Új privát üzeneted érkezett!

Na basszus, végre kis pihi nekem is. Váá, de önző vagyok. Egész nap írtam, gépeltem, pecsételtem... PFÚJ. Na mindegy, most kaja szünet van, én mindjárt megeszem, amit hoztam, de előtte gondoltam, még benézek.

Pann: hát én nagyon drukkolok neked az AFP-eredményhez, majd mindenképp számolj be, hogy mi a szitu, megvan-e, vagy sem. De valóban haladás már az is, h a védőnőddel talizol, és nem a helyettessel.

A postáról én is tudnék mesélni, bár nekünk az eskis cuccokkal nem volt probléma, kiért minden meghívó, ezt onnan tudtuk, h mki hívott, egyébként tiszta parák vtunk, h lesz, aki nem kapja meg, és nem jön el, v vmi. De rég volt... :)

Köszi a gratulát. :) Én is nagyon örülök. Az előbb is rúgott egy hatalmasat, de ez vmi hihhhetetlen. Amennyit váratott a dologgal, és amennyire csinálta eddig, annyira csinálja most. Vicces.
Érdekes és hasznos, amit leírtál - megtudtál.

Kami: én valszeg jobban izgulok a barnázásod miatt, mint te, de akkor is... Tudsz már vmit? Írj majd rögtön, ha beszéltél a dokiddal, bár biztos nincs semmi gáz. Pláne, ha Áron rugizik, akkor ott csak jók lehetnek a dolgok.

ÁgiB: és milyen jó, hogy jöttél. ;) Amúgy örültem, amikor olvastam, hogy érdekel, hogy kivel mi van a csapatból, nem tom, olyan jó érzéssel töltött el. De amúgy ez velem is pillanatok alatt így lett. Mondjuk akkor még, amikor én becsatlakoztam nyáron, jóval kevesebben vtunk, és "könnyebb volt" figyelni egymásra, de most meg annyira élvezem, h már ennyien vagyunk 2007 tavaszi pocisok, és egy kis idő alatt sztem tök hozzá lehet szokni a létszámhoz.
Pláne, h páran nem írnak magukról, ugyebár, Mia és társai... Jelentkezzetek!

Majus3: köszi neked is a gratulát, az irigységet meg tök megértem. Sztem én nyafogtam a legtöbbet, h szeretném már, h mozogjon. De hátha nálad hamarabb indul be, mint nálam. ;) És amúgy is, addig sincs már sok...

Na, megyek, megetetem magunkat, de közben azért kukkolok még.

KépKép
catrine
 
 


Jó étvágyat, Cat! :)
Ugye milyen fura a rugdosás? Tök aranyos. Boldi most épp azt próbálgatja, h befele rúg, nem kifele. Szóval a tenyeremmel nem érzem, de belül ugrándoznak a belszerveim..

A postán én is tegnap lettem majdnem rosszul, és mikor türelmetlenkedtem, h az előttem álló fiúcskák most magyaráztatják el maguknak poénból, h hogy kerülhetnek rá maguk is a bélyegre, na akkor a "postáskisasszony" rámförmedt, h ezért nem lehet elmondani senkinek rendesen az infót, mert a következő mindig türelmetlen. Mondtam neki, hogy a normális szerintem az volna ha a terhes nőket előre engednék a sorban, és akkor annyi infót oszthatna utána amennyit csak akar.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


De jo nekem, lanyok, en csak itthon vagyogatok, babaujsagokat lapozgatok, cikkeket olvasgatok (apropo, megtalaltam az autosules-osszehasonlitast, ha meg aktualis - bar lattam, hogy az nem az igazi - esetleg tudok irni rovid osszefoglalot), TV-zgetek, aludgatok es pihizek :D Igaz, a kollegam ("uj Kami") sokszor hiv telon, de nem banom, mert megertem, hogy szuksege van a hatalmas tudasomra :lol:

Remelem kb 2 ora mulva a parom is hazajon oszt orulhetunk egymasnak. tegnap o is tapogatta a pocakomat es erezte 2x Zsebibaba aktivitasat...

Cat, 6-kor hivom a dokimat, de nem izgulok egyaltalan - azota megint nincs egy csepp barna se, se foszlany... pedig iszom sokat, megyek gyakran pisilni, hogy "tisztuljak", de szerencsere telleg semmi... Inkabb arra vagyok kivancsi, van-e valami gombam vagy meg mindig esetleg sztreptokokkuszom (ma mondja meg a mult szerdai kenet eredmenyet) mert amiatt lehet mondjuk barna folyasa az ember kismamajanak... es az sajna veteleshez is vezethet!!! Erre mindenki nagyon figyeljen: ha a fertozes legkisebb gyanujat is eszlelitek, azonnal kenetet vetetni es intezkedni! De igazabol most meg ettol se felek. Majd kiderul, mar csak 3 ora...

Hanem ahogy novoget Zsebibaba, kezd kifejezetten nyomni alul, ti nem ereztek ilyet? Pl amikor ulok (mondjuk az irodaban tegnap, vagy itthon gepeles kozben), teljes sulyaval a holyagomra telepszik, elol-alul kemeny vagyok, mint a ko, es nem kenyelmes :( Es meg 1 kilo sincs!!! Na, majd megszokom ezt is, mint a huzodasokat, aztan fol se veszem kesobb...
kami
 
 

 
 

Sziasztok!

Bendegúz! Üdv közöttünk! Nagy gratula Bálint babához :D

Timó! Mi is terveztük a bababörzét, de én is azt hallottam, hogy igazán használt cuccokban jó, mi meg elsőre inkább megveszünk újonnan mindent, amit aztán a második (meg a harmadik??? :D) is tud majd használni, úgyhogy nem hiszem, hogy kimegyünk. Meg azt is hallottam, hogy a Mária nagykerben (Rókica is ajánlotta már) alapból olcsóbb nagyon sok minden a börzénél is. Vigyázz magatokra az úton!

Pann! Beszélgettem nemrég az egyik ismerősömmel babaülés témában, ő a Römert és a Concordot mondta, és azt mondta, hogy utána olvasott csomó helyen, hogy melyik a legbiztonságosabb, úgyhogy megkérdezem tőle, hogy hol olvasott utána :D Egyébként nekem is ma lesz meg az AFP-m. Eddig igyekeztem nem gondolni rá, de most kezdek parázni... Baby outlet engem is érdekel!! Várjuk a tapasztalatokat :D

Cat! Gratula a mocorgáshoz!!! Tök jó tök jó!!! :D Nekem is már egyértelmű böködések vannak! Pl. Emma kimondottan nem szereti ha vacsi közben a tálcát a hasamnak támasztom a felhúzott térdeimmel, ilyenkor mindig célzott rúgásokat intéz a tálca magasságába :D

Kami! Vigyázz nagyon magadra! Tessék sokat pihenni!!! „Új Kami” majd max hamarabb belerázódik mint tervezte :D Jelentkezz majd, hogy mi van veled!!! Bizti minden rendben lesz!!! Nyugi, nyugi!!!

Sági! Kitartást a felújításhoz! Nem irígyellek a felfordulás miatt. Mindenesetre biztos nagyon szépek lesztek :D

Ágiboldi! Örülök, hogy tisztáztuk :D Azért írtam én is a második hozzászólásom, mert rájöttem, hogy lehet, hogy én értettem félre (aznap nagyon nyűgös voltam...) :D Örülök, hogy jól vagytok!!! Én is hosszasabb olvasgatás után csatlakoztam be, hasonló okokból :D
Egyébként nekem is csak baloldalon szúr!!! Majd ma megkérdezem a dokimat... Most rohanok is hozzá, nehogy elkéssek... Jó kis bemutatkozás lenne...

Puszi nektek!
Emma és Barbi
Vendég
 


Ági: igen, tényleg röhejes, h némely postás emberke milyen szinten tud bunkó lenni. Én láttam olyat még anno, h a mellettem lévő sorban állt egy terhes csajszi (bazi nagy hasa volt), előtte csupa 17-20 éves srác(!), és nem engedték ám előre... Szval mind a postások, mind az emberek (a postán, bár máshol is :?) tudnak igen csak bunkó módon viselkedni.

Kami: már csak 3 óra, igen... Vetélés - badarság, Zsebi veletek marad. Mármint ne érts félre, nem azt tartom buta dolognak, amit leírtál, sőt, az ismét egy hasznos és fontos tanács (köszi), hanem azt, hogy Zsebi elmenjen. Sztem nincs veled semmi, csak a hétvégi flört "eredménye". ;)

Barbus: tök édes lehet Emma, amikor így akar jelezni vmit, ez tök jó, h már most ilyen okosak. Amúgy most látom csak, h csak 2 nappal járok előtted, de jó. Na, ennek örülök, majd meg tudjuk vitatni a dolgokat szinte egyszerre.
AFP: nekem elméletileg holnap lesz eredmény, de Panni esete miatt már igazából nem élem bele magam.

Na, most visszavetem magam a papírok közé, majd belesek ismét vmikor - ha lehet, még hazaindulás előtt, szal nem sokára - tessék írni vmit. :)

KépKép
catrine
 
 


Barbus: bocsi, nem tudok számolni, tehát a marha nehéz matematikai művelet eredménye, h szuper, h csak egy nappal vagyok előtted. :D :roll:

KépKép
catrine
 
 


Sziasztok Kismamák!

Timo! Tudom, hogy nem tőlem kérdezted, meg majd csak szombaton olvasod, de talán segíthetek egy kicsit. A szopipárna arra jó, hogy segít a szoptatás alatt a helyes szoptatási pózt a lehető legkényelmesebben megtartani. Megtartja a karod s rajta a babát, fekve szopinál támasztja a baba hátát, illetve támaszthatja a te derekadat is. A lényeg, hogy a szopi alatt, ami bizony az első időszakokban akár egy órán át sőt tovább is eltarthat, te és a baba a lehető legkényelmesebben legyetek, s a helyes szoptatási pózt meg tudjátok tartani. Ami meg azért kell, hogy a baba elegendő tápanyaghoz jusson, hogy kiürítse a melled rendesen, hogy ne sebesedjen ki stb. Nekem ugyan nem volt szopis párnám, de én is erősen gondolkodom a beszerzésén. Sőt! Hallottam kismamákról, akik már így állapotosan is esküsznek rá, mert ilyenkor is segítheti alvás vagy ülés közben a nagy pocak, a hát, a derék megtámasztását, s így kellemesebb a pihenés!

Agiboldi! Sajnálom, hogy ilyen élményben volt részed! :cry: Nem elég az ijedtség, még a dokinak is ez a lehetetlen hozzállása...felháborító! :evil: Egyébként számomra az is hihetetlen, hogy nem tudott volna egy nyavajás uh-ot készíteni! De a lényeg, hogy minden rendben veletek!!!! :)

Barbus! Hogy vagy? Mielőbbi jobbulást neked!!!!!

Pann! A vércukorszintmérésért nagyon irígy vagyok!!! Nálunk azt a lehetetlen cukros löttyöt kell meginni, na az borzalmas! Brrrrrrr! Erről jut eszembe, hogy aki csak teheti vigyen citromlevet, azzal valamivel elviselhetőbb.

Cat! Hatalmas gratula a babamozgáshoz!!!!! Ugye-ugye, hogy eljött ez az idő is?! :D Hogy haladnak a mesterek? Megvan az afp-d? Egyébként neked mivel indokolta a dokid, hogy a 17. héten menj? Jujj remélem nem érted félre a kérdést, nem akarlak ijesztgetni vagy ilyesmi, én is akkor voltam, csak nekem olyan furcsa, hogy ennyire elhúzzák mostanában.

Kami! Barnázás :( De tényleg ne aggódj!!!! Ha a doki azt mondja hogy minden rendben, akkor az úgy is van!!!! Tényleg legyél vízszintben minél többet, ez a legtöbb, amit tehetsz!!!!! Szorítok én is nagyon!!!! Ja és nekem is volt olyan ismerősöm, aki végig barnázott a terhesség alatt, s a 39. héten szült egy gyönyörű, makk egészséges kisfiút!!!! :)

Sági! Felújításhoz sok erőt és kitartást kívánok, na és hogy mielőbb rendben legyetek!!! Hol tartotok a névválasztásban?

Bendegúz30! Szia köztünk, hatalmas gratula az újabb kisfiúhoz!!!

Megvan az afp eredményem, szerencsére jó lett, bár bevallom, hogy összehasonlítottam a Botondéval, s ahhoz képest jóval alacsonyabb. Most én vagyok ilyen dilis, hogy ezen aggódom egy kicsit, hogy a 0,53 Mom nem túl alacsony-e. Tudom, hogy benne van a referenciaértékben, hiszen az 0,4-2,4 Mom, de mégis olyan közel van az alsó határhoz. Na mindegy remélem majd a dokim, meg a nagy uh eredménye megnyugtat. A terhesgondozóban ahol kiadták az ereményt, azt mondták, hogy jó. S ami nálam is a legnagyobb újság! Pár napja én is érzem a pocaklakót mocorogni!!!! :D Érdekes, hogy hiába második baba, kezdetben elég bizonytalan voltam, hogy valóban a babát érzem-e, mivel én ugyanarra a bugyborékolásra vártam, amit először Botondnál is éreztem. De most egyből az apró rugások, simítások jöttek. Pontosabban először azt éreztem, amikor úgy a hólygom tájékán mintha a kezét vagy a lábikóját húzgálta volna, s az eléggé kellemetlen volt, mert állandóan rohannom kellett a w.c-re. S először csak akkor éreztem ezeket, ha lefeküdtem, s a hasamra figyeltem. De tegnap és ma már olyan kis határozott rúgásokat is éreztem menet közben, abszolút váratlanul. :D Nálam ezek még nem túl erősek, meg ritkák, de a lényeg, hogy vannak!!! :D :D :D

Rokica! Te is jelentkezz ám, ha tudsz és légyszi írj a beszoktatásról, nagyon érdekel!!!

Puszi mindenkinek: Swen

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Zsebi nem megy sehova, az bizti :D Nem ussza meg ilyen konnyen a hazisarkannyal (velem) valo talalkozast :D Koszonom a biztatast mindenkinek, igy azert sokkal konnyebb vidamnak lenni!!!!

Mindenkinek szoritok, akinek most jon az AFP valamikor - tuti jo eredmenyek szuletnek, no para!!! En jovo heten cukorra megyek, ma egyeztetek is a dokimmal, hogy akkor bizti-e a jovo het, es ha igen, holnap felhivom a Violettat (laboros noci az Uzsokiban, nagyon szimpi, igazi vervetel-csempion) es egyeztetem vele a reszleteket. Asszem az Uzsoki a cukros vizet favorizalja, DE azt olvastam, citrommal siman elviselheto, mint egy tomeny limonade. Ki fogom birni, na...

El akarok menni honap reggel jogara. 15 perc seta (annyi kell!) es a joga vegig fekves-ules, kozben lassu mozdulatok. Tiszta nyugi, szep zenere. Majd 15 perc seta haza. Mit gondoltok? Ha a parom megtudja, fenekbe rug szerintem (most is o ragaszkodott hozza, hogy maradjak pihenni, en bementem volna ma is dolgozni... hulye vagyok, mi??? Vegul kiirattam magam dokival...)
kami
 
 


Jajj, na végeztem mára, még van hátra 7 percem a hivatalos munkaidőből, de addig már csak ide jövök, és tök jó, az egyik kollégám felajánlotta, h hazadob (egy utcában lakunk), így hamarabb otthon leszek.

Swen: köszi a gratulát. Igen, eljött az én időm is.

Mesterek? Nagyon szépen haladnak. Már falak is vannak vmennyire az alapon. Persze nem úgy kell elképzelni, h már most méteresek, csak lájtosan, de nekem nagyon tetszik, amit művelnek. - Télleg, ezt most nem is írtam. Köszi a kérdést.

AFP: még nincs, majd holnap - elméletileg, de mondom, azok után, ahogy szegény Pannival kicsesztek, nem merek én már reménykedni. Ha meglesz holnap, akkor tökre fogok örülni, ha nem, akkor meg legalább nem leszek csalódott.
Tök jó, h a tiád jó lett, és no para a Mom érték miatt.

Kami: na, akkor egyet értünk. És mellesleg már csak 2 óra. És a doki már mondani is fogja, h kedves kismama, minden rendben. Majd kérjük a beszámolót.

Jóga: sztem nem hülyeség, és egyez értek veled, 15 perc séta valóban kell, maga a gyakorlatsor pedig nagyon klassz lehet. Biztos élvezni fogod majd. Bár az tény, h talán valóban pihenned kellenne, ha te nem érzed úgy, h ez megeröltető számodra, akkor sztem gyerünk, menj el.

Na, míg írtam és kimentem pipikélni letelt a munkaidőm - hivatalosan is; 16:00. Amíg várok a kollégámra, addig mindjárt beszúrok nektek vmit, igaz, ez majd Timinek lesz talán a legjobb, amikor hazaér, de remélem, másnak is segít majd.

KépKép
catrine
 
 


En is igy vagyok a jogaval: elmegyek, megnezem, ha nem birom, pihenek, utana meg hazajovok. De oszinten szolva ha sokat fekszem agyban, a vegen meg telleg beteg leszek, mert magam is elhiszem, hogy baj van... Na, meg megbeszelem az urammal...

Kepzeljetek, most hivtak a Brendonol, hogy erkezett Toffee szinu Pramette. Ha autosules is jott hozza, akkor meg is vesszuk a hetvegen :D HURRAAAAA!!!
kami
 
 


Forrásom a http://szopiparna.hu - nem tudom, lehet, ismeritek, nem baj, beszúrom most, amit "érdemlegesnek" találtam.

A párnáról:

Legfőképpen a gerincet, nyakat, karokat tehermentesíti szoptatás közben, de jó szolgálatot tesz a várandósság ideje alatt is, ha pihenni szeretne az utolsó időszakokban, amikor már minden testhelyzet kellemetlenségekkel jár. Minél kényelmesebben helyezkedik el, annál biztosabb, hogy az ön ellazulása jótékonyan hat a tejtermelődésre, hiszen nem zsibbad, nem fárad el, így teljesen átadhatja magát a szoptatás örömteli perceinek, sokszor óráinak.

Ezenkívül, ha ön kényelmes testtartásban szoptat, teljesen a gyermekére tud összpontosítani. Simogathatja, becézgetheti, esetleg levághatja a körmét. Ezen talán nevet most, de meglátja, egy csecsemőnek nagyon nehéz levágni a körmét. Szoptatás közben, amikor teljesen ellazul, önnek pedig szabad a két keze, könnyen kivitelezhető ez a művelet.

