Új privát üzeneted érkezett!

Én mint új kijelentem van kedvem menni, csak egy kis részletesebb tájékoztatást kérek. Mire is?

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


Hát nem mondom, szépen termeltetek, amíg aludtam.

Babus! Ugye figyelsz a nagy és kisbetűkre is?

Bagzer! annyira jól szórakozom az álmaidonKép
A has egyébként gonosz felfújós kajáktól is tud ám nőni meg feszíteni. És ilyenkor több mindenre érzékeny a leány gyomra ám.

Gátvédelem: intimtorna minden mennyiségben + kívűlről masszírozni a gát területét.
Figyelmes bábák állítólag szülés alatt is kívül masszíroznak, belevéve a combot meg az egész alsó fertályat. Ezzel magának a nőnek segítenek, hogy el tudjon teljesen lazulni.

Aura! ti majd igével éltek, az meg van itt elég a babanetenKép

Noémi!
észrevetted, hogy egy csomószor együtt emlegetnek minket? Kép
Ha nem sajnálod a pénzt rá, szerintem érdemes, nekem legalábbis azt mondták nagyon érdekes az előadás is amit tartanak hozzá, nem csak a gyakorlati rész. Meg próbabákkal gyakorolhatunk. Kép

Edwig!
utánanéztem a Rókusnak a születéskalauzban. Hát a János az mindenképp jobb. Nekem az nem tetszett a Rókusnál, hogy nincs 24-órás rooming in, azaz estére mindenképp elviszik a babát és nem lehet tudni adnak-e neki pótlást, és ha igen akkor mit.
Egyébként talán nem is baj, hogy nem választottál szülésznőt, őt úgyse vihetnéd magaddal másik kórházba. Légy erős! és kérdezz utána mindennek ami érdekel, és ne menj a Rókusba ha az riaszt. Pénzt meg csak akkor adj, ha úgy érzed mindezek ellenére jól bántak veled.
KépKépKépbíztató puszik

Lili(37+3)

KépKép
savitri
 
 


Én a talikat azt hiszem ki fogom hagyniKép Innen Gyöngyösről én nem szívesen utazgatok már fel, bőven elég a dokihoz feljárogatni. De a képeket majd megint megkuksizom, ha felteszitek majdKép

Babus

Kép
babus2005
 
 

 
 

Rékacs!
annyira jókat szórakozok a kevert betűs hozzászólásaidonKép
de ne feszéjezzen így is pontosan értjük mi van odaírva.
Egyébként én a fürdőszobában gátmasszírozok, egy kézzel, egyik lábamat feltéve valahova.

KépKép
savitri
 
 


Na már megyek, holnap jövök!
Sziasztok

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


Edwig!

Hajrá, ne szállj le a doki zsinórjáról!!!! Mit képzel ez??

Ja, jelentem, a munka nagy része megmaradt, a morálomat meg nem is találtam meg, pedig egész nap azt kerestem.KépKép És most is szentül megígérem magamnak, hogy majd holnap nekidurálom magamat. Magamnak magamat..csak úgy József Attilásan...

Aura!
Én írtam, hogy nem ismerem a történetedet, és kérlek, ne bántsatok érte,hogy innen Győrből nem tudok a találkozóra menni, pedig már annyira sárgulok, hogy na!! Ha megtisztelsz vele, esetleg megírhatnád privát, hogy a többiek ne unják már meg. klottika@mailbox.hu De mondom, ha fáj, vagy nem akarod, tényleg ne tedd.

EGyébként én is megkérdeztem egy hónapja dokibácsit, hogy ugye nem akar február végefelé síelni menni, erre ő rávágta, hogy de pedig biztos, hogy akkortájt megy. Elszontyolodtam.. Aztán azt mondta, hogy ő olyan szuper-eper, a nőgyógyászok gyöngye, hogy igyekszik nem kiírt időpontban menni, de persze így nehéz betervezni. Lényeg, hogy elvileg itthon lesz, de azért ha az engem megnyugtat, keres egy dublőrt.
Végülis ők is emberek. Meg mint tudjuk ezek a lurkók úgysem pont azon a napon bújnak ki, márcsakazértsem. Szóval egy doki ilyen alapon ne mozduljon ki otthonról sosem.. de persze ez a véleményem akkor igaz, ha spontán szülésről van szó. De egy programozottnál???
Szóval, Edwig, csak abajgasd, és nyugodtan mondd neki, hogy tőlünk kap irgumburgum, de bizonyám, ha nem figyel oda rád, és igenis maradjon itthon, vagy aznapra jöjjön vissza, vagy kettőzze meg magát, vagy mittudomén.

puszi nektek Ttika, aki még ma állandóan 29+3
ttika
 
 


Ha már a masszírozásnál tartunk, én vasárnap szabadítottam meg alsó végpatáimat a nemkívánatos szőrtől. Aztán a bikinivonalnál besokalltam. Hát élet az ilyen? Az ember lánya magán hurcol egy nagy dinnyét elől, és még el sem fordíthatja, ha ott középtájt kutakodna, nézegetne, akármizne valamit. Jól össze is kaszaboltam magamat..
Tényleg, mit szólnátok a mozgatható pocakhoz? Mindig oda tolnád, ahol nem zavar. Vagy a legkevésbé... Szóval, ez a masszázs nekem is csak kettesben jönne össze..

Ttika

Ja, ti sokan varázsguruk ámítógépügyileg!!!
Küldjetek nekem valami dolgozást segítő izgő-mozgó bigyókát!!! LÉgyszi!!! Holnap reggel elkelne, hátha végre haladnék...
ttika
 
 


Rékacs, a kitörlést én is így csinálom, máshogy nem megyKép...

