Új privát üzeneted érkezett!

Ezt kaptam most:

The Washington Post: A járványtól érzett félelem járványa terjed

Az amerikai The Washington Times viszont pánikkeltésnek látja az új vírus körüli felhajtást. "Ez csak nevében influenzajárvány" - írja keddi számában az újság. Az újság megállapította: az új típusú influenza halálos áldozatainak száma csak töredéke azok számának, akik hagyományos influenza miatt halnak meg minden évben.
"Mára sokunknak már halottnak kellene lennünk" - írta az újság felidézve azt, hogy az amerikai elnök mellett működő egészségügyi tanács 8 héttel korábbi jelentése szerint az Egyesült Államokban 30-90 ezer halottat okozhat az új típusú influenza, és a járványnak éppen most kellene tetőznie.
Az igazság ezzel szemben az, hogy augusztus 30. óta Amerikában mindössze 292 influenzás haláleset történt, miközben a statisztikák szerint a hagyományos influenzajárványok idején naponta átlagosan 260 amerikai hal meg. A világ minden tájáról származó adatok azt mutatják, hogy az új influenza sokkal enyhébb következményekkel jár, mint a kór hagyományos változatai. New Yorkban például csaknem tizedannyi halottat szed.
Az újság szerint a "járványtól érzett félelem járványa" terjed. A hisztéria Amerikában is érződik, rendkívül sokan fordulnak orvoshoz; a kórházi látogatásoknak már 7 százaléka a H1N1-fertőzés gyanújával kapcsolatos. Iskolákat zárnak be, de nem az influenzajárvány, hanem a félelem miatt. Soha nem látott mértékben fogynak a kézi fertőtlenítőszerek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy hirdette ki 11 hete a H1N1 járványt, hogy akkor még csak 144 halálos áldozat volt, miközben az enyhébb XX. századi világjárványok is legalább egymillió áldozatot szedtek. Ha a WHO kihirdetné, hogy a Ford az Ferrari, az amerikai kormány és a sajtó is azt gondolná, hogy a Ford is 200 mérföldes óránkénti sebességgel képes száguldani? - tette fel a kérdést a lap. Hangsúlyozta, hogy a H1N1 képes ölni, és van értelme a megelőző oltásnak, de azért, mert valaki kibocsát egy nyilatkozatot, nem kell mindjárt azt hinni, hogy a kismalac dühöngő vadkanná változott...

Kép
buborka.
 
 


pici- csak a csalán teát javasolta, elvileg az vízhajtó, de nem sokat segít :? Hát az lehet, hogy a víztől nő a súlyom, mert múlt héten mondta hogy kb 4-5 liter van a szöveteimben, most meg duplájára van dagadva a lábam :oops:

lizzy- én new baby pelust vettem ,mert az 2-5 kg-ig van, és nem lehet ugye tudni hágy kilóval születik Barnus, pláne ebben a helyzetben, egyenlőre egy kisebb csomagot vettem, aztán mejd meglátjuk...

buborka- az oltással kapcsolatban én is bizonytalan vagyok, érdekes, hogy claranak és lizzynek javasolta a dokink, nekem 2 hete még kifejezetten ellenezte :roll:

Kép
Kép
bogaracska
 
 


http://index.hu/kulfold/2009/11/12/auto ... zavakcina/

én ugy tudom, hogy a védőoltások általában legyengített kórokozók
A fenti link is érdekes, de nem jelent semmit, mert minden ország magának fejleszti ki a vakcinát

Móni
KépKép
reunion
 
 

 
 

Köszi Uxi :oops:
Pici Te beadatod így hogy anyósod se tud semmit megtudni az oltásról?
Verus:Nekem már jobb az aranyerem ahoz képest amit hétvégén éreztem :shock: Sajnos csak felére csökkent de így is jó nagy és picit fáj.Kamillát használom én is bele nem ülök hanem borogatom majdnem hideggel így jó a gyulladásra,meg hemorid kenőcsöt kaptam rá,és körömvirágkrémet ez nagyon jó.Ja és vettem homeopatiás golyót tegnap óta szedem és azóta csak picit fáj.Lehet ez használt,még sose próbáltam most először de jó!Próbáld ki hátha neked is jó lesz. :wink:
gyöngyi-30
 
 


m_agi, de jó Neked, hogy csak most jelentkezik a gyomorégés... nekem már jó régóta jelentkezik, bár igyekszem megelőzni: tejivással. Ritkábban, ha már nincs kedvem tejet inni a napi 1 liter után, magnéziumos pezsgőtabit iszom (ez egyből leköti a gyomorsavat, úh seperc alatt egészségeseket büfözek tőle). A keksz is segít, de csak ha nem túl sok a sav. Még sosem jutottam el addig, hogy rókázzak is, viszont minden este 1 bögre tejivás után fekszem le.
Jön a hétvége, remélem ez mindenkit feldob :-D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára nilszi 2009.11.13 14:39-kor.

