartunk ebből a mizériából. Ki szeretném vinni a NLC hétvégére holnap.
Gabuska, nálunk is maradt el a szopi. Most pedig jó lett volna a betegség alatt :(
Berni, ismerős a programod...kell menni utánuk mindig, nem elég nekik a sima terep, mindig a kihívásokat keresik! Csanád is leengedte már a kezét, nem kell tartania az egyensúlyt, inkább futva közlekedik :)
Mariann, sajnálom, hogy olyan nehéz volt elintézni a kersztelőt! nem értem, miért nem örül bármelyik vallás, ha megkeresztelhet egy gyereket?!Gyógyulást!
Réka, Máté biztosan csak szünetet tart valamiért, pl. fogzás, de nemsokárA NEM GYŐZÖD ADNI NEKI A CSÜLKÖS BABLEVEST :) bocs a nagybetűért.
Csilla, kitartást kívánok a tanuláshoz! ha halasztod is a vizsgákat, majd meglesznek!
Adri, nem csináltak semmi laborvizsgálatot, a dokinő egyből megmondta a tutit, persze nem vettem 100%-nak.
Ancsa, melegedett valami az idő felétek?!
Nagyon édesek a képek :!:
Mindenkinek puszik!

KépKép
Kép
el..né
 
 


Hali!

Nálunk sincs semmi különös. Jó idő van, mindenki kint az udvaron.

Toncsi még mindig szófogadatan, mivel már ő a legnagyobb a játsziban, csak a rosszat tanulja el. Van sok verekedős gyerek, és most már néha olyan csúnyán beszél Toncsi, alig érteni. Addig értetlenkedek, amíg tisztán ki nem mondja. Pl. tyiga (csiga), Tontyika (Toncsika), kenyéj (kenyér), és sorolhatnám. No meg napok óta bepisil :shock: . Éjszaka is meg nappal is előfordul. Fogalmam sincs, mitől.

Ti használtok még légzésfigyelőt (már aki használt)? Már sokszor elfelejtem bekapcsolni. A múltkor meg beriasztott, Bogi meg az ágy végében ácsorgott. Azt hiszem, ideje lesz eltenni.

Továbbra is gyógyulást a kisbetegeknek!

Pussz

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Joli továbbra is javulás Csanádnak! Abban biztos volt, hogy nem csináltak labort, de felesleges is, mert úgyis csak az a lényeg, hogy ne száradjon ki, más therapia nincs.

Szly! nagyon ügyes apósod, tök jól néz ki!

Gabus! Ügyes Nóresz, hogy már igy járogat! Mi még mindig nem nagyon, néha ha fogom a kezét tesz felém pár lépést, de még nem az igazi...

Berni! MIlyen ügyes Dorkó is! Ezek szerint ne várjam annyira, hogy elinduljon?? :lol:

A szopi nálunk is már csak azért van szerintem, mert még én megkinálom. Mostmár kivárom ezt a 3 hetet, hogy adhassak neki "jó szivvel" tejet, és meg is szüntetjük teljesen. Én örülök minden önállódodásnak, olyan jó látni, hogy már ilyen nagylány :) :)

Ártemisznek már sokkal jobb a náthája, néha még kiszivom az orrát, de már jól alszik tőle. Mi is rengeteget vagyunk kint a strandon, homokban, a tengerben fürdéssel még várunk, hogy jó meleg legyen. Meg most a medencét is hanyagojuk, helyette a homokban "fetrengünk"azt nagyon élvezi Ártemisz.

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Tenger, homok....... itt pedig a négy fal.

Csilla!
Nekünk nem volt légzésfigyelőnk bár akartam venni, de mégsem vettem. Ismerőseim közt akiknek volt hamar félretették, mert sokszor beriasztott feleslegesen (elfordult a gyerek vagy elfelejtették lekapcsolni) és a védőnőm is ilyen infókat hallott így még csak nem is kölcsönöztem. Azért a mai napig figyelem néha, hogy veszi-e a levegőt bár mi egy szobában alszunk és már egy ágyban is, így könnyebb ellenőrizni.
Egyébként a csecsemőhalál ha jól tudom ilyen nagyobb korban szokott történni nem újszülött korban. Vagy nem jól tudom?

