Jó reggelt lányok!
Már jó régen nem voltam, de amikor csak tudunk megyünk ki a szemközti parkba vagy elsétálunk a játszóházba. Így Andrisom jól elvan, elfárad és ebéd után tudunk két órát szunyálni.
Ezeken a helyeken sok az ismerős, akik tudnak segíteni, ha Andrist hintára kell emelni (bár már egyre ügyesebben mászik fel a nagy, magas hintára) vagy olyat kér, amit nem tudok teljesíteni. Így kímélhetem magam.
Bocs, ha nem reagálok mindenre.
Manó: Részvétem a Mamád miatt!
Viki: Gratulálok én is a tesódnak! Biztos csodaszép a kislány!
Mikor engem várt Anyu, Nagyim (Apukám anyukája) mindig mondta, hogy reméli végre nagy fekete hajú, nagy sötétbarna szemű unokája fog születni. Anyum ugyanis pont az ellentéte kinézetben Apumnak, aki fehérbőrű, szeplős és vörös hajú. Addig (és azóta is) csupa világosbőrű, szeplős unoka született Apuék családjában. Aztán mikor születéskor megláttak, már lehetett sejteni, hogy ezt is bebukták.
Én vagyok a legvilágosabb, legérzékenyebb bőrű, mindenem tiszta szeplő és egész tinikoromig vörösesbarna hajam volt.
Nagyon szépek a ruhácskák, amiket beszereztetek. A hordozók is nagyon tetszenek, én is valami ilyesmire vágyom.
Süti: Köszi, hogy hiányoltál! Olvasgatni szoktam, csak nem mindig van érkezésem írni is.
Andrist én sem emelhetem (16 kg), így ő is mindent kisszékről és lépcsős fellépőről old meg egyedül.
Boboka: Drukkolok, hogy minden rendben legyen ma! És így is lesz!