Új privát üzeneted érkezett!

Jó hogy írtad MacianyuMarcsi ezt az oldalt, bár én is ismertem, de el is felejtettem, hogy van, mert mi a kombi ágyat akartuk itt venni, aztán külön kiságyat vettünk, de találtam jó pelenkázót 18 e, nézzétek, ilyen: http://babaholmiolcson.hu/termek.php?ID=188

A kókuszmatrac is nagyon jó árban van ott, tényleg!

Andrea - engem inkább idegesít az anyósjelöltem, mert állandóan aggodalmaskodik és túlpezseg, mármint nagyon rendi, nagyon jót akar, de ez már túlzás néha és ezzel az őrületbe kerget. Persze jobb ez, mintha olyan lenne, mint egy hárpia, de ez is hosszú távon zavaró tud lenni.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Lányok,nagyon köszönöm a biztató sorokat!Remélem elrendeződik ez a dolog és nem lesz nagy cirkusz!...
Andi,nálatok is szép a helyzet látom!Nem tudom,h miért kell ezt csinálniuk!ezekkel a dolgokkal a saját gyereküknek sem kedveznek!

Ildi,tök igazad van!én is csak erre tudok gondolni!Most tudatosult benne,h felnőtt a gyereke!egyébként van egy öccse,de őt mindig csak úgy emlegeti,h a "hülye gyereke"!Meg folyton előadja,h ő mindig csak 1 gyereket akart ez a kicsi meg csak úgy becsúszott!ez is elég érdekes hozáállás!na mind1! :?

Kata,neked is kedves anyósod van!Ezek szerint mind megzakkan?hihetetlen!...
A nevemet egyszerűen veszem fel: Szabó Rajmundné!ha alá kell majd írnom ez a legegyszerűbb!szeretném,ha tudnák,h férjnél vagyok így nem akarok csak simán Szabó adrienn sem lenni,amúgy meg rohadt hosszú lenne a hivatalos nevem Szabóné Juhász Adrienn Inez! :lol: ezt mire leírnám :lol:
A pici neve eddig Szabó Júlia Szamóca!:D ez eddig mindenkinek tetszik a családból:D
Vendég
 


De szép név!
A Júliát már olvastam, de a Szamócáról lemaradtam pedig biztos írtad .. :P Cuki nagyon! Én is így szerettem volna, mármint ilyen egyszerűen felvenni a férjem nevét. DE aztán jött a felismerés, hogy egy cég felelős személyeként nem olyan egyszerű mindent megváltoztatni....nem csak a személyes papírjaink vannak, hanem egy valag céges is. Na nem! 5 héttel szülés előtt álltam, semmi kedvem nem volt akkor ehhez + pénzünk se nagyon maradt, úgyhogy néhány könnycseppet ejtettem a zuram vállán és megbeszéltük, hogy majd a 25. házassági évfordulónk alkalmából felveszem a nevét :lol: :lol: . -ha addig nem... :wink:
Egyébklnt tök ügyi vagy a 3 kiló plusszal is!!! Ez igen! Biztosan nagyon csini menyasszony leszel!!! Egyébként mindent be tudtatok szerezni? Minden megvan?
Hogy is van: 1 kék, 1 kölcsön, 1 új, 1 régi??? Vagy hogy? Látszik, hogy nem volt lánybúcsúm... :roll: :roll: Még ezt sem tudom..

Andi
Kép
handrea75
 
 

 
 

Andi...gratulálok a nagy fütyishez! :lol: :lol: :lol:

Dalma...a férjem gépészmérnök. Csak most hétvégén azért volt koncerten hangosítani, mert az unokatesójának nagy hangosító technikás cége van, és ott vállal néha hétvégi melót, mert ért az elektrotechnikához is kicsit! :D

Ildi...kösz a Kengurus infót! Már várom hogy pénzünk legyen és megyek :lol:

Inez...igen Andi jól írta, -egy kék, egy régi, egy új, egy kölcsönkért legyen nálad, rajtad...! :wink: Nekem meg volt minden! :wink: A kék a harisnyakötőm masnia volt :lol:

Ja, van egy új pocak fotóm! :shock: Csak még nem raktam fel. Hogy ide kerüljön a kép a hozzászóláshoz, azt hogy kell felrakni???? S.O.S. :oops: :roll: Kicsit béna vagyok!

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Nekem most az Anna tetszik :lol: Párom húzza a száját rá :wink:
Tudtam hogy ez lessz :shock: Remélem azért megegyezünk

Ha elfogadná,akkor Erdős Anna lenne a kisasszony.
Nekem tetszik :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ildi
Igen. Megsütöttem. Három adagot!!! :lol:

Kedvenc témám...anyós.
Karácsonykor voltam náluk, meg most hétvégén. Karácsonykor majd megint elmegyek. Éééééés....az egész családból senki nem kérdezte meg, hogy hogy vagyok, mi van a babával vagy bármi. Mintha ott se lettem volna. Tudják, hogy anyukám beteg, azt se kérdezték meg, hogy ő hogy van. A férjem apukája viszont panaszkodott, hogy ő milyen rosszul van. Majdnem beleüvöltöttem a képébe, hogy anyukámat meg holnap viszem kemoterápiára, jelenleg az jobban érdekel. Hát akkor mi a francnak menjek hozzájuk...? :roll:
Nekem az volt a legdurvább, amikor Bálint születése után senki nem hívott fel, vagy írt egy üzenetet a népes családból. A férjem azt állítja, hogy vele beszéltek, de azt meg lesz@rom, mert én szültem, nem ő. És a temetés után se...senki nem volt rám kíváncsi. Karácsonykor voltam náluk és ott se kérdezte meg senki, hogy hogy vagyok, vagy bármi. Sőt...hozzám se szólt senki. Akkor eldöntöttem, hogy nekem ez nem kell.
Tudnék még mesélni, de csak elsírom magam, úgyhogy hagyom a francba. De baromira fáj, mert nem hiszem, hogy ezt érdemlem.

marek
 
 


Marek!Ez elég durva.Pedig pont Bálint elvesztésénél kelett volna támogatni benneteket.Hogy lehetnek ilyenek :evil: Anyukád,hogy van?.És férjed mit szól ezekhez?Jógos te szültél nem ő ,semmiből nem tartott volna felhívni de bunkók :evil: :evil:

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Írtam és elszállt... :evil: :evil: :evil:

Kata
A férjemnek egyszer mondtam, hogy ez nekem mennyire fáj, jól összevesztünk, mert én mindenbe belekötök, azóta nem mondom. Inkább nem megyek hozzájuk, nemtom, hogy hiányolnak e, soha nem hívtak, hogy menjek, lehet, hogy a férjemnek mondják, de ő már inkább nem is mondja nekem.
Apukája mondta tegnap, hogy egy hónap múlva majd eljönnek hozzánk. Hurrá... :roll: 30 hetes terhesen jól fog esni, ha családi ebédet tarthatok 40 fokban. Nekik amúgy is van egy olyan szokásuk, hogy a látogatás előtt két órával még nem tudom, hogy hányan jönnek, van, hogy kettőnek főzök és öten jönnek... :roll: Jó mi??? Tavaly nyáron is megjelentek öten, méghozzá jött az egyik unoka is, én meg úgy döntöttem, hogy nem az én dolgom, hogy a gyereket szórakoztassam. Fusson utána az, aki elhozta. Nehogy már az is az én dolgom legyen óriási hassal...
:roll:

marek
 
 


Sziasztok!
Most találtam erre az oldalra és csatlakoznék! 24 hetes kismama vagyok, október 19-ére vagyok kiírva, kislányunk lesz, Petra baba.
ritique
 
 


Szia ritique! Üdvözlünk itt.

Marek!
Ez jó kis család. Az előző férjem családjában voltak hasonló élményeim, miután az anyja elolvasta az egyik levelemet, és azt mondta, persze teljesen ok nélkül, hogy szexuálisan aberrált vagyok...aztán úgy döntöttem, hogy nem fogok szóba állni vele, ami be is következett, ugyanis 4 évig nem beszéltünk egymással.

Kép
szöszke
 
 


Marek!

