Új privát üzeneted érkezett!

Olimami szilveszterkor:

Kép

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok Lányok!

Olyan csodaszép idő van most is akárcsak hétvégén. Ki is használtuk, anyuéknál kint voltunk az udvaron szinte egész nap. Gyerekek azon vitatkoztak éppen ki hinázzon. :lol: De nagyon élvezték hogy kint rohangászhatnak.

Tegnap délután jöttünk vissza, és nekiestem a konyhában az ablakpucolásnak, csempelemosáshoz és a járólapot is felmostam.
Az ablak irtó mocskos volt, ráadásul teleragasztva papirokkal, alig tudtam lekapargatni, alkoholos filccel is voltak ráírva számok, amik érdekes módon alkoholos ablaktisztítóval le sem mentek, lehet nem is alkoholos filccel irtak rá. Azt Cif-fel kellett lesúrolni. Szóval az egy db ablak megtisztítása szerintem egy órámba került. Panka, nem csuklottál? Emlegettelek, mivel Te irtad, hogy majd vixolhatom az ablakomat. Erre én rávágtam gyorsan hogy nem gond, mert ez már szép ablak. Hát.... a megtakaritásánál minden járt a fejemben csak az nem hogy ez szép. :lol: :lol: Na de próbáltam azzá varázsolni. :wink:

Alíz!
Jajjj.. de jó ha komoly vevők vannak a láthatáron.
Kép
Csak ne futamodjanak meg és tényleg köttessen meg az az üzlet .
Örülök, ha a fogzás nem vészes Balikánál sem.
Az új dömperrel játszik sokat? Tetszik még neki?
Hétvégén ismét emlegettünk Benneteket, illetve Dorka szerette volna ha Balázskád jön hozzá játszani, Te meg mint néni :lol: lecsücsülsz a nappaliban. :lol: :lol:

Pintyuska!
Örülök, hogy Sápy el tudott vállalni, hisz igy azért valamennyire megnyugodhatsz. Ráadásul a szabiját sem augusztusra időzíti, tiszta jó dolog. A tarifája nem a legszerényebb összeg, dehát ez van. :lol: :lol: :lol: Ha ki tudjátok fizetni, nem a mindennapi étkezéstek múlik ezen akkor nincs gond. :wink: :wink:
Társasházban mekkora lakásban gondolkodtok? Mi Nektek a kicsi? Mert ez relatív. :lol: :lol: És merre néztek? Gondolom közelben lenne jó ahhoz ahol most laktok, mert akkor közel lenne anyukád (+ anyósod) Hozzátok.

Anita!
De ügyes vagy, ha sok mindent meg tudtál venni a pesti börzén. Mesélj konkrétan miket vettetek?
Dulux festékkel biztos elégedettek lesztek ha végül azt választjátok, mert jól fed, nem lesz foltos, csíkos a fal, és az színek árnylata is olyan mint a szinskálán. Túl nagy meglepetés nem érhet.
Hétvégén anyum Bajor husival várt bennünket. Nagyon finom, kétszer is ettem belőle, és a maradékból hoztunk is haza tegnap. :lol:
Én meg hoztam tőle egy ananászos szintén Pataki tálban készitendő husit, az is finom, mindjárt le is írom majd a receptjét, hátha valaki kedvet kap. Nekem nagyon ízlik az is.

Olgi!
Vigyázz magadra, le ne robbanj a Picik közt. Remélhetőleg a derékfájásod elmúlt már, más gond meg nem jött elő. Majd mindenképp ird meg nekünk szerdán mit mond a doki Tündike ex-kiflizésére.Remélem meg tud nyugtatni a válasszal.
Többiek is kérdezték, de felteszem én is a kérdést (lehet válaszoltál már, csak az én figyelmemet kerülte el a válaszod, akkor bocsiiiiiiiiiiiii) Zozikát tanitod zongorázni? Nagyon édes a képen, igazán beleéléssel ül a zongora előtt, igazi kis művész.

Bea!
Hatalmas gratula a vizsgádhoz, a többihez is kitartást és ugyanilyen sikereket mint amiket eddig könyvelhettél el.
Másik gratulám az új frizurádhoz, szépséges lett (na jó, eddig sem volt rossz) De az az igazság azt hittem teljesen rövidrevágatod a hajad és meg sem fogunk ismerni. De látom nem igy történt azért. :wink:

Kriszti!
Nagyon szép, fiatalos, lendületes a házikótok szine, berendezése, ügyesek vagytok. A gyerekszobában a zöldes szinű kis komód annyira tetszik, hol szereztétek be?
Fürdőszobában látom túl sok csempét nem rakattatok, vagy azért a kád vagy zuhanyzó környékén van feltéve? Nem mintha gond lenne ha nincs, csak az nekem szokatlan, bár igaz ettől egyedi az egész. :wink:
Máskor is küldhetsz képeket szívesen felteszem Neked, nem jelent gondod, ne aggódj emiatt.

Panka!
Bébiőrt megkaptátok, használjátok?
Ibolya útra hova jártok konktétan tornára? Mert az hozzánk nagyon közel van, legalábbis az Ibolya út egyik részére az ablakunkból is rá lehet látni. :wink:
Majd ird meg mikor jönnétek nadrág nézegetőbe. :wink:

Évi!
Vége a mindennapi munkahelyi robotnak, végre koncentrálhatsz Magatokra! Milyen érzés hogy nem kell reggel kelni , bemenni a melóba, végigmelózni a napot és utána hazaesni??? :lol: Ne is válaszolj, kitalálom. :lol: :lol:
Én is kiélvezem ameddig még lehet, bár nekem lassan azért barátkoznom kell a gondolattal hogy nem lesz ez így mindig, mint most van. :lol: :lol:
Csinositgathatod a házikót, kertet, többet pihenhetsz, foglalkozhatsz magaddal.Szabikának vásárolgattál már? Vagy kaptok sok mindent rokonoktól?

Zsu!
Mostanában nem irtad, ebből arra következtetek, hogy Pannika tejkiütése teljesen rendbe jött. Képeken sem látszik hogy pirosas lenne a kis bőre, ezek szerint bejött a rákenegetett kencefice. Kell még kenni neki? Vagy teljesen abba is hagytátok? Irtad régebben hogy fájt szegénynek mikor kented. :cry:
Pénteken a villanyszerelő kérdezte hogy ki ajánlotta őt nekünk. Mondtam neki a férjed nevét, emlékezett rá, még azt is mondta hogy a Monostor (ha jól emlékszem) úton laktok. Ügyes a bácsika, mondtuk neki a felújítás további részében is számitunk rá.

Hotok egy képet a konyháról, ez a legújabb verziónk. :lol:
Íme a Dulux Harvest Fruits színű festéke a falon (igaz a napfény rásüt, de majd személyesen jobban megnézhetitek :wink: ):
Kép

Kép
Kép
bendor
 
 


Bocsi Évi
Te neved is kék és nagy akart lenni, csak bénáztam. :oops: :oops:

Kép
Kép
bendor
 
 

 
 

Látom lányok, ma jól elírogatok magamban, magamnak. :roll: :roll:
Élvezitek a napsütést igaz?????????
Mi is voltunk lent Dorkával, de nemsokára jönnek az E-ontól biztosítékot cserélni, kénytelenek vagyunk itthon dekkolni.
Remélem hamar végeznek és tudunk még ma levegőzni.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Zita! Örülök, hogy szimpatikus Sápy és el is vállalt! Azért megnyugtató, ha van az embrnek egy rendes orvosa, akihez fordulhat a kérdéseivel! :D

Nem tudom már ki kérdezte a babaexpot... :oops: (mert olvastam ám, csak írni nem volt időm...) Mi voltunk novemberben és most is megyek, de most egyedül. Vettem kisruhákat nagyon olcsón.

Bea! Gratulálok a vizsgáidhoz! Frizurád nagyon jó lett! :wink:

Andi! nagyon jó színe van a konyhának! Biztos írtad már, csak nem emlékszem, a bútort mikor szerelik be? Örülök, hogy elégedettek vagytok a villanyszerelővel, legalább nem rosszat ajánlottam! :lol: és jól emlékszik, ott lakunk! :lol: Tejkiütések mikor hogy vannak. Nem kenem már állandóan Neki, és nem is a bórvazelinnel (sztem az csíphette, mert annál sírt nagyon), csak bepanthennel, ha előjön több. De most már előjön, akkor sem olyan csúnya, mint volt, csak néhány pötty.

Alíz! Drukk, hogy az érdeklődőkből vevők legyenek! :wink: Én szoktam nézni a Hal a tortán-t! Hihi....és én akkor, mikor adják. Pannikával még egészen egyszerű dolgom van. délutánonként amúgy is bevezettük néhány hete, hogy kb 3-tól 6-ig kint játzunk a nappaliban. leterítek egy nagy plédet, hogy meleg és puha legyen, kihozzuk a csörgőket, rágókát, babát, és játszunk! :D Így én közben tudok kicsit tv-t nézni. Főzni szeretek amúgy is, csak néha teljesen kiakadok, némelyik szereplő mennyire béna... :D

Pannika ma 3 hónapos, mi meg ma 9 éve vagyunk együtt az apjával! :lol: :lol: :lol: Délelőtt már aludt az erkélyen 2 órát, úgy odasüt a nap, hogy nem is adtam rá túl sok ruhát, és be se kellett takarni. Most nézelődik és dumál a kiságyban, mindjárt eszünk, aztán megyünk sétálni, olyan gyönyörű idő van!

