Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt!

Nekünk megint szuper éjszakánk volt: 10-kor fekvés, 2:30-kor kelés+etetés, majd 7:30-kor ugyanez.

Viszont egyre jobban aggódom az aranyerem miatt, ami már vérzik is. Tud ezzel valamit kezdeni a háziorvos, vagy be fog utalni valahova? Szörnyű, hogy nagyjából felépültem a szülés okozta problémákból, koncentrálhatnék 100%-osan Lucára, de emiatt a hülye aranyér miatt nem tudok. Nem hiszitek el, de még ülni sem tudok. :evil: :(
Tasin!
Jelentkezz! Neked hogy áll az "aranyod"?

Bogi!
Én is tervezem már a sétálást, de emiatt a hülye aranyér miatt a gyaloglás is fáj. Ma megint kivisszük az udvarra, szépen szoktatjuk a levegőhöz.
Nekem ma jönnek a nagyszüleim látogatni, eddig tudtam húzni, már nagyon szerették volna látni az első dédunokájukat. Ők mondjuk maximum 1 órát lesznek itt, annyit kibírunk.

Sziszike!
Ez az átka a "nagy" orvosoknak. Engem is bosszantana, ha még csak arra sem emlékezne a dokim, hogy megszültem nála. Később ez csak rosszabb lesz, úgy hogy a 3. gyerek orvosát jól gondold meg!

Ica!
Neked sem volt egyszerű eseted. Azt hiszem, hogy nem kellene túlságosan "hálásnak" lenned az orvosnak.

Sildi!
Nekünk a mai napig a Pampers New Baby-je újszülötteknek bejött. Ma azonban olyat csinált a drágám, hogy body+rugi csere is kellett. Szerintem, nincs tökéletes pelenka.

Kép
gesztenye74
 
 


Ja, igen pelus- Ildi:
Janka már elég nagy lehet sztem ahhoz, h nyugodtan kipróbáld a 2es pelust (ált. 3-5 kg-ig)!
Barnusnak is az van, nekünk jobban bejön, mint a legkisebb méret (és olcsóbb is :oops: ). Ha mégsem válik be, elteszed későbbre!

Zsu
svs
 
 


Néhány kép Luca babáról:

1. Hazaérkezésünk napján, kicsit még melegkiütésesen

Kép

2. Mamával az első fürdetésünk

Kép

3. Imádjuk apa pocakját

Kép

4. Végre alszunk

Kép

5. Fürdés után az új sityakomban

Kép

6. Nézünk nagyokat

Kép

Kép
gesztenye74
 
 

 
 

Nekem a Pampers és a DM-es pelus bejött, a Libero meg nem. De ahány baba, annyiféle kell, sajnos ezt ki kell kísérletezni.
Egyébként a kórházban nem newbornt, hanem 2-est használtak, tehát nyugodtan lehet azzal is próbálkozni. Ha elfogy a csomag, én is a nagyobbat kezdem majd.

A doki sztem is csak kevesebbet kap, 40-50 körül gondoltam, de így csak 30at kap (szerencsére a vidéki dokik olcsóbbak), azt a plusz 10et meg simán elköltöm magunkra :D . Egyébként maximum mint nőgyógyászra számítok rá ezentúl, ha esetleg még egy babát vállalnék, tuti, hogy nem nála szülök. Rákszűrésre, gyógyszerfelírásra alkalmas lesz.

icamica
 
 


Úgy látom ma szép éjszakáék voltak! :wink:

Sildi
Pelus nálunk a pempers az abszolut nyerő, de mi kaptunk egy adag
Huggiest és nálunk az is megfogott mindent egyenlőre! A liberoval is az a legnagyobb bajom hoyg kemény mint a fene! Szerintem nem lehet kényelmes!

Csajok ezek után a szülés storik után.... jesszus az én dokimnak a baba életét köszönhetjük, számomra ezek döbbenetek!.... (nem tudom mikor fogom végre leírni nektek)

LÁNYOK EGY FONTOS KÉRDÉS!
Savanyú káposzta tiltólistát? Én a káposztáról úgy tudom hogy az! De azt mondják hogy a savanyú nem az mert a savanyítás folytán kijönnek belőle azok a felfújós anyagok!?
Mindegy ebédre kaptam ilyen savanyúkáposztás husit de nem tudom meg merjem-e enni!
Kérlek ha tudjátok segítsetek!
Köszi

Ezek a látogatások nem egyszerűek!
Mi sétálunk nem egész 2 hetes kora óta, de a rokonok majd csak jövőhéten jöhetnek... addigra már 1 hónapos lesz! :)

Mára jó időt mondanak nagyon nem tudom miben fogunk sétálni! :(
Olyan kis fázós , de de 28 fokban biztos nem kell "bundabugyi"! :roll:

KépKép
KépKép

Bogi, Csanád és Szabina
boglarkabiro
 
 


Sziasztok!

Ma nekünk is elég jó éjszakánk volt. Boti csak kétszer kelt 1-kor és 5-kor aztán hagyott mnket még 9-ig. Eddig kb. 100ml-ket evett, reggel viszont 140-et :shock: . Azon gondolkodom nem sok egy kicsit?

kérdés:hűtőben meddig áll el az anyatej mielött lefagyasztom?

Kép
Kép
gaba_30
 
 


gaba 24 óra!

KépKép
KépKép

Bogi, Csanád és Szabina
boglarkabiro
 
 


Akkor most mi lógunk ki a sorból, mert nekünk nem volt olyan nyugodt az éjszakánk. Jobban mondva a csajszi negyed 4-ig aludt, onnantól kezdve viszont nem sikerült visszaszundítania, így nekem is kicsit karikás a szemem. :( Mostanra azt legalább elértem nála, hogy az ágyában fekszik és cumizik. Hátha bealszik.