Ez nagyon durva...összefacsarodott a szívem ahogy olvastalak.tudom, kevés vígasz, hogy ha azt mondom, hogy szard őket le, mert nem érdemlik meg, hogy te miattuk szenvedj, de mégis valahogy zárd őket ki az életedből, ha tudod.Anyukáddal kapcsolatban maximálisan együtt érzek veled, az én anyukámnak is csonntvelő áttéte van, ő is kap kezelést.Nem könnyű ezt a stresszt meg bánatot terhesen elviselni.Kitartás!!!!!!!!!!!!!!!
szerintem az ember nem az anyós-apóshoz megy férjhez, ezért ha a férjeddel egyébként működik a dolog, simán megteheted, hogy figyelmen kívűl hagyod a szülőket, ha ők is ezt teszik veled.Főleg ami a kisfiaddal történt, hát szóval, le vagyok komolyan sújtva, átérzem a helyzeted.:-(
emmalena
 
 


szia Ritique!
Üdv itt, szép babanevet választottatok :)
M.

macianyu
 
 


Jó reggelt, sziasztok!

Ritique - szia, üdv közöttünk! Első baba? Lányt akartatok? A Petra nagyon szép név!!!

Lányok, én meg maradok a nevemnél, mert mi ugye nem házadosunk össze :) Amúgy majd biztos fogunk, de csak ha a baba már legalább egy éves lesz, most is gondoltuk, de már nem lett volna rá pénz és összecsapni nem akartuk. Szeretném felvenni a párom nevét majd.

LKata - képet úgy töltesz fel, hogy a melléklet feltöltésére rákattintasz, majd tallózol a gépedből és feltöltöd! Ha túl nagy a méret és ezért nem teszi be, kicsinyítsd le, és ennyi, de várjuk a képet!!!!

Ancsa - az Anna szép név, de még van időtök eldönteni a nevet :lol: Amúgy olyan a jó, ami igazán mindkettőtöknek tetszik.

Marek - az anyósodhoz és a családhoz nem is tudok mit hozzáfűzni, egyszerűen elkeserítő, hogy ilyen érzéketlenek!!! És ez még enyhe kifejezés volt!!! :x Az meg, hogy bejelentés nélkül megérkeznek... sajnálom :cry:

Szöszke - azért az a 4 év is kemény lehetett!!!

Mi megvagyunk, csak nagyon nincs kedvem dolgozni :? Melegem is van, fáradt is vagyok, ráadásul reggel volt egy durva székrekedésem és nagyon kellett nyomnom (bocsi a téma miatt) és nagy nehezen sikerült, de tökre paráztam, mert olvastam, hogy nem szabad nyomni, mert gond lehet. Szerintetek? Vagy az csak az elején van, az első 12 hétben??? :roll: Pedig tegnap még őszibarackot is ettem. :shock:

Na megyek, mert nyitunk, majd jövök még,

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Jó reggelt!

Anyós témához:
én sem vagyok oda érte, de 2-3 hetente ránézünk, havonta meg ki is hozzuk hozzánk. Szombaton volt nálunk.
Nekem is furi, mert anyukámmal barátnői a viszonyom, mindent meg tudok vele beszélni. Hát a párom családjában ez nem divat. Szőnyeg alá söprős hozzáállás, kellemetlen témák kizárva, őszinte kirohanások sincsenek. De panaszkodás, önsajnálat, az van.
Örülök, hogy olyan helyen lakunk, ahová egyedül nem tud kijönni :)

Legkellemetlenebb amióta babát várok, azzal baszogat, hogy mikor lesz a második? Persze ő nem tudja, hogy lombik, vizsgálatok, saját magam injekciózása, stressz, izgalom, kisebb műtét petesejtleszíváskor, stb....az egészről fogalma sincs a párom családjának. Amikor elmondtuk, hogy babánk lesz az volt a reakció: "Már 2 éve vártam, hogy mikor lesz már baba, na végre!" (akkor hagytam abba a dohányzást...és akkor kezdtünk el próbálkozni. No comment.
Az a dühítő, hogy nem vághatom a képébe mennyit küzdöttünk ezért az egy babáért, és ha még esetleg szeretnénk, nekilátunk megint, de azt nem fogja az OEP fizetni- szóval a kezelés, gyógyszerek lenne kb. 6-700.000,-Ft. És a siker nem garantált. Persze nem is a pénz a fontos, de most, ha arra gondolok, hogy magamba döfjek esténként egy szurit, kiráz a hideg.
Majd meglátjuk, de basszus annak a hülyének ez az egyetlen témája mostanság.....amikor még 3 hónapom van ebből a terhességből, és inkább azon izgulunk, hogy minden rendben legyen.
Ennyit anyósról.
Hál' Isten, sógornőméknél ott a 2 hónapos baba, az lefoglalja, mert egymás mellett laknak, szóval anyósom főz, mos, babára vigyáz (sógornőm a macskáját sem etette....). Ez lefoglalja.
Bocsi a kirohanásért, szóval megértek mindenkit anyós problémával.
Azért Marekéknál durva a helyzet nagyon.

Szívesen elcserélném az előző barátom szüleivel. :lol:

Ildi! Igyál 1,5-2 liter vizet naponta. Nekem azóta nincsenek gondjaim.

napozás: fedetlen pocival tilos állítólag....mert el van vékonyodva a bőr, és melegszik a magzatvíz.
én is "office-barna" vagyok, bár ez nálam minden nyáron így alakul....vagy szénné égek egyszer-kétszer és hámlás után marad egy pici szín

Parázáshoz: megnéztem a babanet hétről hétre rovatát....27. hét, azonnal fordulj orvoshoz rész. hmmmm.....asszem ne is olvassátok el. :( Próbálok nem gondolni rá.

Ritique! Welcome.


No, dolgozom picit.

Szép napot!

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Sziasztok!

Megérkezett a tegnapi tábla:

Kép

http://picasaweb.google.com/NyugtonMalac/Forumra/photo#5217941018096460258

Bocs, tegnap korán elmentem aludni....

És már előre bocs a következő hozzászólásom hossza miatt! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Előkeveredtem.

Megint van igazolásom, az elmaradásra, Lilit egy borzalmas szájfertőzés kínozta a múlthéten, nem evett 5 napig, nem beszélt 3 napig, csak sírt éjjel- nappal. Borzalmas volt látni a kislányomat ennyire szenvedni. Csúnya pattanás szerű kiütések lepték el a nyelvét, alul, felül. A dokinénink szerint, (aki már szintén szenvedett ettől a betegségtől) borzalmasan fáj. Megállás nélkül nyomtuk belé a panadolt és a nurofent fájdalom és láz csillapításra, mert naná, hogy 3-4 napig a magas láz sem került el minket. A hét végére Lili jobban lett, 7 napi szenvedés után, innentől próbáltuk rávenni, hogy egyen rendesen, ne féljen, már nem fog fájni, és visszaszoktatni a hétköznapokba. Az már csak részletkérdés, hogy a múlthét eleje olyan meleg éjszakákkal áldott meg minket, hogy egy mobilklímánk okán egy ágyba kényszerültünk a kis betegünkkel. Egy ágy hármunknak… Na, mindegy, túléltük.

Kicsit visszaolvasva:

Üdv minden új tagnak!

Baba altatás: nekem nagyon bejött, hogy Lilit már 2 hetesen külön szobában, és ágyban is altattuk. Sokan irigyelnek minket, mert soha nem volt éjszakai felkelésünk. Sőt, idővel a 10-12 órás alvások is megjelentek. :)
Most Boró terveim szerint szintén bemegy majd korán Lilihez a gyerekszobába, már kérdezgettem Lilit, hogy vele fog-e aludni. Lelkes igen volt a válasz. Szerintem annyiban lesz más, mint Lilivel volt, hogy most nem akkor viszem át, ha már aludni szeretnék, hanem akkor ha Lili hívja. Addig ott van a babakocsi mózeskosara a hálónkban. (Igen, már ott van, és a babaágy is kész, mert Lili átköltözött az újba minden gond nélkül. :D
Lovaszkata: +10 kiló után az a megoldás, hogy többet nem állsz a mérlegre. Nekem bejött. Mondta a doki, hogy álljak rá, én meg mondtam, hogy nem. Ennyi. Mit frusztráljam magam, főleg, hogy a kilók többsége víz, amit szülés után az első napokban ki is fogunk pisilni, csak győzzük :D

Strand: a kánikulában mi mentünk (3 nap is). Bele is haltunk volna, ha nem megyünk. Eredmény: felavattuk Lili lebegő dresszét, megtartja a vizen, lehet engedni nyugodtan pacsálni, 2. nap Lili már bátrabb a vízben, visszaszokott. 3. nap, Lili egyedül úszkál a neki mély vízben, nem lehet kihívni, csak „rohangálni” utána, mert a nagyok okozta vízlökések elsodorják őt a víz alá. Volt 3 merülésünk, egy esés, kettő hullám miatt, de azonnal ment tovább a lány, ahogy megmentettem az életét. Na most lehet, hogy nem egyértelmű, de csak ez a dressz van rajta, és így úszik. Konkrétan mintha járna a vízben, hajtja magát, kanyarodik, oda úszik, ahova akar, és pörög is :). Meg elkezdte a kezét is használni, hogy hatékonyabban haladjon előre. Az idősebb korosztály el volt ájulva :D Én is.