Kép
zsuzska81
 
 


Na, persze, hogy nem reagáltam mindenre...

Anita! Ez szörnyű, hogy megverték a tesódat... :cry: Fiú vagy lány? na, nem mintha egy fiúnak jó lenne az ilyen, de egy lánynak talán még szörnyűbb, ezért kérdem. És mi baja lett? hamar rendbejön?

Képzeljétek, belestem, mit csinál Pannika. Kitakarózott teljesen, emelgeti a kis lábait és rugdossa a zenélő fprgóján az állatokat! Így mozognk és nagyon tetszik Neki! :D

Kép
zsuzska81
 
 


Anita!
Bizony ám én sem reagáltam, pedig nagyon megrökönyödtem azon amit irtál, hogy mi történt a testvéreddel. Tényleg szörnyű dolog. Én kérdésem is az, fiú vagy lánytestvéred van? És hol történt mindez a szörnyűség? Mindenesetre elképesztő.
Egy munkatársunkat nemrég a Csónakázótónál a villamosmegállóban verték meg és vették el a telefonját, pénztárcáját. Egy szombati nap hajnali időszakában történt mindez. :roll:


Zsu!
Ügyi nagyon a lányod, kezdi felfedezni a testrészeit és hogy azokat mire használhatja, nagyon cuki lehet.
Örülök, ha a tejkiütés már nem annyira vészes. Egy kis szépséghiba meg "kell" ennek a gyönyörűségnek is.
Jajj, ne is mondd... én hülye tegnap illetve ma hajnal fél 3ig néztem a neten a Hal a tortánt és a Vacsoracsatát is, mivel a múlt héten alig láttam , 1-2 részt csak a tvben. Tök jó kajákat kreálnak néha, pár receptet már ki is irtam, (Vacsoracsatás receptek a neten vannak fent) csak ugye nincs hozzá perpillanat konyhám. :lol: :lol: De ha minden igaz szerdán hozzák a konyhabútort, és csüt.-pénteken szerelik. Gépeket bekötni, beállitani meg szombaton fognak, ugyhogy ugy igazán használható konyhám szombat estére lesz. Végre.... el sem hiszem.
Visszatérve a gasztronómiai műsorokra, valóban vannak benne irtó béna "háziasszonyok" is. Nem tudom pl. Erdőhegyi Brigitta főzését megcsodáltad-e de azon könnyesre nevettem magam.Hát nem is értem hogy mer kiállni egy porkrumplipürével egész ország elé. :roll: :roll: Nem csodáltam hogy a vendégei nem ették meg. :lol: Ha nem láttad neten fent van, kár kihagyni, annyira gáz az a csaj.
www.vacsoracsata.hu ezen belül adások alatt fent van mind
www.tv2.hu -n belül videok és azon belül a Hal a tortán-ra kell rákeresni de ezek 1-2 nappal később vannak csak feltéve, mig a vacsoracsata már aznap este.

Jahhhh... még ma hozom a husireceptet, csak éppen Dorka nem hagyja hogy most irjam. Bocsesz.

Kép
Kép
bendor
 
 


Zsu!

Naná, hogy ismét kimaradt valami! :roll:
Boldog hófordulót Pannikának, Nektek férjeddel meg boldog évfordulót kivánok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Ananászos csirkemell Római tálban

Hozzávalók:
70 dkg csirkemellfilé
1 dl olívaolaj
40 dkg húsos bacon
2 fej vöröshagyma
20 dkg trappista sajt
1 doboz ananászbefőtt
4 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál curry
1 kávésk. só
1 kk. bors
1 kk. őrölt szegfűszeg
1 kk mustár
2 dl főzőtejszín
1 dl tejföl
1 dl ananászbefőttlé

Elkészítés:
- Az apróra zúzott fokhagymát, mustárt, sót, borsot, curryt, szegfűszeget az olívaolajban elkeverem, megforgatom benne a hússzeletek mindkét oldalát.
- Római tál aljára rétegezzük:
hús, ananászkarikák, hagymakarikák, bacon, hús, ananászkarikák....
- Tejfölt a tejszinnel, ananászlével kikeverni, majd a felső húsrétegre önteni.
- Tetejére reszelt sajt kerül
Sütés kb másfél órán át a Római tálban.

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi!

Tartsd az arcod, küldök egy nagy cuppanósat a képekért!!!

Kicsit lebutítja a színeket a vaku, de a lényeg látható.
Szép a konyhád színe, nálunk is mindehol DULUX (A nagyvilág színei) van.
Hétvégén már fel is avathatod. :lol:
A kiskomód egy Perego fürdetőszekrény, Olivérrel is ilyen volt, nagyon szerettük. Ennek annyi hibája van, hogy nem lehet leengedni a vizet a kiskádból, ki kell vinni.

Anita, le vagyok döbbenve!
Hol történt a verés, Debrecenben? Nem mintha sokat számítana, de ez már szörnyű, mi lesz ebből a világból? És hogyhogy elkapták a tetteseket? Kölykök voltak vagy ennyire amatőrök? Netán romák?
ÁÁÁÁÁ, katasztrófa.
Szerintem én láttalak az Uh-on. Fehér hosszú ujjú és lila pántos felsőben voltál?
Én is voltam, mert a dokim szereti a standard 32 hetes Uh.
Meg is lepődtem , mert azt írták, hogy " a vaskos anyai hasfal" miatt csak a durva eltérések szűrhetők.
Ok, nem vagyok kárcsú virágszál, de a hasam tényleg nem hájas.
Meg akkor ennyi erővel le van tudva a szűrés? Bocsi dagi a mami, nem láttuk, hogy gáz van......
Így megyek jövő héten 4D-re, bár eddig nem volt semmi baj, de csak így lehetek nyugodt.

Zsu, nagyon ügyes Pannika, gratula a kis balerínának!

Pintyuska, meg ne beszéljen hülyeségeket!!!!! Maga és a kövérség?????? :evil: Irgum-burgum ....
Amúgy ennyit tudtam Sápy tarifájáról, ezek szerint nem "emelt".
Őszintén szólva kicsit sokallom, ennyit mi nem szánunk a dokira, de ez csak a z én véleményem, semmit sem számít. Viszont azon gondolkodtam, hogy akkor is elkéri a pénzt, ha éppen ügyeletes?
Félre ne értsd, nem gonoszkodásból kérdem.

Börzére mi nem megyünk, a Teszveszen , Vaterán vettünk meg mindent. A nyiregyházira át szoktunk menni vadasparkos kirándulással egybekötve. Ott sok különleges dolgot vettem már,
csak szűkös a hely.
Igazából nem is értem miért vonulnak ki a boltok a börzére, oda bármikor el lehet menni vásárolni. Nekem a börze azt jelenti, hogy anyukák árulják a kinőtt rucikat.
Lehet én is felpakolok, mert az Apróban, bizományiban képtelenség bármit eladni és most már nagyon kell a hely Cuncuska királylánynak. szeretném, ha kész lenne végre a szoba.

Volt valaki a fóka- és papagájshow-n? Érdemes elmenni?

Megyek ablakot puculni, nagyon úúúúútálom, de alig lehet kilátni rajta.... :cry:
Andi, majd gondolok rád. :lol:

Puszi Kriszti



Sziasztok!

Olimami! Fóka és papagájshow?? Itt Debrecenben? Na várj, majd előveszem az uramat, mert ott dolgozik és nem is szólt ilyesmiről nekem! irgum-burgum! Megkérdem mi a véleménye, érdemes-e elmenni!

Nagyon szépek a lakás képek mindenkinél, lassan nekünk is kezd körvonalazódni, hogy mit szeretnénk, már csak a pénz hiányzik a dolgokhoz :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Helló lányok!

Az előbb már írtam csak elszállt. :cry:

Anita:
Ez szörnyű hogy mik meg nem történnek.Egyébként lehet tudmni hogy miért bántották a tesódat?Remélem már jobban van.
Miket vettetek a börzén?

Olimami:
Nagyon szupi a lakásotok és tetszik a színválasztás is.Nagyon kis otthonos.
Látom már aszobácskája is várja Szávát.Nagyon jók a felhők a plafonon,ötletes.
Majd mesélj hogy a 4D-n mi volt.Hát igen a Klinlkán az Uh-n már csak ilyen.Futószalagon jönnek-mennek a kismamák .
A fóka és papgáj show-t én is csak plakáton láttam.

