Új privát üzeneted érkezett!

Santos!
Beni egy évesen volt először kruppos, és három évesen utoljára. NE NÉZZ UTÁNA A NETEN!! Főleg ha paragép vagy…Ilyenkor beszűkűl a gégénél, és azért fulladnak. Ahogy nő a gyerek, annál nagyobbak a terek a torkában és a gégéjében, és már nem tud annyira beszűkűlni..hát ez nem volt valami szakszerű, de biztosan érted… Állítólag hajlam kérdése..nálunk főleg tavasszal és ősszel, esetleg télen, ködös időben jött elő…azóta is utálom a ködöt :x

Tina!
Jajjj…Jazi még nem próbálkozik a fiúk emeletes ágyával, ő nem felfedező, inkább szemlélődő típus.

True!
Mivel ma este nem voltunk itthon, teljesen elfeledkeztem a vacsoráról. A fiúk mamánál ettek, a párom itthon bekapott néhány palacsintát, én meg két szelet narancsot…és nem voltam éhes. :shock: Furcsa, mostanában egyáltalán nem vagyok éhes… Kenyeret nem eszek, de valahogy nem is hiányzik.

Timi!
De, tartjuk a kapcsolatot. Mi tartjuk. Ez azt jelenti, hogy mi hívjuk őket, mi megyünk hozzájuk. Ilyenkor persze örülnek – remélem nem csak én akarom ezt hinni -, de maguktól nem tesznek semmit azért, hogy tudjanak rólunk.

Bettus!
Szerintem a fürdőszobában használd a párásítót.
Kérdésekre válasz:
cumi: mi csak elalváshoz használjuk, aztán kiesik..
pohár: mi még csak cumisüvegezünk, néha csőrös pohár, mostanában kezdi érdekelni a sima pohár
evés: csak magától, viszont mindent kézzel
bili: tavasszal fogjuk kezdeni

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

Hetti,de jó hogy írtál!Gratulálok a jogsihoz,csak ügyesen vezess :wink: Írjál Artúrról is hogy miket csinál,szeret e "olvasni",sétálni,mit szeret enni,mikor és mennyit alszik...jó?
És te hogy vagy lelkileg?Nagyon hiányozhat anyukád.... :(

Tru,szerintem itt pár szóban "megbeszélhetjük" a fogyit,az a másik mégis egy recis fórum,valaki bemegy recit nézni és a mi "szenvedésünket"olvassa... :lol: :wink:
Ma vettem magamnak egy kankalint,van egy terrrakotta edényem kint az ajtó előtt oda ültettem,gyönyörű sárga,ha elnyílt megy a kertbe. :wink:

Timi,anyósról regényt írhatnák,de nem vagyok olyan szemét :lol: hasonló a szitu mint Jubiéknál.Csak egy pl:Laura szülinapján(október 4.)volt itt utoljára,meg most 2 napja.Egyszer december elején is eljött,mikuláskor azt hiszem,Laura akkor nem volt jól és este hatkor eleludt.Anyós pont akkor jött,persze semmi telefon vagy ilyesmi,csöngetett,és kérdezet hogy nem zavar e jókór jött?!Erre mondja nek ia párom,hogy Laura gyengélkedett és már alszik...erre az a némber nekiállt hőbőrögni hogy ő mindig rosszkor jön,(3 havonként,no egyeztetés)nem akarjuk beengedni blablabla...és puff bevágta(ezt szépen írtam mert igazándiból bebasz.....) a kapunk keresztül a Laurának szánt mikulás ajándékot és elment....OFF!
Karikor lementünk,mintha misem történt volna,tenyérbemászó nyájas undok,kétszínű féltékeny asszony.Most jól megírtam neked hogy milyen is.Sajnálom,nagyon ,hogy nem olyan jó fej mint az én anyukám.Még a mai napig is féltékeny.....


Bettus,na végra hogy írtál :wink: Akkor Kitti is ügyesen megy a motorral.A két csajszi nem szokott civakodni?Odadnak egymásnak mindent?Klassz a kép,még én sem ültettem Laurát ilyenbe,de megpróbáljuk.Ma voltunk vásárolni azt nagyon élvezi,pl:ma is egy sor tusfürdőt lepakolt majd vissza a polcra :roll: :lol:
Cumi:elalvásnál,aztán kifordul,napközben soha.
Kaja:eszik kiskanállal is,de az olyan lassú,meg mellé megy fele,de próbálkozik,de én ügyibb vagyok.
Pohár, a mi csészénkből ,poharunkból szeret inni ha tartjuk neki,ügyes,de egyedül nem.Tupperwari csőrősből iszik vizet 7 hónapos kora óta.Reggel meg cumisüvegből a tápszert.
Bili:egyből wcre fogom szoktatni,nyár körül.

Tina,megnézema videót én isű!Nagyon kis ügyes a tornászfiú és mekkor a haja :lol:
Remélem jól fogjátok érezni magatokat az új otthonotokban.

Santos ,hogy van Réka?

Jubi,nem főztem meg a barna riszt,nemrég megkostoltam a barátnőmnél és "nem jött be",szerintem majd odaajándékozom valakinek.Néha én sem vagyok éhes.

Ma spenótt ettem,vacsira meg mikrós krumpli lesz,ismeritek azt?8 perc alatt megvan és fini.Holnap kakós-krémes fonott kalácsot fogok sütni,sőt az egész napunkat Györökön töltjük,anyukáméknál.

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok Lányok!

A lányom osztálya első lett a farsangon! Közös táncuk is volt. Tortát nyertek.

Kép Sziasztok
Vendég
 

 
 

Sziasztok!
Most gyorsan írok egyet,mindjárt kezdődik Miss Marple (imádom az összes Agatha Christie-t...)

Linda!
Réka jobban,koppkoppkopp délelőtt semmi baja,gyógyszert be nem vesz,visítva bújik a függöny mögé,ha meglátja a gyógyszeres dobozt :lol: vagy kanalat...szóval mindent az italába teszek,ha olyan ízű....már nem köhög,de félek azért nehogy fulladjon megint. Ablak nyitva,lefagy a kezem :) Milyen az a mikrós krumpli? Én nem ismerem :oops:

Bettus!
De király,hogy írtál,gyere csak vissza gyorsan!Tök jó kis képeket szoktál felrakni,nekem eszembe sem jutott még hogy betegyem a kölköt ilyen járgányba,pedig tutira élvezné...na majd holnap!
és a válaszok:
Cumi:nincs,nem fogadta el sosem,mindig kiköpködte.
Kaja: Reggeli és uzsi kézzel egyedül,csak a kenyér és a darabos,a többi kb mint Lindánál lassan megy a fele mellé meg a hajára...meg az enyémre
Pohár: Többnyire cumisüvegből iszik rátettem az Aventes varázsitató fogantyút,pohárból ebédnél,de egyedül még ügyetlen,ha itatom iszik pohárból is...a csőrösből kilocsolja direkt az italt,fejre állítva.
Bili: Egyből wc-re szeretném szűkítővel,start tavasszal

Anyós nálunk is ilyen...én csípem azért,illetve nem akarom bántani a fiát azzal,hogy kritizálom az anyukáját...persze furcsa szitu a miénk is,van olyan is benne mint amit Linda írt...de ő egy ilyen nőci én meg egy fikagép vagyok :lol:

Hettie!
Neeem járok,van jogsim de paragép nem mer vezetni,fél retteg stb...csak a parkolóban zörög a kocsival...amúgy 10 éve van jogsim gyakorlat semmi...ezért mondtam hogy előbb fogsz vezetni mint én ÜGYI VAGY NAGYON!

Jubi!
Köszi az infót! Ablak nyitva :lol: gyerek betekerve

Ildi!
Bocsi de Peti koncertet nézett neten és nem is láttalak msn...csak amikor már leültem ide írni..na majdösszefutás

Megyek,kezdődik a filmem!

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


Sziasztok!


Santos!

Ez nagyooonnn tetszett: fikagép :lol: :lol: :lol: ! Kezet foghatunk akkor :lol: :lol: :lol: :lol: !!!!!! Szupi, h jobban van a NŐD!

Judit!

Akkor ezek szerint ez kölcsönzős ruha volt? Nem válaszoltál a múltkori kérdésemre. Jó érzés lehetett akkor, h nyertek nem? Pláne milyen jóérzés egy szülőnek


:lol: :lol:


Linda!

Akkor az olyan amit olaj nélkül kell? A sütőben is lehet azt? Mármint a krumpliról beszélek. Anyós téma már most felment a pumpám amit írtál. Akkor én befogom a pofámat :oops: ! Azért nálunk nem ilyen durva a helyzet!


Jubi!


Akkor Jazi is úgy eszik, mint Dóri? Mindent kézzel? Ma pörkölt volt tésztával( persze csak nekik) és csupa olajos volt a keze, szája, de mind megette....
:lol: Valóban igazat írsz azzal, h nem vagyok én sem annyira éhes. Összeszűkült már a gyomrunk szerintem. Vacsira ettem az ebédről megmaradt borsófőzelékből és kb 6 kanállal ehettem, amikor azt éreztem, h elég, mert jóllaktam. Remélem azért lesz sikerélményem!!!!!!!!!!



Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!

Régen voltam sajnos :( De olvasgatni szoktalak Benneteket, nagyon szeretem ezt az elfoglaltságot. Örömmel olvasom, hogy többen elkezdtétek a 90 naposat. Hát mkinek drukkolok a sikeres előrehaladásban.Így tényleg a talira mki nyerő formában lesz :lol: Én anno 2 hetet csináltam és nagyon hatékony volt centikben. VMiért abbahagytam és azóta is abba maradt.

Tényleg talit mikorra tervezitek/tervezzük? Tavaszra? Keszthely is jó ötlet, tőlünk nincs olyan messze. Bár lehetne Pest közelében is. Ez majd ugyis alakul gondolom.

Egyébként jól vagyunk minden rendben velünk :)
Eddig szerencse a betegség is elkerült.
Apa mostanság sokat dolgozik, van hogy este 6kor jön haza, meg hétvégén is nyomja, így elfáradok egyedül a Katával. Főleg este már nem tudok fórumozni, 2 fórumban 3 topikban szoktam nyomni, de mostanra ez teljesen leredukálódott. A régi szép időkben milyen jó is volt max. 2 naponta jönni.

De képzeljétek már harmadik hete pénteken vagy szombaton anyukáméknál alszik Kata és ma is ottmaradt, egymás után a 2.éjszakára. Úgy volt, hogy hazahozzuk, de Gyuri a melóból 1/2 8-ra ért oda és Kata már nyűgi volt.
Így most fogunk filmet nézni, meg pakolunk kicsit iratokat ami elmaradt.
Egyébként már nincs szopi (én örülök neki, mert a vége már nyögvenyelős volt). Este megy a tápszer 200-250ml és alszik reggel 8-ig Kata. Éjjel ha felkel, akkor vizet kap, vagy ha hajnal fele van, akkor tápszert.

cumi: elalvás + napközben is ha meglátja beveszi, ezért eldugom, de ha nyűgös akkor kéri
kaja: darabosat reggel, este kézzel eszi. Délben vmikor kér kanalat és turkál a kajában, közben néha ha belekerül vmi a kanálba bekapja. De én etetem. Villával is szokott néha tésztát, virslit enni.
pohár: ha kínálom tud inni belőle, (nem egyedül fogja), de még marad a cumisüveg, csőrös pohár. A babylove nuby csőrösét szeretem, szilikon az eleje és ha leejti sem jön annyi ki, mint a cumisüvegből. (van, hogy direkt folyatná :D )
bili: mi veszünk bilit és tavasszal kezdjük

Dobok pár képet Katáról. Nekem nincs olyan frankó képem magamról, mint Bettusnak :wink:

Na egyelőre ennyi, mentem filmezni :)

Kata apa új vasútszettjével :lol: imádja nézni:

Kép

azt mondják tiszta apa vagyok :D

Kép

szobámban rendezkedem:

Kép

Kép

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


90 napososok!
Éjjel nem vagytok éhesek? Én banánt ettem minden hajnalban!

jaj, ezt le kell írnom hogy jártunk tegnap :evil:
Katát letettük anyukáméknál és gondoltuk gyorsan bevásárolunk DM-ben és elmegyünk enni egyet. Étterembe nem akartam, mert hamar haza szerettem volna érni, így az új Omega plázába mentünk. Egyébként abszolút nincs kész a pláza, alig van kiadva bolt helyiség, viszont 3 szintes és sok kávézó stb van + lesz darts, bolling (nem tom hogy kell leírni), étterem stb. Szóval ha kész lesz szuper lesz, közel sem olyan gáz, mint a Vértes Center, de mindegy. A lényeg, hogy rendeltünk egy pizzát. 1x kisebbet készítettek, már majdnem éhen vesztem, 2x meg nem olyan feltéttel. No comment. :twisted: A fickó meg mondja aki készítette miért nem nála adjuk le a rendelést? Hát mert a pultoskisasszony állt a pénztárnál, meg ha 1x megcsinálta jól, akkor azt hitte ha gyorsan bármilyen feltéttel csinál egy nagyobbat akkor jó lesz??? Hát eljöttünk és elmentünk a tesco don pepe-be pizzaszeletet enni. Bosszantó, mert annyi idő elment, hogy ennyi erővel elmehettünk volna étterembe, vagy rendelhettünk volna haza pizzát. Egy darabig oda nem megyünk, mert ez durva volt.