Melltartó: nekem csak a terhes melltartó kényelmes, mert az drótok nélkül, de tartja a mellemet. Pedig nem nagy… Inkább közepes. Szoptatós melltartóról is van tapasztalatom: először is kiváló a többségük a terhesség alatt is. Csak egy kicsit nagyobbat vegyél, mint vennél, mert a szoptatós anya melle 3szor akkorára nő, mint a kismamáé. Durva, de igaz. Másodszor is, ha szoptatsz vele (kigombolod, vagy valami, egy pánt, vagy az egész melltartó a melled alatt van. A szoptatás meg egy elég nedves mutatvány, sokszor csöpög, folyik mellette a tejcsi. Na ekkor két megoldás van: egy – olyan melltartót keresel, ami nem a melled alatt van, amíg szoptatsz, kettő – kitömöd magad textil pelussal, hogy az ázzon, mert nagyon kellemetlen a tejes melltartót viselni, főleg őszi-téli babákkal.
Ja és sose gondold, hogy csak egy cicid lesz aktív szoptatásnál, a másik is folyni fog. Vagy üveget vagy pelust kell tenni oda is. Én egy kis üveget tettem a melltartómba, (mert kellett a 2 kezem a gyereketetéshez) és az összegyűlt tejet eltettem, vagy kis üvegben Lilinek adtam, ha kevésnek ítéltük a mennyiséget.

Timi: használt kontra új ruci kérdés – én eleinte azt mondtam, hogy nem kell használt Lilinek. Megveszem inkább a kínait. Olcsó, hamar szétmegy, de új. De annyira rossz minőségű volt mind, hogy egyet sem tudtam használni, így megvehettem a márkásat. Ajánlom a kenguru ruháit, nagyon jók, elfogadható áron, és a C&A rucijait is. De, mivel olyan lökött voltam, hogy ezt a nézetemet a családdal is megosztottam, soha senkitől nem kaptam ruhákat. (Ilyen a családom) Egy vagyont költöttünk ruhákra, és sokszor már az első használat után moshatatlan folttal gazdagítottuk a mintáit. :S Kb a hozzátáplálás kezdeténél, ill. a bölcsibe menetelnél rájöttünk, hogy kellenek az olcsó használt ruhák. Inkább azt egye le répával, tökkel, barackkal, inkább azt koszolja, lyukassza ki a téren, ha mászik, inkább azt nyúzza a bölcsiben. Tehát sztem ne utasítsd el, főleg, ha ingyen adja barátnő, vagy családtag. Legfeljebb nem azokat adod rá, de meg marad a lehetőséged, hogy használd. Jól fog jönni. És marad pénzed a sok egyéb babacuccra, amik szintén édesek, és nem tudsz majd ellenállni nekik. :D

Ancsa: előtej – nekem már hetek óta van. Mikor mondtam a dokinéninek, hogy korai, elmosolyogta magát. Nem korai. Örüljek, hogy lesz mit enni a lánynak. :D Ne izgulj!
(Sárgás, ragacsos izé, van hogy csak rászáradva veszed észre, és van hogy sok kis pötty jelenik meg a mellbimbódon)

Marek, nem semmi a „családod”. Már ha annak lehet őket nevezni. Sajnálom. Én a helyedben a látogatás napjára egy egész napos programot szerveznék magamnak. :) Nem főznék, készülnék egy percet sem, hanem elmennék a barátnőmmel vagy valakivel akár egyedül is vásárolgatni a babámnak, vagy csak nézelődni, vagy moziba, mindegy, de ha nem hívok vendéget, annak oka van. Nem akarom látni őket az otthonomban. Mivel a férj családot nem lehet kitiltani, tekintettel a férjre, sajnos én elmenekülnék :) De én ilyen bunkó paraszt vagyok :D Tisztellek, hogy te bevállalod a vendégeskedéssel járó nyűgöket.

Peva: fura, hogy a párod nem meséli el az anyjának, hogy milyen körülményes, és drága mulatság egy baba „összedobása” nálatok. Nem tudom elképzelni, hogy ha bajom van, azt ne az anyukámmal beszéljem meg először. (Anyu, férj, húg.) Csak kitartást tudok kívánni neked hozzájuk. Meg szelektív hallást, sose halld meg ezeket a szavait.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Jó reggelt!

Andi,igen így megértem,h te meghagytad a neved!Nálunk ilyen bonyodalmak nincsenek,söt így könnyebb,mert nem kell külön sorbanállni az anyakönyvi hivatalban az a pasági nyilatkozat miatt,h melyik névre kerüljön!De aranyos ez a 25.házassági évfordulós dolog!:D Egyébként nekem sem lesz leánybúcsúm!És megmondom őszintén most hallottam először erről az 1új 1kék dologról! :lol: de köszi az infót!
És neked is LKata!:D
A gyűrűkön és a fodrászon kívül minden megvan!De ez is meglesz a héten,ha minden jól megy! :lol:

Ancsa,sztem az Anna nagyon szép név!Az én páromnak sem tetszett eleinte a Júlia,de addig mondogattam,h mostmár kifejezetten tetszik neki! :wink:

Marek,nagyon kiakadtam én is azon amit írtál!Olyan szomorú,h vannak ilyen emberek! :cry: ez borzasztó,h a saját családjával ezt teszi az ember!?fel nem fogom az ilyen dolgokat!...

Ritique,Üdv Közöttünk! :wink:

ILdi,én is azt tudom javasolni,h igyál nagyon sok vizet!És azt olvastam a kismama magazinban,h ha étkezések elött eszünk gyümit az segíti az emésztést!Na én ezt is minden nap alkalmazom(amikor csak tudom) és meg is van az eredménye minden nap! :lol:

Peva,látom nálatok sem egyszerű a helyzet! :? És hogy-hogy anyósodék nem tudják a lombikos dolgot???
Én is olvastam azt a babanetes 27.hetes tanácsokat!És nem értem,h a tompa hátfájás miért baj?Nekem szokott fájogatni itt ott,de semmi jelentőséget nem tulajdonítok neki!Lehet,h kellene??? :?
Na majd megkérdezem a dokimat,úgyis menni szeretnék hozzá a héten ugyanis sűrűsödött a folyásom és néha már viszketek is! :?

Na meg a fogorvost is meg akarom kérdezni tőle!Holnap megyek és parázok,h ilyenkor is lehet e mindent mint egyébként!?(érzéstelenítő,stb...) Ti mit tudtok erről??

Ja,és hogy most se legyek rövid... :lol:
Gyorsan elmesélem....tegnap ülünk a kocsiban és Rajmi mondja,h megint elkezdte neki az anyja,h töltse otthon az esküvő elötti pénteket!És hogy elkezdett neki bőgni a telefonba(ahogy sejtettem) és h megsajnálta!Na erre olyan ideges lettem és elmondtam neki a véleményem és mondta,h teljesen igazam van és ő sem érti,h miért csinálja ezt vele az anyja!Fel is hívta ott mellettem és elmagyarázta neki,h nem őt akarja feleségül venni és hogy nem vele él és nem megy haza!Persze megint bőgött,de Rajmi tök határozott volt!Én meg olyan boldog!:D persze még most pénteken hazamegy,mert ott lesz a legénybúcsú és biztos lesz még egy kis harc,de remélem nem készíti ki teljesen szegény Rajmit!...ilyeneket mondott neki most is,h azért legyen otthon,mert ő el akarja engedni! :shock: ilyen hülyeségeket?!...

