Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Évi!

Mennyi idő telt a kúpos kakilás óta? Éjszaka is nyugtalan? Érzem, hogy mennyire aggaszt a dolog (persze, hogy aggaszt), beszéljél megint a Gyerek orvossal. Kihez jársz egyébként? csak azért kérdezem, mert régebben Mi is Adyvárosban laktunk.
Tök édik a Gyerkőcök.

Kriszti!

40 kg? Jógával? Nem semmi. És most megint rajtad van az a csúnya 40 kg? De a teherbe eséskor azért a mérleg éppen a másik végleten állt, ugye? Hú, csak ügyesen, hogy ez megint lemenjen rólad. Persze, csak ha meg akarsz szabadulni tőle.

Mártus
mártus
 
 


Judit!

Éppen kerültök egymást.
Hát Én érdeklődve várom a sztoridat. Már amennyit itt összefoglaltál sem semmi.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!

Rég írtam már, de azért, mint mindíg, olvasgattam.
Megdöbbentő dolgokról írtatok, Évi és Bogi!

Én szülés után fogyókúra nélkül lefogytam, de sajnos amióta a manóim nem anyatejen élnek rohamosan elkezdtem visszahízni, kész úszógumikat növesztettem. Néhány napja alvásidő alatt elkezdtem tornázgatni(még csak -gatni, remélem tornázás lesz belőle). Előbb utóbb lesz eredményeKép

Kriszi,
köszönöm a gratulációt! Bevallom, én már el is felejtettem, hogy beküldtem azt a fürcsis képet!
Csak amikor az írásodat olvastam, utána néztem meg az eredményt és az emileket! Egyenlőre úgy néz ki, hogy elmegyünk a babazsúrra, de még bármi közbejöhet. Sajnos apának gyakran kell hétvégén is dolgoznia, meg kell ragadnia minden munkát.
Ha megyünk, természetesen mesélek!

Jucus,
szép kis kálváriád lehetett! Írd ki bátran magadból, ha jól esik! Meghallgatunk!
(hidd el nem kíváncsiskodni akarunk)

Enikő,
A párod nem ért ide, vagy eltévedt?

Üdv Mindenkinek: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 

 
 

Sziasztok!

Jucus!
Ilyenek a pasik. No comment. Ma meg arról vitáznak a tévében, hogy a singliknek miért nem lehet lombik módszerrel gyerekük.
Nem tudom lányok, én úgy vagyok vele, hogy a népesség csak fogy. Miért ne lehetne annak gyereke, aki akar, és fel tudja nevelni? És időközben akár párt is találhat magának.

Na jó dugulok.
Majd folytatom.
Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Mártus!
Szombaton volt utoljára kaki. Ha ma sem bírok kiimádkozni semmit, délután kúp.. Ez nem megoldás, de mit csináljak? Elkeseredésemben írtam már néhány orvos-válaszol rovatba, azt mondták ne aggódjak, 1 éves korig nem lehet hozzászokni a kúphoz, meg gyakori eset az ilyen. Nagyon aggaszt, jól érzed! Amúgy éjjel elvan a drágaságom, csak nem fér bele ilyenkor annyi tejci, úgyhogy gyakrabban kel fel enni. Jó napokon kibír 5-6 órákat éjjel, ilyenkor max. hármat. Tudom, az sem jó, hogy rettenet mohón eszik, 6-7 perc a szintideje. Ettől is fáj a hasa. A doktornőnk Dr. Jancsó Zsuzsanna. Hallottál róla valamit? Nem ismertünk senkit, hozzá tartozunk, gondoltuk kipróbáljuk, aztán ha nem válik be, keresünk mást. Hát-hát....
Mártus!
Dettó így vagyok. Illetve még anyatejet eszik a manó, mégis. Egy héttel a szülés után ugyanannyi kiló voltam, mint a terhesség elején (az sem volt nagyon kevés..) Most meg szivárognak fel rám szépen lassan. Mondjuk nem csoda, régen megromolhatott tőlem a hűtőben bármilyen édesség, most meg olyan hisztiket levágok érte, hogy csak na! Két pofával tudnám zabálni.
Jucus!
Írd ki magadból, tényleg. Sokszor ennyi is rengeteget segít!
Puszi mindenkinek
Évi
dunyi77
 
 


Sziasztok Lányok!

Hónapok óta nem sikerült a gép előtt 3 percnél többet eltöltenem...de azért olvasgattam ám néha az üzeneteket...KépNagyon klassz hogy ilyen sokan vagyunk. Nellikém belelépett a 10. hónapba és egyetlen perc szünet nélkül képes végigmozogni az egész napot. Én meg csak futok utána, szedem ki a szekrényből, a polcról, a virágcserépből.

Kérdésem lenne: ti, mint tapasztalt anyukák, milyen szempontok alapján választottátok ki az első kiscipőt?? Mire kell figyelni, hol lehet elfogadhatót találni. Bogi mondott egy 'vállalkozót' a piacon, de most nem volt semmi érdemleges nála.

Most megpróbálom ledolgozni szörnyű lemaradásomat, és olvasgatok tovább!!

Minden jókat!!!
Pici
pici9081
 
 


Sziasztok!

Márti!

Babazsúr alatt a Zenkuckót érted v. vmi. privát megjelenésről van szó?
Milyen képet küldtél, hova? Erről lemaradtam azt hiszem?

Bogi!

Tök igazad van. Elképzelni sem tudom, hogy ha mi leszünk nyugdíjasok, ki fogja a mi nyugdíjunkat előteremteni? Had szülessenek azok a Gyerekek. Persze azért itt egy meggondolt, felelősség teljes gyerek vállalásra gondolok, nem csak olyan divat hóbort szintjére korlátolt dologra.

Márti, Évi!

Nekem most elég jól sikerült lefogynom, azért szerencsére nem kellett olyan sokat, csak 3-4 kilót. Futottam, meg egy kevés torna otthon. 90 napos diétát csináltam kb. 1 hónapig. A szoptatósoknak persze ez még nem való. Napi 3x-i étkezés van csak, de nagyon egyszerű és könnyen kivitelezhető. Most, hogy már nem negyon lehet futni, inkább a tornára kell öszpontosítanom, de az olyan nehéz a Család mellett.
Az édesség tényleg nagy úr tud lenni. Emlékszem mikor én is otthon voltam még Gyesen hááát, csak úgy csúsztak a kak.csigák meg a túrósbatyuk.


Évi!

Nekünk is a Jancsó dr.nő az orvosunk. Én nagyon meg vagyok elégedve vele. Alapos, körültekintő, figyel a részletekre, meghallgatja az Anyukát, barátságos. András is mosolyogva megy be hozzá. Ez sem utolsó szempont. Te, hogy látod? Mi Gyárvárosból járunk még mindíg ide hozzá. Egyébként csak tavasz óta van itt, mert elment az előző dr.nő iskola orvosnak. Ja, és jól meg van szervezve az időponra bejutás. Ez Nekem nagy előny, mert időre kimegyek a kórházból ha András beteg (Apósom meg elhozza kocsival) és már mehetünk is be.

Na megyek.

Figyelgetek ám.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!

Mártus,
a Fisher-Price fotopályázatára küldtem be ezt a képet:Kép
5000 képből bekerültünk vele az első 75 közé. Szombaton lehet átvenni a Sugár üzletközpontban a nyereménycsomagot egy babazsúr keretében.

Szinglik és a babák: miért ne vállalhatna gyereket, akár lombikbébit aki egyedül van, hiszen nem törvényszerű, hogy egyedül fogja leélni az életét. Mindemellett szerintem fontos a gyerek számára az apa szerepe is a családban, de ahol nem működik a kapcsolat, ott csak a gyerek issza meg a levét, ha együtt maradnak.Persze mindent meg kell tenni, hogy rendbehozhatók és megoldhatók legyenek a problémák. De ez már nem a szingli téma.