Andi:
Nagyon szép a konyhád színe,már csak abúror hiányzik és kész Andi hiper-szuper konyhája. :lol: :lol: :lol:
Azt meghiszem hogy élvezték a gyerekek a szabadságot,Mi is kint voltunk anyosóméknál tegnap szinte egész du.Balázs jól el is fáradt már 8 óra után bezuhant az ágyba.Mondjuk ez annak is volt köszönhető hogy napközben alig aludt.
Drága kis Dorkád hiányolt minket.Majd a felújítás után meg ha mindenkinek jó akkor egy játszóteres talit összehozhetnánk.Már itt a várva várt jó idő.
A Hangyabolyt említeni se merem. :roll: :roll: :roll: :lol: Nehogy lebetegedjen valaki. :?
Hát hogy komoly vevők azt nem mondanám 100%-ra de meglátjuk.
Jól hangzik az ananászos csirke,mindjárt leírom a receptet.

Zsu:
Pannikád napról -napra feelfedezi avilágot maga körül.Egyre több mindent tud.Ügyes kislány.
Ja igen Erdőhegyi Brigittát mindenféleképpen nézd vissza,én láttam a tv-ben is meg visszanéztem 2-szer.Nagyon durva!!!!!!
Állandóan a telefonon kérdezi az anyját mit-hogy és a legjobb kérdése:
MELYIK A TEPSI?CSÚCS.
Oké én sem tudok mindent,de akkor ne jelentkezzen ilyen műsorba.De amúgy jó műsor mid a kettő csak az abaj hogy egyidőben adják. :cry:

Kauka:
Szívesen.(a receptet)
Jó a hajad.Én is megyek holnap a fodrászhoz.

Na lépek,mert elsétálunk a postára ,csekket fizetni. :cry:

Kép

Kép

Kép
aliza
 
 


Zsu:
Én is kívánok:
Boldog hófordulót Pannikának és nektek meg Boldog évfordulót.

Andi:
Látom megint hajnalig Hal a tortánt nézted.nem vagy semmi,és a felújítás közepette még talpon is tudsz lenni.
Most már tudom Dorka kitől örökölte az energiáját. :lol:
Szombaton én is néztem,de csak éjfélig. :lol:

Na puszi.

Kép

Kép
aliza
 
 


Helloka Mindenkinek!

Na, csodáltam volna ha az E-onos automata csere simán ment volna. :roll: Végre kijöttek kicserélni, de hozzá sem nyúltak, mig a villanyszerelő rézdrótokra nem cseréli a vezetékeket a villanyóra körül. (nem értek hozzá, pontosan nem tudom)kmpopoppppppéééééqQAQű

Kép
Kép
bendor
 
 


Király !!!!!!!!!!!!!!
Míg kivittem a kakis pellust Dorka befejezte helyettem a levelet. És el is küldte. Csúcs. :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 


Szóval az E-onnál tartottam :lol: :
Villanyszerelőt hivtam , hogy mit mondtak az E-onosok elregéltem neki. Villanyszerelő hivta őket, mert van náluk ismerőse. Valóban máshogy nem megy a dolog ki kellene előtte cseréltetni a bácsikával a vezetékeket. Jó kis fúrás -faragással járna, nem beszélve az anyagiakról, ráadásul le kellene kapcsolni az áramot az egész lépcsőházban. Igy a 15 a helyett nem 32, hanem csak 25 Amperesre cseréltetjük az automatát, igy még nem kell rézdrótozni. Megússzuk a költségeket is, meg a fúrást. :roll:
Holnap reggel irány az E-onhoz, módosítani a kérelmet. Majd hivni a villanyszerelőt, hogy gyorsittassa meg a cserét nekünk. Még jó hogy van ismerőse, mert szerintem ismét hetek múlva jönnének ki.

Ráadásul a kocsink is döglődik, a fékkel van valami, fékezésnél ugyanis fémes súrlódó hangot ad. (lehet "csak" a fékpofák kopottak, de ha nem akkor gondolom az is idő meg pénzt mire megjavitják). Igy holnap azzal is megy a férjem a szervizbe, de előtte megy az E-onhoz, sőt fizeti az ablak 3 részletét, (3 részletben kérték a pénzt). Persze mindezt munkaidőben, máskor ezeket ugyanis nem lehet intézni. :roll:
Szóval kezdenek sokasodni a felhők a fejünk felett. :roll: :roll:

Kriszti!
Még csak most kapcsolok: ha Neked szilveszterkor már ekkora pocid volt, akkor milyen lehet most???? :shock: Száva baba 6 kg körüli lesz? :lol: :lol:
Hát, valóban érdekes indok van az Uh papirodon, ezt nem is értem. :roll: :evil:
Hajrá az ablaktisztogatással!!!!!!!!!!!! :mrgreen:


Alíz!
Tényleg tök dilis vagyok, hogy éjszakánként nézem a neten a tv-műsorokat. Általában 2 éjszakát bírok egymás után, 3. éjszakát már végigalszom Dorkával. :lol: :lol: Ugyhogy elvileg ma még bírni fogom. :lol: :lol: Ugysem láttam ma a Hal a tortán-t (bár az még nem valószínű hogy fel lesz rakva), Marsi Anikó főzését néztem a Vacsoracsatában, persze két gyerek mellett ezt amennyire lehetett. Férjemnek ugyanis 4-től este 7-8-ig előadásokra kellett mennie.Játszótérről a Vacsoracsata majdnem felénél jöttünk haza és fürdetnem kellett a két kisördögömet, nagyon koszosak voltak, ugyanis homokoztak. :P
Igen, a Hangyaboly ....... :oops: :lol: :wink: már én sem írok inkább semmit rá.
Túl leszünk a felújításokon valamikor megint össze hozhatnánk egy talit, bár sajnos a felújítások végét sem látom perpillanat. :roll: :twisted:

Dorka ma már másodszor aludt el, nem is értem ezt. :shock: :shock: Inkább az alvást is kihagyja , nemhogy 2x aludjon napközben. Igaz sokat voltunk lent, és az első alvásból a fránya köhögés felébresztette, nem aludta ki magát valószínűleg.
Na, ezek után fogalmam sincs milyen éjszakára számitsak. :roll:

Kép
Kép
bendor
 
 


Hello,

Hulla vagyok, ma szinte egész nap dobozoltam meg a várost jártam. Voltunk Feketénél, szimpatikus volt, de azért nem vagyok biztos a dologban. Zsuzska, Olgi ti hogy jártatok hozzá?Mellette jártatok a VESZ-hez is a tg-re, és ott végeztettétek a labor és egyéb vizsgálatokat, vagy nála fizetősen?

Az öcsémet támadták meg, Józsán, ahol anyumék laknak. Kikisérte egy barátját a buszmegállóba, 4 srác + 1 kiscsaj megkérdezte mennyi az idő, és el akarták venni az értékeiket, ami mindössze egy-egy mobilból állt. Elkezdték rugdosni, folytogatni őket, a lány nem, ő csak biztatta a fiúkat. Egy srác volt nagykorú, a többi mint kiskorú. Egész éjjel bent voltak a rendőrségen, mivel kevesen voltak igy elhúzodott a vallomástétel, de egyiknek sem jöttek be a szülei, ami elég gáz sztem. Végül bent tartották az elkövetőket, mert állitólag nem ez volt az első ilyen alkalom, és most a vallomás-szembesités miatt sikerül lépni a rendőröknek. Tesómnak a mellkasa fájt, de a röntgen alapján nincs nagy baja, a barátjának meg a gyomra, hasa fájt, de ott sincs komoly baj. Ja és nem cigányok voltak, csak szimplán helyi fiatal, magukat vagánynak gondoló fiatalok, akikkel gondolhatjátok mennyit törődhetnek a szüleik. Elég gáz volt, engem nagyon megviselt, hajnal kettőig mi is ott ültünk a rendőrségen, de utána mondtam anyukámnak, hogy hazamegyünk lefeküdni és ha vége csörögjön. Na ez reggel 7-kor történt akkor mehettek haza, mentünk és hazavittük őket. Szegény kis manócska a pocakomban biztosan nem tudta mi van, hogy az anyja hót ideg, ő sem aludt, egyfolytában mozgott, úgy sajnáltam, hogy ilyen nyugtalan lett ő is.
Remélem kapnak kellő büntetést, főleg a nagykorú, ő már amúgy is büntetett előéletű. Sokáig ott volt velünk egy váróban és képzeljétek még fenyegetőzött, hogy jobb lenne visszavonni a feljelentést, mert elvágja a torkunkat, meg hogy könyörögtek már neki mások az életükért . . .

A börzén miket vettünk?Lássuk csak:
utazóágy, orrszivó, elektromos mellszivó, autós ételmelegitő utazáshoz, téli overál, ágynemű, kismama párna (szoptatós, de én most tök jól aludtam vele), fűrdőlepedő, hordozó, kenguru, édes kis nadrágok, ruhák, szoknyák. Volt amit használtan, volt amit újonnan, és volt olyan is, amit használt áron, de gyakorlatilag új volt. Nekem mindenképp megérte úgy érzem, sok minden lekerült ezáltal a listáról. De valszeg kimegyek a debrecenire is a hétvégén, remélem nem lesz sok a belépő. Ma is turkáltam pár édes kis holmit, de mostmár főleg nagyobb méreteket veszek csak, mert az 56,62,68-asokból elég van már azt hiszem.