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk a farsangról, ami nagyon-nagyon-nagyon jó volt! Kár volt előre hőzöngeni :lol: :lol: mert állati profi volt az egész, és a kicsik is élvezték, tényleg! Az volt a lényege, hogy télország volt a téma, és volt télkirálynő, minden csoport más volt, mikulások, manók, hópelyhek, hótündérek, eszkimók, jégtáncosok, jéghokisok, hóemberek, pingvinek stb. Nagyon színvonalas volt, gyönyörű díszlet, stb, szülők is voltak beöltözve, és kis műsorokat adtak elő. Tánc, ének stb. na nem akarok itt kisregényt írni, de tényleg jobb volt, mintha lett volna 20 pókember meg 30 királylány... Mondjuk Hanna sokkot kapott a hókirálynők látványától, de remélem, mire nagycsoportos lesz, nem neki kell lenni az elefántnak... Jajj de ezt még le kell írnom, a kisasszony magánszámot adott elő.... (és ráadásul nem is láttam, mert én ugye folyton Levivel vagy jóég tudja mit csinálok... szóval amikor bevonultak megvolt mindennek a forgatókönyve, de ő úgy gondolta, hurrá farsang és a színpad közepére penderült és elkezdett forogni... Csak utána mondta mindenki, hogy ki volt ez a kis primadonna, a dadusnéni meg azt mondta hogy még a könny is kicsordult a szeméből olyan aranyos volt! Majd lesz róla video, akkor én is megnézem...

Zsuzs: mindenképpen nappal kezdd a vezetést, én 2 éve rendszeresen vezetek, de sötétben utálok, úgy sokkal bizonytalanabb vagyok!

Bettus: cumi van, alváshoz és ha megtalálja és álmos akkor napközben is, kellene kicsit korlátozni, de nekem ez akkora szabadság, hogy azzal önállóan elalszik, amit nem szeretnék odaadni semmiért, ezért szerintem nálunk sokáig lesz cumi.

Kajálás: Levi tud enni kanállal 1 éves kora óta, villával is, és amit szeret, abból nem is megy mellé semmi érdekes pl. bolonyai spagetti, amit nem annyira szeret azt sehogyse eszi, csak ha én adom neki és közben valamit nézegetünk. :roll:

Pohár: rendes pohárból tud inni egyedül, de ebben megbízhatatlan, tök szépen iszik aztán ahogy félrenézek azonnal kiönti, úgyhogy nem nagyon adom neki. Tejci cumisüvegből, ha elmegyünk, akkor avent csőrös, viszont ebből nem tud egyedül, mert nem emeli fel annyira amennyire kell.

Szobatisztaság: én majd jövő ilyenkor. Ha ő akarja, akkor majd jelzi.

Judit: gratula a nyerteseknek, tök szép a díszlet, tökre bírom, amikor valami ilyen igényes!

Linda: mikrós krumpli hajában? én ismerem, de a sütőben sültet jobban szeretem, és keményítő napon délben is és este is ilyeneket eszem, mert más zöldségtől én nem lakok jól :cry:

Hettie: tök jó, hogy előbújtál :lol: gyere minél sűrűbben! Az úton vigyázz nagyon mindig!

Bettus elájulok azon, hogy Kitti így motorozik! Nálunk Marci volt ilyen, ő is nagyon korán csinált ilyeneket, de Hanna még 2 éves korában is olyan kis bizonytalan volt, most kezd el biztosan motorozni!!! Mondjuk nekünk magas is nagyon a motorunk, de még egyet nem fogok venni, Levi még tavasszal nem fog motorozni szerintem.

Fogyi: ma nagyon bűnös vagyok, sütnöm kellett sütit a farsangra, úgy anno nem ettem belőle, de be-be kapogattam... Levi maradékát, meg szeletelés közben a késre ragadtat :oops: Mondjuk a farsangon megálltam, hogy ne vegyek a finibbnél finibb sütikékből és szendvicsekből amiket ráadásul 5 forintért árultak :!: Mondjuk erre büszke vagyok, de azért szar ez a diéta, mert ugye mindenben van minden... Pl. borsófőzelékben is van tej, és úgy vagyok vele, hogy akkor már.. Én ilyen keményítőnapon mindig állati éhes vagyok na nekem nem múlt el az éhségérzetem :x

Képzeljétek, eddig Levi cipőben soha nem ment sehova, ma viszont a farsangon egyszercsak uccuneki nekiiramodott, látva a sok kisgyereket, hogy szaladgáltak. Sajnos volt is két esés, most púpok vannak a fején :cry: Na és már kezdem kapisgálni a menés hátrányait: rohadtul elér mindent ...

Na és itt egy kép az én kis karácsony manómról... Pusz nektek Kép

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!

H. Timi!
Én varrtam a ruhát, megbeszéltük szülőin a többi anyukával hogy kb. hogy nézzen ki.
A fiuk persze kalozok akartak lenni, de a tanárnénik ezt is megoldotta. Az volt a cime az egésznek, hogy filmforgatás. Az elején volt, hogy csapo egy. Előadták a lányok a begyakorolt számukat és utána berontottak a karibi tenger kalozai, erre a csapo megszolalt: mit keresnek itt a kalozok, na jo kávészünet. A fiuk elrabolták a lányokat a végén.

Edi!
Nagyon illik a szöszi lányod a fiamhoz.
Kép Kép Sziasztok
Vendég
 


itt olyan de, olyan ari a Kata, ezt muszáj feltennem:
Kép

Kép
Kép
edi78
 
 


Edi!


De jó, h te is itt vagy!!!!!! :lol: :lol: :lol: Nem szoktam hála éjjel felkelni arra, h éhes vagyok. De valóban szerintem kicsit nehéz. Pedig tényleg olyan kajákat próbálok heti viszonylatban összehozni, h a család is jól járjon. Így azért nem kell annyi felé kapkodnom. Bár a héten is egy picit megszegtem amit előírtam és Bettustól ki is kaptam. Nem pizzát ettünk ebédre hanem paradicsomos tésztát. Igaza van, mert azért írjuk a menüt, h az alapján csináljuk a diétát. Persze nincs belőle semmi probléma, de azért a rend az rend kérem!!!!! Kata is iszonyat sokat nőtt! Igazi kislány abban a szép harinadrágjában és a szép szoknyájában. Ügyik vagytok, h ti is elhagytátok a szopizást. Szerintem ez így jó nem? Megviselte Katát? Vagy Őt sem érdekli, mint Dórit?


Judit!


Ügyi vagy. Varrónő vagy? Úristen! Hányat varrtál akkor?


True!


Akkor hála jól sikerült minden :lol: ! Megdicsérlek, h nem bűnőztél! Tudom, h nehéz, de ha arra gondolok ebből lesz szép jövő :lol: , akkor állok elébe :wink:


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


sziasztok,
True,
fantasztikus ez a fotó. Imádnivaló lehetett a pörgéssel. Már az én lányom is kezdi tükör előtt...lassan itt a pörgős szoknya és kopogós cipó ideje.

Bettus,
Jó hogy jöttél.
Cumi: néha elalváshoz, utána kiesik. Nappal soha
Kaja: falatkák kézzel, minden más két kanállal. Ilyenkor gyakran azzal szórakozik, hogy az ő kanalával szedegeti le az én kanalamról.
POhár: cumisüveg soha nem volt, ivópohár megy 90%-ban. Maradék időben pohárból.
Szobatisztaság: nyáron kezdünk Wc-n.

Judit,
nagyon édes a fotó, nagy gratula

Edi,
jó, hogy jöttél. Pizzában én a tészta vastagságára és sültségére szoktam érzékeny lenni. Plázák: múltkor beszakadtunk a Tescoba, mert az volt közel. Ledöbbentem, hogy pár anyuka babakocisban sétáltatta ott az alvó gyerekét. Hogy akkor már miért nem a levegő?? Ez jutott az üres plázáról eszembe.
Hogy oldjátok meg az anyukádnál alvást? Simán elalszik vele is?

Fogyikérdés: nekem asszem nem jutna eszembe még a másik topikot is mindig figyelni. Igazából úgy értettem, hogy egy idő után olyan lelkiismeretfurdalással tudnék csak zserbózni miközben Titeket olvaslak, hogy érdemesebb csatlakozni.

ez azért elég szigorú. A legroszabbnak tényleg az tűnik, hogy mindenben van minden szinte. Mit gondoltok, ez nem akadályozza pl. a vitaminok beépülését? Bébifőzelékbe is javasolt egy kávéskanál hideg olivaolajat tenni a beépülés segítésére. Akkor ez a diéta pont ezáltal fogyaszt? Vagyis, hogy így nem épülnek be a dolgok? :?:
Most jutott eszembe, majd megkérdezem dietetikus barátnőmet is.

Szopi van még valahol? Érdekelne tényleg, hogy kinek mi volt a 90 napos - szopi összefüggésről a tapasztalata :?:


SZIASZTOK,

Beusa
Kép
beusa
 
 


True
Igen az utakon nagyon kell vigyázni, hiába a kresz , meg hiába tudod, ha a másik meg nem tudja, vagy nem tartja be. :x De igy sokkal szabadabb leszek, nem kell mindig másra várni, hogy vigyen ide meg oda.

Zsuzs
Próbálkozz szerintem, bátorság! Vagy az elején üljön melletted még valaki. Nekem is fura lesz az elején hogy nincs ott az oktató.

Melinda
Arti mostmár jol van 2 napig volt láza nem tom miért. Amugy eszik mindent, ha tehetné állandoan enne, kis dagi lesz :lol: Van mikor már nem eszi meg a pépeset, ugy kell neki ahogy mi esszük, nagyon kis ügyes. Már ügyesen megy is, van bébitaxi azzal is szeret furikázni. Mondani mondja hogy baba, mama, pápá, gyere. Mást még nem. Van már 10 foga is , szerencsére nem nagyon szenvedett meg velük, sőt észre sem vettük, egyszer csak ott vannak.
Unokatesótól mostanában fél, mert multkor fellökte többször is ugyhogy visít ha meglátja, na meg ha elveszi a játékot, akkor van nemulass. Még mindig szopizik este meg reggel és van mikor éjjel is. Jo lenne majd leszoktatni, de nem tudom hogy csináljam, mert 1 még mindig nagyon kell neki, 2 meg ha nem ürül ki az a kevés is akkor fáj, mint pár napja. Sőt volt hogy le is kellett fejnem annyira rosssz volt, ugyhogy nem tudom majd hogy nem lesz benne egyszer, nekem ugy tűnik sose lesz üres. :roll:
Igen, anyukám hiányzik, jo lenne vele néha dolgokat megbeszélni, de hát nem lehet mit tenni. Volt mikor épp eszemben volt valami aztán gondoltam is hogy majd elmondom neki, aztán eszembe jutott hogy nem tudom. :cry:

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Szaisztok!

Vasárnap van és csak nem akar kisütni ez a nap :cry: Pedig ma megyünk Györökre,ha Laura felébredt,óriási Balcsis sétát terveztem....délutánra is maradnánk ,mig alszik Laura sütünk valami finit. :P
Mikrós krumpli:6-8 krumplit hámozz meg,ha bazi nagyok vágd ketté.
Tedd őket egy nejlon zacsiba,köss rá csomót,szurkáld meg pár helyen hústűvel a zacsit,majd tedd be a mikróba 8 percre.Tök fini és gyors hami :wink:

Tru,jajj annyira kis aranyos Hanna abban a ruciban.Elcsodálkoztam hogy milyen nagy a színpad.Hol volt ez?Na,Levike is beindult.Azóta nem akart kimászni az ágyból?
Ügyi voltál hogy nem bűnőztél az 5 ft.os sütikkel :lol:
Már kel a kakaós kalácsom.....

