Új privát üzeneted érkezett!

NelliKép

Hú, most vettem csak észre, hogy ez a Gergős dolog nem úgy sült el, ahogy akartam. De a mondandóm lényege az volt, hogy nekem nem napokat, hanem hónapokat késett gyógyszer abbahagyása után.

HeppiKép
Tök jó, hogy így meg tudjátok szervezni a dolgokatKép Azért nagyon nem mindegy lelkileg sem, hogy mennyire vagy lestrapálva, vagy mennyire tudsz csak a gyerekekre koncentrálni.

Pusssz
Tüni
tüni
 
 


HaliKép

Egész nap nem tudtam bejönni a társalgóba, vagy csak nekem gáz a gépem?
ma elmentünk Minivel vonatjegyet venni, ide Dunakeszi Gyártelepre, erre ki van írva a MÁV pénztárban, hogy betegség miatt zárva és hogy az utasok vegyék meg a jegyüket a vonaton. Az IC jegyet, ja, aztán meg fizethetem be a bűntit. Szóval kiakadtam, ez nem egy kisbolt, hanem a MÁV, mi az, hogy zárva??????

NelliKép
Lehet, hogy én is akarom most egy kicsit húzni az időt a második gyerek előtt, talán azért, hogy a terhesség érzését minél később éljem át. ( bár szocpolosok lévén még 2 évünk van) mondjuk mi tervezünk 3.babót, de 2.at tuti, szóval bennem is van ilyen érzés. Bár, ha Heppit követném, akkor az utolsó terhesség lesz, az tutiuKép

HappiKép
Szerintem nem sok ikres mami +kisgyerek ilyen HappyKépKépKépKép Csak gratulálni tudokKép

NorkaKép
Miki alulszakadt gatyóbanKépKépKépKép

Na léptem, van a vészhelyzet.

Manócs
manócs
 
 


Virág,
lehet, hogy azt mondod, hogy bunkó paraszt vagyok, és minek szólok bele. Gondolom, nem jó kedvedben adtad Levit bölcsibe, de szerintem az,hogy így viselkedik egyszerűen csak annyit jelent, hogy még nem érett rá, és sokkal több időt "szeretne" veled lenni, mint amennyit van. Biztos nehéz, de próbálj meg minden percet vele tölteni, együtt játszani, stb. Szerintem ez a hosszú távú kapcsolatotok szempontjából is nagyon fontos.
Zsuzsó
zsuzso
 
 

 
 

Sziasztok!

Csak gyorsan emlekezetbol..

Heppi gratula a fiukhoz. Milyen jo fiuk Kép

Viragoknal boldog nevnapot!

Manocs, Bori honapok ota LEGO-zik meg semmi gond nem volt (Kristof, igaz neha morog hogyha valamilyet szetszedjuk). Hivdd fel a MAV-ot es mondd el a tortenetet. Kollega hasonlo szituban nosztalgia vonatjegyet kapott ajandekba mert jogos volt a panasza.

Beu, az en epe mutetem is halasztodott a sieto ciklus miatt KépKép. Mikor lesz a muteted?

Tali meg mindig kerdojeles Kép Vasarnap ota itt vannak anyosomek, elvileg segiteni jottek, de tobbet haladtam volna egyedul. Kép Holnap jon sogorom festeni, az asztalos meg nem vegzett... Dolgoznom is kellene....

Pusz Ari
ari
 
 


Sziasztok!

Ari! Talán hétfőn. De semmi sem biztos, mindig előző nap (jelen esetben pénteken) csinálják meg a műtéti kiírást, úgy kell betelefonálni.

Ma jön a férjem (figyeled, fééérjem!KépKép hét év után olyan nehéz ezt megszokniKép) munkahelyén a Mikulás! Kiváncsi vagyok, mit szól a kiscsávó. Minden nap 7 körül felkel mostanában, gondoltam, ez ma jól is jön, legalább korán lefektetem délben, hogy 5-re odaérjünk. ... Még mindig alszik.Kép

Beu
beu
 
 


SziasztokKép

Jól lemaradtam megint, ez van. Kicsit sűrűek a napok, ezerrel készülök a karácsonyra + sulik + dec. 7-én angol kurzuszáró vizsga + egyelőre fogalmam sincs, miből írjam a szakdolgozatomat. Azaz van, csak az a sulinak nem nagyon tetszik, azt is meg kellene álmodnom Mikulásra...

Próbálok olvasgatni, de jön Zsombi, hogy "mejetsz" vagy "arrébb", és akkor nekem vége a számítógépes pályafutásomnak Kép. Most még elég jól legózik, alkalmanként hoz két darabot, azokat összerakom... Kép

Norka
Szakadt MikulásKép
Nem tudom, Szandi énekelne-e, majd kiderül (lehet, hogy igen)
Remélem, mi átutalásunk is elment, enyém Apa küldte még 25-én este...

Heppi
Klassz jófiú ikrekKépKép és hatalmasakKépKép
Kicsit irigy vagyok, de csak ici-picitKép
Jó, hogy sok segítséged van, biztosan Rád férKép

Nelli
Én is nagyon-nagyon vágyódom egy hármaska után, de közben be is vagyok rezelve, hogy pl. lesz-e munkám, mert nekem muszáj lesz másikat keresni.
Nekem ahogy abbahagytam a gyogyit, egy héten belül megvolt bármikor (akkor is, ha muszáj volt abbahagyni hónap közben)

Virág
Utólag is boldog névnapot!Kép
Bölcsi: nagyon sajnálom, ami Levivel és veletek van. Bölcsiben mit mondanak??? Ha gond van, ők látják leghamarabb...

