Új privát üzeneted érkezett!

Emmalena, teljesen egyetértek azzal, amit mondasz, én is így tervezem. De egy ilyen esetben ennyi rugalmasságot megengednék, amikor még a babának bent lenne a helye, nem kint. Honnan is tudhatná szegény, hogy mi a "szokás", amikor még 4 hét hátra lett volna a születéséig...és miért akarja elfogadni, hogy volt anyai szívdobogás-nincs anyai szívdobogás. :shock: Ha emlékszel, volt itt már egy nagy vita az együtt alvásról. Hát én vagyok az egyik, aki már a kezdetektől fogva nem akar egy szobában aludni a gyerkőccel, mert látom, hogy mivé fajulhat. A gyerek szép lassan a szülők fejére nő, és se összebújás, se meghitt pillanatok, se szex. :oops: Hát köszönöm, de boldog házasságban szeretnék élni továbbra is. :lol: Szóval, igen, következetesen betartani, amit szeretne a két szülő, és emellett rugalmasan kezelni a gyerek problémáit. Nem könnyű...

Kép
szöszke
 
 


Biza nem könnyű...És egyre nehezebb lesz ám.Ábinál látom.Egy kétévesnél szerintem nincs akaratosabb a földön:-) Tegnap is akkora hiszti volt, nem akart menni frödni, inkább vonatozni akart este fél 8kor.Nálunk az a rend, hogy legkésőbb 8kor gyereknek ágyban a helye.De már hulla fáradt volt, de ő vonatozni akart.Ha akkor engedünk a hisztinek, hogy "na jóóóóó, még egy kicsit vonatozhat", akkor végünk.Több okból is.azt látja, hogy a szabályok felrughatóak, egy kis hiszti és az van amit ő akar, másrészt meg addigra meg annyira sokkal fáradtabb lett volna, hogy az elalvás ilyenkor sokkal nehezebben megy.És csúszik az egész este, kevesebbet alszik reggelig, fáradtabban ébred stb.stb.Szóval minden kornak megvan a maga harca.Előre rettegek a kamasz kortól :lol: :lol: :lol:
emmalena
 
 


Sziasztok!
Kata: Zsombi nagyon szép kisfiú, imádni való a kis tüsi haja! Gratula!!!
Ildi: örülök, hogy otthon vagytok, sajnos tej kérdésben nem tudok kitapasztalt tippeket adni. Az augusztusi-szeptemberi topikban az alkoholnemtes sört ajánlgatják egymásnak, meg a gyömbéres üdítőket, de ez is lehet, hogy csak pszichésen tart. Egyébként a tápszer mellett is érdemes szoptatni majd, mert ha lehet, inkább kevesebb anyatej, mint semmi. Ettől még szép, és egészséges babud lesz- pároméknál a 4.tesóját már nem tudta édesanyja szoptatni, és lány létére fizikálisan az egyik legfejlettebb (magasabb) gyerkőc. Szóval nyugi, de azért szurkolok a tejci beindulásáért. :wink:
Peva: gratu neked is, olyan jó, hogy Ti is jól vagytok! Jó egészséget!!!
Marek: szurk-szurk!!! Azért igazold vissza, ha némi papás-mamás is segített a szülés beindulásába... :D :D :D
Mi: még egyben, ma mostuk ki az utsó babrucit, Apa kérésére a babával egyeztetett 1.-i szülési időpontot áttettük 8.-ára. 7.-én jön ki egy új számítógépes játék... most mit mondjak :D
Mindenkinek szép napot, kellemes várakozást!
M.

macianyu
 
 

 
 

Ildi
Találtam egy receptet is :roll:

Tejtermelést serkentő aprósüti

Hozzávalók:

* 25 dkg búzaliszt,
* 15 dkg liszt árpából,
* 10 dkg liszt zabból,
* 1 marék kesudió,
* 1/2 marék földimogyoró,
* 15 dkg cukor,
* 15 dkg vaj,
* kevés víz.

Az elkészítés menete:
A kesudiót és a mogyorót apróra törve serpenyőben aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk liszteket a vajat és végül a cukrot is, majd picit együtt pirítjuk őket. Nem kell karamellizálni nagyon a cukrot, csak éppen összemelegíteni az egészet. A tűzről levéve megvárjuk, hogy kissé kihűljön, majd kb. fél deci vízzel összedolgozom, és kicsi golyókat formálok belőle. Körülbelül 40-45 golyócska készíthető belőle.



Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ildi, nem akarok okoskodni,de én is az alkoholmentes sört javasolnám!Legalább is nekem anyukám mondta,h mindhármunknál ez vált be és a többi ismerős anyuka is mind azt mondja,h mindenféle teánál meg homeos cuccnál többet ér a sok-sok alkoholmentes sör! :wink:

Meg állítólag a fejésnél sokkal többet ér,ha inkább a baba van többet cicin,mert h ez a dolog is a kereslet-kínálat elvén működik!Ha érzi a szervezeted,h több kell akkor többet ad!Na,jó aztán majd ha oda kerülök én is,akkor válik el,h mennyit ér ez a sok okosság!...
Mindenesetre ne stresszelj,az tuti nem jó!Gondolj arra,h nehezen indul,de be fog állni ez a dolog is!Lesz tejcsid bőven!Erre gondolj!! :wink:
Vendég
 


szöszke...úgy néznek csak fájástevékenységet, ha már a finisben vagy, illetve ha panaszkodsz, hogy sok fájásod van. Akkor tesznek a pocakodra mégegy olyan tappancsot, és az nézi a fájásokat!
Neked ez a funkció be sem lehetett kapcsolva.
Azt már nem is NST-nek mondják, hanem CTG-nek ha jól tudom.
Nekem is csak akkor néztek mikor Pesten voltam koraszülés gyanusan :?