Mártus,
A mindmegettén fogyóztál?

Üdv Mindenkinek: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Mártus!
Örülök, hogy jó tapasztalataid vannak a doktornővel, megnyugodtam. Nálam azért van egy feketepontja: 2-3 hetes korában lett a picikémnek a fején egy hemangióma. Nagyon apró volt, én nem tudtam erről semmit, ezért megmutattam neki. Õ azt mondta, nem kell vele foglalkozni, 4-5 éves korára elmúlik, bár nőhet is. Nagyon félvállról vette. Engem nem hagyott nyugodni, láttam, hogy napról-napra nő, utána kerestem a neten. Meglepődve olvastam, hogy amint megjelenik, AZONNAL vinni kell szakemberhez, mert diónyi, almányi nagyságúra is megnőhet. Rengeteget számít az idő, mert rohamosan nőhet.Ha korán elcsípik, akkor meg tudják állítani. Felhívtam a professzort, aki foglalkozik ezzel, két hónap múlva tudott volna fogadni. Nagyon kétségbe voltam esve, gondolhatod. Napról napra csak nőtt, nőtt, én meg tehetetlen voltam. Aztán úgy döntöttem, nem várok, felmegyünk Pestre időpont nélkül, csak nem rúgnak ki, ha már ott vagyunk. (ha meg igen, kirúgnak az ajtón, bemászok az ablakon) Nagyon aranyosak voltak, még adtak egy szobát is szoptatni, tisztába rakni, stb.. Fél órát kellett várni, aztán besuvasztott az asszisztensnő két páciens közé. 5 perc alatt lefagyasztották, azóta nem nő hála Istennek. A professzor kereste a beutalónkat, mondtam, nekünk olyan nincs, a neten találtam rá, erre nagyon elszörnyűlködött. Azt mondta, a doktornőnek TUDNIA KELLETT VOLNA RÓLA, ÉS AZONNAL HOZZÁ KÜLDENI! Most kb. 3-4 mm, ez sem kicsi, de nyugodt a lelkem, hogy mindent megtettem. Majd eltakarja a hajacskája, ez legyen a legnagyobb gondja az én aranyomnak. Még mennünk kell kontrollra, szerencsére egy igazi kis "utazóügynök" a Lucácska, nem lesz vele gond!
Ezen az eseten kívül nem volt problémám a doktornővel, aranyos, kedves volt mindig, a Lucát is babusgatta. Látszik, szeretettel bánik a gyerekekkel. Ha te is megvagy elégedve, akkor nem ugrálunk, maradunk...
Na megyek.
Évi
dunyi77
 
 


Hú, ez tényleg húzos. Még szerencse, hogy ilyen talpra esett vagy. Ez tényleg nagy hiba volt, de miért nem jöttél ide a gyereksebészetre? Itt is csinálnak ilyen műtéteket, csak mondjuk nem tudom milyen eszközökkel. Nagyon jó szakember a Davidovics Főorvos. Õ a pécsi egyetemről került ide. Persze ezt nem azért írtam, hogy szükésg legyen rá, csak tájékoztatás végett.

Aztán mit szólt? Mennyire adtad elő neki a történetet?

Nálunk meg egyszer a nyáron András vmi. vírust szedett össze, hányt meg hasmenése volt. Nekem még azt is megcsinálta, hogy odaszólt az ügyeletes gyógyszertárba, hogy adjanak Nekünk recept vény nélkül.
Sóoldatot mert az ügyeleten beakarták küldeni a kórházba, és úgyis csak ua. az infúziót folyatják le Neki amit meg is tudok vele itatni otthon.
Na de, hogy meddig fogja szeretni még nem tudom, mert Nálunk már igen közeleg a 3 éves oltás ideje (december). Gondolom ez elég nagy nyomot fog hagyni a kis lelkében.

Kaki téma?
Már akartam kérdezni, hogy amikor szopizik nem szokott fájni a pocija? Nincsen olyan élesen visító sírása Neki? Olyan hascsikarós? Jobban nem tudom elmagyarázni. Ha nem tudod milyenre gondolod nem baj, annál jobb.

Mártus
mártus
 
 


Dunyi,
Jankómnak is volt egy hemangmioma a kis buksiján. 1-2 hetes korában jelent meg és folyamatosan nőtt kb 6 hónapos koráig, nekünk már a kórházban mondták(2 hétig voltunk bent), hogy akkor kezdjünk vele foglalkozni, ha 6 hónapos kora után is tovább nő. Neki szerencsére elkezdett visszahúzódni, már alig látszik, csak ha közelről vizsgálgatjuk. Zsófinak is van, neki a törzsén, kicsit a hóna alatt, neki sem nőtt tovább, sőt jóval kisebb volt mikor megállt a növésben, de még nem húzódott vissza, bár már láthatóan kisebb lett.
Hű de bonyolultul fogalmaztam...
Talán ezen a képen látszik, hogy milyen volt a Tökmag kobakja:Kép

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Üdv mindenkinek!!
Előbbi röppentyű üzenetem elszállt, így most csak forró dróton jelentkezen be, mert éppen fürdi idő van!
Hát eddig leginkább lustaságból csak olvasgattalak Titeket, írni pedig nem írtam!Kép(
De...
Magunkról dióhéjban: mi is Gyárvárosban élünk, kisfiunk 6 hónapos múlt nemrég és már4 fogacskájával küzd! Már csikorgatja is őket szegénykém!

Bogi!
Ismerős az a név, hogy Köszö?Kép)Na én az ő lánya vagyok, de sajna a csillagászkodással már egy ideje "felhagytam"...
Remélem eljutunk abba a bizonyos Zeneldébe vasárnap!

Halihoo!
Szép estét mindenkinek!
Betti
kábété
 
 


Sziasztok!

Bogi!

Nem jutottunk el végül, mert apja felébredt és egyből lett programunk. Viszont megérte rá hallgatni és vele tartani, mert ma vett nekem egy új autót! Meséltem, hogy a régit az autószerelőnk már eladásra ítélte és a három kölök nem is nagyon akart elférni egy sorban. Így most vettünk egy 7 ülésest. Elég öreg ugyan, már csaknem tinédzser, de jól néz ki és tágas. Nagyon örülök neki!

Pici!

Mi a Siesta cipők mellett tettük le a voksunkat mind a három gyerkőcnél. Van üzlet a Kisfaludy utcában is és a Pláza mellett. Nem olcsók, de megbízható a minőségük és megfelelő a kialakításuk a kis lábacskákhoz. Nézd meg ezt is. A Plázásban gyakran ki lehet fogni akciósakat is.

MIndenki!

Nagyon örülök, hogy ennyire megélénkült a topik! A zenekuckó meg jó hely lenne személyesen is összefutni. Mi igyekszünk ott lenni ezen a héten is.

Hideyoshi! Én nem csodálkozom, hogy nyertetek! Csodaszépek!

