Új privát üzeneted érkezett!

Adri
Én is messziről mennék. Engem ráadásul sofőr :lol: vinne, mert vannak helyek, ahol nem vezetek... :roll:

Kozmetikus....szerencsés vagyok vele, mert itt lakik a szomszéd utcában. Felhívtam, hogy mikor mehetnék, kérdezte, hogy mikor nem szoptatok. Mondtam, hogy most épp nem, és már mehettem is. Ha már ott voltam, akkor meg is masszírozott...tök jó volt. Már csak a fodrászt kéne elintézni, de az kicsit nehezebb lesz.

Ja, és mire hazaértem, Bori már nem aludt, hanem dolgozott az apjával. Meglátott és rögtön megéhezett.... :roll: Hazajött a tejcsárda, rájött, hogy akár ehetne is. Addig eszébe se jutott..
Evett, aztán nézelődött, én megfőztem, elfáradt, letettem aludni, mi pedig megebédeltünk. Mindjárt dél, de nekem már csak a mosogatás van hátra. Tök rendes gyerekem van!!!
Mosogatás után assszem elmegyünk sétálni és veszünk Infacolt, mert egyre jobban zavar az éjjeli nyöszörgése. Jó lenne, ha kicsit többet tudna pukizni szegény... :roll:

Ja, és rászokott a drágám, hogy mindig fürdés után rakja tele a pelust, meg a bodyt, meg a rugit, meg az ágyat.... :shock: Tegnap épp az én ágyam is kapott, mert épp ettünk. :roll: Mostanában a Vanish szappan a legjobb barátom...köszi a tippet. :lol:

Megyek, elmosogatok és járunk egyet, hogy ma ne sötétben sétáljunk.

Valaki kérdezte, hogy vettem e bundazsákot. Nem vettem, hanem kaptam kölcsön egy 56-ost, meg kaptunk ajándékba egy nagyobbat. Egyiket se használtuk még, mert szerintem ahhoz még nagyon meleg van. Így is mindig leizzad séta közben, mert állandóan túlöltöztetem... :roll:

Nálatok lesz keresztelő? És ha igen, mikor? Én szeretném december elején, de addig még harcolunk egy kicsit a zurammal ezen a témán... :roll:

marek
 
 


Sziasztok!

Nymalac, hát berottyantok, mit műveltél a dedekkel? :D :D Ó, ha ilyen progi került volna a kezeim közé, én is hasonló rosszasságokat műveltem volna. :D

Ma ismét jött a gyerekorvos is. Rákérdeztem a csípőszűrésre, azt mondta, az még ráér 3 hónapos koráig. Mire mondtam, hogy oké, hogy ráér, de arra még időpontot is kell ám kapni - jónak magyarázom, mi? - és hát ebből december lesz vagy talán január, ahogyan hallom a többiektől... megnyugtatott, hogy akkor legközelebb ad beutalót és pedig "megnyugtattam" őt, hogy havonta fogok 1x neki pénzt adni és nem alkalmanként (hetente jön :shock: ). Nem is volt problémája ezzel. :D
Jaa, Mtücsök, Marek, nekem is az van a gyerek zárójelentésében, hogy nyaki és hasi uh. javasolt, beutalót kérni, stb. Mondtam is a dokinak, aki azt válaszolta, hogy teljesen felesleges, mivel ez a súlyos rendellenességekre van és hát mit tudunk azzal kezdeni, ha teszemazt kiderül, 3 veséje van Dórinak, és hogy ez csak vizsgálat, de megoldást nem tudnak az ilyen jellegű bajokra. Ráadásul kisebb bevérzéseket okozhat a koponyáján az uh. Félve írom le, mert elég horrorisztikusnak hangzik.. de szerintetek ezt most vegyem komolyan vagy kérjek mástól beutalót Dórinak erre az uh-ra?
Azt még hozzátenném, hogy pici rivalizálást érzek gyerekorvos és gyerekorvos között...

Tercsimama, a dec. 10. szerintem nekünk is jó, engem is beirhatsz! :)

Kép
anhel
 
 


Lányok, ti mit tennétek??? Evett egy órán át kb. 60 ml-t, aztán bukott vagy 4-5X, de ilyen túrós állagút, darabosat, és azóta sír. Nem a pelus, nem tudom, éhes-e és ilyenkor rá lehet-e etetni, ha ennyit bukott??? Nem tudom, mi a baja és már fél órája próbálom nyugtatni, de nem akar, csak sír :cry:
Tipp???