Hatodik UH: esetleg jan. 6.-án, ha még egyben leszünk :)
Kép
nilszi
 
 


Sziasztok!

Már itthon vagyok. Letelt az utolsó munkanapom is. Hihetetlen. És vár rám csodás több, mint 2 év!

Klárit sajnálom. Hentes vizsgálta, nem doki?
Nekem még egyszer sem nézte a méhszájamat, szerintem most fogja, mikor ctg-re megyek. Ja, és nem innék, ennék, szednék vízhajtót, mert a magzatvizet is kihajtja.

Oltás: teljes bizonytalanságban vagyok. Eddig kategorikusan nemet mondtam, de most a babára is gondolnom kell. Állítólag akkor fog tetőzni, mikor születik...nem tudom.

Panaszok: gyomorégésem nincs. Ellenben apának...Hangyányit vizesedek. A bokámat elszorítja a zokni. Aludni úgy alszok, mint egy kisbaba, ha apa nem horkolna bele a fülembe 22.30-kor. Utána átpályázok a gyerekszobába.
Ma mondjuk 4.40-kor Panka ébresztett egy jól irányzott bordán rúgással. Utána nem csitult. Már most terroristáskodik. Mi lesz ha megszületik?

Csilla
Kép
Kép
pillesz
 
 


JAa és köszi a szoba és pocak dícséreteket. Holnap jön a srác, azt mondta, hogy befejezi. Úgyhogy majd lehet ott is takarítani, meg rendezkeddni. Már alig várom!

Csilla
Kép
Kép
pillesz
 
 


Bogaracska - akkor jól emlékeztem, hogy neked azt mondta a dokink, hogy ne adassuk be.... ezért is csodálkoztam ma mikor mondta, hogy nyugodtan... :shock:

Én is a new babyre gondoltam, de így akkor meggyőztél végérvényesen! köszi! :)

Gyomorégés - nálam is bejátszik. Én babapiskótát szoktam majszolni, de már nem segít. tejet nem szeretem, de ha ezen múlik... Ez tényleg lehet azért van, mert hajas-babucijaink vannak? vagy ez csak városi legenda? mondjuk nekem uh-n megerősítette ezt a tényt a doki, mármint, hogy sok haja van a Kisasszonykánknak :D

Kép
lizzyy
 
 


Nekem nem ég a gyomrom.
Viszont cserébe félóránként pisilni kell...

Lent van a hasam, mindegyik gyerekkel így volt, már rá is kezdték az öregasszonyok, boltosok, hogy jaj de lent van, mindjárt szül. :evil:
Mindig ilyentájt kezdték, de a bolti pénztárostól a banki ügyintézőig mindenki szülesztett volna harmincegykét hetesen.:x
Pedig 41 hétre jöttek... :roll:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Pillesz!
Gratulálok az elkövetkezendő nyugis 2 évedhez!!! Ügyes vagy, hogy eddig bírtad a melót!!!!

Kép
buborka.
 
 


Gyöngyi!
Én kedden kaptam az oltást.

Klári!
Nem értem egyáltalán miért vizsgál meg valaki a dokidon kívül. Ez érdekes. Itt szegeden ha van választott orvosod csak Ő vizsgál ( kivéve persze sürgősségi esetben).

ti a görcsökkel hogy nálatok? Nálatok is már vannak jósló fájások? Tegnap toltam haza Marcit és 10 perc alatt volt vagy 3 jóslóm....hát azt hittem bepisilek (bocs) annyira rossz volt.

Pillesz!
Végre eljött a te napod :D :D

Bogaracska!
Mennyit híztál az eredeti súlyodhoz képest?