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!
Mártus! Először a győri kórházat hívtam fel, ott mondták, keressem a pesti szakrendelést!
A doki néni amúgy csak megállapította, tényleg sokat nőtt. Ekkor mondtam, kezeltetjük. Annyit kérdett csak, nem sérültek -e a környező szövetek. Egyáltalán nem..
Igen jól festetted le, néha ezt csinálja szopi közben+tekeredik jobbra-balra, a cicim a szájában, rángatja ezerrel,húzza-vonja én meg a csillagokat látom. Ilyenkor megbüfiztetem, utána nyugodtan eszik tovább. Tegnap megint kúppal tudott csak produkálni,az ötödik kaki mentes napon kénytelen voltam beadni. Most a LAEVOLAC szirupot ajánlotta, remélem beválik.. Van vele valakinek valamilyen tapasztalata?
Márti!
Lucikának is pont ott van a hemangmiómája, mint Jankónak! Örülök nagyon, hogy nektek már visszahúzódott. Mikor kezdett el felszívódni?
Most már nem tudom, mi van, ha neked is azt mondták, még ne foglalkozz vele. Akkor most kezeltesse az ember, vagy ne? Én azért nyugodtabb vagyok így. Azért szerencsések vagyunk, hogy viszonylag jó helyre nőttek a pöttyök. Volt a kórházban olyan kislány, aki nem bírta kinyitni a szemét, annyira benőtte neki..Na, ez már tényleg veszélyes. A másiknak meg az orra hegyén volt.. Szegény anyukája panaszkodott, állandóan kérdezgetik, az meg micsoda. Mondjuk kitalált egy aranyos választ: "Megpuszilta egy angyal".
Osztom Piros véleményét, gyönyörűek a babák! Gratulálok a nyereményhez!
Üdv.
Évi
Piros! Gratula az autóhoz!
dunyi77
 
 


Kriszti!
Hova tűntél? Hiányoznak a lelkesedéseid. Olyan jó, hogy mindennek annyira tudsz örülni! Még az ősznek is! Én jobban örülnék, ha már tavaszodna. Ilyenkor mindig kicsit depis leszek!
Na, dugulok!
dunyi77
 
 


Sziasztok!


Betti!

Gyere csak máskor is. Írjál Magadról. Merre laktok Gyárvárosban?

Kriszti!

Tényleg, hol vagy?

Évi!

Úgy sajnállak Benneteket emiatt a kaki téma miatt. A Laevolac-ot csak olyan szinten ismerem, hogy Anyukámnak szedte, mert gyomor problémái voltak és így a kifele menet is nehézkesebb volt Neki. Úgy tudom, ez egy elég kíméletes hashajtó, pontosabban a végbél falát teszi lazábbá, nedvesebbé és így könnyebben tud távozni a kaki. Ehez talán Jucushugó tudna többet hozzá szólni, Õ eg.-is.
Figyu, és a gyógyszer után viszont szépen kakil?


Márti!

Már máshol is olvastam a fotópályázatról, hol lehet megnézni a többi képet?

Ki jön vasárnap kuckózni? Piros valószínű, Bogi, Márti, Betti. Mi is szinte tutti.

Hirtelen ennyi. Majd jövök.

Mártus
mártus
 
 


Lili egy mozdulattal kitörölte a hozzászólásomat.
Húúúúúúúúúúúú de dühös voltam rá. És ő mit csinál? A tetejébe belenevet az arcomba. Hát persze, hogy nem tudok rá mérges lenni.

Na szóval.

SZIASZTOK!

Készülünk kuckózni, de eddig is mindig készültünk Kép

Betti!
Na neeee! Nagyon bírom a szüleidet. Apukád néha felhív, beleordít valamit a telefonba, én meg rohanok az ég alá Kép
Nem is tudtam, hogy van győri kötődésük. És még nem futottunk össze? Be kell pótolni.
Gondolom szoktak jönni látogatóba hozzátok.
És hogy hívják a kisfiadat?

Piros!
Irigy, irigy tütü miatt Kép
Én még nem kaptam Kép
Pedig jó lenne.
Most vettünk Lilinek egy gyerekülést az autóba. Pierre Cardin. Egész jó. De kell még egyet vennünk Katicának is. Lilinek szerintem ez a 18 kilóig jó lesz még vagy 3 évig Kép, de holnap veszünk egy másikat is, az meg 9 kilótól jó.

Bocsi, de megint mennem kell.

Puszi mindenkinek:

Mártus, Márti, Kriszti, Kriszi, Évi, Piros, Pici,
Jucus, Betti

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Lili egy mozdulattal kitörölte a hozzászólásomat.
Húúúúúúúúúúúú de dühös voltam rá. És ő mit csinál? A tetejébe belenevet az arcomba. Hát persze, hogy nem tudok rá mérges lenni.

Na szóval.

SZIASZTOK!

Készülünk kuckózni, de eddig is mindig készültünk Kép

Betti!
Na neeee! Nagyon bírom a szüleidet. Apukád néha felhív, beleordít valamit a telefonba, én meg rohanok az ég alá Kép
Nem is tudtam, hogy van győri kötődésük. És még nem futottunk össze? Be kell pótolni.
Gondolom szoktak jönni látogatóba hozzátok.
És hogy hívják a kisfiadat?

Piros!
Irigy, irigy tütü miatt Kép
Én még nem kaptam Kép
Pedig jó lenne.
Most vettünk Lilinek egy gyerekülést az autóba. Pierre Cardin. Egész jó. De kell még egyet vennünk Katicának is. Lilinek szerintem ez a 18 kilóig jó lesz még vagy 3 évig Kép, de holnap veszünk egy másikat is, az meg 9 kilótól jó.

Bocsi, de megint mennem kell.

Puszi mindenkinek:

Mártus, Márti, Kriszti, Kriszi, Évi, Piros, Pici,
Jucus, Betti

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi!

Köszönöm. Így most már tudlak titeket is vinni a három sajátom mellé, ha apátok nem tudna jönni. Csak szólj előre, mert a párom most az ülésekkel legózik.

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Dunyi,
először én is megijedtem, mert nagyon hirtelen kezdett nőni, szinte naponta látható volt. Kb. 5 hónaposak voltak mikor megállt teljesen a növésben, és nagyon lassan elkezdett visszahúzódni, lapulni és utána fehéredni.
A doktornénink mindig megmérte, és minden tanácsadáson figyelte (havonta jártunk).
Mi tényleg szerencsések vagyunk, hogy visszahúzódott. Ez egyébként nagyon gyakori, és az esetek többségében elmúlik, persze én is láttam ellenkező példákat.

Piros,
csatlakozom az irigyek táborához! Ha lenne nekem is egy kis autóm, minden lehetséges programra és talira elmennék a törpékkel!

Mártus,
a babanet kezdő oldalán jobbra fennt a hp fotoalbum alatt rákatt az FP reklámjára. Ott megnézheted a többi nyertes képet.

Betti,
üdv köztünkKép

Sziasztok: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok!
Márti!Nem csodálom,hogy nyertetek,gyönyörűek az ikrek!Én is nyertem a szüléstörténetemmel egy internetes lapon 10000ft-os vásárlásiutalványt,nagyon büszke is vagyok magamra.Ennyit a dicsekvésről,ja és a legfontosabb,ma Lolli is átfordult a hasáról a hátára,aztán meg vissza,az ő legnagyobb megrökönyödésére.Mi meg csak nevettünk neki és én egyből körbe telefonáltam a rokonságot,barátokat.

Kaki téma.Nálunk 9 nap volt a rekord kaki nélkül.Engemet már a 2.napon enyhe kétségbeesés fogott el,aztán a dokinénink nekünk is a Laevolacot ajánlotta,amit Lolli ugyanazon mozdulattal köpte ki,ahogyan én beadtam neki.Aztán megkérdeztem egy szoptatási tanácsadót,aki mondta,hogy nyugi,ha 10 napig nincs kaki,az sem baj,ráérek majd akkor idegeskedni.Nálunk az volt a szerencse,hogy manókámat abszolút nem zavarta a kakinélküliség,de a családot a napok múltával egyre jobban.Neki nem fájt a pocija,vígan el volt,aztán miután már megittam majd egy liter tehéntejet,amit a szülés óta nem ittam,nálam is meg lett az eredmény,nála meg nyakig.:-)))Azóta is 3-4 naponta kakil,de most már nem izgulok.Szóval nálunk jobb a helyzet,mint Éviéknél.
Történetemet már fogalmazgatom magamban,lassan már le is fogom írni.De addigis húzom az idegeiteket!:-))))

http://www.babazo.hu/jatek/20050918amikor.html

Ezen az oldalon elolvashatjátok a nyertes "művemet" a szülésről.Hát,nem egy Aranyember,de nekem egy életre szóló élmény volt.
Mi van Kriszivel???Nem tudom,de én amikor olvasgatom a hozzászólásait,mindig egy filigrán,magas csajszi jelenik meg előttem!De le a kalappal előtted,hogy ennyit le tudtál egyszer már fogyni!
Piros!én is csak gratulálni tudok neked a kocsihoz,biztos,hogy könnyebb lesz a z életetek!
Na,most már elég volt belőlem!
Puszi nektek!És köszönöm,hogy meghallgattok!
jucushugó
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenki kedves biztatását! Jó dolgo itt írogatni tényleg!

