Új privát üzeneted érkezett!

lini írta:Amúgy láttam a kepes féle riportot. Gusztustalan felháborító :twisted: :twisted:

Nem a véleménye miatt amit az otthonszülésről gondol, hanem ahogy mocskolodik a tv-ről és a Kollegájával szemben. Szegény Jakupcsek. Kritikátlan alak szerintem :twisted:

L


Ne haragudj meg, hogy nevetek, de ez a "szegény Jakupcsek" annyira tetszik, hogy muszáj :lol: :lol: :lol: :lol: .
Vendég
 


Igen, erre jók a kórházakban a szülésznők, már ha lehet választani. Engem spec. a doki az összes ilyen jellegű praktikus kérdésemmel eleve hozzá irányított, aztán már én is a szülésznővel beszéltem meg egy csomó dolgot.

Off: Ayse, Ok. a világ is megváltozott ez tény. De akit egy jó tanítónéni annak idején meg tudott tanítani írni, olvasni, ha kicsit nehezebben is, arról ma sokkal könnyebben mondják, h diszlexiás, vagy diszgráfiás. (és sokszor azt is: nyilván mert nehéz születése volt, biztos oxigénhiányos stb.)
Kedvencem az volt, amikor olvastam egy "tanulmányról", amelyben megállapították, hogy a császáros gyerekek idegenkednek attól, hogy valami szűk helyen átbújjanak. Mert kimaradt ez az élmény nekik, mint hüvelyi születés. Ez még az első gyerekem pár hónapos korában volt, direkt vártam, hogy mi lesz, ha pl. át kell bújnia valami alatt, ágy alá stb. Soha semmi ellenkezést nem láttam egyiknél sem, és isten bizony nem tömködtem be őket az ágy alá! :D (Mai napig imádják az Ikeás hengert, ami jó hosszú és bele lehet bújni) Szóval ez is egy jó nagy baromság, de valaki nyilván sokáig "kutatta" ezt a területet, tán még pályázati pénzt is elnyert a komoly munkájához. on.
Vendég
 


Sztem jó volt tegnap Kepes (ezt írtuk többen is, szóval ez nem az a topik, ahol leszólták Kepest :wink: ), bár nem vagyok az ő álláspontján, attól még jó volt.

Reggel megvolt vkinek horvátágnes ugyanezen csatornán?
jamina
 
 

 
 

Btw, Pöttyös Panni, miért választottad ezt a nevet magadnak?
:wink:
Csak azért kérdezem, mert mindig ránézek a képre, amit avatarnak tettél, remélem tudod ki az írója? :wink:
Vendég
 


vero írta:
klara írta:És aki most mindenórás, és nincs háttérdokija, azzal mi lesz? :shock: Ez azért nagyon durva lehet...

Megszül az ügyeletesnél, mint én. Kevesebbe is kerül :wink:


Persze Vero, csakhogy Te biztos jártál terhesgondozásra az SZTK-ba, meg volt minden leleted, UH-d, AFP mifene, ami kell - csak nem fogadtál dokit. Aki viszont otthonszülésre készült, annál ez nem okvetlenül van így. :?

Borcsa, egyetértek, mint minden másban is. :)
klara
 
 


Panni, megerősítelek: császáros gyereknek nem okoz nagyobb problémát egy alagút, mint nem császárosnak -én már csak tudom, én is úgy születtem :D
És hülyeség is lenne bármit a szülés módjára fogni (kiv. persze a nyilvánvaló, pl. oxigénhiányos eseteket).
Kaptam már linket a témában, sőt, el is olvastam Dr. Oden néhány gondolatát, de ettől még nem hiszek neki. Ilyeneket ír pl.:
A víz alatti szülés népszerűsítője, dr. Michel Oden szerint az egyre szaporodó császármetszések oka az apák jelenlétében keresendő. Azt is állítja, az anyukáknak több fájdalomcsillapítót kell adni, többször kell segédeszközt alkalmazni, mint régebben, amikor az apák a folyosón várakoztak. A statisztikák azt mutatják, hogy általában azok szülnek komplikációmentesen, akik mellett nincs nagy asszisztencia, egy szülésznő segédkezik az orvosnak. A kisebb nyüzsgés intimitása vélhetően pozitívan hat az anyukára.
Szóval az apákat el kell küldeni addig vadászni, és máris kevesebb a komplikáció :wink:
jamina
 
 


Vero, igen tudom, de ennek más története van, inkább személyes, semmi extra, és igazából semmi köze SzM-hoz.
Vendég
 


Klara,

bár az AFP vizsgálatot nem mindenki csinálja meg (mert az eredményei pontatlanok és nem megbízható, "nyugaton" már nem is végziik el ezt a vizsgálatot), azért a fontosabb vizsgálatokat az osz anyukák is megcsináltatják. hogy mást ne mondjak, a 37. heti ultrahang otthonszülőknél is kötelező.

Jamina,

bocsánat, az általánosítás hibájába estem. Nem leszóltátok, hanem Lini leszólta. az oldal tetején van az idézet. Egyébként mi a véleményetek a "másik topikba" belinkelt tájékoztatóról?
sz_kata
 
 


klara írta:
vero írta:
klara írta:És aki most mindenórás, és nincs háttérdokija, azzal mi lesz? :shock: Ez azért nagyon durva lehet...

Megszül az ügyeletesnél, mint én. Kevesebbe is kerül :wink:


Persze Vero, csakhogy Te biztos jártál terhesgondozásra az SZTK-ba, meg volt minden leleted, UH-d, AFP mifene, ami kell - csak nem fogadtál dokit. Aki viszont otthonszülésre készült, annál ez nem okvetlenül van így. :?

Borcsa, egyetértek, mint minden másban is. :)


Én olyan gyorsan szültem meg, hogy idejük sem volt elkérni a kiskönyvet :wink: , gyakorlatilag belöktek a szülőszobára, mert bújt ki a feje. :lol:

P Panni,
OK, csak fura nekem hogy éppen ŐŐŐ. :o
Vendég
 


Jamina,

Most komolyan, ez nem is biztos hogy hülyeség! Szerintem ebben is egy kicsit átestünk a ló másik oldalára. Nem biztos, hogy mindenki apás szülést akar. Én ismerek olyat aki csak azért ment apásan szülni, mert ezt ma mindenki így várja el, holott ő bevallotta, hogy feszélyezné, ha a férje ilyen helyzetben látná. (aztán szerencsére simán megszületett a gyerek :))

Szóval az apákat el kell küldeni addig vadászni, és máris kevesebb a komplikáció


Ez így igaz! :D:D:D Az élet minden területén! :D
Vendég
 


Kata, a tájékoztató egyik kulcsmondata sztem ez:
A szülés iparosítása nem csak akkor elfogadhatatlan, ha kórházban történik, hanem akkor is, ha otthon.

Nem kívánom az OSZ-knek, hogy tényleg 2 orvos álljon az ágyuk felett, vmint abszolút túlzó az egész tervezet, amit HÁ reggel a tévében annyira hárított magáról, hogy csuda. Mert hogy még csak tervezet. Meg még egyeztetés. De hogy kivel, arra nincs rendes válasza.

Én tényleg azt kívánom, hogy legyen meg az a fajta együttműködés orvosok és bábák (vmint szervezeteik) között, ami ma nincs.
jamina
 
 


Panni, de az apás szülés nem kötelező :lol: nekem nagyon jó volt, hogy ott volt mellettem a férjem. Neki már kevésbé, mert
1. ő rögtön látta, hogy baj van (1. szülésről beszélek)
2. agyonnyomorgattam a kezét
jamina
 
 


Vero,

Igen, ha így belegondolok, tényleg furcsa, (nem vagyok túl spirituális...) de már mindegy, most ezért nem változtatok nick nevet, majd legközelebb :D
Vendég
 


Mármint erről?

http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika ... st/101279/


szerintem nagyon jó :wink: :wink:
Vendég
 


vero írta:Én olyan gyorsan szültem meg, hogy idejük sem volt elkérni a kiskönyvet :wink: , gyakorlatilag belöktek a szülőszobára, mert bújt ki a feje. :lol:

Hehe, tőlem nagyon hasonló szituban is kérték - VOLNA, mert nem volt még meg a 37. heti UH... Attól kicsit megnyugodtak, hogy első csemetém 4 kg-val született, gondolván, akkor alig 37. héten ez a 2. már csak nem lesz akkora. :P Viszont mivel súrolta a 3,5-et, voltak olyan kegyesek, és nem nyilvánították koraszülöttnek, a hiányzó pár nap dacára sem. :)

Kata, én magam is írtam néhány oldallal feljebb itt, hogy az osz-ők is elvégeztetnek sok vizsgálatot. :) Mondjuk vannak kekeckedőbb kórházak is, ahol a cukorterhelést is számon kérik. De azért a legközelebbi kórház ügyeletére beesni a tervezett osz helyett, nagyon nem lehet mindegy semmi esetre sem... :(
klara
 
 


Szóval az apákat el kell küldeni addig vadászni, és máris kevesebb a komplikáció

Nem épp Leboyer írja, hogy apákra meg egyéb férfinépekre semmi szükség aszülésnél? :roll:
klara
 
 


klara írta:
vero írta:Én olyan gyorsan szültem meg, hogy idejük sem volt elkérni a kiskönyvet :wink: , gyakorlatilag belöktek a szülőszobára, mert bújt ki a feje. :lol:

Hehe, tőlem nagyon hasonló szituban is kérték - VOLNA, mert nem volt még meg a 37. heti UH... Attól kicsit megnyugodtak, hogy első csemetém 4 kg-val született, gondolván, akkor alig 37. héten ez a 2. már csak nem lesz akkora. :P Viszont mivel súrolta a 3,5-et, voltak olyan kegyesek, és nem nyilvánították koraszülöttnek, a hiányzó pár nap dacára sem. :)

Kata, én magam is írtam néhány oldallal feljebb itt, hogy az osz-ők is elvégeztetnek sok vizsgálatot. :) Mondjuk vannak kekeckedőbb kórházak is, ahol a cukorterhelést is számon kérik. De azért a legközelebbi kórház ügyeletére beesni a tervezett osz helyett, nagyon nem lehet mindegy semmi esetre sem... :(


Hát, biztosan nem kellemes, de most ez van. :cry: :cry:
Vendég
 


Erről van szó a felkészülés során, hogy otthon az apukák általában sokkal jobban a háttérben vannak, mint kórházi apás szülésnél. A kórházban nagyon "kellenek", mert az egy "férfias" beállítottságú/logikájú hely.

Na, kíváncsi vagyok, hányféleképp lehet ezt félreérteni...

Ildi, a médiához: szerinted benne lenne az minden híradóban, hogy szeptember 15 óta huszonvalahány anyuka szült meg otthon rendben, békességben?
De hát az egész nem is erről szól. Az általunk legjobbnak tartott körülmények közt akarjuk megszülni a gyerekünket. Ebben benne van a kórház lehetősége, az egészségügyisek esetleges rosszallása, de már nem fér bele a nyilatkozathadjárat, a garantált megjelenés a nyolcórás hírekben, a jegyzőkönyv, az eljárás, amiben a segítők ellen kell(ene) vallnod...
Olyan hihetetlen, hogy a bábák tényleg azért vonultak vissza, mert jelen esetben ezt tartják a babák/mamák számára a legjobb megoldásnak?

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


Jad,

próbálom nem félreérteni, nem biztos, h sikerül. ;)
Igen, a kórházban szerintem is kellenek, de szerintem nem a férfias beállítottság miatt, hanem talán mert ők képviselik a biztos pontot, ők jelentik az otthonosságot. (megint hülye példa, de olyan, mint amikor a gyerekek mindenhova viszik az alvóállatkájukat... :D) Meg talán azért, hogy valaki legyen, aki mindig mellettünk van (akár van fogadott szülésznő, akár nincs) és olyan helyzetben van, hogy tud szólni bárkinek, ha kell.

De pl. én eleve megbeszéltem az én apjukommal, hogy ül a fejem mellett, lesi a kívánságaimat, minél kevesebbet szól és nem mozdul onnan, amíg nem muszály(muszáj - ezt sose tudom) :D
Vendég
 


muszáj :wink:
Vendég
 


Ppanni, sikerült :) (mármint nem félreérteni)

Ha már arról volt szó, ki mit tart undorítónak: a TV2 honlapján olvasható hírben áll

"a nő "közepesen kivérzett" állapotban volt, két helyen is gátszakadása volt,"

Nahát, micsoda hír, ha valaki szül, az vérzik (kb úgy változik akeringés, mintha levágnának egy végtagot), sőt, a gátja is megrepedhet. Legközelebb talán a jószándékú mentős/kórházi alkalmazott azt sem felejti elmegemlíteni, hogy a végbele vagy a csiklója felé repedt-e az anyuka. De azt azért mgosztotta az érdeklődő riporterrel, mindez azért történt, "mert túl nagy volt a baba".

Na ez undorító, és szerintem Kepes nem használt elég kemény jelzőket ennek az ámokfutásnak a minősítésére, amit a TV2 hírszerkesztőnek aposztrofált alkalmazottai az otthonszülés témában folytatnak.

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


Jamina,

nem gondoltam volna, de egyet értünk valamiben :wink: :
legyen meg az a fajta együttműködés orvosok és bábák (vmint szervezeteik) között, ami ma nincs.

Ámen

Panni,

veledi is egyetértek ami az apák szerepét illeti az otthon szülésnél. Ha úgy hozza az élet, hogy kórházban kell szülnöm, nem tudnám azt elképzelni a párom jelenléte nélkül. Viszont, így utólag, el tudnám képzelni a következő otthon szülésemet apjuk nélkül is. Én akkor annyira egyedül akartam lenni, hogy még egy kicsit zavart is, hogy ő meg annyira segíteni akar. :lol:
sz_kata
 
 


Itt van egy élménybeszámoló a hollandiai otthonszülésről és az ottani rendszerről:

http://velvet.hu/poronty/2007/11/07/ott ... /#comments

Érdemes elolvasni.

1. Hollandiában a terhesgondozás sokkal lazább mint nálunk, a 10. hétig nem is érdekli a szülészcsoportokat, hogy mi van (neeeem, nem orvosokat, azok nem foglalkoznak terhességgel).
2. Ott az az ingyenes, ha otthon szülsz, avagy a vajúdás végén bemész a kórházba majd 2 óra mulva hazamész, ha ott akarsz pihikélni, akkor meg kell fizetni a kórházi szobát
3. az a terhes, akinek komplikációs terhessége van, ha akar sem szülhet otthon, annak kórházban KELL szülni.
4. a szülésznők ha kell burkot repesztenek, vágnak gátat, varrnak
5. a kórházak 5 percnyire vannak sík területen
6. a védőnő 5 napig kisjár a családhoz és elvégzi a háztartási munkákat legalább napi 3 órában, de inkább 5 órában két részletben

Összességében: tekintve, hogy ott a terhesség nem orvosi kérdés, a szülésznők sokkal képzettebbek és sokkal gyakorlottabbak mint nálunk. (Én elhiszem, hogy itthon is ennyire képzettek, csak éppen nincsen alkalmuk gyakorolni). Ha a holland példkat vesszük alapul az itthoni otthonszüléshez (mindig arra hivatkoznak), akkor könnyű meglátni, hogy ezek a magyar viszonyokra egyszerűen nem alkalamzhatóak.

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


Még az 5. ponthoz: Hollandiában a jellemző jármű nem az autó, hanem a kerékpár, így ha mentő kell valószinűsíthető, hogy soha nincsen dugó, az 5 perc az akkor is 5 perc, ha néger gyerekek potyognak az égből.

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


Húú, mozgalmas egy topic......:) Szia Klara! Kiváncsi voltam miket irnak ebben a topicban a mostani időkben...
Nem egyszerü, ami a médiában megy. Igazából nem értem, miért lett most ekkora téma az otthonszülés, eddig alig lehetett tv-ben erről hallani. Nem, nem vagyok hive, hogy szüljünk otthon, de osztom, ha valaki otthon akar, tegye, de utána ne sirjon a tv-ben, hogy meghalt a gyerek, mert elakadt a válla a szülőcsatornában és mire a kórházba értek megfulladt(pedig állitólag cirka pár perc alatt bent volt a mentő), úgyhogy hiába jön mentő, elég neki pár perc oxigénhiány és már a jóisten sem segit rajta sajnos. Ha valaki otthon szül, tisztában kell(ene) lennie a magasabb kockázati tényezőkkel. Nem tudom, hogy vagy nincsenek felvilágositva, vagy csak magasról tesznek rá. Engem igazából az háborit fel, ha valaki ellene van az otthonszülésnek, arra csúnyán néznek az otthonszülni akaró anyucik, viszont ők fintoroghatnak jobbra-balra a kórházra és elzárkóznak attól, hogy ott szüljenek. Én nem azért nem szülök otthon, mert fúj és milyen már az, hanem mert nagyobb biztonságban érzem magam és a babámat a kórházban. Mert ha otthon születik és neadjisten valami baja van, otthon ki fogja rögtön ellátni? Mire kiér a mentő, ugyanúgy megvan az esély, hogy már nem tudnak segiteni rajta. Sem rajtam esetleg. Azon voltam igazából felháborodva amikor Szt.Geréb Ágnes nyilatkozott a tv-ben, hogy a kórházban is ugyanúgy meglett volna az esély, hogy meghal az a baba, arról csak annyit, hogy a barátnőmnek is elakadt a kisfia válla a születéskor, ráadásul fájásgyengesége volt, mégsem halt meg, mert rögtön ott volt még két orvos és nagyon gyorsan vákummal sikerült kisegiteni. Tudom, a vákum sem jó és okozhat maradandó károsodást, de erre kevesebb az esély, mint arra, ha ott marad oxigént nem kap és meghal. Igy él és semmi baja nincs, egészséges. Ha otthon szült volna, a baba biztos, hogy nem élne. Igenis tudnak segiteni. Bár nekem volt nagyon negativ szülésélményem, de nagyon pozitiv is, mégis harmadszorra is a kórházat választom. Nem kárositom vele a baba lelkét meg semmilyét és magamat sem. Hogy apa ott van-e vagy sem, ez szintén mindenkinek a maga választása, meg persze apáé. Én pl. anyukámmal szültem az első kettőt. A másodiknál az exférjem is ott volt, de csak idegesitett (lehet, már akkor éreztem, hogy nem stimmel valami:) ). Anyu jelenléte viszont nagyon megnyugtatott, bár az elsőnél csak a kitolás előtt negyed órával engedték be (elég szemetek voltak), de nagyon kellett valaki, aki ott van, aki tudta, mit érzek. Most párommal készülök szülni, de még lehet, anyut is ráveszem, legyen ott újra, nélküle már nem szülés a szülés :), olyan rutinosak lettünk igy kettecskén, de a párom mindenképpen ott szeretném tudni. Vele együtt akarok örülni a babának!!! Viszont más férfi jelenléte kifejezetten zavarna a vajúdás és a szülés alatt, ráadásul férfidúla????? :shock: Pedig apukám felajánlotta az elsőnél, hogy bejön velem szülni, ha anyu véletlenül nem ér oda, de én nem szerettem volna, bár elgondolkodtató, hogy lerúgta volna a doki fejét, ha nem engedi be a szülőszobára, legalább ennyi előnyöm lett volna belőle :lol: De itthon is ugyanezeket választanám, egyedül semmiképpen nem szülnék.
Vendég
 


Hát pumpóka ezt jól megaszondtad, kiömlött belőled egyszerre minden! :D

(Legközelebb néha nyomj egy ENTERT, könnyebb olvasni... - amúgy igazad van! :) )

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


BOCSIKA :oops:

Igy szoktam irni, ha sokat irok. :)
Vendég
 


Pumpóka eggyetértek,de ebben a topikban süket fülekre fogsz találni,itt a gyerek senkit nem érdekel csak a saját"idilljük"
Én is betettem egy cikket ami szintén az otthonszülés veszélyeit taglalja,de ők sz@rnak rá magasról.
Idilli a hangulat otthon, vagy sem,kényelmesen, a családdal együtt vannak e szülés közben, vagy sem. beszorul a válla vagy sem,kiér- e a mentő vagy sem.Számukra lényegtelen... :?
Ész érveket itt sajna felejtsd el.
Amúgy nagy igazságokat írtál... :wink:
Vendég
 


Pumpoka

Teljesen egyetértek veled, hetek óta én is pont ezeket írom le. Az otthonszülés szerintem is egy fajta oroszrulett. Vagybejö vagy nem.

L

Kép
lini
 
 


a kórházak 5 percnyire vannak sík területen
6. a védőnő 5 napig kisjár a családhoz és elvégzi a háztartási munkákat legalább napi 3 órában, de inkább 5 órában két részletben


Hát ez az ami nálunk nagyon hiányzik ebből! Még BP-n csak csak, de ott is inkább éjjel 10 perc a 10 perc, de vidéken!

Meg az ambuláns szülés lehet még egy alternatíva, ha nincs semmi gond, de valahogy erről se nagyon hallani, őszintén szólva nem tudom miért. Erről van vm infó? (mondjuk engem már nem fog érinteni)
[/quote]
Vendég
 


Érdemes elolvasni a belinkelt cikket, ebből is kitűnik, hogy egy olyan országról van szó, ahol az egész egészségügy arra rendezkedett be, hogy a terhesség nem orvosi probléma, csak akkor, ha menetközben valami probléma adódik. Erre rendezkedtek be a kórházak, a biztosítők, az egész ellátás, beleértve a szülő nő otthoni pihenséét is ÉVTIZEDEK/SZÁZADOK óta.

Namármost nagyhirtelen az otthonszülők rögvest olyan szabályzást akarnának, ami ehhez alkalmazkodik... egy olyan országban, ahol orvosuralom van, aminek a csúcsán a nőgyógyászok vannak... (meg a sebészek). Hát csoda, hogy a kamara ilyen szabályzási tervet adott? Hát csoda, hogy az orvostársadalom nem horgadt fel geréb Ágnes ellen, aki a maga szüléskiséréseiben egyáltalán soha nem szeelktált? Nála végülis az szült csak aki akart... soha semmiféle - méh a hollandiai szabályoakt sem tartotta be, ha ő úgy gondolta, hoyg egy nő képes otthon szülni, akkor elvállalta...

Cserébe meglapta az általa "szülesztett" nők osztatlan és bírálhatatlan imádatát, karizmatikus egyéniséggé nőtte ki magát, akinek minden megmozdulásán szptatós, ringatós, állapotos nők tömege adja a hátteret. Hát lehet azon csodálkozni, hogy az össze kórházban dolgozó nőgyógyásznak ökölbe szorul a keze ha meglátja???

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


Elolvastam!

Szinte kedvet kaptam egy hollandiai otthonszüléshez! :D Hát, ettől nagyon de nagyon messze vagyunk! :( és gyanítom egyre messzebb!

(Csak zárójelben: ott nem kötelező a borotválás - nálunk igen. Ok, elfogadom, különösebben nem zavart, sőt magam megcsináltam előtte (az volt csak a vakrepülés :lol:)! De könyörgöm, császárnál vajon minek borotváltak?! Ezt pl máig nem értem! :roll: )
Vendég
 


Bárány,
ezt elsősorban neked küldöm, mind a négy részt olvasd el, légyszi! A 3. részt különösen ajánlom figyelmedbe. :wink:
http://www.szuleteshete.hu/cikk.php?id=97&cid=46608
F.
fringilla
 
 


Panni nem kötelező a borotválás... anno engem sem borotváltak, mentségemre szóljon, hogy nem egy bozont volt a fanszőrzetem. De császárnál is borotválnak igen! - ugyanis ha a varratok kőzé bekerül egy fanszőr darabka, az elfertőződik! Ugyanilyen meggondolásból borotválnak szülés előtt is, mert ha a gátszakadás-vágás varrásánál egy darabka odakerül, az elfertőződhet. FertőződHET. És ezt egy kórházban nem szivesen vállalják be. Ez ne egy fájdalmas művelet, két borotva húzás, ennyi, én nem is értem, hogy miért tör ki emiatt ekkora palotaforradalom.... :x

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


Eszterlánc,

Ezt én sem értem, tényleg nem egy nagy valami, ezen pl. egyátalán nem voltam kiakadva. De császárnál meglepő, különösen, hogy előtte nem sokkal magam is megtettem, tehát én sem egy őserdővel vonultam oda :D. Na persze ez tényleg csak részletkérdés, mert ami utána jött az "kicsit" kellemetlenebb volt...
Vendég
 


Egyébként Geréb Ágnesről még annyit...ha esetleg van, akinek újdonsággal szolgálok (ezt egyébként anyutól hallottam, aki egészségügyis és egy időben végigment a sztori nem csak aszülészek között).
Valamikor szülész volt, legalábbis annak végzett, vezetett is szüléseket kórházban, aztán elkezdte ezt az otthonszülősdit játszani, egész addig, amig meg nem halt egy baba, akkor kiderült, hogy ő volt ott, persze ment a feljelentés, biróság stb., aztán a szülészek közölték, hogy ne nevezze magát szülészorvosnak, mert egy valamirevaló szülészorvos nem vállalja be ezeket a kockázatokat. Állitólag az orvosi kamara ki is zárta. Azóta nem lehet kórházban megtalálni, csak az idilli otthonszüléseivel foglalkozik. De kiváncsi lennék, hányan perelték még be, akikről a média nem tud.

Hollandiában igen, kissé más a helyzet, mint itt, de attól nagyon messze vagyunk sajnos. Ott énis szülnék otthon minden bizonytalanság nélkül.

Mondjuk, engem itthon zavarna a környezet, nem tudom miért, de zavarna, nekem az otthon mást jelent, nekem ahol már vér van, meg ilyenek, az nem otthonra való. Egyébként arra kiváncsi lennék még, hogy ugye szülés után "kitisztit" a doki belülről, ami muszály, mert hiába jön ki a méhlepény egyben, az még nem jelenti azt, hogy nem maradt bent semmi tutira. NNNa, ezt Ágika megcsinálja otthon? Ha reped a gát, varrja otthon? Vagy nála a gátrepedés is kizárt? Steril körülményeket tud biztositani???
Mert egy szülés akárhogy is nézem, fertőzések ezreit vonhatja maga után, ha nincsenek meg a kellő körülmények. Vagy kihipózzák a lakást előtte ától cetig??? Erre kiváncsi lennék......
Vendég
 


Ez a fertőzés, a mai peremalatti baktériumos világban nagy mumus - de egy átlagosan tisztántartott lakásban csak olyan bacik vannak, amiket az anya szervezete ismer, és épp ezért védekezik ellenük. Ezek az immunanyagok átjutnak a méhlepényen a magzatba, később jelen vannak az anyatejben.
Ezzel szemben a kórházban a család számára ismeretlen, a fertőtlenítések által kegyetlenül szívósra szelektált, esetleg többféle antibiotikumra is rezisztens baktériumflóra van :(
Ma magyarországon a kórházban bekövetkező halálesetek viszonylag nagy százalékáért egy ott összeszedett felülfertőzés a felelős :(

(Amikor Réka született, a csecsemősök külön felhívták rá a figyelmet, hogy nehogy levágjuk a benttartózkodás ideje alatt a babák körmét, mert nagyon könnyű megsebesíteni így az ujját, és az nagyon könnyen elfertőződhet.)

A méhtörlés meg egy a WHO által kimondottan ellenjavallt beavatkozás, aminek bizony több a lehetséges kára, mint a hszna. És az én 3 kórházi szülésemből csak egynél vetemedett az orvos az alkalmazására. (Persze én tájékozódtam szarul, ha tudom, hogy rutin, leírom előre, hogy na ebbe nem megyek bele.)

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Ja és GÁ-t először azért tiltotta el a kamara, mert beengedett egy apukát a szülőszobára...

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Pumpóka,

Te magad ilyen szavakt használsz, hogy "állítólag" meg "sztori". Nos, szerintem pont a félimformációk birtokában lévő nők tudják a legjobb sztorikat. pl lini is tudja, hogy a bábatáskában csak illóolajak vannak. és még sorolhatnám.....


Lányok,

én nem értem, miért mondja mindenki azt, hogy nálunk nincsennek meg a feltétele az otthonszüléshez. Szerintem megvannak, csak a pozitív hozzáállás az ami hiányzik. Nagyon nagy szemléletváltásra lenne szükség. Az otthonszülés egyik feltétele a kórház közelsége (időben, nem km-ben). Szerintem, egy valamirevaló kórháznak felkészültnek kell lennie arra, hogy "beesik egy anyka szülni". Miért ne tudna fogadni egy olyan anyukát, aki tervezetten akart otthon szülni, de a bábák úgy ítélték meg, hogy kórházi ellátásra szorul? Ez nem pénzkérdés, hszen ügyeletes orvos van, személyzet van, szülőszoba elvileg van, de ez tóbbira legalábbis pont annyi az esély, mintha eredetileg is kórházban szülne az anyuka.
"csak" annyi kellene, ami Hollandiában működik is: a bába értesíti a kórházat az otthonszülés tényéről. Ha baj van, a kórház tudja, hogy egy megindult szülés fejeződik benáluk, az ő segítségükkel. A mentő és az orvoscsoport is szakmailag elfogadja a bába "diagnózisát" (erre most nem találtam jobb szót). szerintem ez nem pénzkérdés. (ugye az lejött a cikkből, hogy NEM áll a mentő a ház előtt Hollandiában sem..)

Pumpóka,

belinklem még egyszer azt a cikket amit valószínűleg te sem olvastál el. hátha......
http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika ... st/101279/
sz_kata
 
 


Nála végülis az szült csak aki akart... soha semmiféle - még a hollandiai szabályokat sem tartotta be, ha ő úgy gondolta, hogy egy nő képes otthon szülni, akkor elvállalta...

Eszterlánc:
Abszolút egyetértek.

Egyébként valljuk be őszintén semmi de semmi értelme nem lenne a szabályzásnak sem.Mivel a másik topikon már épp olvasgatom egy anyuka felháborodását.hogy ha 35 év lesz a felsö határ, akkor ö immáron 35 1/2 évesen már nem szülhete otthon? hiszen nem az első gyermeke.A többi szabályra is lenne akik felhördülnének ,ki ezért ki azért.Nekem ugy tünik ezek az anyukák azt akarják elérni hogy mindenkinek szíve joga legyen eldönteni hogy hol szeretné világra hozni gyermekét ,függetlenül attol hány éves és milyen terhességi multal rendelkezik...Ami meg a holland példát illeti nagyon szép és tökéletes. Csak azt kellene felfogni hogy itt ez Magyarországon sajnos nem működik.( de sok mindent szeretnék én is ami itthon nincs csak külföldön)

Valójában azt nem értem miért kell igy kiharcolni valamit, amiben ártatlan kisbabák élete/egészsége is érintett.Tudva azt hogy nem elég az a felkészültség háttér,ami a rendelkezésre áll,hiszen ezt G.Á. is beismeri,és igy belevágni egy vakrepülésbe...Ráadásul G.Á.még az örá vonatkozó szabályokat sem tartja be amik esetleg Hollandiában működnek.Akkor most miröl is beszélünk?

Nem vagyok az osz ellen, én csupán azon gondolkozom hetek óta hogy biztosan nem engedném a gyermekem egy olyan ember keze közé akinek halvány lila gőze sincs mit tegyen vele ha gond van.(legjobb esetben is csak egy telefont kap elő)Hiszen szülni egyedül is lehet ahhoz nem kell több ember..Viszont ha baj van, a kiérkező mentőig tudnia kellene ellátni anyát és gyermekét...Ám ez nála lehetetlen,jelen pillanatban.És ö ezt nagyon jol tudja!.

Bárány:
Én bírom az ilyen szókimondó embereket.
:wink:
Vendég
 


Most megint valószínűleg nagyonfogtok utálni, de nem lehetne, hogy aki újonnan jön, legalább annyi fáradtságot vegyen, hogy egy ici-picit utánaolvas a témának? így nem kellene 101x is elmondani, hogy pl otthonszülésnél kevesebb az esély a fertőzére hipózás nélkül is, mert a baba nem találkozik "idegen" bacikkal. (egyébkét ezen azért is röhögök, mert én még pl nem láttam normálisan használható WC-t kórházban. azért egy gátsebbel, meg vérző alféllel nekemnem lenne mindegy, hová ülök)
sz_kata
 
 


Tina,

lehet hogy pont én voltam. Szerntem annak nincs értelme, hogy ne legyen egyéni elbírálás. Nem lehet egyenlőséget vonni 35 éves nő és 35 éves nő között. Van aki már 20 évesen is öreg, mert "elhasználta a testét"......

Nála végülis az szült csak aki akart... soha semmiféle - még a hollandiai szabályokat sem tartotta be, ha ő úgy gondolta, hogy egy nő képes otthon szülni, akkor elvállalta...


na, pl ez sem igaz. (kíváncsi vagyok, honnan szerzitek az infóitokat?)

Bárány:
Én bírom az ilyen szókimondó embereket.

Te mit szólnál, ha egy "szókimondó" ember UNDORíTÓNAK, morbidnak és gáznak nevezné a szülésedet? Tetszene, "bírnád"?
sz_kata
 
 


(egyébkét ezen azért is röhögök, mert én még pl nem láttam normálisan használható WC-t kórházban. azért egy gátsebbel, meg vérző alféllel nekemnem lenne mindegy, hová ülök)


Ez tulnyomó részt tényleg igy van.(sajnos).
Vendég
 


Szerntem annak nincs értelme, hogy ne legyen egyéni elbírálás. Nem lehet egyenlőséget vonni 35 éves nő és 35 éves nő között.


Ezt úgy értettem, hogy lehetne párbeszéd az orvos és a bába között. És igenis lehetne egyéni elbírálás!!!!! (mert mi lenne, ha mondjuk azt mondanák, hogy minden 35 év feletti nő császárral szüljön? kicsit sarkíott a példa, de a lényeg, hogy kórházban is működik az egyéni elbírálás-pl hogy császár vagynem, eda vagy spinál, stb, stb- akkor osz esetén ez miért nem megoldható??)
sz_kata
 
 


Kata:
Valoban nem lehet.De a vonalzomon látszik tudom miröl beszélek!
Szültem 22 évesen is és 34 évesen is.Hát nem volt ugyanaz hidd el..Pedig nem érzem hogy kiöregedtem volna...talán amire készültem az nem jött be hiszen teljesen más szülésem volt mint elöször.

A szókimondot épp arra értettem aki nyiltan megmondja mi a véleménye.Azt egy percig sem mondtam hogy a véleményével eggyet is értek.
Vendég
 


Kata

A bábatáskás müszerhiányról a mentősők nyilatkoztak.
Lehet, hogy ez neked nem elég bizonyíték, de te meg Geréb összes szüléséről úgy nyilatkozol mintha mindegyiknél személyesen ott lettél volna.Na nálam meg ez nem állja meg a helyét.

Kép
lini
 
 


pumpóka írta:Hollandiában igen, kissé más a helyzet, mint itt, de attól nagyon messze vagyunk sajnos. Ott énis szülnék otthon minden bizonytalanság nélkül.

NNNa, ezt Ágika megcsinálja otthon? Ha reped a gát, varrja otthon? Vagy nála a gátrepedés is kizárt? Steril körülményeket tud biztositani???
Mert egy szülés akárhogy is nézem, fertőzések ezreit vonhatja maga után, ha nincsenek meg a kellő körülmények. Vagy kihipózzák a lakást előtte ától cetig??? Erre kiváncsi lennék......


A hollandiai tapasztalatokról a Bábák, szülésznők decemberi számában lehet majd olvashatni, sajátos szemszögből, egy itthon most végzett szülésznő kint kezdett tanulni bábászatot, és az első tapasztalatai írja le. Nincs ott sem 5 percre kórház.
a gátvarrás pedig nem egy mumus, és úgy tudom, hogy a Geréb Ágnes megcsinálja azt bárhol légyen is a szülés. Ez nem valami etwas. A steril körülményekről meg annyit, hogy mutasson valaki egy steril hüvelyt. Abban mindenféle kórokozó megtalálható, csak nem tudnak fertőzést csinálni, mert a hüvely tejsavas közege ezt megakadályozza. Jelen vannak, de nem betegítenek. A gát repedéseinek elvarrása amúgy a szülésznőképző tananyaga.
Szeretettel figyelem a beszélgetés, ha nem is értek mindig mindenkivel egyet: Rita
nováky_rita
 
 


Engem öltögettek itthon (kaptam négy öltést a repedéseimre), volt fertőtlenítés (részleteket ne kérdezzetek, éppen előtte szültem, nem figyeltem, de a tanfolyamon rákérdeztem előtte az előzményeim miatt, és megnyugtattak, hogy lesz :) ), érzéstelenítő injekciót is kaptam, és semmi bajom nem volt a sebemmel, ellentétben a kórházi gátmetszésemmel (ugye 45 perc varrás)...

Szerintem is simán lehetne egyéni elbírálás, nincsen olyan sok nő, aki otthon akarna szülni. Egy csomó műtétnél megbeszélik a dokik, hogy akkor most hogyan csinálják, az az évi x megbeszélés nem hiszem, hogy akkora gondot okozna. (Ha nyugaton, ahol sokkal többen szülnek otthon, meg lehet az ilyesmit beszélni, akkor az itthoni évi 300 szülésből mondjuk 100 vitás esetet miért nem? És akkor még sokat mondtam szerintem a 100-zal.)

És az esetleges kórházi bevonulással kapcsolatban is teljesen egyetértek Katával (22.08-as írás). Ha azt nézzük, hogy az évi 300 otthon indult szülésből 60 nő kerül kórházba (ugye 20%) pluszban az évi 90000 kórházi szülés mellett, hát kérem, ha ennyit nem tudnak ellátni a kórházak, akkor becsukhatják a kaput. :wink:

F.
fringilla
 
 


Lini,

és a mentősök mikor tudtak belenézni a bábatáskába?
Csak csendben jegyzem meg, hogy amikor én szültem, volt pl szívhanghallgatójuk, amit vízben is tudtak használni. A laptopot, amire a ctg gépet csatlakoztatják speciel én adtam Ágiéknak, mert a régi laptop elromlott. Van a bábatáskában továbbá infúzió, oxitocin, a gátvarráshoz szükséges eszközök, valamint a baba esetleges ujraélesztéséhez és életben tartásához szükséges felszerelés. (én láttam. ellentétben veled, én egy otthon szülésnél jelen voltam :wink: )
sz_kata
 
 


BOcsánat, de más más kérdés az, hogy milyenek az otthoni bacik, meg miért is borotválják le a nőket szülés il. császár előtt.

Az otthoni bacik nagyon is rendben vannak - félve mondom, hogy még akkor is, ha valaki egy putriban szül. Ugyanis a születés pillanatában a hüvelyből (császár esetén a hasfalból) - AZONNAL valahogy rákerülnek azok a védőbacik a csecsemőre amikre már az anya is immunis. (Emiatt is tartom pl. marhaságnak az ántsz papírt mint feltételt, az ántsz maradjon az éttermeknél ha kérhetem) .

Ugyanakkor a szülés utáni gátvarrásnál, császár utáni hasfal varrásnál valóban bekerülhet egy fanszőrdarabka észrevétlenül, és ez valóban elfertőződhet. És egyáltalán nem jó ám egy elfertőződött seb, és a varrást alkalmazó orvosnak meg egyáltalán nem hiányzik egy ezzel kapcsolatos műhiba per mondjuk....

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: