Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hát igen Andrejja! :D Egyetértek! Én is amúgy megpróbáltam "megfordítani" Dorinát (hogy simán szülhessek). Sokat olvastam erről. Állítólag ha az anyuka a hasa alatt sokat világít zseblámpával, a baba a fény után megy és megfordul. Na ez nekem nem jött be. Maradt faros. Most már eszem ágában sem lenne ilyen hülyeségekkel próbálkozni, mert oka van annak ha nem fordul meg! Szóval maradt a császár, de cserébe 1 évig szopizott 8) Viszont volt nem egy anyuka aki simán szült, de tápszerrel jött a kórházba és titokban azzal etette a babáját úgy, hogy a csecsemősök nem tudtak róla :shock:

Kisbarack!
Minden Aventes cucc díjnyertes, meg szuper, meg minden, de a mellápoló valóban a nullával egyenlő! Hajrá Garmastan! :wink:

Zsófi

Zsófi

Kép
Kép
Kép
zsófi:-)
 
 


Sziasztok! :)

Na, ha ne hallgassak, akkor mondom. :)
Még ezzel a 3-4-5 órával sem tudok egyetérteni, hiszen az első szülés átlagosan 12-24 órán keresztül tart, és ez így normális. Császár utáni sima szülésnél az anyuka először szülőnek számít se tekintetben, hiszen az rövidíti meg a dolgokat a többedik szülésnél, hogy tágult már a méhszáj, ill a medencecsontok, ami ugye császárnál vagy nem, vagy részlegesen történik meg.
Ezért ha az orvos ilyenkor 3-4-5 óra után mondja azt, hogy legyen császár, és más indok nincs (heg elvékonyodása, baba szívhangja stb.), akkor tulajdonképpen neki sem kellene állni császár után simán szülni, mert csak ritka esetekben képes valaki ennyi idő alatt tágulni.

A másik dolog, amivel nehezen azonosulok, az a "kímélet" hangsúlyozása, bár szerintem ez társadalmi probléma.
Végülis mikor fáradjon el az ember leány az életében, ha nem szüléskor? :)
A baba részéről szintén: nem tartom negatívnak a születésekor lejátszódó küzdelmet, a végén szuper hormonkoktél-jutalmat fog kapni, és az első minta ez lesz: "érdemes küzdeni". (Egyébként ezt a tapasztalat és a szakmám is mondatja velem, ha valakit érdekel, kifejtem bővebben, de most nem...)
Szóval szerintem érdemes próbálkozni a természetes szüléssel, bár természetesen vannak olyan helyzetek, ahol egyszerűen nem lehet tovább.
A küzdelemről még ennyit fizikális síkon: A legrosszabb és egyben legpozitívabb betegségélményem egy influenza volt 4 éve. 5 napig 40 fokos lázam volt, már a kiszáradás szélén voltam és felkelni sem bírtam, de influenzára nem adnak gyógyszert, kénytelen volt a szervezetem megküzdeni. (szerintem kb. másnap kórházban kötöttem volna ki). Végül egyik pillanatról a másikra lement a lázam, tudtam inni, enni, jobban lettem, a szervezetem leküzdötte a betegséget. Ezután a mai napig nem volt olyan betegségem, amire antibiotikumot kellett volna szednem, pedig előtte rengeteg elhúzódó náthával, arcüreggyulladással küszködtem. Valahogy megtisztított ez a betegség, és megtanította küzdeni a védekezőrendszerem.
Ezzel azt szerettem volna mondani, hogy számomra a küzdelem nem negatív szó, élmény, és azt hiszem, míg nincs kifejezett veszély, a kisbabámat sem szeretném megkímélni tőle, végülis az élet tele lesz kihívásokkal. :D

A Garmastannal viszont egyetértek, mindkétszer az vált be (bár csak 1-2 napig használtam), és ne is próbálkoztam mással.

Jól vagytok? Én készítgetem a csomagom.

Judit

Kép

Kép

Kép
migej
Pécs
 
 


En nem tudom magam ravenni a csomag osszepakolasara. Amiket gondoltam, megvettem, de ugy vagyok vele, ezeket par perc bedobalni egy taskaba, ha ugy adodik. Ezzel a babaval mondjuk a vasarlast is nagyon nehezen kezdtem el, nem tudom, miert.

Viszont a hocipom tele van a munkaval. Meg 21 munkanap es azt veszem eszre, mostmar itthon sem megy igazan. Nem tudok koncentralni es egesz egyszeruen nem erdekel. Ha pedig belegondolok, hogy meg 7 napot igertem a fonoknek, hogy bemegyek az irodaba... bar lehet, nem fogok, csak vagy otot. Valamennyit meg muszaj, hogy vegleg atadjak mindent, de egyebkent ezen kivul mindent meg tudok itthonrol csinalni.

KépKép

KépKép

KépKép
andrejja
 
 

 
 

migej! én fogok használni homeopátiás golyókat,majd május 17.én megbeszéljük a szülésznőmmel, h melyikeket! örülök h szimpi a szülésznőd!

én nem vok császár ellenes....sokáig nem szeretnék szenvedni...én csak az epidurálistól félek.

KépKép
dike
 
 


péntek,szombat nagyon rossz nap volt....nagyon összevesztünk apával,válással dobálóztunk:( vasárnap majálison voltunk,focizott stb....akkor meg egész nap tök normális volt, szeretgetett,puszilgatott...az a baj h ez elfelejtődik úgy is megint:(szarik rám!Confused(

ma megvettem mindent ami még hiányzott a gyógyszertárba,Dm-be,bababoltba....-20 ezer...és reggel kaptam meg a fizum....pfffff

beszéltem a szülésznőmmel,mondtam neki a mellemen az anyajegyet, csütörtökön beszél a dokimmal, és majd felhív, h mi legyen.

KépKép
dike
 
 


Bocsi a betolakodásért!
Tudom nem sokan szeretitek az ilyen üzeneteket...de gondoltam egy próbát megér.Még egyszer elnézést!Ha valakit érdekel priviben is írhat.
Köszönöm

http://www.teszvesz.hu/listings/index.p ... llagfeny76

Kép
Geri és Kriszti
csillagfeny1976
Romonya
 
 


Sziasztok Lányok!

Kicsit visszaolvasgattam, de nem nagyon van alkalmam mostanában gép elé ülni. Nagyon nem kerek a világ. Pocok sokszor ki szeretne bújni. Én már rég összepakoltam a cuccaim (kilövésre készen :wink: ). A garmasztán vált be nekem is mellgyulladásra Bercimnél. Még egy tanács: az anyatej nagyon jó gyulladáscsökkentő. Attól kezdve, hogy volt tejcsi, én teljesen el tudtam hagyni a kenőcsöt. Csak be kell vele kenni, hagyni rászáradni.

Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Az élet egy ajándék, hát minden percét élvezni kell!
Kép
Kép
Kép
nammado
 
 


nammado! miért szeretne kibújni? miből érzed,gondolod?

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Nammado mi van veletek?????

Képzeljétek, nekem mostanában egyre többen mondják, hogy megváltozott az arcom, hamarosan szülni fogok :shock: . Mindig mondom, hogy valóban hamarosan, de azért még legalább egy hónapom van hátra. Nektek nem mondják, hogy más az arcotok?

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Kisbarack, nekem az arcomra meg nem tettek utalast, csak a hasamat nezik kimeredt szemekkel, meg a multkor volt egy aranyos tortenet: mondtam Lilinek, a kisebbik lanyomnak, hogy ugy erzem magam, mint egy balna vagy akar egy elefant. Erre o: inkabb balna!
:)

KépKép

KépKép

KépKép
andrejja
 
 


kisbarack! de nekem telt lett,meg tokám,meg májfoltos undorító lett az arcom:(


lányok ma fél 10től 3 ig gyalogoltam,ruhát próbáltam kb 50 db-ot.....és 4db felsőt vettem meg a egy papucsot, egy kurva térdnadrágot nem találtam ami jól állt volna!
annyira elfáradtam, h mindenem sajog, a lábaim, izületeim...áhh végem van. most pihizek.
már megint akkora por,és kosz van h az hihetetlen a lakásba, állandóan takarítani kell...ti hány naponta söpörtök, vagy porszívóztok,mostok fel? vagy törölgettek bútort? nem bírom már....mindig annyi minden van...de ma leszarom pihenek, majd holnap.
ja és szombaton szétszedik a cserépkályhánkat,mert ereszt valahol vmi szag...na ez jókor,szét kel verni, akkora por lesz mint az állat..:(

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!Én is a jövő hónap közepe fele ill. 21-ére vagyok kiírva,de hát ez +,- napok!Nem? :D Nekünk kislányunk lesz!Nem volt szégyenlős,minden ultrahangos vizsgálaton simán mutogatta magát! :D A lényeg amiért írok!Olvastam ezen az oldalon,hogy voltak olyanok,akiket kirugtak,mert kiderült róla,hogy várandós!Akkor most elmesélem az én történetemet,az enyém ennél sokkal rosszabb!Én az INTERSPAR biztonságiőre voltam!Kiskönyvesen kezdtem!De mivel ez márciusban megszünt,ezért kaptunk egy szerződést!Végre örültem én is,meg mindenki aki kiskönyves volt!Igen,ám,de letelt a 3hónap próba idő!Hoztak egy újabb szerződést!Az első szerződés után megkaptunk minden kilépőt,meg normálisan be is voltunk jelentve,meg fizettek is utánunk mindent!De aztán azt gondoltuk,hogy az első ilyen korekt volt akkor ez is az lesz!De aztán újra letelt a 3 hónap próba idő és újabb szerződés!Közben kiderült,hogy babát várok!Amíg nem volt biztos,hogy tuti terhes vagyok,meg már tuti nem lehet semmi gond vele,bementünk a TB-be!Mert tudni akartuk,hogy meg vannak e napjaim a gyeshez!Erre kiderült,hogy nincsen meg mert utoljára júniusig voltam bejelentve normálisan úgy hogy fizettek is utánam mindent!Utána a többi szerződés csak kamu volt!Pedig engem végig azzal nyugtattak,hogy fizetnek utánam mindent!Ez mind decemberben derült ki!Azóta rohangálunk össze-vissza a munkaügyi felügyelőségre,apeh,TB-be!Mindenhol feljelentettük a céget!De azóta sem történik semmi,se TP-t nem kapok meg egyenlőre semmit!Beszéltünk egy bizonyos cégvezetővel,aki azt mondta nekem nem lesz semmilyen bántodásom,meg fogok kapni mindent és visszamenőleg befognak jelenteni normálisan!Igen,be lettem jelentve,de csak január 1-től!Tehát közben kiderült,hogy az a két hónap a november,decemberre nem jelentettek vissza,ami elvileg ha meg lenne,akkor meg lenne mindenre a jogusultságom!De így nincsen!Úgyhogy most harcolunk!Az az egy szerencsém van,hogy a semmit nem kellett megvásárolnom a babynek,mert a nővérem elküldött nekem mindent,meg családba elég sok kislány született,tehát mindent megörököltem!De vannak olyan dolgok,amiket nem lehet megörökölni,azokkal majd mi lesz!?Kérdem,ÉN az ilyen munkáltatóktól!!!!!!!!!!
anonemus
Szombathely
 
 


csajok! megint rá kell jöjjek mennyire gusztustalanul dagadt vagyok...a karom, a hátam húrkás , a combom annyira összeér, hogy alig bírok menni,pingvines a járásom...katasztrófa és még hátra van a legdurvább része!nem ismerek magamra:(((((((((((((((

bocsi a nyavalygásért..........de ezt olyan jó kiírni magamból:) már megszokhattátok havi 1szer:)


anonemus! nagyon sajnálom h így jártál, tényleg rohadt szemetek!!!én is 21.re vagyok kiírva.

KépKép
dike
 
 


Dike én is rettenetesen nézek ki :? , de hát ez van, már nincs sok hátra. Arról nem is beszélve, hogy már egy kis gyaloglás után is úgy fújtatok, mint Süsü, pláne egy emelkedőn vagy lépcsőn felfelé.
Majd írd meg, mit mondott a dokid az anyajeggyel kapcsolatban!
Ja, ruhák: térdnadrágra gondolni sem merek, nemhogy felvenni, olyan a vádlim meg a bokám, mint egy elefántnak. Nem vizes, csak vaskos és ronda.

Anonemus nem semmi a történeted, remélem jó vége lesz, és belátja a vezetőség, hogy neked az a 2 hónap nagyon fontos.

Andrejja aranyos a lánykád :lol: :D .

Jövő héten szerdán ctg, 35 hetesen már mennem kell.....

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Dike:
Vannak napjaim, mikor én is ugyanígy érzem. Aztán másnap arra ébredek, hogy egész jól áll nekem ez a hordónyi pocak.:) Nekem is kicsit teltebb lett az arcom, és rakódott egy kicsi a combomra is, de hidd el, szükség lesz erre a pár kilóra a szoptatásnál.
Igazából szerintem a manapság hangoztatott 6-8 kiló hízás kevés, kell pár kiló tartalék, hogy az ember olyan anyás legyen.
A szopi után úgyis lemegy, megint átalakul az ember teste.
Én most úgy látom a súlyom, hogy csak max. 2-3 kilóval terveztem alul magam, 70 körül akartam szülni, de mivel nem kellett diétáznom, mert jó volt a cukrom, ezért várhatóan 72-73-74-el fogok. Most vagyok 70, gondolom 2-3 kilónál nem hízok már töbet.

anonemus: Sok sikert a küzdelemhez, nagyon gáz, hogy a munkáltatók manapság azt csinálnak, amit akarnak, ráadásul az interspar egy nagy cég, ha már ő sem figyel a jó hírére....
Én közalkalmazott vagyok, és soha nem szemétkedtek velem szerencsére, igazából elég gyermekbarát módon sikerült megoldanom mindháromszor a babavárást, és később két kisgyerek mellett munkakört is olyat kaptam, amint lehetőség volt rá, ami illeszkedett a életvitelemhez. Igaz, gyerekekkel foglalkozunk mi is.

Judit

Kép

Kép

Kép
migej
Pécs
 
 


Sziasztok,

Hat en sem erzem magam top-on, ha a tukorbe nezek, egy halom pigmentfoltot meg ujonnan kijott anyajegyet latok egy erosen puffadasnak indulo arcon :), van egy csomo osz hajszalam, hajat kellene festeni, de ha csak belegondolok, elfaradok.
A testemrol mar nem is beszelek, olyan vagyok, mintha egy jo nagy husgombocba beleszurtak volna 4 palcikat (vagy inkabb dorongot :)). A menesem katasztrofalis (es fajdalmas), az izuletek es a csontok sajognak, az elet meg faj :D.

Ma otthon akartam maradni, mondvan, h semmi ertelme egy csomot vezetnem fajo labbal es derekkal, ha otthonrol is mindent meg tudok csinalni, amit kell, de ember tervez, Isten vegez: egyszer csak elment az aram, internet sem volt, es nem csak a hazban, hanem az egesz kornyeken nem, igy csak be kellett jonnom.
Nem baj, ezen kivul mar csak 4 napot jovok be, a tobbit otthonrol nyomom le (osszesen meg 18 munkanap).

Hetfon vegre doki, UH, meg remelem, vegre a szulesrol is tudok vele kicsit beszelgetni...

KépKép

KépKép

KépKép
andrejja
 
 


na csajok összepakoltam a kórházi cuccot! egy szülőszobai pakkot, és egy gyerekágyas pakkot, azaz két táska. de ebbe nem fért bele a nagy chikko betét:),meg a kaják,innivaló.
amit még kell vennem: én viszek 2 db fél literes naturaquát, 2db Jana fél literes ízesített ásványvizet,én csak ezt iszom itthon is, a sima vizet utálom, de azért viszek sima naturaquát,hátha nem lehet mást. viszek kekszet,csokit,szőlőcukrot,meg mondjuk 4db csokis croassant,citromot,ez megy szülőszobára,de ezek külön szatyorba lesznek táskába nem férnek. nekünk ezek fent vannak a listán amit a szülésfelkészítőn kaptunk meg amit a védőnő is adott, h vigyünk enni,innivalót,kekszet stb.. a szülőszobára,na meg ugye apára is gondolni kell.

akkor kell még: egy papucs(most h kimostam szétment:(), műanyag pohár,tányér(nem az eldobhatósra gondolok),(evőeszközöket már betettem), sapka a babának(ami van az nem kórházba való), ja meg cumi. ti azt visztek be???

így lesz 2 utazótáskám, egy kajás szatyor,de az lehet belefér a táskába még nem tudom, plussz a nagy chikko betét..h azt hova hogyan nem tudom...tettem be 5dbot a szülőszobai táskába, a többi meg úgy is a gyerekágyra kell...lehet azt a kocsiba hagyom aztán majd az uram behozza.

a melltartó betétéből is tettem be 5db-ot nem az egész dobozt..ha kell még majd hoznak be, így vagyok a mellszívóval azt se teszem be.

az egyik hálóinget felpróbáltam ma és kicsi..azaz majdnem h kilátszik a bugyim,mert az alján pont 10 centin már nincs gomb,mert végig gombos...most azzal mi legyen?vegyek ujjat...vagy jó lesz az a szülőágyra??? azon kívül van egy normális meg egy pizsi.

meg felpróbáltam az eldobható bugyit,meg a tetra bugyit is a betéttel, hahhahahaahhaha:)

felvettem a hálóinget,rá a köntöst,mondom a páromnak na mehetünk szülni....azt a fejet láttátok volna, azt mondja na nem máááááááááááááá, egy pillanatra nagyon megijedt:)))

összepakoltam a hazahozós cuccot is, 3 félét,de majd anyu segít dönteni,nem tudok, meg majd tényleg az időtől illetve a baba méretétől függ,mert van olyan 56 body ami tök pici és van olyan ami tök nagy...rugiból is...szóval a méretétől is függ. aztán majd anyum eldönti és behozza a legjobbat:)
de amúgy eddig úgy áll össze h hosszú ujjú body,ujjatlan pamut rugi, és kiskabát, vagy hosszú ujjú rugi, rövid ujjú rugival kiskabát, vagy ha hideg van akkor hosszú ujjú body,hosszú ujjú plüss rugi, kiskabát.

basszus egy értelmes sapkája van...tényleg kell vennem lehet nem is egyet..

na még vmi és befogom: azt is eltudom képzelni h meg lesz a mérete, és anyumék vesznek neki új ruhát amiről még én se tudok, főleg ha 50 centi alatt lesz, akkor az 56 is nagy lesz rá,nekem meg nincs is 50es ruhám:)


andrejja! hétfőre drukkk++++++ nekem is fáj minden csontom ott lent:(

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Na én is pakolhatok...most jöttem a dokimtól és hát beszaratott rendesen...
Azt mondta, hogy holnap kórház!!! Én kikönyörögtem nála a hétfőt, úgyhogy hétfőn megyek:(
Vizeletemben fehérje, vérnyomás 155/80, vizes vagyok=toxémia, és a köldökzsinórban kezd beszűkülni enyhén az áramlás. Azt mondta, hogy jó ha 36. hétig elhúzom :shock: és azt is, hogy haza se szabadott volna engednie a múltkor!
Belegondoltam, hogy 3 hét múlva megszülethet a pici fiam :roll: olyan nagy gond már nem lehet...most 1848 gramm.

Hát röviden ez van, majd jelentkezek...

Zsófi

Zsófi

Kép
Kép
Kép
zsófi:-)
 
 


Zsófi már jó időben vagy, eddig volt kritikus szerintem. Pláne, ha még hagyják is kicsit Milánt a pocakban.Persze azért mennek a drukkok, de már nem lehet nagy baj.

Dike jó nagy pakkod lesz. Én még csak kikészítettem amiket vinni szeretnék, de szinte minden nap teszek hozzá valamit, úgyhogy lassan nekem is meglesz a két táska :shock: .
Tényleg evőeszköz.... látod még azt sem pakoltam.
Dokiddal beszéltél?

Andrejja 18 nap...azon már csak túl leszel. A dorongos hasonlattal jól megnevettettél :lol: .

Migej a 6-8 kiló szerintem is kevés. Megkérdezhezhetem mivel foglalkozol? Van még ilyen családcentrikus munkahely?

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Hűha, itt mindenki már pakol? Bele kell húznom... Én még sehogy sem állok :roll: De jövőhéten megveszem a hiányzó dolgokat, aztán mosok-vasalok-pakolok! :)

Zsófi, drukkolok, hogy kihúzd addig!

Én szernecsére tök jól vagyok, fehérje nekem is van a vizeletemben, meg éjjel vannak jóslófájásaim, de ennyi az összes panaszom :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


vki elküldené az emailcímét,mert nem tudok ide pocakfotót feltölteni..vki felrakná nekem?

kisbarack! majd holnap hív a szülésznőm azt mondta h mit beszélt a dokival.

Zsófi! már tényleg nem lehet nagy baj, de vigyázz magatokra nagyon!!

ki kinek ír ha indulnak szülni??? ki is az első???
Zsófi nekem küldhetsz smst:)

jó lenne látni egy táblát:(

KépKép
dike
 
 


Hehe, én nem kapkodok, utolsó vagyok a sorban :)

Dike, küldtem privit.

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


panndi! köszi,elküldtem.megkaptad?

KépKép
dike
 
 


Nem :(

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


ne máááár miért?:( próbálom mégegyszer. másnak elment.

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Dike pocija 33+3 hetesen:

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép
anett_1
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Dike széééép formás pocak, jól megnőtt, mióta nem láttam. Nem is vagy pufók, csini vagy!

Tegnap mi is csináltunk pocakfotókat, teszek fel én is.

Panndi jók lettek az új vonalzók, szépek a csajok.

Tényleg jó lenne egy olyan tábla, amiben a tel.számok is megvannak, nekem is jöhet sms.

Olyan hülyeségeket álmodok mostanában :roll: .

A 34. hetes pocakfotók (a fejem kisatíroztam, nem egy szép látvány mostanság :? )


Kép Kép Kép

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


kisbarack! jajjjj de szép a tiéd is!látszik h kislányt hordasz benne szerintem! így kisatíroznia fejed, annyit röhögtem. de nekem is katasztrófa azért nem fényképezem:)

Anett! köszi h ide is feltetted!:)

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

dike
Nem én gondolom úgy! Sajnos... Az elejétől fogva sokat görcsöltem, január eleje óta veszélyeztetettként itthon kell lennem. A múlt hónap közepén - egy hidegfront alkalmával - azt hittem, mentőt kell hívnom, mert olyan volt, mintha megindult volna a szülés... És még csak a 7. hónapban jártam! Szerencsére "csak" egy erőteljesebb méhösszehúzódás volt. Most - tegnap előtt kezdte - már rendszeresen vannak méhösszehúzódásaim, napi 6-8 alkalommal. Néha igen fájdalmasan begörcsölök. Tegnap voltam a dokimnál. Megvizsgált. Szerencsére még zárt a méhszájam, de a méhnyak már felpuhult és megrövidült. Ami azt jelenti, sajna elindult valami. Most a magneB6 mellé még felírt egy izomlazító gyógyszert, amit az elkövetkező 3 hétben szednem kell. Talán segít. Ha nem.... De remélem, jobb lesz utána. Ha sikerül csökkenteni a görcsöket, akkor 3 hét múlva (36. hetesen) megyek vissza hozzá, és majd meglátjuk a továbbiakat. Lehet, be kell majd feküdnöm. :(
Ami a "gusztustalanul dagadt vagyok"-ot illeti. Jelenleg majd 13 kg-val vagyok több, két mérettel nagyobb ruhákat kell hordanom. De... Néha én is így látom, mint te, máskor meg egész elégedett vagyok a külsőmmel. Ne is foglalkozz vele! Nem sokára lesz egy apró, hisztis, nyűgös, de ugyanakkor édes és szeretni való kis manó a kezedben, aki eltereli a figyelmedet ezekről az "apróságokról". Azután, mire észbe kapsz, addigra olyan - vagy közel olyan - leszel, mint előtte. Kitartás! :wink:
Kórházi pakk: én Bercimmel nem vittem cumit, mondván az én gyerkőcöm nem fog cumizni! Na, azután ott kapott, mert különben be nem állt a szája! :) Szerintem nem árt, ha viszel be egyet. A hálóinged aljára egyszerűen varrj patentot, ha zavar. Egyébként gondolom, úgy is köntöst veszel rá, ha kimész benne a szobából.
Én a picinek egy rövid ujjú badit, egy hosszú ujjú rugdalódzót és sapit raktam be. Nekem biztos, hogy pólyában lesz, mert Bercim kezébe máshogy nem adhatom. Őt márciusban hoztam haz - még hó volt. Hasonlóan öltöztettem fel, csak volt rajta egy vastagabb kezeslábas, nem volt pólyában, hanem egy babatakaróba fogtam bele. Bőven elég volt. Most viszont - remélem - nyár lesz és jó meleg.

kisbarack
A fent leírtaktól eltekintve jól vagyunk. Jelenleg egy közel 2 kilós és kb. 44 cm-s kisleányzó tanyázik odabenn, aki rettentő virgonc és mozgékony. :)
Nekem már hetek óta mondják, hogy megváltozott az arcom, és már nem sok van hátra. Mondtam: "Remélem, még két hónap!" Erre jól rám csodálkoztak.
Én bizony nem hordok térdnadrágot. Soha nem szerettem. Viszont - bár a bal térdhajlatom tiszta lila a két hónapja szerzett visszér miatt - felveszem a rövidnadrágot épp úgy, mint a szoknyát. Lányok! Nem kell szégyelni, hogy kismamák vagytok! És higgyétek el nekem, ti ezeket a tüneteket sokkal nehezebben dolgozzátok fel, mint a környezetetekben élők! Különben is csak nem fogtok még két hónapig hosszú nadrágban mászkálni, amikor jön a nyár!
:wink:

andrejja
Én is hasonlóan érzem magam... Fáj a hátam, reggelente csak kapaszkodva tudok kimászni az ágyból, és eltart egy ideig mire egyáltalán ki tudok egyenesedni. Sajnos hátfájós vagyok alapból is. Ami az arcomat illetti... Nekem is vannak rajta májfoltok, és jó nagy karikák a szemem alatt - főleg reggel. Sajnos kezdek vizesedni, és a karikás megduzzadt arc nálam az első jele ennek. Bercimmel is így volt. Azzal nyugtatom magam, hogy majd elmúlik.
:)

Zsófi
Nyugi, nem lesz semmi baj! Én a fiammal átéltem ezt. Bementem vizsgálatra - igaz a 35. hetet kezdtem - és benn ragadtam. Azt mondta akkor az orvosom, hogy "Ebből egy órán belül olyan helyzet alakulhat ki, amire a baba is és én is rámegyek!" Két hétig sikerült kihúznunk. Kaptam vérnyomáscsökkentőket. A 37. hét utolsó napján, igaz a magas vérnyomásom miatt - 170/110 - császárral lett a meg a fiacskám. 3490 g és 54 cm volt! Remélem, majd minden rendben lesz veletek! Szorítok!

Kép Pocokkal a 33.héten

Bocsi, Bercim csinálta a képet, kicsit homályos. :lol:

Az élet egy ajándék, hát minden percét élvezni kell!
Kép
Kép
Kép
nammado
 
 


Mennyi szép pocak :)

Én is hoztam egy pocakfotót, hááát, belehúztam :)

Kép

dike, ma reggel jött meg a mailed, de akkor már késő volt :(

nammado: nekem már a 20. héttől meg van rövidülve a méhnyak, Fruzsinál is megvolt, vele ráadásul véreztem és görcsöltem, mégis időben jött :)

Én nem viszek cumit, egyik gyerekem sem cumizott, Gábor sem fog. Hálóinget csak éjszakára viszek, én nappal nadrágban meg felsőben voltam, nem szeretek nappal hálóruhában lenni :oops:

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Hu, de sokat irtatok!
Es milyen szep pocakok! Ma en is csinaltatok egyet. Marmint pocakfoto.
Fejkisatirozas nagyon designos lett, Kisbarack :D!

Zsofi, sajnalom a korhazat, de legalabb szem elott leszel. Elso gyerekkel nekem is ez volt, be is fektettek - es kb egy hettel tulhordtam.

Korhazi csomag: meg mindig nincs bepakolva. Van egy adag cucc a furdoszobaszekrenyben, a tobbi meg a helyen. Majd... majd hetfon meglatom, mit mond a doki, jelenleg nem tudom elkepzelni, hogy mindjart szulok :). Pedig turelmetlenul varom, de valahogy olyan hihetetlen.

KépKép

KépKép

KépKép
andrejja
 
 


Ja, kimaradt, hogy en viszek cumit, meg az is, hogy majd a baratnom fog irni ide, ha megszultem (kriszti0921).

KépKép

KépKép

KépKép
andrejja
 
 


Panndi, most látom, hogy Fruzsinak tegnap volt a szülinapja, édesem, Isten éltesse sokáig!!!!!!!!! Gábor pocak tényleg nagyot nőtt :shock: .

Nammado aranyos vagy és teljesen igazad van. Kicsit szeretjük túlparázni magunkat semmiségeken (pl arc), pedig felesleges.
Drukkolok, hogy minden rendben legyen veletek!!!!! Szép kismami vagy! :wink:

Én legközelebb szerdán megyek dokihoz a ctg után, meg vérvétel is lesz+ leveszi a streptococcushoz a kenetet.

Csajok ki küldi el a tel.számát priviben akinek írhatok sms-t ha megszületett Julcsi?

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Andrejja nekem sincs még bepakolva a cucc, csak összekészítettem a nagyját. Nekem is olyan lehetetlennek tűnik, hogy a közeljövőben szülök :roll: .
Kíváncsi vagyok, mennyivel lesz nehezebb három gyerkőccel. Gondolom az első napok-hetek kemények lesznek, de talán utána már nem lesz olyan nehéz.

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Sziasztok!

Jó rég jártam erre (új helyre költöztünk és nem volt bevezetve az internet). Alig győztem visszaolvasni. Látszik, hogy mindenki a készülődés lázában ég:))
Én is készülök, sok mindent megvettem már, de akórházi csomag nálam nagyon lassan alakul. Amúgy is utálok csomagolni (munkám során sokat utazok és a táska és bőrönd látványától is rosszul vagyok), ráadásul mindig kifelejtek valamit. MOst annyi féle listát láttam már könyvekben, neten, szülésznő is diktált egyet... szóval ezt a részét nem szeretem. Igaz én csak júni 23-ra vagyok kiírva, de nagyon az az érzésem, hogy nem fogjuk addig húzni... bár ki tudja.

Olyan izgi lesz majd amikor szép sorban mindenki hírt ad a szülésről. :)
Szépen alakulnak a pocakok, az enyémra azt mondják, hogy elég fiús (amolyan rendesen előreugró). Majd lehet én is teszek fel képet.

Kitartás azoknak, akik még dolgoznak. Én 3 hete vagyok itthon és már olyan mintha ezer éve nem dolgoznék, nem is gondolok rá. Bár bevallom, azért örülök, hogy nem voltam végig itthon, így pont jól alakult.
20140503222551
 
 


Sziasztok.

Panndi
Remélem, nálunk is így lesz. Bercimmel a 35. héten kerültem be, akkor már 2 ujjnyira ki voltam tágulva. Inkább az állandó görcsök izgatnak. Majd meglátjuk, mi lesz.

Kisbarack
Köszi. :D Én átküldöm az enyémet, azután majd meglátjuk, hogy itthon leszek-e, vagy te írsz helyettem? :)

Lehet tényleg jó lenne egy priviben "terjedő" táblázat a telcsiszámokról...

Tinus
Én már január eleje óta itthon vagyok. Nem jó. Már a vizsga is élménynek számított, amit tegnap előtt csináltam. :shock:

Az élet egy ajándék, hát minden percét élvezni kell!
Kép
Kép
Kép
nammado
 
 


Nammado megkaptam a tel.számod,köszi!!! én is megírtam az enyémet.

Lányok, ha átkülditek nekem a számotokat priviben, én szívesen összesítem és továbbítom mindenkinek. :wink:

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


nammado! sajnálom...de kitartás, nem biztos,sőt biztos h nem lesz gond! az a lényeg h még nyitva se vagy, de meg 1-2 újnyinál is végig húzzák sokan hidd el, nem egyet ismerek! na most olvasom tovább h Bercinál is h voltál,szóval akkor tudod te nyugi van:)
nekem is tiszta májfolt lett az arcom, és akkora fejem lett huhuuu:)
nagyon szép a pocid, picinek tűnik így ruhában:)

Panndi! gyönyörű fiús poci!:) cserélünk számot?:)

Tinus, andrejja! muti a pocit!!!!!!

Kisbarack! de minek kéne mindenkinek elküldenie a számát! szerintem mindenki kérjen meg vkit, aki hozza a hírt,és azok egymás között elintézik hm??

KépKép
dike
 
 


Dike oké, nekem mindegy, csak jót akartam :)

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


kisbarack! de felőlem....nem ám megbántottalak!:)puszi

KépKép
dike
 
 


Dehogydehogy!!!! :wink: :D

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Csajok én nem tudom mi van ma, de olyan vacakul érzem magam. Nem a hasam szerencsére, inkább a közérzetem olyan ramaty, rossz a gyomrom, semmi nem jó, szóval olyan sehogysemjó kedvem van :? . Lehet front van?? Na nem nyavalygok tovább.

Szép hétvégét!!

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Van ilyen kisbarack....nekem is néha jobb néha tiszta szar napom van..hangulatingadozás,játszanak a hormonok biztos...nem tudom h van e front.

KépKép
dike
 
 


http://www.youtube.com/watch?v=hxsIjzic ... re=related

sírok...olyan megható!már most szerelmes vagyok a kisfiamba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

KépKép
dike
 
 


Dike, én még a híradón is sírok, ilyet nem ér feltenni...
:wink:

Íme egy kép a pocakról:
Kép
20140503222551
 
 


Sziasztok!

Kisbarack
Megkaptam, köszönöm. :D Szerintem legalább két ember száma kellene, mert ugye a kiírás csak egy dolog...
Én már pénteken megkezdtem a nem jól létet. Annyira fájt a fejem, hogy este már a migréntől szaladtam a mellékhelyiségbe. Szombaton is egész nap fájt, csak mára enyhült, de még ma is éreztem egy kicsit. Lehet, tényleg valami front volt/van.

Dike

Köszi. :) Tényleg kicsi a pocakom. Ez a gondjaim forrása. Befelé terjed a pocak. Bercimmel ugyanez volt, ezért is kell fokozottan figyelnünk mindenre. Szerencsére úgy tűnik (kopp-kopp-kopp), hogy beválik a felírt izomlazító. Igaz ez csak átmeneti megoldás, de így talán a 36. hétig húzni tudjuk a bulit. A többi már nem lehet vészes.
Gyönyörű videó! :lol: Én már 5 éve ezt érzem, hidd el, nem lehet "megunni"! :lol: Egyénként csatlakozom Tinushoz, én is hamar elérzékenyülök. 1-én anyák napi ünnepség volt itt a müv.házban. Végig könnyeztem, pedig a fiam nem is szerepelt... :wink:

tinus
Szép poci! :)

Húúúú lányok! Lassan mindannyian "kisebbek" leszünk! Érdekes lesz látni a kicsiket, mint új "fórum-lakókat", ahogy sorra bejelentkeznek nálunk. :D

Az élet egy ajándék, hát minden percét élvezni kell!
Kép
Kép
Kép
nammado
 
 


Tinus! nagyon szép formás a pocid!!!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Ma már én is jobban vagyok, ez a hétvége nem tartozik a legjobb hétvégéim közé.

Tinus nagyon szép a pocakod!!! :wink:

Nammado, tényleg érdekes és izgalmas is egyben, hogy lassan érkeznek az újabb topik lakók :). Ki lesz vajon az első? :roll:
Akkor nem csak nekem volt rossz ez a hétvége :? , de a lényeg, hogy mostanra jobban vagyunk!

Zsófi gondolom már bentről jelentkezik.
Írj majd Zsófi!!!!

Kép Kép Kép

Zsóka
kisbarack01
Budapest II. kerület
 
 


Sziasztok,

Most jovok a 36.hetes vizsgalatrol, uh-rol.
Baba 2500 gramm koruli, ugy tunik, nem lesz nagy, a doki azt mondta, tapintasra sem erzi nagynak (masodik lanyom 4400 gramm volt :)).
Minden merete tokeletes, atlagos: BPD 88 mm, FL 69 mm.
Mahoz 4 hetre vagyok kiirva.
Csak 10 nap tulhordast "engedelyeznek", ha addig nem indul be, beinditjak (nekem csaszart mondott).
Elmondtam neki az aggalyaimat a termeszetes szulessel kapcsolatban, hogy attol felek, ugy lesz, mint a masik ket lanyommal, vajudok 10-12 orat es nem nyilok majd... Nagyon aranyosan megnyugtatott, piros tollal felirta a kartonomra meg egyszer, hogy az elozo szules csaszar volt, oxytocint kaptam, ami nem segitett, es ha most arra kerulne a sor, elotte megbeszelik velem. Illetve meg azt mondta, mivel ismerik az elozmenyeket, "will not take it to the edge", szoval nem fognak orakat varni, hogy rendesen kinyiljak. Ha nem alakul, akkor csaszar es kesz.
Ha megis termeszetes szules lesz, kaphatok epiduralt.

Ezen kivul menni kell kineziterapiara, 9 alkalom. Fogalmam sincs,ez mit jelent, de jol hangzik :).Doki azt mondta, helyes legzes, torna, relaxalas...

Ja, es sokat hiztam. Ugysem mondom meg, mennyit :p.

Egy kep az arcocskarol (jobbra nez, arrafele szokott kapirgalni is, na meg szetrugni a hasamat:

Kép

KépKép

KépKép

KépKép
andrejja
 
 


andrejja
Ez csupa jó hír! :lol: Nagyon helyes a kicsi. Szép baba - lesz. :D

Az élet egy ajándék, hát minden percét élvezni kell!
Kép
Kép
Kép
nammado
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?