Kisfiamat egyébként Barnabásnak hívják, ápr. végén született. Óriási gyerek, lassan 8 és fél kilo (6 hónapos múlt), csak találgatjuk kire ütött, mert én a szülés előtt vasággyal voltam 50 kilo, persze most azért vannak megmaradt hurkák!
Tüneményes kissrác, dehát ezt mindenki állíthatja a sajátjáéról! És ez így is van! Már 2 hónapos kora körül "énekelgetett" velem, sok dal magamtól improvizálva találtam ki, ez nagyon bejött neki, azóta is vannak visszatérő nótáink!
6 hónapos koráig csak szopizott, attól kezdve kóstolgatjuk az almát, banánt meg egyebeket! Apropó! Volt valamelyikőtöknél olyan panasz, hogy az almától piros lett nagyon a popsi??? Nálunk sajna néha ez a helyzet! Van valami tippetek? Tényleg egyáltalán van valami jó ötletetek, hogy hogyan lehet a legésszerűbben és legjobban áttérni a tejcsiről a más kajákra? Szívesen venném az ötleteket és tapasztalatokat!!!

Bogi!
Hát örülök, hogy így "összefutottunk" ebben a társalgóban!!Kép Amúgy családi viszonyaink kicsit bonyolultak, mert az apum mostani felesége nem az anyukám, ők már régen elváltak! De a mostani felesége meg győri! Egyébként teljesen a vak "véletlen", hogy én ide kerültem. A férjemet 2 éve ismertem meg, közös barátaink mutattak be egymásnak! na, ez igazán jól sült el, bizonyíték a kisfiunk!!!!Kép))Én azelőtt még Győrben sem jártam, megrögzött hegyvidéki vagyok a Mátra aljáról, egy kis faluból Gyöngyös mellett! Szóval óriási változás volt, amikor ide költöztem!! A munkámat és a barátaimat meg persze a családomat hagytam otthon!!KépDe így utólag persze nem bántam meg!

Na, ennyit mára, Barni iszonyúan türelmetlen, ha a hasáról van szó!
Mindenkinek csillagfényes jó éjt!
Betti
kábété
 
 


Szia Mindenkinek!

Öröm volt olvasni minden egyes levelet eltünésem óta.
Végtelenül sajnálom,hogy ezúttal sem tudok a tőlem megszokott bőbeszédűséggel hozzászólni.
Nagy-felújítás van nálunk,és a gépet szét kellett szedni,így netezni sem tudok. Kép
Ki vagyok Rátok éhezve.
Most is mindössze egy óra erejéig lehet bekapcsolva a sz.gép,mert folytatódik a falfestés,ráadásul nagy a sorbanállás. (Pechemre... Kép )

Pocifájásra esetleg kiegészítésként javaslom az édeskömény teát,és a Babynos poci masszázskrémet.Nálunk bevált.

Bogi!Gratula a kocsihoz!Aztán használjátok ám ki.Én egyelőre azokat is irigylem kicsit,akiknek van jogsija.Nemsokára én is megszerzem.Előreláthatólag tavasszal megyek a hugaimmal.A három grácia.Istenn oltalmazzon minden oktatót... Kép

Vasárnapi Zenekuckóra rákészültünk,de még bizonytalan,mert a család meg akarja ünnepelni Marcim első névnapját egy picit arrébb tolt Márton napi ál-libalakomával (sajna libát nem kaptunk,csak kacsát... Kép ).

Most fel kell állnom a géptől...

Szép napot Mindenkinek!
Máris hiányoztok...Perceken belül szét kell szerelni a gépet... Kép (a net csak egy szobába van bevezetve,máshova nem ér el a zsinór).

Pá:Asszonyfajzat (azaz Kriszi)
Kép
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!
Azt hiszem ide még nem irtam csak a chat-re, de most az nem műxik nálam.
Nekem még pocaklakóm van, 33 hetes vagyok.
Sajna Inzulinos lettem, bár a bébiért bármire képes vagyok, nem érdekel a napi szúrogatás sem.
Az a gondom, hogy reggel óta úgy érzem, szétfesziti a pocakom a lakója.
Az orvosom már elég rég mondogajta, hogy nem hordom végig a terhességet.
Most itt ülök beparázva, hogy vajon már az éjjel megszülök?
Lolika_
 


Sziasztok!

Lolika,
szerintem mi a chaten már beszélgettünk, igaz, hogy én már régen jártam ott, de a nevedre emlékszem. A chaten MÁRTI voltam, és még dolgoztál mikor dumcsiztunk, ha jól emlékszem akkor te a szülőfalumhoz közel (Tényőn?) laksz, ugye?
Vigyázz magadra, és hallgass a dokidra!

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok!

Köszi Piros a cipős tippet! Lenne megint egy kérdésem. Hogy lehet lebeszélni a gyerkőcöt a fürdőkád csapjának ill. a zuhanyrózsa molesztálásáról?? Ma volt először nagykádban fürdés és a csap, dugó, zuhanyrózsa hármasa teljesen lenyűgözte a kisasszonyt. Halvány emlékeim vannak valami okos találmányról amit a csapra lehet tenni (v.mi elefánt formára emlékszem). Tudtok róla valamit?
Lolika! Amit tenni tudsz, (a körülményekhez képest)próbálj nyugodt maradni.Tudod hogy az idegeskedés nem tesz jót. Kép Kép Kép
Jó pihenést mindenkinek.
Pici
pici9081
 
 


Hideyoshi: Bizony, már beszéltünk. Én vagyok az. :o))
Még egyben maradtam, bár necces volt az éjszaka.
Azért jó lenne még legalább 3 hetet kihúzni. Ha nem másért akkor azért mert addigra lesz kész a gyerekszoba. :o)
Lolika_
 


Sziasztok!!

Hát a zenekuckó fantasztikus volt!! Akinek most nem jött össze, remélem legközelebb ráér! Bár Barni még kicsi volt a többiek között, szerintem nagyon élvezte, de az anyukája talán még nála is jobban...Kép

Piros! De jó volt látni személyesen is, nem csak olvasni!!! Annyira aranyosak a gyerkőceid, tisztára odavoltak a zenéléstől, a nagylányod milyen szuperjó fej! Irigyellek! Remélem jövő héten is ott leszünk/lesztek!!!Bízom benne!
Szóval óriási élmény volt a kisfiunknak, leszámítva azt, hogy a délelőtti alvásidőben volt a Zenekuckó, így Barni as legvégén a legnagyobb nyüsiben már aludt is, mint a momrmota!!! Annyira nevettünk, hogy hogy tudott ilyen hangzavarban elaludni!!Kép

Ki volt még ott az itteniek közül??? Jó lenne tudni, így újoncként!!!

Bogi!!!
Annyira örültem volna, ha összefutunk!! Gondoltam rá, hogy majd egyszercsak betoppantok!Sebaj, majd jövő héten!

Lolika!

Ne izgulj!!! Lazíts! Én is így voltam dettó, mint Te! Annak idején kedden este tettük le az ecsetet a gyerekkuckó festésénél és másnap hajnalban folyt el a magzatvíz!!! Semmi sem volt még a helyén, a cujccom össze se volt pakolna, totál káosz a lakásban, teljes felújítás közepén voltunk! Aztán, mire hazaértünk a kórházból, minden a helyére került!!!Szóval nyugi, nem lesz semmi gond!

