Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Gabi! Kitartás! Biztos, hoy mondani könnyebb, de tényleg az a jó, ha nyugodt tudsz maradni. És pihenj, aludj,a mennyit csak tudsz! Állítólag az nagyon fontos tej szempontjából. Mennek a drukkok Neked!

Prücsök! Neked is drukk ezerrel! A párodnak meg mondd meg, hogy most aludja ki magát, amíg még lehet... :wink:

Na, lányok, kész a szüléstöri, kicsit hosszú, remélem nem bánjátok...
Itt jön. Üdv, Rita

Máténk születése

Már több, mint két és fél hete éreztem a jóslófájásokat, amikor május 17-én hajnalban kimentem pisilni, és ismét érzetem azt a menstruáció-szerű görcsöt a hátamban. Nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, visszafeküdtem aludni. Azt álmodtam, hogy az orvosnál vagyok, aki épp megindítja a szülést. Álmomban fájni, görcsölni kezdtem – aztán felébredten, és rájöttem, hogy nem is álom volt, tényleg nagyon fáj a hasam-hátam.
Fél négy körül járt az idő, mérni kezdtem: négy perces fájások voltak, és közben nem is igazán tudtam megfordulni az egyik oldalamról a másikra. Éreztem, hogy ezek sokkal intenzívebbek, mint az eddigi jóslófájások. Négy körül felébresztettem a férjemet, aki táblázatban vezette egy post-it-en a fájások gyakoriságát és hosszát. Nem voltak túl rendszerezettek, 5-8 percenként ismétlődtek, de mindegyik legalább 35 másodperces volt, átlagban 1 percesek. Lezuhanyoztam, sőt 9 hónap után a férjem pár korty bort is engedélyezett, hogy lássuk, elmúlik-e tőle. Nem múlt, úgyhogy fél hét körül telefonáltunk Etának, aki pont egy másik szülést fejezett be a klinikán. Úgy döntöttünk, bemegyünk.
Érdekes, hogy a kocsiban sokkal kevésbé izgultam, mint amikor CTG-re mentünk. Most tudtam, hogy nincs miről lekésni, és a CTG-s hölgy nem szedi le a fejem, ha 5 perccel később érünk oda. A fájások közben az ablaktörlő kerregése zavart, rá is szóltam az uramra, hogy ha nem muszáj, ne kattogtassa.
Beértünk a klinikára, ahol az ügyelet megvizsgált. Aztán Eta is. Az ügyelet szerint 1, Eta szerint 2 ujjnyira voltam kitágulva, és a méhszáj szépen fel volt puhulva (málnalevél-tea!), és el is simult. Az ügyeletes dokinak azt találtam mondani, hogy ritkábbak a fájások amióta beértünk a kórházba (persze, mert az idegen környezet mindig lassítja ezeket a folyamatokat, ennek tudatában is voltam). Mire ő fel akart küldeni az osztályra, hogy akkor még most nem is szülünk. Szerencsére Eta is rámnézett, és így bekerültem a szülőszobába, ahol megint rendesen jöttek a fájások.
10 óráig békében vajúdtam, az ágyon ülve, meg néha álldogálva. Aztán megérkezett a dokim, aki burkot repesztett. Érdekes, hogy mennyire lement a hasam, és milyen sok víz folyt ki belőlem – nem is gondoltam volna. Innentől kicsit erősebbek lettek a fájások. De még mindig elviselhető volt (a későbbiekhez képest). 11-kor azt találták, hogy nem tágultam olyan sokat, úgyhogy Eta mondott pár trükköt, hogyan vajúdjak. Így a folyosón kapaszkodtam a korlátba, meg labdán ültem, és a férjem tartott. Ekkor már kezdtek igazán fájdalmasak lenni a fájások, és zavart, ha masszírozták a hátamat. A doki szerint azonban még így sem haladtunk elég gyorsan (nem tudom, első szülésnél mire számítottak), és rábeszélt az oxytocinra. Innentől nagyon – nagyon – nagyon fájt a vajúdás. A férjem vizes kendővel törölgette az arcom, szám, az nagyon jól esett, és – ha hiszitek, ha nem – a vécén esett legjobban vajúdni. Ülve, szétterpesztett lábbal tudtam legjobban elviselni a fájdalmat. Egy idő után a baba sem bírta a gyorsítást, leesett a szívhangja. Gyorsan leszedték az infúziót, oxigént lélegeztem, bal oldalamra fordultam.
Ettől kezdve megint normalizálódott a vajúdás, nagyon fájt a fájás, de volt idő megpihenni köztük. Akkor olyan nagyon relaxált állapotba kerültem, úgy éreztem, rögvest elalszom. A dokim próbált két óra körül újra rábeszélni az oxytocinra, de nem akartam, így a férjemmel kértünk „haladékot” három óráig. Fél négyre különböző praktikákkal sikerült bő négy ujjnyira tágulnom. Aztán jött a „kakilási inger”, a baba feje már nagyon lent volt. És akkor nyomtunk, nyomtunk, nyomtunk. Eta fogta bal lábam, férjem a jobbat, a dokim bennem könyékig... én meg nyomtam, mint egy anyatigris. Aztán valami történt, és a dokim kimondta a ítéletet: na, akkor most császár. A férjemre néztem, és láttam, hogy ő is megijedt, és mondta, hogy most tényleg szükség van rá, leesett a baba szívhangja.
Innentől felgyorsultak az események: borotválás, vetkőzés, a gyűrűjeimet lerángatták, és jött egy csábos (?!) műtősfiú (vagy inkább műtősbácsi), aki átrakott a tolható kocsira. Míg átgurított a műtőbe, addig is nagy fájásaim voltak. Persze, EDA-ról szó sem lehette, mert sürgős volt a dolog. Az anesztes orvos megkérdezte, hogy mi lesz a gyerek neve, aztán rám rakta a maszkot. Még éreztem, ahogy kenegetik valamivel a hasam, és elkezdtem egy imát. Nem értem a végére, előbb elaludtam.
Olyan volt, mintha hosszú pihentető álomból ébrednék, foltok folytak össze, toltak a szülőszoba folyosóján, láttam a férjem, anyukám, és egy kis hajas csomagot, akit mellém raktak, és életem leggyönyörűbb kis látomásának tűnt. Aztán lift csukódott, és betoltak az őrzőbe. Nehézséget okozott, hogy nyitva tartsam a szemem, de ott volt a férjem, és beszélt hozzám. Állítólag alig fél óra volt az egész műtét, és egészséges a kisfiúnk. Eta fel is hozta Máténkat, aki nagyon ügyesen szopizni kezdett. Gyönyörűnek láttam a babát, és fura módon annak örültem, hogy van haja. Aztán Mátét elvitték, és még bejöhetett anyukám, meg apukám is. Jó volt beszélni velük pár szót. Utána próbáltam aludni, de az izgatottságtól nem igazán sikerült. Néztem, ahogy a klinika előtti fákat megsüti a nap, és kimondhatatlan hálát éreztem, meg boldogságot, hogy egészséges kisfiam született.
rita81
 
