Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt!!!

Hát mi éjszaka 3-4 óránként keltünk. Annyit cuppog és nyög a drága, amire én persze egyből felébredek, hogy sajnos nem alszom annyit, amennyit a szopiztatások engednének.

Sabine
Azt én is akartam kérdezni, hogy a 11-6-ig tartó alvásra maguktól áltak rá a fiaid? Csak ámulok.... :D

Jucu
Én kérdeztem múltkor a gyerekdokit a tej minőségét illetően. Azt mondta, hogy kevés olyan anya van, aki nem teszi fel ezt a kérdést. Pedig olyan nincs, hogy nem jó a tejci. Egyszerűen egy kis falánk bébid van :D :D

Babszika az Infacol mellett is pocifájós, pedig rotyog és kakil rendesen. A dózist nem akarom emelni, inkább megkeresem az okát. Már annyi mindent kiiktattam az étrendemből, lassan már csak a fény marad :D .....most a tejcin van a sor. Szörnyű volt a reggeli biga-csigámat a pohár kakaóm nélkül megenni. De remélem, legalább hatásos lesz....

Annyira magam alatt vagyok, apával nem jól alakulnak a dolgaink. Amikor abszolút építő jelleggel elmondom, hogy szerintem mit kellene változtatni, támadásnak véli, azt mondja, hogy csak cseszegetem, és hogy nem lesz ennek jó vége. Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, higgyétek el, nem nagy dolgokról van szó, és a tárgya a kettőnk kapcsolatának szorossága, bensőségessége. Próbáltam neki magyarázni, hogy ha szól az ember, azzal esélyt ad a változtatásra, és nem az történik, hogy egyszercsak derült égből villámcsapásként éri a másikat, hogy az ember összecsomagol, és megy.....

Csomót bőgök...... persze rólam van csak szó, mert Babszikát imádja, egész hétvégén vele volt, és majd elolvadt, amikor rámosolygott.

Tényleg, nem is írtam, hogy Babszika pár napja nagyon sokat mosolyog rá és rám is. És szerintem ez már nem az a kis tudattalan mosoly.......már a nézése és az arckifejezése is nagyon sokat változott. Okosodott......kezd az anyjára hasonlítani :D :D

mikegirl
 
 


Sziasztok!
pfranciska:Ez nem lehetett egy leányálom, még nem is hallottam ilyesmiről, de most én is hasonló szituban vagyok és vizsgálgatom a bimbómat nincsenek e fehérek a lyukacskákon....és mióta elolvastam a linket tanulok kézzel fejni, hátha ez segít.

Szombaton én is belázasodtam, Mandala tanácsára felhívtam a cicisegélyt, és Bianka azt tanácsolta, hogy forró vizet tegyek dunsztos üvegbe, és azzal masszírozzzama jobb cickóm felső fele belül egy teniszlabda méretű nagy tömbben feszült, vettem be nurofent az levitte a lázam, vasárnap reggelre maradt a borzasztó fejfájás, elküldtem apát hozzon algópirinint, nem volt még nyitva az ügyeletes gyógyszertár elment az ügyeletre ott adtak neki algópirin injekciót, és mondta az "apa szerint jóképű" doki hogy megnézi a nap folyamán, jött is... apa pont elment a boltba, a doki kb.190 magas szőke szélesválú ténylegjóképű szemüveges doktorbácsi volt aki szép hosszú napbarnított újjaival maszírozgatta fájó kebleimet, gondolom nem csodáljátok ,hogy azóta sokkal jobban vagyok, :shock: :lol: akartam adni neki egy ezrest, de szerintem neki is ugyanolyan jó volt , mint nekem , mert nem fogadta el :lol: , mondtam apának ilyet nyugodtan küldhet máskor is nekem :lol:

Azt mondta, vagy masszírozom én vagy apa, vagy ő vagy bemehetek a nemtom melyik kórázba ahol a csecsemősnővérek megmasszírozzík, de azt nem kívánja senkinek, inább igyekezzünk mi.
azóta maszírozom szoptatok 2 óránként, majd be.....ok úgy fáj, de egyre puhább lesz úgy érzem.
Ha valakinek valami bevált ossza meg velem hátha segít .....

Kép
Kép
zeze
 
 


Nem egyszerű Mikegirl .... remélem megoldást találtok.
Nálunk is hasonló a szitu mindent támadásnak vesz,bár nálunk a Bálint ellátása is a gond.
Ma reggel felajánlotta nagylelkűen ,hogy ma éjjel ő alszik vele és ő lesz az ügyeletes bébicsősz. :shock: néztem is nagyokat....én nem ezt kívánom csak legalább pici segítség este amíg lefekszik vagy hasonló.
Egyszóval is ne sírj ,minden férfi/na j van tisztelet a kivételnek/ egyformán gondolkodik.....és nekem legalább sokat foglalkozik Babszikával.
Anya csak egy van tudod? :wink: az ész tőlünk van :lol:
Valóban mosolyoghatnak már ilyenkor,nekem is sokat nevet rám,sőt Diát kifejezettem imádja neki hangosan kacag :lol:

Érdekes ez a tejdolog......itt van a telepen egy csajszi neki ömlött a teje, de állandóan ordított a kisfia mire kiderült nem tápláló,mert nem is hízott megfelelően a bébi.
De okés akkor küzdünk még kajcsival meg hasfájással is.Ez van!!!!

Ma én is biga csigát ettem méghozzá kakaósat :D :D :D

Kép

Kép
jucu
 
 

 
 

Sajnálom, hogy vannak férjek, akik nem bírják ezt a babaállapotot, én most csak jót tudok mondani a páromról, igaz amióta megismerkedtünk, (13 éve), még nem voltam ilyen elfekvős beteg, mint a hétvégén, lázas nem szoktam lenni,37.5 fölé eddig még soha nem ment, most 39.1 volt, de nagyon jól megápolt, és rendezte a családot, hozott kifőzde kaját mindenkinek amíg én agonizáltam, és aludtam az algópirin injekciótól..és masszírozta a mellemet, és fejte, közben csak bőgtem és bőgtem annyira fájt...,de nagyon becsülöm, hogy segíteni próbált mindenhogyan.

Kép
Kép
zeze
 
 


sziasztok!

ma végre megjött a baba TAJ-kártyája ugyhogy megyek a nagy pénzekért :roll:
ja,meg nálunk kap minden baba 10 ezer ft-os vásárlási utalványt a várostól, amit bababoltokban,patikában meg bizományiban lehet levásárolni...az is valami :wink:

apa nálunk nagyon sokat segít, mondjuk a múlt héten nem is dolgozott, majd meglátjuk mostantól hogy megy nekem egyedül a dolog.Reggi baba éjfél körül meg reggel 6kor eszik általában...
igy azért ki tudjuk magunkat aludni :)

tejcsim van, babó gyarapodik, már a 4 kilót súroljuk :wink: a kórházból 3,5 kilóval jöttünk haza.

mikegirl, jucu
remélem rendbe jönnek a dolgok, kitartás :wink: Kép
nora80
 
 


sziasztok csajok!

Most várjuk a doki nénit, babszikám meg nyugiban alszik, egyenlőre nagyon jó baba....

Mit csináljak állandóan elalszik a cicin és egyszerűen képtelenség felkelteni ilyenkor, ezért vagy ki tudja miért jövöget a tejem de még mindig nem az igazi.Tagnap már nagyon kivoltam emiatt.
Mit csináljak???
Kinek mikor volt tejbelővelése?
Milyen praktikák vannak?
Probálom szívni, de nekem ez az Aventes mellszívóvval valami nem stimmel, egyszerűen nem sikerül. Ezért ne is fejem, mert nem akarom még azt a keveset sem elpocsékolni.
Viszont nagyon sokat alszik....
Ti milyen folíyadékot adtok nekik? Nekem a kórházba cukros víizet mondtak , de nem tudom mennyire jó....
Segítsetek, mert félek, hogy nem elég a tejem neki, sőt biztos és nem tudom mit tegyek?! :roll: :roll: :cry: :cry:

Kép
kis pupu
 
 


Kispupu!
Kitarás és türelemmmm,
én Lindának nem adtam semmit inni a tejcin kívül, most Gergőnek párszor már adtam forralt vizet, meg babavizet.
Szerintem cukros vizet semmiképpen ne adj neki.
zeze
Mandalának úgy emléxem sokszor elaludt a kilánya hátha neki vannak praktikái....

Kép
Kép
zeze
 
 


Szüléstörténet

2007. augusztus 13-án ctg-re mentem, ahol (mint már előtte is) magas volt a vérnyomásom (150/100),
teljesen kába voltam, alig bírtam menni is. A doki meg is jegyezte, hogy nem nézek ki valami jól.
Megvizsgált, a baba nagyon magasan volt, valamint közölte, hogy a vérnyomásom miatt másnap be kell
feküdnöm a kórházba a saját, valamint a baba érdekében. Valahol számítottam erre, de nagyon rosszul
esett. Fel is hívtam a páromat, de a telefonba nem tudtam megszólalni, csak sírtam, mire nagy nehezen
elmondtam mi a helyzet, jöjjön értem, mert képtelen vagyok 40 fokba villamossal hazamenni. Egész este
sírtam, mert a terveim teljesen mások voltak, itthonról szerettem volna a szülőszobába menni.
Az előzményekről ennyi elég is. Másnap reggel felhívtam a dokimat, mondta, hogy egyből a szülőszobába
menjek, felveszi a kórlaphoz az adatokat, előzményeket, majd következik az oxitocin terhelés. A szülő-
szobán a szülésznő fogadott, egy nagyon aranyos fiatal nő, Szabó Katalinnak hívják. (Itthon rátaláltam
az Iwiw-en, most már ő is az ismerőseim között van.) Mikor a doki végzett a papírmunkával a szülőszobába
vettük az irányt (érdekes módon a Márkot is ebben a szülőszobában szültem), Kata rákötött a ctg-re,
vért vett tőlem, majd bekötötte az oxitocint. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy ugye én már innen (mármint
a szülőszobából) nem szabadulok, mire mondta, hogy de, már töltötte ki az EKG-s papírt. Valahogy ettől
féltem a legjobban, hogy küldözgetnek majd mindenféle vizsgálatra stb. Kata kb. 10-15 percenként jött be
hozzám,emelte az oxitocin adagot, a fájásaim nagyon szépen alakultak. Mikor az utolsó emelés is megtörtént,
egyszer csak valami elkezdett a lábam között folyni. Épp jött Kata, hogy végeztünk, mondom neki, hogy
nézze meg, mi folyik a lábam között, mert szerintem a magzatvíz. Benézett, mondta, hogy ez tényleg az,
szól a dokinak. Ekkor levettek a ctg-ről, mentünk az előkészítőbe. De közben iszonyatosan folyt a magzatvíz,
pedig már az alattam lévő lepedőt tette Kata a lábam közé. Kaptam kórházi hálóinget, összeszedtem amit
a szülőszobába szerettem volna magammal vinni, megtörtént a borotválás, beöntés helyett csak kúpot kaptam.
Nemsokára megjött a kúp hatása, majd utána lezuhanyoztam és készen álltam a nagy feladatra. (Erre most sírok.)
Visszamentünk a szülőszobába, Kata újra bekötötte az oxit, és elkezdődött. Szóltam a páromnak, hogy ha gondolja,
akkor nemsokára jöhet, ez meg is történt, de nemsokára el is kellett mennie, de így utólag belegondolva nem is
baj, Kata nagyon sokat segített, nagyon erős fájásaim voltak, szünet alig volt közöttük, de ekkor még egész jól
tartottam magam, egy hangom nem volt. Éppen arra járt az ügyeletes doki, aki megkérdezte Katától, hogy egyáltalán
vajúdok-e, mert szerinte alszom. Pedig nem aludtam, csak két fájás között csukott szemmel pihentem, készültem a
következő fájásra. Közben 3-szor vagy 4-szer tartottunk szünetet az oxitocin adagolásában, ekkor
zuhanyozhattam, sétálhattam, majd 3 órakor megkezdődött az utolsó része a dolognak. Ekkor már tényleg nagyon
erősek voltak a fájások, éreztem, hogy már nyomnom kell. Közben a dokim a rendelését tarotta, szólt neki Kata,
hogy jöhet, bár még "csak" 8 cm-re voltam nyitva. Nagyon hosszú időnek tűnt, míg a doki visszaért, olyan elemi
erővel jöttek a fájások, hogy néha nem bírtam ki, hogy ne nyomjak egy kicsit. Eközben Kata folyamatosan alakította
át alattam az ágyat szülőággyá. A doki is megvizsgált, majd egy kicsit a kezével is tágított, ezután helyet
cseréltek Katával. A doki segített kinyomni a babát, jól belekönyökölt a hasamba, alig kaptam levegőt. Ádám
(ha jól emlékszem) 3 vagy 4 tolófájásra megszületett. Egyből rátették a hasamra és én nagyon boldog voltam.
Pár perc múlva megszületett a méhlepény is. Elvitték Ádámot megfürdetni, megmérni, felöltöztetni. Közben
szóltam a páromnak, hogy ha ráér, akkor jöhet, megszületett Ádám. A tudtom nélkül gátvédelemmel szültem,
amit egyáltalán nem bántam, főleg úgy, hogy másnap már tudtam ülni. De mivel volt egy trichomonas fertőzésem,
egy picit repedtem, úgyhogy pár öltést kellett rajtam ejteni. Mire ezzel végeztek, megjött a párom és nagyon
boldogok voltunk, kihozták nekünk a kisfiunkat, akit együtt csodáltunk. Nagyon boldogok vagyunk így négyesben,
most már elmondhatom, hogy nekem 3 pasim van egyszerre.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Sziasztok!