Na,jól van nem fárasztalak benneteket!:D
Szép napot Mindenkinek!...
Én is dolgozok már egy kicsit! :wink:
Vendég
 


Sziasztok
Ma megint ráálltam a mérlegre és elsírtam magam. Ez most komoly!!! Nem zabálok, állandóan tornázok, nem kell feküdnöm egész nap és mégis hízok, de rengeteget. Úgyhogy most kimentem a piacra és hazajöttem egy rakás gyümölccsel. Az meg ugye a vércukrot viszi fel, úgyhogy az se az igazi megoldás. Szóval nemtom mit tudnék még csinálni. Naponta kb. annyi szénhidrátot eszem, amennyit tavaly ehettem, amikor a cukrom miatt szigorú diétán voltam. Kerülöm a fehér kenyeret és édességet is nagyon ritkán eszem. Joghurtból is inkább natúr joghurt gyümölccsel. Mit lehet még csinálni???? Komolyan annyira elkeseredtem!!!

Lányok...most, hogy majdnem mindenki panaszkodott az anyósára, kezdek megijedni. Én is ilyen leszek? Mondjuk a párom imád anyukáméknál lenni, van hogy nélkülem beugrik hozzájuk egy kávéra, vagy enni, vagy bármi. Együtt jár apával focizni, soha semmi gond nem volt köztük. (vagy csak magában tartja, mint én?)
Csak a fiús családok ennyire gázosak?

marek
 
 


Marek!


Szerintem azért ne aggódj a kilók miatt, mert ahogy látom, te mindent megteszel annak érdekében, hogy nem hizz sokat. Tuti biztos vagyok benne, hogy azért szaladtak meg a mérleg szerint a kilók, mert ennek a nagy része víz, amit majd szüléskor kipisilsz.És ugysem az az érdekes szerintem a hizásban, hogy mint kismama hogy nézel ki(mert minden kismama gyönyörű), hanem hogy a szülés után mennyi marad rajtad.és ha igazam van, tehát nagy része viz, ami azonnal ki fog jönni, akkor nincs miért aggódnod!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!lesz egy kislányod, ami mindent überelni fog, most ez számit, ne bánkódj.mi az a kis hízás ahhoz képest, hogy születni fog egy gyönyörű csajszid?hidd el, ezek a dolgok nem számítanak.ezt te tudod a legjobban!!!!!!!!!!!fel a fejjel!
emmalena
 
 


A 27. hétbe már én is beleolvastam és a hátfájáson én is meglepődtem, mert az ugye szinte minden kismamának van így a vége felé. :roll:

Fogorvos
Én úgy tudom, hogy mindent lehet. Nekem is kéne mennem, de olyan nehezen szánom rá magam. Tavaly nyáron is jártam, nemtom mennyit romlottak azóta a fogaim...

Ildi
Igyál Actimelt vagy Activiát. Ha rendszeresen iszod, egy idő után elég jó hatása van. Mondjuk a durva székrekedésen nem segítenek, de nekem megkönnyítik a dolgot.

Ancsa
Nálunk is az Anna volt a kedvenc név egy csomó ideig, csak nem nagyon mutatott jól a férjem nevével, úgyhogy elvetettük....

marek
 
 


Sziasztok!
Voltam védőnőnél! Végre megkerült a Hepatitisz B leltem....negatív :)
Eddigi súlygyarapodásom:8,2 kg :oops: :( De még elmegy azt mondták!
Derekam(ha van olyan) 102 cm :oops: :roll:
Vizelet jó lett.
Vérnyomásom: 105/70 :roll:
De csak azért ennyi(amúgy alcsonyabb szokott lenni), mert tök felidegesítettem magam. Képzeljétek nem találtunk szívhangot :shock: Már ketten maszatolták a hasam, és semmi. Nem is rúgott.....tök beparáztam. :cry: Mondta a védőnő hogy pedig itt a háta, itt fekszik a baba.
Aztán rájöttek hogy meg van törve a készülék zsinórja! :idea: :roll: megmozgatták és egyből lett szívhang! Nem tudjátok meg , én hogy megkönnyebbültem! :lol:
Ja, és egy kérdés, nektek szokták mérni a pocak hosszát? A méh tetejétől a méh aljáig???? Nekem az 28 cm :shock: :shock: :shock: Ők is meglepődtek! Valószínű, tök nagy a babám! :shock: Olyan hosszú mint az apukája! :D
Remélem azért nem lesz 60cm, és 4 kg! Én rövid kis hasamba hogy fér majd el??? :( Hogy szülöm meg???? :(
Van valakinek ilyen mérési adata a 24.hétről?????

Légyszi írjátok meg! Köszi! :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Nyugtonmalac: én még mindíg nem vagyok a táblán???? :cry:

Na, megyek visszaolvaslak titeket, sokat írtatok! :wink:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Nálunk nem mérik a hasat. Se a körfogatát, se a hosszát. Mondjuk minek is, látom én a különbséget... :lol: :roll:

marek
 
 


Hali!
Anyós téma: szerintem a fiúk édesanyjával van a baj általában. Páromék többen testvérek, fiúk-lányok vegyesen, de csak a párom és a nagy huga van párkeresési korban. Már jegyesek voltunk, de családi eseményekre én még nem voltam hivatalos, és 5 év házasság után nem értem el, hogy ne tessékeljem anyósomékat, hanem tegezzem. Ez a huga aktuális pasijainak szinte azonnal sikerül... Persze ebben benne lehet az is, hogy vegye már el valaki ezt a lányt... (Érdekes módon az apuka szerint is genetikailag alkalmatlanabbak a fiúk az életre :shock: -őt is megnevelte az anyós).
Szerintem ott lehet ilyen probléma, ahol az anyáknak eleve problémái vannak a férfiakkal, és azt aztán átültetik a gyermekeikkel kialakítandó kapcsolatba. Mi azért -generációnknál fogva is- nyitottabbak leszünk fiaink felé. (remélem nekem is lesz :) )
Inez: kitartás, szurkolok, hogy szép legyen az esküvő!
Nyugtonmalac: köszi a táblicskut, már elég nagy meló lehet összedobni! És kösz, hogy ennyit írsz, minden tanács jól jön ilyenkor.
Marek: a súlyt a popsidon is érzed, vagy csak az "anyai testtájak" nőttek (cickó, pocak)? Lehet, hogy a szervezeted gyűjti a vizet most nyáron. Annyira szeretnék ebben hinni, már csak a magam +8 kilója miatt is :D
Peva: kicsit megértelek, hogy nem mondtátok el a lombik dolgot: mi is két évig próbálkoztunk (2vetélésem volt), mire anyósom többször közölte, hogy nem kell ezen nagyon hisztériázni, illetve azt, hogy ne számítsunk rá, lehet, hogy soha nem is lesz gyerekünk... Jah: és 4 hónapos terhesen közölte, hogy ő ennyi idős terhesen vetélt el egyszer...Szol néha jobb, ha nem nyújtunk támadási felületet.
De hogy jó hírt is írjak, nem tudom, mindenki halott -e róla, de pesten a strandokban naponta máshol féláras belépők vannak:

http://www.fogyasztok.hu/cikk/20080501/ ... va_tartas/
Strandváró program: ötven százalékos belépődíj kedvezmény, mely érvényes a felnőtt, gyermek, nyugdíjas, délutáni és családi belépőjegyekre:
Dagály Stranfürdő Hétfő
Paskál Strand Kedd
Csepeli Strand Szerda
Római Strand Csütörtök
Palatinus Strand Péntek
Csillaghegyi Strand Szombat

Szép napot mindenkinek.
M.

macianyu
 
 


És még valami: fog valaki dúlát választani a szüléséhez?
M.

macianyu
 
 


Titique! Üdvözöllek itt nálunk! Úgy látom mi egy idősek vagyunk , én okt 17-18 körül szülök. A védőnéni a 17-et a doki a 18-at számolta ki! :shock: :wink:
Gratulálok a kislányhoz! :D Első baba?

Nyugtonmalac... örülök hogy Lili meggyógyult, elég durva lehetett!Le is fogyott?
Nekem vannak néha sárgás pöttyök a mellbimbón, akkor az is a tejci???? :shock: :D Jó lenne, mert én tök félek ettől hogy nem lesz tejem.

