Új privát üzeneted érkezett!

imádja ha apja "játszik " vele - vagyis dobálja :lol:
Kép
Vendég
 


szereti kipakolni a játékos ládáját...
Kép

itt pedig a szép új láncunk. :)
Kép
Vendég
 


Már fél órája a kiságyba tettem, már álmos de még mindig hallom hogy sikongat, pedig kellene még aludnia egy rövidet.
Olyan nagy a kísértés nekem, hogy gyorsan elaltassam, mert úgy menne rövid időn belül, de tudom hogy az nem megoldás, ha el akarok érni valamit. Iszonyú nehéz!!!!!

Az előbb nagy volt a csend, hát a légzésfigyelőt babrálta, kihúzta belőle a dugót.

Tényleg ti használjátok még? Mi nem mert úgyis lemászik az érzékelőről és akkor meg riaszt. Többször előfordult, azóta be se kepcsolom.

KépKép
domidina
 
 

 
 

Ez a nap sem volt semmi! 11 után gondoltam majd cicin elalszik.El is aludt, beraktam a kiságyba, elkezdenék reggelizni, erre már fel is ébred! 5( :!: :shock: ) perc múlva! Virgonckodva! :? Hát ezért voltam mérges, éhen halhat az ember tőle, mert lerakni 1mpre sem lehetett!Aztán 1kor sikerült elaludnia 1,5 órára. Addig gyorsan az ebéd agy részét megcsináltam, kajálás kilőve. 2 csokiszelettel turbóztam fel magam. Délután 4kor sikerült is egy normálisat ennem. Persze aztán hányingerem lett.
Levente egyre szemtelenebb! Ha húzza a hajam vagy beleharap a cicibe, mérgesen rászólok szerintetek mit csinál? Kiröhög! Nem csak mosolyog szószerint kiröhög! Szépen állunk! Elszaladt vele a ló cseppet! Csak akkor pityeredik el ha azt mondom neki (bármilyen hangnemben) hogy alvás.
Ő is beszéget, de inkább csak ha olyan kedve van, inkább sikít vagy ami gyakoribb ordít. A kedvenc elfoglaltsága mostanság négykézláb dőlöngélni előre-hátra, mint egy őrült és ordít közben. Erre a mozgásra annyira rákapott, hogy néha szopi közben is szeretné csinálni. Végre elindult kúszásban! Főleg ha van cél, akkor kotor ezerrel! Ma majdnem kimászott a szobából. A keze már kinn volt a kövön, de biztos nem tetszett neki, mert visszafordult. :D

Hú, Orsi nagyon jó az az úszógumicsoda! Tetszik! Szóval odavan Kolos a vízért? Nem akart kimászni belőle?

Edina te most tulajdonképpen az altatásról szeretnéd leszoktatni Lilit? Vagy valamit félreértettem. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű. Lehet nekem is bele kellene vágnom Levivel. Semmi energiám hozzá. :oops: :?

Hihetelen, de már fel is ébredt! 15perc. :cry:

KépKép
kora
 
 


Sziasztok,

nem tudom, hogy a láncnak köszönhető-e a negatív hatás, de kolimanó 6kor ébredt és elég nyűgös volt egész reggel. alig akart enni, végül az egyik ciciből evett de a másikből csak negyed órával később egy kicsit. egyszerűen nem kell neki, már megint. de este be sem vette a szájába, fordytotta el a fejét és sírt, hogy ő ezt nem kéri. de a rendes kaját sem volt hajlandó megenni, csak nagy küszdelem árán tudtam egy kicsit beletukmálni.

én használom a légzésfigyelőt, de nem ebben a funkciójában, mert nekem van benne bébiőr is és ilyenkor bárhol vagyok a házban/kertben hallom ha mocorog. amúgy kolos is szereti piszkálni, egyszer ő is megkaparintotta és arra megyek be, hogy ott van a kezében ül az ágyban és bolgodan eszi. :)
(nekünk két érzékelő lapos van, így bárhol lehet a kiságyban mindig van vétel)

igen, kolos is imádja az úszógumiját, és tényleg egy kis vizibéka, amennyit a vízben van nem csodálnám ha úszóhártyát meg pikkelyeket növesztene. :lol:
Vendég
 


pedig jol all kolosnak is am a lanc...s lehetne ez a topikosszetarto jelunk, lassan mindenkinek lesz:-))
nekem mindenki azt mondta, h. nem lehet negativ hatasa a lancnak, mert mitol lenne...de en borisz elso lancanala a fejembe vettem, hogy az negativ hatasu volt. 2 napig mindenkeppen nyugosebb volt (nappal), mint barmikor elotte. de az uj lancnak (vagy legyen az barmimas) egyertelmuen pozitiv a hatasa!

nagyon jo a meztelenbirkozos kep apaval!

annak ellenere is mondom, h. ma megint felsirt 6 ora utan, de mire raneztem volna, visszaaludt, viszont 6.50kor megint felkelt, akkor adtam neki enni, de - gondoltam - lottek a kesoi reggelemnek, de azert visszatettem, s most - mint szokta o regen is - visszaaludt egybol meg egy orat! es meg en is!!! de ahogy en a parlagfu miatt eredtem!!! a szemem se tudtam kinyitni:-(. most mar jobb, h. kibicikliztem magam alizzal!!

most hogy itthon van ez a kisordog is, szinte egesz delutan uton vagyunk, legalabbis szabadban, ezert mar borisz evett homokozoban is. na nem a homokbol (vagy lehet, h. abbol is), de annyira jol elmolyolt benn, h. ott kapta meg az uzsit (mostanaban jobban nyitja a szajat mar, de a lelkesedest, amit aliznal tapasztaltam, meg mindig nem latom...de a vizet nyakalja ebben a melegben, vegkepp).

no mar levi is beszallt a gyorsasagi versenyben:-))) remeljuk, valamelyikuk majd a nyakaba veszi borsoszemkiralyfit is:-))

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Most ilyen későn, de nem a nyügös éjjel miatt :lol: :lol: Lili f8-tól f6-ig aludt. Juhhhéééééé!!!!

Tegnap azzal fejeztem be hogy éppen fél órája tettem be az ágyba hogy aludjon még egy rövidet, hogy bírja estig. Na abból aztán nem lett semmi, mert 3/4 6-kor már abbahagytam, már ne aludjon, mert akkor nagyon későn aludna el. Na meg átsírta az alvásidejét.

Talán van haladás, tegnap még 1-1,5 óra kellett míg elaludt végre, ma de. már 50 perc, most meg 40 perc is elég volt. Csak rájön végre hogy miért is rakom a kiságyba és hogy ott mit kell csinálniaű

Kora: Nem az alvásról akarom leszoktatni, hanem elérni hogy a kiságyban aludjon el egyedül mindenféle segédeszköz nélkül. Ami ugye én lennék a párnán való ringatással és járkálással. Eddig sajnos csak így aludt el, ha ringattam. Na ezt kell megváltoztatni, ami ilyen korban már elég nehéz és hosszabb is mint korábban.

Egyébként azzal is kezdened kellene valamit (mármint szerintem, de ha te nem így látod...) hogy nincs el nélküled, egy percre sem, mert az nem lehet hogy ne tudjál még enni sem tőle. Ki kell hogy bírja azt az időt, ennyi el kell lennie egyedül is.

Olvastam most egy ilyen esetet, ott nagyon súlyos volt a helyzet, szó szerint állandóan cipelni kellett, nem tudta egy percre sem letenni a gyereket. Javaslat: ha sír soha ne vedd fel (kivétel, ha éhes, álmos, fáj valamije, tehát ha valami baja van és nem csak azt akarja hogy vedd fel) hanem te üljél le hozzá és játszatok, el kell terelni a figyelmét. Aztán ott lehet hagyni, ha újra kezdi, megy minden előről.
Azt is meg kell tanulnia hogy hogyan játszon egyedül egy darabig. Persze nem órákról van szó, de ilyen korban egy negyed órát simán ki kell hogy bírjon.
Közben pedig ott vagy a közelében, beszélsz hozzá, talán lát is. Közben pedig tudsz csinálni ezt-azt.
Na ezt is olyan könnyű mondani, mint az alvásra szoktatás, de baromi nehéz végigcsinálni, addig amíg eléred a célod.
Egyébként ez a Suttogó mindent megoldban van.