Maci_2
Itt vagyok KépKépKép
Bocsesz, mostanában egyre ritkábban gépezek... és ahogy romlik az idő, egyre ritkábban visszük mi Szandit. De ha holnap mi megyünk vele, megcsörgesselek?

Tündér
Szandi belázasodott az agyhártya-gyull ellenitől (most kapta nyáron), Zsombin meg sem látszott
Fejfájás valszeg mensitől van (most már másfél éve mindig akkor, amikor megjön), Aspirin + C csodát tettKép (mert az alvás nemKép). Azon rágódok, mit szól hozzá a háziorvos, ha ezzel megyek hozzá?

Miszike
Ablakos sztoriKép
Nekem Szandi csinált egyszer hasonlót, magára zárta Apa munkahelyén a wc-t (reteszes) és utána nem tudta kinyitni. Úgy ordított, hogy összefutott három emelet, én meg azt hittem, ott szülök meg, olyan ideges voltam.

Franyó
Hátha megszánják a jogsiért küzdő kismamitKép

Kangi
Büszkeségtől dagadás nem károsKép
Só-liszt gyurma szerintem is "újra" (most erről eszembe jutott az első féléves szervetlen kémia labor KépKép)

Tüni
Én még nagyot nem szalvétáztam, úgyhogy nem tudom, mennyi idő, de szerintem nem sokKép (még mindig gipszfigurákat festegetek, éjfél előtt nem fekszem, mert vagy kreatívkodok, vagy angolozok vagy tévézek KépKép)

Andy
Képek nagyon jóóókKépKép Zsombiról ilyet úgy lehetne, ha leszögelnénk a széket és ráragasztanánk a gyereketKép

Nem is voltam olyan nagyon lemaradva... bocs azoktól, akiket kihagytam, de kicsit szétszórt vagyokKép

Folytatjuk a legózást (és megnézem, mit csinált Zsombi szandi szobájábanKép)

PusziKép
Toffi
toffifee
 
 


Beu!
De rendi ez a LörincKép Enyém lány már régen nem horpasztott idáigKép Jó lenne, ha csak hétfön mütenének. De süsü vagyok, akkor ezek szerint mostmár biztossá kezd válni, hogy jó lesz nektek is a szombat?Kép Mai Miki biztos jó leszKép
Ha ez megnyugtat én sem hívom sosem "férjemnek" a párom, vhogy nem jön a számra. Ha máshogy szólítod akkor is megértjük kire gondolsz, elhihetedKép

Ari!
RokonságKép Még, jó hogy jöttek segíteni...
Remélem azért tudtok jönni szombaton.

Na most megyek mert balhé van...

Tündér
tündér
 
 


Lám-lám Toffffiiiii!!!Kép

Pont gondoltam, hogy szóváteszem, hogy mi van Véled, mert nagyon eltüntélKép
De örömmel látom, hoyg megvagy, csak van pörgés bövenKép
Legózás ismerös, söt gépezni nem hagyás isKép
Tegnap Ilang nyügi volt, meg volt höemelkedése is szal azért a 15 hós oltásnak volt egy kis hatásaKép
Remélem azért ha odajutunk megússzuk az agyhártya oltást köv. nélkül.Kép

Na most tényleg lépek, mert a balhézós csajszi ráadásul büdi isKép

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Ja még azt akartam...

Andi!
Hová lettél??? Meddig tart(ott) a kirándulás?

Minden rendben Veletek?

T
tündér
 
 


Tündér
KépKépKép
Jobbulást Ilangnak!
1 büdi csomag nekünk is volt, de nagyon kicsi volt a cucc, a szag annál nagyobbKép
Nem is írom, hogy kb. 1 hónapja kaptam egy szám. gépes játékot, vasárnap voltunk a párnál, akiktől kaptam, kérdezték, hol tartok... Naná, sehol... pedig jó játék

Megyek, megint összepakolom Szandi szobáját...
Toffi
toffifee
 
 


Tündér!
Az biztos, hogy szombaton megyünkKépKépKép
Az agyhártyás oltás ált. tünetmentes. Jobbulást a lánynak!
A férjezésben meg az a fura, hogy míg nem volt az, nem tudtam hogy beszéljek róla, a barátom olyan semmilyen, az élettársam még rosszabb, maradt a párom meg a pasim. Most meg a férjem furi.Kép
beu
 
 


Hát lányok, ahogy elmondtam nektek a menzi-megnem-jövetel problémámat, meg is jött. Ma éjjel elárasztott a dolog...
Lehet, hogy ennek tudható be, de napok óta nagyon magányosnak érzem magam. Igen, igen két gyerek mellett férj mellett. Közrejátszott az is, hogy itt a házban van egy lány, akinek a nagyfia Dorkával jár egy csoportba, a kislány pedig 2 hónappal idősebb, mint Domcsi. Nyáron sokat összejártunk, jó volt együtt programokat szervezni. Aztán ősszel kezdett egyre jobban lenni a szomszédjával, ahol szintén van egy hasonló korú kisfiú, és azóta köztünk hűlt a kapcsolat. Észrevette, hogy emiatt én szomorú vagyok, így ma letámadott az oviban. Persze én nem akartam az oviban a problémát megbeszélni, így mikor hazaértem, felmentem hozzá. Elmondtam az érzéseimet, de ő azt mondta, hogy ez nem igaz. Pedig ezzel a másik lánnyal olyanokat is megcsinál, amire nekem azt mondta, nem szereti, nem akarja, stb. Szóval szarul esett. Azóta is magamba vagyok roskanva, hogy velem van a baj? Meg egyáltalán, minden barátnő előbb utóbb ezt csinálja velem? Igazi barátnőm 2 van, de ebből csak 1, akinek mindent el tudok mondani.
Bocs, hogy ezt megosztottam Veletek, de nem tudom most másnap elmondani.