Egész hétvégén a kezemben volt Fanni, így nem sok szabadidőm volt. Ha letettem sírt, ha felvettem aludt. Így telt a hétvégénk. De ma egyenlőre lekopogom, ma jó kislány :) Alszik egész délelőtt és az éjszakánk is jól telt. Most kihasználom az időt, és gyorsan rendbe kapom a lakást...

Lenne egy kérdésem. Ha aug. 16-án született Fanni, akkor a családi pótlék mikortól jár? Szeptemberre? Vagy már augusztusra is?

horvviki
 
 


És még nem is írtam, hogy mi volt múlt hét szerdán a tanácsadáson. Szóval a kisfiam súlya 4350 gramm volt, a kórházból 3620 grammal jöttünk haza, így 10 nap alatt 730 grammot hízott. A Márknak 3 hónaposan volt ennyi a súlya, igaz ő nem volt ilyen nagy cicibúvár, mint Ádám. És már most azokat a ruhákat adom Ádámra, amit a Márk 3 hónaposan használt. Ja és majdnem lepisilte a doktornénit, engem már 3x eltalált. Most éppen hason alszik és közben pukizik. Mindjárt ennie kell, aztán még 3 óra után is megetetem, napközben fejek, mert 5 órára megyek szülői értekezletre, apa és Márk fog vigyázni Ádámra, ha kell, akkor lesz tejcsi is.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Ja és még egy kérdés nektek minden kajcsi után van böfi, mert nekünk mér ez is nagyon nezen megy!

Na és egy kép: Kép

Kép
kis pupu
 
 


hello!

Kis Pupu: Én is bénáztam a mellszívóval...úgy kell, hogy vákum képződjön, nekem, ha kevés tejcsi van benne, akkor jó rá kell nyomni...próbálgasd és sikerülni fog. Megéri...hidd el! Elsőre nekem is 10 ml jött, éppen a cumisüveg alján volt csak!

Én kis dundim nem hízott sokat, 300 gr 2 hét alatt, most 4770 gr.:)

Jucu: Spok(nem így kell leírni) könyved nincs meg? Abban annyira jól le van írva ez a babákra jellemző nyugtalanság...nekem sokat segített! Meg úgy néz ki, hogy bejön ez is, hogy egyáltalán nem iszok tejet...azóta nincs ordítás!

mamiblue
 
 


KISPUPU
Babszika is bealvós. Hátsimi, fejsimi, száját piszkálom - kicsit finoman meghuzogatom.
Avent kézi nekem sem jött be, én másik mellszívót vettem, elektromosat. Nekem a kórházban megvolt a tejbelövellés, és szép szorgosan fejtem.
Nem vagyok profi a témában, de mintha az rémlene, hogy ilyenkor olyan gyakran kell cicire tenni a babát, ahányszor csak lehet, attól jön meg a tejci :D
Na és persze ahányan vagyunk, annyi féle praktika: tejserkentő tea, tabletta, malátaital, és még ki tudja, hogy mi :D

mikegirl
 
 


Mamiblue
Milyen könyv? Időnként Babszika tök ideg......

mikegirl
 
 


Kinek mikor indult be a tejcsi?
:shock: :roll:

Kép
kis pupu
 
 


Kis pupu: nekem a 6. napon..., mert emlékszem még azon gondolkodtam, hogy mi lesz velünk hétvégén, ha nem lesz elég tejcsi!

mamiblue
 
 


Dr Spock Csecsemő és gyermekgondozása...olyan mint a Suttogó, csak ebben tömörebben vannak benne a dolgok és inkább csak a gondozási részek...ritkán veszem elő, de jó dolgok vannak benne.

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Arra lennék kíváncsi, hogy akinek közületek 1 hónap körüli babája van, kb. mennyit szopik egy alkalommal? Vannak nagy eltérések az egyes szopik mennyisége között?

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Ági
Igen vannak eltérések.80-150g, általában 100-110g az adag. A szélső értékek csak 1-1 alkalommal....

mikegirl
 
 


Sziasztok!

Zeze!
Remélem, mihamarabb túl leszel ezen a cickó-gyulladás-féleségen!

