Új privát üzeneted érkezett!

De szép időnk van! :lol:

A vérnyomim viszonylag normalizálódott, visszament 121/68-ra, tudom, hogy ez nem sok, de ahoz képest, hogy 106 szokott lenni egy kicsit megijedtem tegnap. De apánk is azt mondta, hogy 140 alatt még teljesen normális, úgyhogy meg is nyugodtam és tök jól érzem magam ma. Aludni szinte semmit nem tudok, kb másfél órát alszom aztán fél-egy órát kóválygok és ez igy van egész éjjel. Gondoltam még kipihenem magam mielőtt megszülletnek a csajok, de úgy tűnik nem jön össze. Ma mondtam a férjemnek, hogy ez még durvább, mintha szoptatnék, mert akkor is van jobb esetben 3 óra két etetés közben, igy meg csak másfeleket alszom. Na mindegy.
Ma rendbe raktam a tavalyi csekkeket, beboritékoltam és eltettem. Útálom ezt csinálni a sok csekket összerakni, de legalább kész van.
Meg leszedtük a fát, most újra olyan szép tiszta a lakás, nagy a hely, stb. :wink:

moncsikám
Na köszi az infót, már meg is nyugodtam.
Neked mondott valamit apánk a pihenésről, hogy időben mennyit pihenj, stb.
Mostanában vannak elég nagy fájdalmaim éjszaka, többnyire az fáj, ahogy nyomnak a babák bennt, főleg az egyik nagyon fájdalmas reggelente a bordám alól kell ébresztgetnem. :lol:
Neked van ilyesmi?

emerenc
Na jól van, most elnézem neked ezt a kis csalást :lol: :lol:
Én 3.-án megyek apánkhoz, remélem addigra már jó hirekkel jössz te is. :wink: Én a 13.napon teszteltem előszőr és akkor már kimutatta a két csikot.
Lehet nemsoká a saját szemedben is hős leszel 2 bébikével. :wink:

miciona
Mi volt apánknál?

Képzeljétek, minnél többet fekszem annál fáradtabb vagyok. :lol:

De jó, hogy süt a nap, annyira imádom a napsütést!

többiek, ki merre csavarog?
chilike1
 
 


Sziasztok!

Mi éppen festjük a szobát, csak jöttem egyet pihenni. Annyira élvezem, hogy most éppen nagyon jól vagyok és tele energiával, hogy nem tudom magam leállítani. :)
Gyönyörű lesz a szoba, ez a 2. réteg nagyon jól áll a falnak.
Tegnap este pedig 10-ig az ikeaban voltunk, megvettük a babaszoba összes bútorát (kiságy, pelenkázószekrény, gardróbszekrény), meg még egy kanapét is a dolgozóba (mert az ott lévő felkerül Szonjához). Szóval jó sokat haladtunk most :)

Bodzuskám,
ne haragudj, akkor valahogy elkerülte a figyelmemet. De akkor ma ünnepeltek ugye?
Nagyon boldog szülinapot Esztibabának! Melyik torta lett végül, hogy ízlett neki? Képet kapunk ugye a tortaevésről (is)?

Hanyika,
Mi újság veled? Sms-t nem kaptam ez azt jelenti semmi???

Emerenc,
De jó lenne ha 27-től már 'hivatalosan' is jönnél ide, nagyon
drukkolok!!!!

Moncsika,
Örülök, hogy minden rendben volt Apánknál!
Azért beszélj vele, hátha belemegy a császárba!

Puszi mindenkinek!
vjulcsi
 
 


sziasztok,

Igy igaz Julcsikám,sehol semmi :(,sőt az éjszaka fél 2-től Patrika kb. egy órán keresztül megállás nélkül játszadozott velünk,ami azt jelenti,hogy megbökött én vissza,ő újra,majd hullámzott egy kört,megsimiztem és megint jött a bökdösés.
Szóval nem tudom,hogy hogy képzeli,de ez már túlzás,hogy ennyire kikészít a várakozással :)
Pedig tegnap is dolgozgattam, főztem,leszedtem a konyhai ablakról az égősort,megtakarítottam az ablakot,majd egy kis pihi után összeraktuk a bölcsőt,ma meg takarítottunk és most készülünk bevásárolni valami kajickót.De hát ez teccik a drágának.

Nagyon várom majd Julcsika a fotókat Szonjaszobáról.Ti is ügyik vagytok,hogy megvettétek a bútorokat és lassan a festés is kész.

Kata,vigyázz magadra,óvatosan közlekedni a jégen.De ahogy hallom otthon süt a nap,így biztos már jégnek nyoma sincs.
Ti mikor rendezkedtek be a babaszobába?

Chilike,sajnálom a magas vérnyomit meg a fejfájást.Azért jó,hogy ma már rendeződik ;-)
Nekem szerencsére nincs baj a vérnyomival.
Moncsikám,akkor te ismét úgy jártál,mint múltkor :(

Köszi mindenkinek a drukkokat,remélem hamarosan csak eljut Patrika füléig is a sok könyörgés.

Emerenc,nem olvasom a másik fórumot,de jól értem,hogy máris teszteltél? :roll: Hányadik napon?Még egy kis türelem,jó?

Bodzi,milyen volt a szülinap?fotók?

Miciona,ti most hol tartotok,pihi van?

Kép
hanyatka
 
 

 
 

Ja és értettem, nincs hancúr ;-) aranyosak vagytok :)

Moncsika,teccett nagyon,hogy 36. hét után akár kánkánt is táncolhatsz :)
Mi a baja szegény Apánknak?megfázott a drága?

Na lépek,mert a férjecském már 2 percenként kérdezi,hogy mikor öltöcködöm :)
szép estét Nektek!

Kép
hanyatka
 
 


Ercsikati! Az a babakocsi tényleg nagyon szép csajszis! Én is akartam kérdezni amit Miciona, hogy melyik orvoshoz mentél? Vidát hirből én is ismerem, a barátnőm nála szült, mondta is, hogy menjek át én is.
Nagyon helyes lesz a szoba, ha ilyen diszeket is tesztek fel! Én filcből csinálok majd, azokat tesszük fel. :D Most gondoltam bele, hogy két héttel vagyunk fiatalabbak, mint ti, de te már mennyi mindent beszereztél!

Moncsika! Örülök, hogy kipihented magad, a 36. hét már csak két hét neked, addig biztos kibirja a méhszáj ne izgulj! De a kánkán show-ra befizetek utána! :lol:
Ha jól értem nemsokára mindennel készen vagy te is! Nimród mozgását végül hogy figyeled?

Chili! Sajnélom, hogy ilyen rosszul alszol, de már nemsokéra szoptathatsz és akkor legalább többet alhatsz. :lol:
Voltál ma sétálni ebben a szép időben? Én rávettem a férjemet egy kutyasétáltatásra! Kérdezni akartam már, hogy a nagylány mit szól, hogy már ennyire közel vannak a kistesók? Úgy értem, szivesen fog babázni velük, segiteni körülöttük?

