Új privát üzeneted érkezett!

Jó reggelt!

Még valami erre a hétre nálunk: kibújt az első fogacska! Tegnap este vettem észre. Ennek örömére keltünk éjjel, de nem kellett cici, felvettem, ringattam, 2 perc alatt visszaaludt - talán ki sem kellett volna venni, nem tudom.
Még 4 nap a hétből, nem tudom mit produkálunk. :lol:

Rubin: mi járunk (jártunk) március óta. Igaz kopottas és lehetne jobban takarítva, de legalább a babákat lehet öltöztetni tágas helyen, és ha egyedül mész be tudod dobni a járókákba amik ki vannak téve.
Az első óra laza, de aztán jönnek a merülések, minden órán egyre másabb, plusz siklás is.
Én sem megyek többet, de én azért, mert legutóbbi 2 alkalommal 10-en voltunk!!!! Vagyis 10 baba, amiből kettőhöz mindkét szülő bejött a vízbe. A honlapjukon és személyesen is azt mondták, max. 8-9 fő, de inkább 5-6. :twisted: Totál tömeg volt a vízben, állandóan azt kellett lesni mikor lépek valakire. Szóval én is besokalltam. Írok is nekik egy szép mailt erről (én mindig hangot adok a felháborodásomnak írásban, általában nem érkezik válasz - írtam már T-Comnak, állatorvosnak, FKFnek. :wink: . T-Com egyszer jóváírt 3 napot az alapdíjból - ennyit vártunk a szerelőre :lol: ). Nyáron viszont járunk strandra az ezen megspórolt pénzen. :lol: Mehetünk együtt! Velencei-tó sincs messze...

Marek/Ildi! Céklában is gyűlnek a mérgek? Még nem olvastam utána, a védőnő a répát mondta. Céklát kérdeztem tőle, azt mondta az mehet...én főztem neki, mert imádja (szinte csak az csúszik).

Őszibarack: Auchanban van fagyasztott! Tegnap találtam. :lol:
És van gesztenye is - úgy rámlik 7 hótól lehet azt is (meg is lepődtem rajta, de lehet).

Rutinosabb anyukák! Salátafőzeléket csináltatok már? Megeszi a baba? Érdemes? Elég bizarrnak hangzik, de kipróbálnám.

Sensie! A hordozókendős betanításon- előadáson is mondta a csajszi, hogy a kenguru egészségtelen a baba gerincének. De ki tudja már mi jó. A gyógytornász szerint minden hordozó/hinta/pihiszék szar. :roll:
Dorkát kendőbe teszem vásárláskor. Imádja, el is szokott aludni a hasamon, olyan aranyos (arccal a cicin). Csak dög meleg.

Kifelé hordozni viszont tilos! nagyon rossz a gerincnek. Ha nézelődni akar, inkább háti vagy csípőn hordozás (csípőt még nem próbáltam megkötni, de kipróbálam majd- csak úgy nehezebb a baba, nem oszlik el annyira a súlya)

Na megyek, ébredés van... :oops:

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Sziasztok!

Sensi - Köszi. A videót nem tudom miért nem hallod. Nekünk működik. :? A dvd-t természetesen még nem néztem meg, mert tegnap állatkerteztünk, ma meg a West Endbe kell mennünk, holnap a kolleganőmhöz....szóval mondom, kifogás van bőven. :wink: De, remélem hétvégén, ha apa lefoglalja Szabit egy kicsit, akkor nekivágok és beszámolok, ígérem.
Gratula az evéshez.

Marek - Ny.malac nagyon fertőz! Vigyázz! :wink: Lélekápolás kell ilyenkor!

Peva - Gratula a fogacskához! Végre kint van!!!! A gesztenyét én már hallottam a másik topikon. Azt is fagyasztva találtad?

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Sziasztok!

Hát, lányok, köszi a tanácsot...próbálgatom hogy jobb ez az esti rutin, de nem jutottam sehová.
Tegnap próbáltam elhúzni az esti lefektetést, de nem sok sikerrel.
Mivel megint nem aludt délután csak 3-4óráig,
aztán meg este 7 kor negyed órát a babkocsiban, ezért olyan fáradt és nyűgös volt,
hogy este 8 kor már fürdettem, és csak fél 9 ig tudtam elhúzni az ébrenlétet, akkor evett is (1 órával hamarabb). :?
Így ma már megint fennt volt 5 órakkor :( és éhes volt!
Már olyan szépen beállt a reggel fél 7 -es reggeli időpontunk és minden ahhoz igazodott, most meg minden borul :roll:
Persze éjjel sem aludtunk jól, ha 10x nem mentem át megigazítani őt akkor egyszer sem. Elmászik, elfordul,
beszorul, fejreáll.....tiszta akrobata! :shock: :roll:

Salátafőzelék.....ma azt készítek pont :wink:
Úgy van a recept hogy: 3 db friss salátalevél(ne a szélső levél legyen)+egy kisebb fej burgonya, egy
mokkáskanál margarin vagy olaj, pár csepp citromlé, lehet enyhén sózni. A burgonyát a széttpkedett salival 4 evőkanálnyi vízben párolni kell 10-15 percig majd lefedve
tovább állni hagyni a gőzben hogy puhuljon, összeturmixolni a vajjal citromlével és kész!
:D
Állítólag szeretik a babák! :wink: Majd kiderül.
Norbika most már jól eszi a főzeléket, tegnap megette a husit is. :lol:
Pedig 2 hete még nem ízlett neki semmi hús, de tegnap falta :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 

 
 

Ildi!

próbáld meg nem később letenni Lottit, hanem pont hamarabb.Én is úgy csinálom, hogy 3-4 között van a délutáni szunyából az ébredés, utána séta, bölcsi, játszótér, jól elfárad este 7re-Akkor van a fürdetés meg az esti kaja, elnyúlik mint egy kis béka.Utána 11-kor v egy álometetés, kb. 4 perc 250 grammot becsap és reggel 7ig csönd van.Nekem bevált...
emmalena
 
 


ja, Ildi, elfelejtettem válaszolni a kérdésedre.Igen, nagyon bevált a narancsbőr elleni cucc, már alíg van.Muszáj gyúrnom a nyárra, mert Ábi miatt kell majd menni vizes helyekre.

Jaj, csajok, mér mondani akartam.Októberben lesz a mellműtétem.Már annyira várom.Ugye nekem sajnos hatalmasok, ami megkeserítette az életemet idáig.Nagyon keskeny a hátam, 70 G kosaras melltartóm van.És mindehhez 65-ös derekem, a szülés előtt 60 as volt.Szóval optikailag is hatalmasnak tűnik.Az összes görény pasi beszól az utcán, nem lehet rá melltartót kapna ha mégis, akkor a nagyanyám hordott olyat és 15 ezer Ft alatt nincsen.Mindemellett fáj a hátam mert húzza, és a 2szeri terhesség szoptatás párosítás totál tönkre tette.Szóval októberben lesz egy kisebbítő műtétem, mert már a gerincem is ferdül.nagyon várom már, hogy végre kicsit nőiesebb cuccokat is horhassak, mert most ami jo a cicire, lóg a deréknál, ami jó a derékre, nem jön fel a cicire.Annyira uuuuuutálom.De lassan vége.-)))))))))))))))
emmalena
 
 


Emmaléna, tyűha, kisebbítő mellműtét. :shock: Én beszari lennék, az tuti... Több babát nem terveztek?

Kép
szöszke
 
 


Lkata, szerintem egy napi kísérlet után nem lehet következtetést levonni. 3-4 -szer ki kellene próbálnod azt, amit tegnap csináltál, és akkor fogod látni, hogyan reagál Norbi.

Kép
szöszke
 
 


Szöszke!

én is beszari vagyok, de így nem lehet élni életem végéig.Borzasztó teher...
Több babát nem szeretnénk, ezért vállalom most be.:-)
emmalena
 
 


Macianyu- te kérdezted még anno a Kopaszi-gátat, ugye? Látom azóta már eljutottatok. Akartam már írni, de mindig elfelejtettem, hogy mi már voltunk és nekem is nagyon bejön. Egy zajmentes, gyönyörű zöldövezetes rész, és ez mind a zajos, büdös fővárosban. Anno 2 nappal a szülésem előtt is ott töltöttem a délutánt.

Meggy- akik már adtak meggyet, ti hogyan pucoltátok meg? Én fagyasztottat vettem és még fagyasztott állapotában krumplihámozóval szedtem le a héját. Ha már felengedett képtelenség volt úgy hámozni, hogy maradjon is a végén belőle valami, mert szinte szétmállott az egész a kezemben. Vagy egyáltalán le kell szedni a héját?A botmixer szerintem ezt is diribdarabjára turmixolja szét nem? Valahol azt olvastam, hogy a héjában van az a "cucc", ami hajtó hatásuvá teszi a meggyet.

