Jóreggelt!
Sno:
Az ágy talán nincs egy méter magas amiről leesett, de mivel elég csúnya lila púp keletkezett a homlokán (kb a fél homloka felpúposodott), ezért biztos ami ziher alapon megmutattam a gyerekorvosnak, mivel amúgy is oda készülődtünk. És innentől elkapott minket a kórházi körforgás: ő biztos ami ziher alapon beküldött a kórházba, ahol biztos ami ziher alapon megcsináltak rajta minden invazív és non- vizsgálatot ami eszükbe jutott, majd mivel ezek negatívak lettek, biztos ami ziher alapon 3 napig meg akarták figyelni.
Az az igazság hogy nekem sincs idegrendszerem a mi szériánkhoz. A második terhességem alatt kb minden szerencsétlen dolog megtörtént velünk, de hálistennek annak a pechsorozatnak Zsuzsa kórházi látogatásával vége volt. Utána jöttek az első hónapok Szilvivel ami önmagában is elég nehéz volt. Azóta próbálok magamhoz térni, de időközben felerősödött bennem ugyanaz az érzés amiről itt már többen beszéltek, hogy elegem van az otthonlétből, úgyhogy most a megoldást abban látom, hogy kitörök itthonról és ha meg tudom szervezni, megint elmegyek részmunkaidőben dolgozni vagy szakmai gyakorlatra, vagy bárhova hogy emberek között lehessek és hasznosnak, kompetensnek érezzem magam (mert a háztartás nem ez a terület...).
Egyébként nagyon szimpatikus amit az otthoni munkáról írtál Timónak, hogy valakinek egy napos (vagy még több) munkáját lefikázzák, illetve hogy az ember a párkapcsolatában akarjon megfelelni, ne a lakásnak.
Ágiboldi:
Gondolom akkor ti is megküzdöttetek a rendszerrel. Az benne a legborzasztóbb, hogy amikor az ember belecsöppen a kórházi közegbe, akkor a saját, bejáratott, privát, netán intim szokásait a gyerekkel át kell igazítani a kórházi rendhez, és ezzel kimondatlanul (de néha kimondva is) azt jelzik, hogy te ezt otthon nem jól csinálod: nem jól etetsz, nem jól altatsz, nem jól gondozod a gyerekedet. Pedig csak arról van szó, hogy nem ÚGY ahogy ők, és ott azért más kritériumok kerülnek előtérbe. Mert megértem ha tényleg beteg egy gyerek, miért kell számon tartani, mennyit eszik és iszik, pontosan hány kakis pelenkája volt, stb. Pl Zsuzsánál aki hányt és lázas volt, kulcsfontosságú volt hogy mennyi folyadékot vitt be, mert ettől függött, kap-e infúziót aznap vagy sem. Egy alapvetően egészséges gyereknél ez nem fontos, de mivel kórházi közegben van, nyilván kell tartaniuk. Rám is rámszóltak hogy az utolsó szopikat nem írtam már be aznap mikor eljöttünk, mert már tudtam, hogy eljövünk, de szegény nővér még ott jegyzetelt és vakarta a fejét, hogy mondjak már valamit, mert nekik azt kell kimutatni hogy a gyereket jóltápláltan engedték haza és a jegyzeteim szerint aznap nem szopott eleget.
Azt hiszem, szinte minden helyzetben az ember saját felelősségre kiléphet ebből a közegből illetve bármiféle kezelést jogodban áll elutasítani. Talán csak akkor nem hogyha a gyerek számára ez teljesen egyértelműen életveszélyt jelent. De ennek Magyarországon nagyon nincs kultúrája, mint ahogy a felvilágosításnak sincs. Az orvosok és gyakran a nővérek is tekintélyalapon működnek, és ha azt kéred, magyarázzák el mit miért csinálnak, sokan még személyes sértésnek veszik, hogy megkérdőjelezed az ő hozzáértésüket. Legtöbb esetben pedig nem is erről van szó, csak az ember szeretné megérteni, mi történik.
Pedig szerintem van amikor beleszólni is kell... én pl egyszer mikor a kis fiatal gyakorló orvosok próbáltak Zsuzsának bekötni egy infúziót és ott szerencsétlenkedtek vele egy félórát, már szinte könnyek között kértem, inkább hagyják, és csinálják a nővérek. Nagyon csúnyán néztek rám, és utólag a béke kedvéért elnézést kértem a viselkedésemért és a lelkiállapotomra hivatkoztam, de utólag is úgy gondolom, jól tettem hogy inkább a 100 éves tapasztalattal bíró nővérekre bíztam az infúzió bekötését (kanül? branül? mi a különbség, egészségügyisek???) mert attól féltem (lehet alaptalanul) hogy levegőt juttatnak Zsuzsa ereibe mert úgy láttam, tele a folyadék buborékokkal a csőben.
No mindegy, rég volt, de jó hogy már vége van...
Lorca:
Hihetetlen energiád van, le a kalappal. Én nem vállalnék be most még egy babát, bár a múltkor nálunk is felmerült hogy lehet hogy terhes vagyok (késett a mensim, még a most szokványos 6 héthez képest is), hú, hát nagyon felkavart.
Fejbetörős horrortörténet: Én is rögtön ezt kérdeztem, hogy és ha történt is valami, mit tudnak vele csinálni? Ha betört a feje vagy agyrázkódása van? Válasz: hát megfigyelni.
Esetleg ha nagy baj van, operálnak... Na de ha akkora nagy baj van, akkor nem tünetmentes a gyerek, vagy rosszul tudom? No mindegy...