Új privát üzeneted érkezett!

Csandy, igen a bérlet 2000, 800-ba kerül egy alkalom. (Tehát ha nem vesz bérletet az ember.) Én valszeg csak egyre tudnék menni. Esetleg ha angolon másik csoportba kerülök, és nem szerdán kell járnom, akkor tudok menni jógára. Ez jövő héten derül ki. Sz'al ha most megyek, akkor egy alkalmat fizetnék, ha jó az időpont, akkor meg 2 hét múlva tudnék újra menni, akkor már vennék bérletet. Még nem mondom százra, hogy megyek, függ az oldal-szúrásomtól is, hogy enyhül-e. Ha mennék, hogy ismerjük meg egymást? Mert akkor tényleg jó lenne találkozni.

Szilvi, sajnálom ezt a vese-dolgot, nem is gondoltam, hogy ilyen is lehet! De ha betartasz mindent, biztosan nem lesz gond! Kép Ezt a kutyapózt nem értem, ilyenkor mit kell csinálnod, és mire jó? (Már bocs, ha túl kíváncsi voltam, csak nem igazán értem.)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Kari
Az úszás témában megkérdeztem a védőnénit, aki azt mondta, hogy (na ezt kapjátok ki!) Canestennel bekent tamponnal lehet menni, de még így sem nagyon javasolná.
A hivatalos kismamás könyvben (amit a védőnéni ad) pedig az áll, hogy az úszás a lehető legjobb mozgásos-sportolásos lehetőség a magunkfajta bálnalányoknak.

Ex
Gratula a vizsgához! Nem semmi! Én, mint kismama már azt az izgalmat is nehezen viselem, ha egy kerti csibort találok a Tesco-s salátalevelek között Kép
Amúgy állítólag a combcsont miatt kell a legkevesebbet parázni, mert az mutatja a legszélsőségesebb eredményeket.

Hello
Jaj, nagyon aranyos vagy, hogy aggódtál, az eltűnésem oka az, hogy kiirattam magam (Tarhonya nagy örömére), úgyhogy vége a 10 órás munkanapoknak, a tervteljesítésnek, igaz, ezzel együtt a korlátlan netezésnek is. Amióta itthon vagyok, annyi minden más szórakozás is van (és persze délutáni alvások is!!!), hogy a géphez is csak 1 hét betegszabi után ültem le először, de akkor is csak azért, hogy számláimat elutaljam.

Norwell
Köszi!! 21 hetes a bébike, és külön megkértük a dokinénit, hogy ne mondja el, hogy kisfiú, vagy kislány. Bár Tarhonyapu közben megjegyezte, hogy reméli, kisfiú, ha már ilyen ronda szegény Kép
A gen. Uh nekem is kb. annyi volt, ezért is mentünk el utána 4d-re, ahol direkt kértem, hogy még egyszer mérjenek le mindent, számoljuk át az összes fülecskét, ujjacskát, stb...

Veráska
Szuper a babaágy (és persze a többi is)! Hol lehet ilyet szerezni?

Doren
Nekem is a lenti részen rúg, pontosabban fejel, mert állítólag most úgy fekszik. Néha úgy érzem, mintha hárfázna a lenti "huzalozásomon"; és tényleg baromi kellemetlen. Próbáltam simogatással jobb belátásra bírni, de egyelőre nem sok sikerrel. Ez van.

Kisvirág
Nyugi, megjön az étvágy is! Én most az esti szalonnázgatásra kaptam rá. Császárszalonna+póréhagyma, sajt; nyammm. Még van 1 hét a terheléses cukorig, addig kimulatom magam. Lesz majd étvágyad, hidd el, a baba hamarosan óriási növekedésnek fog indulni!

Trita
Mi 4d-n a Budai MÁV-ban voltunk, kb. 1 héttel előtte kellett időpontot kérni, 8000 Ft volt, ezért adtak papírképet (3 db), vittünk videókazit, arra rávették az egészet, plussz cd-t is vittünk, amire vagy 12 képet tettek. Kedvesek voltak és az összes parámnak eleget tettek, megszámoltuk mindenét, osztottunk, szoroztunk, hogy jók-e az értékek, stb...
A végén (bő 15 perc) már mi szóltunk, hogy hagyja abba, mert Tarhonya kezdett feldühödni és összevissza ficánkolt szegényke.
A vizsgádhoz szintén gratula!

Kanyin
Hehe. Már mi is gondoltunk rá, hogy gáz ez a név, hiszen akkor kereszteltük el így, amikor még csak 4 mm volt! De hát tudjátok, hogy van ez; ilyenkor már nagyon nehéz átkeresztelni, remélem, azért az oviban már nem fogjuk így hívni Kép

Üdv Mindenkinek!
T.
tarhonyanya
 
 


Exdeus!
Ha Te 0 vagy és a férjed is 0, akkor a gyerek csak 0 lehet. Ha egyikőtök A, akkor lehet a gyerek A vagy 0.

Cila!
Mostanában vették, mert akkor elrohanok megnézni. Én összeszerelném most, mert a felsőre jól lehet pakolni, csak azért gondoltam szétszedhetőre, mert esetleg kamaszkorban vagy még előbb már egyiknek se lesz kedve felmászni.
Nekem 2 hete volt a CVS a Szabolcs u.-ban. Én is leadtam Balázst 3 napra a nagyszülőknek az emelgetések miatt. Jó volt egy kis pihi. Azt hittem, hogy ma volt neked ez a vizsgálat. Ne izgulj, hamar túl leszel rajta, csak a várakozás kicsit sok. Gondolom 11-re hívtak be. Akkor UH és utána fel a 2. emeletre öltözni (kb 1-2 óra körül), ahonnan pizsiben és köntösben a kisműtőbe, ami a 3. emeleten van. Egyszerre kb 5 lány megy a váróba és onnan futószalagszerűen kb 5 percenként hívják őket a szurira. Aztán vissza a 2. em. és civilbe öltözés, majd le az UH-ra és megint hosszas várakozás, mert még 1 UH-ot csinálnak. Kb fél4-kor már mehetsz is haza. Nekem a szuri után eléggé keményedett a hasam. Ez kb 5 percig tartott. Ne ijedj meg, ha nálad is ez lesz. Kaját vigyél magaddal, mert azt nem adnak. Italautómatta van az UH előtt, de nem tudom milyen, mert sose próbáltam. Röviden ennyi, bár nem kérdezted, gondoltam, hátha segít ha tudod ezeket. Kép Drukkolok neked és várom, hogy milyen volt.

Szgoron!
Ez nagyon rossz hír. Vigyázz magadra és ne nagyon menj közösségbe nehogy elkapj valamit, bár ez nem könnyű. Remélem nem lázasodsz be könnyen. Nekem ha már 38 fokos a lázam, akkor nagyon beteg vagyok, mivel sosincs lázam.

Mézgombi, Csandy!
Ez a jóga hol van? Ha nem túl messze ill. nem találok közelebb én is szívesen mennék. Aztán a jógatanár végül áttér majd kismamajógára, mert több lesz a pocakos Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 

 
 

Tarhonyanya!
Te jó ég tampon terhesen. Jól emlékszem, hogy más témában de a Te védőnőd mondott már valami marhaságot? Lehet, hogy keverem, minden esetre ez baromság.

jó éjt!
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Kriszta,
Köszi Kép!
Babakocsi: egyetértek a "jó használt" és az "új szar" összefüggéssel, de nem tudom Pécsen van e olyan hely ahol használtat is lehet kapni. Kép
A vércsoport leírásod nagyon szemléletes volt Kép!

Szilvi,
sajnálom, hogy ilyen eü. gondjaid vannak.Kép Ez a terhesség velejárója nálad? Korábban nem volt problémád a veséddel?

Banya,
hol vesztek új lakást? Persze, ha nem titok.

Ma este megyek nődokihoz, már alíg várom, hogy megtudjak végre valamit a babóról. Elvileg ma kapok beutalót uh-ra és vérvételre.
adi77
 
 


Jó reggelt!
Adi! Nem titok hol veszünk lakást: a Király-házban. Elég kicsi sajnos,nagyobbra egyszerűen nem futotta, csak 46 nm. Júliusban lesz kész ha minden igaz, pont szüléskor költözünk.Kép Annyira várom...
Aztán holnap mesélj ám hogy mi volt... Kép

Kép
Kép
banya1
 
 


Adi77!
Babakocsi: neten is keresgélhetsz.
pl. www.babaszoba.hu
de még sok hasonló oldal van. Vagy akár itt a babaneten a keres-kínál-ban.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Banya,
A Király-ház, az ugye a Búzatéren lesz? Megértem, hogy várod a költözést Kép!
Ok, majd mesélek.

Kriszta,
Köszi. Kép Bár gondolom, többnyire Bp-iek. És akkor már majdnem ugyanott vagyok, mint itt egy újjal.Kép De azért megnézem.
adi77
 
 


Sziasztok!!!
KÖSZÖNÖM A DRUKKOKAT!
Nyanya:Azt nem tudom az az emeltes ágy a Sconto-ba milyen masszív,de asztalos lányaként annak tűnik!Kép
Igazából ma már a fénykép is nagyon csalóka!
Drukk az ágyvásárlásban!Kép

Mézgombi:nemtom milyen a kutyapóz,csak gondolom!Megkérdezni nem mertem,mert féltem frontálisan hülyének néz!KépÍgy mondta,"tudja az a bizonyos kutyapóz"!Gondolom négykézláb,kicsit a lábak szétterpesztve!Tegnap apjuk is csinálta velem,hogy ne legyen olyan égő!KépKép
Arra kell amúgy csinálnom,hogy a jobb vese is kiürüljön,áll.ennek hatására szűkül!
Druuk a jógához!Azért vigyázzatok!

Adi!Nem,korábban nem volt gond a vesémmel,az a baj,hogy nekem már az elejétől fogva nagyon nő a pocim,pl.2-3hónaposan már átadták a helyet a buszon,most meg mint aki szülni megy!Kép
Igazából ez nem is gond, csak a vese nem tudja követni a méh növekedését,elnyomja!

Banya!Gratula a lakáshoz!Ez újépítésű?Tök jó,új élet,új lakás!Kép

A tampi dolog hülyeség kinyílhat a méhszájj!
Nyugottan lehet szerintem menni usziba,ilyenkor azért a természet kialakította a védekezőképességet,sokkal ellenálobb a szervezet!
Meg aki hajlamos a fertőzésekre,annak kell vigyázni nagyon!

Mindenkinek puszi!
Szilvi 24+4

Kép
szgoron
 
 


http://www.fitt.info/cikk.ivy?artid=fa43f31a-cd11-40f5-a58f-3fdccff492e2&colid=a 5bba617-2300-412f-ac09-5f6ca2dc2a3a
Szilvi, ez a jógás kutyapóz, egyébként meg az, amit írtál. Igaz, mi nem így hívjuk... Kép
Egyébként most találtam olyat is, hogy pl. emelgethetnéd a jobb lábad, talán az is rásegítene a kiürülésre.
Nyanya, igaz, rosszul írtam: az akart lenni, hogy én dupla 0 vagyok, a férjem A0, csak az A lemaradt. Kép
Adi, én is tudom javasolni a netes oldalakat, és ha van Pécsen helyi hirdetőújság, még abban is lehet találni. Igaz, kicsit több járkálást igényel, mivel ugye nemcsak bemész a boltba egyszer-kinézed-megveszed, hanem egyeztetés-nézés-vétel(ha). Kép
Helloról tud vki vmit?

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Csandy, úgy döntöttem, hogy jövő hét szerdán megtudom, hogy melyik angol csoportba fogok járni, és ha nem szerdára esik, akkor járok jógára. Tehát ha megyek, akkor 2 hét múlva kezdenék, akkor majd veszek bérletet, ma nem adok ki egy alkalomért 800-at, meg Te majd beszámolsz, hogy milyen volt. Kép A másik ami még visszatart, hogy még mindig tökre szúr az oldalam, Gombika egész éjjel mocorgott, alig aludtam, nem tom mi van vele... Szóval nincs valami nagy kedvem ma mozogni, nem igazán vagyok topon... Szombaton megyek a dokimhoz, kíváncsi vagyok, mit mond a szúrásra, elég zavaró, alig tudok feküdni.

Nyanya, tulképpen ez kismama jóga! Kép (Csak mi rövidítjük szimpla jógára.) Az Örstől egy troli megállóra van (82-sel) a Cserepesházban. Csandy ma kezd, én meg ha tudok járni, akkor 2 hét múlva. Havi bérlet 2000, egy alkalom 800.

Tarhonyanya, ez a canestenes tampon tényleg durva! Ha jól tudom, az gombaelleni krém, és miért kellene már előre, mikor az ember még nem is gombás?! Meg lehet, hogy a babának is árt! Én mondjuk alapon a tampontól is távol állok, nem bírom használni, még anno kipróbáltam, és rosszul lettem tőle, szóval én mindig is betéteztem...

Szilvi, tök jó, hogy apjukod ilyen együttérző! KépÉs remélem használ is a "gyakorlat".

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jujjj, tampont tilos terhesség alatt használni, ezt a védőnéni is tudhatná - a fertőzések melegágya!!! A Canesten viszont alkalmazható terhesség alatt is - anno azt mondta a dokim, h aki gombára hajlamos, úgy menjen usziba pocakosan, h előtte jó vastagon kenje be a hüvelybemenet környékét, s akár utána is. Sajna ez a módszer a bacik ellen nem jó...

Ann
annann
 
 


Exdeus!Köszi az infót!!!Igen,a lábam is emelgetem!
Tök vicces így,beszélni róla,s csinálni is!Kép
Reméljük hatásos is lesz!

Mézgombi!Állítólag lesz (vagy volt) a Cserepesbe bababörze!Ha tudsz róla valamit írd már meg légyszíves,oszt elmegyünk és túrunk egyet!Kép
Tényleg,körzetihet oda jársz az Ikea,és a Sugár közé?Mert én még igen,ott a házidokim!(Szilágyi Eszter J.)

Megint vettem 750ft egy macis pelusozó lapot!Kép
Most megyünk érte!!
Ma felhívom a babakocsis csajszit,remélem nem adta még el!Az milemre nem válasszol!Kép

Szép napot!

Kép
szgoron
 
 


Szilvi, a bababörzének utána nézek, Cs.ház 2 háznyira van tőlünk, majd leugrom. Nekem az Orczy térnél van a háziorvosom, még amikor dolgoztam, akkor jelentkeztem be hozzá, mert közel volt az irodához. Most meg már elég messze van, de ő irkálja a táppénzes papíromat, nem akarom ott hagyni. (Majd ha megírta az összeset...Kép Na jó, az genyóság lenne, amíg van kedvem elmászni hozzá, marad. Kép )
Egyébként milyen ez a rendelő? (Mármint a Sugár melletti.) Egyszer voltam, kicsit össze is balhéztam a betegfelvevő banyával, ide akartam járni védőnőhöz, de nem bírta felfogni, hogy az orvosom meg Félegyházán van, minden áron először egy nőgyogyihoz akart küldeni. Végül hagytam az egészet, és elmentem Félegyházán.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Exdeus,
köszi Kép, az újság eddig nem jutott eszembe, de jó ötlet!
adi77
 
 


Ann: szedem én a magne-t, illetve a béres magnézium + b6-ot, és pihizek is sokat.

Egyébként nem is biztos, hogy keményedek, lehet hogy csak a méhem nő és a szalagok nyúlnak. Én annyira hülye vagyok, nem tudom megkülönböztetni, hogy melyiknél mit kéne érezni. Ha valaki megmondaná, hogy a kettő között mi az érzésbeli különbség, tán rájönnék, hogy mit érzek. (Most jó hülyének nézhettek)

Szilvi: hát nem jó híreket hoztál, de itt mindenki szorít nektek és így tuti nem lesz semmi baj!!!

Jóga: nagyon jó ötlet a jógázás, persze csak kimondottan a kismama jóga!
Én jártam rendes jógára és ott szólt az oktató, hogy, ha valaki babát vár az azonnal szóljon, mert annak másfajta gyakorlatokat kell csinálni!!!!

Canesten: alapból 3. hónapig nem ajánlják, utána is csak indokolt esetben. Nekem ezt írta fel a doki (kúp formájába) kb.1 hónapja, de még ki sem váltottam, nem érzem, hogy nekem ez annyira kellene. Kép De hogy tamponnal együtt használva, szerintem baromság. Én biztos nem csinálnám.

Most megyek főzök egy jó kis csirke paprikást Kép
Mindenkinek kellemes napot!

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Kisvirág, mi is kismama jógára mennénk! Kép
Találtam még egy torna kazit,- ha érdekel- én mindennap nyomom, és már kicsit kezdem unni R.R-t, így másik után néztem, Kállai Ildikónak is van kismama kazija. Még "szerzés alatt van", nem tom milyen...Kép
Jó étvágyat a pörihez! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Kisvirág, sztem most mindenki jó hülyének néz, m mi úgy születtünk, hogy mindent tudtunk KépKépKép
Szal nálam
keményedés: a méhed kb 10 másodpercre megkeményedik úgy, h be lehet kopogtatni, mintha beton lenne - majd megszűnik
Amikor a méhed nő, nem kemény a pocid, max. belülről érzed annak. Meg nekem nem az egész nő egyszerre, csak pl. az egyik oldalon érzem.

A.
annann
 
 


Sziasztok!

Én is szívesen mennék úszni, a derekm miatt is, de a fertőzésveszély miatt nem merek. Természetes vízben lenne jó, de hát cudar tél van, az uszoda azért nem túl biztonságos.
A védőnőt én csak azért látogatom mert kell, azt hogy mit mond azt meg jól megszűröm.
Exdeus: igen minden sikerült: 7 kollokvium meg egy 4 tantárgyas szigorlat, nem volt egy sétagalopp, de megvan!