Sütőtök-háááát ezért sosem voltam annyira oda, így nem is tudtam, hogy már nincs szezonja :oops: , és így nem is lehet már kapni. Gáz, de marad az, hogy bébiételből lesz kénytelen megismerni most Balázs a sütőtököt. Csak kár, hogy azt önmagában nem adják, csak pl krumplival, vagy más gyümivel keverve. Annyira hülye vagyok, hogy nem gondoltam előre és fagyasztottam le sütőtököt, nem is beszélve a többi gyümiről :roll:

Marek- sajnálom a kutyusodat :( . Köszi a linket az előrefelé hordozásról. Lehet nekem is ilyen MT-t kellett volna vennem... :roll:

Akinek már van, annak nagy-nagy gratula a fogacská(k)hoz. Nekünk még nincs és nem is látom, hogy indulna ott valami. Ha a férjem "fogazatát örökölte", akkor még 1 évesen sem lesz foga Balázsnak :roll:

Bettike- jó ez a link a nappali alvásokról. Most akkor már tudom, hogy miért aludt be olyan nehezen kb 1-1,5 hónapja Balázs este olyan fél 7-7 körül. Akkor lehetett nála ez az átállás, hogy már elhagyja ezt az alvását. Előtte simán, könnyen elaludt ilyenkor még egy olyan fél órácskára, de 1-1,5 hónapja nagyon nyűgös volt ilyenkor, aludni is csak nagy nehezen aludt el. Nagyon fárasztó volt ez nekem is. Most már nem is alszik ebben az időben. Délutánként általában 4-fél 5 felé kel a délutáni alvásából és kihúzza este 8-ig. De akkor viszont már muszáj etetnem, és alszik is utána, eddig bírja és kész. Szerintem ezért is jönnek nála ezután kb 2-3 órával a pukik, amik megcsikarják a hasát. Mert ha ilyenkor is evés után fennt lenne kicsit, a mozgolódástól tuti, hogy kijönne belőle a puki és nem keserítené meg az alvását.

Mostanában már szeretnék leállni az álometetéssel, kiváncsi vagyok most meddig bírja, ha pl 8-kor evett utoljára. Na első éjszaka éjfélkor jött a pukisorozat és ébredés majd sírás lett a vége. Próbáltam megnyugtatni, de cicizés lett a vége. Aludt is utána reggel fél 7-ig. Tegnap éjjel 1kor jöttek a pukik és az ébredés, páromnak sikerült nagy nehezen megnyugtatnia, tehát nem kapott cicit, aludt is utána fél 5ig (tegnap este pl 3/4 9-kor evett utoljára).

Bettyna- Szabi monológja haláli :lol: , mintha csak az én fiamat hallottam volna. Ma én is felvettem a beszédét Balázsnak, majd a zuramat megkérem, hogy vágja ki ezt a részt és tegye fel a videára.

Ildi- annyira tündéri Lotti ahogy hintázik. Balázs még ezt nem csinálja.

clau06
Budapest XXI. kerület
 
 


ti az őszibarackot hogy csináltátok meg? botmixerrel szét lehet "törni" pépesre? Tegnap csak egy negyed barackot engedtem fel és azt azon az üveges almareszelőn "reszeltem" pépesre. De azért úgy látom, hogy ezt nem fogom sokszor így csinálni, mert nem megy olyan könnyen, mint pl az almát reszelni ezen.
Marek- nekünk Tesco vagy Auchanban sikerült venni fagyasztott barackot (férjem vette, így már nem tudom, hogy e kettő hely közül melyikben is pontosan )

Úgy láttam, hogy szilvát is lehet így fagyasztott állapotban venni. Szerintem majd olyat is veszek.

clau06
Budapest XXI. kerület
 
 


http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/r ... eIR9qLhpZt

besz@rás, szétröhögtem magam, nagyon jó, nézzétek meg! :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


6 hós adataink:
6300 gramm, 64 cm.

Tegnap a szemészeten egy 4 hós baba volt ugyanekkora :)

Megvolt a könnycsatrna-átmosásunk tegnap, kiderült, hogy nem is volt eldugulva az alsó szakasz, ahol lenni szokott, hanem neki a felső szakasz egyszerűen szűk.

Nem tudom, hogy emiatt-e, de éjjel egyáltalán nem evett (12 órán át...) és nagyon sokszor beriasztott a légzésfigyelő, alig aludtam...

Hívtam a dokit, hogy nem a szemcsepp okozhatja-e, mert 5 napon át napi 5-ször kell most cseppentenünk, de azt mondta, nem...

És valamiért nagyon sírós ma, mintha fájna valamilye és olyan erőlködős a hang, talán a pocijával nincs rendben valami..?

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Rubin Hotel-babaúszás: nekem ami még nem tetszik ott, hogy (ezt lehet, hogy csak én érzem így), de mintha kikényszerítenék az anyukákat, hogy bérletet vegyenek, tehát, hogy minden héten egy alkalom. Ami így lehet jól is hangzik, de nem biztos, hogy én el akarok menni minden héten 1x. A házirendjükben benne is áll, hogy a hónap első foglalkozásakor ki kell fizetni az egész hónapra az órákat. Ha egyszer nem tudsz menni, szólni kell előtte (ez így rendben is van), DE!!! a pótlások rendje a köv: kéthetente vasárnap ( leírják, hogy melyik időpontokban ,tehát, hogy hány órai kezdéssel) . Mi van, ha egyáltalán nem jó nekem a vasárnap?! :roll:
Leírják még, hogy egyéb más lehetőséget (fél hónap, stb.) nem nem tudnak biztosítani! Minden hónap 4 hét/4 alkalomból áll, eltérő esetben külön jelzik!
:roll: :roll: :roll:

Én akkor szeretnék menni úszásra, amikor épp van kedvünk hozzá, Balázs nem beteg, épp nem aludna abban az időben, stb.stb. Annyi tényező meghatározza, hogy egyáltalán el tudunk indulni időben.

Vagy lehet nekem rossz a hozzáállásom?! :roll: :roll: :roll:

Persze nem akartam/akarom senkinek a kedvét elvenni a Rubin Hoteles babaúszásról.

clau06
Budapest XXI. kerület
 
 


Kata! Köszi a receptet, kipróbálom. Sózni nem merek, azt kihagyom.
Bár Dorka ma nem akar enni...csak cicizni. Talán az új fog körül fáj és a kanál bántja. Hiába kentem evés előtt Dologéllel. Pedig olyan szépen belejöttünk már az evésbe! :cry:

Főzelékes babák anyukái! Kaki nálatok is szilárd? És mennyi/hányszor egy nap?
Bocsi, de ma brutálisat kakilt a lányom, pont pelenkázás közben, pucéran, vagy 15 centis kígyót. :shock: és utána megint volt e pelusban. Nem tudom....zöldes is. Adtam volna protexint kajába keverve, de pont nem ette meg. :twisted:

Gesztenye is Auchan - hámozott, főtt, tartósítószermentes. :lol:

Barackot én szűrőn nyomtam át egyszer, de turmixolva is adtam már (turmix anyatejjel székrekedésre kiváló).

Ételmelegítés témához: Dorka csak meleget hajlandó enni (almát is). Kaja közben a tányérját forró vízben tartom, hogy ne kelljen melegítgetni. 2 naponta próbálkozom a szobahőmérsékletű gyümivel, de nem megy....egy picit muszáj melegíteni azt is. Ha így marad kell vennem valami mobil melegítőt, ha el akarunk menni kirándulni.
Nyugtonmalac! Neked van ugye csoda- üvegmelegítőd?

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Clau! Rubinos úszás egyműsra épül. ezért próbálnak csoportokat/időpontokat tartani. Nyelvórákra sem tudnál járni csoportba, ha nem ugyanakkor mennél. :wink:

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Sziasztok!

Peva...szívesen! :D Én ma megfőztem a salátafőzeléket, norbika megette :D Picit azért megsóztam, de
még így is sótlan volt.
Peva nekem Norbikának csak a sárgarépától meg a túl sok almától van sűrűbb kakija.
Banánt keveset kap. Adok sokszor barackot, meggyet, sütőtököt az lazít! :wink:
Most már kitapasztaltam hogy miből mennyit szabad adni hogy jó legyen a széklete.
Pl.: a Hippes áfonyás-alma is meghajtja! :shock: :D
Próbáljátok ki! :idea:

Clau: Én az őszibarackot, banánt sütőtököt, meggyet... botmixerezem,az almát reszelem ,
de ha párolt alma akkor
az is megy a mixerbe! :wink:
Gesztenye az Auchanben van? Köszi a tippet, már úgyis ki akartuk próbálni!