Pannikának én is kivánok nagyon sok boldog hónapot, évet még, nektek szintén Zsuzska.

Kauka: klassz lett a hajad. De én is azt hittem levágattad rövidre . . .Gratulálok a sikeres vizsgákhoz.

Bendor: szép lett a konyha szine, már nagyon kiváncsi vagyok a bútorra. Mikor is lesz készen?

Olimami: nagyon klassz szinű a lakásotok, majd megmutatom a férjemnek is, hisz még változtathatunk az új lakás szinein:-) Valszeg engem láttál az UH-on, legalábbis a ruhaleirás alapján. Mivel mi még nem találkoztunk én nem ismertelek fel, de remélem ezt hamarosan pótoljuk.

Mára ennyi, megyek folytatom a csomagolást, meg vmi kaja után nézek.

Szép estét

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Anita!
Hát ez elképesztő..... :roll: :roll: :roll: fiatalkorúak és ennyire barmok legyenek. Nem tudom a szülők mit csinálnak ilyenkor, de lehet tajt részegen kábulnak otthon, vagy hajszolják a pénzt és a gyerekre nincs idő. Őrület , és még mekkora pofájuk van. :twisted: Hát szép, nem is tudok az ilyenre mit mondani, inkább magamban tartom, mert nem lenne szalonképes. :oops:
De szerencse, hogy a testvérednek és a barátjának nem lett nagyobb baja, és talán ezek a kis söpredékek is megkapják a méltó büntetésüket.
Na hallod bevásároltál rendesen. A sok cucc szempontjából akár most is születhetne a kis Manócskátok. Na jó, maradjon még jópár hónapot, hízzon csak és fejlődjön szépen, hisz az most a dolga. Na és persze még neve sincs a Drágának. :lol: :lol:
Nagyon ügyi vagy, hogy elektromos mellszívót vettél, de komolyan. Tudod nekem egyik gyerekem sem volt hajlandó szopni, igy én mindkettőnél mellszívóztam nonstop. Bencénél még csak kézi volt, igaz Avent, de az örökös mellszívástól már fájtak az ujjaim. Dorkánál már okosak voltunk és elektromosat vettünk.Ég és föld a különbség. Igaz ez nem Avent hanem Tigex, de szuper volt nagyon. Kórházban voltunk Dorkával, ekkor ment el Tibi a Brendonba, hogy adjanak egy jó, de elektromos mellszívót. A Brendonos csajok ezt ajánlották és tényleg strapabíró kis kütyü. Remélem a tied is az lesz. Milyen márkájút vettél?
Szoptatós párnát én is alvásra használtam, (szoptatás híján :roll: )de nem bántam meg hogy vettem. Konyhabútort az asztalos szerdán hozza és csütörtökön és pénteken szereli össze. De az elektromos cuccok valószínűleg csak szombaton lesznek bekötve üzemképes állapotba. Ugyhogy szombat estére lesz konyhabútorom teljes valójában a működő gépekkel. :wink: Vagyis nagyon remélem hogy nem jön közbe semmi. :P

Pussssz!

Kép
Kép
bendor
 
 


Avent az enyém is ha jól emlékszem - uis már anyósomék van a cucc. És 5ezerért vettem, nem is volt használva, vagy ha igen, akkor sem lehet észrevenni.

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Csajok!

Hol van , volt, lesz ez a papagáj és fókashow????
Én semmit nem tudok erről. :evil: :roll: Ha tudjátok irjátok már meg, lehet elmennénk, persze csak ha érdemes. És nem maradtunk még le róla.

Kép
Kép
bendor
 
 


hello mindenkinek! bocs, hogy ilyen áltaklánosságban irok, de még nem ismerlek benneteket.lenne egy kérdésem: hol lehet jó turis cuccokat venni és mit ajánlanátok, milyen babaruhákkal kezdjem a vásárlást? nagyon kezdő vagyok még ebben, ezért jöhet minden tanács. köszi. :)
pupsik
 
 


Hello,

Bendor: ha addig nem ir senki, akkor holnap megnézem a plakáton, mert itt a buszmegállóban láttam ma kiplakátolva, csak már nem emlékszem.

Pupsik: én egy kicsit előrébb vagyok mint te, nem éppen rutinos, de már kaptam jó tanácsokat. Szóval ahol eddig én turiztam és sztem jó: Csapó utca, a virág piacnál levő turi, a Skála melletti turi, a Csapó-Rókóczi kereszteződésnél, az új társasházak alatt is van egy jó. Ezenkivül még hallottam, hogy jó a pesti utcai is.
Amit vehetsz első körben: 56,62-es méretű bodyk, rugdalózók, de ebből nem kell sok, mert hamar kinövi a baba. Mikorra várod?Mert ugye aszerint érdemes vásárolni, hogy melyik évszakban születik. Én augusztusban szülök, úgyhogy vettem Anditól pár napozót is, kis pólókat, nadrágokat, zoknikat, meg kisméretű ruhákat mivel kislányunk lesz. De mostmár nagyobb cuccokat vásárolok: most pl téli overált vettünk neki, bélelt nadrágot. Én a ruhában levő cimkére alapozok, de az sokszor megtévesztő, de azt sztem te is látni fogod, hogyha túl nagynak tűnik a ruha, és mégis rá van irva hogy newborn, vagyis újszülöttre. Ha gondolod egyszer szivesen elmegyek veled turizni, de a többiek is biztos irnak majd jó tanácsokat. Én lehet nem vagyok mérvadó, mert én már olyan rucikat is vettem, ami majd 1 évesen lesz rá jó, de annyira különleges volt, és olcsó, hogy nem birtam ott hagyni.

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Kép

Anita:
Elképesztő hogy ezek a taknyok mit képzelnek magukról.Akasztani való mind.Kis szemetek.már bocs de kihoz a sodromból az ilyen viselkedés.Szerencse hogy nem történt nagyobb baj a tesóddal és a barátjával,de ez is elég szörnyű lehetett.
Az igen ,jól bevásároltatok,lassan már meglesz minden a manótoknak.Akkor body és rugdalozó már elég! :lol:

Andi:
A papagáj show a Fönix parkolójában van és meg vannak adva az időpontok hogy mikor,de azt nem sikerült megjegyeznem de megnézem neked holnap.
Akkor jó meg van variálva ez a villany téma.Gondolom már elegetek van az egészből.De fel a fejjel,nemsoká látni a végét.
Én is most A vacsoracsatát néztem mint ahogy te :immel -ámmal.(Balázs mellett) :wink:
De nem nagy cucc volt amit Anikó főzött,szerintem. :P

Na jó éjt .Puszika.
Kép

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok!

Andi! E-onnál miért is ment volna minden simán??? :? Köszönjük Dorka hozzászólását a témákhoz!!! :lol: :lol: :lol:

Anita! Hát, ez szörnyű, szegény tesód... :cry: Kívánom, hogy minél előbb heverjék ki mindketten, mind testileg, mind lelkileg, mert nyilván megviselte őket! Az elkövet :cry: őkről meg inkább nem mondok semmit, mert még kimoderálnak.... :twisted: Jó sok rucit vettél már, lesz a lánykádnak sok kis csinos cucca! babaexpora 400 Ft a belépő, ha jól tudom. Mikor én terhes voltam, Feketének még nem volt Db-ben magánrendelése, azt a 6 hetes kontrollom előőt néhány nappal indította. Amúgy tg-re kötelező járni, meg érdemes is, mert az anyasági támogatáshoz 4 pecsét szükséges. Laborokat persze ott csináltattam a tg-n. Azt hogy tudná megcsinálni magánrendelésen fizetősben? Amúgy nekem a klinikán is voltak laborok főleg a vége felé, meg már a terheléses cukor is ott volt, de ezeket Fekete kérte meg oda nekem. Amúgy én ki a klinkára jártam hozzá, ha mentem vmi vizsgálatra, mentem hozzá is. Persze ez, hogy mostmár van magánrendelése, nyilván másképp lenne. Amúgy én csak szülés után fizettem neki, terhesség alatt nem. Na, nem azárt mert olyan bunkó vagyok, hogy ingyen elvártam, hogy foglalkozzon velem, hanem mindig kérdeztem, mivel tartozom, ő meg mindig azt mondta, semmivel..... De ez már nagyon kellemetlen volt nekem a vége felé... :oops: Amúgy majd elmeséli Olgi is, elvégre Ő már 2 terhességet csinált végig nála! :lol: :lol: :lol:

Andi! gyerkőceid nem szopiztak? Ezt nem is tudtam.... Az állandó fejés borzasztó lehetett.... Én még egy ml-t sem fejtem soha, mellszívóm sincs... :D

Hal a tortán: Erdőhegyi Brigittát láttam, el is voltam képedve rendesen..... Eddig talán ő volt a legbénább, de minek áll ki így nyilvánosság elé? Na, de bangó margité meg tök jó volt! meg jó kis bulit szervezett! :D

Pupsik! Hallgass Anitára! Nagyonis rutinosan adott tanácsot Neked!!! :lol: :lol: :lol:

Kép
zsuzska81
 
 


Kép
Jó reggelt!

