Sziasztok!
Eltüntem (de nem hiányoztam senkinek)
gondok voltak és vannak a válóperemmel igy kicsit máshol jártam.
Baba! A pánikbetegséget átéltem és félek, még nincs vége teljesen. Nekem évekkel ezelőtt kezdődött, mikor tönkrement a házasságom. Iszonyatos volt, a lakásból sem tettem ki a lábam. Lassan ott tartottam, hogy nem tudom a gyerekeket oviba és bölcsibe vinni. Ahogy te is irod, ájulásérzet, rettenetes. A legkülönbözőbb helyzetekben és pillanatokban törhet rád..... én senkinek nem kivánom azt az érzést, tudom, milyen neked most. Nekem most kezdett rendeződni, ahogy jött az új kapcsolat és a baba. Most már csak nagyon ritkán jön rám a roham. A pszichológust felkeresni jó ötlet és nem szégyen. Nekem is mondta anyum, hogy menjek el, mert tudnak segiteni és ki tudsz mászni belőle a segitségükkel. De én attól is pánikoltam, hogy jutok el odáig? Ráadásul rendszeresen, mikor nincs kocsi? Bkv-ra nem szálltam, csak ha nagyon-nagyon elkerülhetetlen volt. Úgyhogy ha még mindig úgy érzed, hogy szükséged van szakemberre, én azt mondom, ne húzd-halaszd, mert egyre rosszabb lesz, minél több idő telik el, annál nehezebb kikezelni. Anyum neurológián dolgozik, rengeteg pszichológussal van körülvéve, igy én azt mondom, amit ő mondott (vagyis a dokik mondtak neki) nekem. Én másért voltam pánikbeteg mint te, tehát az, hogy én egyedül (és nagyon sok barát segitségével) kimásztam belőle, az csak az új szerelemnek és a kiegyensúlyozott hétköznapoknak és páromnak köszönhető.
De ha rám hallgatsz, nem várod meg, mig súlyosbodik.
Ne haragudj, hogy beleszóltam, nem akarom, hogy tolakodásnak vedd, de tudom, mit érzel a rohamok alatt és én ettől minden embert megóvnék, ha lehetne........
Végezetül boldogságom ide is kiterjesztem, talán nem haragszotok meg érte, de a két fiúgyerkőc után ma kiderült, egy kicsi lányka lakik a pocakomban! Nagyon-nagyon boldog vagyok!
Mindenkinek mihamarabbi babásodást a babásoknak pedig egészséget és gondtalan terhességet kivánok!
Ági