Marek...most olvastam az anyós témát! :shock: Le vagyok döbbenve! Hát erről meg van a véleményem :twisted: , de nem akarlak már ezzel a témával béntani. Gondolj arra, hogy amennyire ők nem érdeklődnek annyira fog majd fájni nekik ha Te meg nem jelentkezel a picivel. Mert bizos kiváncsiak lennének majd rá. Nem?
Koncentrálj azokra akik szeretnék és óvnak és érdeklődnek irántad és a baba iránt! :lol:
Nekem szerencsém van az anyóssal, sokat érdeklődik, meg is látogat, hoz gyümölcsöt, kedvenc kajámat főzi...nagyon várják az unokát! A férjem is szereti a szüleim, mi együtt is élünk velük! :lol: És tök jó! Sajnálom hogy ez nem megy mindenhol így! :(
A hízás miatt nehogy sírj...gondolj bele hogy ilyen kajálás mellett mint amit te leírtál, fizikai képtelenség hogy a túlsúlyod zsír lenne! Szerintem csak nagyon megköti a szervezeted a vízet! :wink:
Fogorvosnál én már voltam, nem volt rossz fog, de még megyek mégegyszer ellenőrzésre a hó végén! :roll:

Ancsa...az Anna pedig szép név!Meg a Hanna(nekem az tetszett régen)Győzd meg a párod! :lol:
Rugdos amúgy a kiscsaj????

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Kép 24hét+4 napos pocak

Köszi a képfeltöltős tippet! :lol: Majd kiszúrja a szemem, ez a melléklet feltöltés, de nem jöttem rá! :oops: :?

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


sziasztok csajok.
én ritkán jövök, mert folyamatosan dolgozok, de mindennap olvaslak benneteket.
anyós téma, csak jót tudok mondani róla, bárcsak ilyen anyám lenne.
Mint már említettem nektek, idősebb terhes vagyok, mint ahogy az elején gondoltuk, a spontán vetélés miatt csak a 12 hetes és 18 hetes uh-n derült ki az igazi kora.de azért itt maradok, mert itt ismerek mindenkit.Én 6 kg-ot híztam 27 hét alatt, engem már diétára fogtak.Betartani csak a kis mennyiséget tudom, mert nem fér a gyomromban.
Előtej, nálam is van, én általában azt veszem észre hogy rászáradt, néha fénylik, látom hogy jön valami, de nem sok.
Akinek anyós gondja van ....kitartás .

Kép

Kép
napsugár035
 
 


Peva - elég idegesítő lehet anyósod, de úgy látom, ezzel nem vagy egyedül :wink: Most kiderült, hogy szinte mindannyiunknak van problémája az anyósokkal, anyósjelöltekkel, szóval kitartást!
Iszooooom, minden nap megiszom a 2 liter szénsavmentes ásványvizet és minden nap eszek nestlé gabonapelyhet tejjel, tehát ez nem lehet gond.

Nyugtonmalac - nagyon sajnálom Lilit, ez szörnyű lehetett :cry: Remélem túlvagytok rajta!!!!! A külön szobában altatás tényleg jó, annak, akinek van külön szobája :? Nálunk nem lehet, mert a háló és a nappali a 2 szobánk, úgyhogy mellettünk lesz a kiságy.

A tompa hátfájás baj??? :shock: Nekem minden nap fáj a hátam a mh-en a sok üléstől!!! :roll:

Adri - a fogászatra még én sem mentem el és gáz, mert amúgy van fogam, amiből kiesett januárban a tömés + az ínyem eléggé vérzik a fogmosáskor még mindig, hiába vettem és használom a Parodontax fogkrémet. Amúgy lehet kérni injekciót, nem káros a babára nézve, de a fogdoki úgyis tud mindent, emiatt ne aggódj!
Az anyósjelölttel tényleg ne foglalkozz, most már fültanúja is voltál, hogy Rajmi is leépíti az anyját, az meg ha nem ért a szép szóból, saját magának csinál rosszat, mert a végén elüldözi a fiát maga mellöl. Ez a sírok a telefonban dolog nagyon idegesítő lehet, ezzel nem érdemes kicsikarni dolgokat, főleg, hogy be kell látnia, hogy felnőtt a fia és saját családja lesz, ennyi, ne törődj vele, csak magadra és a szép esküvőre koncentrálj! :lol:

Marek - igen, a fiús családok ilyenek szerintem! Nálunk mi hárman vagyunk lányok és anyu tök jó fej a Zolival, apukám is tök laza, de anyu kifejezetten nagyon jó anyós, szóval a fiús anyák ilyen szempontból nehezen kezelhetőek, de biztos vannak kivételek.
A hízással ne foglalkozz, jóóóóó, tudom, könnyű mondani, mert én is foglalkozok vele, de már én sem akarok, gondolkodtam is azon, hogy nem állok rá a mérlegre már otthon, majd a dokinál 2 hét múlva. :D
Az actimel és activia jó ötlet, de képtelen vagyok megenni/inni, az első hányásom egy ivójoghurttól volt, azóta képtelen vagyok ezeket fogyasztani :?

LKata - nekem a védőnő haskörfogatot mért kétszer, mást nem mért a hasamon. Sőt, szívhangot sem hallgattunk még ott sosem.
Cuki a fényképed! :D

Macianyu - nem szeretnék dúlát!
Strandakció tök jó, de én már nem mernék ilyen medencékbe beleülni, szerintem nem is ajánlják a terhesség alatt a strandokat a bacik miatt.

Na megyek ebédelni, mákos tésztááááááát, tojok a kilókra, na :lol:

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


:lol: :lol: :lol: Ildi :lol: :lol: :lol:
Akkor ma már nem mosolyogsz az ügyfelekre? Szegények majd gondolják, hogy egy újabb morcos kismama! :lol: :lol:
Én lecsót főztem! Minimális szénhidrát, viszont finom!

Macianyu
Dúlát én sem. A szülésznőm a dúla szerepét is betölti... :lol:

marek
 
 


sziasztok

kata
nekem erről azt mondta a dokim,hogy az SW távolság kb 2 cm-el nagyobb,mint a terhességi hét :lol: :lol:

Tehát ha neked most mértek 28 cm-ert,akkor a méhed nagysága kb 26. terhességi hétnek megfelelő :lol: Biztos ezért lepődött meg a védőnő is,mert ugyen 24 hetes terhes vagy :lol:

Nekem így magyarázták, remélem segítettem ezzel :lol:

Na várj csak,megmérem az enyémet is, én most vagyok a 22+1 hétben. :lol:
Na az enyém most 26 cm :lol: és ezek szerint a méhem nagysága megfelel egy 24 hetes kismama méreteinek :lol:


Most voltam dokinál,néztek szívhangot,mivel naponta csak este 22 után érzem mocorogni a babót :roll: de jó volt a szívhang :lol:
Doki szerint számítsak egy nyugis kislányra,aki éjjel lessz majd fennt, na ez bíztató igazán.
Szerencsére a méhszájam nem nyíilt ki tovább,maradt C:2100, ennek is örülök, bíztató :lol: Szednem kell továbbra is a Panangint,a Diaphilint, és pihenni sokat ágyikóban :(
Pedig bíztam benne kapok egy kis felmentést egy sétára, de a doki szerint az is elég mozgás,hogy megfőzök és ellátok 2 gyereket,ne akarjak még ez mellett mozogni.... :cry:
Megkaptam a beutalót a terheléses cukorvizsgálatra,azt mondták vegyek a gyógyszertárban 75 gramm cukrot és azt vigyem magammal :( na ettől félek én is,mert amikor utoljára megakarták velem itatni ezt az édes löttyöt/ hozzáteszem én nem vagyok édesszájú :lol: inkább a savanykás dolgokat szeretem/ akkor mind kijött belőlem :(
Remélem most megúszom rókázás nélkül :shock:



Igen,szerintem is szép név az Anna és jó is lenne így:Erdős Anna :lol: Majd csak megegyezünk valahogy :shock:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Lovaszkata: Ment PÜ a tábla miatt. Kérlek olvasd el, válaszolj, ok?
Lilit nem mertem lemérni, de a bordái kint vannak. Még jó hogy inni ivott. Ez volt a lényeg. Most pótolja be az evést is. :( Szegény kiscsajszim.
Sárgás pötty, az az :D Előtej. Nem kell vele semmit csinálni, meg jót is tesz a bőrödnek, ha megszárad rajta, lemoshatod. És persze hogy lesz tejcsid. Naná! Ne izgulj!
Nekem hasonló a pocim a tiedhez, csak nagyobb :) Mindenki kérdi, mikor szülök, és az október közepe dologra leesik az álluk. Már csak nevetni tudok rajta. Köldököm, már hetek óta nincs :) Sejtjük a helyét, Lili azon keresztül kommunikál a sesójával :) Ahogy ő hívja. (Bori vagy sesó)

Macianyu: dúla nekem nem lesz. Nem tudom miért, talán mert a nődokim, aki szülésre specializálódott eléggé megbízható a szülésnél. Velem van, ha teheti, és utána is meglátogat. Nem csak doki, egyben anya is… Érzelmekkel, ez kell nekem.