Nekünk még mindig nincs TAJ-kártyánk, pedig holnapután Enikő 1 hónapos lesz!

Ági!
Én nem mérem, ugyhogy fogalmam sincs mennyit eszik. Jobb így. :)

Kispupu!
Szopizzatok minél többet és lesz elég tejci.

Márkanyuka!
A szüléstörténeted megerősített abban, hogy egy normál lefolyású szüléshez semmi szükség nincs dokira....

Viki!
Szerintem augusztusra is jár.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Ági
Nekem fogalmam sincs, hogy 1-1 lkalommal mennyit szopnak a fiaim... csak heti 1 mérés van...
Ha fejlődik rendesen Eszter, akkor szerintem felesleges minden szopit mérni... Te se eszel mindig ua. mennyiséget...

Kis Pupu
Nekem úgy az 5-6. napon... de ugye én dupla ingert kaptam...
Böfi... én nem mindig böfiztetek minden gyereket...

Mamiblue
300g 2 hét alatt.... az nagyon jó :lol:

Az, hogy nálunk alszanak éjszaka, az "idomítás"... este kapnak cicit+tápszert... éjszaka, mikor ébredtek, csak vizet kaptak, semmi babusgatás... aztán ők is rájöttek, hogy jobb dolguk van kialudt anya mellett, mint egy kialvatlan sárkánnyal...
Vendég
 


Sabine, profi módszer!!! Tápszert napközben is kapnak Valentin és Felipe? Mert mintha úgy emlékeznék, hogy kapnak. Ne haragudj a kíváncsiságomért, ez azért van, mert Eszter 1 hete kap pótlást, ha szükséges és ezt onnan tudom, h mindig mérem szopi előtt és után. Máshogy hogy lehet tudni, hogy kell-e tápi és ha igen, akkor mennyi? Eddig minden másnap volt csak szükségünk pótlásra, az anyatej minden alkalommal az első.

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Ja, mert akkor nem méricskélnék én sem mindig. Főleg éjjel megterhelő, meg amikor Eszter rúgkapál, na akkor aztán nagyon nehéz.

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Pupu, nekem fogalmam sincs, honnantól volt már nem előtej. Ha Máté nyugodt, szerintem nyugodj meg Te is.

Franciska! Nehogy lecsússzatok az Anyasági támogatásról!! Nézz utána, a kh-ban nekünk mondták, hogy erre figyeljünk, mert van valami jogvesztő határidő a benyújtásra.

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Sziasztok!

Segítsetek! Holnap mennénk intézni a pénzügyi dolgokat! Hova milyen papírokkal induljak el? Van munkahelyem, de mivel egyéni vállalkozó is vagyok, így azt mondták, hogy ők nem intéznek semmit. Intézzem el saját magam. Igazán kedvesek mi? Még szerencse, hogy egy barátnőm felajánlotta, hogy elmegy helyettem.

Ági!
Eszterke 6 hetes átlagban 100-110gr-ot eszik alkalmanként. Sajna most már ez teljes egészében tápszer, mert nincsen tejcsi!
Jól fejlődik heti kb 200gr. hízás. Ma lesz ismét mázsálás.

Kriszti

Kép
Kép
bkrisztike
Budapest
 
 


Ági
Napközben cicike csak...
Az esti 11-es etetésnél kapnak szopi utám még tápszert... általában 60-70 g fogy... szóval nem nagy mennyiség, de elég ahhoz, hogy éjszaka alvás legyen...
Nappal a 3 órás időközöket kibírják...
A minden evés utáni méréshez nekm nincs ingerenciám...

Szerintem, azt próbáld ki, hogy pótlás helyett inkább 2-2,5 óránként cici... napi 5-6 pisis pelus legyen... heti kb. 150 g hízás...(nem kell az 1 kg-s hízásokat alapul venni...)

Nálunk az igény szerinti szopi megdőlt... én nem vagyok képes 2 gyereket úgy ellátni... inkább 1 evésnél pótolok tápszerrel... és mindenki alszik éjszaka nyugodtan...

Ha csak 1 lenne, lehet másként csinálnám...
Vendég
 


Kriszti
Papír ügyben nem tudok segíteni... én semmit nem kapok....
Akkor nem is szorgalmazom, hogy a fiaim a magyar jogszabályok szerint is anyakönyvezve legyenek... argentín papírok rendben....
Vendég
 


Sziasztok!

Délelőtt elkiabáltam a dolgot... Fanni egész délután nem aludt. Most kb. fél órája aludt el, addig nézelődtünk, félálomban voltunk... Nektek is egyre többet van fent babszikátok? Mert mi kb. egy hete nagyon élénkek vagyunk napközben. Pár napja szinte egész napra lefoglal, és nem nagyon tudok semmit sem mellette intézni.

Holnap délelőtt megyünk be a munkahelyemre intézni a dolgokat, a papirokat leadni. Kicsit félek tőle, hogy fogja bírni Fanni. Budaörsre kell mennünk (3. kerületből), és ráadásul le van zárva a rakpart... nem tudom mennyi ideig fog tartani. De muszáj elintézni, ha pénzt akarunk látni :)

Én sem nézem, hogy mennyit eszik Fanni egy-egy alkalommal. Hol többet, hol kevesebbet (időben tudom csak megsaccolni). De az szemmel látható, hogy szépen kezd kikerekedni :)

horvviki
 
 


Sziasztok,
köszi a tippeket mellgyulladásügyben, most már sokkal jobb, remélem, talán tényleg elmúlik. Tegnap délután megint belázasodtam, olyan gyenge voltam, mint az őszi légy. De mára sokat javult a helyzet, már a mellem sem érzékeny, és lázam sem volt. Szóval remélem, tényleg ennyi volt, kopp-kopp. De nem szeretnék még 1x ilyet. Ezek után a tejkőről szóló történetet már el sem merem olvasni. :(

Kispupu,
nálunk is folyton elalszik a cicin a babó, ezért egy-egy szopizás közben, amikor elpilled, mindig többször is büfiztetünk. Ez azért is jó, mert ettől egy kicsit felélénkül, és megint kajál egy sort, meg azért is, mert valamelyik alkalommal csak sikerül némi büfit kinyomni. :wink: Nekem egyébként a 3. napon indult be a tejcsi, de gondolom, ez is egyénfüggő.

italoman
 
 


Ági!
A jogszabályban 180 napot írnak...