Üdv mindenkinek!
Betti
kábété
 
 


Sziasztok!

Betti!
Én is örülök, hogy személyesen is találkoztunk mégha röviden és távolról is. Sajnos nekem nem voltak ilyen pozitív benyomásaim a gyermekeimről, így ezért is távoztunk olyan sebbel-lobbal a vége előtt pár perccel. Azt hiszem kicsit érzékeny vagyok ha mások szólnak rá a kölykeimre, inkább eljöttünk. Barni tényleg hatalmas. Ránézésre biztosan nem mondtam volna meg, hogy még csak 7 hónapos!

Lolika! De jó, hogy újra van kismamánk! Szorítunk, hogy addig maradjon a babócád veled,a míg csak teheti. Meséld el neki, hogy kint nincs ám olyan klassz meleg!

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


hahó!

Mi is ott voltunk a Zenekuckóban Szávával, és nagyon tetszett, ahogy elnéztem, a lányom is élvezte.

Piros!
Én megismertelek titeket, de mivel először elég gyáva vagyok, nem mentem oda hozzátok, bár Sárának nagyon tetszett Száva.
És ki a kutya füle regulázta a gyerekeidet??? Azt hiszem, én se viselném jól, ha más macerálná az enyémet. Jó kis csapatod van, aranyosak.

Betti!
Téged is sejtettelek, de azt hiszem, én nem írtam ide, mióta jöttél, így téged meg ezért nem akartalak letámadni, mert gondoltam, azt se tudod, ki vagyok. Haláli a fiad, szerintem is nagyon élvezte.

Szóval ismerkedés szempontjából, asszem én vagyok a Bátor Tintanyúúúúúúúúúúúl...
marengo
 
 


Sziasztok, Jó reggelt Mindenkinek!

Na, hát az én Legénykém és Apukája is voltak kuckózni. Magyaráztam Neki kézell lábbal, hogy nem volt-e Vki. 3 gyerekkel? Meg 1 Anyuka két kislánnyal (ez alatt Bogit értettem). De Õ persze senkit nem látott. Mondtam, Neki, hogy majd radarozzon, hogy nem hall-e vmi. babanetes beszélgetést. De azt mondta, hogy még szóba sem került.
Most vasárnap megpróbálok elmenni Én is és akkor már tényleg kicsit össze jöhetnénk. Azt egyébként mesélte a Férjem, hogy volt egy Kisbaba aki elaludt a végére.
Piros, ki rendezgette a Gyerekeket?

Hát, az én Andrásom olyan, de olyan félénk Gyerek.
Képzeljétek, a végén Éva megkérdezte, hogy mennyi idős meg, hogy tud-e beszélni? Mindent az Apjának kellett csinálni. A végén persze felbátorodik, akkor jöhet a gitár pengetés, a metalofon ütögetés, ja meg a zongorázás. Õk jöttek el az utolsónak most is.
A Hunor nevű kisfiú meg a bölcsis társa Andrásomnak.

Szia Lolika!

Gyere gyakran, hogy tudjuk mi van Veled? Tényleg jó lenne még egy 3 hetet kihúznod, hogy erősödjön baba. Mekkora lehet most a súlya, nem tudod? ez az inzulinozás a szülésig tart csak, vagy utána is kell majd csinálnod? Ehhez nem nagyon értek.

Pici!

Rövid válasz részenről: Sehogyan.
Amíg nem múlik a csap és a dugó varázsa, sehogyan.
Régebben már én is kérdeztem a Lányokat ezt a csapra húzható allátfejes kütyüről. Nem ajánlották, mert állítólag egy mozdulattal lekapják. sőt még inkább oda terelődik a figylemük. Tegyél a kádba különböző játékokat, poharat kis hajót ilyesmiket és próbáld a figyelmét ezeken tartani. Hírtelen ennyi.

Judit!

Elolvastam a sztoridat. Kinél szültél? Háát, nem semmi, faros baba. Nagyon ügyesek voltatok.

Márti!

2x is megnéztem a helyet amit írtál az fp képekről. Arra már jártam Magamtól is, de nem találom. Bocsika, ha sok vagyok.

Most hírtelen ennyi, majd még jövök napközben ha időm engedi.
mártus
 
 


Helló!

Hát ez tipikus fórumismeretség! A stílusotokról hamarabb felismernélek benneteket, mint arcról. Igaz ebben amúgy sem vagyok egy nagy ász. Ismerősek az arcok, de elég sok időnek kell eltelnie mire rendezi az agyam, hogy ki kicsoda, illetve honnan is ismerem. A nevekről már nem is beszélve! Van egy csomó ismerős pl. a bölcsiből meg a suliból aki csak a Patrícia anyukája, a Noémi papája, stb. Valahogy ez a bemutatkozás nem megy. Jókat dumálunk a gyerekekről, de az elején elmarad a saját nevek bemondása és egy idő után ciki azt mondani, hogy figyusz hogy is hívnak?

Szóval Száva volt az a tündéri rózsaszín baba! Nem csak Sárának, de Dávidomnak is nagyon tetszett. Igaz ő tipikus férfikezdemény, minden csajnak udvarol egy kört. A fiúktól meg elszedné amilyük csak van. Tegnap a Hunor autóira ugrott rá.

András egyébként nagyon aranyos volt. Szerintem természetes, hogy elsőre csak felmérik a terepet mega viszonyokat és nem olyan aktívak. Végülis felnőttként sem adjuk elő azonnal a bennfentest. Ráadásul most elég sokan is voltunk. Amikor mi kezdtük, akkor még csak egy-egy baba volt az enyémek mellett. Most annyi felé kellett figyelni, hogy gyerek legyen a talpán, aki a zenét választja. legközelebb Andris fogja legjobban rázni a csörgődobot, csak figyeld meg.

Biztosan én voltam a kelleténél is jobban kihegyezve a dologra. Évinek volt néhány beszólása a gyerkőcökre. Értem én, hogy félti a hangszereket, meg szeretné, ha úgy mennének a dolgok ahogy megálmodta, meg arra figyelnének, amit

MEGSZÜLETETT A HÚGOM KISFIA!!! 1 órája, 3600 grammal és 53 centivel. Balázs. Most kaptam a hírt és muszáj megosztanom veletek! Elsírtam magam. Olyan furcsa, hogy a kishúgom anyuka lett! Nem volt elég a kilenc hónap, hogy hozzászokjak a gondolathoz. Olyan utópisztikus ez az egész. Már nem is akarok panaszkodni. Sietek is hozzájuk!

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Piros!

Gratula a Babához. Sima szülés volt? Minden rendben van? Jelentkezz be ha haza értél.

Szóval akkor az Évi volt. Hát, olyat Nekünk is csinált első alkalommal, hogy odajött és lecsukta a metalofon tetejét, mikor már András hangosabban ütögette. Pedig nagyon vigyáztunk nehogy bármilyen kárt tegyen a hangszerekben.

Azt meg el felejtettem írni, hogy Nálunk tegnap egész nap a hálószoba kinevezett zenekuckó volt. Bekelett mennem meg az Apjának is ültünk az ágyon, András az éjjeli szekrény tetején és énekelni kellett. Szét szedte Neki az Apja az Évától kapott papírokat, mindenki kapott 1-et és abból kellett énekelni. A baj csak az, hogy még nem nagyon tudjuk kívülről ezeket, és csak röhögtünk az Apjával.

Mártus
mártus
 
 


Megint én.

Sehol Senki?

Betti!