De most én elhatároztam hogy kitartok ha törik-ha szakad!! A felvesz/letesz-t használom.

Ja Kora én ennyi alvás után (15 perc) altattam vissza. Ez kevés alvás. Már ha sikerült. Ha nem nem, de megpróbáltam.

Megyek amíg alszik még van egy-két dolgom...

KépKép
domidina
 
 


Tegnap 2x kellet visszaaltatni este, a 2.ra hosszabb időre sikerült, de fél4től 5ig hancúrozott :roll: .Meg nem mondom miért gondolta úgy, hogy akkor jött el az ideje.
Úgy értettem, hogy magától alvásra, bocs ha nem voltam érthető.
Szóval tudom, hogy nem jó, hogy nincs el magában egyáltalán, de azóta csinálja ezt megint amióta ilyen nagyott kínlódott a felső fogával+meleg. Nyűgös még mindíg. Visszaaltatni ritkán lehet Leventét ( már említettem, hogy soha nem volt jó alvó, de már sokat javult), cipelheted, ringathatod ahogy akarod nem hatásos csak a derekad meg a hátad akar leszakadni. Ehhez már hozzászoktam, de ez nem tetszik, hogy megint nem lehet lerakni. Már egy csomó mindent tudtam mellette csinálni.
Igazság szerint sírni hagyni nem tudom és nem is akarom. Nem mindíg sikerül elterelnem játékkal a figyelmét, olyankor felveszem főleg most, hogy apa éjszakás, nappal próbál aludni. Szóval azért nem tétlenül hurcolászom :P Köszönöm a tippeket!
Bizakodom, hogy visszatér az eljátszogatásra, végülis már nem ismeretlen számára. :wink:

A Suttogót én nem olvastam, de azt hallottam róla elég katonásan beosztja az időt. Ez nekem nem annyira tetszik, mi más típusok vagyunk. Viszont ahogy hallottam sok nőnek megoldást jelentett. Goldolom ez is habitustól függ... vagy nem?

KépKép
kora
 
 


na mi megjartuk a paskalstrandot, borisz megint paradet csinalta a gyerekmedencebol, ki se akart jonni, pedig mar ilyenkor 1 oraja aludt volna itthon, aztan alvas utan meg egy ilyen parade! ki is dolt estere jocskan! szopcsi nelkul akart bekeredzkedni az agyaba, de azert csak rabeszeltem egy kis szopcsira!

kora,
aliz volt ilyen, h. nem volt el magaban...nem csinaltunk vele mashogy semmit, mint borisszal. ilyen volt, ilyennek szuletett. most se szeret hosszan elmolyolgatni egyedul. viszont szemlelodosebb volt sokkal, mint borisz. lehetett vele kocsmazgatni baratokkal, mert elult az olunkben...borisz menne, tenne mindig!
a suttogot annak szabad csak csinalni, akinek a habitusahoz kozel all, mert szerintem - rovid tavon - gyakran fajdalmas szulonek-gyereknek egyarant, bar hosszabb tavon biztos elonyos, csak nemtom, joe-e, ha hamar egy kulso ritmusra es masok igenyeire akarjuk szoktatni a kolkot, azt hiven rola, h. ugyanolyan, mint az osszes tobbi velekoru, ahelyett, h. az ritmusat, igenyeit figyelgetnenk, s max, lassankent picit terelgetnenk a sajatunk fele a mi ritmusunkat es igenyeinket (ez a nehezebb!) meg az ove fele!! de sokan, akik vegigcsinaltak ezt a procedurat, eskusznek ra, sokan meg azt mondjak, mert kar volt (pl. az ejszaka atalvasat szorgalmazo modszert) vegigszenvedni, mert a visszaesesek meg szenvedosebbek a szulonek, mert nem megszokja a gyerek ritmusat, hanem ujra es ujra megeli, h. masmilyen, mint amit a szulo elvar tole.

bar okoskodom itt: jelzem azert, nem olvastam a suttogot, csak itt a neten a tapasztalatokat:-)))

Kép
Kép
momoska
 
 


ja. nekunk nincs is legzesfigyelonk. feltem, h. arra is rakattannek, s nem tudnek meglenni nelkule, s alizt meg mindig azon fektetnem:-))
tenyleg tudatos volt, h. nem szereztunk. alizt nathasan hoztuk haza a korhazol, olyan hangosan lelegzett szorcsogott 2 honapig, vagy meg tovabb, h. nala nem okozott gondot, h. nincs, hallottuk, ha lelegzik.
borisznal meg biztam...hisz ugyis a szobankban alszik meg. ki tudja eddig, aliz mar kovetelozik, h. koltoztessuk at hozza!

Kép
Kép
momoska
 
 


tenyleg orsi, kolos megul ebben az uszogumiban, mert borisznak is hasonlo van, csak koralaku, d ugyanez a sarga-duplakoros, meg alize volt, de nala nem hasznaltuk, mert o ket eves korig elviselni se tudta, ha nem erzett talajta a laba alatt, de borisz meg olyan 3-4 percig elnezelodik benne, aztan teper kifele, azt szereti, ha akezemben lebeg, vagy csapkod, vagy a lepcson jatszik, vagy rajtam maszkal es ugy csapkod, de ebben az izeben unatkozik, ugy tunik, neha kinyul csapkodni, de nem eri el annyira a vizet!

Kép
Kép
momoska
 
 


Jó reggelt!

Jön a foront és gondolom ez volt az oka hogy többször kelt megint éjjel, és ennek ellenére is csak f6-ig aludt. Most meg alszik már 1,5 órája. Sajnos elaltattam, mert megint itt vannak a szerelők már hétőf óta, de most nagyon zajosak lesznek és muszály volt még előtte aludnia. Mondanom sem kell 10 perc sem kellett és aludt is.

Kora: Valóba ilyen a könyv illetve az elv amit képvisel és ez nekem sem jön be, ilyen feszített napirendet ezzel a módszerrel biztos nem alakítanék ki, nem is ezért altatom.

Csak valóban ahogy Momoska is írja nem tudom mivel teszek jót, vagy ártok. Azzal hogy erőltetem az egyedül elalvást vagy ha úgy alttom ahogy szokott és akkor ő sem sír annyit és nyugodtan alszik el, vagy erőltessem.

Csak azt nem tudom, hogy mi a fenétől fog rájönni, hogy én mit akarok tőle? Hogy azért csináljuk mert a kiságyban kell neki elaludnia. Úgy bánom már, hogy korábban így szoktattam, csak ő sosem volt az a típus, akit letettem és elaludt mindig segíteni kellett neki.
Úgy irigylem azokat akik leteszik a kiságyba a gyereket, elmolyol még egy kicsit aztán szépen elalszik.
Lili inkább csak jól fölpörgeti magát és a végén hulla fáradt és álmos, de nem tud lenyugodni és elaludni.

Szerintetek egy idő után kinőné azt hogy altassam? Meddig tartana ez így ha nem erőltetném a dolgot, mert szörnyű nézni ahogy sír.

És az a baj hogy a végére már én is elvesztem a türelmemet és ingerült leszek és ideges és ezt biztos Lili is érzi.

Felébredt uh. megyek is.....

KépKép
domidina
 
 


egyedül maradtam???? :( Gondolom menekül mindenki a meleg elől valami jó kis pancsikálós helyre.... Mi meg a lakásban hűsölünk!