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 

 
 

Lányom álomba sírta magát :D

Elkezdtem olvasni, és válaszolni, erre a lány éhes lett, ér egy akkorát kajált! Fél órát! Ez nálunk nagy szó! Közben nagyon koncentrált a pukira, kakira (ez nem jött össze) és a büfire, amit cicizés közben adott elő. :) Ügyes. De hát sem olvasni, sem írni nem tudtam közben. Aztán pelus csere, majd apa megérkezik az ebéddel (húsleves, paradicsomos gombóc és puncs torta) elkezdenénk ebédelni, erre ideér a vízvezeték szerelő. Akkor egy falat a szájba, majd apa váltása a szerelő nézésben… Akkor apa is bekapja a falatot, majd csere… Végre készen van a vizes munka, lehet mosni :)
Be is tettem a félbemaradt mosás szennyeseit, 2óra 15 perc múlva lehet teregetni… Ennyi időm van.

Peva: nem hiszed el, de a vizes ismerősöd visszamondta a hétfő 5 órára megbeszélt randinkat (délután 4kor), oka: hirtelen nagy munka jött neki közbe… Ha előbb szól, hogy nem éri meg neki hozzánk jönni egy ilyen kis melóért, akkor azt szívesebben vesszük, mert akkor már tegnap hívhattunk volna mást… De mindegy. Neked mindenesetre tényleg nagyon szépen köszönöm a segítséget!!!

Végül a nagypapám javaslatára a ház karbantartójától kértünk egy vizes szakember javaslatot, és ez be is jött. Közel van, nem derogál neki a kis munkát elvégezni (fél óra munka se, 6eFt mert borravalót is adtunk és még anyag ktg-e sincs), és tegnap este hívtuk, mostanra már kész is a meló… Ha valaki hasonló cipőben jár, akkor jó tapasztalat lehet ez… :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Zsuzsu: én a téli időben játszóházba vittem Lilit. Van egy játszóház a westendnél, egész jó áraik vannak. Én heti bérletet vettem Lilinek, és akkor egész héten mehettünk korlátlanul. Vannak felfújható csúszdák, te is felmehetsz, meg labirintus, 2 szinten, te is bemehetsz, vannak benne akadályok. És még ilyen olyan játékok. Ha útba esik neked, nézd majd meg, nekem az egyik legolcsóbb játszóház a környéken…

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Adri: együtt fürdésnél annyi víz legyen a kádban, hogyha mellre teszed a babát, ne fulladjon meg, neked kényelmes legyen, és ő ne fázzon… (Jó tanács mi? :) ) A nagy vízben, könnyebb őt megfogni, mert foghatod úgy, mintha nem vízben lennétek. Ha mosdatod, és ő tekereg, akkor a hátára fektetve a nyakánál fogva alulról támasztva lebegtesd a vízen a testét. Ha forgatja a fejét, és vízbe akarná dugni, akkor csak a kezedet kell megemelni. Ha lebeg a vízen, akkor a súlyát sem nehéz fél kézzel megtartani. Mindig az arcát kell nézni, nehogy víz alá kerüljön, de a babák nem vesznek levegőt a víz alatt!!!! Nem fullad meg. Ha kortyol, és köhög tőle, akkor arccal lefelé hasra fordítod az egyik kezeddel, a levegőben, a másikkal ütögeted a hátát a lapockáinál… Hogy kijöjjön a víz, ha vesz levegőt, akkor kész a baleset elhárítás :)
Ha egyedül pancsizol vele, akkor a lebegős póznál a másik kezeddel moshatod a babát, ha más is fürdik veletek, pl. apa, akkor ő is mosdathat.

Koszmó: elkerülhető, ha a hajmosásnál a hajat mosó személy nem fél a baba kutacsát is megmosni. Az a trükkje, hogy nem simogatni kell, hanem gyengéd nyomással, mint pl. a tarkónál is mosod mosni. Én a levágott körmű ujjaimmal masszírozva mosom neki. Aki fél, az teli tenyérrel mossa, így nem tudja megnyomni a kutacsot… Bár azt amúgy is nehéz lenne megnyomni a babagondozási tanácsadóm szerint. (Lilivel ilyenen is voltam ám :) )
Nekem bejött Lilivel is, és még Bori sem lett koszmós… Próbáljátok ki.
Ha nem ezen múlik, akkor még mindig ott van az olajos vatta, amivel fel lehet áztatni, és el lehet távolítani :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Babatalihoz: én a 13 kerületből, a Béke tér környékéről jönnék... Ha valakinek ez útba esik kocsival... :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Megint éhes a lányom. Zaba gép… Etetek, utána jövök…

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi,nekünk is szokott ilyen lenni! Én szoktam ciciztetni ha kéri,ha nem akkor csak simizem,büfiztetem meg tornáztatom amég el nem múlik a sírás!
Vendég
 


Na, ciciztettem én is, eredmény: újabb bukás, most fekszik és nézeget, de nagyon be vagyok parázva, itt bőgtem össze-vissza, mert tök ideges vagyok, hogy mi a baja, hogy ennyit bukik+ott van a zöld kaki + még mindig sárga az arca...................... áááá, tiszta paramami vagyok :cry:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Koszmó még: áztasd be olajjal… Jó vastagon, félórára, vagy amíg felpuhul, és finoman kapargasd le. Akkor mondhatni azonnal elmúlik :) Anyukám így csinálta az öcsémmel… (Mindenre emlékszem ezzel kapcsolatban, mert 10 éves koromban született, és én nagyon babáztam vele.) Az ekkora lánytesóknak nagyon jót tesz a kistesó :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Bori nyelve is fehér, de szerintem ez a tejtől van… Dokinéni benézett a szájába, de nem mondott semmit rá… Pöttyök is vannak… Nemrég nőttek. Pici, piros. Nem a melegtől van ilyen????
Piros pötty még szúnyogtól is lehet! A börgyógyász mondta Lili pöttyeire anno… Élénk piros, szabályos kör, kb. gombostű fejnyi…

Én ezzel a programmal butítok képet: microsoft office picture manager ezen belül a képek szerkesztése, átméretezés, egyéni szélesség és magasság, majd: 600x600 és ok, mentés másként.

Fodrász, kozmetikus: én vittem magammal Lilit is anno, és most Borit is a fodrászhoz :)
Jó volt, élveztük mindannyian ;)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Peva: ez a névtábla jó ötlet, az én memóriám is gyatra. Tegnap a bölcsiben felhívták a figyelmünket, hogy ma szakmai nap miatt hamarabb kell elhozni a lányt (ebéd után), erre elfelejtettük apával. Na, hát amúgy is elég zűrös délelőttünk volt, azt írtam is… De ez azért durva. Most hívott a bölcsi :S
Apa rohan Liliért, hozza nekem haza.

Elírások: Én is mindig ezt csinálom… És akkor 3x kell elküldeni egy rövid hszt… :S és :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


LK: én adtam le tejet, majd tejtesónk is volt Lilivel. Természetesen meg voltak a vizsgálataim… Az anyatejgyűjtőnél leadott tejet bevizsgálják, és csak azt fizetik ki, ami baktérium mentes. Nagyon szigorúan kezelik (fertőtlenítenem kellett fejés előtt a melleimet, a kezemet, a fejő felszerelésemet, csak üvegbe lehetett gyűjteni, amit hoztak 2 naponta, és speckó teteje van). Nagyon durva volt, ezért hagytam abba. A tejtesó nem olyan megerőltető, akkor nem ül bele az ember egy kád hippóba fejés előtt, hanem ugyan azt a minőséget adja, amit a saját gyermekének is. :)
Szerintem bevállalhatod :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Tercsi: jó a 3 héttel előtte kép :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi: én adnék enni, neki, ha kér még… És adtam is, mikor hasonló cipőben jártunk… Lehet, hogy a félig megemésztett tejcsi (túrós) marta a torkát, mint nekünk a sav szokta… Arra is jó, ha valami megnyugtatja az irritált bőrt, nem? Pl. a tejcsis szopi.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Köszi a tippet, adtam neki, meg is nyugodott, de kell is, hogy nyugis legyen, mert 3-kor megyünk a csípőszűrésre :roll:
Közben kicsit feldobtam magam, mert sikerült kiborulnom,hogy ennyire sírt és sírtam én is :roll: Néha kell.
Szóval tök jó ez a program, én is ügyködtem:

Kép Kép

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Hát, lehet, hogy mégis pihentesd egy kicsit azt a Lottilány pocikát, hagy jöjjön helyre kicsit. Most vígasztald, anyán altasd, simizd, tornáztasd a lábakat, pocit masszírozzál, hátha kijön a kaki is, vagy még büfi... Kb. 3 órára az utolsó evéstől, de legalább 2 óra pihi után adjál neki előszőr enni...