Marek: én is utálom a kilóimat, a bálna testemet, de csak akkor, ha magammal vagyok elfoglalva, aztán rájövök, hogy terhes vagyok, és ez a normális. És akkor örülök neki, hogy babám lesz megint, és szép az élet, stb.
De az tény, hogy így még sosem határoztam el, hogy le fogok fogyni, mint most. Elegem van a két terhesség okozta plusz kilóimból! Utálom, ez nem én vagyok. És ha kész a Bori szülés, akkor elmegyek a tornázóba, leadom a lányomat megőrzésre, és tornázok ezerrel, élvezem majd az egyedüllétet. Bárcsak Lilivel is ezt tettem volna. Csak akkor nem tudtam, hogy van rá lehetőségem a közelben.

Ildi: a külön altatás nagyon-nagyon jó, de csak annak, aki megteheti. Ez igaz, bocsánat, ha nem jól írtam le, és félreérthető volt. Nekem azaz alapelvem, hogy egy baba a fiókba berendezett ágyban is jól érzi magát, ha szeretettel és gondoskodással fogadják a szülei.
Nekem nagy álmom, hogy a gyerekeimet a kertünkben nevelhessem, de tudom, hogy nagyok lesznek mire megengedhetjük majd magunknak. Így ehhez az élethez alkalmazkodik a családom, anya, apa, és a gyerekek is. Tehát minden úgy jó, ahogy kitaláljuk, és a leg kényelmesebb mindannyiunknak. :)

Marek: lecsó nekem is a kaja :) imádom. nyaminyaminyami…

Lili tegnap veszekedett velem, mert adott egy memória kártyát a Borinak, én meg félre tettem. Mondtam, hogy inkább ott vigyázok rá, erre kioktatott, hogy az nem az enyém, hanem a sesójé, és adjam neki vissza. Hoppá. Mik vannak….

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Lecsó....nyami :lol: és az tényleg nem hízlal!
Én csináltam krumplifőzeléket, megyek mert még sütök hozzá tükör tojást.(magamnak kő kemyényre, nehogy lágy maradjon) :wink:

Ancsa...köszi az infót! :wink: Azért remélem ez nem gáz, hogy ennyivel nagyobb, illetve hosszabb a méhem, mert nagyságra szerintem normális. :roll:
A cukros lötyivel kapcs. vigyél egy citromot, és nyomd bele, az segít! :wink: De muszi meginni! :D

NyugtonMalac...köszi neked is a cici -infót! :wink: Reagálok a pü-re, köszi!
Hát akkor tömd meg a Lilit, hogy összeszedje magát! szegényke! :( Jobbulást! :D



Raktam fel új képeket a www-re is ! Már nagyobb az elejem lassan mint a hátuljam! :oops: :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Ezek a hülye kilók, mindig vissza-visszatérnek :( :( :(
Szombaton összejöttünk 5-en csajok a egy jó kis csajos vacsira. 5-ből 3-an terhesek vagyunk, szept.1, okt.17 és okt.20-ra kiírva, tehát a méreteink durván egyformák.
Megbeszéltük, mindannyian viszünk vmit. egymásnak. Képzeljétek: mind a 3-an, akik terhesek vagyunk, magunkról vittünk 1-1 fürdőrucis cuki fotót :roll: :roll: :roll: , mondván, szülés utáni legelső nap kitenni a hűtőre, oszt jó étvágyat minden egyes napra!
Annnnyit röhögtünk, hogy már ciki volt, de így el tudtuk viccelni ezt a kiló témát....és egy állati jót zabáltunk :D :D :D
Inni nem lehet, hát legalább együnk alapon...

marek!
Neked sem egyszerű az anyóssal, Peva, téged nem is említelek, őrület!!! Hogy mit meg nem engednek maguknak! Azt hiszik, ezzel elérnek bármit is, tuti, hogy bomlasztani akarnak, közben soha nem látott egységet kovácsolnak, nem? Nálunk legalábbis ez van, férjem abszolút hozzám húz, minél többet bántja őt az anyja, annál inkább. Mert azzal, hogy engem bánt, őt bántja a legjobban.
A pofám leszakadna, ha anyu csak megközelítőleg így viselkedne Istvánnal, ahogy velem szokott anyós. Na mindegy, én is rettenetes sztorikat tudnék előadni, de felesleges, tudom, ti elhiszitek és meg is tapasztaljátok sajnos a hasonlókat.
Mivel fiam lesz, csak bízni tudok abban, hogy én nem leszek ilyen állat :oops:, mert már van egy lányom is, aki remélhetőleg helyre tesz majd meny-ügyileg! Bár sztem itt nem velünk van a gondjuk személy szerint, hanem azzal, hogy egyáltalán vagyunk!

Nyugtonmalac!
sajnálom szegény Lilikét!!!! nem a strandon szedte össze ezt a rettenetes fertőzést?!
Vigyázz rá nagyon, és kényesztesd! Gondolom, most nagy szüksége van rá!!! Ilyenkor annyira elesettek, anyásak! Semmi más nem kell, csak egy kis bújás! Örülök, hogy már gyógyul, puszi neki, millió!!!!!

Andi
Kép
handrea75
 
 


Lecsó!!!! Pont jókor írjátok, most indulok Barbiért a bölcsibe, és megyünk a Leher piacra váásárolgatni sok-sok-rengeteg gyümit, mert teljesen kifogytunk, és sok zöldséget és akkor én is főzök lecsót!!! Mindannyian imádjuk, érdekes, rízzsel még Barbesz is megeszi...
Vettetek már dinnyét az idén? Van már jó ilyenkor? Én úúúúúgy ennék, de még nem mertem bevállalni...

Andi
Kép
handrea75
 
 


Én vettem dinnyét. Nem jó, de nekem kellett. Már többször vettem, volt ehető része is :D

Sok gyümi, az nekem is kell. Én is megyek a Lehelre Lilivel :)

Strandon a fertőzés után voltunk. Szerintem a villamos az oka. Megyünk a piacra, kapaszkodik, fogdossa a koszos dolgokat, utána bekapja az ujjait. Hiába szólsz rá, már kész is a baj.

És igen, ilyenkor nagyon anyásak tudnak lenni, és ez olyan finom, csak ne lennének ennyire ramatyul közben :( Megszakad a szíved, átvennéd a fájdalmát is, csak neki jobb legyen. Sokszor együtt sírtam vele. Nagyon rossz, hogy nem tudsz segíteni rajta. Tehetetlenség. :(

Köszönjük a kedves szavakat!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Én csak sárgadinnyét vettem, az finom volt. Lehet, hogy kéne vennem még most görögdinnyét, mert imádom és a cukorterhelés után lehet, hogy már nem ehetek.
Tavaly is ez volt! Iszonyatosan hiányzott a dinnye, meg később a szőlő. A kertünkben volt csemegeszőlő és kb. 5 szemet ehetsz meg belőle, ha diétázol... :shock: :roll:

Megyek dolgozni. Majd még jövök...
Pá!

marek
 
 


Én vettem már többszőr is görögdinnyét :lol: nekem bejött, fincsi volt nagyon :lol: mondjuk nálunk a 10 Kg-os dinnye csak a 2 napos kort éli meg :shock:
Sárgadinnyét csak egyszer vettem :lol: pedig azt is szeretem,de a pirosat jobban :lol:
Én ma citromot eszek,cukor nélkül,csak úgy,IMÁDOM :lol:
Esténként meg minden nap málnát szoktam enni egy kompótos tállal csak,mert akkor a kisasszony mindíg aktívabb este :shock:

nagyon ég a gyomrom napok óta :shock: nincs valami házi csodaszer rá? a gyógyszertárban kapható renné tabletta nem enyhíti a tüneteket :shock:

Marek
Az anyós dolgokra nem mondok inkább semmit sem :shock: én is kifogtam vele AMERIKÁT :twisted:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


ritique: Szia! Én is 19.re vok kiirva :D

ancsa: nekem se mindig hat a Rennie, iszok tejet...attól is javul kicsit a gyomrom.