Judit,a ti jelmezetek is tök szupi.Régebben mi is tartottunk farsagot a barátokkal,egyszer háremhölgy voltam,párom meg római császár hasonló ruciban mint most a te gyereked.
Robika tényleg milyen kis szöszke,mint Kata :wink:

Edit,jajj de örülök neked is,írj gyakrabban tök jó volt olvasni.Kata nagyon ari mindegyik képen,kis szöszi Ő is :wink: sokat kell vele lenni?Nem játszik el egyedül?Éjszak még csak itthon aludt Laura,de ma is meg már máskor is délután aludt anyukáméknál.
Látom van minden a szobájában,mi a kedvence?Laura nagyon szereti a könyveket.
Pizza: :shock: mi inkább házhoz rendeljük....

Beusa,sokat szopik még Minna?Lehet ha elkezded a diétát ,kevesebb lesz a tejci,a diéta során méreganyagok is ürülnek a szervezetből,félő hogy átmegy a tejcibe.Ezt csak én gondolom,kérdezd meg a barinődet,biztos ami biztos.Én 8 hónapig tápláltam tejcivel Laurát,akkor nem fogyóztam.

Timi,mi lesz ma a hamm?
Képzeld Laura állandóan letolat a motorról hátrafelé,hiába ültetem rá,picit rajt van aztán már tolat is,vagy éppenséggel eldöl vele...
Krumpli feljebb,(tegnap hasábot ettemm....jól megtörölgettem :lol: )


Santos,örülök hogy jobban van Réka.

Mennem kell jött az asztalos,lemérni a korlátot,mega párkányt...

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm a kérdéseimre a választ!!! Tényleg nagyon jó kis csapat van itt :wink:
Akkor valamilyen szinten megnyugodtam, legalábbis a cumit illetően biztos. Timi mindig mondja, hogy szoktassam már le, de nekem is nagy segítség hogy ezzel szó nélkül elalszik, nem kell ott mellette ácsorognom meg ringatni stb. :roll: Ahhoz nekem már nehéz a kisasszony.

Hettie: grat. a jogsihoz és gyógyulást Artinak, reméljük nem lesz komolyabb. Utálom ha beteg :twisted: mondjuk ha nincs semmi tünet akkor a dokik általában a fogzásra fogják :roll:

Linda: Igen elég vageszul mocizik már, de azért a Kitti ha jól látom itt majdnem a legidősebb, meg talán Jazi is hasonló korú. Csak azért mert úgy tudom ilyen korban még pár hónap is sokat számít, de hát ugye nem minden gyerek egyforma. Pl. Timi Dórija elüldögél akár 3 órát is a babakocsiba, Kitti már üvültene hogy ki akar szállni, már azt se szereti ha az apja cipeli, ő akar menni (persze amerre ő akar) :D . Amúgy elvan a két csaj, de mindig ugyanaz kell nekik, úgyhogy van civakodás néha. Igazi csajok :wink:
Melyik az a közért vagy bolt ahol így szeretik a lányod hogy hagyják lepakolni a polcot? :lol:

Santos: érdekes ez a gyogyi dolog a Timi Dórija is utálja ha gyogyit kap, Kitti meg ha meglátja az adagolót már nyitja is a száját, a d-vitaminért meg egyszerűen odavan :lol: Lehet gyógyszerész lesz a lelkem :)

Edit: Kata nagyon klassz nagy csajszi lett, és valóban tiszta apja :D Látod még a vasútját is szereti nézni, hát nem ráütött :wink: Amúgy a szobájában nincs is rendetlenség, majd 1* én is lefotózom mit szoktunk művelni játszás szinten, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül :lol:
Fogyi: Éjjel nem vagyok éhes, én aludni szoktam, Te (Ti) mit? :oops: :wink: :lol:

TRu: jó lehetett ez az farsangi móka, de ezt már januárba szokták csinálni :?: :oops: (bocsi ha hülye tudatlan kérdés volt)
Cumi ügyben én is ugyanígy gondolom, sok helyről hallottam, hogy egyszercsak megérik rá, hogy nem kéri :?: :roll: Nem tudom, neked a másik két gyerkőcöd is cumis volt? Milyen tapasztalatod van (volt ) a cumileszoktatás terén? Köszi ha megosztod velem (velünk). Ja és szupi a kép, nagyon szépséges a sok miki meg mikiné :)

Még 1 kérdéske ha lehet (gondolom már ez is kitárgyaltátok amíg nem voltam :oops: , ezért bocsi ha itt kérdezősködök).
Szóval: mindenhol van alvás este???

További szép hétvégét, üdv: Bettus

Kép
bettus79
 
 


Na sziasztok, csak míg kel a pizza és fánkocska :lol:

Cumi még egy szóra: Marci nem cumizott, Hanna viszont még mindig :oops: Ő sajnos eléggé odavan a cumiért.... Viszont nagyon nagy segítség volt az oviba beszokásnál, hogy ha elfáradt, megkapta a cumit és így nem volt gond. De az a baj mostmár, hogy már reggel kérné, így nem adják oda neki, kicsit sírdogál, és utána játszik, ha meg cumizna, akkor nem játszana, és ezért nem adják oda neki. De hálistennek, itthon is látom, hogy kevesebbet cumizik, az a baj, hogy unalmában, ha nincs időm vele játszani, vagy ilyesmi. Nyáron le akarom szoktatni róla. A kis barátnője az oviban elszakadt a cumija és azt mondta az anyukája, hogy ilyen nagylányoknak már nem adnak cumit a boltban, és se szó se beszéd leszokott róla, viszont sokat kínlódik az elalvással, 2 óra mire el bír aludni, és fél 3 körül kelnek az oviban, így folyton nyűgös. Ezért akarom én nyárra tenni ezt a projektet :lol: :lol:

Bettus: nálunk Levi alszik este, be a cumi, meg akistakarója és szundi.

Farsangról: változó az időpontja van ennek valami szisztémája, de én nem tudom, valami hamvazószerda vagy vízkereszt vagy micsoda... Ilyenkor már azért kezdődik a farsangi szezon.

Linda: művházban volt a farsang, ott így szokás, mert nagyon sok nagyi és tánti eljön, és az oviban nem férnénk el. Azóta nem láttam, hogy ki akart volna mászni, szerintem nagyon megijedt, de nem is baj. Viszont a lukon nem akar.
Mikrós krumplit én úgy szoktam, hogy megmosom héjában, és beteszem, ráteszek egy mikrófedelet, és úgy sütöm 4 perc kb. megfordítás és megint 4, ez is nagyon fini, de a nylonzacskónak nem lesz baja a mikróban? :shock:

Beusa én úgy tudom, lehet ezt a fogyit szoptatás mellett, főleg ilyen nagyobb babánál, mint Minna, de nézz utána a neten! Amúgy ez azért nem egészségtelen, mert mindenféle táplálékból megkapja a szervezet a szükségeset, csak mivel szét van választva, ezért könnyebb és gyorsabb lesz az emésztés. Nekem egyébként sokat segít ötlet szempontjából is, hogy miket főzzek, sőt arra gondoltam, ha végeztem ezzel, akkor is megtartom irányzatnak ezt, hogy fehérje, keményítő, szénhidrát stb. mert így több ötletem van, hogy mit főzzek, persze akkor majd körettel meg desszerttel:)

sziasztok és még egy kép Kép

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!


True!

Azért látom ha lúd legyen kövér!!!! Pizza+fánk :lol: :lol: Ez nagyon király! Te olyan drága kis háziasszony vagy.


Beusa!


Igaza van Ildinek abban amit írt, h a lényeg a szétválasztás, így nem éri a szervezetet nagy megterhelés. Dóri 15 hónapos koráig szopizott. Minna még igényli? Vagy még úgy érzed sok tejcid van? Hányszor szoptatsz egy nap? Meddig tervezed?


Linda!

Sajnos ma elég szugykos idő van :cry: Pedig igazán egy pici napsütés kijárt volna. Du megyünk vendégségbe és Ők kertesben laknak. Jó lett volna egy picit kint lenni. Ma grízes tészta lekvárral a menüm. Este kalácska és sütike :lol:


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Helló

Szerintem semmi nem ment le rólam :lol: gatya szűk,eszem a piskótatekercset....

GYerek alszik,apa is,megyek én is fürdőt takarítani...

True: Nagyon jól néztek ki ezek a farsangi cuccok (mi lesz általában a jelmezekkel? elteszitek őket? )
Rájöttem,hogy vagy tök béna vagyok,vagy rosszul osztom be az időmet...fánk,meg pizzasütés tök jó lenne... de jóó nektek,tényleg néha hülyén érzem magam.

Linda,
Mi is tartottunk pár farsangot a haverokkal (sok texasi láncfűrészes gyilkos jelent meg,szakállas jégkirálynők és egyéb finomságok... én általában döglégy voltam vagy szárnyas hangya apu hegesztőszemüvegében,vagy teaszűrő szemcsiben...nejlon szárnyakkal (ja nejlon...nem olvad meg a mikróban?)

Bettus:
Alvás van éjjel ha nincs betegség,nyűg,akkor este 7-8 körül lefekvés és reggel 6-7 ig alvászat (no ringatás,köszönettel a Suttogó néninek (forrás: Riz) leteszem,mese 1 rövid,pápá és alvás van . Néha még eldumálgat magában vagy énekelget 10 percig a sötétben :lol: ) nektek milyen a D vitamin? nekünk egy csepp olajat kell italba vagy valahová cseppenteni (én mondjuk a kajára szoktam...Vigantol olaj a neve)

Edi:
Nagyon szép kislány Kata,és mindig csinos! (ellenben koboldkislánnyal aki képes összezsírkrétázni az én ruhámat is!) Nincs is akkora kupi a szobájában! Hallod,én nem bírnék 3 topicba írni,vagy elfelejteném kinek mit hogy mikor akartam mondani...Ja és mindig éhes vagyok,éjjel is,pedig eddig nem voltam,állandóan ennék,tutira csak azért,mert tudom,hogy nem lehet.
A pizza sztorit felháborítónak tartom,amilyen vérmérsékletem lett mostanában, én biztos ráhúztam volna a pultoskisasszony fejére az egészet...de minimum főnökhívás és fogyasztóvédőkkel fenyegetőzés :lol:

Hettie:
Köszi a bíztatást,rámfér,most vettünk új aksit a kocsiba,hogy ne mondhassam,hogy nem pöccre indul :lol: amúgy tényleg nagy szabadságot jelent.


Jajj ezt mindig meg akarom kérdezni,nem mintha nem enne rendesen a gyerek,de kb kinek mennyit eszik egy normális étkezésnél a babája? És hányszor? Azt olvastam valahol,hogy eljön egy olyan időszak,amikor kevesebbet kezdenek enni (nincs evésparám,csak érdekelne,hogy kinek mennyit...) a miénk kb ilyen

Reggeli :100ml tápi +1/4 szelet kenyér vagy akinél joghurt
Ebéd: kb 150-200g főzi vagy bárakármi
Uzsi: 1/4 szelet kenyér,vagy 100g gyümi
Vacsi: 150 főzi,vagy kenyér vagy KOLBÁSZ

(ez a nagy kedvenc,nem akartam adni neki füstöltet,de kirámolja a hűtőből és eszi akkor egyedül...) az egészhez ha nem beteg akkor kb 4-500ml gyümilé jön :oops: nem iszik vizet,még éjjel sem,nem értem miért.
Adtok köztes időben nassokat? Hogy szoktassam a vízivásra a gyereket? (nem issza meg,inkább szomjan hal...)

megyek,mert nem akar kitisztulni a fürdőszoba magától...
puszi

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


HI!

Santos!