Gyors bekukk mert Viszem Balázst anyuék én meg megyek 10-re a fodrászhoz.

Andi:
Megnéztem neked a fönixinfo.hu oldalán a papagáj show-t.
Hétfőtől-péntekig:18 óra
Szombaton:11 ,15, 18órakor van.
Vasárnap:11 és 15 óra
De van tel.sz.:70/395-1646

Zsu:
Na akkor láttad te is Erdőhegyi B.-t.Elég szórakoztató volt. :lol: :lol: :lol: Ma lehet nem látom a
vacsaracsatát mert akkor jövünk majd kb. haza,de majd este megnézem.Szőke Bandi fog főzni. :lol: :lol:

Pupsik:
Anita nagyon ügyes már a babakelengye vásárlásában,kövesd nyugodtan a tanácsait.
Ha jó számolom neked is nyári babád lesz,mert ha jól emlékszem 26 hetes vagy.Ha tudsz varázsolj fel vonalzót,légyszi.Hogy tudjuk követni a terhességedet. :D
Egyébként tényleg nem érdemes sok kicsi méretet venni.Főleg a 56-ból.én pl. a kisfiamra már mikor megszületett is a 62-es adtam ,mert 4 kg volt a drágám.
Szerintem Andi is így volt vele. :lol:
Na pusszantó.

Kép

Kép

Kép
aliza
 
 



Sziasztok!!!

Kicsit eltűntem, de nincs valami túl jó kedvem. Tüncsike 4 napja újra kiflizik és eléggé erősen :cry: :cry: Egy teljes hétig olyan laza volt, semmi jele nem maradt az előzőnek, aztán újra kezdte. Fogalmam sincs mi váltja ki nála. Szerdán megyünk és akkor remélem okosabb leszek :(

Zsu: Gartulálok a fordulótokhoz és Panka babának is!!! Még 3 nap és Tüncsi is 3 hós lesz :shock: :roll: Repül az idő.

Andi: Szép a konyhád!!! A wc-zés még nálunk sem megy :roll: Bilizés néha. Csak ha nagyon ösztönzöm valamivel. Itt a jó idő, hamarosan nem adom rá pelust, az utcára majd sok gatyót viszek. 8)
Kimondottan nem tanítom még zongorázni, kicsi. Bármikor leülhet a zongorához, amit gyakran kéri. Aztán tudja már , hogy piano vagy forte kell ütögetni, olyan édes, amikor mondja :lol: Szereti nagyon, nem hiába végig dolgoztam, amíg a pocimban volt. Tüncsivel eléggé keveset zongoráztam és ő nem szereti :? Elkezdem játszani - sír :roll: Ez jó kis menet lesz megszerettetni, mert ez az életem része :roll:

Anita: sajnálom a tesódat, nagyon ki lehet szegény. Te viszont ne idegeskedj ( tudom, könnyű mondanom), nem szabad.

Olimami: Nagyon szép a házatok, olyan IRIGY vagyok :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: :wink:

Bea: Tök jó a hajad!!! csinike vagy!!!


Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!!!!

Bocsi, a tegnap nem tudtam és nem is akartam írni sőt gép elé se ültem csak 2 munkát csináltam meg és kész! :cry: :cry:

Nagyon szar napom volt, vagyis nagyon rosszul kezdődött!
Ugyanis reggel 8kkor felhívott az anyum ház vevője hogy mégis mit képzelünk el, mikor fog már az anyám kiköltözni a házból mert a papíron márc. 31 van! De ezt olyan jó kis durván4 :evil: :evil: Épp a zuhanyzóban voltam. És majd meg fagytam mig ez a k...a kiabált ott nekem!

Igen a papíron márc 31 van de ők egy hónappal késöbb fizettek igy csúszott az egész! Mi veszitettünk a ft árfolyama miatt 1.500.000 ft. De hát ez őket nem érdekli csak az hogy nekik jó legyen! :evil: :evil: :evil:

És hogy ne legyen elég ez, le támadott minket hogy mi itt vagyunk, el vettük a pénzt anyumtól és nem törődünk többett velem ott hagytuk egyedül! Mit gondolt hogy minden nap megyek 250 km hogy el hozzak aegy autónyi cuccott!! Jövő hétfőn kellettt volna hozza a nagybátyám nagy utánfutóval a cuccokat és akkor adta volna át a kulcsot! Meg is lett mondva nekik, és a pasi aki egyáébként rendes az bele egyezett, de a felesége, aki egy hárpia az pattogott!!! Pedig magyarok, és nagyon seggnyalóak (bocs a kifejezésért) :oops: :oops: voltak az elején.

Na a vége az volt hogy őt nem érdekli hogy és mint csütörtök délig legyen átadva a kulcs mert ha nem ki rakja anyámat az utcára ugy ahogy van cuccokkal együtt! :evil: :evil: :shock: :shock:

Hát nem kell mondjam hogy olyan ideges lettem, bőgtem egy fél órát a zuhanyzóban, szerencsére Sanyi rám adta a köpenyt de egész nap nem tudtam meg nyugodni, hogy hogy lehetnek ilyen f.....k egyesek!

és aztán egész nap ezzel foglalkoztunk hogy szerezzünk valakit aki eljön velünk és bérel utánfutót hogy el tudjuk hozni a cuccokat! Végül sikerült, 2 barátunk is segit. :D

Na elnézést hogy kitálaltam itt a dolgokat! :roll:

Anit: a te storid se semmi!!!! Most aztán végképp felmérgelődtem hogy egyes emberek egyszerüen nem gondolkodnak csak cselekszenek és nem érdekli a következmények! Milyen szülő az ilyen aki enyire nem törödik a gyerekével, az ilyen ne is csináljon gyereket! Remélem rendesen megkapják a büntetésüket ezek a mocskok! Örvendek hogy nem lett különösebb bajuk a tesódnak és barátjának! Te is rendesen megijedhettél, sajnáltalak nagyon mikor mesélted hogy picike is nyugtalan volt, nálam is ez volt a tegnap!

Jó sok cuccot vettél, és mind nagyon jó volt!!! Meséljél mikor indultatok? menyi volt a belépő, sokan voltak? Mi 19én megyünk! És a debreceni az hl van pontosan és hány órától?

Pupsik! Én is azt mondom hogy hallgass Anitára mert nagyon tuti tanácsokaz adott neked! Ő már nagyon ügyi az ilyesmibe! Mi Évával le vagyunk maradva egy kicsit!!!

Éva: hogy telik az állatkert mentes időszak????????? Gon dolom nagyon sok dolgod van igy is! de ez már magatoknak van igy sokkal élvezetesebb!!! Kis Szabika hogy van???

Olgi: Sajnálom Tündikét, nagyon megijedtem megint, kiváncsian várom az eredményeket szerda után, remélem csak kicsi a gond vagy egyáltalán nincsen!!!! Zozi nagyon aranyos lehet mikor zongorázik és mondja a dolgokat!! Az a kép is magától beszél! Tündike majd megszokja idővel!

Kriszti: Gyönyörü a lakás, várom már hogy nekünk is egyszer ilyen legyen, de addig még van, megelégszem egy picivel is csak legyen már valami változás, mert nem érzem magam jól már itt!
Mi nem sokalltuk ezt a pénzt, enyit szántunk rá kb, össz vissz ha szülésznővel együtt 100ba gondolkodtunk!
És ha ügyeletes is akkor is oda adjuk neki ha nem is kérné el, mert nem sajnáljuk tőle csak legyen minden rendben! Ilyenkor nem a pénz számit hanem az hogy foglalkozzanak velem rendesen! remélem minden rendben lesz!
Jó nagy pocid volt szilveszterkor már!!! Mostanit is jo lenne feltenni!!!! Remélem minden rendben a 4D-n!

Andi: Nagyon szép a konyha!!! Nagyon tetszik a szín, sokkal melegebb a konyha mostmár mint elötte! Nem csodálkoznék ha egész nap ott ügyeskednél ha készen van!!!

Még nem sikerült mindent vissza olvasnom, de bepótolom!

Bea: jó a hajad, de én is azt gondoltam hogy rövidre vágattad!!!

Na megyek enni valamit!

Végül szerda délután megyünk anyumért!
Vendég
 


Alíz! Neked jó fodrászkodást! majd mutass képet!!! :wink:


Olgi! Jaj, szegény Tündike... :cry: Remélem, semmi komoly nincs, és holnap csak megnyugtat a doki! Szorítok Nektek nagyon!

Kép
zsuzska81
 
 


Jaj, Zita, ezek a rohadékok.... :twisted: Már elnézést. Azért próbálj meg nem idegeskedni! Tudom, könnyű mondani, de a babák nagyon megérzik, ha vmi bántja az anyukájukat...

Kép
zsuzska81
 
 


Képzeljétek, most beszéltem a babauszis nővel, jövő héten megyünk! :D Nagyon várom már!