(Mert ha nem jött be a cicire visszatevés, akkor nekem ez lenne a következő tervem. Ezt is végig csináltuk Borival, egy falánk hétvége után... Volt zöld kaki is, meg mohóságból túrós visszabüfizés, meg has tekergetés... De hamar túl estünk rajta a fentiek szerint...)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi: hahaha :D Üdv a klubban! :) Nagyon jók lettek a képek! Felteszem a webre amienkkel együtt, oksi? :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Bocsi, de most csak SOS segítségre lenne szükségem, ha tudnátok segíteni! Később majd jövök bővebben is.

Ma reggelre belövellt a tejcsi, tök fura, nehezek és kemények. Kérdés, hogy mennyire hagyhatom őket keményedni? Úgy értem, h mikor lehet baj abból, h túl sokáig hagyom termelődni, és Lillus még nem eszik, és nem is fejek. Kb 15perc múlva akarom ébreszteni enni, úh mostmár nem akarom lefejni, de kemények kicsit, nem kőkemény, de sűrű. Ha evett, utána kifejhetem teljesen vagy csak annyit fejjek, h ne maradjon kemény? Sajnos most is nagyon aluszékony, és gyorsan ráalszik a cicire, na meg a technika sem az igazi, úh nem eszik belőle túl sokat, marad sok. Valahogy a jobb oldalival százszor jobban boldogul, azon elcuppog akár fél órát is, persze ebből kb 15percet szopik csak, mert a felét átalussza. Így mindig a bal oldalival kezdem, amiből úgy tűnik, h vagy semmit vagy csak nagyon kicsit tud enni. Csak görcsöl rajta, h bekapja, ha sikerül, utána elrántja a fejét, és megint görcsöl, nem tudom miért, mert tuti van benne, már folyt, mikor a másikból evett. Általában 5-10 perc után görcsölés után átteszem a másikra, és abból általában megy még 20-25percig, de néha azon is szenved kicsit. Így kb 30-40percet szopizunk. És ebből sokat átalszik. Szerintetek ez a görcsölés miért van? És jól csinálom így, h mindig a jobbal kezdem, ami nehezebb falat, és utána teszem át a balra, amiből sokkal jobban megy?

Másik nehéz kérdés....ti lemossátok a cicit szopi előtt? Most olvastam, h kéne, de én még nem is hallottam erről, meg őszintén nem is szívesen mosogatnám.

Harmadik. Tegnap mikor itt volt a midwife, mondta, h vigyük sétálni, az is segít a sárgaság eltűnésében. Na most fogalmam sincs, h mennyi időre vihetjük. Olvastam ilyeneket, h téli babákat 4 hét után lehet csak, 5-10-15 perces növekvő szoktatással. Na ezt tutira nem tartom be. Szerintetek az oké, ha ma elviszük 1-1,5órára? Vagy ilyen sokat még ne? Igazából el kéne mennünk boltba, én is kellenék hozzá, és ha besétálunk a központba, tuti lesz belőle 1-1,5óra mire megjárjuk....buszra meg semmiképp nem akarunk szállni még vele.

Tegnap egyébként nem tartottak bent minket, vettek vért Lillus sarkából, jaj, az borzalmas volt, annyira ordított szegény. Főleg, hogy mindkét sarkából meg kellett csinálni, mert olyan hideg volt a lába, h nehezen jött belőle a vér. :( A lényeg, h megcsinálták a tesztet, és nem volt olyan magas a billirubin, h fényterápia kelljen, így hazajöttünk. De szegénykém elég sárga. :? Most csak próbálok nem parázni, remélem nem lesz baj. Ha már bementünk, és rákészültem, h ez van, jobb lett volna, ha szolizik kicsit, nyugodtabb lennék sokkal. Na mind1, mostmár van tejcsi, egyel jobb, már csak az a para, h nem megy neki még rendesen...na meg kába, mint az őszilégy. :? Ezért adok neki tápit is, nagyon nem akartam, de inkább egyen tutira, minthogy ne. Szopi után benyom még 10-20ml-t. Szopi közben akármit csinálok, alig lehet ébresztgetni, döcögősen megy, de ha felültetem, és nyomom az üveget, akkor szívja ezerrel, aztán abbahagyja 10-20ml-nél. Hát ez van...most, hogy van tejcsi, majd megpróbálok fejni, és legalább azt adni neki, de még nem próbáltam a fejést, a mellszívó ott vár a pulton. Majd a mostani szopi után...megyek is, mert ébreszteni kell.

Bocsi mégegyszer, h csak kérdésáradattal jöttem, igérem jövök majd rendesen is, ha tudok. És köszi előre is, ha tudtok segíteni!

