Új privát üzeneted érkezett!

Ma amolyan őszinteségi, vagy inkább kipakolós napunk van, én is azért jöttem még, hogy kipanaszkodjam magam :cry: :cry: :cry: Nem baj, lányok?

Talán a fáradtság, talán ahogy Ti is írjátok a hangulatom ingadozása teszi, de olyan mindenbőlrohadtulelegemvan hullámom van 2 napja! :x :x :x Még jó, hogy az ember egyes egyedül a gyerekét képes még ilyenkor is szeretni, mert csak Barbiban találom a nyugalmam, sehol máshol. Utálom a tükröket, a ruháimat, a kajákat, szorongok a BKV-n, mert undorodom a sok büdös embertől, és rémeket látok bennük (mondjuk van is miért, az egyik ismerősömtől ellopták a komplett nászajándék pénzüket a buszon a lakás és a bank közti úton :shock: ), a családom inkább terhet pakol rám/ránk, mintsem bármiben is számítani lehetne rájuk, férjem napokig nem is látom, telefon-házasságot élünk, mert gyakorlatilag ő kollégám is :lol: -innen a szerelmünk. Folytassam???
Őszinte leszek: én nem szerettem a terhességet Barbival sem :oops: .Az, aki azt mondja: élete legszebb 9 hónapja volt a terhessége, sztem hazudik. Mi szép van ebben?! Persze, életet adni öröm és boldogság! De addig 40 hétnek el kell telnie!!!! Fingjuk sincs a pasiknak, milyen szuper ez, de csodálkoznak és talán megvetnek, ha hisztivel, rosszkedvvel találkoznak! Naggggyon-nagggyon kell türtöztetni magam, hogy ne boruljak ki Istvánnak, de tudom, hogy holnap új nap lesz, és mindent más színben látok majd. :? talán...
Ja, és nincs itthon most sem :( :( :( dolgozik. Tudom: értünk! De azért szar, bár ha itt lenne, csak a nyavajgásom hallgatná, azt meg jobb is, ha nem tudja...Na, ezt hívják depinek!!!!!!!! De 6-kor kelek minden nap, és iylenkor keveredek elő a ygerekszobából, konyhából, fürdőszobából, hogy a délutáni/esti rumlinkat eltakarítsam, mert holnap újra indul minden. Talán jobb lenne abbahagyni a munkát, ezt is szeretném apával megbeszélni, de nem tudom mikor :( :( Ha nem lesz meg a 180 ledolgozott napom, kevesebb lesz a pénzünk (sokkal!). Ezért gürizek, de már nagyon fáradt vagyok :( Mit csináljak???
Bocs csajok!!! Gondolom, már csak az én panaszom hiányzott, és Marek, Perdo! Hajrá!!!! Mindkettőtöknek nagyon szorítok! Marek-anyukádnak sok erőt és mielőbbi gyógyulást kívánok! Perdo! Kitartás! Pihenj, és ahogy Marek is írta, feküdj be, ha be kell abba a kórházba!
Ildi! nagyon csinos vagy és tök jó holmikat vettél! Én is tervezem ugye, hoyg a Kenguruba ellátogatok, de fentiek miatt, már előre látom, hogy erről is lemaradok. Barbival vásárolni nagyon gáz, egyedül pedig soha nem vagyok.. majd meglátjuk, de azért neked gratula!!! Tündériek a holmik!!!

Andi
Kép
handrea75
 
 


Reggelt,

Marek, mi mindig ugyanazt csináljuk :D Én is sárgadinnyét vettem tegnap. Kettőt is. Most eszem meg az elsőt, tegnap már nem volt erőm.

Ancsa, nem lehet, hogy a sok savas dologtól ég a gyomrod? Írtad, hogy most nagyon citromevős vagy. Az tuti nem tesz jót neki. Én akkor ettem sok savanyút (citrom, savanyúság), mikor savhiányos voltam. Ezek nélkül nehezebben tudtam emészteni. Lili-terhességgel a savasságom normalizálódott. Már tudok zsírosat enni savanyú nélkül is. De szerencsére még nem fordult át. Borzalmas lehet, ha ég a gyomrod. :(
Amúgy a szódabikarbóna (egy evőkanál) jó szokott lenni, volt anno egy savas barátom, neki ez azonnal segített.

Babe, néha olyan bénák ezek a vérszívók. Remélem hamar össze szedted magad. Meglátszik a helye? Nekem volt hogy a fél karom belilult.

Handrea, aki terhes, az fura szagoktól undorodik, ez van. Ha a kedvenc dinnyéd az, akkor az. Majd elmúlik, ha kibújt a csemete. :D
A görögdinnye nem csak víz, cukor is. Gyümölcs cukor, de cukor. :S Így hiába eszek dinnyét, pl. csoki helyett, nem sokkal vagyok előrébb, esetleg annyival, hogy azt jobban szeretem :D
Egyszer összefuthatnánk. Majd egyeztetünk. És összehozzuk a csajszijainkat is, akik biztos hamar összebarátkoznak majd. :D

Szia Anhel, üdv. köztünk is :)

A terheléses cukron úgy tudom, hogy szőlőcukorral terhelnek, mert az könnyebben, és gyorsabban szívódik fel. Az van a gyümölcsökben is, nem?

Perdo: mi is Lili ágyát adtuk Borinak, és Lili kocsijára vettünk mózest. :) Nincs harag, Lili fogja tolni, és ezzel levettük a lábáról. Még jó, hogy állítható a toló karja, mert az én lányom nagyon pici :D
Has keményedésem nekem is sokszor van. Szerintem a megerőltetés a melegben dolog miatt. Én Béres Mg-t eszek, mert abban több a Mg. Napi egy tabletta. Annyira nem durva, mint neked. És én is hamar kimerülök, tunya lettem. Utálom. Így még nem vártam, hogy mehessek már tornázni, mint mostanában. Lilit azért vártam, hogy kibújjon már, mert meg akartam ölelgetni, puszilgatni, Borit meg mert végre vissza szeretném kapni a testemet :D :oops:
Hiába határoztam el, hogy ezúttal kiélvezem a terhességemet… Most eléggé megvisel. :S

Baszsus, hogy megkínoznak téged ezzel a cukorral, és az üvöltős dokinak az édes anyukáját üdvözlöm, hogy amúgy is szenvedő kismamával hogy viselkedik!

Látod, Handrea, ugyan ezt írom én is, csak most nem olyan sötét a helyzet (mióta nem dolgozom), mint neked… Élvezni szeretném a terhességem, nem tudom, mert el kell viseljem a hormonok okozta kínzásokat. Gusztustalan emberek a BKV-n, büdösek, csövesek, a gyerekem fertőzést kapott tőlük… Nekem nehezemre esik mozogni, ha kilépek az utcára megfojt a hőség, mintha elfogyna a vérem, és alig élek. Bedagad a kezem, az ujjbegyeimen vörös égető foltok kínoznak, s röviddel ezek megjelenése után be is dagad az egész, hogy hagy élvezhessem egészében a dolgot. A lábam nem fér a nagy papucsomba, pedig az tényleg nagy… Úgy megyek, mint aki be**art, és sokszor úgy érzem, szétesnek a csontjaim a csípőmnél. Rettenetesen tud fájni. És nem tehetek ellene, mert vigyáznom kell magunkra. Közben bálna vagyok, a párom finoman megjegyezte, hogy most jobban megviselt a terhességem, mint az első, és nem tett jót az alakomnak sem :S :shock: Éljen, ez hiányzott kicsit, pedig így is tetszem neki, és tisztel, és csodál, hogy ezt végig tudom csinálni. Mármint hogy nő vagyok, és képes a gyermekszülésre…
Nem tudok felhőtlenül örülni az új frizurámnak, mert keretezi a felpuffadt arcomat, nem tetszik annyira a nagy pocim, mert a fenekem is vele nőt, és olyan ronda. Iszonyat, szeretnék csinos lenni, de nem megy. :evil:
És tényleg csak egy nagyon-nagyon finom dolog van az egészben, az amikor odabújunk egymáshoz a kislányommal, és ölelkezünk (a szavaival élve: ölelszökünk), és érzem, hogy milyen sok szeretet és melegség van ebben a gyönyörű kislányban, az én kislányomban. Ekkor tudok igazán feltöltődni, és a világ ismét szebb lesz (hála a pindur pandúroknak…)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Jaj de szépek ezek a kisruhák!!!Nagyon cuki! És a Kenguru Goldos termék nagyon szívós! :wink:

Pedro...ugyan ilyen pocim van. Neked is volt egy kis úszógumid , ugye???Már bocsi az intim kérdésért!Mert nekem is úgy nőtt meg a hasam, hogy ez az "osztottsága" megmaradt :oops: :oops:
Nem lehet mindenkinek teljesen kerek, nemigaz???? :lol:

Ildi...de neked szép kerek a pocak! :lol: És mégegyszer...nagyon jók a rucik! Már úgy mennék a Kenguruba, de most nincs píííz! :(

Görögdinnye! :lol: Tényleg sok benne a cukor...de mégis ajánlatos mert sok benne a víz is! Nekem a doki azt mondta, még nem magas a cukrom, addig nyugodtan egyem, annyira nem hízlal, mint egy banán, vagy a szőlő! :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 

 
 

Szép jó reggelt!
Már akinek szép.. :cry:
Lányok!
Kitartás! Már csak három hónap (na jó...egy kicsit több) és utána jobb lesz! Bár én próbálom nagyon kiélvezni ezt a terhességet, de nálam ugye más a helyzet. Néha azt érzem, hogy inkább maradnék mindig terhes, mert addig tavaly sem volt semmi baj... :cry: De közben nagyon megértek mindenkit, hiszen engem is sűrűn elfog a depi, amikor semmi és senki nem jó. Jó nektek, hogy ti legalább tudjátok, hogy a 9 hónap után jön a menyország...és nem a pokol :cry: :cry: Persze tudom, hogy pozitív hozzáállás, meg minden, de aki ilyen rövid idő alatt ennyi (és ekkora) pofont kapott az élettől, az próbáljon meg mindig pozitív maradni...
Andi
Meddig kell még dolgoznod? Hidd el, utána sokkal jobb lesz! Meg ősszel talán a férjed is jobban ráér majd!
Nyugtonmalac
Neked is kitartás! Nekem még nem fáj a csípőm, de emlékszem, hogy tavaly alig tudtam menni, annyira fájt. Lehet, hogy most megúszom, mert nem volt ideje visszarendeződni. De azért nem kiabálom el, mert hosszú még a nyár...

marek
 
 


Szia Anhel! Gratulálok a babához! :D Jó hogy így gyűlik az októberi csapat! :lol: Vigyázz magadra!