Kriszti...jó nagy a te pocid is! :D Én is tök vizes vagyok :( De ez már bíztató hogy te legalább produkálsz jóslófájásokat!

Most Marekkal mi van???Szülnek??? :shock: :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Ildi: én így értettem elsőre is. Ennek ellenére ne izgulj! Megtaláltam neked a hasznos infókat a tejszaporításról, amiket anno a 2005-ös őszi babás topikban lakó anyukákkal gyűjtöttünk össze, és nagyon jól működtek.

Íme:

1. Laktoherb tea, vagy Fitolac tea, ha érzékeny a baba pocakja a Laktoherbre tejen keresztül (Milfordos gyümölcsteával kellemesebbé tehető az íze mindkettőnek)

2. Alkoholmentes sör.

3. Nagy kajálások (sok szénhidrát) :-)

4. Sok pihenés, sok folyadék.

5. Horror fejés: utolsó szoptatás után kb. 30 perc: felváltva fejed a bal és a jobb melledet 7-7-5-5-3-3-1-1 percig. Akkor is csináld, amikor már semmi sem jön, pont az a lényeg, hogy tejtermelésre serkentsd a ciciket a baba szívását utánzó stimulációval. Nem muszáj este, de akkor kisebb az esély, hogy szükség lesz a cicikre, mert több óra míg újra megtelnek a következő etetésig. Ha nincs "utolsó" etetés, akkor a horror fejésnél lejött tejecskét pótlásként odaadhatod a következő etetésnél, így szaporítottál is, és nem félő hogy éhes marad a baba. Nincs arra szabály, hogy ezt egy nap hányszor csináld végig (van aki hetente 1x csinálja, vagy még ritkábban ha érzi hogy már kevesebb a teje, de nyilván minél többször csinálod, annál hatékonyabb. Mellbimbókrém ajánlott utána!

6. Homeos bogyók: Urtica Urens 5CH, Ricinus Communis 5CH (3x5 golyócska 5 napig, majd 2 nap szünet, de kúraszerűen is szedhető). Figyelem az Urtica Urens 15CH és ettől fölfele APASZT! Tejbelövelést segítő homeopátiás szer a szülés utáni első napokra: Agnus Castus D12

7. Sűrű szoptatás

8. Maci kávé

9. Alfalfa C. Folyamatos szedés után 1 hónapos szünetet kell tartani. Figyelem, megoszlik a veszélytelenségéről a vélemény, van aki károsnak tartja! Érdemes hozzáolvasni: érvek és ellenérvek (angol).

10. Tejszaporító kaják: banán, krumpli, ananász, tészták.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi, a fentiekből a sok pihenésre és a nyugodt lelki állapotra nagyon figyelj! Szoptatáskor, fejéskor a gyönyörű Lottikára gondolj, szoptatás előtt a melegvizes zuhany segít!
És a horror fejést olvasd el, és alkalmazd amilyen sűrűn csak bírod. Az nagyon ütős!

Nálad azért indult be nehezebben, mert Lottikát elvitték tőled az első időkben, és az nagyon kellett volna a tejci beindulásához nektek. De így is be fog indulni, csak ne add fel!

Én Lilivel a 2., 3. napon, sőt talán a negyediken is max 20-30 ml-t tudtam kisajtolni (Lilit mérték szopi előtt, után) egy egy etetésnél. Másnak 50ml is símán megvolt. Ez nem számít! Be fog indulni! Ügyesek vagytok!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi, (még mindíg) nekem a gépivel szépen jött a tej, amikor a kézi fejés, és a kéz fejős fejés :) nem volt eredményes! Ne add fel!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


sziasztok. megjöttem a terhes gondozásról.

doki mondta, hogy örül, mert már a 37. hetet elkezdtük, nagy baj már nem lehet :lol: . ha tovább hizok /vizesedek/, vagy felmegy a vérnyomásom be kell feküdnöm kórházba :cry: :cry:
mert ki van zárva, hogy kihúzzuk a kiirt idöpontig. :?
jövö héten kedden megint be kell mennem /ez miatt/ és akkor már megyek NST-re is. :lol:
voltam ultrahangon, de a doki nem mondott semmit :evil: , csak hogy a babával miden rendbe van :lol: , de még csak nem is láttam :x , nem tudom mekkora :evil: .