Kima
Kép
Kép
kima75
 
 


Gyöngyi, én oltás ellenes vagyok.. nem azt mondom hogy egy halálos betegség ellen sem oltatnám be magunkat, de influenza ellen soha nem oltattuk magunkat, most miért tenném? Eddig is voltak akik influenza szövődményében haltak meg, de én inkább a meglőzésben hiszek, illetve ha elkapom majd kifekszem.. Egészségsen táplálkozunk szedünk organikus vitamin- készítményeket megelőzésképp minden télen amikor kevesebb gyümihez jutunk (mondjuk én most pont szintetikusat..)
Nem gondolom hogy a családomból bárki is a veszélyeztetett csoportba tartozna.
Nem ítélek el senkit aki oltat, pont mert nincs egyértelmű szakvélemény.. ez csak az én véleményem .

Az orvosok meggondolják magukat.. mert ők sem tudják egyértelműen eldönteni mi a jobb, és félnek egy esetleges felelősségre vonástól ha bárkinek bármi baja lesz esetleg.. elnézést hogy ezt mondom, nálunk sok orvos van a családban.. nem merik azt mondani hogy ne oltassanak mert így hivatalosan nem vonhatóak felelősségre ha egy kismama vagy gyerek megbetegszik.. míg ha nem javasolják
és pont az ő körzetükben, esetükben lesz valakinek komolyabb szövődménye, akkor felelősségre vonhatják őket.. Erre jó a médiacirksuz.. hogy az orvosok is félnek . Ha az oltóanyagtól lesz vkinek szövődménye, az egyrészt nehezen kimutatható, másrészt pedig nem az orvost vonják felelősségre..
És az orvos is ember... valljuk be meliykünk merné vállani a kockázatot hasonló helyzetben és orvosként azt mondani ezen médiacirkusz után hogy ne oltassa be magát vki...

Anyósom szerint a köv 2-3 hétben fog tetőzni, mint minden normális influenza szezonban eddig is ez volt ezután is így lesz, minden ősszel és tavasszal van influenza szezon.. és pár hét alatt vége ahogy beköszönt a hideg idő, elvágják..
Ő azt mondta vagy a héten oltassunk vagy már felesleges szerinte (merthogy 2 hét mire kialakul a védettség) De egy percig nem próbált minket meggyőzni hogy oltassuk be magunkat..

Januári influenza szezonról még nem hallotam.. A téli hideg száraz levegő nem kedvez a vírus terjedésének.. csak ez a langyos csapadékos trutyi idő..


Remélem nem bántottam meg senkit a véleményemmel ... van jó pár ismerősöm aki ilyen olyan okból beoltatta végülis magát, és van aki minden szezonban eddig is oltatta magát.. az a gáz hogy mindenkinek magának kell eldönteni és tájékozódni, mert a tutit senki nem fogja megmondani..
pici76
 
 


Remélem az előző hozzászólásom nem vágta ki senkinél a biztosítékot.. :oops:

Pillesz, gratula az utsó naphoz :)

Kima nekem is nagyon lent van , pár napja írtam hogy az ágyékomban csuklott a gyerek reggel.. :shock: aztán a védőnő miután tök lent megtalálta a szívhangot közölte hogy ilyen lent csak szülés előtt szokott szívhangot hallgatni.. de ilyen hülyeségeken nem idegesítem már magam..

a jóslófájás foglamam sincs milyen.. miután nekem soha nem volt olyanom.. a méhem néha begörcsöl ha hirtelen mozdulok, vagy ha a gyerek kinyomja magát.. . olyasmi lehet? De az nem rendszeres hanem egy-egy eset..
Szülés szempontjából első gyerekesnek érzem magam..
Simán készülhet már a méhed, nem? Elvileg 6 hét múlva már szülhetsz anélkül hogy koraszülésnek számítana.. bocs ha ez túl félelmetesen hangzik :?
pici76
 
 


Csak beugrottam egy szóra:

SZCSM:
Akkor holnap találkozunk a tanfolyamon!

Klárinak üzenem, hogy kitartás és remélem többet nem bántják, ill. h.hamar hazamehet!!