 


Prücsök!

Most olvastam az üzeneted, köszi szépen! Azt hiszem, így szülés után még meggondolom, hogy szükségem van-e a könyvre. De az tök jó, ha az Alexandránál tényleg kapható!
Üdv,
R.
rita81
 
 


Rita:
Nagyon megható a történet!
Ilyenkor újra élem én is az emlékeket.
Érdekes, én is a hajának örültem a "legjobban".
Mivel kb. annyit láttam kómásan a pici fiamból.
A fehér pólyából a sötét sok haja tűnt ki a legjobban.

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 

 
 

Sziasztok :)

Most csak gyors két sorom van.

Gabek :)

Irtam mailt, smst, és probáltalak hivni, ha olvasol jelenkezz, hogy tudjak segiteni nektek :)

Lányok, akik küldték az adatokat azoknak már visszaküldtem egy minitáblázatot. Nézzétek meg javitsátok ki ha hibás valami és küldjétek vissza, hogy ujrairhassam és kiküldhessem mindenkinek ujra. (megjegyzés: már kettőt küldtem, ua névvel, igy simán felül tudjátok irni az elsőt)

puszi

Ági és a fiúk

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Rita, elpityeregtem, ahogy kell :| Köszi, hogy megosztottad velünk a nagy élményt :)!