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 



Marek,mi szeretnénk keresztelőt,de csak a nyáron!akkor már nincs ez a hideg és lehet egy jó kis kerti partit rendezni a rokonoknak!:D
a lakás kicsi és olyan ritkán gyűlik össze a család!ez egy jó alkalom...összekötjük a kellemest a hasznossal!:D
Tényleg már akartam írni,h nemrég láttam vmelyik tudományos csatornán,h ha újszülött korától kezdve(de mindenképp 3hónapos kora elött) elkezdesz idegen nyelven beszélni a kicsihez,akkor az agyában raktározódik ez a nyelv,ahogyan az anyanyelve is és így sokkal könnyebben tanulja majd meg azt az idegennyelvet!
Na én ezt olyan tudományosan nem tudom leírni,de remélem nagyjából érthető! :lol: szoktatok angolul beszélni hozzá?
Mi azóta mondjuk neki néha angolul is!így lehet,h neki majd hamarabb meglesz a nyelvvizsgája mint nekem! :lol:

Ildi,remélem azóta jobban van Lottika!olyan rossz az ilyen!Én is annyira ki tudok bukni néha!De ha ennyire besokallok jön a telefon és hívom a dokit vagy a védőnőt!Általában megnyugtatnak!:D
Telefonálj te is!végül is ezért vannak! :wink:

Nyugtonmalac,köszi a fürdős tippeket!Szegénykémnek az orrán sikerült beszippantania a vizet!...Na majd kipróbáljuk a ti módszereteket!:D
Egyébként nem semmi vagy,h már így viszegeted magaddal Borit!ha nem tudnám,h egy 3hetes babáról van szó nem gondolnán,azok alapján,amiket írsz!én még nem mernék ilyen helyekre menni Julcsival!Én még annyira féltem az idegenektől! :lol:

És ezt a képbutitós programot töltötted vagy van a gépen?én olyan béna vagyok... :oops:
na mindjárt utána nézek... :D
Vendég
 


Sensie: nekem akkor is lefordul ciciről Zengő, ha túl kemény a cickóm. Nekem is sok tejem van, de ha nagyon kemény,akkor szopi előtt kicsit előfejem, hogy ne legyen olyan kemény+ hogy ne spricceljen a torkáig a megindult tejci. Olyankor ugyanis nekem is elkapkodja a fejét.
Éjszaka én nem fejek, de akkor meg magától elindul a tejci. Én akkor szoktam még nekiállni fejni, ha már konkrétan fáj és feszít a mellem. Ha nem figyelsz oda, mellgyulladás lehet a vége, és az fáj. Szopi előtt én nem mosogatom cickóimat, mert gondolom, a tejszag is segíthet babunak, valamint a szappan íze sem lenne túl jó a kiscsajnak.
Séta: tegnap volt a védőnő, a 2 hetes gyerekünknél, és azt mondta, hogy az itteni napos jó időben 1 órára ki is vihetem a teraszra. Nálatok nem tom, milyen az időjárás... Szél ellen azért óvd majd!!!
Pusz,
M.

macianyu
 
 


Sensi, én 5 naposan Nórit 2,5 órás levegőzésre vittem babakocsiban, így ha csak nincs rossz, párás esős idő nyugodtan vidd magaddal, és meglátod nem lesz vele semmi gond. A babák szeretik a jó levegőt. A sárgaságra azt mondták nagyon jó a napfény!!!
Nálunk tegnap délután óta csak egyszer volt kaki, és az is olyan zöldes és nyálkás...nem tudom mi van, szegény görcsöl, próbálja nyomni, de nem megy. AZ esti is kis lázmérőzés után jött. Kezdek aggódni, mert tápis babáknál sűrűn kellene kakilni.

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Sensi,én mindig annyira csavarom ki a cicit,h jó laza legyen!etetés elött is után is szoktam!van,h elég sűrűn járkálok a csaphoz!de mindig annyira nyomkodom ki,h jó érzés legyen!eddig ez bejött!

Mosogatni nem szoktam bár én is hallottam,de sztem ez hülyeség!

sétálni,ha azt mondták,h szabad akkor vigyed!mi 7naposan vittük először ki a tisza partra és mi is rögtön 1órát sétáltunk!bár én autók közé a városba még csak tegnap vittem először!

és,ha felhívnád a dúlád?ő nem tud segíteni ezekben?


