Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Megérkeztünk végre kisebb zűr adódott, ugyanis anyukám rajtahagyta a világitást az autón és lemerült az aksi Kép de szerencsére vidéken rengeteg lelkes segítő szándékú ember van, így hamar megoldotott a dolog Kép
Nagyon jó volt a tali, úgy örültem, hogy személyesen is láthattalak Titeket!
Annyira aranyosak a gyerköcök is mind Kép
Tök jó, hogy ilyen sokan össze tudtunk jönni.
Természetesen a távolmaradók azért hiányoztak!

Annamari: drága vagy! Azért Te se panaszkodhatsz a fekete gombszemű nagy fiúra KépKíváncsi leszek a másik fiúcska kire fog hasonlítani....a kollégámnak most született a második fia, az első megszólalásig az apja, a picike pedig kiköpött anyja!
Krisz: jók lettek a képek, de főleg a gyerekekről! (Engem kihagyhattál volna Kép)
Ha addig nem talizunk (bár szinte kizárt) jó utat!
Dóri: nagyon ari lehetett Viktor ahogy felajánlotta a kedvenc kaját és játékot, azt hiszem én megzabáltam volna.
Lau: ne keseregj Bazsi úgyis elindul majd amikor Õ akar, aztán meg rohanhatsz utána!Ákos mikor indult el? Bár azt mondják ez teljesen gyerek függő, én pl. 13 hónaposan anyukám szerint pedig örökmozgó voltam, akárcsak a lányom. Kíváncsi leszek Õ mikor fog, bár egyenlőre még átfordulni is csak véletlenül sikerül neki, azért oldalra már stabilan megy Kép
Bannamari: sajnáltam, hogy nem láthattam az ikreket, azért remélem legközelebb sikerül eljönnötök.

Puszi mindenkinek
Edina

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


SziasztokKép

Köszi a biztatást, ma már minimum 3 métert ment Bazsó egyedülKép és már egyre többször engedi el az ujjamat, és próbálkozikKép olyan édesKép

Nekünk a jövő hét sajna nem jóKépKép Megyek a kórházba a 4. kezelésre, így ez kilőve. Esetleg az utána levő hét nem lenne jó?

A Pólusban levő játszóházat nem próbáltuk még mi sem, de lehet, hogy meg kéne. Itt van, és ha rossz idő lesz, ott is lehetne talizni.

BediKép Ne panaszkodj már, nagyon csinos vagy!!KépKép Bezzeg a rólam készült képek!!Kép
Ákos 13 hónaposan indult el, szóval tudom, hogy Bazsó sincs lekésve semmiről. Így is győzök utána szaladni, mert 4kézláb hihetetlen tempóban tud ám haladni!! A reptéren pl. majdnem betepert a tranzitba, férjem a korlát alatt átbújva épp hogy elcsípteKépKép egy pillanatra engedte el a kezét, ott vigyorgott mindenkiKép

pussz mindenkinek, remélem, sikerül majd talizni!!

Lau
lau
 
 


Sziasztok!Kép

Csak egy gyors kérdés: használ valamelyikőtök Pampers pelust? Kaptunk apóstól egy csomaggal, de 4-9 kg-os. Bazsi meg már majdnem 10 kiló. Odaadnám, jóval olcsóbban, mint a bolti ár, bontatlan. Vennénk Bazsinak az ő méretében egy csomaggal.
Ha érdekel valamelyikőtöket, dobjon egy mailt!!

Kösz, pussz
Lau
lau
 
 

 
 

Sziasztok!
Tök jó volt a tali.Bár Nimród ennél jóval elevenebb szokott lenni.
Ma reggel megkapta a 15 hós oltást,eddig semmi baja nincsen tőle,remélem ez így is marad.
Na majd még írok
Sziasztok:Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok!
Sus,Anita: nálunk azt mondta doki néni,hogy 10 nap múlva lehet számítani kisebb lázra a 15.hós oltás után.Nekünk úgy is volt.Pont a 10.napon,plusz egy kis popsikiütés,de ennyi.Remélem nem lesz gond a fiúkkal.
Dóri: még nem voltunk a Pólusban,amióta ott fent van a galérián,de ha jön a tél,úgyis kipróbáljuk majd azt is. A szerda nekünk tökéletes,csak majd olyan időt beszéljünk meg,ami nektek is jó- Marcell miatt- hogy ne kerüljük el egymást.
Viktor dumája halálos,én is kivagyok néha hogy miket tudnak már mondani a kis krapekok. Márk tegnap azt mondta a barátnőjének: na,add már ide a motorod,ne szórakozz velem!!! Kép Alig tudnak még beszélni,de olyan szavakat nyomnak,hogy az csuda.
Ja! És a múltkor kérdezted a játszóállványt azt hiszem.Nekünk van egy szőnyeggel együtt,igaz nem nagy durranás,de ha érdekel szívesen kölcsönadom,mire nekem kelleni fog,addigra Marcellt már nem fogja érdekelni.Ha gondolod elviszem jövő7en,aztán majd eldöntöd tetszik-e?!
Edina: hát szerintem a kis bébim ugyanúgy fog kinézni,mint Márk és persze mint az apukája. Két ugyanolyan fiú...jó lenne.
Lau: jövő hétre kitartás, ha neked utána jó,mi akkor is szívesen megyünk a játszóházba.Márknak nagyon bejött.Szerintem igazán pont olyan 2-5 éves gyerekeknek van kitalálva.

Most lépek,hétvégén Szlovákiába megyünk,állítólag ma már esett a Tátrában a hó.Hétfőn jövök,addig is puszi mindenkinek
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!

Dóri!
Nagoyn jót nevettem Viktor szövetén, haláli Kép

Annamari!
De Márké se kutya Kép

Köszi az invitálást, nekünk sztem a csüt. lenne jó (tutira nincs semmi programom), nektek?

Jó utat és pihit nektek hétvégére, én majd a suliból irigykedem rátok Kép

Puszi mindenkinek és kellemes hétévégt!
Judit

Kép

Kép
csaju
 
 


Ha mindenkinek jó a csütörtök, akkor találkozzunk aznap 10-kor a Gvadányi játszóházban.
Ok???
Most rohanok, főzök hétvégére, hogy két napig csak "családozzunk". (Viktor)
Puszi
Dóri
Annamari, utónévkönyvet elvigyem?
Puszi
tigris
 
 


Sziasztok!

Köszi a tanácsokat az Elevittel kapcsolatban és a tapasztalatokat, hogy nálatok miként vált be.
Nem akarok ezen stresszelni, félre ne értse senki. Jártam pórul gyógyszerrel és vitaminkészítménnyel egyaránt. Nem megfelelő időben szedtem, hagy ne soroljam, milyen mellékhatásai voltak.

Köszönöm a bíztatást, most már hanyagolom a témát, már biztosan unjátok.

Érezzétek jól magatokat hétvégén, pihenjetek sokat: Barbara.

Kép

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!

Szerintük is szuper volt a játszóház!
Sajnos a képekre még kicsit várnotok kell, mivel Bence megkaparintotta a memóriakártyát (én lökött az asztalon hagytam) és most nem találom!!! (Kicsit drága ahhoz, hogy elvesszen, így őrülten keresem, már minden szemetest átnéztem...)

Na most rohanok, puszi és amint előkerül a kártya felrakom a képeket!

Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Megtaláltam a kártyát!!!
(Gondosan bele volt téve a kedvenc mesekönyvünkbe... :-))
De valami miatt megint nem tudom lekicsinyteni... Krisz ha átküldhetném neked e-mailben (kb. 6 db) Fel tudnád esetleg tenni?

Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Hali!

Gabi, nem semmi a gyermek! Kép Persze, küldd át nyugodtan, felteszem! (christoth@chello.hu)

Annamari: te is síelsz nagy pocival? Egy volt kolléganőm járt úgy, hogy mindkét terhességénél vagányan ment mindenhova, síelt Ausztriában, repült, stb., az elsőnél nem is volt gond, viszont a második gyermek majdhogynem síelés közben, 8 hónapra született meg Ausztriában... Hiába mondtuk neki, hogy lassítson, vigyázzon egy kicsit. Kép
Jó fej a kisfiad, jó a szövege! Kép
Viktoré szintúgy! Kép

Sajnálom, hogy most nem tudunk ott lenni csütörtökön, szerdán reggel már utazunk, na de majd legközelebb.

Puszi, Krisz.

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk szerencsésen,leszámítva,hogy Márk kicsit megfázott,de nem fertőző,csak az orra folyik.Vittem meleg ruhát neki,de azért csak 5 fok volt fent a csúcson és hó.
Krisz: Isten ments hogy síeljek,semmi pénzért nem kockáztatnám a bébim egészségét ezzel,csak kirándultunk,meg lanovkáztunk egy jót.
Csorba-tónál aludtunk és másnap mentünk fel a Tátra tetejére.Nagyon komoly volt,hogy még mindig több kilométeren át csak a kidőlt fákat látni.Emlékeztek a tavalyi nagy vihar után még mindig nem tudtak mindent rendbe tenni.Persze még így is tök szép minden....főleg ha belegondolok hogy ez is Magyarországhoz tartozott.
Na ennyit Szlovákiáról.Nekem jó a csütörtök,remélem Márk is jobban lesz,bár a közérzetével így sincs gond és szerencsére nem fertőző. 10-re akkor odaértek? Dóri,ha tudod hozd el a könyvet,majd átlapozom.Én akkor vigyem el azt az állványt?
Most lépek,de megpróbálok pár képet felrakni.

Puszi mindenkinek
Annamari


Kép
Kép
kismuki
 
 


Jó rossz minőségűek lettek a képek így,hogy csak ilyen kicsiben lehet feltenni,de mindegy.
Puszi
kismuki
 
 


Jó rossz minőségűek lettek a képek így,hogy csak ilyen kicsiben lehet feltenni,de mindegy.
Puszi
kismuki
 
 


Sziasztok!

Hát végre túl vagyunk a sérvmütéten, sajnos nem volt komplikáció mentes, eléggé megviselt mindnyájunkat, úgyhogy most kezdjük összeszedni magunkat. Eddig is sejtettem, hogy egy anya (és persze egy apa is) mennyire tud aggódni a gyermekéért, de most meg is tapasztaltam - sajnos. Borzasztó volt látni Leventét, amint az altatásból felébredve még félig öntudatlan állapotban üvölt és kapálózik és forgatja a fejét össze-vissza. De a legrosszabb azt hiszem az volt, amikor néha kinyitotta a szemét és rám nézett és még jobban elkezdett üvölteni. A szeméböl pedig az tükrözödött, hogy „minek hoztál ide, nagyon rosszul érzem magam és te nem csinálsz semmit ez ellen” Kép.

Kb. egy óráig tartott ez az örület, aztán kezdett magához térni, majd elaludt. Amikor felébredt már jobb állapotban volt meg is tudtam etetni és azt hittük minden rendben. Szerdán haza is engedtek minket, igaz 37,7 volt a láza, de azt mondták ez belefér ekkora mütétnél. Hazamentünk, megebédeltünk, Levente addig aludt. Amikor felébredt megint furcsa volt a szeme és forró a homloka. 39 fok, irány vissza a kórházba. Persze ott adtak lázcsillapítót és közben kiderült, hogy hasmenése is van, biztos valami vírust összeszedett ill. a vizelet lelete kiszáradást jelzett. Na most már teljesen kivoltam. Benttartottak. A csütörtök a lázcsillapítás jegyében telt, de délelött észrevettem, hogy véres lett a kötés. Megnézték, egy helyen elengedett a varrás, irány a mütö;. Este 10-re sikerült is levinniük a mütöbe. Amikor visszahozta a mütösfiú azt mondta átcserélték a kötést. Kérdeztem, hogy és a varrat? Hát az nem volt elszakadva, de majd jön a föorvos és elmond mindent – mondta, na azóta is jön a föorvos….- mondom én…. Ettöl függetlenül estére már egész jó volt az állapota, csak höemelkedése volt. Egész nap szépen evett. De este ˝ 12-kor sikerült szinte az egész napi adagot kihánynia. Na ettöl még jobban beparáztam, biztos a hét végét is itt töltjük. Azt mondanom sem kell, hogy nem mertem elaludni, odavettem magam mellé, hogy észre vegyem, ha nem stimmel valami. Az ágy iszonytosan kényelmetlen tábori priccs volt, az összes rugót éreztem a hátamban és a lábaimban. Mindennek ellenére péntek reggel úgy döntöttek mehetünk haza. Már örülni sem mertem, gondoltam biztos még lesz valami. Majdnem kiraktak minket 11-kor, mert csak 2-ig van a takarítónö és ki kell fertötleníteni a szobát. Apa csak 4-re ért oda, mert út közben belétolatott egy teherautó. No comment. Szerencsére csak karcolás lett az autón.

Lényeg a lényeg mostmár jól vagyunk, szerdán megyünk vissza varratszedésre, aztán remélem soha többet nem kell a kórház közelébe se menni. A személyzet egyébként normális volt, 2 ápolót leszámítva, akik nem voltak szakmailag a csúcson. Két ágyas baba-mama szobába kerültünk, ahol egyszer cserélödött a szobatárs, de szerencsére mindkét alkalommal normális, jó fej anyukákat fogtunk ki édes babákkal.
Ezúton szeretném üzenni Dorottyának, ha olvas minket, hogy köszönöm a hétföi hazafuvarozást még egyszer, nagyon rendes volt töled! Remélem Panna már teljesen meggyógyult!

Most látom kicsit hosszúra sikerült az elbeszélésem, bocs, ha valakit nagyon untattam.

Remélem mindenki jól van!

Puszi

Timi és Levi

ui: bocs, de a hosszú ö és ü nem értelmezhetö itt, valami zagyva kódokat ír helyette.

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Sziasztok Lányok!

Sweetlady1: Jó hogy végre túlvagytok ezen az egészen. Szerintem nem untattál senkit, emiatt ne aggódj. Szörnyű lehetett ezt az egészet átélni. Gyors gyógyulást mindannyiotoknak fizikailag és lelkileg egyaránt.

Kismuki: Nagyon szép helyen voltatok és szerintem remekül sikerültek a képek is.

Almadi: Tulajdonképpen tuti biztos helyen volt a kártya, legközelebb hasonló helyzetben már tudni fogod, hol kell keresni a dolgokat. Már ami méretét tekintve belefér a mesekönyvbe.

Még azt akartam nektek írni, hogy e hét péntektől jövő hét vasárnapig a Stadionnál lévő Syma csarnokban lesz az őszi cipő és ruhavásár.
Kint lesz a Siesta is. 2-3 éves modellek lesznek kiárulva olcsóbban - legalább féláron - aki tud, menjen ki. Sajna elég sokan szoktak lenni az első napokban, elég népszerű a dolog.
Ha esetleg téli Siesta cipőt vesztek, a talpbélés direkt kivehető és így hozzá tudjátok mérni a baba lábához, hogy mekkor a cipő. Így nem kell nyomogatni a cipő orrát. Amennyivel nagyobb a talpbélés a lábánál, annyival nagyobb a cipő is.

Lassan búcsúzom, mindenki vigyázzon magára!

BarbaraKép

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!

Annamari: így is nagyon jók a képek, tényleg gyönyörű a vidék! Örülök, hogy nem síeltél! Kép Igazad van, szerintem is mindennél fontosabb a babóca egészsége!

Timi: hú, hát nagyon sajnálom a történteket, mielőbbi gyógyulást kívánok Levinek. A te sztorid már a második horrortörténet mostanában a kórházakkal kapcsolatban, ez tényleg egyszerűen borzasztó... Ez melyik neves intézmény volt?

Gabi: nem küldöd akkor a képeket? Jó lenne még ma, mert különben nem tudom felrakni, csak jövő héten, holnap reggel utazunk vidékre a szüleimhez.

Barbara: hát igen, tavasszal én is láttam, micsoda tülekedés folyik a standotokon, nem semmi! Le a kalappal az anyukák előtt, akiknek van türelmük ennyit sorban állni. Nekünk akkor még nem volt aktuális a cipőkérdés, így csak csendes szemlélője voltam a dolognak. Kép
Azt hallottam egy barátnőmtől, hogy állítólag bezár a Siesta gyár, ez igaz?
Tényleg, hogy áll az álláskeresésed?

Mi nagyon jól szórakozunk itthon az utóbbi napokban, Máté mindent meglehetősen érdekes helyekre pakol, így pl. a kiskanalat a konyhai szemetesben érzi megfelelőnek, az imádott kisgereblyéjét pedig a vécéből szedtük ki, még a fedél is rá volt csukva, ahogy kell. Kép Kép Kép Szóval kénytelenek vagyunk átmenni kukásba és átnézni a szemetet, mielőtt levisszük, érdekes dolgokra lehet benne bukkanni... Kép
A nagy hisztijei elmúltak, hálistennek, most szép csendben lefekszik a földre és az arcát a padlóba fúrja és duzzog. Nagyon édes... Kép
Puszi:
Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Krisz: Máté annyira ügyes Kép Rajzoltál már neki?
Köszi a múltkori meghívást. Sajnos a kiscsaj mostanában nagyon nyűglödik, remélem hamar előbújnak már a fogacskái.
Jó utat és pihit Nektek!
Bocs a hétfő miatt. Képzeld ma voltam a házban lévő masszázson. Félóra 2rugó, de nagyon jó
gyógymasszázs volt. Megyek még legalább 4szer kell, hogy helyre rázódjon a vállam, nyakam, derekam.

Barbara: kösz az infót Kép Nekünk ugyan még nem aktuális, de jó tudni, hogy mikor van ilyen és hogyan próbáljuk a gyerekre Kép

Timi: minden elismerésem a Tiéd, el sem tudom képzelni mit csinálnék ilyen helyzettben!
Levinek mielpbbi jobbulást.

Annamari: nagyon jó a családi fotók, ezen szinte nem is látszik, hogy egy kis lurkót hordasz a szíved alatt Kép Márk édes így beöltöztetve.

Lányok mi most távol maradunk a talitól,
az egyik csajszival akivel váltottunk egymást a 3/2 ágyban Kép végre tudtunk találni a múlt héten egy időpontot nem szeretném lemondani. Bocs.


Puszi mindenkinek
Edina

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


Lányok, ki jön a talira csütörtökön?
Nekem bejelentkezett anyósom, de legfeljebb őt is viszem.
Kismuki, írd meg a mobilszámod a sd@vnet.hu címemre, köszi.
Rohanok, egyedül vagyok a fiúkkal, apa tréningen három napig :-(
tigris
 
 


Sziasztok!

Tkrisz: Az álláskeresésem folyamatban, a mostani helyem tényleg egyre rosszabb, mindig valami újabb dologgal babrálnak ki velem. Holnap adom le megint az önéletrajzom egy helyre, ez novembertől lenne esedékes, remélem már összejön. Már nem is tudom, hány helyen van bent az önéletrajzom, most már csak összejön valami. Nem adom fel! A mostani helyemen cipőkkel teli kartonokat is kell emelgetni, ez nem éppen ideális, ha babát szeretnék.
Ez csak egy rémhír, hogy bezár a Siesta gyár.
Annyi az egész, hogy Szombathelyről Vasvárra költöztek, ami kb. 50 km-re van egymástól. A gyár csak betársult több gyerekcipő gyártó céghez, így szabadabb a piac. Külföldre is ki tudják vinni a Siestát árulni. Már van Szlovákiában és Romániában is például. A gyártás ugyanúgy Magyarországon maradt.Kép
Édes lehet Máté, ahogy elrejti a dolgokat, bár lehet, hogy ez nekünk mulatságosabb, mint neked, mindenesetre nagyon édes lehet.Kép

Nagyon késő van már, búcsúzom tőletek:
Barbara

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!

Bocs Krisz, de kicsit "sűrű" volt az elmúlt pár nap (Apa három napig Szlovákiában forgatott) és így egyedül voltam a Manóval. Csak most láttam a leveled, Annamari, esetleg neked átküldhetem? Hátha sikerül feltenni!

Képzeljétek, Bence vasárnap óta bólintja az igent! Eddig nem volt hajlandó, de most rájött és borzasztó büszke magára. Kérdezek valamit Pl. hogy kér-e vizecskét és erre nagyon büszkén bólogat vagy 20-szor, úgy hogy az orra szinte a hasát veri...
Ezen kívül üti a pocakját, ha kaki van a pelusba és fogja a kezem, hogy menjek tisztába tenni!
Ma reggel pedig kihozta a bilit a fürdőszobából, odahívott, mutatta, hogy vegyem le a nadrágját, meg a pelust, ráült és belekakilt! Teljesen odáig voltam... Kíváncsi leszek, hogy ez csak pillanatnyi "fellángolás" volt, vagy most már tényleg fog "szólni" ha kakilnia kell. Mindenesetre nagyon megdicsértem, erre ő olyan büszke lett magára, hogy 10 percen kersztül mutogatta, hogy ő odakakilt a bilibe. Azt hittem megzabálom...

Barbara: köszi az infót a cipővásárról, már azt hittem nem is lesz!

Annamari: szerintem jók a képek, mi is mennénk valahová, igaz, mi nagyon meleg és vízmániásak vagyunk (férjem Halak, én Vízőntő), úgyhogy most keresünk valami jó kis helyet, ahová a Manót is tudnánk vinni. Eddig Tenerife a legvalószínűbb, ott még novemberben is 30 fok van és csak 5 óra repülővel. A többi meleg helyre már több órát kéne repülni és azt még nem merném bevállalni a kicsivel.

A csütörtöki tali rendben, de hány órakor? Az a helyzet hogy Bence 9-től kb.11-ig alszik...

Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Sziasztok!

Bocs Krisz, de kicsit "sűrű" volt az elmúlt pár nap (Apa három napig Szlovákiában forgatott) és így egyedül voltam a Manóval. Csak most láttam a leveled, Annamari, esetleg neked átküldhetem? Hátha sikerül feltenni!

Képzeljétek, Bence vasárnap óta bólintja az igent! Eddig nem volt hajlandó, de most rájött és borzasztó büszke magára. Kérdezek valamit Pl. hogy kér-e vizecskét és erre bólogat vagy 20-szor, úgy, hogy az orra a hasát veri...
Ezen kívül pár napja üti a pocakját, ha kaki van a pelusba és fogja a kezem, hogy menjek tisztába tenni!
Ma reggeli szenzáció pedig az, hogy kihozta a bilit a fürdőszobából, odahívott, levetette a nadrágját, meg a pelust, ráült és belekakilt! Teljesen odáig voltam... Kíváncsi leszek, hogy ez csak pillanatnyi "fellángolás" volt, vagy most már tényleg fog "szólni" ha kakilnia kell. Mindenesetre nagyon megdicsértem, erre ő olyan büszke lett magára, hogy 10 percen kersztül mutogatta, hogy ő odakakilt a bilibe. Azt hittem megzabálom...

Barbara: köszi az infót a cipővásárról, már azt hittem nem is lesz!

Annamari: szerintem jók a képek, mi is mennénk valahová, igaz, mi nagyon meleg és vízmániásak vagyunk (férjem Halak, én Vízőntő), úgyhogy most keresünk valami jó kis helyet, ahová a Manót is tudnánk vinni. Eddig Tenerife a legvalószínűbb, ott még novemberben is 30 fok van és csak 5 óra repülővel. A többi meleg helyre már több órát kéne repülni és azt még nem merném bevállalni a kicsivel.

A csütörtöki tali rendben, de hány órakor? Az a helyzet hogy Bence 9-től kb.11-ig alszik...

Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Sziasztok!

Timi: a sztori a kórházról tényleg borzasztó,sajnálom,hogy ilyeneken kellett túlesnetek,reméljük hamar rendbejön a kis lurkód és nem kell többet mennetek. Kitartás. És nem untatsz senkit,ezért vagyunk itt hogy meghallgassuk egymást. Kép

Dóri: írom a számom,majd dobj egy sms-t hogy mikor indultok,szerintem fél 11re legkésőbb mi is ott vagyunk.De tuti megyünk,mert Márk már 2 napja ezt emlegeti.Pedig a múltkor az ugrálóvár még fel sem volt fújva...mi lesz ha most még abba is belemegy. Kép

Gabi: küldd át nyugodtan a képeket majd megpróbálom megcsinálni,vagy majd holnap elmesélem hogy kell.Ha neked jó,mi kb.megint olyan dél fél egyig maradunk,aztán jövünk haza aludni apához.Állítólag még Krétán is nagyon jó idő van októberben,biztos ki tudtok fogni majd valami jó olcsó last minute utat.
Én is utaznék még valami fürdős helyre itthon,de már a játszótérig is elég púp elsétálnunk,mostanában egyre többet feszül a hasam és a szerencsétlen védőnőm ráadásul a koraszüléssel ijesztget. Ez már a 32.hét....nagyon durva,lassan csomagolnom is kéne.
Na lépek kiszedem Márkot a kádból,holnap talizunk
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!

Timi!
Nagyon sajnálom, hogy sem a kórház, sem a dokik nem könnyítették meg nektek ezt a műtétet, de örülök hogy már jól vagytok!

Csajok!
Mi is megyünk holnap, mindjárt visszaolvasok hol is van pontosan a játszóház!
Akkor mi is fél 11-11 körül megyünk, aztán dél körül jövünk!

Jó éjt
Judit

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, de Bence 9 órától 12-ig aludt, így lekéstük a játszóházat...

Gabi

Kép
Kép
almadi
 
 


Sziasztok!

Gabi!
Én is sajnálom, jó lett volna már személyesen is talákozni!

És Dóri téged is sajnállak hogy nem jöttetek Kép

Na meg persze mindenki mást, de Annamari nagyon örülök hogy veletek viszont végre találkozhattam Kép Kép Kép

Tényleg szimpatikus ez a játszóház Kép

Manó teljesen kifáradt, még mindig alszik...

Puszi
Judit

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Gabi:én is sajnálom hogy nem jöttetek végül
Dóri:a levelet megkaptam,sajnálom a szemed,majd írj mi volt.
Csaju: én is nagyon örülök,hogy végre veletek is találkoztunk.Márk mesélte is apukájának itthon,hogy ott volt a "másik" Máté is a játszóházban. Kép

Tényleg jó kis hely,télen biztos többször fogunk menni.Vagyis lehet akkor apa fog menni Márkkal,én meg otthon pihizek majd a tesójával.

Ma már a Lóránt név is eszembe jutott...mikor fogjuk kitalálni mi legyen!? Kép

Puszi mindenkinek
kismuki
 
 


Sziasztok Lányok!

Akit érdekel a cipővásár, az inkább jövő héten jöjjön ki. Most a hétvégén őrület lesz, hallottam, hogy valamikor órákat kell sorban állni ilyenkor a cipőért, ráadásul az emberek is meghülyülnek ilyenkor sorbanállás közben. Inkább tényleg, akinek kell, jövő héten jöjjön, mert az elején őrület lesz!!!!!!!!!!!
Voltam ma kipakolni az árut, elég sok van, marad mindenkinek. Én jövő hét szerdától vagyok kint a standon, sajna muszáj mennem.
Az összes árus retteg az első 3 naptól, hogyan fognak viselkedni a vevők.
Na, majd csak lesz valahogy. Vigyázzatok magatokra.
puszi

BarbaraKép

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!
Na odalett a nyugalmam,ahogy elolvastam ezt a sérves sztoritKép Kedden megyünk Nimróddal a sebészhez a köldöksérve miatt.Csak reménykedni tudok,hogy ő is azt mondja majd hogy beforr magától is.
A 15 hós oltástól semmi baja sem lett,pedig hogy féltem tőle.Főleg azért mert a 10. nap pont vasárnap lesz és akkor megyünk házat nézni.Ádánra.Már nagyon be vagyok sóvva.Annyira jó az a hely.Siófoktól van kb.10km-re.
Cipővásárba mi is megyünk ketten a manóval.Végül is úgy döntöttem,hogy nem veszek neki csizmát,hanem láttam a Siesztánál egy bundás fűzős bakancsot.Szerintem neki még elég lesz az is a télre.Remélem elég lesz neki egy cipő tél végéigKép
Erről jut eszembe,Ti milyen overállt vesztek a tipegőknek? Ja és hol érdemes ilyesmit venni? A Megatoysban horror árért vannak az overálok.
Jó hosszú lettem ,bocsi érte.
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok Lányok!

Elöször is köszi mindenkinek a kedves szavakat, nagyon jól esett. Szerdán túlestünk a varratszedésen, de ezt én is meg tudtam volna csinálni, egyébként pedig rá se nézett a doki, hogy minden rendben van-e csak a sebbel törödött. Lehet, hogy azért mert nem kapott borítékot? Kép Na mindegy mostmár kezdjük elfelejteni, Levente is teljesen jól van, az orra folyik egy kicsit, de nem komoly. Olyan édesen gügyög, most 1 hete kezdte el a következöt: Memememe Kép Most is ezt hajtogatja, kár, hogy nincs hangos levélre lehetöség Kép Kép Kép

Krisz: Ez a neves intézmény a Bethesda Kh.

Anita: Ne izgulj a köldöksérv be tud gyógyulni, Leventének is volt az is, de mire mentünk a következö kontrollra a mütét idöpontjának meghatározása végett már eltünt. Ha nagyobb lett volna, akkor pedig leragasztották volna. Gondolom van rá valami speciális ragtapasz szerü.

Lányok! Lenne egy-két keresztkérdésem.
1. Mi a véleményetek a járókáról? Hasznos vagy van helyettesítöje esetleg? Ha hasznos, akkor mikortól ajánlatos használni?
2. Milyen ruhanemüt célszerü télire venni? Bentre ugyanazokat gondolom , mint eddig hiszen a hömérséklet nem változik, de kint hogy öltöztessem majd fel? Hálózsák vagy inkább overall a jó? Csak akkor kell cipö a babának, ha már tud járni, vagy a téli hidegben is kell már? A zokni biztos kevés lesz, ezért kérdezem a cipö témát, mert Levi még nem hiszem, hogy a télen járni fog. Tényleg kb. milyen idös korba kezdenek el? 9-10 hónaposan?

Köszi a segítséget!

Puszi és kellemes hétvégét:

Timi&Levi

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Sziasztok!

A kislánnyal tegnap voltunk a barátnőinknél, olyan édesek voltak együtt a csajok Kép
Délután sétára mentünk és közben megnéztünk egy másik használtruha boltot,
ahol nagyon jó téli overállokat és kabátokat lehet kapni,
ott mondta az eladó, hogy okt.22-én a XVI.ker. Erzsébetligeti színházban lesz börze ahova érdemes lesz elmenni. Ha esetleg érdekel Titeket.
Mi már beszereztünk egy pár jó cuccot télre Kép

Timi: a babák általában 12-13 hónaposan kezdenek el járni, addig az ún.
kocsicipőt lehet rájuk adni. Ami lehet keménytalpú és puha anyagú is, de persze járásra alkalmatlan.
Télre szerintem a polár vagy plüss anyagból készült minél melegebb a jó, de hálózsákhoz mondjuk én nem adnék,lányok?
Annamari: a Lóránt jó és szerintem egyenlőre még nem felkapott név. Amúgy nagyon nehéz a név választás, mert valakinek tuti nem fog tetszeni. Mi így jártunk az apukámnak nem tetszik a Noémi név Kép
Csaju: tök jó, hogy el tudtatok menni a talira, kár, hogy most mi nem Kép De majd legközelebb talán összejön...
Dóri: mi történt a szemeddel?

Puszi
Edina

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


Sziasztok, sajna a talira nem tudtunk menni Kép, a csütörtök nekem sosem jó.
Timi, nekem a védőnő azt mondta, hogy 4 hónapos kortól ki kell tenni a babót a földre, egy vastagabb plédre, vagy lehet kapni egy gyerek polifoamot (tipi-tapi a neve, és most vastag, betűset, ami szerintem a legjobb láttam az Árkádban a Játék sziget boltban.)Azt mondta, hogy ez nem helyettesíthető a franciaággyal, mert az túl puha, és nem tud rajta a gyerek próbálkozni a fordulással, meg a kúszás-mászással. A járóka akkor jó, ha ott akarod hagyni úgy, hogy nem kell figyelni, mit kaparint meg. A járókás gyerekek általában korábban állnak föl (de ez nem feltétlenül tesz nekik jót!!). Szóval nekünk nem volt járókánk, aminek csak annyi volt a következménye, hogy Misi nagyon szuperül mászott négykézláb, mert sok helye volt, csak jobban kellett rá figyelni, meg egy idő után mindenhol gyerek játék volt a lakásban Kép A lényeg csak annyi, hogy kemény legyen a talaj, amire rakod! (most olyan, mintha a járóka káros lenne Kép, pedig erről azért nincs szó Kép)
Téli öltözet: Én ezt adtam Misire télen sétához: Harisnya, vastag zokni rá, (ha nagyon hideg volt még egy vékonyabb nadrág) bady, pulcsi és vastag zsák. Néha, ha elaludt és hidegnek éreztem a kezét, akkor még egy vastag takaróval betakartam. (ja és sapi). Ha kenguruval mentünk, akkor ugyan ez, csak kezes lábas, és csak vékony pulcsi, mert így melegítitek egymást.
Bocsi, hogy ilyen hosszú lett Kép.
Sus
sus1
 
 


Sziasztok!

Sus! Jó hogy végre előkerültél,mostanában nem jössz olyan sűrűn.
Timi: szerintem 4-6 hós kora körül kiderül,hogy mennyire lesz mozgékony egy gyerek.Márknak nem vettünk járókát,mert kb.1 percet bírt volna ki benne.(próbáltuk előtte másokét) viszont a barinője szinte egy éves koráig abban élt annyira bejött neki. Nekünk is a földre terített pléd jött be,igaz így nem hagyhattam nagyon magára,de ez tetszett neki. Kép
Télre pedig tök felesleges még a cipő.Úgyis minden zsáknak van alja,vagy adnak hozzá lábat is,ha nagyon hideg van,max.adj majd rá egy vastag zoknit pluszban. Szerintem.
Edina: még gondolkodunk,de nekem a Viktor tetszik a legjobban.Majd megfűtöm a családot. Mindenkinek meg úgysem tetszhet....ez igaz.
Anita: mi volt a házzal,találtatok valami jót?
Lau: mikor jössz már?????
Barbara:köszi a tanácsot,sokan vettek már cipőt nálatok,én ha ki is mennék,tuti csak hétköznap délelőtt.Meddig van a vásár?

Jó éjt mindenkinek
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!
Holnap kimegyünk mi is a vásárba.Keresek a manónak valami jó elmenős overállt.
Voltunk házet nézni ,találtunk is,de nagyon romos a ház,tehát keresünk tovább.Most kicsit el vagyok kenődve,mert úgy beleéltem magam ebbe a házba.Itt meg már sehogyan sem érzem jól magam.Egyre több probléma van a családdal.Mindenki direkt az ellenkezőjét csinálja a gyerekkel mint amit én mondok.Szóval most ha tehetjük inkább elmegyünk itthonról.
Na mennem is kell,manókám nem akar aludni
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Hol van mindenki???
Kép
kismuki
 
 


Lányok, minket most kisebb nyavalyák sújtanak.
Nekem szemgyulladás, már múlóban.
Gyerekek taknyosak, nem aludtam három napja rendesen, ráadásul férjem utazik állandóan :-(
Írok majd részletesen.Lényeg: gyerekeket össszeraktuk egy szobába, és működik!!!
Rohanok aludni.
Pusz
Dóri
tigris
 
 


SÜRGÕS!!!!
Az előbb elfelejtettem: tud valaki jó belgyógyászt ajánlani az Uzsokiban?
tigris
 
 


Sziasztok!

Akartam már előbb is írni, csak fáj a kezemKép begyulladt a csuklómnál a véna, így most félkezes vagyok.
Képzeljétek, hazajöhetek délutánonként, mikor kezelés hete van! Múlt héten voltam, és kedden elég szomorú lettem, mikor férjem Balázzsal eljöttek haza, akkor mondta a nővér, ha gondolom, mikor lefolyik a nedű, hazajöhetek. Hát, gondoltamKép Szerdán már fél 3 után itthon voltam, csütörtök reggel mentem vissza, majd csüt. délután megint hazaKép Ezentúl így is fogom, és ez sokkal jobban elviselhetőKép

AnitaKép Jó lenne minél hamarabb házat találni, én drukkolok nektek nagyon!Kép

Tigris: ma nappalos a Csapó, holnap reggelig bent van, hívd fel, lehet, hogy tud ajánlani valakit!Kép
Nálunk is szeretnek együtt lenni, de szét lesznek "ültetve", mert náluk nagy a korkülönbség, és más az életritmusuk.

TimiKép nekünk mindkét gyereknél volt, de igazán egyik sem szerette. Csak akkor használtuk már, ha valahova elmentünk, pl. nyaralni vagy ki a telekre. Balázsnak nem vettünk, mert maradt Ákosról, de most azt is hazahoztuk a telekről, átvittük anyuhoz, hogy ha ott alszanak a srácok, legyen hol.
Bazsi is jobban érezte magát a földön leterített takarón, 4 hónaposan fordult át.
AnnamariKép MIlyen volt a játszóház? ITt voltatok végülis a Pólusban? Mennék én is talizni, jövő hétre nincs kedvetek megbeszélni valamit, lányok?

BannamariKép remélem, jók lettek a pelusok!Kép Fiúk hogy vannak?

SweetladyKép Picúr hogy van? Elég sok mindenen mentetek keresztül, most már remélem, nyugodtabb időszak jön!
Pár kép:
Ákos baseball-ozikKép Remekül üt, leszerződtetjük AmerikábaKép
Kép

Együtt a három testvérKép Férjem huga és öccse (jobbról) New Yorkban dolgozik, 5 éve nem voltak így együtt itthonKép
Kép

Fürdés után:
Kép

Pussz
Lau
lau
 
 


Sziasztok!

Lassan mi is előkerülünk, bár már vas. óta itthon vagyunk, de csak most jutok el írni. Klasszul sikerültek a vidéki napok, Máté olyannyira élvezte a kintlétet és a jó időt, hogy már reggel 7-kor ott állt az ajtónál és verte, hogy menjünk ki. Kép Most a nagyapja volt az isten, egyfolytában követte és mindent utánozott, amit csinált, lapátolt, sepregetett, stb. Kép Kijött a 4. szemfoga is, de a rágók is készülődnek a doki szerint. Hétfőn voltunk a 15 hós oltáson, egyelőre semmi baja. Majd a végén teszek fel pár képet.

Visszaolvasgattam, reagálok pár dologra:

Gabi: küldd ám át a képeket nyugodtan, felteszem szívesen, meg tudod, amúgy is mondtam, hogy szeretném tőled majd elkérni őket! Nagyon ügyes Bence a ólogatással és a bilizéssel! Kép

Barbara: szóval rémhír volt, akkor jó! Kép Máté valamelyik nap a zokniját dobta be a vécébe, hát ez már tényleg nem volt annyira vicces...

Annamari: szerintem is a Viktor a legjobb az említettek közül! Kép

Dóri: majd írj azért bővebben, mi van a fiúkkal. Neked gyógyulást!

Anita: milyen a vásár, sikerült overált venni, érdemes kimenni?

Timi: a járóka nekünk sem jött be, dettó mint Annamarinál, egy percet sem maradt meg benne Máté, nem bírja a bezártságot, mindig jobban élvezte a szabad teret. De tényleg van, akinek bejön. Sokszor jó lett volna, pl. főzésnél, ha nem jön mindenhova utánam, de hát megoldottuk, tény, hogy jobban kell így figyelni rá. El is adtam nemrég.
A többiek már jól leírták, hogy érdemes télen öltöztetni, cipő a zsák vagy zárt overál miatt felesleges, ezek olyan jól tartják a meleget, hogy én nem öltöztettem agyonra alatta sem Mátét, még pluszban betakartam, télen még csak feküdt a kocsiban.

Lau: örülök, hogy így meg lehet oldani a kezeléseket, könnyebb így biztosan. Nagyon jók a képek, Bazsi kis zsivány Kép, látszik rajta. Hogy álltok a járással?

Ja, tényleg szervezhetnénk még talit, jó lenne, ha Lau, Sus meg mindenki tudna csatlakozni.A 17-e hétfőhöz mit szóltok?

Na, még a képek, aztán itt sem vagyok. Kép


Kép
Kép
Kép
Kép

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Krisz: egyre többet megy már egyedül, múlt héten a kezem miatt nem bírtam emelgetni, meg minek is kéne, így kénytelen volt elindulni most már rendesenKép
Ha lemegyünk sétálni, ott is sokszor kikéredzkedik a kocsiból és jön mellettemKép
Bazsi is imád ott szöszölni, ahol apa vagy a papa, büszke is rá apósom, mikor totyog utána a garázsbaKép

Nekem jó a hétfő talira!

Lau
lau
 
 


Sziasztok!

Lau:örülök,hogy itt vagy,tök jó,amit írtál a kezelésről.Így sokkal könyebb lehet átvészelni,főleg hogy mondtad,hogy a kezelés közel sem visel meg úgy,mint maga a kórházbanlét.
Bazsi miatt pedig gratula,te is örülsz még egy darabig,aztán majd ha beindul akkor rohangálhatsz utána. Kép
Amúgy megint a Gvadányin voltunk,nem a Pólusban,de az tök jó volt.
Krisz: Máté is igazi nagyfiú már,szupi fotók.
A Viktor mostmár egyre biztosabb.

Nekem nem igazán jó a jövő hétfő,mert az az utolsó időpont hogy mennünk kell a védőnöhőz,aztán többet már nem megyek.Ráadásul úgy tűnik,hogy 3 héten belül költözünk anyumékhoz,így a doki nénivel is meg kell beszélnem,hogy oda ki tud-e majd jönni,meg igazán védőnőt sem akarok váltani. (főleg hogy ez sosem jön ki,tehát tök mindegy,hogy ő van-e vagy más.)
Persze ha mentek,akkor megpróbálok nagyon sietni és már 11 előtt odamenni,hogy én legyek az első és akkor legjobb esetben fél 12re odaérek bárhová. Apu persze megint éjszakás,így kocsink is van és minden délelőttünk szabad... Kép

Most lépek mert Márki elaludt,én pedig belefekszem egy nagy kád vízbe. Titeket engedett a dokitok így a vége felé fürdeni??? Nekem azt mondta,hogy mindent szabad az utolsó napig,ami jólesik!!! Kép
Puszi
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok Lányok!
Kicsit eltűntem, elég húzós napjaim voltak. Most van egy pici idő, de mindjárt megyek szundikálni, elég késő van megint.
Kismuki: a vásár e hét vasárnapjáig tart, 10-19 óráig van nyitva. Délelőtt elég sokan vannak, de azért tűrhető. Én ott vagyok már vasárnapig, ha egy vörös hajú csajszit látsz, az vagyok én. Nem lehet összekeverni, mert egy pasival vagyok kintKép

Tkrisz: nagyon jók a képek, klassz, hogy egyre többen öltöztetik a fiúkat is színesbe, nemcsak kékbe. Máténak is milyen jól áll a narancssárgaKép
Sajnálom a zokni ügyet, ki tudja mi lesz a következő akció?Kép

Most már tényleg elköszönök, holnap vár a vásár és a vevők.

Vigyázzatok magatokra, puszi
BarbaraKép

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!

De jó, újra a régi a topik és özönlenek a hozzászólások Kép

Hétfőn mi is oltáson voltunk Noncsi most kapta meg az "utolsó" oltását! Hősiesen tűrte Kép
Képzeljétek most már mi is eljutottunk a forgólodások idejéhez, a hátról-hasra már nagyon megy! Aztán, ha elfárad akkor inkább sír, minthogy megpróbálna visszafordulni...gondolom az is eljön előbb-utóbb!
Annamari: nagyon jó lesz a Viktor Kép
Lau: örülök, hogy jobban halad a kezelés és végre nem kell távol maradnod sokáig a családtól. A kezednek meg jobbulást!
Aranyosak a srácok, nagyon jók a képek. A férjed és az öccse mennyire hasonlít egymásra Kép
Dóri: ezek nem vmi jó hírek, remélem hamar rendbe jöttök.
Krisz: Máté nagyon vagány Kép Látszik a fotókon, hogy mennyire élvezte!
Barbara: kitartást, már nem tart sokáig!
Timi: Levi forgólodik már?

Rakjatok fel minél több képet!!!

Sajnos a hétfő nekünk nem jó a talira, mert a barátnőmet rávettem a masszázsra és aznap jön át én vigyázok a babájára addig.

Puszi
Edina

Én is teszek fel két képet a kislányról:

Kép és Kép

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


Sziasztok!

Köszi a véleményeket járóka és öltözés ügyben. A barátnöm kölcsönadja a járókát, így ki tudjuk próbálni és ha nálunk sem jön be, akkor legalább nem adtunk ki érte pénzt Kép Egyébként Levike nagyon mozgékony, így nekem is az a félelmem, hogy nem fog megmaradni, mert a kiságyban sem szeret sokáig, a francia ágyon viszont annál inkább, föleg, ha ott vagyok mellette. De pl. van egy bébi gimnasztika nevü játéka - szönyeg és felette játékok lógnak, biztos ismeritek - ez is lenn van a földön és ezen sem szeret hosszabb ideig. Na majd meglátjuk Kép

Krisz: Máté nagyon édes, föleg, ahogy vágja a füvet. Kép

Lau: Köszi már jól van LEvente, elég sokat alszik és nevetgél és úgy érzem kicsit nyugodtabb, mint a mütét elött volt. Valoszinüleg idegesitette meg lehet fájt is a sérve és most, hogy megoperálták és túljutott a kórházi megpróbáltatásokon is már megnyugodott és ez sem fájhat. Annyira örülök Kép Nagyon szeret kint lenni a levegöt, naponta 2-3 alkalommal is kiviszem és szépen elvan a babakocsiban, van hogy 1-2 órát is alszik egyfolytában, ami nála nagy szó, mert általában 30 percnél tovább nem ment eddig, és ez is 2* 1 nap. Kép Kép

Edina: Nagyon édes Noncsi ebben a kötött satyiban, mint egy igazi NÖ Kép
Igen Levente is forgolódik, egyre többet tölt hason és néha már a visszafordulás is megy neki. És nagyon próbál mászni is, hogy el tudja érni a játékait. Kiváncsi vagyok mikor jön neki össze.

Tigris: Jobbulást, gyógyuljatok meg!

Na most mennem kell.

Puszi mindenkinek!
Timi

ui: készítettem Leventéröl fotóalbumot, igaz még nincsenek fent a legújabb képek, de ha valakit érdekel megnézheti itt a babaneten a HP FOtóalbum ikon alatt Kép

KépKép
KépKép
sweetlady1
 
 


Sziasztok!

Timi! Nekünk se nagyon jött be a járóka, sztem ott rontottuk el hogy pici kora óta nemv olt benne. De akkor még nem is szerettem volna beletenni... végül jó volt anélkül is Kép Ez viszont jó ötlet hogy a barátnőd kölcsönadja!

LAu!
Ez aztán a jó hír, hazamehetsz délutánonként Kép Azért ez sokkal jobban elviselhető, mint a fiúk nélkül lenni egy hétig! Meddig tart még a kezelés?

Krisz-Bedi-LAu!
Nagyon édesek a gyerkőcök Kép

Dóri!
Anyu az Uzsokiba jár belgyógyászhoz, érdekel még a neve, mert akkor megkérdezem... vmilyen Éva!
EGyébként már régebben akartam kérdezni, hogy nálatok a kanapé, ami le van terítve fehér takaróval mekkora? És hol vetted rá a takarót? Mert amíg nem cseréljük ki a miénket én is szeretnék rá venni, de nagy kellene rá, olyat meg nem kapok sehol Kép

Nálunk minden rendben, eddig a betegség is elkerült minket (ill. én összeszedtem vmi hülye gombás fertőzést, így most ugrott a babaprojekt erre a hónapra Kép ), Manó egyre több szót mond és egyre édesebb Kép

Teszek én is fel kép képet, bár már 2 hete készültek...

Puszi
Judit


Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
csaju
 
 


Judit, légyszi írd meg a belgyógyász dokinő elérhetőségeit. Sógorom anyósának kellene.
Ágytakarót az Ikeában vettük, 200x220-as méret.
Lányok, semmi időm írni sajnos, mert a férjem egész októberben utazik és egyedül vagyok a két gyerekkel. Szerencsére meggyógyultak, úgyhogy ennyivel is könnyebb.
Rohanok, MArc felkelt!
Puszi
Dóri
tigris
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan írom, hogyha érdekel valakit a vásár, akkor vasárnap délig próbáljon jönni, mert utána mindenki kezd már összepakolni, mint ahogy mi is.
Tigris: Remek, hogy végre mindenki egyészséges, vigyázzatok nagyon magatokra.Kép
Csaju: Nagyon jók lettek a képek, édes rajta a kicsi, ez a sapi meg nagyon vagány a buksiján.Kép
Bedi: A te képeid nagyon édesek, szép nagy szeme van a kicsinek és a sapi nála is tuti befutó.Kép

Most már zárom soraimat, holnap megyek még a vásárba, aztán jönnek a szürke hétköznapok. Egyébként el voltam keseredve, hogy ki kell mennem árulni, de a srác akivel vagyok, nagyon aranyos és vicces, jókat nevetünk, viccelődünk, nagyszerű a hangulat. A velünk szemben lévő pavilonban meg 3 lány árul gyerekruhát, ők is nagyon jó fejek, úgyhogy jókedvben telik az árusítás.Kép)
Puszi mindenkinek:
Barbara

Kép
barbara_75
 
 


Sziasztok!

Nagyon szupik a fotók csajok!
Én ma reggel azt hittem indulhatok szülni.... egész nap járni alig tudtam,mert a kis bébim nagyon ráült valamimre.Még szerencse,hogy apukám egész nap foglalkozott Mukikával,így én fel voltam mentve. nem tudom ki fogom-e húzni november végéig... nagyon-nagyon mozgolódik a picikém és ma a csuklásából éreztem,hogy már be is fordult menetirányba,szóval nem tudom mi lesz. na jó,azért biztos nem fogok ilyen hamar megszülni,de azért eszembe jutott hogy nem ártana összecsomagolnom lassan,meg felhozni a kiságyat a pincéből,stb...
Holnapra meg is van a programom.
Timi: milyen Levente név alatt vannak a fotók?
Bannamari,merre vagytok? És Sus?
Dóri,nem irigyellek,remélem anyósod azért segít!
Anita,mi van a házzal???
Puszi mindenkinek
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!

Köszi a bókokat, csak viszonozni tudom, Noncsi és Máté is nagyon édesek!

Annamari: tarts ki, még van azért némi időd! De azért az előkészületeknek hajrá, nehogy későn legyenek! Kép

Többiek, hol vagytok? Talival mi legyen? Gondolom, holnap nem lesz... A kedd nekem nem jó, szerda-csüt. Susnak, ahogy tudjuk, mi lenne, ha pénteken (21-én) vagy utána hétfőn (24-én) lenne? Szavazzatok! Kép

Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Ja, még valami: Annamari, szerintem inkább várj még azzal a forró vizes fürdővel, beindíthatja a szülést, nekem azt mondták, csak egész a végén lehet, ha közel vagy az időhöz és biztos nem okoz koraszülést.

Timi, tényleg hol van pontosan az album Leviről, milyen név alatt?

Kép

Kép
tkrisz
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?