Új privát üzeneted érkezett!

Hali csajok! Nemrég hívtam dokim, azt mondta, hogy minden értékem jó, csak a progim kissé alacsony, vagyis az értélhatár alsó szintjén van, úgyhogy 19. napon szintén vérvétel, majd a 21. napon is asszem, és a kettőből lesz egy átlag, és ha akkor is alacsony, akkor progipótlás lesz! Na de én addig gőzerővel eszem majd a Macát, hátha javít az értékemen. :wink: :D
Most meg nagyon nyilall a bal petefészkembe :shock:
Vendég
 


Timi, szerintem kérdezd meg a dokidat, hogy nem írna e fel neked progeszteron pótlására gyógyszert. Ez segít megtartani a terhességet (az esetek többségében ennek az alacsony szintje miatt vetélnek el a nők) és ártani nem árt. Itt több lánynak is ettől sikerült megtartania a terhességét.

Én most teszteltem pozitívat :P , és holnap már megyek a dokimhoz, hogy mindenképpen felírassam vele. Nyilván ez sem csodaszer, csak egészséges babánál segíthet, de segíthet. És most a lelkednek is megnyugvást jelentene, ha valami kézzel fogható dolgot tehetnél - mármint a pihenésen túl.

Addig is a legjobb, ha kiírod magadból ezeket a félelmeket. Itt szívesn meghallgatunk. :wink: Fő a pozitívum!

Kép
wruska
 
 


Baba, ez tök jó, hogy már ilyen hamar tudnak neked eredményt mondani, és még jobb, hogy ezen lehet a legkönnyebben segíteni, ahogy a példa mutatja - Olivér, vagy Márk esetében bejött :wink:

Kép
wruska
 
 

 
 

Sziasztok,

Timi, hat ebben en meg nem igazan tudok segiteni, mert meg nekem nem sikerult terhesnek lennem a mutet ota. De szerintem mindenkep ird ki magadbol es az a legjobb ha olyan orvost keresel akiben megbizol es aki nem sajnalja az idot toled es minden kerdesedre valaszol.

Annus,
Hat meg nem merek tesztelni. MAjd egy het mulva. Addig probalok turelmes lenni es nem erre gondolni, Bar most azt almodtam hogy megjott a mensim szaladtam is reggel gyorsan a WC-re, de semmi nem volt. Majd meglatjuk mi lesz.

Szep napot mindenkinek!

Kép
eperke25
 
 


Timi!

Szerintem azonnal doki!!!És irass utrot!!!!És pihizz!!!!Ha a doki nem akarja felírni,áldozz arra h elmész egy magándokihoz!És ne parázz.Ha kapsz rá gyógyszert akkor minden rendben lesz,te is megnyugszol szerintem!!!!

Csajok!Hihetetlen dolog történt velem...nem is értem!Felteszem a görbém...mondom a furcsaságait!Csináltam lh tesztet.A 14.,15. napon nega volt.Aztán enm csináltam csak a 18.napon.Ekkor is nega volt,de sokkal erősebb.Gondoltam akkor hamarosan pé!De!Nem!!!!A 28.napon kellett vona lennie,erre behúzta a 18.ra! :shock: :shock: :shock: Ja és egész hétvégén vendégünk volt,szombat este azért halkan összebújtunk :wink:

Kép

annus11
 
 


Na h ebből mi lesz!Az a szombat esti lehet női megérzés volt,mert h nem gondoltam h ennyivel elöbb lehet pém!Na de majd kiderül!Mehet még lefelé a hőm,lehet lesz egy normálisabb pé 28.napon :wink:
Aminek örülök:lehet rövidebb a ciklusom 10 nappal!!!!!!!!Ergo,a köv ciklus,a köv próbálkozás hamarabb jön el!El se tudom mondani mit jelent ez nekem,földön túli boldogság!!! 8) :lol:

annus11
 
 


Annus,
En nekem ez soha nem mukodott, szoval nem ertek hozza. En is mertem a homet, de ossze vissza volt, csinaltam LH tesztet de soha nem volt pozitiv. Szoval ennyit.
Nekem anno az jott be, hogy egyaltalan nem figyeltem, hogy mikor van PE

Kép
eperke25
 
 


Annus,

Latom meg nem mered a hodet nagyon regen. Szerintem lehet, hogy ez meg nem igazan megbizhato, amit most berakott. Nekem is volt mar olyan, hogy eloszor berakta a 18. napra azutan meg atvitte a 23. napra. Tessek tovabb is merni, ha mar elkezdted es a honap vegen majd vilagosabb lesz, hogy mi volt.