Az alma témádhoz írnám, hogy sajnos Nálunk is olyan piros volt a Kislegény popója, mint a paradicsom. Aztánmondta a védőnő, hogy hagyjuk abba és térjünk át a sütőtökre. Na az aztán jöhetett minden mennyiségben és formában. Ha bevált jöhet a krumplival kombinálva, anyatejjel higítva. Aztán banán, de az csak csínnyával a szorulás miatt. Mástólis hallottam egyébként az almánál a fenék pirosodásról. Azt tudom, hogy a 2. Gyereknél nem fogom az almával kezdeni.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!
Mártus, én itt vagyok!
Képzeljétek, olyan boldog vagyok. Már biztos unjátok a kisbabám kakilási témáját, de meg kell osztanom az örömömet. Amióta használjuk ezt a Laveloac szirupot, minden rendben az én picurkámmal. Nem görcsöl, rendesen megy a nagydolog, minden nap! Visszakaptam az én aranyos, kedves mosolygós kislányomat. Semmi görcs, semmi hasfájás. Olyan boldogság vele minden perc, minden pillanat! Még az esti nyügizések is elmaradoznak!
Lolika!
Remélem minden rendben! Ne idegeskedj, az a lényeg. Engem is riogattak a dokik már a 29. héten, pathológián is feküdnöm kellett, meg minden, aztán mégis kihúztam a 37. hétig, napra pontosan betöltöttük! Pihenj sokat! Szorítunk neked!
Évi
dunyi77
 
 


Évi!

Örülök és egyáltalán nem untat a kaki témád. Csak így tovább.

Holnap jövök újra.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!
Sajnos nem tudtunk elmenni szombaton az FP babanapra, de postázzák a nyereményt. Természetesen apa bevállalt valami apró-cseprő munkát, amit szombat délben vittek el, akkor már nem volt értelme elindulni, 2-ig tartott az egész.

Mártus,
itt meg tudod nézni a képeket:
http://www.babanet.hu/fisher-price/

Már megint csak irigykedni tudok a Zenekuckós randitokra!!!
Nekem a vasárnap a lazítós napom: apa csinálja a reggelit és lefoglalja az ikreket délelőtt, így én nyugodtan tudom készíteni a vasárnapi ebédet. Hétköznap mindig ripsz-ropsz kaja van, így vasárnap kirukkolok. Szeretek főzni, ezért kikapcsolódást is jelent. Másik lehetőség még a vasárnapra, hogy megyünk az anyumhoz ebédre és ott töltjük az egész napot.
Azért egyszer lehet, hogy összehozzukKép

Piros,
Gartulálok a hugodnak!!!

Lolika,
tényleg gyere gyakran, hogy tudjuk mi van veled!
És, hogy alakultak a dolgaid? Továbbra is egyedül? Persze ha nem akarsz, akkor ne beszélj róla!

Nálunk az almával nem volt gond.

Cipő: nekünk is a SIESTA vált be.Ha már stabil lesz a kis lábuk, áttérek az olcsóbb cipőkre, de most inkább megveszem a minőséget, minthogy évekeig az ortopédiára járjak.

Pici,
gyorsan elmúlik a csaptelep és a zuhanyrózsa varázsa, próbáld elterelni a manód figyelmét! A témában egyetértek Mártussal.

Bocsi mindenkitől a litániáért, nem muszály végigolvasni.

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Jó reeggelt Mindenkinek!

Márti!

Köszi a segítséget. Meg kuksiztalak ám Benneteket. Gratula.

Csajok. már nem tudom, hogy ki kérdezte, de a Mindmegette.hu-n lévő 90 napos diéta alapján fogyiztam. Van egy fogyizóknak való topic, oda csatlakoztam, és az ottani Lányok segítségével és lelkesedésével ment a legjobban. Ha Õk nincsenek bizosan nehezebben ment volna csak úgy, Magamban csinálni.
Egy Barátnőm is elkezdte 2 hete és már 3 kg-nál tart. Ez tényleg működik, nem nehéz és tartós eredményt lehet vele elérni.

Lolika!

Én is bíztatlak, hogy írjál még Magadról.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!

Mint láttátok, mi is lemaradtunk vasárnap. Meg kell mondanom elég ciki időpontban van. Talán ha 9-kor kezdődne, még el is tudnánk úgy menni, hogy még az ebédet is meg tudom főzni. Pedig szombaton este megfőzöm a húslevest, és elő van készítve minden, de valami mindig közbe jön.
Most pl. délután mentünk a férjem nővéréhez Szentivánra, és nem akartam kétszer ide-oda mászkálni a kocsival, mert alig volt benzin.

Piros!
Ez az együtt jövés menés tetszik. Akkor most vasárnapot célozzuk meg jó? Sajnos Évi még egy kicsit merev. Tudod ott a csapatban nem nagyon van olyan házaspár akinek gyereke van, ők nagyon elkötelezték magukat mind az iskolának, sőt a legtöbbjük olyan pár, mint Éviék is, hogy bennfentesek. Meg meg kell hagyni, hogy mindegyiküknek elég utópisztikus elképzelése van az életről és a gyereknevelésről. Szerintem Évi (de ez maradjon köztünk) kicsit ki fog borulni majd, ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy ő szeretné. Majd úgyis megtudja, hogy a gyereket pont az érdekli, amit a felnőttek szerint nem szabad megfogni. Kép

Nyunnyom!
Szerintem se csinálj semmit Nelli ellen Kép Lilinek pl. első pillanattól annyi játékot pakoltam be, hogy esélye sem volt a csap iránt érdeklődni. Aztán mikor elkezdte nézegetni, nem jött rá hogy tudja megnyitni, de nincs is vész, mert a kazán miatt úgysem tudja magát leforrázni, a hideg víztől meg nem lesz baja. Úgyhogy ne izgasson a dolog. A zuhanyt a Lili is rángatta, de azzal nem csinált rosszat, a dugót is kihúzta, aztán amikor látta, hogy folyik le a víz, akkor rájött, hogy összefüggnek a dolgok, és utána nem bántotta. Ha meg mégis, akkor gyorsan megmosdattam, és kivettem, mondván, hogyha kihúzod, akkor ki kell jönni, mert lefolyik a víz.

Betti!
Remélem összefutunk.

Csajok!
Ha én ottvagyok a zenekuckóba, akkor semmitől ne tartsatok Kép Nekem elég nagy a pofim ahhoz, hogy elkiáltsam magam: Babanetesek ide. Már egyszer megtörtént. Kép

Szóval Betti!
Nem tudtam, hogy ilyen bonyolult a család összetétele Kép Szóval Márti nem az anyukád? És ő győri? Ezt pl. nem tudtam.
És ők szoktak jönni hozzátok? Tartod aoukáddal a kapcsolatot?
Nekem is elég zűrös gyerekkorom volt Kép
Az én édesapám a nálam 7 évvel idősebb barátnőmmel lépett le, aki akkor 18 éves volt, én 11, apám meg 36 Kép Azóta is együtt vannak, van 2 fiúk. Amíg meg nem született Lili, addig semmilyen viszony nem volt köztünk, pedig mindhárman (férjem, apám, én) a Volánnál dolgozunk. Úgyhogy még két éve sincs, hogy édesapámmal újra van kapcsolatom. Van egy nevelőapám, akit én inkább érzek apukámnak, mint az igazir, úgy is szólítom. Van egy 14 évvel fiatalabb húgom is.

Alma téma: az alma savas. Ergo kicsípi a popsit. Mi mondjuk csak a narancsnál jártunk így, de az véresre csípte Lili fenekét fél óra alatt!
Szerintem is hagyd el, és próbálkozz mással.
Nekem a dokinéni azt mondta, hogy ha nem eszi meg az egyiket, adjam a másikat, szóval nem gond, ha mással próbálkozol. Pl. banán-őszibarack kombináció. Ez azért is jó, mert a banán ugyan szorulást okozhat, de az őszibarck meg hajtó hatású, úgyhogy semmi gond nem lesz. Nekünk soha nem volt.
Nekem meg olyan gondom van, hogy Katica a tápszeren kívül semmit nem fogad el. Se vizet, se teát, se gyümölcsöt, se krumplit. Végülis nem gond, mert kaki is van minden nap, de azért már lehetne próbálkozni a vegyes táplálással.