Panka, még egyszer köszi az infot! Most szombat 3 órára jelentkeztünk be, nekünk valószínűleg ez a szombat du-i időpont jobb lesz! Még úszópelenka-ügyben szeretnék tanácsot kérni! Fonots-e márkásat venni, vagy jó-e pl a babylove-os is? Úgy sincs rajta sokáig..... És gondolom, jóval olcsóbb.

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok!!!!!

Jajj, lányok, látom Mindenkinek megvan a maga baja, kinek kisebb kinek nagyobb, de bosszantó és idegesítő dolgok látom mindenhol történnek.
Én most épp attól vagyok a plafonon, hogy a kocsinkat 42 ezerért csinálják meg. Nagyon jól jön most ez a kiadás a felújítás közben, gondolhatjátok. De persze kocsi nélkül meg nem igazán tudunk meglenni, ugyhogy sok választásunk nincs. Csak bosszantó, hogy fél nap alatt megcsinálják (fékpofák a kopottak, meg még vmi más is) és 18 ezer csak a munkadíj. :roll: :roll: :roll:

Persze ez a bosszúság nem mérhető az Olgi aggodalmához és a Pintyus bosszankodásához, nem beszélve Anitáék esetéről. :roll: :roll:

Pintyus!
Kommentálni sem nagyon lehet amiket írtál, bunkók a vevők és kész. Az meg hogy jó sokat buktatok a Ft-árfolyamváltozással.... :evil: :evil: :evil: :roll: :roll: elég hajtépő tud lenni.
De próbálj megnyugodni, látod rendes barátaitok vannak, segitenek a költözködésben, meg fog oldódni a helyzet.Aztán elfelejthetitek a hárpia nőt.
Könnyű irnom, tudom, de próbálj meg keveset idegeskedni ha egy mód van rá. Megérzi a kisbabád is ha ideges van, akkor ő is nyugtalanabb lesz. Persze ezek az idegeskedések kivédhetetlenek, és látod ezt egy tök idegen okozza most Nektek. Őrület, tényleg.

Olgi!
Jajjj... nagyon-nagyon remélem hogy holnap tényleg megnyugtató dolgokat fog mondani a doki Tündikére. Gondolom most jár az agyad és stresselsz hogy mi lehet a baj, de nagyon bízom benne hogy semmi vagy ha pici gond is van az orvosolható, vagy elmúlik magától. Mindenképp ird majd meg mit mond a doki aggódunk ám mi is, és drukkolunk hogy ne legyen semmi.
Zozika ügyes nagyfiú, meglátod jön a jóidő és előbb-utóbb szobatisztává válik. Mondjuk nekünk Bence a bölcsiben vált szobatisztává 2 hét alatt 2 és fél évesen, igy nekem ez a rész kimaradt. És annyira szobatiszta lett hogy éjszaka sem ment be a pisi egyáltalán. Bilit nem igazán élvezte előtte, igy nem is erőltettem neki, tudtam hogy előbb -utóbb megérik rá , pelenkás ugysem marad. :lol: :lol: Persze azért próbálkoztunk párszor a bilizéssel, de kevés sikerrel.

Zsu!
Halacska lesz a kislányodból hurrá!!!!! :lol: :lol:
Biztos nagyon fogja élvezni a vizet, ha otthon is imád lubickolni. Majd meglátod. :wink:
Látod, Zsu tudtam újat írni, de az én lurkóim már pár napos korukban is miden hájjal megkent csemeték voltak. Mivel 4 kg fölötti súllyal születtek mindketten a vércukrot automatikusan mérték nekik. Persze a béka feneke alatt volt mindkettőnek, igy meg sem kérdeztek, megetették a kérdezésem nélkül őket. Emlékszem Dorka már első etetésre 20 ml tápszert kapott. Nekem ekkor még csak pár csepp tejem volt.Gondolhatod melyiket választotta a gyerek, Nyilván cumiból gyorsan jött és volt sok, hamar jóllakot, megdolgoznia sem kellett érte. Ezek után tehettem én mellre, próbálkozott szegény, de feladta mindig és üvöltve eltolta a fejét,cumisüvegből meg behúzta a tejcsit és megnyugodott. Itthon is próbálkoztunk hetekig, de totál reménytelen volt, a tejelválsztásom sem volt annyira nagy hogy ömlött volna a szájába, ugyhogy nem maradt más csak a fejés és tápszer a pótlásnak. De ameddig csak tudtam és ahányszor csak tudtam addig fejtem. Majdnem minden étkezésnél kapott tejcsit is első hónapokban.Bence 8 hónapig, Dorka 9 hónapig kapott anyatejet.

Alíz!
Köszi az infót a show-ról. :wink: Férjem mondta hogy Bencének be kellett fizetni az oviban 600 Ft-ot , mert csoportosan mennek megnézni. Nem tudom ma mentek-e vagy holnap, kiváncsi leszek mit fog mondani, tetszik-e neki.
Ha igen lehet elmegyünk családosan is, meglátjuk.

Pupsik!
Neked is köszi priviben az infót!!!!!
Irhatnál tényleg többet Magatokról. Látod, mi képeket is hozunk, ha visszaolvasol bennünket egész sokat megtudhatsz rólunk.
Tudom, hogy még nem ismersz bennünket, de igy mi sem fogunk Téged. :lol: :lol: :lol:
Én nem szoktam turizni, így ebben segiteni sem tudok, de kisebb magánturit nyithatnék annyi a kinőtt baba ill gyerekruhánk. Lányok tudják, megfordultak már nálunk.
Valóban Anita jól írta Neked, kisebb méretű babaruhákból, rugikból, bodykból túl sokat nem érdemes venni, mert eleinte gyorsan nőnek a babák, és előfordulhat hogy kinövi mire észbekapsz, ha túl sok van.
Persze kifolyhat eleinte a pisi kaki, mig ki nem tapasztalod melyik pellus válik be majd Nektek, addig meg kell azért hogy legyen mindig tiszta kéznél.
Babatisztálkodó szereket eleinte nem érdemes venni boltokban, bár hatalmas a választék e téren is. De gyermekorvos tud felirni mindent receptre amiket gyógyszertárban kiválthatsz. Ezek valók igazán a kisbabáknak eleinte, mert parfümmentesek, nem allergizálóak.
Gyere ha kérdésed van és segitünk. :wink:

Panka!
Örülök, hogy megismerkedtünk és láthattuk a kis Angyalkádat.
Csajok megköttetett az üzlet Pankával seperc alatt (ugyanis rohantak a buszhoz :roll: :lol: ). Igy túl sok időt nem töltöttek nálunk, de remélem legközelebb pótolják.
Csajszikat le is fotóztam együtt, naná hogy hozok képeket is róluk.

Kép Emili
Kép Kép Dorka és Emili
Kép Kép

Kép
Kép
bendor
 
 


Bendor,
ahogy olvastam a szoptatás körüli hercehurcádat, nekem is eszembe jutottak dolgok, és -ma már tudtam-jókat mosolyogni rajta. Amikor én is benn voltam a közepében, akkor persze bőgtem egyfolytában és a világból kiszaladtam volna.. .A nagyobbik lányommal saját felelősségre úgy jöttünk ki a Klinikáról egy hét után, hogy még életében nem szopott( fejni kellett és kis pohárból etettük egy hétig szegényt). Mire hazaértünk, a férjem már leszervezte mindenki Kati nénijét(nem tudom, ismeritek-e), aki ott várt, és ugyan beleizzadt ő is, én is, de akkor ott a mellemből megetette a lányomat. Utána járt még kb. 1,5 hétig, beindította a majdnem eladadt tejemet és a lányom olyan szopcsis lett, hogy egy éves kora után én modtam azt, hogy elég, mivel igazán akkor már mennyiségeket nem evett csak szórakozott(én nem igazán értek egyet a manapság oly divatos felfogással, hogy had lógjon az a gyerek 2-3 éves koráig a cicin, nem tudom Nektek mi erről a véleményetek, érdekes lenne ezt a témát megbeszélni..).
A második lányomnál detto volt a helyzet, azzal megspékelve, hohy ő gyönyörűen el kezdett szopcsizni a szülészeten, evett is rendesen, míg benn voltunk, aztán úgy bedurrant a mellem(alapból sem kicsik), hogy a nagytudású adjuntusnő visítozott, hogy gyorsa-gyorsan jeges borogatás, mert baj lesz. Naház, baj az lett, ugyanis a tejem is szitne teljesen elapadt, hazamentünk, a kicsi üvöltött, mert nem tudta szívni, Kati néni sem tudott segíteni, úgyhogy maradt a tápszer, meg 3 hónapig fejtem még az anyatejet, hogy azt is kapjon, de utána végleg elapadt. Megjegyzem, a kisebb lányom -talán szentségtörés ilyet ebbe a topocban leírni- zsigerből utálta az anyatejet, ha azt adtam neki üvegből, végigsírta az etetést, tiltakozott, és utána olyan hasfájást kapott, hogy Ti még olyat nem láttatok. A tápszeres etetéseknél pedig szabályosan kivirult..
Hát ez van, de minden gyerek felnő, és azóta megtanultam, hogy nem szabad ebből a manapság szerintem iszonyúan felfújt szoptatás kérdésből akkora nagy ügyet csinálni; nem (csak)ettől lesz egy gyerek egészséges és kiegyensúlyozott és nem ettől lesz egy anya jó vagy rossz szülő...
pave
 
 


Alízkám!
Természetesen várjuk a képet a frizurádról. :wink: :wink:


Na, talán ma eljutok oda hogy akik nem kapták meg a múltkor a talis képeket, azoknak újra küldöm. :P

Kép
Kép
bendor
 
 


Pave!