Nagyon sokáig nem ivott Dóri vizet és semmi az ég világon. Csak cici és tápszer. Valahogy mindig tukmáltam a vizet neki és egyszercsak elfogadta. Teától rázkódott, de ez hála megváltozott. Én már nem is adok neki vizet. Reggel amikor felkel akkor kb 260ml kakaó, majd jönnek Bettiék és gyerekeknek egy-egy szelet kenyér+felvágott+tea. Ebédre mindig valami kb 200ml lehet. Uzsi: hol egy kinder tejszelet, pogi, szóval valami apróság. Vacsi nálunk a tápszer ami úgyszint 260ml. Sajnos gyümit próbálnék beleerőltetni a művésznőbe, de hiába nincs oda érte. Csak a banán amit szeret. D vitamint én úgy szoktam adni, h egy kiskanálra csöppentek egy cseppet és adom a szájába. Heti 3*szor, amikor nem felejtem el :oops:


Amúgy amit ma szénhidrát nap alkalmára összeettem azt holnap kompenzálom :lol: :lol:



Annyira fúj a szél, h szinte attól félek, h nehogy betörje az ablakot :x Én amúgy ilyenkor nem tudok aludni és csak forgolódom az ágyban.



A talit amúgy ti, h gondoltátok? Ha nagyon messze megyünk, akkor minket biztosan apa visz. Tehát az én pici férjem is ott lesz.


Na dugultam!
Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!

True!
Nagyon édes a kislányod, az tetszik, hogy csíkos harit visel a ruhához.
Keményítő nap: én főtt rízst ettem párolt zöldséggel. Olajon megpirítottam a hagymát és hozzátettem fagyasztott zöldségeket, hagytam kis szaftot összekevertem a rízzsel és teljesen ellaktatott. Este még egy adag és teljesen Ok volt. Mondjuk nekem is ez a nap tetszett a legkevésbé. Sőt gyüminapot be sem tartottam, ettem fehérjét mellé. És mégis fogytam.

Judit!
Helyes a kisfiad. Tényleg nagyon szöszi. Testvérek is szöszik?

Timi!
Igen, szerintem teljesen jó, hogy nincs szopi. Egy éves koráig szerettem volna, kicsit elhúzódott és a vége már nem volt jó. Katának kevés volt, így elhagytam, nem keresi, ha mondom neki sem reagál szerencse. Beba banános tápot vettem és az is ízlik neki. Többfélét kipróbáltam, 3 napja voltunk DM-ben és nem volt semmi amit akartam, így most ezt isszuk. Más íze van (szerintem jobb), mint a Mildibé banánosnak.
De anyánál pl. tegnapelőtt sima tejet ivott este, reggel meg kakaót.
Maradok tápnál még.

Beusa!
Katának mondom nézd meg magad a tükörben, már szalad is és billegeti magát. Ha meztelen, akkor még júkat vigyorog is hozzá.
Főleg ha ráadok egy ruhát…Kapott vkitól egy nyakláncot, hozzá egy csuklópánttal. Ha kérdezem tőle szép akarsz lenni? Már nyújtja a kezét tegyem fel. Hát hiába lányból van :lol: :D
Anyukáméknál van kiságy (még az enyém volt :D ), abban elalszik Kata simán. Ágyuk mellett van, de külön is elaludna. Eszik szépen minden alkalommal, pizsi, tápi, alvás. Semmi gond.
Szopi + fogyi : nem vettem észre semmi változást, pedig Kata akkor volt 6-7 hós.

Linda!
Nem mindig kell vele lenni, változó. Eljátszik egyedül, de nem hagyom a szobában csak úgy, vele vagyok. Fél szemem rajta :lol:
A szobákból is velem jöhet csak ki, konyhában sem szeretem ha bandukol. Múltkor a sütőajtót nyitotta ki, az meg a húzástól előredőlt és a gyerek elesett, apa ott volt, de ha nincs a feje a kőben landol.
Így reggel elvan, kis mese, játszás, aztán séta, tízórai, játszás, ebéd, alvás.
Kiságyba csak akkor teszem, ha főzés van és nincs el az etetőszékben.
Katának nincs kedvence. Sok mindennel szeret játszani. Most elővettem a F.P. little people figurákat, meg duplo, meg playmobil embereket, állatokat és azokat pakolgatja. Érdekes, de a formabedobó nem érdekli. Könyveket is nagyon szereti. Odahozza, leül eléd és olvasni kell.

Bettus!

És mai napig éjjel felkelek, iszom, de néha be kell kapnom egy falat banánt, mert éhes vagyok. Szerintem ez belefér :D :wink: Volt, hogy takarékos zamatokat ettem. Hajnalban jellemző inkább.
Kata ált. legkésőbb 9-re alszik. 7-7,30 vacsi, 8 felé fürcsi, alvás. Ha későn kelt délután, akkor fürcsi később kicsit. Nálatok Kitti nem alszik?

Zsuzsi!

Nlc cafen már nem nyomom a topikot. Itt a babaneten kettőben, de az őszi babás topik az otthonom. Ide 30 hetesen csatlakoztam, a másikba, amikor Kata 3 hós volt. Ez sokkal pörgősebb topik, régebben még több írás volt egy nap, de az túlzás volt. Most sokkal jobb. Jobban lehet követni az eseményeket :D
Fogyi éjjel: nálam a banán jött be. Hajnalban pár falat.

Tényleg ti váltogatjátok a tápot, vagy mindig egyfélét vesztek?
Na megyünk sétálni, E.

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!

Ma megint kész vagyok, Hanna megint műsorozott reggel öltözéskor :( megint bevágta a nagy hisztit, mostmár kénytelen vagyok nagyon bekeményíteni, mert nem hagyja magát öltöztetni, összeesik mint egy rongybaba és ha bedugom a kezét a ruhába, kihúzza és üvölt közben hogy nem megy oviba. Huhh de szar volt, aztán valamin megnyugszik, és hagyja magát de továbbra is sír :cry: Szerintem ez az év így fog eltelni, sőt lehet, hogy addig, amíg én itthon vagyok, végig ezt fogja csinálni. Nem nagyon látok belőle kiutat, hogy mitől szűnne meg. Na nem untatlan benneteket ezzel, csak muszáj kiírnom magamból, mert azért nem gyenge gyomorremegéssel telik el a reggel.

Zsuzs: nálunk így néz ki: reggel kb. 2 dl tej, de van amikor nem issza meg, kicsit később gabonapehely, abból mostanában szép mennyiséget megeszik, egy kis tálkával, rá pici tej, joghurt, de ma vajaskenyeret evett fél szelet, fél alma, még adok neki joghurtot is, mielőtt elalszik. Délben: változó, főzeléket nem nagyon eszi meg, rendes kajából hát egy kistállal, szerintem nincs 200 ml, de amit nagyon szeret, abból van, hogy rendes felnőtt adag, pl. spagetti. Délután valami péksüti vagy gyümi vagy puding (pudingból 2 adag simán bemegy) este vacsi, attól függ, mennyire szereti, kenyérfalatkákból nem sok, viszont sajt, szalámi magában az megy. És még lefekvés előtt a tejci, változó, mostanában 1 dl, de van, hogy 2. Viszont inni nem iszik sokat, kajához pár korty, mondjuk ha gyümilét kapna, ő is meginna belőle többet, na de nálunk az nincs mindennap itthon. Vizet is iszik, ha szomjas. Próbáld meg, hogy főzelék után kínálod és mondjuk pohárból. Vagy más sós kaja után, ha szomjas, Levi olyankor nagyon jól issza. Nálunk amúgy általában teát iszunk. Nasi nálunk nem igazán van, de ha igen, teljes kiőrlésű győri kekszet szoktam adni nekik, mert mikor egyék a nasit? Ha sütök sütit, ebéd után. De ez jobb esetben, van, hogy pár falatnál többet nem eszik egész nap, na akkor vagyok idegbajos. Nagyjából így néz ki. A jelmezek eddig Marcinak kölcsönzősek voltak többnyire, na de mosst elkezdünk gyűjtögetni. A D vitamint én általában a cebionba szoktam belecsepegtetni és úgy kiskanállal de halljátok már akartam kérdezni, én nagyon sokszor elfelejtem :oops: Van olyan, hogy 1 hónapig se adtam.... Remélem, nem lesz tőle baja Levikének...

Kezdd már el azt a vezetést, először csak kicsit menj, ahol nincs nagy forgalom, utána kezdd el, hogy bemész a forgalomba, de nem csúcsidőszakban, és így tovább mindig kicsit többet. Hidd el, ez csak gyakorlattal fejleszthető, minél később kezded el, annál rosszabb. Egy idő után megszokod. Én pl. a mai napig nem szeretem, ha apa mellettem ül, parázok olyankor, és sokkal többet hibázok, amiből azt hiszi egy balek vagyok, pedig tényleg nem. Így tiszta ideg, hogy elmegy és én fogom a gyerkőcöket furikázni.

Nálunk is volt szél, de nem történt szerencsére semmi baj, a gyerekek se keltek fel rá.

Timi: jóleseett, hogy megdícsértél, de hidd el, nem vagyok a háziasszonyok gyöngye... Sajnos, a lakás a legtöbbször úszik, mert mindig rohannom kell valahova és sokszor nem tudok befejezni sokmindent, mert más fontosabb. Még ilyenkor is, amikor itt ülök, de nálam soha nincs olyan, hogy minden rendben van, leülök a géphez.

Na megyek hurrá gyümölcsnap :mrgreen:

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Zsuzsi!
reggeli: kenyér, zsömle kifli, felvágott, paradicsom, uborka, tojásrántotta, tápszer (nem sok 50-100ml)
tízórai: gyümi : 1-2 alma vagy 1 körte vagy 1 mandarin, vagy 3/4 banán vagy kb. 0,5 üveg bébidesszert, víz
ebéd: egy üveg bébiétel vagy egy jó adag kaja, pudingos tál méret kb., víz
uzsi: 2-3 danonimo vagy 1 joghurt vagy 1 túró rudi vagy 1 kinder tejszelet, néha ha későn kel akkor hideg kaja + tápszer
vacsi: hasonló, mint a reggeli, tápszer 200-250 ml (tegnap csak 100 ml-t ivott)
nasiként gyümi után kölesgolyó, buláta, néha babapiskóta. De volt, hogy látta, hogy esszük a milka csokit, hát adtunk neki :D :lol:
szerintetek ez jó mennyiség?

tojásrántottát más is ad a gyereknek? Kata 2 tojásból készített lepényt megeszi :shock:

Kép
Kép
edi78
 
 


Edi, utána láttam, hogy írtál... Tojásrántottát mi is szoktunk, de Levi nem rajong érte... Hallod akkor Katának jó kis evőkéje van....

Hanna ruhája: volt jelmezrajz az oviban, és ott piros rucit írtak, pedig a neten utánanéztem, hogy a manóknak zöld a ruhájuk, csíkos harisnyával, de akkor már megvettem az anyagot, és így vettem hozzá csíkos harisnyát, hogy valamennyire manószerű legyen...
Nem is tudtam, hogy te is elkezdted a fogyit
:shock: Én attól a rizses zöldségtől nem lakok jól. Örülhetsz, hogy Kata ilyen jól elvan anyukádéknál, bár sajnos ez nem jelent semmit, Hanna is ilyen volt, simán elment 2-3 napra is, és mégis most cirkuszol az oviban... Na sziasztok, megyek vasalni

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!

Tegnap este akartam,vagyis készültem irni de nem lett belölle semmi.
A szél pillanatnyilag fügyül a seggem alatt az egész lakásban.

A kisszoba és konyhaablakom momentán 2 darab karton papir.
Felhivtam a biztositót és közölték 3 napon bellül küldenek ki üvegest..Az nem zavarta öket hogy a fiam séroja lobog a konyhában.És miután a 6.emeleten lakunk duna parton ez valoszinü nem is változik ablak hiján.A kisszobaszönyegbe és Merci iróasztalába beleállt egy nagy darab ahol elöte a gyerekek játszottak.
Na szoval lakásszentelö megvolt. :?

És ennek tetejében ma jön a szoba butor.Igy hogy a gyerekek szobájából az ágyakat át kellett hozni , megint pakolhatok.Tiszta boldog vagyok. :twisted:

Probálnék reagálni a hsz-ra de szerintem azzal még várok.

Edi:Marvin bundás kenyeret szokott enni,De azt nagyon. :lol:
Gyönyörü a kislányod.

Mennem kell.Bocsi hogy magunkrol irtam de szétvet az ideg.
Ez jobb fogyókura mint a 90 napos. :?

Sziasztok.Szép napot nektek.
Vendég
 


True!
Én nem fogyózom, csak az anno tapasztalatokat, kedvenc rizses kajcsit írtam le :wink:
De nektek drukkolok :lol: :D :wink:

Kép
Kép
edi78
 
 


Mind elszállt amit írtam,majd délután próbálkozom megint !!!
A k.-va él.-be :x :x :x

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


True!
Ne legyél már ilyen pesszimista!! Néhány hét és elmúlik Hanna ovi-hisztije.

Tina!
Ez nagyon durva!! Én biztosan nyaggatnám őket, hogy minél hamarabb jöjjenek üvegezni. Csak van ott is valaki, akiben van egy kis emberség...
Egyébként tényleg a stressz a "legjobb" fogyókúra :? Néhány évvel ezelőtt egy olyan helyzetbe kerültünk, ami miatt három napig egyszerűen nem tudtam enni...le is ugrott néhány kiló...de akkor már inkább husi legyek...

Fogyi: nekem bejön a gyümölcsnapon a sós mogyóró rágcsálása, illetve ebédre megiszom egy kávét - persze nem cukorral, csak édesítőpöttyel. Nem igazi, csak maláta kávé, és tejben oldom fel...szóval egy kicsit csak rosszalkodom :oops: Ja, és Jazi rájár a mogyimra. Először nem akartam neki adni, de olyan szépen elrágcsálja...kis hörcsögöm :D

Szombaton a Baumaxban szaladgált, és a sok esés közül az egyiknél nem rakta maga elé a kezeit...szóval most úgy néz ki a feldagadt felső ajkával és a lehorzsolt arcával, mint egy kiütött boxoló...

Linda!
NYUGI!!! :D
Elültettem a virághagymáimat idebent cserepekbe, és reménykedve várok...

Nálunk is fújt tegnap a szél rendesen, csak úgy repkedtek a kertben az apróbb tárgyak :shock:

Tegnap megszállt az ihlet, csináltam egy koszorút az étkezőasztal fölé (persze nem vagyok olyan profi, mint Linda, de azonkívül hogy végigégettem az ujjaimat a ragasztópisztollyal, még élveztem is):
Kép

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Képzeljétek, énekelem Levinek a szúrósgombócot, és mondom, hogy "nem nyúl hozzá, így is jó, úgy hívják, hogy sün" ő meg: "dittó!" :lol: :lol: :lol:

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Na hali, ez a mai ebéd egy kínszenvedés volt :( Levinek csináltam fini natúr halacskát fokhagymás krumplival és fokhagymás tejfölös ubisalival (Imádja) és majd meghalok :(((

Jubi: én diót eszek, mindjárt török egy párat, és séta közben azt majszolgatom... Ne adj Jazinak mogyorót! A férjem kollégája volt már helyszínelni 10 éves gyereket, aki azzal játszott hogy feldobta és úgy kapta be... és meghalt. Nem akarlak ijesztgetni, de nagyon veszélyes!! Kávét azt lehet inni rendest is, nem??? csak akkor kell utána szünetet tartani, ha tejjel iszod, javítsatok ki, ha nem így van. Szép a koszorúd, honnan szedted hozzá a szárazvirágot?? Na megyünk sétálni, remélem, nem fúj el a szél. Pusz

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Hali

Tru: Köszi a cumis infót, ez tetszett hogy nagylányoknak már nem adnak cuclit a boltba :lol:
Le a kalappal 3 gyerek és még takarítasz is. Én meghajlok nagyságod előtt :)

Santos: D-viti nálunk is a vigantiol, de mi a szájába szoktuk csöppenteni, és mindig az apja adja neki, kop-kop az ajtón, bejön, és kérdem: Szabad? Bólogat, és akkor hozza a cseppet, a Kitti már nyitja is a száját, nem tudom mit szeret rajta? :roll: :)
Kajcsi:
-Reggel ha kér van egy 1 dl tea, utána egy szelet kenyér katonázva rajta valami hús vagy sajt stb. (mindig más) néha van virsli is.
-Ebéd: Amit mi eszünk abból kiszedek neki az ő tányérjába. Tányér mérete a két nagy markom, nem tudom ? gr. :?
-Vacsi: Mikor mi, apa hazajön és abból csipeget, nincs leülve vacsizás, mert az ebéd után folyamatosan délután valamit mindig kap. Szalámi, vagy gyümi, vagy joghurt stb.
Persze közbe folyton tea van, és elalvás előtt 1 dl tápszer.
De megjegyzem egy-két hónappal ezelőtt valóban nagyon keveset evett, dokinő mondta hogy nem baj nem kell erőltetni, úgyhogy én azóta is így csinálom, ha nem kell neki nem erőltetem.

Edi: Mi mindig a Humana3-as tápot vesszük, dokinő ezt ajálnotta. De nekünk egy táp kb. 1-2 hónapig elég.
Kitti (kop-kop) rendesen alszik este, csak gondoltam megkérdezem már mindenkinek beállt-e a rend :wink: :lol:
Én este csak wc-re szoktam járni, soha nem eszek, nem is fordult még meg a fejembe hogy este bármit is bekapjak :roll: :lol:
Amúgy mi az a takarékos zamat? :roll:
Én minden adok már Kittinek tojásrántottát is, ő is bevágja a 2 tojcit igaz nem sokat csinálok neki.

Jubi: nekünk is imádja a mogyorót. Mondom neki: rág-rág, és hallom hogy ropog a foga alatt mint egy mókusnak.
Azért szerintem annyira nem kell félni a mogyievéstől, mert ők még okosak és nem 10 évesek akik dobálják :D

Na megyek még aludni a kis horkoló manóm mellé.

Köszönöm a válaszokat.

Ja és el is felejtettem megosztani veletek a tegnap délutáni örömöm. Kérdem tőle van kaka? Erre mondja, hogy KAKA és hozza a bilit. Leveszem róla a gatyót, harit, pelust és rácsücsül. Kis idő múlva feláll és mutatja a bilit. És láss csodát belepisilt :D Húú volt nagy öröm, puszi stb. Aztán mikor a wc-be öntöttem sírdogált egy kicsit utána integetett neki pápát :D Gondolom ez csak egyszer volt így, de ezek szerint megértette hogy a pisi oda való. :wink:

Bettus

Kép
bettus79
 
 


akarok ide irni énis énis, de mikor? :o
igy csak olvasas van naponta tobbszor :( persze az is jo, és tobb mint a semmi :)

KépKép
rizibizi
 
 


Na újra itt,már elszállt a mérgem.Msn-re meg azt írtam ki hogy ebédelek :lol: gyümisalit :lol: holnap meg vizezek,ha nem írok akkor elájultam valahol,csak ne séta közben.... :mrgreen:
Szóval már nem tudom miket írtam ,de próbálom összeszedni.

Bettus,bili: :lol:
A Tescoban pakolgatta Laura kedvére a tusfürdöket,mindenki mosolygott(naná),egyetlen árutologató meneger sem volt a közelben,de bizti derü ült volna ki az arcukra lányom láttán :lol:

Tru,én nem ismerem azt az éneket,mi az?
Nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz az ovi!?
Levinek finit készítettél,az én nyálam is csöpög a billenytyűzetre.
Laura falta a sárgaborsófőzimet.Holnap lesz hozzá egy kis csirkemáj,most akciós a Plusszban,fél kiló szív nélkül 299ft :wink:
Nálunk is volt már olyan hogy el kellett furikáznom "az apát"ide meg oda,akkor mindig két kézzel kapaszkodik,belevezet,meg sikongat direkt...mondtam már pár hogy gyalog is lehet menni.,ki lehet szállni,na akkor kuss van :lol: Bizti minden rendben lesz férj nélkül is :wink: igazi helyszínelő a férjed?

Edi,Laura már nagyon régóta a MIldibé3-as banános tápszert issza,a töbit nem volt hajlandó meginni(még régebben a Bebát)." éves koráig gondoltam a tápot.Tojásrántottát nem evett még,jobban szereti a főziket,mint a rendes kaját,gondolom a nem lévő fogai miatt.
Azt gondoltam hogy Kata ezerrel lefoglal,és nem a 3-4 topik a baj hogy ide már nem jut időd :wink: De most örülök hogy gyakran írsz,ide,haza :lol:
Ja és a tejszeletet sem szereti Laura,kidarálja,mondjuk nekem sem ízlik.

Tina,nem semmi a sztori :shock: remélem már van azóta új üveg.

Jubi,gyönyörű a száraz koszorúd,ügyesen el van osztva a kis fehér szalmarózsa,szép,harmónukus a színe,nálam is jól mutatna.A kis tuli hagymákra csinálj sötét csákót,amíg kb 5 centisek nem lesznek,azután vedd le róluk és tedd világos helyre,csak akkor fog virágozni :wink:

Timi,akkor Dóri már sosem kap vizet?

mikrós krumpli:nem olvad el a zacsi ha erre gondoltatok,olyanba kell tenni mint amibe a zsemlét veszed.Ki kell próbálni 2 nap múlva :wink:

d vitamin:napi egy csepp kiskanálra még ezen a télen,aztán szeva,utána meg kiülünk a teraszra napozni 8)

kaja
reggeli fél 8 kor 240ml tápszer
11-kor kefir,vagy yoghurt(gyümis,sima),tejpép,víz
14-kor főzelék,víz
17-kor gyümi,reszi alma a legkirályabb,banán kevésbé,víz.
gyümi után kis rágcsik,ropi,süti ha sütök,spekulációs kex,k.golyó....víz
19.30 -kor kis katonák,sajt,sajtkrém,körözött,májas,felvágott,rudi,túrókrém,kefír, yoghurt mikor hogy jön ki.
Rengeteg víz,kb 4 -5 dl,de ha gyümilét kapna lenne egy liter is a napi fogyasztás.

alvás este fél kilenctől reggel fél 8-8-ig,majd délelőtt egy kicsi, délután meg egy nagy alvás :lol: (hálózsák,két kispápi ami ilyen kis gyürögetős bigyóka,cumi,kis lámpa fénye,integetés,ajtó behajtás,negyed óra múlva alvás,de soxor dünnyüg magábanés bábozik a két pápival :roll: :wink: )

Na talán sikerült mindent leírnom.
A Plusszban 299 ft fél kiló csirkemáj,szív nélkül,fini és egészséges,sok d vitamin van benne,fehérje napon is fogyasztható :wink:

Laura horpaszt,kis édivirágom,megyek gyönyörködöm benne egy kicsit.

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Húúú,ezt meg kell néznetek!

http://www.kapu.hu/ajanlo/pasik/

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Halihó!


Linda!

Nagyon vizet nem is adok neki. Tényleg, h így kérdezed? Csak tea megy nálunk, tápszer, kakaó. A májat mivel eszed? Mondjuk amikor fehérjenap van? Zöldséggel? Te érzed amúgy, h fogytál valamit? Én azt szeretném elérni, h a gyűrűm jó legyen rám. Azt hiszem az még nagyon sok hét :cry: Most próbáltam és kicsi :x (jegygyűrűm)

Edi!

Dórinak mindig egyfajta tápszert adok. Humana 3-as banános, vagy almás. Most már csak este van Neki tápszer. Amúgy nálunk a tojásrántotta megy, és pl: a Kittivel lazán 1-1 pár virslit betudnak vágni. Általában együtt reggeliznek, amíg anyucik eszik a fincsi gyümölcsöket :lol: Persze amikor nem kezdtük el Bettussal a 90 napos diétát, addig együtt ettünk a lányokkal.


True!

Amúgy is tök jó, h nem vagy idegbajos! Én ezért kérdeztem a 2. babáról való dolgokat. Ez az ovis ügy nagyon durva. Én még nem is gondolkodtam el, h majd, h lesz amikor Dóri elkezd járni ovi. Talán bölcsibe. Már most remeg a gyomrom, mert tudom, h Dóri már most miket csinál amikor az öltözés van. Azt már akartam kérdezni, h amikor gabonapelyhet adsz, akkor a tejet felforralod előtte? Milyen fajta pelyhet veszel?

Jubi!

De kis ügyi vagy! :lol: Szeretem amikor valaki ilyen kis kreatív! Szegény Jazi :cry: , sírt nagyon?

Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Na sziasztok.

Hú ez a mai nap kemény! eléggé rosszul vagyok. Úgy volt, hogy ma megyünk tescoba, és akartam venni ananász és őszibarack befőttet gyümisaliba, de nem mentünk mert a páromnak melózni kellett, és csak ő szaladt el a lidl-be, és elfelejtettem mondani neki, így natúron ettem a gyümiket de remegek meg minden bajom van:( Ráadásul ma hozta haza az elkészült szalámit, amit rendeltünk :evil: Na jó, 1-2 katona lecsúszott, de még így is nagyon szarul érzem magam.

Timi: sajnos nagyonis idegbajos vagyok! Mikor hazajött Hanna, ma még 3x volt nagy hiszti, gondolom most ki akar csinálni. Kemény. Az utolsónál már apja is üvöltött vele, vacsi közben el akarta venni Levi kis szuperinfó újságját, amiben autókat nézegetett, pedig Hanna ma lelejmolta apját egy 600 :!: forintos hercegnős újsággal. Üvöltött Levi is és Hanna is én meg gyüminaptól lüktető fejjel hülyén néztem magam elé... Így azért elég nehéz kibírni :evil:
Tejet én mindig forralom, mert házi tejet hozunk, de este fel szoktam forralni és úgy teszem a hűtőbe, de gabonapehely előtt felmelegítem, és úgy öntöm rá, hogy megpuhuljon. Mindenfélét esznek, mézes karikák, csokis golyót, ilyesmiket, régebben a 7 gabonás milupát vettem de nagyon felnyomták az árát 900 Ft lett egy dobozzal.

Linda ezek a kispasik nagyon durvák ! A szobros volt a legjobb majd besz@rtam a röhögéstől :wink: A pingut próbáld ki Laurának, az bizti bejön neki majd! A dal a Gryllus Vilmos szúrósgombóc, valahol berakta Riz a linket, ahonnan le lehet tölteni, nálunk most egy csomószor megy, én is imádom, a gyerekek is, már Levi meg is tanulta :lol: A párom igazi helyszínelő :lol: :lol: persze nem a miami helyszínelő :lol: Nyomozó, de ha betörés v. rendkívüli haláleset vagy bármi egyéb bűnügy van, akkor helyszínelnek is. Nagyobb kapitányságokon vannak külön helyszínelők, akik csak ezzel foglalkoznak.

Bettus, ez óriási dolog, ami Kittivel történt, igaz, ő már majdnem másfél éves... Hannának is volt ilyen másfél évesen, mentünk a kis barinőjéhez, és egyszercsak elkezdte mondani, hogy kakilok, gyorsan megnéztem, és nem volt semmi, gyorsan ráültettem és belekakilt. Dicséret, tapsi stb. elmeséltük a kis barátnőjének, aki onnantól kezdve SZOBATISZTA LETT (egyidősök) Hanna viszont azon a nyáron még néhányszor produkált ilyesmit, de aztán hosszú időre abbahagyta, és már jóval elmúlt 2 éves, amikor szobatiszta lett.

Riz ne szórakozz már gyere és írjál! Zsuzs te is nagyon el vagy tűnve mi van :?: :?: :?:

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Tegnapi gyüminap: nekem is nagyon hosszú volt. Kezdek megundorodni az almától, narancstól, banántól és sósmogyitól...Ma azért sokkal könnyebb lesz.

True!
Nálunk most kezdi Jazi az "önzőzést". Mindig az kell neki, amivel Dani játszik, próbálja kitépni a kezéből és visít. Mondtuk Daninak, hogy ha ilyen erőszakos, akkor semmiképpen ne adja oda neki, inkább visítson, de ne tanulja meg, hogy ezzel eléri a célját. Most azt tanítjuk neki, hogy ha kér valamit, akkor nyújtsa oda a kezét, és mondja, hogy "ada". Ez nála a "kérem" ill. a "tessék" is.
Szárazvirágot a baumax-ban vettem. Éppen azok között válogattam, amikor Jazi kidekorálta az arcát egy ügyetlen eséssel :roll: Még csak két napja történt, de már alig látszik a nyoma.
Jó, hogy írtad a mogyidobálás veszélyeit, a fiúk mindig úgy eszik. Most jól megijesztettem őket vele.

Bettus!
Jazi is szól, ha valami a pellusba ment, de csak utólag. Belenyomja a pisit/kakit, aztán jön és szól (mutatja a pellust és hablatyol hozzá).
Éjszakák: van hogy alvás 1/2 9-től reggel 6-ig (ekkor két deci tej, és alvás tovább 8-ig). Van amikor meg felkel éjfél körül néhány korty vízért.

Riz!
Szakíts ránk egy kis időt! :D

Linda!
Én meg kiraktam az ablakba a cserepeket, hogy jó sok napfény érje őket. Na most megyek "felöltöztetem" őket.

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok, na gyorsan még írok, aztán megyek, mert ma sűrű nap lesz.

Jubi: jó nektek, hogy már Dani is olyan nagy és értelmes, sajnos Hannára ez nem mondható el, na mindegy, nem ragozom. És kezdik Levivel a verekedést. Levi most fedezi fel a testi előnyét :lol: :lol: már majdnem több kiló, mint Hanna és lökdösi meg minden, Hanna pedig direkt odaáll, hogy lökdösse, aztán visít...

Tegnap este hogy örömet szerezzek neki, hercegnőset játszottunk, és előástam a menyasszonyi rucimat kép mellékelve... Nem gondoltam, hogy beleférek, de igen :lol: Mondjuk ezzel nem lehetek olyan hősvitézjános, mert csak 4 éve volt a lagzi és 10 hetes terhes voltam Hannival :o Sziasztok Kép

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Hali!


Ma azért rámerézkedtünk a mérlegre Bettussal! :lol: :lol: Anyit árulhatok el, h Bettus nagyon örült, na persze én is :wink: Ez a mai nap nagyon klafi. Ebédre ettünk gyrost.NYAMM!

vACSI: TEPSIS SÜLT COMB SALIVAL, vendégeknek krumplival.


True!

Azta, de jól nézel ki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Komolyan! Szép a ruhád. Hogy-hogy megvetted? Vagy csináltattad?


Jubi!

Akkor ezek szerint a kisasszony is kezd akaratos lenni? Dórinak azok a sikításai ne lennének!



Mentem, mert várnak Bettiék :wink:


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!
Köszi a kajás hsz-t akik eddig írtak...gyüminapon meghaltam,én nem bírom ezt csajok éhen fogok halni...
Nem tudom mi van ma,front vagy mi a fene,de gyerek nem eszik,nem alszik anyuka meg nem érti...szóval mai alvás 20 perc a babakocsiban (ezt sem szokta) ebéd semmi aztán 180 banánturmis most meg már 1 óta nyűglődik,asszem már kiveszem az ágyából mert nem lesz itt alvászat

True,
köszi a hiányolást,azt se tudom hol áll a fejem,nem történt semmi különös,csak valahogy felborult az utóbbi 2 napom és semmivel nem tudok végezni. Klassz a hercegnőmenyasszonyruhád!
Ja,alap,hogy nekem is a szobros kép tetszett a legjobban :lol:
Basszus 900 a hétgabonás? az durva...akkor már nem veszek többet,viszont lehet kapni bioboltokban kölespelyhet az is fini nagyon.

Jubi!
Klassz a koszorúd,én is imádom a szárazvirágot,bár a múltkor Réka megkaparintott egy csokorral és felhintette vele a szobáját...akkor pl. utáltam a szárazvirágot szerintem evett is belőle pár darabot...a srácaid tutira helyre teszik hamar Jazit...

Linda!
Ájulás? Na én a gyüminapot sem bírom ki,nemhogy egy víznap! ügyi vagy a képek nagyon királyak,a szobros a kedvencem :lol:

Mennem kell nyűglődés van,lehet,hogy jön a foga

majd még írok lehet ma
pusz

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


rámerézkedtünk=rámerészkedtünk



Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


háj!

Még élek :mrgreen: Nagyon jótt tett a friss levegő,az előbb is kint voltam egy kicsit kertészkedni,egyszer lehajoltam és utána megszédültem,de azon kívűl semmi elvonási tünet,pesze nagyon várom a holnapot,csirketortát fogok sütni ha érdekel valakit szívesen leírom majd a mássikba...

Tru,olyan szép vagy a ruciba,ha férfi lennék én is elvettelek volna :wink: Nem is értem miért fogyózol,tökre jól nézel ki,nekem tényleg kell mert olyan darabos vagyok....nagy darabos....
Minden elismerésem és kalapemelés, de tényleg, hogy mindenre és mindenkire van időd,Hannára még ha nem is akar ovis lenni,Levire aki imád mászni,Marcira aki rohadt cuccokat tart a tatyóba,Gabira aki egy igazi helyszínelő és beledumálós a vezetésbe :lol: ,ránk babanetesekre,na meg a fini kajcsik gyártására is van energiii,na meg a vasalásra is........
Jó nagy az a gyerekszoba.

Timi,ügyik vagytok Bettussal csak így tovább :wink:
Nem is írtad,Dóri már kigyógyult a náthából meg a köhögésből?
Máj:hát leginkább savanyúval enném vagy ubi salival,aztán gondolatban jól kitunkolnám egy zsemlével a tányért... :P
Remélem hogy fogytam én is,a hasam az lapi,meg a seggem is kissebb párom szerint... :roll:

Riz,írjál csak ha ráérsz :wink:

Santos,jajj azt én is utálom ha felborul a nap,mi történhetett?Laura eszik de olyan lajhár módón hogy elalszom közben,komolyan.... :roll:
Ma délelőtt sima Corn Flakest tettem a yoghurtjába,az csak 300 ft egy zacsival.Tényleg,még mindig nem adsz Rékának tejtermékeket?
Voltatok vizsgálaton amihez a beutaló kellett?

Örülök hogy tetszettek a kispasis képek :wink:

megyek,legurítok még egy teát :? :lol:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Bocsi ezt is meg kell néznetek :wink:

http://curiousphotos.blogspot.com/2008/ ... -with.html

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok!
Nektek nincs hatása a diétának a hangulatotokra???? Én ma nagyon zizi vagyok, meg a fejem is fáj... és a Párom telefonált, hogy a holnapi határidő miatt fél hat helyett kilencre ér csak haza :cry:

True!
Már alig várom, hogy én is játszhassak nőcis játékokat Jazival (nagyon csini vagy a ruciban!!), de egyenlőre csak autókázik, üveggolyózik, focizik, és az újságokban is csak az ótókat meg a vókat keresi. Tetszik az új frizurád!!

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok, na hazaérkeztünk. Az én férjecském is későn fog jönni, fogtak valami emberkéket.

Hanna ma nem sírt az oviban hurrá!

Diéta: Én gyüminapon vagyok tök lüke, de amúgy is elég depis hangulatban vagyok ettől a hülye időtől. De mindig eszembe jut LInda: agykontroll! Ha sokat mondogatjuk , hogy jól vagyunk, akkor jól is leszünk, mert az agyunk parancsként értékeli... Kösz a dicséreteket, de ti nem is látjátok hogy mekkora a hasam??? Én nem tudom, szerintem a foygitól lement a cicim és így dupla akkorának látszik a hasam, amiből viszont semmi se ment le :( pedig ezért kezdtem az egészbe.... Na talán majd később.

Linda neked is köszi az elismeréseket, olyan jólesik ám az önbizalmamnak! Én meg rád vagyok irigy, hogy ilyen ügyin kibírod a fogyit, bevallom én néha elcsábulok, na jó egy egész adag kajára sose, de azért időnkét 1-1 falat lecsúszik :oops:

Menyasszonyi rucit varrattam, én nem is értem, hogy lehet százezrekért kölcsönözni, nem volt 5000 az anyag, a varratás meg talán 1500 falusi varrónővel... :oops: Persze van olyan fazon, amit azért egy sima varrónő nem tud megvarrni, meg azért anyagot se lehet mindenfélét kapni, de nekem az egyszerű tetszett, meg amúgy is volt már nagyruhás esküvőm. Na ideengedem Marcit és folytatom a vasalást...

Bettus, tőled azt akartam krédezni, hgoy csodálkozol, hogy takarítok, neked van bejárónőd? Az király lehet...

Linda: jokerfood kis adag menü mennyi kaja? Mert az megérné, nézegettem, msotmár nálunk is van, persze fogyi után.

Valamit akartam még, ami kiugrott az agyamból, majd még lehet, este jövök...
pusz

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!

Tina!
Köszi.
Nem semmi ez az ablaknélküliség :shock:
Katának 1x próbáltam bundás kenyeret, de nem volt sikere.

Linda!
Én wordbe írom a hsz-eket és bemásolom a babanetre. Régebben nekem is szállt el sok iromány, aztán ez bevált. :wink:
Egyébként tényleg nem volt idő írni, egyik topikba sem írtam, de ezt részesítem előnyben :wink:
Csirketorta érdekesen hangzik…

Jubi!
Jazinak puszi a sebére. Szegényke :( Katának is volt, hogy 3 lila foltja volt a fején.
Szép a koszorúd.
Mi az a vó? :shock:

True!
Hogy csinálod a fokhagymás krumplit?
Nagyon szuperül nézel ki az esküvői ruhában. Szinte ingyen volt, egyszerű és szép. Honnan szeretnél leadni?
Hanna hogy kezdi a hisztit? Magára hagyod? Beteszed a szobába?
Nem tőlem kérdezted, de úgy tudom a jokerfood kisadag megszűnt.

Bettus!

Takarékos zamatok: ez a neve a nápolyinak :wink: :lol: van kakaós, citromos stb. Finom és roppogós, apa kedvence.
Mióta van bilitek? Ügyes a Kittike.

Timi!

Én nem adok teát Katának már szept. óta. A vaskezelés miatt, a felszívódást gátolja. Múltkor adtam teát, de nem itta.
Én vizet adok Katának, nagy néha gyümilé, van hogy elfogadja. Múltkor vettem Kubu playt (jó édes), 200ml-it megivott belőle, másnap a másik felét. Örültem neki, akármilyen édes stb. mert Kata nem iszik eleget és sokszor bogyós a kakija.
Virsli nálunk is egy pár, de tegnap kevés volt :shock:

Nekem is lenne pár kérdésem:
- mennyi tejterméket eszik a gyerek egy nap kb. ml vagy mg-ban
- tojást egy héten mennyit adtok?
- mákot mikortól lehet adni?
- minden nap adtok kölesgolyót, bulátát stb?

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


ezaharmadikirományomtisztapipavagyokdehátahülyenemírwördben
NEM FOGYTAM EGY GRAMMOT SEM :shock: ROSSZUL VAGYOK néha

Jubi!
A hangulatom nekem is a padlón,tutira a csokihiány a mai gyüminapot nem bírtam,kész vagyok ettől,számomra nagyon nehéz szétválasztani a kajákat. Jazi jó kis fiús játékokat nyomat,Réka is egy kamionnal variált ma fél órát és a kockáit szállította.

Linda!
Hát hallod nem tudom mi lett ma,de tiszta gyagya volt Réka,fetrengett,visított,a megszokott műsorán felül...szerintem a foga jöhet,mert enni alig eszegetett,de a tápszert,meg a banánturmixot itta nagyon...Tej,hát még nincs tej...még semmi eredmény,már tiszta pipa vagyok,azt mondták a múlthéten,hogy kiküldik,de nem küldtek semmit,pedig még a címem is egyeztettem a nővérkével...áh semmi nem lesz ebből és már kifogytam az ötletekből,hogy mit adjak neki...egy nyűgnek érzem néha ezt a tej-dolgot.

Edi!
Réka sokat rágcsál,nemcsak kölesgolyót,hanem burgonyaszírmot,kukit,kekszet (ezeket minden nap eszegeti,vagy a bútorokba keni előszeretettel...próbálkoztam almadarabokkal,szárított gyümölccsel,de az nem ment,csak ezek a "finom és egészséges" olajos vacakok mennek. egy tojás sárgája egy héten,vagy egy bundáskenyér,bár én még csak most adok neki tojást,mert azt mondták,amíg nincs tejallergia eredmény,addig ne adjak tojásfehérjét sem (de én ezt már nem tudom betartani,mert akkor mit adjak neki pl reggelire,szinte semmit nem tudok már kitalálni,így a múltkor kapott bundáskenyeret,de pöttyös lett (bár az a kolbásztól lehet,amit előszeretettel eszik,anyuka nem örül,mert nem akar füstöltet adni,de ez van...) Tejtermék semmi (illetve jó esetben a tápiból kb 300 ml fogy/nap asszem kb annyi az ideális tejfogyasztás is,de max a fél liter.

Megyekmerteziselszállésaztnemfogomkibírninapuszimindenkinek.

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


bocsi ma nem is gyüminap volt mondom hogy meg vagyok kattanva

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


hali, huh mennyit irtatok.
Megint kölcsön gépen vagyok és nincsenek rendesen billentyuim, bocsi...

Tina,
van már ablakotok? Nálunk is repültek a tárgyak a kertben, rémes volt

True,
nagyon cisni vagy, szóval mégsem olyan rossz, ha vki nem csak kölcsönzi a ruhát. Ovit muszáj eröltetnetek? Bár ugy hallottam, hogy ilyenkor a második probálkozás sem feltétlen egyszerü..

Bettus,
D-vitamin. Egyszer nagyon lecse..tt a dokinénink, mert irattam vele újabb Vigantolt. Azt mondta, hogy egy üveg 6 hónapig elég. Node mi meg úgy cseppentettük lányunk szájába és hát néha mellétalált:-) szóval lecse..tt, mert ez zsirban oldodo és ezért kanálra cseppentett tejcsire kell szakszeruen cseppenteni. Azt akkor még nem jutott eszembe megkérdezni, hogy mit csinál az anya, ha már nincs szopi. Ötlet valakinél? :?:

Edi,
Tojásrántotta: gyermekélelmezésen azt tanitották nekünk, hogy tilos (hivatalosan közétkeztetésben is) , mert sütése alatt csak az égetéssel érné el a tojás belseje a fertotlenitéshez szükséges höfokot. Azért én még imádom...

Jubi,
mogyoró az allergia -veszély miatt is rizikos 3 éves kor alatt. Nem feltétlenül most lesz tole - ha lesz - allergiás, hanem felnottkorban.

True,
Amikor irtad, hogy apa este késön megy haza, az jutott eszembe, hogy nem félsz a kicsik képét meg a fél életeteket megosztani itt a világhálon? Persze, lehet, hogy csak én olvastam tul sok krimit.

Timi, Edi,
Szopi reggel, este és éjjel, ha a cumi már nem elég. Néha délben is, de csak pár komfort-korty. Van elég, ugyhogy amig o nem akarja elhagyni, nem eroltetem. Azért bizom benne, hogy iskolába már enélkül megy :lol: na jó, kicsit elobb is elhagyhatnánk..

Mi most jol vagyunk, kicsi náthával ugyan, de gyürjük a telet. Babakocsiban hosszu ido után ma ujra elaludt a lányom, egész meglepett.

Sziasztok, B

Beusa
Kép
beusa
 
 


Sziasztok!

Nos, apa egy masik apukaval konzultal :D jo kis sör mellett :) így itt vagyok vala... ha gyerek nem kel fel, akkor reszkessetek ;)

Kezdem itt: felhaborito! Ma foztem, kerem szepen két fogast, de rament a delelottom. Ezt csak igy lehet? Se mosogatni, se takaritani masfelé, se gyerekkel foglalkozni (csak kiabalni, hogy menjen mar be, mert rafroccsenhet a forro olaj, vagy a fozi... :o ) Persze nem surun szoktam, és nem surun kell foznom. Csak altalaban kedden pont nincs, mert hetfon esszuk, amit vasarnap kaptunk, anyosom hetfon igy nem is hoz kajat melohelyrol, mert marad a vasarnapi ebed ugye. Kedden hoz, de az hozzank este jut el...ha eljut :) így ha valamit szeretnenk, akkor kedden jo ha fozok (vagy hetfon keddre). Bele is bonyolodom mindjart :D
Tehat (fogyisok csukjak be a szemuket) lencselevest csinakoltam. Én kicsi, dédelgetett kistundérem, aki mostanaban alig eszik, szinte falta. Meg csinaltam sult hust (csirkecomb levesben elopuhitva) almaszosszal, meg kis krumplit is hozza. Életem, elso ilyen muve, melyek az almat letekintve (gyümölcsmivoltából adódóan)(megpróbálok ezentúl ékezettel írni) tök jók lettek. Csak az almával nem békültem ki sehogy sem :roll: :oops:
Pedig mióta elkezdtem a kilencevnnapost, azota ilyen kipróbálhatnékos főzhetnékem van... csak se igény...se időm gyerek mellett, se megfelelő konyhai eszközgárda... Hát ez van (Kérek egy vállrándítós smilet)

Holnap szeretném elvinni csemetét tanácsadásra, mert mostanában nagyon karikás a szeme...szerintem vas-, vagy valami vitaminhiány... bár para-anya beindulva nem írom le, már miken járt az agyam, hogy mitől lehet :( :o

Tegnap bekötötték hozzánk a fibernetes tévé helyett az úpícít (UPC), most már nekünk is van Bebe tévénk, mit már említett azt hiszem Beuka (bocsi, ha nem ő).

Ja, és úgy tűnik álmaim munkahelyén számítanak rám, mint munkaerőre... ésésés én, vagyis mi, még akarunk... de hiszen tudjátok :lol: ...szóval tök jó, hogy ami eddig még csak lehet volt, most MOST van, tehát jelen, és van... (de költőinek érzem magam)(azt írta a nyelvhelyesség ellenőrző, hogy "érzem" helyett vagy vérzem-et, vagy érezem-et írjak... hmm, ő nem érzi :D )
Szóval, anno fősuli után kaptam nagy nehezen melót. Nem szakmámban. A fősulin, a könyvtárban, mert ismertek. Tetszettem nekik munka szempontból, és sajnálták, hogy csak egy év lehetett (ki tudja kin múlt). Aztán onnan sikerült tescoba menni irodára, kutya nehéz volt néha (mindig) főleg terhesen :) . Onnan mentem pöttömkével el, de közben a munkaköröm, mint az irodai cucc megszűnt...aztán ki tudja mi vár ott majd rám :roll: :?: De könyvtárosigazgatónéni többször kérdezte már mik a terveim, baba ügyben... mert ott bővítés történt... és lesz pár státusz, lenne TALÁN nekem is. Na, férjem, ma mondja, hogy nem talán, hanem számítanak rám, aztán úgy tűnik, ha nekem most még nem jó, akkor később is. Dejódejódejó... persze férjem előléptetve már, meg ugye múlt héten lediplomázott....lehet ez is számításban van, hogy engem itten figyelembe vesznek. Mert hasonló szitujú másik anyuka baratnőmet, akit szintén hitegettek, őt nem hivták végül, pedig ott nem lesz több baba, egyenlőre. ÉS mindkettőnk munkájával egyformán megvoltak elégedve (mi voltunk a jobbak, akik ketten nem voltak szakképzettek).(Főnöknéni köztudottan semmit nem tesz ok nélkül ;) Egye kutya) Ennyi


Monológ befejezve, nézzük kinek mit ír a rizibizi.

Melódia: ne haragudj, ha tapintatlan vagyok, de miért kellett neked visszamenni dolgozni? És nem is vissza, hanem pont új helyre is mentél, igaz? Ha pénz miatt, akkor nem rossz most bébisintérrel, nem rosszabb, anyagilag?

Linda: A kisfiú, aki fellökte Laut, nem semmi. Nálunk gyüliben volt, hogy egy kisfiú, mindig rákiabált közvetlen az arcába... Én legközelebb elkezdtem csikizni, buzdítva Veronikát is... Persze nem azért, hogy csinálja, hanem, hogy vegye már észre magát a kissrác. Mert hiába szóltam rá... Végül elhagyta :) Azóta is fél szemem rajta (itt szerintem a harmadik kistesó miatt ilyen most).
Mi újság a kismotorozással? Nálunk is volt pár nap mosolyszünet anno a hintával is meg a motorral is... csak úgy, egyik napról a másikra... Türelem és érdeklődés felkeltés (babák, plüssök motoroztatása)
Szemed teljesen rendbejött?
Államvizsga ünneplése? Hát, szombaton elmentünk apával kettesben ebédelni-vacsorázni :roll: :?: (4-6 között) Ez időre mindenféle diétát felfüggesztettem :D Hiszen volt egy elmaradt házassági évforduló ünneplés a tarsolyban, egy "Veronika megszületett és van nekünk" is, meg a szülinapom, meg a párom szülinapja.... ezt mind-mind (végre!) megünnepelhettük :) Közben halálra ettem magam, a desszertnek a felét otthagytam, mert csak nyöszörögni tudtam :o Innivalóm se fért már be :o Nem nagyon tudtunk ránézni a kicsi vacsorájára :D Mikor elaludt, lementem a boltba egy nagy-nagy pepsi koláért, ha már bűnöző nap, akkor legyen teljes... amitől felpörögtem, és este 11-kor még a férjem pólóját a szám elé tartva, azt hangtompítónak használva röhögtem jókat :D
Ki vigyáz akkor Laura, míg színházban-és Győrben lesztek?
Én a könyvtárból szoktam még kölcsönözni leporellos könyveket. Így gazdagítva a hazai állományt... Bár némelyiket már restaurálnom kell, mert a füleket letépte kettőről, ahova a kölcsönző lap kerül. Nem baj, benfentesnek elnézik, meg majd megjavítom :D
Te anyósod is egy "tündér" ahogy elnézem :( :o
Én a pennybe tévedtem be a minap, és ott vettem, fél kilo májat, szív nélkül, 199,- volt. Igaz Brazil, de jó volt :roll: .

Bettus: örülök, hogy újra írsz... szépek vagytok Kittivel, mindig kis mosolygósak :D
Ügyesen motorozik Kitti, olyan kis belevaló kiscsajszi lehet :)
Cumi: csak altatáshoz mi is használjuk, meg babakocsiban, ha már nagyon nyűgös... Napközben ha megtalálja beveszi, de általában elteszem és nem kell
Pohár: őszintén? Kiskora óta olyan gyönyörűen iszik egyedül cumisüvegből, hogy nem is nagyon kinálgatom pohárból... Lehet az én hibám :)
Evés: Ha én etetem kanállal, akkor több bemegy. Nála kézzel evés van, meg anya etetése kanállal, de saját magunk etetése inkább csak maszatolásnak nevezhető :D :) Izgi inkább a kanál beleturása a tanyérba, edénybe, és ott a kaja turkálása :D
Bili: nincs... majd nyáron meglátjuk a wc szűkítőt

Igen, ezek a 100 Ft-ossal működő kisautók, -figurák nekünk is nagy kedvencünk, a pénzbedobást viszont tiltom a családnak, mert egyszer megijedt, és még nem igényli, örül annak amit ezek pénz nélkül produkálnak, így is eléggé

Alvás:este 7-8 között fürdés, rituálékkal gazdagon. Majd alvás. Van, hogy 5 perc alatt, van, hogy 3/4 órát forgolódik... de nincs ellenkezés. Éjjel ha felébred, cumit beteszem a szájába, kezébe a kutyáját, ha muszáj felveszem egy pillanatra megnyugtatni, és alszik tovább. Ha foga fáj, és esetleg 10 percenként ez megébreszti (nagy fogfájásnál, ez két órán keresztül is mehet), akkor befekszem a földre, egy pokrocra, és onnan szólok rá, hogy "Fekszik!", "Alszik!". Alvás este 1/2 8 és 1/2 9 között, ahogy kijön, reggel 7 körüli időpontig.
Délben akár 2-3 órát is alszik. Mikor leteszem, egy perc múlva már alszik is :D

Beusa: most 20 napig csinaltam ezt a diétát. És rám jön olyan gatya, ami azt hittem hónapok múlva csak!!!!!:D
És nehogy elmaradj a fogyi miatt tőlünk, hiszen a főszerep még így is a babáké!
Barátnőm is szájba cseppent, nekünk elmondták az elején, hogy tejre kell :) Mióta nincs cici, azóta a bolti tejre megy :D

True: nalunk apa bement inkább a melóhelyre, és ott meghúzódott egy nemhasznált tanári szobában, ott tanult :D
Tök ügyes Levi mind mozgásban, mind beszédben! Nagyon aranyos lehet a kisfiad :) De mind a három gyerkőcöd aranyos, és szép :)
True: nagyon király az a kép a menyasszonyi ruhával!!!!!!!!! Te csini háromgyerekesanyuka

Timi: szerintem azért írta Santos, hogy rendesen megfőzi, hogy rendes időben, vagyis délben főzi :)

Hetti: örülök, hogy felnéztél. Artinak jó egészséget!!!!!!!!

Edi: Kata szokás szerint gyönyörű!!!!
Nálunk anno, nem volt jó, ha váltogattam a tápot. Nem szerette a változást :)
Tejtermék: nálunk szinte csak az, ami jól bemegy
Tojás: hetente egyet adnék pl spenóthoz, de mindig elfelejtem. Amúgy meg mennek a tojásos cuccok: mint tészta, panír...
Mákot: én is pont most írtam lejjebb, hogy nem tom mikortól, lehet, holnap megkérdezem a védőnőt
Bio köles és más efféle nasi: van, hogy napokig meg is feledkezünk róla, és nem is kap.... mert ha eszik rendesen, akkor köztes időben nem éhes, akkor minek a nasi? :D

Santos: gyere hozzam is fürdőt meg wc-t takarítani! Lécci-lécci :D
Én is tök bénán osztom be az időmet...sose jut semmire idő :o :oops:
Evés:
Reggel 7-8 között: 280-300 ml sima bolti 2,8-as tej, néha mind egy szuszra (!), néha marad, néha részletekben
9-10 között vagy kenyér+párizsi (3-3 falat), mizo márványsajtkrém leeszegetése és kunyerálása jobb napokon/de van, hogy gyümölcsöt kap, mandarin, alma.../van, hogy tejpépet/van, hogy nem kap semmit/általában natur joghurtot azert megeszik bármikor pár kanállal
Közben, előtte, utána vízivás minden mennyiségben :D
Ebéd 11-12 között: mostanában nem sok (van, hogy csak pár kanálnyi, vagy fél üveg bébikaja, méghozzá a kedvencből. Van, de inkább "volt", hogy kettő üvegnek megfelelő mennyiségű anyuci hamija, és még utána egy csomo danoniohoz hasonlo cucc, meg naturjoghurt)
Alvás után kis várakozás: 2-4 között vagy ebédpótlás, vagy ebédhez hasonló kínálgatása. Ha elküldene a sunyiba, akkor csak gyümölcs, vagy semmi, és majd a babakocsiban croissant vagy mineve evés. Gyümölcslé osztogatás, általában ennek is jó huzatja van befelé :D
Közben úton-útfélen vízivás... Érdemes letenni általa elérhető helyre is . Kajához meg mindig vízet iszik :)
Vacsi 6-7 között: 280-300 ml sima bolti 2,8-as tej. Vagy egy-vagy két szusszra, vagy csak fele megy. Régen tejpépet kapott utána még, meg joghurtot, meg ilyesmit... pár hete nem fogadja el, helyette 3-4 falat kenyér, zsömle bármiilyesmi +párizsi hasáb formában, nem szelet ám :) Vagy bármi, amit elfogad, és hajlandó megenni. Persze próbálom nem ötfélével kínálni, ez hangulatomtól függ.
Nálunk tojásrántotta nem akkora öröm. De a bundáskenyér már királyság!
Tea nincs, én nem adom (mikor?). Evés mellett játék sincs :) MÁR.

D vitamint naponta adom. Vacsi után apa fürdeti, én pakolászom, kiskanálba pár csepp tej, abba vigantol egy csepp (+meg cebiont is csepegtetek hozzá) és beviszem, elkurjantom magam, hogy "Vitamin!", mire feláll a kádban, behamm, és megyek dolgomra.

Tina73: ez a szél, jól kitolt veletek! :( sajnálom!

Jubi: nagyon klassz a díszed, tökre ügyes vagy !!!!
Mogyoró nekem is bejött, egy darabig :) meg a mikrós alma, mert az meleg kaja érzetet ad :D
Hmm, Veronika nálam is meglátta gyümölcsnapon a mogyorót, és kunyizta, de én még nem mertem adni. Mert tiltják az apró magvasakat meg az ilyesmit, és nem t'om miért, allergizál, vagy félre nyelhető? És a mák? Azt lehet?



Megint órákig ültem itt :D hiába, meg kellene tanulnom rendesen gépírni :D
És hétvégi após sztorit még le sem írtam.... de férjem megvédett, én meg őt ;) (etettem gyereket, mire nagypapa is elkezdte másik oldalról etetni gyereket, mindketten kanállal...engem nem kérdezett, hogy nem zavar-e.... férjem rászólt, hogy elég, ha a csemete egyfelé figyel...mire ő berágott..."ezt is a védőnő mondta?" ... (hmm, nem is láttuk hónapok óta, na de mindegy)...ő-ők már felneveltek két gyereket, és nem lett semmi bajuk... (nem a bajuk lesz-ről van szó, de mindegy)... felnőtt fiuk van... hadd nevelje már önállóan a saját gyerekét, úgy, ahogy ő akarja... :(:(:( rizibizi remegett az idegtől) Persze apósnak csak rossz napja volt, amúgy jó fej... de azért jól felhúzott


amúgy errefelé minden rendben
nektek jó éjt

talit muszáj nyáron? nem lenne jobb tavasszal, mikor még nincs kula, kánikula :D:D:) Nekünk Trueval, messze lesz bármilyen helyszín :)

Fáradt ésésés álmos vagyok, nem olvasom át, és nem javítok , bocsi

KépKép
rizibizi
 
 


Sziasztok

Beusa most megint jól megijesztettél! :? De egyébként sokszor gondolkodtam már, hogy jól tesszük-e hogy ide képeket felteszünk stb. Te ezért nem teszel?? Lehet, hogy tényleg sok krimit néztél egy kicsit, szerintem aki meg akar találni, sokkal egyszerűbben megteheti, nem fog egy babás fórumon nyomozni.. Na meg mire mindent végigolvas, akkor gratulálok neki! hehe Az iwiw sokkal veszélyesebb ilyen téren. Én inkább azon gondolkodtam, hogy esetleg valami pedofil barom kinézi a gyerekeket... Remélem, nem!!! Dehát sokan a neten tárolják a fotóikat, stb, szerintem ebben nincs semmi különös.

Beusa: ovi nem lenne muszáj, mert itthon vagyok, de ezek után már nem engedhetem, hogy ne menjen, mert azzal erősíteném meg igazán, hogy hisztizni érdemes. Ebből nem engedek. EGyébként érett az ovira ez tuti, és jót is tesz neki, itthon nem tudtam mindig vele foglalkozni, ezért sokszor csak a minimax maradt meg a cumizás... Udvarra sem megy ki egyedül itthon. Ma egyáltalán nem sírt, és tegnap is csak itthon egy kicsit, utána nem, mikor apáék vitték be, meg egész nap az oviban sem. Én megértem, ha sír, egy gyerek életében ez hatalmas változás, de ő már nem kisbaba, és egyszer el kell kezdeni...

Zsuzs, akartam már mondani, hogy ha neked ennyire rossz ez a diéta, hagyd abba nyugodtan, csináld a ch számolást, ha az könnyebben megy. Azt a pelyhet majd megnézem, mi a neve pontosan?

Hú mostmár csak emlékezetből:

Edi: fokhagymás krumplit elméletileg úgy szoktam, hogy karikákra szeletelve sütőbe, rá fokhagyma meg oregano, de Levinek egyszermélyest a gázon csináltam, felszeleteltem, pici vizet meg olajat alá, és fokhagyma fűszersót raktam rá, és megpároltam, tehát tök egyszerű. Mostanában ilyen köretet szoktam, mert a krumplipüré egy csomószor megmaradt.

Tojást nem igazán szoktam rendszeresen, ha mi eszünk, akkor kap, Inkább spenót mellé szoktam tüktojit, de azt is átsütöm, bár lehet úgyse jó, ha Beusa úgy tanulta... De általában ezt csak házitojásból anyóséktól.

Tejterméket Levi imád mindent. Mákost még asszem nem adtam neki, de szerintem lassan már lehet. Ezt a kölesgolyó dolgot én nem értem, a nasira akartál célozni, vagy a gabonára??? Én pl. kölesgolyót még soha nem adtam neki.

Fogyiról: én a hasamat szeretném leadni, de mivel lement a cicim, ezért sokkal nagyobbnak látszik, bár azért remélem nagyobb nem lett, de tuti akkora mint volt... Főleg tegnap este bezabáltam csirkecombot ubisalival, na meg a szelet kenyérkémet, erre csak Timi válaszolt, ti többiek eszitek a kenyeret??? Úgy félek, ha le is megy a hasam, ha elkezdek rendesen enni, tuti kétszer akkora lesz mint volt :shock: Amúgy még a vállaim és a karjaim a kritikus pontok, de abból gondolom, semmiféle fogyival nem fogok leadni, vagy ha igen, a karomon löttyedten fog lógni a bőr... Hát ez van.

Jubi, nézegettem az üdülési csekket, de szerintem jól kitoltak velünk... Többgyerekeseknek csak azoknak jár, akik aktívan dolgoznak és 100 ezret nem éri el a fizujuk:( szerintem kiszúrták, hogy a gyed-esek igénylik. Azért jó nagy szemetek, de ez van. Mi soha nem kaptunk. Na mentem pusz

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?