Én most megint csak "beszólok"!
:D
Végül meglett a lista és be is vásároltunk. Csak nem mertem több boltba is bemenni, annyira meleg volt, és féltettem a vásrolt hűtött árukat, nehogy a csomagtartóban megbuggyanjanak. Pedig kellett volna még dolgokat venni...
Anyakönyvi: meg kell kérdezni a kórházban. Van, ahol 300 napot van, ahol 30 napot mondanak. Ott kell intézni, ahol házasodtatok. Mi csak 4. alkalommal váltottuk ki, de az is felesleges volt (abban a kerületben szültem Bp-n, ahol házasodtunk, így nem kellett kikérni, csak 4. alkalommal úgy volt, hogy más kerületben fogok, de aztán mégis visszamentem az előző kórházba). AMúgy poénos, hogy ilyenek miatt egyszerre több házassági kivonatunk is van itthon...
:D Igaz valamelyiknek több születési anyakönyve is, mert épp egy hivatal rajta ült az eredetin (MÁK?), amikor kellett sürgősen valamilyen ügyintézéshez, és ki kellett váltanunk egy újat.
Ja, és igen, minden szülésnél be kell mutatni és mindig frisset!
Erika!
Pedig a lepény tuti nem vándorol ennyit, valamelyik vagy elnézte, vagy rosszul mondta. Kérdés, mit értett a doki "lenten", mert esetleg ő is a méhfeneket, azaz a fundust értette...
És érezted, hogy keresztbefordul? Változott a pocid?
(Húúú, nem szeretném, ha Dóra az elmúlt 7 hétben valamikor fenekére fordult volna... Azt érzem, hogy függőlegesen van.)
Móka!
Hazajövőset valami (apa számára) jól megjegyezhető helyre tedd, de már az egész cuccost szatyorba, ne kelljen külön keresgélni. (Baba- és gyermekruha mérete, színe, "mi is ez" kérdés nagyon nem apukáknak való, az én párom így négy gyerek után nagyon ügyes, de azért még nála sem 100 % a kérdés, ha valamit adni akarok valamelyikre, akkor ált. pontosan elmondom, hogy melyik szekrény, melyik polc, melyik oldala...
:D)
Nálunk a kórházban elvileg mindent adnak a babának, én popsitörlőt fogok vinni, mert az belefér a táskába, nem foglal sok helyet, meg látható helyre teszem itthon a pelenkát, az kellhet (ált. ha adnak is, akkor is sok helyen csak x darabot egy babának naponta, és kellhet több).
A meleg nem babásan is rossz, legalábbis nekem, neéhz bármit is csinálni. Tőlem mindig kérdezik, hogy hogy bírom, de a rendszeres válaszom, hogy nem más, mint nem terhesen, úgy sem szeretem az ilyen meleget. A legnagyobb bajom, hogy a nappali hőség után a pici esti lehűlést se lehet kihasználni, mert ha kinyitom a dolgokat, és átszellőztetnék este, akkor meg szúnyoginvázió van
:( (idén még nem írtottak, nem is tudom, fognak-e (tavaly ilyenkor már kétszer is tették), és a Csepel-szigeten lakunk...). Szóval lehet választani, hogy megsülünk, vagy összevissza csípkednek.
Süti!
Vígasztald magad azzal, hogy pl. nekem sokkal többet kell vasalnom!
:D (Bár ez általában nem jön be, hogy nekem miylen jó, mert a másiknak rosszabb...)
Alvás: nálunk a legkisebb velünk alszik. Aztán időnként előfoldul, hogy az eggyel nagyobb is... Bár ő télen nagyon szépen aludt a saját ágyában, külön szobában, de most a melegben a ventillátor mellett alsznak egy szobában 3-an. Nekem jó, hogy a legkisebb szopizóshoz nem kell kelnem, hanem ott van kéznél, ha csak 3-an vagyunk egy ágyban, jól elférünk (kb. 250 cm széles faltól-falig ágyunk van).
Tara!
Adhatnál ötleteket kreatív dolgokra!
:) 2-10 év közötti vegyes társaságom van hetente egyszer kb. 3 órányi eltöltendő időre, nekik kellene kitalálnom. Ráadásul most előre, mert nem leszek aug. végétől jópár hétre.
Egy csomó mindent csináltunk már (3 év alatt), de azért nehéz ennyire vegyes korosztálynak kitalálni dolgokat (többnyire a 6-7 éves korosztályt célzom meg, a kicsiknek meg vagy segítünk, vagy elkészítjük helyettük), de az se mindegy, mennyibe kerül az alapanyag. (kb. 15 fővel szoktam számolni, de az érdekesebb dolgokból mindig többet kell csinálni).
Szóval vadászom a jó ötleteke minden mennyiségben!
(Megyek is, még van másfél órám pakolni, aztán scrapbook (kreatív album) tanfolyamra megyünk (a párommal
:D), már várom. És gyerekek nélkül!
)