Aranyeres problémám nekem még februárban volt, szerencsére a szülés miatt nem romlott a helyzet. Akkor nekem a dokim a kamillás ülőfürdőt ajánlotta, naponta kétszer negyed órát. Nagyon jól esett, az volt a nap fénypontja. :lol: Igaz, hogy nem húzódott vissza teljesen, de a fájdalom teljesen elmúlt.

Kép

Kép
kisszilva
 
 


Zsu én láttam egyszer szájpenészt azok pici fehér pöttyök voltak a baba szájában. De nem tudom mindig úgy néz-e ki... reméljük nem ismerjük meg közelről!

KépKép
KépKép

Bogi, Csanád és Szabina
boglarkabiro
 
 


zsu, szájpenész szerintem máshol is van, szájpadláson, nem csak a nyelven, főleg, ha már fehér a nyelve... Nándinak volt, neki szájpadlásán is volt.

nekünk nagy szívás volt az éjszaka, 3.5 órát sikerült összehoznom több részletben, de ennek én is vagyok az oka.
a napunk sem az igazi, de legalább sikerült kakilnia, ez igazán jó hír, így két hét után...

jó hétvégét

kikocska
 
 


két hetes a gyerekem és nekem már nevelési gondjaim vannak :)

eszik. elájul. leteszem. sír. elalszik a mellkasomon, és ha eleget várok akkor le tudom tenni, ha nem akkor megint sír. persze nem akarom, h erre rászokjon, de olyan aranyos ahogy így alszunk. persze a legjobbakat a nagy ágyban alszik mellettem.

szóval... felborult a 3-4 óránkénti evés, lassan az igény szerinti szopizást alkalmazzuk, nem a saját ágyában alszik, és csak rajtam alszik el...

mi lesz itt később????

Kép

blogunk: http://bogyokank.bloglog.hu/
fotós blog:http://bogyokank.blogspot.com/
bogyó_beo
 
 


Csak egy gyorsra!Borkának is fehér a nyelve,azt mondta a dokinéni,hogy a tej lepedéke,de ha biztos akarok lenni,steril gézzel próbáljam lehúzni ezt a lepedéket,ha alatta kicsit is vérzik,akkor szájpenész,ha nem akkor meg lehet nyugodni!Mi megnyugodtunk!

Majd még jövök...valamikor.... :wink: :lol: :lol:

Kép
Kép
gizu
 
 


Sziasztok!

Megint unokatesózok :D Hű látom nálatok is gondok vannak az ébrenlét-alvás időszakokkal! Én ma voltam először úgy igazán hulla...nem akart az éjjel visszaaludni, és bármit csináltam, szopi, pelus, mellkasonn alvás, ringatás, popsirázás, hátveregetés, buksisimogatás...egyszerűen csak sirt, ásitozott, kicsit lehunyta a szemét, majd megint kipattant, ahogy letettem volna, vagy én is bealudtam volna... a védőnő meg persze pont akkor jött a múlt héten is, mikor a legnagyobb rumli volt nálunk, takaritani persze nincs időm, és energiám, és Luca mellett nem nagyon tudtam sok időre kiszökni a konyhába mosogatni se, és persze szóvá tette, hogy azért takaritani jó lenne! Nincs segitségem??? HÁT NINCS! Örülök, ha van egy kevés idő gyors mosogatásra, felmosásra, mint például ma kivételesen, igy most rend van egy időre. Apa meg 29órázik, már 5napja szinte egyhuzamban húzza ő is, és persze nem tud pihizni ő se.

majd megpróbálok többet benézni, de persze ehhez el kell kapnom unokatesómékat!

puszi mindenkinek!

Kép
tünemény
 
 


Elmentek a dédiék. Kicsit tovább voltak, mint ahogy azt gondoltam. Így közben egyszer elvonultunk Lucával szopizni. Amúgy végig kinn voltunk az udvaron, nagyon élvezi a pihenőszéket. Óriásiakat tud benn szundizni a jó levegőn.

Ica!
Még így is túl "hálás" leszel a dokinak...

Szilvi!
A kamillás ülőfürdőre már én is gondoltam, csak azt nem tudom, hogy a szülés után két héttel lehet-e alkalmazni. :?:

Kikocska!
Gratula a kakihoz! Két hétig nem volt? Az jó sok idő. :shock:

Kép
gesztenye74
 
 


gesztenye!
Azt sajna nem tudom, hogy szülés után mennyi idővel lehet kamillás ülőfürdőzni. :( Esetleg az is segíthet, ha kamillateával átöblíted naponta párszor.

Kép

Kép
kisszilva
 
 


ülőfürdőzni a kontroll után lehet, mert lehet, nyitva a méhszáj, és jól meg lehet szívni valami kis durva fertőzéssel. Olyan, mint mensi alatt.