Piros!
Gratulálok a tesódnak! Szuper érzés lehet! És majd a babáról kérünk képet! Szép nagy baba lett!
Vajon én is így fogok érezni, ha a húgom szül majd? Biztosan!

Mártus!
Gratula a fogyihoz.
Szerintem itt én vagyok az egyetlen, akinél fordítva történt. Én a terhességek alatt fogytam, Lilivel 16 kilót, Katicával 10-et, aztán utána szépen visszaszedtem magamra. Most azért kicsit visszafogtam magam, talán most csak pár kiló jött vissza, de pl. a hasam a két császár után eléggé lóg, azt nem tudom hogy tudnám visszacsinálni. Valószínűleg csak műtéttel menne.

Márti!
Próbáld meg anyukáddal megbeszélni, hogy csak délre mentek. Én is anyósommal szoktam egyezkedni, hogy ott ebédelünk, és előtte elmegyünk kuckózni. Kép

Évi!
De szuper! Örülök, hogy bejött ez a szer. Ugye mennyit számít, ha nem feszíti a kicsiket a kaki? Egész más a kedvük.

Lolika!
Üdv köztünk! Remélem még egyben vagy!
És mi lesz a csöpp? Fiú? Lány? Írj magadról is néhány sort, ha lesz időd!

Kriszi!
Hamahama végezzetek a felújítással, és gyere! Amúgy sajna nem én kaptam autót, hanem Piros!
Õ is csak másikat kapott, mert neki volt (nem azért de 3 gyerek mellé vidékre elengedhetetlen az autó. Már nekem is kéne, de úgy néz ki nem lesz Kép )

Na én is dugulok!

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!!

És valóban igazatok lettKép Nelli baba érdeklődése a csap iránt lehervadt amikor szépen becsavartuk az egész csaptelepet egy nagy törölközővel..a dugó téma továbbra is aktuális, de remélhetőleg nem sokáig.
Nagyon élvezem a babanetes "majdnem" találkozókat. Ki kellene találni valami egyetemes babanetes jelvényt amit a kuckóban mindenki visel. (pl. pelus gomblyukba fűzve stb.)

Bölcseletekből mára ennyit.
Üdv mindenkinek. Pici
(a cipőmárkát megjegyeztem! Köszi)
pici9081
 
 


Sziasztok!

Most végre valahára van időm írni is!

Piros!
Azért remélem nem ment el a kedved a további vasárnapi kuckózástól! Szerintem is igaza lehet Boginak, hogy Évinek még nincs igazán tapasztalata, milyen az, ha egy gyerek kíváncsi vagy „csak” egyszerűen érdeklődik! Hát ezt én is a saját gyerkőcömön tapasztaltam meg. Néha bizony nem úgy van, ahogy én akarom v. ahogy én elképzeltem, de azért még nem dől össze a világ! Szerintem ebben gyökeresen meg fog változni ő is, ha megszületik a bébije!

Marengo!
Na, nekem gyanús voltál a Száva névvel!!! Határozottan emlékeztem erre a névre korábbról! Olyan tündéri volt a kislányod, ilyenkor egyből egy kis csajszira vágyok a fiam mellé!!!
Mártus és a többiek!
Köszi a tippeket az almával kapcsolatban. Valóban, ha másféle almát adok neki, akkor azzal semmi gond. Például a sárga golden alma, az jöhet, minden mennyiségben. Olyan kis töppedt ócskának tűnik, de amikor meghámozod, akkor nagyon fincsi édes. Persze én meg nem enném, mert inkább a savanyúbbat kedvelem!
Mártus, ugye Ti is gyárvárosiak vagytok? Szerettek itt élni, úgy emlékszem, hogy nemrég költöztetek ide! Emlékszem ám a fiacskádra, kis szöszke, melyik oviba jár? Milyen jellegű lakásba/házba laktok?
Mi egy régi társasházi lakásban élünk, de a szülés előtt klasszul felújítottuk! Én nagyon szeretem ezt a városrészt! Minden közel van, a belváros is könnyen elérhető, mégsem panelrengeteg. Van sok családi házas utca, sok zöld! Persze nyilván a legjobb lenne falun, saját kertben, de hát ez nem mindenkinek jön össze! (egy darabig legalábbis…) Én falun nőttem fel (a Mátraalján) egy gyereknek tényleg ez a legoptimálisabb! Szerencsére a mi társasházunk egy jó kis közösség, sok gyerek van itt (a felső szomszédunknál 4 lurkó!), van belső udvar stb. Persze ez nem pótolhatja a többit…

Bogi!
Hát, nem semmi, amit írtál, persze ne érts félre! Én nagyon jól kijövök apummal, bár a kapcsolatunk inkább baráti, mint apa-gyerek. Mi mindig tartottuk a kapcsolatot! Nekem is van egy húgom, aki most 12 éves, vagyis 15 évvel fiatalabb, mert az anyukám is újra férjhez ment! Nagyon szeretem, olyan, mint ha ő lett volna nekem az első „gyerekem”! Minden sikerült megtanulnom, persze azért így most mégis más, csak nem vagyok olyan aggódó…Amúgy nekünk is Kátó doktornő az orvosunk, pont ma voltunk nála tanácsadáson. Kisfiunk már 8 kiló 55 deka, 6 és fél hónaposan! Nem tudom, hová igyekszik ilyen félelmetes tempóban!!!
Jó lenne vasárnap találkozni, nagyon szorítok, hogy el tudjatok jönni!

Na mára ennyit!

Mindenkinek puszi és üdv!
Csillagfényes éjszakát!
Betti
kábété
 
 


Nyunnyom és többiek:

www.siesta-shoes.hu oldalon bővebb infókat kaptok, és közeltő árak is vannak.

Amúgy nem kétlem, hogy a Siesta cipők kiválóak.

Találtam egy magyar gyártót, akik a Siesta cipők gyártási technológiájával azonos módon készítik a cipőket, magyar termék, jó minőségű, és olcsó.
Interneten is lehet rendelni.

www.bebicipo.hu Az ő márkanevük: Mala cipő.
Egy szombathelyi úriember gyártja a cipőket. Szerintem nézzétek meg, érdemes!!!!
(Várom a véleményeket róla!)

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Még gyorsan írok dél elött mert úgy le tud lassulni a babanet utána mint a rokkant csiga-biga.

Betti!

Mi a kínai házakban lakunk. Adyvárosból jöttünk át. Én is szeretek itt lakni. Sajnos a bolti ellátotsága Adyv. után után Nekem egy kicsit katasztrófa. A bolt melletünk 5-6 kor bezár a Tescosban nincsen hús, a hentes tök drága. Persze azért éhen nem halunk, meg talán nem is fogunk emiatt, csak úgy megjegyeztem.
A családi házas rész Nekem is nagyon bejön. Szeretnénk itt venni a környéken családi házat.
Ti melyik részen laktok? Azt írod, hogy van zárt udvarotok, vagy a bölcsi mellett tudlak elképzelni vagy a Toldi utcában.
Ha vasárnap jöttök személyesen is tudunk találkozni. Tök jó lenne, senkit nem ismerek a környéken.
András egyébként még bölcsis, dec.-ben lesz 3 éves. Imád ide járni, aranyosak a Dadusok, rengeteg játék van. Most is újságot gyűjtünk, hogy karácsonyra tudjanak venni Nekik játékokat, új szőnyeget, meg dekorációs cuccokat. Persze ez mind nem fogja futni, csak hát ebből lehet választani.

Csajok!

Támogatjátok azt az öteletemet, hogy vhogy. megkéne próbálni Évát rávenni az időpont módosításra? Annyira a de. közepe ez a 10 óra, hogy normális vas. ebéd főzés mellett nem lehet eljutni. Most is az lesz az ára, hogy csak vmi. egyszerű kaját fogok összedobni.