Szly!
Tényleg szupi a hintaágy, mekkora udvarotok van :roll: :roll: :roll:

Na most mondta az egyik barátnőm, hogy ő anno a reformátusoknál keresztelte a gyereket és nagyon lazák voltak. Hát már késő!

Elég mély a hangom a megfázás miatt és rekedtes. Hogy fogok holnap "kántálni" ? :cry:

Kép
havacska
 
 


Csak elköszönni jöttem, holnaptól keddig nem jövök, jó lesz már kicsit lazulni.
Jót ne halljak, betegek gyógyuljanak meg, Mariann kántáljon szépen :lol: , babácskák meg csak rójják a köröket szorgalmasan.

Pussz!

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!
Joli!
Örülök,hogy végre gyógyulgat a kispasi!Remélem az éjszakátok rendben zajlik,alszik egy nagyot,aztán holnap belevethetitek magatokat a programba! Jó szórakozást nektek? Párod meddgi marad?

Gabuska!
Gondolunk rátok,érezzétek jól magatokat,és sok képpel hazatérni!!! :wink:

Mariann!
Jó volt a poén amit bemásoltál,meg amit írtál: "sajna mostanában keveset rosszalkodnak a kínaiak",ezen besz@rtam :lol: :lol:
Holnap meg csak ügyesen!!! És jó szórakozást!!!

Szintus!
Merre kóborolsz?Már nem voltál pár napja! Így még meg sem kérdezhettem,hogy mi a legkirályabb a képen? Talán a medence tetszik? Akár hizsed akár nem 3 éve van meg,és még egyszer sem voltam benne!!! :oops: Pedig 27 fokos már többször volt a vize,csak én 28-ra vártam...

Sly!
Tuti a hinta,tényleg ügyes és jófej az após! Kishoppingoltad magad Debrecenben? Mit vettél? És hogy sikerült a szalonnasütő party?

Artemiszhez hasonlóan Mira sem nagyon akar menni,bár ha van rajta szandi,megáll pár másodpercre kapaszkodás nélkül,és lehet egy kézzel vezetni! Viszont mindenre felmegy!!! A szobában lévő gyerekszékre,onnan az asztalra,állandóan a járássegítőn térdel,és a kinti játszótér második lépcsófokáról próbálkozik feljebb jutni. Osztja a puszikat és reggeltől estig mosolyog! :D

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Túl vagyok viszont életem legsz@rabb estéjén/ éjszakáján is! 2 napja este fürdés közben kiszaladtam a szobába (Mircsi egyedül a kádban) a ruháiért. Mire visszamentem (nem,nem a víz alatt volt) a kezében volt a Vanish szappan (én állat a kád belső részén hagytam,ahová szintén felmászik) és jóízűen nyalogatta! A vízben úsztak a szappandarabok,meg a kezén,meg az arcán. Mivel 2 nappal előtte vettem,és elolvastam a papírját,tudtam,hogy lenyelés esetén azonnal orvos! Fekhívtam az ügyeletet,h mit csináljak. Hát ők nem tudják,ha nem hány a gyerek akkor szerintük nincs gond,de azért hívjam a kórházat. Jó,felhívtam a kórház gyerekambulanciáját,végülis hasonlókat mondtak, figyeljem,ha nincs a gyereknek baja,rossz kedve,nem hány,akkor nincs gond,végülis nem is biztos hogy lenyelte...A gáz csak az volt,hogy fürdés és szopi után el is aludt. Én meg stresszeltem,hogy mikor kel! :oops: hö,hát nem átaludta az éjszakát?! persze azóta sem....
Én viszont nem aludtam át,mert nappal lángosoztunk,szóval hajnali 2-től másnap délig a férjemmel egymás kezébe adtuk a wc-kilincset! :oops:
Na ez volt kaka estém "rövid" története!
Tanulság: a gyerek leszarja a játékot amit fürdéshez adsz neki,és oda is felmegy ahová te azt hiszed nem tud!!! Egyszóval: nemotthagyniagyerketfürdésközben!!!!! (Kalapáccsal magamat fejbe verős szmájli) :evil:

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Jó reggelt!

Mariann! Mi is reformátusok vagyunk és nálunk sem volt gond a kereszteléssel, pedig Roli keresztapja katolikus.

