Új privát üzeneted érkezett!

Vagyok, csak kicsit lefoglalnak a dolgok.

Anyany! köszi a privit. Mi is sétálunk délelőtt, de a fő séta az még mindig a délutáni. Sajna a délelőtt a takarításé, főzésé, mosásé, vasalásé, hogy délután a családdal lehessek. De azért belefér egy kisebb séta is. 10- kor eszik, utána szoktunk elindulni. Ti mikor sétáltok?

Niki most már jól van. Hétfőn voltunk mérlegelésen 8 kiló 84 deka. :shock: A fogai bújnak ezerrel, ezért néha elég nyűgös. A mászás még mindig csak hátrafelé megy, viszont már egyre jobban próbálkozik a felállással. Egyre inkább kinézi a szánkból az ételt és már nem öklendezik a darabostól, igaz mindig csak egy- egy kicsi falatot kap, de azt elnyammogja.

Sajna én nem fogytam egy kilót sem, még mindig 66 körüli értéket mutat a mérleg. Ez eléggé elkeserít. Persze amíg beteg volt, nem tudtam edzeni és még ezen a héten sem voltam. Itthon tornázgatok, azt hiszem annak meg is van az eredménye, de csak centikben lettem kevesebb kilóra nem. Akikkel már régen találkoztam, azok azt mondják, milyen vékony vagyok, de én ennyi kilósan nagyon dagadtnak érzem magam.
Szopizás még mindig megy, bár már csak naponta kétszer, háromszor. Azt hiszem fokozatosan le fog szokni rólam. A hétvégén annyira extra nyűgös volt, hogy egyáltalán nem kellett neki a cici. Cseleznem kellett, hogy végre szopizzon.

KépKép
bende
 
 


Visszatérve a fogyásra ez már csak azért is elkeserítő, mert Anyany mára szerintem egészen lekarcsúlt, Jaffa is fogyott már jó néhány kilót csak én :evil: stagnálok.
Tudom én, hogy a nasi a bűnös, de mit tegyek, néha délelőtt képtelen vagyok ellenállni a plusz kalóriáknak. Ezért most inkább nagyon nagyon elfoglalom magam, nehogy a nasizásra jusson idő.
A másik véglet: a húgom kórházba került, 47 kiló, sürgősen híznia kell! :(

KépKép
bende
 
 


szia bende!
örülök, hogy jól vagytok. ma egy ismerőssel talákozom, de mi mindig délelőtt megyünk sétálni.a kocsiban alszik egy kicsit, nézelődik, másfél óra és kész. délután jobb ha az ágyában alszik a manókám.
nem lesz olyan nagoyn nyűgös.

hát karcsú az nem vagyok, centikben nem sok a változás, a súlyom kevesebb, most 62vagyok(csúcson Zsófival a pocakban 74kg voltam). mivel sajnos tornázni Zsófi mellett nem lehet, elég lassan vánszorog lefelé.
meg bírom állni a nasit, néha csábulok el csak. ebéd utáln már általában nem eszem semmit, ha nagyon kopog a szemem, akkor is csak valami gyümölcsöt, vagy répát.
a napi séta is eleinte nagyon elfárasztott, valljuk be, eltunyultam. még mindig nem olyan erős a hasizmom, hogy fel tudjak kelni simán, szóval még egy rohadt felülést sem tudok megcsinálni...
Vendég
 

 
 

Szia Anyany!

Én Niki mellett tornázom, élvezi, hogy ott küszok, mászok mellette. A hasizmom már alakul. Kb 500 hasprést szoktam délelőttönként megcsinálni. Fogmosás közben comb és vádlifeszesítő gyakorlatokat végzek, hogy még akkor is kihasználjam az időt. Most mennem kell, megyünk gyalog a Dédihez, - város túlsó vége- úgyhogy előre megcsináltam az ebédet, a mosást, a nyanyó ebédjét, szóval mindent. Még gyorsan bepanírozom a halat, aztán amíg tízóraizik kisütöm. Utána indulás!!!! majd csak délután sétálunk haza.

KépKép
bende
 
 


Bende ez a kalapos kép Nikiről nagyon édes :lol: :lol: :lol:

Ti profin fogytok, én meg nem csinálok még semmit. Így is csökken a szopi és attól félek, ha rendszeresen tornáznék végképp feladná a tejci. Így csak kint mocorgok, mondjuk a tegnapi ásás-kapálás helyett akár tornázhattam is volna :lol:

Képek :lol:
Kép
Segítséggel felül, kicsit csücsül aztán eldől mint a liszteszsák :lol: De az ágyát inkább lejebb szereltem már :lol:

Kép
Tavaszi szerelésben ébredezve

Kép
A kedvenc elfoglaltság közben :lol:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Ígértem, hogy jövök, de alig érek ide. Mióta megkezdődött a jóidő, szinte egész nap a kertben vagyunk. Ma már majdnem mindent elveteményeztem. Hát Dorkával együtt nem egyszerű a kert, háztartás, gyereknevelés, kresz tanfolyam....hát nem unatkozom.
Vasárnap megyek először vezetni.