Bogi!

Kész voltam mikor olvastam Apukád sztoriját. De Neked akkor 11 évesen 18 éves Barátnőd volt? Írnál még, ha nem nagyon diszkrét a téma Nálad. Anyukád, hogy reagálta le ezt az egészet? És Te? Tök kiváncsi lennék? Persze nem csámcsogni akarnék rajta, csak mondjuk ilyen sztorikat az ember mondjuk a Nők Lapjában olvas.

Most dolgozom tovább.

Puszi Mindenkinek.

Mártus
mártus
 
 


Szia Mártus!

Én benne vagyok az időpont változásba!

Majd priviben írok.

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Az nem lesz könnyű, mert nincs a profilomban a címem. Nem akarom betenni. A Tiédre megírom az Enyémet, OK?

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!
Ha sikerül összehozni a Zenekuckó időpontváltozását, lehet, hogy mi is tudunk menniKép De nálunk az ebéd utáni alvás az szent és sérthetetlen.

Mártus,
Felkeltetted az érdeklődésemet a 90 napos iránt, kérdezhetek néhány dolgot? Esetleg priviben, hogy a többieket ne terheljük vele?

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Csajok!

Én tényleg nem akarok senkit lebeszélni, meg semmi, de tényleg tök gáz ez a sok fogyókúra. És kivétel nélkül mindegyik jo-jo effektust idéz elő, ha abbahagyod.
Szerintem kizárólag az életmód váltás adhat tartós eredményt. Higgyetek nekem, én már több mint 10 éve fogyózom, és ebben benne volt a diéta+torna, benne volt az iszappakolás+tekercselés+diéta, de tartós eredmény nem volt soha. Ez a cukros diéta mit csináltam a terhesség alatt, ez szuper, látványos eredményt hozott, de ez után is visszahíztam a szülés után.
Én a Norbi féle életmód váltással egyet értek, annak ellenére, hogy képtelen lennék betartani. Mi van, ha én mondjuk a szülinapomon nem délelőtt akarok tortát enni, és a karácsonyi vacsorát sem reggel akarom megenni?
Szóval én már nagyon szkeptikus vagyok minden KÚRÁVAL szemben Kép

Mártus: levél ment.

Szerintetek szombat nem lenne jobb kuckózni?

Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok! Üdv Mindenkinek!

Lenne egy most már elég aktuális kérdésem Hozzátok! A járókával kapcsolatban. Nálatok mennyire vált/válik be? Sok helyről hallottam, hogy ők nem is használtak, mert szinte sosem maradt meg benne a gyerkőcke. Na, de olyat is hallottam, hogy ez a kedvenc helye és még aludni is ott tud csak igazán! Nektek milyenek a tapasztalataitok ezzel kapcsolatban? Kérlek, írjatok egy pár sort! Köszi!

Más.

Nálunk a Zenekuckó óta sok változás történt! Egyszerűen kinyílt a Kismanónak a csipája és állandó figyelmet kíván és vár el! Na, persze azért nem rossz a helyzet, csak sokkal kreatívabbnak kell lennem, hogy lekössem a figyelmét Õkelmének!
Még nem is említettem! Tegnap, amikor az orvosnál várakoztunk, egy kislányt fedezett fel, vékonyka hangon „üdvözölte”, majd simogatni akarta és megfogni! Azelőtt soha nem csinált ilyet, talán most jött rá, hogy rajta kívül is léteznek babák! Kezd „nagyfiúsan” viselkedni, nem is tudom igazából ez konkrétan miben nyilvánul meg, de ösztönösen érzem a változást!

Mártus! Konkrét címet azért nem írnék! Kép Sajna nem zárható az udvarunk, de az egyik legszebben felújított errefelé! Itt van közelben a bolt, a zöldséges és minden egyéb. Hát személyesen majd többet! Várunk a Kuckóban!
Remélem sikerül időpontot egyeztetni, de akkor mindenképpen írjatok, hogy mi lett végül is! MI szerencsére tudunk alkalmazkodni, ha új időpont lesz is. Valszeg eljön a sógornőm is, mert a kisfia imádja a hegedűt meg a zenét, nemcsoda, az apja színész, az anyucija meg balettos!Kép

Marengo!
Hogy vagy? Jöttök Száváddal? Jársz még a suliba Móvárra?

Asszonyfajzat!
Merre jársz Marciddal! Utólag is boldog névnapot Neki! Jöttök Kuckózni?

Bogi!
Apukám üdvözletét küldi, nagyon restelli, hogy még nem kerestek meg Titeket, azt mondja, már vagy 10 éve fel van neki írva, hogy a Farkas Bogiékhoz el kell menni! Na, majd ez is összejön egyszer! Férjed is csillagászkodik? Gyerekid mostanában hogy vannak? Katica kap már valami fincsi gyümölcsöt? Szerintem nyugodtan megpróbálhatod a sütőtököt is! Hmmm! Én nagyon nem szeretem!Kép

Puszi mindenkinek, bocs, ha nem mindenkit szólítottam meg!

Ui. Segítsetek!!! Hogy kell fotót mellékelni, nekem eddig még nem sikerült!!!
kábété
 
 


Sziasztok!

Betti,
nekünk nem volt járókánk, helyette a gyerekszoba ajtajára tettünk egy rácsot, így az egész szoba egy nagy járóka lett. Ott bármit lehet csinálni, minden gyerekbiztosKép Ez a rács már átkerült a lépcsőfeljáróhoz, a balesetek elkerülése végett.

Bogi, igazad lehet a fogyókúra kapcsán, de most vmit tennem kell, mert túl gyorsan hízom. De nem akarok drasztikusan lefogyni 6-8 kg-ról van szó, egyenlőre...de ha nem változtatok, ez sokkal több lesz.

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok!

Betti!
Na halljam csak ki a sógornőd?
Győri Balett? Ott mindenkit ismerek, mert évekig dolgoztam a Győri Balett Középiskolájában.
kÖszi apukád üdvözletét! Remélem egyszer tényleg össze tudunk futni.

Járóka.
Nekem van, és mindkét gyereknél bevált. Én már pár hónapos korukban elővettem, és nálunk a nappaliban van, mert a konyha-nappali egy légtér, és ott töltöm a legtöbb időt. Nem szeretem, és a gyerekek sem szeretik egyedül tölteni az idejüket a szobájukban a kiságyban fekve. Mivel nem tudom őket a nappaliban a járólapra fektetni, akármilyen vastag takaróra is, így a legjobb a járóka. (Nekünk ilyen szövet utazó járóka van)
Felszereltem bele mindenféle játékot, és Katica is nagyon szereti. Ha elálmosodik, elalszik benne. Aztán amikor már elkezdi felfedezni a világot, mászni kezd, akkor szépen megy a járóka a sufniba Kép Akkor már tényleg nem maradnak el benne.

Fotó: a lényeg, hogy 300x300 pixel lehet maximum a mérete. Ha akkora, vagy annál kisebb amit kiválasztottál, akkor simán becsatolja. Ne ijedj meg attól amit kiír, az amikor elküldöd, akkor kép lesz. Kép

Márti!
Jaj, remélem nem bántottam meg senkit a fogyis kirohanással. Leginkább az irigység beszélt belőlem Kép Én a terhességen kívül képtelen vagyok most bármi diétát tartani Kép

Ja, még annyit a járókához, hogy amikor már nem kell, nálunk az egész házat uralhatják a gyerekek. Úgyis ott szeretnek lenni ahol a szülők vannak. Szerencsére nekem Katica és Lili hamar össze fognak nőni, így majd együtt tudnak játszani a szobájukban, de addig nyugodtan lehetnek, ahol akarnak.

Na puszika

cipőket megnéztétek?

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?