Viki!
De legalább fél 8-kor már alszik Fannid! :) Enikőm tegnap 23-ig húzta. Ma talán korábban kidől, mert ő is sokat fenn volt délután. Elég kábán fekszik az ölemben...

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Sziasztok!

Gyors bejelentkezés. Az éjszakánk fantasztikusan szar volt. Lala tartotta a 3 óránkénti ébredést, csak Vivi közben belázasodott, folyt az orra, nem kapott levegőt, így nyüglődött. Cirka 2 órát aludtam. Azt is részletekben. Nappal meg a láza ellenére egy igazi kis ördögfióka. Most is fetreng meg nyüzsög ahelyett, hogy aludna.

Látom sok mindenkinél megy az együtt alvás. Nálunk a kiságy nem csak dísz!!! A ruhák vannak benne... :P :lol: Ha mellettünk alszik a csöpp akkor tovább alszik, és nekem is jobb fekve szoptatni. Tudok aludni közben. :D

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Sziasztok

Extra szar idő megint :?
Az éjszakánk kopogjamle jó volt ,1× ébredt és 21.15 kor evett este.
Lehet hallgatok Majd Sabinera és kiprószálom vizet......de kis dömpim szerintem nem bírná. :P

Most nagyok at kacag az ágyában......jóllakott remélem.

Ági
Nálunk már 100ml alá nem megy egy étkezés sem.Nagyátlagban 120-140 között,de egy két kiugrás szokott lenni.

Betegeknek jobbulást ,sok gyógytündért.

Hej háj ...mmmm ..hej...höö..he... nah most épp ezen rötyögök ..jött egy göögö is. :lol: :lol: :lol: Megzabálom minjá.... :P

Kép

Kép
jucu
 
 


Sziasztok! Jó reggelt!

Krisztike, anyasági segélyt és családi pótlékot az Államkincstárnál kell intézni, a TGYÁS-t az OEP-nél, vagy MEP-nél.

Zeze, jobbulást!

Ági, én sem mérem hogy egy-egy evésnél mennyit eszik. Alig győzöm cserélgetni alatta a pisis-kakis pelusokat, tokásodik a kisasszony, úgyhogy eszik-hízik rendesen, majd csütörtökön megyünk tanácsadásra ott lesz mázsálás.

Kispupu, nekem a második nap a kórházban már mérhető mennyiségeket evett. Ott azt mondták, hogy az előtejből nincs annyi, hogy mérhető mennyiségű legyen. Lehet azért lett olyan hamar tejem, mert Adrienn a szülőszobán azonnal szopzni kezdett.

Együttalvás: nálunk is játszik :oops: Pedig megfogadtam, hogy Adrienn már nem fog velünk aludni, oda is tetettem az ágyát a mi ágyunk mellé, de valahogy mindig mellettem köt ki. Ez van :wink: Nekem is kényelmesebb fekve szoptatni, sokszor már csak azt veszem észre,hogy régen befejezte a kajálást és alszik tovább, meg persze én is bealudtam közben.

Franciska, tegnapelőtt Adrienn is este 11-ig ordított torka szakadtából. Aztán tegnap szerencsére tegnap 1/2 9-kor beájult, mert akkor már én is nagyon kész voltam.

Nektek nem fáj a derekatok? Nekem egyáltalán nem fájt a terhesség alatt most meg este már annyira fáj, hogy tegnap is alig vártam, hogy lefekhessek.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Én tegnap kipróbáltam megissza-e a tejcit cumisüvegből. Hát, ugyanazt csinálja, mint amit a nővére is csinált. Elszórakozik a cumival, de nem szív ki belőle semmit.

Mondjuk nálunk nincs cumi se...

Jucu, olyan édesek amikor így elkezdenek gügyörészni. :lol:

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Hát... tegnap este is kihúzta még majdnem 11-ig a kisasszony. Hogy aztán éjjel 3-5-ig is bulizzon, az már extra szolgáltatás volt. Ráadásul, ha alszik, akkor sem tudok tőle aludni, mert akkorákat nyög, hogy hihetetlen. Ezért raktak ki minket a fiúk a közös szobából...

Robcsi!
Nekem nem csak a derekam, hanem a bal vállam és csuklóm is készen van, merthogy ott szoktam tartogatni a leányzót...
aki most bezzeg bír szunyálni... amikor én már nem tehetem meg.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Na most vagyok az idegbaj határán... :cry: :cry: :cry: Úszik a lakás, későn keltünk, nem lett kész az ebéd, mire apa elindult dolgozni. Ez utóbbi is csak azért, mert azon kívül hogy ssst, meg ne sírjál, másképpen nem tud megvígasztalni egy üvöltő pocakfájós gyereket... :evil: :evil: Miután elment dolgozni és bevágta maga mögött az ajtót, annyira még futotta neki, hogy felhívott és közölte, hogy reméli nem csak azért kellett a két gyerek, hogy legyen kifogásom, hogy miért nem csinálok rendet a lakásban és miért nincs kész a kaja... :evil: :evil: :evil: :evil: Ja és csodálkozik, hogy fáradt vagyok, mikor éjjel kelek a beteg nagyobbikhoz+a kicsihez+ még ráadásként még aludni sem hagy apa, mert, hogy annyira kíván, meg stb... :oops: :evil: Amikor meg mondom neki, hogy sikerült délután 3 órát aludni a csajokkal, akkor meg viccesen megjegyzi, hogy persze aki megteheti... :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Bocsi, hogy leírtam, de muszály volt. :cry:

Na megyek takarítani...

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Szaisztok csajok!