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Marek üzeni, hogy nem szülni tűnt el, de jelzi majd, ha esemény van! Most egy kis eltávra kellett mennie, nem izgulni!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Borkaby: szerintem majdnem minden kórházban van mellszívó, csak sorban kell állni. Nálunk volt a tisztiben, gondolom lesz a Tétényiben is. Ha nem lesz, akkor főleg meg kell találjam az elektromosat.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Nekem ma a ctg-n volt 70-es fájásom is… Reggel hasmenéssel indultam el itthonról :( Valamit összeehettem tegnap… Aztán kb óránként érzek olyan keményedéseket, amit a 70-es fájásnál mutatott a gép.
Apa izgul, szerintem ez csak vaklárma… :(

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Most pihenésre és mellszívó megtalálásra van szükségem... Kicsit el is tűnök...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Gyors bekukk, aztán mennem kell! Bocs, hogy nem reagálok.

Pevának a gratulációk átadva! Röviden: EGész nap fájogatott, de nem jobban, mint a hétvégi vaklármánál, ezért nem aggódott. 5 körül mentek a szokáso vas szurira és már nem engedték haza. :lol: 21.40-kor meglett Dorka. Én is ilyen gyorsan szeretném!!!! :wink: Ha minden ok, pénteken jöhetnek haza. Ha velem is minden ok, akkor csütörtökön elmegyek, meglesem őket. :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


De jó PEVÁ-nak! :lol: Én is ilyen gyorsan szeretném!

Hajrá NyugtonMalac!!!!!
:wink: Lehet holnapra kettéválsz?

Nem ám itt maradok egyedül terhesen????? :cry: :shock:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Ja, amúgy már annyiszor megakartam dícsérni a Weblapot NyugtonMalac! Mindíg lemaradt!
Nagyon ügyes vagy! Köszi!

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


kata, ildi nagyon helyessek a gyerköcök.

gratulálok Pevának

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!
Szintén a másik topikból: mi ajánlott, és mi nem szoptatáskor (gondolom ez elsősorban a hasfájós babákra való tekintettel készült):
Szoptatós anyáknak NEM ajánlott
Pékáru
Teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyér
Lisztes termékek, burgonya
Nincs különösebb korlátozás, csak a bő olajban sütött dolgok tócsni, burkonyafánk nem ajánlott
Húsok, felvágottak
Zsíros sertéshús, bárányhús, sült marhahús, füstölt hús, füstölt sonka, szárazkolbász, sültkolbász, kacsa, liba, gyöngytyúk, vaddisznó
Édességek
Csokoládé, marcipán, nugát, fagylalt
Tejtermékek
Tejszín, zsíros sajt (camembert, pannónia, márványsajt)
Zsírok
Sertés zsír, szalonna, kókuszzsír, majonéz, remuládmártás, újrahevített zsiradék, kakaóvaj, mogyoróvaj
Levesek
Minden nagyon forró és zsíros leves (ökörfarok leves, gulyás)
Tojásételek
Kemény tojás, tükörtojás, szalonnás rántotta
Fűszerek ízesítők
Fokhagyma, torma, ecet, mustár, fahéj, vanília, fűszersók, ételízesítők
Zöldség, gyümölcs
Tilos: citrusféle, citrom, narancs, mandarin, grapefruit. Bab, borsó, ribizli, egres, káposztafélék, hüvelyesek, paprika, retek, savanyú káposzta. Nagy mennyiségben nem ajánlott: cseresznye, csonthéjasok (dió, mogyoró) szilva, szőlő. Éretlen vagy aszalt gyümölcsök.
Italok
Tilos alkohol, erős feketekávé, fekete tea, nagyon szénsavas italok, jéghideg italok

macianyu
 
 


.......folyt
AJÁNLOTT
Pékáru
Abonett, ropogós kekszkenyér, nem zsíros keksz, piskóta
Lisztes termékek, burgonya
Árpa, zabpehely, búzadara, száraztészta, főtt burgonya, héjában főtt burgonya, burgonyapüré
Húsok, felvágottak
Borjú, sovány sertéshús, csirke, galamb, pulyka, sütve grillezve párolva, zsírszegényen elkészítve
Édességek
Barnacukor, gyümölcscukor, méz, lekvár, puding
Tejtermékek
Tej (2-5 dl), író, túró, sovány sajt,
Zsírok
Vaj, margarin, többszörösen telítetlen zsírsavalak tartalmazó margarin és olaj
Levesek
Húsleves (zsírszegény), zöldségleves
Tojásételek
Lágy tojás, buggyantott tojás, rántotta
Fűszerek ízesítők
Óvatos sózás, borsozás, természetes fűszerek bazsalikom, curry, turbolya, kömény, majoránna, petrezselyem, szegfűszeg, édesnemes paprika, kakukkfű
Zöldség, gyümölcs
Másik oszlopban fel sem sorolt össze zöldség és gyümölcs frissen fagyasztva, vagy főzve.
Italok
Enyhe kávé, enyhe tea, gyógytea, zöldséglé, gyümölcslé, tejes turmix, ásványvíz

macianyu
 
 


Bár már itt tartanék én is... :D
Ildi, most külön szurkolok neked!
M.

macianyu
 
 


Köszi a weblap dicséreteket!

Macianyu: akkor most mi a helyzet a krumplival? Ajánlott is, meg nem is? :D

Kialudtam magam: 2 óra alvás, plusz megnéztem a kimaradt 2 undok helyet a lakásban, ahol a mellszívót kerestem, de nem találtam meg. Azt hiszem lába kélt neki... Ez szomorú, mert most be kell fektessek egy másikba. Nem merem bevállalni elektromos nélkül a tejserkentést :S

Fájásaimat sikeresen kialudtam, hasi masi is elmúlt, pedig jókat ebédeztem. Ne izgulj Kata, nem készül még semmi :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Jó estét!

Nesze semmi, holnap kérhetek időpontot egy nyaki uh-ra, de még az sem biztos, hogy megcsinálják a teljes Doppler viszgálatot, a terhesség miatt. A sebészbácsi aranyos volt, de a spinkó a MÁV kórházban...és most már elegem van a bunkókból: az, hogy a 4-6 villamoson állva utazom az Oktogontól a Moszkva térig, az oké még. Legalább nem rángat. Hogy rendszeresen, mikor be akarok menni egy intézmény/bolt bejáratán, és aki éppen jönne ki, az beelőz, majd anélkül, hogy tartaná az ajtót, lép tova, az is hagyján. Ezt egyébként csajok és pasik egyaránt megteszik. De hogy ma a rendelőben a liftbe utánam beszálló széthízott nagyvalagú, 50-es asszonyság, akitől még én kérdeztem meg udvariasan, hogy hanyadikra megy (nem válaszolt egyébként, de mint kiderült, ugyanarra az emeletre mentünk mindketten) előttem kimegy és rámbaszarintja a lift nehéz vasajtaját, mikor jönnék ki, na az már sok volt. Néha kérdezés nélkül sorbaállítanék ilyen embereket és addig pofznám őket, míg bírom. Lehet, hogy ez az agresszivitás a terhesség végén jellemző, vagy csak én tapasztalok és érzek ilyen bosszúságot? Hát nem látják, hogy úgy megyek már mint egy reumás bálna?

Macianyu, ó, de ismerős. Nálunk 11-én nem lehet szülni, mert aznap paintball bajnokság van. :D

Timi, ne ijedj meg feleslegesen, gondolom a kórházi előpihenő arra az esetre vonatkozik a doki szerint, HA a vérnyomásod nem jó. Amúgy jó, nem? Mert a vizesedést a képeiden egyátalán nem látni.
Egyébként én sem tudom, mekkora a babám, pedig elvieg előbbre járok. :)

Marek ezek szerint mégsem szül még...pedig tegnap hogy "ki akarta vitetni a szemetet"!!Gyanús...szerintem ma egész nap szemetet visznek ki a férjével. :D :D

Kép
anhel
 
 


Nymalac: csaka bő olajban sütött krumpli a "fúj" krumpli. :D Nem emeltem ki a "Lisztes termékek, burgonya" címkét vastag betűvel.
M.

macianyu
 
 


Köszi macianyu :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Anhel, bizony szívemből szóltál. B.pesten olyan tuskó az emberek 90 %a, hogy mutogatni lehetne őket. Figyelmetlenek. Nekem már az utcán is gondot okoz, hogy kikerüljek valakit, ha szembe jön. Nem fogják fel, hogy a testünk nem úgy reagál, mint rendesen, nem tudunk manőverezni. Ha elindulunk jobbra, akkor jobbra húz a hasunk.

Macianyu, érdekes ez a lista. Nem értem a NEM ajánlottak közül, hogy milyen bajt okozhatnak, pl. a citrusfélék. Az ajánlottak között pedig nem tudom, mi a frászt keres pl. a barna cukor. Az itthon kapható barna cukrok olyanok, hogy 98 % finomított kristálycukor (!!!), 2 % karamelles színezék.
Jól nézzétek meg majd, mi van a dobozon!
"Ökörfarok leves" :D:D:D, na ez szééép!

Lkata,
oké, most már értem az nst-t. :D Kíváncsi vagyok, mikortól fogok fájásokat érezni.

Kép
szöszke
 
 


Nymalac, nézd csak, ez van Kata kisfia képe alatt: "Sziasztok, én vagyok Zombor Bendegúz" Zsombor, ugye? :) Szuper, ahogy felraktad a képeket!

Kép
szöszke
 
 


Szöszke: állítólag a nem citrus gyümölcsök kevésbé változtatják meg az anyatej ízét, mint a citrusfélékben lévő vegyületek. Neten nézz utána. :D Barnacukor alatt pedig gondolom valódi barnacukrot értenek, nem olyan fehér cukrot, aminek a dobozára az van írva, barnacukor. Szóval tényleg érdemes megnézni, mit veszel. :D

macianyu
 
 


Szüléstörténet:

24-én este lefeküdtem tv-ni (nagyon vártam a Született Feleségeket) kicsit kapart a torkom és a dr.Haus szünetében gyorsan inni akartam egy teát.Ahogy felkeltem valami melleget éreztem a lábamon folyni.Kirohantam a wc-be és még csak folyt kiabáltam Gabinak,hogy folyik a víz.Erre Ő "Milyen víz?"Rögtön telefon dokinak meg anyukámnak,hogy hozza a kocsit.(teljesen beparáztam nagyon hirtelen jött)össze rántottuk a csomagot én ki naiv azt gondoltam egy tisztasági betét simán felszívja a magzatvízet hát nem még a törölközö sem.Beértünk a kórházba sietve mivel Zsófi burok repesztés után 3órára meglett most is ebben biztam.Ott felragtak gépre semmi fájás.Doki megvizsgált mondja,hogy tágulok de kelenek a fájások ha reggelig nem indul be oxitocin ha akkor sem legkésöbb délutánra császár lesz.Na ettől nagyon féltem.5ig az alternativ szobában voltunk tv-t néztünk beszélgetünk és aludtunk én csak egy kicsit.5-től már 10-7-4perces fájásaim voltak ami már jó jelnek indult(kezdtem türelmetlenkedni).8-kor még vigyorogva ültem a vajudoba.Jött a doki és mondja,hogy már rég tolofájásoknak kéne lenni mert a méhszályam 8cm kitágult.Kaptam oxitocint na onnatól volt durva a dolog mondták,hogy 2perces fájásokat hoz elő de nem gondoltam,hogy rögtön.Akkor már a falat kapartam és már a 8cm is kiakartam nyomni szegénykémet.A doki nyugtatott,hogy jól csinálom és valószinü azért húzom így mert a baba éret már de a méhemnek még kelett volna idő(az a 2-3hét).Fél 10-kor kezdöttek a tolofájások elöször mikor befejeztem a nyomást úgy megkönyebbültem,hogy azt hittem már kint is van.Felkiáltottam,hogy miért nem sír erre nevetve közölték velem mert még bent van.Kb 2-3nyomásra lett meg éreztem ahogy feszit a kis feje válai(amit Zsófinál nem éreztem)9:48-kor pedig teljes egészsében kint volt.Ott megint megilyedtem miért nem sír a szülésznő nevetve "Mert nem hagyom"és törölgette a kis fejét tisztogaták a száját.Mázosan rám ragták ami olyan jó érzés volt,hogy 12órát el is felejtettem. Kép Kép Igazából csak az utólsó 2óra volt nagyon rossz a többi a türelmetleség miatt volt az és ,hogy elfáradtam a végére ,de mikor megláttam minden elfelejtettem és akár már 6hét után jöhetne a 3.baba:)De ezért megérte Kép

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Pevának Gratulálok Dorkához Kép

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Kata: aranyos a történet, olvasva viccesebb, mint megélni. :) Azért jó, hogy megúsztad a császárt, ügyes vagy! Nagyon édes a kis töki így mázasan is :D A pólyát te vitted, vagy a kórházban adták?

macianyu
 
 


Szöszke: köszi az elírás figyelmeztetést. Javítottam, és elnézést kívánok a fiatal úrtól! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Kata: én is ilyen szülést szeretnék! Nagyon jó lenne, ha nekem is a víz jelezné a szülés megindulását. Az legalább tuti. :D

És ez a gyönyörű kis hapsi?! Imádni való!

Fel is teszem a képeket, és a születés történetedet a web-ünkre :D

És még egyszer gratulálok az egész családnak! Szép munka volt!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Kata, lehet webet nézegetni... fent vagytok :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok'!!

Itthon vagyunk.......

majd mesélek.....

KÖSZI mindenkinek mindent!!!

NAGY KONSTANTIN BENCE 2008. 09.25. 19.05. SZÜLETETT. 3770G ÉS 48 CM.... (TÖMÖR GYÖNYÖR )

14 ÓRÁSAN:
Kép

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Jó reggelt!

Én már megint nem tudok aludni, sajna :cry: :cry: :cry: .

Tegnap voltam orvosnál, minden rendben CTG-n semmi nem látszott, pedig én nagyon hangolom magam egy hétvégi szüléshez.
Ha nem lesz semmi, akkor jövő héten kedden megyek legközelebb.

ANHEL!

Neked nem ott csinálják a CTG-t ahol nekünk, ti fennt voltatok szülőszöbán, de hivatalosan a CTG a nyolcadikon van, neked azért csinálták ott, mert a szülésznőd csinálta.

Az UH-előtt a mosdóban pedig azt hittem egy lányra, hogy te vagy az, még jó, hogy nem kérdeztem meg tőle, csak nagyon óvatosan puhatolóztam miután ő leszólított. :lol:

Le kéne feküdnöm egy órára, de mindjárt nyit a pékség és azt hiszem elmegyek venni valami finomságot, mert majd éhen halok.

Majd még jövök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok, megválnék rugalmas hordozókendőnktől, mert a fiam súlya már sok neki. (közel 8 kg). DE újszülöttnél, kisbabánál a legjobb hordozóeszköz, szépen öleli, és könnyű megkötni. Na meg nem ötkilós gyereket kell szülni... Mintha ez csak úgy menne...

http://www.babakozelben.hu/bolt/bolt_kendo.htm :lol:

potyka
 
 


Sziasztok!!