Lili, észrevettem, megtisztelőKép. És ez azért van, mert hirtelen finiselős lettem, és te vagy a legközelebb elvilegKép Kár, hogy nem egy helyen szülünkKép

Visszatértem a Brendonból, és vettem egy overállt a lurkónak. Olyan gyönyörű dolgok voltak, de elképeztő, milyen pénzt kérnek érte. Ez volt még a legolcsóbb, meg szerintem praktikus is(piros-kék), kesztyűs, sapkás, belül termó,majd lefotózom.

Szerintem a tavaszi topikban leírta az első átjövő, hogy milyen jó itt, erre kiderült, hogy ott mindenki ráér, és írogatni akar, és nem egymásnak írogatnak, hanem mi adjuk az ihletetKép Ez vicces...

Na ez a tanfolyam érdekes, kösz Lili, hogy leírtad. Azért most jól elbénáztam, nem? Nem tudom eldönteni, menjek-e vagy ne. Elvileg szeretnék, de fél 11-ig itthon kéne lennem, lehet, hogy picit tovább is, és akkor nem érek oda. Szerintem hagyjuk, bár szívesen mennék. Legközelebb igazi babávalKép

Énnekem is jó a kedd, és tök jófejek vagytok, hogy így figyeltek rám/ránk Lilivel, meg mindenkire! És már a múltkor is meg voltam hatódva, hogy nem útáltatok ki a bacik miatt, meg megnyugtattatok, csak elfelejtettem mindenkinek megköszönni... Gyarló az ember... De most köszönöm!!!! És puszi nektek!!!

Noémi
34+2
vghnoémi
 
 


Noémi
Én lennék ez az első átjövő?? Ha igen, nem értem, amiről írtálKép

Lányok, már rég kérdezni akartam, szerintetek egy szilveszteri bál mennyire zavar meg egy akkor 34 hetes pocaklakót? Nagyon kultúrált egy parti lesz, igazi kis elit hely, csakhát a zene mégiscsak hangos lesz. Persze megpróbálnánk minél hátrábbi asztalt foglaltatni, de mégis. Szerintetek???

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus, csak viccelődömKép Nem tudom, ki jött át először, és nem szoktam azt a topikot olvasgatni, úgyhogy nem célzás volt, csak azon nevettem, hogy ott nincs forgalom, itt meg mindannyian szívesen írtok. És ezért adjuk az ihletet.
N.
vghnoémi
 
 


Ja, a 34 hetes, ugye mi most annyiak vagyunk, nem tudom. Szerintem inkább a te állapotodtól függ. Én nem félnék elmenni, de most már nem bírnám, nagyon érzem, hogy lent van, nem jó sokat ülni sem. Éjszaka meg főleg nem. Úgyhogy megjósolhatatlan. Szerintem menjetek el nyugodtan, csak jól leszel, nem igaz?Kép
N.
vghnoémi
 
 


Figyeljetek, hol lehet babamesszázs tanfolyamra menni? Orbis, ezt mi szerettük volna nagyon, ha jól emlékszem. Te ki fogod hívni a védőnőt? A tanfolyamra meg a saját babával kell menni?

Rékacs, érted, miért szülünk - mármint én meg Péter, meg a baba- előbb? Csak mert van egy olyan érzésem, hogy nem tudok mostanában magyarázni.

Aura, képzeld, tiszta hülye vagyok. A 100 db-os gyógyszerem eddig két hétre elég volt, most meg elfogyott, kevesebb, mint két hét alatt. Sejtelmem sincs, hova lett. Eddig még maradt isKép

Ttika, tök vicces vagyKép Jókat szórakozomKép
Dolgozz, aztán hajrá két hét múlva!
Noémi
34+2
vghnoémi
 
 


Noémi
Én eddig elég jól viselem. Bár ki tudja, mi lesz még addig. Csak el kéne már döntenünk, mert be kellene fizetni. De talán belevágunk, max. hazajövünk, ha nem bírom.

Csak vicc?!Kép Akkor értemKép Az éhségtől úgy látszik már a humorérzékem is alább hagyottKép Nem akar megsülni az a hülye kaja, itt nyitogatom 5 percente az a rohadt sütőajtót, hátha kész márKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


SziasztokKép

LiliKép
Köszönöm szépen, hogy megnéztedKép Igyekszem maradni a János kórháználKép

RékacsKép
A doki is férfiKép Egészen a manó apukájáig szerencsém volt a férfiakkal,úgy látszik rossz paszban vagyokKép

Jó lenne, ha lenne egy tali még a héten, úgy elmennék még babázás előttKép Kép léccci lécccci

Puszi mindenkinekKép
edwig 37+2
Vendég
 


hát ez azért mindennek a teteje! Gondoltam mielőtt hazaindulok gyorsan elolvasom a legutobbi hozzászolásom óta (tegnap este) milyen levelek vannak. Na de hogy három oldalt is irtatok azóta, az azért túlzás!!! ugy hogy inkább rohanok haza, és majd otthon átbogarászom. Apa ki fog akadni, megint orákig leszek a gép előtt. Kép

Pusza, nemsokára jelentkezem!

Eszter2004
32 kereken!
eszter2004
 
 


Még csak 5-énél tartok a visszaolvasásban és mindjárt megyek fürdetni, úgyhogy archív-5-ig reagálok:

Bagzer, Iminek nagyon tetszenek a képek, már mindenkinek reklámozta őket.

Rékacs,
hidd már el, hogy Imi abszolút nem reklámapuka!!! Nem jár gyúrni, se szolizni, se kozmetikushoz, még a haját is én vágomKép. Inkább egy aranyos kölyökkutyára emlékeztet, engem legalábbis. A képen a kalaptól nem is látszik belőle semmi! De majd csinálok egy albumot, belerakom apucit is, és akkor meglátjátok.Kép

Mézeskalácssütés:
nálunk lehet! Csak kocsival kell jönni. De úgy nem több félóránál. Lehet, hogy azóta valakinek jobb ötlete is volt (mondom, még csak 5-énél tartok), de részemről él az ajánlat!