Köszönöm az infokat! Még egy kérdés egyhetesen mennyit ettek egy alkalommal a babák?
Még nem nagyon van tejcsi ügyben változás , próbálom fejni is hátja.....előbb 10ml letudtam fejni. Nem sok, de még mindig nálunk rekordnak számít.
Babóca nem sír, meg nyugodt, sőt széklet is van, de nem hiszem hogy ez a csöp mennyiség elég lenne neki.
Ma kapunk tápszert, de ha nem muszály nem akarok adni. Mikor tudom azt vagy miből, hogy szükség van már rá? :roll:

Kép
kis pupu
 
 


Rita, a te férjed az én férjem? Vagy a tiéd az enyém is? :lol: Vagy csak idióta férfiak?

Kispupu, ha jól emlékszem még a kórházban Adrienn 40-50-60 ml-eket evett. Viszont, ha nyugodt a baba, van elég pisis-kakis pelus semmi esetre se adjál neki tápszert. 1 hetesen még nagyon picike ám a gyomruk, kevéssel is jól laknak.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Kispupu,
szerintem se adj neki tápszert, ő maga fogja beállítani a tejmennyiséget, csak türelem. Ha van elég piszkos pelus, az jó jel, a többit meg a kötelező mázsálásokon majd úgyis meglátod. Ha jól fejlődik, ne is törődj mással! Ahogy Robcsi is írta, én sem mérem itthon (a védőnő kifejezetten kérte is, hogy ne tegyem), elég a hivatalos mérlegelés. Ja, és nekem is rögtön a szülőszobán mellre tették, tényleg lehet, hogy ettől indult be hamar a tej. Nálatok hogy volt? De a lényeg az, hogy ne aggódj, hanem etesd, amikor csak kéri, és bizti belejöttök. :wink:

italoman
 
 


Sziasztok!

Ági!
Szerintem az egy alkalommal szopizott tejmennyiség negatív rekordját az én lányom tartja.Nem mérem gyakran, csak időnként kíváncsiságból.90-nél többet még sohasem evett egyszerre, azt is csak ritkán. Többnyire 60-at eszik, de van hogy még kevesebbet. Többet egy úristennek sem tudok beletömni, öklendezik tőle. Viszont továbbra is 1-1,5 óránként kéri a cicit, ha nyűgös még gyakrabban, ha jól beájul akár 3-3,5 órát is kibír napközben. Éjszaka tartja a 3-4,5 órás evéseket. Ma 1 hónapos a kisasszony és 1 kilóval nyom többet mint születésekor.

Kispupu!
Nekem az 5. napon indult be a tejcsi, a lánykám már akkor is keveset evett egyszerre ( 30-40) de azt gyakran. A cici ehhez szépen alkalmazkodott, nálunk bevált az igény szerinti szopi.


Ma akkora adag kakit produkált, hogy ilyet még nem láttam. A háta közepéig ért a trutyi, amit aztán sikerült felkenni a nyakáig. Minden szaros lett, beleértve a tegnap felhúzott friss lepedőt is. A nagyját letakarítottam, aztán amíg kimentem a kiskádért, hogy lefürdessem, beleraktam pelenkába csavarva a hordozóba. Mire visszaértem a fürdőszobából telepisilte a hordozót, így annak is moshatom a huzatát... Egyébként ilyen téren rosszabb mint a fiúk voltak. Vagy megvárja, hogy lekerüljön róla a peleka és akkor pisil, vagy megvárja a tisztát és rögtön telecsurgatja. Ezt minden nap többször... :evil: Anyagi csőd!!!
bee73
 
 


és a szüléstörténet:

2007. szeptember 4-én reggel 6-kor indultunka kórházba, mivel már túlhordásba voltam a doki befektetett. Egésznap ott volt velem a párom, meg a csalad hátha lesz valami. Vizsgálatnál szűk két ujjnyi voltam, Ctg-n nulla fájás....Uh-, mindent rendben találtak. Amnioszkópiát is igértek én meg csak vártam és vártam,mondván utána felhívom a dokim, hogy mi van. Közben a fél család távozott hiszen az osztályos orvos azt mondta ma még tuti nem lesz baba.
Majd már 3-4 óra lehetet rákérdeztem a vizsgálatra, erre közölték inkább csak holnap reggel. OK.
Felhívtam a dokit, és mondtam neki mi van, a Ctg-n nulla fájás, pedig egésznap mensis görcseim voltak, plusz véreztem, de erre is az volt a válasz hogy a vasárnapi amnioszkópia miatt.
Megbeszéltük a dokimmal, hogy várunk egy órát majd azt hazudom, hogy jobban görcsölök, hogy újból megvizsgáljanak, Ok.....Ez is megvolt. Nyuaglomba hazaküldtem a párom, meg anyut, hogy menjenek csak nem lesz baba.
Párom még viccelt is, hogy tuti fél útról jöhet vissza.
Alig, hogy elmentek néha belenyílalt a hasamba, gondoltam elkezdem fogyelni, közben ismerkedtem a szobatársakkal.
Párom hazaért és hívott, hogy minden ok, közebn újabb görcs jött, amit pon elkapott a nővér is, mondta ha letettem menjek megnézett. Letettem a telcsit, irány a vizsgáló. Kb fél hat lehetett. A doki megvizsgált és beszédes arcot vágott, majd közölte mehetek le a vajúdóba, szűk három ujjnyi vagyok. Összeszedtem a kis cuccom, majd irány a vajudó.
Lementem és a fájások öt percenként jöttek, közben értesítettem a családot, hogy lehet visszajönni:)
A fájásokból nem sokkal később 2 percesek lettek. Közben osztáylátadás volt és jött az éjszakás, hogy megvizsgál. Kérdezte, hogy elfojt-e a magzatvíz, mire mondtam, hogy nem. Abban a pillanatban hatalmas pukkanás és minden csurom vizes lett. Hívták a dokimat, hogy jöhet.
APA megérkezett, majdnem hétkor, ami nagyon jó volt,mert sok erőt adott és sokat segített. Nagyon ari szülésznőm volt és modnta csak arra várunk, hogy renbe tegyék a szülőszobát és mehetünk is át.
Átmentük és én egyből birtokba vettem a labdát, a szülésznő meg közben elárulta azárt aggódik, hogy befut-e a doki?!
De megjött kb. 8 körül, mondta most már négy ujjnyi. Innentől kezdev nem nagyon vagyok képben, csak arra emlékszem, hogy a párom egyfolytában azt magyarázta nézem majd meg 22:10-re baba lesz.
Újabb vizsgálat a fájás közebn doki: a fejét fogom, de még minimumm egy fél óra mire a feje ok lesz. na negyed óra múlva a szülésznő úgy szaldt érte. Beállt a feje és indult a nehez....erre nem is emlékszem, csak arra, hogy két fájás közben
elaludtam:) :oops: :oops:
Majd a vége következett és három nyomásra 22-10 percre megszületett szerelem csupor!!!
Kiderült, hogy a köldökzsinór tényleg a nyakán volt, de szerencsére jó hosszú volt, így nem lett belőle baj.
majd a küret és a varrás következett, én meg közben csak csodáltam Mátét, ahogy apa karjaiban ismerkedett a világgal. Utána magunkra hagytak és innentől egy család lettünk. Éjjfélig együtt voltunk sé egyből cicit támadtunk.....Azóta pedig minden egyes nap borzasztón boldogan és még kiscit fáradtan telik.
De azóta is arra gondolok, hogy megérte megkérni Mátét, hogy a szülésnél segítsen. Hihetetlenül jó volt, hogy alig négy óra leforgása alatt nekem is siekrült egy új kis csodát a világra hoznom!!! :D :D :D