Ildi,nagyon jók a képek!!! :D :D :D :D
Vendég
 


Sensi: minnél gyakrabban cicire kell tenni a lányt a belövelésnél, és hagyni ménnél tovább... De ha nem partner Lilla, mert aluszékony, akkor ha nemsokára etetés van akkor hagyjad, ha fáj, fejjél le belőle.
Ha etettél, a maradékot fejd le!!! Ettől nő is a tejtermelés, és segít elkerülni a mellgyulladást, ami nagyon veszélyes!
Ha sokára lesz etetés, (1 órán túl) akkor az idő függvényében fejd le. Ha kevés lesz a tejed a következő etetésnél, akkor oda adhatod üvegből a lefejt tejet!
Ha jól tudom, tommee tippee üveged van neked is... Az nagyon cici alakú etető rendszer, Borinál nem okozott cumi zavart, és amikor éhes volt hamar rákapott, hogy hogyan kell enni belőle. Neked kell arra figyelni a cumiból etetésnél, hogy a szelep fönt legyen, és a cumi szájba eső részében ne legyen levegő. A cumira símuljon a száj, mint a cicire is tenné... Ennyi, nem lesz baj belőle :D

Szerintem a nehezebb feladattal kezdés jó, de utána tedd majd vissza, ha jollakott, mert akkor még elnyammog a másikon. Nem lesz ideges.

Nem fogadja az egyik oldalt: nézesd meg egy olyasmi helyen, mint nekünk a Dévény alapítvány, hogy nincs e elfeküdve az izma valamelyik oldalra, illetve, nem ferde-e a gerince (Nekünk a kórházban a ferde gerincre ezt kérdezte a dr nő: elfogadja a cicit mindkét oldalon??? ) Tehát nézesd meg Lillát minél előbb e miatt :)

Nem kell cicit mosni. Mert a te bacijaid ellen a te tejed kivállóan véd! De tisztán kell tartani, tehát a mindennapi tisztálkodás elegendő :) és fontos is.

Én vinném sétálni (és vittem is a 4 naposomat 1 órára, csak mert vendégek érkeztek kellett menni haza ilyen hamar :( )
A sárgaságra a napsütés jó! Ha süt a nap akkor told úgy a kocsit, hogy érje a baba arcocskáját! Minnél tovább, minnél nagyobb felületen (de nyílván nem meztelenül ebben az időben :D )

Mindig gyere a kérdéseiddel, itt várunk rád! :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Volt a gépen, vagy apa hozta... :) Nem emlékszem. Mármint a képbutítós programom...

Bori második gyerek, bár Lilivel is ezt csináltam... Én viszem mindenhova... Anyatejes, jó az immunrendszerem, neki is az lesz. lilinél bejött, Borinál sem félek :D

És mennyivel könnyebb így nekem, nem?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sensi: amit a fejésről írtam, az a belövelés idejére vonatkozik... Illetve a tej termelés serkentés idejére...

Amit Macianyu írt az előfejésről, az tényleg fontos. Annyira kell lefejni (kézzel a legjobb) hogy a bimbóudvar puha legyen, be lehessen kapni egy babának...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Köszi szépen a tippeket, nagyon sokat segítettetek! Asszem akkor el is indulunk sétálni, a cicit meg úgy csinálom majd ahogy mondtátok...szal akkor indulás előtt még egy fejés.

Nymalac! A jobb cicit is ugyanannyira akarja, és görcsöl érte, meg minden, csak úgy érzem, h azon az oldalon valahogy nincs meg a jó pozíció, ez lehet az én bénaságom is, mert a másik oldalt biztonságosabban érzem. Meg nekem van is egy kis hibám, h a bal oldalamon kicsit be vagyok horpadva cici alatt, meg el vannak csúszva a csontok kicsit lejjebb, úh más is az az oldal. Szerinted így is fennálhat az, amit írtál?

Este megpróbálok jönni bővebben, és reagálni is, nem csak problémázni itt egyfolytában. :)

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Na most fejeztem be a fejést...15ml-t sikerült, tökre örültem így elsőre...persze ez nagyon kevés.

Még egy SOS kérdés, hátha látja vk, mielőtt elindulunk vásárolni. Szerintetek a Medela swing (amihez csatlakozik az a távirányító szerűség, és 2 fokozata van) vagy a Medela mini electric (ez meg elemes és tápegységes is, de gondolom csak 1 fokozatú) mellszívó a jobb? Most kézi tomee tipee-vel nyomtam, de máris elgondolkodtam egy elektromos beszerzésén. Az jobb egyébként?

