Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!!

Hát én is megkaptam a cukor terheléses eredményemet, de ezek szerint nekem aztán végképp nem kell paráznom. Sokszor úgy vagyok vele, mint az AFP-nél hogy jójó hogy ennyi, de mennyinek is kell lennie. Most kaptam meg az eredmény és rögtön azt néztem hogy milyen érték alatt kell lennie, mivel hát hogy is mondjam nem vagyok egy top model alkat ezért fontos. Szóval a sima 4,5 Boginál 4,2 volt, és a mostani terheléses 5,6. Szóval szerintem ez jó! UGye? :wink:

A baba mérete meg egy lutri. Én is azt hittem hogy nagy lesz Bogi mert alig fért el bennem, de teljesen normális 3600 g és 52 cm volt. De volt egy szerencsétlen fiatal nő, aki már reggel óta vajúdott és én sajnos beelőztem császárnál, de utánam már őt is megcsászározták meg kiderült utóbb hogy 5 kg volt a gyerek és 60 valamennyi cm. Szóval ki sem tudott volna jönni. Nem értem akkor miért hagyták vajúdni annyit. Na elég az hozzá, hogy mindenki a mi kórterműnkbe jött hogy megnézze hogy mekkora a NIMRÓD. Mert hogy a kisfiút így hívták.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok.

A baba méretekhez csak annyit szólnék,hogy a lány nekem is "nagy" volt. A 38dik heti uh-n 3280 gramm volt. Tehát nem vártunk nagy babát. Mivel túlhordtam 5 nap után indították, és 4000grammal 50cm-el született végül. A fiúk csak kb 200grammot híztak a 38dik uh után a szülésig (3500gr és 53cm, 4050gr és 53cm).
Kíváncsi lesz most mekkora lesz :shock:

A cukrot meg a citromot megvettem hétfőre a terheléshez. Hát jó lenne már túl lenni rajta.

Kép
ekriszta
 
 


Napvirág!Köszi kicsit megnyugtattál,de tényleg remélem hogy nem lesz gond.Eddig nem volt baj az édességgel a terhesség alatt, de mostanába eléggé kívánom.Változik az ember. Nemsokára a kezembe lesz az eredmény és telcsizek a dokinak.Kíváncsi vagyok.
Kacsamama:Nagyon jó szerintem az eredmény.Gratulálok!

Bár nekem lehet az is betett hogy pont a 2-án ünnepeltem a szülinapomat és este elmentünk forró csokizni meg sütizni a cukiba a férjemmel.Talán nem kellett volna másnap terhelésre mennem. De ezt azért majd megemlítem a dokinak.

Ekriszta:Szorítok hétfőre.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 

 
 

A nagy babákról írt történetek nem semmik, én is kicsit aggódom, hogy az alkatomhoz képest ne legyen a kiscsaj egy óriás bébi, de hát nő, ahogy jó neki. Kérdeztem az orvosomat, hogy nem lehet-e, hogy a vitaminoktól nőnek ekkorára manapság a babák. Nekem azt javasolta, hogy a femibiont a 12.hét után heti 3x szedjem csak, ne naponta.

Vércukor: én már azon kezdek aggódni, hogy valakinek az éhgyomri értékét elcserélték az én terhelésesemmel, mert nekem mind a kettő 4,9 lett..
Pöcök:nekem direkt mondta az orvosom, hogy a terhelés előtti este korán vacsorázzak és ne sokat, úgyhogy biztos az is befolyásolta az eredményedet!

Arról, hogy mik a normális értékek és mik a kezelési elvek terhességi diabetes esetén ezt találtam a neten, hátha valakinek segít:

A normoglycaemia értékei

* éhomi vércukorszint 3,5 – 5 mmol/l
* az étkezések után 2 órával mért vércukorszint 4-7 mmol/l
* a vércukorszintek napi átlaga ne haladja meg a 6 mmol/l-t és a beteg ne legyen glycosuriás, acetonuriás

Szűrés és diagnózis

* 75g-os OGTT (cukorterhelés)
* ha az éhgyomri szint eléri vagy meghaladja a 7,8mmol/l-t, a terhelés nem végezhető el
* kóros a vizsgálat eredménye, ha a 120 perces érték eléri, vagy meghaladja a 7,8mmol/l-t
* korai GDM –szűrés ( első jelentkezéskor, de legkésőbb a 16. hétig)
* ha a terhes életkora > 30 év
* túlsúlyos
* családi kórtörténete diabetes vonatkozásában terhelő
* vagy a következők közül több is jelen van: előzményben tisztázatlan magzati elhalás, vetélések, nagy magzat, előző terhességben is GDM
* minden terhes GDM szűrése indokolt a 24-28. héten
* a gesztációs diabeteses terheseket a szülés után 6 héttel újra kell vizsgálni a cukorbetegség vonatkozásában

A kezelés alapelvei:


* oralis antidiabeticumok adása tilos (fejl. rendellenességeket okoz)
* gesztációs diabetesben az anyagcserét diétával irányítjuk
* a mennyiségi étrend a testsúlytól függő, grammban megadott szénhidrát-, és energiabevitelt jelent mindig azonos időpontokban, napi 5-6-szori elosztásban
* cél a normoglycaemia
* ha diétával nem sikerül beállítani a vércukorszintet, inzulint kell adagolni (monokomponens inzulint naponta 2-4-szer)
* a lehető legegyenletesebb vércukorszint beállítása a cél
* a diétát úgy irányítjuk, hogy a súlygyarapodás havonta 1-1,5kg legyen
* a táplálék 10%-ra reggeli, 20%-a ebéd, 40%-a vacsora, és a további 10-10% délelőtt, délután és késő este fogyasztandó
* a terhesség 33-34. hetétől olyan intézetben kell az anyát hospitalizálni, ahol mind a magzati (magas szintű ultrahangdiagnosztika, neonatológiai háttér) , mind a szoros anyai (diabetológiai háttér) felügyelet feltételei adottak
* cukorbetegek terhességre való felkészítése és terhesség alatti gondozása team munka (belgyógyász-diabetológus, ultrahangdiagnoszta, szülész, neonatológus)

Kép
grapefruit
Budapest
 
 


Sziasztok

Én is hétfőn megyek cukorterhelésre,de én már voltam egyszer a 18.héten.Tökéletes volt.Szerintem most is az lesz,nem érzek különösebb változást ezzel kapcsolatban,de ki tudja.
Meg sikerült rábeszélnem apát a 4D-re.Be is jelentkeztünk.16.-ára,jövőhét utáni kedd.Kíváncsi vagyok ennyi pénzért mit hoznak ki belőle :? Akkor már a 30. héten leszek.Szóval remélem szép képek lesznek :wink:

Szép estét mindenkinek!

Reni

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Elnézést a zavarásért! A 2009. novemberi topicból vagyok, s el szeretném adni a kb 2 hónapot használt GIRAFFE CLUB babakocsinkat hordozóval együtt. BKV-zás miatt cseréltük le egy kisebbre. Én nagyon szerettem, nagyon könnyen irányítható. S a többi jellemzője:


- Újszülöttkortól használható
- minkét irányból tolható babakocsi
- 5 pontos biztonsági öv
- elől bolygó kereke, melyek fixálhatóak is
- aluvázas szerkezet
- lapra csukható
- alul nagy bevásárló kosár
- kupolatető, rajta ablak és tároló zseb
- vízszintesig dönthető háttámla
- Tartozékai: 0-13kg-ig autósülés is, lábzsák, esővédő

Ár: 30.000Ft

Érd: priviben

Kép Kép

Judit

Kép
petra09
 
 


Agci: de jo, hogy irtal!mar reg hallottunk feloled:)
Gratula a kisfiuhoz!!!!!
Mikor Svedben eltem es vigyaztam egy kislanyra ott mi is mindig a csal alatt mostuk le!Itt is azt szerttem volna de a hulye kulon hideg kulon meleg vizes csapos megoldasnal ez erdekesebb szitu :?

Napvirag:en is egyszeruen klasszisokkal jobban erzem magam, hogy tudom, hogy kislany!!!! :D Sokkal de sokkal szemelyesebb, es nyugodtabb is vagyok 8)
Mikor ra gondolok(egesz nap, minden pillanatban) mikor mocorog, vagy rugdossa a koldokzsinort es a gondolataimban tudom, hogy kislany valahogy olyan jo erzes :D

Karacsony:en tiszta lazban vagyok maris!!!! :)
Karacsonyi diszites, sutes fozes, elokeszuletek, forro kakao, 101 kiskutya, a szomszed noje mindig zoldebb :D
Szoval a parom biztos tuti ki lesz tolem :twisted:

Reni:igen, a teszt mind a kettonknek valost mutatott!!!!
:D
Tok jo erzes tudni!!!!
A repules tegnap nagyon pozitiv volt!Malev-el jottem es az atvizsgalasnal rogton nyitottak nekem egy kaput, es nem kellett vegigvarnom a brutal hosszu sort, felszallasnal eleg hatul alltam es odajott egy srac a pulttol es elorevezetett, hogy felszallhassal eloszor a kisbabasokkal.
Nagyon kedvesek voltak, meg is lepodtem!

pöcök24:koszi szepen :)
En vettem egy kismama joga dvdt otthon annak fogok nekiugrani! Ha lesz energiam a mai nap 8)

kacsamama:milyen kepet csinalsz a falra???

judysz:ennek az 1kg sulynak mindjart utana is nezek!!!! :shock:

kitttyna:a baratnoimtol kaptam egy rakat ruhat, az egyik epp hasznalt babarucikkal foglalkozik es nagyon arikat adott.
Egyebkent nagyon meglepodtem, hogy otthon milyendraga a babaruha!!!! :?
Meg a hasznaltak is!Vettem egy nagyon tunder kis rugdalozot es az is egy ezres volt. A szoptatos melltarto araktol meg majdnem elajultam!!!!! :shock:

Kép

Kép
valijja
 
 


Grapefruit:Köszi az infót. Szerdán megyek a dokihoz, kíváncsi vagyok mit fog mondani. De az a legelkeserítőbb az egészbe, hogy így biztos kell majd még egy terhelés. (Gondolom én)
Valijja: Az tényleg nagyon pozitív hogy így figyeltek a reptéren, ez jól esik az embernek.

