Új privát üzeneted érkezett!

Mók: én régen küzdöttem a sétákkal, amikor már nem aludt, hanem nézelődött a babakocsiban. És sírt. Végig sírt. Aztán kitaláltam, hogy bébihordozó és azt be a babakocsiba velem szembe. Remekül elvan. Csak nem tudom mi lesz, ha kinövi a hordozót :D mondjuk kicsit odébb van, mert 9kg-ig jó, és most nem hízik sokat. 6570gr. 1 hónap alatt 300 gr-ot hízott. Viszont kinőtte a 62eseket. És most néztük, hogy a 68as is éppen hogy jó :D A jó meleg ajándék hálózsákot is kinőtte, az egy 65 cm hosszú válltól a végéig. Megkapta a 90cm-set :D Rugim nincs a következő méretre, de van 12 db kisnadrág és ugyanannyi kispuli itthonra. Badik vannak. Meg találtam pizsiket :D van 6db.

Szóval voltunk a motor kiállításon. Nagyon jó volt. Tavaly kevés motor volt, de most nem is tudtuk végig nézni. Hunorka nagyon jól bírta, oda úton ébren volt, amikor bementünk még kb 1/2 órát nézelődött, aztán elaludt. Hazafelé ébredt fel.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Linda,
Ha a bal ciciből etetem, szinte mindig két mellből van etetve, mert ami a balban van az szinte soha nem elég, de a jobb az mindig önmagában elég szokott lenni. Mindenesetre tegnap már másért tudtam aggódni, mert akkor meg este felé nem volt hajlandó enni, csak kicsiket, hiába kínáltam. Végül este arra jutottam, hogy csak lefejem a tejcsit ami maradt és 125 ml le is jött, tehát valóban nem evett, mert ennyit soha nem tudtam lefejtni. Ma is elég hektikusan evett, reggel jól, utána meg pár korty után élesen sírni kezdett és nem lehetett már visszarakni cicire, egyébként tegnap este is ez volt. Nem tudom mi lehet, csak nem a pocija fáj??? nem volt igazán hasfájós eddig. Mostanában elég nyügi, néha indok nélkül sírni kezd és akkor nem tudom, hogy éhes, vagy álmos, vagy fáj valamije. Néha ha elejt egy játékot is akkora bömbibe kezd, mintha a kezére léptek volna. Ennél sokkal nyugodtabb volt eddig és ez nekem most nagyon fura, na meg aggasztó. Most éppen alszik, de már előtte is nagy sírásokat rendezett. Remélem ez csak átmeneti és hamar elmúlik nála.
A babauszin 4-en voltunk, abból egy idősebb kislány (kb. 8-9 hónapos) viselte nagyon rosszul, rosszabbul mint Niki, pedig Ők már voltak máskor is, a másik kettő legfeljebb kicsit pityergett, de nem tűnt úgy hogy különösebben élveznék.

Andinet,
Örülök, hogy meggyógyult a kisfiad! Ez igazán jó hír. :D

Etus,
Azért nem szoptatok mindig 2 óránként, van, hogy egész sok időt kibír és este sem kel fel, inkább csak késő délután kér gyakrabban, vagyis inkább gyakrabban elfogadja, mert akkor gyakrabban is kínálom fel neki, ugyanis elég ritkán jelez, hogy éhes, egyszerre meg nem eszik túl sokat akkor sem, ha több időt kihagy 2 kajálás között. Most kb így eszünk: 6:00, 9:30, 12:30, 16:00, 18:00, 20:30, 22:45, 0:00 van, hogy a délutániból kimarad 1. Azért tudom ám, hogy plusz 1-2 gyerek mellett ezt azért nehéz ha nem lehetetlen lenne végrehajtani. "DE ha már lehet adni mást is, az lelkileg más (nekem)" Nekem is :D Az ember nyugodtabb lesz szerintem, hogy már nem csak rajta áll a dolog. Szerintem sem kellene azért napra pontosan a 6 hónap, de majd erről ír szeritntem Linda :) Én minden esetre lehet beszélek a védőnővel, mert Niki úgy tűnik mostanában rágja a nyelvét. úgy csinál mint aki rágózik és ezt egy jelének szokták venni annak, hogy elkezdődhet a hozzátáplálás. Látod, nálunk nincs éjszakai szopi és a reggel 6-oskor is én veszem fel, nem ébred, úgyhogy lehet nap közben ezt pótoljuk.
Julira rá jár a rúd. :(
Nálunk Niki nem csuklik túl gyakran, bár a napokban 1/nap azért összejött. Szerencsére spontán elmúlik magától. Régebben citromlevet adtak 1 kiskanállal a csuklásra, de ma már nem javasolják. Erről jut eszembe anyám teljesen kiakasztott a hétvégén. Ott voltunk náluk és Niki el kezdett csuklani. Észre sem vettem amikor kioldalgott vele a szobából, de egyszer csak látom, hogy a gyerek felsője nedves. Kérdem, rá nyáladzott?, azt mondja nem, csak ráborult a citromlé. :evil: Kérdeztem, hogy mert neki bármit is adni, az én megkérdezésem nélkül?? Mire ő azt mondta, nem emlékszik, hogy mondtam volna, hogy nem adhat neki citromlevet. A másik ami nagyon idegesít, bár nem kérdeztem meg tőle, de kétlem, hogy lett volna otthon citrom és azt facsarta volna ki és most itthon megnéztem a citromlé összetételét. 50% citromlé, víz, tartósítószer, emulgálószer, guargumi és egyebek. A vérnyomásom a plafonon, azt mondta a férjem, még egy ilyen húzása van anyámnak, aztán azonnal pakoljuk be a gyereket a kocsiba és indulunk haza tőlük. Azért még rákérdezek erre a citromlé ügyre nála, nem akartam ott és akkor, mert akkor tuti üvöltözés lett volna belőle.

