Új privát üzeneted érkezett!

Egyébként a babazene sorozat nekem is megvan...Egyszer-kétszer hallgattam, de a babókámnak alváshoz fogom használni!

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Sziasztok!

Mi lehet Jaimeevel? Jelentkezz nagyon szorítunk.

Én is hallgatok időnként babazenét és a jogán is az megy ahova járok, nekem nagyokat alszik rajta a kisbabám, mert egyébként majdnem egész nap rugdos csak akkor nem.

Kép
barbi5
 
 


Sziasztok!

Csajok,
köszönöm a tábla dicséreteket, még finomitani kellene rajta, meg megpróbálom majd legalább a hátralévő napokat összehozni a vonalzók alapján, de most nincs hozzá erőm, mert lebetegedtem, sajnos. Elfogott a megfázás, akárhogy vigyáztam, csak nem került el. Ma voltam a dokimnál, adott penicilin alapú kapszulát, hogy azt szedjem. Azt mondta penicilin az egyedüli, ami nem árt a babának. A tea, meg vizes ruha, krumpli, stb. praktikák pedig nem jöttek be, ezért is mondtam, hogy ha van valami, akkor adjon gyógyszert, mert sosem fogok kilábalni belőle. Hétfőn azt hiszem el kell mondanom a munkahelyemen is, mert túl sokat hiányzok, és már megszóltak, hogy minek megyek orvoshoz, ha egyszer jól vagyok.

Barbi,
nagyon szép az ágynemű! Biztos tetszeni fog a kicsinek!

Heni,
hú, már nem sok van hátra, főleg, hogy már pakolsz is. De jó lehet, habár én már ha majd ott tartok biztos be leszek rezelve... :oops: :D

Én is azt hallottam, hogy a komolyzene megnyugtatja a babát, meg végül is bármilyen zene. Például egy nő (már nemtudom hol láttam vagy olvastam) minden este mikor lefeküdt egy zenélő dobozt rakott a pocijára és persze ő is megpihent, megnyugodott. Majd mikor megszületett a baba és este lejátszotta neki azt a dallamot, akkor simán elaludt, mert tudta, hogy erre a zenére aludni kell, lenyugtatta. Szóval, arra gondoltam, ha valaki ezt csinálja, akkor talán igy nem kell annyit éjszakáznia majd...

Bocsi, egy kicsit hosszúra sikeredtem! :oops:
sirkici
 
 

 
 

Kép
sirkici
 
 


Voltam a védőnőnél is, eddig fél kg-ot hiztam. Az jó vagy sok?
Meg nemsokára be kell jelentkeznem genetikai uh-ra, ahol mérni fogják a tarkóredőt (NT), a free-B-HCG és a PAPP-a. Mondjuk én többre számitottam, de úgy néz ki, hogy tényleg csak a down-kórt szűrik, és nemhiszem, hogy meg fogom tudni a nemét. De mostmár belenyugodtam, hogy újévig megtudom remélem, mert karácsonykor leszek 20 hetes, akkor el akarok menni 4d-re. Meg miután meg lesznek az eredmények el kell vinnem megmutatni egy genetikai tanácsadónak, aki rámondja az áment, hogy egészséges a baba.
sirkici
 
 


SIRKICI: Nekem a táblából a mait kiveheted, helyette:
november 8. védőnő
november 15. III.szűrés, UH, NST
JAIMEE: Merre vagy?
Vendég
 


Sirkici!
Jobbulást! Igyál mézes hársfa teát, az nagyon jó köhögésre.

Betsy!
Te ma voltál dokinál? Bocsi, de elfelejtettem. :oops: Mit mondott?

Heni!
Altatáshoz is ajánlják a babazenét. Szerintem tök jó. Nekem nagyon tetszik.

Barbi!
Nagyon jó, hogy megnyugszik a baba a babazene hallatán. Majd én is kipróbálom, hogy milyen hatásal van rá, de még sajnos nem érzem a mocorgását.

Jaimee!
Hol vagy???

Christell és Klárika
Kép

Kép
christell
 
 


Na jó napot!

Köszönöm mindenkinek a drukkokat!
Nos a helyzet röviden úgy áll, hogy a hétfői UH-n alaposan elmérték az én Huncutkámat. Csak egy méret jut eszembe hirtelen, a buksijára 7,0 cm-t mondtak a kórházban, vagyis ez azt jelentette volna, hogy 3 hét alatt semmit sem nőtt, saját dokim pedig szerdán 8,4 cm-t mért!!!! És egyébként egyik adata sem stimmelt.... :twisted: :twisted: :twisted: A dokim megmérte kétszer is, hogy tuti biztos legyen. Szép nagy kerek feje van, ami azt illeti.... :lol: A méhlepény valóban érettebb, mint illene neki, de II-od fokban érett, nem pedig III-ad fokban, ami nagy különbség. Még mindig vannak tartalékai, úgyhogy Doxium-ot nem is kell szednem egyelőre. A baba méretei összességében 2 héttel nagyobbak, mint az átlag, kerek 33. hetes méretei vannak!!!! Súlya 1920 g, ami persze nem mindig megbízható adat, de a lényeg, hogy szép nagy baba. Ha pedig olyan rossz a lepény, mitől nő úgy a baba, hogy úgy még fejlettebb is, mint illene neki????

Szóval minden rendben. Viszont a várakozások szerint hamarabb fog egy kicsit születni, talán már a 38. hetet sem várja meg. NST-zni is hamarabb fogunk, ha legközelebb még mindig így előre lesz...Kontroll 3 hét múlva.

Addig is Huncutka megtalálta a bordám és kitűnően rugaszkodik el róla, meg sem áll a hólyagomig. Második Egerszegi Krisztina???

Na megyek, visszaolvasok, aztán jövök! :wink:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 



JAIMEE: Öürlök, hogy kiderült, hogy minden oké. :lol: Tényleg szép nagy babóca lesz. Szerintem még a végén korábban szülsz, mint én.
CHRISTELL: Semmi különös nem volt a dokinál, azt leszámítva, hogy 4 órán keresztül ott kellett ülnöm, mire sorra kerültem :( Csak vizsgálat volt, továbbra is CG: 3000, meg elmondta, hogy mikor kell mennem legközelebb (november 15.) és akkor lesz az utolsó szűrés, utolsó vérvétel, talán utolsó UH és az első NST.
NIKI, CHRISSYY: Majd ha időtök engedi, írjatok pár sort az első napokról, hetekről! :)
Vendég
 



Halihó!!!

Jaimee: Örülök, hogy minden tisztázódott, annyira valószínűtlen volt minden, csak ilyenkor tudom, hogy azonnal kezd kombinálni az ember :roll:

Sirkici: sajnálom a megfázást, homeopátia és C vitamin sok folyadékkal!!! Mielőbbi jobbulást! Ma vagyok 25+5 :wink: Nem nagy elszámolás, csak egy nap :lol: A 1/2 kg az jó, én 12-16 hétig híztam annyit. Mostanában már 4 kg havonta :lol:

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Betsy: 4 órát vártál? Jó ég...hideg élelem, víz volt nálad? :D Egyszer vártam 3 órát a mostani dokimra, mire sorra kerültem, már semmi másra nem vágytam, mint hogy jól beolvassak neki. De persze erre nem került sor... :D Mostanság 1,5 óra az átlag várakozási idő, ezt meg a derekam nem bírja, idegileg még csakcsak.... :D

Hát bizonytalan a szülés időpontja, hiszen a lepény öregedik, a baba nagyobb, mint a kora...Möglátjuk...

Heni: Húha! Nagyon a végét járod! :lol: :lol: Hogy vagy különben? Mesélj!

Babazene: Én is vettem Mozartot, talán 2x ha meghallgattuk...Szegény gyerek inkább engem hallgat dudorászni. :oops: :oops: :lol: :lol:

Sirkici: Még marha korai aggódnod a súlyod miatt! :D :D Jobbulást!

Niki: ???

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee,

Örülök, hogy minden rendben van. :lol: :lol:
Aztán most már no para a szülésig, most már nem sok van hátra. :lol: :lol:

Betsy,

Látom nálatok is minden rendben van, nem lesz itt gond senkinél. Szépen lassan mindenki megszüli a kicsikéit. :lol: :lol:

Olik,

Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül ezzel a hülye hízással. Képzeld el, az utóbbi 4-5 hétben 3 kg jött fel rám. Olyan hirtelen megugrott, és nagyon idegesít. Ráadásul a tb-s doki is azt mondta, hogy kövér vagyok, ami persze igaz, de akkor se véágja az arcomba, főleg, hogy ismerjük egymást vagy 20 éve. :evil:

Már megint vásároltam Barbi babának. Body-kat már tuti nem kell venni, annyi van. Olyan szépek, állandóan simogatom, meg a pocimra raktam, hogy tetszik-e neki. Elégedetten rugdalódzott. :lol: :lol:
Összeírtam azt is hogy még majd miket kell beszerezni, hát nem lesz olcsó mulatság. Sajna lányruciaink nincsenek, és ismerős sincs akitől örökölnénk. Mondjuk azért jó, hogy mindig van akció a Tesco-ban, Auchan-ban és az Inter-ben, most is 300 ft-ra jött ki a body db-ja, mert ilyen 3-5 db volt egy zacsiban.

Nov 5-re kapot Bazsi időpontot a műtétre. Imádkozzatok, hogy nehogy megint lebetegedjen.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Helló Olik! Nekem nem tűnt nagyon valószínűtlennek az egész... :D :D A 30. héten egy III-as lepény sztem elég gáz. Főleg, ha a gyerek feje elvileg nem is nőtt már hetek óta....De az igaz, hogy kombinálásban jó vagyok. :D

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 



Jaimee: Azt tudom, hogy ilyenkor már előfordulhat a III.fokú érettség, de Nálad eléggé hírtelen változott, még nemrég minden ok volt, talán I. érett, aztán hírtelen III. lett, vagy rosszul olvastam?
Lényeg , hogy rendben vagytok, maradjon csak odabent még sokáig :wink:

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Chris, Olik,
köszönöm, próbálok minél hamarabb gyógyulni, de úgy néz ki nagyon leteritett ez a fránya megfázás. A tea meg a különböző praktikák semmit sem segitettek, a penicilintől egy kissé jobban vagyok, csak nagyon hányingerem van. Lehet, hogy attól?

Betsy,
beirtalak a táblába.

Jaimee,
ezek nagyon jó hirek, szuper!!! :D
sirkici
 
 


Hmmm...Csúnya hanyag anyuka vagyok, többet kellene komoly zenét hallgatni szegény Huncutkámmal...

Chris: Én kb. a 16. héttől éreztem a babót, akkor bugyborékolt és kapirgált, aztán a 20. héten rúgott egy szép határozottat, azóta abba sem hagyja.

Sirki: Adatfrissítés - nov. 7 : doki vizit + UH

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 



Judy: Én semmit sem vettem még Tüncsinek, még várok, mert sokat fok örökölni és anyukám is hozza neki ezt-azt. Zolcsitól is rengeteg marad. Bazsinak drukk!!!

Sirkici: Kitartás!

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Judy: Drukk Bazsinak ezerrel!!!

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Sziasztok!

Jaimee! Örülök, hogy minden rendben. Tényleg, hogy milyen idióta orvosok vannak, így ráhozni a frászt egy kismamára. Nem bukott ki rajta az orvosod? Akkor hétvégén húzzatok bele a beszerzésbe, mert tényleg lehet, hogy előbb jön az a baba. Sőt akkor a karácsonyra sem nagyon marad időd nem?

Én arra gondoltam, hogy ha a babának megvettem a legfontosabbakat, akkor tényleg a karácsonyi ajándékokat fogom megvenni gyorsan, nehogy ne legyen idő rá. Különben is utálom a decemberi tülekedést amikor már semmi sincs.

Hízás. Hát elég ciki de én már 9 kg-nál vagyok. Szerencsére 55-ről indultam ezért csak 36-os kismama gatya kell, és a pocakom is jó nagy, de a fenekem is nőtt sajna. Ez van, majd szülés után lemozgom, egyszerűen állandóan éhes vagyok és nem akarok koplalni sem.

Judy! Szurkolunk a kisfiadnak!

Sirki! Nekem nov. 5 védőnő és nov 15. uh írd be légyszi.

Mindenkinek jó hétvégét ezen a hossú ünnepen!

Kép
barbi5
 
 


Sziasztok!

Csak dobok egy képet Martinkáról, így alszik éppen.
Jövök, ahogy tudok és mesélek!

Kép
Vendég
 


CHRISSYY: Jaj, nagyon kis édes :lol: :lol: :lol: Mégegyszer gratulálok a kisfiatokhoz!!!!!!!!
Vendég
 


Chrissyy: Jaaaaj, de édeg kis "csomag"!!!! :D Nagyon gratulálok hozzá!!! Sok tejcsit!

Barbi: Hát igen, a karácsony nagy probléma...Szerintem rövidesen megvesszük akinek csak lehet az ajándékát.....Csak még semmi ötletem nincs azégvilágon.... :shock: :shock:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 



Chrissyy: Nagyon édes :lol: :lol: :lol: !!! Köszönjük szépen :D Gyere majd, ha tudsz és mesélj röviden hogy vagytok és Te hogy viselted is viseled ezt az édes terhet :wink: !!!
GRATULÁLOK!!!


NIKI: Nagyon várunk Titeket is!!!

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!

Bocsánat a betolakodásért, egy jótékonysági felhívást szeretnék közölni Veletek!

Muzsikával az újszülöttekért
- jótékonysági gálakoncert a Gólyahír Egyesület javára -

Időpontja: 2007. november 03. szombat - 16h
Helyszíne: Otthon Művelődési Ház – Soroksár
Bp. XXIII. Ker. Szitás u. 112
(a Hősök terei Templomtól egy percre)

Műsorunkban felejthetetlen dallamok hangzanak fel
egyebek mellett Puccini - A bohémélet, Gounod - Faust, Donizetti - A szerelmi bájital
és Donizetti - Don Pasquale című operáiból!

Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei:

Cecília Loyd, Boross Csilla, Csák József, Szvétek László, Vághelyi Gábor, Ghillány Márta
Németh Mónika, Szentidai Szilvia, Töreky Katalin, Angyal Enikő, Czira Judit, Réder Katalin
Zongorán közreműködnek: Katona Anikó és Köteles Géza
„Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokan döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni e remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!”
Jegyek 2007. október 1-től válthatók 2000 Ft-os áron az Operaház jegypénztáraiban, vagy elővételben a Gólyahír Egyesületnél, számlára befizetve a jegy árát 2000 Ft/fő
név megjelöléssel, (a jegyek a koncert előtt a helyszínen vehetők majd át).
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet: 64800073 - 10705005
kkriszi
 
 


Sziasztok!

Chrissyy: álomszép kicsikéd van!! Mégegyszer gratulálok!! Sok boldogságot és egészséget Nektek!! :D

Jaimee: Hála az Égnek,!!! Tudtam, hogy nem jó adatokat mondtak, de tuti, hogy én is halálra paráztam volna magamat!! Nagyon örülök a jóhíreknek!!! :D

Mindenkinek szép szombatot!

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Sziasztok!

Nincs sok időm, de azért jelentkezem.
Kedden jöttünk haza, hálistennek m inden rendben, Dominik nagyon jó baba.
Csak eszik alszik.
Nagyon édes egy igazi kis herceg.
valamikor rakok fel képet.
Nekem ajana nagyon fáj a hasam, és vérzik is a varratszedés óta.
Nehézkes a mozgás nagyon.
Nem nagyon tudok visszaolvasni, de remélem mindenki jól van, szépen növögettek.
Puszi mindenkinek!
Vendég
 


NIKI: Örülök, hogy jól vagytok, és hogy Domi is szépen növöget. :lol: Sajna csaszi után nehezebb a felépülés, nekem is nagyon fájt a sebem, húzódott, de napról napra egyre jobb lesz. Majd várjuk a friss fotókat a kisfiatokról! ;) Pihenj, amennyit csak tudsz! Vigyázz Magatokra!
Vendég
 


Sziasztok!

Chrissi

Nagyon szép a kisfiad. Gratulálok! Ha tudsz gyere és mesélj!

Jaimee

De jó hogy van egy magándokid is :)

Sirkici

Jobbulást!
Már lassan egy hete köhögök én is nagyon :( A gyógyszertárban a kakukkfűszirupot ajánlották,de nem veszem észre hogy használna. Szegény gyerekem agyrázkódást kap lassan :(

Olik

Átlépted a 100-as bűvös határt :)

Betsy

Neked meg pont a fele van vissza :) Hogy megy az idő.

Be is fejezem ,így nehéz írni hogy Lilla itt ugrál az ölemben/babákat akar nézni :) /

KépKépKép
bambika
 
 



Niki: nagyon örülök, hogy jelentkeztél és hogy Domika nagyon jó baba!!! Van tejcsid, elég? Vigyázz magadra, spontán szülés után is eléggé fájnak a varratok, se ülni se feküdni, de tényleg napról-napra jobb lesz, kitartás!!! Pihenj amennyit csak tudsz!

Mi most tervezzük a szekrényt a gyerek szobába, majd a férjem megrendeli és összerakja. November elején megvesszük Zolcsinak az új ágyat, elkezdünk készülni :lol:

Visszér: kell csináltatnom egy vérképet és ha van valami eltérés véralvadás terén, akkor kell szúri, amúgy meg szorító harisnya és Venoruton krém, ennyi :)

Puszika

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 



Bambi: Tényleg :lol: Most vettem észre én is, hogy már 100 alatt vagyunk :lol: Juj...
Jobbulást Neked!!! Nekem Stodal és lándzsásútifű szirupok segítettek köhögésben! Esetleg próbáld ki!

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!

Jaimee: Na hála Isten! Most már hangosan is mondhatom: hülyék a dokik!

Chrissyy:Micsoda egy tündérmanó Martinka! Gratula! :lol:

Niki: De jóóóó Nektek, hogy jó babátok van! Neked meg jobbulást a sebekhez, remélem hamar meggyógyul!

Beteg kismamik: Köhögésre nekem is a lándzsás útifű a nyerő, próbáljátok ki és tessék hamar meggyógyulni!

Nálam új rekord van: ma még nem hánytam!!! :lol: :lol: :lol:

Pussssz Mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok Mamikák!

Most már a vonalzóm 30 alatt van :lol: de jó..!!!!

Tegnap láttam az "élet az anyaméhben" c. műsort, csak most teljese egészében...Még mindig gyönyörűnek tartom, bár a szülés részét nem nagyon akartam megnézni, mégis odalestem...

Lehet, hogy írtam, akkor bocs: végre megérkezett a kisszőnyeg + a díszek a szekrényre, viszont a kiságy és pelenkázó csak jövőhét pénteken vagy szombaton jön...Remélem ezt már betartják, mert szeretném a Kincsem szobácskáját végre már egyben látni...

Kinek mi lesz a vasárnapi programja?

Puszi mindenkinek:

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Sziasztok!

Végre már jobban vagyok, hogy tudok jönni gyorsan egy kicsit. A penicilintől a megfázási tünetek elég jól elmúltak, még az orrfolyás maradt meg valamennyire, de az sem olyan vészes már. Most az a fránya köhögés húzott fel, már fájt a hasam a rázkódástól, igy tegnap vettem rá fehér mályva szirupot. Úgy néz ki bejött, mert ma reggel már nem köhögtem olyan szárazon.

Chrissy,
nagyon édes a kis Martin! Úgy néz ki jó baba. Már alig várom, hogy gyere és mesélj!

Niki,
tégen is várlak, hogy mesélj! A fájdalom, vérzés, ... nem jó, én nem is tudom, de azt mondják császár után nehezebb a felépülés, úgyhogy kitartás, az a lényeg, hogy rendben vagytok, és hogy ott van Dominik!

A táblát kijavitottam, de majd később rakom fel, addig beállitom a hátralévő időt mindenkinek a vonalzójához!
sirkici
 
 


Jó reggelt!

Sirki: örülök, hogy jobban vagy!!! Ez a fránya megfázás! Nem csodálkozom rajta, ebből a szempontból borzasztó idő van...Vigyázz magatokra, mert a hétre még havazást is mond!

Milyen furcsa, jövőhéten már november lesz :shock: :wink: Mostanság álladó esti program a derék a és poci fájás, kíváncsi vagyok, hogy szerdán fog-e mutatni valamit a CTG...

Pusza mindenkinek!

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


BAMBIKA: Jobbulást Neked!
BIBI: Remélem, sokáig tudod tartani a rekordot! ;)
OLIK: Unokatesóm velem egyidős terhes, és neki is nagyon visszeres a lába. Ő szorító harisnyát hord, remélhetőleg, Te is megúszod ennyivel!
HENI: Hol a 36 hetes pocak? :wink:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.08.23 13:37-kor.
Vendég
 


Heni,
köszönöm, remélem mostmá immunis lettem erre a megfázásra.
Hú, neked már nem sok van, sőt, akár előbb is jöhet a baba, ha már este igy érzed magad. Nemsokára megint lesz két újabb topicbébink, olyan jó!

Betsy,
jó a pocakkép, nem győzöm azt mondani, hogy te semmit sem hiztál, csak ami a baba. Szerencsés vagy!

Felteszem a táblát is, átnéztem a vonalzókat, azokhoz állitottam a napokat. Nézzétek át, hogy mindenkinek minden stimmel-e?!

Kép
sirkici
 
 


Jó napot Mamikák!

Milyen borús napra keltünk :?

Remélem mindenki jól van!!

Betsy: megpróbálok délutánra tenni képet! Szép a pocid!!! Hány kg-ot szedtél fel? Nekem elég sok ment a fenekmre és a combomra is...De per pillanat nem érdekel :wink:

Sirki: köszi a táblát, nagyon szép! Elvileg Omni mögöttem van 1 nappal, csak a vonalzók ennyire eltérően számolnak..Amúgy meg teljesen mindegy!! Ha majd legközelebb változtatod, akkor : október 30. nőgyógyász kontroll, október 31. 3. CTG vizsgálat Bár rettentően kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak holnap!

Puszi mindenkinek!

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Hali lányok!

Niki: Várjuk a fotókat!

Betsy: Csini pocakod van! :wink:

Sirki: További gyors gyógyulást!! Vigyázz magadra!

Bíbi: Minden nap hánysz? :shock: Te szegény...Bár talán a 24 óra émelygés még rosszabb,ahogy emlékszem...Puncis lesz ebből!! :wink: Próbáltad a gyömbérteát? Vagy a gyömbéres üdítőt, csak kavard ki belőle a szénsavat! Jó hidegen enyhülést hozhat. És mikor szoktál hányni? Reggel vagy este? Az esteli ellen nem találtam ellenszert, de a reggelit ki lehet védeni kekszel, pár falat reggelivel...

Heni: Sokat gondolok rád mostanában!!! Írjál majd, mi volt (lesz) holnap.

Olik: Drukk, hogy ne kelljen szurkálni!

Köszönöm még egyszer a drukkokat babaméret/lepény ügyben.

Hétvégén bejártuk a Soroksári úti Baby Outlet-et és egy Kenguru üzletet is, sok mindent vettünk, alig tudtam visszafogni magam, hogy ne vegyek össze mindenfélét. :lol: :lol:

Voltunk IKEÁ-ban is, csinosítottunk a lakást egy kicsit (nem is kicsit), mire jön a baba.

Christell: ???

Nekem most fogalmam sincs, mennyi van "hátra", december 14 az új időpont, de nem módosítom a vonalzót, lehet ebből még minden.... :D :D

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Jaimee: köszi! Ne is mondd, mennyire kíváncsi vagyok én is! :lol: Elvileg az én babókám is nagyobb több, mint 1 héttel...Az uh-tól mindig parázom egy kicsit...Valószínűleg a holnapi lesz az utolsó uh...Ez is olyan furcsa...

De jó, hogy vettetek mindenfélét! Nagyon szeretek vásárolgatni, jó áron, jó cuccokat venni... Hogy álltok a babó cuccokkal?

Mi már nem merünk elmenni a férjemmel, mert valószínűleg elcsábulnék megint..Most már a kezdő dolgok megvannak, a többit ha hiányzik valami, akkor csak bébikém érkezése után... :lol:

Én tegnap megint elronthattam valamivel a gyomromat, mert fájdogál...Ilyet...pedig tudtommal nem zabáltam összevissza, ráadásul olyan durvákat sem ettem...

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Heni,
köszönöm! Igen, az nekem is feltűnt, hogy Omnia 1 nappa mögötted van, de mivel a vonalzója igy számol, ezért változott a helyzet. Szerintem ti is úgy lesztek mint Niki és Chrissy, egy nap eltéréssel vagy ugyanazon a napon fogtok szülni.
Várom holnap a hireket az uh-ról.
Képek a babaszobáról?

Jaimee,
miket vettetek? olyan jó lehet vásárolgatni, én már most alig birom ki, hogy ne nézegessem a cuccokat. De még nekünk túl korai lenne. Habár a hétvégén megláttunk egy aranyos plüss tehenet, amelyikben van rózsaszin meg kék szin is, nagyon puha, meg minden és megvettük. Persze nem direkt a babónak, mi egyébként is plüss mániások vagyunk, de már elterveztem, hogy a kiságyába fogom rakni.
A lakásba mit vettetek?
Egyébként ma már jobban vagyok, köszönöm. Még a köhögést kellene valahogy legyűrnöm, mert már ki akar szakadni a tüdőm.

Tegnap este én is hánytam, na de nem a babótól, hanem anyós jó kis zsiros fánkjától. Mindenesetre azt hiszem szerencsém van, hogy megúszom a hányást, mert piszok rossz volt. Egész délután fájt a hasam, rosszul voltam, gyomorsav, stb. mire este kijött...
sirkici
 
 


Heni/Sirki: Megvettük a légzésfigyelőt, autósülést, overállt, egy halom babaruhát és ezer apróságot. Az IKEÁban könyvespolcot vettük, komódot és szintén ezer apróságot. Ágyneműt, fűszertartót, törölközőt, képkeretet, takarókat, iratrendezőket, üveg edényeket...felsorolni is sok lenne. :lol: :lol:

Holnap megrendelem a babakocsit, maradtunk a Bergonnál, ágyneműt is jó lenne venni, eddig még nem igazán találtam olyat, ami tetszett volna és nem volt egy ökör ára....Aztán van még a listámon persze sok dolog, ami hiányzik, apránként azokat is beszerezzük.

Tegnap a Corában is vettük rugikat, 1200 Ft-ért voltak plüss anyagból, finnya vagyok minőség dolgában, de vettem volna 4-5-öt is, ha tehettem volna, mert nem voltak rossz minőségűek vagy csúnyák...Ameddig hordja őket, biztosan nem mennek szét....Apa viszont leállított 2-nél. :lol: :lol:

Melyik méretből érdemes legtöbbet venni? Én a 62-re álltam rá, abból már van sztem elég.

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Sirki: Ja, elfelejtettem, a zsírostól én is hánytam egyszer, az mondjuk házi kolbi volt és csak 3 falat, de hosszú kínok után, estére én is megváltam tőle. :lol: :lol: :lol:

Réka baba megszületett 2007.12.12-én!
jaimee
 
 


Sziasztok!

Sirki! Nagyon klassz a tábla! Jobbulást! Mi is mind megbetegedtünk egyszer az elején.

Olik! Akkor ez jó hír, hogy harisnyával krémmel megúszod. Egy barátnőmnek is volt hasonló és azt mondta, hogy van egy Weleda krém (www.weleda.hu-n meg tudod nézni) teljesen természetes még talán bio is amitől neki gyönyörűen renbe jött. Kb 1500 Ft és kifejezeten kismamák viszér problémájára való.

Jaimee! De jó, hogy vásároltatok! Tiszta kislányosat? Kiságy és pelemkázó kell még? Hát igen a december közepe ha azzal számolunk nincs is messze.

Heni! Drukkolok holnap, írj feltétlenül!

Betsy! Nagyon szép a pocakod! Szerintem nekem már most ekkora legalább!

Jó kis rövid hetünk lesz!

Kép
barbi5
 
 


Jó reggelt!

Jaimee,
jaj, de sok jó minden. Még szerencse, hogy apa ott volt veled és leállitott 2 ruhánál, de hisz annyi aranyos cucc van, én képes lennék az egész üzletet hazavinni... :D
Úgy néz ki ezek a zsiros ételek nem szeretik a babók, a barátnőm is a bundás kenyértől pakolt ki egyszer, máskor nem hányt.

Barbi,
köszi! Hát ez a betegedés már nagyon a fejem tetején jön ki, tegnap elfogyott a gyógyszerem, erre este már megint elkezdett fájni a torkom, meg most is fáj. Lefekvéskor 1 órahosszáig egyfolytában köhögtem. Azt mondják, hogy ez nem veszélyes a babóra, csak a láz, ami nekem nincs, de azért már kezdek nagyon parázni. Plusz még két hét múlva megyek arra a down-kór szűrésre és félek.

Már megint paramamizok!!!! :twisted:
sirkici
 
 


Sziasztok!

Errefelé sírnivaló idő van.
Sirkici! Lassan csak abbamarad a búvárkajás időszak!
Én egy nappal vagyok Heni mögött, csak a vonalzóm nem tud számolni. Tegnap voltunk NST-n, naná hogy végigaludta! Fel se lehetett ébreszteni!
Okt. 25. védőnő
Okt. 26. NST. és UH.

Jaimee! Akkor jól bevásároltatok!
Nekünk még kellene néhány rugi meg body, de én a gombolására vagyok háklis! Csak elöl végig patentos (Y gombolású) rucikat veszünk.

Kép
Lilypie Maternity tickers
omnia28
 
 


Heni! remélem hamar rendbe jön a pocid!

Kép
Lilypie Maternity tickers
omnia28
 
 


Sziasztok Csajok,

Remélem mindenkinek jól telt az ünnepi pihenés.
Mi itthon voltunk, Bazsit kuráltam, hála istennek nem kellett neki antibogyó, csak kálcium a rekedtségére, mebucain spray a torkának, meg vetem homeos szirupot a köhögésre. Most már azért joban néz ki. Még 3 nap suli, aztán őszi szünet, remélem akkor már nem lesz beteg. :lol: :lol:

Vettünk egy pelenkázó komódot is használtan, de nagyon szupi állapotban van, 15 000 ft-ba került. Alig várom, hogy televásárolhassam. Így néz ki. Amugy Brendonos.

Kép

Jaimee,

Ti aztán jól bevásáoltatok! Én még azért annyira nem merem túlzásba vinni, persze szívem szerint már mindent megvennék, de azért próbálom visszafogni magam. :lol: :lol:

Azt, hogy melyik méretből érdemes többet venni nehéz eldönteni. Függ a baba méretétől. Az én fiaim 4 kg-val és 59 cm-el születtek, szóval 62-es méretből csak pár db-ot vettem, mert nagyjából a doki megsaccolta, hogy mekkora babyk lesznek. Most is inkább a 68-as body-ból vettem többet.

Sirkici,

A zsíros ételektől én is mindig émelygek, a mai napig is. :lol: Fúúúújjjj.....

Betsy,

Annyira szép a pocakod! Nagyon csinos vagy. neked aztán nem kell foglalkoznod majd a fogyókurával.
Én jövő héten megyek védőnőhöz, megpróbálok már eddig nem hízni. Már 7 kg-nál járok. :cry: :cry:

Este megyek nődokihoz. Remélem minden ok lesz.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 



Sziasztok!!!
Most jöttem e klinikáról, leadtam a vért, holnap kell visszamennem az eredmény feléért, a lényeg csak 3 hét múlva lesz :? Aztán irány a belgyógyászat, ahol egy egész napot fogom eltölteni, annyian vannak... Mindenesetre megmutatom egy hozzáértőnek is a lábamat, mert nyődokik nem értenek ebben semmit :lol:

Barbi: Köszike, megnézem és megkérdezem holnap ezt a krémet!

Judy: Nagyon szép a komód! Jó vétel volt!!!

Sirki: Mielőbbi jobbulást!!!

Jaimee: Akkor egy vagyon ki a zsebből :wink: :lol: Ügyesek vagytok 8) Hát már azért itt van ennek az ideje :wink:


Betsy: Nagyon csini a pocid!!! Tényleg nem híztál semmit, ügyike!!!

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!

Jaimee

Dejó végre vásároltatok! Én azt bánom most, hogy szinte semmit sem kell venni,mert végülis minden megvan. Bár egy hordozókendőt biztosan beszerzek még :wink:

Olik

Igazad van jobb ha egy hozzáértő doki is látja a lábadat!

Betsy

Nagyon csini vagy én meg irigy-irigy :)

Judy

Jól néz ki a pelenkázó, jó vétel volt! Fiacskádnak gyógypuszi.

Omnia

Szerintem ez nem háklisság hanem praktikus gondolkodás :D

Sirkici

Sorstársam :wink: Már félek én is nehogy baja legyen a babának,tegnap este már annyira köhögtem majdnem megfulladtam ,utána meg viszontláttam a vacsorámat :cry:
Napközben csak köhécselek,de amint lefekszem szinte megállás nélkül kell köhögnöm. Nem nagyon segít a lándzsásutifű sem :(

Christell

Ha jól emlékszem ma lesz uh? Mi volt?

Holnap megyünk Győrbe ,meglátom mit mondanak....

KépKépKép
bambika
 
 


Sziasztok!

Na, most sikerült hazaérni! Nem semmi túra volt a mai, nagyon elfáradtam..

Ma aztán kijutott az orvosokból rendesen! Reggel vérvétellel kezdtem, majd reggeliztem anyukámmal, amit jól kihánytam (Jaimee hallod ezt :shock: ) Folytattam CTG-vel: fájástevékenység még nincs a gép szerint, a babukám állandóan fészkelődött, így jó magas lett a pulzusszáma...Na, ettől sikerült megijednem :(

14-kor Uh-ra mentem, adatai pont megfelelnek a korának, szóval egyáltalán nem nagy baba: BPD 95,2 mm HC 321,2 mm, AC 312,6 mm, FL, 68,3 mm, súly: 2732g. Édes Egyetlenem befordult szépen és ráadásul nagyon lent van a fejecskéje. Mivel az orvosom külföldön van, így nem tudom, hogy méhszájam milyen állapotban lehet, viszont a doki szerint pihennem kell, mert már nyomja a méhszájat a szép kis kerek buksi... Mostantól 2 naponta CTG, szóval pénteken kell mennem legközelebb. Amúgy a lepényem még tökéletes 1. fokban érett.

Bejártam még ma a gyerekorvost, aki adott egy csomó recpetet. Nagyon szimpatikus nő, elmagyarázott mindent.

Végül befejeztem a kört a háziorvossal, vérnyomás rendben, terhességi állományba vett.. Ezzel kapcsolatban: azt mondta a könyvelő, hogy a TGYES-hez le kell adni a kiskönyvet? :shock: Ugye csak a másolatot lehet?!

Képet már nem tud csinálni, mert olyan szép nagy babóka, csak a keringésről kaptam, illetve DVD-t.

Judy: jó a komód!! Az ára meg szuper!!

Olik: nekem is rém ronda a lábam! :cry:

Jaimee: én 56-os és 62-es bodykat vettem. Nálunk a családban nem jellemző a nagy babó.

Omni: köszi! Még sajnos mindig vacakol..Már nem tudok mit kitalálni! Literre iszom a szénsavmentes vizet.

Sirki: látom neked is akad még a fránya náthából!! Gyógyulj hamar!!

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?