Gesztenye, volt kaki, négyszer vadásztam ki mindenféle trükkökkel, kínkeservvel, szerintem mindent bevetettem, ami emberileg csak lehetséges... De tegnap végre volt önállóan. Hát, örömmel öltöztettem át, mit mondjak

Azértz jöttem, mert CSODA történt. Misi születése óta hajnalozik, órákat vagyunk fenn éjszaka, hajnalban, főleg én, ő van, hogy alszik, csak fel-felsír, vagy kendőben tud csak.
És ma éjjel egyben aludt háromnegyed 9től háromnegyed4ig!!!! és utána is egy háromnegyed óra fennlét után még negyed 8ig! hatalmasat pihentem, most bírni fogom egy darabig megint :)

kikocska
 
 


Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen ritkán tudok jönni, és akkor is általában tanácsért.Most sikerült egy napot visszaolvasnom.Hát egyetlen szavam sem lehet Rikire úgy látom!!!!
Ma nagyon jó éjszakánk volt!! :lol: Letettem 10.45-kor és ébredt 6.45-kor. Ma folytatom a kísérletet az igény szerinti (kb 4 óránkénti )etetéssel kapcsolatban.Megette tegnap is az 500g-ot,ám mintha a súlya visszaesett volna pár dekát.De lehet, hogy rosszul mértem.Majd ma kiderül.Ha ma sincs gyarapodás, vagy esetleg visszaesés van,akkor végeztem a kísérletekkel.Lehetek akármilyen rossz anya(mert mindenhol az igény szerinti etetés visszhangzik),akkor visszatérek a 3 óránkénti "ébresztésre".Inkább ébresszem,mint ne gyarapodjon. Jajj úgy izgulok,ma lesz az első sétánk!!!! :lol:

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Jó reggelt!

Szilvi!
Holnap elmegyek a háziorvoshoz, és megkérdezem, hogy mit lehet használnom még a krém mellett.

Kikocska!
Én is ezt gondoltam az ülőfürdőről.
7 órát aludt Misi??? :shock: Ezt nevezem! El tudnád viselni minden éjjel, ugye? :)

Kutyafüle!
Ez nálatok is 7 óra volt, nem? 11 naposan? Háááát, nem tudom. :shock: Azért én hosszú kihagyásnak tartom egy picit ennyi idősen. Már mint az evés szempontjából.
Én az esti fürdetés+etetés után még egyszer mindig megetetem úgy 11-12 körül (attól függ, hogy jön ki), és utána teszem le a "nagy éjszakai menetre". Így 4-5-ig kibírja.

Kép
gesztenye74
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül betörök közétek, de megakadt a szemem kutyafüle kérdésén. Én dúla vagyok és az István kórházban gyakornok szoptatási tanácsadó, talán tudok segíteni.

Kutyafüle:

Ha jól értem, akkor Riki súlygyarapodásával van probléma, ébresztgetni kell az etetésekhez? Most 11 napos, visszanyerte már a születési súlyát? Mennyivel született, mi volt a legalacsonyabb mért súlya? Naponta hányszor szopik?

Nagy általánosságban, az előzményeket nem ismervén, egy ilyen idős pici babának még naponta minimum 8-12-szer kell szopnia ahhoz, hogy legyen elég tejed (ha nem fejsz) és ahhoz hogy megfelelően gyarapodjon. Az olyan babák, akik ennél kevesebb szoptatás mellett is szépen gyarapodnak, és anyukának van elég teje, nem kell ébresztgetni. De ha nincs elég tejed, illetve nem gyarapszik a baba, akkor viszont kifejezetten jó ötlet.

Még egyszer elnézést a betüremkedésért! Ha tudok segíteni, nagyon szívesen válaszolok kérdésekre.

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 


Mreka!Én csak megköszönni tudom a tanácsot.A születési súlya 3150g volt.Tegnap előtt 3240g-ot mértem,tegnap viszont csak 3210-et,de valami nem stimmelt,mert szerintem valami a mérleg alá került,és nem volt jó.Sajnos kicsi a hely.Majd ma meglátjuk mi lesz a mérlegelés eredménye.Tudom, hogy 8-12x kellene ennie, de nemhogy annyiszor,még 6x sem kér magától.Napi öt a saját igénye.Igaz az is, hogy ilyenkor 100g körül szopik átlagosan. Viszont így minden szopi után fejek is, hogy legyen elég tejem, de olyan 130g után is lejön min 30-40g még, szóval most még ok.
Gesztenye!Én is annak találtam, de a védőnő azt mondta(aki amúgy elég régimódi elveket vall,mert nappal 3 óránkénti etetést javasolt,az igény szerinti 4 óránként helyett), hogy ha alszik éjjel,nem szabad felébresztenem.Ha éhes lesz ezidő alatt,akkor ébredni fog úgyis.Lehet, hogy átmeneti ez az időszak(remélem nem) de lehet, hogy genetika,mert az apja is két hetesen már átaludta az éjszakákat és én meg 12 naposan. :oops: És az nem változott meg.
Mindegy,most figyelgetem,ha gyarapszik,akkor így marad, ha nem,akkor nappal ébresztem,de éjjel nem.

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Kutyafüle:

Szerintem nagyon ügyesen csinálod a dolgot. Hogy már visszahízta a születési súlyát, az nagyon jó! Ezzel tehát minden rendben van.

0 és 4 hónapos kor között a kizárólagosan szoptatott babák súlygyarapodása 120-250 gramm / hét. Tehát ha innentől kezdve eléri ezt a gyarapodást, akkor el lehet hagyni a keltegetéseket tényleg. Én még óvatosan javasolnám azt is, hogy elég őt hetente mérni, ha már meggyőződtél róla hogy gyarapszik, mert a túl gyakori méregetés függőséget okoz és idegeskedéshez vezet. ;)

Ha naponta 5x eszik 100-130 grammot a kisfiad, akkor az adagja már most 500-650 gramm naponta, ami nem kevés! Kb 4-6 hetes korra várjuk azt, hogy a néhány csepp kolosztrumból legyen 600-800 ml tej (amit a baba a sűrű szopással termel). A 600-800 ml az, amit egy átlagos 4-6 hetes baba fogyaszt (de van aki gyönyörűen fejlődik ennél kevesebb tejen, és van akinek többre van szüksége, szóval nem szabad ragaszkodni a számokhoz, csak irányadóak). És ez a 600-800 ml lesz kb az adagja 6 hónapos koráig, ezért is fontos az első 6 héten ezt kialakítani. De úgy tűnik ez nálatok nem lesz probléma! :)

Általában az első 2-3 héten elég aluszékonyak a babák, és a 3. héten kezdődik két olyan viselkedés, ami könnyen félreértelmezhető. Az egyik, hogy elkezdik a délutáni/esti nyűglődést, ami 6-8 hetes korra lesz a legrosszabb, 3-4 hónapos korra pedig általában kinövik. Nem tudjuk, miért csinálják ezt a babák, de a tény hogy a legtöbbnek van egy ilyen időzítetten nyűgös periódusa, és ez általában estefelé szokott előjönni. Gyakran nézik hasfájásnak vagy annak, hogy kevés a tej, de nem feltétlenül az.

A másik ami 3 hetes kor táján fordul elő az egy növekedésugrás, amikor a baba hirtelen nagyon nyűgös lesz, és sokkal gyakrabban enne, mint addig. Ha ilyenkor gyakrabban mellre is van engedve, akkor 1-2 nap alatt rendezi a tejmennyiséget, és több tejet csinál magának.

Ezeket csak azért írom le, mert ezek nálatok még bekövetkezhetnek. A te babád úgy tűnik magától beállt egy nagyon rendszeres ritmusra (a legtöbb baba nem ilyen :D ) és ezért lehet hogy meglepetésként ér majd ha esetleg egy növekedésugrás vagy az esti nyűgi ezt felborítja.

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 


Szia Réka!

Hadd kérdezzek én is: hogyan tudom jobban ébren tartani a 19 napos babámat szopizás közben? Nagyon gyakran elalszik, és ezt nem tudom a fáradtság róvására írni, mert van úgy, hogy már az első két perc után elalszik. Nincs sok tejem, de két percig azért még "bírom". Ennek ellenére vannak olyan szopizások, amikor 5-6 alkalommal is ébresztgetnem kell Lucát. Sőt, az is előfordul, hogy nem elég egy-egy simogatás, orrpiszkálás, stb., ha nem meg kell szakítanunk a folyamatot, és erőteljesebben kell ébresztenünk.
Emiatt persze minden szopizás elhúzódik, és a végére tényleg kifárad.

Előre is köszi a segítséget!

Kép
gesztenye74
 
 


Réka: akkor már értem, hogy az én fiam miért akar többet lógni a cicin.A nyűgőszség meg abból áll, hogy este 7 körül elkezdi és 11ig nyomja, de utána éjjel jót alszik nagyon és jó sokáig. :wink:

Csajok nálunk Andris napközben tök keveset alszik és azt is nyűglődve , nálatok mi a helyzet?

dobok pár képet:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
gabka7926
 
 


Szia Gesztenye:

Általában a tarkója, keze simogatásával lehet "kedvesen" ébresztgetni a babát. Ha ez nem válik be, akkor próbáld meg levetkőztetni, akár egy szál pelenkára. Erre általában fel szoktak ébredni a babák.

De nem biztos, hogy baj ha belealszik a szoptatásba, sőt, nagyon sok baba így működik, hiszen az anyatej tele van nyugató/altató hatású anyagokkal. Ilyenkor ha hagyod aludni, mi történik? Amint lekerül a mellről, felébred? Vagy alszik tovább, de téged nyugtalanít, hogy nem evett eleget?

Ha azt veszed észre, hogy csak pár kortyot szopott, lehet egyszerűen szomjas volt, mivel a tej ami először ürül, inkább vizesebb, és minél hosszasabban szopik, annál zsírdúsabb a tej. És minél gyakrabban szopik, annál zsírdúsabb a tej.


Gabka:

Igen, látom 3 hetes Andris. :) Akkor nálatok tényleg esedékes a növekedésugrás. A nagykönyv szerint ez 3 és 6 hetes korban, utána pedig 3 és 6 hónapos korban szokott bekövetkezni. Igazából a babák általában nem olvassák a nagykönyvet, ezért bármikor előfordulhat, hogy átmenetileg nyűgös és gyakrabban szopizna.

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 


Réka!Nem is tudom megköszönni eléggé,amiket leírtál. Akkor ha nem vagyok pofátlan két kérdést szeretnék feltenni.Az első akkor csak egy összegzés a megnyugtatásomra:
1,Szóval akkor a gyakoriság nem számít,ha a számára szükséges mennyiséget megeszi a kevesebb alkalomkor? Még akkor sem, ha ezen az első itthoni héten nem sikerült hozni az előírt gyarapodást?
2.Riki bizony nagyon nyűgös egy nap 2x is,meghatározott időben.Először a délelőtt 11 órás szopi után a következőig.Azután az esti 7 órás után megintcsak a következőig. Nem gondolnám, hogy éhes,mert ha kínálom is csak egyet-kettőt szív és vége. Percekig elvan magában,aztán rákezdi.Néha a cumival elvan huzamosabb ideig,de van, hogy vigasztalhatatlanul bömböl.Ha felveszem is csak percekig tart a nyugalom.Ha hagyom sírni kicsit,akkor erőlködő arckifejezése van.Feszeng,huzigálja a térdeit.Hason is húzza maga alá a lábait.Arra gondolok a szél bántja.Vagy más lehet a háttérben?
Ha ezekben még tudnál segíteni egy életre leköteleznél!!!!

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Ja és persze elfelejtettem megkérdezni, hogy ezekkel a 3-4 órás nyűgökkel mit lehet kezdeni?

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Sziasztok!

Megint nagyon hasznos dolgokat boncolgattok és jó,h van egy szakértő :) Nálunk is cicin elalvás van,viszont ha megpróbálom kivenni a szájából,akkor egyből megint rácuppan. Én ezt a taktikát szoktam még Majánál bevetni.

Tünemény durva,h egy ilyen pici gyerek mellett még a védőnő "elvárja",h minden tipptopp legyen. Én szerda óta ma vettem magam rá,h a konyhában "ától cettig" elmosogassak,de közben tesóm aludt a gyerekkel,így volt segítségem. Ha nem lett volna még most is kupi lenne. Meg 2 hetente szerdán jön takarítónő,akit már alig várok.

Maja eddig lekopogom,de mind a 3 éjszakát szinte végig aludta. Tegnap éjszaka már fél 4-ig a saját ágyában.
Szerintetek mikortól érdemes a saját kis ágyát erőltetni?

Na és a jó hír,h végre kakilt a drága. Utoljára még a kórházba jött ki belőle a magzatszurok,azóta meg már aggódtam,h mi van. Ma kicsit meghőmérőztem és megindult :D

A képek iszonyat aranyosak. Így,h már mi is kis család vagyunk teljesen más nézni őket és jobban észre veszem a különbségeket :)

dharma
 
 


Kutyafüle:

1. Igen, jól értetted, ha kevesebb szopi mellett szépen gyarapszik a baba és van elég tejed, akkor nem kell erőltetni a gyakoribb szopásokat. Persze felkínálni lehet, de ha nem kéri, ne aggódj ezen. Az egyetlen "veszély" hogy ha abbahagyod majd a fejést, akkor ennyi szopi nem lesz elég a tejtermelés fenntartásához, de igazából ha igény szerint kapja, akkor majd ő elintézi, hogy legyen elég. Tehát ha történetesen átmenetileg csökkenne is a tejtermelésed, vagy növekedne az ő igénye, akkor egyszerűen gyakrabban kérné amíg fel nem szaporította a tejet. Rá lehet bízni, ügyesek a babák!

2. A nyűgös periódusokban mi szokott beválni nektek? Érdemes azt csinálni. ;)

Általában a két aduász dolog a szoptatás és a testközelség. Ez a legtöbb babát megnyugtatja. A bugyolálást is szokták szeretni (itt van róla kép és cikk: http://www.kistigrisklub.hu/site.php?in ... irId=146#a ). Van aki kifejezetten azt igényli, hogy sétáljanak vele, hogy bizonyos ritmusban ringassák (pl babakocsi vagy autókázás), van aki a sistergő zajokra nyugszik meg (porszívó, hajszárító).

Ha belegondolsz, az összes ilyen "taktika" tkp azt az állapotot utánozza, ami az anyaméhben volt - szoros ölelés, testközelség, a véráramlat sistergése. Az ilyen pici babáknak még létszükséglet az anyjuk teste.

Az ilyen nyűgös periódusokban jó szolgálatot tud tenni egy hordozókendő, úgy ő is testközelben van, bebugyolálva, a mászkálásod még ringatja is, és közben szabad a két kezed. A legkényelmesebb a rugalmas hordozókendő, de bármely kendő előnye (a kengurukkal ellentétben), hogy már újszülött kortól használhatóak. Kép itt: http://www.parentingbynature.com/consti ... ewborn.jpg, videó itt: http://www.youtube.com/watch?v=1-VHUEM6K0Q

Még az jutott eszembe (összegezve mindent amit eddit írtál), hogy nem lehet, hogy sok a tejed? Azért gondolok erre, mert a ritka szopik, nagy mennyiségek, plussz fejés arra enged következtetni, hogy sok tejed van. Ilyenkor előfordulhat, hogy a baba csak komfortszopizni szeretne, de dől a tej a szájába, és azért sír.

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 


Réka!Köszönöm szépen!Ezt a bugyolálást mindenképpen kipróbálom.Azért kérdeztelek,mert tulajdonképpen semmi sem segít,ha nyűgös,csak időlegesen a cumi talán. Nem akar szopizni,ha nyűgös.Egy-két korty után kiköpi a cicit.Szóval az nem megoldás nála. Gondolom is,hogy nem éhes 130g után,amit ma délután is evett. A tologatás sem jött be hosszabb ideig,mert levittük ma először sétálni.Az újdonság miatt gondolom úgy negyed óráig megvolt,aztán rákezdett,bár a cumi megnyugtatta. Hihetetlen jó baba lenne,ha nem lennének ezek a nyűgös-sírós órák a napban. :roll:

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


sziasztok.

én is rég jutottam el az írásig.

nagyon sűrűek a napjaink,apa itthol volt.

kendőt imádjuk(igaz az utcán hülyének néznek,de ez minket hidegen hagy)

ma állatkertben voltunk,és csajok hogy egy ilyen helyen nincs pelenkázó,és semmi kis luk ahol lehetne szoptatni.....hát én simánn csöcsre vágtam a büfénél a legszélső padon......

örülök hogy végre ketdtek megnyugodni az evéseket illetően.
én nem tudom hogy bírjátok minden evés előtt,utánn mérni a baábak,én begolyóznék.nincs is mérlegünk.hetente viszem Alexot védőnőhöz.

tasin:

még neked akartam írni,hogy ne érezd magad kivülálóként,nekem Patrik volt tápis az elejétől,és annak is vannak jü oldalai.pl. nem kell ezt a büdi k vitamint adni...és sokkal egyszerűbb tervezni is vele a nagyobb utakat.
és épp olyan egészséges lessz a gyerek mintha szopizott volna.
én pl. nagyon örülök hogy Alex szopizik de néha nagyon örülnék neki ha apa is megtudná etetni én pedig elmehetnék Patrikkal játszótérre,vagy nem kéne felpattanom az asztaltól mert éhes.

babák nagyon édik.olyan jó hoyg már mindenki babázik :lol:

na ennyire futotta.kiteregetek és megyek aludni.

Kép
Kép
ettike
 
 


Sziasztok

Nekünk nagyon jó volt az éjszakánk, 20oórakkor letettem és 4:30kor kelt fel adtam tejcit akkora volt a cicim hogy csak dölt belőle a tej.és 8:00óráig aludt utána egész nap nem találta a helyét d.u. 4kor bájult és este nyolckor ébresztettem megfürdettem és megetettem két ciciből 210 evett nem semmi, most majd kiváncsi leszek mikor fog fel kellni.

Nálunk ugye csak a d.e. nyügisek, de én felveszem, meg mostmár egyre többet van fent nézeget mosolyog,stb

De csajok elfogyott a teám és volt tejem, mondjuk nem mértem Sárát de egésznap paráztam hogy most elég neki vagy sem?! nagyon car volt igy de azért a homeosat bevettem, szerintem már függö lettem.
Sárán azt veszem észre hogy mikor nem döl belőle akkor ö tornázik huzogatja a mellbimbómat gondolhatjátok milyen jó érzés, meg az egyik kezével nyomogatja a cicmet mtha azt akarná hogy gyere már ki, aztán nagyokat nyel. Bele is szokott vörösödni, előszőr azt hittem hogy azért csinálja ezt mert fáj a ahasa.

Szóval én arra jutottam hogy inkább iszom a teát meg szedem a bogyot.

Vagy nem tudom, megint parázok

Kérdés: ti hogy áltok a fogyással? Ma a férjem rövidnadrágját kellett felvennem, mert semmi nem jött rám?!

Kenyér helyett mit lehetne enni?! hogy ne hizzak?
Meg ugye enni kell hogy legyen tej, vagy az nincs összefüggéseben? Elég csak inni?!

Na megyek holnap benézek.
lili&ana
 
 


Ez nem volt az én napom: meghalt a család kutyája. 2,5 éves volt csak, kullancsípés miatt kellett elpusztulnia. :( Végigbőgtem az estét.

Ezek után nem is csodálkoztam azon, hogy nem tudtam szoptatni. Össz-vissz 20 jött a cicimből, és azóta sem termelődik több. Olyanok a melleim, mint terhesen, semmi tej nincs benne.

Remélem, hogy holnapra azért lesz valami!

Kép
gesztenye74
 
 


gesztenye :(:(:( :cry: :cry: :cry: sajnálom nagyon... a mienk éppen csak túlélte tavaly...

liliana, nekem kb fél kiló megy le egy hét alatt. eszem rendesen, sőt. csokizok is, azt tartom be, hogy nagyon sokat iszom, és 6 után már semit nem eszem, csak víz, vagy üres gyümitea. ha megyünk rendszeresen sétálni, akkor 1 is lemegy egy héten. a 22 kilóból még 7 van meg...

ma megint szörnyű napunk lesz, mind a két fiam odavan, én is, gondolom ettől réka is nemsokára...

kikocska
 
 


gesztenye:

sajnálom a kutyust :( remélem hamar visszajön a tejed.

pelus:

mi már a 3-as tescosat használjuk,és ez benn tartja az egész északás pisit :lol: a 2-es pampers már nem megy rá :lol: :lol: :lol: :lol: kis husim :lol: :lol:

fájdalmatlan aranyér:

nekem is volt Patrik utánn,most pedig elmúlt :wink:

mreka:

nekem is lenne egy kérdésem.
Alex egész délutánn a mellemen lóg,és gondolhatod hogy nem eszik annyit,cumizik rajt.a cumit kiköpi,már 3 félét próbáltam.elég car hogy nem tudok semmit csinálni mellette.ezzel lehet valamit kezdeni?vagy majd kinövi.

Kép
Kép
ettike
 
 


Jó reggelt!
Ma is kellemes éjszakánk volt.7-kor kelt,és evett 110g-ot. :lol: A tegnapi mázsálás eredménye:3310g. :lol: Nagyon reménykedem benne,hogy ez így marad és működni fog.Ez nekünk is jó lenne,mert van egyfajta napirendje.És neki is,mert nem kell keltegetni,meg zavarni a manót,hanem élhetné a saját ritmusát.A mosdás is picikét jobb volt tegnap.Most testrészenként mostam le és rögtön töröltem,hogy ne legyen vizes a levegőn,esetleg hogy fázik így. És,reggelre leesett a köldökcsonkja!!Kész férfi már! :lol:
Liliana! Én 21kg-t híztam a terhesség alatt.Mikor kijöttem a kórházból 7-tel voltam kevesebb.Azóta lejött egy hét alatt még 4.Szóval,amit Kikocska is mond kb. napi fél kg jön le.Így még 10 van.Viszont étvágyam nincs.Eszek persze,mert musáj,meg tartom a napi 3,5-4l folyadékot.Nekem a hasam nem nagyon akar visszafelé húzódni.Nektek visszament már? Vagy a csaszi után lassabb? Meg még egy kérdés?Meddig tart a vérzés? :oops: Ez meddig normális?

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Sziasztok!!

Gesztenye!Nagyon sajnálom a kutyust! :cry: És nyugi,biztos lesz tejcsid!! :wink:

Kikocska!!Nem semmi,hogy 22-ből már csak 7 kg van rajtad!!!Irígyellek érte!!!Én még mérlegre sem mertem állni,bár már nagyon kíváncsi lennék,mert azt mondják sokat fogytam....Hát nem tudom!! :roll:

Lili&ana!Nem semmi mennyiségeket eszik Sára!! :shock: Szerintem valóban túl aggódod ezt a mérlegelés-dolgot!!Ne méregesd állandóan,hisz láthatod,hogy nagyon jó étvágya van!!!!
És sztem vagy a teát idd,vagy pedig a bogyót szedd,ne mind a kettőt egyszerre!!Rengeteg tejed van és lesz is!! :wink:
Egyébként Lili ugyanezt csinálja a cicimmel és olyankor néha csillagokat látok,annyira húzgálja,de nem ereszti el :lol: Én már azt mondtam a páromnak,hogy az ilyen akcióktól lesz majd köldökig lógó mellem :shock: Dehát csak nem!!!!!!!!!!! :roll:

Mi ma megyünk a gyerekorvoshoz.Kiderül,hogy mikor kell mennünk csípőszűrésre,meg hasi- és koponya Uh-ra!!Remélem,még a héten el tudjuk intézni!!
Képzeljétek!2 napja még jobbak az éjszakáink,mint eddig.Ugyanis a fél 7-es fürdést kitoltuk 8 órára,így fél 9 körül szopizik,fél 10 fele elalszik és majd csak 3-kor ébred!!!!! :D Utána pedgi reggel 6-7 óra fele!!!!Bár csak így maradna!!!!! :P

Lányok!
Lenne egy elég kényes kérdésem.Aki már túl van a 6 héten és a doki is engedélyezte a "dolgokat",annak milyen volt a Szex?? :oops:
Tudom,hogy most egy picit indiszkrét voltam,de amellett,hogy nekem már nagyon hiányzik,egy picit tartok is tőle :oops:

Csodaszép napot mindenkinek!!!!!!!!!!!! :wink:

Kép
demetnik
 
 


Zsu: Már nagyon rég a 2-es liberót használjuk, de minden reggel kikakil belőle. Azt vettem észre, hogy valahogy nem a pelenka közepén van a kaki, hanem oldalt és ott folyik ki.

Tegnap voltunk 1 hónaposak, az itthoni mérleg szerint 4670 gr, szerdán megyünk a védőnénihez, ahol pontosan lemérik, mert én ebben az itthoni mérlegben valahogy nem bízom.

Janka meg itthon nyűgösködik állandóan. Amint kilépünk a lépcsőházba és belekerül a babakocsiba, alszik. Tegnap egész délután Anyukáméknál voltunk, fel sem ébredt, csak enni, de már aludt is vissza. Én nem értem mi lehet itt, ami ennyire nem tetszik neki.

Egy hónapos nagylány Apa kezében:
:)

Kép
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

Így figyelek:

Kép
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

Kép

Kép
sildi83
 
 


Gesztenye: Nagyon sajnálom a kutyust :(

Lili&anna: én is úgy tudom, hogy vagy tea, vagy homeós, de egyszerre inkább ne.

Súly: Én 55-el indultam, 68-al mentem szülni és két hete 57-58 voltam. Azért egy-két régi nacim még nem jön fel, meg van egy icipici hasam is, de majd eltűnik. Pedig méhösszehúzó injekciót se kaptam (akartak adni, de én nem akartam kapni :), hiába, a tű-fóbia győzött :lol: )

Kép

Kép
sildi83
 
 


kutyafüle:

én picit még most is vérzek.csáaszi utánn nehezebben megy vissza a has.nekem még rálóg a hegre :shock: :shock: :shock: :shock:

demetnik:

mi Patrik utánn 4 hetet bírtunk várni :oops: (akkor hamarabb el múlt a vérzésem is)
lógó mell...ismered a viccet:
-mamííí,játszhatok a meleddel?
-persze kisfiam,csak ne vidd meszire :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


ildi:
nagyon édi Janka :lol:

Kép
Kép
ettike
 
 


marek:

nem merem olyan hosszú időre bele tenni a kendőbe......nem lessz baja ha többet van benn?
az az igazság,hogy anyumék közel laknak és mikor párom nincs itthol akkor ált. ott vagyunk.és anyósom is sokat viszi a nagyot,így nagyon nincs gond.ha mégis 3-an vagyunk akkor mesét szoktunk nézni,vagy autózni,olvasni.szerencsére könyű lekötni.és mindig odakészítek valami nasit neki ha ő is "megéhezne" :lol:

Kép
Kép
ettike
 
 


mreka: :oops: :oops: :oops: :oops: bocsi....elírtam a neved :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
ettike
 
 


5-6 hét????Jajj!!!!Már most is szörnyű!!!Az én kis 5 napos 35 napos cikluskáimhoz képest! :roll: :D Egyébként még igen elég bőséges(mint egy normál menses első két napja) és piros.
Gesztenye!Ne haragudj,a kutyusra nem is tudok mit írni.El sem tudom képzelni mi lenne, ha Stellel történne valami. :cry:

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Ja még egymás téma?A kicsik taj kártyája mennyi idő alatt jön meg?

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Sziasztok!