A történet röviden annyi, h múlt csüt. a normál menetrenddel zajlott a napunk. Délben viszont Ábel nem akart aludni. Végül 15 órakkor aludt el. Kicsit pihentem még mellette, majd felkeltem, h tegyem a dolgom. Ahogy felálltam, indult el a magzatvíz. Egyértelmű volt, pillanatok alatt elöntött. Hívtam a férjem, rohant haza, addig viszefeküdtem. Összedobáltuk a holmim, Ábel félalvóban a kocsiba és irány. (a személyim pld. itthonmaradt...) A szülőszobán mondtam, h mi van, az ügyeletes megvizsgált. Nem tapintott koponyát, UH.... faros... hívta a dokim, Ő meg már szervezte is a csaszit.

18:45-kor műtét, 19:05 Kostantin üvültve, megszületett. 10-10-10 es APGAR.

Altattak és arra ébredtem, h a dokim mondja: ZSUZSIKA! EGÉSZSÉGES, GYÖNYÖRŰ KISFIA SZÜLETETT!! GRATULÁLOK!! Sosem felejtem el a fennti mondatot! :D :D

A lábadozás kemény, a gyerekágy borzalom, (itt Szegeden) de ITTHON VAGYUNK!!!!!! Szüléstöri később, bár izgalommentes volt ezuttal)

Pussz Mindenkinek és KÖSZÖNÖM A RENGETEG KEDVES ÜZENETET!!!!

SZÍVBŐL GRATULÁLOK ÉS JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK KATÁNAK ÉS PEVÁNAK A BABÁKHOZ!!!!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Először is gratulálni szeretnék Zsuzsunak, gyönyörű szép a baba!! Kép

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat, ki is mentettem mindet egy wordbe.
Viszont most reggel 6-kor képzeljétek, hogy - bár majdnem egy órán át tartott és egy ciciből - 40 ml-t sikerült szopizni Lottinak. Most ki is dölt :lol: Annyira örültem neki! Bár az éjszaka húzós volt, csomószor felkelt, sírt, rajtunk aludt el. Az aggaszt, hogy hétfő délelőtt óta nem volt széklete, pedig tegnap nagyon belehúztam a fejésbe, durva meló, de tisztára megszállott vagyok.
Úgy alakult, hogy tegnap 18 órától kezdtem írni, hogy mit eszik, akkkor 10 ml szopi+30 ml lefejt, 21 óra 30 ml lefejt + 10 ml cukros víz (én nem akartam adni neki, de a gyerekorvos azt mondta a telefonban, hogy a kiszáradást megelőzendő adjunk neki picit) 24 óra 20 ml szopi + 30 ml lefejt, a hajnali 3 óra az valahogy tolódott, mert kb. 2 órán át fent voltunk, kb. 5 ml szopi és kb. 15 ml lefejt, ezért még kapott pici vizet, kb. 15 ml-t, viszont most reggel 6-kor ugye 40-et evett, persze kellett neki jó 45 perc hozzá.
Az a baj, hogy a fejés tart sokáig, kézzel csinálom és a 20-25 ml kb. 45 perc, tehát ott tartok, hogy mire kész vagyok, már majdnem újra etetni kéne :roll: Kemény meló! De kitartok, nem akarom a tápszert!!! Ma jön a gyerekorvos 10-re, majd megbeszéljük, hogy mit tegyünk.

Ne hari, nem tudok külön-külön írni, mert most kihasználom, hogy alszik Lotti és próbálok kicsit magamra figyelni (éjjel kb. 3 órát aludtam, de már kezdek hozzászokni), jövök még ha tudok és tényleg nagyon szépen köszönöm a sok-sok segítséget Mindenkinek, nagyon aranyosak vagytok!!!
Teszek fel mindjárt egy képet is a kis hercegnőről :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Kép

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok

Mégegyszer Gratulálok minden anyukának! A babák mind gyönyörű szépek! :lol: :lol: :lol:

Bár nekem még nagyon nem szabad szülni,és nem is akarok még, de irigykedve várom már hogy én is otthon lehessek a kisaszonnyal és hozzak nektek képeket :D

Továbbra is mennek a drukkok,akik menni akarnak,menyjenek szülni :lol:
Kiváncsi vagyok ki lessz a következő :lol: :roll:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Zsuzsu: De jó, hogy végre itthon vagytok! :) Jó gyors és egyértelmű szülésed volt! Irigylem. :D És Konstantin nagyon szép baba.

Várunk még képeket, beszámolót, babázós történeteket :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ildi: nagyon ügyes csajok vagytok Lottival! Ennek az eredménye lehet a 40 ml szopi is. Látod, minden szépen halad, csak türelemmel kell lenni.

Nagyon drukkolunk nektek, és gyönyörű Lotti! próbálj meg sokat pihenni.

Kézzel fejés valóban egy hosszadalmas macera. Én útáltam, de nem azért csináljuk, mert az olyan jó...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Ja, október van! :) Jöhetnek az októberi babákok! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Nyugtomalac!Nagyon klasz az oldalunk.Köszönöm,hogy mi is már fent vagyunk én észre se vettem a nevét elírtad :) Hát szerintem jobb ha fájások jönnek mert az oxitocin nem semmit produkál pedig nekem nagyon nagy a fájdalom küszöböm.Nálatok együtt alszanak majd a gyerköcök?