Kép
cat__
 
 


Pici!Köszi a választ!!!És szerinted az hogy a babát védi születése után az ha én most beoltatom magam abban lehet igazság?
gyöngyi-30
 
 


Fogalmam sincs Gyöngyi :roll: de ha gondolod megkérdezem anyósom... hátha van vmi tudományos és nem emocionális magyarázat legalább erre..
pici76
 
 


Cat: ok :lol: , megnéztelek újra a blogon, remélem megismerjük majd egymást :wink:

Kép
szerencsemák
 
 


Pici kérdezd meg légyszíves hátha tud valamit mondani köszi :wink:
gyöngyi-30
 
 


Uxi: kicsit megnyugtattál, hogy lenti hassal is későn szültél. Az enyém nagyon lent van. Nekem az új, mert Emmánál szüléskor sem volt lent.
Mayát végig lent érzem vagy keresztbe, de fent még nem rugott.
Ma ráadásul olyan fura érzés volt ott lent...

Pici: szerintem nem bántó a véleményed :) én is így gondoltam, most a szövődmények miatt mégis beparáztam
(Mi sem oltattunk sose. Nem is félek a betegségtől. Az is igaz, hogy eddig bölcsis lányom sem volt, akit szeretnek a léguti vírusok)

Emma 2007 decemberében született akkor influenza szezon volt még februárban is... (decemberben talán nem is volt róla szó)

Kép
Kép
alma26
 
 


Gyöngyi: én a héten kaptam egy prezentációt, amit valami neves gyerekorvos tartott, abban az volt, hogy ha a kismama beoltatja magát, akkor a gyermek születés után kb 6 hónapig védett lesz. A prezi egyértelműen az oltás mellett szólt.

Én kicsit elbizonytalanodtam, de aztán a dokim visszatérített az eredeti elképzelésemhez, hogy ne oltassak....

Kép
szerencsemák
 
 


Kép
Kép

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Hát nem semmi mennyien vagyunk januárban!
Nagyon "termékeny" volt az idei tavasz (április-május) :lol:

Kép
akire79
 
 


Csajok, vizesedik a lábam.

Ez mindig rosszat jelent? Picit vastagabbnak láttam, mint szokott, főleg a jobb lábamat, s tényleg: ha megnyomom, picit világosabb területen egy kis ideig ott marad az ujjam nyoma, meg a zokni is nyomot hagy.

Ezzel mit kell csinálni? Szólni az orvosnak?
Vagy ez még belefér? Lehet attól is, hogy egész nap talpon vagyok? Kéne feküdni napközben is?

Vérnyomásom 116/70, pulzus 80, váratlan hízást eddig nem mértem még, de majd holnap mérlegre állok... hétfőn + 8 kilónál jártam.

Van ezzel valami teendő?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Rubint Réka dvd-n aszondja RR, hogy aki tornázik, kevésbé vizesedik.
Ez vajon tényleg igaz?
Mert én a héten még nem tornáztam,valahogy elmaradt.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Sziasztok!

Ha nem vagyok napközben, mindig sokat termeltek. Hogy van ez? :shock: :P

Akire, akkor megnyugodtam, hogy nem maradtam le semmiről. Mert miért ne 6.10-re nyugodott volna le, de akkor olyan rohanva értem volna oda, és át kellett volna száguldoznom a piros lámpákon is :twisted:

Szcsm, Téged feldob a mosás? :shock:

Pici, a régi ferro-folgamma megszűnt, pont akkor, amikor Marcit vártam. Én még azt kezdtem el szedni, de időközben "átnevezték", és a Neo-val fejeztem be

SZegény Klári, stresszelik feleslegesen. Nem értem én ezt... Remélem semmi komoly probléma nem lesz, és tényleg hazajöhet hétfőn.

Pillesz, majd térjünk vissza arra, hogy mennyire jó itthon. Úgy másfél év múlva. :lol: Második gyerkőcöt akartok?

Lizzy, nekem Marcival nem égett a gyomrom egyszer sem, és hajas baba lett.

Kima, nekem csak 1 nap voltak jóslók eddig szerencsére. De nem komoly volt, csak mint a mensi előtt szokott lenni

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Uxi, szerintem ez nem probléma. Ha mész dokihoz, nem szokta megnézni a kezedet meg a lábadat? Az enyém mindig megnézi azt is

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Nem szokta, de eddig nem is vizesedtem. Talán a zokni hagyott enyhe nyomot, de ma este vettem észre, hogy mintha jobban olyan lenne.
De lehet nem használ neki, hogy egész nap talpon vagyok, ha meg nem, akkor ülök a gép előtt és tkp lógatom a lábamat.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi: szerintem nem jelent rosszat (de ha idegesít akkor kérdezd meg a védőnőt)

Kép
Kép
alma26
 
 


Hát a láb lógatása nem a legjobb, legalább egy dobozra vagy kisszékre rakd fel ilyenkor a lábadat.

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Szilvánusz, ha olvasol minket, akkor nagyon boldog névnapot kívánok Neked!!!

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Uxi!
Sajnos azt kell, hogy mondjam ez természetes. Hékásnak igaza van, próbáld meg gyakran felrakva pihentetni a lábadat és igyál nagyon sok folyadékot (legalább 3 liter). Mást nem nagyon tehetsz :cry:

Reméljük nem rosszabbodik. Ékszereket hordasz?

Kép
akire79
 
 


Tényleg!
SZilvánusz én is nagyon BOLDOG NÉVNAPOT kívánok Neked!

Kép
akire79
 
 


Nekem még mindig keresztben, alul a méhszájamnál fekszik a baba.
Nem kéne már lassan befordulnia :?:
És néha meg olyan érzésem van, mintha nem is rugdosna, hanem belém harapna :shock: Ilyen van?

Kép
akire79
 
 


Akire, ideje még bőven van befordulnia, nyugi. Harántos babát a 39. héten császároznak elvileg, szóval jó 8 hete van :wink:

Harap???? Biztos éhezteted szegénykét :wink: :lol: :lol:

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok! Bocsi, hogy eltűntem, de nagy babaholmi-beszerzésben voltam, extázisban égtem:) De most már nagyjából megvannak a cuccok.
Gyöngyi, engem 1,5 hete oltottak, szerintem már nagyjából megvan a védettségem. Nekem ajánlotta a dokim és be is adta. Semmi bajom nem lett az oltástól, hőemelkedés sem, semmi.

Éjjel a kislányommal álmodtam, hogy szopiztattam. És féltem, hogy nem lesz tejem, de lett. Most ébren is emiatt aggódom. Nekem semmi előtejem sincs. Már utánakérdeztem, milyen homeós bogyók vannak, milyen teák. És rettegek, hogy nem lesz tejem. Jó buta vagyok, mi?_)
Vendég
 


Szcsm, engem is feldob a mosás, kedvenc házimunkám:) De tényleg! A babaholmikat kimostam már és kivasaltam, bezacskózva állnak. A kórházi csomag is majdnem kész. Kéne még eldobható bugyi és Tena betét, meg valami tejserkentő bogyó. Viszek 3 db hálóinget, 2 papucsot és 1 fürdőköntöst (kaptam elefánt méretűt):)))
Vendég
 


Sziasztok!

Verus: a dokim azzal az indokkal tartja biztonságosabbnak a császárt, hogy az előző császár nyomaként ugye ott egy vágás/seb a méhen ami a természetes szülés során szakadhat. Ezt ugye előre nem lehet tudni, lehet nem lenne semmi baj, de ha kiszakad a seb az eléggé gáz. Szóval szerinte inkább ne kísérletezzünk. Plusz indok - ami inkább magánvélemény, mint orvosi szempont - hogy ha már a hasam szét van szabva ne legyek már lent is szétszedve. :wink:
Mellesleg nemrég szült egy ismerősöm 2. babát. Az első császár volt, a második természetes szülés. Problémamentesen, pikk-pakk világra jött a 2. baba, de a szülés után ellenőrizni kellett ugye, hogy az első császáros méhseb vajon renben van-e odabent. No ez csak egy módszerrel lehet ellenőrizni....aszonta a csaj, hogy inkább kitolt volna még egy gyereket, mint ez.....
Szóval van pozitívum és negatívum mindék oldalon. Mindenkinek a saját döntése - már ha lehet -, hogy mit vállal. :)

J.

Kép

Kép
somaanya
 
 


Twist: ne izgulj az előtejen :) Nem múlik rajta, hogy lesz-e tejcsi.

Nekem ez előző várandósságkor volt már nagyon korán (20. hét előtt) és a tej akkor indult be mire otthon voltunk a kórházból. Most nincs még.

http://www.babaszoba.hu/articles/hetrol_hetre/32

Kép
Kép
alma26
 
 


Alma, köszi a megnyugtatást! És te használsz majd tehát, vagy bogyót a tej beindulásához? Érdemes ilyeneket vinni magammal?
Vendég
 


elszallt amit irtam...most megyek kiduhongom magam....
Vendég
 


Nekem sem volt előtejem, oszt egy tejipar voltam. Főleg másodjára, mikor megvolt a "felvevőpiac" is. :D :wink:
Beni 21 hónapig szopott, akkor el kellett választanom, mert kiderült hármaska, és vérezgettem.
És 8 hónapig kizárólag szopott, igaz, szerettem volna már félévesen elkezdeni a hozzátápit, de ő nem akarta... :roll:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Egyébként hogy néz ki az előtej?
Sárga, mint a kolosztrum, vagy inkább vizes?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Klári: Persze majd kiderül, hogy fogom bírni az egyedüllétet, utána a babával az együttlétet. Bár szerencse, hogy apa a munkából legkésőbb 15-re itthon van, szóval ha unom a banánt lepasszolom, és elmehetek csavarogni. De most erre nem is gondolok, inkább élvezem a "szabadságot"! Végre azt csinálhatok, amit akarok, be tudom osztani az időmet, a teendőket.
És igen, szeretnénk még gyerekeket. Majd kiderül, hogy mennyit, attól függ, hogy a prototípus hogy sikerül. :D (csak vicc)

Uxi: ilyenkor az enyhe vizesedés szinte mindenkinél előfordul. Nálam is. Ha reggelre lemegy semmi gond.

Jósló: nekem ilyenem nincs. Már kb. 2 hete nem szedek magnéziumot, és nem görcsöl sem a hasam sem a lábam. A pocakom nagyon ritkán keményedik, ha megerőltetem magam. Pl. ma is.

Lehet egy igen bugyuta kérdésem? Ne nagyon röhögjetek ki. Másoktól nem nagyon kérdeznék ilyet, mert tök ostobának tartanának. Nos, nekem hihetetlenül kicsik a cicijeim, még így is, hogy nőtt valamennyit. Szóval kompatibilis leszek a mellszívóval?
:oops:

Csilla
Kép
Kép
pillesz
 
 


Twist: Azt mondják, hogy érdemes (és ajánlják, hogy vigyél)

Én nem tervezem :) Sokat kell majd inni és bármennyire nem leszel éhes (én nem voltam) enni kell rendszeresen.

Amikor szopizik már a baba akkor vannak fejlődési ugrások. Ilyenkor rossz érzés, mert olyan mintha nem lenne elég tejed (igazából neki kell több). Használtam homeos bogyót, de az nem használt, a teától pedig fájt Emma hasa. More Milk Plusz kapszula vált be akkor.

Pillesz: nem függ a cickó méretétől a szívó.

Kép
Kép
alma26
 
 


[quote="bogaracska"] írta:bogaracskardekes, hogy claranak és lizzynek javasolta a dokink, nekem 2 hete még kifejezetten ellenezte :roll:


Valószínűleg azért van, mert sajnos elhangzott az is, hogy negatív következményekkel járhat az orvosra nézve, ha ellenzi a beadást.
Tehát: ha egy orvos úgy gondolja, hogy nem javasolja, akkor sem biztos, hogy meri mondani. Amelyik orvos javasolja, annál kérdés, hogy valóban úgy is gondolja, vagy csak fél a következményektől...

Timi
athena
 
 


Sziasztok,

olvastatok hogy ami Ukrajnaban tombol az valami bubo pestis fele?Felelmetes...Es ugye az embereket meg oltottak ezerrel H1N1 ellen...No comment...
Aki sokat jar kozossegbe es ettol biztonsagban erzi magat,hat oltassa be magat,persze,de azert erdemes meggondolni hogy az az orvos is (es meg nagyon sok masik) miert mondta 2 hettel ezelott hogy nem javasolja :?

Klarit sajnalom hogy igy megkinoztak,sajnos tudjuk ha nem a fogadott orvosunk vizsgal akkor olyan mintha meszarszeken lennenk...Tisztelet a kivetelnek...

Elotejem nekem sincs,bar en meg csak a 29. hetben jarok,kivancsi leszek lesz-e :)
Bar szinte mar nem is melleim hanem TOGYEIM vannak :)

Ja,akartam kerdezni,akinek van tapasztalata kezi es elektromos mellszivoval kapcsolatban is,mi szol emellett es mi szol amellett? :)

Azt hiszem egyenlore ennyi...

Ja,Pillesz,udv a klubban :) (az otthon levok klubbjaban)

Kép



Anita
bellaani
 
 


Sziasztok!

Hékás, Twist: engem nem dob fel a mosás, viszont ha nagyon magam alatt lettem volna, akkor neki sem fogok, ezért véltem pozitívnak, hogy mosok 8)

Egyébként kb 1 hete iszonyú hangulatingadozásaim vannak, pénteken sírva fakadtam a C&A kellős közepén, hogy nem kapok magamra gatyát, a párommal rengeteget morgok, már nagyon elegem van ebből. Próbálok visszavenni, de nem megy. Egyszer csak rám ül a lila köd, és kitörik belőlem...Elég kellemetlen :shock:

Twist: ügyi vagy, hogy már így előkészültél :)

Uxi: szerintem használ a torna a vizesedés megelőzésére, meg sok minden másra, én legalábbis arra fogom, hogy eddig jól viseltem a terhességet. Persze, ha már vizesedsz, akkor a lábfelpolcolás kötelező!

Akire: én meg ma úgy éreztem, mintha a kiskrapek kapirgászna belülről...elég furi volt. De a
harapás érzés sem lehet semmi! Reméljük, nem egy kis kannibál növöget benned :lol: :lol:

Cat: a füzet, amiről ma beszéltünk: Felicitas várandós mamák tanácsadója. A csomagban, amit adtak, nagyrészt reklámanyag volt. Amit hasznosnak találtam, az egy cumi, egy aventes anyatejtároló, és egy mini paradontax fogkrém. A többi szerintem hanyagolható.

Francesca: együttérzésem, én is a plafonon vagyok, amikor elszáll 1-1 írományom... :twisted:

Megvolt ma az elsősegély tanfolyam, én örülök, hogy elmentem. Bár élőben nem tudom, hogy állnék neki a gyakorlati dolgoknak...reméljük nem lesz rá szükség. Jó volt még, hogy mindenféle betegségről, balesetről is beszélt a doktornő, kicsit talán kevésbé fogok parázni, ha bármi előjön. Ami érdekes volt, h volt ott egy kismama, aki 2. gyerekét várja, első kb 3 éves, és azt mondta, hogy neki is nagyon hasznos a tanfolyam, persze jobb lett volna az első gyerek előtt....

No, ennyit mostanra. Bocsi, hogy kicsit hosszú lettem :oops:

üdv: szcsm

Kép
szerencsemák
 
 


Sziasztok,

olvastatok hogy ami Ukrajnaban tombol az valami bubo pestis fele?Felelmetes...Es ugye az embereket meg oltottak ezerrel H1N1 ellen...No comment...
Aki sokat jar kozossegbe es ettol biztonsagban erzi magat,hat oltassa be magat,persze,de azert erdemes meggondolni hogy az az orvos is (es meg nagyon sok masik) miert mondta 2 hettel ezelott hogy nem javasolja :?

Klarit sajnalom hogy igy megkinoztak,sajnos tudjuk ha nem a fogadott orvosunk vizsgal akkor olyan mintha meszarszeken lennenk...Tisztelet a kivetelnek...

Elotejem nekem sincs,bar en meg csak a 29. hetben jarok,kivancsi leszek lesz-e :)
Bar szinte mar nem is melleim hanem TOGYEIM vannak :)

Ja,akartam kerdezni,akinek van tapasztalata kezi es elektromos mellszivoval kapcsolatban is,mi szol emellett es mi szol amellett? :)

Azt hiszem egyenlore ennyi...

Ja,Pillesz,udv a klubban :) (az otthon levok klubbjaban)

Kép



Anita
bellaani
 
 


Ha visszalepek ujra elkuldi amit mar egyszer elkuldtem...Erthetetlen...maskor meg elszall...ezt meg meg kell fejtenem :?

Kép



Anita
bellaani
 
 


Most az előb nekem is elszállt, ami írtam :twisted: :evil: :twisted:

SZCSM!
Nagyon örülök, hogy jó volt a tanfolyam. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, bár elvileg nekem mindent tudni kéne, mivel gyermek ápoló, gondozó az egyik szakmám, de azért a gyakorlat az más.

Ez a harapdálás elég fura érzés, majd ha megszületik, megkérdezem Tőle, hogy ilyenkor mit csinált :shock: Hátha emlékszik rá :lol:

Én ma kreatívkodtam egy kicsit, kézzel készítettem ajándékot az uncsitesónak (párom öccsének kisfia - szeptemberben született) és a barátaink kislányának, aki tegnap este 7-kor született meg!
Rakok fel képet a blogba.

Kép
akire79
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?