BeuKép
Férj furiKép Párom az tényleg jobban hangzikKép

AriKép
Rokonság nagy segítségeKép

Puszi:
Nelliakimaegykicsitdepisdefogjukráapirosbetűsünnepekre
hnelli
 
 


Hali Csajok!

Írtam egy litániát, Zsófim egy mozdulattal eltüntette grrrrrrr "nyugodtan sírjál csak anya" aztán mikor úgycsináltam idejött megszeretgetniKép, így most itt ül az ölemben...

Elli, csomagba mandarin, alma, esetleg 2-3 szem kinder chokobons? (asszem így írják, kicsi csomagolt golyó, nem koszol, nem tömény csokiKép) Tömni nem kéne a zacsit, úgyse az a lényegKép

Norka, nefixáljuk mikibácsi programját, majd meglátjuk mileszKép Két gyerkőccel is nehéz előre tervezni, hátmég 25telKép. Konyhában fel tud öltözni a Mikibá, és észrevétlen kimehet onnan az udvarra, hogy bejöjjön a bejárati ajtón, Télleg, botja, csengője van? és zsákja?
Éneklés ügyben szegény anyukákból hiába próbálsz kicsikarni válaszokatKép, úgyis itt helyben fog eldőlni, lesz e kedvük hozzáKépKép De majd a szülők énekelnek!

Beukám, micsoda problémákKép És anyósék szokják az új státuszt? No meg Te a Nej szerepet?Kép Keresztszemes nem bonyi, csak most hanyagolom, amióta rájöttem, hogy a gobleinezés mégeccerűbbKép

Heppikém, akkor nem csak szépségesek, hanem áldott jók is!Kép Dehát ennyi mázli kijár hozzájuk, nemdebár?Kép

Remélem az igért mélezéshez ma hozzájutok, de csak este, mert ez a nőci....

Kangikám, szóval lelibbent a fátyol (vagyinkább lepel?Kép), Nincs hari, de nevezz ki egy ötyeklubos napot, mert én még egyben szeretnélek Látni, jó nagy pocakkal!!!!!Kép És mindjárt itt a január vége...

Arikám, nekem, jó, ha péntek este mondod, hogy jöttökKép, AnyóssegítéshátráltatásKépKép

Miszike, ablakos sztori nagyon dúrva... Remélem azért jól vagytokKép

Írtam még egy jócsomót, de most nem bírok a csajtól...

Menek
Pussssz
Zsófi
csucsuka
 
 


SziasztokKép

Már megint olyan lassan jött be ez az oldal, de lehet, hogy az én készülékemben van a hiba!Kép

BeuKép
Én a bemutatkozásnál vagyok gázban, mondom a nevem, aztán hozzáteszem, ja, bocsi, meg még a Takácsné lemaradt az elejérőlKép Pedig 2 héten belül lesz a 2. házassági évfordulónkKép

AriKép
Nosztalgia vonat? Nem is lenne rossz!Kép
Át tudom érezni a helyzeted. Jönnek a rokonok segíteni, plusz kaját kell csinálni ( nem elég a spenót, amit a gyerek megenne), kell leves meg második, aztán halom mosogatnivaló. Kerülgetés, több cucc=nagyobb rendetlenség, és még szórakoztatni is kell őket. Inkább egyedülKépKépKépKépKép

NelliKép
Ne szívd mellre, az igazi barcsinők nagy kincsek, így nem is osztogatják csak úgy! Örülj annak, hogy neked jutott legalább egy, valakinek egy sincs!
De ide panaszkodhatsz, mi biztosan meghallgatunkKépKépKépKépKép

Na lépek, mert még annyi a dolgom, holnap meg már utazunk Szegedre ( hogy milyen sűrű ez a kéthetenkénti suliKépKépKépKép

Manócs
manócs
 
 


Halihó
Megint rövid leszek

Tali -és csomaglista
Csucsuka 2db
Tüni 1 db
Toffi 2 db
Elli 1 db
Manó2 1db
Andi 1db
Leszter 1db
Kaska 1db
Zulu 2db
Miszike 1db
Tündér 1db
Norka 1db
Momóék 2db
Urszila 3 db
Magdiék 2db
Beu 1db
Timici 1db (írta, hogy jönne, én viszem őketKép)

Kérdőjelesek
Ariék 2 db
Andy 1 db

Norka,
légyszi ha megvan a lista, kinek-milyen báb, küldd el, hogy címkézhessem majd a csomikat.

Zsófi
Annyit azért célszerű lenne eldönteni, hogy hánykor jöjjön a Miki, hogy akik később jönnek - korábban mennek, azok is tudjanak igazodni. Javaslom a 4-f5 időpontot,így lehet kicsit késni, és ha nyűglődik valaki (pl Kevin szokott mostanában fél óra után elkívánkozni mindenhonnanKép) akkor mehet utána haza.