Bocsi, hogy ilyen hosszú lettem........... :oops:

Kép
kis pupu
 
 


Kis pupu
Fejés helyett jobb módszer, ha folyamatosan, igény szerint szoptatsz... méricskélés helyett azt figyeled, hogy van-e rendesen pisike, heti 100-150g hízás van-e....
Vendég
 


Sziasztok!

Itthon vagyunk mi is, és végre géphez jutottam.
Köszönjük a gratulációkat! ::D :D :D :D
Nagy élmény volt a szülés, hát még utána karjaimba zárni a kicsikénket...
Én is gratulálok az utánam szülőknek, kispupu, gyönyörű babátok van!
Nálunk is megkezdődtek a hétköznapok. Kábé 3 óránként eszik a lányunk, éjjel-nappal. És hát hasfájások, görcsök is előfordulnak.
Visszaolvastalak titeket, és láttam, hogy többen közületek bimbóvédővel szoptattok, akárcsak én. Nekem a kórházban azt mondták, túl kicsi a mellbimbóm. A dobozán azt írja, ideiglenes használatra. Azt hallottam, hogy idővel nagyobbak lesznek, és el lehet hagyni a használatát. Ti hogy vagytok ezzel? Még mindig használjátok?

Kép
tipetupa
 
 


pattogo, ismerős a próblémád. Csak kiváncsi lennék, hogyha a pasik lennének otthon egésznap a babóval, és még minket is kikéne szolgálniuk, hogy bírnák. Mert ha én elmegyek vásárolni, kb. 30perc után már hív a párom, hogy mikor érek haza. :x

Képzeljétek, sokkal kevesebb lett a tejem, szopi után mindig tudtam fejni 80-100-at, most pedig örülök ha 30 még kijön, és mindig vajszínű volt a tejem, most pedig hófehér. Biztos hogy Dani is érzi hogy gyengébb, mert 1,5óránként szopizni akar. Nemtudjátok mitől lehetett ez a változás?

Tegnap megvettük az ülőgarnitúrát, és a lámpákat :lol:
Ma pedig bejártam az egész várost, de sehol nemkaptam dupla karnist :x

Már néha fogalmam sincs, hogy mit főzzek, csajok tippeket kérek :wink:

Apa hasán alszom a legjobban :lol:
Kép

Kép
mona76
 
 


Segítene valaki, hogy kell nekiugrani a babakötvény kérésének :roll:

Danit már annyira elrontottuk, hogy csak ugy alszik el, ha mozog valami a feneke alatt, akár a karunkban, vagy a babakocsiban. És valaki mindig legyen körülötte, mert ha senki nincs a látókörében, akkor nagyon nagy pityergés van :cry:

Kép
mona76
 
 


Sziasztok csajok!!!

Gyors visszaolvastam.

Bimbóvédő - nekem nem fogadja el az eredeti bimbit, a védőhöz képest túl kicsi. És ekkora volt, szóval nem nőtt. Pont a ma délutáni szopinál is próbáltam. :(

1 hetesen a szopi mennyisége kb. 10-20-30 g

Babszika az elmúlt egy héten 310g-ot hízott :D

Dupla karnis - IKEA-s nem jó?

Igény szerinti szoptatás - egy gyerkőcnél sem egyszerű.

Kispupu - születéstörténet nagyon szép.

Éjszaka - sajnos mi is három óránként kajáltunk. :( Napközben bezzeg a kis drága bírja tovább is.... Most per pill cirkusz maximusz van, úgyhogy király éjszaka elé nézünk.... :( :(

A nappalok egyébként mostanában nálunk is nehezen telnek. Hétfőn szinte SEMMIT nem tudtam Babszika mellett csinálni....

Ma volt a gyerekdoki. Rotavírus - azt mondja, hogy más oltással együtt szokták adni, de nem szuriba, hanem szájon át. Szóval felírta a receptet, kiváltom, és okt 2-án, ha megyünk a 2 hónapos oltásra, akkor ott a rendelőben megkapja. Ja, és azt mondta, hogy fél éves koráig meg kell kapni a gyerkőcnek, mert igazából ez a vírus piciknál okozhat nagy-nagy kiszáradást - még a víz sem marad meg bennük, és akkor kórházba kell menni.
Agyhártyagyulladás - azt mondta, hogy ezzel nem kell sietni, hiszen most még nem mozgunk olyan környezetben.
Viszont mondott még egy másik oltást, amit érdemes - pneumococcus - bocsi, de nem emlékszem, lehet, hogy nem ez, Sabine kérlek javíts ki - ami agyhártyagyulladást, középfülgyulladást, stb-t okozhat. Na azt is kérjük majd mi később.