Iceberg,
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan jön össze a 2 óránkénti fejés, szaporodik-e a tejcsi.
Azért még azt megpróbálhatod (veszíteni nem veszíthetsz vele), hogy 7-7-5-5-3-3-1-1 perceket fejsz váltva a ciciből, akkor is ha már nem jön, ha ezt naponta 2-3-szor megcsinálod, elvileg 2-3 nap alatt jelentősen nőni kellene a tejcsinek.
Végül már most szombaton ki is hagytuk az uszit.

Mók,
Ügyes lehet Lilla! Mi az uszival most úgy vagyunk, hogy keresünk végül másik helyet. Akkor sem marad el a hordozóban, ha van mit nézegetni? Niki akkor egy darabig elvan, persze utána ki kell venni és cipelni, de akkor is elnézelődik, ha új helyen van, nem unatkozik.

Szilvi
KépKép
ceyla
 
 


Sziasztok!

Meg vagyunk,még az olvasással le vagyok maradva,így most még nem reagálnék.
Lili kis zabagép lett.Meg volt az első cumisüvegből anyatejes evés,mert temetésre kellett mennünk.De sikerült.Ma meg egy plusz kajálást követelt.Szopizott,kapott főzött almát krumplival utána,majd pár óra múlva megevett egy őszit almával,majd egy óra múlva cici,és este megint cici.Jó,az igaz,hogy tegnap is sokat voltunk kint,ma meg szinte egész nap.Hát,így vagyunk.Doki néni 22-én,kiváncsi vagyok súlyra,hosszra...

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 

 
 

Az uszi tényleg durva,Ceyla...

Mók:édes Lilla!

Rékus:lemaradtam:mennyit fogytál?

Nekem van kb 3 kg,az nem akar lemenni...Én minden este picit hasazom,fenekezem,meg fekvő támasz,már jan.2-a óta.De a derekamra nem tudom,milyen gyakorlat mehetne,ott van még pici "kapaszkodó"....

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Most csak röviden, mert indulunk barátokhoz.

Cherrike, most vettem észre, hogy írtad az étvágytalanságot. Rota oltás gyakori mellékhatása. Remélem már jobban vagytok!

Ceyla, fogacska nem jön?

Majd jövök még.
77linda
Gátér
 
 


Linda: az lehet, hogy mellékhatás, de előtte???? :D
Mindegy nem foglalkozunk már ezzel, annyit eszik amennyi jól esik neki.

Képzeljétek: Már nem is tudom mióta nem 5kor kel, hanem 1/2 7kor :D Annyira jó :) Reggeli, 10ig alvás, evés, aztán márcsak du alszik ebéd után max 1 órát, és 5-6 körül 1/2 órát.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Mók: ha ilyen ügyesen "ücsörög", próbáld meg a kengurut. Bár mi még szokjuk, de akkorát aludt benne múltkor is.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Bnőmmel beszéltem, túl vannak a bárányhimlőn. A héten már bandáznak a babák :D

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Kissé megkésve, de szeretnék csatlakozni hozzátok! Időnként zugolvastalak titeket mostanában, illetve még pocakosan is. Most jött az elhatározás, hogy írjak is :)
A kisfiam első gyermek, szeptember 30-án született. És természetesen imádnivaló :D

Rita

Rita

Kép

Kép
varitus
Budapest XVII. kerület
 
 


Üdv, Rita. Gratulálok Bencéhez :)

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok,

kicsit eltűntem mert Bettina náthás lett, majd Brigi is. Most már kifele megyünk belőle.

Lilla édes.

Rita üdv.

Elővettem az etetőszéket, Brigi állandóan abban eszik, remélem hamar megunja.

Kép Kép

Kriszta
Kép

Kép

Kép
kri07
 
 


Sziasztok!

Mi is megvagyunk.
VEndégek elementek. Nem volt túl jó, minden összejött, de majd legközelebb, talán...

Kri, nagyon aranyosaka csajok. Hát igen, mostanában Julinak is Andris babajátékai a kedvencei. Amik persze régen mind az övé voltak dehát egy zörgős kacsa mégis inkább Andrisnak való. DE mindig megígéri, hogyha majd nagy lesz, akkor majd Andris is játszhat az ő játékaival :) Na kíváncsi leszek meddig tart ez a nagy engedékenység.

Varitus, szia. Ha van időd, mesélj magatokról.

Sissy, tényleg jó nagyokat kajcsizik Lilla :) Ügyes kiscsaj.

Mi pénteken megyünk oltásra. Andrisnak még csak ez lesz a 4 hós kicsit megkésve. Meg JUli is megkapja a 3. kullancs ellenit. Szeretünk kirándulni, és ezt magunknak is beadattuk.
Mennem kell, Andris unja a banánt :)
EDit

Kép
Kép
etus79
 
 


Bocs Sissy, pont az volt megnyitva, amit írtam. Tudom, hogy Lili :oops:
EDit

Kép
Kép
etus79
 
 


sziasztok

kri:sztem ez olyan csajos dolog,biztos élvezi,h külön asztala van :D

cherryke:a bárányhimlő a végén már nem fertőző csak pont az első 2 hétben

ceyla:szegény anyud,kicsit rossz volt azért neki is ez a dolog!persze én is így vagyok ezzel,hogy először kérdeznie kellett volna,hogy adhat e,már csak azért is,hogy te szoktál e vagy nem e nem is szereti és sír tőle stb,de sztem semmit sem ér csak a savat csinálja!!én felnőtt vagyok,de nem használom,mert mindig sok lesz tőle a savam,amúgy is küszködöm vele.....
nem jön össze ez a tejcsi már :? azóta még kevesebb jön le csak 50ml,de úgy vagyok vele az is kell és jó,h ici pici anya tej is jut neki,már nem is náthás Balázs!

etus:azért nehéz egy anyának gyerkőcök mellett vendégeket fogadni!én Máté 1 éves szülinapját magam csináltam meg,úgy értem főztem ,mosogattam stb és 14-en voltunk,persze senki sem segített hisz vendégek voltak :roll: na mindegy meg is fogadtam többé nem lesz ilyen nagy felhajtás :roll:

varitus:üdv köztünk(anyának lenni a legjobb dolog :D )én mikor elsőnek szültem annyit gondoltam arra,hogy "anya lettem én is" :D

Kép

Kép



Évi
iceberg
Budapest
 
 


jaaj nekünk biztos beindult a fogzás,mert tegnap szegénykém nagyon-nagyon álmos volt,de vagy 4x felébredt,de sírva közben majd leragadt a szeme és már 23óra volt!pedig már jóóó ideje végig alussza Balázs az éjszakát 9-6ig alszik,ez nekem jó,mert fél 8 -8 felé vissza alszik aztán tudok menni csinálni a dolgomat! :roll:

Kép

Kép



Évi
iceberg
Budapest
 
 


Kri!
Gyönyörűek a lányok. Brigi lába majdnem a földig leér...
Azért látszik kinek kell használni azt a széket! :lol:

Ma olyan szép idő volt,végre nem kellett az overál.
Hoztam egy képet is,éppen úton kocsiban....
Kép

Cherryke!
Nekem mindig úgy volt a babakocsi,hogy Lilla lásson. Lát,és látott is. Ennek ellenére van a hiszti. Nem lehet úgy sétáltatni ha ébren van. Persz úgy kezdődik hogy ébren van,nézelődik,vagy hisztizik,aztán elalszik,de ha fel kel akkor gyerünk haza mert után borzasztó hiszti következik. És hát nem alszik sokszor többet mint 40 perc!! :(

Iceberg!
Akkor tényleg lesz valami...,remélem fogacska! :lol:
Sajna Lilla még mindig eszik egyszer éjszaka,ráadásul változó hogy hánykor /éjfél és három között/,és reggel mostanában 5-kor kel,de nem éhség miatt mert csak 8 körül reggelizik. :?

Kép
mók
 
 


Sziasztok!

Ceyla:végülis citromlé volt,vagy citrom?

Mók,Kri:édesek a csajok!

Varitus:üdv,mesélj majd!

Etus:az az igazság,hogy követeli is a szilárdat is.Ma ebéd után (cici után) evett krumpli-cékla-répa-alma,anyatej,és a délutáni szopikor meg almát banánnal reszeltem.Ha nem olyan ütemben kapja a kanállal,sírva fakad...Végülis háromszor van csak szopizás,kétszer meg kaja mellette.

Csajok:van,akinek még nem forog a Bébi?Lili,ha segítek,akkor fordul,de ebben úgy veszem észre,lusta.Inkább csak nézelődik a hátán.Néha oldalra fordul,meg ülni akar,ja meg állni ( 8) ) kinyomná magát,amikor az ölembe ér a lába.De egyedül még nem fordult meg.

Képek:
Kép
Kép
Kép

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Sissy,
Nagyon ügyi volt, hogy meg kajékta a tehcsut Lili a cumisüvegből. :)
Jól eszik nagyon én is kíváncsi vagyok mennyit hízhatott. Csak nem előztök be! ;)
A szomszédasszonyomnak az "úszógumija", csak a szoptatás után ment le. Bár csak nekem is csupán 3kg-val kellene küzdenem! :oops:
A citromos dolgot még nem kérdeztem meg, majd holnap, úgyis szerdánként skpe-olunk.
Bár szerintem nem gond, hogy nem fordult még át magától, de talán próbáljátok ki ezt Lilivel: http://www.youtube.com/watch?v=zx1Lt69W4PU
Nagyon aranyos a képeken :)

Linda,
A fogakról nem tudok nyilatkozni. Nem látom, hogy jobban nyáladzana, mint eddig és az ínjén sem látok semmilyen változást, de még persze meglepődhetek utólag.

Varitus,
Szia! Mesélj magatokról, na meg a szülésről is!

Kri,
Hát igen, tényleg nagy már azért Brigi abba a székbe. :)

Etus,
Kullancs elleni oltás??? Miket ki nem találnak! Soha nem hallottam róla. Persze lehet az én hiányosságom. Kíváncsi lennék min alapul. Bennünk még nem volt kullancs szerencsére soha, remélem nem is lesz.

Iceberg,
Tudom, hogy anyunak is rossz lehetett ez a dolog, főleg, hogy a férjem rá extra allergiás és ha mindenért nem is szól, azért látni, hogy húzza a száját. Persze anyámat sem kell félteni, néha mint egy kisgyerek, csak azért is! Csuklásra nekem csak a levegő visszatartás jön be semmi más. Tény hogy Niki csuklása elmúlt, de pont most tolták ki a citrusok bevezetését 1 év körülre.
Sajnálom a tejcsit, de igazad van, amíg jön azt oda kell adni és annak is örülni.

Mók,
Nagyon laza a kiscsaj! :D
Én is csak alvás közben tudom sétáltatni Nikit és Ő sem alszik többet 40 percnél, akár mennyit sétálunk. Viszont szerintem ha nézelődhetne nem lenne balhé. Egyszer haza felé ki kellett venni a kocsiból, úgy balhézott, de kézben már nem volt gond, mert tudott nézelődni. Ezért is várom, majd az ülős babakocsit. Ma már azon gondolkodtam, hogy a hordozóba tologatom, de mivel itt fújt a szél, ezért maradtunk a mózeskosárnál.

Szilvi
KépKép
ceyla
 
 


Nem semmi hétvégénk volt. Ugye voltunk szombaton anyuéknál. majd vasárnap együtt bevásárolni, (vennem kellett egy billentyűt a laptophoz, mert Niki rábukott a laptop billentyűire és az nem bírta a gyomorsavat, így míg megérkezik az alkatrész külső billentyűről írok). hétfőn voltunk a barátnőmnél akinek a fia 10 nappal idősebb mint Niki, ma meg a sógoroméknál néztük meg a kisbabát és köszöntöttük névnapján a nagyobb kislányt.
Ma a fürdéssel megint balhé volt. Nem tudom meséltem-e. hogy múltkor olyan balhét csinált a kis kádban való fürdetéskor, hogy a nagy kádban fejeztük be a fürcsit. Férjem szerint azért volt, mert én véletlenül lekapcsoltam a villanyt amikor ők bent voltak a füriben. Másnap már nem volt gond a kis káddal, de ma megint óriási balhét csapott, amint rájött, hogy megint a kis kádban fürdik, pedig semmiféle villanykapcsolgatás nem volt, csak szerintem Ő már a nagy kádra számított. Hát úgy ordított mint pár naposan amikor fürdettük, de nem adtuk fel. Még öltözés közben a pelenkázón is reklamált, hogy hogyan képzeljük, hogy fel öltöztetjük az helyett, hogy vinnénk át a nagy kádba.
Rá jöttem, hogy én vagyok a hibás, mert ezek szerint már túl nagy ahhoz, hogy hol itt, hol ott fürdessük és muszáj lesz valamiféle rendszert kiépíteni ebben a témában. Sajnos nem lehet, hogy minden nap a nagy kádban fürödheten, mert tényleg őrült nagy a kád és mire megtelik sok idő, na meg akkor vele fürdünk és akkor el lubickolunk egy darabig, tehát sok időt vesz igénybe az egész procedúra. Szerintem az lesz. hogy majd naponta váltjuk, szerintem azt meg tudja szokni.

Szilvi
KépKép
ceyla
 
 


Ice: tudom, hogy az első 2 hétben fertőz. Akkoriban pont nem tudtunk találkozni, így elkerültük.

Sissy: Hunorka csak alvás közben fordul meg. Ha ébren van, egyáltalán nem. Nem tudom mi az oka. Oldalra fordul, meg ha nem veszi észre akkor megfordul. Viszont olyankor meglepödös fejet vág :D Nagy színész :D Felhúzza magát ülésbe, és igen állni akarunk mi is. Viszont ha az etetőszékbe belerakom, max 15 perc és már ki akar jönni. Mert eldől :D Még pici az etetőszékhez :D Még kell minimum 1 kg, hogy normálisan kitöltse :D Tegnap programon voltunk. Felültettük a babakocsiba, hogy lásson valamit, de pár perc múlva már nem volt jó neki. Tehát játszásból ücsörög kis segítséggel, de amúgy érzi, hogy még korai.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Csak egy kép, aztán majd még a héten jelentkezek.

Síelni voltunk:

Kép
Vendég
 


Lina: nagyon jó :) azért egy sapi nem kellett volna? Tudom, hogy ilyen helyen jó melegnek érzi az ember, de azért még picike...

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Tegnap délelőtt dobolgatott :D
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/h ... Xk4s9Vctpw
a sapi azért van rajta, mert közben szellőztettünk. 23 fok volt bent, viszont kicsit huzatos volt.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Megint itt vagyunk. Beszoktunk az oviba. :-) Annak ellenére nem volt egyszerű, hogy Panna járt bölcsibe. Szerencsére azonban szereti Andi és Nóri nénit is. :-) Már ezalatt a két hét alatt is sokat változott az ovi hatására. Tud szép napocskát rajzolni, és azóta állandóan kifestőzik. :-) Ja, és mivel Nóri néni csak angolul beszél hozzájuk, ezért nekünk is úgy kell néha. :-)

Még Botika se fordul meg, ébren, és alvás közben sem. A foga sem jön még.
Én még nem ültettem be az etetőszékbe, hanem a hordozóban etetem. Valószínű azért is, mert még Panna az etetőszékben eszik. Ő nagyon szereti, pedig lassan át kellene adnia az öccsének.

Én is csatolok egy képet a kicsikről. :-)

Rita, én is üdvözöllek itt!

Mindenkinek szép napot!!!

Kép

Kép

Kép
judit75
Budapest
 
 


Sziasztok!
Köszönöm az üdvözléseket!
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a szülés, ahogy ceyla kérte :)
Vagy egy kis szülés előtti kitérő: október 11-re voltam kiírva, pont a betöltött 38. héten elmentem a kórház által szervezett (Bajcsy) szülőszoba
nézésre. Ott találkoztam egy kismamával, akivel beszélgettünk, és ő már nagyon készült szülni, a dokija szerint is napokon belül meg kellett volna lennie a babának. Ő, mint kiderült Btunde volt. :) akkoriban zugolvastam.
Én még ekkor nagyon nyugodt voltam. Biztos voltam benne, hogy októberig egyben maradunk. Viszont csütörtökön 0:30 után kicsivel elfolyt a magzatvíz, hívtam a dokit, mentünk a kórházba. Fájásaim nem voltak még, így a doki reggelre ígérte magát. Fogadott szülésznőm nem volt. Igazából császárra készültünk, mert Bence végig farfekvéses volt. De én végig reménykedtem, hogy befordul. Nem így lett… Igazi fájásaim nem is voltak reggelig, talán egy fél óra-óra volt, amikor rendszeres 5 percesek voltak, de aztán elmúltak. Tágulni sem tágultam, reggel voltam 1 ujjnyira… Amikor megjött a doki, köttetett be oxitocint, de attól esni kezdett a babó szívhangja, így gyorsan mentünk a műtőbe. Ahhoz képest, hogy éjszaka semmi nem történt, 7 óra után úgy felpörögtek az események, hogy én már tényleg csak arra eszméltem, hogy a műtőben vagyok. 8:20-kor született meg Bence 49 cm, és 2870 g volt. Kicsike, vékonyka, de mégis szép formás :)
A tejem nehezen indult be, tovább is maradtunk a kórházban 1 nappal, mert nem akart gyarapodni :( Így kapott tápot is.
A császártól nagyon féltem, annyi nehéz felépülésről hallottam. De szerintem jól viseltem. Az első napot végig feküdtem, a fejemet sem emelhettem fel. Bencét is csak délután tudtam magam mellé kérni, amit viszont nagyon sajnálok. De másnap ügyesen felálltam, fájdalmaim nem voltak, csak szaladgálni nem tudtam :)
Bence otthon is sokáig kapott pótlást, nagyon aluszékony volt szopi közben is. Aztán attól a naptól kezdve nem kapott, amikor visszavittük a kölcsönmérleget …
Az utóbbi hétben sajnos megint elővettük, mert akkor már 3 hete 1,5-2 óránként kelt éjszaka. Így lefekvés előtt tápot kapott, arra gondoltunk, nem volt már elég este a tejcsi. 1,5 hétig működött is ez, visszatért a korábbi 2-3 és 5-6 körüli ébredésekhez, Te a tegnapi este megint szörnyű volt. Kíváncsi vagyok, ma mi lesz…
Most 7 kg és 63 cm körül van a nagyfiú. Tegnap kezdtük az almát kóstolgatni, egyelőre ízlik :)
Hú, jó hosszú lettem! Bocsi
:oops:

Rita

Kép

Kép
varitus
Budapest XVII. kerület
 
 


Megpróbálok még reagálni is:
Kri, Mók, Sissy, Lina, Judit nagyon szépek a gyerkőcök!

Iceberg: nekem még mindig furcsa, hogy anya lettem. Vagyis olyan természetes, hogy itt van a kisfiunk, de így kimondani… még mindig hihetetlen.

Mók: nálunk eddig 2-szer fordult elő, hogy ébren volt séta közben, és nem volt sírás. Ebből az egyik vásárlás közben volt, na, akkor nagyon büszke voltam rá. Egyébként ő is sír, ha felébred.

Sissy: Bence már forog. Először hasról hátra fordult még februárban néhányszor. Kb 2 hete egyszer átfordult hátról hasra, de csak most pár napja mutatta meg újra, és mostmár rendszeresen csinálja, viszont visszafordulni elfelejtett :)
Ceyla: nem semmi hétvége volt. Nálunk is volt nemrég nagy sírás a fürcsinél pár napig, de elmúlt. Nem jöttünk rá mitől lehetett…
Cherryke: Bence is így van, szeretne ülni, de nem nagyon megy még neki

Rita

Kép

Kép
varitus
Budapest XVII. kerület
 
 


Judit: szépek a gyerekek :)

Fiam elaludt az etetőszékbe :D leraktam az ágyra...