KépKép
domidina
 
 


Momoska, én is cak hallomásból a Suttogót és az alapján veled értek egyet.
Nekünk sem volt légzésfigyelőnk, apa kijelentette, hogy nekünk az nem kell én meg nem hadakoztam. Igaz az első héten (akkor még tudtam volna) nem mertem aludni, mert féltem, hogy nem lélegzik. :? De aztán nem aludt szinte semmit, úgyhogy tényleg felesleges lett volna. :? :wink: :roll:

Ti természetes vízbe belevittétek már a gyerkőcöt, vagy azt még nem szabad?

Edina, nálatok milyen meleg van? Nem lehet, hogy Lili a meleg miatt ébredt többször éjszaka? Hozzánk nagyon beszorul, szegényről csak úgy ömlik egész nap a víz meg éjjel is pedig megy.
Egyébként olyan Levi, mint Lili, ha alvásról van szó. El sem tuom képzelni, hogy valaha magától el fog aludni.. :( Tök azt csinálja, mint Lili.

KépKép
kora
 
 


A ventillátor megy egész nap... ez kimaradt :wink:

KépKép
kora
 
 


Hát igen valószínű Levente ilyesmi marad. Ha kimegyünk vele babakocsival ( elég az udvar) akkor nagyon jól elvan. Elnézelődik eljátszogat a játékaival a kocsiban. Bennt már sokszor nem ilyen nyugis! Lehet, hogy "utcagyerek" lesz. :)

KépKép
kora
 
 


Sziasztok,

jól mondod Edina, mi kijöttünk anyáékhoz pancsizni. már déleőtt is kimentünk a vízhez, mert csak úgy fojt rólunk a víz. nagyon durván meleg van.
Kolos nem is aludt egész déleőtt, csak fél 12kor sikerült elaltatnom, de elég volt hogy felvettem és már csukta is be a szemét.

tegnap meg annyira melege volt hogy este 10kor játszott, nem kart - vagyis nem tudott aludni a melegtől. pedig álmos volt, láttam rajta. aztán ráadtam egy rövid újjú, rövid nadrágos body-t és abban aludt. persze most hogy nem volt rajta hálózsák, azt játszottam mint Edina, állandóan felkeltem betakarni. :) :(

úszógumi: régebben egész jól elvolt benne, de most már ő is jobban szeret a kezünkben lenni, csapkodja a vizet, és rugkapál... olyan édes ahogy örül a víznek.

mi már vittük a balatonba kolost.

én régebben úgy voltam vele, hogy nyűgnek éreztem, hogy altatnom kell kolost, de most már beletörődtem. azért ő este elalszik magától, de napközben szinte mindig altatnom kell. de neki sokszor elég, ha felveszem, ringatom egy picit, és mivel álmos már csukja is be a szemét. de van olyan is, hogy 10 percig állok vele a kezemben, majd leszakadok, és az istenért sem akar aludni. szerintem majd kinővi - legalább is remélem - mert már 9 kg és ennél már csak nehezebb lesz.

én sem hazsnáétam soha a légzésfigyelőt, mert amikor kolos pici volt mindig beriasztott, mert nem érzékelte hogy lélegzik. én meg nem akartam idegeskedni. de most jól jön a bébiőr funkciója.

megyek, mert még nem ebédeltünk...
Vendég
 


mi is megirigyeltük Nüncsitől a dühömgőt, de mi az eredeti funkciójában használjuk (még). nagyon élvezte, bár az volt az első, hogy kimászott belőle. :lol: :? nem kaptam olyat ami magasabb volt. de ez is jó.
Kép
Vendég
 


Látom azért vagytok :)

Szerintem nincs meleg, bár Lilinek ezen a hőfokon is gyöngyözik a nózija.
Nálunk jó idő van 24,5 fok, este is, most nem tudtuk lejebb hűteni.(igaz megy a klíma, de azt is csak tegnap kapcsoltuk be, elég jól szigetel a házunk)
Tegnap napozóban aludt és én most nem takartam be. Mondjuk vlamikor hajnalban azért a hátára dobtam egy pelenkát, de így sem fázik.

Most délben aludt el. F12-kor beraktam az ágyba 2,5 óra után és vagy 20 percet intenzíven hempergett, dumálgatott, pakolgatta a dolgait, (én közben a heverőn pihiztem) aztán már hasra vágta magát és furta a fejét a párnájába, meg gyűrögette, néha oldalra fordította a fejét és pár pillanatra megnyugodott. De most sírás nem volt. Na mondom most van itt az idő!!!! Fölvettem a vállamra hajtotta a fejét és elbóbiskolt. Egy perc sem kellett és már raktam is vissza az ágyba.

Azt hiszem ezzel így kiegyeznék. A ringatást azt jó lenne elfelejteni, de kínozni sem akarom. Persze az éjjel az más, akkor ringatom, mert se energiám, se türelmem akkor ezt eljátszani. Meg apát sem akarjuk felkelteni. Akkor jobb ha minél előbb visszaalszik.

Nem sokáig tarott a kitartásom igaz???? Azt írtam hogy most aztán..... irgum burgum..... végigcsinálom!!..... de nincs hozzá idegzetem, türelmem, és nem akarom hogy ennyire sírjon.
Azért még próbálkozom, de a ringatást azt nem csináljuk már. Persze ez itthon működik, de pl. anyuéknál. De arra meg ráérünk később is, úgy sem mostanában megyünk.

Hallottatok már a Gulan vagy Jiaogulan gyógynövényről? Megjött a Strakl és abban van ez a kúszónövény, teának használják a leveleit. úgy is hívják hogy a "hallhatatlanság növénye", mert rettenetesen jótékony hatása van. Egyébként szobanövényként is nevelhető.

KépKép
domidina
 
 


edina,
a baratnom is mindig ringatta a kislanyat, alizzal egyutt nevelgettuk oket, fel ev van kozottuk, a masik kislany az idosebb. aztan mikor mar 1 ev koruli lett, akkor eleg volt, ha mellebujt egy masik agyba, s mesel neki, utana bevitte az o agyaba, aztan mikor 2 ev korul gyerekagyat kapott, akkor ott aludt el mesere, de ketsegtelen, h. mai napig problemasabb ot elaltatni, mint alizt valaha, pedig mar 6 eves. keson alszik el, mert megvarjak, mig nagyon almosnak tunik, s akkor is hosszabban kell neki meselni, amig bele nem alszik a mesebe, vagy ha nem alszik bele, akkor meg tobbszor kiszologat, kijon a szobabol utana, de aztan mar visszamegy magatol, s alszik. napkozbeni alvasrol meg 2(!!!) evesen leszokott! de minden mas tekintetben onallobb es erettebb aliznal!!

ez csak egy pelda. de ha nalatok ez az onalloan kifarasztas, s utana kicsi ringatas megy. akkor ez nagyon emberi, szerintem!!

en is gondolkodom, mit kellene borisz ejjeli ebredeseivel csinalni, mert ha nem veszem ki, mikor 1x vagy 2x ebred, akkor o dumalgat, neha felsir, forgolodik, bele is alszik 10-20-30 perceket, de nem nyugodtan, egyszer-ketszer mar birtam igy 1-1.5 oraig, mert azert csalad es anyakimeloen teszi eztde aztan csak kivettem, mert szopcsi, s mar alszik is!! csak ijesztegetnek, h. ha 1 eves koraig nem szoktatjuk le az ejjeli evesrol, akkor rutin lesz.
de en egypar het ilyen forgolodos-szenvedos alvast (s meg nem is probaltam egesz ejjelre) nem kockaztatnek szivesen, mert amugy o olyan kis nyugisan, szepen alszik, csak hat 1x-2x szopcsizik, de az 5 perc ebrenlet!

egyebkent o ilyen idoben nem kap halozsakot. ujjatlab bodyban van. amikor leteszem este, vagy az ejjeli szopcsi utan, akkor betakarom, de amugy nem izgatom magam. szerintem eppe eleg neki ez a benti 24-25-26 fok. meg en se takarozom, pedig takarozos fajta vagyok.

Kép
Kép
momoska
 
 


sziasztok!

jaj de meleg van! kimentem kimosni a kukat es gyorsan visszaszaladtam. bent lehuzott redonyokkel is 28 fok van. ejszaka 26-27-et mutat a homero. Norit rovidujju bodiban es kis labas gatyoban teszem a kisagyba ejszakara.

mindenki nagyon jol nez ki a kepeken, Nuncsin nem latszik hogy beteg lett volna, Kolos ahogy a mosogepet nezi, teljesen levett a labamrol, meg a pancsoloja is jo!!! Nori is eszi az orrunkat, mint Levi, meg a labat. Mi meg sajna nem maszunk, csak neha kuszunk de picit, ulni kb. 5 percig megy majd dolunk el. Nori imad a magnoval matatni, o a dj nori. :)
David is nagyon ugyin ul mar es tüni a mosolya.

Legzesfigyelonk nincs.
Altatas: szoktam en is ringatni, anno a suttogo utmutatasa alapjan szoktattam a kisagyra, amit nem banok mert ugye addig velem aludt es sirt nagyon ha betettem, mostmar nem sir. Most itt a nagyija, aki tele van energiaval, es szerintem ez hatassal van ra, es nehezebben nyugszik le. Szoval a felvesz-leteszt alkalmaztam, a konyv tobbi reszet csak utmutataskent olvastam el, jo tudni dolgokat (a vedonom ram se nez). Van hogy enekelek neki, ringatom es o meg rugi-bugizik, majd` kiesik a kezembol, de lassan, 10 p multan elalszik. Mostanaban meg ugy is el szokott aludni hogy a szobajaban megkinalom innivaloval, es ha ker akkor leulunk, o az olemben es szopizas kozben elalszik. Kb. 8-ig leteszem aludni este, utana meg egyszer (10 korul) megetetem igy reggel 7ig kibirja, addig alszik.

Reka,
Koszi a vasalo leirast! Ja, egy baratom volt bikram jogan az astorianal, ahol nagyon meleg van (40fok?). ugye te irtad hogy a tesod tart ott orat? Azt mondta, hogy nagyon kemeny! De jo lehet, majd egyszer elmegyek, kiprobalom (de meg ahhoz edzeni kellene). En astanga jogazom es szerintem ez is segitett hogy konnyen jott vilagra Nori. Nekem a sport nagyon fontos, de persze most Nori a legfontosabb.
Az iwiw-es kepen nevet, mindjart ide is felteszem (remelem meg nem tettem fel, ha igen bocs az ismetlesert...)

Sziasztok!
Csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


ja, Lilirol is szivesen latnek kepet!

az uszodas kep: Kép

KépKép
Kép
csillaz
 
 


harapos a gyerek
Kép

KépKép
Kép
csillaz
 
 


nem a legfrissebbek, de nem sokat változott azóta...
Kép

nem igazán van kép, mert van ugyan egy szuper gép, de nekem az túl profi és nem tudok vele jó képeket csinálni, állandóan homályos lesz.

De most csináltam egyet, az még megszerkesztem aztán fölteszem

KépKép
domidina
 
 


na ez friss 10 perce készült..
Kép

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok, jó reggelt mindenkinek!

most gyöngyösről jelentkezem, tegnap délután lejöttünk. hát az utunk... az borzalmas volt. még kis értünk a városból de kolos már nyűgös volt, semmivel nem tudtam elterelni a figyelmét, utálja az ülést. így kivettem és végig az ölemben utazott. de ott sem maradt meg egy mp-ig sem, ment volna felfedezni a dolgokat. játszott a biztonsági öv csatjával, a napellenzővel... mindennel, de nyugton nem ült.
ahogy megékeztünk beraktuk egy kád vízbe, és lenyugodott. elég nyűgös volt egész este, mondjuk én is az voltam, olyan meleg volt, folyt rólunk a víz. 8kor már el is aludt - és reggel fél 8ig húzta a lóbőrt. :) de ekkor sem önszántából ébredt, az apja olyan hangosan tudja csinálni a dolgait, felébresztette. :(
és megint megjött a szopikedve, este meg reggel is rendesen evett. :lol:

mivel játszik Lili a 2. képen. nem tudok rájönni.

a harapós Nóri nagyon édes kép. :)
Vendég
 


kolos felállt!!!
épp most az előbb, itt ülök a gép előtt, ő játszik mellettem, és egyszer csak érzem, a combomat fogdossa, odanézek és látom, hogy itt áll kapaszkodva belém és a mellettünk lévő ágyba. :lol: :lol: :lol: :lol:
mindjárt izzítom sa gépet, hogy elkapjam a pillanatot...
Vendég
 


Sziasztok!

Kép: ez egy háromlábú kis vadászszék. Most ez volt a kedvenc, mármint tegnap.

Hú de jó neked Orsi, hogy Kolos ilyen jól aludt! Lili nem, sajnos, éjfélig többször felsírt, igaz nem kellett kivennem, de 2-kor igen és evett is. De így is csak 6-ig bírta!.
Ahhoz képest én meg elég fitt vagyok ma, takarítunk ezerrel. Elmentek a "mesteremberek" így van mit.

Ettől én is félek, hogy nyügösködik a kocsiban, és sír a hordozóban, ezért nem is megyek vele egyedül kocsival. Volt már rá példa nálunk is, igaz, nem mentünk hosszú útra, így valahogy eltereltem a figyelmét, de mi van ha egyedül vagyok???

Pedig hétfőn vinnem kéne a dokihoz tanácsadásra, a 6hós kimaradt, meg táp is kellene és Tibi nem ér rá sűrű napja lesz. De azt hiszem most bevállalom, úgy is be akartam már vinni őt a munkahelyemre a csajokhoz. Mindig nyúzzák a fülemet hogy mikor megyünk már be... Talán most. Tibivel ilyenre nincs idő, türelmetlen!!!

Ma nagyon jól ment az alvás, a déli pl. szuper volt. Fölmentünk, adtam neki inni, aztán fölvettem, hogy büfizzen, sétáltam egy-két percet és már aludt is... :D :D :D már 1,5 órája alszik uh. lassan ébredni fog!

megyek mert még ezer dolgot kellene csinálnom.

Holnap lehet megyünk autósülést venni. Fehérváron a múltkor bent voltunk a brendonba, - említettem - de benézünk egy másik bababoltba is, hátha olcsóbban és több választékból tudunk vásárolni.

Kolosról sikerült képet csinálni? NAgyon ügyes ez a fiú!!!!

KépKép
domidina
 
 


sziasztok,
ugyes a kolos-fiu, es szepek a csajok. borso szerintem hamarabb fog felallni - sjana - mint barmi mast, mert mar nagyon kozel van hozza, es mar egy ket hete is kepes volt csomo ideig allni, ha megkapszkodhatott valamiben. ezert elterelgetjuk a dolgoktol, amiben kapaszkodhat, legalabbis, mielott kuszna-maszna.

tegnap meg az allatkert egy padjan sikerult kajalnia (ma a budai varban fog avlahol, mert szaloki agi koncert lesz a mestersegek unnepen, s aliz nagyon birja, de foleg az apja), es mivel hirtelen nem volt itthon semmi gyumis-gabonas bebidesszert, ezert egy fozelekeset pakoltam be, pedig borisz konzervbol meg csak ilyen gyumiset evett. de volt itthon Hipp finomfozelek. na az elso alkalommal vettem eszre kajatol reakciot a gyerekem arcan , s megnyugodtam, h. ha nagyon akar, ki tudja kopni a kajat...aztan, mert beletorodos tipus, vegul megette, de az elso falat utani arcat sose felejtem el...meg is kostoltam, tenyleg borzalmas ize van, s csak most olvastam el, h. az osszes hipp-fozelekben van tejpor, sot a spenotban tejszin is. hm.