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


ja és minden alkalommal sterilizálni kell a mellszívót vagy elég elmosni? bocsi, mostmár tényleg eldugulok :oops:

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Nekem mind a két medelám van/ volt... A mini electric-t elhagytam valahol... Ezért vettem egy swinget. Nekem sokkal jobb mint az electric. De ezt most használom, azt meg Lilivel használtam... más gyerek, más terhesség, más anyaság...

Sterilizálni naponta egyszer, utána elég melegvízben elöblíteni - kórházi instrukció még Lilivel gyűjtöttem be!

Ha tejet akarsz leadni, akkor minden pillanatban kell sterilizálni :S

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


az biztos,hogy a babók sokkal könnyebben tanulnak meg több nyelvet,mint mi,de a felesleges aggódások miatt jó tudni azt is,hogy a két (vagy több) nyelvű babák sokszor később kezdenek el beszélni - szóval,ha majd elkezdenek beparáztatni titeket,hogy nem beszél a gyerkőc,akkor ne aggódjatok, mert az amiatt van,hogy egyszerre két nyelvet tanul (persze azért 3 éves korig el kell,hogy induljon a beszéd).

megkérdeztem a zöld kakiról a védőnőt, gyakorlatilag bármi lehet az oka. a következőket mondta:
- fertőzés, de akkor a baba bágyadt és rossz kedvű, nem is hízik
- túlette magát
- túl keveset evett
:shock:
- későn tettem tisztába, és már nem friss a kakija
- és különben is,csecsemőknél előfordul az ilyesmi,ne aggódjak feleslegesen
:roll:

hát,most azon aggódom,hogy nem kakilt reggel óta és tekergett is ma sokat...

Kép

Kép
borkaby
 
 


Sensi, nekem a Mini Medela van és tuti volt, szabályozható a szívás erőssége, és szépen kiürített. Sajna nekem azóta nincs tejem, de amíg volt addig 100%-osan bevált.

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Csajok, várom a jelentkezéseket!

Kép

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Sziasztok,

megjöttünk a csípőszűrésről, állítólag kötött a csípője :? Tornáztatni kell reggel-este, peluscserekor 3-4 percet :roll:
Nagyon nem örülök :cry: A többi dolog rendben, kaptunk beutalót a csípő UH-ra is.

Majd jövök, csak már sír...

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


ja,még a zöld kakihoz,egyet kihagytam:
a védőnő szerint attól is lehet,hogy túl zsírosat ettünk.

a mellszívóhoz: nem tudom,hogy ezt az oldalt ismeritek-e,itt lehet kölcsönözni 200 ezer ft-os mellszívót. magát a gépet adják oda, és meg kell venni hozzá a szívófejet, ami 7000 Ft. mivel gépi az egész és nagy teljesítményű,ezért kifejezetten jó azoknak,akik szeretnék,hogy beinduljon a tejcsiük: http://www.minimano.hu/kolcsonzes/10/me ... szivo.htmlű

Kép

Kép
borkaby
 
 


Borkaby ilyen mellszívó volt a kórházban, amit nagyon szerettem, ezért határoztam el, hogy szükségem lesz itthon is egyre, viszont a Medela Mini Electric több fokozatban állítható és erősebb is szerintem. De jó nagyon ez a gép, imádtam amíg bent voltunk. Egy nagy előnye, hogy csendes!

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Borkaby - köszi a zöld kaki ötleteket, szerintem a túlette magát a ránk vonatkozó, az ő súlyához képest a napi 720 ml durván sok. De inkább legyen étvágya, mint ne.

Marek - szeretnénk mi is keresztelőt, de majd csak tavasszal.

Sensi - cicit nem kell mosni szopik előtt, fejni csak akkor, ha nagyon feszül, én az elején sokat fejtem, most már beállt a kereslet-kínálat és annyi van, amennyi kell, talán picivel több.
Mellszívóval kapcsolatban nem tudok segíteni, mert nekem is van a Tomee T. kézi, de én kézzel fejtem végig. Sétálni viheted, persze, ha jó idő van, nem fúj durván a szél, akkor még jót is tesz a levegő a sárgaság ellen. Amiatt meg ne izgulj, nálunk még mindig megvan a sárgaság az arcán, nem okoz gondot, már múlófélben van, először a lábáról fog eltünni, majd fokozatosan egyre feljebb, legucsó az arc!

Na megyek tovább, ma szinte semmi időm se volt :?

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Én is vagyok ma, csak annyi dolgom volt. Takarítottam, vendégeket vártam, meg sétáltattam, meg ilyenek...
Most ettünk rengeteget, úgyhogy asszem csúszhat a fürdés, mert utána megint enni akar a drága. Éjszakára kipróbálom az Infacolt, hátha nem nyögne egész éjjel... :roll:
Ezt minden kaja előtt kell adni, vagy elég, ha csak éjjelre adom, mert akkor rosszabb a helyzet...?

Sensie
Az tök jó, ha 15-öt fejtél. Szépen növekedni fog a mennyiség, a végén már nem győzöd fagyasztani...
Nekem már rengeteg van a fagyóban, úgyhogy már nem nagyon fejek, csak evés után kiürítem az aktuális cicit... Így is összejön 100 ml körül egy nap... Pedig sokszor ki is hagyom a fejést, főleg éjszaka... :roll:
Egyébként nálatok hogy lehet megoldani, hogy csak akkor sétálj, amikor nincs szél??? Mert ott szinte mindig fúj a szél... :roll:

Annyira jó ruhákat kaptunk a látogatóktól!!!! Mondjuk nem is csoda, mert anya állandóan a bababoltban van, kiválaszt egy csomó cuccot, a tulaj meg azokat javasolja a vevőknek, akik nekünk akarnak ajándékot. Szóval szinte olyan, mintha én választottam volna őket, mert anya tudja, hogy nekem mi tetszik.
Ezt nagyobb városban nem lehetne megcsinálni. Itt mindenki ismer mindenkit, aki bemegy a boltba, mondja, hogy Borókának akar ajándékot, a boltos meg már mondja is, hogy mi tetszi a Borókának és mi nem... :lol: :lol: :lol:
Mondjuk a játszószőnyeggel megszívtuk, mert az tetszene Borókának, de fene tudja mikor fogja megkapni... :? :roll:

marek
 
 


A szél ellen kíváló megoldás, ha szélvédett babakocsiban tologatjátok a babát! :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sürgős!!!
Az Infacolt hogy juttatom a gyerek szájába? Mert ez nem csak egy csepp, hanem egy rakás cuccot bele kellene küldenem...vagy nem? :? :roll: Nem értem... :roll: :oops: Főleg nem értem, hogy mit csinálok ennyivel, ha üvölt a gyerek evés előtt... egy cseppel is nehéz betalálni...a céllövöldében is mindig mellélőttem... :roll:

marek
 
 


Kiskanállal amikor tátja a szájat. Ha nem tátja, akkor a szája alatt az állát birizgáld meg, erre kinyitja a száját (reflex)... Vagy tedd cumis üvegbe :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sikerült?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Köszi!
Még nem próbáltam, mert alszik. De így menni fog... :lol: :lol: :lol: Bocs, hogy ilyen béna vagyok!!! :oops:

marek
 
 


Sose kérj bocsánatot ilyenért :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Marek, én simán a szájába tettem azt a cseppentőt nyomtam ő meg cumizta!Ha csukva volt a szája és hozzáérintettem a cseppentő végét,akkor kinyitotta!Ha ordított akkor meg úgyis nyitva volt a szája,kicsit megemeltem a fejét és gyorsan belecseppentettem!:D
Vendég
 


Marek, az Infacol olyan cseppentős felszívós izében van. Én meg szoktam várni amíg kéri a kaját, akkor kitátja a száját és hisztizik kicsit, és akkor belerakom a szájába és belenyomom az adagot, és akkor le is nyeli, igaz grimaszol egy csomót, mintha citromot nyelt volna. Mi ma kezdjük próbálgatni az Espumisan cseppet, már kétszer kapott, meglátjuk mi lesz, ez az utolsó lehetőség. Kiesett az Infacol, a gyógyszertári és a Gripe water is :cry:

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Lányok, szerintetek az gáz ha megiszok néha egy másfél deci (egy kisebb borospohár félig) száraz vörösbort? :roll:
mert a hétvégén Rajmival ittunk 1-1pohárral este és olyan jót aludt aznap éjjel Julcsi,h el voltunk ájulva!2x kelt fel össz-vissz és akkor is csak a kis motoszkálására ébredtem...kapott cicit evett és már aludt is!Rajmi mondta,h ő fel sem kelt!... :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Sikeresen visszaolvastam. Ráment a délutánom, de megérte. :D

Sensi! Gratulálok!!!

Végre visszajöttünk Pestre, és van rendes net...már nagyon rosszul éreztem magam. Hiába...függő vagyok... :cry:

Itt a szüléstörténetem:


1225828324.5335.doc

Kép
szöszke
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?