Eddig nem is nagyon számoltam utánna, csak most jutott el a tudatomig, h lassan akkora vok mint egy bálna. +14 kg :cry: Egy nagyon sok...tavaly ilyenkor 58kg voltam, most 62ről indultam (174cm vok). Viszont a narancsbőr elég jól elkerült :D

Hamarosan kéne vennem kiságyat, de nem tom milyet...sztetek melyik jobb, ami egybe van a pelenkázóval, v külön?

Voltam ma vérvételen, nem találta a vénám, és hát vhova bebökte és kb 10 percig vette a vért, de alig jött vmi..ahelyett h megpróbálta volna inkább a másik kezemen :evil: utánna olyan rosszul lettem azt hittem összeesek, alig láttam...gondolom jól lement a vérnyomásom, ami amugy is alacsony(90/60).

Kép
babe.
 
 


Babe!

58-ról 62-re az nálam csak + 4 kg :? Vagy vmit nem jól értettem :oops: matekból soha nem voltam jó...

Ancsa, nekem is a tejtermékek segítenek ilyenkor, kefír vagy natur joghurt. HA ég a gyomrod ne nagyon nyalogass citromot!!! Az nagyon savas!!!

A sárgadinnyével az a bajom, hogy tele van az illatával (utóbb inkébb szagnak nevezném) a lakás :roll: Nem vagyok különösebben undorodós, de mostanában nem szeretem az illatát, pedig vilég életemben szerettem magát a gyümölcsöt. Tök hülyeség, de ez van...

Vettünk görögdinnyét!!! majd beszámolok, most hűtöm!
Marek! Én úgy tudtam, a görögdinyne leginkább víz!!! Nem tudtam, hogy ennyi cukor van benne. Van egy un. görögdinnye diéta, valaha én is csináltam. Napokig szinte csak dinnye! És garantált a fogyás! A vércukrot felnyomja? Nem is tudtam :cry:

nyugtonmalac! Lehet, hogy egymást kerülgetjük a piacon, és nem ismerjük egymást fel!! Tök gáz! Tényleg találkozhatnánk egyszer!!!

Andi
Kép
handrea75
 
 


Andi
A görögdinnye víz és cukor. Ha mentek terhelésre, akkor előző nap azért vigyázzatok az ilyenekkel. Asszem nem akkor kell gyüminapot tartani...
De mondjuk ha diétáznod kell, akkor még az almát is csak mértékkel fogyszthatod. :roll:

Szerintem Babe azt írta, hogy 62-ről indult és arra jöttek a kilók... :roll: Vagy nem? :? :roll: :lol:

Képzeljétek, a tanítványaim ma órán fogadtak egy tálca sütiben. Nagyon megörültem, mondtam, hogy következő órán majd közösen elfogyasztjuk a sütit. Erre mondták, hogy jó, de ők Soproni sütire gondoltak... :oops: :lol: :shock: Nem volt ám ciki...áááá dehogy! Mondjuk csodálkoztam, hogy állandóan sörről beszélnek, most meg itt egy tálca sütit akarnak közösen elfogyasztani... :lol: :lol: :lol: :lol:

marek
 
 


Igen, azt irtam:D

Tavaly ilyenkor voltam 58:) Télen hiztam 4kgt, és igy 62ről indultam...jó lenne ha csak +4 lenne :P

Kép
babe.
 
 


Önmagában a gyümölcstől való hízásban nem hiszek. Legalábbis amit a testkontrollos könyv alapján kipróbáltam (éhgyomorra, mindenféle kísérő kaja nélkül, tehát gyümölcs natúr formában, nem sütve-főzve, nem joghurttal) kizárólag fogyasztó és tisztító hatású volt. Még úgy sem hízlalt, ahogy Schober Norbiék csinálják, hogy a délelőtt folyamán megeszik a gyümölcsadagot.
A szőlőtől való hízásom akkor volt, amikor még évekkel ezelőtt este ettem Camembert vagy mozzarella sajttal és egy kis édes Tokaji aszúval. Tehát amikor a tökéletes emésztődést megzavartam mindenféle más élelmiszerrel.

Különben meg nem is értem, hogy a különböző cukrokat hogy lehet egy lapon említeni. A fimonított fehér cukor, és porcukor a legbrutálisabb... mi mindent mézzel vagy fruktózzal készítünk. A méztől sem híztam. Ezért nem értem a cukorterheléses vizsgálatot sem. Ha valaki nem szokott cukrot enni, abba most jól beleerőszakolnak 75 gr cukrot...gratulálok!

Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!
Egy másik topikban Marek volt kedves és szólt, hogy esetleg nézzek be Hozzátok.
Én is októberben fogok szülni, kislányom lesz.
Ha nem bánjátok, alkalmasint becsatlakozom, mivel első babám lesz és nem árt egy kis tapasztalatcsere.

Kép
anhel
 
 


Szia Anhel!
Jó, hogy jöttél! Gyere minél gyakrabban!!! Légyszi írj egy kicsit magadról, hogy jobban megismerjünk!

Szöszke
Én nem azt mondtam, hogy hízlal a gyümölcs, hanem azt, hogy a cukorbetegek csak nagyon keveset ehetnek belőle, mert a gyümölcscukor is cukor. Én terhességi cukorbetegség miatt voltam diétán, ezért nem ehettem túl sok gyümölcsöt. Egyébként a cukorbetegség csak vaklárma volt. Három hónapig tök feleslegesen diétáztam... :roll:

marek
 
 


Sziasztok!

Jöttem életjelet adni... :)

Marek! A család nagyon durva dolgokra képes. Ha valaki én csak tudom. Gábor már régen kemóra járt, már nem volt haja, és a saját keresztanyám amikor megemlítettem hogy talán néha megkérdezhetné hogy ugyan hogy vagyunk azt válaszolta, hogy mit nyafogok, nem is látszik rajta hogy beteg. (Az orvosok azt mondták hogy haldoklik...) A család értsd ezen a saját szüleit is, úgy voltak vele hogy én úgyis éjjel nappal ott vagyok vele, akkor nekik tulajdonképpen nagyon be se kell jönniük... Ha bármiben tudok segíteni (akár hogy mi milyen táplálékkiegészítőket szedtünk/szedünk, milyen kezeléseken vagyunk túl, vagy csak egyszerűen szeretnél valakivel erről beszélni) akkor akár priviben, akár emailben, akár skypon, vagy telefonon is bármikor keress fel! Nem akarok tolakodó lenni, írj egy privit és minden elérhetőséget megadok!!!

Esküvő: az előzőekhez kapcsolódva mi úgy döntöttünk hogy akit nem érdekelt hogy mi van velünk és egyszer sem volt képes a négy hosszú év alatt felvenni a telefont és megkérdezni ugyan él e még Gábor az nem is jön az esküvőre. Nagyon nagy viták voltak a szülőkkel ez miatt, ugyanis a családból csak a szülők és Gábor tesójáék voltak meghívva... Az összes többi vendég azok a barátok akik velünk voltak a bajban. Így is százan voltak. Mi ezen túl léptünk, így aztán az se ért váratlanul bennünket hogy Dórira sem volt senki kíváncsi...

Kiságy-matrac: Dórinak 70*140-es átalakítható kiságya volt, amit most Vivikém fog megkapni hozzá való szekrénnyel. A kiságy, a pelenkázó ami szintén átalakítható és a nagyszekrény került összesen 70 ezerbe. És kókusz matracot vettünk bele.
Most szintén kellett venni új bútort, egyszerűbb volt megint Dórinak venni, mert ő kerül másik szobába, de még mindig ugyan ezt az összeállítást vettük meg, nekünk nagyon bevált. Dóri tuti nem aludna el ha leszedném a rácsokat, de ez az ágy így nagyon sokáig elég lesz.