egyebkent aliz meg nem vittuk allatkertbe ennyi idosen, csak masfel evesen eloszor, mert azt hittuk, meg 7 honaposan nem erdekli. hat - ha borsot nezuk - tevedtunk. 2 es fel oraig figyelte feszult figyelemmel az allatokat, nem nyafogott, s minden allatnal (ami megmozdult) kulon eksztazisba jott. nagyon figyelt, nagyon elvezte, nagyon sikongatott, s dumalt nekik. egy percig se tunt faradtnak.

a kutyak, macskak is nagyon erdeklik, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig is fenntarthato az erdeklodese.

ja. es mindig megharagszom ra (ezen a heten mar 4x csinalta), ha f8 elott felebred reggel, s mar nem akar visszaaludni, de mindig ugy meghatodom, h. milyen kis engedelmes kolyok, mikor (ma pl. 7kor) visszarakom az agyaba, s hiaba nem almos, elhummog meg csendben (ma 40 percet), s ha nincs mas, hat elalszik inkabb....ma reggel 9ig! en mar vissza se alszom, inkabb csodalgatom.
aliz meg - mint kiderult 9kor - mar egy oraja csendben rajzolgatott a szobajaban! igazan kimelo uzemmodban vannak a gyerekeim, ezt mar szeretem.
(ja, de borisz nemcsak 7kor kelt am eloszor enni, hanem mar f4kor is, h. felreertes ne essek:-))

Kép
Kép
momoska
 
 


autozas kolyokkel.
mi mar aliznal kitapasztaltuk, h. kolyokkel csak alvasidoben szabad autozni (kb. 3 eves koraig minimum), s aliznal ez nagyon be is jott. elindultunk az alvasidejeben, s altalaban vegigaludt az utat, de ha 30 perccel hamarabb felebredt, az mar gaz volt.
na ez borisszal is mukodott egy ideig, es meg mindig csak akkor autozunk vele hosszabb utra, ha a delelott alvasa jonne, de mar 2 honapja autoban csak fel orat bir aludni egy szuszra (babakocsiban is, de azt csak delutan csinaljuk vele, s az olyankor eppe eleg). neha olyan 40 perc bambulas majd nyugoskodes utan visszaalszik, s akkor jo, mert alszik hazaig (fertodi utban merem, az olyan 2 es fel ora), de ha nem alszik vissz, az iszonyat...kb. 20 prc utan kezdodik a semmi se jo neki...nem uvolt, de nyivakol, felsir, nyafog, de meg igy is jobb, mintha nem az alvasidejeben indulnank:-)

JA!
muszaj megosztanom veletek aliz tegnapi 2 bolcsesseget!!!

setaltunk az allatkertben es tobb tusszogorroham utan azt mondtam:
- a francba a parlagfuvel!!
erre aliz:
- anya ne a parlagfuvet szidd, az nem bant senkit, hanem az allergiat, mert akkor szidhatnank a narancsot, a kenyeret meg a tejet is, nem???

utana egyszer csak azt mondja:
- anya aki talal negylevelu loheret, annak nincs is szerencseje, mert en mar talaltam, de meg nem volt szerencsem.
mondom:
- dehogynem. neha talaltal penzt az utcan, vagy szerencsed volt, ha olyan baratnoddel talalkoztal a jatszoteren, akivel szerettel volna. vagy szerencsed van, h. ilyen jo ovonod van, vagy szerencsed van, hogy ilyen szep vagy.
- any, az nem szerencse, hogy szep vagyok.
- miert, az termeszetes? - kerdezem en.
- igen, mert minden ember gyonyoru!!

ra kell jonnom, h. a gyerekek tenyleg bolcsebbek a felnotteknel. csak kar, hogy ok is elveszitik ezt. hm.

huuuu! jo hosszu lettem. le is lepek gyorsan, mert ugylatszik elojott a manias grafoman enem:-))

Kép
Kép
momoska
 
 


jaj, nekünk ma nagypon rossz napunk van. Kolosnak vlhol jön vlmi fog (talán a felső) mert állnadóan sír, meg nyűgös, semmi nem jó neki, nem eszik rendesen, mindig a szájában turkál. még én sem tudom megnyugtatni, pedig az anyai szag midnig bejön. délelött megint nem aludt, így tettünk egy nagy sétát ebéd előtt, majd n 1kor tudtam elaltatni. de csak 1 órát aludt, sírva ébredt.
majd most nem rég aludt el megint, de nagy nehézségek árán, már 6x bekentük az ínét, de ezek a gélek sz*rt sem érnek. :x
ja, és volt egy taknyolásunk is, annyira beütötte a szemöldökét, hogy bedagadt és piros lett. :cry:

igen, sikerült lekapnom amikor felállt, de elfelejtettünk kábelt hozni a géphez, így majd csak otthon tudom letölteni őket.

nekünk nem jött be hogy alvásidőben autózzunk, mert pl. mikor reggel megyek/ünk át anyáékhoz épp mikor aludni kéne, ő csak nézelődött vagy, nyafogott. mikor álmos kolos nagyon nyűgös tud lenni, olyankor van a semmi sem jó neki. de ő kicsinek sem volt az az autóban alvós fajta. egy kezemen meg tudnám számolni hányszor aludt autóban, pedig ő aztán elég sokszor ült már.

de jó hogy borisz ennyire érdeklődő. én félnék, hogy kolos elunná az egészet. ezek szerint ő is felállt már?! nagyon ügyi!!

ezeket a dolgokat/mondásokat téynleg fel kéne írni ahogy Edina mondta a minap, mert olyan aranyos. és bölcs - természetesen. :)
Vendég
 


Sziasztok!

Nagyon aranyosak a gyerkocok!

Orsi!Nagyon ugyes Kolos,gratulalok.Nekunk is van ilyen pici medencenk,gombas,mar reg hasznaltuk,inkabb a tengerben usztatjuk Nuncsit.de viszont a klimavizet abba toltjuk :lol:

Csilla!Igen az Astorianal levo bikram terem a tesome, egy masik lannyal csinaljak egyutt.Mar voltam 3x,nagyon jo volt.az a jo benne,hogy agyon izzadom magam,igy olyan erzesem van,hogy hu de megszadiztam magam :wink: ,utana meg tok jo erzes hogy kibirtam 90 percet 40 fokban.En sem birom a meleget,de ez valahogy mas.Probald ki.szolj ha mesz akkor megyek en is,legalabb talizunk.Vettel vasalot?

Kora!Nuncsi sem alszik el magatol,sot mar egy honapja nem is az agyaban alszik,hanem velem vagy a medencejeben.Szerintem jol teszed ha inkabb te altatod el,es nem hagyod sirni,nekunk is volt ilyen korszak de ringatasrol leszokott magatol.Most kaja kozben alszik el vagy adok neki teat,cumit(ha nem kopi ki).De ha kene most is szivesen ringatnam alomba.Nekem megeri h szepen nyugodtan es ne zaklatottan aludjon el.
Mi Nuncsit mar sokszor usztattuk a tengerben,szerintem kifejezetten jot tesz neki.

Evi!Koszi a lazgorcsos cikket.

Folyt kov.

Kép
mamice
 
 


Momoska!Nagyon edes Aliz,gondolom ilyenkor olvadoztok a ferjeddel,milyen ertelmes,aranyos kislanyotok van.Alig varom,h Nuncsike is dumaljon.kivancsi vagyok,h fog beszelni,milyen hangja lesz.
Tegnap elmentunk egy etterembe kajalni es volt ott egy pici cica es Nuncsinek is nagyon tetszett.Dani fellvette,megmutatta neki kozelrol,erre Nuncsi mondta miijjaaaauuu.Dehogyis,csak viccelek :wink: De nagyon tetszett neki.
Tok jol elvolt 1,5 oraig az uleseben amig mi megkajaltunk,romantikaztunk a hegyteton.

Egyebkent Nuncsinek majd mindennap laza vagy hoemelkedes volt,kiveve ma.Ilyenkor vagy adok neki nurophent vagy elmulik magatol.ez most hozzatartozik a mindennapjainkhoz.Ejjel kb 5x,6x felebred,ugyhogy kicsit faradt vagyok reggel.Mindig felhuzza a labat a fejere van hogy pukizik van hogy csak sirdogal.Nem tudom miert van ez,de egybol visszaalszik ha adok neki vizet.egyszer tuti pelenkat kell cserelnem mert van vagy ket kilo a sok viztol,de ilyenkor visszaalszik mikozben cserelem.