Na hallod, irtad régebben hogy rendszeresen olvasol bennünket, akkor mit szólnál a "rendszeres" íráshoz is????? :lol: :lol:
Látod hogy lennének közös témáink attól mert már épp nem csecsemők a gyerekeid. Irni meg csak akkor "kellene" ha épp kedved van hozzá. Na???????????????? Vagy inkább mégsem??? :shock: :shock: :shock: Gondold meg!!!!!!!
Látod itt van akinek még pocaklakója sincs, van aki babát vár éppen és gyakorló anyukák is vannak köztünk. Vegyes a kis csapat, amiben tudjuk segítjük egymást.

Szopcsi:
Én is azt mondom, hogy nem hiszem el, hogy a mai tápszerek annyira vacakok lennének, hogy ne lenne adható babáknak, főleg ha más választás nincs.
Bencémmel a védőnőmet kérdeztem hogy pótlást szerinte az anyatejgyűjtő állomásról hozassunk-e vagy inkább tápit kapjon. Egyértelműen a tápszer mellett tette le a voksot. 6 éve még az anyatejgyűjtőben kevésbé szigorú előírások voltak, mindenféle tejet bevettek. Köztudott hogy az anyatejjel meg sok immunanyag átkerül a babába, és ki tudja melyik idegen anyukának milyen rejtett vagy titkolt betegsége van, milyen gyógyszert szed, cigizik, iszik-e. :roll: :roll: (etnikumról már nem is beszélek) Igy inkább csak költői kérdés volt ez számomra is a védőnőm felé, mert én is a tápot választottam volna magamtól is.
Azt hogy ki hogy látja jónak, meddig szopjon a gyereke mindenki maga dönti el. De nem hiszem, hogy évekig szoptattam volna ha tudtam volna akkor sem. Fél év után már szilárd kaja bevezetésével a gyerek táplálékigénye is más. Persze 1-1.5 éves koráig biztos szopcsiztattam volna ha tudtam volna. De utána hogy a gyerek csak az én mellemmel szórakozzon azért azt mégsem. Gyereket lehet szeretgetni, nyugtatgatni öleléssel, simogatással, szavakkal, babusgatással, puszikkal meg minden mással, ne pont a cicivel keljen már. Persze ez csak az én véleményem, ezzel bárki vitába szállhat, állok elébe. :wink: De pl. egy közösségbe járó gyerek még szopcsizzon, azt abszurdnak tartom. De mondom ez csak egy vélemény.Attól hogy igy látom még jó anyának tartom magam, imádom a gyerekeimet. Tej mellett hogy tápszert is kaptak első perctől kezdve nem tartom tragikusnak, hisz nem betegesebbek mint a csak anyatejes babák.
Nahhhhhhh........ az én véleményemet már tudjátok a témáról. :lol: :lol: Irjon más is véleményt, igaz Pave?????????

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok,

Zita: nagyon sajnálom ami történt, de főleg azt, hogy ennyire ideges voltál miatta és szegény kisbabádat is megviselte. Sajnos tudom milyen rossz, amikor rajtad kivül álló ok miatt ideges leszel és hiába tudod hogy árt, nagyon nehéz ilyenkor megnyugodni. De hallgass Bendorra és mostmár gondolj arra, milyen jó, hogy ilyen rendes barátaitok vannak, akik segitenek, ha baj van. Az a szemét nő meg remélem megkapja majd érte az élettől a büntetést. Meglátod igy lesz.

Bendor: tudom nevetni fogsz, de éjszaka rájöttem miért ez a nickneved :) :) :) BENce és DORka = BENDOR :lol:
lehet ez rajtam kivül mindenkinek egyértelmű volt, de én még csak most jutottam el idáig :) Nem semmi hogy végül is azért nem tudtál akkor szoptatni mert a kórházban tápszerezték cumisüvegből?Pedig én a klinikáról azt hallottam hogy ott nem használnak cumisüveget . . .

Olgi: elhiszem, hogy megijedtél, de remélem holnap meg tud nyugtatni a doki majd. Utána ha lesz időd mesélsz nekem majd Feketéről?

Pave: én annak a hive vagyok, hogyha egy mód van rá, akkor egy újszülött anyatejet kapjon amig csak lehet, de én ezt mindenképp 1 éves korig értem max, de ha 6-8 hónapos koráig azt kap akkor az már nagyon kielégitő. Egyszerűen nem értem azokat a nőket, akik még 3-4 éves korukban is hagyják, hogy a gyerek lógjon a mellükön. Én nem tartom egészséges dolognak, és akkor már nincs is rá szüksége a gyereknek. De persze mindenki úgy csinálja ahogy a legjobbnak gondolja, de én biztos nem hagynám 1 éves kora után, hogy szopizzon.

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Egyetértek az előttem szólóval...
Az évekig tartó szoptatásról még annyit(azt is csak halkan, nehogy valaki olyan is meghallja, akit ez 'sérthet'): teljesen igaz, egy egy éve gyereknek nem az aynatej az elsődleges táplálék, ilyenkor a szopcsi már inkább csak komfortérzetet biztosít. Személy szerint engem ebben az időszakban már az is zavart kissé, hogy mindig enyhe tejszag lengett körül, bármerre is mentem(néha savanyúnak is éreztem, de ez biztos az én hülyeségem volt), és álljon még itt egy -talán-nagyfokú 'önzésre' valló érv: egy idő után szerettem volna már újra nőnek érezni magam, szerintem értitek, mire gondolok..
A gyakori írásról pedig annyit: mivel intenzíven dolgozom, a babanetezés csak titokban elcsípett idő a mukahelyen(mint most is, hi-hi), este otthon pedig még soha nem sikerült leülnöm a gép elé- két gyerek, kertes ház, háztartás, férj rendszeresen hétköznap este 9-10 óra, mire hazaér, hétvégén még akkor sem(szállodaipar), úgyhogy maradnak a munkából ellopott percek, nézzétek el nekem..
pave
 
 


Látom szopcsi ügyben már 3an vagyunk egy véleményen. :lol: :lol: De azért várjuk meg mit írnak a többiek is.

Oké, Pave, indok megértve, de azért ha van pici időd szívesen látunk és olvasunk. :wink:

Anita!
Nagyon ügyi vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Gratula!!!!!!
Éjszaka Neked ezen jár az eszed?????? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Igen a gyerekeim nevéből van a nevem kreálva, hirtelen jobbat nem találtam . :P De ezt régebben irtam is, még talán Zsuzsi jegyezte meg, hogy sosem találta volna ki magától. (Bocs Zsu, ha nem Te irtad ). Lehet Anita Te akkor még nem babaneteztél és ezért nem tudtad.
Na ezek után mesélj csak, hogy is vagy Te Lolita????????? :lol: Nem a gyerekeid után, azt tudom. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 


Pave: nekem ugyan még nincs gyerekem, de azt hiszem egyáltalán nem önzőség részedről, hogy közel egy év terhesség, és még egy év szoptatás után újra nőnek szeretnéd érezni magad tejszag nélkül:-))))

Bendor: amikor nem tudok aludni, vagy félálomban vagyok, akkor mindig ilyen nagy dolgok foglalkoztatnak :) :) én még tényleg nem voltam babanetes, amikor ezt tárgyalhattátok. Szerintem azért agyaltam rajta, mert már az elejétől mindig kevertem a neved a Brendonnal és valszeg ezért akartam megfejteni a titkot.

Az én nevem rém egyszerű: a kedvenc parfümöm neve a Lolita, pár éve bukkantam rá véletlenül, azóta sok mindenhez használom, de mikor nézegettük a babaneveket láttam, hogy már van ilyen név is:-))

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Anita!
Visszatérve a klinikai szopcsira:
Bence tüdőgyulladással inditott, igy bekerült a babaosztályra. Én mentem hozzá szopcsiztati ülve, néha órákig. Egyik másik csecsemős sajnálatból vagy nem , azt nem tudom, de éjszaka fel sem ébresztett hogy menjek etetni, hanem később szóltak, hogy megetették Bencét. Szegénykém egyik csecsemősnél cumisüvegből, másiknál pohárból, harmadiknál kiskanálból kapta a a tejet vagy a tápot. És jöttem én negyediknek a cicimmel, amiben a tejcsi császár és az idegeskedések miatt amugy is később indult meg . És sosem voltam egy bő tejelő anyuka. :lol: :lol: :lol: :oops: Bence meg első perctől kezdve mohó volt, üvöltött a kajáért.
Mindkét gyerekkel itthon nyugodtam meg, nem voltam rászorulva a kioktatásokra, (mert az nem segitség hanem oktatás volt egy-két embertől) ráadásul egyik ezt másik azt mondta. Alig vártam hogy végre itthon úgy csináljak mindent ahogy nekünk a legjobb. Persze ne aggódj, egy -két banyát leszámitva nagyon rendesek a csecsemősök a klinikán, félre ne értsd. Kívánom, hogy csak normálisakkal akadj össze, hülyébbek éppen szabin legyenek. :lol: :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 


Azt hiszem hármasban ma jól ellevelezgetünk itt. :lol: :lol:

Anita!
A Lolita nagyon kedves és aranyos név szerintem. Szóba került a babátok nevénél is??? Ezt nem is irtad eddig.
Egyébként Lolita Lempiczka parfüm a kedvenced? Sosem "illatoztam" még meg. :?