Marek...jaj, olyan rossz olvasni hogy ilyen kis depi vagy! Sajnálom :( Nem is tudom hogy vígasztalhatnálak...Nekem is vannak depis hangulataim. Szerintem ez a hangulatváltozás összefügg a szüléssel és a felelősségvállalással, mert sok kismama panaszkodik erre a terhesség második felében! :( Biztos ezek a fránya hormonok! :roll:
Hisz ez az állapot nem csak a testet hanem a lekünket is megviseli! :D
Próbáld leküzdeni az aggodalmakat és a pesszimizmust! Gondolj bele hogy a Pici kis élet a hasadban, a tiéd, tőleg függ, és még sok örömet fog okozni neked! Mert most nem lesz semmi baj!!!!!Erre gondolj!:D
Fel a fejjel! :wink:

És mindenkinek ezt üzenem, hogy próbáljunk meg pozitívak maradni, akkor is ha néha negatív dolgok érnek, aggódunk, anyagi gondjaink vannak, vagy süsü a párunk....(az enyém elég süsü volt tegnap :roll: )
Ja, és mindenki pihenjen sokat aki erre ítéltetett! Én is megyek vízszintbe...puszi!

NyugtonMalac...írtam pü-t!Köszi!

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


nyugtonmalac, köszi,kipróbálom azt is :shock:
nekem akkor is ég a gyomrom,ha semmi savanyút nem eszek :roll:
állítólag annak ég a gyomra,akinek nagy haja van a babájának :shock: mondják ezt az öregebbek :roll: hát nem tudom mi igaz ebből......

marek
Fel a fejjel, most már muszály hogy jó történjen veled :lol: hidd el :lol:
én is erre gondoltam,amikor paráztam,mert nekem meg igaz korán,de több elhalt terhességem is volt :oops:
szerintem ezek miatt is vagyok olyan nagyon parázós fajta :oops:
és mert nekem a lányom majdnem meghalt, orvosi figyelmetlenség miatt :oops: :oops: :oops: elöregedett a méhlepény, és hiába panaszkodtam,hogy nem mocorog, nem vették észre :oops: még az NST-én sem :oops: szerencsére egy másik orvos már észrevette az NSt-én hogy baj van, így usztuk meg mi is éppen, és megszülethetett a kislányom :oops: igaz,maradt ennek nyoma,de szerencsére mára már meggyógyult és össze teszem a két kezem,hogy ,,csak" az idegrendszere sérült meg, de ezen tudunk segíteni,szerencsére

FEL A FEJJEL!!!!Kitartás és nem lessz semmi baj sem,hidd el :lol:
és lessz egy gyönyörű szép,csodálatos kislányod 3,5 hónap múlva! ERRE GONDOLJ!

Kívánok jókat!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Lányok!
Most Andi és Nyugtonmalac panaszkodott, én csak őket próbáltam vígasztalni... :roll: :roll: Nem panaszkodni akartam, de asszem nem mindig sikerül kifejeznem magam, vagy már az alaphangom is ilyen.... :roll: Szóval igyekszem elérni, hogy ez a 9 hónap a világ legszebb 9 hónapja legyen...minden kis rezdülésnek nagyon örülök. Imádom, amikor rugdos Bori és nem érdekel, ha fájdalmat okoz, vagy nem hagy aludni, mert akkor is érzem, hogy velem van.
Szóval velem most minden rendben. Az meg csak természetes, hogy még ilyenkor se tudok tökéletesen pozitív lenni. Pedig komolyan nagyon igyekszem!!!! Bocs, ha megint nem sikerült!!! Annyira béna vagyok... :oops: :oops:

marek
 
 


Sziasztok!
Sajnos ritkán tudok írni, mert még dolgozom sokat!
Olvasgatom, hogy Ti is néha elkenődtök, de ezzel szerintem más is így van. Nálam is kezdődnek a "bajok " de próbálom nem tragikusan venni. Pár hete diétázom , mert a terheléses vércukrom a határérték feletti ( erre nem gondoltam, mert nincs a családunkban senki cukorbetek, alig híztam 5 kiló - 63 kg vagyok most -és mindig is egészségesen ettem, és sportolok... ). De avval nyugtatnak a szülés után elmúlik, de addig mindenesetre vigyázok.
A babát rögtön megnézettem UH-on és szerencsére minden rendben. sajnos az arcát sose látjuk, mert mindig eltakarja a kezével, de az biztos már, hogy KISLÁNY! :D
Tényleg fel a fejjel mindenkinek és tényleg nekem is az ad erőt, hogy már "csak " 3 hónap!!!

dazsi
 
 


Marek!
sZERINTEM NEM VAGY BÉNA.Igyekszel, és ez a lényeg.neked nagyon más a helyzeted, és ez érthető.szerintem ne szorongj amiatt, hogy szorongsz...na ezt nem tudom hogy sikerült-e megfogalmaznom:-)

tegnap voltunk Bécsben a Celine dion koncerten.Ez volt a diploma ajándékom.Annyira jó volt, ábel a nagyiéknál volt.Emma meg végigdörömbölte belülről a koncertet:-))))))))))Holnap megyek a dokimhoz, kiváncsi vagyok mit mondd, remélem nem leszek eltiltva a Balatontól, mert jövő héten megyünk egy hétre.

A vásárolt babacuccok nagyon de nagyon cukik.

most mennem kell, lassan fektetek.
üdv mindenkinek
emmalena
 
 


Hello,

olyan sok munkám van, csak futtába tudtam be-be nézegetni...
Hát jó sok témát feldolgoztatok...
Hagyátok a francba az ilyen fránya anyósokat...nekem vele hála semmi bajom, nállunk inkább az após huz fel :roll: ... és elkerülni sem egyszerű, egy helyen dolgozunk...igyhát..türelem...rózsát terem..mondogatom magamba

Andi, Nyugtonmalac: végre, nem vagyok egyedül...
Pont beszéltük a párommal, hogy nekem is sokan mondják, terhes vagy, nekem az volt életem legszebb időszaka...blabla..nekem sem ez a véleményem, jó szép babát várni, vásárolgatni, izgulni, de iszonyu testi elváltozások, fájdalom, kényelmetlenség, puffand arc....szóval én sem mondanám legszebb időszaknak :oops:

Ildi: hátfájás...NEKEM IS..már kezdtem tőprengeni, nem helyes a testartésom, s amiatt van talán, de nagyon fáj a derekem...mikor járok, és ha hátradőlök akkor is :(

Marek: nagyon sajnálom amiken keresztül kellett menj, de fel a fejjel, és csak arra gondolghatsz, mint ANcsa irta, lesz egy gyonyorű babád, és minden rendben lesz.

Dalma
KépKép
Kép
biceboca
 
 


Lovaszkata: megkaptam, bevittelek a táblába :) Köszi

Ancsa, borzalmas lesz lenyelni gondolom, de 5 perc alatt elfelejted a gyomorégést :D
Nagyhajú baba – nekem Lilim nagy fekete hajjal született. Terhesség alatt a savasságom nőt, ugyanis a savhiányom normalizálódott. Úgy is maradt. :)

Mareknek egy kis biztatás: a csajok sokkal szívósabbak mint a srácok, tehát az aggódós anyukák, akik kislányt várnak ebbe a hajszálba is kapaszkodjanak bele jól. :) Nekem bejött Lilinél.

És én nem éreztem Marek hsz-ében, hogy most szomorú lenne. :D Csak hogy küzd, mint mi, és neki sikerül…

A vigasztalást köszönöm, én csak próbálom a lehető legjobb kedvvel és a legnyugodtabban megélni a terhességem, csak néha belenézek a tükörbe, és szembesülök magammal, vagy élném az életemet, és szenvedés végig csinálni a nyűgjeim miatt. Ekkor lekonyul a csőröm.
Egyszer fent, egyszer lent. Főleg ma. Apa készített új fotót a belépőkártyámhoz a melóhelyre. Miért pont akkor kell új kép, amikor fel van puffadva az ember feje? :( Nem lehet engem jól fotózni, mert hülye fejeket vágok, s ezen egyszer kényszernevetőgörcsöt, másszor zokogó rohamot kaptam. Na képzelhetitek az eredményt…

Dazsi: gratula a lányhoz, kitartást a cukorhoz!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Először is mindenkinek köszi a poci és ruci dicséreteket! :)

Emmalena!
Durva ez a tejszivárgás...nekem nem volt még ilyen.
Te nem paráztál a hangzavar miatt, h megijed Emma? Mert én igen...most voltunk koncerten, akkor is féltem, h a torkomban dübörgő basszust ő is hallja, és megijed...na meg nemsokára megyünk 5napos reggae fesztiválra otthon, az sem lesz egy csendes dolog. Bár szerencsére a koncertek este vannak, akkor már egy szélesebb sálat magam köré tudok tekerni majd, ha durva a helyzet. Nem tudom ez mennyire hangszigetel, de sztem elég jól...remélem beválik majd. Napközben is van zene, de csak lemezjátszókról, és tartani lehet a távolságot...úgyis árnyékba kell meneküldöm, vagy vm. Lesz medence is, de a fürdőruhát nem merem bevállalni. :( Persze nem is mennék bele, de a szélére ücsörögni sem fogok ruhában.

Peva!
Baby matracra való védőt hol lehet kapni? Ez tényleg nem fog vissza a szellőző képességéből? Gondolom azért ez sem vízálló...mármint a védő huzat.
A te anyósodra sem mondok inkább semmit. :?

Marek!
Elvagy a muffinsütéseddel. :)
Az anyós felborzolta a hátamat...nem hiszem el, hogy ilyen emberek léteznek.
Tényleg ne aggódj a súlyod miatt!!! Te tényleg mindent megteszel érte, hogy ne hízz, és a fontosabb része a dolognak az, hogy ez mind nagyon egészséges is. És ha esetleg híznál is, akkor is szülés után pikk-pakk le fog menni, mert neked könnyebb lesz folytatni is a dolgot, mert már edzett vagy, és az egészséges kajálásra is rá vagy állva.
Vicces a sörös story. :)
Fel a fejjel, minden rendben lesz Borival!! Kizárt, hogy másodszorra ilyen szörnyű dolog történjen valakivel, és nem is fog, nyugi! Lesz egy gyönyörű, egészséges kislányotok! :)

Bettyna!
Majd legközelebb bepótoljuk! :)

Timi!
Megnéztem a képeidet! Aranyosak a rucik és durva, hogy neked még bent van a piercinged. Én kb 12 hetesen kivettem, nem bírtam tovább, viszketett már, gondolom feszült a pocaktól. És nem is tervezem visszarakni. Én már nagyon nem szerettem, mert 7éve csináltattam, azóta meg már mindenkinek van. Eddig nem akartam kivenni, mert nem valami szép a helye. Most muszáj volt, és valszín vissza sem rakom. Majd keresek vm lézeres kezelést, amivel el lehet tüntetni a helyét.