Ruhák:Nekünk is most már annyi de annyi ruhánk van hogy azt már tényleg nem kell vennünk.Egy csomót kaptunk. Olyan jó hogy legalább ezek már megvannak. Még annyi minden kell.Tegnap átnéztem a listát és nem lettem boldog tőle hogy még ennyi minden kell.És ezek már olyan dolgok amiket nem szívesen veszünk meg használtan, de mind 3-4 ezres tétel.
Gondolom azért majd ha ezekért megyünk akkor boldogsággal fog eltelíteni. De most még anyagilag mi is a nagyobbakat szeretnénk rendezni.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


ekriszta + reni78!
Remélem sikeresen túléltétek a terhelésest!

grapefruit!
Irigyellek az eredményed miatt! ;)

valijja!
Az a baj,hogy itt Mo-on az a szemlélet,hogy a kisgyerekestől és a nyugdíjastól pofátlanul lehet kérni bármennyi pénzt, ha el tudják vele hitetni,hogy az egészség miatt kell. És sajnos ez működik. :( Legalábbis így látom.

pöcök24!
Jön a karácsony, mi eldöntöttük,hogy csupa babás dolgot fogunk kérni. Vagy megvesszük és majd kifizetik (ez a valószínűbb), vagy járjanak utána az ajándékozók és vegyék is meg. ;)

Ma voltam a diabetológián. Hát első mondat: cukort, mesterséges édesítőt, szőlőt, banánt elfelejteni. Teljesen ki lettem oktatva miben mennyi szénhidrát van, miből mennyit szabad naponta. Végülis az a lényeg,hogy napi 5x - 6x kell enni, lehetőleg azonos időpontban és figyeljem a szénhidrát mennyiséget. Kaptam táblázatot, hogy mikor mennyi szénhidrátot lehet és miben mennyi van. Vettek vért is, de nagyon keveset, ezt fogják 3 havi átlagnak venni. Ja, nem kellett éhgyomorra menni! 17-én kell majd visszamennem úgy,hogy úgy kell időzíteni,hogy kaja után 1 órával újra szúrnak, megvárom az eredményt (2 óra) utána fel a dokihoz beszélgetni róla. És valószínű minden héten kell majd menni. Hát most ettől kicsit elkeseredtem, de aztán rájöttem, ha az édesség evést le tudom győzni nem is lesz olyan veszélyes.....remélem.... :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Napvirág: Köszi a beszámolót.Remélem nekem ezt a tortúrát nem kell véghez vinnem.Remélem csak kioktat a doki hogy mire figyeljek oda. Egy kicsit nehéz lesz ,mert mint egy igazi gyerek most hogy nem szabadna úgy kívánom az édességet hogy csak na!JA és csak csokit.
Azért megpróbálom vissza fogni magam, mert a baba a legfontosabb és gondolom ez neki nem jó.
De remélem neked is jól alakulnak a dolgok.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok.

Hát túl életem a napot, de megérzem a citrom illatát,és felfordul a gyomrom. És állandóan éhes vagyok,hogy felborult a napi étkezés :?.
Majd csak hétfőn megyek az eredményért,mert akkor meg is mutatom a dokinak.

Kép
ekriszta
 
 


Sziasztok!

Látom lassan lezajlanak a vércukor terheléses vizsgálatok, nekem ugyan még hátra van, majd a 24hetes uh-kor kapom meg a beutalót, de hál istennek zsemle - tej kombinációval megúszom.

Örülök h mindenkinek boldogan telik a babavárással teli időszak, és h így készülget mindenki akár az ünnepre akár a baba érkezésére.

Én ma szegtem be a karácsonyi függyönyöket amit tegnap a Kika-ban vettünk. Csodaszép, bár a szegés nem lett egy varrónői műremek de legalább most nem kell kiadnom plussz ezreseket azért h beszegjék.
A karácsonyi ajándékok fele már megvan, így előre megvettük őket, h decemberben csak az ünnepre költsünk pl. fa, díszek, szaloncukor, süti hozzávalók...stb.

Panni baba csodásan van odabent, olyannyira h 2napos gyomorfájást okozott nekem, mert függőleges helyzetbe fordult, a buksija pedig a gyomromban pihent. Annyira nyomta a gyomromat, h enni sem bírtam, és csak szenvedtem egész nap.
Ma reggelre lett hajlandó elmozdulni onnan, pedig tegnap enyhe kávét ittam, csokit ettem de nem zavarta.

Kiválogattam és kimostam a babaruhákat, és örömmel láttam h alig kell valamit venni, sőt, szinte minden van ami téli-tavaszias tehát amit március áprilisban még rá tudok adni a babára.
Ami fontos még és kell cumisüveg, kencék, ágy Lilikémnek mert az ő ágya az átalakíthatós és az lesz Pannié. Minden más megvan.

Nemrég a kórházba kellő dolgokat írtam össze, amire ott szükségünk lehet, be is illesztem nektek hátha segíthetek ezzel nektek:
-Anya
Hálóing 5db (átvérzés miatt kell ennyi akár normál szülés akár császár.
Zokni 5pár
Eldobható bugyi (nagyon hasznos)
Tisztasági eszközök (fogmosó, fürdőcuccok)
Pohár
Evőeszköz
Papucs
Köntös

-Baba
Body 4db (az Istvánban napi csere volt)
Rugi 4db
Pelus - pelenkázó és textil (az Istvánban adnak pelust Liberot, de én azért vittem Lilinek is.)
Törlőkendő (szintén adtak)
Takaró
Sapka
Pólya (március elején még hó lesz és szerintem ebben nem fog fázni és biztonságban is érzi magát a baba, mivel körbefogja szorosan olyan mintha még az anyaméhben lenne)
Az Istvánban a kencéket is adták, gondolok itt a köldök csonk ápolásához szükséges dolgokra pl. alkohol, hintőpor, gézlap, ill. pelenkázáshoz a popsikrémet is.

Hát ezzel töltöttem a napokat, de rendszeresen olvastalak titeket!
Mostanában nagyon sokat kívánom a mandarint és a banánt, megveszek érte. :roll:
Most épp a fagyit kívánom, de Apa nem akar elmenni mert tudja h egy dobozzal nem fogok megenni, de azért még is ráveszem valahogy h hozzon.
:oops: :P

Most megyek, mert Lili már nyúz.
Szép estét mindenkinek!

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Valijja: a repülőteres dolog tényleg pozitív, jó ilyet hallani! Én már attól is teljesen meghatódom, ha a metrón valaki átadja a helyet.

Pöcök: remélem nem kell még1 terhelést kibírnod...

Napvirág: :-( Sajnállak a diéta miatt... Az unokatestvéreméknek most 1 hónapos a harmadik babája, és a feleségének is (csak most a harmadik babánál) be kellett tartania ezt a diétát. Azt mondta, hogy az eleje rossz, de ha már megvan a napi ritmus, akkor nem annyira gáz, mint így elsőre hangzik.. és neki volt pozitív oldala: a terhesség vége felé sokkal kevesebbet hízott, pedig állítólag akkor fogunk sokat. Szóval fel a fejjel :-)

Littlebaby köszi a listát, nekem hasznos! Fagyis sztoridon jót nevettem, én is megkívántam hétvégén és vettem is 2 gombóccal a kedvenc cukrászdámban! :-)

A kismamatornához akartam még írni, hogy én (gyógytornászként) javaslom az intim torna gyakorlását. A netről lehet hozzá rendelni ingyen dvd-t.
[url]http://www.corewellness.hu/coremum-kismama-program/a-coremum-programrol/coremum-dvd-filmelozetes/[url]

Velünk minden rendben van, ma voltam dokinál és ő is így gondolja! :-)
Képzeljétek tegnap a templomban ahova járok ruhavásár volt adomány ruhákból és volt egy csomó teljesen új (még rajta van a címke!) újszülött kislány ruha, cipőcske. Annyi pénzt kellett bedobni a ruhákért amennyit gondolunk és az összegyűlt pénzt Devecserbe küldik. Így jól is jártunk, meg segítettünk is: vettünk 11 bodyt, 3 kardigánt, 1 melegítőt, 2 nyári ruhácskát (irtó édesek!) és 4 kocsicipőt! :-) Annyira örültem neki! Azon nevettünk a férjemmel, hogy ezek után vicces lesz, ha kiderül, hogy mégsem lány..