Fontos, hogy gyermekét úgy helyezze a párnára, hogy ne csak a feje, hanem a teste is szemben legyen a mellével, így nem kell plusz energiát kifejtenie, könnyen el tud lazulni. A szoptatás nem csak az éhség csökkentésére szolgál, hanem célunk a baba megnyugtatása, biztonságérzetének kialakítása is. A párnát a legkönnyebb használhatóság érdekében érdemes hátul összekötni, ezáltal nem csúszik el. Elől pedig egy puha kis fészkecske formálódik, amibe a babát kényelmesen behelyezhetjük.

Képek:

http://img87.imageshack.us/img87/5417/image0852tr0.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/9249/p ... 012ht1.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/9288/p ... 022wm4.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/1391/p ... 032cg4.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/2884/image0092bo6.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/4760/fekvo1jm6.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/9766/p ... 052pq7.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/3198/image0112fp3.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/3011/image0122eh3.jpg
http://img87.imageshack.us/img87/7498/p ... 062yo8.jpg

Kicsit hosszú idő volt feltölteni a képeket, de amúgy még mindig várok, tehát nagyjából mindegy. Egyébként meg érdemes felmenni a honlapra, mert rengeteg hasznos infó van még fent, ez, amit leírtam, csak egy nagyon pici töredéke.

Elköszönök, majd otthonról még lehet, h benézek.
Pusza

KépKép
catrine
 
 


Kami: yeee 8) Klassz, h végre megvan a babakocsi, és akkor már csak ahhoz drukkolok, h ülés is legyen - h meg tudjátok venni.

Na, tényleg pusza, majd otthonról, v holnap írok.

KépKép
catrine
 
 


Hat, autosules nincs :( Csak az ujbol erkezett, ami 10 rugoval dragabb... De lehet, hogy igy is megvesszuk a babakocsit. Vagy nem, hanem majd novemberben - csak akkor lehet, hogy dragabb is lesz valamivel :( Majd eldontjuk ma este...
kami
 
 


Naaa, milyen hamar hazaértem. :shock: Tök jó. Én amúgy ma egy csomót vtam wc-n, mert pipilnem kellett. Ennyit azért nem szoktam. Ez most nem bak, ugye?

Kami: uhh, kár. :( De fel a fejjel. Novemberben a még plusz 10.000-el drágábbnál lenne drágább? Na most ezt jól megaszontam.

Megyek, beteszek egy adag ruhát a mosógépbe, aztán meg irány a bolt, vacsi készítés, stb. Ma már valszeg nem leszek, így el is köszönök.

Szép estét mkinek, pusza.

KépKép
catrine
 
 


bak=baj

KépKép
catrine
 
 


Nemtom. Az uj autosules +10e-rek dragabb kb... de tobbet is tud, mint a regi. De nekem a regi tokeletesen megfelelne, mint mindazoknak, akiknek eselyuk se volt ujat venni... A babakocsinal is attol fugg az ar, hogy van-e valami ujitas a vazon... Remelem nincs!! A regi is tok jo volt!
kami
 
 


Sziasztok!


Most jövök a védőnőtől.....AFP erdemény MÉG MINDIG SEHOL!!!!!! :evil: :evil:

Nem hiszem el! Szerintem vhol vki elemészette, csak még nem derült ki! Azt mondta a védőnő, hogy most már mindegy, menjek el az uh-ra akkor is, ha nincs meg. A holnap de-i postával elvileg még megjöhet, és ha tényleg, bedobja az eredményt a postaládánkba.....hm. Erre inkább nem írok semmit. Ja, egyébként megpróbálta felhívni a labort, de ilyenkor (fél négy) már nincs bent senki (nekem is itt kéne dolgoznom!).

Na mindegy, lényeg, hogy a baba ok, meghallgattuk a szívhangját (sikerült nem elbőgnöm magam, de nem sokon múlt) :oops:
Persze mázsáltunk is, és újabb két kilót könyveltünk. Nem tudom, hogy mi értelme az ilyen mérésnek, mert a ruhát is belemérik, ami mostanában egy kicsit több, mint augusztusban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mérjenek mindig egy szál bugyiban, csak azt, hogy így nem látom értelmét.

Baby outlet-túra: Hát mit is írjak....amit kerestem (Graco babaülés és lábzsák) nem volt, azaz lábzsák volt, csak nagyon nem passzolt a színe a mi kocsinkhoz. Az eladók kedvesek voltak és segítőkészek, még a legbénább kérdéseimre is megpróbáltak válaszolni. Volt sok babakocsi, leárazva is (kishibás), de pl. rugdalózóból (fiúnak) kb. 5 típus volt, és nem is volt mindegyik minden méretben. AVENT-termékekből semmit sem láttam, de voltak - számomra - ismeretlen márkákból hasonló termékek.
Összegezve: én nem hinném, hogy megint kimennék, bár tőlünk elég messze is van. Babaruhából szerintem kevés van, legalábbis az a méret, ami engem érdekelt volna. Nagyobbacska ruhákból több volt (nadrágok, szoknyák, pulcsik), de nem láttam semmi olyat, amit - mondjuk az Árkádban - ne tudnék beszerezni ugyanilyen áron. Lehet, hogy babakocsiból, vagy kiságyból jobbak az áraik, de ruhából nem. Na ennyi.

Mennem kell vacsit rittyenteni, mire hazaér a ház ura, de ha készen vagyok, még visszanézek.
Vendég
 


sziasztok!

pann!
egyszerűen h_i_h_e_t_e_t_l_e_n, h még mára se került elő a lelet!!! szerencsére minden bizonnyal jó az érték, hiszen a nyaki redő is jó volt (ugye?), meg mész uh-ra is, csak önmagában felháborító, h ez megtörténhet... (mondom én, aki meg ugye a nyakiredő-mérésről maradtam le...). nekem holnap lesz az afp, annyiból nem izgulok, h nekem a négymarkeres fizetős vérvétel, - aminek ugye tökjó, 1:50000 lett az eredménye- a pasi szerint ezt is lefedi.
n köszi az outlet feltérképezését, babakocsiügyben még lehet, h kinézünk. jut eszembe :!: mi az ikeában levő kiságyat néztük ki, mert ezt találtam a legolcsóbbnak (asszem 7ezer) és ez elég fontos szempont, de ah elnéztem, ez kisebb is az átlagnál (ami szintén nem nagy baj, mert a helyünk se túl sok). de vajon mennyire drágítja meg egy méretre vágandó matrac?? egyáltalán mik a szempontok :?: azt tudom, h a legjobb a kezeletlen fa, h ha már a babuci elkezdi rágcsálni, ne egyen festéket. ja meg gondolom, h praktikus, ha több fokozatú, h az elején ne kelljen n behajolni hozzá. egyéb?

kami
sztm is okés a jóga, úgyis érzed, ha vlmi nem okés. viszont a munkát én se javaslom, az totál más, mégiscsak (több mint) 8 óra.
fertőzésgyanúval kapcs mik a konkrét tünetek :?: barna, viszket, csíp, éget? ilyesmi?

szopipárna
aki látott már ilyet a gyakorlatban (én nem), teljesen elképzelhetetlen otthon megvarrni :?: én is láttam azt a honlapot, amit cat beszúrt és nekem nem tűnt vlmi bonyolult szabásúnak... és sztm malomipari/mezőgazdasági boltban kaphatnék bele akár tönkölyt is, de sima poliesztergolyót meg ezerszázalékra. hmm?

továbbra is mindenkinek köszi a magzatmozgi részletes leírásokat, sztm jó eséllyel felismerem az első jeleket majd:) egyelőre az a max (de lehet, h ezt is csak belemagyarázom), h ha n figyelek, akkor néha érzek olyat, mintha a korogna a gyomrom, csak sokkal lentebb :)

majus3
 
 


Hali Majus!


Kiságyból még mi sem tartunk sehol, a helyünk nekünk is kevés, és vagyonokat mi sem akarunk kiadni. Lehet, hogy majd kiokítanak a tapasztaltabbak, de én szeretném éjjelre a kiságyat leengedett oldallal az ágy mellé tenni, és ugyanabba a szintbe állítani, ahol mi alszunk, mert akkor csak át kell húzni, ha felébred, de mégsem alszik velünk. Így leengedhető oldalú, állítható magasságú és kerekes ágy kéne, hogy reggel a helyére lehessen húzni. Hülyeség? :roll: :oops:

Matrac ügyben mit gondoltok? Sima vagy kókusz? A párom azt mondta, hogy a kókuszmatracon biztos átfolyik a túloldalra is a pisi, ha úgy alakul, ha meg rátesszük, a műa. lepedőt akkor már teljesen mindegy, hogy melyik hogy szellőzik. Vagy itt a támasztásról lenne szó? Jobb a baba gerincének a kókuszrostos támaszték? Vmelyik "szaklapban" volt matrac-összehasonlítás is, mindjárt előkeresem.

A szopipárnát meg szerintem nagyon könnyű megvarrni, mivel egy hosszú henger az egész.
Kár, hogy nem tudok varrni.....csak gombot.....meg nadrágfelhajtást.... :oops:
Viszont van egy nagy puffunk, ami nagy szivacskockákkal van tömve és már régóta tervezem, hogy a szivacsot lecserélem poliészter gyöngyökre. Van ötleted, hogy hol lehet ilyet kapni? Annak idején próbáltam a neten rákeresni, de nem jártam sok sikerrel, a kreatív boltban meg csak néztek értetlenül, hogy mit is akarok....
:roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Joga kerdes megoldodott - korhazba megyek helyette. Merthogy a kenetemben talaltak valami akarmi pneumoniat - ami a terhes noknel ritka, mint a feher hollo. Persze NEKEM VAN! Menjek be holnap 10 utan a korhazba, addig a dokim ott konzultal a leletemrol. A telefon utan elso korben elbogtem magam, mert amiket a neten talaltam, megijesztettek (szules meginditasanak merlegelese, stb), csak az vigasztalt, hogy nem jegyeztem meg az elso latin szot es igy aztan eleg sok "pneumonia terhesseg alatt" talalat van a neten... A sirogorcs utan a parom inditvanyozta, hogy menjunk el szemelyesen a dokihoz es kicsit informaldjunk. Igy is lett - soron kivul fogadott es lenyugtatott, hogy a korhazi bakteriologusnak adja oda a leletet es nagy valoszinuseg szerint "semmilyen kezelest nem igenyel" lesz a vegkifejlet. De inkabb megmutatja neki is. OK, ezen ne muljon! Nem egyszeruen nyugtatott meg ismet!!! IMADOM! (Hatha meg egy soron kivuli UH-ra is becsempeszhetem magam :D)

Ja, gombam az nincs, halleluja.

Es hogy mik a fertozes tunetei: pl felfazasos tunetek (vizelesi inger pisi nelkul vagy csak keves pisivel, csipes), viszketes, eges, eros folyas, kulonosen ha barna / veres. Ilyenek. Szerintem mindenkeppen menjetek el, ha osztonosen azt erzitek, valami nincs rendben.

Kisagy: vannak azok a kisagyak, amik szinte csak lecekbol allnak. nagyon pofasak keprol - de vigyazat, instabilak, mint az allat! A Brendon kuponos agynal tapasztalhattuk. Es azert egy feleves gyerkoc mar rugkapal! Probaljatok meg olyat keresni szerintem, aminek full fa a ket agyvege - mi is igy tettunk, miutan az olcsobb lec-agyak mindegyike ingott, mint a gep. Legszerencsesebb az agynemutartos, mert az erintkezik a legnagyobb feluleten a folddel, de az ara mar tobb. De ha a ket tamlaja szinte vegig erintkezik a folddel, mar az is jobb, mintha csak 4 db piszkafa az agy tamasza... Mi meg nem vettuk meg, de kineztuk, RS-ben Faktum Gabi mellett dontottunk.

Ime ket kep:

Amelyik tipus ingatag (es ez meg viszonylag vastag lecekbol keszult!)

Kép


Es amelyik - szerintunk a parommal - stabilabb (mi epp ezt neztuk ki)

Kép

Remelem senki kedvet nem vettem el, de jol nezzetek meg, mire adtok ki manit, mert epp az ara jelzi (szerintem), hogy mennyi benne az anyag...

Na, most hogy kiokoskodtam magam, megyek es megvacsoraztatom a pneumo-izes gyerekemet. A parom deliriumban nezi a "My name is Earl" fergeteges vigjatek-sorozatot, o mar kimosta az agyat ma estere...
kami
 
 


Sziasztok!

Egy ideje olvasgatlak titeket, de néha olyan sokat tudtok termelni hozzászólásból! :D

Én az első babámat várom, 17 hetes és 3 naposak vagyunk...

Egyenlőre csak egy kérdésem lenne: olvastam, hogy páran terveztek menni egy bababörzére, meg tudnátok írni, pontosan mikor és hol lesz?

Mi eddig egy éjjeli fényen és pár biztonsági dugaszon kívül nem vettünk még semmit, most tervezzük majd.

barnázás, vérzés
Én 15 hetesen tapasztaltam egy kis halvány vérzést - de csak a wc papíron... el a dokihoz, rögtön befektetett az osztályra...azóta táppénzen vagyok. Akkor találtak egy kis 1.7szer 4.6 miliméteres bevérzést a méhlepény és a méh fala között. Másnap még volt egy kis barnázásom, és azóta hálistennek semmi... nekem is elol és mélyen tapad a lepényem, gondolhattam volna azt, hogy attól van, dehát mégiscsak ott volt az a szilvamag formájú bevérzés....


Szóval vigyázzatok lányok!

Nanica

nanica
 
 


Hali Kami! Hű, Te most már tényleg nem mondhatod, hogy átlagos a terhességed! Remélem, igaza lesz a dokidnak, és tényleg semmi vész! Az interneten ne olvass SEMMIT a tüneteiddel kapcsolatban, mert csak az derül ki, hogy végetek van. Engem az ügyeletes orvos letiltott ezekről, mikor szinte bőgve állítottam be hozzá egy teljesen természetes tünettel. Csak jól kiműveltem magam a neten! :oops:

Kiságyból én is a tömör fa végűre gondoltam, de mint írtam, még nem mélyedtünk bele a témába.
Volt csoporottársam kisfia nemrég múlt egy éves, és az olcsó IKEA ágyat használják ma is. Nem tudok róla, hogy bármi problémájuk lett volna vele.....azon kívül, hogy lassacskán kezdi kinőni a gyerkec. :)

Bocs, hogy csak így az oldal közepén, de üdv köztünk Nanica! A börze nov. 4-én lesz a Budapesti Városközpont "A" pavilonjában. A belépőjegy 900Ft/fő, és 8:00-tól lehet bemenni.
Kicsit azért írhatnál még magatokról, hogy budapesti vagy-e vagy akármit, amit fontosnak érzel.....bár menet közben úgy is kiderül! :)
Vendég
 


Nanica!

Bocs, nem állom meg: éjjeli fény és biztonsági dugaszok?!? Jó dolgokkal kezdtétek a babaváró vásárlást! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Jelentem az AFP-nk szuper: Mom 1,0! Holnap bejelentkezem UH-ra is! Az új dokim meg szuper :D Mindenre emlékezett amit megbeszéltünk, pedig csak 1x látott!

Swen! Gratula a mocorgáshoz neked is! Tök jó :D Nekem Emma egyre nagyobbakat rúg :D Köszi az érdeklődést, úgy néz ki, összeszedtem magam :D

Kisággyal kapcsolatban amit én megtudtam: ajánlott a nagyobb méret (140x70), hogy ha keresztbe fordul a pici, akkor se szoruljon be a buksija a rácsok közé. A kezeletlen fa nagyon könnyen koszolódik – ezek a bútorok már olyan lakkal vannak lekezelve, ami abszolút megfelel mindenféle biztonsági előírásnak! Sajna az IKEAban csak 120x60-as kiságyak vannak, én is néztem már, mert nagyon sok IKEÁs cuccunk van, én nagyon szeretem, de a gyerekbútor nem onnan lesz.

Matrac: nálunk kókuszmatrac lesz, mert sokkal jobban szellőzik, és nem tartja magában a folyadékot sem! Első a baba érdeke – remélem a „szigetelést” is meg lehet majd okosan oldani :D Bevallom, ennek még nem néztem utána, csak vakon elhittem amit tanácsoltak :D

Május! Én is azon gondolkodtam a szopipárnás képeket nézve, hogy megvarrom én :D Majd megpróbálok jobban utánanézni, hátha találok valamit!

Kami! Csak annyit csinálj holnap, amennyit bírsz! Lehet, hogy én a helyedben most pihiznék még pár napig! Torna csak akkor javallot, ha teljesen panaszmentes vagy, úgyhogy jobb az óvatosság! De ez az én véleményem.
Ugyanezt a bútort néztük ki, csak cseresznye színben (azt asszem Tominak hívják)!!! :D Mi a sarokszekrényt, pelenkázós komódot és a kiságyat vesszük majd meg!
Most olvasom, hogy mi volt a dokinál… Remélem megnyugodtál! Nehogy vissza gyere dolgozni!!! Pihi, pihi, pihi!!! Legyél önző!!!

Cat, tök jó, hogy így haladtok a házzal! Majd tehetnél fel képeket ha vannak, nagyon kíváncsi vagyok! :D Lehet, hogy csak én nem vagyok képben, de lehet tudni, hogy hova költöztök?

Pann! Minden leletről kell másolatnak lennie a kórházban, esetleg próbáld meg személyesen… Nincs jobb tippem…

Nanica! Szia! Remélem, a barnázáss mostmár elkerül! Örülök, hogy jobban vagy!
Vendég
 


Szia Pann!

a Vásárközpontra gondolsz? (ahol a BNV is szokott lenni?)

egyébként bajaiak vagyunk, kb. 2 éve, előtte Pécsett tanultunk mindketten...egyébként Halasiak vagyunk mindketten a férjemmel...

Néztem a táblázatot, onnan sikerült kicsit tájékozódnom, de majd meséljetek...

egyébként én is kis babona miatt nem vettem eddig semmit, most tervezzük megvenni a nagyobb dolgokat, ezek a biztonsági bigyókat meg azért vettük, mert régóta kerestünk ilyet, és most végre találtunk!

N.

nanica
 
 


Nanica! Szia nalunk!
Azt a szilvamag formaju beverzest hogy talaltak meg a dokik nalad? Ultrahanggal? Mert en 2 hete a 4D-n direkt megnezettem a dokinovel a mehlepenyt, megvizsgalgatta es semmi rendelleneset nem talalt, szerinte minden tokeletes odabent: baba, viz, lepeny... Elvileg nalam ez is kizart...