Napozás: Szerintem sem lehet csak úgy simán, mert gyorsan felmelegszik a pocak...de szerintem medencében (tóban) matracon fekve, és állandóan locsolgatva, meg-meg mártózva simán. Nem a napfény árt, hanem a meleg. Én is ezt fogom csinálni majd otthon a kertben nemsokára, csak azon agyalok már egy jó ideje, hogy a hátamat hogy a fenébe fogom napoztatni...merthogy hasra feküdni ugye nem tudok...vm ötlet esetleg??? Mától egyébként szoliba is el fogok járni, mert most nem dolgozom 10 napig (tegnap elhúztak nyaralni izraelbe), van időm, és nem fogok úgy hazamenni, mint egy hófehérke. A dokim engedélyezte a módjával való szolizást, én most úgy terveztem, h elmegyek egymás után 3-4x 5-6percekre , hétvége pihi, és majd hétfőn, kedden is. Utána meg majd beugrok 1-2x meló után, amikor lesz rá erőm abban a maradék 1,5 hétben. Tudom, h nem szabadna minden nap, de ez a minimál idő sztem semmi, úh úgy döntöttem, hogy lehet. :)

Nusildi!
Piercing kérdés neked is Timinél. :)
Hmm...nekem tetszik az Ikea. Mi is voltunk legutóbb otthon a 4D után, meg persze itt is van. És nekünk mindkét helyen a sniglar kiságy lesz. Nem akartam semmi hókuszpókuszt, és nekem tetszik, stabil és egyszerű. Néztem még a gulivert, mert itt van fa színben is, de úgy döntöttem, h 40font különbséget nem ér. (merthogy most valamiért 50-ről felvitték 70-re, és a sniglar csak 30-ba kerül :( ) A pelenkázó is a trofast lesz, valszín a piros ajtóval és polcokkal...de az ajtót le akarom festeni, mert az egyik szetthez a piros semmiképp nem megy, zöld vagy rózszsín...a másikhoz maradhat végülis piros. Meg még lesz mellé egyéb trofast cucc...a hosszúkás szekrény, vagy a fele akkora a műanyag dobozokkal...nemtom még, át kell gondolni, hogy mennyi hely kell, meg hogy férnek el a dolgok. Ja és a csigás szetthez lesz még az ágy főlé az a nagy zöld levél, mint "baldachin"...nemtom azt láttátok-e.
A Kenguru nekem is bejön, mi az árkádban voltunk az ikea után. Biztos veszünk majd ott rucikat párat, mert szép szinesek, meg láttam polár takarót is élénk szinekben, mint piros, narancs, zöld...ezeket is ott vesszük meg. De a weblapjától megőrülök, tul.képp. semmit nem látsz rajta, nem tudod megnézni a termékeket...vagy csak én vagyok béna???
Nagyon édik a rucik!

Kata!
Igen, épp akartam írni valamelyik nap, h válaszoljon az, aki kérdezte az ikerkocsit...nem emlékeztem, h te voltál, vagy a másik topikból más. Utána nézek mindjárt, és dobok fel linkeket.
Nálad is szép az anyós téma! :?
Mi még mindig döntésképtelenek vagyunk...olvastam teszteket, és a bugaboo-nak egyértelműen sokkal jobb az eredménye. Viszont a Mamas&Papas Luna pontosan fele annyiban jönne ki, és a színe is tökjó. Szal még mindig megy a rágódás. De sztem Bugaboo lesz a vége, mert próbálunk mindenből a minőségre hajtani, elvégre egyszer kell megvenni mindent, itt szerencsére nem is okoz túl nagy nehézséget (ha otthon lennénk, sztem sírva fakadnék, h honnan szedek ennyi pénzt a gyerek cuccára...mert nagyon durva, h mennyi minden kell neki), de még nincs döntés. Azon is gondolkodtam, h megveszünk egy Luna-t ebayen (kizárólag nem használtat), itthon barátkozunk vele, próbálgatjuk, kerülgetjük, és ha kétség nélkül beleszeretünk, akkor marad, ha meg vannak kétségek, akkor eladjuk, és jöhet a bugaboo. Most épp 120font-ért találtam ebay-en egy original, új, dobozos verziót, a boltban pedig 150. Csak most épp lenulláztam a kártyám, mert lakbért kellett fizetni, meg vásárolgattam most sokat, nem is dolgozom most, így fizu sem lesz jövő péntekig, úh most ezt kihagyjuk...de továbbra is megy a gondolkodás, és lehet majd veszünk egyet próbára.

Inez!
Te jó ég, nem semmi állatkert...én viszolygom is ezektől, úh tuti paráznék mindig, h na most ép melyik mászik ki. :?
Ja és egy fontos infó! A babyk nem használhatnak sem párnát, sem paplant egy éves korig. Nem kell a fejük alá semmi, rájuk pedig hálózsák vagy kispléd. Ez komoly. Állítólag túlmelegedhetnek, és bemászhatnak a paplan alá, megfulladhatnak, meg ilyenek.
Durva ez az esküvő körüli hercehurca. Remélem, h lenyugszik az anyós, és rájön, h ez most nem az ő kívánságairól szól, hanem rólatok!
Hm, én pont úgy tudtam, h a kaja előtti gyümi lassítja az emésztést, és ezért eddig kerültem...de akkor mostmár kipróbálom, h velem mit művel a dolog. :)

Handrea!
Gratula a nagy fütyihez! :D
Nekem is egyébként mostmár minden felé rugdos, nem csak lent bal oldalt. Gondolom rájött a mozgás örömére a sok vízszintes fekvés után, van egy tipem, hogy egyfolytában bukfencezik, mert tényleg össze-vissza jelentkezik már mindenhol.
Téged sem irigyellek anyós miatt.

Biceboca!
Ne aggódj a súlyod miatt, főleg ha téged nem zavar! Egy szép baby van a pocakodban, ez a lényeg, a többi meg le van ejtve, majd később ledolgozod.

Ritique!
Üdv közöttünk! Gratula Petrához!

Nyugtonmalac!
Jaj, szegény Lili, borzalmas lehetett ez a fertőzés!!! :( De örülök, hogy élvezte a strandot!
Erre még nem is gondoltam, hogy a szoptatás ilyen pacsás lesz, meg még a másikból is jönni fog. Jajj! :? Nem szeretem az ilyen dolgokat...na de ki fog majd ezzel foglalkozni?? :) Biztos én sem... :) Csak mos így nem hangzik túl jól.. :P

Lovaszkata!
Örülök, hogy minden ok, de ez a szívhang keresős dolog elég durva. Mondjuk nálam is ilyesmi volt, mert volt ott egy tanuló midwife, és annyira béne volt, persze, h nem találta. De én nem paráztam, tudom, h minden rendben van, mozog is ezerrel a kiscsaj... :) Nekem is mérték a hasamat, köldöktől a szemérem csontig, de nem emlékszem mennyi volt. :?
Jó a fotó! Megnéztem a többit is! :)

Macianyu!
Én gondolkodtam a dúlán, de én ugye nem otthon vagyok. És csak azért tenném, mert nálam tényleg nincs semmilyen állandó ember a terhesgondozásban. Eddig 3 különböző midwife-al találkoztam, igaz 4-en vannak a csapatban, úh még egy hátra van. Közülük egyik lesz majd a szülésnél is...műszakváltás esetén ugye 2. Ha szeretnék állandóságot, akkor elmehettem volna magán midwifehoz, ami 4000font, ha mindezt magán kórházban is akarnám tenni, akkor összesen kb 10.000font. Hát sajna nincs erre 3.200.000ft-om, de még 1.300.000-at sem akartam a midwife-ért kipengetni. Éppen össze tudtuk volna kaparni, ha nagyon akarjuk, de semmi értelme ennyi pénzt kidobni az ablakon, miközben az NHS (tb-s) ellátás tök ingyen van, hálapénz nem létezik, nem is fogadnak el semmit, max egy virágot vagy csokit. Na szal a dúla 500font (160e ft), ebben benne van 1vagy 2 találka szülés előtt, ott van végig a szülésnél, és utána hazajön veled, és még egyszer vagy 2x rádnéz utána. Hát nemtom, ebben sem vagyok biztos, hogy kell nekem...magamból kiindulva nem biztos, h segítene egy idegen ember jelenléte...nemtom.

Babe!
Nekem az tetszik, amikor külön van az ágy és a pelenkázó. És a minél egyszerűbb fajta, 120x60-as, nem átalakítható...az olyan ari kis pici. :)
Durva ez a vérvétel! Milyen bénák?! Lehet, h írtam már, de én otthon rettegtem tőle, mert annyira fájt utána a karom, mintha kiszívták volna az összes vért belőle...zsibbadt és fájt még órákig. Közben is éreztem, ahogy szivattyúznak. Itt meg szinte semmi, oké, fáj egy kicsit, hogy megszúrják, és benne van a tű, de nem is érzed, hogy megy ki a vér, utána sem érzel semmit. Én nem tudom itt milyen szettet használnak, de otthon is bevezethetnék. Nekem iszonyat tűfóbiám van, de itt már egyedül is el merek menni, és nem parázok annyira, hogy aztán összeessek, vagy parázzak, h össze fogok.

Anhel!
Üdv közöttünk! Gratula Dórihoz! :)

Perdo!
Jaj, nagyon sajnálom Gábort! :( Ez a doki is tiszta idióta... :?
Annak viszont örülök, hogy alakultok, tökjó, hogy ennyi helyetek van! Én mit nem adnék, ha lenne egy külön szoba a babynek...de sajnos ez nem fér bele nekünk, az egyedüli dolog, ami itt nagyon húzós, az ingatlan bérlés, vételről meg már ne is beszéljünk. Ki tudnánk szorítani, de nem éri meg egyelőre ezért még 100fontot nélkülözni egy saját albiért. Na majd látjuk, lehet, hogy még ebből is lehet vm.
Vigyázz nagyon magatokra, és feküdj be a kórházba, ha az a legjobb nektek, ott kézközelben leszel, és nyugodt lehetsz. A súlyod miatt meg ne aggódj, majd lemegy szülés után. Főleg 2 gyerekkel, lesz majd szerintem hova menni, meg minden. Anyukám nem rég mondta, h ő 27kg-t hízott. Azt hittem rosszul leszek, mikor meghallottam...én vm 20-ra emlékesztem, ami már eleve sok. És utána nem sokkal ugyanolyan csont vékony volt, mint alapból.

Ancsa!
Huh, nagyon sajnálom, h ez történt a lányoddal. Mennyire hülyék a dokik, te jó ég! Az öcsémnél sem vették észre, h gáz van...tiszta zöld volt már a magzatvíz, mikor született, és a dokik csak kapkodtak össze-vissza rémült arccal. Gondolom már egy ideje szorongott bent valamiért, és már korábban belekakilt a magzatvízbe, csak nem vették észre. Anyukám meg jól meg is ijedt. Az öcsém 2kezes, így az agyfejlődésével nála sincs minden rendben. Teljesen 100-as, de a 2kezes gyerekeknél másképp fejlődik az agy, ami bizonyos téren nehézségeket okot, más téren pedig előny. Nála pl tanulási nehézségek vannak, viszont átlagon felüli művészhajlam. Jövőre fog érettségizni (már idén kellett volna) és tök para, h egyáltalán menni fog-e neki. Ok, ehhez egy hatalmas adag lustaság is társul, de eléggé szenvednek tőle a szüleim, akik egyébként 2, illetve 3 diplomával bírnak. Nekem is könnyebb lett volna gimiben kitűnönek lennem, mint megbukni. Erre sztem nem is lettem volna képes...mármint megbukni. Áltlalánosban végig kitűnő is voltam, míg vele már ott nagy bajok voltak...hát ez van. És nem tudni, hogy ez összefüggésben van-e az orvosok figyelmetlenségével, vagy nem, és nem is fog kiderülni. A kétkezesség és ennek következményei is lehet ennek a sara, mivel valszín elég nagy stresszben volt odabent, lehet napokig is. Nem lehet tudni.