Szép napot mindenkinek

Clair 25+0
clair
 
 


Sziasztok!

Túl vagyok a vérvételen (AFP). Kép Nekem a kórházba küldik az eredményt, és majd akkor kapom meg mikor megyek genetikai UH-ra. Pontosan febr. 20. Megnézte a doki a méhszájamat és minden OK. ott is. Kép
Most pusziltam be egy hatalmas adag sóskát tükörtöjglival meg krumplival és szét akarok durrani, + fogpiszkálóval kell kitámasztani a szememet, hogy el ne aludjak. Mivel a munkahelyemen vagyok erre nem igazán van lehetőségem.

Szilvi! Nagyon sajnálom, hogy ilyen problémák jöttek terhesség közben. Szurkolok, hogy ne legyen semmi baj, és simán végigcsináld a terhességet. Azért a kutyapóz aranyos lehet, főleg mikor apával csináljátok. Kép

Ann! Hát ez az, a bőség zavara. Igazából nem is arról van szó, hanem, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi lenne a legjobb. És én is attól félek, hogy a 140-es ágyunk kicsi lesz ahhoz, hogy ott szoptassak. Viszont ülve meg nem akarok.

Ez a tamponos téma tényleg elég furi, érdekes lehet a védőnéni.

Kicsit el vagyok keseredve, vagy inkább egyik szeme sír a másik nevet. A ház ahol lakunk megnyerte a panelpályázatot, miszerint teljes fűtéskorszerűsítés, nyílászáró csere, szigetelés stb. Az állam és az önkorm. fizeti a 2/3-át a költségeknek. Eddig ez nagyon baráti, hiszen ezt én is akartam. Viszont ezt még idén meg fogják csinálni. Fel lesz állványozva a ház, ki-be járkálnak a dolgozók, fúrás-faragás egész nyáron. Kép Én meg júliusban szülök. Valaki átélt már ilyet? Mennyire legyek beparázva?

További szép napot mindenknek!

Edit

Kép
Kép
kanyin
 
 


Üdv!
Clair, hát tudtam én, hogy sikerült, csak biztos ami biztos alapon rákérdeztem. Kép Hiába a kíváncsiság...
Edit, sajna nincs más módszer, max. ha sűrűbben viszed sétálni a gyereket, vagy hosszabb időre beköltözöl valamelyik rokonhoz.
De ez még talán mindig jobb annál, amit egy másik helyen olvastam, hogy pallón kell járkálni a társasházban, mert épp a lépcsőházat újítják.
Szopi: tegnap a barátnőmmel elmentünk a védőnénihez, és kaptam tőle egy szopis könyvet, amiben benne van, hogy hogy kell a mellet masszírozni, és képzeljétek, sikerült kitermelnem pár cseppet. Meg is lepődtem, de mostmár minden este jöhet a masszír, ha meg a közelben lesz a férjem, akkor ő. Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Andi: tudom, hogy ti a kismama jógát néztétek ki. Én csak azért írtam amit írtam, hogy nehogy valakinek eszébe jusson rendes jógára menni Kép

Ann: akkor már kezdem érteni a különbséget. Valószínű, hogy akkor nem is a keményedésről van szó, csak növekedésről. De mától megfigyelem hogy mikor mit és hogy érzem. Köszi Kép

Clair: gratula az összes vizsgákhoz Kép Ügyes voltál.

Kanyin: sejtem milyen álmos vagy most. Tegnap du. én el is mentem aludni. Szerencsére én megtehettem Kép Érdekes, hogy neked a dokid kapja az eredményt, pedig ua. a kórház. Én már nem értek itt semmit.

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Sziasztok!
Mézgombi!
Sajnálom, hogy nem találkozunk, majd két hét mulva, remélem jobban leszel, mindenképpen mutasd meg magad a dokinak, a szúrás miatt, remélem nincs gond.Beszámolok majd milyen a jóga.
A védőnöm nekem is azt mondta, hogy be kell jelentkeznem, a terhesrendelésre az Örsre, hiába nem ott van a dokim, el is mentem be adtam a taj.kártyát, és mikor már másfél órája ülök ott, és a kutya sem szolt hozzám, elmentem. Egy anyuka azt mondta, neki ott van a dokija, azért hívták be , de velem nem foglalkoztak. Nem tudom mi volt, azóta nem voltam. A házi orvosom ott van, ő rendes, időnként megyek vérvételre is, de a lisztérzékenységem miatt, nem a terhesség miatt, időnként nézni kell a vérképet, és ez van a legközelebb. Ja, és ott voltam EKG.n is.

Nyanya!
Mézgombi már leírta hol van a jóga, ez kimondottan terhes jóga, izomlazítás, légzőgyakorlatok, ilyesmi, bár még ma megyek, majd írok, hogy mi volt. Tök jó lenne, összejönni!!

A bababörzét is megkérdezem!

Clair! Gratula a 25-höz!!!!!!!

Szép napot, mindenkinek!!!

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziótok!

Gyes-gyed témához: a gyeddel azért kell vigyázni, mert csak akkor kapja az ember, ha a szülést megelőző két évben legalább 180 napig biztosított voltál (magyarul volt munkahelyed). Fizufüggő, úgyhogy nem árt a jó kis "zsíros állás", csakhogy ebben is van egy csavar: úgy számolják, hogy ugyebár mi nyáron fogunk szülni. Na most nem a szüléstől visszamenőlegesen egy év alapján kapod a gyedet (tehát ha mondjuk júniusban szülsz, akkor nem 2005 júniusától 2006 júniusáig nézik a fizudat), hanem nekünk, mivel 2006-ban szülünk, 2005. január 1-2005. december 31-ig tartó időszak alapján fogják kiszámolni. Vagyis naptári évet néznek. Remélem, érthető volt.

Tnyanya!
Én is úgy tudtam, hogy tilos a tamponhasználat a terhesség alatt...