Joga - hat ezen a heten hanyagolom, az biztos. Csak az orokos agyban fekves is az oruletbe kerget, de mindegy, van mar 2 db rejtvenyujsagom is, + a baba-mama-magazinok... Holnap meg atkottetjuk a TV-t a haloba es agybol tudom nezni, nem pedig a kanaperol, ami nem-terhesen kivalo, de pocakkal mar eleg kenyelmetlen... Szoval lassan de biztosan meglesz az osszkomfort az agy korul... Mar csak a hutot kellene behozni a szobaba, meg a WC-t :D

Matrac: nekunk is kokusz lesz, jobban szellozik, termeszetesebb. Gumilepedovel nem ajanlatos lefedni, mert epp ezeket a tulajdonsagokat veszti e, DE moshatot veszunk (szinten RS, 11-12.000 Ft), 140x70-eset, szoval ha baleset tortenik is moshato huzatostol meg anelkul... (bar allitolag a huzat osszemegy, ha kulon mossak, es nehez visszatenni a matracra...)

Babamozgas: Zsebibaba ma este egesz embereseket rug! A parom is siman erezte a kezevel, annyira fura, hogy mar itt jarunk... Szerintem ilyenkor nem is rugkapal, csak szimplan forgolodik... nagy feluletu, tompa nyomasok odabentrol.... eeedes, imadom ezt a gyereket!!!
kami
 
 


Szia Kami!

Köszi mindenkitől az üdvözlést, éés bocs, h amég nem reagálok mindenkinek név szerint, de igyekszem mindent megválaszolni...

A barnázás hálistennek azóta elmúlt. A bevérzést uh-val találták meg, sima uh-val. -volt egy fekete szilvamag alakú sötét folt a képen és arra mondta a doki, hogy bevérzés. Egyébként a babó jól van.

A babyoutlet merre leleedzik :?: Merre érdemes még szétnézni? Mi nov 3-án, 4-én tervezzük, hogy felmegyünk Bp-re szétnézni, s ha találunk valami jót, akkor megvennénk...

nanica
 
 


Szia Nani!
Soroksari uton van a Babyoutlet. Mi lehet, hogy elnezunk a hetvegen...
kami
 
 


te jó ég, kami!!
hát neked aztán eseménydús a terhességed :) viszont valszeg kifogtad az évezred legjobb dokiját, n megnyugtató ah veled foglalkozik. továbbra is mennek a drukkok, de biztos vagyok benne, h minden oké lesz! a netes kutakodás nekem is ismerős én még a legelején voltam pánikban, mert "túl nagy volt a petezsák" - baromság, csak n fiatal volt még és nem látszott az embrió, de akkor sokat izgultam. ja meg még jut eszembe múlt héten diagnosztizáltam toxémia-gyanút, mert irtóra viszketett a hasam-mellem-hátam. tényleg van még aki vakarózik :?:

köszi a kiságyinfókat. nekem alapból szokásom a bútorokat megrángatni nézelődés közben és mély megvetéssel kerülöm el azokat, amiket orvul a lábán keresztül a földbe fúrnak, h ne legyen gyanús :)
azért még megszemlézem mégegyszer az ikeásat, mert a méret az ideális lenne. a feje sztm semmiképp se szorulhat be a rácsok közé, ez az egyes számú biztonsági előírás, ettől nem tartok asszem. kösz a kókuszinfót, sztm is egyértelműen azt kell választani, legrosszabb esetben fel kell mosni az ágy alatt, de még mindig jobb, ha átfolyik, mintha a babuci fekszik benne.

pann
nekem n tetszik a kiságyterved, ezt lehet, h én is figyelembe veszem a választásnál.

a pol.gyöngyöknek utánanézek, már tudom is, kit kell megkérdeznem, úgyh hamarosan jelentkezem az infóval!

légyszi aki legközelebb lát szopipárnát, mérje le a huzatát, n szeretném megpróbálni az sk varrást :!: nem lehet bonyolultabb mint egy nadrágfelhajtás (önbizalom az van, mi, pann?! :))

majus3
 
 


Sziasztok!


Nanica! Bocs az elírásért, jól gondolod, a vásárközponban lesz, csak úgy látszik kezdek kimerülni....

Majus! Már csak azt nem tudom, hogy ha átfolyt a pisi a kókuszmatracon és ki is mosom utána, akkor amíg szárad, addig hol folg aludni a baba. Mi van, ha napokig szárad? Két matracot kell venni?

Remélem sikerül megszerezned a pol. gyöngyös infót! Olyan jó lenne ha lenne egy ilyen töltetü "fotelom"! Olyan kényelmesek! Csak azt nem tudom, mihez kezdek majd a kiszedett szivacskockákkal.....bár ez a probléma még nem aktuális. :D
Vendég
 


Sziasztok!



Képzeljétek kedd óta érzem a babót!

éppen elmerültem a fürdőkádban, hajmosás közben, amikor a csöndben határozottan éreztem valamit, ami hasonlított hozzá, de nem bélmozgás volt! sőt este is!

Megjött az AFP eredmény is - hálistennek jó lett. :D :D :D Nagyon aggódtam a vérzés miatt. Márcsak az UH miatt aggódom picit.

Mostanábban reggelente - ébredés környékén teljesen bekeményedik a hasam, nem tudom mi oka lehet. Ma reggel ráadásul féloldalas volt, a jobb oldalon, mintha jobban kidomborodott voltna... Nagyon furi volt. :?
(mostmár kezdem átérezni a férfiak reggeli merevedését... fura, hogy nem lehet irányítani :wink: 8)

Mindenkinek vidám, napsütéses délutánt kívánok...

nanica
 
 


Szasz Mindenki!

Na, voltam korhazban. Klebsiella pneumoniae-m van, kapok ra antibioszt, 10 napig kell szednem. Babanak nem art, de - kapaszkodjatok - a dokim kb 30 eves praxisa soran egy darab ilyennel sem talalkozott, egy nagyon nepszeru terhesgondozo kollegaja is mindossze 1 esetet latott. Nana hogy en vagyok a kovetkezo, ki mas??? :shock: A legszebb: az antibiosz nem lehet a multkori szemicilin, mert arra rezisztens a kis genya. (Pedig abbol meg van is itthon.) Igyhat kapok UJABBAT! De mindegy: kiirtom, ne ijesztgesse itt a kis Zsebibabamat!!!!

O most egyebkent nagyon rossz helyen van - olyan, mintha folyamatosan tojnom kellene, pedig ne kell :)

Ma jon az UPC-s emberke es atteszi a TV-t a haloszobaba. Holnaptol kiralyno leszek: agyban alszom-eszem-iszom-tv-zek-olvasok-rejtvenyezek. Jol beoltozve, oriasbugyiban, zokniban, pihipuhi paplan alatt! Zsebike nagggyon jol fogja erezni magat (remelem). Este meg elcsalom az embert valahova setalni, hogy megse meszesedjek el teljesen...

Nancsi, gratua az AFP-hez!!! Na meg a babo-erzeshez is. Van meg valaki koztunk, aki nem erzi a babajat?????
kami
 
 


Sziasztok!

Május! Én is vakarózom! :D Azt hittem attól van, hogy mosószert váltottam, de össze-vissza jelentkezik...

Nanica! Nekem is keményedett ma reggel a hasam, de szerintem csak azért, mert nagyon kellett pisilnem – utána ugyanis elmúlt. Nekem is csak a bal oldalon volt, gondolom a hólyagom miatt, amin még rajta is csücsült a kis tündér :D

Kami! Hogy vagy? Megy a pihi ezerrel? Gondolom a gépet nem vittétek be a hálóba... Ha tudsz, azért írj!

Többiek! Merre vagytok? Mindenkinek már hétvége van? :D
Vendég
 


Sziasztok, csak nagyon gyors leszek, bocsi...

Kami: örülök, h "csak" ennyi, nincs komolyabb, és végtére is mindketten rendben vagytok. Jobbulást azért.

Pann: csatlakozom, AFP eredmény nuku, majd holnap. Na, azt megnézem.

Barbus: elromlott a fényképezőnk, ezen mi is bosszankodtunk, különben már tettem vna fel képeket. ;) De amint tudok, mutatok. Bodmérra költözünk.

Nanica: üdv itt, érezd jól magad, szép pocisodást. A hsz-ek számától ne félj, lehet, h te leszel az, aki majd a legtöbbet írod. :P

Lépek, hnap jövök részletesebben.
Pusza

KépKép
catrine
 
 


Sziasztok!


Végre van AFP eredményem, de nem érkezett meg a szó klasszikus értelmében, hanem a védőnőm aktivizálta magát és felhívta a labort. Így most egy cédulán van három számom, de nem tudom, hogy jó-e, mert hiába bújtam az okos könyveket, egyik sem ír konkrét értékeket a szűréssel kapcsolatban. Nem írom meg, mert nemsokára találkozom a dokimmal és először tőle szertném hallani, hogy jó-e.

Viszketéssel kapcsolatban: kb, egy hete viszket a hasam, de már nem tudok mit kitalálni...lecseréltem a tusfürdőt, nézem a ruhák anyagát (csak pamut érjen hozzá), de nem sokat javult. :( A védőnő javasolta a teljesen illat és színmentes gyógyszertári mosakodókrémet, amit kiváltás után sikerült - minden bizonnyal - a buszon felejtenem, így ennek a hatásáról egyelőre nem tudok beszámolni. Azért megpróbálok ma egy újabbat egészen hazáig juttatni! :)

Mozgás: Gergő az utóbbi két napban nem nagyon aktivizálta magát (már kezdtem rémeket látni :oops: ), de tegnap este óta újra jobban érzem, úh kezdek megnyugodni. Valószínüleg nem kedveli a non stop programokat.... :?