Kép
grapefruit
Budapest
 
 


Sziasztok

Én is ma túl éltem a cukivizsgálatot!
Szakadt egész nap az eső 8-ra értem oda,persze millióan előttem.
Másfél óra alatt vették le a vért,annyit ültem,és gyakorlatilag ott kellett volna maradnom 2 órát.Egy órát nem bírtam,szóval levették és irány haza :? Aztán vissza mentünk.Kocsival voltunk nem mozogtam túl sokat.De ezek egy érdekes nép.Itt nem szokás kismamákat előre venni,na meg a helyet átadni sem.Bunkó egy népség,tisztelet a kivételnek!
18 hetesen voltam ez előtt és akkor borzalmas volt a lötyi,még a könnyem is kijött tőle.Alig bírtam legyűrni.Most is arra számítottam,és meglepődtem mikor tök iható volt,szerintem ez a csaj fel mixelte egy kis citrommal,vagy nem tudom.Simán meg tudtam inni,hamar legurítottam.A párom is csak nézett rám.Azt kérdezte szomjas voltál drágám? :lol:

Napvirág

Sajnálom,hogy ilyen macera van a cukor miatt,de a lényeg az hogy nem sok idő van vissza a terhességből.Nagyon hamar elmegy majd az idő! :wink:

Nekem meg pár hete,annyira fájnak a lábaim,a sarkam meg a térdem,hogy szó szerint éjjel meg reggel nem tudok lábra állni.
A rengeteg túl súly amit felszedtem,szerintem.Nem bírják el a lábaim.
Kicsit bosszant hogy nem tudom az okát ennek a rengeteg hízásnak.Nem minta szeretném hogy valami nem lenne jó,de nem tudom hova tenni a dolgot.Csak hízok és hízok!És lekopogom mindenem eddig tökéletes,remélem úgy is marad.
Nem zabálok,totál normálisan étkezem,és nem vagyok egy nagy édesszájú sem.Szóval én meg ezen aggódom,fogalmam nincs mi lesz még velem a szülésig abban a jó pár hétben még!
Na majd kiderül!De ha így haladok,fel sem tudok majd kelni 5 hét múlva. :cry:

Remélem mindenki jól van!Kitartás nemsokára mindenkinek meg lesz az édes babókája!!!Olyan fura nem rég kezdtük a topikot!És lám,már mindenki 27-28 körül van :wink: De aki kicsit le van maradva,az is csak pár héttel! :)

Szép estét kismamik,és a pocaklakóknak is!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Most epp azon morfondirozom, hogy a polya milyen talalmany lehet :shock:
Mert a hugomnak vitt anyu Torokbe de ok nem ismertek. Tegnap mutattam a paromnak aki ugye Lengyel es ok sem lattak meg ilyet :?

A masik az orrszivo porszivo! :D
Tegnap mutattam nekik, aposom remult arcat latva majd elnevettem magam. Szerinte a gyerek agyat is le fogjuk vele szivni :roll:

Kép

Kép
valijja
 
 


Sziasztok!

Tegnap este összeállítottam a mai étrendemet. Hát azt kell,hogy mondjam,hogy ha leszámítjuk az édességet, a cukros teát, az esti kolbászolást, sült krumplizást ;) akkor szinte ugyanannyit kell ennem, mint eddig, sőt, még egy kicsit többet! :) Nagyjából ugyanúgy,mint terhesség előtt,amikor figyeltem mikor mit. Bár,akkor nem számoltam, csak változtattam az étrenden.
És simán belefér 1-2 picike édesség, csak számolgatni kell!
Teljesen meg voltam döbbenve,hogy amiket eddig ettem sokkal kevesebb a megengedettnél (viszont édességgel meg sokkal több!) Érdekes dolog ez! Most minden nap írni fogom és meglátjuk mit mond a doki a jövő héten!
Pólya: mi is kaptunk rokontól. Nagyon megható volt! El volt téve a fia pólyája 26 év óta. És mi most megkaptuk hó fehéren, kivasalva, plussz betéttel. :) Én arra gondoltam,hogy majd otthon szoptatáshoz biztos használni fogom.

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!

örülök hogy mindenki jól van.
Tegnap voltam a mikrobiológiai leletemért, minden negatív, most nincs Sztreptotcoccusom, mint a 10 hetesnél, ennek örülök nagyon.
viszont elkezdtem aggódni tegnap este, hogy nem érzem a babó rúgdosását :-( nagyon parázom. Azelőtt erősebben is éreztem, most ha érzem akkor is épphogy, és nem olyan sokáig. Éjjel meg arra ébredetm hogy hason alszom. Eddig nem tudtam mert nagyon kemény volt és zavart. Úgyhogy most tiszta para vagyok remélem nincs bennt baj. Anyum szerint csak máshogy fexik talán és befészkelődött azért nem érzem úgy a rúgdosását. Ti mit gondoltok?
És a hason alvás nem ártott neki ugye???? :-(((((

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok!

A terheléses cukron én már hamar a 21. héten átestem. Azért akkor mert az első labornál (6. hét) kiderült, hogy az Elevittől elszált a vasam. 32-es volt, a felső határ azt hiszem 26. Így abba hagytam, és a 20. hét után úgy gondoltam, hogy érdemes lenne már megnézetni, a védőnőm, meg azt mondta, hogy akkor már, ha böknek, tudjuk le a terheléses cukrot is. Hála Istennek teljesen rendben volt. A vasam is, de még mindig nem kell szednem. Majd decemberben újra csináltatok egy labort. Addig meg céklát eszek :)

Úgy néz ki, hogy decemberben a 32 hetes UHon lesz lehetőségem megnézni a szülőszobát. Ennek kapcsán nézelődtem és Pécsen a klinikán elvileg, egy cikk szerint (http://www.babaszoba.hu/articles/Pecsi_ ... 1001153706) van egy ágyas gyermekágyas szoba, room in. A kérdésem a következő: Kismamák, akik már szültetek, ha lenne lehetőség választanátok az egyágyas szobát? Tudva, hogy a zuhanyzó is bent van.

Várom a véleményeket! Szép napot! Kitttyna

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


Sziasztok!

Valijja,
gratulálok a kislányhoz. Nekem mindenki azt mondta, tuti kislány lesz (ránézésre :) ). Aztán az uh-n azt mondta a dokinéni, kisfiú. Sztem is, bár itt azért hallottam már meglepődött anyukákat a szülés után. :)

Az orrszívó tényleg rémes, de nagyon hasznos!!! Mi is otthonról fogunk hozatni.
Itt sajnos nem ismerik, de ha kevés időt is eltöltöttél gyerekek között, iszonyat, hogy egész évben taknyuk-nyáluk egybefolyik.... Viszont nekem van ismerősöm, aki Mo-ról hozatott ír ismerőseinek, azóta is áldják a nevét. :)
A pólya: én imádtam Gábor fiamnál. Tuti most is lesz. Igaz, nem olyan sokáig használja az ember, de nálunk nagyon bejött annak idején.

Babaruhák: én csak a neten nézelődtem, elborzadtam, hogy valóban még mindig az a felfogás, hogy a kisgyerekesekről minden bőrt le lehet húzni... Itt más a felfogás, annak ellenére, hogy 3-4 gyerek az átlag a családoknál, tehát lehetne ezeket az árakat feljebb is tolni. Szerencsére, mert azért pl. a babakocsik meg megint egy másik kategória...

De jó, hogy el tudtál menni uh-ra. Hogy-hogy neked nem csináltak itt uh? Én már 2-n voltam, nem fizetősön.
Képzeljétek, itt a 3D uh, 195 eu!!! És nem hiszem, hogy akár csak félóráig is tartana, bár ezt nem tudom...

Kittyna,
az egyágyas jó kérdés. Amikor a fiam született, nekem jó volt, hogy 3-an voltunk egy szobában. Az egyik anyukának már volt egy nagyobbacska kislánya, és nagyon aranyos volt, vicces, nagyon sokat nevettünk. Mikor kijöttünk szerveztünk nagy, közös sétákat is.
A másik anyuka, huuuuh... Szóval, ki lehet fogni jó és rossz hálótársakat is.
A nyugalom szempontjából biztos jó az egyágyas. Esetleg érdemes még megnézni, hogy a többi milyen. És úgy dönteni.

Itt csak 1 max. 2 éjszakát kell benn lenni, aztán "kidobnak". Annyira sok a szülés. :) Szóval, előreláthatólag nekünk sokat nem kell majd benn időzni.

Szép napot mindenkinek:
Ági

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok Kismamamák,
szeretnék pár babaholmit ajánlani Nektek,
főleg lányruhák, de van babakocsi, autósülés is.
Budapesten lakom, átvétel csak személyesen
(rugalmas vagyok budai helyszínekben :))
Köszönöm előre is
bogyó
http://gallery.me.com/politebudapest
bogyogyorgyi
 
 


Judysz: Ezzel ma én is így voltam, alig érzem a mozgást, ráadásul eléggé fáj a medence csontom,mint mikor tágul a szülésnél,ill én éreztem néha az erősebb menzinél is. Igaz én ma reggel a busz után futottam :(

Kittyna:az egy ágyas lehet,hogy fizetős, én nem tudom kipróbálnám e. Bár abból a szempontból jó,hogy oda bemehetnek a látogatók,és nem zavarják a szobatársakat.

Sokszor gondolkozom,hogy fogom megoldani a gyerekek látogatását,mert a nagy fiam ritkán bír ki 5-10 percet nyugton, a kicsi meg nagyon anyás :( . Előre félek,hogy sírni fog,amikor haza kell jönnie nélkülem,ráadásul nélkülem kell aludnia :cry:

Kép
ekriszta
 
 


Sziasztok!
Először is! Hétvégén lesz baba-mama börze!Ha valakit érdekel:
http://www.babamamaexpo.hu/main.php?mid=0&sid=1

Tegnap voltam a dokinál a magasabb cukor miatt. Azt mondta, most még ne aggódjak rajta, egyek ugyan úgy és két hét múlva ismételünk vércukor mérést és ha az is magasabb lesz akkor beszélhetünk a diétáról. Szóval majd meglátjuk!

Az hogy valaki kevésbé érzi a baba mozgását szerintem is az elhelyezkedés miatt lehet, bár én aztán végképp nem tudom. De én is így gondolom.

Én szívesen lennék egy ágyas kórterembe, ha lehetne.

Nem túl aktív az oldal, mi van a többiekkel???????

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok

Én vagyok,csak ma megyek dokihoz utána akartam írni.
Írjatok már csajok,olyan jó mikor sokat lehet olvasni,mert aktív az oldal! :wink:

Judysz

Pláne,te írj valamit.Mi van veled.Írtad hogy a babód miatt aggódsz.Remélem már elmúlt,és csak lustizott a picurkád.Itt hagysz bennünket ilyen levél után.Gyere és mond hogy vagy!!!

Többiek is,még hétköznap van :lol: ,tessék írni!Hétvégén úgy sem szokott lenni senki! :)

Na majd jövök,doki után.Remélem meg lesz a cukor leletem is!

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Reni: minden ok köszike, háááát nem kívánom senkinek (igaz aláírom, multi para egyéniség vagyok)
Nagyon szar hétvégém volt. Pénteken hatalmas botrány volt apósommal, nagyon kiborultam, és ezek után hétfőn nem éreztem babómat. Szerencsére azóta bepótolt mindent :-) állítólag a front is közrejátszott.

Egyszerűen nem tudom túltenni magam (minekután én ezek szerint burokban nevelkedtem), hogy egy ember hogy viselkedhet így a gyerekével, mert az hogy velem unorító az egy dolog, nah de a gyerekével.... Úgyhogy nem szeretnék többet vele soha találkozni, ami sajna persze kivitelezhetetlen. De nagyon kész voltam, fizikailag fájt a hasam is :-(

Úgyhogy ennyit a panaszkodásból, köszi az érdeklődést.
Szerdán megyek dokihoz, remélem UH is lesz. 19+1 óta nem láttam :-(

Remélem mindenki oké, és majd írtok... cupcurupppp

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok csajok!

Tényleg nagyon bepunnyadtunk.
Én múlt pénteken voltam dokinál, minden rendben, zárt méhszáj, tökéletes szívhang! :) Találkozunk decemberben. :) Az azért is lesz jó, mert a dokitól már a szállodába megyünk Balatonfüredre. Egy hét pihi :) És ha akkor is minden ok, akkor minden nap úszhatok egy kicsit :) Utánna pedig jöhet a 32 hetes UH. Hihetetlen, hogy repül az idő.
Jövőhéten találkozok a szülésznőmmel, szóval már akkor meg tudom nézni a szobákat, meg a szülőszobát. Illetve rákérdezek az egyágyasra is. Úgy döntöttem, hogy ha térítéses, akkor majd az ár alapján eldöntöm, hogy kérem-e. Majd megírom, hogy mi volt.
Mostanában éjszakánként görcsöl a lábam. Mindig a jobb vádlim. Pedig Már napi 4 magneB6ot szedek. A legfurcsább, hogy mindig 4 óra körül áll bele a görcs. Persze a doki erre is azt monda, hogy ez van. Este vegyek be 2 magnéziumot lefekvés előtt. Még jó, hogy azt nem tette, hozzá, hogy "És tűrj békességgel!" :D
Amúgy dolgozni jártok még?

Kellemes estét! Kitttyna

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


Köszi Pöcök, hogy felpörgetted az oldalt, én is csodálkoztam, hogy hova tűnt mindenki..

Judysz: ez szörnyű lehet... vigyázz magadra, most kerüld az ilyeneket, mert a stressz sem jó, sőt... Azért örülök, hogy minden rendben a babóval, már én is aggódtam, hogy így eltűntél.

Kittyna: nekem is görcsöl sokszor éjszaka a vádlim és nekem a dokim azt mondta, hogy Calciumot igyak, mert a Magnezium akkor kell, ha a hasam görcsöl. Mondta, hogy egy pár napig minden este igyak meg egy pezsgőtablettát, utána telítődöm majd és elég lesz hetente egyszer.

Reni78: mi volt a dokinál?

Én még dolgozom december 17-ig, akkor leszek 30 hetes. De már egyre nehezebb, mert nem ülök le egész nap kb. csak ebédelni..

Tegnap a munkahelyemen volt holland adomány ruhákból turkáló, minden ruha darabja 100Ft. A bébiruhák 80%-a teljesen új volt, így sikerült még egy adaggal bevásárolnom, még rajtuk van a címke, nagyon örültem neki!

többiek merre jártok??

Kép
grapefruit
Budapest
 
 


Sziasztok.

Kittyna: nekem is előfordul a vádli fájdalom éjszakánként,de általában felébredek még az elején. Ez akkor van amikor álmomba nyújtozom a lábammal és befeszítem a lábfejem. Egyébként egyszer a terhesgondozóba két kismama beszélgetett arról,hogy a magneB6-ból kevesebb magnézium szívódik fel,mint az olcsóbb MAGNESII CITRICI (500mg) nevű tablettából. Én is ezt szedem,és ezt szedtem a harmadikkal is. Recept nélkül 3-400 ft,de receptre 200 ft-on belül van.

Jó pihenést mindenkinek.

Kép
ekriszta
 
 


Sziasztok!

Igen mostanság én sem vagyok túl aktív. Megint elkezdődött a szétszakad a derekam és majdnem minden lépésnél juj- van. Szóval alig járok. Innen is kaptam a KACSAMAMA nevet a férjemtől még az első gyerek vállalásnál, mert hogy úgy járok.

Velünk minden rendben van. Bogi jól van és nagyon jó gyerek, már csak azért is mert hagy engem tanulni. A kezdeti kétségbeesés után most már egy kicsit nyugodtabb vagyok, talán még is csak átmegyek az államvizsgán. De jó mert reggel Mickey egér játszóház+ reggeli. utána kierisztem Bogit és 9-től 11-12 ig. Én meg tanulok a teraszon.

Ketteske nagyon sokat mozog, szinte reggeltől estig és nagyon nagyokat rúg hogy ihaj, persze focizni csak a húgyhólyagommal lehet.

Karácsonyra már nagyon készülök. Még múlt évben készítettük egy adventi naptárt a férjemmel. egy 24 fiókos kis szekrény. múlt évben nem volt időnk, de most feldíszitem, meg a lakást is. MEg van a férjem miki ruhája. Szóval készülök ezerrel.

Judisz: Próbálj megnyugodni. Én most 7 év együtt élés után és 3 év házasság után már nem is dühödtem fel apósomtól. Pedig még most is tesz érte. De valahogy most sehogy sem tud kihozni a sodromból, bár Vasárnap apámnak sikerült egy kicsit. CSak nekem az a hibám hogy ha valami dühít órákat és napokat tudok rágodni rajta. Ez sokszor kikészített, de most úgy vagyok vele, hogy aki nem akar bejönni annak nem kell kinyitni az ajtót.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok

Judysz

Örülök hogy minden rendben van!!!
Hidd el megértelek téged,én is hasonló idegen mentem keresztül,a párom családja miatt.Heteken keresztül epét hánytam,és gyomorideg.Ez egy hónapja volt.Rohadék szarkeverő,irigy,végtelen rosszindulatú familia.Csak sajnos itt a drága mama meg az édes hugica olyan.Ezért kapcsolatot totál megszüntettem velük,engem meg a gyerekeimet még csak nem is láthatják.Be telt a pohár,de ez hosszú,és nem is beszélek azóta erről.Lezártam a dolgot.A párom kéthetente telefonon felhívja az anyját pár percre és ennyi.De mióta ebben a topikban vagyok,nem egyedül vagyok ezekkel a gondokkal,és nem is írtam eddig hogy én is ilyen cipőben járok,mert magánügye mindenkinek.Csak itt nagyon magamra ismertem mikor írtad,hogy mennyire megviselt,meg a babádat is. :cry:
De hát, a megoldást meg kell találni,nekem sikerült is mivel több ezer kilométerre az csinálok amit akarok,na meg ha otthon lennék,még inkább 8)


Ma voltam dokinál,de tudnám megint minek,megint megszívattak.Bementem,tök üres a hely! :shock:
Azt mondja a csajszi hogy konferencia van a dokiknak,és értesítettek mindenkit.Biztos csak minket felejtettek el :?
A lényeg,mikor megmutattam a csajnak az időpontot meg a dátumot,azt mondja amúgy nem is tudja miért csütörtökre adtak időpontot,mert a dokim mindig csak szerdán van! :twisted:
Ezek idióták.Másodszorra csinálják ezt meg velem.
Előzőleg meg a 20 heti uh előtt adtak időpontot a dokihoz,akkor is megkérdezték minek jöttem,majd uh után kell.Mert akkor is ők adtak rossz időpontot.Látták már akkor is hogy mikor megyek uh-ra.Na de mindegy.
De van ennél durvább is.A párom munkatársának a felesége nem rég szült.És mikor görcsöket érzett betelefonált,azt mondták neki,hogy most nem tudnak időpontot adni a szülésre majd csörögjön holnap.Amúgy császáros lett. :shock:
Egy fekete csajszi Londonban.Szóval vannak érdekességek itt is!
A cukromat persze meg sem tudtam,hogy milyen lett.Sebaj majd megtudom ha megyek legközelebb.Mert a labor átadta a kismama osztályra.Gondolom ha rossz lenne,egy értesítést postáztak volna.