Julcsi! Olyan jó olvasni, ahogy haladtok, készül Szonja szobája! És ezek szerint a csipőd is szuper!!! Képet kérünk ám a szobáról, ha készen lesz!

Hanyatka! Türelem, sokáig már nem lesz bennt úgyse!!! :D

Jaj, kezd olyan izgalmas lenni a helyzet, most mindenki szép sorban fog szülni, mindig lesz kiért izulni!!! :D

Melania! Veled mi a helyzet???

Kép
kislibus
 
 


Hát csajok, veletek meg m volt ma??? Ilyet még nem nagyon láttam, ogy egy teljes napig nincs hsz. :shock:

Mondjuk mi is nagyon jót sétáltunk délután, több, mint két órát, nagyon jól esett, igaz a csipőm elfáradt rendesen.
Remélem mindenki hasonlóan kellemesen töltötte a napját, bár Hanyatka, te szülhetsz is akár... :wink:

Kép
kislibus
 
 


Kislibus: Lehet, hogy Patrícia már készülödik.....
Hanyatka úgy drukkolok! ++++++++++++++++++++++++
emerenc
 
 


Emerenc! Tudsz valamit??? :?: :D

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok Csajocskak! Meg 1x koszonjuk a jokivansagokat! Dragak vagytok!!!
Hanyi! Lehetseges,hogy...???? Huuuu!!!:D
Szulinapot irom majd es jovok holnap!!!
Puszikak addig is!!!

Kép
bodza2005
 
 


Jo sok vizonto tarsa lesz Esztinek, ahogy elnezem... ;-) ;-)

Kép
bodza2005
 
 


csáóka
Nálunk ma kint voltak anyuék "vendégségbe".
Finomat ebédeltünk, beszélgettünk, stb. este meg dvd-tünk.
Holnap megyünk ctg-re, aztán reményeim szerint beugrunk valamelyik baba boltba megvenni a bébihordozókat , meg az ágynemű huzatot. :wink:
Holnap este majd jövök és mesélek :wink:
Jó éjt!
chilike1
 
 


Chilike! A Medela melltartobetet szuper!!!! Ferjecske 1x veletlenul azt hozott a MAM helyett es valami fantasztikus! Az anyaga,a nedvszivasa, a formazhatosaga, a vekonysaga, minden. Nagyobb mellre kulonosen tokeletes. Akkor gondolunk Ratok holnap.
Moncsikam! Pusssssz!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Chili! Kiváncsi vagyok hogy folyik a Ctg 2 babával, biztos 3 tappancsot tesznek rád... Remélem nem ilyesztegetnek majd!

Nekem elkezdődtek a keményedéseim. Nem fájnak, csak úgy kővé dermed a méhem naponta 3-5 alkalommal. Szegény Anna megijedhet tőlük nagyon, mert rögtön felhagy a mocorgással olyankor. Nektek is ilyenkor kezdődött???

Kép
kislibus
 
 


Bodza! Szülinapos élménybeszámolót várjuk! :D

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Chilike, nagyon kíváncsi vagyok a CTG-s élményeidre!
Libuskám, nekem már a 19. héten beindult. Pont így van, szegény babucika szépen kivárja, míg elmúlik, addig nem moccan. Szeded a magnéziumot? Ha esetleg olyan kellemetlenné válna, mint nekem ajánlom, hogy próbáld meg a Magnerotot a MagneB6 helyett. Érezhetően jobban használ. Persze, inkább ne legyen rá szükség.

Julcsika, tudsz nekem küldeni okosságot, amit a múltkor kérdeztem? (nem reagáltál rá...) Az apukáknak mit kell magukkal vinni ha szülünk?

Nekem már tényleg csak apróságok hiányoznak. Teszveszeltem légzésfigyelőt is, hordozót meg adtak a babakocsihoz, csak első látásra nem tetszett, de addig nézelődtem, hogy rájöttem, az újak sem különbek.

Chilikém, nincs egy listád, hogy végül miket cuccoltál be?

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Bodzika, kíváncsian várom a képeket a szülinapos Esztiről!

Ma lemondtam védőnőt, mert gyaloggal kellett volna hozzá mennem, azt meg nem kockáztatom. Így aztán holnap kijön hozzám. Úgyis akart már akkor is jönni, amikor kórházban voltam (10 hete). Szegényeknek ugyanúgy kötelező gondolom, ez a környezettanulmány, mint nekünk a családlátogatás. Tök jó érzés mikor tudod, hogy a hátuk közepére sem kívánnak... :roll: :roll:

Patrika??? Csak nem ???

Jaj, tegnap úgy megrémítettük szegény Nimródot! Petim fölfúrta a polcot, amit barkácsolt és szegény gyerek teljesen megrémült a fúrógép hangjától. Mostanában relax üzemmódban nyomja, de a zajra akkorát ugrott...

Jópofiság a keresztlányomtól (2,5 éves): "Apa, ez a mese magyar szájú, vagy hangol?" (megfejtés: magyar nyelvű, vagy angol?)

Libuskám, kérdezted a mozgászámlálást hogyan csinálom. Először is, felosztottam a napomat 3 kb. egyenlő részre (nem tartom a kiskönyv szerinti felosztást,mert nem igazságos) , így ébredéstől délig, déltől ötig, és öttől tízig számolom. (az első rész így sem több 2-3 óránál, mert sokáig alszom) Ezekben az időintervallumokban legalább 2x lepihenek Apánk utasítására és pihenés alatt számolok. Bár még olyan kis aktív Nimóbaba, hogy általában fél- egy óra alatt bőven megvan a 20.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


sziasztok,

Hát nem,nincs történés,Patrika még mindig a pociban.
Tegnap egész nap szinte megállás nélkül fájdogált a derekam,azt hittük legkésőbb éjszaka tuti indulás lesz,de semmi.
Ma töltötük be a 40. hetet.Az biztos,hogy álmomban sem gondoltam volna,hogy eddig kihúzzuk.
Mit csináljak,hogy véégre rászánja magát?már annyira vááárom,látni akarom!!!

Aranyosak vagytok nagyon,hogy drukkoltok:)

Moncsika,küldtem privit listával kapcs.an,bár nem tőlem kérted,de gondoltam jobb,ha több van :)
Ezek szerint lassan nektek is minden megvan?

Chilike,mesélj majd a ctg-ről,hogy volt két babónál?
Mi is megyünk ma újra :)

Libuska,sajnálom a keményedéseket?nagyon durva?szeded a Magnéziumot?

Kata,megnéztem a kocsimkátok googliban,széép.

Bodza,melyik torta lett végül,hogy fogadta Eszti,örült neki,esetleg belenyúlt?

Kép
hanyatka
 
 


Moncsiga! Szerencsére nem kellemetlenek, meg számitottam is rájuk, miután irtátok a dolgot. Most egyenlőre megy a magneB6, csak a szedésekkel vagyok gondban. Ugye a magneB6-ot vassal nem lehet szedni, mert gátolja a vas a magnézium felszivódását. Tovitát étkezés után fél órával kell szedni, viszont a vasat, folsavat meg a C vitamint együtt. No, ebből egy igen érdekes szedési kombináció lett, aminek az eredménye, hogy időnként ez-az kimarad...
Nálam is járt már a védőnőm, holnap meg én megyek hozzá.
Ügyi vagy, hogy mindent beszereztél, én most kicsit türelemre álltam a dolgokkal, amig nincs kocsi, nem is folytatjuk a beszerző körutat.

Hanyatka! Nem, az én keményedéseim nem durvák, ellenben neked kivánok már végre jó kis szülési fájásokat! :lol: Majd pár ónap múlva viszont kivánhatod ok??? :wink: Magnéziumot szedem, meg nem erőltetem magam. :) Ma is csak két kiló narancsot, egy kiló kivit, egy kiló káposztát meg miegymást cipeltem haza, meg akartam venni primulát, de ennél a virágosnál nincs, pedig pesten már szépeket láttam! :D

Kép
kislibus
 
 


Okés,Libuska,várom nagyon a fájásokat,sajna most még csak a derékfájás van.

Jujj és nem szabad ennyi mindent venni egyszerre és cipekedni.Ejnye bejnye,kikapsz :)
Mikor lesz autótok,tudni már?

Kép
hanyatka
 
 


Sziasztok.

hanyatka:te még mindig 2in1??? Patrika nem akar kibújni ebben a hidegben?
Visszaolvasok majd csak nagyon pakolászunk.

Kép
Kép
melánia
 
 


Hanyatka! Az a baj, hogy mindig csak egy dologért megyek le, de aztán meglátok ezt is-azt is. Pont ma mondtam a páromnak, hogy egyedül nem fogok boltba járni, mert mindig egy rakás cuccal jövök ki. :lol:
De a derékfájdalom is jó jel ám, az jelentheti, hogy nyilik a méhszáj, meg biztos a kiscsaj is helyezkedik már! Beindul időben nyugi! Eddig 9 hónapot vártál rá (és még mennyit az előtt a 9 hónap előtt!!!), az a néhány óra-nap mi ehhez képest?

Kép
kislibus
 
 


Melánia! Mi újság? Ti is elkezdtétek rendezgetni a babaszobát?

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!
Ugye bár úgy volt, hogy ma megyünk Apánkhoz! Aztán úgy döntöttem mégsem megyünk! Nem szerettem volna tőle haraggal elválni, mert féltem, hogy majd megbánt, vagy valami, aztán így döntöttem. Jó sokat írtatok alig tudtam visszaolvasni. Remélem mindenkinek válaszolok majd! :)

Miciona!
Dr. Tóth Ferenchez járunk! A Kútvölgyiben dolgozik, és magánrendelője is van a Tippán utcában! A Dél-Pestiben már nem emlékszem sajna a doki nevére! :oops: Közlekedés ügyileg meg tényleg jobb a Kútvölgyi, mint a Dél-Pesti! :) Most júliustól magánosítják, úgyhogy valószínűleg én már az ÚJ részlegben fogok szülni. Ott ahol 2 hónapra rá már több százezret fizetnek majd egy szülésért.

Hanyatka!
Igaz, hogy a nap süt, de azért sajnos a vastagabb jegek nem olvadnak! :( De azért óvatos vagyok, és lassan közlekedem. Minden nap sétálok, azt hiszem elég sokat, de annyira jól esik. Még akkor is amikor nagyon-nagyon hideg van kint! Jól felöltözve természetesen, két zokni, két nadrág....szóval el lehet képzelni. Mint a Mischleni gumiember! :) Sőt nekem már a pocakom is nagyobb! Patrikának hajrá, ő tudja majd hogy mikor kell jönnie. Ne légy türelmetlen! :) Örülök, hogy tetszik a babacsoki - vagyis babakocsi! :) A babaszobát szerintem már jövő héten elkezdjük csinálgatni, szépen lassan! Mi mindent magunk, vagy Após és ErcsiApu csinálnak, ezért úgy vagyok vele, hogy szeretném ha mindenre lenne idő. A szoba színét szeretném kikevertetni, valami klassz csajos rózsaszínre! Nálatok milyen a szoba? Nem dobsz pár képet? Akár ide, akár privibe? :)

Kislibus!
Nekünk is nagyon tetszik a kocsi, bár elsőre NeoNato-t néztünk, de aztán egy véletlen folytán CAM lett belőle. Sokkal könnyebb a szerelése, és tényleg gombnyomásra működik minden! :) Ti hogy álltok a vásárlással? Én azért nem szeretnék minden a végére hagyni, hiszen ki tudja mi történhet még?

Chilike!
Én is kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a Ctg. Mesélj majd!
Sikerült megvenni mindent? A babakocsi vásárlás hogy áll?

Ja! És majdnem elfelejtettem! Vasárnap megyünk 4D-re Genesis-be! Már alig várom! Hívtam a tesómat, remélem eljön velünk! Bár azt mondta látott már ilyet! :) Ha esetleg nem jön akkor elviszem anyukámat, meg az anyóst, had gyönyöködjenek! :)

További szép napot! Majd még jelentkezem! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


kislibus:2napig röfi vágáson voltunk anyuéknál.De közben a babaszobát rendezgettük.Van mit mert eddig ez a szoba olyan mindenes volt.
Párom az ablakos falat leszigetelte ilyen álmenyezettel.Tök jó néz ki.Csillárt is cseréltünk.
Olvasom,hogy mennyi mindent cipeltélt,NEM SZABAD!!! Vigyáz magadra,magatokra!

bodzi:NAGYON SOK BOLDOG SZÜLINAPOT A KIS ESZTINEK!!!puszi nektek!

Julcsi:én is kiváncsi vagyok a szobára!
Rencsi:örülök,hogy rendeződik a helyzet!
moncsiga:pihengélj és simán megcélozhatod a 36. hetet!
chilike:sajnálom a nem alvást!!! De hát ha javul kicsit!

Mi pénteken voltunk uh-n.Láttam az arcocskáját Milánnak.Még 4D-be is átrakta a gépet a doki egy picit. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Sziasztok,
olvaslak ám Titeket, csak nagyon sok munkám volt, még hétvégén is...ma meg prezentációt kellett tartanom, hát, klassz volt, reggeli hányás után 2-ig egy falatot sem mertem enni...meg jó kis torokgyuszim van.:(
Hanyatka, ez nem semmi, gondoltam ám rátok, azt hittem, jön a papírforma, ráadásul a fiúkra mondják, hogy halogatók,nem a lányokra...Drukkolok!
Ercsikati, már nem is mentek vissza egyáltalán Apánkhoz? Jól érem? Múltkor írtál arról, hogy jópofa falra rakható babaszoba dekort vettetek. Megkérdezhetem, hogy hol?
És a többiek is, olyan jó lenne ötleteket látni.
Még egy kérdés: hol lehet ilyen klassz vonalzót letölteni?
Hát, én február 1-én megyek a SOTÉ-ra, akkor derül ki, kell-e amniocentézis. De Apánk még rám néz péntek este.
Chilike, te szerettél volna császárra szülni, vagy minden ikres terhességet császároz Apánk?
Végül egy dilemma: lehet, hogy mégis megkérem Apánkat, vállaljon, hátha...csak július 27 körül lenne a szülés, akkor ő már – az elmúlt évek tapasztalata szerint- nyaral...
rozsafa
 
 


Ercsikati! Szerintem nem lett volna baj Dévaival, nem akadt volna ki. Miért is tenné, sokan nem járnak hozzá, miután összejött a baba, és szerintem nem is célja mindenkit magához láncolni!
Vásárlással mi felhagytunk kocsihiány miatt. De ha lesz kocsi folytajuk. :)
De jó nektek, hogy mentek 4D-re! Bár még nem túl kicsi Kendra ahhoz, hogy az arcáról csináljanak fotót? Vagy egész alakosat szeretnél??
Én úgy terveztem, majd a 24-25. hét körül mennék, de el kell kisérjen valaki. Férjem kilőve, neki nem tetszik a 4D, anyu nem tudom jönne-e, eddig barátnőmmel beszáltem, ő mondta, hogy jönne. :)

Melania! Akkor nagyon haladtok, olyan jó! A te férjed nem sziszifuszi ezek szerint, ha már le is szigetelte! Az enyim a legkisebb dolgokat is fél évig tervezgeti. Most pl. már kéne rendelni az ablakot...
Nem fogok emelgetni mostmár, mert elolvastam néhány cikket a mélyen tapadó lepényről és most jól betojtam. Nemhogy cipekedni, de még felmosóvizes vödröt se szabadna emelni. Úgyhogy nem is fogok. 8)

Kép
kislibus
 
 


Rózsafa!
Még nem vettem, de már körbe néztem, hogy hol mennyiért lehet venni! Láttam neten is - vatera, tesz-vesz - de szinte minden bababoltban megtalálható! Csak a gond az, hogy nekem határozott elképzelésem van - Malacka és Micimackó - és ezért nem mindegy mit veszek meg. Az szoba ajtóra is ki lesz írva a neve, ehhez is találtam dekorgumiból betűket, szintén a neten. Nagyon klasszak, és ha sikerül akkor a kezdő betűk szintén Malackásak lesznek! :) Neked miért is kell Amniócentézis? A kór miatt? Bocsi, de már nem emlékszem! :oops:

Kislibus!
Lehet nem lett volna baj, sőt, biztos, csak én nem akartam már. Mikorra várható az autó? Nagyon nagy baja lett? Igazából teljes egészében kíváncsiak vagyunk Kendrára, de az arcára igazán! A doki szerdán olyan klasszul behozta, és annyira édes kis pofija volt! Az orra például tisztára olyan, mint az enyém! :) Remélem jó kis képeket tudnak készíteni majd az én kis mocorgó kislányomról! :)

Melánia!
Nincs képed Milánról! Úgy megnézném! :) És hogy vagy mostanában? Hányás, ilyesmi ugye elkerül?

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


sziasztok csajszikáim,

olvaslak ám titeket, csak hulla vagyok írni... :oops:

Mamikáim lszi help!!!
vettem a teszveszen egy járókát (brendon, kansas 3 magasságban állítható...) és nem tudjuk összerakni :cry: :oops: :oops: :oops: valaki akinek van olyan vagy hasonló lszi írjon, mert nincs hozzá leírás és netem sem találtam....
köszi

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi!
Hála az égnek, hogy már csak a járóka a gond! Üdvözlöm a barátomat!

Sajo
sajo
 
 


sziasztok,

Voltunk dokinál,ctg-n minden rendben volt,de mondtuk,hogy ugye lombik,pontosan tudjuk a fogantatást stb. és kicsit( najó nem kicsit) aggódunk,hogy nehogy baj legyen így az utolsó napokban,ezért ragaszkodunk,hogy küldjön a korházba újabb teljes vizsg.ra,mert pl. az ő gépe nem olyan profi,amivel az áramlást ,flowmetriát tudja nézni.
Így felhívta a korházat és reggel mehetünk vizsg.ra,uh stb.

Doki látogatás előtt felhívtam a drága jó Apánkat,elmondtam,hogy hol tartunk és kezdek parázni,kértem,hogy nugtasson meg,mondja el mi a véleménye.
Nagyon cuki volt,kb. 5 percen keresztül magyarázta,hogy mit kérjek,mire figyeljenek,többek közt a flowmetriát is ő javasolta,na meg,hogy vegyek egy papírt és számoljam a mozgásokat.Ebben a korban min. 10 mozgásnak kell lenni egész nap,ha ez alatt van,rögtön irány a korház.Mondta,hogy ha 2 naponta nézik ctg-n,akkor az teljesen jó,de a placentára is figyeljünk.
Aranyos volt,mert mesélte,hogy a 7végén 2 szülése is volt és ha otthon lennék én is köztük lehettem volna :)

Libuska,amúgy én is mindig így voltam a vásárlással,hogy lementem kenyérért meg mondjuk paradicsomért,aztán 2 szatyorral vonszoltam magam haza :)
Így most kb. 2-3 hete az a taktika,hogy nem megyek le a boltba,csak ha megjött a férjem és együtt megyünk:)

Rencs,hogy vagytok?Domika szopizik ügyesen,sikerült pihenned,van még vérzés??
Járóka ügyben én sajna nem tudok segíteni :(

Kata,hát a te döntésed,mindenki maga érzi,hogy neki,hogy a legjobb/könnyebb.
Majd dobj fel 4D-s képeket lécci,kiváncsi vagyok kendre pofikájára.Nagy élmén ylesz anyukádnak/anyósnak az tuti.
Nekünk babaszoba sajna csak otthon lesz Érden,itt velünk lesz a hálóban,vagyis egy sarkot rendeztünk be,ott van a bölcső meg a pelenkázó komód,az ágy mellett az én oldalamon.
Most a kereket szereltük fel a bölcsőre,így éjszakára mindig oda fogom húzni az ágy mellé.Aztán ha nyáron kiderül,hogy esetleg tovább kell maradnunk,akkor elköltözünk egy nagyobb lakásba,ahol lesz külön babaszoba és oda megvesszük a kinézett királylányos bútort :)
Remélem addig ellesz a bölcsőben,mert kiságyunk nincs :)

Kép
hanyatka
 
 


Rózsafa, vonalzót a nagyonbaba.hu-ról tudsz letölteni.Sajna én nem tudom pontosan mi a menete,mert engem a férjem lepett meg vele,de a lányok majd segítenek.
Ne aggódj,minden rendben lesz,nem lesz szükség amnióra.;-)

Melánia,akkor ti is haladtok,készülget a babaszoba,szuper.
Látod nem maradtál le semmiről:) mi még egyben ;-)

Julcsi,Chilike,Moncsi gyertek meséjjetek ;-)

Kép
hanyatka
 
 


Hanyi, Csigusz, Julcsi, Rencsi, Muci, Libus, Andika, Emerenc, Micike, Meli és Chilike! Köszönöm szépen a kedves sorokat (itt és mailben), valamint azt, hogy átéreztétek, milyen nagy nap ez számunkra + Eszti nevében is köszönjük szépen a köszöntéseket!!!!!!!!!!!!
Babcikánk ELSŐ SZÜLINAPJA :D szuperjól sikerült, csodálatos nap volt mindannyiunknak, akik jelen voltunk. Részletesen is beszámolok majd, ígérem és felteszem a tortákat (végül kettő volt :D ), mert direkt lefotóztam Nektek úgy, hogy jól látsszon, illetve küldök mailben képeket is. Addig is ezer puszi a pocitokra vagy a pofitokra, ki, hova kéri. :-)

Patrika! Gyere, amikor jónak látod, de tudd, h már nagyon várunk!!!!!!!!
Rencsike! Tartsatok ki alvásilag drága, szuper a tejci!!! Domikának nagy cuppogós, kis ügyes!!!
Emerenc!++++++++++++++++++
Pociskáim! Vigyázzatok Magatokra nagyon!!!
Andika, Mucim! Pusza a kölköknek!!! :D
Micike! Most már jósolj egy szép kislánykát Magadnak is, mert itt az idő!!!! vagy kisfiút látsz? ;-) Na, kiwi vok.

Cupppantás!!!!!!!!!!!!!!!
Bodzitok

Kép
bodza2005
 
 


Hanyim! Azt hiszem, a légzésfigyelő a kerékkel nem működik, ha jól rémlik.
Rencsikém! Járóka összeszereléis útmutatóhoz egy ötlet: neten talán találtok. Ez az? http://www.vatera.hu/brendon_jaroka_1_f ... 96008.html

Kép
bodza2005
 
 


Mi egy 6szögletűt kaptunk kölcsön, az egyszerű volt, de ezt nem tudom, hogy kell, a fotó alapján nem is gondolnám, hogy ilyen bonyolult.
Keresem Neked a neten, de nem találok semmit sajna.
Ha megyünk Brendonba valamikor, hozok Neked útmutatót és scannelem, de addig nem hiszem, hogy ráér... :oops:

Kép
bodza2005
 
 


Esetleg írj az eladónak, hogy segítsen, nem? Telefonon hamar elmondaná.

Kép
bodza2005
 
 


Drága Bodzám,
van egy olyan sanda nyanúm, hogy kimarad néhány kellék...... :cry:
felhívom holnap a Brendont, hátha jófejek lesznek és elküldik emailbe, bár az lesz az első kérdésem, hogy hány csavar stb van a csomagban mert nem vagyunk ennyire bénák.....

puszi és köszi

Hanyatkám, minden smsnél várom, hogy te írsz, Kicsi Pati már nagyon vár a Mami!!!!

Kép
rencsi79
 
 


Jó reggelt!

Tegnap még elolvastam mindent, de már nem volt erőm válaszolni. :wink:
Az éjszakáim viszonylagosan normálisan telnek, felébredek 2x-3x, de kis idő múlva vissza tudok aludni. Viszont reggeletnte óriási banzáj van a pocimba, amit még élveznék is, ha nem fájna közben. :lol: Egyik drágám szokás szerint a bordámon fekszik jobb oldalt és valamit piszkosul nyom, ez elég fájdalmas, a másik meg bejön középre a köldökömnél egy nagy kúpban kinyomja magát, ma még ficánkolt is hozzá egyet szó szerint lehet érezni ahogy lubickol a vizben. :lol: Jaj, nagyon imádom ám őket, már alig várom, hogy lássuk egymást. :wink:

Tegnap voltunk CTG-n a Jánosba, volt időpontunk, de olyan csúszásba volt a csajszi, hogy mire odaértünk még hárman voltak előttünk. Igazán nem is értettük, hogy mi van, mert 4 készülék van, szóval egyszerre ennyi embert tudnak nézni. Egyébként kedves mosolygós segitőkész csaj volt. Mire sorra kerültem és "kiderült", hogy iker babáim vannak(persze ezt mondtam előzőleg a telóba is,)szóval akkor szólt, hogy nekik nincs ilyen készülékünk, feltelefonál a szülészetre és ott megcsinálják.
Felmentünk, becsöngettünk és már csinálta is a bájos-kedves hölgy a CTG-t. 3 tappancsot rakott rám, és azonnal megtalálta a szivhangot.(sose tudom a dokik, hogy csinálják én sokszor keresgetem a babákat, hogy hol vannak, ogy vannak fordulva, stb, de ők mindig azonnal tudják :wink: ).Közben megmérték a vérnyomimat(111/71) szóval én nem szenvedek ettől a fehér köppeny szindromától. :lol: Meg megdicsérték a pocimat, hogy szép feszes, a két baba teljesen kitölti, szóval nincs rajta plussz zsir, viz, stb.És még azt is mondták, hogy a babák súlyával nem lesz gond(háát mondom azt remélem is, mert azért etetem őket, ezzel a sok húsival, amitől már én is rosszul vagyok :lol: ).
Közben vége lett a nagy vizitnek, és a hölgy szólt a férjemnek, hogy bejöhet. Nem tartott sokáig a vizsgálat kb. 20 perc, gyorsan eltelt.Az eredmény tökéletes lett, azt mondták ennél jobb már nem is lehetne. :wink: Viszont nem kaptam köv. időpontot, mert az már 9-körül lenne és addigra valószinűleg már úgyis bennt leszek, akkor meg minden nap csinálnak ctg-t. Ha esetleg nem fekszem be, akkor meg még tudok kérni telefonon időpontot.
Egyébként nagyon szép, barátságos, tiszta a szülészet, abszolút modern és nem érzi úgy az ember, hogy kórházban van. A látottak alapján bátran ajánlom, ! :wink:
Ja és még valami! Annyira ügyi vagyok (és szerencsés is ), hogy a hölgy akihez felküldtek ,és ajtót nyitott ő pont a Dévai dokinak a szülésznője! Elkezdtünk beszélgetni, hogy mennyi jót hallottam, olvastam róla :lol: , nagyon kedves tüneményes nőcike, olyan kis csacsogós, de rátermett, azonnal csinál mindent, stb, úgyhogy mi fel is fogadtuk őt szülésznőnknek. Már intézte is a papirjainkat(én nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent ki kell tölteni), megcsinált minden dokumentációt, lefoglalja a szobát, mire megyünk, ő lesz velem a szülésnél, meg a babákat is ő fogja ellátni, elmondta az egész sztorit, hogy mi , hogy fog történni, akármikor hivhatom, akár az éjszaka közepén is, ha kérdésem van, stb, és természetesen, ha elfolyik a magzatviz akkor is rögtön hivni kell, hogy ő már tudjon intézkedni a kórházba, mire beérünk.
Szóval "teljes körű szolgáltatást nyújt".
Nagyon megnyugodtam, nagy biztonságot ad, hogy van valaki aki akkor is törődik az emberrel, amig esetleg apánk nincs ott. :wink:
Úgyhogy nagyon örülök neki.
Először azt gondoltam, hogy a szülésznőnek nincs akkora szerepe a császárnál, és a sima szülésnél tud jobban segiteni, de szerintem igy is hasznát veszem majd, hogy helyettem intéz mindent, nem nekem kell mindenért szólni, kérni, stb.
Ja és császárnál tényleg nem mehet be senki, meg spijnális érzésteletést kapok majd, nem epidurálisat.

Hazafelé még bementünk a bababoltba, akartunk venni hordozókat, de nem lehet két egyformát kapni, hihetetlen!
Egyébként semmiből nem vettünk egyformát, ebből az egy dologból akartam volna, de úgy tűnik nem lehet.
Találtam egy bababoltot a BERGON-t, ismeritek? Ki mit hallott róla? Moncsika neked nem ilyen kocsid van?
Ja meg vettünk ágyneműket is. Ezen megintcsak kiakadtam, mármint az árakon(bementünk a kikába kajálni, mert az esett útba és , ha már ott voltunk megnéztem a gyerek cuccokat is), csak annyit mondanék, hogy találtam szép babmis ágynemű huzatot 19.000-ért! Meg vannak ezek bolondulva!
Felnőtt ágynemű huzatot lehet venni 3900-ért gyönyörű szépeket! Nem tudom hova tart a világ, de ez kiábránditó!
chilike1
 
 


na kár volt visszaolvasnom amit irtam, :lol: ez a hülye gép néha nem üti le a betüket néha meg többet ir hozzá: :lol: szóval az ágynemű Bambis, az érzéstelenités meg spinális. :lol: De úgyis értitek. :wink:

rencsikém
Örülök, hogy jobb a helyzet, a hsz-ből úgy gondolom azért már kezdesz túl lenni a nehezén. :wink:
Remélem a járókát sikerül megszerelnetek.
Mi tegnap néztünk, 6szögletűt(igaz a kikában láttam ezt is ), maga a járóka 46ezer bele a szivacs 19ezer volt! No comment!
Pedig nekem is vennem kell majd. Ti mennyiért vettétek? Lehet én is körül nézek a vaterán.

A peg perego kocsikról hallottatok? Jók? Nekem elég kicsinek tűnik a kereke. Igaz már kinnt kinéztük amit szeretnénk, sőt már a rendelést is elkezdtük intézni, de tegnap láttam ezt a kocsit itthon is, hordozokkal együtt, és még az ára is viszonylag elfogadható volt. Ti hordozót milyet vettetek?

bodzi
Na ! Örülök, hogy jól telt a szülinap!Várjuk a képeket! :wink:

hanytka
Jó ötlet volt felhivni apánkat!
Pont a minap gondolkodtam rajta, hogy én is igy érezném magam, ha kinnt szültem volna. Mármint tudod nem úgy értem, te is nagyon jó kezekben vagy és tuti minden renddben lesz veletek(csak Patrika kcsit lusti :lol: ), de azért itthon csak nagyobb biztonságban van az ember. De ez mindenképpen jó, hogy beszélsz apánkkal.
Én is tudtam, hogy volt 2 szülése a hétvégén, mesélték tegnap a ctg-n. :wink:

rózsafa
Lehet nem torokgyuszid van, csak a hányástól fáj a torkod, nem? Én szerencsére sose voltam rosszul, de sok a savam, amióta terhes vagyok és én is sokszor éreztem úgy, hogy fáj a torkom, de nem megfázás volt, csak a sav felmarta.
Igen én is jobban örülök a császárnak, meg talán ikreknél protokoll is a császározás. Persze van aki rendesen akarja megszülni, de én kockázatosnak látom. Még, ha 1 baba megszületik rendesen akkor se biztos, hogy a másikat nem kell mégis császározni , stb. úgyhogy igy a tutibb. :wink:

melánia
Örülök, hogy haladtok :wink:
A 4d-tényleg nagy élmény, egszer mindenképp érdemes megcsináltatni. :wink:
Hát az alvás nem hiszem, hogy változik, már igy a vége felé, tudod ,már nem is olyan kényelmes, de mindegy. Amikor tudok alszom, igy hátha azért nem merülök ki, túlságosan.

ercsikati
Szerintem is bemehettél volna apánkhoz nyugodtan. Ő nem hiszem, hogy elvárja a pácienseitől, hogy nála szüljenek, sőőt! Ő inkább arra koncentrál jobban, hogy összejöjjön a baba, utánna a szülést már csak "szivességből" csinálja . De mindegy.
Várjuk a beszámolókat a 4d-ről, oké? :wink:
Ááá, én rájöttem, hogy nincs olyan , hogy minden megvan. Ami a lényeg azt megvettük, de folymatosan vannak dolgok amiket majd még kell venni, de a helyzet hozza, hogy kell-e, milyen kell, stb, úgyhogy én már nem örlődöm ezen. :lol:

kislibus
Húú, én abszolút nem emelek/emeltem ám! Még a felmosó vizet gy úgy csináltam, hogy megcsinálták nekem, lerakták valahova, felmostam, aztán, ha arrébb kellett tenni akkor szóltam a családba valakinek. Mi házitejet iszunk és amióta terhes vagyok mindig felforralom, de még azt se veszem le a gázról, hanem ilyen kis műanyag kancsóból öntögetem vissza az üvegébe.Macerásabb igy, de az emelés az nagyon nem jó, hagyd a fenébe. :wink:
A végén úgysem fogsz tudni ezekre oda figyelni, hogy mit hogyan kell szedni, én például napi 4x2 magne b6-ot szedek, ha nagyon figyelnék akkor tudnám csak tartani, hogy mit mivel lehet bevenni és mit ehetek mellé meg mit nem, szóval én ebből nem csinálok gondot, arra az egyre figyelek, hogy a vasat külön szedem a magne b-6-tól a többit egyszerre benyomom(tovita, folsav, magne b6, elevit) :lol:
chilike1
 
 


moncsikám
A mozgást én is csak "nagyjából" számolom. Szerencsére nálunk is úgy van, hogy kora délutánra már mindig megvan a 20, igy nem kell tovább számolnom. Nagyon macerás egyébként. Néha beirtam a jobb baba értékét a balhoz , csak másnap jöttem rá, hogy nem jól irtam, aztán meg újra jól kezdetm el irni, szóval nem egyszerű.
(főleg most az én agyammal :lol: ).

De van listám(rencsikémtől kaptam anno, köszi rencsi :wink: ), mindjárt átküldöm privibe.
Tegnap mondta a szülésznő, hogy már az én csomagomba rakjak be gyerekenként 2 cumisüveget, sapkát, kardigánt és takarót.
Én ezt külön raktam volna be , de jó tudni, hogy már vinnem kell magammal. Azt is mondta, hogy vegyek elektromos mellszivót, hátha jól fog jönni, segit beinditani a tejtermelést. Meg, hogy tenna bugyiból egy számmal nagyobbat kell venni(na én nem azt vettem, de mindegy). Húú most nagyon ki vagyok ám okositva :lol: , kérdezz bármit nyugodtan. :wink:
chilike1
 
 


Halihó!

Chilikém, de jó hogy minden rendben van!
Én lehet, hogy rosszul csinálom ezt a számlálást! :oops: Ha húsz fölötti,akkor csak egyszer kell beírni? Én mind a 3 szakaszban számolom a húszat és könyvelem is.

Kardigánt? Én nem is vettem kardigánt! Mind kapucnis volt, és úgy gondoltam, nyomni fogja a baba hátát! De nem hülyék, ilyen csöppeknek kapucnis pulcsit gyártani?
Na, akkor még veszek azt is.
Megkaptam a listát! Köszönöm Chilikének és Rencsinek is, meg Hanyinak is az övét.
Chilikém, írhatnál még, miket mondott a Márta! (így hívják Apánk jobbkezét, ha jól rémlik) Most így konkrét kérdésem nincs, illetve annyi van, hogy nem áll rendszerbe a fejemben.

Igen, Bergon kocsink van. Nekem nagyon tetszik. Jó masszív darab. Van nekik ikerkocsi is, ha jól láttam. Nem tetszett?

Kép

Ez a típus, meg szín, csak bolygósítható 2 kereke.

Basszus, egész nap várom a védőnőt, 10 és dél közöttre ígérte, hogy jön, már mindjárt dél és sehol! De utálom az ilyet!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára moncsiga 2010.01.26 12:02-kor.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Libuskám, én úgy szedem a vitaminokat, hogy a vasat (ferrograd folic) beveszem a hajnali pisinél, mert ott némi időnek el kell telnie a vas és a kajcsi között. A magnéziumokat szedem 10-18-23(24) órakor, közben hörpintgetek néha egy kis magnéziumos pezsitabit. És délben, meg nyolckor eszem a Tovitát. (vagy ha jobban esik, akkor az egyik Tovita helyett iszom egy fél Kalcium Sandozt) Így némi rendszer is van benne meg ezáltal esélyem is hogy nem felejtem el bevenni.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Rencsikém, nagyon bosszantó ehet ennyit bajlódni a járókával. Csak nem hagytak ki pár fontos alkatrészt? Én a kocsival jártam úgy, hogy szakadt volt az esővédő amit adtak hozzá, el is dobtam. Jó, még így is nagyon megérte, csak ez így nem korrekt.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


moncsika
na irtam erre nem küldte el ez a rohadt gép, lecsatlakozott a nettről, szemét!

küldök privit


julcsika
merre vagy? Nagyon eltűntél :lol:

rencsikém
köszike amit küldtél, nagyon hasznos, olvasgatom. :wink:
puszika domikának(is) :lol:
chilike1
 
 


Moncsikam! Anno,amit osszegyujtottem Nektek listat,abban volt korhazi pakkos is. Nezd vissza+a Janos honlapjan is van. Koldokcsonkra ne vegyel hintoport,adok. Sikerult a Medela-krem? Mast ne hasznalj,hiaba mondjak majd a Germastant vagy mast, nem jok! Az porkot kepez,mert hamosit. A szintiszta lanolin a jo!!!
Hanyim! Helyzet???
Jaj,Csajok,annyira izgalmas honapnak nezunk elebe itt a topikon!!!!! ;-)

Kép
bodza2005
 
 


sziasztok,

Bodzim,helyzet változatlan :)
Reggel a korházban kezdtünk,40 perces ctg-szuper,majd uh is,flowmetria is,kiscsaj kb. 3500 gr,háát remélem már nem vár túl sokáig,mert meg is kell szülni a drágát ;-)
Amíg feküdtem az egyik szülőszobán,egy másikban éppen megszületett egy kisember,még elkaptuk anyuka utolsó két tolási nyögését vagy kiabálását,háát nem volt olyan jó hallani,de ahogy felsírt a baba,az már jó volt a füleinknek:)
A heti program:csütörtökön a dokihoz kell menni majd szombaton újra korház,ha addig semmi.

Örvendek,hogy jól sikerült a szülinap,várjuk a képeket.

Chilike,szuper,hogy a lányokkal is minden rendben,na és pont Apánk jobb kezét sikerült kifogni,te kis mázlista.
Akkor jó kezekben leszel,megnyugodhatsz ;-)

Igen,nagyon jó volt Apánkkal beszélni,olyan aranyos volt,ahogy beszélt,megynugtatott,szóval jót tett a lelkemnek,mert azt éreztem,hogy még mindig úgy beszél/kezel,mintha most is a páciense lennék,vagyis értitek...mintha nem jöttem volna el.

Hát nem egyszerű így itt az biztos(márcsak a német miatt sem,ma is volt egy olyan szitu a korházban,hogy a férjem kiment telefonálni,közben az egyik szülészcsaj elkezdett valamit magyarázni,amiből nem minden értettem és nem csináltam,aztán elkezdett mutogatni :)),csak az vigasztal,hogy jó kezekben vagyok,mert tényleg mindenki kedves és segítőkész.

Milyen horodzót néztetek ki?miért nem lehet kettő egyformát venni,nincs raktáron?nem rendelik meg?ez fura
Mi Maxi Cosi Cabriofix-et vettünk,mert az passzol a babakocsinkra,vagyis még vagy másik kettő is,de ez volt a legkönnyebb.

Moncsika,hát valóban nem szép,hogy szakadtan adták az esővédőt és nem közölték előtte:(
Tényleg jó kis masszívnak tünik a kocsikátok,igazi fiús ;-)
Szivi a listát :)

Rencsike,hogy van Domika?és te?
járóka ügy megoldódik?
küldöm majd az üzit,de látod mennyire megviccel a mis kis drágánk :)

Kép
hanyatka
 
 


Chilike,érdekes amit írsz a torokfájásról meg a savról...én erre eddig nem is gondoltam.
Akkor lehet nekem is a sav miatt fáj a torkom mostanság 2x is?mert tul.képpen 2 napig tartott,gondoltam ilyen jót tett a méz :)

Bodzi,tényleg nem müködne a légzésfigyelő a bölcsőben a kerekekkel?Ezt jó tudni.De miért nem?
Bár végül még nem vettünk légzésfigyelőt,reméljük nem is lesz rá szükség.

Kép
hanyatka
 
 


hanyatka
Én vita c-t szoktam szopogatni, az is jó a torokra, meg fincsi is, úgy, mint a méz! :wink:

Húú nem lehetett jó hallani a szülést, nálunk most van egy új csatorna a LifeNetwork csak egészségügyi témákkal foglalkozik, sok a szülés történet, de én csak a sztorikat szoktam megnézni a szülést már nem, mert nem szeretem látni, hiába mondják, hogy milyen szép a szülés nekem még nem sikerült felfedezni benne a szépségét! :lol:
De te nagyon kis ügyike vagy, Patrika biztos csak úgy kipottyan :lol: , meg ezt résztvevőként amúgy is másképp éli át a nő szerintem.

Képzeljétek! Tegnap ugye voltunk nézni bébihordozókat , de elég nyűgős voltam, hogy nem lehet egyformákat kapni, ráadásul nem is akartam olyan túl drágát venni(mellesleg az 50ezresekből se volt két egyforma, se raktáron, se rendelni nem tudnak), erre ma haza állitott a férjem és vett két szuper hordozót, az egyik kiwi szinű a másik málna, Chicco, nagyon szép, erős, massziv hordozó! Tegnap az ára miatt nem akartam megvenni(most egyébként is rengeteg kiadásunk van, minden hülyeség most jön amit fizetni kell), szóval meglepetésből megvette nekem/nekünk. Már el is döntötte melyik babáé melyik hordozó lesz! :lol:
Olyan boldog vagyok; úgy örülök és úgy szeretm a párom! Nem amiatt, hogy ezt megvette, hanem maga a gesztus miatt, hogy tudta, hogy ez nekem fontos és nem azt nézte, hogy mennyibe kerül, meg hogy megtehetük-e, hanem azt nézte, hogy nekem örömet okoz vele!
Mindenkinek ilyen társat kivánok! :wink: (de az enyémet nem adom!!! :lol: :lol: )
chilike1
 
 


Sziasztok,

járóka ügy: beszéltünk az eladóval és nem emlékszik hogy kell összerakni..... :? így áthívtam egy ismerőst akinek hasonló van és kiderült hogy jónéhány alkatrész hiányzik belőle!!!! szóval csak nem mi vagyunk ilyen bénák!! beszéltünk megint az eladóval keresik az alkatrészeket....de rendesen voltak nagyon még a Brendonba is elmentek megnézni, hogy pontosan milyen alkatrészek hiányoznak, hogy mit kell keresniük.

chilikém,
a szülőszoba tényleg szuper, a többi része a kórháznak nem túl jó állpotban van, de ki lehet bírni. Milyen szobát foglaltattál? alapítványít? 1 vagy 2 ágyast? pontosan mikor kell befeküdnöd?
Ez a járóka újonnan 32e+ a szivacs 6e+a fejvédő plüs 14e szóval 52 lenne ehelyett én 14e vettem az egészet és gyönyörű állapotban van és nagyon tetszik csak hát hiányos, majd kiderül, hogy megtalálják-e a többi részét, ha nem akkor vihetjük vissza és vehetek másikat. Én nem veszek újat, mert baromi drága....

Moncsikám,
én már rengeteg mindent vettem használtam, de főleg a ruhák meg a mérleg volt amit legjobban sikerült a csúcs 17db gyönyörű márkás ruci volt 161Ft-ért...... :D azt mondom 1x-1x belecsúszhat az ember egy egy nem korrekt eladóba, de még így is nagyon megéri. Mennyi volt végül a babakocsitok?

Hanyikám,
meg vagyunk, próbálok csak a szép dolgokra koncetrálni, Domika napról napra édesebb és értelmesebb Domiapu már a kistestvéren gondolkodik, nagyon bele van zúgva a fiába.
nekünk van bölcsőnk és kerekeken van és működik a légzésfigyelő, bár lehet hogy attól is függ milyen a bölcső és milyen a légzésfigyelő, annyi embertől hallottam, hogy beriaszt tévesen, nekünk nem volt még ilyen tapasztalatunk.

Tényleg annyira izgi lesz az elkövetkező időszak!!!!!

Libuska, kivel mész végül 4dre? elmegy veled anyukád? akkora élmény lesz, biztos élvezni fogja, hogy láthatja az unkoját! :wink:

Melike, örülök, hogy azért időnként te is adsz életjelet magadról! :wink: tényleg írd már priviben, mi lett a "munkaviszonyoddal"???

Sajókám,
mondtam Domikának, hogy üdvözlöd!!! :D Lassan lehet majd értetek is izgulni!

Bodzuskám,
kérjük a képeket!!! voltatok már szánkózni, szereti Esztike a havat? barátnőm kislánya, (egyidős esztivel) állandóan húzatja magát a szánkón :D :D

Micike,
tudod, hogy babonából nem jösz, de nagyon hiányzol! a másikat csak ritkán tudom olvasni! :cry: puszika

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Csak egy percre tudok jönni, nem működik a gépem és most a párom laptopjáról írok.
Minden rendben, továbbra is nagyon jól vagyunk. Szép lett a szoba nagyon, alig várom hogy a bútorokat is összeszereljük. Vasárnap pedig párom meglepetésből elvitt a cirkuszba (most volt nemzetközi cirkuszfesztivál), szuper volt! nyáron fedeztük magunknak újra fel a cirkuszt, most már rendszeresen fogunk járni :) és mivel megbeszéltük, hogy kihasználjuk még a hátralévő pár hetet kettesben, így múlt héten vacsizni is voltunk, meg meglepiként a cirkuszban, tegnap este meg megnéztük imax-ban az avatart. Szuper volt, csak szegény Szonjust sajnáltam a nagy hangzavar miatt.

Örülök h mindenki jól van, próbálok majd holnap este is jönni és reagálni.
Moncsika, akkor megkaptad a Jánosos listát, ne küldjem?

Puszi mindenkinek!
vjulcsi
 
 


Julcsika, de jó hogy hallok rólatok!
Szélsebesen tessék meggyógyítani azt a gépet, hogy gyakrabban jöhess! Azért átküldheted, hátha mégsem teljesen ugyanaz. Max. lassan lesz belőle egy quartettem, az már a kártyában is jó.

Rencsike, a babakocsi+hordozó 22E volt. Teljesen ép, egy folt sincs rajta. Gyakorlatilag ajándék... Az a fránya esővédő is csak azért zavar, mert bele volt írva a hirdetésbe. Légzésfigyelőt meg 12ért sikerült vennem. (Angelcare 300)
Tényleg, azt írja a használati,hogy sík felületre kell rakni a matrac alá. Akkor vágassak egy funér lapot a rácsokra, ami gyárilag tartja a matracot? Ti hogyan csináltátok?

Bodzika szívem! Annyi féle listám van már... most egy spéci Jánososat akartam levadászni, azért kértem a csajkók segítségét.
Nem sikerült Pure Lane-t szereznem.
Csajok, ha valaki jár egy olyan bababoltban, ahol kapni, nem venne nekem egyet és postázná? Természetesen utalnám az árát+pk.

Hanyikám, csúcs, hogy ennyire jók az eredmények. Azért Patrikát továbbra is szeretettel várjuk idekinn.

Chilikém, olvastam a privit, holnap válaszolok is. (az postafordulta, nem?)

Na, jóéjtcuppok mindenkinek!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?