Hiszti????
Szerintetek tudnak hisztizni, mert néha Norbika olyan mint aki direkt rosszalkodik! :shock: :?
Tegnap is el voltam keseredve, olyan bömbölést levég ha 5 percre eltünök vagy csak nem vele foglalkozok. :roll:
a hitájában negyed órát van csak el, a járókában 10percet...persze ez alatt semmit nem tudok csinálni. :?
A habtapit egy-kettő szétszedi elemeire és eszi, csak felügyelet mellett lehet otthagyni! :roll:
Íme:
Kép
Ha csak egy plédre rakom akkor jobban elvan de annyira ugrál és hason tornázik hogy mindent
összehányt tegnap is! :shock: :( Vagy pedig lemászik és és megcélozza a virágaimat!
szóval...nem tudom a dolgom csinálni tőle, tök hamar sír, nem alszik el egyedül.... :? ez is afoga miatt lehet?
Nektek is ilyen aktív a gyerek?
Nem sír többet, el van egyedül???

Lassan pakolhatunk el mindent a földről és az alsó polcokról, mi? :roll: :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Épp krumpli-répa pürét eszek :roll: Nagy bőszen megcsináltam, gyereknek meg nem kellett, f@sza :shock: De amúgy fini :lol:
Viszont reggel megevett egy egész banánt!!!!!!!!!! :shock: Kiszedtem belőle a magokat, hogy ne fogja meg a hasát, tegnap is kapott kb. 5 kanállal, de ma nagyon ette :lol:

Peva
- nálunk tegnap 2 kaki is volt. Amúgy te bizti azért láttad kolbásznak, mert nem lapult még szét a pelenkában :lol: Nálunk is volt zöldes, bár nálunk alapból más kicsit amióta a vasat szedi :? De volt, hogy 2,5 napig nem volt kaki, aztán jött hirtelen kettő-három.

Én se sózok!!!
Talán ezért nem jött be ez a püré neki??? Bár szerintem a répa miatt egész jó íze lett, nem olyan semmilyen krumpli.

Clau
- én a fagyimeggyet úgy adtam, hogy felolvasztottam, majd kimagoztam (a miénk magos volt - ja és kukacos) és átnyomtam a fokhagymanyomón és így adtam.
Babauszit úgy csináld, ahogy nektek bejön, ha ez a hely nem, akkor keress másikat vagy tényleg várj a strandszezonig. Én is alig várom, bár kissé parázok a strandok gyerekmedencéjétől, de valamikor el kell kezdeni, nem?
Őszibarit nem adtam simán, hanem boltit ami almás. Sajna nincs barackunk és sütőtök se, abból is van már bolti és a sárgabarackból is, kipróbáljuk, aztán ha már lesz idény gyümi, akkor már adhatom bátran.

Tényleg, ki hová megy nyaralni a babával??? Van már terv???

Macianyu - te írtál a hitelről, nos nálunk a párom is bankos és ott veszi fel, dolgozói, aránylag jó és meg is kapja, ha sikerül ezt eladni, szóval a hitel miatt nem aggódunk (csak minden más miatt).

Veronika - jaj szegény Pálmi baba, rossz volt, mi? :cry: Talán megviselte ez a dolog és azért volt ilyen, nem??? Légzésfigyelő nekünk is be szokott néha riasztani, lehet, lemászott róla, ne aggódj!

Emmalena
- hú, nem semmi a műtét!!! De biztos rossz lehet, ha ilyen nagy, főleg a testedhez képest. Bár én meg mindig azon keseregtem magamban, hogy tök kicsi, 70 A, bezzeg most 80 C :lol:

Jaj, nem tudom folytatni, gyerek visong a habitapin, nem bír magával, ott térdepel (enyhe túlzással) :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


LKata - nálunk annyira aktív Lotti, hogy egész nap figyelnem kell rá, kiv. ha alszik!!! Azért is vettünk másik habitapit is, mert kiszedte belőle a kisebb részeket és azért nem ragasztottuk le a végén a hátulját, mert csomót bukik a hasalás miatt és lefolyik a réseken és úgy nem lehetne kitörölni rendesen. Amúgy meg állandóan lecsúszik a habitapiról és a parkettán köt ki vagy máshol, szóval figyelni kell rá. Ha nem tudok, mert a másik szobába kell lennem vagy konyhában vagy ugye néha vécére is kell menni... akkor beteszem a kiságyába!

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Lányos anyukák!!! Ettől a sapitól én teljesen elolvadtam. :D
http://www.meska.hu/ProductView/index/7088

Ildi, tényleg vicces a videó!

Lkata, felkapdostad Norbit, amikor így jelezte nemtetszését? A Suttogó erre is elég jókat javasol: odamenni, megnyugtatni, hogy itt vagy, de ezt meg ezt kell csinálnod, nem tudsz most vele játszani, ezért ezt vagy azt csinálja Norbi. Nekem ez nagyon jól bejön, Gergő fél órákat simán elvan egyedül.

Kép
szöszke
 
 


Ildi,
aranyos vagy, de szinte félóránként beriasztott, összesen 10-szer... egész éjszaka ez ment.
Maga a könnycsatorna átmosás nem volt csak 2 perc, persze sírt, viszont megtudtuk utána hogy felesleges volt, így viszont tényleg rossz :(

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Na mostmár nem húzom tovább, élménybeszámolok… :)

Teljesen jól sikerült a szülinapom, jó volt kimozdulni, persze kb 4-5x hazatelefonáltam, h mi újság van. Sztem Lilla észre sem vette, h elmentem, jókedvű volt, megitta szépen a fagyitejeket, meg evett jó nagy adagokat a bébiételekből is, aludt szépen, a sétát is végig aludta, amit nem szokott. Mi elmentünk a koncertre, én igaz annyira nem szeretem ezt a zenekart (copycon), de nem volt más, szombaton Pesten általában semmi reggae nincs. :( Na mind1, elvoltunk azért, de én komolyan mondom, h elkeseredtem…tele volt a hely kisfiúkkal, kislányokkal és hülye picsákkal. Sajnos ez már nem az az underground feeling, amit én annó megszerettem, teljesen divat lett a dolog. :( Persze tele a hely raszta hajú kisgyerekekkel, akik le merem fogadni azt sem tudják mi van a fejükön…mert ennek a hajnak jelentése van ám, nem csak viselet. Mind1. Jól megünnepeltük a szülinapjainkat (mert a barátnőm pasija is aznap született, olyannyira, hogy ha minden igaz, akkor 5 perccel vagyok idősebb nála :D). Ittam két pohár bort, ami teljesen a fejembe szállt, vicces volt. Mondjuk én sosem alkoholizáltam, volt, h 3 évig nem ittam egy kortyot sem, majd pár hónapig néha borozgattam, aztán tavaly január óta megint semmi. Amíg távol voltam, 3x fejtem, 500ml-t öntöttem ki a mosdóba… :? Ez azért nem érintett túl jól. Na de összeségében jó volt. :)

Marek!
Gratulálok, üdv a klubban! Örülök, h ti is moshatóztok. Remélem én is hozzásegítettelek azzal, h múltkor felhoztam a mamamit. :) Én kb 6hónapos terhes voltam, amikor már megvoltak a pelusaink, de mi csak 3 hónapos korában kezdtük élesben…és nem bántam meg. :) Kérünk majd színes Boripopsi fotót! :) És az új MT-ről is!!!

Peva!
Gratula a fogacskához! :) Kaki nálunk is szilárd, több is, tegnap asszem épp 3x volt.
Amikor én kicsi voltam, volt olyan tányérom, h alul volt egy réteg, amibe meleg vizet lehetett önteni, majd be kellett dugni, így biztonságosan melegen tartotta a kaját. Biztos most is van még ilyen, bár én nem nézegettem még, de nektek hasznos lehet.
Olyan pattintós üvegmelegítőt brendonban lehet kapni.

Bettyna!
Oké, akkor várom a véleményed, bár sztem én ma már megrendelem, úh majs közösen megtapasztaljuk. :D

LKata!
Sztem is több napon keresztül próbálgasd, egy alkalom után nem lehet levonni következtetést, Norbinak ez most teljesen új. Próbáld mondjuk egy hétig.
Lilla is sokkal sokkal aktívabb, mint volt…ő sokáig el van egyedül, nem sír, csak ha végleg elunta magát vagy álmos lett, akkor is nyüszi inkább, sírás ritkán.

Emmalena!
Nem akarod nekem adni a felesleget? :)

Nekem nemtom mi lesz a cicimmel. Korábban is a jobb egy picit nagyobb volt, aztán úgy alakult, h abban mindig dupla annyi tejcsi volt, mint a másikban, így most mégnagyobb a különbség, és teljesen kirepedezett, a másik is, de az csak kicsit. :( Szal katasztrófa. :(

Kérdés:
Szerintetek esténként bekenhetem ilyen bio oil nevezetű cuccal, ami elvileg elhalványítja a csíkokat? Eddig nem mertem, merthogy szopizik Lilla…de már kb 7-8 óra eltelne a kenegetés és a szopi között.
Na és van vknek vm tuti tippje egy tényleg jó csíkhalványító krémre? Megvenném a vichyt is, csak ahhoz azért drága, h ne használjon semmit. Tudtok róla vmt?

Veronika!
Sajnálom, remélem nem lesz semmi baj!

Clau!
Nekem sem tetszik a rubinos hozzáállás…

Szöszke!
Majd a hugicának te is vehetsz ilyeneket! :)

Ildi!
Nyaralásra még nincs terv, de a Balatonon van egy házunk, oda biztos lemegyünk majd 1-2x, meg jön Lilla velünk a reggae camp-re, 5 napra. Még nem tudom hogy oldjuk meg, de valszín viszünk babysittert (a szüleimet ezúttal nem kérem meg, csak 3an szeretnék menni apjával) és bérelünk egy szobát a városban, mert fesztiválra sátorozni még nem vinném…de nappal velünk lesz.
Ha úgy alakulna, már a tengerpartot is bevállalnám vele, de ez sztem idén most kimarad.

Mindjárt hozok képeket is…

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Na és a képek Mt-nkről és a kölcsön Beco próbáról... :) Koszos tükröt nem ér észrevenni...azóta már tiszta. :D

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Az új MT:
Kép
Kép

Bori mosható pelusban:
Kép
Kép
Kép

marek
 
 


Sziasztok!

Ismét jól lemaradva...
Még olvasni se nagyon tudtam jönni a héten!
Julcsi tiszta nyűgi!Alig alszik és csak nyűgösködik, sírdogál!
Csak a kezemben jó neki és az is inkább csak ha állok,járkálok vele!A babakocsiban is csak üvölt! :?
El is vittem dokihoz,aki azt mondta,h jön a foga!Persze én nem látok semmit,de állítólag feszes az ínye!
Vettem neki gélt meg panadolt meg homeos bogyót meg homeos kúpot aztán most szépen sorba kipróbálgatom mindet!
Most a panadol nagyjából segített!aztán majd meglátjuk...
Mindenesetre azt már látom,h a borostyán láncunk marad dísznek! :lol: De annak szép!Mindig meg van dícsérve! :D
Ja és már 4napja ismét csak cicizik,semmi más nem kell neki!
De hogy valami jót is írjak, ma reggel arra ébredtem,h hangosan azt mondogatja: babababababa!Olyan édes volt!Aztán többször is rákezdett ma!:D

Sensi,Marek nagyon jók a képek!!!Nagyon szépek az új hordozók!!!:D
És Marek,király a pelusotok!Már egy hete én is moshatózok és nagyon szeretem!

Na most hirtelen ennyi voltam majd igyekszek jönni!Remélem nemsokára lesz valami változás Julcsival,mert ez elég durva!Sajnálom szegénykét!
Vendég
 


Marek!
Tökjóóóó a mt-tok!!! Ez most ilyen nyári fajta, csak vászon bodyval vagy bélelt? Bori is nagyon vagány a pelusban! :) Ő már a legnagyobb álláson hordja? :shock: Arra figyelj, h a combinál ne legyen laza, és ne keseredj el, ha átázik, 3-4-5 kört menniük kell, mire jó nedvszívók lesznek!

Inez!
Jaj, nagyon sajnálom Julcsit, már az elején gondoltam, h a foga lesz, még mielőtt írtad. Remélem nem szenved túl sokáig!
Köszi a dicséretet! :) Kérünk tőled is pelusos képet! :) Na meg most lehet, h neked is jól jönne egy mt. :)

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok!!

L.Kata!
Köszi a dicsit! :lol: Te sem panaszkodhatsz! :lol: :lol:
nincs ötletem mit tehetnél, h nyugisabbak legyenek a napok.!
Milyen lett a salátafőzelék?? Hogy fogadta Norbi??

hiszti: vaaaaaaan :lol: :lol: feszíti magát, fetreng.... nekem már nem ujdonság, egyszer végigcsináltam. A legtöbben azt javasolják, h csendesen magyarázd el mi miért van, miért nem tudsz azonnal vele lenni, de valahogy nálam nem jött be.

L.Kata-Kata84!
Ti adtatok már spenótot a fiúknak?? hogyan ???

Clau!
Irigyellek a lagzi miatt!! :)

mirelit meggy: egy pillanatra forró vízbe és akkor könnyen lejön a héja. (ugyanezt csinálom a szilvával is, igaz a lényegesen könnyebb a méretei miatt).
A másik lehetőség felforralni a magozott meggyet és átpaszírozni...
Én egyenlőre héj nélkül adnám!!

Ildi!
Úgy tűnik ez az átlaghízás akkor mostanában. Már meg is nyugodtam :lol: :lol:

A rohambilis videó szenzációs, átküldtem "embörnek" is :)

Nyaralás?????? itthon négyesben. Nem futja idén nyaralásra az tuti.

Szöszke!
Ha 5-kor kel Konsti, akkor már nem alszik csak 8 óra körül. 5.30 ig elszopizgatunk+peluscsere. Utánna hancur az ágyunkban , legtöbbször Ábel is felébred, így négyesben. Apa 6:30 körül indul dolgozni, így reggel is jut egy kis idő egymásra.
Alapból koránekelő család vagyunk . :lol:

Gratu Gergő méretetihez!!

Sensi!
hetente 1,5 l ásványvizet iszik meg Ábel, a többi víz sima forrásvíz, ami szintén palackos. Valahogy az itteni csapvíz nem jött be, forralni pedig Ábelnek lusta vagyok. (napi akár 700ml-t is megiszik)

Köszi a dicsit!

az a fontos, h kicsit kikapcsolódtál!!!!!!

Marek!
Sok erőt Neked!
negyedelt őszibarit mirelitet a szegedi corában láttam egy hete. Volt szilva, meggy is.

csini a csajod!!!!!!

ADRI!
kitartás!!!!!

Csajok! ezt muszáj megmutatnom: :lol: :lol: :lol: ja és egy bónusz kép

Kép
Kép

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, mert megyünk Szegedre kontrollra. Alig várom, hogy meglássam a doktornő arcát, amikor mondom neki, hogy tápszer nélkül rendeződött a kaki... :lol: Remélem éjszaka termelt Bori, hogy tudjak vinni egy jó nagy rakás büdi mintát a doktornéninek. Ezeknek a gasztroenterológusoknak ez a perverziójuk... :shock: Eddig nem is volt gáz, mert az anyatejes kaki nem olyan büdi. De ezt a ht-s kakit már nem szívesen utaztatom... :lol: :lol: :lol:

Sensi
A ti hordozótok is csodaszép! Lilla szereti? Bori nagyon jól elvan benne, és ez az új sokkal puhább, mint a Liliputis, így könnyebb megkötni.
Jó, hogy mondod ezt a mosás dolgot, mert tegnap egy kicsit átáztunk, és megijedtem, hogy csak ennyit bír ki. Mondjuk tény, hogy akkor már elég sokat volt rajta, tehát nem csoda, hogy átázott, de azért az éjszakát nem mertem bevállalni.
A pisis pelust csak kiöblítem és úgy megy a vödörbe, vagy azt is át kell mosnom szappannal?

Adri
Ti hány mosható pelussal indítottatok? És milyet használsz?

Nyaralás
Belföldre szeretnénk menni. Jó lenne valami nyaralót kibérelni, ha esetleg van köztetek valaki és kiadja, szóljatok... Leginkább valami dimbes-dombos, hegyes környékre mennénk, de esetleg Balaton is megteszi.

Ivás
Bori tud a csőrös pohárból inni, de nem akar. Egy-egy korty csúszik le, a többit kiszívja és kiköpi. Inkább játékból szívja ki. Nem aggódok, mert most még leginkább szopizik, nálunk a HT elhanyagolható. Csak az üveges kajából eszik meg értékelhető mennyiséget. Legújabb szokása, hogy kapkod össze-vissza, belenyúl a szájába, meg a kanálba, ha meg adok valamit a kezébe, akkor azt rakja a szájába, úgy meg már nem fér mellé a kanál... :shock: Nem tudom, mikor fog normális mennyiségeket enni.. :roll:

Bori is nagyon aktív. Kicsi már neki a habtapi, lassan vehetek egy újabb adagot. Viszont egy ideig elvan egyedül, bár annyi ideig nem, hogy főzni tudjak. De ha ott vagyok mellette, akkor nagyon sokáig eljátszik, ami jó, mert így ki tudok vasalni, este meg tudok mellette olvasni, közben zenét hallgatunk, szóval nagyon király... :lol:

Peva
Nekem a barátnőm mondta (aki egyébként nagyon alapos, mindennek utánaolvas), hogy nem csak a répára kell figyelni (a nitrit miatt), hanem a céklára, és a zöld leveles cuccokra, mint a saláta, sóska, spenót. Így ezekből én majd üvegest fogok adni, ha találok valahol biot, mert nálunk elég gyér a választék. Na majd Szegeden körülnézek.