Na jó kis meseestét csináltam nektek :lol:

Szép estét mindenkinek!!!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Hát igen ebben a punnyadt időben nem is csodálom ha behal az oldalunk, én is tiszta kóma vagyok egész nap.

Belegondoltatok h alig egy hónap és itt a karácsony??? De durva. Hisz még csak "most" bontottuk le a tavalyi fát és tessék itt az új év.
De jó nagyon mert imádom díszíteni a lakást, meg a kertet.

Reni!
Extrabrutál amit a kismamiról írtak, h nem tudnak időpontot adni szülésre!!! Mintha ez úgy menne, h na jó akkor mégsem fáj semmim, majd holnap?????? :evil: :roll: :shock: :x
Nem semmi h kint mit meg nem engednek magunak.

Judysz!
Örülök h írtál, egyébként a mozgás az teljesen eset és időjárás függő. Függ attól h hogy fekszik a baba és főként attól már ilyen 26hetes idő tájt h milyen az időjárás ill. a frontok. Nekem Littlebaby nem mocorgott egy napig a múltkor mikor bejött ez a vacak idő. Én is beparáztam h akkor most ilyenkor mi van??? Dokim szabin..... hát teljesen kész voltam. Mire a barátnőm tanácsára megittam egy lightos kávét ( soha nem kávézom max 2dl tej és fél dl kávé), felmentem a hálóba lefeküdni és olvasni kezdtem h mit ír a babáskönyvem a mocorgásról. Na ezek megtették a hatásukat, és az a miligrammnyi koffein ill. a nyugalom hatására azonnal mocorogni kezdett a baba. Nagy kő esett le a szívemről.

EGY JÓ TANÁCS BABAMOZGÁSSAL KAPCSOLATOSAN :
30hetes terhességi időtől úgy kell nézni a mozgást h 6óra alatt 10mocorgásnak kell lennie átlagosan, ha kevesebb sem baj de 5mocorgás alatt már érdemes odafigyelni jegyzetelni ha kell, szülésznőtől, dokitól tanácsot kérni.

Kittyna!
Irigy-irigy Balatonfüred miatt!!! A párommal a kedvenc nyaralóhelyünk évente járunk oda, imádjuk. Megkérdezhetem hova mentek helyileg, úgy értem melyik részére fürednek?
Nekünk a Tagore sétány a kedvencünk.

Lábgörcs nekem is volt Lilivel, minden éjjel az egész lábamban izomgörcs volt, ilyenkor felálltam egy kicsit sétáltam és jobb lett.
Most ilyen nincs, hanem éjjel arra ébredek h zsibbad a kezem, ujjaim. A lábam szokott még zsibbadni ha sokat ülök.

Ma voltam gyökérkezelésen, eléggé paráztam tőle, de nem a doki miatt mert ő egy angyal, nem is mennék soha máshoz, hanem magától a fogalomtól:Gyökérkezelés. :roll: :cry: Még soha nem volt nekem és tartottam tőle, de nem kellett, alig éreztem valamit, az sem fájt, hanem inkább kellemetlen volt.
Jövőhéten még vissza kell mennem. 2hónap múlva meg koronát tesz rá. Na ilyenben sem volt még részem, szóval ez is okoz egy kis zizit... :oops:

Itt zárom soraim, eléggé elhúztam a sorokat.....
jó éjt !

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a bíztatást, jólesik, hogy megértetek :-)
szar helyzet ez a kettősség, nem akarom bántani a férjemet folyton a szülei miatt, mert ő is tudja milyenek. De nem tűrök el mindent. Nem adnak egy keresztbe szálat sem, sem erkölcsileg sem pedig anyagilag (ezek még nem is lennének bajok, mert semmi nem kötelező), de ne turkáljanak anyukám és apukám pénztárcájában, mert apósom a szájára veszi a szüleimet és nekem legszívesebben lendülne a kezem. Szarházi.
Hetente egyszer vacsorázunk náluk pénteken 1 órában, és azt se bíja ki rosszindulatu belepofázás nélkül. Tegnap elsírtam magam férjemnek, hogy nem akarok menni soha többet, és mikor láttam hogy ez nagyon fáj neki, mondtam, hogy megyek mert nagyon szeretem őt, de csak azzal az egy feltétellel, hogyha szól apjának hogy SOHA többet nem szólhat hozzám egy árva kukkot sem.
Nah sorry, hogy itt kesergek :-(

Lábgörcs nekem is van, eddig 2x jobb vádli, 1 bal. állítólag ellen kell feszíteni és jobb. én már nem nagyon merek szedni semmit, így is szedek pajzsmirigyre gyógyszert+ Á napon femibiont, B napon Jódot. Ennyi "gyógyszert " sose szedtem... már félek a mellékhatások összeadódásától.

Én szerdán megyek dokimhoz, nem tudom lesz-e UH.
Próbálok majd megtudni kórházról dolgokat. Hogy akkor most hogy is van ez a room-in.

Én év végéig dolgozom, dehát már jobban szeretek otthon lenni és ki se mozdulni.

Nektek van olyan táskátok amiben egy váltás ruhát, pelenkát meg ilyeneket visztek majd magatokkal? Mekkorát érdemes venni?

Köszi+puszi

Kép
Kép
judysz
 
 


kitttyna!
Én még dolgozom, mert eléggé pörgős vagyok, szétunnám magam otthon EGYEDÜL. Elvileg ünnepek előttig szeretnék, de amint leesik az ónos eső vagy a hó, akkor betegácsi, nem kockáztatok,hogy elcsússzak.
Én már decemberre nem mertem bevállalni a szilveszterezést, pedig nagyon jó wellneses ajánlatot kaptunk teljes ellátással. :(
Én még mindig nem tudom,hogy 1 ágyas, vagy több. Az ára miatt sem, meg a másik,hogy az is tök jó,ha van a kórteremben olyan csaj,akinek nem az első babája, tapasztaltabb és összeszedek egy csomó jó tanácsot.
Napi 4 magne??? Húha! Még jó,hogy az nem árt a babának! :)
Én a DM-ben vettem Magne+Calcium tabit, napi 1-et szedek, az bejött. Amikor elfelejtem bevenni reggel, este meg is érzem,mert tvzéskor már be is görcsöl a vádlim. Akkor gyorsan pótolom és minden tök jó utána.

grapefruit!
De mázlista vagy a ruhákkal! :)

kacsamama!
A derékfájás már időnként nálam is előjön. Gondolom később meg egyre sűrűbben...

reni78!
Ez tényleg durva, amit ott csinálnak! Pedig én eddig azt hittem a magyar egészségügynél nincs rosszabb. De ez,hogy a szülés is időpontra megy....hát ez nem semmi! :shock:
És mikor kell újra menned? Vagyis mikor próbálkozol újra a dokinál?

littlebaby!
Hűűűű fogorvos!!!! Annyira de annyira tartok tőle,hogy inkább 3x nőgyógyász,mint 1 fogorvos! Te egy hős vagy! :)
Babamozgást akkor nemsoká kezdhetjük figyelni, tök jó! :)

judysz!
Én a táskán még nem gondolkoztam. De szerintem valamelyik hátizsák vagy oldaltáska,amivel nyaralni szoktam menni lesz a kiválasztott.

Nektek mondott valamit a védőnő vagy a doki a szülésre felkészítőkről? Mármint ahol légzőgyakorlatok meg ilyenek vannak. Mikortól kellene arra járni? Nekem egy annyira buta védőnőm van,hogy ha kérdezek valamit semmire nem tud értelmes választ adni! :evil: Múltkor mért nekem 84-es vérnyomást. Kérdezte,nem szoktam-e szédülni,nem vagyok-e nagyon fáradt,mert egy túl alacsony. Nekem is gyanús volt,de magától nem volt annyi esze,hogy megmérje újra, én meg ráhagytam. Otthon van mérő,mikor hazaértem, megmértem és 102 volt. (bár lehet,hogy addigra már feltúrázta az agyam ezzel :D ) Anyám nővér volt, mondtam neki. Erre egyből mondta,hogy ez tök h.lye, ilyen vérnyomással otthon feküdnék,mert mozdulni sem tudnék! Na, hár egy ilyentől én nem kérdezek semmit szerintem jobban járok! :D

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!
Örülök hogy felpörgött az oldal.

Lábgörcs nekem is volt de én azt vettem észre, hogy akkor éjjel görcsölt amikor egész nap talpaltam.

Táska?Szerintem mindenkinek más méret, amibe belefér majd a cucc.Én sem gondolkoztam rajta, bár volt olyan kismama aki már bepakolt egy táskába ilyenkor mert túllépte a 6 hónapot és beindulhat bármikor a szülés, ami persze nem normális dolog. De felkészült. Én még nem gondolkoztam ilyenen.

Család: Szerencse hogy nekem nagyon jó a viszonyos anyósomékkal és a szüleimmékkel is. Többet beszélek velünk telefonon mint a férjem. Anyuval meg napi 10* hívjuk egymást, de eltudom képzelni hogy milyen ilyen családba lenni. Én a keresztanyukámmal vesztem össze nagyon csúnyán már többször is, de úgy néz ki engem jobban bánt mint őt. Szerintem nincs tökéletes család.
Bár milyen jó is lenne!

Hétvégén jön valaki baba-mama börzére??????Mi megyünk vasárnap, összeírok egy listát hogy mit kell még megvenni és ha jó árba vannak akkor megvesszük most, bár még nem terveztük, de sokat számít az ár.Na meg megyünk ott 4d-re mert nagyon jó árba van. Ötezer a vizsgálat díja, na persze meg a belépő, de így is úgy is mentünk volna akkor meg mindegy a belépő. Várom nagyon, mert kíváncsi vagyok kicsi Kristófra. Majd írok hétfőn, na meg rakok fel képet facebookra, remélem jó kép készül majd.

Nekem csütörtök este óta olyan bután fekszik Kristóf,mert folyamatosan nyom valamimet ami nem kellemes.Remélem hamarosan átfészkeli magát.Nagyon kis huncut volt mert, rugdosott és anyu ott ült mellettem, mondtam neki rakja oda a kezét és befejezte,amikor elvette újra kezdte. Nem akarta megmutatni hogy mekkorákat tud rúgni pedig érdemes lett volna.Kis huncutka!
Na jó én is befejezem mert teljes regényt írtam.

Majd jövök még. De lassan el kell kezdenem a főzést mert kezdünk éhesek lenni. Kivételesen megkívántam a túrós tésztát szalonnával, cukorral. Csak még le kell "szaladnom" a boltba.

Sziasztok!

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Mi jól vagyunk, babó mocorog, főleg estefelé. A kisfiam mondta, biztos azt akarja jelezni, hogy "ANYUUU, nem akarok még lefeküdni." :)

Napvirág,
szülés felkészítő tanfolyamról érdemes abban a kórházban érdeklődni, ahol szülni fogsz. 30. hét után bármikor mehetsz, persze azért érdemes megkérdezni korábban, hogy időben tudjál csatlakozni. Nekünk anno heti 1 alkalom volt, és több héten keresztül ment. A szülésznők tartják általában, nekünk a szülőszobát kellett felhívni, és ott mondták az időpontokat.

Táska:
sztem a ruhát, amiben majd hazamész, és a bébit hazaviszitek a férj vagy a család is be tudja vinni, amíg benn leszel, közben meg hazaviszi, amibe bemész. Szóval azt sztem kicsit felesleges belegyömöszölni a holmik közé.
Érdemes a kórházban (akár a szülésfelkészítőn megkérdezni), hogy mit adnak a bébinek benn, nehogy meglepetés érjen benneteket vagy olyan anyukát meginterjúvolni, aki nemrégen szült abban a kórházban a körülményekről - akár neten keresztül is.

No, lassan elköszönök, megyek a lurkóért, sziasztok és szép hétvégét:
Ági

Kép
Ágci
 
 


pöcök

Most keltem fel,egy órát pihentem.Valamitől annyira fáj fent a hasam,vagyis a bőröm alatt.Valamit nagyon nyom ott a picurkám.
Na de a lényeg.Olvaslak benneteket,és látom mit írtál,röhögve olvastam a páromnak amit írtál,mármint a főzésről..Én ma túrós csuszát csináltam pirított szalonnával! :lol: :wink: És majd szét durranok tőle.Nagyon egyre gondoltunk!
Jó nektek hogy ilyen olcsón sikerül a 4D,hát én ezt nem mondhatom el sajna.Nekünk az alap 120 font,és ha kell mellé színes kép+35 font,ha a nemét akarod tudni,hopp+30font,és így tovább.Mi az alapot fizetjük az is bőven elép,abban egy orvosi lelet a piciről,és egy cd, a képekkel.Majd mi előhívatjuk.És írva van a beutaló papírra amit kiküldtek,hogy mindennel együtt kb.20 percig tart,hát nem unják meg az tuti.Na mindegy,ez van itt sajnos.Ennek is örülök!

Hát az összepakolás.Én csak majd január közepe felé akarok összepakolni.Ha valami hirtelen történne,akkor nagyon gyors tud lenni az ember,na meg tény hamar pótolható,ha valami lemarad.Mert apa behozza.Na meg én optimista vagyok,remélem nem jön annyival hamarabb az picurkám. :roll:

Szép estét mindenkinek!!!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Judysz, sajnálom, hogy ilyen elviselhetetlen a férjed családja. Tudom, hogy nehéz, de próbálj nem is figyelni rájuk. Az egyik füleden be, a másikon ki. És hogy mit mondanak a szüleidről... ne számítson! Aki az én szüleimet szidja, az onnantól arra sem érdemes, hogy felfogjam, hogy hozzám beszél, nem még arra, hogy gondolkozzam rajta és megbántson. Nem számít a véleménye és kész!

Grapefruit, nekem pont a dokim mondta, hogy nem kalcium, magnézium. Na erre varrj gombot! :) Úgy látszik, ahány orvos, annyi vélemény. A babruhákért én is irigyellek.

Ekriszta, sajna nem ismerem azt a magnézium készítményt amit ajánlottál. Az én orvosom a magneB6ot ajánlotta. És lévén, hogy én orvos lánya vagyok, belém nevelődött, hogy "beszeded amit eléd raktam!" szóval, ha ezt szedeti, akkor ezt szedem.

Reni78, hihetetlen ami velad történt. Én tudom, hogy az egészségügyben nincs pénz, és hogy senki nincs rendesen megfizetve, de az az érzésem, hogy néha az agy is hiányzik. És képzeld, hogy az ilyet kollégákkal is megcsinálják! Anyukám is volt már úgy időpontos vizsgálaton kollégánál, hogy az ott sem volt. Kész kabaré, csak éppen nevetni nehéz rajta.

Littlebaby, azért karácsonyig még több mint egy hónap van. Engem nagyon zavar, hogy október közepe óta, az tvből, meg a hipermarketek reklám újságaiból is a karácsony folyik. Meghülyítik az embert! A gyerekekről nem is beszélve. Miért nem elég december elején elkezdeni a készülődést? Vagy max. akkor amikor az adventi koszorút megvesszük/elkészítjük.
B. füredre a PAZrt. Rehabilitációs Központjába megyünk, ismertebb nevén a tortaházba. Mind a ketten bent dolgozunk, így jár 1-1 hét mind a kettőnknek. Az én keretemre a szüleim mentek ma, a férjem keretére megyünk mi, decemberben. A szálloda, amúgy kint van Füred szélén, A Tagore jó 15-20 perces séta.
A sétálást majd kipróbálom, egyenlőre csak talpra szoktam "ugrani", ettől a görcs elmúlik, csak még sokáig fáj utána a lábam.

Napvirág, én már csak nov. végéig dolgozom, utána táppénz. Busszal járok be minden reggel, negyed ór mire kiérek a buszmegállóba, ha bejön a hideg, meg a latyak, meg a jég és nem akarok csúszkálni. Bár ehhez pár falevél is elég. Egyik reggel az el nem söpört diófa leveleken dobtam majdnem egy hátast, a járdán. Azóta azon a szakaszon inkább kimegyek, az útra.
Amúgy a légzést én a 12. hét óta tanulom. Azóta járok kismama tornára, amit a gyógytornászom csinál. Jó, mert helyben van és egyéni. Tehát csak én vagyok. Decembertől jön velem az anyukám is, mert ő lesz bent velem szüléskor, és neki is meg kell tanulnia a légzést, hogy tudjon majd segíteni. Szerencsére nekem nagyon jó védőnőm van. Bár majd meglátjuk szülés után. Akkor állítólag az összes átmegy "támadónőbe" :D

Ágci, tündéri a kisfiad! Én a 2 hónapos húgom gügyögését fordítottam le a szüleimnek, miszerint "azt mondja, hogy adjatok nekem csokikát" Jelzem 2 éves voltam :)

És egy kis polgárpukkasztás a végére: Mire megírtam ezt a kisregényt szépen elkortyoltam egy pohár sört! :D Annyira, de annyira jól esett! Ajánlom mindenkinek, tele van B vitaminnal! Na ide a köveket! :)

Szép estét!

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


hehe! Gyors bekukk,mert ezt nem tudom kihagyni!
Nálunk tegnap este volt túrógombóc. :D
Kérdeztem apát mi legyen túróstészta vagy gombóc és ő az mellett szavazott.
Túróhiány volt a levegőben a februári kismamiknál úgy tűnik! :D

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!

Huh, de felpörögtünk! :-)

A túró téma vicces: én tegnap Rákóczi túróst sütöttem. :D

Reni: ez nem semmi.. azért remélem legközelebb sikerrel jársz.

Kittyna: a korai karácsonyozás nekem is fura, de idén az ajándékokat pl én is hamarabb kezdem el megvenni, hogy ne legyen rohanás (azt már úgyis egyre kevésbé tudok..)
Ezek a dokik, ahány, annyi féle. Az viszont biztos, hogy ha éjjel jön a görcs a legjobb ha gyorsan ráálltok a lábatokra, vagy ha apuci visszafeszíti erővel a lábfejeteket, de az én férjem meglepődött amikor ezért felébresztettem.. :oops:

Sör: én múltkor a búzasört kívántam meg nagyon!! És borozni egy jelképes kis kortyot szoktam néha családi ünnepeken.

Családi gondokkal küzdőknek kitartás..!

Összepakolás? Te jó ég! Ti mindig mindenre hamarabb gondoltok, mint én! Még jó, hogy csatlakoztam! :-) Habár anyukám most vett nekem egy köntöst meg egy elöl gombolós hálóinget a kórházra, ő is előrelátóbb, mint én.

Mindenkinek jó pocaknövesztést, csak így pörögjünk tovább! :D

Kép
grapefruit
Budapest
 
 


Csak egy pár sorra léptem be.
Mára ki írogattam magam :lol:
Nálunk itt kint sokkal hamarabb elkezdődik a karácsonyi dili.Meghökkentő,de kb.másfél hónapja arról szól minden! :shock:
Na meg a fát itt karácsony előtt több mind egy héttel divat már feldíszíteni.Nagyon másak.
Meg kicsit igazságtalannak tartom magam azért,mert megmondom őszintén azért itt jóval normálisabb sok minden,az egészségügyben is,és más téren is.Azért ezt is le kell írnom.Mert eddig mindig csak a rossz dolgokat írtam.A Magyarok kb. 85%-ban a béka picsája alatt vannak az Angolokhoz képest.De gondolom ezzel mindenki tisztában van.A kicsi fiam beteg,nagyon durva mandula gyulladása van,és a körzethez már késő volt, a párom a sürgősségire vitte be.Lenyűgöző ahogy 4 orvos rohangálta körbe.Azzal kezdték hogy lázat mértek neki,aztán lázcsillapítót adtak neki be,és utána várni kellett amíg lemegy neki,aztán adtak ingyen penicilint,amit haza hoztunk.Ma be kellett vinnünk a körzetre,mert nagyon bevérzett a szeme,és hólyagos,ráment a gyulladás a szemére is.Ott is maximálisak voltak.És a lényeg,itt a gyereknek 16 éves koráig ingyenes a gyógyszer amit a doki ír fel.A szemcsepp is az volt.Külön írtak neki mind a két szemére,ne keverjük meg a fertőzés miatt.
Otthon laktunk és beteg volt a fiam,mire kiváltottam mindent hát nem akarok hazudni,de kb.7000Ft-nál álltunk meg ha csak neki kellett valami.Itt állambácsi áll a gyerekeknek minden ilyet.
Akkor kérdezem én,ha a gyerekekre is ennyit kell fizetni,akkor hova megy a pénz,mert ugye az eü-be nincs!
Még egy fontos dolog,az iskola kezdésre egy fillérünk nem megy el SEMMIT!!!nem kérnek,szó szerint,se táska,se ceruza,se eszközök,se tankönyv.Ők adnak mindent.Oviban úgy szintén.Ez komoly.Csak a kaja befizetés van,meg úszás.A kaja annyi mit otthon,de azt is 4 en fizetik velünk együtt az osztályban,a többi szendvicset eszik.Szóval azért tudnék nagyon sok ilyen dolgot írni még.Csak nem akartam igazságtalan lenni.
Ügye a fizetéseket már ne is soroljam,de ezzel gondolom mindenki tisztában van!Nem is ragozom tovább.Vannak rosszabb dolgok,de nem ez az átlag,csak ezt akartam leírni.

Hűűű,megint regényre sikeredett.
De van mit olvasni,nem? :lol:

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Táska: én egy közepes oldal táskányit vittem be. Minden pótolható, de megéri az idegeskedést????? Én majd január első hetében fogok bepakolni és nagyobb utakon már viszem magammal majd. Bevinni érdemes mindent vinni, amit nyaralásra vinnél kívéve a szexi fehérneműt :lol: !!! Elől hosszan gombolt hálóing a szoptatáshoz, eü betét, bár a nekem felnött pelenkát kértek, mert nagyon véreztem. Saját evőeszköz sem árt a magyar kórházaknál. Üdítő.

JAJ csajok nem tudom ki tudja ki nem. DE mi 2 hete megkaptam a Felicitás ajándék csomagját. Ha valaki még nem vette fel, az töltse ki az jelentkezést és kérje el. Nem sok de 1-2 tájékoztató van benne, 1 cumi, 1 aventes tároló edény, tea, fogkrém.

Napvirág: A szülés felkészítést bármikor elkezdheted, bármikor érdemes. én a kórházi tájékoztatásra már félidőben elmentem, megnézni magamnak a kórházat és már akkor lehetett ilyenekre jelentkezni. IGazából ami engem nagyon érdekelt, hogy van a bölcső halál és van olyan tanfolyam, ami megtanítja hogy ha valami ilyen jellegű nagy baj van akkor hogy kell megmenteni a picit. És természetesen újraélesztést is megtanítják.

Tudom senki sem így indul és vessetek meg hogy erre is gondol az ember, de én nem amiatt gondolok mert aggódom, hanem hogy meg tudatában legyek annak mit tehetek a gyerekemért.

Pl én nem tudtam hogy ha esetleg mert miért ne kitöri a gyerek a fogát akkor az a legjobb ha gyorsan visszanyomod a helyére. Szóval érdemes ilyenekre ilyenekre is felkészülni.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok, a "2010. novemberi babák"-ból vagyok és lenne egy gátmasszázsolajam (Weleda - Damm-Massageöl), amit csak egyszer használtam felbontás után, mert mentem szülni. A szavatossága 2013. január! Ha érdekel vkit, írjon privit, megegyezünk :wink: Köszönöm!
Élvezzétek ki a várandósságotok minden percét, mert fantasztikus babázni is, de kemény meló :lol:

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Sziasztok!

Remélem nem tartjátok tolakodásnak hogy írok, de én is februárra várom a babámat és néha nagyon nehéz egyedül végig csinálni. Sajnos a védőnőm nincs a toppon, nekünk az első babánk lesz és a környezetemben senkinek sincs nagyon kicsi babája hogy a friss élményeket megoszthatná elem, így csak amit itt a fórumon olvasok ezeket találom magamnak. isszaolvstam néhány oldalt amiről itt írtatok...

Ez a túró valami nagy mágus lehetett a hétvégén, mert tegnap mondtam a férjemnek, hogy menjünk vegyünk egy félkiló túrót meg tejfölt hogy túrókrémet csinálhassak... Hát most majszoltam el a végét.... De tudnék még enni.

Remélem mindenki jól van a pocaklakójával és jól viselitek a babavárást.

Remélemnem gond ha néha "beleszólok" "belekérdezek" a beszélgetésetekbe!

Szép estét! Sziasztok! :-)
viki0503
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!
Viki, dehogy baj hogy csatlakozol,gyere nyugodtan és csak kérdezz bátran, sokaknak jó ez az oldal, sokat tanulunk egymástól.

Tegnap voltunk a babamama börzén.Érdekes volt. A legdrágább termékekkel vonultak ki a cégek, de azért volt érdekes dolog is.
Leírok pár oldalt ami engem nagyon érdekelt.
http://gyerekszoba-dekor.hu/galeria.htm
http://www.kezeslabas.hu/
http://babaland.hu/
http://hepinet.hu/site.php?akt=9

Na igen és egy téma amit még nem vetettünk fel és érdekelne hogy ti hogy vélekedtek róla: Őssejt levétel.
Nagyon megoszlik a véleményünk a férjem és köztem. Ti mit gondoltok róla??? A legutolsó oldal az egy új cég vagyis nem tudom mennyire új, de magyar a másikhoz képest. Na mindegy olvassatok utána légyszi és írjátok le a véleményeteket.


Az ultrahang jó volt tegnap a börzén, de látszott hogy olcsó volt. Gyors volt és tulajdonképpen semmit nem mért le.Ez egy kicsit elszomorító. A mi kis törpénk végig aludta az egész ultrahangot, 10 perc volt és hiába próbálta a nő is felkelteni és én is hiába köhögtem, nevettem mozogtam nem érdekelte semmi, csak aludt....
Majd rakok fel képet, de most még nem tudok mert más formátumba kaptuk meg a cd-t.
Na majd jövök...

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen, igen emiatt szerettem volna csatlakozni :-) Új infó új tudás szerzés :-)

Mi a férjemmel nagyon sokat foglalkoztunk az őssejt levétellel, mivel a családban sajnos pont olyan betegségek vannak, mait az őssejt tudna esetleg gyógyítani (legalábbis az eddigi tudásom alapján) így lehet hogy megérné nekünk, de még tovább nem jutottam ezzel a kérdéssel. Azt tudjuk hogy a kórház ahol majd szülni fogok ott letudják venni az őssejtet, így az már előrelépés a többi meg majd kiderül....

Ez az utolsó link amit kitettél ez tök jó, ebből lehet tájékozódni elég rendesen.

Férjeddel miben nem értetek egyet, ha lehet indiszkrét, miért oszlik meg a véleményetek?