Ket het mulva indulunk haza a suli miatt.nagyon nehez,mert vegre visszatertunk a regi kerekvagasba,kialakult az eletunk igy harmasban,es most el kell mennunk.mindig megfordul a fejemben,h jol dontottunk e,de sajna valamit kell kezdenem magammal kesobb.ez legalabb tetszik,es nem lesz fonokom.

Kép Kép medence
Hetfon,kedden,szerdan,csut mar sikerult kivaltanom a 12es kajalast fozelekre,plusz gyumolcs+kekszre.tokre orultem neki de ma nem kellett neki a fozelek igy maradt a tap megint.

jo ejt mindenkiek!

Kép
mamice
 
 


ohhhhhhh yeeeeeeeeeeeeeeeah!Nuncsi csak egyszer kelt fel,de akkor is egybol visszaaludt.Negy het utan eloszor :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Edina!Nagyon aranyos Lili,es ugyes.Nuncsi meg nem int papat tudatosan csak veletlenul.Es ha kerdezunk tole hol van ez hol van az nem erdekli.Neha ha kerdezem hol a tata(dani) vagy hol a mama(en)akkor rank nez,de azt se mindig.
Azt hiszem te kerdezted a legzesfigyelot.
En hasznaltam a legzesfigyelot vegig,en azzal aludtam jol.Nekunk is a ket tablas volt,egyszer riasztott,de akkor is egy kis sipolas volt,nem tudom vegul is mi volt az,de jol mukodott.
Most mar nem hasznalom mivel nem is alszik a kisagyban.De ha benne aludna bekapcsolnam,mert ugy hallom is ha mocorog vagy felkel.
Ha kulon szobaban alszik akkor legzesfigyelo nelkul kapcsolom be,szinten h halljam mit csinal.

Szep napot mindenkinek!

Kép
mamice
 
 


Sziasztok,

mint írtam a tegnapi nap szörnyű volt, végül nem sokat aludt délután , 3/4 órát. :cry: és megint sírva ébredt. este is nekem kellett altatnom, mert úgy fájt az ínye. szegénykém, olyan rossz látni hogy szenved és ez ellen nem tudok tenni, :cry: :cry: :cry:
éjjel viszont jól aludt, reggel 8ig. este fél 8tól. :lol:
én elég rosszul aludtam, mert átvittük Szabi szüleihez a kiságyat, hogy nyugodtabban tudjon aludni - mert itt vannak sósornőmék is és ők elég későn fekvők, és úgy van a szobaelosztás, hogy kénytelenek rajtunk átmászkálnak így a kicsit átraktuk, hogy ne zavarják. beüzemeltük a bébiőrt és így azt hittem, majd nyugodtan alszom mivel hallom ha felkel, de nem. nagyon szörnyű volt, hogy nem volt mellettem. még soha nem aludtam ennyire távol tőle. minden zajra feriadtam amit a bébiőr közvetített, pedig lehet, hogy nem is ő volt. mert pl. azt is lehett hallani ha a szölők megfordulnak az ágyban. túl érzékenyre van állítva. én meg ott paráztam, hogy mi lesz ha felébred és nem hallom meg, és ha anya kell neki...stb. végül szabi hajnalban kikapcsolta az őrzöt (a tudtom nélkül) és akkor tudtam egy rendeset aludni.

Réka: én is ugyan ebben a cipőben járok, vlmit kell kezdenm magammal, de még nem döntöttem el mit. én nem szeretném bölcsibe adnik, vagy hogy dada vigyázzon rá. Dani milyen gyakran jön majd látogatni titeket? a szüleidnél fogsz lakni? ők biztos tök boldogok, hogy Nüncsi ott lesz velük.
annyira aranyosak azok a képek!!!!!
sajnálom, hogy még midnig hőemelkedési vannak.
ja, és tök jó, hogy már eszik főzeléket is.

ma hivatalosak vagyunk barátokhoz vendégségbe. ott lesz a Dani - a másik kiskrapek, aki 1 hónappal fiatalabb. kíváncsi leszek most mit szólnak majd egymáshoz.
meg tegnap találkozutnk egy másik ismerőssel ahol 1,5 éves a kisfiú és annyira tudják ezek a kölykök, hogy ki a gyerek. kolos úgy nyújtotta felé a karját, megfogdosták egymást aztán a kisfiú elszaladt galambot hajkurászni, kolos meg csak nézett utána. :shock:

én is sok lettem, megyek is...
Vendég
 


szegeny kis kolos!! de legalabb az ejjeleit nem zavarja meg ez a franya fogzas!!! nezzuk a pozitiv oldalat!

egyebkent orsi, nem, borisz meg nem all fel, csak kozal all hozza, de ahhoz, hogy egyedul felalljon, eloszor negykezlabazni, ill. egyedul felulnie kellene, de azokra igenyt sem mutat, leginkabb csak a felallasra, ha mi felultetjuk, de azt meg nem engedjuk:-)).

reka, emlekszem, borisznak is volt 1-2 het valamelyik enyhebb betegsege utan, mikor estenkent mindig mertem, mert melegebbnek tunt, s gyakran volt enyhe hoemelkedese, de csak max. 37.3 mar leszamitva!! de nala a 37.-37.1 leszamitva normalisnak szamit!!

annyira kis bajos ez a nuncsi! leugyeznem a hazassagot borisszal elore, de gondolom, vannak mar jelentkezok?:-)) (majd parbajozik erte, amilyen kis vadallat!)

persze-persze hizik a majunk, h. aliz ilyen kis okossagokat mond, pedig o nem az a zseni gyerek, aki onalloan megtanul irni-ilvasni-szamolni, s 5 evesen mar beteve tudja az osszes madarfaj nevet, sot rohogni szoktunk rajta, mert azok a dolgok, amik nem kothetok konkret elmenyhet, nehezen mennek be a fejebe (nevek, versek, dalok), multkor pl. a vidampark neve nem jutott eszebe, pedig zugloiak vagyunk, voltunk is joparszor, beszelunk isrola sokat, mikor elutazunk mellette. tipikus gyerek, s megis ilyen bolcsessegek jonnek ki belole, ezert mondom, h. a gyerekek bolcsek!

tegnap elkiabaltam, a szulobarat uzemmodot. borisz ma megint 7kor ebredt, szopcsizott, s gyanusan hangoskodott utana az agyaban, aliz meg atjott 3/4 8kor, borso seakart visszaaludni, ugyan en aludtam 9ig, az apjuk atvonult veluk mashova, de itt jon az en dilemmam....
...ketgyerekeskent hulyen hangzik (ugyanis aliz is felkelt kb 10 ora alvas utan reggel f8-8kor, szopcsizott, s koztunk aludt meg 2 orat minimum), de mi van akkor, ha a gyerek ebred reggel, szopcsizik...eddig ok.....de kb 3 es fel - 4 orankent szokott megehezni, de 3 orankent meg elalmosodni?? mert ma ez volt a fo gondom borsisszal. 7kor kelt es evette egyben (maskor nalunk ugye nem esik egybe az ebredes az evessel soha), 10 elott mar eleg nyugos-almos volt, kaja nelkul meg birta volna biztos szuk egy orat, de o delelott 1.5-2 orakat alszik, s ezt nem akartam felaldozni az ehseg oltaran, ezert 3/4 10 korul megetettem gyumivel, de hihetetlen nyugos volt kozben. kapkodott, felsirt...se mennyisegileg, se minosegileg nem volt egy jo eves, nem is szamitottam ra. csinalhattam volna, hogy lerakom eves nelkul (majd egyszer megprobalom ezt is), de akkor vagy felkel az ehseg miatt eleg hamar, vagy nem, de akkor mar jon az ebed, s o ugy se eszik nagy mennyisegeket egyszerre, nem szivesen hagynek ki teljes etkezest!!
otletek????? (most komolyan!!!)

addig itt egy hintas kep a tesokrol!! Kép

Kép
Kép
momoska
 
 


tenyleg orsi,
mi is azt hittuk boriszrol..., hogy jojo a kutyakert es a macskakert lelkesedik, de azert egy egesz allatkert...! mert o is olyan izgaga, kevesbe szemlelodos tipus...de kellemesen csalodtunk. szerintem erdemes megprobalni kolossal is!!

itt egy erdeklodo arc az allatkertben! Kép

meg egy bamba a vizilo seggevel Kép

meg aliz vegveszelyben... Kép

ja es egy majmos. itt borisznak - az arcabol itelve - mar elege lehet a csaladjabol.

Kép
Kép
momoska
 
 


na majmost megint nem csatolta, mint anno a kismamast!
akkor a felreertesek vegett.
itt van: Kép

Kép
Kép
momoska
 
 


úgy néz ki a mai nap már jobb mint a tegbapi. aludt délelőtt 1.5 órát!!
most evett rendesen főzeléket, (tegbap étvágya sem volt) és reggel is meg este is olyan sokáig szopott mint már nagyon régen. na ez aztán érthető volt. :oops:

borisz áll: akkor félreolvastam/értettem.

nálunk is volt már olyan, hogy kolos nagyon álmos volt 1 órával a kajaidő előtt, és én leraktam aludni. át is aludta a kajaidőt, és evett később amikor felébredt. szerintem nem gáz. ha szopi lenne, akkor paráznék, hogy nagyon elcsúszom, meg nem termelődne elég a köv.-hez. de így akkor eszik amikor akar, és amennyit akar mert van.

megyek mert nyűgös...

ja, igen: asszem kolos-borisz párharcot fognak vívni Nüncsi szívéért! :lol:
és mi előnyben vagyunk, mi már láttuk nüncsit, és nem volt elutasítás a részéről... szóval edzél borisz, mi készen állunk! :P
Vendég
 


Sziasztok!

Húha jó sokat írtatok, alig győztem olvasni.

Hát igen, az ilyen mondásokra, gondoltam, amit Alízzal kapcsoaltban olvastam, hogy fel kell jegyezni őket, mert az ember később már nem fog emlékezni rá.

A mi éjjeleink megint azzal teltek, hogy 1,5- 2 óránként kelés, visszaaltatás, 1x kajálás.

Ma bementünk Fehérvárra, megvettük az ülést - Römer Duo Plusz Isofix. Hazafelé már abban aludt a kisasszony, mert sétáltunk is egy kicsit a városba a téren és elég álmos volt 4 óra föntlét után. Kajálás 2x a kocsiban.
Sajnos mire hazaértünk felébredt - fél óra alvás volt. Uh. még 1x aludnia kell.

Én szoktam neki adni kaját, ha úgy jön ki hogy pl. fél órával vagyok kajaidő előtt, mert tuti nem alszik el már félig üres gyomorral, akkor viszont hamarabb. Most is az lesz, mert nem evett valami sokat és elalvás előtt adok neki.

Valóban nagyon bájos Nüncsi, gyönyörő kislány!!!
Megyek mert már nyügi van, meg kaka is ahogy szaglászom.... :lol: :lol:

KépKép
domidina
 
 


Hű, jó rég voltam,sokat írtatok!

Nóri aranyos-harapós, ismerős ez a mozdulat! Ő is molyen jó kis hurkás!

Nüncsi is tényleg nagyon szép. Ahogy belemosolyog a kamerába... kész modell! És hogy áll ő is!

Kolos is halad ezerrel a fejlődésben!

A gyerekeknek általában igazuk is van! Gondolok itt Alízra. Nagyok jók az állatkertes fotók!
Én mindig adok enni Levinek, amikor csak lehet, örülök hogy eszik. Még így is olyan kis vékonyka! (Kiváncsi vagyok a súlyára, csütörtökön megyünk mérésre.) Sőt, szívesebben adok neki alvás előtt, persze nem erőltetem, de ő mindig szívesen eszik. (A szüleire ütött)

Utazás babával: nálunk ez az egyetlen dolog, ami simán megy. Vagy nézelődik rövid úton csendben, vgy hosszabb úton elalszik és általában a célnál ébred fel. :D
Cucit még egyáltalán nem éredeklik más gyerekek. Elnézi őket, de rém egykedvű fejjel.

Ma reggel eséssel indított, a frissen kibújt fogacskánál az ínye kicsit vérzett is, de hál'istennek 1 perc múlva már nem is emlékezett rá.
Aztán meg lett egy kis hőemelkedése (37,5) és kb 8-9-szer kakált aminek egy része persze elég folyékony. :( Egyelnőre hidegvizes borogatás van.

Késő van már megyek. Nyugodt éjszakát mindenkinek!

KépKép
kora
 
 


jó reggelt!

Elég jól telt az éjjelünk, 1x kelt 1-kor, adtam neki enni, de nem igazán volt nagyon éhes, csak 1 dl evett. Na meg jobban be kellett takarnom, mert szerintem kicsit fázhatott is.
Tegnap vettem hálózsákot, vékony pamutot és azt adtam rá, de egy kicsit hűvös volt a háta is uh. még egy +pléd. Aztán aludt 6-ig. A szokásos időpontban ébredt.

Ja és tegnap még kajálni is voltunk délben a plázában.

Ma meg bemegyünk ketten a városba a tanácsadásra. Szerencsére úgy alakul a napirendünk, hogy előtte tud aludni és enni is (legalábbis remélem, vagyis így tervezem :lol: ), mert 12-14-ig van rendelés és utána még be szeretnék ugrani az irodába a munkahelyemre meg még bababoltba is.

Vennék még egy melegebb hálózsákot is. Én hülye nem vettem meg tegnap, pedig mutatott az eladó egy nagyon aranyosat, belül kicsit bolyhos volt!

Kíváncsi vagyok hogy viseli az ülést egyedül ott hátul. Bár be van téve a hordozó az első ülésre is, ha nagyon nincs el, hát odateszem mellém.....

Megyek mert már reklamál hogy unja a hintát, már nem sokáig van el bene. lassanm ennek is az eladás lesz a sorsa mint a hordozónak. de hogy majd megveszik-e.... mert elég drága volt...

KépKép
domidina
 
 


koszi a atanacsokat etetes/alvas sorrendben. tegnap - vegul - orultem, h. elobb megetettem, mert aztan (bepotolva a reggel kimaradtat) 3 orat lenyomott delelott alvassal (max. 2ot szokott). ma szerencsere f7-es eves utan rogton visszaaludt (evett am azert f2kor is:-)), f9kor ebredt csak, de f10kor megorult, ujbol mar-csip-hajat tep, pedig errol eppen egy hete szokott le, uvoltozott eves kozben, mindenhol nyuszogott eves utan, sot sirt, ezert beraktam a kisagyaba, pedig nem szoktam megnyugtatasnak hasznalni, ott vigyorgott, jol elvan ott most is, foleg, hogy aliz bemaszott hozza!

ja. tegnap a gödi dunaparton evett a tegnapelotti budai var utan a valtozatossag kedveert, ugyanis aliz reggel kijelentette: "egy olyan dunapartra mennek, ahol tudok kagylot gyujteni, van jatszoter, s ti tudtok sorozni". ugyhogy elmentunk godre, majd kishajoval horanyra pizzazni, s vissza. s ra kellet jonnom, h. borisznak nem kell egy egesz allatkert: egy setalo vadludat is kepes feloraig lelkesedve csodalgatni, foleg ha kozben kovet szorhat maga kore)

Kép
Kép
momoska
 
 


orsi,
lehetne felnivaloa kolosnak a nuncsiert valo parharcban, mert ez a kolok egy kis vadallat, de azert kolosnak megvan az a nagy elonye, h. mar el tud szaladni, borso meg nem tud utana menni:-)))

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok,

nekünk nagyon jól telt a tegnapi vendégség. kolos olyan jókedvő volt hogy csak na. be nem állt a szája egész végig csak ő dumált, dani meg csak hallgatta (a másik kissrác), meg kacagott, mászott...
ma reggel is jókedvűen ébredt, igaz kicsit túl korán fél 7. :( gondoltam, hogy nem fog sokáig tartani ez a 8kor kelés. :?
de. csak 3/4 órát aludt, és mivel még csak fél 10 volt bementem vele a városba sétálni. utána ebéd...majd megint mint egy kis duracell nyuszi pörgött ezerrel, sikongatott, nevetett, olyan gyorsan tud mászni alig győzöm követni. aztán megadta magát, és elaludt a karomban most nem rég.

Momsoka: de édes lehet borisz ahogy nézi a vadludat... kolos anyéáknál a kutyákat szokta nézni, és a kisebbiket mindig megpróbálja elkapni, de a kutyus a gyorsabb. :D vlhogy érzi ezek az állatok, hogy lesz még félnivalójuk ha kolos már szaladni fog utánuk, már most menekülnek ha meglátják. :lol:

Edina: hogy viselte Lili az utat? mit szólltak a munkatársak?
ez ugyan olyan ülés mint a miénk csak isofix-es?

szerintem kolost sem kell félteni, megvédi magát ha úgyadódik. :)
Vendég
 


nem úgy sikerült a nap ahogy terveztem, végül nem mentünk a városba. Fölhívtam a dokit, biztos amit biztos, nehogy aztán odamegyünk aztán nincs tanácsadás.
Ő meg azt mondta menjünk jövő héten, mert most van a szabija utáni első nap és ezren lesznek nála. Uh. nem voltunk sehol, nem tudtam tesztelni az ülést.

Tul. képpen azt hiszem olyan, talán kis különbség van, mert ez Duo. És színválaszték sem volt az üzletben, de Tibi úgy volt vele hogy onnan aztán ülés nélkül már nem megyünk el uh. sötétbarna és világoskék a színe. Jól néz ki egyébként csak nem lányos, de nálunk ez sosem volt probléma. A babakocsi is sötétkék-vajszín.

Most esernyőkocsit vagyis sportkocsit nézegetek, kellene egyet venni. Nem tudom eldönteni mennyire fontos hogy legyen hozzá lábzsák, gondolva a télre? Tapasztalat????? A vaterán van elég sok ilyen. Kinek milyen van???

KépKép
domidina
 
 


na, hazajöttünk mert apának este próbája lesz.
kicsivel jobban viselte az utat mint lefelé. 3/4 úton eldumálgatott, csak úgy zengett az autó. nagyon jókedvű volt, aztán kezdte unni és semmi nem vidította fel. pedig vittem kaját is, mert kolost kajával le lehet kötni, de most ne kellett neki. annyira jól/kifejezően a tudtunkra adja, hogy mit akar. aztán mikor a pesti dugóban álltunk kivettem az ulésből, így már jó volt, rögtön felállt az ablak előtt és nézelődött.

és íme az álló kolos! :lol:
Kép

ez pedig ma reggel
Kép
Vendég
 


Nekem olyan furcsa, hogy hálózsákban altatjátok a gyerekeket, Levi egyszerűen megsülne. Én legfeljebb rövid bodyt adok rá, de akkor már hűvösebb van. Nektek meg biztos ez a furcsa. Lehet nálunk jobban bemelegszik a lakás.

Hallottam, hogy minden mozgásnak meg kell lenni, mert később problémákat okozhat a fejlődésben (a beszédben is akár). Gondolom Momoska ezért nem engeded még állni, ha mást meg nem csinál. Azért jó fej Aliz hogy mindenkire gondol amikor kiruccani van kedve!

Nem mondhatnám, hogy jól telt az éjszaka. Éjfélre lement a hőemelkedés 36,5re, de borzasztó nyugtalanul aludt, úgyhogy én hajnal 3ig nem bírtam elaludni. Azután viszont 10ig aludt és csak 2x ébredt szopizni. Jól ki lehetett száradva, de inni nem akart csak cicizni. Ma viszont mintha semmi nem történt volna tegnap. Csak 1x volt kaka, hőemelkedés, láz sehol szerencsére :D . Mi lehetett ez?? :?

KépKép
kora
 
 


Sziasztok!

Vasarnap voltunk az allatkertben felbuzdulva Borisz allatnezesi kedven. Norika inkabb a keritest nezte – az volt kozelebb - mint az allatokat, egyedul az orrszarvut figyelte, az jo nagy allat :oops: . Meg nagyon sokan is voltak es nem tudtunk rendesen odaferni egy-egy allathoz. Azert jol erezte magat, birta a tomeget, meg ha ramosolyogtak az emberek.

Nori mostanaban ugy eszi a tapszert, hogy kozben erosen csapkodja, utogeti a cumisuveget, alig birom tartani, sokszor kiuti a szajabol, plusz tepi a hajam ezerrel.
Par napja kevesebbet alszik, az eddigi 3 ora helyett 2 orat, neha picit tobbet.

Hu, keszulunk a nyaralasra, vasarnap indulunk Zalakarosra. jar az agyam milyen tulelo felszerelest vigyunk… mosogatoszer, mososzer is kell, meg egy csomo dolog. Nalatok mi volt olyan dolog amit elfelejtettetek vinni? (hatha en is elfelejtenem).

Nem igaz, mar fel is ebredt, 45 p utan. Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr :twisted: :evil: :evil: :twisted:

Lili nagyon aranyosan csucsul a jatekai kozott. Latom neki is szep labai vannak!
Ez a Nuncsi nagyon kis csinos, olyan mintha idosebb lenne mar mint Nori.
Kolos nagyon cuki ahogy all!
Boriszt ki tartja a majmos fotonal? Aliz tenyleg tok jo fej hogy mindenkire gondol, es a mondasai szuperek!

Kora, hogy alltok az alvassal ma? orulok hogy lejjebb ment a hoemelkedes. :)

Reka, szeptemberben kiprobalom a bikram jogat, olvastam a web oldalukat is, nagyon szimpi, majd szolok amikor megyek! A versenyes kepeken a testvered van?

Megyek, ez a kiscsaj nem alszik vissza!

Szep napot Nektek!!!
:lol: :) :D

Udv,
Csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Sziasztok

na mi a helyzet?? már 10 óra és sehol senki?
mondjuk én sem tudtam előbb, reggeli után elrohantam a rossmannba pelenkát meg popsitörlőt venni. jól ki is fáradt a kicsim, egyből ment az ágyba. amíg elvoltam apa porszívózott (mert ugye a kiskoli attól fél). utána mosogatás, majd vasalás és a teregetés még hátra van.

babakocsi: nekünk pierre cardin ps 610 van (a bogárcsápos, talán már láttátok) ahhoz volt télizsák, de nekem nem volt szempont. az egyetlen ami számított - persze a súlyán kívül -, hogy jó nagy bevásárlókosár legyen alul mert ha én intézem a dolgot sok minden elférjen benne. annyi kocsit végignéztem már, és akadtam olyan jók is, de a kosaruk elképesztő miniatúr volt. pedig elfért volna nagyobb is, nem értem miért nem csinálnak mindig kocsihoz nagyot. mert egy gyereknek annyi minden kell, nem? ahhoz meg kell a hely.

hálózsák: ha brutál meleg van és sem szoktam rá adni, de mivel kolos velünk alszik és az ablak vlmilyen formában mindig nyitva van és nem akarom, hogy megfázzon, ezért adom rá. én is betakarózom éjjel. meg mostanába eléggé lehül hajnalban a levegő.

Kora: ez nem lehetett a fogtól pl? csak egy ötlet.

mi sem tudtunk szín választani, az az egy db volt a boltban amit mi elhoztunk. ez szürke és zöld.
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?