Dazsi!
Gratula a kiscsajhoz! :)

Handrea, Nyugtonmalac!
Asszem csatlakozom én is a sorba. Én sem szeretek terhes lenni, alig várom, hogy vége legyen még ennek a 17,5hétnek...sőt nagyon nagyon örülnék, ha mondjuk 2héttel hamarabb kibújna a kiscsaj...majd megpróbálom óvatosan kicsalogatni szadista lépcsőzéssel, meg fűszeres kajákkal. Mondjuk én ennyire nem vagyok elkeseredve, de nálam is vannak mély pontok, amikor utálom az egészet...a bálnaságomat, ami annyira ugye nem vészes, de magamhoz képest ez nekem már bőven sok, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Utálom, hogy egyre nehezebben mozgok, az hagyján, h az ágyból sem pattanok már csak úgy fel, de pörögni sem tudok már annyira, a sima sétát is alig bírom már. Tegnap pl egész jó nyári idő volt, pántos ruhában, cicanadrágban mentem el intézkedni, és totál kidöglöttem...pedig a ni (tb) intézés, és bankozás után csak egy utcányit nézelődtem Camden Town-ban, és a végén már csak csoszogtam, alig bírtam hazajönni. Persze eddig a melegért nyavajogtam, de az sem jó. Segített volna a cicanadrág mellőzése, mert simán anélkül is mehettem volna, de nem volt kedvem borotválkozni, mert ugye már az sem megy olyan egyszerűen. Utálom, hogy csak nő a súlyom, és a narancsbőröm, és még azt sem tehetem meg, h diétázom pár hetet, és mellé tornázom, h gyorsan leadjam. Mert én sosem törődök bele, ha látom, h ez tovább nem mehet, akkor gyorsan visszafordítoma helyzetet, és formába hozom magam. Diéta kizárva, mert így is néha véletlen kiéheztetem magam, és nem bírom...a torna megintcsak, mert annyira hülye vagyok, hogy túlparázom, félek, hogy kinyílik a méhszáj, vagy bármi más történik, és ártok vele. Mondhat bárki bármit, én akkor is parázok, úh inkább nem csinálok semmit, csak hízom. Az úszást is tökjól elterveztem, erre oda sem megyek, mert a magyar dokim szintén beparáztatott, h meg ne próbáljam, fertőzésveszély. Hiába itt ez a "number one", minden nőt elsődlegesen úszni küldenek, szó sincs fertőzés paráról, és sztem sem kéne tartanom, mert nagyon tiszták az uszik, úh kizárt, h vmt onnan összeszedjek. De! Megintcska a hülye parám, h mi van ha tényleg igaza van, és összeszedek vmt, aztán meg verem a fejem a falba. Azt is utálom, h bulizni sem tudok elmenni már úgy, h jól érezzem magam. Korábban sem ittam alkoholt már évek óta egyáltalán, igaz daddy tavalyi szülipaján boroztunk mégis, és utána pár hónapig alkalmanként megittam 1-2pohár bort, egyszer sajnos túlzásba is vittem, mivel a totál szűz szervezetem nem bírta...daddy meg épp snowboardozni volt. :P Na mind1, ezután megint totál kizártam az alkoholt, ez pont a kiscsaj foganása előtt egy hónappal lehetett, h megint nem ittam egyáltalán. De most azért néha meginnék 1-2 pohát bort, de ezt sem lehet. Raszták vagyunk, így másról már ne is beszéljünk, azt sem lehet...de ez nem ide való, nem is tárgyalom ki. A hangpara is zavar mostmár, mivan, ha megijed a kiscsaj odabent, mert ugye a koncertek főleg zárt térben elég hangosak...és már lassan itt az idő, h ő is mindent halljon. Ahh, szal kb azt érzem, hogy megállt az életem. Daddy az utóbbi időben tök normális, nem is értem mi történt vele. Ennek nagyon örülök, tökjó a nyugis légkör, nem is hiányozna nekem még ezek mellé, hogy miatta is depizzek. A kiscsajhoz is már egész jól áll, beszélünk már róla, meg a jövőről viszonylag gyakran. Na DE! A mi kapcsolatunknak most pont az hiányozna, h jól formába hozzam magam, felturbózzam az önbizalmamat, és időről időre elcsábítsam, meglepjem...aha, köszi. Így ez kb most sehogy sem megy, mit kezdjek a bálna, korlátozott önmagammal. Wáááááá! :( Nem is sexeltünk évezredek óta (talán 12 hetesen, de se előtte, se utána), semmi testi kontakt nincs. Szar... Na meg a jövő miatt is néha tökre beparázok, hogy mi lesz, hogy bírjuk majd, egyedül kell-e majd egy idő után megküzdenem az egésszel, vagy sem...fiatal vagyok még, nem fogom-e néha megbánni, hogy gyerekem van. Ez ciki dolog, de tudom, hogy ez akarva akaratlanul előfordul olyanoknál is, akik tudatosan tervezték. Hogy fogok dolgozni, tudok-e majd eleget keresni, mi lesz a gyerekkel, tud-e jönni velem, vagy valamit ki kell találnunk neki...nehéz. Na meg a melót is hagynám már a fenébe, elég terhes, utálom, h menni kell. De nem tehetem, mert KELL a pénz. Be kell tartalékolni, mert ki tudja mi lesz, és meg is kell venni az összes cuccot. Itt az van, hogy ha tudsz dolgozni, akkor tök könnyű, jut mindenre, plussz is van...de ha vmiért nem dolgozol egy kis időre is, az elég nagy pofon, mert ha nincs fizud, gyorsan feléled a tartalékot. Drága a lakbér, a tömegközlekedés, a kaja (bár ez már lassan annyi, mint otthon). Na meg hiányoznak a barátaim, a család, mennék haza nagyon...de ez sem lehet, előbb még pénzt kell gyűjteni, h otthon kezdeni tudjunk vmt magunkkal. És ezt mind gyerek mellett.
Na jó, asszem én is jól kipanaszkodtam magam, bevallom, nem gondoltam, h ennyire kijön belőlem, nem is terveztem ennyire kiadni a szennyest. Tényleg nem annyira durva nálam a helyzet, néha kerülök mély pontra, mikor ezek a dolgok rámzúdulnak, és szar kedvem lesz...de úgy általában elvagyok, és örülök, h daddy is nagyjából normális már. És félreértés ne essék, várom nagyon a kiscsajt, és imádni fogjuk, de az élet nem egy habos torta...sajnos ezt már ilyen fiatalon is tudom, és hülyeség lenne a szőnyeg alá söpörni a félelmeket.

Na bocs a maratoni regényért, főleg a panaszáradatért, de így jobb, hogy kiadtam. Daddynek semmiképp nem akarom, anyukámnak sem, mert úgy jönne le neki, h totál depi vagyok, és rosszul érzem magam, pedig nem, csak néha jön rám, és gyorsan el is múlik, és nem akarom h aggódjon értem ilyen messziről, meg azt higgyék, h ilyen gáz a helyzet. Barátnőket sem akarok terhelni ezzel, szal ez így jó volt...köszi...remélem sokan átugrottátok, mert nem akarok senkit fárasztani vele azért.

Na további szép napot, vigyázzatok magatokra. Én sztem útrakelek, szétnézek a shopping centerben baby cuccokat, egy helyen van legalább és rengeteg minden. Na meg mozognom is kell, mert ha most 10 napig egész nap az ágyban tepedek, annak csak rossz vége lesz...mondjuk 2kg +. :p

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sensi: csúcs vagy, még engem is le tudsz pipálni a regényeddel. :D Éljen, mindig elszégyellem magam, de most jobb :P

A szoptatós ötleteimmel a csöpögésre, meg ilyenek, majd ha aktuális lesz majd terhellek titeket. Sok túlélési taktikám van a hasonló problémákra, és a zöme bejött. De akadnak még itt tapasztalt anyukák, akik szintén segítenek majd a nehéz dolgokban, nem csajok? :D

Babakicsalogatásra
is van egy remek módszerem. Ha jönni akar a baba, csak akkor hat, de akkor sokat segít. Majd, ha aktuális lesz, megint leírom, de addig is egy kis előzetes: két-három ujjaddal megfogod a bimbódat, és morzsolgatni kezded. Ez olyan, mint amikor a baba szopizik (állítólag), és cicisanyargatásnak hívtam. A nődokim mutatta a trükköt, mikor Lilit kellett csalogatni. Hatásai: méhösszehúzódások növelése, szülés beindítása, gyorsítása, és ami pluszba jó, hogy edzi a cicinket a szoptatás okozta fájdalomhoz. Nem titok, hogy a korházi napokban, gyakran utána is ki tud sebesedni a cici. Baba gyötri, felázik, nincs ideje pihenni. Erre edzi a morzsolgatás. De csak a szülés előtti időkben próbáljátok ki. És ezt minél hosszabban kell csinálni… Amikor abbahagytam az 5 perceseimnél, éreztem, hogy kezd alábbhagyni a tempó. Persze én végig aludtam ezt az időt, csak amíg ébren voltam rászántam magam erre a sanyargatásra is… :S

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sensi, én köszönöm a panasz áradatot! :D Nekem jól esett a tied is, enyém is, és Handreáé is. Az úgy fair, hogy nem csak "nekem" vannak gondjaim a "buta" gondolataimmal, hanem nekünk vannak gondjaink velük, kibeszéljük, és hipp hopp jobb lesz. :D
Remélem...

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Ma, ha lehet, akkor még rosszabbul vagyok :cry: :cry: Utálom magam! És még szégyellem is elöttetek, mert Sensi is és Malac is kiborult...csak el kellett indítani ezt a lavinát, mi?! :roll: Sajnálom lányok! Tényleg. Nem is igen van erőm hozzászólni, mert még melóznom kell, és csak demoralizálnék...
És ahogy Nyugtonmalac is írta, csak a lányomra vágyom!!! Még soha nem éreztem, hogy ő ennyire fontos a számomra, hogy az én húsom és vérem, és feltétel nélkül RÁ van szükségem. Kicsit a kutyámhoz kell hasonlítanom, mert ő is, ha csúnya is vagyok, vagy rosszkedvű, ugyanúgy imád, ahogy a legjobb formámban...
És ha erre gondolok, azt érzem, hogy mégiscsak KI KELL BÍRNI még ezt a nyüves 15 hetet (Úristen, de sok!), mert utána két szerelmem lesz, a két legfontosabb a világon: LÁNYOM+FIAM!

Marek!
Augusztusig dolgozom. :( Aztán 1 hónap szabi, mert Barbinak nincs bölcsi/ovi, és szerpt. 1-től szoktatom oviba. Aztán elvileg van még 1 menetem az irodában, mert mindent át kell adnom, remélem az már csak pár nep lesz, mert úgy tervezem, hogy augusztusban úgy megyek szabira, hogy semmi gázos ügyem nincs, tehát már ott is csinálok egy kisebb zárást. Így lehet, meg is úszom a nagyját.

Du. hívnom kell anyósomat, mert tegnap ÜZENT a férjemmel, hogy holnap menni szeretne Barbiért a bölcsibe :roll: :roll: :roll:
Szerintetek ez normális dolog? Miért kell üzengetni az embernek, amikor tudja, hogy egyedül én járok a bölcsibe a gyerekkel és érte. István kb. 2-szer vitte az egy év alatt, de soha nem megy érte, mert hivatalosan is 18:00-ig dolgozik...nemhivatalosan pedig hajnalig...
Na mindegy, ezt is biztosan felnagyítom, de hát nemigen csípem, úgyhogy szegény jót, azt nem tud tenni....
Ja, és a legjobb, hogy kézel lábbal hadakozik ellene a gyerek is, úgyhogy elég ciki...

Na jó, van még munkám, aztán húzok! Remélem jobb színben jövök holnap!
Pusssz!

Andi
Kép
handrea75
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok!
Nekem szerencsém van az anyósommal, jobbat nem is kívánhatnék! Mindenben számíthatok rá, volt mikor az orvoshoz is ő jött velem, mikor férjecském dolgozott. Nálunk az én családom kriminális! Igaz anyu segít, küld ennivalót, ha finomat főz meg ilyenek, de az elvei, meg a véleménye, az nagyon kellemetlen, és sokszor fájó.

Ez a harmadik terhességem, az első kettő sajnos korán véget ért, Csövi a terhesség 6. hetében(spontán vetélés), Magzatka a terhesség 12. hetében(magzatelhalás). Petra baba mostmár hisszük az igaz babánk lesz! Itthon vagyok, a 18. héttől, mert az AFP-m 4-es lett, és kiderült hogy a méhlepényem cisztás! Az orvos azt mondta pihenjek, és voltunk genetikai tanácsadóban, de a hasbaszúrásba nem mentünk bele, mert az orvosom szerint nem genetikai eredetű a probléma. Petra nagyon eleven, és szépen fejlődik, de szinte minden héten megnézi az orvos, hogy vagyunk. Mióta itthon vagyok a méhlepény sokat javult, de a java még csak most jön. De mi bízunk benne, hogy 9 hónapig tart a terhességem.

Hízás: 5 kg-nál tartok, és a védőnő meg van elégedve velem! A vérképem, és a cukrom nagyon jó!
ritique
 
 


sziasztok, bocsi,sajnos most nincs idöm vissza olvasni :cry: , de majd bepótolom :lol:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


megjöttünk 4D-röl.
megmutatta magát, FIAM lesz.
az arcát takarta a LÁBÁVAL, de azért látni. itt van 2 fotó izelitönek,a többi fent van a weblapomon.nézzétek meg és kérem a kommentárokat.
Kép
Kép fütyi

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


holnap reggel indulunk kirándulni, és csak jövö héten jövünk vissza. ezért majd csak kedden jövök, de nyugodtan irjatok, mindent vissza olvasok :lol: :lol:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Ritique! Hát szörnyű amit írtál, gondolom nagy fájdalom és kudarc volt a két baba elvesztése! Én is így keztem :cry: 1 éve nekem is elment egy embrió a 8.hét elején.Mikor mentem az első szívhangra, már össze volt zsugorodva a petezsák, több napja nem volt élet benne, akkor már voltak görcsök is, majd vérzés....ki is kapartak! :( Na de ez a mult! Ennek oka van, bizonyára nem volt egészséges vagy életképes...
Most remélhetőleg mind egészséges időre kihordott babákat szülünk! :wink: :lol: Ugye???Remélem nem lesz gond a méhlepényeddel sem! :D
5 kg ???Az tök jó! ügyes vagy! Én 8,5 kg-nál járok! Nehéz így vigyázni, mert én nem tornázhatok, nem dolgozhatok...semmit nem csinálhatok! Feküdnöm kell mert gyenge a méhem, és rövidebb a méhnyak! :roll:

Ki is írta a Kengurus honlapot???Sensi...asszem te voltál, aki nem tud semmit megnézni a Kengurus oldalon! Nyugi! Én se!!!! :evil:
Tök béna oldaluk van, se az akciós listát nem lehet látni, se a termék listát, semmit..... :? Csak a boltokról van kép, meg igy "csoport kép" a cuccokról!Nagyon gagyi!

Andi....mi ez a depizés még mindíg??? Ne legyetek mááá ilyenek! :( Na, egy-kettő össze kell szedni magatokat....jó? :D A picinek nem lesz kedve kibújni majd a végén mert azt hiszi az élet csupa gyötrelem! :shock: Kívánom hogy mindenki vidám, egészséges kismama legyen! Fel a fejjel! :D De, ha jobb a kis lelketeknek, akkor nyugodtan panaszkodjatok...majd csak elfogy, nemigaz? :wink: :lol: Vigaszpuszi!!! :D

Dazsi...gratulálok a kislányhoz! :wink: Hát csajok, nagyon sok puncis lesz!!!! :shock: :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Timi....gratulálok a kisfiúhoz! :D Jó hajlékony a kis fütyis! :wink: :lol: Aranyos! :D Pózolt ám rendesen! Jó lett a dvd is???Jó kirándulást! Vigyázz magatokra! :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!
Én is vagyok ám, csak megint lánytali volt. A szerdáink mindig ilyenek. Ez tök jó. Mindig főzünk valamit, aztán jókat dumálunk.

A férjem pont most cseszett le, hogy nem lehet hozzám szólni, mert állandóan internetezek. K...va jó. Három mondatot akartam írni, de most már nincs kedvem. Majd holnap jövök és reagálok, mert már nincs kedvem hozzá...

Jóccaka... :arrow:

marek
 
 


Sziasztok!

Anyutól kaptam tegnap egy kis kocsikabátot :D Pesten turizta! Szerintem angol, mert 0-3 hónap van rá feltüntetve. Sárga színű, jó meleg termós, és kapucnis! Tök örülök neki, mert még kabátunk nincs! :lol: Mivel ez uniszex szín, jó lenne kislányra is, remélem a következő baba az lesz! :lol: Ja, meg kaptunk egy csíkos sapit is!

Kép
Megpróbálom idevarázsolni! :wink:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Jó reggelt!!!
LKata
Nagyon jó kis kabátot vett neked anyukád! Nekem pont most mondta az egyik barátnőm, akinek most született kisfia, hogy odaadja a csajos rucikat. Tök jó, mert nekünk olyan még egy darab sincs!!! :lol:

Lányok
Micsoda kiakadáshullám volt itt tegnap! Szerintem egyáltalán nem baj, hogy ezeket a problémákat is leírjuk ide! Én már az elején is azt mondtam, hogy ez a fórum nem csak azért van, hogy a jó dolgokról írjunk, hanem, hogy a rosszakat is meg tudjuk beszélni, és megpróbáljunk egymáson egy kicsit segíteni!!!
Úgyhogy hajrá!!! Azért persze jobb lenne, ha nem kéne panaszkodni, de ha már muszáj, mert gondok vannak, akkor jó, ha valakinek el tudjuk mondani!!!

Képzeljétek, a Jahn Ferences fórumon van egy szülésznő, aki azt írta, hogy 10-12 kilónál tényleg nem kéne többet hízni.
Most leírtam neki a tegnapi menüm részletesen...kíváncsi vagyok, mit ír majd, hogy mit tehetek még.
Én akkor is azt mondom, hogy ez a hízás nagyban alkati kérdés is és csak súlyos koplalással lehet rajta változtatni, amire én nem vagyok hajlandó. De azért érdekel egy szakember véleménye, úgyhogy nagyon várom a privit tőle!

marek
 
 


Kata!

de cuki ez a kabátka.Én imádom a sárgát a babákon, annyira cukik benne.
emmalena
 
 


Sziasztok!

Tegnap kinyomtattam ezt az egész oldalt és hazavittem elolvasni, mert egyszerűen nem volt időm a mh-en olvasni/írni.
Viszont sokan a szívemből szóltak, most nem sorolom, hogy kik, de én is úgy érzem sokszor, hogy egy bálna vagyok (jó, jó, tudom, a képemen nem így látszik, de Sensin sem látszik, mégsem érzi jól magát a bőrében), valahogy semmi nem áll rajtam sehogy, pedig hiába híztam vagy 7-8 kilót, nem látszik úgy, hogy csúnya lenne, de valahogy mégsem jövök be magamnak.
Tegnap is volt egy idegrohamom, párommal üvöltöztem, csúnyán beszéltem vele és aztán elaludtam és reggel úgy szégyeltem magam, hogy megölelgettem, néha úgy érzem, hogy egy hárpia vagyok és olyankor nem bírok visszavenni.
Nekem a terhesség fura, mert néha nagyon élvezem, néha nagyon nem, persze most megnyugodtam, hogy nektek is vannak ilyen napjaitok, mert néha úgy érzem, hogy önző állat vagyok, hogy csak arra gondolok, hogy de jó volt a régi testem, alakom, hogy milyen jó volt a régi cuccaimat hordani és milyen jó volt önfeledten csinálni bármit, pedig ez az időszak az életem csak egy kis töredéke, szóval nem gáz, csak néha elkapnak a hormonok.

A Kenguru honlapja tényleg nem jó, a termékeknél semmi sem jön fel, szóval inkább érdemes megnézni a boltjukat, mert az tényleg jó és színvonalas, nem is drága és van termékválaszték!

Sikerült megvennem a Scholl papucsooooooot!!! :lol: 8) Ajánlani tudom csak a Teréz krt. 52. szám alatti (Oktogon és Blaha között asszem - bocsi, kocsival mentünk és nemtom hol parkoltunk, valami kis utcában) referenciaboltját, nagyon nagy a választék, van férficipő is és méretben is végre volt ez, ami nekem tetszett. Picit drágább volt, mint a honlapon, egy ezer forinttal, de lehet kártyival fizetni, lehet egészségpénztári számlát kérni és az ajándékutalványt is elfogadják!!! Ezt vettem meg a végén : http://www.scholl.hu/freedom/product.asp?class=2

Timi - cuki a bébid :lol: Mi is szeretnénk még menni majd egyszer 4D-re, mert mi a 20. hétben voltunk és bár látszott, de nem volt az igazi, majd a 28. héten megyünk szerintem újra el.
Jó kirándulást!!!

Ritique - most már minden rendben lesz, biztos nehéz lehetett, hogy két babát is elveszítettél, de most már rendben lesz minden, optimistán kell hozzáállni, jó, tudom, néha nehéz, néha én is beparázok, de azért próbálok pozitívan gondolkodni.

Nyugtonmalac - ez a babakicsalogatásos módszer durva :D De lehet, hogy majd oda jutok és simán csavargatom majd a cicimet. :lol:

Sensi - neked aztán van húzatod :lol: Jó sokat írtál :wink: Amúgy a képeden, amit feltettél, én nem láttam, hogy lenne rajtad egy deka zsír akár :D De persze viszonyítás kérdése az egész,én is a régi önmagamhoz viszonyítok, akkor sok, ha meg csak úgy megnézem magam, akkor nem vészes.

Dalma - a hátfájást nem tudom hová tenni, két dolog lehet: 1. ülünk egész nap a munkahelyen és nem éppen jó a tartásunk 2. nem jó a cipő!!!! Mondjuk én most fel is vettem a Schollt és remélem hat, reggel amikor elindultam benne, hát ég és föld volt a tegnapi strandpapucsjellegű cipőmhöz képest, nagyon kényelmes.
Dalma, te meddig dolgozol még, jól emlékszem, hogy augusztusban még maradsz? Én még ezt a hónapot végig húzom és ágyőőőőő!!!

Dazsi - gratula a kislányhoz!!!

Na ez van, ma húzós napom lesz itt bent, mert az egyik pénztáros hiányzik és én is pénzezek egész nap, és megmondom nektek őszintén, néha már nehezen koncentrálok, vigyáznom kell, nehogy csináljak egy jó kis hiányt :? Minden kiesik a kezemből és néha baromságokat beszélek össze-vissza, ezért sem szeretnék már aug. hónapban dolgozni.
Hétvégén elmegyünk a Vörösmarty téri nagy C&A-ba, mert állítólag ott is nagyon jó babarucik vannak és szeretnék venni egy kismamaruhát, egyberuhát, valami zsákruha jellegűt.

Megyek, írjatok,
Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Na olvasgatok szorgalmasan, de hát itt akkora az élet, hogy nem győzöm ám tartani a lépést. :)
Ha még nem tettem volna meg, mindenkinek gratula a babájához!

Marek, a dokid veszi ilyen szigorúan a többletkilókat? Pedig hol vagyunk még a végétől, amikor tényleg beindul...:(
A nassolást én is próbálom visszafogni, mázli, nem is vagyok édesszájú, de a gyümölcsökről nem tudok lemondani és hát abban is sok a cukor. Na meg a szénhidrátok...sikítanék a grillezett csirkemellfiléktől angolkörettel, kenyeret akarok, friss, fehéret és tésztákat dögivel.
Kiváncsi vagyok a szülésznő mit mond erről a hízás dologról, ha nem túl privi, majd oszd meg velünk nagyvonalakban.

Vörösmarty téri (inkább picit odébb a Váci u-ban) C&A-ban pont tegnapelőtt jártam, előtte elmentem az Elefáni Bocskai úti boltjába - órákig elmütyürkéztem a babacuccok között bepárásodott szemekkel - mindkettő jó, persze előbbi az olcsóbb. Pl. újszülött rövidujjas rugi 1500 Ft/4 db, fehér mellrészen kicsi mintával (ha majd kiügyesedek, nyomok be én is fotót) egy csomagban.
Jut eszembe, azt érti valaki, hogy pl. a C&A-s 40-es számozás babában az mi? (Eddig 56-62-ről tudtam kezdő méretnek). Ránézésre amúgy nem volt sokkal kisebb, sőt, a 62-esnek vett kezeslábasok (2+1 csomag az is) meg bazi nagyok az egyéb 62-esekhez képest.

Kép
anhel
 
 


Sziasztok

remélem mindenki jól van :lol:
Mire ti befejezitek a depis napokat,kezden én :oops:
minden bajom van,én se tudom már mi :( nem jó semmi sem ahogy van :( félek, messze van még a vége, aggódom,hogy minden rendben legyen a babával, és nagyon örülök neki meg minden,de annyi az aggódás,hogy így nem tudom élvezni a terhesség örömeit,pláne hogy nekem mocorog a legkevesebbet a babóm :oops: és ez engem nagyon megijeszt,mert kezd ez a helyzet ahhoz hasonlítani,mint amikor a terhesség végén a kislányom sem mozgott rendesen és meg is lett belőle a baj :oops: :oops: :oops: persze hogy parázok egyfolytában,az én babám miért különbözik ennyire a többi kis csodától és miért mocorog ilyen keveset :oops: hiába mondják,hogy jó a szívhang, a múlt történése miatt nem tudok nyugodt lenni :oops: de szerintem más is így lenne vele :oops:
na bocsi csajok,elég gondotok van nektek is, nem akarlak még külön az én bajaimmal is traktálni benneteket :shock:

Legyetek jók, egy darabig nem jövök, megpróbálom rendbe tenni magam ,mert ha ez így megy tovább,beleőrülök ebbe az aggódásba a mocorgások miatt :oops:

Jó pocaknövesztést és vidám, gondtalan terhességet kívánok mindannyiótoknak! Puszi mindenkinek

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Nyugtonmalac!
Ez a babakicsalogatási technika nagyon vad! :D De asszem addigra, mire aktuális, nem fog érdekelni, csak jöjjön már ki, úh elspájzoltam az ötletet. :)
Hát ja, bocsi....tudok ám írni, ha beindulok...és jól esett kiadni.

Handrea!
Szerintem ez miatt egyáltalán ne legyen lelkiismeretfurdalásod! Nem miattad borultunk ki, és ahogy írtam, nekem kifejezetten jól esett kiadni. Én nagyon irigylem azokat, akik a levegőben röpdösnek végig a 9hónap alatt, és életük legszebb időszakának élik meg. Hát ez nekem sajna nem megy, és nálam nem így van...ez van. Az én szituációm sem csokimázba burkolt jelenleg, de ez van, ezt dobta a gép. Pár napja derült ki, h a 3 raszta pár közül, akik babyt várunk, az egyikük ma összeházasodik, akik különösen kedvesek a számomra...hihetetlenül örülök nekik, de nem lennék őszinte, ha azt mondanám, nem fáj, ha arra gondolok, h ehhez képest velünk mi van...hát ez van, és ez sem segít a helyzeten.

Ritique!
Nagyon sajnálom ami történt, de a lényeg, hogy most ott lapul a hasadban egy egészséges kislány, aki nemsokára kibújík onnan, és szép lesz az élet! :)

Timi!
Gratula a kissráchoz, megnéztem a képeket, aranyos!!! Jó kirándulást!

Lovaszkata!
Téged is sajnállak az miatt, ami történt...de a lényeg, a lényeg, most minden rendben van/lesz, és nemsokára jön az egészséges és szép picúr! :)
Aranyos kabát, meg a sapi. Dehogy otthon milyen hülye neve van a dolgoknak, nagyon vicces! Kocsikabát...meg olvastam még pár hülye elnevezést.

Marek!
Ejnye, ejnye! Ez nem volt szép a férjedtől...remélem mára már elszállt a harag. :)
Kiváncsi vagyok én is a véleményre hízással kapcsolatban.
Nekem is azért volt jó itt kiadni a gőzt, mert asszem most ti vagytok az egyetlenek, akik megértik a szitut, talán át is érzik. Ezt még biztos elmondhatnám anyukámról is, de őt meg nem akarom ilyen messziről terhelni, nehogy azt higyje (ezt így kell írni?), h ennyire depis vagyok, mert nem...csak néha. A barátnőimet sem szeretném, ha azt gondolnák, h ennyire negatívan élem meg a dolgot. Ők ugye nem érthetik ezt, csak azt tudják, hogy egy baba tökjó dolog, ami igaz is...de senkinek nincs még babyje, csak akkor fogják érezni, h ez kicsit kettős dolog, ha ők is ebben a szituban lesznek pár év múlva. Szal nem akarom, h ez jöjjön le rólam.

Nusildi!
Asszem én ugyanazt érzem mint te. Néha tökjó dolog a terhesség, néha nem. És sokszor én is annyira szeretném, ha felvehetném a régi cuccaimat, pocak nélkül...sőt, tornázni akarok, h nyárra megint jó kis kockás hasam legyen, és jól nézzek ki...na de majd jövőre, jobbhíján. :?
Egyébként rajtam az a 6kg a combomon, fenekemen és kicsit a karomon és hátul a derekamon van, ezért nem látszik a képen...alapból is pont ezekre a helyekre hízom, és úúúúútálom, nem is tehetek most ellene semmit. Na meg kicsi vagyok, rövid lábakkal, el lehet képzelni... Nem nagyon akarok tükörbe nézni, arra meg nem is merek gondolni, h július végén a reggae campen hogy fogom kihúzni fürdőruha nélkül abban a nagy melegben. Mert hogy azt nem veszek fel, az is tuti.

Anhel!
Gyümölcsöt annyit ehetsz, amennyi beléd fér. A gyümölcscukor nem hízlal, ha mellé nem eszel csokit is párhuzamosan. :) Azért banánból egy, meg szőlőből egy kis fürt elég egy nap, de a többi korlátlanul....

Na asszem most megyek nézek egy kis sex and the city-t...megvan a cipősdoboz, és máskor nincs időm nézni csak napi egy részeket...úgy meg annyira nem poén...úh most megpróbálok minél jobban előrehaladni, netán be is fejezni. :D De attól tartok ma kora délelőtti visszaalvás lesz...nem jó ez a korán kelés. :?

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Ancsa!
Én is rengeteget aggódom, mindig van valami, úh ez is közrejátszik a dologban. De nálatok biztos nincs semmi baj attól, h kevesebbet mozog a baby!!! Szerintem segítene, ha elmennél a dokidhoz, és elmondanád neki az aggodalmadat, meg h mi történt a nagyobb kislányoddal, h nyugtasson meg, vizsgálja meg milyen állapotban van a placenta, és a véráramlás a köldökzsinórban. Ezt egy jó dokinak meg kell tennie, ha ez megnyugatja a kismamát, attól függetlenül, h ő úgy gondolja, h nincs gond...mert ugye sokszor a nagyobb gondot az aggódás okozza, nem is az, h vm baj van. Ha a te dokid nem ilyen, akkor menj el máshoz, de a lényeg, h megnyugodj!

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Jó reggelt!

Látom a tegnapi nap kiborulós lett, de ez így van rendjén! Itt nyugodtan lehet- Apák egy része már biztosan nehezen viseli. :lol:

Perdo! Örülök, hogy jelentkeztél, pihizz sokat!
Kórház meg doki javaslatának megfelelően- ott azért biztonságosabb. Egy ikres barátnőm 4 hete feküdt bent, az utolsó 2 hétben már szonte látszott a kislány haja- doki szerint- de kihúzta. Minden nap megnézték jól vannak-e a babák - azért otthon ezt nem tudod megtenni, sajnos.

Én is parázok, hogy kihúzzam még ezt a 3 hónapot (nekem már csak 3 :lol: ), a melegről sokat olvasni, hogy sok ilyenkor a koraszülés....jajjjjajjjjjj.
De Mi vigyázunk, nem rohangálunk, iszunk eleget, ha lehet, feltesszük a lábunkat - csak nem lesz baj.

Sensie! Matracvédős lepedő van a Brendonban (azt írják véd a nedvességtől). És fel a fejjel! Ha a párod nem akarná a közös jövőt, már szerintem elmenekült volna a baba hírére.

Bálnaság: ez van. Én sem érzem magam szexinek. Pár napja felvettem egy nagyon szép, csipkés bugyit, Apa megjegyezte, hogy nagyon szexi - és majd szülés után megmutatja mennyire tetszik neki. :lol: Főleg mióta őt is megrúgta bentről a baba, max. ölelés-csókolózás van nálunk. Mert bizarr szerinte a dolog....mivel baba mindent hall és már nagyon mocorogni is tud.
Ez van, elfogadom, persze én sem égek a vágytól éjjel-nappal.
Örülök, ha éppen úgy tudok feküdni, hogy nem fáj a csípőm vagy a derekam.
De az is jó, ha hozzámbújik és simizi a pocimat.

Nyugtonmalac! Köszi a táblit, 1 dolog- mivel szeptemberi vagyok- életkor 31-re módosulhat legközelebb. Ne szépítsük a dolgokat. :oops:

Na, dolgozom, mert tegnap ihiztem, jövendő helyettesem hagyott ezt-azt.....

Szép napot!

Ja, gyümölcsnapot nekem is mondta a doki, és hogy este is csak gyümit egyek- de nem sikerült eddig. Nagggggyon éhes lettem fél nap után a sok barackra.

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


pihiztem- nem ihiztem :) tegnap

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Kata!

http://www.toysrus.co.uk/category.aspx/ ... l&pageno=1

http://www.mothercare.com/gp/node/n/428 ... 041&page=1

Sztem a Phil&Ted nagyon jó babakocsi. 329font és 65font hozzá a double kit (a testvér kiegészítő), ez a mothercare-ben most akciós 50-55font. Ezt lehet egyszermélyes és testvér babakocsiként is használni. Persze nem tudom mennyit akartok rászánni, olcsóbb fajtákből is vannak tökjók. Biztos sokkal nagyobb a választék, mint otthon, és árban is kevesebb.

Ha kalkuláltok, 318 a font.

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Peva!
Köszi! :)

Nusildi!
Ezt kifelejtettem. A Király utcában voltatok esetleg? Azt hallottam, h ott van scholl bolt. Felteszek képet, ilyen volt esetleg? Vagy vk a Brendonban látott ilyet? A narancsot szeretném, de ha nincs, jó lesz a hagyományos barna is.

Kép Kép

És mostmár tényleg eldugulok...velem van tele az oldal. :oops: Ez van, ha szabin vagyok, nem tudok mit kezdeni magammal. :D

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok!

Kicsit lemaradtam, bocs, ha nem reagálok mindenkire. :?

Ritique - Üdv köztünk! Én 18-ra vagyok kiírva!

Marek - :cry: NEm tudok okosat mondani, csak amit a többiek is mondtak már - ne húzd magad amiatt, aki nem érdemli meg. Tudom, könnyebb beszélni, mint leszarni őket, mert az ember nem csak az agyával működik. Kitartás! Van egy férjed, akivel szeretitek egymást és lesz egy gyönyörű gyremeketek!!!! A kilókat meg hagyd már!!! Majd lemennek legkésőbb, amikor futnod kell a gyerek után. A többiben pedig eget értek Emmelenával!

Peva - Anyósék téma. :cry: Elég gáz! NÁlunk is éles különbségek vannak a két család között, de nem ennyire durva azért a helyzet. Így aztán megegyeztünk, hogy mindenki a saját családját intézi, rázza le, jegyzi meg az ünnepeket stb, aztán ha valami gond van, akkor itthon kifüstölögjük magunkat egymásnak. :)

Lovászkata - Gratula az eredményiedhez! Nálam hétfőn volt itt a védőnő, mert már április óta nem látott :oops: és ha már amúgy is járt a házban... elkerekedtek a szemei a baba méreteitől. Kicsit engem is sikerült beparáztatnia, hogy elefántbaby lesz, de már nem érdekel. Bent nem marad, az tuti! :lol: Csini vagy a képen!

Nyugtonmalac - SZegény pici Lili! EZ nagyon durva lehetett! Jó, hogy túl vagytok rajta! Pocakügyben én is hasonló reakciókat váltok ki azzal fűszerezve, hogy van aki megkérdezi - ikrek? :?

Handrea - Én totál be vagyok indulva a dinnyére. A szemközti zöldségesnél szokta venni a párom, nagyon fincsi!!!
Don't worry, be happy'

Babe - Szerintem a kiságy téma attól függ leginkább, hogy mekkora helyetek van. Nekünk elég kicsi, így biztos külön lesz a pelenkázó. Pl. egy komód formájában, de még nincs konkrét elképzelés. Amúgy szerintem nem vagy elkésve semmivel. Hol van még az október? :lol:

Anhel - Welcome!

Timirosicka - Gratula a kis füytsihez!

SHCOLL - Én még mindig a Rákóci úti üzletre szavazok, ott minden van, mivel mintabolt!!!! Az Astoriától egy köpésre a Keleti felé! Én hétfőn vettem ott az esküvőre pacskert, csini és kényelmes! Azok is voltak amiket te keresel, Sensie!

Nézegetem a táblát az alőző oldalon és szembesülnöm kellett vele, hogy szinte mindenki szépen kékül vagy rózsaszínesedik, mi pedig még minidg semlegesben! Tudom, ne legyen ennél nagyobb gondom, mert előbb utóbbb úgyis kiderül, de az az átkozott kíváncsiság!!!! :?

VeLünk amúgy minden ok. Szombaton lagziba megyünk. A gyermekem eszeveszerttül dolgozik odabent, néha mág egyszerre macerálja mindkét oldalamat. Leginkább, amikor oldalt fekszem. A legtöbb gonodm az alvással és a meleggel van meg a kettővel együtt. Ja, és állandóan éhes vagyok!!!!
NA, jó hosszú lettem, bocsi.
Szép napot mindenkinek!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Nekem eddig mindig egy tök ügyes nő vette le a vért, szinte meg se éreztem, most meg kifogtam vmi bénát..Nem számít, de azért remélem terhelésesen ismét vmi ügyibb lesz. :)

Tegnap megvettem a kiságyat, nem kombi, sztem is aribb meg praktikusabb ami külön van. Ez nagyon szép, fenyő kiságy+kókuszmatrac.

Timi, nagyon aranyos a kisfiad,szép az arca.Én holnap megyek, már úgy várom, nagyon kiváncsi vagyok rá milyen a babám :D

Ritique, sztem mostmár minden rendben lesz veletek!Én sokkal optimistább vok mióta minden nap mozog a baba, ha mindent rendben találnak, akkor nem érdemes aggódni. A koraszüléstől viszont én is tartok, a fogínygyulladás miatt, sok helyen olvastam h azt okoz. :?

Kép
babe.
 
 


Nekem eddig mindig egy tök ügyes nő vette le a vért, szinte meg se éreztem, most meg kifogtam vmi bénát..Nem számít, de azért remélem terhelésesen ismét vmi ügyibb lesz. :)

Tegnap megvettem a kiságyat, nem kombi, sztem is aribb meg praktikusabb ami külön van. Ez nagyon szép, fenyő kiságy+kókuszmatrac.

Timi, nagyon aranyos a kisfiad,szép az arca.Én holnap megyek, már úgy várom, nagyon kiváncsi vagyok rá milyen a babám :D

Ritique, sztem mostmár minden rendben lesz veletek!Én sokkal optimistább vok mióta minden nap mozog a baba, ha mindent rendben találnak, akkor nem érdemes aggódni. A koraszüléstől viszont én is tartok, a fogínygyulladás miatt, sok helyen olvastam h azt okoz. :?

Kép
babe.
 
 


Sensi - a Király utcában a Scholl bolt nagyon kicsi és csak ilyen régi csúnya kórháziklumbanővérszerű papucsok voltak, mondtam is ott a nőnek, hogy amiket néztem a neten, egyiket sem látom és azt mondta, hogy összezördültek a Schollal és nem szállítanak neki újakat, csak a régi darabok vannak náluk. Nem érdemes oda menni.
A Teréz krt. 52. alatt volt ilyen narancssárga is asszem, amit feltettél ide, viszont ezt nézd meg : http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =1&whid=25 :lol:
És még akciós is!!!

LKata - nagyon cuki a kiskabát!!! Mindenképp kell majd ilyen nekünk, mindannyiunknak, mert ugye majd ősszel-télen lesz igazán pici és fázós a béb!

Marek - szerintem is jó, ha a negatívumokat is tudatjuk, nem lehet az ember lánya mindig happy! :lol: És egyébként ezeket a dolgokat tényleg nem érti meg mindenki, ahogy Sensi is írta, a barátnők sem érthetik igazán, aki nem volt ebben a cipőben még, az nem tudja, hogy milyen, a párjaink pedig toleránsak, de ők sem érzik át igazán, hogy min megyünk keresztül, testi-lelki változások, hormonok, hízás, fájdalmak, vizsgálatok, labor... úúúú, de jó, hogy ezt írtam, kell ma kérnem időpontot jövő hétre a cukorlöttyre :P

Anhel - nekem az elefáni babadiszkont nem jött be, én is ott voltam a bocskain, de túlzsúfolt volt és tojtak a fejünkre, szóval többet oda nem megyek.

Na dolgozom tovább,

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok. Én is októberben fogok szülni és már van egy kislányunk.
Megpróbálok napi szinten csatlakozni, amit nem igérhetek, mert dolgozom, meg gyerekezem, de amit lehet megteszek.

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sensimilla!

A narancssárga papucs van a brendonban és akciós is nézd meg az oldalukon, nem tudom milyen méret kell neked de azt is meg tudod az oldalon nézni, hogy van-e abban a méretben. :D

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Fogínygyulladás okozhat koraszülést??? :shock: Nekem minden fogmosáskor vérzik az ínyem, ez gáz??? Említsem meg a dokinak? Bár jobb ha befogom, mert még mindig nem mentem el a fogászatra :roll:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sensi!Nagyon szépen köszönöm!Tök jók és azt néztem a Graco amit kinéztem itt van más szinben is.Itt lehet rendelni neten?És mennyi a szállitás?Bocsi de nem tudok angolul elöre is Kép

Csajok!Nyugi!!!3 hónap simán elrepül és itt mindenkinek egészséges gyönyörü babája lesz Kép Mondjuk Pesten nem csoda,hogy kiborultok mert ott olyan rohanos az élet mikor Zsófival voltam terhes mentem suliba azt vettem észre ha ott nem rohandtam mint a többi ember simán eltapostak a metron a 6hónap alatt kb 4szer adták át a helyet pedig volt amikor böröndel voltam Kép

Timi!Gratulálok a pici fiúhoz!!!Kezdünk erösödni mint fiús anyák!

Anyos és család:Igaz nem hozzájuk megyünk de nagyon szar lehet a férjeknek,hogy két oldalról kapják a szidást.Én már nem szolok semmit kidühöngöm magamba a dolgokat így nincs vita.

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Hát látod Ildi, engem meg halálba idegesítettek a túlbuzgó 20 év körüli eladócsajszik, úgy nagyjából 3 percenként lihegtek a nyakamba, hogy miben segíthetnek. Végül leráztam őket, gondoltam, ha kérdezni akarok, szólok - de amúgy is két újszülött rugdalózó kiválasztása között - ha ki van téve a polcra mind méret szerint - mit lehet segíteni...? :)

Kép
anhel
 
 


Hát, azt hallottam h okozhat.Terheseknél gyakori a fogínygyulladás+a fogínyvérzés, de sztem a koraszülés csak azokat fenyegeti akiknek durván be van gyulladva, és elhanyagolja a fogait.nekem azért annyira nem vészes,nem is mindig vérzik, viszont hiába használok rá vmi oldatot, nem múlik.Úgy látszik hajlamos is vok rá.

Kép
babe.
 
 


Sziasztok,

Handrea, ne szégyelld magad, mindenki aki ki van borulva, az maga miatt borult ki, csak te segítettél nekünk, hogy ezt a rontást kidumáljuk magunkból itt. És ne magunkba zárva mérgezzük az elménk… ;)

Én is rosszabbul vagyok. Ma apa hazajött, mesélte, hogy Lilim a bölcsiben reggel olyan magányos kislány, és hogy megsajnálta. Órákon át bőgtem, hogy az én kislányom miért magányos, olyan nagyon sajnálom őt. Pedig szeret nagyon bölcsibe menni, és mesél is róla, látjuk, hogy élvezi. De mégis… Nem bírja ezt az én terhes anyai szívem…
Úgy ölelgetném, vigasztalnám őt. Ahogy apa mesélte, a kislányom ment volna a barátjához reggel, hogy megfogja a kezét, de nem tudta, mert az anyukája fogta már, és beszélgetett a gondozónőkkel. Nem mert odamenni, és csak nézte biggyesztett szájjal… Most is összeszorul a szívem. Pedig mostanra már biztos remekül kijátszotta magát és az igazak álmát alussza a barátaival…

Handrea, a szívemből szóltál: Kibírni, és két szerelmem lesz! Nekem két kislány szerelmem…

Ritique: nem semmi lehet neked :( Mennyi kihívás! Remélem és drukkolok is, hogy minden rendben legyen veletek! Pihenj sokat, és vigyázz magatokra!
A ciszta a lepényen mit jelent? Milyen veszélyei vannak, mit lehet tenni ellene?

Timi: gratula a fiadhoz, akinek a lába az arcában van. :) (Lilinek is mindig ott volt) Elküldöd PÜ-ben a web címedet?

Marek: én is várom a PÜ-det, majd mesélj mit írt. Én 8,8 kg-nál tartok. :( És utálom, de ez van.

Anhel: a 40-es méret a koraszülött babáké, ők annyira picik még… Általában 56-os mérettel kell kezdeni, mert a babák 51-56 cm között születnek. Van kisebb is, nagyobb is. De gyorsan nőnek, és az 50-est max egy-két hétig tudják hordani… Persze nem tudhatod előre mekkora lesz, ha kibújik, így tippelsz, és kevés rucit veszel. :)
A 62-es overál sztem azért nagyobb mert bele kell férjen a felöltözött max 62 cm-es babád is lezseren, hogy melegen tartsa. Tehát nem lehet akkora, mint egy rugi, vagy body, nem?

SzBettyna: igen, ikreket én is kapok, meg, hogy nagyon nagy lesz, és elszörnyülködnek.

MTücsök: üdv köztünk. Sokan tudjuk, milyen a gyerek + meló + terhesség dolog… Elfogadható igazolás elmaradásra :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


A babakocsi, amikor a tesó alul van, nagyon tetszik, láttam a brendonban. De nekem már megvan Lili kocsija. (STOKKE) Ehhez vettem meg a mózest, mert az Lilivel már nem kellett. Azóta is bánom, hogy nem vettem meg egybe anno. Most nincs már az a krémszín (amit szintén utáltam, mert bordót, kéket, vagy zöldet szerettem volna), így világosabb krém lett a mózes, táska, meg ernyő… De ez van, és vagy 60 e Ft-tal többe került így. Kész rablás!
Miért lett krém anno? Csak mert a Kenguru csak ezt tartotta készleten. És én úgy mentem oda, hogy babakocsival jövök el, nem úgy, hogy 2 hónap múlva érkezik… Remek.

De most itt van minden hozzá. :) És már alszik a mózesben a kicsi maci, amivel Borót várjuk, hogy megérkezzen :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Mtücsök - Üdv köztünk!

Nyugtonmalac - Szegény anyai szíved! Én ezeket a sziutkat mindig a másik oldalról látom a suliban. Mindig van 1-1 gyerek, aki egyedül marad valamiért, akármilyen jó is a csoport. De legtöbbször, ahogy te is mondtad ez nem tart sokáig. TArtósabb kirekesztésenk mindig oka van. Pl utálatos viselkedés, verekedés ilyesmik, de nem hinnám, hogy Lilire ez jellemző. Van mikor (mint nálatok is a kis barát anyukája) pont a szülő idézi elő a helyzetet. Szerintem ne aggódj, csak te /mi vagyunk rossz passzban. Dolgoznak a hormonjaink meg a babáink is odabent. Néha ez ember lánya ilyenkor jól kibőgi magát és kész.

Engem hétvégén a saját anyukám akasztott ki az túlzottan erőszakos segíteni akarásával, két napja meg a fölső szomszéd. Felszereltette a klímát (pesti bérház belső udvarára, amiről nem vagyok meggyőződve, hogy szabályos, mert itt jóformán semmit sem lehet csinálni a lakók beleegyezése nélkül) az elószoba ablakunk fölé. Na most, ha már megvette, járatja is egész nap és egész éjjel! Nekünk minden ablakunk az udvarra néz, de nem tudom éjszakára kinyitni őket, hogy egy kicsit átszellőzzön a lakás, mert búg, zörög az a szar egész éjjel, megfájdul a fejem tőle. FElmentem, szépen megkértem, hgoy mi lenne, ha legalább éjjelre kikapcsolná....közben jól kitoltam az egyébként is gigantikus pocakom. Bólogatott, hogy persze, érti. NA és mit gondoltok mi történt? SEMMI!!! Azóta is megy minden éjjel, mi meg izzadunk! :twisted: ERősen fontolgatom a következő lépést, de apa még csitít, hogy ne legyek ilyen boszi. NA, köszi!!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi a papucsos tippeket! Tényleg a Brendonban sokkal olcsóbb...asszem neten megrendeltetem anyukámmal, h megjöjjön mire hazamegyek, és ha nem jó, akkor még mindig ki tudjuk cseréltetni a 10nap alatt. De 37-est hordok mindenből, úh nagy baj nem lehet.

Mtücsök!
Üdv közöttünk! Dorka tökjó a 3-3-3-3-mal! :)

Kata!
Nincs mit! Az úgy működne, h én meg tudom rendelni itt kint a saját címemre, általában nincs postaköltség ekkora daraboknál. Innen pedig fuvarral haza tud menni, daddy öccse ilyen cégnél dolgozik, majd megkérdezem mennyi...de pár ezer ft lehet csak, úh gondolom még mindig megéri. Azok a kocsik, amiket te kinéztél mennyivel olcsóbbak itt kint? Ja és ő most az olasz reggae fesztiválon van, úh ha majd visszaértek Mo-ra, megkérdezem...úgyis daddy is haza akarja vitetni a lemezeit a magyar reggae fest-re, mert repcsin elég gázos, úh mindenképp beszélni fognak.

Nyugtonmalac!
Nyugi, ne szomorkodj Lili miatt, biztos csak pár pillanatnyi rosszkedv volt, és utána egész nap jól érezte magát! Azt írtad, h szeret járni, úh tuti nagy gond nem lehet! :) Nem teszel fel róla/rólatok képet??? Úgy megnézném a kiscsajt, meg persze téged is!

Na én meg lelépek szoliba, csak 5 percre megyek, így is már ma kéne mennem harmadszorra, ahogy elterveztem, de hát lusta vagyok...meg eddig nem volt erőm már elmenni a többi program mellett. Utána meg el kell mennem oda, ahol dolgozom (szerencsére csak 1 metró megálló), mert az ottani boltba adtam vissza a fényképezőgépemet, h kezdjenek vele vmt. Képzeljétek, decemberben vettem, és kb már márciusban bekrepált, bevették, azt mondták vagy szerelés, vagy csere...3-6hét, ha addig semmi, akkor menjek be a paírral. Hát valahogy sejtettem, hogy mennem kell...ez Anglia. :? Letelt a 6hét... :(

Ja, és vknek nem kell egy babymonitor? Úgy döntöttünk, h túladunk rajta, mert elég nagy a baby egysége ahhoz, hogy ide-oda szállítgassuk majd Mo és London között, úh venni akarunk egy direkt miniatűr változatot, ami ugyanennyi, és kevesebbet tud, de legalább kicsi. :P
Szal tipusa Philips sbc sc469. Elég komoly gép, felhívja a telefonodat, ha sír a gyerek, és azon keresztül hallgathatod. Vicces ez a funkció, de jó áron volt. :P Az eredeti ára itt 100font, mi 50-ért vettük, és ennyiért is szeretnénk eladni, tehát 16.000Ft. Ebayről van, de egyáltalán nem használt, bontatlan csomagolásban volt, kipróbáltuk, működik. Felteszek mégegyszer egy képet róla, mert régen volt, amikor mutattam. Na, valaki???

Kép

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Lányok!

Gyors kérdés: Ti szülésfelkészítőn gondolkodtok?
vagy elsősegély tanfolyamon? Eesetleg sima újraélesztő tanfolyan?
Vagy csak szeptemberben szeretnétek menni? (sajnos én az októbetr 4-i szüléssel nem szeretnék várni szeptemberig, gigantikus hassal nem fogok tudni autókázni, nem is ajánlatos. Meg ki tudja mikor akar kibújni a Pocaklakó.
Keresgetek neten, de semmi bíztató nyárra. :cry:
És mi van a szeptemberben szülőkkel? mentek volna áprilisban?

Nem vagyok nyuszi, de jó lenne valami ismerős arc - még ha arcokat nem is igen láttunk, legalább ismerős pocak. :lol:

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Sziasztok!

Engem nem izgat a súlyom, mindig is duci voltam, és állandóan fogyókúráznom és tornásznom kellett, meg persze, ha nagyon el voltam keseredve sok csokit megettem. De most nem kívánok ilyesmit, és nem zavar, ha dundi(bb) vagyok. Férjecském nagyon örül a gömbölyödő pocakomnak, és nem zavarja, ha most még több is a súlyom mint valaha. Teljesen elégedett vagyok vele!

A magzatmozgások miatt megpróbálok nem aggódni, Petra nagyon eleven! Hála Istennek!

A cisztás méhlepénynek az a hátránya, hogy ha maradnak a ciszták, a baba igényei meg megnőnek, ahogy ő is nő akkor nem tudja majd ellátni a méhlepény a feladatát, és gyorsan tenni kell valamit, hogy a baba ne károsodjon! Minden héten megnézi az orvos az áramlát a nagyobb erekben, és a köldökzsinórban. Nagyon jók az eredmények! Viszont most fog óriásit nőni a baba! Kicsit aggasztó, de nagyon bízunk benne, hogy minden rendben lesz! Igazából Istenben bízunk, az egész város összes karizmatikus keresztény gyülekezet mögöttünk áll az imáival, azóta mióta a méhlepény dolog kiderült. Az orvos nem is érti mi van, mert neki két ilyen esete volt kb. 25 éves prakszisa alatt és mind a kettő csúnya véget ért. Mi meg vidáman megyünk, és örülünk, hogy nem tud rosszat mondani nekünk a vizsgálatokon! Szóval Petra baba élni akar, és mi Isten ajándékának tekintjük!
Ma megvettük a kiságyat! Nagyon szép, teljesen fa, és mindehol rácsos!
Rengeteg kisruhánk is van, interneten szereztem be őket! Nagyon várjuk már a kislányunkat, de még 3 hónapig bent kell maradnia, hogy szép nagyra nőljön!
Mostanában én is sokat sírok, főleg megható történeteken, és azon ha Petra baba rugdos, nagyon kellemes, és örülök neki! Sírva tudok rajta fakadni.
ritique
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?