Nem tudom mit csinalnak ma a frontok, nekünk elég nehéz napunk van :(
saara
 
 


Hát, a mai ctg és flow után berendeltettem a patológiára. :( Drukkljatok csajok, remélem nem tart sokáig és előbújik ez a zsivány lányom.

Prücsök
prucsok
 
 


Sziasztok!

Saara!- én sem tudom, de nekünk ez már a 3-ik nap, hogy Luca nagyon nyűgi. Már igazán jöhetne a jóidő. Az ember nagyon még sétálni se tud elmenni, mert nálunk aztán az egyik pillanatban esik a másikban már nem, és így megy ez egész nap.

Prücsök!- akkor már nincs sok hátra, a pathológia meg nem olyan szörnyű, legalábbis nekem nem volt mert 1 napot töltöttem el anno.
Reméljük te sem leszel többet. Ezeregy drukk!!!

Mesa, Luca

Kép
mesa
 
 


Sziasztok!

Rita, nagyon jó volt olvasni a szüléstöridet és örülök neki, hogy szép élményként maradt meg benned. :)
Mindig összeszorul a gyomrom ha szüléstörit olvasok, én is újra átélem, felidézem a velem történteket. :))

Prücsök kitartás!
Szerintem sem rossz hely a patológia, én tök jól éreztem magam bennt. Ismerkedj , beszélgess úgy gyorsabban tellik az idő és értékes barátságok is szövődhetnek. :)
AZtán észre sem veszed és már babázol is. :)

Titti!
Én is csak nagyon halkan gratulálok! :)

Mesa! :)
Férjem tatabányai, elég sűrűn járunk le anyósékhoz + suliba. (MÜTF) Most láttam csak a profilodban, hogy ott laksz.

......nagy nap ez a mai! :D
Boti ma 3* megfordult hátról hasra. Az első mutatványt nem láttam, nem voltam a szobában. Először egyébként azt hittem hallucinálok, vagy hogy biztos rosszul emlékszem, hogy hanyatt feküdt. De nem! :)

Saara :)
A héten lenne kedved talizni? Megyek a Mártonhegyre bátyushoz, összefuthatnánk egy mini-talira. :)
Mit szólsz?

Gabek! :)
Izgatottan várom az élménybeszámolót, hogy hogy izlik a Kisfiadnak a tejcsim, meg hogy beválik e, a szoptanit. :)

Joe & Boti





Joe

Kép

Kép
joe
 
 


Sziasztok!

Indigo, Isten éltesse Áront, és sok boldogságot Nektek!
Nagyon ügyesek voltatok! Ha lesz erőd és egy kis időd írj még.

Prücsök, teljesen átérzem a problémád, nekem se akart kibújni a lány, pocakban lenni nagyon jó. Bár lehet, hogy már babázol?
Kitartás!

Rita, megkönnyeztem a Te szülésedet is.
A heg körüli bőr érzéketlensége fokozatosan fog elmúlni, legalábbis nekem majd egy év kellett hozzá. És a haskötő nagyon jó minden esetben.
2 hetesen mi már sétáltunk, bár tavaly ilyenkor nagyon jó idő volt. De betakargatva hűvösben is jó a séta. A friss oxigén mindennél többet ér. Bár nem tudom hol laktok.

Öltözködés, nekem azt tanácsolták, hogy 1-el több ruhát adjak rá, mint amennyi rajtam van. Alvásnál (kinti, benti) pedig betakarni, mert ha nem mozog, kihűlhet.
De túlöltöztetni nem jó, mert kimelegszik, azután jól megfázik.

Ági, imáimba foglalom a neved a Chamomilláért, most már a 8 és fél fog mellé van egy negyed is. :lol:
Sajnos e tejcsiknek lejárt a szavatosságuk, a legújabb is tavaly augusztusi. Képtelen vagyok kidobni őket :cry:
Most, hogy olvastam Gabeket, még jobban fáj :cry: :cry:
Jó lett volna segíteni azon a kis sityakos manón.

Kinga, Piroska és mindenki, aki étkezési tanácsot adott köszönöm szépen.
Sorban kipróbálok mindenfélét. Azt már tudom, hogy a tejjel felöntött főzi nem jött be. Ezért maradt meg a tej.
És próbáltam már szopi előtt, utána, helyette, attól függ milyen bugyi van a lányon. Akarom mondani pelus.
2-3 napja szörnyű passzban van, biztos az idő. Vagy a foga...
Köszönjük a dicséreteket.

Titti, óvatos gratula a pocaklakóhoz!!
aysegül37
 
 


Sziasztok!

köszönöm a gyerekeimről a dícséretet.
Sikerült az útlevél!!!!Már ma mehettünk is érte a BM-be,anyu ment fel és elhozhatta a többi gyerkőcét is,mert az Ákin kívül még 4 gyereknek nem volt útlevele.Jó ha ismerős a Polgármester! :lol:


Gabek,
sajnálom,hogy-úgy néz ki- a tejcsiddel lehet a gond.De olvasom,hogy már meg is kaptad a segítséget,Joe tudott adni.Biztos más is segít,akinek van felesleg.Jó,hogy ilyen szuper csapat gyült itt össze!!
Én sajnos nem tudtam szoptatni,pedíg mindent megtettem.Az első gyerkőcnél rossz érzés volt,hogy tápszerezni kellett,de a többieknél már beletörödtem.pedig mindig úgy áltam hozzá,na majd most biztosan sikerülni fog!Hát nem így lett!Ezért a saját példámból én nem vagyok tápszer-ellenes, ha nincs más akkor az a fontos,hogy szépen fejlődjön a bébi.Természetesen az anyatejnél nincs jobb,még mindig irigylem a sokáig szoptató anyákat.
Tényleg tegyél meg mindent,hogy legyen.A többiek sok tanácsot írtak már.Amennyire tudod kerüld a streszt,nagyon sokat igyál,ha szoptatós teát iszol azt szopi előtt kb.1/2órával tedd és utána fekügy le pihizni.Azt mondják akiknek sok a tejcsiük,hogy ez tényleg sokat segít.Ja és az alkoholmentes sör!!probáld ki azt is!
Remélem sokat tudunk segíteni és kapsz elég tejcsit,amíg a tied elég nem lesz! :)

Anid,
mi újság?Vannak keményedések?Voltál már dokinál?


Prücsök,
akkor már nem sok van hátra!!Jobb is ha bent fogtak! A CTG és a flow már mutatja,hogy már nem olyan tuti ott benn a helyzet a gyerkőcnek,jobb,ha megfigyelnek!!Lehet,hogy ezeket a sorokat már babával olvasod!Kitartás,drukkolok,hogy minnél előbb túl legyél!!


Szép estét mindenkinek!

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Rita, jó volt végre olvasni a születéstörténetedet. Már sokan írták, de én is újra éltem az enyémet. Viszont a dokiról nem sokat írsz. Úgy vettem ki, hogy nem nagyon voltál megelégedve a Valenttal. Vagy? Amúgy még múltkor küldtem neked e-mailt, hogy kérek szépen képeket, azt megkaptad?

Gabek, én nem tudtam, csak 3 hónapig szoptatni a Jencikét, így sok tapasztalatom nincs, de szorítok hogy gyorsan-gyorsan induljon be a tejcsike.

Timi, örülök, hogy megvan az útlevél, biztos Ákos is már nagyon várja az utat. Nagyon édes mindegyik gyerkőc, Ákos meg már kész nagysrác. A nagyobbik keresztfiam is 12 éves, és olyan furcsa, hogy már ilyen nagy kamasz. Jó utat a nagyfiúnak, és persze jó focizást.

Prücsök, szerintem se rossz hely a patologia. Én 6 napot voltam bent, és gyorsan ellszállt. Igaz lehet, hogy az is kellett hozzá, hogy egy 3ágyas korteremben ketten voltunk egy szimpi csajjal. tehát kitartás, de lehet hogy már tényleg babázol. Izgatottan várjuk majd a jelentkezésed.