Lili, mi két éve egy kilencnapossal karácsonyoztunk (négy éve meg egy négyhetessel), semmi kárt nem tesznek a fában, viszont nagyon jólesik olyankor a karácsonyi hangulat. Inkább jövőre fontolgassátok azt a fát, vagy keressetek neki egy jó magas helyet (akkor csak a tűlevelet fogja fölzabálni alólaKép).

Pusz és majd továbbolvasok, de lehet, hogy csak holnap:
Vica
mvica
 
 


Katy!Kép
Köszönöm,hogy átküldted nekem is a kórházról azt a tájékoztatót! Nagyon hasznos még akkor is,ha tavaly februárban a hugom is ott szült!Kép
Még csak nagyjából futottam át,de tényleg jó!Kép

Babus!
Szerintem is tessék elmenni szilveszterezni,mert utánna ki tudja mikor lesz rá alkalom kicsi babucival!?Kép
Én ülés közben még sosem keményedtem! Ti igen?
Egy kiadós séta után annál inkább!
Vendég
 


sziasztok

mi pont ma lettünk 39 hetesek.nagyon rosszul indult a nap, mert nem mocorgott a baba, és én nagyon megijedtem, meg össze is vesztünk férjjel, mert ő lazán elindult dolgozni, és simán látszott a fején, hogy nem esik le neki, hogy akár baj is lehet...szerencsére minden rendeződött, holnap megyünk dokihoz....szorítsatok, hogy legyen valami, mert már nagyon nagyon nagyon nagyon szülni akarok!!!!

Noémi
az albumomban van több fotó is rólam, ami elég élethű, így ha tényleg úgy alakul, hogy "együtt szülünk" akkor biztosan megtaláljuk egymást.Ha nem bánod írok neked privát mailt.

Hulcsi

hulcsi
 
 


Ilona
Én még sose keményedtem. Legalábbis nem tűnt fel. Mondjuk pontosan azt se tudom, mit kéne éreznem ilyenkor. De mivel még soha semmilyen kellemetlenséget nem éreztem a pocimban, gondolom, hogy nem is keményedtem eddigKépNa ezt jól megaszondtamKép

Meggyőztetek, megyünk szilveszterezniKépHolnap be is fizeti apuciKép

Babus(30+3)

Kép
babus2005
 
 


Ja, Edwig

a dokis sztoridon totál kiakadtam, már csak azért is, mert én is egyfolytában ettől paráztam, ugyanis "felénk" szinte divat, hogy cserbanhagyják a kismamákat minden megbeszélés ellenére. Olyan szempontból legalább rendes, hogy szólt előre és ajánlott mást, mert ezt nálunk úgy csinálják..rendszeresen...hogy egyszercsak amikor eljón a nagy pillanat szarnak bemenni a kórházba...fel a fejjel, biztosan minden jól alakul majd Kép

szia

Hulcsi

hulcsi
 
 


Most nem olvastam semmit, csak irom nektek, hogy Esztyxnek nem jött be a próbaoxitocin, nem szült, és mondta, hogy elég gáz volt, meg minden. Viszont holnap 11-kor szvesen találkozna velünk. én megyek mindenképp, ki tart velem )ha valaki nem tudná, a schöpfiben) később jövök még, addig várom az esetleges jelentkezúket, esetleg arra is, hogy a babanetről a mai hozzászólásokat kinyomtasa neki. )tegnapp 5-ig megvan) Nincs túl jó kedve, de már jobb, mert biztos inditják neki csütörtökön, ez már tuti, meg minden. üdv,

kikocska
30+4

kikocska
 
 


Kikocska

sajna, én nem tudok, de minden jót kívánok neki, és nagyon szorítunk

Hulcsi

hulcsi
 
 


Ilona, én mindenhogy tudok keményedni, de leginkább ülve. Igaz, egész nap ülök. Kép

Babus, hihetetlen hogy még nem keményedtél. Ilyen van?

Na most olvasom én is vissza, szerintem fél óra és jövök. Kép

Eszter2004
eszter2004
 
 


Eszter
Sokáig én is kételkedtem benne. Mindenkit kérdezgettem, milyen érzés lehet, de én semmi hasonlót nem éreztem még. Elvileg olyat kéne éreznem, hogy az egész méhem kőkeménnyé válik, nem?? Hát én ilyet sose éreztem. Sőt, még csak egy kis része sem vált még keménnyé soha. Még apucival való együttlét után seKép
Max. olyat szoktam érezni nagy ritkán, mintha a húgyhólyagomat összeszorítanák, aztán elendegnék. De a védőnő szerint ez nem az. Vagy olyat, hogy egyes részein a pocim dudorodik és feszül, ez pedig szerintem a baba lehet. Szerintetek??? És ti milyennek érzitek a keményedést?
Mikor 3 hete hasra estem, akkor a kórházban csináltak rögtön CTG-t is, és minden nap utána, azokon se volt soha semmi.

Babus(30+3)

Kép
babus2005
 
 


Hulcsi, nagyon szorítok!!! A képeidet már láttam egyébként, csak rettentő rossz az arcmemóriám, de mindenképp fölkutatlak, ha ott leszek én is. Elég jó kis keményedés-görcseim vannak tegnap óta, hát... Meg most épp elrontottam a gyomrom, és attól szenvedekKép Mohó vagyok, mert elvitt a férjecském romantikus randira egy kávéházba, és creme brulét ettünk, ami tömény édesség... És az övét is befejeztem. És most szenvedek... Ja, és írj emailt nyugodtan, persze, azért van ott a címem a profilban.

Kikocs, Esztyxnek puszi, egyelőre úgy tűnik, nem fogom bírni, de lehet, hogy mégis, és akkor megyek, meg fél 11-ig mindenképp itthon kell lennem. Meglátjuk.

Na puszi, jó éjt:
Noémi
vghnoémi
 
 


Haló! Megint megszöktem kicsit hozzátok, mert abarátnőm még itt van, segít tanulni szegény hormonagyú kismamának Kép
Igaz én joban haladok, mint ő, hihihi és már egy helyre készen is vagyok a leadandókkal, ÉLJEN!

Savitri!
Jajj, mire értetted az igés dolgot? azt hiszem a napi agykapacitásomat már bőven túlléptem mára Kép és úgy szeretném, de nem értem.

Noémi!
Nem tudom hogy csináltad agyógyszeresdit, szerintem kérd meg apát, hogy inkább ő adagolja, az biztonságosabbnak tűnik. Viszont köszi, hogy engem tiszteltél meg a hülyeségsztoriddal, nálam tuti megértő fülekre találsz, mostanában úgyis minden lükék tiszteletbeli anyjának érzem magam Kép

Rékacs!
Mandarinka??? Inkább MANDARIN, de akkora! Kép (És gyönyörű Kép )

Babus!
Látom téged se volt nehéz meggyőzni a partyzásról, tuti közénk való vagy Kép Pedig már készültem, hogy majd írok én is, jó kis kampányszöveget, mert jó nagy bulimamik vagyunk ám!!! Kép

Úgy látom, akkor tali kedden lesz, ennyit a tornáról, legaláb rátok foghatom a lógást Kép
Én hozok mindenféle szaggatóformákat, meg díszítő kütyüket. Ha valami még kéne, szóljatok.
Tepsiből szerintem úgy érdemes, hogy dupla adag legyen, hogy folyamatosan lehessen cserélgetni a sütőben.

Ttika!
Nem bántunk, majd megdumálom, Kikoccsal, hogy menjünk együtt Óvárra egyszer és akkor beugorhatnánk hozzád is Kép
Nem fájó az apátlanság, csak furcsa. Dióhéjban az úgy volt, hogy már jó régóta ismertük egymást (4év) csak mindig foglaltak voltunk vagy ő, vagy én, ezért aztán párkapcsolat nem csak, egyéb eltévelyedés alakult ki köztünk. Aztán nyáron egy ilyen tévelygés alkalmával Erika úgy gondolta én pont jó mami lennék neki, úgyhogy fogta magát és beköltözött. Apa meg jófej volt és természetes dolognak vélte vállalni a felelősséget, csak mivel a gólya érkeztekor épp ő volt a tévelygő fél (én meg a szenvedő alany Kép ), hát ezért alakult így, hogy egyedül maradtam. Azaz dehogy egyedül, itt a szépséges bébim a pocakomban és eddig azt hiszem elég jól bírjuk a helyzetet.
Remélem nem volt túl kusza, meg nem vagyok egy léha nőci, csak ez a szitu elég bonyolult, gondoltam nem magyarázom túl. A többiek, meg majd átugorják ezt a rész Kép

Óriáspuszik nektek!!!
Aura 28+5
aura
 
 


Esztyxnek KITARTÁS!

Babus!
Majd meg tudod!Kép
Én pl ma annyit sétáltam,hogy már szinte fájt!
Vendég
 


Jajj!
Esztyxnek én is sok puszit meg egy nagy adag drukkolást küldök,, sajna holnap az iskolát kell intéznem, pedig hozzá szívesebben mennék!

Tényleg, asszem én se keményedem túl magam, meg rájöttem, hogy én se biztos tudom az milyen.
Babus, ha egykét ponton kidugja magát a baba az csak feszítés, azt nekem is sokat csinálja, de az inkább jó, mint kellemetlen.

Bizos, hogy kihagyok valamit, érzem, de rá nem jövök. Kb, mint Micimackó a sarokban mikor mondogatja magának, "gondolj, gondolj" aztán valahogy csak nem jön össze Kép
aura
 
 


Na a nagy szenvedésnek egy hányás lett a vége...bocs.Kép De most már jó. Elég drága volt a vacsi, kár érte...Kép

A Bakáts téren van a Schöpfi? Én még soha nem voltam ott.

Puszi,
Noémi, aki most sokkal jobban van, és ne haragúdjon senki a gusztustalanságért... És azért nagy szám, mert én életemben kb. 4-szer hánytam, ebből a terhességem alatt ezzel együtt kettőt, de egyiket se a baba miatt.. Az első 12 hétben szinte semmi bajom nem volt. Na most már tudjátok ezt isKép
vghnoémi
 
 


Nem hiszem el hogy a végére értem! Közben vége lett a barátok közt-nek, és a vészhelyzetnek is. Szóval nem volt gyenge, pedig tegnap este voltam itt.

Na szóval jegyzeteltem. Kép

Tamesz, üdv itt, majd mond el mi volt a Praxisban!

Savitri, köszi hogy szóltál hogy holnap van a 2. szerda! Már megint lemaradtam volna rola a saját hülyeségem miatt. nem tudod miröl fog szólni? MIndig más?

Bagzer, és bárki más aki utalt rá, a keményedés olyan érzés, hogy közvetlenül köldök alatt egy olyan 10-15 sávban mintha kitüremkedne a méh, és kőkeményre összeugrik. Nem kiséri fájdalom (jó esetben) csak érzed hogy olyan mint a beton, ugy összeugrik, aztán szépen lassan kienged.