Már itt sem vagyok
pusza
e
ellimami
 
 


Haliho!

Zsofi
Jo,hogy szolsz! Kép Majd mi is korulnezink bot+zsak ugyben, de ha valakinek van elfekvoben pl. tavalyrol azert szoljon! Estere irom,hogy kitalaltunk-e valamit ezzel.

Elli
A 4-f5 sztem is jo Kép
Megy a mail ha a csaj kicsit hagy szusszanni ok?


Lanyok
7vegen Allatkertbe 14 even aluliaknak ingyenes a latogatas+11 korul Mikulas jon ha jol ertettem Kép

Urszila, Andy
Legyszi szoljatot báb ugyben,mert holnap megyunk ertuk!!

Most ennyi
Norka
norkini
 
 


Elli, Norka, nekünk mindegy mikor jön, itthon leszünkKép, többiek?
csucsuka
 
 


Toffi,
VégreKép Párszor csörgettelek a vonalason is mielőtt játszótérre mentünk. Már éppen mailt akartam írni, hogy hol vagy.
Holnap nem jó, mert megyek dokihoz.

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Virág!
Nem tudnál dokit váltani? Vagy legalább tedd már helyre, hogy Te sem szórakozásból adod a gyerkőcöt bölcsibe, hanem muszály dolgoznod. Vagy inkább add meg neki a számlaszámodat és mond meg, hogy Te otthon maradsz, Ő meg legyen szíves finanszírozni a kiesett keresetedet. Húúú de felhúz az ilyen hülye hozzáállás. Kép

Nelli!
Ne izgulj én is így vagyok vele. Nem akarunk 4. gyereket, de néha azért eljátszom a gondolattal. Kép

Ari!
Rokonság jó kis segítség. Kép

Beu!
Janit én is inkább a páromnak hívom, pedig már több mint 8 éve a férjem. Kép

Mikulás!
Nekünk mindegy mikor jön, mert Zsuzsi általában fél 11-től kb. fél kettőig alszik, tehát időben ott leszünk és addig minimum boldogítjuk Zsófiékat, amíg megérkezik a Mikulás. Kép

puszi
Magdi
gallainémagdi
 
 


Sziasztok!

Kezdem unni a lotas-futast, a tegnapi napot pl. ugy vegigrohangasztam, hogy meg ma is faradt vagyok tole.
De legalabb jott egy jo hir, hogy az emberem kap szabit ket unnep kozt, pedig probaidos Kép mondjuk valszeg akkor is ide-oda fogunk utazgatni Kép mindenutt varnak a videki csaladtagok, ami tok jo, csak faraszto...
De lett meg egy 4napos hetvegere valo szabinapja is Kép ami kell is doktoributykolesre neki, de akkor is annyival jobb, ha itthon van! Kép

Ja, poen: ma reggel 7-kor arra ebredtem, hogy ott all mellettem valaki (kb. 80 centis illeto nagy zsakban) es bokdos, hogy "mama" Kép Kép

Heppi,
MAXIgratula a hihetetlenul szep es ennivalo sracokhoz Kép Kép es Orsihoz, aki nagy vagany csajszi lett Kép Kép meg egesz picikent emlekeztem ra!
Emlexem, Te mar Orsinal is olyan ugyesen megszervezted a dolgokat, hat ez most biztos jol jon Kép

Norka,
nekunk se ujj-, se fakanalbabunk nincs meg, csak kesztyu, ugyhogy edesmindegy, milyet kapunk! Kép

Nelli,
baratno Kép
en mindent gyakorlatilag senkivel nem tudok megbeszelni, csak ugy, hogy tudom, ezt ezzel, azt azzal lehet. Erdekes modon a pasi barataimmal sokkal tobb mindent meg tudok osztani. Szerencsere az emberem teljesen megerti ezt, es nem feltekeny.

Toffi,
jol porogsz Te is Kép
o sohaj, kariajandekokkal en meg sehol Kép csak az igenyeim vannak keszen Kép

Beu,
en annyira nem szoktam meg (pedig mar 2-szer is voltam ferjnel), hogy most is inkabb emberemnek hivom, mint a mellekelt abra mutatja Kép

Virag,
nekem ilyenkor, amikor ennyire osszegyulik a feszultseg, csak az segit, ha egy nagy balhe, vagy siras, vagy ilyesmi kapcsan ki tud robbanni a goz, es aztan megkonnyebbulok. Utana tudok megint odafordulni igazan a gyerekhez is, es megadni azt, amit valojaban akar. Mert biztos, hogy tenyleg idot es szeretetet akar, csak igy tudja kifejezni, mert meg kicsi, es elsodorjak az indulatai.
Doki Kép ezzel aztan a legkevesbe sem segit, hogy szurkapiszkal, amikor amugy is ideges vagy...

Csak jokat! Kép
Kaska
kaska
 
 


Már többen szóvátettétek, hogy régen raktam fel képet Roniról.

Kép
Erről jut eszembe! Hétfőn sikerült sírás nélkül megmosni a drágám haját. Nem mondom, hogy nem morgott egy kicsit, de legalább nem sírtKép

Így "segít" mosogatni:
Kép

Egyik kedvenc időtöltése a rajzolás. Nem mindig sikerül a papírnál maradni.
Kép

Lassan egy órája leraktam aludni, de még mindig ébren van...

Maci_2
maci_2
 
 


Csajok,
most számontartja vki, ki-milyen sütit visz? Lehet, hogy pénteken vagy szo. délelőtt szokásomtól eltérően mégis alkotok valamit a talira...édes legyen vagy sós?
e
ellimami
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, csak pörgök ezerrel, elérkeztem a terhesség "tele vagyok energiával, sosem fáradok" című szakaszához Kép
A hétvége jól sikerült, voltak nagy séták, zabák, masszázs, úszás..., fincsi volt Kép

Elli, egyszer már írtam, hogy talán csinálok kókuszgolyót, de látom, Tündér is azt pályázta meg, úgyhogy valszeg sütök meggyes sütit. STIP-STOP KépKép

Heppi
annyira gyönyörűek a fiúk Kép és hogy még ilyen jók is, és hagyják pihizni anyát, fantasztikus! Orsi is milyen nagylány Kép

Maci
Roni irtó édes, a mosogatós a kedvencem Kép

Tündér
láttam, hiányoltál, köszi Kép jól vagyunk, hétfőn megyek a középidős UH-ra, remélem, most már megtudjuk a nemét is! Talán fél listából könnyebb lesz nevet is választani, mert továbbra sincs ötletünk Kép

Gombóc
mi van NÁndival???? régen írtál!

Danit leraktam aludni, mostanában a szobában lévő kanapén kell feküdnöm, amíg elalszik, persze közben leselkedem, hog ymit csinál, és szétröhögöm magam. FOgja a macit, mondja, hogy Maci! Szijjjja! puszit ad neki, majd elkezdi mutogatni: füle, szeme, ojja,... Kép

Na megyek teregetni

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Villam-hozzaszolas, mert odaeg az ebed!Kép

Nem lehetne kesobbre tenni a Mikit? Mi fel5-re biztos, hogy nem erunk oda. Persze, ha mindenki masnek igy jo, akkor okes, gondolom, NorkaApa ad nekunk utolag is ajeszt.Kép

Amit meg muszaj leirom: Roni tunderi.Kép Es kesz kis no mar o is.Kép

Udv:

Leszter
leszter
 
 


Ja, es virslis tekercs stipi-stopi!Kép

L.
leszter
 
 


Elli
En irogattam a sutiket, este osszeirom oks?

Leszter
Virslis tekercs nyammmnyammm Kép
Norka
norkini
 
 


Sziasztok!

Miki: nekünk legkésőbb fél 6-kor el kell jönnünk, mert hazaút is van, no meg Zsebinek pont az alvásidejében van az egész buli, így nem tudom, hogy viseli majd. Szóval ha lehetne, jöjjön meg 5-ig az a szakállas jóemberKép

És sebtiben egy pár kép, nehogy becsapjátok előttünk az ajtótKép
Mesi, aki újabban egy dekát nem hízik, pedig még csak 2 hónapos...korán kezdiKép De legalább az éjszakákat csont nélkül átalusszaKép
Kép
Kép

Timi, aki újabban csak Mesi fekhelyein szeret szunyálniKép
Kép

Ééééés: Tripp-Trapp etetőszék csóri magyar módraKépKépKép. Kicsire összecsukható, stabil és a gyerek felnőtt korában is remekül használható, mint fellépő...hisz annak árulják országszerteKép
Kép
Kép

No és amilyen elfoglalt vagyok, a lábamon ez is csak egy nap után tűnt fel...a lyányaimnakKép
Kép


Momo


Momo
momo
 
 


Momo,
Szupi képek, édes csajokKép

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Momo
Kepek Kép Azert latom jol elvagytok! Kép

Csucsuka
Irtam mailt, nemtom melyik babot kinek csomizzuk?!! Kép
Kaska
Ok, akkor majd keresunk Vilcsinek valami szepet Kép
Andy
?? Vegyek babot v sem??

Süti tema:
Mano2- sos+inni
Toffi-Sos suti+inni
Ari - koltozes miatt majd kesobb zaklatom.Hoz amire szukseg van Kép
Tunder - Kokuszos
Andi- meg nem nyilatkozott Kép (Pl kacsa biztosan lesz benne.... Kép )
Elli - nos?
Momo - hivatalos felmentese van-3 gyerek Kép
Csucsuka- sali+miegyeb
Tuni- meg nem nyilatkozott asszem
Timici- ? Talan muffin? Kép
Leszter - virslis finomsag
Kaska- ?
Beu- ?
Zulu-?
Miszike- ?
Magdi- ?
Norka- mondjuk edes aprosuti
Valaki irt tutira muffint,de nem tudom ki!

Lanyok
Ezersok kaja lesz, nem gond ha valaki epp nem tud hozni/venni! Viszont nezzetek at a listat es aki ugyeskedni szeretne az az itteni allashoz viszonyitva tegye, ok?

Asszem ennyi, megyek Telaporuhat varrni Kép

Jaaaaaaaaaaa, Botot, Zsakot nem birtunk meg ki5leni! Van valakinek elfekvoben esetleg????

Tsok
Norka
norkini
 
 


Sziasztok anyukák és gyerkőcök!

Visszaolvasnom reménytelen, úgyhogy csak úgy látatlanban mindenkinek gratula és drukk kinek mihez kell. A névnapi gratulákat köszönjük (már ha voltak Kép ), és viszont kívánunk sok boldogságot minden név- és szülinaposnak! Kép

Mi kösz, jól, most éppen apát várva egy hihetetlen pechsorozat után. Kezdődött tegnap, amikor is leestem a lépcsőn, majd órákig nem tudtam ráállni a lábamra, és pont menni kellett volna a szervizbe a kész autóért. Mire járóképes lettem bezárt a szerviz.
Ma elhoztuk anyu férje segítségével, majd este indulván a gyermekemért át a bazi dugós városon szépen nekitolattam a másik autónknak. Szal most kettőt kell szervizelni. Karácsony előtt.....
Majd anyóséknál a gyermekem kakis pelusa a fehér szőnyegre pottyant, mint a vajas kenyér a vajas felével. Ezek után már szinte természetes volt, hogy Virágocsak beesett az első és a hátsó ülés közé....

Hát így éldegélünk mi itten, de megmondom őszintén annyira fásult vagyok, hogy eccerűen nincs is kedvem bosszankodni. Azért remélem mostanában nem kapok többet a "jóból".
A mikibulira sajnos nem tudunk menni, de remélem nagyon klasz lesz, és tesztek majd fel fotókat!

Amúgy végiggörgetve gyorsan, csak gyönyörű gyerkőcöket és szép lyukaszoknikat láttam! Kép

Üdv mindenkinek!

Detti és Virág
dé_
 
 


Sziasztok!

Zsuzso!
Miért gondolnám, hogy bunkó paraszt vagy?!? Ne hülyéskedj már Kép!
Annak amit írtál szerintem ellentmond az, hogy nem igazán igényli, hogy én foglalkozzak vele. Persze ha csak ketten vagyunk, akkor rámfanyalodik, de általában eltol magától, nem érdekli, ha én játszom vele. Egyfolytában apát keresi, pl. éjszaka is apát hívja (bár igazság szerint apának van türelme éjszaka az ágya szélén ücsörögni, nekem nem annyira...)
Szóval próbálnék én vele lenni amikor csak lehet, bölcsi után, hétvégén, stb. csak nem megy Kép. Csak apa van én meg háttérszereplő vagyok. Ezt átélni a legnehezebb most szerintem.

Nelli!
Nekem 1 hónap után jött meg eddig mindig (3 szünetet tartottam eddig). Most éppen azért hagytam abba, mert nem menstruáltam tőle Kép.
Szerintem nyugodtan oszd meg velünk azt ami nyomaszt. Már attól is jobb tud lenni néha, nem Kép?

Maci2, Manó!
Úgy néz ki dokit fogunk váltani. Az újabb gyöngyszem tegnapról az, amikor elvittem Levi vérvétel eredeményét megmutatni (amire a helyettes doki azt mondta, hogy ha nem lázas, kiütéses stb. 3 napig, akkor vihetem bölcsibe,) azt mondta, hogy ezzel az eredménnyel mit képzelek, hogy bölcsiben van (én bíráljam felül a helyettesítő orvos! véleményét?) és hogy akkor most nem a legjobbat akarom-e a gyereknek, pláne, hogy van egy nyugdíjas nagymamánk. Annyira elképedtem, hogy igazából még visszavágni sem tudtam sajnos...

Toffi!
Köszi Kép!
Bölcsiben azt mondták, hogy nincs semmi gond, ez eleinte így szokott menni, aztán már jobb lesz, ahogy erősödik. Szerintem sincs nagy baj egyébként. Még beszélek a tüdődokimmal, hogy Ő is nyugtasson meg, nem az én nyavalyám tört ki Levin is.

Magdi!
Dokitéma: Nekem is pont ezek jutottak eszembe, sajnos csak utólag Kép.

Momo!
Lányok csudaédesek Kép! Énis énis énis énis akarok kislányt Kép!
Án így kilyukadt zoknit még nem is láttam Kép.

Évi24!
Ma én voltam az az ismeretlen hívó a telefonodom munkából Kép. Majd próbálkozom még. Megkaptátok a meghívót a munkahelyi Mikipartira?

Holnap megyek szájsebészhez, megműti az egyik fogamat. Szorítsatok, hogy ne fájjon nagyon (utána). Köszi Kép!
Jó éjt mindenkinek, remélem most már apa is hazaér végre!
Pusza, Virág
virga
 
 


Hali Csajok!

Körmail ment, Sofka tőled hibaüzi jött...

MomoKépKépKép

Most menek, matricázni. háttérben mátrix

Pussssz
Zsófi
csucsuka
 
 


Még egy

Gombóc, jelentkezz! Hogy van a Kicsi?
csucsuka
 
 


Sziasztok,

Ismet csak kutyafuttaban. Kép

Heppinek nagy nagy gratula az ikrekhez! KépKépKép

Koszonjuk szepen a drukkokat, szerintem segitettek! (kopp-kopp-kopp) Kép
NAndi jobban van, azt mar irtam, hogy az UH szerint refluxa van, a pisieredmenyet pedig meg kell ismetelni, mert valami bacit talaltak benne. Kép A kaki eredmenyrol meg semmi hir, azt az ANTSZ a gyerekdokinak fogja kikuldeni. Viszont a pelus meg mindig teli van nyákkal. Kép Azota "csak" 2x hanyt, az etvagya viszont visszateroben, szerintem most mar nem fenyegeti a kiszaradas veszelye...Kép (6 hetes es 5 kilo korul van - Elli, hajtunk mi is a Dagimadar cimre Kép)
En tovabbra is hullafaradtan, a gyerek most ket orankent eszik fel-haromnegyed oran keresztul, a fennmarado idot pedig orditassal tolti. Kép
Zsombi pedig ehsegsztrajkol mar megint. KépKépKép

Es egy kep a "boldog bekeidokbol" Kép

Kép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Remelem, meg tudok jonni a heten hozzatok, ha esetleg megsem, akkor nagyon jo Talit kivanok! Aztan varjuk am a fotokat es az elmenybeszamolot! KépKépKépKép

Pussz,
Gombóc
(aki remeli, hogy nem lesz ebbol gyomorszaj-szukulet)
gombóc
 
 


Sziasztok!

Boocsi hogy csak most, de lehet mi is elmegyunk a talira (ha meg lehetKép. csak megnezem, el tudok-e odaig vezetni...Kép
orsoly
 
 


Sziasztok!

Csak futólag jöttem: Roni, Mesi, Timi, Zsebi, Nándi és Zsombi nagyon aranyosak! Kép

Gombóc,
sok-sok kitartást és jókedvet küldök neked!!!!

Norka,
én vagyok a tutira muffinos!!! Kép

Pusz
Miszike
miszike
 
 


HaliKép

Nagyon arik a képek, minden gyermekrőlKépKépKépKép

A csajom úgy megszokta már az ágyat, h simán befekszik a helyére, magamellé fekteti a majmocskáját, betakarja, mondja, h szia, ad esti puszit, aztán várja, h végre elhúzzak a szobájából. Tudom, h örülni kéne, h ilyen ügyi, de azért hiányzik a nélkülednemtudokelaludni effektus. Végül is, akinek karácsonykor saját háza lesz....:KépKépKépKépKép

Na léptem, ha holnap nem jelentkeznénk ( Szegedre utazás előtt), jó talit, bár a sütik névsora némileg arra késztet, hogy lógjak a suliból, és inkább talira menjek, de a lelkiismereti kisördög nem engediKépKépKépKépKép

Pusz:

Manócs
manócs
 
 


Szisaztok!

Momo
csajok nagyon édik! Kép látom, zajlik az élet nálatok Kép

NORKA
én már 2x is jeleztem, hogy mit vinnék, hát senki sem látta??? brühühü Kép
szóval MEGGYES SÜTI jó lesz?????

Gombóc
de jó, hogy NÁndi jobban van! kaki eredmény hetekbe telik, mire megvan sajnos Kép

Andi
psandi
 
 


Andi
jooooo leeeessszzzz! Kép Bocs, el vagyok total havazva.Most,hogy irod,mar remlik, johet!!!! Kép

De
Jaaaaaj remelem most mar egyenesbe jottok! ++++++++++ Kép

Gomboc
Hamarhamar labaljatok ki ebbol a mizeriabol. Tudom Te is leginkabb ezt kivannad....Kitartas! Menjek segiteni? Kép

Jo ejt!
Norka 16 (holnap AFP...hacsak el nem alszom....)
norkini
 
 


Ja es vegre megnyirtam a csajt...ime(latszik egyaltalan valami? Kép ):
Kép

Norka
norkini
 
 


Es egy bilis....
Kép

Leleptem!
N
norkini
 
 


Dé,
Jó hogy jelentkeztélKép Drukk hogy vége legyen a pech-sorozatnak!

Virág,
Drukk a fogműtéthez!

Csucsuka,
Én is matricáztamKép

Gombóc,
Aggódtunk értetek.
Remélem most már rendeződnek a dolgok! Drukk megy továbbra is!
Kép szupi!Kép

Valaki írt narancs, citrom és mandarin szárításról (Sofka, Klár???). Leírná, hogy kell mandarint szárítani (ha jól rémlik egészben)? Köszi.

Na, léptem.

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Norka!
A hugomék (Gömbölyű és Lili) is kérdőjelesen, de jönnének. Mikicsomagot mindenképpen kérne, max, majd én viszem el nekik. Azt kérte, hogy ha még lehet, Mazsolát kérne, de ha nincs, akkor azt ami még maradt. Kép

Maci2!
Milyen nagy már Roni és milyen édes. Kép

Momo!
Nagyon tündériek a csajszik. Kép

Gombóc!
További javulást Nektek. Milyen drágák együtt. Kép

puszi
Magdi
gallainémagdi
 
 


Maci
én tavaly szárítottam mandarint, ugyanúgy, mint a narancsot, karikákra vágtam, és egy tálcán papírtörcsire fektetve néhány nap alatt szupi lett Kép

hazajött apa, sqauasholni volt, megyek

Andi
psandi
 
 


Virág!