Joli! Hogy van Csanád?

Gabuska! Jó pihenést!

Patri! Nem semmi ez a szappanos sztori! Jó, hogy nem lett semmi baja.
A buli jól sikerült, degeszre ettük magunkat. Debrecenbe meg ma megyünk. Nem akarok nagy dolgokat venni, csak van olyan, amit itt nem kapunk meg sajna! Vagy ezer évig kell rá várni ld. napernyő babakocsira.

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Gabuska (persze azóta mindig Galuska jut eszembe :lol: ), szóval jó pihit a pár napra, meg jó időt!

Mariann, jó keresztelkedést :wink: , nem is tudom, mit szoktak erre kívánni. Talán baki mentes kántálást :wink: . Meddig dolgozik még Hou, mikortól ül otthon a nyakadon :lol: ? Ha már elég, gyertek hozzánk nyaralni, bár tudom, ott van apud.

Pat, jó, hogy nem lett semi baj a szappannal. Én nem is szoktam elolvasni ilyeneket :oops: . Igaz tisztítószer nincs a fürdő közelében, csak tusfürdők és samponok. Meg még nem hagytam eddig egyedül pancsizni őket.

Most Bogi lett valamire allergiás, pici pöttyei vannak. Azt mondta doki ismerős, kaja allergia. Hurrá :? . Csak tudnám, mire. Mert persze anyós pajti minden szarral eteti (már bocsi), de az is lehet, hogy én ettem pár szem epret :evil: . De adtam neki fagyasztott anyatejet, és már több mint 6 hós volt :evil:

Szly, tényleg nagyon jó lett a hinta, és mekkora rench-etek van (Jocky után szabadon a Dallasból) 8) . Jó vásárlást mára!

Lehet Szintus már süti a sütiket a bulira :D

JOli továbbra is pussz Csanádnak!

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Pat!
Mi anno akkor rosszabbul jártunk, én balga a 2 éves Violát hagytam egy percre egyedül a kádban, és mire visszamentem, az apja samponja ott úszkált üresen a vízben, és a lehelletén éreztem a samponszagot. Ügyelet, gyomormosás, nem kívánom senkinek! :oops: :? :(
Azóta nincs elől még a szappan sem, na meg nem hagyom egyedül őket! (most már együtt fürdenek!)

Gabuska!
Jó pihit!

Szly!
Tuti ó a hintaágy! Nekem apum egy körhintát csinált a gyerkőcöknek, majd hétvégén lefényképezem, ha megyünk, nagyon király az is!

Joli!
Remélem most már kilábal Csanád ebből, mi ezért adattuk be a rotát Vincének, mert anno Viola is átesett rajta, de mi nem úsztuk meg az infúziót sajna! :(

Mariann!
Gondolok ma rátok! :wink:

Még Vince se jár egyáltalán! És a szopiról se fog egykönnyen lemondani!

Most megyek is, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


tuti ó=tuti jó :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Egy körkérdésem lenne: Vince ugye még nem jár, viszont mászik rendületlenül. Elég sokat vagyunk kinn, füvön is, ti nem féltitek a kullancsoktól? Tegnap is a telken voltunk, és söpörtem le kullancsot magamról...Megoldás? :roll: Mondjuk, mindig este átnézem, de gondolkodom az oltáson is, talán egy éves kortól adható már?

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Kb. 1 hete Toncsi a hajbalzsamomat öntötte bele a fürdővizébe, de nem ette-itta meg. Bár Toncsi mindig egyedül fürdik (játszik) azóta is.

Ancsa? Nagyizol? Nem kell a kifogás, hogy takarítod a házat festés után :wink:

Bogi is fűben mászó :wink: , eddig még nem találkoztunk kullanccsal, kirándulni sem nagyon szoktunk, én valószínű nem oltatom be.

Különben Toncsi is pöttyös, lehet talán a naptejtől :shock: ? Passz.

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


PAT Mircsinek boldog hófordulót!!!
Igen a medencére(nálunk bazén)gondoltam!Nagyon jóóóóó!
Enyje-benyje ha még nem fürödtél,hogy birtad ki??? :?: :?: :?: :shock: :shock: :shock: Amikor majdnem +40fok van kinn???
Hát én nem birom ki,nekünk felállitható van(elég nagy),de én 2007ben rengeteget fürödtem,tavaly nem sokat!
Nem semmi a sztoryd!Jól van Mircsi?Remélem minden okés vele! :wink: :D És legközelebb nem eszik majd szappant :lol:
Éhezteted szegényt??? :lol: 8)

Gabuska jót szórakozzatok,pihenjetek!Puszi!