Mézeskalács: ha birok és tudok megyek, hogyne mennék, bár a konyhában nekem semmi hasznomat nem tudjátok venni. Ráadásul se mézet se kalácsot nem ehetek. ha-ha

Orbis, részvétem a fogmosáshoz, a fogkefe mellé készits ki egy kis csokit, amit gyorsan bekaphatsz utána! Kép

TV - nem vettem észre ez hogy merült fel, csak láttam reagálásokat. Én szeretem ha megy a tv, a két szobás lakásunkban három is van belöle. Kép

Ttika - a 11 kilo miért sok? nem értem a dokidat. Egyébként kilo ügyben Aurát kell kérdezni, ha ő megmondja hol tart, leestek a székről! Kép Ha meg nem diétáznék, én most kb. 15-nél járnék.

Jimbone - mi az hogy döntsd el a 36 hétig hogy kell-e eda vagy sem? Ez olyan gáz! És ha ugy indulok neki hogy nem akarom, de ott meg verem a falba a fejem , hogy hogy lehettem ekkora marha hogy nem kértem? nem tul szerencsés....

Edwig - hát Edwig nem is tudom mit mondjak. Nem lehetne 10-e előtt szülni? Kép

Kikocs, örülök hogy épségben hazaértél. Kép

Gabiii, üdv közöttünk, látom szemtelenül fiatal vagy. Kép

Katy, cukor: na szóval az ugy van, hogy a 8 az sok, nem értem miért nem diétáztatnak. Mondjuk nekem 8,7 volt, az még több. Próbálj meg odafigyelni hogy naponta 5-ször egyél de csak keveset. Kenyér helyett abonett-et egyél (2-3 db-ot felvágottal, sajttal, zöldséggel), tejet egy nap max 4 dl-t, inkább este felé, ebédnél kerüld a krumplit és rizst, inkább párolt zöldséget egyél a hushoz, tésztát ne egyél egyáltalán. Édességet meg csak ha már nagyon nem birod. Kép Káposzta, zöldbab, ezek tök jók pl. Tojábol egy héten 5 db max. Rostos gyümileveket is mellőzd, nagyon sok bennük a szénhidrát, és gyorsan fel is szivodik.

Babus, ki ne hagyd a szilveszteri bulit!!!

Noémi, én sem hánytam terhességtől, csak migréntől. De hál istennek már régen volt az is! Kopp-kopp.

Akkor Esztyx a héten megszül? Hu de tuti!

Puszi,
Eszter2004
32+0
eszter2004
 
 


nem is mondom a szokásos szöveget hogy mennyi....kb 2óra volt amíg idáig eljutottam....

Kikoccsal voltunk tornázni..szupi volt télleg, meg az előadás utána is megnyugtatott eléggé a kórházzal kapcsolatban, meg videónézés is volt, jól el is pityeregtünk rajta..Kép
Aura kár hogy nem voltál, a nevedet viszont megismertem névsornál!!! de jövőhéten meghát fontosabb dolgunk is van mint a torna!!!!KépKép

Eszter, köszi a keményedéses infót, ezekszerint nekem még nem volt kitudjamiért...........

rögtön elalszom!!
asszem Kikocs, jól saccoltál, Esztyx-et csókolom, jól viselkedjen odabent!!Kép de én asszem nem fogok tudni menni.....Kikocs, te tudod miééértKép no, jó, hátha csoda történik....mondd el azért hol is van ez a hely!!! köszííí

Mvica, örülök hogy teccettek a fotók!!

Edwig!!!! meg emberek! nem tudunk a héten találkozni Edwig kedvéért???! én tök szeretnék!! sosem jött eddig össze, vagy én nem voltam, vagy te! szóval én benne vagyok!
szerintem Edwig, te kezdeményezd az időpontot, arra hátha oda is érszKépKép

Savitri, örülök hogy valami haszna is van a hülye álmaimnak (hogy te legalább jól szórakozol rajtu!!Kép )

bGz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!

Most tudtam csak elzavarni apát a géptől. Egész nap rajta lógott. Mondjuk én főztem, meg elmentem a sógornőmmel a KIKA-ba. Csajok, hogy ez a Madrinából átalakult Brendon, milyen szar lett. Olyan sívár és nincs semmi. Az eladókról ne is beszélve...

Rékacs
Remélem nem fognak bent és nem kell sms-nem. Nem mintha nem írnék. Egyébként meg ha bekell mennem csüt.-ön akkor holnap este úgy is tudatom.

Gabi!
Látom, hogy te jan. 6-ra vagy kíirva. Mint már Rékacs írta, mi már elvileg szobatársnők vagyunkKép de nyugottan társulj be hozzánk. Úgy is mind a ketten 2-3 ágyas szobát foglaltattunk le. Persze ha én nem izélekKép ahogy a Rékacs mondaná. Tényleg,neked ki dokid. Ja, az én szülésznőm meg a Fülöp Ilona, mert a Rékacsé betelt. De nagyon megvagyok elégedve az Ilivel is. És örülök, hogy rábeszélt mindenki a fogadott szülésznőre, fogadj te is.

Babus! Mennyél nyugodtan szilveszterezni, pláne ha szolid lesz. Ha megnyugtat, én 33,5. hetesen voltam esküvőn és még táncoltam is elég sokat és semmi bajom nem lett. Pedig gondolhatod, hogy milyen csinnadratta voltKép

Holnap megyek a 2. ctg-re és nagyon izgulok, hogy most milyen lesz. Remélem most babcika jól viselkedik és nem rémisztget minket.
Drukkoljatok, hogy ne fogjanak bent. Babonából most sem viszek táskát!!! Mondjuk az az igazság, hogy ügye trehány kismama lévén, nincs is még táskámKép

Megyek alvóba, mert rámszólt Petim, hogy nem fogok tudni felkelni reggel, ha nem szakadok el tőletek.
Holnap jelentkezek. Vagyis remélem. Ha meg nem Rékacs úgy is értesít titeket.
De úgy is jövökKépKépKépKépKépKép

Pusza mindenkinek: Márti(35+5)
hajdum
 
 


Bagzerka, meg Edwig, meg mindenki!
Én is szívesen találkoznék,hmmm?????????
És Edwig mondjon időpontot!

És én is jót szórakozom az álmaidonKép Nekem két visszatérő elem van: lemaratam a saját szülésemről (elkések, vagy valami történik), és nem találjuk a szülészetet. Ja meg játékbaba lesz a baba. Na ez kavarodik mindenhogy. És általában lépcsőzni kell.

Pusz
N.
vghnoémi
 
 


Noémi!! akkor rendezzünk találkozóóót! és igenis Edwig mondhat csak időpontot, és csak akkor megyünk oda, ha ő már onnan szól hogy megérkezett!KépKép neeeeem, csak szemétkedek, de télleg te mondj időt meg helyet, Edwig kedves!!
ja, és péntek este nekem nem jó, mert marcim vetít a gödörben, és most nem techno buli lesz, így én is mehetek, ha van kedvetek.....colorstar, korai öröm és másfél lesz...bulimamák, figyelem!!!!!!! nem egy kismama-barát hely, de nem rossz...és van soksok szék is, meg sütijük, meg szendvics meg mindenféle....nooooo

Noémi, a te álmaid is jól hangzanak.....akkor mostantól számítsak erre a remek éjszakai programra!? -a pisilés mellett, ami már minden hajnalban rámtör, és tök morcosan holdkórosan kirobotolok a hidegbe.....szörnyűű

bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


NNNa sziasztok!
Ma néhány óránként idenéztem, de annyi idő sosem volt, hogy az olvasás után még magvas gondolataimat is megosszam veletek. Na most bepótolom (mindenki rettegjen Kép)

Ttika:
Én természetesen tisztában vagyok azzal, hogy te nem ismered Aurát. Pont azért írtam, hogy ha ezt nem tudnám, akkor is kitalálnám abból, hogy nem tudod, milyen az mikor zsezseg. Na ez most nem sokkal érthetőbb mint múltkor, a lényeg, hogy én ezt nem degradáló megjegyzésnek szántam, bocs ha megbántottalak vele.

Aura:
Engem is felvesztek a hormonagyak közé??? Ma elfelejtettem a védőnőt!! Illetve eszembe jutott, csak későn. 10 perccel azelőtt, hogy ott kellett volna lennem. Kép

Aztán késve bár, de törve nem odaértem, és úgy fogadott, hogy hallja, írogatok a babanetreKép Majdnem lefordultam a székről. Az utcánkban van mégegy babó, tőle tudta megKép
Aztán jól leszólt a kilóim miatt. (+10) persze azt nem veszi figyelembe, hogy első alkalommal, mikor mért, akkor nyár volt és egy szál nyáriruha, most meg csizma meg több réteg ruha, szerintem az több kiló. Meg ha 10, az se sok szerintem. És ha meg sok, akkor is annyi és kész, nem tudok mit csinálni.
És kiderült, hogy jövő évtől átrakták máshova, így most láttam utoljára. Pedig amúgy aranyos volt. Remélem nem kapunk mi is támadónénit helyette.

Eszter!
Sajna fogmosás után csak a szájvíz van, aztán több órán keresztül semmi Kép Pedig jó ötlet!
Amúgy Kikocs, nekem is a gyulladáson kívül olyan tasakok is vannak, azt mondta, ez a szájvíz arra is jó! (nem olyan rossz, mint a fogkrém!!)

Esztynek pussz, én sajna a terhesgondozóban töltöm holnap a délelőttömet, utána ki kell ugranom anyuékhoz! Ez Savitrinek még jól is jöhet, mert esetleg el tudom hozni a poncsó leírását (ha még aktuális). Persze ha a hormonagyamból ki nem megy. Kép

Amúgy nemek jó a kedd, tudok vinni egy csomó féle pici szaggatót, direkt mézeskalácshoz vettem anno. És én házikót is szoktam csinálni, viszek ahoz is sablont ha gondoljátok, bár az elég macerás, de tök jó utána, és lehet benne mécsest égetni, és az tök hangulatos.

ÉÉÉÉs képzeljétek, volt már több félkész kötött-horgolt rucim, csak megvártam, hogy felfedja a nemét, hogy aszerint fejezzem be. De már semmi nem állhat az utamba, így kész a Bogyóka elsó sk rucija!! Mindjárt lekapom és fel is teszem ide, nem tudom megállni!!

Noémi: Masszázsra a saját babóval kell majd menni, esetleg érdemes már most rákérdezni a védőnőnél. (ők tartják ugyanis)

Na ha kihagytam valamit, még pótolom!
Pusssz
Orbis (32!!!!!!!!)
orbis
 
 


SZiasztok,

Nem semmi volt a mai termés, most volt időm végigolvasni, ez igen, ez egy aktív csapat!!!

Eszter és Mindenki, köszönöm a kedves fogadtatást, és a táblázatba való bekerülést, azt lehagytam, hogy 32 éves múltam és nekünk még csak az első gyerek lesz, kicsit vénen, de így sikerült!

A praxisról szombaton délután beszámolok mindenképpen, már iszonyatosan várom, bár csütörtök este még megyek a dokimhoz a szokásos 4 hetenkénti ellenőrzésre is. Hát remélem mindent rendben talál!!!