Ja, és megbetegedtem. Mandulagyuszi. Antibiotikumot szedek, és rettegek, hogy Babszika mikor kapja el. Apa ma itthon maradt velem, hogy ne kelljen a néhány hetes Babszikát egy csomó beteg ember közé becipelni. A dokink soron kívül behívott, rendi volt, így is alig értem haza a szopi időre. Persze amikor kijöttem több ezren szúrtak le a tekintetükkel, és hallottam jó néhány megjegyzést.....

Na, megyek vígasztalni, apa már nem bírja....

mikegirl
 
 


Kép
Mai napunk mintha könyvbe illő lett volna.Nagyon jófiú volt BÁlint,cici büfi vigyorgások ,gagyarászás/megjegyzem most is zaba után vááááááá üüü höö megy és kacag/pedig 150 behúzott.
Voltam szülőin ,de már rohantam is haza a végén,gondolván biztosan ordít a drágám,de csak akkor kelt fel. :lol:
Jó lenne ha sikrülne beállnunk végre.
Bimbivédő : nekem már néha néha elkapja , és ma pl.70 szívott belőle de közbe egy csomó szanaszét spriccelt. :lol:

Kis pupu
Szopi , és ha van elég pelus nyugi.Főleg ha baba is nyugodt.
Tápit nekünk a védőnő mondta csak akkor adnak ha heti gyarapodás 1-2-3 hétig nem nő 10dkg vagy alatta van.
De azerintem ez is igényfüggő,ha annyit kíván annyit kap.Pont ma olvastam LLL liga lapján ki így ki úgy hízik.Sokféle oka van.
Én most ráálltam a kétcicis szoptatásra és a közbeni 2ú büfira minima,és nem fejek már.Azt hiszem beállt a cickó :wink:

Mikegirl
Jobbulást neked,igyekezz sokat pihizni Babszika mellett!!!!

Pattogó
:twisted: :? Sajnálom ....ő is csak férfi és nem gondolkodik mielőtt megszólal.De hidd el hamar bocsánatot kér ha rádöbben mekkora lükepék volt.

no megyek mert ebből nem lesz alvás ha nünüzik és váááá*z gat.
puszi
jah ..ma nem volt kakis pelus...ilyen még nem volt. :?

Kép

Kép
jucu
 
 


Sziasztok!

Ki se látok a fejemből. Annyira fáradt vagyok, hogy csak tutira lézengek, mint egy zombi a temetőben.

Pattogo: minden férfi ilyen, nyugi! Épp ezért mondtam, kár elhagynom az enyémet, mert csak ugyanilyet találnék. Néhány apró különbséget leszámítva alapjaiban egyformák. A Jóisten nem sok időt pazarolt a termtésükkel, az biztos! De a tesztjárat nem sikerült túl fényesre... aztán meg biztos úgy gondolta, ha ez elkelt, elfogy a többi is.... és hát basszus igaza lett... :twisted:

Gyönyörűek a babák, mind!!!

Nálunk most van az az időszak, amit eddig mindegyiknél kiélveztem, miért az utolsó hagyná ki(????!!!), és ez nem más, mint a cicin alvás, aztán ordítás teli torokból, hogy kaját akarooooook!!!!
Az utóbbi két nap egy óborzalom!
Szopik 40-50-et, aztán beájul, lerakom és nem telik el tíz perc, már ordít. És ez ismétlődik addig, amíg jól nem lakik. Akkor elalszik. Eddig vártam mi sül ki a dologból, de most este már nem bírtam cérnával, úgyhogy bepróbálkoztam a jól bevált módszeremmel.... pucérra vetkőztettem, én is nekivetkeztem és úgy szopiztunk. ez a bőrkontaktus kicsit jobban éberen tartja a babákat.
Anno én is próbáltam az arccsipkedést, talpmasszírozást, körbeforgatást... de semmi nem vált be. Ez volt az egyetlen, ami úgy ahogy hatott.
Akinek bealvós a babája, annak ajánlom.

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Asszem megyek, mert most alszik a kis terrorista, addig lezuhanyozom és megyek alukálni. Sajnos a négy kávé sem tart örökké... éberen..... meg aztán úúúúúúúúgy fáj a hasam.... :cry:

Jó éjt lányok! Legfőképp nyugodalmasat! Mindannyiótoknak!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Jó reggelt csajok!Szépet,jót meg minden....

Apa már ma reggel énekelte a Neoton slágert
" 220 felett senki ........"
Szerinte nemsokára ide jutunk. :oops:

Bálint azt hittem esti 150 után szépen bealszik,hát rosszul gondoltam.Este 22 körül már replikás hiszit volt,nyavajával,bealtattam...de nem telt egy óra és óriási panasszal kezdte sírást,apa vállára úgy cuppant rá ,hogy csoda volt nézni.Gyorsan még 100ml lehúzott és végre elaludt éjfél előtt.
De 3.30 kor hasika ébresztette,át akartam verni cumival ami 4-ig ment és akkor cicike,majd 6.30 kor ismét cicike.De ekkor már úgy vakartam le róla 160ml után.
Ennyit szerintem egy malac nem eszik :shock: :lol:
De ma elkísérem barinőm oltásra és beszélek doktornénivel.
JÉ bealudt most magától juppijáéééééééééé

Átléptük az 5 kg-ot. :shock: reggeli súly.5.02kg ami azt jelenti múlthét óta 400gr hízott.Mi lesz belőlünk??????
No gyorsan összepakolok kicsit és iszom egy kávét.

Mandala
Ezt nem is hallottam,de köszi az ötletet.Ha ilyen gondom lesz újabb praktika jó a mellényzsebből elővéve.
Nem irigyellek,te szegény.....akkor nálad se sok pihi van mostanában? :roll: :oops:
Mitől fáj a hasad??Sebed?

Én holnap megyek kontrollra............ :cry:

Kép

Kép
jucu
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: