Új privát üzeneted érkezett!

Szia Kriszta!
Köszi szepen, azt hiszem sürgösen felkeresek egy magyar diabetikus centrumot.
Meg egy kerdesem lenne.
Kaptam teszt csikokat valami vizeletböl kimutathato ketonesz , vizelet cukor meresere is.
Ezt otthon is hasznaljak a cukorbetegek naponta ketszer?
pele1
 
 


Pele1

Én még nem hallottam erről a tesztről. Én ujjbegyből néztem cukormérővel és hetente egyszer a kórházben profilt csináltak, amit ugyan így újjbegyből vettek, csak laborban nézték az értéket, ami pontosabb, mint a tesztcsík. Én inzulinos voltam. A diétásoknak, mint Te is nem kellett méregetni, csak hetente egyszer bemenni és újjbegyből vért adni a vércukormérőre és kis üvegbe is, hogy laborban is nézzék. Ennyi elég volt. Nekem eszembe sem jutott diétásan, hogy ezen kívül méregessek és cukormérőm sem volt. A következő terhességemnél viszont tuti méregetni fogok, akkor is, ha csak diétáznom kell, bár valószínűbb, hogy megint inzulin lesz. Azért is jó a méregetés, mert legalább tudod, hogy melyik kaja mennyire viszi fel a cukrodat és tudod magad ellenőrizni. Ártani meg nem árt, gondolom.
Ha Pesten jársz, akkor tudom ajánlani az én dietetikusomat a Szabolcs utcai kórházból, aki a táblázatot is összeállította. A neve a táblázat végén van. Nagyon aranyos és mindent elmagyaráz.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Kriszti!
Hat ezek a hiszteriek nem az en ötketeim voltak. Kép((
Itt nemetben total hisztisek. Mindnet merünk, ami merhetö... .(((
Na most leirnam,hoyg a merö keszüleket ugy vagtak hozzam, meg csikokat is kapok hozza,de aztan itt a tudomany ki is fujt.
Semmi tabella, semmi etrendi utmutato, semmi olyasmi mint etrend peldak, összeallitva.
Az a ciki, hogyha a vercukor szintem ok, ujjbegyböl merve, akkor ez a keton ize csik lesz pozitiv.
Allitolag azt jelenti nem ettem eleg szenhidratot, /????/ Ha viszont a csiknak megfelelöen eszek, akkor a vercukor megy föl, Rövid lenyeg, hogy inzulin a vege..
Ezt a csikot a vizelet cukor meresere en sem lattam meg, es nemtom mi a fenet csinaljak. .(((
Menjek csak a vercukor utan, vagy ezt a baromsagot is meregessem, de akkor ennek a dokinak az a rövid eredmeny, hogy inzulinra szorulok.
Lassan megyek magyar dokihoz, de addig is van a dilemma..... Kép((
pele1
 
 

 
 

Pele1

Át tudom érezni a problémádat. Benemm is 1000 kérdés kavargott, amikor kiderült a cukor, de szerencsére én a legjobb szakemberekhez kerültem és még az elején megfelelő felvilágosítást kaptam, ami nagyon jó volt, de sajnos ez Magyarországon sincs mindenhol így. Sok helyen nem tudják szakszerűen ellátni vagy felvilágosítani a terhességi cukrosokat. Az étrendmintát a dietetikusom írogatta, csak begépeltem, mert borzasztó kézírással kaparta le és gyorsan le kellett írnom, amíg még halványan emlékeztem rá Kép Az elején egy hétig pontosan felírtam, hogy mikkor mit és mennyitt ettem és a dietetikus leellenőrizte, hogy mindent jól csináltam-e. Elég bizonytalanul kezdtem hozzá, de hamar belejöttem.
Hány grammos diétán vagy? Hasonló a diétád az enyémhez?
Fontos, hogy se több se kevesebb szénhidrátot nem szabad enni az előírtnál.
Ez a keton izé, már engem is kiváncsivá tett. Remélem hamarosan jön Gyuri és elmondja, hogy mi is ez. Én a helyedben megkérdezném tőle azt is, hogy tud e ajánlani a Te városodban szakembert.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Pele:
ugye Te nyitottad az nlc-n is a topikot? Kép
Ott olyasmit írtál, hogy nem is mersz szinte semmit enni ijedtedben, mióta kiderült a cukrosság... ha jól emlékszem
nem akkor volt keton a vizeletedben amikor nem ettél eleget?
csicser
 
 


Szia Pele1!

A vizelet teszt nem alkalmas a vércukor meghatározására, és itt az lenne a fontos. A vizelet teszttel annyit tudsz meghatározni, hogy az elmúlt 2-3 órában volt-e x érték felett a cukrod. De hogy pontosan menyi volt, az nem derül ki. Ráadásul van akinél 8-as vércukor feletti értéknél jelenik meg a cukor a vizeletben, van akinél 10 felett. Tehát ez sem egyértelmű.
Én utoljára vagy 15 éve haszmáltam ilyen tesztet, de akkor is inkább kíváncsiságból ( én I. típusú cukorbeteg vagyok ). nálunk nem is használnak ilyet igazából pont az miatt, hogy a lényegi dolgok nem deríthetők ki vele ( Kaja előtt, kaja után, tehát adott időpontokban mennyi a cukor ).
A keton ( aceton ) pedig nem jelent feltétlenül problémát. Tök normál vércukor-értékeknél is jelen lehet a vizeletben.

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Sziasztok!
Lehet, hogy nem leszek túl szakszerű, de konyhanyelven a keton megjelenése a vizeletben több okból fordulhat elő.

Normál állapotban a szervezet (konkrétabban a mitokondriumok) glükózt éget(nek) el. Ebből szabadul fel energia. Ehhez a folyamathoz az alábbiak szükségesek:
1. Megfelelő mennyiségű glükóz-kínálat.
2. Elegendő inzulin.
3. Normális úgynevezett ellenregulációs hormon-arány (glucagon, catecholamin, cortisol, növekedési hormon arány)

Amennyiben ezek közül valamelyik nem teljesül, úgy a szervezet glükóz helyett zsírsavat metabolizál (bont le). A lebontás közben felszaporodnak a ketontestek. (Kicsit kémiaiul: lebontás közben az acetil-koenzim-A-ból acetecetsav, majd béta-hidroxivajsav és aceton keletkezik. Ezeket együttesen ketontesteknek, felszaporodásukat ketózisnak nevezzük.)
Ezek a ketontestek döntően a májban keletkeznek és az aceton kivételével képesek egyéb szövetekben (pl. az agyban) felhasználódni és energiát szolgáltatni.

Ebből kifolyólag, ha keton van a vizeletben, annak okai lehetnek:
1. Glükózhiány. Ez az úgynevezett éhezési ketózis. (Nincs elég glükóz (nincs elég energia) - zsírsav lebontás - aceton)
2. Inzulin-hiány. Ezt nevezi a szakirodalom diabéteszes ketózisnak. (Nincs elegendő inzulin a glükóz lebontásához, kvázi a szervezet nem tud energiához jutni - zsírsejtek lebontása - aceton)
3. Ellenregulációs hormonok arányának kóros megnövekedése. (stressz-ketózis)

Egy biztos: egyik sem jó, nem normális állapot (cukorbetegeknél speciel a krízisállapotok között tartják számon!!!) sem Nektek, sem a babának!! Orvosi beavatkozás!!!

Pele1!
Minél előbb keress meg egy magyar diabetológiai centrumot, mert a Te és a babád egészsége most a legfontosabb!!

Ha esetleg valamit nem pontosan írtam volna le, Gyuri jön és kijavít! De egy biztos, ne hagyd annyiban!!

Ági
aszemenyei
 
 


Kedves Agi!
A jövöheten szerdan reggel 7 orakor mar ott vagyok, es varnak terheleses cukor vozsgalattal./ Elöbb nem megy/
Inzulint kaptam, harom napig, de olyan rosszul lettem , hogy abba hagytam.
A közerzetem jobb lett azota, a vercukor is 83-112 között mozog, /4.5-6,2/ most ez a keton ize van. .(((
ui. hasmenesem van az inzulin beadasa ota, ami nem mulik. .((((
pele1
 
 


Szia Pele1!

Örülök, hogy jobban vagy! Nem igazán hallottam olyanról, hogy az inzulin hasmenést okozott volna, de soha nem lehet tudni...
A hasmenés nem jó, nagyon vigyázz a folyadékutánpótlásra, nehogy kiszáradj!

Ha tudod, mérd a cukraidat és lehetőség szerint próbáld meg a hasmenést is csökkenteni. Folyadék, vízben főtt krumpli, keksz. Persze a Te speciális helyzetedben külön oda kell figyelni ezek szénhidráttartalmára is!

Visszatérve az inzulinra: 3 napig kaptad és nem mondták meg mennyi szénhidrátot ehetsz és azt is mikor, milyen elosztásban?

Ha gondolod, privátban megírhatod, hogy hova sikerült bejutni (diabetológiai szakrendelés), e-mail-címemet megtalálod az adataimnál!

Jobbulást!
Ági
aszemenyei
 
 


Kedves Pele1!

Elérhetőségem: aszemenyei@freemail.hu.
Ági
aszemenyei
 
 


Kedves Agi!
Harom napi inzulin, ez stimmel.
Megmondtak, 15 BE. Ezt ehetem egy nap.
hoyg mi az a Be azt ne kerdezdd, en ugyan kerdeztem, de a valöasz igen homalyos volt.
Na mostan egy Be egy fel zsömle, egy pohar tej, stb .
Kaptam egy prospektust, de se dieta ötletek/ pl mi lehet egy reggeli, egy ebed, vagcsora, közti eves, nem hogy egy napra, de nem egy hetre. Kép(
En kiserleteztem, amig be nem gurultam, es a neten probaötam valamit talalni.
Ott sincs semmi, legalabbis eddig.
Ugy hogy amít en kitalalok, az megy.
A doki se a "növer" se mond semmit, csak azt, hogy inzlint löjem be, a többi nem lenyeg.
Ez vallami horror, mert a legalapvetöbb felvilagositast sem kapom meg.
A hasmenes, mindegy mit eszek, de folyadekot sokat iszok, igyekszek potolni.
De lehet hogy a nemet vas melekhatasa, merta magyar elfogyott.
pele1
 
 


Szia Pele1!

A BE a német nyelvben magyarul a kenyéregységet jelenti, ami megfelel 12 gramm szénhidrátnak. Tehát elméletileg Téged inzulinra és 180 gramm szénhidrátra állítottak be. (Már ha ezt nevezhetjük beállításnak... de ez csak az én magánvéleményem!) Elméletileg a 180 gramm szénhidrátotnapi 5-6 alkalom alatt kellene megenned. Az egyik szakkönyvben a 175 gramm szénhidrát 5 étkezésre a következőképpen volt elosztva:
Reggeli: 35 g
Tízórai: 20 g
Ebéd: 55 g
Uzsonna: 20 g
Vacsora: 45 g
Persze ezek az értékek módosulhatnak, de ezt megintcsak diabetológus szakorvossal kellene megbeszélni.
Végülis a diéta lényege, konyhanyelven: többször keveset. Mint egy jó fogyókúránál. (Na jó ez csak vicc volt...)
Ha jól tudom, régebben sorstásaink már küldtek neked tápanyagtáblázatot, azokból láthatod, hogy melyik élelmiszernek mekkora a szénhidráttartalma. Általában 100 grammra vannak megadva az értékek, néha darabra. Ha Németországban nézed a termékeket, ott általában (tapasztalatom szerint) legtöbbször azt is ráírják, hogy egy darabban (pl. pohár joghurt) hány BE van, illetve hány darab (pl. diabetikus Milka praliné) felel meg 1 BE-nek.

De remélhetőleg szerdán szélesebbkörű választ is kapsz kérdéseidre. (Próbáld meg őket összeírni előre, nehogy a nagy izgalomban valami fontos lemaradjon...)

Addig is kitartás!
Ági
aszemenyei
 
 


Pele1
Nem hiszem, hogy a vastól van, az álltalában inkább szorulást okoz, de ki tudja. Hogy német vagy magyar vagy egyéb az max a felszívódásban lehet más.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Lanyok, egy orisasi kerdesem lene:
Hogyan kell a cukrot eves utan merni???!!!!
Nekem azt mondta a "növer!: Amikor EL KEZDEK ENNI Akkor AZ ORARA NEZNi, es pont egy ora mulva merem.
Erre most szolt valaki , hogy reggeli UTAN , tehat vegeztevel egy ora mulva kell merni, .
Szoval hogy is van ez???
Bocs hogy ilyen bödületes marhasagokat kerdezek, de meg a legtavolabbi ismeretsegi körömben sem volt soha cukros,inzulinos valaki.
Aginak: Hm, hat ezt en sem nevezem beallitasnak, ezert alltam le az inzulinnal, mert semmi felvilagositas mellett, nem vagyok hajlando inzulinozni.
Majd otthon kiderül, mi is a hezag! Kép(Köszi a Be elmagyarazasat, mert ez sem törtent meg. Kép((
Tudod azt furcsalom, a nemet kismamak meg mennek vakon a dokik utan. Semmit nem kerdeznek, illetve amit kerdeznek, total mellekes dolgok. Kép(
Krisztinek:
Na akkor otthon lesz szeklet vizsgalat is. Kép((
Köszönöm, a segitsegeteket, itt az ember nelkületek csak megbolondulna. .(((((
pele1
 
 


Atyaisten, csak most olvasok vissza, a hetvegen tapetaztunk, es csak neha neztem be gyorsan, a valaszokat olvasni.
Most olvasok vissza, es megprobalok valaszolni. Kép
pele1
 
 


krisztinek:
ha en azt tudnam, milyen dietan vagyok, azt mondta a nö, 15 Be? Na ze a be nem boztos, de 15 az igen.
Reggeli ebed vacsora 4 be, esközben kettö meg elösztva.
pele1
 
 


Szia Csicser!
A nlc-es lanyok küldtek ide, mert ott nem igazan tombol a cukor problema. Kép)
Igen en nyitottam a topicot, de aztan itt ragadtam. .))
Eza keton ize a vilag legangyobb relyteje elöttem, mert ugy probabol egy nap többször is mertem./ ahanyszor pisilni voltam/
Na ez olyan valtozo dolog, mint az aprilisi idöjaras.
A negativtol a plussz kettöig valtozo, a negativ az ok, azt sejtem, hogy jo. Kép)
De hogy a többi hogy valtozik, azt nemtom, mert eves utan egy oraval is volt mar plussz kettö az ertek, meg eves nelökül is volt mar negativ.
ezt meg tanulmanyozom. Kép
pele1
 
 


Hú, de rég voltam itt, bocs ....
Pelle!
Amit írtál, és ahogy a lányok helyesen diagnosztizálták minden bizonnyal a vércukorszint hirtelen leesése (hypoglikémia) volt. Ez akkor fordul elő, ha túl sok inzulint adnak, és nem biztosítják hozzá a kellő mennyiségü szénhidrátot. Hogy ez miért és hogyan történt most már mellékes, különösen,mivel a terhelés adatai szerint nincs diabeteszed.....
Ezért a tanácsok mind jók voltak.....(abbahagyni, kérdezni stb.)
Persze elvileg nem ez lett volna a helyes egy cukorbeteg esetén, mert ha valóban kell nem szabad az inzulint abbahagyni, viszont állandóan kérdezni kell (és ha nem megy kierőszakolni a választ, bár ez nehéz lehet ott, ahol ennyire értenek hozzá...)
Úgy hogy teljesen korreknek lennem nem könnyű. Szerintem nem vagy beteg és ha akarsz diétázz, abból baj nem lehet. Tanácsokat pedig ehhez itt profi szinten kapsz.
Csicser: ugy-e nem ordítottalak le.
Pár szót még a ketozisról:
A vizeletben minen esetben un. ketontestek (az acetonhoz hasonló vegyületek) jelennek meg, ha a szénhidrát anyagcsere nem tökéletes, és a cukor nem "ég el" széndioxiddá és vizzé. Ez tök egészségesen is megjelenik pl. éjszakai éhezés, vagy hányás után. Nem feltétlenül kóros tehát.
gyuri
Szeged
 
 


Szia Pele1!

Amit Krisztinek írtál, az alapján:
Reggeli: 48 gramm szénhidrát (4 BE*12)
Tízórai: 12 gramm (1 BE*12)
Ebéd: 60 gramm szénhidrát (5 BE*12)
Uzsonna: 12 gramm (1 BE*12)
Vacsora: 48 gramm szénhidrát (4 BE*12)
Ez ha jól megnézed, pontosan 15 BE, azaz 180 gramm szénhidrát!
A ketonról: az, hogy Te éppen aktuálisan látod az acetont a teszten, az lehet ám abból is, hogy még nem ürült ki az előző acetonosságodból. (Egyszóval, ha megnézed kajával, illetve kaja nélkül, nem csak azt látod, hogy éppen az evésed, vagy nem evésed -akkor!- okozott pozitivitást a tesztcsíkon! Az még bőven lehet, hogy egy előző elmaradt, vagy a beadott inzulinhoz képest kevesebb elfogyasztott szénhidrát miatti "éhezésedből" származik!!)
De összességében az aceton (keton) nem igazán jó sem Neked, sem a babának!! Tehát a cél az lenne, hogy bármikor nézed is napközben, sose legyen pozitív! Ez is eljön hamarosan, csak jól be kell állítani és az előírásokat be kell tartani.

Vércukormérésről: szerintem nem eszel többet 10-15 percnél, úgyhogy nyugodtan számítsd az 1 órát a kajálás befejezésétől!

A 15 BE (szerintem) biztos, hogy BE, ugyanis Németországban valóban ebben az úgynevezett "kenyéregységben" határozzák meg az elfogyasztható szénhidrátmennyiséget. A 15 meg reálisnak tűnik.

Ha van kérdésed és tudok, szívesen válaszolok.
Ági
aszemenyei
 
 


Köszönöm szepen Gyuri,azert az nagyon lehangolo, hogy a kezelö orvostol tized ennyit nem tudtam meg, mint itt a neten Töletek. Kép(
En kerdeztem, es a valasz mindig az volt, inzulinra vagyok szorulva, mert SULYOS CUKOR BETEG VAGYOK!!
Ezt nem en talaltam ki, ez a doki valasza, minden kerdesemre.
Most megyek haza, kedden este, es Pecsen jelentkezek Dr Szilagyi Andrasnal a szüleszeten, aki diabeteszes kismamakkal foglalkozik.
A vedönömet is felhivtam otthon, meg a Bedi doktornöt, mindenki var mar, es szerdan reggel indul a kivizsgalas, egy kicsit proffesszionalisabb modon. Kép((
pele1
 
 


Szia Agi!
Ez a keton ize milyen hatassal van ram, vagy a babara?
Mert szegyen ide meg oda, nemtom. Kép
pele1
 
 


Szia Pele1!

Azt hiszem, hogy ebben Gyuri az illetékes!! (pláne, hogy, mint a szavaiból kiderült, nem is vagy cukorbeteg - szerencsére!!!)

Különben még az jutott eszembe, hogy véletlenül nem fogyózol??

Ha végigolvasod Gyuri levelét, szerintem Te is megnyugodhatsz egy kicsit. De egy kis plusz odafigyelés szerintem senkinek sem árt!

Ági
aszemenyei
 
 


Csudat fogyozok Agikam, az indulo sulyom ota felszedtem eddig 6 kilot, bar igaz az indito suly sem volt semmi. .(( Demajd utana lefoghyok.
Csak a frasz kerülget, mit fogok rosszul tenni.
Na most mar a dokikig csak tuleljük, mert itt azzal riogattak, hogy sulyos diabeteszem van. Kép
Nem hogy kicsit, vagy diabetesz, sulyos.
Na ezt többször is kihangsulyozta a doki.
Aztan gondolom, selyted mennyire fraszba lehet hozni valakit, ezzel a szoval. Kép
Gyuri valasza megnyugtatott, de azert ha otthon lesz a terheleses vervizsgalat, es kezemben az eredmeny, akkor leszek igazan nyugodt.
meg akkor is, ha kiderülne, van diabeteszem, mert azert nalunk a felvilagositas nem abbol all, hogy a kezedbe nyomjak az inzulint: Nesze, add be, es ennyi. A többit meg te jojozdd ki. .(((
pele1
 
 


Pele!
a ketonról is írtam, nem okoz bajt.
nyugi.
gyuri
Szeged
 
 


Kedves Pele!

Bocs, ha felesleges pánikhangulatot keltettem, tényleg nem akartam!!!
Gyuri válasza most már engem is helyretett keton ügyben.
A következő héten nem igazán jutok majd géphez, de nagyon drukkolok Nektek, hogy minden rendben legyen az orvosnál! Minden rendeződik majd!!
Amint gép közelébe jutok, keresem a Rátok vonatkozó infót. Írd meg mi volt az orvosnál, légyszi.
Ági
aszemenyei
 
 


Gyuri:
nem ordítottad le a hajam Kép nem is szokásod mondjuk!
csicser
 
 


Köszönöm szepen a valaszokat, ma este startol a gep velem haza, es egy ora mulva mar Pesten is vagyok.
Holnap reggel 7 orakor mar a megyiben ülök Pecsen, es szep csendben varom a soromat. Kép)
Nagyon-nagyon sokat segitettetek, es amint vagyok ujra, irom mi a helyzet. Kép)
Gyurinak külön köszönöm, hogy irt, mert a vernyomasom enyhen emelkesett volt az utobbi par napban,az itteni dokinak hala Kép most ujra a regi, szep alacsony. Kép)/ mindig is alacsoyn volt. Kép
Szoval a hangulatom sokkal jobb.
A mert cukor eredmenyek is, most mar olyan 103-108 környekiek eves utan. Kép
pele1
 
 


Pele:
Jó utat, vigyázz Magatokra!
Várunk vissza jó hírekkel!
csicser
 
 


Kedves Agi!
Nem Te keltetted a panik hangulatot, az itteni allitolagos diabeteszes doki. A rosseb a formajat! Kép
Te eleg sokat segitettel, valamit megerteni, amiröl hott dunctom sem vot! Kép
Csicser.
Köszi szepen, es jövök vissza.. Kép))))
pele1
 
 


Sziasztok,
én tegnap kaptam meg a terheléses vércukor vizsgálat eredményét, ami úgy zajlott, hogy vettek vért éhgyomorra, aztán megitattak velem egy bögre cukros vizet, majd 2 óra múlva újra vettek vért. Az éhgyomros eredmény 4,97, ezt tudom, hogy jó. A terheléses viszont 8,19. Errôl nem tudom, hogy jó-e, magas-e. Ha ért hozzá valaki, kérem, hogy írja le nekem.
Köszi. Bori
lbori
 
 


Lbori!
A két órás érték 7.8 felett terhességi cukorbetegséget jelent, a tiéd 8.2, tehát el kell kezdened diétázni.
és olvasd végi a topikot. Nagyon tanulságos lesz. Megtanulod mit kell csinálni és mit kell kérdezni.
gyuri
Szeged
 
 


Kedves Gyuri!

Volna még egy kérdésem. Miért pont a 150 grammos szénhidrát diétát tartod te üdvözítőnek? Nem túl kevés ez egy kismamának?
A neten fellelhető anyagokban korántsem ilyen szigorú a diéta.
thira
 
 


Thira!
25 éve csináljuk és bevált. Az amerikaiak szerint a terhesek 15%-ban pozitív a szűrés, ezek 15%-a terhességi cukorbeteg és ezek 15%-a kap inzulint.
Nálunk a szűrés hatékonyabb (teszreggeli vagy 75g cukoritatás) de a diéta után kevesebben kapnak inzulint.
Ezen lehet vitatkozni, szoktunk is. Ha pl. 160, vagy több szénhidrátot adunk, értelem szerűen többen fognak inzulint kapni. A kérdés valóban az, hogy nem túl kevés-e a 150g. Nost ezt a magzati eredmények döntik el. Azok pedig jók. A hazai terhes diabetologia ( az. un. Budapest team) a világ legjobb (értsd szó szerint, a világon nincs jobb - bár ilyen még van, de nem sok) eredményeit érte el a 80-as évektől. Ezt dicsekvésként mondon, mert van mire büszkének lenni.
És ezért vagyunk másokhoz szigorúak, mert először magunkhoz vagyunk.
gyuri
Szeged
 
 


Kedves Gyuri!

Én megértem, amiket leírtál, és gratulálok az eredményeitekhez, de még mindig van jópár kérdésem. Nem kötözködni szeretnék, egyszerűen csak válaszokat keresek a miértjeimre. Igazándiból a "mi így csináljuk és bevált" az jól hangzik, de nekem ez nem érv. Tudom, hogy laikus vagyok, de ettől még úgy érzem szeretnék olyan válaszokat kapni, amelyk indoklásként elfogadhatóak.

Mi a helyzet például a teljesen normál testsúlyú kismamákkal, akiknek sem fogyásra nincsen szükségük, sem pedig a súlygyarapodásuk korlátozására. Ezeknek a 150 grammos diéta nem túl kevés? Az végülis mindössze 1200 kalória. Ilyen diétát fogyókúrázók alkalmaznak nem pedig terhes anyukák.

Miért kapnak többen inzulint azok, akik több szénhidrátot ehetnek? A normál 2-es típusú cukrosok körében is az átlagdiéta 180 és 225 gramm között van - mindez inzulin vagy tabletta nélkül.

Válaszaidat köszönöm ha ezek túl megterhelőek lennének, akkor ha útmutatóval tudná szolgálni, akkor szívesen végigolvasom az általad ajánlott forrásokat.
thira
 
 


Thira!
Ha figyelmesen olvastad, akkor láthattad, hogy nem az volt az érv, hogy "bevált", hanem, bár itt számok nem szerepeltek, de számszerűsíthető eredmények támasztják alá tevékenységünket.

A terhességi cukorbetegség "oka" az, hogy a szervezet nem termel elég saját inzulint. Minél több cukrot viszünk be kivülről annál kevésbé tud megfelelni a követelményeknek, tehát külső (inzulin) segítségre szorul a szervezet. Minél kisebb súlyu a terhes annál kevesebb energia kell, tehát minél soványabb annál inkább elegendő a 150g! 150g szénhidrát egyébként csak 600 kkal, az energiabevitel a továbbiakban a fehérje és zsírbeviteltől függ, ha szükséges ezzel növelhelhető, az általában szükséges 1500 Kcal-ig. Bár rövid távon (néhány hét) akár 1200 kkal is elég
Normál 2-es tipusú cukorbetegség évtizedekig tart, de ezek jelentős részénél is sok a 180-225g, ha csak diétáznak. A 150 g mellett sokan lefogynának és esetleg a diétán is lehetne lazítani, vagy nem lenne szükség inzulinra!
gyuri
Szeged
 
 


Hogy lehet lazítani egy diétán 150 gramm mellett?:-)) nekem ez elég mókásnak tűnik.
Arra sem tud nekem senki normális választ adni, hogy mégis mit egyen az az ember, akinek az alapétrendje zöldségekből és gyümölcsökből áll eleve, aki nem rajong mindenáron a húsért, nem eszi (esetlegesen nem eheti a tejtermékeket). És hiába tudom, hogy a bab tele van klassz kis összetett szénhidrátokkal, ha egyszer nem szeretem.
Nagyon komolyan mondom, hogy én az egész kérdésben azt látom a legnagyobb problémának, hogy a betegség kezeléséből sok esetben kimarad az Ember. Kezébe nyomnak egy mintaétrendet, tiltott ételek listáját, szénhidráttáblázatot aztán ennyi. Ő maga, mint egyéniség, mint ember nincs jelen az egészben. Senkit nem érdekel, hogy nem vagyok éhes, ennem kell és kész, mert ez az előírás.

És mégegyszer mondom abszolút nem akarok kötekedni, és szívesen folytatnám az eszmecserét más módon - emailben, mert ez lehet hogy sokakat nem érdekel. De ezelőtt pár évvel már belebotlottam egy másfajta egészségügyi problémába, aminek a megoldása korántsem az volt, mint amit sokan mondogattak és hittek. Az orvosok nagy része valamilyen okból félreinformáltan dolgozott. (nem a levegőbe beszélek, nem bioizékről van szó:-))))

A régi mailcímed él még? Mert akkro esetleg írnék oda.
thira
 
 


Szia Thira!

Amennyiben te terhességi cukros vagy, próbálj meg abba a dolgoba belegondolni, hogy ez "csak" egy átmeneti időszak ( remélehetőleg ), ugyanis nagyon sokan az egész életüket így kénytelenek leélni. Pl én is. Kamaszkoromban sokáig lázadtam az ellen, hogy ez nem jó így, nekem ne mondja meg senki, hogy mit ehetek és mennyit, meg én amúgy is mindent jobban csinálok. De aztán 15 ( Kép ) év után rájöttem, hogy ezzel a hozzáállással nem lesz semmivel sem jobb, a szervezetem ugyanúgy inzulinfüggő, és max az életemmel játszadozom, ha így folytatom. Mint ember, én sem vagyok jelen ( a kutya nem kérdezi, hogy én igazából mit szeretnék ), de a biológiában ( és ez az egész biológia ) nincs jelen senki sem személyesen. Akkor mi alapján lehetne azt megoldani, hogy amit szabad Jupiternek...
Ne személyes sértésnek vedd, ami veled történik, de ezt átmenetileg kénytelen vagy elviselni. Vagy választhatsz 200 CH-s diétát is, de nem hiszem, hogy fülig érne a szád attól, hogy mellette 2-3x inzulinozni is kéne magad. Szerintem próbáld meg egy kicsit optimistábban felfogni ezt az egészet, és örülj, hogy jó kezeben vagy még akkor is, ha nem teljesen tetszik minden.
Ja, én nem panaszkodásnak szántam, amit magamról leírtam, csak egyfajta nézőpont és lehetséges jövő ez is.

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Thira!
Én tudom,hogyez milyen nehéz, hiszen énis csináltam. Ha nem szereted a húst és előnyben részesíted a zöldséget és gyümölcsöt, akkor tedd ezt úgy, hogyfigyeled a CH tartalmukat. Hidd el egészen bele lehet jönni. Első időben én is ki voltam borulva, aztán hozzászoktam és kész. Egy idő utánszinte ránézésre megtudtam mondani, hogy kb menyi az adott mennyisség valamiből. Ez így elég érthetetlen, szóval mondjuk simán tudtam akkor szelet kenyeret vágni amekkora kellett. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy papírral , tollal, számológéppel és CH táblázattal a kezemben álltam neki főzni. De rájöttem, hogyezt a születendő babáimért teszem és csak átmeneti dolog az egész. Tudom, azt gondolod most, hogy könnyá ezt mondani, de ne lázadj, mert csak magadnak lesz nehezebb. Én nagyon szorítok Neked, hogy sikerüljön megszoknod és ha gondolod írj nyugodtan mélt, szívesen válaszolok bármely kérdésedre: mentatnekukacfreemailponthu

Üdvözöl: Kriszta
krisztike01
 
 


Tisztázzunk valamit, én nem lázadok, mindössze próbálom megérteni a miérteket. Világéletemben utáltam, ha közölték velem valamiről, hogy azért így kell csinálni, mert csak vagy azért, mert hidd el nekem ez így jó.
A saját gyerekeimnek sem mondok ilyeneket soha. Nálunk az a szokás, hogy mindent megindoklunk, elmagyarázunk érthetően - természetesen az ő szintjükön.
Ha mindenhol egybehangzó adatokat és statisztikákat olvasnék a témáról, akkor meg sem próbálnék kérdezősködni, de erről sajnos szó nincsen. És higyjétek el nem a bulvársajtót böngészem. Ezelőtt 10-15 évvel még szinte ismeretlen volt a glykémiás index fogalma, azóta ismert lett, és sok szempontból meg is reformálta a dolgokat.

A másik fele, az hogy kérdezek, nem jelenti, hogy nem tartom be a diétát, nem állok számológéppel a tűzhely mellett, de akkor is jogom van tudni, hogy mindezt miért pont így kell csinálnom.

Ha minden egyes alkalommal szolgalelkűen elhinnék mindent, amit valaki nekem egy témáról mond, azzal a felkiáltással, hogy szakértő, akkor pl. többszörösen átvágtak volna lakásügyekben, vagy pl. lehet most már nem is élnék. Ezek a dolgok ugyanis NEM csak az orvostudományra értendőek, hanem az élet számtalan területére.
thira
 
 


Thira!

Ebben igazad van, csak sajna néha nehéz elmagyarázni/megérteni a dolgokat.
A te eseted: jobban örülnél annak, ha mondjuk ehetnél ugyan 180-200 CH-ot, de naponta 3-4x kéne inzulinozni magad? Én most jelenleg 210 CH-nál tartok és napi 5 inzulinnál. Ugyanis a te szervezeted jelenleg még képes arra, hogy a tényleg minimális 150 CH-nak szükséges inzulint elő tudja állítani, de már nem valószínű, hogy a 200-nál is ez lenne a helyzet. És valószínű ( az emberek 90%-a legalábbis ezt választaná ), hogy ha el kéne döntened, melyik a jobb, akkor maradnál ennél. Én legalábbis nem ragaszkodnék az inzulinhoz, amennyiben lenne választásom Kép
Ja a megértéssel kapcsolatban: tök sokáig szerettem volna megérteni, hogy miért lettem én cukros, de hát ez nem jött össze. Szóval nem mindig van magyarázat.

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


kedves Thira!
Megpróbálok válaszolni a kérdéseidre, ha valamit nem jól írok, majd jön Gyuri és kijavít.
A glikémiás index, ha minden igaz, azt mutatja meg, hogy gyors avagy lassú felszívódású CH-ról van szó. Ennek lényege, hogy reggel mikor felkel az ember elkezd magától is emelkedni a vc szint. Emiatt csak lassú CH fogyasztható, mivel különben gyorsabban emelkedne és magas lenne. Délután uzsira azért kell gyors, mert olyankor hajlamosabb a szervezet az alacsony vc szintre. A többi étkezés ha jól emlékszem vegyes.
A miért pont 150 grammra a magam példáját tudom felhozni. Én 150-es diáta mellet is magas vc szintet produkáltam, utána lejjebb vették 145-re ez még mindig nem volt elég, így jött az inzulin ami mellett ehettem 175g-ot és így jó lett. Ezek számok, azt nem tudom, hogy miért volt így.
Az való igaz, hogy kutyát nem érdekli, hogy éhes vagy -e, vagy sem, enni kell és kész. És akkor amikor elő van írva. Próbáld ,eg, hogy ha pl. nem vagy éhes egyél olyan dolgot amiben viszonylag kis mennyiségben is megvan az előírt CH menny. Én egy idő után rájöttem, hogy reggel 7-kor meg kell ennem - ha jól emlékszem - 4 db diétás kekszet, ez nem volt nagy mennyiség, még sikerült leerőltetnem a torkomon. Hasonlóképpen jártam el este 1/2 11-kor, az inzulin után.
A fogyással kapcs. azt tudom, mondani, hogy sok olyan terhest láttam aki eleve sovány volt és tovább fogyott a diéta mellett, nem igazán tudtak nekik mit mondani. Nekem jót tettKép
A cukros kismamákat egyébként sokkal szigorúbban kezelik, mint a "sima" 2-es típusú cikrosokat. Ez azért van, mert a babának megszületés után könnyen leesik a vc szintje, így fontos, hogy a terhesség alatt ne szokjon hozzá a magas vc szint melletti magassab inzulintermeléshez. Na ez így elég kesze-kusza lett, de remélem érted hogy gondolom. Egy nem terhes cukrosnak magasabb értéket fogadnak el megfelelőnek, mint egy terhes esetében, ezért lehet valszeg különbség a diétában is.

Remélem segítettem és remélem nem írtam baromságokat. Ha igen, Gyuri kérlek szólj.

Ha esetleg receptek érdekelnek, írj és küldök Neked ötleteket.

Kriszta
krisztike01
 
 


Yndi:

Ez nem ez a kérdés, hogy jobban örülnék-e vagy sem. Arról meg amúgy sem beszéltem és írtam, hogy én konkrétan hány grammos diétán vagyok:-))) Itt elvi kérdésekről van szó.

Olvastam Gyurinak egy olyan mondatát, hogy a 180 grammos diéta az nem diéta. Próbálom megérteni, hogy szerinte miért nem az. Más kórházban, ahol szerintem ugyancsak felkészült orvosok vannak ezt tartják jónak, és ezt mondják kapásból. Most akkor kinek is higyjek?
(NE írjátok, hogy a helyi orvosoknak, mert azt teszem) Viszont ettől még a kérdéseim megmaradnak.
thira
 
 


Nem tudom, hogy hány grammos diétán vagy, a lényeg szerintem, hogy -e mellette a vc szinted. Nem tudom miért mondta ezt a Gyuri, én is ismerek olyat, akinek 180 g mellett tök jó értékei lettek, pedig majdnem olyan magassal indult, mint én és közben kimondottan sovány alkatú, tehát ahogy Gyuri írta, neki kevesebb is elég. Ezzel szemben én erős alkatú vagyok és a 145 is sok volt. Ez engem is éedekelne, hogy min múlik.


Gyuri!
Az a kérdésem, hogy ha valaki tök egészséges, nem terhes, akkor ehet -e úgy, hogy mondjuk 150g-os diétát tart. Azért kérdezem, mert én egész jól belejöttem annak idején és nagyon jól fogytam tőle, amit szeretnék folytatni ( mármint a fogyást ). Nekem eddig ez az első diéta ami bevált fogyáshoz. Gondoltam, hogy kipróbálom ha nem árt.
krisztike01
 
 


Thira!

Bocs, ezt a jobban örülnél dolgot azért írtam, mert a 180CH mellett már valószínűleg inzulin is kellene, ami nem hiszem, hogy tetszene. És erre a magyarázat volt az, hogy a 150 CH-hoz még lehet, hogy elég az általad termelt inzulin viszont a többhöz nem. És elvileg egyszerűbb inzulin nélkül rendben tartani a cukrodat, amennyiben lehetséges. Ettől függetlenül még lehet, hogy eljutsz az inzulinig, ha a 150 CH-s diéta nem elég.
Egyébként meg tudtommal azért 150 a minimum, mert ez mellett még a szervezeted számára elegendő mennyiségű CH-t viszel be, a többi energiát meg fehérje és zsír formájában bármikor tudod pótolni.
Egyébként hány grammos diétán vagy? És hány hetes terhes vagy?

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Az, hogy neked inzulin pótlás nélkül milyen diéta elég, pusztán a te szervezeted kérdése ( hogy mennyi inzulint bírsz termelni ).

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


"Bocs, ezt a jobban örülnél dolgot azért írtam, mert a 180CH mellett már valószínűleg inzulin is kellene, ami nem hiszem, hogy tetszene."

Na ezzel a mondatoddal ab ovo vitatkoznék. Nem biztos, és ezt te is leírtad rögtön a következő hozzászólásodban.

A többi energiát pótoljam fehérjéből meg zsírból... Na itt rögtön tudok egy problémát, hogyan és miből? És most vonatkoztassunk el tőlem, mit csinál egy vega? És még szerencsés, ha lakto-ovo vegetáriánus csak.
Vagy mit csinál az, aki tejallergiás?
Már írtam korábban is, hogy nekem ilyen gondjaim nincsenek, de ettől még nem rajongok a húsért és nem rajongok a tejtermékekért sem. Tudom, a szent cél érdekében szokjak át a húsra...
Tele vagyok kérdéssel és a válaszok száma igen csekély, ráadásul nem kielégítő.
thira
 
 


Thira

Keress fel egy dietetikust is, biztos meg tudja mondani, hogy mit mivel helyettesíthetsz.
Örültem a kérdéseidnek, mert én is sokat tanultam a válaszokból Kép
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Thira!

Azt hogy neked elvileg mennyi CH-s kaja lenne elég az általad megtermelt inzulin mellett, a vércukor profilodból meg lehet állapítani. Itt ugyanis elvileg egy adott diéta mellett csinálták a profilt, mondjuk 180 ( ezt nem tudom, hogy hány CH-s volt ), és mondjuk ugyan nem voltak eget rengetően trutyik az eredményeid, de nem is jók, akkor meg lehet próbálni a 150 CH-s inzulinpótlás nélküli diétát. Ha viszont már itt is 14-15-ösök a cukraid, felesleges ezzel kísérletezni, tuti az inzulin. Tény, hogy nem biztos, hogy beválik, de az inzulin- és diétabeállítás sajna nem olyan egyszerű, hogy egy vércukor profil alapján sikerül; az eredményeid alapján egy feltételezett megfelelő beállításról úgyis a gyakorlati alkalmazáskor dől el, hogy tényleg jó-e.
Tehát nem akarnak téged fogyóztatni ( bár még mindig nem derült ki egyértelműen, hogy hány CH-s vagy ), de ez egy egyszerűbb módja a vércukor karbantartásnak, ugyanis inzulinnal egész komoly ( sokkal komolyabb ) problémáid lehetnének. Lásd Pele esetét korábbról.
Egyébként most egy kicsit kötöszködni fogok a vegetáriánus életmóddal kapcsolatban, holott én is voltam jó ideig, és minimális húst fogyasztok. Ha nem vagy élelmiszeripari vagy táplálkozástudományi szakember, akkor elég nehezen tudod megoldani terhesség alatt, hogy megfelelő legyen a fehérje bevitel. És ezzel a babádnak ártasz. Persze mindenkinek amagánügye, hogy mit eszik és mennyit, de pl tegnap már azért álltam neki némi húsmennyiségnek, mert napok óta semmit sem ettem ( tejtermékeket eszem ), és nem akarok ártani a babámnak. Ja egyébként pedig nem vagyok szakavatatlan ember a kaja témában, élelmiszeripari technológus mérnök a végzettségem KépKépKép

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Azért ez a vita nem semmi. Komoly élvezettel olvasom, nem éltem hiába.....

Thira!
Eddig nem írtad, hogy vega vagy, Természetesen erre is van megoldás. Előbb elvileg: Minálunk (ez alatt értendő a Szabolcs utca, I.Bel.Klinika és újabban a Dél-pesti kórház) mindenki, mindíg megkapja a kellő választ. Példaként olvasd Krisztit vagy Yndit - ők is nálunk művelődtek, és tanácsaik jobbak mint a legtöbb hazai un. profi. Ezt vedd komolyan, mert igaz. És ez nem csak a többiek bírálata.

Van nekünk egy abszolút világklasszisunk, akitől mind tanultunk, Bánvölgyiné, a JUDIT, így csupa nagybetűvel. De ha bejelentkezel hozzá, a Szabolcs utcában (hivatkozz akár rám is) biztosan minden kérdésedre fogsz kellő választ kapni. Tuti.

Még arról, hogy a 180g miért nem diéta.
Természetesen diéta, de....
A cukorbetegeknek az a csoportja, aki csak diétázik, azt ezt azért teszi, hogy jelentős szénhidrát megvonással rendezze anyagcseréjét. l80 g már annyi szénhidrát, hogy egy átlagos embernek elegendő, vagyis nem jelent lényeges szénhidrát megvonást, azaz "nem diéta".

Kriszti!
A 150g diétától természetesen nem terhesen sem lesz semmi bajod, és vszeg fogyni is fogsz.
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri:
Miért tekinted ezt vitának?

:-)))) nem vagyok vega, de nem rajongok a húsért. Ezalatt értsétek azt, hogy hetente 1-2szer eszem húst. Ugye a legtöbb mintaétrend úgy kezdődik, hogy reggeli májkrémes kenyér és társai. Én ilyeneket viszont nem szoktam reggelizni. Inkább nem eszem semmit, de az én torkomon ember le nem nyomja a felvágottat, a sajtot meg a túrót sem. Inkább a gyümölcs, a müzli, ami megy.
Amúgy az én cukorértékeim olyan messze vannak a 14-15-től mint Makó Jeruzsálemtől.
Az pedig, hogy az én korábbi életemben a 180 gramm sokat vagy keveset jelent, azt gondolom egyedül én tudom. Így az is lehet, hogy számomra a 180 gramm bizony komoly megvonásokkal jár. Megint feltételezésekre alapozódik az egész.

Mindegy is, a mai napomnak már megvolt az eredménye találtam egy könyvet, amelyben jó kis receptek vannak, az írója stílusa hibátlan ráadásul szakember, és végigolvasva kb választ is kaptam a kérdéseim egy részére.
Én itt azt hiszem feladtam és befejeztem az eszmecserét amúgy. Úgy írkáltok itt nekem néhányan, mintha nem járnék orvoshoz, dietetikushoz stb. Már korábban is írtam, azért mert betartom amit mondanak, azért vannak kérdéseim, és ameddig a "csak"-on kívül más választ nem kapok, addig én bizony kérdezek, ha nem kapom meg a kezelőakárkiktől, akkor máshol és másoktól. Szerettem volna most is ötleteket és nem kioktatást kapni. Sajnálom, hogy a kérdéseimből kizárólagosan azt a következtetést lehetett levonni, hogy 1. lázadok és nem tudom elfogadni a dolgokat 2. vega vagyok 3. nem beszéltem még az életben soha dietetikussal és orvossal 4. felelőtlen vagyok

Egyik sem igaz ugyanis. Csak tudjátok, ha ezelőtt 3 évvel nem kérdezek, nem gondolkozom, nem olvasok, nem kutatok, akkor egy barátnőmön TOTÁL feleslegesen végeznek el egy amniocentézist a maga veszélyeivel, egy rosszul értelmezett toxoplazma eredmény miatt. És ami az egészben a szomorú, hogy azóta sem változott ezügyben sokat a világ, azóta is kijelentik eredményekről, hogy friss fertőzés, pedig nem az. Mindezt azért, mert azok, akiknek ezt ki kellene értékelniük nem naprakészek, sőt olyannyira nem, hogy ezen kérdéseikre a válasz 1997-ben lett publikálva.
(de ezen túlmenően is tudnék még példákat mesélni).
thira
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?