Én sajnos ismerem a keményedést, főleg, hogy még járok doglozgatni, mivel nagyon rosszul viselem az egyedüllétet. A páromat 8 hete külföldi munkára küldte a cég, de karácsonyra vége, elvileg!!!! Szóval kb 45 perc dugóban araszolás után megunja "ubul" a vezetést, először, csak befeszít, majd be is keményedik az egész pocak. Na meg 9 órai ülőmunka végére rendesen bekeményedek, de pont ezért kaptam a 2x2 MagneB6-ot.

Mézeskalácsozást "irígylem", de sajnos dolgozni fogok, majd legközelebb, de jó szórakozást és trécselést hozzá!

Olyan hihetlen számomra, hogy itt már sokaknak csak napjai vagy néhány hete van a nagy találkozásig a pocaklakóval, én már iszonyatosan várom, és rengeteget aggódom, hogy minden rendben legyen, egészséges legyen, és végre megfoghassam, ne csak pocakon keresztül!!!

SZaladok pihizni, szép álmokat, Noéminek is!:-)
tamesz 29+4

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Szóval ő lenne az! Az első kész kabátka, csálé virággal és egyelőre gombok nélkül Kép

Kép
orbis
 
 


Ja, a virághoz apa ragaszkodott, nem tudom miért. Én bordó zsebeket akartam rá. Dehát ha neki így fog tetszeni a csajszi, hát legyen.
Na nem írok több fontatlanságot, jó éjt mindenkinek, pussz:
Orbis (32, nemsokára+1)
orbis
 
 


Orbis,

Gratu, nagyon szép a kisasszony első sk pulcsija, ügyes vagy, le a kalappal!!! És a virág is aranyos, a zsebnek úgysem lenne funkciója!:-))
Sajnos nekem nincs türelmem hozzá!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Úgy látom, mindenki egy véleményen van szilveszter-ügyilegKép Hát én nem vagyok egy bulimami(ahogy Aura mondtaKép), de azért a szilvesztert mégse szívesen hagyom kiKép

Orbis
Édi a kiskabátKép

Én is nyugovóra térekKép Máskor nem szoktam ilyen "korán" elálmosodni, de most olyan kis nyomi vagyok. Meg a torkom is időnként fájdogál. Remélem nem valami kezdődő betegség ez. Talán egyszerűen csak álmos vagyok, mert mindennap hajnali 1- fél 2 körül feküdtem le. Bár ahogy elnézem, megint lesz éjfél mire ágyba kerülök.
Na jó éjt mindenkinek!!!

Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Orbis!
Gyönyörű ez a kabi és naná, gyere hormmonagynak Kép
A véőnénivel, meg ne törődj, szerintem megegyezhetünk, hogy a legtöbkük ha aranyos is, totál felesleges (tisztelet a kivételnek)
Szerintem indítványozzuk, hogy aki ebe a topikba ír, anak fogadják el a GYES-nél védőnéni helyett Kép ! Szerintem így együtt sokkal profibak vagyunk.
szerintem aranyos volt nagyon amit a zsezsegésemről írtál, én olyan jót kacarásztam rajta, és abszolút jónéven vettem!

Na megyek már csicsikálni, mert csak kóválygok órák óta, de rettegek, ha túl hamar lefekszem,jajj nekem mire holnap mindent visszaolvasok Kép

Jó éjszakát!
Aura+Erika
aura
 
 


Orbis! tök jó lett a kardigán!! irigyellek, én még mindig a fránya kis takaró kb közepénél tartok, valahogy elakadtam!!!Kép ilyenkor mit javasolsz?

Újak!! ezennel szeretnélek titeket felkérni hogy fotókat magatokról, mindenről rengetegszámra mutogassatok ti is!! albumba velük! -már a többieket is végignyaggattam emiatt!! én már csak ilyen vagyok....Kép ja, télleg, Kikocs, az új digit gép mit tud? mert Brútuszt már megismerhettük, de pocakfotót, meg mindent kéééreeeek.....

bagz, aki nem bír betelni a fotónézegetéssel..

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!

Egy nagyon rövid bejelentkezés erejéig!

Noémi!
A babamasszást a védőnőtől kérdezd meg, mert elvileg minden kerületben van, aki oktatja!Nálunk már baba előtt el lehet menni, mert azt mondta a védőnő, hogy addig megtanítja (egy alkalom) a hasmaszit és 6 hetesen lehet legközelebb vinni a gyerkőcöt akkor minden mást megtanítanak (3-4 + alkalom), nálunk így van, úgyhogy érdemes megkérdezned!

Akkor a jövő hét kedd tuti, Lacim is rábólintott ,nem lesz itthonKép!Akkor viszont gyertek korábban, mert sok dolgunk lesz!!!
Szóval aki még nem értesült róla, találkozót tartunk nálam, ami mézeskalácssütéssel egybekötött tali lesz!A címemet, aki nem tudja átküldöm e-mailen!

Orbis!Nálam a védőnénis sztori uú. megismétlődött mint nálad a kilók miatt, de mosolyogtam és letojtam!Haggyon má +10 kilóval ruhástúl!

Na elmentem!

Kikocs!
Nem tudok Eszyxhez menni, mert vezetek!Jó lett volna előbb tudni,mert akkor én bizots mentem volna!Puszilom, és nagyon szorítunk nekik!

Jó éjt!
Puszi:Katy
Katy
 


Tök jó, úgy látom az újakkal kaptunk még éjszakai műszakosokat!!

Köszi a kabátka-dícséreteket. Kép

Bagz: én is el szoktam néha akadni, de azzal vigyázni kell. Én legalábbis jártam már úgy, hogy aztán azóta is félbehagyva áll, azóta funkcióját veszítve Kép Igazából én sosem csinálok ilyen hatalmas dolgokat (mint pl. takaró vagy felnőtt pulcsi) pont azért, mert nincs meg a kész munka öröme elég hamar és elmegy a kedvem. Kép

Aura, te meg zsezsegjél, addig baj nem lehet Kép

Na csak telefontatlankodtam még egy fél oldalt!
orbis
 
 


hahó!
mielőtt nyugovóra térek, elolvasgatom még a mai maradék termést, mert holnap úgyse lesz annyi időm. Már két archív mára? jellemzőKép

Noémi! és mekkora overallt vettél? azt a piros-kéket én is nézegettem már. A bordó-narancs egy vagyonba kerül Kép.

Babus! szerintem nyugodtan partizhatsz szilveszterkor. Persze ha túl drága a belépő akkor gondold meg, mert elképzelhető, hogy említett pocaklakó oly hevesen reklamál majd, hogy haza kell menned. Van amelyik egy egyszerű mozit se képes tolerálni. Kép
Nekem sincs pontos fogalmam a keményedésről. Jó lenne ha a szülési fájdalmak is ilyen észrevétlenül történnének. Kép

Vica! férjem sem attól fél, hogy baba meg fa találkoznak, hanem egyszerűen nem akarja a fával járó macerákat. Belefaragni a tartóba, tartót venni, később leszedni a díszeket, a fát eltüntetni, meg ilyenek. Meg hát lehet, hogy itthon se leszünk.
Én persze szeretnék fát, csak előbb készüljön el a babaszoba, meg a kórházi csomag.

Hulcsi!
én nagyon szorítok neked.

Kikocs! látom nem jössz kendőzni. Esztyxet puszilom, és nyugtassátok meg a nevemben is. Különben is min parázna ha ez sikerült volna. Kép

Jaj de jó! Hana baba most feléledt egy kicsitKép. Ilyenkor úgy örülök. Mostanában egyik pillanatról a másikra majd elsírom magam. Mindenféle butaságok jutnak eszembe, hogy Tomit, vagy a babát valami baj éri. Vagy hogy teljesen szét van esve az élet körülöttünk. Mármint a gyakorlati része. Számlák, elintézendők, én meg már lassan nem tudok kimozdulni se, hogy intézkedjek. Mintha mindent nekem kéne intézni, én meg elbénázom.
Na mindegy remélem csütörtökön belekapaszkodhatok a szülésznőbe. Azt akarom mondja meg mit kell csinálni. Elegem van belőle, hogy minden infóért tudományos kutatást kell végeznem.
Mondjuk így találtam rátokKép. Ez a haszna legalább megvolt. Kép

Aura!
hát, hogy nektek elegendő táplálék lesz a sok szó is amit itt olvasol, mert annyira éteri lények vagytok. Ezért nem szükséges, hogy földhözragadt hízással fáraszd magad.Kép
Nehogy komolyan veddKép

Lili(37+3)

KépKép
savitri
 
 


Orbis, köszi, belehúzok mostantól!!! már nincs sok időőőő....jajaj

ja, és minden héten kapok két amerikai várandósságot követő értesítőt, amire feliratkoztam: az egyik vasárnaponként jön késő este, és már az elejétől, az mindig az adott hetet írja le, és főleg a baba fejlődése, ezt megszoktam és mindig várom is. az új, az viszont mindig azt írja hogy hány hét van hátra....húúú, az kicsit izgibb! most kaptam meg hogy 7 hét van hátra, az tök kevés!!!! jaj, olyan izgatott vagyok már! ja, és erre csak nemrég találtam rá, és mindig meglep, meg azzal hogy a levél témájában benne van a 7 hét hátra, még kicsit sokkol isKép

no, jól elbeszéltem megint a semmiről jó sokat viszont.......
ez jó összevissza lett!

Rékacs!! már akartam kérdezni, te tanultál gépelni?? mert a betűkeverésedből erre tudok következni hogy tanultad, csak nem figyelsz oda mostanság...mert én is tanultam, és hasonló félreütéseket művelek folyton, csak igyekszem kijavítgatni.... ja, meg én angol nyelven tanultam, így alapjából is kizárt hogy az ékezeteseket tudjam vagy a y meg z-t mindig megkeverem ha nem figyelek, így csak pötyögtetek két ujjal de jó gyorsan....
-hát hogy ez kit érdekel, azt mááá télleg nemtom...de mindegy, mostmár ezt is tudjátok...Kép
bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Orbis!
Az a kabátka gyönyörűűűűű! Irigylem is egy kicsit.
Megyek aludni, mert holnap utcára merészkedek, és fel kell töltődnöm.
Esztyxnek még egyszer:KépKépKép

Lili(37+4)figyelek ámKép

KépKép
savitri
 
 


Savitri! nekem is folyton eszembejutnak a fránya számlák, meg a bt-s tartozások felhalmozódása, meg hogy mileszmilesz??!!! és persze mindez, és még egy csomó gond mindig elalvás elött jut eszembe, és akkor elkezdek nyugtalankodni mindenen, és akkor meg hogy is aludjak????? és igen, nálunk is én intézem ezeket, marcimnak a számla befizetése is újdonság volt.....szóval, kezdem tanítgatni....
b

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Na még valami eszembe jutott!
Illetve két valami.

valami 01:
Dia, megnéztem a pocaktali póstafiókban a levelet, tényleg édi, szerintem elérzékenyülős hormonagyak mindenképpen nézzék meg!!

valami 02:
Pocak Talis babasarkos albumba feltettem én is!! TÖBBIEK HAHÓÓÓ! Mindenki tegye fel! (mármint az albumba a babasarkos képét Kép)
orbis
 
 


Na mi van, hol az éjszakai műszak???

Ezt főleg az informatikusnejek figyelmébe ajánlom!! Én már beígértem apának, ha így születik a Bogyókám, kitekerem a nyakát. (mármint apáét Kép)

Kép
orbis
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?