Szerintem most azért vagy te másodszereplő, mert kicsit biztos haragszik rád. Ez teljesen természetes, mindne gyereken másképp jön ki a bölcsibe kerülés stressze. Nálunk is volt aegy kisfiú aki pár hónapig amikro hazvitték lökte el magától az anyukáját, nagymamáját, mérges volot, így vezette le a stresszt. De van olyan, aki meg épp az ellenkezője, ahohy zahaviszik tapad az anyukára, lóg rajta, na Emma inkább ez a típus, bár már mérséklődni látszik valamennyire. Mivel az egész eddigi kis élete megborult idő kell neki amíg belerázódik. Egyébként ha valakinek kistesója születik akkor is lehetnek hasonló tünetek (rossz alvás, nem evés, hisztizés), hiszen akkro is megborul az addigi élete, megváltozik. Úgyhogy türelem, fél év múlva könnyebb lesz.
Egyébként Emma is megint náthás, egész éjjel óránként kelt, nyöszörgött, úgy edugult az orraKép De nem lázas. Doki nénitek newm tudom mit gondol, nekem is ott van anyukám, sőt velünk lakik de mégse vállata el hogy ő vigyáz Emmára , és én nem is várhatom ezt el tőle. Ő azt mondta hogy nem bírja heti 5 nap reggeltől késő délutánig a vele való foglalkozást, hogy télen vigye játszóházba, sétálni, ilyesmi, én meg nem kényszeríthetem rá, hiszen nem az ő feladata. Így si ha itthjon van akkor hagyjuk tovább aludni Emmát és ő viszi le 9-re, ha itthon van akkor megy érte uzsonna után. szóval segít, de mindnennapra nem vállaj be.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Szép reggelt!
Képzeljétek Dorka nem hajlandó a rácsos kiságyban aludni, nemrég kapott egy kis heverőfélét 70*150cm, aranyos, van mind a 2 oldalán támla, hogy ne essen le.
Csak hát ennek az a hátránya, hogy bármikor kikászálódhat és akkor átvágtázik a mi hálószobánkba. Nem mintha zavarna, csak így senki se tud nyudottan aludni. Mit lehetne csinálni?

Manócs: olvastam, hogy Nektek is van szocpol, ki mit tud mennyire komoly ez a 3év, tényleg akkorra meg kell leni a babónak, vagy elég ha pocakba van?

A bölcsivel kapcsolatosan, nállunk is biztos segített volna az anyósom, de én nem akartam, és az a véleményem és most már elmondhatom tapasztalatom is, hogy nem vállík hátrányává a gyerkőcnek, ha bölcsibe jár, főleg ha egyke.

Jók legyetek

Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Sziasztok!

Sajna nem megyünk a mikibuliba. Ezért nem kérünk bábot se.

Ami még közbe jött bocsika, hogy csak most tudok jelentkeni, de Márknak kijött a sérve és jövőhét szerdán meg is műtik.

A képek a bölcsibe készültek én nem tudom mivel vették rá, hogy nyugton maradjon.

Na most ennyi
Sziasztok
Andy
andy78
 
 


SziasztokKép

Zsófi
Mélt megkaptam, mindjárt válaszolok is... talán Kép

Maci_2
Nem olvastam, mit írtál Kép.
Tel. szám még él, csak nincs rajta készülék Kép, van másik szám, elküldöm, jó?
Micsoda segítséged van Kép Kész nőci RoniKép

Kaska
Vilcsi édes lehetett zsákban bökdösveKép
Kariajándékok haladgatnak, de nagy a család, úgyhogy kb. a felénél tartunk/van meg. Nekem még igényem sincs, pedig elég rendesen kérdezgetve vagyok. De most mit mondjak? Egy raklap téglát???Kép

Momo
Csajok tündériekKép Zsebit alig ismertem meg!

Norka
Ha sós-túltengés van, csinálhatok édeset is, de azt holnapra tudnom kellene, mihez kezdjek
Frizu klassz! Bilis kép szupiKép Zsombi csak pelóban ül kb. 3 másodpercet a bilin, pelus nélkül annyit se, de ordít, mintha nyúznánk, úgyhogy én egyelőre elteszem

Detti
Pech-sorozatKép
Hogy van a lábad?

Virág
DokiKép, tényleg válts, lehet, hogy kiesett a fejéből egy fogaskerék???
Fogműtéthez megy a drukk!!! Hogy sikerült?

Gombóc
Megvan a könyv, csak nem tudom, miben küldjem, nincs akkora dobozom (vagyis semekkora sincsKép)
Drukk, hogy gyorsan meglegyen a baj oka utána hipergyors jobbulást! Ordítás egyszer csak elmúlik...
Boldog békeidős kép szupiKép

Manó2
Szandi is folyton átmászkált, amikor "nagy" ágyat kapott, elég sokáig, sokszor-sokszor elmondtuk neki, hogy ő se tudja kipihenni magát, mi se (falra hányt borsó), aztán ritkultak a mászkálások és megszűntek. Viszont amikor megszületett Zsombi, újra kezdte. Kép
Nem elég pocakban a baba szocpolhoz, meg kell lennie, különben bukta...

Andy
Megy a drukk a műtéthez!!!!!

Éhenhaltam... és szerintem nem is kell írnom, Zsombi büdiKép Legalább nem eszek annyitKép

PusziKép
Toffi
toffifee
 
 


SziasztokKép

Minden gyerkőc csuda édesKép

GombócKép
Jó hallani, hogy babucikád javulgat, és jobban van. Meglátod, pár hét, és sokkal könnyebb leszKép
Addig is kitartástKép

DettiKép
Peches napKép Lehetett tegnap vmi a levegőben, mert ugyebár nekem is tegnap volt a rossza napom. Ma szembesültem azzal, hogy ezzel a lánnyal én már nem leszek úgy együtt, mint eddig, mert elpártolt a szomszédjához. Persze fogunk időnként összejárni, de nem ua. Érzem, hogy én már nagyon a háttérbe szorultamKép Pedig jó volt egy kicsit beszélgetni a babatársaság mellett.

Holnap nekünk is megjön a munkahelyi mikulásKép
És szépülök is a fodrásználKép
Aztán meg készülődhetek ezerrel a vasárnapi szülinapokraKépEl sem hiszem, hogy pár nap, és kicsi lányom 1 éves lesz.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?