Megszerveztük a keresztelőt is, 19-én lesz. Pont akkor lesz 9 hónaposa kisasszony.

Gratulálok mindenkinek a fogyáshoz. Nekem még 1 dekát sem sikerült leadni, pedig nem eszem sokat, és a kerti munkától már rendesen sajog az összes izmom, és már Dorka egyáltalán nem szopizik. Nem tudom csajok ti hogy csináljátok. Nekem még mindig akkora a hasam, mint kb. 20 hetesen Dorkával.

Winchi: Matyi manó tündéri édes! A fürcsis a kedvencem :)

Majd jövök még valamikor, csak már szólít a főnökasszony! :)
Puszi mindenkinek!!! :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


ancsi! majd lemegy. biztosan!

winchi!
matyi nagyon édes! nagyon nagyon szép! Zsófinak megmutattam! hát irigyelte is Dorkát! :lol: :lol: :lol: :lol:

szorítsatok, holnap megyünk haza. először csak pestre, mert vettem a teszveszen egy kis ernyőskocsit, utána párom tesójáékhoz- szintén pest, aztán anyóshoz sándorfalvára. majd vasárnap anyumékhoz apátfalvára. (szeged, makó útirány).
már előre zizi vagyok...
és még nem végeztem a csomagolással!
Vendég
 


Sziasztok!

Végre én is idejutottam. A hétvége jó sűrű volt a négy csajszival, tényleg nem unatkoztunk. Aztán hétfő reggelre Lili belázasodott, torokgyulladás, úgyhogy hármasban vagyunk a héten. Szó szerint, mert apát már 2 napja nem láttuk, besűrűsödött neki a meló a hétre. Viszont holnap csak reggel ugrik be és aztán egész hétvégén itthon lesz.

Tegnap végre megkapta Nati a 4 hónapos oltást meg a második pneumot. Jó egy hónapot csúsztunk. És találkoztunk a rendelőben Trundikével és Biussal :D , ők pneumo oltásra vártak. Persze a lányokról ismertük meg egymást, Bius élőben még szebb, mint a képeken, igazi kis törékeny kislány. Remélem, nem lett semmi gond az oltás után. Mi megúsztuk.

Szupi ez a jó idő, ma a belvárosban voltunk a Lányokkal, mi voltunk a helyi látványosság, ugyanis Lili is tolta mellettem a babkocsiját, sokan megmosolyogtak minket. Főleg úgy, hogy ő egy IKEA-s békát tolt, de a fejét letakarta egy pelussal, hogy ne süssön a szemébe a nap. :lol:

Tényleg, a múlt héten voltunk IKEA-ban, végre megkaptam Nati ágyába a színes rácsvédőt, imádja. Itt az idő, hogy lassan átköltözzön oda a bölcsőből. Meg vettem neki békás műanyag etetőkészletet, pirosat, ez az, amiben van előke, tányér, csőrös pohár meg kiskanál, potom 590-ért. Ugyanis a héten Nati is elkezdte a kóstolást, hétfő óta almalevezünk, nagyon ízlik neki. Hétvégén szerintem a püré változatot is megpróbáljuk.

Ja, és hétfőn beszerelték az új ablakainkat. Egész gyorsan és viszonylag tisztán dolgoztak, bár pár dolog lemaradt, ezt majd pótolják. Apa már le is javította a falat, hétvégén lefesti és kész is. Olyan jó, végre lehet rendesen szellőztetni és az erkélyajtó elé is letehetem a játszószőnyeget, nem húz a hideg.
:)

Ancsi, gratulálok a kresz-vizsgához, izgi lesz a vezetés biztosan.

Winchi, Matyi manó egyre sármosabb, ha ezt még lehet egyáltalán fokozni. A fürcsis képen nagyon csábosan néz. :D Jaj, az öltöztetéssel én is küzdök, az autóban pl. le kellett vennem a kabit meg a sapit, mert olyan meleg volt, ahogy besütött a nap.

Bende, Te meg aztán igazi energiabomba vagy, azt meg kell hagyni. Örülök, hogy Niki meggyógyult. :)

Wicca, örülök, hogy jobban van a család. :D

Huh, Sarmon, szegény Jázmin. :( Néha én is belegondolok, mennyi minden történhet Lilivel az oviban az udvaron, azért az óvónénik nem lehetnek ott sajna mindenhol.

Anyany, örülök, hogy a kis nádszálkisasszony hízásnak indult. :wink:

Most viszont lefekszem, mert mindjárt elalszom itt a gép előtt.

Üdv,
Katinka

Kép
Kép
katinka31
 
 


Anyany, jó utat Nektek és kitartást, biztosan jól fog sikerülni! :)

Kép
Kép
katinka31
 
 


Ancsi: Gratulálok, ügyes vagy! :D Milyen autón tanulsz majd?

Sarmon: Ügyesek vagytok, szépen haladtok a házzal. Szegény Jázi, még szerencse, hogy nem lett nagyobb baj!

Naspi: Hogy álltok a lakáskereséssel? Mikorra tervezitek a költözést?

Lara: Nagyon jó időpontot szereztetek a keresztelőre. Majd várjuk a képeket.

Mancsa: Neked is volt övsömöröd? Pedig azt olvastam, hogy ez az 50 év felettiek betegsége. Még mondtam is a páromnak, hogy mi lesz így, ha már az „öregek” betegségit szerzi meg, de akkor nem csak ő a kivétel.

Wicca: Örülök, hogy gyógyulgatnak a fiúk, remélem akkor majd tudsz jönni többet is! Kérünk képeket, és szüléstörténetet!

Bende: Én mindig csak ámulok,hogy Te már mennyi mindent megcsinálsz, mire én felkelek! :shock: Ja, hogy én hány kiló vagyok, azt inkább le sem írom.
Ti jártatok baba-mama tornára, igaz? Hova, és milyen volt?

Winchi: Nagyon ügyes Matyi. Szerintem a kertészkedés simán felér egy kis tornával! :wink:

Anyany: Jó utazást!

Katinka: Biztos jól néztetek ki séta közben! :D Hogyhogy Ti is ide jártok orvoshoz? Úgy emlékszem nem errefele laktok?

Itt a jó idő, és ilyenkor még sokkal jobban hiányzik egy kert!!!!!!!!!!!! Valaki tegyen fel tavaszi kert-képeket! Virágokról, meg bimbókról...

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Jó reggelt!

Fáj mindenen a kertészkedéstől, tényleg mintha tornáztam volna :lol:

Köszönjük a dicséreteket Matyi nevében :lol:

Szösz majd fényképezek és teszek fel képet, az utcánkban már virágzó fa is van az úgyis le akartam fényképezni.

Katinka édes lehetett a béka letakarva. Gondos anyuka figyel a gyerekére :lol:

Anyany jó utat, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat!!! :wink:

Én is akarok az ikeába menni, jövő héten amikor megyünk haza anyuékhoz akkor jó lenne útbaejteni.

Ma megyünk piacozunk délelőtt tegnap megfőztem már előre.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok lányok!

Ezer millió bocsánat, hogy oly nagyon régen jártam erre, de sajnos nem sok időm van mostanában.
Most is azért jöttem gyorsan, mert a drága lara már privit küldött, hogy minden rendben van-e.

Lara: Minden rendben van velünk, nagyon köszönöm az érdeklődésedet, csak időm nem volt semmi fórumozásra sajnos. :(

Múlt héten a férjem elvitt Harkányba pihenni így akkor azért nem voltam. Sokat pihentünk, kirándultunk. Vagyis nagyon jó volt.

Ezen a héten meg azt se tudom hol áll a fejem annyi munkám van. Kaptam egy-két új projectet és rengeteg a meló. Mondjuk tök jó, és élvezem is csak nem sok időm van mellette. :)

Igyekszem azért majd olykor-olykor benézni hozzátok.

Bocsánat, de most még visszaolvasni sincs időm.
Remélem, hogy mindenki jól van, babák, mamák és papák is. :)

Üdv mindenkinek és boldogsággal tölt el, hogy végre itt a tavasz, süt a nap és jó idő van. :)

Kívánok mindenkinek nagyon kellemes napokat.

Kép
brainbow
 
 


most csak egy kérdés, aztán remélem még lesz időm jönni.

CSATLAKOZIK VALAKI MA DÉLUTÁN HOZZÁNK EGY HOSSZÚ SÉTÁRA?

KépKép
bende
 
 


Bende: Mi szívesen csatlakoznánk, de apa ma délutánra beígért nekünk egy kirándulást! És ez olyan ritka alkalom, hogy hétköznap el tud szabadulni hamarabb, hogy ezt nem lehet kihagyni! Remélem nem esünk két szék között a padlóra! Szóval inkább legközelebb csatlakozunk. :wink:

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Kép
Bimbózó császárkorona és nyíló aranyeső

Kép
Ibolyák :lol:

Kép
Kinyíltak a jácintok is

Kép
Rózsaszín ibolyánk is van :lol:

KépKép
winchi
 
 


winchi
Szépek a virágaid!! Jó őket nézegetni! Matyi babó pedig már nagyon ügyes!! Tündéri a kis kádjában!

Sajno mostanában nagyon ritkán tudok jönni, babóm kitölti minden időmet. Most már nagyon oda kell rá figyelni, nem lehet egyedül hagyni. Ugyanis hétvégén bemutatta a legújabb tudományát...
Feláll a kiságyban! És azóta is szorgalmasan gyakorolja. Csak még leülni nem tud és vagy eldől, vagy visít ha elfárad... :) Nem győzök rohangálni hozzá. Sokat vagyunk a friss levegőn, de még ez sem fárasztja le. :shock: :lol: Most végre elaludt ebéd után, hát kíváncsi vagyok meddig. Kitartás mindenkinek! Ilyen jó időben...
Puszi!

Kép
zsula
 
 


Kép
Ez az utcánkban nyílik, meseszép! :lol:

Szia Zsula!
6 és fél hónaposan feláll a fiatalúr???? :shock: :shock: :shock: :lol:
Nem semmi :lol:

KépKép
winchi
 
 


hazaértünk!
egyelőre sándorfalvára. hurrá!
Vendég
 


Anyany gratulálok! :lol:

Szösz merre kirándultatok?

KépKép
winchi
 
 


hello csajok!

Úgy látszik már csak ilyen esti éjszakai üzemmódban jövök csak néha.

Zsula: ennyi idősen feláll! Nem semmi! Az én Dorkám még nem igazán tud egyedül, segíteni kell neki, de amúgy jó sokáig megtartja magát. Jó stramm kis kölyök ez a Krisztián! :)

Winchi: jók a fotók. Kb. nálunk is ez van a kertben, az a virágzó fa mandula, igaz??? Hm, de imádom! Mennyire vártam már ezt az időt. Szinte minden percet sajnálok, amit nem kinnt töltök, dehát főzni és takarítani is kell néha :)
Nekem is fáj már a seggem, a lábam, meg mindenem a kerti munkától, asszem sorstársak vagyunk.

Nana lányok! Matyi manó Dorkáé! Nem ám elszeretitek tőlünk! :lol:

Anyany: örülök, hogy hazaértetek, jó hosszú út. Nem semmi! Zsófi jól bírta? Vigyázzatok ám magatokra. Hazafelé is!

Lara: hogy vagytok?

Katinka: elképzeltelek benneteket, és Lilit a békával. Jót nevettem! :) Olyan édesen tudnak utánozni bennünket anyukákat. :) Nekünk is van ilyen csőrös poharas tányéros készletünk, nekünk kék, és pingvin a pohár. De tök jó, hogy a tányér alján van gumi, így majd ha egyedül eszik nem fog elcsúszni előle. Okos találmány.

brainbow: remélem jól vagy te is és a pocaklakó! Élvezd a munkát, kirándulást, pihenést, mert szülés után már 24 órás szolgálat lesz ám :)

Jön a második alsó foga a manómnak. Ma 3 réteg ruhát nyálzott össze.

Imádja a kutyáinkat, hangosan kiabál és sikongat nekik a babakocsiból. Imádjuk ezt sportkocsit. Mindent lát belőle, és minden érdekli. (Mancsa, ígérem majd jövök képpel is)

Bocs, ha valakinek nem írtam, majd pótolom.

Szösz: VW Golf lesz az autó, és vadi új nincs 1 éves sem. Apa megígérte, holnap megmutatja, hogy kell elindítani az autót... :)

Holnap is kertészkedünk, nem tudom mikor tudok jönni, de próbálok azért mindig olvasni!

Puszi mindenkinek!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Winchi: Nagyon szépek a virágok, köszönjük szépen! :D
Hát a kirándulás az elmaradt! :cry: Apa hazajött korán, ahogy megígérte, de nem érezte jól magát, és belázasodott! Nem tudom mi van apával mostanában. A múlt hét elején volt ez az utazás, amikor is itt hagyott minket négy napra, aztán jött az övsömör, most meg lázas........ Visszakaphatnánk már apát!
Így végülis csatlakoztunk Bendéhez. :)

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sziasztok!

Ancsi Matyi hűséges marad Dorkához ha nem akkor hátrakötöm a sarkát :lol:

Szösz sajnálom hogy elmaradt a kirándulás jobbulást a párodnak. Szed vmi vitamint? Érdemes ilyenkor egy adag multivitamint beszedetni velük páromnak sokszor segített, ő a pharmaton vitalt szokta szedni.
Mert legalábbis az enyém alig eszik zöldséget, gyümölcsöt meg pláne nem.
Sajnos nem eléggé nevelték rá, én ezt Matyinál nem akarom elrontani.
Próbálkozom is de a krumpli nem aratott nagy sikert, még almával sem. A banánt semmi nem üti ki a nyeregből az a favorit
:lol:

Csajok hogy milyen car filmek mennek a tévében :shock: Most be van kapcsolva de mindjárt ki is nyomom, az egyiken óriási tűzvész pusztít (nincs is szebb szombat esti kikapcsolódás) a másikon meg görénynek meg lányokat futtató személynek nevezik egymást a szereplők (nyelvi továbbképzés?) :shock: :evil:

KépKép
winchi
 
 


Ja és végezetül a mai napunk: Gyengébb idegzetű anyukák inkább ugorjátok át :lol:

fél 3 kor evés félalomban alvás tovább
6 óra: Matyi sikongatására anya 1x felnéz és visszaalszik, gyermek sikongat tovább ( megbeszéli az álmait a kiságy lakóival)
7 óra: Anya kap kv-t így észhez tér és összepakol, mert indulás Fehérvárra
Matyi megéhezik, eszik, játszik, böfizik és öltözik( na jó még nem egyedül)
8 óra indulás Fehérvárra
9 óra: Matyi lepasszolása mamáéknak szülők nagybevásárolnak a piros kék hiperintézményben (ahol vettünk egy hápogó kacsát Matyinak húsvétra, kiválasztásakor az egész sor kicsi és nagy kacsát végignyomkodtuk, olyan volt mintha egy kacsafarmon lettünk volna) :lol:
fél 11: anya felszalad megcsinálja a tízórait de a mamára bízza életében először a gyerek összekenését kívül belül gyümölccsel, anya addig meglép turizni :lol:
fél 1: hazaértünk, kipakoltuk gyereket, vásárolt cuccokat aztán evés mindenkinek kis pihi
2 óra: távozunk apával horgászni egy kicsit, Matyi a hordozóban aludt 2 órát a vízparton
Közben nagyszüleim telefonáltak, hogy lent vannak a balcsin a nyaralóban
Vacilálás, hogy menjünk v sem végül fél6ra leértünk
Matyikaja volt nálunk :lol:
7 órakor indulás haza
Matyi aludt még kicsit az autóban
8 óra fürdés, evés anyázás és mély alvás Barnabás manóról
9 óra óta meg anya ül a gép előtt és írásával zsibbasztja a jónépet :lol: :lol: :lol:

Jó éjszakát mindenkinek!!! :lol:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok Lányok!

Brainbow:De jó hogy jöttél :D Jól tettétek hogy elmentetek pihizni :D ilyen szép időbe meg főleg :lol:
Hogy vagytok?Sikerült dokit választani?

Winchi:Jó kis napotok volt!!!!!!!! :D Ma is nagyon szép idő volt nálunk meg a barátnömék voltak köszönteni igy ma csak annyi időt voltunk kint míg az úszásra mentünk :( na de majd holnap,remélem jó idő lesz.Nagyon szép képeket tettél fel és Matyi nagyon helyes :D :D :D :D

Szösz:Jobbulást Apának ha meggyógyul majd biztos bepótoljátok :wink:

Ancsi:Köszi jól vagyunk :D Képzeld a Hanna nem nagyon eszi meg az üveges kajákat amit meg én csinálok neki nem győzöm kanalazni :D Egyedül a zöldborsó nem izlik neki.
Ügyes legyél holnap :wink: Jó kis autón fogsz tanulni :D én W polo-n tanultam és akkor volt 3 hetes az autó mikor kezdtem vezetni.

Anyany:Jó pihenést nektek!!!!!!!!!!!!!!Jó lett a babakocsi?Majd kérünk ám képet. :wink:

Katinka:Lili nagyon édes lehetett a béka gyerekkel :lol:

Bende:Örülök hogy Niki meggyógyult :D Milyen jó kis súlya van :D

Ma voltunk babaúszáson nagyon aranyos volt Hannus :D
Képzeljétek kell vennem egy másik babakocsit a Hannának mert a sportkocsi tolókarját nem lehet átfordítani igy meg sokat süti a nap Hannust meg fújja a szél és sirdogál.Én a peg pereo veneziát néztem ki vagy a milánót.Tudom nem egy újfajta babakocsi de ez lennejó nekünk holnap megyünk Mórra megnézni egyet megpróbálok róla képet feltenni.
Vendég
 



Lara!

Jaffának Veneziája van. Priviben megírom a számát. Biztos nem haragszik, ha felhívod és megérdeklődöd, hogy milyen.

KépKép
bende
 
 


Sziasztok!

Tegnap már jobban volt apa, úgyhogy kirándultunk! :D Voltunk az Ikeában, aztán sétáltunk a Velencei tónál! Olyan jó volt!!! Egyébként az Ikeában van egy nagyon szuper baba-mama szoba! Kanapéval, pelenkázóval, zárható ajtóval! De jó lenne ha minden áruházban lenne ilyen!

Lara: Sajnálom, hogy babakocsit kell vennetek. Remélem a mienkkel nem lesz baj, mert mi úgy vettük, hogy ezt az egy kocsit szertnénk használni, sőt még a második babónál is! Eddig a legnagyobb bajunk, hogy kavicsos terepen nem igazán lehet tolni. Na mindegy, túrázni nem babakocsival megyünk. :wink:

Bende: Milyen volt a kiállítás? Érdemes megnézni?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sziasztok!

Bende:Aranyos vagy hogy elküldted a számot :D de reggel nem neteztem és ma mentünk megnézni azt amit belinkeltem és meg is vettük tényleg ilyen szép állapotba van mint a képeken és a Hannusnak nagyon kényelmes amúgy a másik babakocsinknál egy picit szélesebb de nem sokkal nagyobb.

Szösz:De jól tettétek hogy elmentetek kirándulni :D Mi is úgy terveztük hogy jó lesz ez a babakocsi de igy hogy a Hannus nem szerette muszály volt másik mert a sétákról meg nem akartam lemondani.A régit megpróbáljuk eladni.
Vendég
 


sziasztok!
mostmár anyuméknál. apátfalván. a kisasszonykám nagyon jól viselkedett, mindenkire nevet, és képzeljétek, nagymamámnál egy órát aludt a babakocsiban!!!
ilyen sem volt még.

ja nagymamámat megműtötték, és elég jól van. úgy örülök!

a babakocsi, a sport meg azért kellett, mert nekünk egy bergon van, ami nagy is meg nehéz is. ha azt berakom, más nem is fért volna a csomagtartóba.

remélem a gyógyító mosoly is bejön, voltunk kersztanyámnál is egy kicsit. ő még mindig rosszul van. :(


most válaszolni nem tudok, mert hugom rágja a fülem, hogy engedjem ide...
Vendég
 


Sziasztok Anyukák!

Kérlek Titeket, hogy nézzétek meg az alábbi hivatkozást és linkeljétek be esetleg más topikba is, ahová írtok..

Sajnos sokunknak nem adatik meg, hogy vér szerinti gyermeket nevelhessünk.A Gólyahír Egyesület ezeknek az Anyáknak és az ÉLETET adó Anyáknak segít...
Az adományvonal egyszeri hívásával 100 Ft-tal támogatjátok a krízisház létrejöttét.

Köszönöm!

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Most csak egy gyors kérdés: Ti hogyan készítitek az almapürét? Vagy milyen formában adjátok a babáknak? Én annyira küzdök a turmix-szal, mert ilyen kis mennyiséget nem akar szépen pépesíteni. Béna anyuka... :oops: Lécci segítsetek! Köszi!!!

Kép
Kép
katinka31
 
 


Katinka dehogy vagy béna :lol: Én is csak ha banánnal csinálom az almát akkor viszi el a turmix. Műanyag almareszelőn reszelem le Matyinak
Kép
ilyenen :lol:

Szösz de jó akkor csak volt kirándulás :lol:

Anyany ügyesek vagytok, hogy ilyen jól megy a rokonlátogatás és Zsófi is jól viseli :wink: Izzitsátok a gyógyító vigyort :lol:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Winchi: Jó, hogy múltkor írtad a Hipp-es kupont. Én már el is felejtettem, de akkor megkerestem, ma kiváltottam, és meglepően sok minden volt benne! :) És lesz még 3. is!
Voltál dokinál?

Lara: Voltatok már sétálni az új babakocsival? Tetszett Hannusnak?

Naspi: Hogy álltok a lakáskereséssel?

Gégéé: Hogy van Emma? Miket csinál mostanság?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Katinka
Én üveg reszelőn reszelem le, egyszerre két almát és botmixerrel még egyszer átkeverem. Reszelek bele egy kekszet és ha igazán pikánssá akarom tenni, egy mandarin levét is belefacsarom. Ha marad, azt du kapja meg. Krisztián imádja.

HIPP kupon.. tele vele a bugyrom. Eddig négyszer küldtek el minket, hogy nincs a rossmannban csomag.. szerintetek?? :evil: :twisted:

Kép
zsula
 
 


Sziasztok!

Tegnap este fürdésig kint voltunk annyira jó idő van :lol: És második napja kint uzsizik Matyi a kertben :lol:

A Hippes kuponnal akkor jól jártunk nekem másodszorra sikerült beváltani.

Szösz még nem voltam dokinál, pedig kéne de minden fontosabb most :oops:
Most néztem, te is ismered Zsuskát? Édesek az ikercsajok nagyon :lol: :lol:

Gégéé hova lettél? Jól vagytok? Tründike???

KépKép
winchi
 
 


Hahó!

Szösz, köszi a kérdésed:) jól van kis drága.
Miket csinál?
Nevet hangosan, ha megpuszilom a hasát, vagy a nyaktát.
Hasról-hátra fordul, de csak, ha olyanja van. Hason fekve nagyon magasra emeli magát, és a fejét majdnem hátra fordítja. Csörgőket csapkod; cumiját nézegeti, kezét eszi, nyáladzik, de nagyon. Sokat erölködik, nehezen kakil...ritkán, de akkor elől-hátul hónaljig, meg a rugi lába is tele:)
Napirend: van, hogy ugyanúgy csinálja 2-3 napját, de aztán meg nem. Itt gondolok leginkább a napközbeni alvás mennyiségére.
Este héttől általában reggel 7ig alszik, 2szer kel, de csak enni, éjfél és egy között, valamint 4 és öt között.

Bocsi csajok, hogy ritkán jövök, de lakást rendeztünk át, takarítok, főzök, mosok, teregetek, foltot szedek ki, vasalok, és jövő héten meg Norbi szüleinél leszünk, szóval zajlik az élet...

puszik

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Winchi: itt vagyooooook:)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Na van pár percem...
Kisasszony alszik,deha felkel menni kell a postára,meg a nagyoknak akarok zoknikat,alsóneműket venni.
Jázminnak szerencsére másnap lelohadt a pukli,a fotó még nincs kész,úgyhogy nem tudom mi látszik majd belőle.
Imádom ezt a jóidőt,csak temérdek munka van az udvarral,kerttel.Tavaly hogy terhes voltam ,nem csináltam szinte semmit...hát ez most meg is látszik.
Egyébként jól vagyunk.Na ennyire volt időm,már sikongat.puszi.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Sziasztok!

Zsula: Én tegnap a fő utcai Rossmannban át tudtam venni. Én most próbáltam elsőre, úgy látszik szerencsém volt.

Winchi: Középiskolában voltunk osztálytársak Zsuzsával. Pont tegnap vettem észre az ikreket, nagyon szépek, bár most nem írígylem, biztos nem lehet könnyű! Azért három lány - nem semmi!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sziasztok Lányok!

Szösz:Igen kipróbáltuk a babakocsit tegnap déltöl 17:30-ig kinnt voltunk nagyon jó volt :D Hannus a parkba uzsonnázott két nagyot aludt séta közbe nagyon kényelmes ez a babakocsi úgyhogy nem bánom hogy megvettük :D olyan nagy hogy hason is tud bennt játszani a Hanna és fel lehet ott csatolni a huzatát és igy kilát úgyhogy nagyon tetszett neki :D

Winchi:Nagyon jó ez a kép rólatok :D Nyárias :D :D :D :D

Katinka:Én is üvegreszelőn szoktam az almát :wink: Hogy vagytok?

Gégéé:De édes lehet ahogy hangosan nevet :D

Sarmon:Reméljük akkor a képeken se látszik a hupli :wink:
Biztos szép lesz az udvar :D


Ancsi:Hogy ment a vezetés??????????

Hannus olyan aranyosan kúszik most éppen a könyveket rendezi :D nagyon tetszik neki a dohányzóasztal aljára odatettem az ő keménylapos könyveit úgyhogy ott pakolászik közbe sikogat :D
Én meg megyek odateszem az ebédet paprikás krumpli Hannus meg májat eszik ma krumplival aztán lemegyünk sétálni.
Itt esett az eső reggel nálatok is?
Vendég
 


Sziasztok!!!!

csak egy gyors bekukkk.....

látom mindenit kicsalt ez a jó idő :lol: :lol:

napközben a Miló már nem engedi, h mellette netezzek, ezért marad az este, akkor meg albérletet böngészek..persze még nincs semmi, ettől már kissé kivagyok, persze tudom, hnem időre megyünk, de már jó lenne egy fix hely, h tudjak tervezni, holnap is megy a párom néz egyet...hát majd meglátjuk, sok az elvárás, de a pénzünk is véges, és a kettő sajna nem mindig passzol :cry:

ahogy bejött ez a nagy meleg, a kispasim nem alszik jól a levegőn, max 45 perc, ezért úgy döntöttem, h inkább bent altatom, majd uzsi után sétizünk, v csak kimegyünk a kertbe

hát csajok, nem tom ti h kertészkedtek, de én nemigen tom a Miló mellett, ti hová teszitek addig, amíg pölö kapáltok? :shock:

Milónak már több, mint két hete erős orrfolyása van, nagyon sajnálom, mert a porszívózáskor nagyon sír édesem :cry: jó volna ha már elmúlna neki

Katinka: én botmixerrel nyomom össze a kajót a Milónak, almát először lereszelek, majd botmixerrel a többivel egész pici adagot is lehet pürésíteni

most lassan elkezdem neki a puhább kajákat villával összetörni, és megpróbálok egy pici fűszert is csempészne a kajába, pl. petrezselyem, kapor, persze csak amit lehet :lol: én mondjuk sokkal ízletesebbnek nem érzem tőle a főzikét..de hát, ki tudja, lehet ő érzi :roll:

nna ,menek aludni, pussz mkinek :wink:

Kép
naspolyácska
 
 


Sziasztok!

Húúú de jó idő van, hogy ma még senki nem volt :shock: :lol:

Matyi épp pörög az ágyában megpróbálom, hogy bent aludjon délután, mert tegnap 3/4 órát aludt csak délután és többet nem volt hajlandó. Annyi minden érdekes dolog van kint :lol: Bár most a kiságy is érdekes hiába van még a redőny is leengedve neki :lol:

Voltunk ma Ringatón, az egyik nyugdíjas óvónéni csinálja az oviban persze mi voltunk a legfiatalabbak :lol: De Matyi remekül érezte magát leste a gyerekeket meg sok játékot, semmitől nem ijedt meg egy pillanatra sem.

http://www.expressz.hu/baba-gyerek/baba ... -13666737/

Tegnap ezt találtam, szombaton ha megyünk anyuékhoz és ha tetszik akkor megvesszük ezzel könnyebb lesz mászkálni ha a kocsiba kell berakni.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Lányok hol vagytok?????????????????????
A végén már senki nem fog írni ide!? :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:


Winchi:Jó ez a babakocsi :D
Örülök hogy tetszett a ringató majd mi is most szeretnénk megnézni hogy milyen.

Naspolyácska:Remélem találtok jó albérletet,kitartás :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Én is nagyon szomorú vagyok, hogy mostanában ennyire pang ez a fórum! :cry: :cry: :cry:

Hihetetlen milyen meleg van!!!!!!! Sokszor nyáron sincs ilyen idő! Kíváncsi vagyok meddig tart, mert azért gondolom lesz ennek még böjtje!

Mindenki babakocsi vásárlásban van? A mienket szerencsére esernyőre lehet csukni, úgyhogy könnyű bepakolni a kocsiba.

Lara: Mi van azzal a házzal, amiről múltkor írtál? Megveszitek?

Rékának mostanában elég sokszor zöld a kakija, ez mitől lehet?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


húúú, ne aggódj szösz, én is csak olvasni járok. nincsen időm, amennyit lehet, kint vagyunk, mert otthon nagyon számolnom kell az időt, akárhova is megyünk.

kell az ernyőskocsi, jó kirándulni, meg utazni és mondjuk nem is annyira meleg.

ma voltunk anyum munkahelyén, (óvónő) és megnéztük az ovit meg a gyerekeket. ZSófi hangosan kiabált nekik, azok meg körbevették és simogatták.
meg találkoztunk egy-két leendő kisbarátnővel is. azoknak is kurjongatott.
:lol: :lol: :lol: :lol:

sajnos a gyógyító mosoly keresztanyámnál nem használ. nagyon rosszul van. nem is tudom mi lesz vele, már teljesen készen van, másfél éve szenved...
Vendég
 


hahóóóó

zöld kaki....hmmmm....adj neki normaflore-t!!!

ez a hirtelen jött jóidő szerintem is furi :( szegény babácskáinkat is biztos azért megviseli.

emma 6300 gramm. Kis husinyuszi. ma nem nagyon akart napközben aludni. csak ilyen fél órácskákat aludt 2 óránként. estére már eléggé fáradt volt.
nem tudom, hogy miért csak ilyen piciket alszik. este viszont 19-től alszik már. eddig 2szer kelt enni, 1kor, és 4-5 között valamikor...tegnap csak egykor, meg 6:30kor. ügyes volt! de gondolom ez csak ilyen egyszeri alkalom volt.

a jóidőre visszatérve...most érzem csak igazán kövérnek magam:(
ma egy volt tanítványom meg is jegyezte, hogy jó sok maradt rajtam :(
ráadásul norbi megy lenygelországba holnap hajnalban...szombaton jön....aztán megyünk vasárnap a szüleihez...csütörtökig...

átrendeztük a lakást. Kiköltöztünk a nappaliba, nagyon király...csak éjszaka néha esek-kelek, mire félálmoba átjutok emmához:) :lol:

gyertek csajok, írjatok!

zsula, gratu a mászáshoz :lol:

szösz, mesélj réka miket csinál? milyen egy nap? winchi, miket esztek?

na puszi

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


szalma vagyok :( brühühühühühüüüüüüüüüüüü


tadááááááááááááám: emma 19:00-tól 5:00ig aludt :)

juhúúúúúúúúúúúú, kipihent vagyok:) csak kár, hogy én már 4 óta 10 percenként megébredtem, hogy naaaaaa, hogyhogy nem kelt még fel:)

hehehehhe

na tesék írni!
mindenki írjon 2 sort, arról, hogy mit csinál a babája (mozgás-beszéd), és 1 sort arról, hogy ki hogy van.

emma azt csinálja, hogy krrrrrrrrrrrrrrrrrrrr :) meg japánul nyomja még mindig, így nem értem:) meg sikongat....

mozgást leírtam tegnap:)

na várom az írásokat!
ancsi, a keresztelőtök Emma névnapján lesz, ha jól emlékszem :)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Helló-belló!

Kedden voltunk dokinéninél.. nem kapott oltást, kicsit meg van fázva, piros a torka. De nem vészes.
8444g a kis " csöppség". :lol: Rendületlenül áll a kiságyban, ha messzebb sikerül megkapaszkodnia még oda is lép a rácshoz.
Hétvégén megyünk haza szüleimhez (150km). Ez lesz az első hosszú út és első távollét Krisztiánnak.

Tegnap voltam fodrásznál, tök jó rövid frizut bágattam.

Pusszantás!

gégéé
Emma tündéri, nagyon vagány kis csajszi! :wink:

szosz
Fogacska? Esetleg.. Normaflor meg tényleg jó!

Lara25
Nyugi, mindenki van, csak élvezzük a jó időt a hosszú tél után. Mindenki menekül a friss levegőre.. legalábbis én igen! Untam már a négy falat.. :roll:

Kép
zsula
 
 


még jó hogy nem bégettem... :shock: :oops: :lol:
szóval vágattam!

Kép
zsula
 
 


gégéé!
Zsófi áll, körbesétálja a kiságyat, ha fogom a két kezét, úgy is akar, szeret hintázni is.
megy a dajdajdaj, a mememememm, a tetetettte, meg a mamamama, dededede...
meg sikít, meg kiabál, meg akaratos, meg bújós is ha van kedve... ha meg nincsen, akkor kezével lábával tol el. :(
kiabál a gyerekeknek, hogy hejhej, hőőőőőőőő, meg mindenkinek ha bárkit is meglát. nem félős, barátságos, de legjobban a korabeli babaákat szereti.

én egyelőre döglött vagyok. Zsófimnak ma rossz napja van. délelőtt túl sokat aldudt, a 20perc helyett 3órát. én meg barom hagytam. de most alszik, de nem nagyon hagoym majd.
nyűgös volt, négykézláb "szaladgált" a szobában fel és alá, alig evett, de ez már napok óta megint így van.
a foga piszkálja ezerrel.
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?