Réka, jó h jöttél és köszi a sok segítséget.
Nálunk is hasonló a helyzet, mint Kutyafülééknél, általában 8szor szopizunk, de tegnap pl. 7 volt csak (430ml plusz 2 mérés nélküli szopi, béb kb. 3200g). Többnyire én ébresztem, magától csak 11 től van ébren 1-1,5 órát meg este 7-9 között. Szégyen, de én sem tudom, h mit kezdjek a helyzettel, pedig nem első gyerkőc. A lányom ilyen korában 15ször szopizott naponta, igaz kevesebbeket. Barni gyarapszik, azt látom, én csak a tejcimennyiség miatt aggódom, nehogy a kevés inger csökkentse.
Viszont fejni utálok és csak nap max. 2szer csinálom :oops: :? , de a védőnőm (aki szint. Szop. tanácsadó) szerint nem gond. (Tegnap reggel evett 80at és fejtem mellé még 70et uabból a mellből, de jött is volna még, csak meguntam. :oops: ) Tisztára olyanok a melleim, mintha már most beálltak volna a kereslet-kínálatra, lehetséges ez egy 9 napos babával????

Nekünk is jó éjszakánk volt ismét, nagyon el vagyunk kényeztetve! 8) Reggel még bundáskenyeret is sütöttem a családnak, büszke vagyok magamra! :oops: :)
Viszont a növnyeim nem bírják a mellőzöttséget, a kedvenc bambuszomat, azt hiszem kinyírtam! :cry: :?

Ildi, akkor nincs más hátra, mint kipróbálni még több féle pelust, vmelyik majd bejön!

Gesztenye, sajnálom a kutyit! Úgy hozzá tudnak nőni az emberhez.
Próbáld ki, h a körmöddel kicsit „vakargatod” Luca talpát, az én gyerekeim arra azonnal felébrednek.

Demetnik: Emma után én is féltem, nem is volt az igazi az első pár alkalommal. Nem fájt vagy ilyesmi, csak valahogy jó sem volt igazán. Aztán belejöttünk……szóval ne félj! (Esetleg egy kis sikosító is segíthet.)

Tasin, merre vagy????

Dharma, nagyon ügyes Maja az alvással, csak maradjon is így!!!!

Zsu
svs
 
 


Ettike:

:) Semmi baj. Nyugodtan rakhatod kendőbe több időre is, ha jól van megkötve, a lába nagy terpeszben, térdei 90 fokban hajlanak, és a kendő tartja a hátától a feje búbjáig, akkor jó.

Kép erről:http://hordozo.hu/files/images/2008szeptember%20210.preview.jpg

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 


svs:

Csak nem Gitidisz Kriszta a védőnőd? :)

Tényleg nem gond, ha a baba szépen gyarapszik, akkor mindegy hányszor szopik. Az általános tényleg az, hogy sokszor keveset. De ha kevésszer sokat, az is jó. Ha csökkenne a mennyiség vagy nőne az igénye, akkor egyszerűen többször kérné!

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 


Réka! Te egy kincs vagy!!!!!Ezt máshogy nem is tudom mondani!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Riki és Niki
Kép
kutyafüle
 
 


Réka, van varázsgömböd is?????? :shock: :lol:
Ez a kereslet kínálat szted beállhat ilyen hamar?

Zsu
svs
 
 


réka, engem is érdekelne, hogy mit lehet tenni egy komfortszopizni akaró, és folyó tejjel küszködő gyerekkel... mert a cumi sem jó ilyenkor...

gitidisz kriszta tanított babamasszázsra anno. szuperjófej!!!

kikocska
 
 


kutyafüle:

De aranyos vagy! :) :oops:

Bevált a bugyolálás, vagy mi tetszett meg ennyire? :D


svs:

Varázsgömböm nincs, viszont nincs túl sok szoptatási tanácsadó, aki egyben védőnő is. ;) Gitidisz Kriszta tanított engem egyszer szoptatási tanfolyamon, másodszor dúlatanfolyamon. :) Onnan következtettem.

Szerintem elég hamar beállhat a kereslet-kínálat.


Kikocska:

Úgy érzed, hogy túl sok a tejed, azért nem szeret komfortszopizni? Vagy nincs túl sok tejed, viszont mikor megindul, akkor nagyon erősen?

Ha túl sok a tej, akkor elsősorban a tej mennyiségét kell csökkenteni, vagy legalábbis a szaporítást abbahagyni. Tehát ha fejsz, akkor fokozatosan hagyd el (azért fokozatosan, hogy nehogy bedurranjon a melled a sok tejtől).

Ha nem fejsz, akkor meg lehet próbálni azt, hogy egy bizonyos időblokkon belül mindig ugyanarra a mellre teszed vissza. Tehát ha mondjuk 3 órán belül 3x kér szopni, akkor mindig ugyanarra a mellre visszarakni, így abból a mellből kevésbé dől a tej. Ha még így is túl sok a tejed, akkor még vannak más trükkök, de azokról inkább akkor írnék, ha ez a technika nem vált be.

Ha nem arról van szó, hogy túl sok a tej, hanem egyszerűen csak túl erős a tejleadó reflex, akkor egy másik trükk, hogy olyan testhelyzetet felvenni, hogy a baba a szája a mell felett legyen, ne alatta. Ülve pl hátradőlsz, hogy őt a térdeddel megemeled. Vagy fekve, akkor oldalt fekszik. Mindkét pozíciónál a lényeg hogy a felesleget ha akarja ki tudja csurgatni a szájából, és nem felülről dől a szájába a tej.

Réka
pszichológus, dúla, szülésfelkészítő oktató

http://szuleselmeny.wordpress.com
http://tejmentes.blogspot.com
mreka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?