Alvás-altatás: amikor Dóri megszületett, nagyon szerettük volna hogy velünk aludjon legalább a mózesben. Öt naposan otthon voltunk, hét naposan a saját ágyában aludt a saját szobájában. Ugyanis addig visított amíg külön nem raktuk. Semmit sem tudtunk vele csinálni. Két éjszakát sétálgattam vele, tologattam kocsiban, de semmi se volt jó neki. A mai napig nem hajlandó senkivel sem egy szobában aludni. A bölcsiben az ágyazóban alszik egyedül, így nincs semmi probléma az alvással. :oops: Szóval van ilyen gyerek is. Persze nekünk szerencsénk is volt hogy volt másik szoba. Ebből kifolyólag kellett a tetőteret megcsinálnunk mert eddig két szobánk volt meg egy nappali, így lett plusz három szoba a tetőtérbe, szóval lett helyünk bőven. :D

Hízás: én eddig 8 kg-nál tartok. Senki semmit sem mondott rá, vagyis a védőnők meg a doki is azt hogy ez teljesen rendben van. Ma hallottam hogy Lopez kisasszony 20 kg-ot hízott!!! Szóval ne aggódjatok a kilók miatt!!!

Babakocsi: nálunk Vivi örökli Dóriét. Egy PP Pliko P3 kocsink van navetta mózessel meg atós üléssel. Én imádtam, a gyerek is szerette, és most legalább erre nem kell költeni.

Rólunk: ahhoz képest hogy cukros vagyok, folyamatosan alacsony a cukrom. Annyira hogy ma visszaküldtek a belgyógyászhoz hogy mi legyen, mert folyamatosan behypózok (nem tudok beszélni és remegek, szakad rólam a víz) Hát.... én ehhez a köcsöghöz többet az életben nem megyek. Úgy indított hogy üvöltve közölte minek mentem én oda hozzá??!! Mert hogy nem is magas a cukrom... Tök hülyeségeket írt a papírra, de a lényeg hogy nem kell diétáznom (az utóbbi hetekben nem is tudtam tartani, óránként kell egyek hogy ne essen le nagyon a cukrom...)
Rettentően unom a szurikat, és egyre jobban fáj is hogy egyre vékonyabb a hasfal. Tele vagyok kék- zöld foltokkal. :( És még négy hónapig tuti szúrni kell...
Nekem nincs előtejem még, néha fájnak csak a cickók, viszont a hasam kegyetlen sokat keményedik, és nagyon sokszor fáj is lent is meg a szalagoknál is. Pedig már 3*2 Magne B6-ot szedek. Amikor nagyon fáj akkor seduxent is. Egyre kevesebbet tudok mozogni, nagyon gyorsan fáradok, és bár eddig tiltakoztam a szeptember elsejei befektetés ellen, sajnos be kell látnom hogy valamit csak tudnak a dokik... Érzem hogy ez a baba már nagyon készül kifele. :cry: Remélem hogy minél tovább kihúzzuk egybe.

Na most jó hosszú lettem. :lol:

Hoztam poci fotókat is. Mai képek. Szóval ha valaki bálna akkor én az vagyok, de nem érdekel. Ja és mint látjátok nekem a köldököm se fordult még ki.

Kép

Kép

Kép

Kép
perdo
 
 


Sziasztok!

Anhel - üdv köztünk!!! :lol:

Marek - a mákostészta finom volt és utána tudtam mosolyogni az ügyfelekre, megoldottam :lol: Amúgy néha tényleg tudok morcos kismama is lenni, főleg ha már ideges vagyok, és melegem van és éhes vagyok, mert akkor nagyon türelmetlen és elviselhetetlen vagyok :? De törekszem rá, hogy a lehető legjobban viseljem ezeket a hangulatingadozásokat, ami nem mindig jön össze és szegény Zolin csattan a legtöbbször. Olyankor szégyenlem is magam nagyon :roll:

Nyugtonmalac - semmi gond, nem volt félreérthető, ahogy írtad a külön szobában alvást, csak mi már a kezdetektől tudtuk, hogy nem megoldható, mert a hálóból a nagyágyunkat nem tudnánk áttenni a másik szobába, tehát a háló lesz a közös szoba, aztán ha úgy alakul, 2 éven belül költözünk majd, de ez a jövő zenéje.
Én is sokszor elég bálnának érzem magam, főleg magamhoz képest, mert anno nagyon is vékony voltam, mindig mindenki ezzel csesztetett, hogy de vékony vagy, főleg amikor még dohányoztam, akkor voltam 52-53 kg, majd amikor tavaly szeptemberben leszoktam, felhíztam 55 kg-ra és azóta vagyok most már kb. 64-65, de a terhességet 58 kg-tól nézik, de ez így is úgy is sok :?

Andi - én vettem már görögdinnyét az idén és finom volt! Nekem a védőnő mondta a súlyom mérése után, hogy hetente egyszer tartsak gyümölcsnapot (fityisz), de ne görögdinnyét, mert sok benne a cukor :roll: Na mindegy, azóta tartom a gyüminapot :wink: Szóval szerintem már simán lehet venni, én még az őszibarackot szoktam, az most már nagyon finom!

Ancsa - én alapból iszonyat gyomorégős vagyok, a terhesség rádobott egy-két lapáttal, nekem néha bejött a rennie, néha hánytam, és úgy múlt el a gyomorégés, a hideg tej is jó volt rá és a Korpovit keksz és még a kenyér héját szokták javasolni vagy olyat, ami böfögtet, bár a szénsavas ásványvíz nem tudom mennyire jó, de talán az is segíthet, mindegy, csak valami szívja fel a savat vagy büfögtessen meg.

Babe - én sokáig kiságy-pelenkázó egyben bútort szerettem volna, de aztán kiságyat külön megvettük és most néztem a Brendonba komódot 18 e forintért, még így is jól kijönnénk árban, a kombi ágy elég drága és elég nehezen mozgatható, a mi kiságyunk lábaira pl. görgőt lehet szerelni és akár lehet tologatni is :lol: De persze kinek mi tetszik és nem utolsósorban, hogy fér el a lakásban, mert a kombi ágy szerintem sok helyet foglal és később nem tudod különválasztani a kettőt. A komódot pedig szekrénynek is lehet használni majd.

Mi meló után elmentünk megnézni a Brendonba a Scholl papucsokat, hát csajok, alig volt választék és méretben is elég gyér volt, szóval nem vettem a végén, elmegyek inkább hivatalos Scholl boltba és megveszem drágábban, ami tetszik. :?
Viszont voltunk Dunakeszin a Kenguru Gold/Kid (nem tudom ez melyik) boltban, vettünk rucikat, mindjárt teszek fel képet, volt akciós is, de a legtöbb gyönyörű ruha nem volt leárazva, otthagytunk majdnem 5 e forintot, de olyan édes kis cuccok voltak, hogy csak na, babakocsi választék nem volt túl nagy, inkább az autósülés-hordozó és minden más, ami a babának kell és kismamarucik, bár mind Esprit és az elég drága alapból is.
Szóval így jártunk. Ja, teszek fel hasképet is, már a 24. hét ez és iszonyat nagyot nőttünk.
Most megyek, mert nagyon kiszívta az erőmet ez a nap,
jó éjt mindenkinek,

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Kép Rucik


Kép

Kép Hasam

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Kép

Ezt pedig párom választotta, mert már sokallta a rózsaszínt :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Perdo
De jó, hogy jelentkeztél!!! Asszem foglak zaklatni priviben, bár sajnos én már nagyon kiokosítottam magam ebben a témában... :cry: Remélem a férjed most már jobban van!!!
Sajnálom, hogy nem vagy jól! Pihenj nagyon sokat és akkor nem lehet baj. És ha be akarnak fektetni, akkor feküdj be. Ott jobban szemmel tudnak tartani!
Majd priviben írj légyszi egy telefonszámot! Csak hogy néha tudjak érdeklődni rólatok, mert nagyon ritkán jössz... :cry:

Ildi
Jó cuccokat vettél! Jaj de szeretnék én ilyen vékony lenni!!!! :cry:
Hangulatingadozás...? Ne is mondd! Asszem a férjek megtalálnák a közös témát, ha találkoznának! :lol: :lol: :lol: :lol:

marek
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?