Jó reggelt lányok!
Ma én is kicsit tevékenyebben indítottam a reggelt, már felhívtam apukámat is. Mostanában szoktatom hozzá, hogy csak hetente 2x hívom. Vasárnap után, most nyúltam a telefonhoz, igaz, nagyon nehéz volt megállni, de muszáj!
És nem volt letolás, semmi, sőt mondta, hogy tudja, jól vagyunk, így nem aggódott. Volt a hugom nála, lehúzták az ágyát, meg kimosták, ez nagy segítség a hugomtól, mivel én csak aug 20-án tervezek elmenni hozzá, és akkor is már csak Danival. Mindjárt fel is hívom hugimat, hogy megdícsérjem!
Jucikám, hát hallod, tényleg mindent kivasaltál?! Én is annyira hülye vagyok, nem bírom megállni, erre a hűvösre vártam, így nyitott teraszajtó mellett könnyebben ment.
Csak most valahogy mindig az jut eszembe, bármit is csinálok, hogy nem volna szabad ennyi mindent, ilyen intenzitással csinálni, félek, hogy a baba megsínyli. Aztán azon agyalok, hogy igazán mivel is árhatok? Hogyha nem fáj semmim, odalent is minden rendben van, akkor okozhatok neki problémát?! Inkább csak az elhanyagolás a tuti!
Hú, én is kíváncsi vagyok, mint mond a pszichológus! Nagyon jól tetted, hogy megkérdezted!!!
Én is azt mondtam, hogyha még egyszer valami - persze nem lesz - baj történne a picurral, tutira el kellene mennem, mert azt már nem bírnám ki. Biztosan segít a tanácsaival!
De irigyellek Ágiék miatt! Én este 6 után már egyszerűen energia híján vagyok, nem fogok bejutni hozzájuk. Pedig Mesit is olyan jó volt látni!
Tudod, az jutott eszembe, hogy erről is látni, mennyire összekovácsolódtunk a több, mint 1 év alatt.
Mivel tavaly nem mentünk be egymáshoz látogatóba! Most meg mindenki megpróbálja meglátogatni a frissen szült anyukákat, és ez annyira kedves!!!
(Sőt, én azóta sem jutottam el szégyenszemre babalátogatóba sem hozzád, sem Bufohoz, pedig nagyon terveztem annak idején!!!)
Virág, de drága vagy!!! Húúú, nagyon-nagyon megköszönném!!! Sajnos anyósomék sem mennek mostanában ki, tavasszal meg azért nem szóltam nekik, mert kolleganőm ment Bécsbe, azt hittem, ott tutira talál majd, de nem. Így lemaradtam a németországi lehetőségről.
Krumplis gombóc... hmmm... hát, jó kérdés... szerintem igazad van teljesen!!! Szilvás gombócot már csináltam egyszer, na, akkor így böngészem a neten.
Tényleg, én is akartam írni, hogy fogytál ám! Az arcodon látszik! És hogy megnőtt a hajad is!!!
A has... sajnos onnan baromi nehéz leküzdeni a fölös hurkákat. Nekem is mindig ott áll meg, na meg persze a fenekemen, ami már tiszta lukacsos meg hurkás.
Lányok, Ti szoktátok nézni a Paprika TV-t? Én imádom, annyira jókat tudnak főzni!!! Tudom, már előre, ha otthon leszek...
Ma banános sütit akarok csinálni, azt is ott láttam, tök egyszerű, fel is teszem majd a topikba!
Végre este azért beindult a picur (Jucikám, igen, picit valóban megnyugodtam, de ezt eljátszani minden nap... tényleg nem könnyű lelkileg)!
Most is már mocorog, csak az a fura, hogy nem olyan intenzitással, mint hétfőn meg kedden. Tényleg mindig az jár az eszemben, vajon minden OK-e neki odabent?! Úgyhogy el is megyek 4D-s UH-ra 2 hét múlva. Csak most azon filózom, hova menjek. Tavaly a Schöpf-Méreiben voltam, 13.000, és ezért adnak kis képeket, dvd-t, és a képeket felteszik egy weboldalra. Nagyon alaposnak tűntek, hisz ott derült ki a probléma!!! Talán visszamegyek oda.
Na,
Bufo, akkor Rád is szép kis nap vár! Mosás, főzés... nekünk is tök üres a hűtőnk, este főznöm kellene, de néha már olyan ötletszegény vagyok.
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
Ha eljutok odáig, hogy kitalálom, mit együnk, akkor már nincs gond!
Ja, lányok, a családi sztori a mai napra...
Tegnap anyósom, apósom nálunk voltak, megnézték a fürdőnket, ahogy alakulgat...
Aztán valahogy elszóltam magam, hogy: "hogy fogok én majd a jövőben a baba mellett főzni is a Daninak?"
Erre közölték, hogy lesz nekem időm ám erre is!
Lányok, néha úgy érzem, hogy el vannak varázsolva! Apósom is azt mondta, addig örüljek, amíg dolgozhatom... hát, lehet, hogy én vagyok ilyen energiaszegény, és nyűgös, hisztis?
De valahogy úgy gondolom, egy csecsemő mellett nem igazán lesz túl sok időm arra, hogy a lakást ilyen rendben tartsam, és mellett mindig legyen meleg étel otthon. Szóval, főzési segítségnek úgy látom lőttek, pedig azt hittem, majd erre azt hallom, majd főz ő nekünk néha napján.
Áááá, lányok, meg vagyok én áldva! Anyukám bezzeg egyből mondta, hogy kivesz 1 hét szabit, és jön, hogy nekem ne kelljen semmivel sem foglalkozni, csak a babával, és magammal.
Na megyek, sajnos muszáj dolgozni is valamikor!
Puszilok mindenkit!!!