Zsuzsa!Gratulálok Nektek!Még egy szöszi kishapis :lol: :lol: :lol: Ábel mit szól?Hol alszik a kicsi?

Ildi!Nyugi!2 etetés között mennyi idő telik el?Nekem Zsófival volt olyan,hogy a mérleg azt mutatta nem evett eleget de 3órát alszik tiszta ideg voltam.Most a Doki kérdezte lesz mérlegünk mondtam,hogy nem és mondta,hogy helyes tudja Ő mennyi elég egyszer bezabál alszik 4órát utána eszik 2,5óra múlva kér de nem szabad görcsölni!!!!Nyugi beindul a tejed.Nekem a Milupának a tej serkentő teája nagyon bevált.Arany ára van de jó Dm,Rossmanba lehet kapni.Párod nagyon aranyos látszik nagyon szeret beneteket.

Macianyu!Utólag már én is nevetek milyen hülye voltam néha :oops: Nem a kórházba minden baba polyába volt én már alig vártam,hogy baba mama szobába legyek olyan kiváncsi voltam rá kibontva :D

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Kata: nekem Lilivel oxitocinos indítás volt szivárgással. 8-kor indult, fél 9kor már tudtam, mit jelent az, hogy fájás. :S De legalább pikk pakk megvoltunk :D
Igen, terv szerint együtt fognak majd aludni, de van vészhelyzet megoldás is, egy babakocsi mózes pótágy képében... Ez az ágyunk mellett lévő pelenkázón van jelenleg, de elég mobil, bárhova tehető :)

ha Bori ugyan olyan lesz mint Lili volt, akkor nem az esti alvással lesz gondom, hanem a sokáig alvással :D (Lili nem kelt fel szopizni ugyanis... Pár hét alatt eljutottunk a 6-9-12 órás éjszakai szundikig :D

Kényelmes, de nem túl gyarapodó megoldás ez :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Kata - jó kis szüléssztori, kb. úgy indult, mint az enyém, hirtelen folyik a magzatvíz, hát ez igazán para!!! Én legalábbis nagyon betojtam :?
Nagyon édes a babád, a mázas kép hihetetlen, milyen kis riadt madárka :lol: Emlékszem, Lottit rámtették és nem hittem el, csak néztem, olyan pici volt, és olyan hihetetlen.
A védőnő itt volt tegnap. Azt mondta, hogy 3 óránként etessem, 6 óra, 9, 12, 15, 18, 21, 24, 3 és így tovább. Csak persze ez hajnalban nem jött össze, amikor is fél 1-től sírt fél 4-ig kb. aztán először rajtam, aztán páromon aludt el mininális szopi után, mert ahhoz nem volt kedve vagy nem tudom. Szóval pl. most, hogy reggel sikerült neki 40 ml-t benyakalnia, azóta alszik itt mellettem, amit el sem hiszek, és nagy sikerélmény számomra! Szóval most elviekben 10 perc múlva fel kéne keltenem, ha be akarom tartani a védőnő utasításait :roll: Az igény szerinti szoptatást említettem neki, hát nem örült és azt mondta, hogy az nem jó, na igen, de most keltsem fel, ha szépen alszik és ha sír, ne adjak tejet??? Mert éjjel is az éjféli és a 3 órás szopiidő közben adtam neki, aztán próbáltam fejni, de már nem jött semmi.
A kaki ügy aggaszt most igazán, mert azt mondta a védőnő, hogy ha nem kakil, akkor kúpot kell neki felraknom :? :cry:

Tényleg, október van :lol: Hihetetlen, hogy nekem meg már itt szuszog a lányom :shock:

Lassan elkezdem a szüléstörténetemet írni, bár hallom, párom tájékoztatott benneteket, de mégis más az én szemszögemből olvasni, bár az övé is érdekes volt. :lol:

Jótanácsokat is írt, láttam :roll: :wink:

Amúgy Nyugtonmalac, a Szilvia törlőkendő tényleg a legjobb barátnőm volt a kórházban, nagyon kellett, hogy legyen, mert nagyon véreztem, jó volt, hogy azzal itattam fel a vizet füri után!!! A Tennát elhasználtam, a végén még éjszakai betétem volt (most is), véreztem azért rendesen, de nem vészesen. Az eldobható bugyi nagyon jó volt, jól szellőzőtt, de nem volt elég az 5 db, kellett még hozatnom sima nagyibugyit is. Vécére papírülőke életmentő volt, mert az Uzsokiban a vécé és a fürdő olyan ocsmány és koszos és véres és áááá, undorító volt, hogy ha nincs az ülőke, becsináltam volna :shock:
Na megyek, mert lehet, hogy ébred Lotti, majd jövök még!
Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Szép jó reggelt!