Oké, törtd csak a buksidat éjszakánként ilyesmiken. :lol: :lol:
Fejtsd csak a nagy titkokat éjszakánként. :lol: :lol: :lol:
Látod én ilyenkor szoktam Vacsoracsatát nézni a neten :wink: Múltkor nekem is éjszaka volt egy "isteni "szikrám. :lol: (Alíz kérdezte tőlem, tudom-e hogy ha 2 gyerek között nem megy vissza dolgozni akkor a 2. gyereknél is az első gyerek után járó magasabb gyedet adják-e vagy csak az alapösszeget. És Olgi beugrott hogy kérdezze meg tőle. :oops: :oops: Ő ebben jártas lehet.)

Kép
Kép
bendor
 
 


lolita: köszi a tanácsokat, én julius elejére várom a picit, és kisfiu lesz, ugyhogy azt hiszem nekem sem ártana egy pár napozó cucc, de majd az első turizás után biztos okosabb leszek :lol:
pupsik
 
 


Lányok!

Kiscsajom alszik, igy el tudtam mindenkinek küldeni (akinek az email cimét tudtam és a talin is itt volt) a talis képeket. Remélem mindenki megkapja és senki sem maradt ki.
Taliképek1-től taliképek5-ig cimmel küldtem őket.
Alíz, Te a múltkor mindet megkaptad igy Neked most nem küldtem újra.
Zsu, Te a múltkor egy részét kaptad csak meg, akkor meg is jegyeztem hogy mennyit, igy most Te csak a taliképek 3-tól kaptad.
Olgi, Évi, Pintyus, Bea, Nektek ment mind.
Anita a Te címedet nem tudom igy nem tudtam küldeni. :oops: :oops:

Kép
Kép
bendor
 
 


szivesen tennék fel vonalzót, de nem tudom, hogy mi az :SEGITSÉG. képeket majd megpróbálok feltölteni, csak kicsit később.
egyékbént Hajduböszörményben tanulok óvónéninek :-), most fogok férjhez menni, április 18án lesz a nagy nap. egyelőre csak polgári, az is szűk családi körben, a templomit elhalasztjuk egy kicsit.

He tudtok esetleg valami jó kis albérletet Debrecenben irjátok meg légyszi, mert most szeretnénk költözni: 1,5 szobás lakássra gondoltunk valami nyugis környéken, ha összejon, max. 2. emeletit.
köszi :) :) :lol:
pupsik
 
 


Sziasztok!

Szoptatás: Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hisz semmit nem tettem azért, hogy bőven legyen tejem, van magától, a lányom pedig nagy szopi-fanatikus az első perctől kezdve. És őszintén tisztelem azokat az anyukákat, akik rengeteg fejéssel, mindenféle tejszaporító fortéllyal tartják fenn a tejcsi mennyiségét, mert az rengeteg idő és energia. Én egy éves koráig mindenkpp szeretném szoptatni Pannikát, féléves koráig csak szoptatni, remélem, ez sikerül is! Egy éves kora után viszont jó lenne elválsztani szép lassan, mert az évekeig tartó szoptatás nekem se szimpi... :roll: Na, meg akkor már lassan tervezzük a kistesót, így a teherbe esésbe se kéne, hogy bekavarjon.... :wink: Meg láttam én már olyat, hogy 2 éves koráig szopizott a gyer :wink: kőc, és az anyja senkir :wink: nem tudja hagyni, mert annyira anyás. Félreértés ne essék, imádom a lányom, mindennél jobban, de ha nagyobb lesz, és nem szopizik már, nyilván nekem is jól fog esni néhány óra szabad program, mikor mondjuk rábízhatom anyukámra. Most még nem hiányzik az ilyesmi, ha elszaladok vhova 1 órára, már hiányzik a kis Drága! :D

Dorka és Emili nagyon édes együtt!!! :D Játszottak, vagy rövid volt az idő?

Kép
zsuzska81
 
 


Andi! Igen, én voltam, aki nem tudtam megfejteni a nicked eredetét! :oops: :D

Kép
zsuzska81
 
 


Anita!

Megpróbálom még ma küldeni a képeket Neked is.

Végül 6 email ment a többieknek, mert az 5. túl nagyra sikerült, képeket többen kellett küldenem. :oops:

Zsu!
Minden anyuka igy van ezzel. Ha a babája távol van egyből hiányzik még ha csak pár percre váltunk is el tőlük. Néha meg olyan jó lenne kicsit kimozdulni. Ördögi kör.

Na lépek, felkelt Dorcsim.

Kép
Kép
bendor
 
 


Panka: elolvastam a Kismamában a történeteteket, hát elég sok mindenen mentetek keresztül Emilivel, de minden jó, ha a vége jó :) :)
Olvastam, hogy Pap Judit volt a szülésznőd. Mesélnél nekem róla?Hogy ismerted-e előtte, ki ajánlotta és hogy milyen volt, mennyibe került?Jó lesz priviben is, ha gondolod. . .
köszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Bejelentkeztem 4D-re péntek estére:-))már alig várom

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Zsu!
Sajnos túl sok idő nem volt hogy a kiscsajszik együtt játszanak. Panka nem jelzett vissza hogy valóban jönnek-e,csak azt irta hogy 10 előtt jönnének. De nem jöttek a torna előtt. Igy nyugodtan lementünk sétálni. Az úton jöttek szemben velünk Pankáék a torna után és ő kérdezett rá, hogy én vagyok-e Bendor. :lol: De mivel épp a boltba tartottunk jöttek ők is velünk, igaz siettünk, bár ez a Dorka tempójában történt. Aztán nyilván kevés idő maradt, a busz meg óránként megy nekik. :?


Panka!

Elértétek a buszt végül? Vagy gyalogolhattatok haza? Sajnálom hogy kutyafuttában jött össze ez a tali. De majd pótoljuk legközelebb. Nem volt nyügi a kislányod? Bár nálunk nagyon kis csendes volt. Tündéri kislány a szép, nagy szemeivel.
Lolita is felcsigázott a szülési történeteddel, ezek után a kérdésem: nem küldenéd el priviben??? Kiváncsivá tettetek.

Anita!
Elküldtem a képeket Neked is, remélem odaérnek Hozzád.
4D nagyon jó kis élmény lesz meglátjátok. Felejthetetlen, az tuti.

Kép
Kép
bendor
 
 


Na csajok, én még mindig fent kuruttyolok. Ti már rég az igazak álmát alusszátok. Bár Anita, Te lehet az élet nagy dolgait fejted éppen meg. :lol:
Jaj, annyi mindent néztem meg most a neten, persze sok lightos műsort, amikkel elég jól elszórakoztam.
Pl. Szőke Bandis Vacsoracsatát, (Alíz nézd meg annyira haláli az a fickó és kitett magáért rendesen), hétfői Hal a tortán-t, múlt szerdai Igazság ára műsort. Na ez az utóbbi elég érdekes volt, még meg is könnyeztem, kicsi szivem elérzékenyült. Két gyerekes családapa most vallotta be hogy a férfiakhoz vonzódik. Sok-sok évi házasság után fel merte vállalni hogy eddig hazugságban élt, és igazán csak a gyerekeit féltette és félti most is, ezért is nem lépett eddig. (Nem tudom ismeritek-e a műsor jellegét, de poligráfra voltak előzőleg kapcsolva a játékosok és adásban is azokból a kérdésekből kapnak, mint a vizsgálat alatt. Ha igazat válaszolnak Jakupcsek kérdéseire akkor mehetnek tovább a játékban és egyre több pénzt zsebelhetnek. De egyetlen hamis válasszal vesztenek minden pénzt. Na ez a hapsi 21ből 20 kérdésig vállalta igy 10 millával távozott. )Érdekes volt számomra mindenesetre, hogy ország-világ előtt ennyire kényes témában ki mert állni nyiltan és felvállalta. De egyébként ez a műsor mindig ennyire kiélezett témákra megy rá, magánéletekben vájkál, ami nem mindig tartozik másokra, szerintem.
Na nem okoskodom itt tovább, ágyba dőlök én is végre. :lol:
Jó éjt Mindenkinek!!!
Vagy inkább Jó reggelt? Ugyis reggel olvassátok soraimat vagy még később. :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?