Át kell írnom a Hunorkát Hunorra. A Hunorka lány név :D

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Lina, nagyon jó a kép :) DE jó nektek, hogy síeltetek. Mi majd csak jövőre (bár én nem tudok valami jó, mert csak pár éve tanultam meg).

Judit, tüneményesek a gyerekek!! Kittys sapi honnan van? Mert az nálunk is nagyon menő lenne most.

Sissy, Lili is irtó cuki. Nagyon aranyo sa mosolya.

Ceyla, a kullancs elleni oltás, az tulképp a kullancs által terjeszetett agyhártyagyulladás elleni oltás. Szóval azért nem tartja távol a kullancsokat, és pl a lyme ellen nem véd, de ha valaki sokat jár erdőben, szokták ajánlani. De egy éves kora alatt nem lehet beadani.

Varitus, remélem a mostani éjszakátok jobb lesz / volt.

Mók, amikor felébred 2-3 körül Lilla mit csinál? SÍr vagy csak úgy dumál? Mert nálunk Andris sokszor csak dumálni kel fel, és olyankor, ha nem megyek be kb 10 perc alatt visszaalszik. Kb 2-3 htete próbálkozok ezzel, de úgy látszik beválik. Most már csak akkor megyek be, ha hallom, hogy már panaszkodik. DE szerencsére most már van, hogy 5-ig alszik. Talán az utcsó tejcsi mennyiségétől függ, nem tudom.

Na megyek, mert férjem vár :)
Edit

Kép
Kép
etus79
 
 


Etus: nálunk is, Hunor hajnalba valamikor felébred, dumál játszik. Bulizik :D hasra rakom cumi és alszik reggelig. Nem tudom mért csinálják :D

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Etus: Sajna a mostani éjszakánk sem volt jobb :( De bújik ki a fogacskája, ha jól láttam, most igyekszik áttörni az ínyét! :D Remélem, "csak" ez az oka az éjszakáknak!

Rita

Kép

Kép
varitus
Budapest XVII. kerület
 
 


Na még csak ekkora az etetőszékben :D de leveszem a tálcát és úgy tudom etetni.
Kép

Megjött a járóka is: Kép

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Ma is volt, hogy felakartam venni, és ahogy emelem, egyszercsak feláll. Már múltkor is csinálta, azt hittem véletlen. Tegnap is volt és mais többször...

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Iceberg!
Hajnalban nyüszög,nem csak dumál,sajnos....Kaja után rögtön visszaalszik,de még meddig igényli???!!!

Kép
mók
 
 


Mók nem akarlak elkeseríteni, de bnőm fia, 20.án lesz 7 hónapos, este már pépet ad neki, hátha alszik éjjel. Reggelre mindkét cicit leszívja. De bnőm már nem foglalkozik vele rég éjszaka, a gyerek megtalálja a cicit és kiszolgálja magát.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


ez volt a tápszeres dobozba kanál helyett: Kép

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Ma megjártuk a dokit. Andris kapott 2 oltást, Juli egyet. Azt hittem Andris is egyet fog, de a prevenart is megkapta, ami ugye nem kötelező, de itt olyan erősen ajánlották, hogy nem nagyon akartunk ellenkezni. Juli meg uyge a kullancsosat. Nagyon hősiesen bírták mindketten. Kíváncsi vagyok milyen lesza délután, bár nem szoktak oltástól lázasodni.

És végre 2 hónap után vannak hivatalos adataink: 8250 gr, 66cm.

Varitus, sajnálom az éjszakát. Hát igen a fogzás az nem könnyű dolog. Nyál már nálunk is van, de még nem zavarja a dolog szerintem. Julinál a metsző fogakkal semmi gond nem volt. Igazából csak a kisörlőkkel szenvedett meg.

Mók, hát nem tudom, hogy mit lehet tenni. Én most, ha éjszaka ébred, addig nem megyek be, amíg el nem kezd panaszkodni, ahogy nappal szokott, ha éhes. Nálunk még változó a helyzet. Most éjszaka pl fél kettőkor ettünk és fél 5kor is, de hogy miért ne tudom.
Jaj mennekm, kell, mert sírás van.
Edit

Kép
Kép
etus79
 
 


Etus: Andris is jó nagy...
Mitől ilyen hatalmasak a babáitok???? Mivel etetitek
őket? :twisted: Ráadásul Hunor a legidősebb szinte és majdhogynem a legkisebb is :D Pedig nem sovány gyerek. A dokinő meg még lecseszett minket, hogy sokat hízott :D :D tudná mi van a forumon :lol:

Tegnap mértük: 68cm 6850gr.

Reggeli után kimentünk 2 órát sétáltunk. Aztán evett 10kor és 11 óta alszik. Fáj megint a foga helye és ha fáj valamilye, alszik.
A járóka nagyon jó dolog. Ha másra nem, arra jó, hogy az összes játéka benne van és rend van a lakásba :D Viccen kívül, tegnap beleraktuk és 2 órán keresztül játszott :D mindent végig kóstolt :D

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Sziasztok!

Hát mi csendeben vagyunk a súlyt illetően.Kedden megyünk doki nénihez,kiváncsi leszek,mert enni eszik rendesen Lili.
Hunor is cuki!

Nálunk tegnap este lefekvéskor volt hiszti,lehet,nem volt elég álmos.De mi tartjuk,hogy 8-f9 alvás és fél 7-7 kelés.Ma felébredt 6-kor,de nem mentem be,ezért visszaaludt 7-ig.

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Sissy: tegnap nálunk is volt este buli... 9kor végül elaludt. 1/2 6kor felébredt, majd vissza majdnem 7ig.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Katáról nincs hír????

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


sziasztok

varitus:képzeld el mikor azt mondja majd neked,hogy ANYA :wink: :)
engem szokott úgy szólítani Máté a nagyobb kisfiam,hogy anyuci,de olyan jól esik :D

sissy:Balázs sem fordul mindig van,hogy napokig nem,de nem vagytok elkésve.van amikor aztán minden gyorsan lezajlik egyben és észre sem fogod venni :)

cherryke:nem hívtad föl őket,hogy köszi amit a dobozba raktatok!jónak néz ki az etető szék amit vettél!

judit:nagyon szép szemekkel áldotta meg a gyerekeidet az ég! :)

folyt köv.....balhé van

:lol:

Kép

Kép



Évi
iceberg
Budapest
 
 


mók:nagyon jó a napszemüveges kép :lol:

etus:jó súlyban van Andris nem panaszkodhatsz!sztem most már ti vagytok az élen!bár mi mostanában nem mérettük csak a 4. hós oltásnál volt(7300gr)

ceyla:a babák nagyon ragaszkodnak a "megszokott" dolgokhoz és egyre jobban ez lesz!pl,hogy hány órakor van fürdés!ha mindig egy időben már pedig sztem így lenne jó akkor észre lehet majd venni,hogy ahogy közeleg az idő már nyűgisebb lesz.olyanok mint a kis óra :D nem lehet,hogy össze kavarodik majd,persze az is lehet,h megszokja,de mi lesz később amikor már majd mondja és követeli"hisztizni" fog,hogy igen is ott akar fürdeni :roll: barátnőm kislánya néha olyan hisztiket levágott,h én színésznőnek hívtam amit produkált :lol:

Kép

Kép



Évi
iceberg
Budapest
 
 


Sziasztok!

Jól láttam tegnap, estére már ki is bújt a fogacska, kocogott rajta a kanál is. Az éjszakánk is jó volt, csak 1-kor majd 5-kor kelt :D

Iceberg: csodajó érzés lehet, és lesz nekünk is! Már most imádom, ahogy rám néz.

Mók: kb 1 hónapja nálunk is ugyanez volt, 3 hétig tartott, minden éjszaka 1,5-2 óránként ébredt, (volt, hogy 1) csak cicivel tudtam visszaaltatni. Volt mikor evett is rendesen, de volt, hogy alig, csak visszaaludt. Doktornéni azt mondta, ne szoktassam erre rá, csak simogassam a kiságyban, úgy nyugtassam meg... Hát, reggelig simogathattam volna... Védőnéni is hasonlót tanácsolt, meg, hogy adjak inkább vizet éjszaka. Bár ezt sem nagyon akartam, de kipróbáltam, de mivel előtte nem kapott vizet, nem tudta mire vélni a dolgot... Ez sem jött be, meg nem is erőltettem. Végül arra jutottunk, mivel kevesebbet is hízott, hogy lehet nem eszik eleget. Lefekvés előtt most tápot kap, és jobban alszik... Mondjuk, szeretnék visszatérni a szopira, majd próbálkozom.

Rita

Kép

Kép
varitus
Budapest XVII. kerület
 
 


Varitus!
Lilla tépszeres baba!!!! Hm.....Nem tudom akkor így hogyan tovább??!! Azon is gondolkodtam,majd leszokik magától ha ő úgy gondolja! Szerintetek??? Teát próbáltam: nem jött be!!! :evil:

Lilla beteg!!! Úgy néz ki arcüreg! Sűrű sárgás,zöldest szívunk az orrából! Láz még nincs,ez ad némi reményt....

Cherryke!
Én visszavinném a tápszert. Védőnő szerint alkati kérdés hogy mekkorák a babák! Lilla is kb. 8,5 kiló.

Kép
mók
 
 


Teszek egy képet is fel, ez kb 1 hónapja készült (a frissebbek még a gépen):

Kép

Rita

Kép

Kép
varitus
Budapest XVII. kerület
 
 


Cherryke,
A kis dobos nagyon aranyos. :D
Nálunk már régen próbálgatja Niki az állást, ha ülök és magamhoz ölelem, mindig kitolja magát. Múltkor amikor hátról hasra fordítottam 2-szer kellett neki futnom, mert lábra állt és nem tudtam tovább billenteni. :D
2 órán keresztül játszott??? Én ezt soha nem élem meg...

Judit,
Örülök, hogy simán ment a beszoktatás az oviba, a jó óvónő egy kincs. :) Nagyon szép kék szemeik vannak a babáknak. :D

Vritus,
Mintha csak az én történetemet olvasnám! Azzal a különbséggel, hogy nálam Niki még 1 napot rá is húzott és nem volt farfekvéses.
Nálunk nem sokat foglalkoztak azzal van-e tej vagy nincs, simán haza engedtek, bár nyilvánvalóan akkor még semmi tejem nem volt. Viszont nem adtak tápot sem Nikinek szerencsére és még +1 nap éhezés után végre csak elindult lassacskán a tejcsi. Persze mivel Niki nagy súllyal született, így hiába nem evett semmit, nem veszítette el a 10%-át a súlyának. 3650-el született és 3400-al jöttünk haza a 3. napon.
Nagyon szép baba Bence!

Etus,
Így már értem. Ezt a védőoltást ajánlotta a védőnő is. :D
Jó méretek! Niki már 68 cm, de még a 7 kg-t mindig nem értük el. Pár gramm még mindig hiányzik. Kétlem, hogy megduplázná a súlyát fél éves korára. Bár amikor éppen cipelni kell azért nem hiányzik a plusz súly :oops:

Sissy,
Ez nem semmi! Jól alszik Lili. Mi tegnap örültünk, hogy már 10-kor le tudtuk tenni, de nem tartott sokáig az öröm, mert 10 perc-nél tovább nem aludt, úgy kellett visszaaltatni és ezt játszottuk éjfélig. :(
Azt hiszem te kérdezted: Anyám flakonos citromlevet adott Nikinek, :evil: Kérdeztem tőle, hogy elolvasta-e mi van benne? Mire Ő: Nem, miért mi van benne. Mondom, még guargumi is. Azt mondja, mi az a guargumi? :evil:

Iceberg,
Na nekünk pont annyinak kellene lenni 6. hóra, mint ti voltatok 4. hós oltáson. :)
Na de nem a nagy kád a megszokott dolog Nikinél! Csak párszor fürödtünk benne, de máris észrevette, az mennyivel nagyobb buli. :D Egyébként pár hónap és már kinövi a kis kádat és Ő is kap majd egy nagy kádat, persze nem akkorát mint a miénk, remélem az már megfelelőbb lesz az igényeinek. :D Remélem addig is, ez az 1-szer itt, 1-szer ott bejön, bár tegnap is kicsit balhés volt a kis kád, bár közel sem annyira, mint múltkor. Ma viszont a nagy kád jön, micsoda boldogság. :D

Szilvi
KépKép
ceyla
 
 


Ceyla: a járóka új volt neki, azt körbenézte, aztán elvolt az összes játékkal. Párom már kérdezte, hol a gyerek, hogy ilyen csendben van :D

Tegnap amíg letusoltam, beleraktam és ugyanúgy elvolt.

Tegnap 11-15:15ig aludt. Aztán jól elvolt, nekem el kellett mennem 5kor. De 1/2 6kor megint elaludt 1 órát. Mikor hazaértem 9kor, még nem aludt, szórakozott apjával :D na bekeményítettem és elaludt :D

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Múltkor valaki írta, hogy fürdetés közben törént valami és nagyon sírt a baba.
Nálunk is volt egy olyan, hogy apja hasra fordította, a gyerek bólintott egyet és víz alá került az arca. 3 mp hatás szünet volt és elkezdett ordítani. Nem tudtuk mi történt, nézem, csupa hab az arca :D én úgy röhögtem, szegény meg sírt. Apja ki akarta kapni, hogy itt a fürdés vége. Mondtam neki ki ne vegye. Hátára fordította, még pacsáltunk vele és nevetgéltünk, persze szegénykém sírt. De nem akartam, hogy onnantól kezdve ne szeressen fürdeni. Aztán lecsillapodott és ennyi volt.

Kriszta
Kép
cherryke
 
 


Cherryke, nagy Andris, igaz. DE ez tényleg alkati kérdés. JUli is mindig a grafikonokon a legfelső sávban volt, most meg tök csini kiscsaj. És hát Andris 2 kilóval többel született, mint Hunor :)
Én is lehet, hogy szeretnék egy járókát, mert amíg főzök, ő meg már mászik, nem lenne rossz. Ügyi Hunor, hogy ilyen jól elven. Andris is ilyen. Mindenki a csodájára jár, hogy milyen nyugis. NEm bánnám, ha így maradna. Az meg nagy szerencse, hogy alszik, ha valamilye fáj. NE ez azért ránk nem jellemző.

TEgnap szegényem eléggé kivolt a két oltástól. Be is lázasodoot, kétszer is kellett a kúp. 2 hónap múlva ugyanez, csak mév vérvétel is lesz, mert itt 6 hónaposan minden babának csinálnak.ű

Varitus, nagyon helyes fiú Bence!!!

Bocs, hpgy most nem reagálok mindenkinek, de most meg épp JUli hív :)
EDit

Kép
Kép
etus79
 
 


Sziasztok!
Gyorsan beteszek 2 képet amik tegnap készültek.

Kép
Kép

Kicsit nagyok lettek,de ha ikon képben rakom az meg túl kicsi.

Kép
Kép
Kép
andinet74
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?