Gratulálok a gyünyörűséges babákhoz!!!!!!! Lottival egyszerűen nem tudok betelni, annyira gyönyörű DE Zsuzsu!!! Konstantin elképesztő!!!!!!!!!!!!! Én is AKAROM már a fiamat!!!! Bocs az önző asszociálásért, de hát ezt hozza ki az emberből ez a sok -sok szépség!!!! :oops: :lol: :lol: :lol:

Emmalena!
Bocs, hogy tegnap eltüntem és itt hagytam az álatalam feldobott tesó témát, de miután szinte ki sem mozdulok 1,5-2 hete csak az oviig, feltornyosultak az elintézni valóim :cry: Nem jellemző rám ez a nehézkesség, de egyszerűen testem - lelkem nem kíván már sehová menni! :roll: Pont elég az oviig és haza, és ha szé az idő BArbival egy kis játszó vagy séta, persze csak ha van kedve, mert legtöbbször ő is csak haza vágyik, úgy kimerül a jó kis társaságban! :lol: :lol:

Abszolút egyetértek veled Emmalena, én is így képzelem a hazatérést A TESÓVAL, akit már annyira vár BArbi, ha ma éjjel is, amikor átköltözött hozzánk (amióta látványos a terhességem, minden éjjel jön, biztos nem véletlenül :roll: , de nem bánom...)
Kb. 1 óra elteltével tudott csak rendesen elaludni, mert puszilgatta a pocakomat a takaró alatt, simogatott és csimpaszkodott a nyakamba :lol: :lol: Hááát, ilyenkor olvadozok rendesen.....
És suttogta a fülembe, hogy én vagyok a világ legjobb anyucikája!!! NA? Most is elsírom magam, éjjel is potyogtak a könnyeim.... NA, összeszedem magam, mert így nem is tudok írni.
...
...
Szóval én asszem őt fogom mindneből jótestvérnek kihozni, hogy érezze, ugyanolyan fontos számomra, mint eddig, ha nem fontosabb, mert hát kell az ő segítsége!!!!
Abból a szempontból könnyű a dolgom, hogy egy kislány 3,5 évesen már nagyon szeret segíteni, kötényben mosogat, gyúr, paníroz stb. állandóan ott van a nyomomban, gondolom Szabi babát is állandóan pesztrálja majd. CSAK tudom, hogy nagyon szoros a kapcsolatunk, teljes a szinbiózis és erre nagyon szeretnék vigyázni a továbbiakban is attól függetlenül, hogy néha már magam sem tudom, ki nevel kit?! :roll: :roll: :P

Nusildi!!!! Ügyik vagytok!!! Szerintem, se aggódj, majd' 1 hónappal előbb jött Lotti, picike és nem tud annyit szopizni! Napról napra, lépésről lépésre kell haladni, nem szabad türelmetlenkedni! akkora a kis gyomra, mint egy nagyobb dió, nem fér abba olyan sok tejecske!!! Te csak szoptass,és a pisi pelenka ugyanolyan fontos ám, mint a kakis, nem szabad lebecsülni :lol: :lol:
Puszi nektek!!!

Andi
Kép
handrea75
 
 


Jó reggelt!

Zsuzsu,Kata,Ildi- olyan gyönyörűek a babáitok!:D...

Kata,aranyos ez a szüléstörténet!Jót mosolyogtam,bár gondolom,h akkor nem lehetett olyan vicces!:D De az a lényeg,h viszonylag gyors volt és minden rendben!!!

Zsuzsu,Jó,h végre otthon vagytok ti is és tudtál újra jönni!nálad is jó gyorsan zajlottak az események!Ábi mit szól az új helyzethez?

Ildi,örülök,h kezdesz belejönni!Csak így tovább!! :wink:

Nyugtonmalac, igen én is pont ezzel a gondolattal ébredtem: elkezdődött a MI hónapunk!Mostmár tényleg indulhatnak az októberi babák!:D

Én már annyira szenvedek!Olyan hisztirohamok jönnek rám,h csak na!Mindenki azt mondja,h élvezzem ki az utolsó napokat!de nekem ezek a napok már egyáltalán nem élvezetesek!Minden bajom van!Fájnak a csontjaim,húz a hasam,keményedik,ide-oda feszül a gyerek,teszek 2lépést és alig kapok levegőt!Csúnyának és kövérnek érzem magam!Utálom,h bámulnak az emberek az utcán és mostmár vezetni sem engednek hétfő óta,úgyhogy olyan kiszolgáltatottnak érzem magam,ha el akarok menni valahova!...Tudom ez most nagyon csúnyán hangzik,de már nagyon nem jó terhesnek lenni!.... :oops:
Ne haragudjatok ezért a panaszáradatért,de muszáj volt kiírnom magamból.... :oops:
Vendég
 


[size=18]GYÖNYÖRŰEK A BABÁITOK!!!!![color=red][/size][/color]

CSODASZÉPEK!!!


Furcsa,hogy a védőnő az igény szerinti szopit elutasítja. Én pont azt olvastam és hallottam minden honnan,hogy eleinte igény szerint szoptassunk és ezáltal is ki fog alakulni a baba napirendje, be fog állni a 3-4 óránkénti evésre magától - de lehet,hogy nála nem 6,9.12... lesz a jó időpont, hanem f4, f7... stb.

Biztos nehéz lehet az eleje,míg megszokjuk/megismerjük majd a babáinkat, hogy mi a jó nekik és nekünk is.

A gátseb nagyon fájdalmas dolog? vagy már nem érezni annyira?

Kép

Kép
borkaby
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?