Mindenkinek gratula a foghoz, térdeléshez, kutyázáshoz!
Én viszont szeretném megalapítani a fogatlanok klubját. Valaki csatlakozik esetleg? :lol:

Szöszek
Látom te is megtaláltad a Meskát! Ezek a dolgok fertőznek... :lol:

Zsuzsu
Régebben írtad, hogy kisebbre cserélitek a házat. Jól emlékszem? És ez komoly? És hova akartok költözni? Gondolom maradnátok Szeged környékén apa munkahelye miatt.

Clau
Úszás - ez a hozzáállás nekem se jön be. Egy babával nem ennyire kiszámítható az élet. Mi Kecskemétre járunk, és ott egyénileg foglalkozik a nő a babákkal. Ez azért jó, mert ha kimarad egy-két alkalom, akkor is ott tudja folytatni, ahol abbahagyta. Mondjuk Katáéknak nem jött be a hely, ők is ott voltak kétszer.

Ahhoz képest, hogy csak pár sort akartam... :roll: Bori még alszik, apa tanít, úgyhogy nem indulunk mostanában. Remélem ott lesz még a doki amikor odaérünk...
:roll:

marek
 
 


Dorka éjjel sírt, de elég volt hátsimi, nem vettem ki, pillanat alatt visszaaludt. Talán rossz álom? Vagy csak ellenőrzés. :wink:

Sensie! Jó, hogy ki tudtál kapcsolódni és Lillus jól elvolt nélküled. Igazi nagylány már ő is!

Marek! Bori aztán vasgyúró - mennyi most a súlyotok? Derekad hogy bírja a MT-t? Én megérzem esténként, ha kendőben megyünk vásárolni...
Bár te tornázol is, és a nettó (baba nélküli) súlyod kb. 20 kilóval kevesebb. :oops: irigy-irigy

Mellek: ne is mondjátok, tegnap felptóbáltam egyik farmer ruhámat, a hasamon összejött (vagyis hátul a cipzár), tiszta boldog voltam, de felérve a cickók mögé esélytelen lett. :cry:
Be kell szerezni 1-2 rucit, mert ennyit gyorsan nem fogok fogyni (főleg nem a hátamról/cicimről). És nem túl nagyok, de van egy olyan érzésem, hogy lógni fognak szoptatás után. Majd meglátjuk.

Adri! Fogak miatt nálunk is háttérbe szorultak a szilárd kaják! Nálunk ennyi nyafi nem volt, csak este pici, a fogat véletlenül vettem észre...nekünk is van láncunk. :lol:
Ki kell tenni a napra néha ám!

LKata! Dorka sincs el magában, magyarázás sem jött be (40 perc üvöltés a rekord, akkor is azért hagyta abba, mert végeztem és visszamentem hozzá). Én viszem magammal, etetőszékből nézi a főzést - kezében habverő (imádja, jó hideg az ínynek), fakanál, flakon, stb. Ez van. Magyarázhatok neki, én max. este hagyom sírni, ha nem alszik el csendben vagy cicin.

Meggy: én héjastul turmixoltam, semmi baj nem lett - vagy 7-8-szor ettünk már.

Mozgás: Dokra még csak fordul, nem kúszik/mászik. Gondolom nálunk 2-3 hetes késés lesz ezzel is, de nem baj. Imádom így is!

Zsu! Fiaid nem semmik! Ábi ezt tőletek látta? :lol: Konsti is nagyon ügyes!

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


és természetesen hiszti van - könnyek, ordítás, Anya felvesz kacagás. ne mondja senki, hogy ez nem hiszti

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Sziasztok!
Babahiszti: szerintem ebben a korban még nincs. Ha elképzelem, hogy csak annyi funkcióm van, mint gyermekemnek, nem is igazán látok más lehetőséget az adott probléma megoldására, mint a sírást. Mivel még nem tudnak menni, csak úgy jutnak valahova, ha én, mint szülő odaviszem. Ha éhes, akkor eszik, ha én adok neki. Ha a másik játékot akarja, akkor nekem kell odaadni. Vekerdy bácsi műsorát néztem a múlt héten: azt mondta, hogy a gyerekek 2 éves korukig megtanulják, hogy ha a szülők nem foglalkoznaka sírásukkal, akkor nem is érdemes jelezniük. Igaz ebben az esetben szorongó gyermek válik belőlük. Félre ne érts, felkapkodni szerintem sem kell, de a sírásnak mindig oka van. Nekem tartósan SOHA sem bőgött Zengő, mert előbb utóbb mindig rájöttünk, mi a baja. Az, hoyg nem tetszik neki, ha egyedül hagyod, szerintem az is normális. Én úgy oldom meg, hogy vagy kiviszem magammal a konyhába mózesben, vagy hordozóban, vagy úgy rakom az ágyra, hogy rám lásson. Néha odamegyek hozzá megsimogatom, beszélek hozzá, és ennyi. Egyedül nem is szabad hagyni szerintem, mert példul azt sem tudhatjuk, mikor csinál olyat, amit eddig még sosem. Nekem egyébként az is bejött, hogy tartós rosszkedv esetén kicsit megtornáztatom- utána megint tetszik neki a régi csörgő, labda,stb. :)
M.

macianyu
 
 


Bocsi, hogy megint "linkelek", de ez nagyon édes, végigröhögtem és valszeg az anyuka is :lol:

http://www.youtube.com/watch?v=AYt31nQa ... re=related

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltüntem tegnap leszettek egy szemölcsöt a szemhélyamról és ez miatt nem voltam :oops:

Nagyon szépek a Mei-taimok és persze anyukák és babák is :!: :!: :!:

Marek!Te olyan vékony vagy,hogy tűbe lehetne fűzni!!!!Jól látom lila akác van a kertetekbe?nekünk a balloszögi úszás jobban bejön és úgyan az a nő tartja :D

Zsuzsu!Én már adtam soskát de nem aratot nagy sikert :? Nagyon édes Ábel ahogy bilin olvas :lol: :lol: (mint a nagyok)Konsti is nagyon ügyes.Te fiaid egy szobába vannak?

LKata!Nálunk más a helyzet mert Zsófival bármeddig elvannak és én tudok főzni így.Én már engedem hagy mászon sokat kell felmosni de tegnap pl a babakocsi kerekét nyalogatta mire bementem a szobába :shock: Na de se baj kicsit megmostam a száját de mindig letisztitjuk a kocsit :lol: Csak annyira sokat mászik,hogy az alvás szó szerint beájulásal megy :lol:


Veronika!Én amikor elhagytuk a cicit már csak reggel és este adok tápit Zsebinek valahogy én úgy voltam vele ha már nincs tej legyen friss zöldség,gyümölcs.

Peva!Gratulálok a foghoz!!!!! :wink:

Adri!Nyugi nálunk is volt,hogy mondjuk 1hétig szinte csak nurofennel aludt mert 10percenként úgy felsírt,hogy össze szaladt a ház :? Ha magadra "kötöd"úgy se jó?Csak,hogy nehogy felszokjon a fogzás miatt.Ti miket esztek már?

Emmaléna!Nagyon drága egy ilyen mütét?Majd ha kész lesz az "új"ciciz ragsz képet?

Szöszke!Mikor kezdödik a vizsga időszak?Ti miket esztek már?

Nyaralás:Mi ha minden jól megy nyáron kezdünk építkezni(ámen)ez miatt nyaralás idén nem nagyon lesz csak max Tőserdőbe hétvégékre és augusztusba Balcsira mert megigértük tavaly Zsófinak ha meg lesz Zsebi minden évben elmegyünk a camping találkozora balcsira :lol:

Napirend:
6:30-7körül ébredés
7:30-kor reggeli
8-9között(néha csúszva)alvás(max 1óra)
utána játszás
11:30ebéd főzelék
12-14-ig déli alvás
15:00 vagy 15:30(ébredéstől függ)uzsona
utána séta és játszóterezés(ilynekor néha alszik egy fél órát)
19:00 vacsi(tejpép vagy főzelék)
játszás,apázás
20:30fürdés
21körül már alvás
22:15álometetés[/b]

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Kata!

Magyon drága egy ilyen műtét, 850 ezer Ft, ami nekünk totál elérhetetlen lenne.De a doki az anyukám ismerőse és erre való tekintettel vagy kegyeleti okokból(nem tom)megcsinálja 300 ezerért.Én meg kihasználom, mert 850 ezer ftot soha nem tudnánk erre szánni.

Pelenkázás:
Én úgy csináltam már Ábinál is, hogy megfigyelem mi az a tárgy amit nagyon nagyon óhajt a gyermek megkapni.Általában ez nem játék hanem telefon, fakanál stb.És ezeket a tárgyakat csak pelenkázáskor kapja meg.Így sem ábi sem Emma nem forgolódott/forgolódik pelenkázás alatt.Fekszenek nyugodtan és örülnek a zsákmánynak:-)

Marek!

Szupi a hordozó!!!!!!!!!!És Bori nagyon de nagyon cukiiiii..

Lányok!
Már mindenki volt a 6 hónapos citológián?Én tegnap voltam, vittem magammal Emmát is.Persze a sok kis terhes a dokimnál üveges szemmel sasolt:-) Tisztára ezt csináltam én is annak idején.
Megbeszéltük a spirált is.Én már nem szeretném magam hormonnal tömni, a naptáros módszerhez én gyáva vagyok, a többi lehetőség pedig nem éppen a spontán intimitást teszi lehetővé.Szóval marad a spirál.Ábi előtt volt már nekem, mikor vizsgálták a vérem, hogy örököltem-e a mellrák génjét, addig nem lehetett tablettát szednem.Akkor eléggé fájt a spirál felhelyezése, azt mondta a dokim, most szülés után jóval lazábbak a dologok, nem fog fájni.Remélem...
emmalena
 
 


Sziasztok!

Előkerültünk :)
"Mindenhol voltunk és hol nem voltunk, itt, meg ahol a madár se jár..." az utóbbi néhány hétben, úgyhogy nem tudtam jönni. Rengeteg minden történt velünk. Voltunk dédszülőket látogatni Palotáson meg Geszteréden, kibújt 2 fogunk, Dunakeszire fogunk költözni majd egyszer, nem nyertünk a lottón ( megint :( ), vettünk etetőszéket... dióéjban asszem ennyi.

Most megyek visszaolvasni valahonnan...

linhbaba
 
 


Sensi: így utólag is Boldog Szülinapot!!!! ZP-be meg mostmár tényleg csak kis nyikhajok járnak :(
Tök jó a Mei Tai-otok!!!

Peva : Gratula a fogacskához!! Nektek hogy vált be a lánc? Marcinak a fogzását csak úgy vettem észre, hogy szokta rágcsálni az ujjamat és éles szélt éreztem :D

Marek: nagyon jó a Mei Tai-otok (ez is) és nagyon csini Bori a coolababy-ben! :) Én is ezekkel kezdtem (Nymalac tanácsára), most viszont már bumgeniust használok ( marha drága... :( ), igaz még csak 2 van, mert apránként szerzem be őket...
Olgát nagyon sajnálom :(. Én a szeretett kutyámat babézia-fertőzés miatt vesztettem el :( :( borzasztó volt, tudom mit érzel.

Zsuzsu: ez a bilin olvasós kép óriási!!!! Konsti is szuperügyes már! :)

Látom a HT-t már (szinte) mindenki elkezdte. Tegnap én is csináltam Marcinak almapürét, de nem nagyon kamázta szegénykém, öklendezett tőle :(

Mozgás: Marcica mindkét irányba stabilan fordul, négykézláb állva rugózik és bár még csak hátrafele halad, olyan mint a villám. Leteszem valahol és mire visszanézek már egész máshol egyész máshogy van. Eszeveszetten pakol is a kis fickó, a kis asztalunkból az újságokat szerterakja meg megenné. Nem győzök ugrani, nehogy véletlenül egy kis újságpapírt megegyen a kicsim.

Apa és a gép: szegény uram tegnap előtt véletlenül teljesen leortotta a gépünket :( elveszett Marci összes fotója, videója :( Szegénykém le volt törve mint a bili füle...
Egyébként én azért írok mindig csak napközben, mert ahogy apa hazajön, övé a gép.

Úszás: mi még mindig nem voltunk, mert minden szombatunk foglalt :( máskor meg nem tudnánk menni, mert szeretném ha apa is ott lenne, de ő meg ugye dolgozik... nehéz ezt leszervezni

Napirend: hát nekünk még mindig nincsen... eddig azt hittem van, de pont 2 napja váltottunk ritmust

Na, még olvasok vissza, amíg lehet.

linhbaba
 
 


marek: nagyon sajnállom a kutyusodat. mi lett vele? nekem tavaly halt meg 2 kutyusom és nagyon megsiratttam öket /lehet, hogy még emlékeztek rá, pocakos koromban tötént/
jó az új MT és a mosható pelus is nagyon csini :lol: . nagyon vékony vagy, látni, hogy rajtad egy kg felesleg sincs. ez miatt egy kicsit irigy vagyok :oops: :oops:
mi csatlakozunk a fogatlanok klubbjához :wink:

emmalena: sajnállom a mellmütétet :cry: belegondolni is félelmetes és milyen drága :roll: :?
nekem azt mondta a dokim, hogy elég ha csak 1 éves citológiára megyek.

sensi: a te MT-od is jól néz ki.örülök, hogy jól érezted magad és egy kicsit kikapcsolódtál.

[b]zsuzsu
: ez a gyerek tipikus pasi. wc-n ülve olvas :roll: :wink:

ha valakinek van jó tippje a pluszz kilók leadására, irja meg. rajtam még minidg van +13 :oops: :oops: :?
föleg fenék, comb meg egy kis has :roll:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


ma betöltöttük a fél éves kort :lol: . szinte hihetetlen, hogy repül az idö.
hivatalossan is megkezdhetjük a HT-t, eddig vártam most meg egy kicsit tartok töle. külön fözni, hozzávalókat keresni, variálni......
és ráadásul itt már mindenki fényévekre van tölünk. :roll:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Bettyna: Szabi nagyon édes ahogy dumál!!!! A talira viszont lehet hogy nem tudunk menni... Apának ugyanis Kecskeméten lesz meccse (reméltem, hogy Tatabánya lesz és akkor tutira mentünk volna) és ilyenkor az övé a kocsi. Megpróbálok autót szerezni... Leginkább azért is szólok, mert így nem biztos hogy le tudom vinni Nymalacékat :(

Éva: Áron nagy hintázós!!! Remélem Zolika meggyógyult már!!

Víz: én sima forralt vizet adok Marcinak, hogy immunizálódjon :)

Kopaszi-gát: mi pont a szülés előtti napon voltunk ott utoljára :) és elhatároztuk, hogy majd visszajövünk babakocsit tologatni! Nagyon szép, kultúrált park! Csak messze van...

linhbaba
 
 


Timi: [b]Gratula a fél évetekhez!!!![/b] :) :)

A diétás tipp engem is érdekelne, de félek, hogy megint el fog apadni a tejem miatta... :(

Láttam volt fluor a téma. Még anno közegészségtanból tanultam, hogy vannak olyan ásványvizek (talán a margitszigeti, de nem biztos), amiknek a fluor-tartalma magasabb a megengedettnél! Ha jól emlékszem 5mg/l a határérték. A túl magas érték fogzománc és csontproblémákat okozhat. Szóval erre érdemes odafigyelni.

Fütyi: az a fehér "trutyi" az ún. smegma, aminek sok funkciója van, de lényeg az, hogy néha persze kell tisztítani a kukit. Én úgy szoktam, hogy 2-3 naponta óvatosan hátrahúzom a bőrt és finoman popsitörlővel megtörlöm. Szerintem az olajozás nem jó, a kamillateázás meg csak szárítja, és ha nincs gyulladásban, akkor felesleges rendszeresen kamillázni. Persze ha piros, akkor 1-2 napig érdemes.

Remélem sikerült (majdnem) mindent pótolnom!!!! :)

Szép napot mondenkinek!

linhbaba
 
 


Köszi a véleményeket, tanácsokat!

Szöszke...nem hinném hogy elkényeztettem Norbit,olvastam a Suttogót mikor 4 hónapos volt,
próbáltam betaertani mindent. Nem kapkodtam fel ha nyöszörgött, de nem is hagytam sírni soha.
Ágyhoz léptem, megvígasztaltam, ennyi. Most mégis olyan mint aki el lett rontva! :roll: :(

Peva...ugye, hogy van hiszti? Én is ezt mondom, szerintem ezek a fél évesek már nagy huligánok! :wink:
Norbi is ezt csinálja, az ágyban bömböl, ha kiveszem meg vigyorog. :shock: :?
Néha még könny se jön a szeméből úgy ordít! :roll:

Zsuzsu..nagyon édes Ábel! :lol: Igazi férfi!
Konsti nagyon ügyi hogy így próbálkozik, tegnap Norbi is felemelte magát egy pillanatra négykézláb! :shock: :D

Salátafőzelék...bevállt! :D Ízlett neki, próbáljátok ki! :D
Spenótot még nem adtam...majd 7 hós kortól!

Sensi, Marek...nagyon csini az MT! :lol: Édesek a képek!

Most én is kaptam kölcsön egy Kengurut! :D
Van valakinek Kenguruja????
A nagymamával küldték el nekem , így nem mutatták meg hogy kell felvenni! :oops: :( Ciki, de nem igazán tudom mit -hová csatolok???
A kengurut hason hordják gonolom, azért kenguru, nem?
Most ahogy felpróbáltam a hasamra,
a kicsi hassal felém van és a hátát támasztja a Kenguru kemény fala. :wink: gondolom így kell :roll:
Nem tudnátok feltenni egy Kenguru hordozós képet????
Na most biztos totál hülyének tartotok hogy ilyet nem tudok, :oops: :oops: :oops:
de én még nem láttam Kengurus hordozót közelről, csak ilyen Tei mait, vagy kendőt. :oops:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Norbika rombol!
Kép
Így feltérdelt négykézláb (bocsi kissé homályos , gyorasn kellett elkapnom a pillanatot)
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Ildi...video :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Na, mennem kell főzni! Pussz!

Ja, azt nem is írtam, hogy ma is 5-kor keltünk! :( Nagyon éhes volt, pedig a Midibé szép álmokat kapta este.
Lehet napközben növelnem kell az adagját?

Majd akkor légyszi mutassatok nekem Kengurus képet, nem ám kiröhögnek az utcán? :oops: :D
Vagy nézzem meg a neten? Talán ott van ilyen használati info, ugye?
Na, mindegy azért ha nem fáradtság....köszi!

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Zsuzsu!
Ábi haláli és Konsti is tök ügyes!

Marek!
Remélem kapott a dokinéni egy adag büdi kakit! :)
Köszi a dicséretet! Hát, egy ideig jól elvan elöl, de a hátihordit jobban szereti, első próbálkozás alatt egy bő órát volt benne, és aludt is 20percet. De ezt még csak Nymalac Becojával merem, a sima mt-vel nem merem még hátra kötni. De én szeretném elöl hordozni, amíg tudom, úh gyakoroljuk szorgalmasan, h szokja. :) Mindenesetre én még mindig valakivel, és babakocsival együtt megyek sétálni, ha SOS lenne.
A pisis pelust én csak vízzel öblítem, a kakisat mosom házi szappannal. Ha kifolyik, próbáld meg kisebbre venni, amennyire Bori engedi. De a mosás is segít majd.
Megkérdezem, h mi kiadnánk-e a nyaralót, oké? Révfülöpön van, északi part. Csendes, zsákutca, de kb 15perc a strand.
Ne aggódj a ht miatt, amíg van mit szopiznia, mindegy, h mikor eszik majd rendesen, ráérez majd ő is.

Peva!
Én is ettől félek! :( (cicik)
Tökjó, h ilyen könnyen vettétek a fogas akadályokat. :)

Macianyu!
Igazad van abban, amit írsz, de sztem az, amikor valamiért nem tudod kielégíteni az igényét (mert mondjuk könyékig benne vagy a főzésben vagy bármi), akkor nem tetszik nekik, és az hiszti. Bár nálunk sincs, néha nyüszi, ha álmos vagy unatkozik, vagy nagyon kéne neki vm és nem éri el. A pihiszékben szokott csak méltatlankodni, ha ki akar jönni, de ott csak eszik, és én is ott ülök mellette.

Ildi!
Video :D:D Lilla is szokott néha hasonlókat csinálni, olyat amikor berreg a kissrác (vagy kislány?). Meg az a legjobb, mikor evés közben teljesen lefeszíti a fejét, felnyomódik a pofija, csík lesz a szeme, és olyan, mint egy kis hörcsög. :D

Kata!
Babakocsi kerék. :D:D

Emmalena!
Jófej akkor a dokibácsi, és így is nagyon drága. :? Ez a zsákmányosdi nálunk is működik egy darabig, csak az a baj, h Lilla mindent eldob 10mp után, így egy idő után megunom, és küzdünk. :D
Én nem voltam ilyen 6hós vizsgálaton, még a 6hetesen sem. :D Kint nem divat, ahogy terhesség alatt sem volt egy belső vizsgálat sem. Azért el akarok menni nemsokára, h biztos minden ok-e.

Linh!
Köszi! :) Juuuuj, apa, számítógép… :( Én napokig nem nyugodtam, amikor kb 600 londoni nyaralós képünk elveszett, amikor tavaly kint volt nálunk a családom. Meg kb 50 a tavalyi reggae campről. Lilla képei asszem még érzékenyebben érintenének…próbáld körbe emailezni az ismerősöket, akiknek küldtél képeket, h legalább azokat küldjék el nektek.
Én tudok neked bumgeniust hozni, minimum 500ft-tal olcsóbban, mint itthon. Nem mondta Nymalac? Május elején lesz egy rendelésem…kérsz? Mi is bg-t használunk főleg egyébként, 10db van belőle.
Gratula Marci tudományaihoz! :)

Timi!
Köszi! :)
Én az úszást ajánlanám fogyózásra. Az kardio mozgás, tehát fogyaszt, nem izmot épít, és minden porcikádat megmozgatja. Az izomerősítő tornákkal az a baj, h ha a feleslegre izmot építesz, akkor még vastagabb lesz az a rész, amit épp csökkenteni szeretnél. Úh én is óvatosan fogok bánni a béres alexandra dvd-vel, először is majd megnézem, h milyen. És rá kéne vennem magam az úszásra, csak nekem kicsit nyűgös a hajam miatt. :? Nálunk most jóideje kifogyott az elem a mérlegből, úh nem tudom mi a helyzet, legutóbb +14kg volt rajtam (kb egy hónapja), de azóta talán fogytam 2kg-t mondjuk.
Gratula a fél éves Sanyikához! Ne aggódj a ht miatt, menni fog, és örülj neki, h csak most kezditek, irigykedem emiatt!!! Mi is majd csak jövő héten kezdenénk, ha a terveim szerint alakulnak a dolgok. :?

LKata!
Neked is köszi a dicséretet!
A kengurut ugyanúgy kell felvenni, mint a mei tai-t. A gyerek feléd néz. De írd meg sztem, h pontosan milyen fajta a tiétek, és hátha tud vk feltenni olyat, mert a csatolás sztem majdnem mindegyiknél különböző kicsit. Az is jó ötlet pl, ha google-ba beírod a pontos nevét, és a képkeresésre kattintasz, nem a weblap keresésre.
Aranyosak a képek, tök ügyes Norbi, h így kinyomja magát!

Reggel Lilla nem aludt rendesen, pedig még soha nem csinált ilyet. Kiakasztott egy kicsit, mert én meg nagyon álmos voltam. :? Felkelt kb 6.45-kor, elvolt kb 20 percet, szopi, aztán letettem, persze már a nagyágyban felébredt, és csak játszott és nyüszögött…valamikor nagy nehezen elaludt, kb 20 percre, és folytatta tovább. 9.15kor megkönyörültem rajta, és kivettem.

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Lkata, babahordozó kép
http://bebibolt.hu/bababolt/images/CHITikenguru_LRG.jpg

Nem gondoltam, hogy elkényezteted Norbit, tudom, hogy olvastad a Suttogót. :)
Ne feledd, hogy a fiúgyerekek sokkal másabbak, kezdeményezőbbek, akaratosabbak...ezért szerettem volna lányt elsőre, hogy ne legyen túl nagy trauma. Remélem, megadatik majd, hogy lányom is legyen. Ez a kis csibész Gergő eléggé megdolgozta a házasságunkat.

Citológia: ne halogassátok! Minimum évente egyszer menjetek el, de ha lehet, félévente! Fizeti a TB.
Nekem 3 havonta kell járnom. :cry:

Marek, csatlakozom a fogatlan klubhoz. :D

Linh,Timi csatlakozom a "még nem táplálok hozzá" klubhoz. :D

Kata 84, vizsgaidőszak május közepétől lesz, de szerencsére addig majdnem készen is leszek a vállalásaimmal.

Zsuzsu,
a forrásvíz nagyon jó! Igazi forrásból? Gödöllő mellett van egy "Petőfi forrás" nevezetű hely, ahonnan régebben hoztunk vizet.
sz.veronika, homeóztok? Mert akkor van ötletem a könnycsatorna bajokra. :) Már régebbn közzétettem, és segített valakinek (talán Borkabynak?).

Sensi, Marek, nagyon szépek a MT-ok. Tőletek meg szokták kérdezni, hogy a baba kisfiú vagy kislány???? Tőlem szinte mindig. :evil: Tiszta kékben van a gyerek, de azért megkérdik. :shock:

Kép
szöszke
 
 


Sensi: igen, tudom. Olvastam a mamamin is a topikodat, csak aztán apa szólt, hogy egészségpénztárral el tudjuk számoltatni a pelusokat, szóval nekem most olyan hely kell, ahol számlát tudok kérni. És havonta csak 1 pelust tudok elszámoltatni :(, mert csak annyi a keret. Különben már rendeltem volna mert nagy amazonos/ebayes vagyok :D Azért köszi!!!! :)

Szöszke: na igen :) mi vagyunk a hónapvégi babások :) Marci nemére akkor kérdeztek rá egyetlen egyszer, amikor annyira pasisan volt felöltözve, hogy nem lehetett eltéveszteni (szerintem) - farmer, zöld kockás ing, rajta zöld pulcsi :D

LKata: milyen kenguru? mert én max BabyBjörn-ben tudok segíteni...

linhbaba
 
 


Sziasztok!

Nekem is babyBjörn kengurum van én nagyon szeretem, de itt a fórum úgy látom, hogy MT párti lett. Nekem van kendőm is de a kengurut sokkal gyorsabb és könnyebb használni.

Képzeljétek az én kis drágám négykézláb hintázik és ami a legviccesebb tud vetődni, csak szegény azt nem tudja még , hogy kemény a fal. :lol: :cry:

Igen tőlem meg szokták kérdezni, hogy fiú vagy lány pedig csak fiús ruhái vannak és én azt szoktam mondani, hogy lány. :lol: :lol:

Majd teszek fel képet utoljára mibe volt mikor ezt kérdezték tőlem.

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Köszi lányok a segítséget, akkor jól vettem fel! :lol:
Az én kengurum 4 baby nevű..nem igazán ismerem ezt a márkát.
De masszívnak tűnik. Azt sem tudom hány kg-ot bír el? :roll:
Szöszke..köszi, pont ilyen csatt van az enyémen is mint amilyen a képen.

Tücsök...rég voltál, mi van veletk?Gratulálok a hintázáshoz, nagyon ügyi
:D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Így nézünk ki :lol: Jól vettem fel remélem. :oops:
Engem ne nézzetek borzalmasan nézek ki, épp fürdőszobát sikáltam az előbb. :roll:
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!!!
Voltunk Szegeden, többet nem kell menni, csak ha esetleg gond van, de miért is lenne... :lol: Mondtam a doktornőnek, hogy teljesen rendben vagyunk, és mondtam azt is, hogy mivel gyógyítottam meg. Mondta, hogy jól tettem, hogy adtam neki Pro Gastrot. Csak azt nem értem, ha annyira jól tettem, akkor ő miért nem ajánlotta. Bezzeg a tápszerre rá akart beszélni. :twisted: Amúgy tök rendes volt, meg minden, csak ez a része fura a dolgnak...

Ja, egy csomót vártunk, ráadásul alvásidő volt, ráadásul anyós, aki eddig kb. 5-ször találkozott Borival eljött segíteni. :roll: Remek móka volt! Kivette a kezemből a gyereket, hogy akkor ő most babázik. Én meg nem adtam, mert ha babázni akar, akkor jöjjön el hozzánk, de ne a kórház folyosóján akarjon megismerkedni az unokájával, mert ha Bori elkezd sírni, akkor mit csinálok vele . Többször is elvette tőlem Borit, én meg mindig visszavettem. Asszem a körülöttünk lévő emberek észrevették, hogy itt valami hatalmi harc folyik... :lol: A legjobb az volt, amikor Bori elálmosodott, és magamra kötöttem, hogy elaludjon. Odamegyek hozzá, lóg rajtam a gyerek, erre nyúl érte, hogy majd ő sétál vele. Naná, hogy zengjen a ház a fáradt gyerektől... :twisted: Mondtam, hogy most altatom. Öt perc múlva mondta gúnyosan, , hogy "nem is alszik"... Ne tudjátok meg! Füstölt a fejem, úgyhogy mentem egy kört, hogy ne szóljak be, meg közben megbeszéltem Borival, hogy most sürgősen el kell aludnia, hogy nekem legyen igazam. Mire visszaértem anyóshoz, Bori aludt.... :lol: :lol: :lol:
Egyébként se értem ezt a dolgot. Nem igaz, hogy nem tudja, hogy egy hat hónapos gyerek nem szereti (legalábbis az enyém nem), ha kézben van. Neki az a jó, ha beszélnek hozzá, és szórakoztatják (ha már nem fekhet a földön, és nem foroghat). De anyósomnak az nem felelt meg, hogy ott volt a gyerek mellette, lehetett volna vele dumálni, meg bábozni, meg mondókázni, meg bármit. Nem... sétálni akar vele, amit én sose csináltam Borival, mert tudtam, hogy ehhez én gyenge vagyok.
Szóval kiakadtam. Jó hogy eljött, mert legalább nem lopták el a cuccainkat, amíg én sétálgattam a folyosón, meg így legalább nem azon idegeskedtem, hogy mennyit kell várni, hanem azon, hogy miért nem hagyja békén a gyereket. :evil:
Bocs, hogy ilyen sokat írtam erről, de tényleg nagyon kiakadtam. Két hónapja hívom, hogy jöjjön el hozzánk. Nem jött. Akkor meg ne tegyen nekem szemrehányást, hogy nem ismeri meg a gyerek. :twisted:

LKata
Én még nem láttam ilyen kengurut, meg a google se ad képet róla (legalábbis olyat nem, ahol benne van a baba), de nekem ott az oldalán olyan fura. Ott van rajta egy csomó? :roll: Amúgy valahogy így kell állnia, de azt ott nem értem... :oops:

Nekem is mondták, már, hogy "de szép kisfiú", úgy, hogy Borin még a zokni is rózsaszín volt... :shock: Ja, és ha kérdezik, én is azt mondom, hogy fiú... csak anyuka Barbi babát csinál belőle.... :lol:

Sensi
Nekem is ez a bajom a háti hordozással. Én általában egyedül vagyok, és el sem tudom képzelni, hogy mit csinálnék, ha Bori elkezdeni sírni. Még levenni se tudnám a hátamról, mert ahhoz vagy segítség kell, vagy egy fotel. Mondjuk már kitaláltam, hogy keresnék egy jó füves részt, letérdelnék, ill. majdnem feküdnék, és úgy le tudnám venni. :lol: :lol: :lol: Az emberek meg néznének, hogy mit fetreng ez a csaj a fűben... :lol: De most komolyan... Ezt mások hogy oldják meg? Még a cumit se tudom a szájába rakni, ha egyedül vagyok. Márpedig én egyedül vagyok.

LKata
Jó ez a fekvőtámasz!

Timi
Plussz kilók... :roll: Passzolom. Nekem csak a hasam nagy, de az annyira, hogy még mindig meg szokták tőlem kérdezni, hogy jön e a következő baba... :roll: :lol: :lol:
Mondjuk nekem van tuti tippem a fogyásra, de azt senki nem vállaja be, csak ha cukorbeteg és ráadásul a gyereke allergiás egy csomó dologra... Szóval ezt most nem írnám le. Úgyhogy légyszi ne irigykedjetek, hanem örüljetek, hogy megehettek egy szelet sajtot, ha kedvetek van, vagy egy szelet krémest, vagy amikor úgy tartja kedvetek, akkor két alma helyett hármat, mert én még ezt sem tehetem meg... :roll: Viszont a bébidesszert után újabb felfedezést tettem. A Holle rizspép majdnem olyan, mint a tejbegríz, úgyhogy ez is ott lesz az étrendemben... :lol: :lol: :lol:

Képzeljétek, ma elmentünk vendéglőbe, és alig találtam valamit, amit ehetnék. Minden panírozva volt, vagy sajtos volt. Végül kénytelen voltam cigánypecsenyét enni, mert más nem találtam, amiben nem volt tojás, vagy tejtermék. Ilyenkor mondjuk elég car... :roll:

Már megint fosom a szót. Szegények! Szerintem az én hozzászólásaimat már mindenki átugorja, mert nincs kedve ennyit olvasni... :roll:
Befogom...megyek fejni...

:arrow:

marek
 
 


Marek, én nagyon élvezem a hozzászólásaidat! :D
Anyósod milyen messzire lakik tőletek? Korábban írtad, hogy a temetőbe sem jár ki. :cry:
De Borihoz miért nem jár látogatni? A férjed meg ő kijönnek egymással?

Szerintem leírhatnád a diétádat! Én lehet, hogy kísérleti jelleggel kipróbálnám, mert a tejet nem apasztja, fogynom viszont sürgősen kellene. Végülis kitolás a férjemmel, hogy elvett egy csinos nőt, és most egy kissé lompos anyukával él. :shock: :D

Lkata, nagyon klassz a kenguru! Norbika eléggé csodálkozva szemlélődött benne. :)

Kép
szöszke
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?