Virág!
Fini paprikás, fénypost küldj nekem!!!KépKépKép

Kanyin!
Hát, az nem lesz kellemes, hogy ott fúrnak-faragnak majd felettetek, de gondolj bele, még talán jobban jársz, hogy akkor csinálják meg, nem pedig most, a fűtési szezon kellős közepén.

Ma délelőtt voltam védőnéninél, aki szerint egy kevés keton van a vizeletemben. Nálatok volt ilyen? Megkérdezte, mennyit iszom, mondtam, hogy lehet, hogy nem eleget. (Pedig az utóbbi időben tényleg igyekeztem odafigyelni.) Meg egy kicsit mintha fel lennék fázva, a torkom meg gyuszis, úgyhogy itthon is vagyok táppénzen. Majd megmondom dokibácsinak ma este, hogy mi van, mit csináljak. Remélem, Mazsola jól van, és nem lesz baja...
A körzeti orvos azt mondta, szedjek C-vitamint, most meg azt olvasom, hogy a túladagolás káros a magzatra... Na most akkor mi van??? 200 mg-osat vettem, meg szedem az Elevitet (minden másnap), amiben 100 mg van. Szerintetek?
Meg délelőtt a bal oldalamon olyan szúrás volt, amit még soha nem éreztem, aztán most már elmúlt. Lehet, hogy csak a szalagok?

Na, panaszáradat befejezve Kép, jók legyetek, és kicsit drukkoljatok nekem, mert este, ha Mazsola is úgy akarja, akkor meghallgatjuk a doktor bácsinál a szívverését! (Nálatok is hallgatták ennyi idősen már?)

Pussz mindenkinek

Sziasztok

Norwell+Mazsola (19+6)

Kép
Kép
norwell
 
 


Norwell!

Ez a GYED téma nekem nem egészen tiszta, tehát összességében kiváncsi leszek, hogy én mennyit fogok kapni. Tavaly jan-máj.21-ig Gyeden voltam, aztán kb. két hónapig GYES-en, aztán dolgoztam. Remélem, hogy nem ebből vonnak majd egy átlagot, mert akkor kevesebbet fokok kapni, mint előzőleg. Te erről tudsz valamit konkrétan? Ha igen, akkor világosíts már fel.
Én a múlt héten igényeltem a GYES-t újra, aztán meg mégsem. Kiderült, hogy még a OEP-nél sem tudnak pontosan semmit. Ugyanis figyelmeztettek a pénzügyesek a munkahelyemen, hogy ebben az esetben tök új jogviszony kezdődik jan 1-től és ezért csak arányosan annyi táppénz jár nekem, ha beteg leszek, ahány napot ledolgoztam ebben az évben. Tehát ha igénybe veszem a GYESt, és holnaptól veszélyeztetett terhes leszek és kiír a dokim, akkor kb. 30 napig kapok táppénzt utána csak a GYESt. De mivel én már dolgoztam tavaly is, ezért volt olyan OEP-es aki szerint az alapján simán jár a táppénz, egy másik szerint meg az előzőekben leírtak alapján. Mivel nem tudott senki tutit mondani, ezért nem mertem bevállalni, mert ugye az ördög nem alszik. Viszotn arra van lehetőség, hogy két hónapra visszamenőleg igényeljem, így majd márciusban fogom megtenni, mert addigra már 90 napot fogok dolgozni, tehát nem lehet belőle problémám. Így majd 3 hónapot kapok egyben. Bocsi, hogy ilyen bonyolult voltam. Lehet, hogy nem is érint senkit, de ha mégis, azért írtam le, hogy tudjátok nem semmi fejetlenség megy a hivatalos intézményekben.

Kisvirág! Hát tiszta beájulosz vagyok. Kép Az eredményt én sem értem miért összevissza kapjuk. Neked mennyi időt mondtak? Nem tudod hol lehet esetleg előbb érdeklődni, már úgy értem, hova küldik tovább, mert az nem a MÁV-ban vizsgálják.

Exdeus! Ne is mondd, remélem azért nem lesz annyira borzasztó.

Szasztok!

Kép
Kép
kanyin
 
 


Norwell: nyisd az ablakot megy a hami Kép

Kanyin: nekem 2 hetet mondott az aszisztens csaj. De mivel nekem vidékre küldik így én ebbe azért kételkedem. Amúgy nem tudom helyileg hol elemzik ki.

Tényleg a genetikai UH-ra vinni kell az AFP eredményt? Mert 2 hét múlva kellene mennem UH-ra, és nem tudom lesz-e addigra eredményem...

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Adi!
A babaszobán Te is feladhatsz hírdetést, hogy babakocsit keresel és csak pécsiek írjanak és akkor nem kell mindig lesned, meg lebeszélni, hogy honnan hírdet csak várod a hírdetőket. Én még azt is beleírnám, hogy fényképes legyen.

Mézgombi!
Köszi, akkor még körülnézek a környéken, de kocsival az Örs sincs olyan messze, csak dugóban sok.


Kisvirág!
Ha a méhed nő, azt többnyire az egyik oldalon érzed én pl csak a jobb oldalon és inkább olyan szúrások. A keményedés olyan, mint ha hírtelen elnehezedne a hasad és szinte kézzel is érzed, hogy keményebb.

Exdeus: Biztos, hogy jó az a masszírozás és nem korai még? Én félnék, hogy méh összehúzódásokat okoz. A mellbimbót viszont lehet fürdés után törölközővel dörzsölgetni, hogy edződjön a szopihoz.

Csandy!
Lehet, hogy majd egyszer lenézek, ha lehet 1 alkalommal is menni, csak hogy találkozzunk Kép Szüleim a közelben laknak én is a Stadiontol költöztem a XIII.kerbe és fiammal még az Ikeánál lévő sztk-ba jártam laborozni meg védőnőhöz.

Norwell!
Ezzel a Gyed kiszámítással most nagyon elkeserítettél Kép Azt hittem, hogy a szülés előtti utolsó 180 nap számít. Én előtte gyes-en voltam. Ilyenkor remélem nem azt a kb 23Ft-ot veszik alapul, hanem a papírforma szerinti fizumat.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kisvirág!

Igen vinned kell az eredményt a genetikai UH-ra.Azt is MÁV-ban csinálják neked? Ha igen mikorra kaptál időpontot?

Nyanya! Én is kicsit el vagyok keseredve, de azért remélem, hogy a GYES nem számít bele és nem éves szinten átlagolják, hanem amennyit ledolgoztál annak a napi átlagát veszik majd. De ezt én csak józan paraszti eszemmel gondolom így. Reméljük Norwell többet tud nekünk erről mesélni.

Szasztok!

Kép
Kép
kanyin
 
 


Üdv!
Kriszta, hát ebben a könyvben meg pont az van, hogy a törcsis megoldás a létező legrosszabb dolog, mert nem sok köze van a szopcsihoz, és még kellemetlen is.
Egyébként nem korai, mivel elvben kb. az 5. hónaptól van rá lehetőség.
De tudod, kinek a pap... Kép
Lehet, hogy kicsit bonyi, de érdemes lenne ránéznetek a www.oep.hu oldalra, ott talán megtalálnátok, hogy akkor ki mire számítson. Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Kanyin,
megállapítják újra a fizudat - az addigi emelésekkel - és abból fogják újraszámolni a TGYÁSt és a GYEDet. A táppénz és a GYES amúgy se számítana bele az átlagba, de így, hogy nem dolgoztál, nem a kapott pénz az alap. De ha pl. a két GYEDed egybemosódott volna, akkor uazt az összeget kapnád végig, amit eredetileg megállapítottak. Az átlag akkor lenne lényeges, ha közben a munkahelyed megszűnt volna és passzív jogon kaptad volna a gyedet...
Ha szeretnél tudni kb összeget, kérdezd Szakbarbárt itt: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9036766
Írd meg a pontos dátumokat, összegeket, kiszámolja Neked Kép

Ann
annann
 
 


Nyanya: köszi a válaszod. Lehet, hogy akkor mégsem keményedem..

Kanyin: genetikára a Söfibe megyek. Oda még nincs időpontom, de ha vinnem kell az AFP eredményt akkor nem is tudom mikorra jelentkezzek be. Fogalmam sincs mikor ér a védőnőhöz az eredmény. Grrr... A beutalóra ráírták, hogy 18. hetes UH, de ha nem lesz meg az eredmény addigra, akkor mehetek a 19-en, vagy új beutaló kell?
Kicsit zavaros már ez az egész nekem, de lehet, hogy már én bonyolítom túl.
Az is zavar, hogy egyszer ide megyek, egyszer oda. Lehet hogy szülni egy harmadik helyen fogok Kép Egyébként már gondolkodtam a doki váltáson is. Hát nem tudom.

Söfis csajok: genetikai UH-ra előre be kell jelentkezni, vagy mész amikor mész?

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Üdv!
Mára kiderítettem, hogy számomra mégis csak a GYES marad...
Aztán rájöttem, hogy sok értelme nincs a szomorkodásnak, mert ha ehhez hozzáteszem a havi 11 rugó családi pótlékot, az már több, mint amit eddig a sulitól kaptam+diákhitel (amit ugye vissza kell fizetni).
Optimista vagyok, mi? Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Látom, ahogy megint eltűntünk, senki nem ír... Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Hello Lányok!
Adi merre vagy?
Mi volt tegnap?

Kép
Kép
banya1
 
 


Sziasztok!

Kriszta,
köszi a hírdetős tippet, talán ha jövőhéten több időm lesz megpróbálom Kép!

Banya,
Téged nem érint rosszul az amit Norwell leírt? Mármint, hogy az előző évet veszik alapul a gyed számításánál. Nem is nagyon értem én ezt igazán.
Tegnap voltam nődokinál. Tapintásra minden oké, korának megfelelő méretű (tehát él Kép), zárt méhszáj. Egy kicsit azért megkönnyebbültem. Kaptam beutalót az 1. trimeszteri szűrésre (uh-ra, vérvételre). Azt mondta hétfőn, szerdán v. pénteken mennyek. Talán akkor holnap el is mehetnék Kép. Nekem is hüvelyi uh lesz. Valószínű oda megyek ahol te is voltál. A dokim azt mondta, hogy lehet képet kérni (500 ft/kép) és vhs kazit vinni. Bár én nem hiszek semmiben. Neked sem adtak. Azért biztonság kedvéért felfegyverkezek kazetta, cd, dvd Kép. Banya én még itt sohasem voltam. Könnyen megtalálom az uh-ot ill. a labort? Tegnap magyarázott a doki valamit, de sajna már mikor kiléptem a rendelőből a felét elfelejtettem Kép. Képzeld, megmondta mennyibe kerül majd a szülés és én hülye elfelejtettem Kép!!! Talán 40 v. 50 ezer, nem tudom. Remélem még szóba kerül, ha nem, hát megkérdezem. De ciki!
Ja és azt mondta 11 h körül mennyek akkor nincsenek olyan sokan. Hogy birom ki addig, gondolom éhgyomri labort néznek?! Vagy nem? ráadásul előbb az uh-ra kell mennem és csak utána a laborba. Hát az akkor min. 12h! Te hogy mentél? Sokan voltak? Azért is jó lenne tudni, hogy mennyi időre kéretőzzön el a párom a mh-ről.
adi77
 
 


Szia Adi! Csupa jó hír! De jó! Kép
Először is: (csak hogy időrendben válaszoljak): Norwell felvilágosítása engem is rosszul érintett. Elég rosszul, mert ráadásul nálam pont az a helyzet, hogy tavaly októberben váltottam állást. Előtte minibálbérre voltam bejelentve, most meg 70.000 Ft-ra. Azt gondoltam, minél tovább dolgozom, annál nagyobb összegben fogják majd megállapítani a gyedet. De ezek szerint cseszhetem, már úgyis mindegy. Ezt a hülyeséget... És ha decemberben szülnénk? Akkor is 2005 számítana? És én pl azt sem tudom, hogy mennyi a minimálbér után járó gyed... Gondolom valami hatalmas összeg... Ennyit a zsíros állásról...
A tegnapi élményeidhez pedig gratulálok. Örülök hogy minden rendben van.Én biztosan nem bírnám ki, hogy ne holnap menjek el rögtön uh-ra, de gondolom el is fogsz menni... Kép Szerintem egyébként is menj minél hamarabb, mert lassan Te is átlépsz a 2. trimeszterbe.
A hüvelyi uh-tól ne félj, nem gáz, sőt még jó is mert tök szépen fogják látni mindenét. Valószínű pont oda fogsz menni ahol én is voltam. Ha bemész azon a ronda ajtón, van egy pár lépcső, felmész a szoborig. Ha jól emlékszem, jobbra van a szülőszoba, és balra kell menned, én legalábbis ott voltam ultrahangon. A labor kint van, van egy ferde tető kint, és alatta egy kis kuckó-épület. A vért ott veszik. Nekem sem mondta senki, hogy éhgyomorra menjek vagy ne, de én olyan ideges voltam, hogy ha akartam volna sem tudtam volna egy falatot sem letuszkolni a torkomon. Én először uh-n voltam, de azt sikerült nagyon gyorsan lezavarni. Szerintem reggel sincsenek sokan, én 9 körül voltam, illetve egy kicsit előtte. Én a helyedben reggel mennék, így nem kell kettészakítani a napot.
Én ilyesmiről még nem beszéltem a dokimmal, hogy mennyibe fog kerülni a szülés, olyan ciki ezt a témát felhozni...

Kép
Kép
banya1
 
 


Banya,
köszi, sokat segítettél az útbaigazítással Kép!
Én sem merek enni, úgy hogy 99%, hogy reggel megyünk.
Azért, mielőtt elkeserednél, járj utána ennek a gyed kérdésnek! Kép Én a Norwell megállapítás szerint, talán 1-2eFt-ot vesztek, nem foglalkozok vele.
Te tudsz valamit a kórház által a kismamáknak szervezett tanfolyamokról, kórházlátogatásról? Tegnap erre is rákérdeztem, azt mondta a doki, hogy február környékén szokták szervezni, de nem tudja, mert Õ nincs benne, hívjam fel a Családtervezés ...-ot. Na erre sem emlékszem pontosan kiket is, de majd csak megtalálom Õket. Kép
adi77
 
 


http://kanga.internode.hu/programok
Adi nézd meg ezt az oldalt, szerintem itt van egy-két hasznos info.
Mindenképp utánajárok a gyed-dolognak, pontosabban ráuszítom a férjemet erre a témára, ő jogász, biztosan jobban fogja érteni az ilyen szövegeket. Mást úgysem tudok tenni...
Hú nagyon várom már hogy mesélj a holnapról... Így hogy én ilyen sokára megyek, abból táplálkozom, amit mások írnak... Kép
12+5

Kép
Kép
banya1
 
 


Banya,
hát szuper ez az oldal amit feltettél KépKépKép!
nem is gondoltam, hogy ilyen létezik!
Még nem nagyon olvastam bele, de ha ma nem lesz olyan sok meló (remélem ma egy kis pangásra számíthatok a diákok terén), akkor belemélyedek. Köszi! Kép
adi77
 
 


Sziasztok!

Nálunk tegnap délutántól egész estig behalt a Babanet, eltűntek a topikok. Azt hittem általános problem, de amint látom, Ti tudtatok írni.
Tehát én nem direkt tűntem el, Ex! Kép

Ma hazautazunk Félegyházára, csak vasárnap jövök vissza, de arra gondoltam, hogy utána amint lesz időm, készítek egy összeállítást a Tgys, Gyes és egyéb nyalánkságokról, meg összeszedem a nem biztosítási alapon járó juttatásokat is, sz'al mindent, amit egy kismama kaphat. Csak ehhez elő kell túrnom a szocjogos jegyzeteimet... Egy csomó féle lóvét lehet kapni, én is akkor döbbentem rá, mikor tanultunk, de ennek köszönhetően tök pontosan nem is emlékszem már rá. Így ha meglesz minden, akkor mindenki ki tudja skubizni, mire jogosult. (Remélhetőleg...)

Csandy, majd várom a jóga-beszámolót! Kép Tényleg jó lenne, ha Nyanya is tudna jönni, (na meg én is) és akkor már hárman taliznánk! Kép A szúrásom áttért a bal oldalra...Kép De talán enyhébb változatban. Ha jól emlékszem, vkinek szintén van szúrása, nem tom mi lehet ez.
Akkor már értem, miért akartak minden áron először dokihoz küldeni a terhesgondozáson... Magyarán ide azok járjanak, akiknek az orvosuk is itt van, úgy látszik kismama-hiányuk van a dokiknak (na meg lóvé). Kép

Megyek takarítani, meg egy csomó dolgom van, mielőtt utazunk, most nem is leszek pár napig, így már Mindenki jó hétvégét kívánok! Kép

Jut eszembe, nem süt a nap! A medve nem látta az árnyékát, tehát jön a tavasz! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Mézgombi,
már várom a gyes-gyed beszámolót Kép!
Hát remélem a medve dolog bejönKép! Bár azt mondják egyenlőre marad a hideg.
adi77
 
 


Merre vagytok?
Nektek sem működik a bnet, ahogy Mézgombinak sem?
adi77
 
 


KépKépKép Elmegyek ebédelni. KépKépKép
adi77
 
 


Sziasztok!

Én itt vagyok. Nekem működik.
Délelőtt voltam a védő néninél. Mindent rendben talált Kép
Egyet viszont nem értek. Hogy van neki valami korongja és azon szokta megnézni, hogy hányadik héten vagyok. Azt mondta, hogy már a 17. hetet taposom. Hát érdekes, mert én úgy tudtam 16+6 napos vagyok ma.
Mondja meg már valaki, hogy hogy kell számolni?
Okt. 08-án volt az utolsó mensim első napja. Akkor most én mennyi idős vagyok????

Mézgombi: kellemes hétvégét nektek!!!

És tényleg jöhetne a tavasz Kép

Még idebiggyesztem a mai öröm híremet: SIKERÜLT az írásbeli nyelvvizsgám Kép

Most megyek én is ebédelni Kép Ma nagyon éhes a kis Mogyorócska.

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Tegnap tényleg nem műxött a Bnet, de ma igen. DE: ha elmented a kedvencekbe, akor is bejön, amikor ilyesmi hibajelenség van. Tegnap én csak úgy tudtam olvasni.

Kisvirág, nem akarok szőrözni, de ha 16+6 vagy az a 17. hét, nem??? Mint ahogy az az ember aki 20 éves elmúlt a 21. évét tapossa Kép

A.
annann
 
 


Szisztok!

Nekem sem ment a net tegnap, de most már ok.

A gyes, gyed dolog engemm is érdekel! Az egyik kolleganőm hozott egy meglepetés ujságot, és abban az van, hogy a gyed, az az évi minimál nyugdíj kétszeresének 70%-a, most már nem értem az egészet, a munkahelyemen ugy mondták, hogy a szülés előtt egy hónapig sima táppénz, utánna szülésig valami terhességi járulék, ezt sem értem. Várom a beszámolót.

Voltam tegnap jógán, egy órás volt, hét kismama jött el, egy idősebb hölgy tartotta. A Cserepesházba a recepción kell fizetni, és a nyugtát kell leadni a hölgynek. Lehet alkalmanként is (800Ft) A bérlet 2000 Ft. , az a gond, hogy nem egymás utánni négy alkalomra szol, hanem honap elejétől, honap végéig, gáz, ha valamikor nem tudsz menni, mert akkor is meg kell venni minden hónap elején. ( én nem vettem bérletet) A jóga viszont tök jó volt, egy kismama volt velem egyidős , a többiek, még nem jártak itt. Mondta is a hölgy nekünk az elején, hogy mindenből annyit csináljunk ami jólesik. Halk zene, félhomály végig, tíz perc bemelegítés, utánna minden féle gyakorlat, mindíg mondja, mikor kilégzés, mikor be, nekem ez nem nagyont ment még, mindíg fordítva csináltam. Az utolsó negyed órában lekapcsolt minden fényt,. feküdtünk a szőnyegen, mindenki ugy ahogy akart, és relexáció, ő folyamatosan beszél, hogy lebegünk a föld felett, meg ilyesmi, én ebbe sem nagyon tudtam beleélni magam. De jó volt. Zokniban vagyunk, nem kell semmit vinni, csak kényelmes nacit, volt nagy labdás gyakorlat is, tök jó volt.
Mézgombi!
Jó hétvégét, szerintem próbáld ki, remélem talizunk majd!!!
Kisvirág!
Gratula a vizsgához, csodállak az energiádért!!
Szép napot mindenkinek! Andi

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Kisvirág,
grat. a vizsgához Kép!
Ann-nak igaza van Kép, tényleg már a 17.-et taposod Kép.

Andi,
lehet, hogy én is benevezek kismamajógára (Banyától kaptam program infót). Pécsen csak 200Ft.Kép
adi77
 
 


Ebéd közben még beugrottam egy kicsit...

Csandy, köszi a beszámolót! Tényleg genyóság, hogy nem 4 alkalmomra szól a bérlet, hanem egy hónapra. Hát, nem is volt tolongás. Lehet, hogy szét kellene néznünk a környéken, hátha van máshol is. Lehet, hogy az sztk-ban tudnának mondani infót.

Kisvirás, a Babaszobán van egy szülési kalkulátor, nekem kb. az jött ki, mint ahogy a dokim is mondta. http://www.babaszoba.hu/topics/9month?BXID=CA6B6A43-97901251-A07DADBE-BD8AE760
Hát, lehet, hogy nem jól másoltam ide, de csak rábukkansz, a 9 hónapnál van.
És gratula a nyelvvizsgához! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Nem igazán értem.
Mikor megszületik valaki akkor 0-a éves egészen 1 éves koráig. 2 éves koráig 1 évet mondunk rá.
Most durvát fogok írni: ha ma meghalnék a koporsómra 30-at írnának, mert még nem töltöttem be a 31-et.
Szóval holnap lesz a 17. hét első napja nem? És onnantól a 18. hétig a 17-et mondom nem???

Ezek szerint az afp-t sem jókor vették le?
Na azt hiszem most elég zanza vagyok.

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Csandy, lehetsz egészen szülésig táppénzen, nem muszáj megkezdeni a kiírás előtt 28 nappal a TGYÁS-t.
De mondjuk szülésig tápénz
- utána TGYÁS - 24 hét A terhességi-gyermekágyi segély összege a szülési szabadság kezdő napját megelőző NAPTÁRI évben keresett jövedelem napi átlagkeresetének 70-%-a.
- utána GYED - a naptári napi átlagkereset 70 %-a, de maximális összege, havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 %-a , amely összeg 2006. január 1-étől 87 500 forint (az lőző 2nek nincs max összege) - ez e gyermek 2 éves koráig, emellett nem dolgozhatsz
- utána 2 éves kortól GYES 2006. január 1-jétől havonta 25 800 forint - mellette dolgozhatsz akár 8 órában
+ anyasági támogatást is kapsz a szüléskor - 2006-ban 58 050 forint ... ez egyszeri.
Gyakorlatilag ennyi. Akülönbség abban van, h munkahelyről mész TGYÁSra, GYEDre, mint az elsőbabások sokan, vagy tanulás után mennél, mint pl. Exdeus (rmeélem, jól mondom), vagy a második babád után (mintpl. Kanyin)... máshogy számolódik a cucc. Ha dolgoztál előtte végig, akkor van az utóbbi 1 év átlaga...

Esetleg ezt is érdemes olvasgatni:
http://www.magyarorszag.hu/ugyintezo/ugyleirasok/szocell/gyertam?mohu_location=C _Advisor

A.
annann
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?