Nanica! Nekem is sokszor keményedik a hasam, és általában a bal oldal. Nem tudom, mitől van, de a magnéziumtól jobb egy kicsit. A védőnőm és az ügyeletes doktornő is azt mondta, hogy nem jó, ha túl sokszor keményedik, így én 3x1-es MagneB6 kúrán vagyok (meddig?)

Kami! Örülök, hogy kiderült, nincs nagy baj, csak orvosi kuriózum vagy! :lol:
Arra eddig nem is gondoltam, hogy a babák nem csak a hólyagra tudnak ráülni.... :shock: már ez is épp elég gyötrelem néha, ettől a másiktól igazán megkímélhetnének! :roll:

Fürdés: Nanica írta, hogy elmerült a kádban, én meg május óta nem fürödöm kádban, csak zuhanyozom! :( Milyen meleg lehet a víz? Én azt szeretem, ha jó forró, de gondolom, az tényleg nem megy. És mi van a fertőzésekkel? Nem fogékonyabb a szervezet? Mehetnék uszodába is? Olyan szívesen úsznék, csak félek a mindenféle nyavalyáktól. Mit gondoltok?
Vendég
 


Szia Pann!

Viszketés: nem lehet, hogy attól viszket, mert nyúlik tágul a bőr? Legalábbis én ezt is olvastam valahol. Én pl használok mandulaolajat, amivel fürdés után bekenem a pocim, meg a mellem, mert az is megindult növekedésnek - apa nagy örömére :P :oops: , és az nekem bevállt. Volt hogy délutánra annyira viszketett a cicim, hogy leálltam a konyha közepén vakarózni, mire a párom odajött és megkérdezte: segíthet :P :D

Fürdés kádban: én évek óta tusolok, a bőrgyógyászom már néha rámszólt, hogy attól szárad a bőröm, néha fürödjek is.
Főleg egy kellemes fürdősós kádban elmerülni, még a haskeményedés ellen is jó - mivel a melegvíz ellazít. A víz nem volt forró, kellemes meleg. A forró vizet egyébként sem birom, teljesen kivörösödik tőle a bőröm, foltokban...
Usziba én is szivesen mennék, de a fertőzések még nem terhesen is mindig megtaláltak az uszodában, ugyhogy azthiszem erről lemondok, marad a fürdőkád. Azt tudom, hogy magam takarítom ki, a víz pedig elvileg tiszta, amit belengedsz... utánna egy gyors leöblítés és már kész is a friss üde kismama :lol: 8)

na megyek elhozom az ebédet!

Sziasztok... aztán vasárnap lehet egy órával többet aludni... :)

nanica
 
 


kami!
viccelsz?? :P természetesen, a táblázatban utolsó helyen kullogó május az, aki még nem érzi a babó mozgását :wink:
örülök, h minden okés veled, egy ab-kúra igazán nem nagy gond!

fürdés
én az első két hónapban lemondtam a fürdésről, de most már nem bííírok, én annyira szeretek fürödni! én azt olvastam róla (mert azért utánanéztem) - és ez vonatkozik az uszodára is - , h amennyiben a méhszáj zárt, semmi akadálya a fürdésnek, sem a bacik, sem a meleg víz nem tud feljutni a babához hüvelyen keresztül, így nem okoz bajt. a kádban meg nekem a hasam simán kilóg a vízből, úgyh "külsőleg" sem zavarja, de amilyen vastag, khmm ... (háj)réteg :lol: mögött van, sztm az is hőszigetelné, ha esetleg beleérne a meleg vízbe.
az úszást pedig n sokan kifejezetten javasolják is terhesen. én majd a 20. hét után szeretnék vlmikor elkezdeni kismamaúszni, már n várom!

viszketés
tuti benne van a bőr feszülése is, mert testápolózás után jobb vlmicskével, de ezerszázalék, h nem csak az, mert a hátam is baromira tud hergelni, pedig az ugyebár nincs kitéve ilyesminek. ja és tegnapelőtt éjjel pedig a "gyűrűslábujjam" volt soron, komolyan elgondolkodtam rajta, h a szökésben (rtl sorozat) is milyen jól elvan a csávó 8 lábujjal... :lol:

nanica
gratu az afp eredményhez!

pann
ééés megvan! és du-ra már tudni is fogod, mit jelent :) bár tuti minden oké! mosakodókrém így tuti nem allergizál :)

majus3
 
 


Szasztok!

Kiraly ez az uj antibiosz, akkorat f :o stam tole, hogy csak na! Nem szeretnek most fogyokuranzni - ha ez igy marad, Zsebike allandoan ehes lesz es az nem jo! Adok magamnak meg 2 napot, ha nem terek magamhoz, hetfon hivom a dokit!

Jauvannya, Majuska, nem akartam en szenya lenni, csak annyian vagyunk es hat mar te is a 17. heten jarsz, mar csak 1-2 nap :D

Nincs semmihez kedvem. Lehet, hogy alszom egyet... bar a kiskengurum epp most kezdett ugralni a hasamban... na, majd akkor jetszok vele egy kicsit :D
kami
 
 


Sziasztok!
Tudom nem vagyok valami aktív tag, de csak olvasni van időm mostanában írni sajnos már nem.
Szóval tegnap voltunk genetikai uh-n. Mindent rendben találtak, bár az adatok alaáján szerintem kicsit kisebb a koránál a doki szerint viszont minden tökéletes. De a nemét sajnos még mindig nem látni :(

Üdv az újaknak!!!

Fürdés: Nekem a doki a barnázásom óta kifejezetten megtiltotta, mert a meleg víz alhasi vérbőséget okoz.

Viszketés: Én minden este tusolás után babatestápolóval viszonylag vasatgon bekenem a pocimat és így egyáltalán nem viszket, viszont ha valamiért ezt elfelejtem, akkor nekem is előjön a viszketés.

Kami,
Az ággyal kapcsolatban teljesen egyet értek veled, de mivel nálunk az ágy csak a falra merőlegesen fér el, ezért kénytelen vagyok olyan ágyat választani, aminek a vége is rácsos, viszont én is szeretnék hozzá ágyneműtartót.
Minden babakocsinak felmegy az ára? Így is elég drágák, mi lesz még ezután. Tényleg érdemes lett volna már előbb megvennünk. (szóval ezért nem írtak árat a katalógusban?!)

Nanica, Pann, Barbus, Swen,
Gratula az afp eredményhez!

Cat,
Én is kíváncsi vagyok már, hogyan alakul a házatok, ha lesz kép teszel fel nekünk?

Május,
Hidd el nemsokára te is érezni fogod a kicsi mozgását.

Barbus,
Mi volt a mai uh-n? Az alagsori, vagy a félemeleti uh laborban voltál? Én a félemeletiben, hát az nagyon szuper, szerintem gyönyörűen fel van újítva.

Móni

Kép
móni23
 
 


Sziasztok!

Én is gratulálok minden friss AFP eredményhez és babamozgáshoz!!! :)

Nanica! Azt hiszem még nem köszöntöttelek -ha igen bocsi, de szita az agyam- szóval jó hogy idetaláltál te is! :)

Kami! Sajnálom, ezt az újabb megpróbáltatást, de annak örülj, hogy ilyen alapos a dokid és kiszúrta a baj okát és most már a gyógyítás-gyógyulás útján vagy!!!! Továbbra is nagyon drukkolok, bár Áron baba annyira erős, na és te is, hogy minden rendben lesz veletek!!!

Barbus! Voltál végül is uh-on? Mi volt?

Móni! Neked is gratula az eredményhez! A méreteket meg ne hasonlítgasd semmihez, mert minden baba más és más, az a lényeg, hogy a dokid azt mondta minden okés!!!! :)

Május! Szerintem az a korgás a pocakodban már a baba bugyborékolása, de te még tényleg annyira időben vagy, hogy ne izgulj, hamarosan érzed a babucid te is!!! Egyébként most még én is inkább csak sejtem a mozgását, néha erősebben érzem, néha akár egy napig is semmi. ( Egyébként én is csak másoknak tudok ilyen "okosakat" és "higgadtakat" tanácsolni, mert egyébként rettentő türelmetlen és izgulós vagyok! :oops: )

Timo! Hazaértetek már?

Sági! Bírod még a felújítást?

Többiek?????

A szopipárnával kapcsolatban még azt akartam írni, hogy azért ez nem egy varázseszköz, nem ettől fog sikerülni a szoptatás. Vagyis a kényelmes testhelyzetet ugyanolyan jól lehet biztosítani egy-két sima párnával, összetekert takaróval, paplannal, egy kényelmes fotellal, karosszékkel. Mint írtam nekem sem volt Botondnál mégis teljesen jól megoldottuk a dolgot. Most csak azért szeretnék, mert eléggé híjján vagyunk a párnáknak meg egyébként tetszik. Szerintem aki ért a varráshoz simán megcsinálhatja otthon is, én sajnos kétbalkezes vagyok, és méreteket sem tudok.

Kiságy: Nekünk sem túl nagy a gyerekszobánk, így mi a 60x120 cm-es ágyat vettük eleve. Nem is túl drágát. Úgy voltunk vele, hogy ezt hamar lecseréljük és inkább egy rendes nagy ágyra ruházunk be többet. Így aztán Botond egyéves korában le is cseréltük egy normál fenyő heverőre, aminek van ágyneműtartója is. A kiságy rácsába egyébként lehetetlen, hogy beszoruljon a baba feje, olyan kicsi a távolság a rácsok között. S még ez az olcsóbb kivitel is elég jó ahhoz, hogy a kistesót is ki fogja szolgálni.A pelenkázónk nekünk is az a kiságyra tehető lap. Mi is kókuszmatracot vettünk az ágyba a Kikából. Na annak a minősége azért kifogásolható, mert a baba fejénél elég hamar mélyedés keletkezett, úgyhogy azt valószínűleg újat kell venni. S ezt a panaszt másoktól is hallottam a Kikás matracra, úgyhogy ha tehetitek inkább áldozzatok rá egy-két ezerrel többet, de az tartsa megfelelően a baba gerincét.

Én egyébként most elég rossz passzban vagyok. Én marha utánanéztem a neten az egyes AFP értékek jelentésének, s most tiszta frászban vagyok, mert egyáltalán nem jó, amit az alacsonyabb értékről olvastam. :( Nem is részletezem a dolgot, a lényeg, hogy remélem hétfőn eljutok uh-ra és egy alapos uh megnyugtat teljesen. Meg azon is elcsodálkoztam, hogy nálunk csak egy érték szerepel a papíron, míg máshol három is. Hogy mi a fenéért nem tudtam elfogadni azt hogy jó az eredményem, ha azt mondták???!!! Most azzal nyugtatom magam, hogy annyit szenvedtünk ezért a babát, hogy igazán megérdemeljük, hogy egészséges legyen!!! Bocsi a negatív befejezésért, de kicsit jobb, hogy kiadtam magamból.

Jó hétvégét mindenkinek!

Swen

Botond Kép
EneseKép
swenson
 
 


Kami!

Írtam privit! :)

Dóri
Vendég
 


Sziasztok!

Először is újaknak üdv!!! Bendegúz30, székelyné, Nanica! Remélem nem hagytam ki senkit!!



Bocs az eltűnésért, de Zsuzsa menetrendszerűen összeszedte az első bölcsis betegségét. Szerencsére elég enyhe lefolyású valami volt, de én is elkaptam tőle, így együtt nyűglődtünk. Ha minden rendben továbbra is, akkor hétfőn már újra mehet. Remélem ennyivel megússzuk a betegeskedést.


Szopipárna:

Valaki kérdezte (bocs, nem emlékszem ki :oops: ) hogy mire jó, illetve kell-e a szopipárna. Nos, mi többet is "elnyűttünk". Én eleinte CSAK azzal tudtam szoptatni. Biztos más ügyesebb, de nekem létszükség volt, vendégségbe is vittem magammal. Egész egyszerűen nem volt annyi kezem, hogy a gyereket tartsam is, irányítsam a fejét, és fogjam a mellemet hogy be tudja kapni, ehhez minimum egy kézzel többet kellett volna növesztenem. A szopipárnát rákötöttem a derekamra, őt ráfektettem a szopipárnára, ez megtámasztotta, úgyhogy nekem már csak a fejét kellett irányítanom és a mellemet céloznom, legalább őt nem kellett tartani.

Amúgy vettem többfajtát is. Az első amit mindenhol lehet látni reklámozva, ez a kígyó alakú, nikecell golyzikkal töltött zizegős fajta. Ezt már terhességem alatt "elnyűttem" mert kitűnően megtámasztotta a növekvő pocakomat, ezzel aludtam. Sajna mire oda jutottunk hogy rendeltetésszerűen használjam, a nikecell golyzik összementek, megtottyantak, a párna csak lifegett. Hogy ezért vagy nem ezért, szopira abszolút nem vált be, mert túl keskeny. Itt egy kép róla, hogy képben legyetek: http://img.photobucket.com/albums/v684/ ... isc002.jpg

Az Istvánban árulnak egy félhold alakú, szivaccsal töltött párnát, az sokkal szélesebb, szinte egy tálcát képez előtted. Na nekem ez vált be nagyon, ezt el is raktam és bizti Szilvinél is be lesz vetve. Erről is egy kép (használat közben): http://img.photobucket.com/albums/v684/ ... ics003.jpg

A harmadik szopipárnát kb 3-4 hónapos korában kezdtük el használni, amikor már Zsuzsa maga elég nagy volt ahhoz, hogy megtartsa magát, saját maga tudta forgatni a fejét, nem kellett már annyira megtámasztani. Ez egy egyszerű téglalap alakú díszpárna betét amit a Kikában vettem kb 1000 forintért, nagyon bevált. Azóta a játszószobájában van, és ha álmos, ráhajtja a fejét, tündéri! :) Amikor megvettem, akkor Zsuzsa pont ráfért, aztán egyre nőtt le róla. Erről a párnáról is egy kép: http://img.photobucket.com/albums/v684/ ... nggirl.jpg

Ez pedig csak ráadás, így nézett ki az ágy + kiságy mikor leszereltem egyik oldalát hogy egy térben aludjunk, de ne egy ágyban:
http://img.photobucket.com/albums/v684/ ... incrib.jpg


UH Méretek:

(Elnézést hogy név nélkül reagálok, olvasok én menetközben kutyafuttában, de azt már nem mindig tudom megjegyezni, egy-egy témát ki dobott be.) Szóval semmi aggodalom, ha a baba lábszárcsontja mondjuk egy picit nagyobb ("idősebb") mint a karcsontja. Ha belegondolsz, mi sem vagyunk egyformák, van aki alacsonyabb, magasabb, rövidebb-hosszabb combú, stb. Ezek a különbségek már ilyen idős korban kezdenek kialakulni.


Kami!

Nyújtózás! :) Ezek szerint Áron befordult fejjel lefelé és lent balra kapirgál, felül jobbra meg rugdos. Ez nagyon jó, mert ebbe a pozítúrába kell betornázniuk magukat a babáknak szülés előtt!!! Ha Áron már most ezt csinálja, az nagyon jó.

Kép

A fülghallgatós sztori édes! A CTG tappancsait pont így fogja lerúgni a hasadról! :)


Timocska!

Ha vizesedsz, azt nagyon könnyen észreveszed, a bokád "behorpad" a zoknitól, a lábfejed lufi kinézetű lesz, az ujjaidra rászorulnak a gyűrűk. Apropó, gyűrűk! Ezeket érdemes levenni amíg lejönnek, mert a terhesség végére a legtöbb kismamának nagyon bedagad a keze, nem érdemes megvárni mig le kell vágni a gyűrűt! Én a végén már láncon hordtam a jeggyűrűimet.


Agiboldi!

Köszi a harisnya tippet! :) Még mindig ott tartok, hogy kéne, de odáig még nem jutottam el, hogy vegyek. :evil: Ez borzasztó, Zsuzsának is most merült le a ruhatára, meg nekem is. Én meg úúúútálok vásárolni.


Tali:

Én benne vagyok, csak előre tudnom kell, hogy Zsuzsát addig el tudjam helyezni máshol. Bár ha délelőtt lesz a tali, akkor jó! Mert reményeim szerint akkor bölcsiben lesz.


Swen:

Köszi az érdeklődést! Hát nem ment zökkenőmentesen a beszoktatás, én azt hittem, könnyebben veszi majd! De sír keservesen még mindig mikor otthagyjuk... az ennivalót se mindig fogadja el, és az alvás is csak egyszer sikerült neki, amikor már totálkáros volt, mert fél hatkor kelt valamiért, és a bölcsiben beájult az ágyba - de nem ám a rácsosba, mert abban üvölt mint a fába szorult féreg. Mondtam, próbáljanak meg egy rendes kiságyat, na abban elaludt. Most meg csütörtökön hazaküldték hőemelkedéssel, úgyhogy szerintem hétfőn kezdjük az egész beszoktatósdit előlről. :( És szerda ünnepnap, úgyhogy az is kimarad. De egyszer majd csak beszokik szerencsétlen gyerek, nem?


Május:

A szopipárnát tutifix meg tudnád varrni otthon, ha ilyesmiben jártas vagy! A szopiparna.hu-t egy 2005. nyári babás anyuka csinálja, szerintem neki is innen támadt az ötlete. :)


Pann!!!

Nézd meg feljebb a képet amit betettem, hogy mi hogy csináltuk meg pont azt a kisággyal amit írsz!


Kami!

Most olvasom mit találtak! Remélem minden rendben lesz!





Kis_plútó!

A fundus az a méhed teteje, a boltív része legfelül. Ott tök jó helyen van a méhlepény. :)


Május:

Én ajánlottam a Kékgolyó utcából a melltartót. Sajna én olcsóbbat nem tudok venni, mert a méretem 80H (!!!!!) (:shock:) és hát ilyen méretet máshol nem árulnak.


Pann!

Első terhességem alatt még én is aggodalommal fürödtem (mondjuk nálunk csak kád van, zuhany nincs), de most a másodikkal sokkal lazábban veszem a dolgot, és élvezem a forró fürdőket. Azt is olvastam, hogy északeurópában meg kifejezetten ajánlott a szauna, mert egészséges. Az úszásról azt mondják, kifejezetten kismamának való testmozgás, mert tehermentesít.

Az biztos hogy az ember immunrendszere a terhesség alatt gyengébb (maga a baba nyomja el, hogy ne lökődjön ki, elvégre ő egy idegen test), és hogy a közös fürdőkben össze lehet szedni fertőzéseket, főleg a melegvizesben. De ezt neked kell mérlegelned, hogy mennyire akarsz óvatos lenni. Egy hüvelyi gombás fertőzést ki tudnak kezelni, ha netán elkapsz egy ilyet.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Na nem elküldte mielőtt befejeztem???