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


Ja es az LH tesztrol mar irtam, hogy szerintem nem megbizhato stb. szoval ezt inkabb nem ismetelem meg...

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


annus: és nem lehet, hogy a 16-17. napon volt a PÉ? Csak mert a 16. napon lement a hőd...
nekem működött az LH teszt, mikor egyszer a műtét után csináltam, de valszeg akkor ez eléggé egyénfüggő lehet.

a lényeg, hogy annus jókedvű és akkor minden sokkal szebbnek tűnik. És talán így a baba is összejön végre, hoszen ha a mama jó kedvű és kiegyensúlyozott, akkor több az esély :)

Timi!! próbálj arra gondolni végig, hogy ez a mostani baba sokkal erősebb és hogy nem lesz gond. Én minden nap többször is elmondtam magamban, hogy ez a gyerkőc olyan erős és stramm, mint az apukája. Ezt hajtogattam magamban, és lásd most már a 20. hétben vagyok és eddig minden rendben ment. Nem mondom, hogy az elején, mikor mentem a 12. heti UH-ra nem voltam halálra rémülve, hogy vajon most mit fogok látni a monitoron, de próbáltam úgy érezni és tudatosítani magamban, hogy most minden OK lesz. Nagyon fontos a lelki hozzáállás, hiszen a baba is érzi az anyuka lelkivilágát. Nem tezs jót a sok parázás és fölösleges stresszelés.
Szóval ne izgulj, menj el a dokihoz, kérj tőle Utrot esetleg, és tényleg próbálj meg pihenni.
Nekem egyébként sokszor az a parám, hogy nem tudom eldönteni a folyásomról, hogy normális-e vagy valami gombás dolog lehet. Én ezen szoktam stresszelni magam. Ez sem jó. Próbálom is magam tudatosan lehozni a témáról.
lei
 
 


Ja, és még annyi, hogy barnázás attól is lehet, hogy amikor lett volna a havi menstruációd, akkor még emlékszik a szervezet, és kicsit összezavarodhat. Szóval a nem tisztafehér folyás vagy pettyezés még nem feltétlenül bajt jelent. Akkor van baj, ha tényleg vérzel, vagy pecsételsz. Na, akkor azonnal irány a doki!!!
De azért az Utrot vagy Duphastant kérdezd meg a dokidtól, hogy nem kellene-e szedned a progi miatt.
lei
 
 


wruska: te meg jól írtad az UH-kat, elvileg az 5. hét környékén már meg tudják nézni azt, hogy nem méhen kívüli-e a terhesség, aztán a 8. héten már van szívhang is. Utána a 12. hét jön, majd pedig a 18. heti genetikai UH. Én mondjuk a 14. héten is elmentem 4D-re, mert azért bennem volt a félsz, hogy van-e még szívhang, és mikor minden rendben volt, teljesen megnyugodtam. erre abszolút jó volt ez a köztes UH vizsgálat.
lei
 
 


nekem most egy hónapig nem lesz vizsgálatom, majd akkor lesz megint vérvétel és vizelet. Úgyhogy most csak élvezem az áldott állapotot :)

wruska: nagyon szép időtök lehetett Velencében a képek alapján. Mikor én voltam egyszer a karnevál idején, szakadt az eső, végül már sírtam a kétségbeeséstől, mikor a buszban csurom vizesen száradtunk hazafelé. A fényképezőgépem meg beázott, úgyhogy képek sem sikeültek nagyon...szóval nekem nem sikerült akkor valami fényesen az az út, ezért valamikor biztosan szeretnák majd visszamenni oda mégegyszer.
lei
 
 


Sziasztok

Timi
A stressz valóban nem tesz jót!
Tudom,h ez okosan hangzik.
De az is igaz,h nyilván nem e miatt vetél el az ember ha baj van!
De azért jobb a nyugalom,de azt,h hogy kell csinálni ne kérdezd!

Én mindenképp felhívnám a dokit,nyilván tudja mi volt az elsőnél.Lehet,h a progid alacsony és támogatással minden Ok lesz!
És ahogy Annus is írta,h a doki nem úgy reagál ahogy Te szeretnéd,akkor másik doki!

Sajnos nekem meggyőződésem és saját tapasztalat,h sok doki nem úgy reagál ahogy kellene!De ezt már leírtam itt ezerszer!Mint "hormonmumus" :oops: :roll:

Lei
Szép helyen voltatok! :lol:

Baba
Én a vérvételek alatt nem szednék semmit,h a valós eredmény derüljön ki!
Akor ha nem jó remélhetőleg úgyis kapsz valamit!
Vendég
 


Jaj nagyon jó kedvem van...bementem apcimhoz,vittem neki gyógyszert mert itthon hagyta,kicsit még taknyos.És a vonaton végig mosolyogtam,de nem tudom h mért!

Az én ciklusomon eligazodni...szóval csinál érdekes dolgokat!Szerintem csak játszik velem ez a görbe!
Egyébként most használok először lh tesztet,nincs róla tapasztalatom,aztán ez volt az első clostys hónap,arról sincs tapasztalatom...Egyébként szombaton volt szurkálás...elég erős(de én a nordic walkingre fogtam akkor),nyálka is elég jó volt,most semmi nincs.De ugye kicsit taknyos is voltam,ami befolyásolhatja a hőmet(szerintem).

Azért is kezdtem később a hőmérőzést,mert először nem akartam csinálni,aztán mondom még sehol se járok a 40 napból,mégis elkezdemAkkordöntöttem el h ez a hónap a megfigyelésre épül....Most nem is érdekel h terhes vagyok e,az érdekel h a 40 napos cilusból lett e 32 napos! :wink: Majd beteszem az előző havi görbémet,az is egy külön tanulmány :roll:

annus11
 
 


Ezt meg tudjátok nyitni?
1207129532.4604.htm

És mostantól eldugulok...mélyen magambafordulok...kissé túlpörögtem :wink: Marha jó érzés,de el is fáradtam :oops:

annus11
 
 


Alziza

én amiket most szedek vitaminokat, a terhességem végéig szedni fogom. :roll: és csak jó irányba tudják befolyásolni az értékeket! Az meg nem árt ugyebár :wink: :D
Vendég
 


annus: megnyílik egy oldal, de csak két nagy fehér kocka látszik piros iksszekkel..... :?
lei
 
 


Kép
Kép

Na akkor így!Az felső,a műtét utáni első menszi utáni ciklus :wink: A második pedig a mostani!Illetve van egy fél ciklusom is,mikro annyira vártam h megjöjjön,az kisértetiesen hasonlít a felsőhöz.Ez a mostani meg....Kíváncsi leszek!

annus11
 
 


szerintem az elsőn a 18-19. napon lehetett a PÉ, a mostanin meg a 16-18. napokon. DE nem vagyok szakértő.... :?
lei
 
 


Nektek is hoztam pocakfotókat :)

Kép 3. hónap

Kép 4. hónap

Kép 4,5. hónap
lei
 
 


Annus!
Én ehhez nagyon nem értek, úgyhogy nem tudok hozzászólni, max. annyit, hogy csodálom a türelmedet és a kitartásodat, hogy rendületlenül hőmérőzöl.

Képzeljétek, beszéltem az intézettel ahol lombikoztunk, hogy mikor kezdhetnénk újra a programot és azt mondták, hogy ha helyreáll a ciklusom, akkor akár már májusban mehetünk a fagyibabáinkért. Amúgy lombikra már csak augusztusra tudtak előjegyezni. Jó lenne már veletek izgulni a zebrásodásért.

Zsibima!
Én bevallom, meglepődtem, mert egészen eddig azt hittem, hogy ez álmaid állása. Elnézést, ha én nem voltam eléggé figyelmes. De ha ez ekkora nyűg és nem árverezik el a házat a fejetek felül ha nem dolgozol, akkor inkább hagyd abba és legyél olyan gondos és kiegyensúlyozott anyuka és feleség mint a munka előtt voltál! (tudom, most is az vagy, csak így sokkal megterhelőbb annak lenni)
Szorítok, hogy jól alakuljanak a dolgok!
tücsökbogár
 
 


Lei!
Azért ez már szépen gömbölyödik, főleg ahhoz képest, hogy szerintem egy dekát sem szedtél fel.
Biztosan jót tett a babónak is a jó tiszta hegyi levegő!
tücsökbogár
 
 


hát a védőnő mérlege szerint az elmúlt két hónapban 2 kilót híztam, így most 69 kg vagyok. Az itthoni mérleg persze még csak 65 kg-ot mutat. szóval van eltérés, de hát a védőnőnél mindig teljes fegyverzetben kell méricskélni.
Na mindegy, annak azért örülök, hogy nem híztam el eddig nagyon. :)
lei
 
 


Lei, szerintem félidőben a 2 kiló egyáltalán nem sok. Hogy szalad az idő! :oops: Már én is szeretnék a 20. héten tartani, de eljön az is. :wink:

Annus, én ezeket a görbéket sosem értettem. Basszus, belegondolni is rossz, hogy 40 napos ciklusod van. Bár vannak helyzetek, amikor ez előny is tud lenni. :wink:

Kép
wruska
 
 


azoknak mondom, akik a vérrög képződés miatt majd szurit kell kapjanak, hogy az április-májusi babavárók topikjában a lituka nevű felhasználó is ezzel küzd. Esetleg írhatnátok neki ezügyben, biztos szívesen segítene.

Ezt írta erről az egészről:

"Szuri story annyi hogy örökölt trombofíliám van..(vérrögképződéses betegség..trombózis meg embólia)
a nagyszüleim mindketten agyembóliában haltak meg..anyukám tul van 7 trombozison és 2 tüdőembólián..
nekem még nem volt, de bennem van és a terhesség fokozza a veszélyt..emiatt kapom a szurit hogy kordában tartsák a vérem..
de pl vákumozni meg nagyon durva vérzéssel járó dolgot nem csinálhatnak velem és nem is hagyhatnak 20 óráig erőlködni..
a szoptatás alatt is folytatnom kell a szurit mert a hormonok miatt akkor is nagy az esély hogy rög képződik..
ennek a Leiden mutációnak két lehetséges vállfaja van én hálaégnek a jobbik fajtát kaptam meg..mert csak eggyik szülőről kaptam..igy nem kell pl emiatt csaszizni feltétlenül..annyi hogy nekem már igy is más mint anuynka mert nálam már mutálodott is..
a doki azt mondta jobb lenne ha csak fiukat szülnék mivel lányra öröklődik ez a dolog..."
lei
 
 


Sziasztok lányok!!!

Tücsi és aki még vígasztalni próbált munka ügyben: képzeljétek, ma jöttek egy cégtől (többen jelentkeztünk hozzájuk külsősnek) és le stressz interjúztattak!!! :evil: A tegnapi stresszemhez még jól fel is idegesítettek, de álltam a sarat, a végén a csaj elnézést kért, hogy ilyen kemény volt, de átmentem...
(ő nem tudja, hogy 1 perc és megütöm!!! :lol: )
Szal holnap kezdek! :lol: Sokkal barátibb körülmények között és több pénzért...kiváncsi vagyok, ha érdekel benneteket akkor megírom!
(ja és tegnap azt mondta a Jani, hogy ne dolgozzak, de én szeretnék, csak nem így...)


Lei-szép a pocid, és alig híztál tényleg! :D Ügyi vagy nagyon!

Timi-már mindenki leírta a tanácsát, ami teljesen ugyanaz, úh. én nem mondok már semmit csak ezt: a barnázás nem biztos hogy rosszat jelent, nekem mindegyik terhességemnél volt, és hát van egy nagy lányom, akivel a barnázás után semmi problémám nem volt a terhesség során! Úgyhogy próbálj meg egy kicsit megnyugodni...tudom nem könnyű! De felesleges idegesítened magad olyan dolgon, ami meg sem történt...és remélem nem is fog!
Írd meg mindenképpen mit mondott az orvos utro ügyben...

Wruska-irigy-irigy!!! :lol: Na elsősorban a baba miatt, másodsorban Velence miatt!!! :D Köszi a képeket....hmmm de jó lehetett!!!

Annus-olyan jól elbeszélgettek a görbékről...de nekem ez még mindig kínai... :oops: pedig ezerszer elolvastam, mikor és hogy és miért kell mérni...
Elképzelem hogy te voltál a Máv egyetlen utasa, aki mosolyog!!! :lol: (ja és Eperkét és Babát én is összekeverem :lol: a hasonló lányka miatt)

Baba-tök jó, hogy legalább kiderül(t) mi a baj...így azért jóval könnyebb a helyzeted!
Vendég
 


Ezt küldöm most magunknak!!!


Kép


(most loptam :lol: )
Vendég
 


Zsibima!
Engem érdekel h mi az új munkád...már ez teszteés is érdekes...ilyet még nem hallottam.Lehet én már rég behúztam volna neki...A görbéhez én se értek,csak elütöm vele az időt.Annyira nem macerás :wink: Ja,mellesleg egy érdekes felhívás volt mellettem az ülésen,egy bizonyos piercinges fiútól,aki szívesen csinálná a vonaton akár 2 lánnyal is,de az se baj ha egyedül vagy! :lol: Na mondom jó helyre tudtam ülni 8)

Tücsökbogár!
És kezd helyreállni a ciklusod?Hogy érzed?Remélem minnél elöbb elkezdhetitek a lombikot!

Lei!
Csak 2 kiló :shock: Jaj de irigy vagyok erre....én szerintem az első héten fel fogok szedni 2 kilót :oops: Nagyon csini kismami lehetsz!!!!Gratula hozzá!Elméletileg ez a német oldal elég jó,és ha ő azt mondja péd volt ,akkor volt is...na most h ebben mennyi az igazság :?

Pár nap és okosabb leszek,amint van hír szólok!

annus11
 
 


Sziasztok csajok. Megjöttem a dokitól. Meglepődtem, mert uh-on is megnézett. Természetesen az én picikém még nem látszik. Hogyan is látszódna, hiszen 4 hetes, még maga se tudja hogy hovamivan.

Jövő hétfőn megyek dokibához a kórházba újabb uh-ra, arra számít, hogy akkor már azt látjuk, hogy kint vagy bent van e. Bár a múltkor is lég későn látták a babót.
Mindenesetre remélem, hogy jól bekuckósít odabent :wink:

Hát leaglább ezen a téren nincs para. Egyenlőre. De ismerve magam, ez egyenesen arányosan fog nőni az eltelt idővel. :shock:

Jó példa erre a gógyszerek:
Magne B6, napi 3×1,
3 naponta 1 kapszula E vitamin és a pecsételés miatt
3×1 Rutascorbin.
Folsav semmi, de szerintem azért én továbbra is szedek napi egyet. Viszont mást most nem újítok be. (Mármint Garvidát, Elevitet, vagy Hipp Natalt.., majd később megbeszélem a dokival, ha már látjuk Picurit)

A Rutascorbinról viszont azt olvastam most a neten, hogy nem ajánlott terheseknek :shock: Akkor most mi van?! Hallott erről a bogyóról valaki valamit? Most mi a csudát csináljak? Megörültem, hogy a barnázás miatt felírta ezt a cuccot, nem gondoltam volna, hogy túró sem tudja mire jó, pláne, hogy ki tudja mi lehet a következménye, ha szedem. Ráadásul 3×1. :?: :shock:

Csajok, plíz, valami infót nem tudnátok mondani? Vagy tanácsot vagy bármit.

Kép
wruska
 
 


Mondjuk majd a gyógyszertárban is rákérdezek, hétha ott is mondanak valami okosat.

Kép
wruska
 
 


Ja és figyelni kell a cukromat, mert apa cukorbeteg - igazából az ő családjában majdnem mindenki. És eddig nekem nem volt ezzel problémám, de azért jobb nézni, és persze csökkenteni kell a szénhidrátot. (nincs csoki :cry: ) Bár ez a legkevesebb.

Kép
wruska
 
 


Sziasztok!

Wruska!
Én is szedtem Rutascorbint 1. trimeszterben, barnázás miatt .
Semmi bajom nem lett tőle
nézd a vonalzómat :lol:


Most lusti vagyok írni :oops: majd holnap jövök többet :wink:

Jó éjt

Kép
kimma
 
 


Köszi, Kimma már ez is megnyugtató, nem beszélve a vonalzódról. :wink:

Ja, találtam a vérzésről, barnázásról egy "cikket", abban is ír a Rutascorbinról.

Becsatolom, hátha mást is érdekel.

1207163540.4097.doc[/url]

Kép
wruska
 
 


Wruska-mire írták fel neked ezt a rutascorbint??? Nem értem.
Gyorsan megnéztem a neten, és én is csak azt találtam róla, hogy terheseknek nem ajánlják...hát én szerintem ne vedd be akkor. Szerintem mielőtt el kezdenéd szedni kérdezz meg egy másik orvost is!
Folsavat mindenképpen szedjél!!!

Írd meg mire jutottál!!!


Annus-mostanság stressz interjút használnak, annak érdekében, hogy megnézzék, az a debil-szerencsétlen munkavállaló mit ki nem bír...na hát én túl sokat nem....mert szakad a cérna!!! :lol:
Nem elég az hogy izgulsz egy interjún, mondjuk én konkrétan néha azt se tudom fiú vagyok-e avagy leány...még durván (nem csúnyán) beszélnek veled, és megpróbálnak kihozni a sodrodból....
Persze nem közlik előre, hogy ez egy ilyen interjú lesz...szépen mosolyogva leülsz, aztán lassanként leolvad az arcodról a mosoly!
Na mindegy most már röhögök rajta, biztos sok hülyeséget mondtam, mondjuk a fele ki is esett az agyamból! :D
De szerencsére vészhelyzetekben jól viselkedem, később jön ki rajtam...egyszer kiraboltak minket az egyik munkahelyemen 6 fegyveres pali, nagyon gáz volt, mindenki sírt, persze csak én tudtam személyleírást adni a rendőrségen, mert nem paráztam, a felszólítás ellenére is odanéztem, pedig nem engedték...na de utána, 1 napig kocsonya voltam!
Vendég
 


Na látom csajok megelőzött Kimma...

Hát ha ő is szedte, akkor biztos jó...
Azért nem értem, hogy akkor miért írják rá, hogy nem ajánlott terheseknek? :shock:

Vagy így biztosítják be magukat ezek a szemét gyógyszergyártók??? Így nem lehet őket perelni...

Na a lényeg az Wruska, hogy akkor megkaptad a választ! :D
Vendég
 


Na nekem megint hányingerem van...ez nem állapot!Szerintem elmegyek majd dokihoz ezzel...érdekes módon a ciklus végén...minta múltkor :? De én már a 2 csíknak se hinnék!

annus11
 
 


Zsibima - milyen munkahoz kell ilyen interju? :shock: En valoszinuleg csak pislogtam volna nagyokat. :roll: Orulok, hogy neked azert sikerult.

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


annus

neked rendben vannak a hormonjaid? NÉzték már? Bocsi, de nem emlékszem, mert nekem akkor voltak ilyen hányingeres tüneteim, mikor magas volt a prolaktinom. És a magas prolaktin okozhat kései peteérést, illetve, gátolhatja is a peteérést. :roll:
Vendég
 


Nekem is volt a hónap második felében volt hányingerem. Máig kitart. És hát úgy tünik volt peteérés. :wink: Nem lehet, hogy Annus is hasonló cipőben jár?
De egyébként tényleg, néztek nálad valamit?

Zsibi, azért becsatoltam, hogy mit találtam még. De azért azt sejtettem, hogy egy szülész csak nem ír fel olyat egy valószínűleg várandós nőnek, ami árthat a terhességnek. Ennyire nem kehet nőgyűlölő, meg sokan is járnak hozzá, szóval nem nyírja ki a pácienseit. :wink: Merszi is hozzá jár :lol: !

Ja és örülök, hogy ilyen késő estére felpörögtetek:)

Kép
wruska
 
 


Lei - koszi szepen, hogy idemasoltad, ami valaki irt a veralvadasos temarol. Nyitottam egy ilyen topikot, hatha bekukkant oda mas is, akinek hasonlo tapasztalata van.

Hajni

KépKép
Kép
hajnski
 
 


Most csinálják a hormonvizsgálatot...pénteken megyek is vérvételre!Semmin se lennék meglepve....ami az eredményt illeti.Lassan szakdogát lehetne írni rólam...legfőképp a ciklusomról!
Baba!
Te miylen gyógyszert kaptál erre?

Wruska!
Remélem nálam is ez a helyzet,de mivel múlt hónapban is ez volt,így ezt nem tekintem jelnek.

Most azt nem tudom,hogy ha télleg elöbb volt a pém,akkor ugye nem kell elmenni 3 vérvételre,merthogy addig lehet megjön.Nem is tudom mikor lehet menni a dokihoz az eredményért,kell neki 1 hét míg megkapja,ugye?

annus11
 
 


Hajni!
Láttam te már a topicot is eltévesztetted,lehet tudat alatt :wink: 8)

annus11
 
 


Sziasztok

Annus

Azt a doki úgyis látja volt e peteérésed!
Ha úgy gondolja előbb volt akkor a következő vérvétel sorozatot előbb csinálja majd!
Nekem is össze-vissza volt!
A prof próbálta úgy igazítani a vérvételeket.Volt amikor előbb mentem,volt amikor később.

Baba
Nem is arra gondoltam,h árthat amit szedsz!
Konkrétan a Maca Vibe miatt írtam csak.
Mivel ugye azt mondják,h erősíti a fogamzó képességet,tehát esetleg változtat a peteérésen,és a vérvétel nem a valós eredményt adja!

Elevitet meg folsavat én is szedtem már mielőtt terhes lettem 1 évvel.

Nem okoskodni akartam! :oops:


Zsibima
Na remélem ez bejön!

Wruska
Ezt a gyógyszert én nem ismerem.
De a doki nem magyarázta el?

Remélem ma jobb idő lesz mint tegnap! :)
Sziasztok
Vendég
 


Zsibima!
Nem semmi amit írtál, de örülök, hogy sikerült. Bár nem vagyok biztos abban, hogy az a meló amire ilyen a beugró az stresszmentesebb lesz mint az előző, de így legyen!
tücsökbogár
 
 


Kép

Merszi??!Mi a helyzet felétek?Megjött?Vagy gartulálhatink? :wink:

annus11
 
 


Eddig még nem írtam, csak olvasni szoktalak benneteket. Két éve nekem is volt egy vetélésem. Július végére várom a babámat.

Wruska!

A Rutascorbint én szedtem az 5. héttől a 13. hétig folyamatosan eleinte naponta háromszor egyet, aztán már csak napi egyet.
Ez a szer tele van C vitaminnal, és az orvosok ezt ajánlják barnás folyás, vérezgetés esetén. A Rutascorbin megerősíti a vérerek falát, és segít megelőzni a vérzést. Ráadásul az immunrendszert is erősíti.

Szép babavárást kívánok! A többieknek pedig mielőbbi babásodást!

url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
kitti30
 
 


Alziza

ez csak úgy változtathat az eredményen, hogy jobb lesz, de mivel tartósan szedem, ezért max csak tartósan javíthat, így akár még a gyógyit is ki lehetne vele váltani. Ha érted... :roll:

Annus

én annó bromót kaptam rá, és szépen le is vittem, mert januártól szedtem, májusban meg már pozitívat teszteltem :D
Vendég
 


Alziza

ja és nem elevitet szedek, hanem egy csomó más foreveres készítményt. Mindjárt bemásolom ide, mert egy másik topikban már írtam. De még olyan régen nem szedem őket, hogy azonnali eredményt hozzanak, főleg a Macát, úgyhogy nem hiszem, hogy annyira javítana még a progimon, max csak erősít majd. :wink:
Vendég
 


Ezek mind foreveresek.


natur-min: ásványi anyag tabletta, van benne foszfor, kálcium, kálium, magnézium, nátrium, vas, cink, fluor, jód, kobalt, mangán, króm, molibdén, réz és szelén.
A natures 18: 18 féle zöldség és gyümölcs van bele préselve rágótabletta formában.
b12 folsav: önmagáért beszél.
fields of green: búza , árpa, lucerna van benne, nagyon jó méregtelenítő.
royal jelly: méhpempő! van benne A, C, D, E, B vitamin, tartalmaz fehérjét, ásványi anyagokat, 8 nélkülözhetetlen aminosavat, és 10 másodlagos aminosavat.
Multi maca: ugyebár ezt is ismerjük, van benne B,C,D vitamin,, Q10, ásványi anyag, aminosav, növeli a libidót, helyre teszi az női nemi hormonokat (progi, ösztrogén...stb).
tea:10 féle gyógynövény van benne (Aloe, fahéj, szegfüszeg, szegfübors, gyömbér, kapor, kardámom, szederlevél, narancshéj, nemes pipitér). Ez méregtelenít, vizet hajt, fertőtlenít, nyugtat, emésztést segíti.
Barry nectar: na ez meg mindenre jó, és minden benne van, több mint 240 alkotóelem. áfonyás izesítéssel.
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?