Csak hogy milyen kérdések merülhetnek fel ezzel kapcsolatban :-)

Sajnálom, hogy neked a 4D-s ultrahang 10 perces volt, mi a hétvégén nem az expón hanem a Pólusban voltunk 4D-sen és örültem volna annak hogyha a babám aludt volna, mert nagyon ficánka volt és ráadásul az UH nagyon zavarta a pocaklakót így elnyomta a vizsgáló fejet magától meg kalimpált és rugdosott... Alig lehetett megvizsgálni... De készültek tündéri képek :-)

Szívesen megosztom veletek (tény még nem tudom hova és hogyan tudom feltölteni... :-))

Kép
viki0503
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!

Rég jártam erre... :oops:

Viki! Üdv köztünk és gratula a babához!! Fiú? Lány? Képet várunk ám. Ide is lehet feltölteni.

Őssejt!Mi Daninál sem vetettük le és most sem fogjuk.

Pöcök! Töled is várjuk a képet :D

Ma én is voltam dokinál. Minden rendben, szerencsére.
Adatok:
BPD:70mm
Hc:261mm
AC:234mm
FL:49mm és a becsült súlya már 1060 gramm :shock: :D
És úgy néz ki tényleg kislány. Bár most is eléggé takargatta magát, de a doki azt mondta ő nem lát kukacot! :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Second Birthday tickers Lilypie Pregnancy tickers
tecaaa
 
 
 
 
 


Viki!
Azért oszlik meg a véleményünk mert én azt mondom ne, ő meg mellette van.Nem biztos hogy úgy letudom írni ahogy gondolom, mert nem szeretném ha félreértenétek, de megpróbálom.

-Valahogy én úgy gondolom, hogy el nem tudnám képzelni hogy ilyen megtörténhet velünk, hogy a mi gyerekünkkel bármi is legyen.

- Én úgy gondolom, ha bármi problémája is lenne a gyermekünkkel, nem kiskorába lenne, gondolok itt a rákra, leukémiára, cukorbetegségre és ki tudja hogy addigra mit találnak ki, lehet addigra ezek is gyógyítható betegségek lesznek.

-Bár a pénz nem egészség, de ár miatt is azt gondolom hogy ne és nem azért mert sajnálnám rá, hanem azért mert befizeted a százezret, de utána minden évben plusz 17-20ezer forint. És ha belegondolok,hogy (én erre gondolok) 40 év múlva(de bármennyi évet számolhatunk) tegyük fel és én ebbe reménykedek, nem fog kelleni hogy hozzányúljanak az őssejthez akkor mennyi pénz spóroltunk volna és adhattuk volna oda , ha nem erre tesszük félre.
- És még talán egy buta kis megjegyzés....Mi is felnőttünk és élünk úgy hogy nincs őssejtünk eltéve, (NE LEGYEN RÁ SZÜKSÉG!)

De félek attól hogy (NE ADJA ISTEN!) bármi baja lesz a gyermekünkkel és tudom hogy az segítene neki akkor én nem tudom mit tennék...........

Na és még egy....nem szeretnénk egy gyereknél megállni ezt még egy- kettő gyereknél is csinálhatnánk......

Ennyi.

Viki talán úgy tudod felrakni a képet hogy lekicsinyíted és itt ahol írunk alatta van olyan hogy melléklet feltöltése talán itt tudod megmutatni nekünk.
Szeretnénk látni!!!!!
Hol fogsz szülni?
Tudjátok hogy kislány vagy kisfiú lesz e?
Már otthon vagy vagy még dolgozol??

Na egyenlőre ennyi, de írj magadról, kicsit le vagy maradva!

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Tecca!
Jó hogy jöttél!
Gratulálok!
Bár a súlyán kikerekedett a szemem, nem lehet egyszerű, több mint egy kiló!Gyarapszik ahogy kell!Képed van?

Én sajnálom hogy ilyeneket nem tudok a tegnapi uhu után.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Üdv Viki!!

Ingen én is Pöcökkel értek egyet MÁR!!!! Sokat gondolkoztunk mi is ezen a dolgon, és Boginál azon voltunk hogy levetettjük, de nekünk elsősorban akkor a pénz volt a probléma, meg hogy tudtuk hogy szeretnék ráadásul rövid időn belül egy másodikat sőőőt késöbb még talán 3.-at is.
Nekem az volt az eslőnél a problémám, hogy a doki nem adott egyértelmű véleményt. Nem azt mondom hogy megmondhatta volna hogy mit csináljak, de legalább az is egy vélemény és még hozzá hozzáértő.
Na mindegy elmentem egy másik orvoshoz és ő egyértelműen mondta hogy ha az UH-kon és más vizsgálatokon, főleg ha voltál kombinált teszten is, akkor annyira kicsi az esély a betegségnek hogy nincs értelme, Ráadásul az aminocentizisnél már meg tudnák mondani 100 %-osan hogy van-e baj vagy nincs már ami bent is megvan, DEEE az aminocentézisnek 1-2 %-os a vetélési esélye, és nekem pl a betegségek lehetősége 0.01-0.02 % az esély.

Ami azt illeti nagyon sztárolják hogy így meg úgy, de nem tud annyi mindent meggyógyítani mint ahogy mi képzeljük, és ne feledjük el, hogy az 1 dolog hogy kb 500 ezer ft összesen kb 10 évre előre megvéve az össejt helyével együtt, de a kezelés utána 1-2 millió ft nem mellesleg ugye Japánba kell utazni mert ott csinálják a legjobban.

Szóval Boginál még gondolkoztunk, de most már nem.

Bár egy ellenérv: A dokim azt mondta hogy egyáltalán nem biztos hogy a második gyerek őssejtje jó lesz az első gyerek betegségére.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok!

Az őssejttel kapcsolatban értem Pöcök az érveidet és igen mi is ezért nem mondtuk még azt hogy na hajrá fizessük be. Tény bennem nagyon nagy a félelem, mrt édesanyám már a második rákkal küzd az anyósom meg nagyon csúnyán cukros, és ezek állítólag pont ugye a szülőket kihagyják, de az én gyermeke erre hajlamos lehe, így kicsit félek, hogy mi van akkor ha erre szükség lenne....

Mi is azt beszéltük hog végül is 30-40-50 év múlva már talán az orvostudomány máshogy is megtudja oldani ezeket a betegségeket majd.... De ne legyen rá szükség SOHA :-)

A végén igen mi sem csak a pocaklakót szeretnénk hanem utána mégegyet és én kár még utána 1 vagy két csöppséget, íy nehéz lenne ennyi gyereknél ezt az őssejt dolgot végig csinálni....

Pocaklakómról:

Kislányt várunk, első babám lesz (tele izgulással :-))
A szombati méretei:
BPD: 70 mm
HC: 265 mm
AC: 227 mm
FL: 57 mm
A súlya állítólag :-) : 1221 gramm

A MÁV kórházban fogok szülni, mivel újpesti lakos vagyok, valamint a honvdéségnél dolgozom, így szintén a MÁV-ba vagyok igényjogosult.

Még dolgozom, de már csak 2-3 hétig az eredeti terveim alapján, de majd ma a dokimmal besélek, met sajnos 3-4 hete folyamatosan beteg vagyok és félek hogy most már ez a babámra is kihathat.... (lehet hogy ez csak az én beleképzelésem....)

Tudom hogy ti már bizto írátáok, de ti hol fogtok szülni?
Mikortól lesztek, vagytok otthon?

Hát így a végén még megpróbálom akkor a kép feltöltését, először egy 22 hetes fotót (a kedvenc képem a pocaklakóról) Majd utána új képeket a hétvégéről :-)
Kép 22 hetesen

Kép most 28 hetesen

Kép Itt meg már elbújva

Sajnos nem tudtak róla több jó képet készíteni, mert folyamtosan eltakarta az arcát és rugdosott kifelé :-)

De én így is szeretem :-)

Mindenkinek csodás napot :-)

Kép
viki0503
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!

viki, üdv közöttünk, meseszép a babód... és a füle olyan cuki :-)
Mávban szülsz... az ÁEK-ban? Dózsa Gy-Podmaniczky sarkon ami van? Ki a dokid? Én is ott fogok szülni kb febr 16 körül.
tegnap beoltattuk magunkat, én a külföldivel (Fluarix), azt mondják az kismamáknak jobb. 2000 Ft volt. Férjem Fluval AB-vel.
Őssejt levételről én is annyi de annyi minden hallottam. Ami bennem leginkább megmaradt és a laikus agyammal igazán logikusnak gondolom: amikor leveszik a köldökvért és az őssejtet ami benne van, akkor abban (ha I*ten őrizz) bármi betegség előfordul, ami a babánál előjöhet. Azaz ha a baba beteg akkor már a köldökvérben is beteg sejtek vannak.
Amit még hallottam: egyeneságon jó mindenkinek, azaz tesóknak is. (bár sztem az nem egyenes, hanem mellérendelt, de mind1 )
Ezeket én csak hallottam, igaz hozzáértőtől, én mindezek mellett még mindig nem tudok állást foglalni.
Szerdán megyek a dokihoz csomó megbeszélnivaló kérdésem van vele. Remélem UH-t is csinál.
Én még dolgozom, bár egyre jobban elhatalmasodik rajtam a munkaritisz undor :-)
Valijja, többiek Veletek mi van? rég írtatok...
Akkor holnap írok mi volt dokikánál.

Kép
Kép
judysz
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?