Szóval mint előttem valaki más is írta, zárt méhszáj mellett igen kicsi az esélye, hogy a babát veszélyeztetnéd. Ellenben ha nemterhesen is hajlamos voltál uszodákból összeszedni fertőzéseket, akkor lehet hogy terhesen méginkább ez lesz.


Dóri!

Üdv közöttünk! :)

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok !
Szeretnék csatlakozni hozzátok, hozzánk áprilisban jön a gólya. Bár napi vendég nem leszek, mert levegőt venni sincs sokszor időm, azért megpróbálok jönni. Én is suliba járok, apa is, sőt éppen lakásfelújításban vagyunk.
Ezen kívül van már egy lánykám Niki, aki novemberben lesz 3 éves. Ő már nagyon várja a tesót, egyelőre mindenét hajlandó megosztani vele !

Dorki
15+1
dorki
 
 


Kami,
Bocs, hogy beleszólok, de a dokid nem mondta, hogy honnan van ez a fertőzés? Csak mert tavaly a picurka kisfiamnál találtak ilyet, és a doki azt mondta, hogy ez egy "kórházi" baktérium törzs :roll: Szóval állítólag steril környezetben létezik csak :shock: Az én kisfiam a születése után kapta el a csecsemőosztályon...
Különben nem bizonyult makasnak, egy kúra után negatív lett a kaki :lol:

További jó babavárást!!!! (én is várom, de még asszem nem lakik senki bent :? )

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Bocs, makacsnak :lol:

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Szia Zita!
Gyanitom en is, hogy a korhazban szedtem ossze a sztreptokokkuszt es talan akkor ezt is, csak akkor meg kis mennyisegben - most jo sokat talaltak belole. Kb a korhaz elotti heten lett eppen negativ a huvelykenetem... erdekes, a korhazban vett kenetben mar colt sztreptokokkusz, most meg ez... De nem izgulok - Zsebibaba rugdalozik, forgolodik, remelem ez azt jelenti, nincs baj... Koszi a hozzaszolast! A dokim egyebkent nemis talalkozott meg ezzel a fertozessel egesz praxisa soran, egy nepszeru-gyakorlott terhesgondozo kollegaja is mindosszesen egyszer...
Na, mindegy, hat ez van...
Remelem neked is lesz hamarosan pocaklako pocakmanod! :)

Csajok, ez nem a mi hetvegenk... Tegnap el akartunk menni vasarolni, venni par "extrem" dolgot, ugymint nyujtofa, zuhanyfej, teljes kiorlesu kenyer... elmentunk ide a Tecsoba. nem volt szinte semmi, ami kellett volna - megegyeztunk, hogy Tecso utan elmegyunk a Brendonba es megvesszuk a Toffe Pramette-t. El is mentunk - de a Brendon hetvegen 6-kor zar, meg epp hogy beszelni tudtunk egy nagyon kedves lannyal, de kiszolgalni mar nem tudott, le voltak zarva a penztarak stb...

Ma reggel folkeltunk, hogy nyitasra odaerjunk. Elotte meg Maki parom athozta a haloba a hazimozit is, hogy ne arvalkodjon ott TV nelkul a nappaliban... mindent osszeszerelt, a DVD-t hagyta utoljara - na, annak a zsinorja nem er el a TV-ig... kezdheti majd elolrol... De gyorsan elmentunk a Brendonba es megvettuk az alom-babakocsit. Nagyon kis ugyes, mondanom se kell, lattam Makikan, hogy azert o is le volt nyugozve a maga pasi modjan... Na, beszallunk itthon a liftbe - erre bent ragadtunk az 1. es 2. emeletek kozott. Csongettem, mint az orult, kiabaltam, szerencsere az alkesz szomszedunk kimentett, nagyon kedves volt (es jozan is szerencsere) - de azert beszartunk rendesen. Eskuszom Zsebibaba megerzett valamit odabent, mert nagyon felelenkult. Mire kimenekultunk, a fel lakokozosseg ott allt es nezte a katasztrofat - en pocakosan, parom babakocsival, nagyon meghatottunk mindenkit. Idos nenik es bacsik lakjak a hazat, nem csodalkoznek, ha hoznanak nekunk huslevest meg palacsintat :)

maki aztan indulni keszult az Auchanba a tegnapi elmaradt bevasarlast elintezni. De elotte meg jol osszevesztunk raadaskent, mert o rogton ki akarta dobni a babakocsi dobozat, pedig jo kis stramm doboz es "fule" is van, beletehetnenk szerintem a tarolonkban a szetszort lomokat es szallitani is konnnyebb lenne egyszerre oket... de neeeem, ki kell dobni, csak a helyet foglalja.... a pasik miert nem gondolkodnak kreativan??? De meg raadasul elotte ugraltatott, hogy hol a mani, meg hol a bevasarlo-lista, meg vigyem meg oda a telefonjat is (merthogy rajta mar cipo van) - ez nekem 3x-i foldreules-folallas volt, mivel epp a babakocsit szerelgettem ossze, meghozza pont a halt, ami legalul van... kicsit megmergesedtem, na... jol raugattam, hogy menjen mar, ne is lassam, igy ment el az Auchanba... remelem azert vigyaz magara!!! De mindenesetre lehetne kevesbe szetszort, nem????? VAGY VEGYE LE A CIPOJET!!!

Ime egy foto Zsebibaba Pramette babaautojarol. Most a fekvo reszre van allitva, mar nincs erom varialgatni, majd kicsit kesobb - kuldok ujabb fotokat is. Most megyek, ledolok, mert elfaradtam...

Pusz nektek,
Kamika es Zsebike


Zsebibaba Pramette babaautoja
Kép
kami
 
 


Ismet en. Kozben Maki hazajott, hozott nekem finom dios burkiflit, nyamnyami. En meg mire hazajott, vegrehajtottam a taroloban a koncepciomat: uj nagy dobozba sok kicsi fis-fost beletettem, dobozokat kicsit helyrepakoltam, tok szellosen nez ki, mindennek megvan a helye. Mutattam is neki nagy buszken, mikor hazajott, teljesen elamult. Mar nem banja, hogy nem dobtuk ki a dobozt (ja, a vita utan vegulis font hagyta, nem vitte le kidobni, en meg kaptam a lehetosegen...) En tudtam, en tudtam!!!! Kreativ vagyok es ugyes! (Bar kifaradtam, mint a dog, mert mellesleg terhes is vagyok...)

Szoval szent a beke, nezzuk a TV-t. Gondoltam megnyugtatlak benneteket is :D

Ja, van sodrofa, meg zuhanyrozsa is. Es szilvalekvar a buktahoz, amit holnap akarok megsutni... Hat igen, Auchan...

Na csa!
kami
 
 


Sziasztok!
Megjöttem! :) Jól vagyunk, megyek visszaolvasni, látom termeltetek! :D

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Hát csajok, képtelen vagyok mindenre és mindenkinek reagálni! Ezért már előre bocs! :oops:

Az elmúlt napok alatt megint sikerült halálra dolgoznom magam, napi 12-14 órát, úgyhogy estére jól elfáradtam. Ám ahelyett, hogy lefeküdtem volna aludni a kollégáimmal egész éjszaka pókeroztunk! :D
Buksi nagyon aktív, sokat mocorog. Megvettük a babakocsiját, meg még egy csomó rugit is vettem neki! Sőt, egy felhúzható csilingelő izét is, amit ha a pocakomhoz teszek, nagyon beindul tőle! :) Ja, és ezt már apa is érezte! :)

Kami!
Remélem jól vagy, hát nem semmi, amik veled történtek napok alatt. Nem unalmas a terhességed! :) De az a jó, hogy "semmi" komoly! Pihenj sokat és csak Zsebire figyelj!
Ja, és tök jó, hogy nektek is megvan a járgány, ha jól olvastam, már csak hordozó kell hozzá? :)

Köszi mindenkinek a szopipárnás hozzászólásokat, azt hiszem én is beruházok egy ilyenre!

Apropó! Ti fogtok pólyát használni???

Cat!
Gratula a mocorgáshoz, ugye milyen jó érzés? :) Olvasom, jól halad az építkezés is. Mikor lesz kész?

Mindenkinek gratula az AFP eredményekhez!

Swen!
Ne izgulj, ha azt mondták, hogy minden okés, akkor úgy is van! Az uh-n kiderül minden! Ja, de ha már gond lenne, akkor már a 12 hetes uh-n is látták volna!

Fürdés!
Én mindig fürdök, nem tehetek róla, csak nyáron szeretek zuhanyozni! Nem túl meleg vízben (kb. 37 fok), nagyon jólesik elnyújtózni! Amíg zárt a méhszáj, gond nem lehet. Most Zalakaroson kissé félve mentem a közös usziba, de úgy voltam/vagyok vele, hogy kicsi semmiből sem árt. Nem áztattam magam órákig a vízben, de 15-20 perc uszika és pezsgőfürdő biztos nem ártalmas!

Kiságy!
Nekünk is olyat kell venni, aminek a vége is rácsos, mivel merőleges lesz az ágyunkra a kiságy, így jobban belelátok a végénél! Vagy ez hülyeség? :)

Druszám!
Hidd el, hamarosan te is érezni fogod a bébit, még lesz bőven időd, meg is unod majd! :)

Nanica!
Üdv közöttünk! :)

Bocs, ha nem írtam mindenkinek, de úgyis eszembe jut még egy-két dolog, majd még írok! :)
Dobok egy táblát is!

Timi
Kép Kép
timocska
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?