Mariann hogy múlt el a keresztelő?Sikerült a kántálás?
Kicsi fiad hogy birta?(erről irj bővebben,hogy tudjam mi vár majd ránk Fruzsival.)Mi volt a menü?

Kép
Kép
szintus
 
 


Csilla esetleg nem allergiás valamire Toncsi?(a pöttyök miatt)
Sütiket nem én sütöm,rendeljük,nem vagyok én olyan nagy konyhatündér!!! :oops:

Évi Viola szegény bizti megszenvedte a gyomormosást :(
Én ugy olvastam,hogy az oltás 1éves kortól adható!
De azt hiszem,hogy kullancsszezon útán!De nem bizti...

Joli hogy van a kicsi fiad?Férjed még idehaza van?

Adri tengerpart,homok..... :wink: :wink: :wink:
Hogy vagy?Nehezebb már a várandósságod a melegben?

Szly nagyon jó a hinta :!:

Kép
Kép
szintus
 
 


Ma irt a barátnőm,hogy a kislányának barihimlője van!
Tegnap d.u.együtt voltunk 1-2órát(akkor még nem tudta)mennyi az esélye,hogy Fruzsina is elkapta?

Ma áldozási bulin voltunk!Sok vendéggel!
Dobok egy képet Fruzsiról,hogy ő hogy bulizott... :D Kép

Jó éjt!!!!

Kép
Kép
szintus
 
 


sziasztok!
először rólunk:ma kihordtam lábon egy infarktust,olyat láttam :cry: a barátnőméknél voltunk és játszottunk,hancuroztunk Dorkóval az ágyon,mikor a bnőm megkérdezte,h jön Dorkó rágófoga?(előtte meséltem,h az utóbbi napokban nagyon nyűgös,hisztis,semmi nem jó,csak üvölt aberrált hangon)mondtam lehet,de miért?mire ő:mert olyan,mintha véraláfutásos lenne az ínye hátul.na,amikor megnéztem,majdnem elájultam,annyira csúnya volt :cry: egy nagy lila-fekete "hólyag fedte be hátul az inyét.hát én ilyen gusztustalant még nem láttam :oops: rögtön a legrosszabbat láttam magam előtt,mire ő elővette a gyerekkönyvét és olalvstuk,h a fogzás járhat evvel is,meg,h nem nagyon akarnak szilárdat enni,visszatérhetnek a pépesre.na,ez mind igaz ránk! :cry: sajnos!azért holnap felhívom a dokit,de legaláb nem fogok álmatlanul forgolódni,h mitől "sorvad,vagy rohad,vagy fertőződött "be a szája(mert már ilyenekre gondoltam :oops: szóval,ha vki még nem tapasztalt ilyet,ne kapkjon a szívéhez,mint én :lol: tényleg szőrnyű látvány és így már értem,miért ne jó semmi sem,nekem sem lenne rózsás a kedvem :D

kullancs:én is tartok tőlük,de mivel bennem is már sok volt,tudom,h kell kiszedni,úgyh nem agyalok rajta.szerintem oltatni sem fogunk,bár ez még közel sem biztos.

volt vki nlc bulin?mi elfelejtettük,bár amúgy is kertet szépítettünk

szly!
tényleg irígylésre méltó a hinta(is)gratulálok!

joli!
mi a helyzet Csanáddal?

Kép
berni1
 
 


szintus!
ahogy én hallottam,láttam ismerősi körben a barihimlő elkapására az esélyetek:sok :cry: bocsi,őszinte vagyok.nálunk mikor volt az uncsitesóknál,minden gyerek megkapta,aki ott volt(mi nem voltunk),még az is,aki be volt oltva.azért szorítok,bár legalább hamar átesne rajta

Kép
berni1
 
 


Sziasztok!

Bárányhimlő: Violáéknál most volt járvány a csoportjukban, mindenki elkapta, kivéve aki be volt oltva. (Mi beoltattuk!) Én is izgultam, h. Vince elkapja, mivel ő még nincs beoltva (1 éves kortól lehet). A csoportban már levonult, de most egy másik csoportban tört ki, és ott is van Violának barátnője, úgyhogy szerintem egy darabig hanyagoljuk. Egyébként szomszéd kisfiú a pöttyök előtt 6 nappal játszott velünk, tőle nem kapta el, azt mondta a dokinénink, hogy 2x fertőz, először a pöttyök előtt 3-4 nappal légúton keresztül, majd, amikor kijönnek a hólyagok. Kiokosodtam belőle, mert én nem szeretném, ha elkapná, szinte kiv. nélkül minden ismerősnél volt olyan, h. párat elkapart, és azok maradandóak lesznek! Pedig ők már 4 évesek, elvileg meg lehet magyarázni nekik, h. ne vakarózzanak, hát akkor egy 1 évesnek hogyan mondjam el?
De azt mondják, h. homeos bogyókkal nem viszket annyira, megvan, h. mikor, melyik szakaszban mit kell adni. de ezt csak hallottam.

Berni!
Ilyenről én se tudtam, köszi. Vince is nagyon rág ott hátul, de én még nem néztem meg, mert nem nagyon engedi! :oops:

Megyünk Ringatóra, mennem kell. üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok Lanyok!

Csillus! Igen nagyizunk. :) Anyus szombaton szerencsesen megerkezett. Tegnap egesz napos kirandulason voltunk a vadasparkban. Meg jo, hogy tegnap mentunk, mert ma mar esik az eso. de tegnap gyonyoru napsutes volt, a karom jol le is egett.

Csilla, lehet, hogy az eper a ludas. Az okoz pottyoket, viszketest meg azoknal is neha, akik amugy nem allergiasak ra. Nekem is volt mar, de aztan par nap utan eltunt es nem jott elo ujra, mikor epret ettem.

Pat! Szegeny Mircsi. Hihetetlen, miket tudnak ezek a pottomok joizuen megenni.

Reka! Szerintem is a fogzas a ludas. Eszik meg majd Mate ujra jo kis hazai kajakat. :)

Gabuska! Jo nyaralast igy utolag is.

Szintus! Remelem Fruzsi megussza a baranyhimlot!

Berni! Rebusnak is nagyon csunya volt az inye, mikor jott elkezdett kijonni hatul a foga. En is azt hittem valami cisztaja lett vagy hasonlo. Tisztara berezeltem. Hat igen. Szerencsere nem.

Joli! Remelem Csanad mar sokkal jobban van.

Na, megyek. Felszabaditom nagyit egy kicsit, hagy igya nyugodtan a kavejat.

Majd jelentkezem.

Kép
atina12
 
 


Látom mindenhol zajlik az élet :)

Megnyugtat, hogy még nem jár minden baba egyedül, akkor mi sem vagyunk még lekésve :) (de én már ÚÚÚÚÚgy várom).
Ártemiszen is vannak pöttyök a nyakánál és a mellkasán, de én biztos vagyok benne, hogy a melegtől jöttek ki.

Szintus! van rá esély, hogy elkaphatta. Amúgy én is voltam bárányhimlős kiskoromban, de én ennek külön örültem is most, hogy terhes voltam-vagyok!

Azt hiszem felébredt Ártemisz, megyünk le strandolni!!! ma 36 fokot jósolnak...

KépKép

KépKép[/url]
neirda
 
 


Sziasztok!

Még nem értem magam utol a hétvége után.

Elnézést, csak magunkról írok!

Szóval jól telt a tegnapi nap! Debrecenben voltunk vásárolni! Nem kell nagy dolgokra gondolni, pár apróságot vettünk.

Jázmin kapott napernyőt a babakocsira, cumiláncot(mert a régi Roland szétrágta), fogantyús cumisüveget, ruhácskát, meg apróságokat.

Este meg sógornőméknél voltunk. Megbeszéltük a nyaralást, mert együtt megyünk és kiválasztottuk a szállást. 10 napot fogunk tölteni a Balatonnál. Azt ne kérdezzétek melyik településen! :oops: Keszthelyhez van közel. Július 6-tól megyünk 16 ig.

Utoljára kb 10 éves koromban voltam a Balcsinál. De ahogy néztük, ebből a pénzből akár Görögországba is simán elmehetnénk. Mindegy, majd jövőre megyünk megint tengerhez. Sógornőmék utazási csekkel jönnek és külföldön nem fogadják el nekik, ezért maradtunk a Balcsinál.

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Sajnos Csanád is újra visszaesett, pedig tegnap már azt hittük, hogy minden rendben. Evett mindent és áttértem a régi tápszerére. Az éjjel viszont újra hőemelkedése volt és ma többször volt híg kaki. A dokinéni szerint folytassuk az eddigi terápiát. Én már nagyon bele vagyok fáradva, főleg az éjszakázásba. Ezen kívül még van egy egész sor gondunk, szóval nekem közeledik a KO. Apa nem tudni mikor indul hajózni, egyelőre Erdélybe megy holnap. Felmerült, hogy mi is megyünk, de hát nem jön össze.

Jó volt titeket olvasni, együtt érzek a problémákkal és veletek örülök a jó dolgok miatt.

KépKép
Kép
el..né
 
 


Hali!

Berni, elég szörnyen hangzik ez a lilás hólyag :shock: . Nem rémlik, hogy láttam volna hasonlót Bogi szájában, de azért holnap belekukkantok.

Én úgy hallottam, h. a bárányhimlőt az oltottak is elkaphatják, csak enyhébb lefolyású (már megéri szerintem), bár nem tudom, hogy meddig véd :? ?
Évi, én 14 évesen kaptam el a bárányhimlőt, és nem tudták megmagyarázni, hogy ne vakarjam :evil: .

Ancsa, akkor jó nagyizást! Hogy áll a ház? Meddig nagyiztok? Hazajöttök idén? (Egyszer csak válaszolsz :wink: ).

Toncsinál már elmúltak a pöttyök, igaz sem epret nem evett ma, sem naptejjel nem kentem be. Hát valamelyik. Én csak akkor vagyok az eperre allergiás, ha én szedem. Biztos a levelétől, de olyankor mindkét alkarom tiszta vörös és pöttyös. Ha csak eszem, semmi bajom :roll: .
Boginak még kicsit pöttyös a bőre, de neki is inkább a hajlatokban, meg a pofija :? .

Szly, nem Vonyarcvashegyre mentek :wink: ? De jó nektek, mi nem megyünk sehová :evil: :? . Csak apa megy Korzikára karatézni :wink: .

Joli, sajnálom, hogy Csanád nem gyógyul :( .

Mariann, merre jársz? Holnap ünnepeltek 8) ?

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Jó reggelt!

Joli! Szegény Csanád! Jó sokáig elhúzódik! A popója hogy bírja?

Csilla! De, Vonyarcvashegy volt az eredeti terv, de végül Gyenesdiáson kötöttünk ki! Boginak biztos melegtől vannak kiütései!

Jázmin fejlődik a járásban! Már elég csak az egyik kezét fogni. Megáll egyedül és le is tud guggolni! Haladunk! :-)

Ma nyugis nap lesz, csak a suliba kell bemenni aláírni néhány papírt.

Kép
szly27
 
 


Bárányhimlő: megoszlanak a vélemények orvosok közt is, én nem bánom, h. beadattuk anno Violánál, mert sajna már ez se a régi, sokkal gyakoribbak a szövődmények, mint régen! :( Meg ezek a maradandó hegek se túl szépek, főleg, ha arcon vannak! :(

Szly!
Bizti nagyon jó lesz a nyaralás, mi Máriára megyünk, jún. 20-tól 27.-ig.

Joli!
Nagyon sajnálom! Ez a fránya betegség! ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚTÁLOM........... :!: :!: :!:
Sok pozitív energia megy!+++++++++++

Tegnap Vince elkezdte toligálni Violka játékbabakocsiját, egyszerűen felállt, és tolta. :shock: Így néztük! És egyedül megállt, kapaszkodás nélkül, ő még ilyet se csinált!

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Nagyon boldog szülinapot Ámin baba!!!

Mariann, ilyenkor már ott pihiztél a megfigyelőben 8) .

Pusszancs Ámin pofijára

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


És a lényeg:

Isten éltesse sokáig kicsi Ámint!

Kép

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?