Joe, nagyon ügyes ez a Boti baba. :D Nemsokára azt veszed észre, hogy bemássza az egész szobát. Az első megfordulásnál én is elgondolkodtam, hogy jól emlékszem-e, hogy hogy raktam le.

Mi már nagyon unjuk ezt a pocsék időt. Végre elkészült a homokozonk, de alig tudtuk használni, mert állandóan rossz idő van. Szegény Jencike meg ahogy felöltözünk egyből megy az ajtóhoz, hogy menjünk kifele. Igaz ma buszoztunk egyet, és nagyon tetszett neki. Csak hazafele kapott el minket egy kicsit az eső. :(

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok!

Prücsök, nagyon szurkolunk innen a háttérből!!! :):):):)

Rita, nagy élmény volt olvasni a történetedet, úgy izgultam, mintha nem tudnám, hogy mi lesz a vége! :):) Gratulálok mégegyszer!!

Joe, gratula az első mozgásokhoz! Hát ez az. Nemsokára vége az aranyéletnek!! Lehet átrendezni a lakást... :wink:

Timi, szuper, hogy elkészült az útlevél!! Jó utat a fiadnak! :):)

Ági, köszi a táblát, Te tényleg egy hős vagy!

Lányok, Ti is hallottátok, hogy egész nyáron vacak idő lesz? Na nem mintha nem bánnám, hogy nem lesz 40 fok, de azért ez is túlzás!!!

Jutka
tjutka
 
 


Na végre újra gép elé tudtam ülni!!!

Indigo, hatalmas gratula!!! Tök jó, hogy ilyen szépen szültél. Sok boldogságot Nektek.

Rita, végigbőgtem a szüléstörténetedet. Olyan megható.

Prücsök, nagyon szorítok, hogy minél kevesebbet kelljen a terhespaton dekkolnod. Azért nem olyan rossz ott se, de szerintem ez segít hamarabb megszületni is. Merthogy azért mégiscsak kötött a hely és hát menne már az ember tovább a babás szobába. Szóval szorítunk.

Joe, gratula a forgolódáshoz. Lassan lehet minden fél méternél alacsonyabban lévő dolgot szépen felfelé pakolgatni. :D

Gabek, remélem azért javulgat a tejcsihelyzet. A pihenés tényleg nagyon jó és a megfelelő folyadékbevitel is fontos. Szóval amiket a többiek írtak tényleg hasznos dolgok. Nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen. Próbálj meg ne nagyon idegeskedni ezen, mert az csak ront a helyzeten(tapasztalat). Habár tudom, hogy könnyű mondani, de próbálj meg nyugodt maradni és tényleg többször cicire rakni a Picurt mert csak ő tud igazán segíteni a tejcsinek. (Na meg persze a fejés.)

Timi, örülök hogy sikerült az útlevél. Szépek a csemetéid. Kicsit irigyellek a négy gyerekért. Jó lehet ilyen nagy családot nevelgetni.

Titti, nagy csöndben gartulálok én is, és nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen.
kgiulia
 
 


Sziasztok :)


Rita :)
Jó volt olvasni a szülitörténeted, köszönöm hogy megosztottad velünk. Máté meg csodálatos babóca, nagyon szép:)

Joe :)

Örülök, hogy sikerült összehoznunk a segitséget Gabeknek :)
Gratula Boti fordulásához, ügyik vagytok. Pepe nagy feneke miatt még nem nagyon forgolódik, bár hiányozni nem hiányzik :lol: :wink: , csak Dani ennyi idősen olyan volt már mint motolla :P :P , bár ő utált hason lenni és az nagyon ösztönözte hogy hátra kerüljön, ha ronda banyája anyája hasra rakta, viszont Pepe hason alszik a legjobbat, igy nincs mi ösztönözze:)

Timi :)
ezt ök jó hir hogy sikerült, tényleg jól jön ha van a tarsolyban egy megfelelő ismerős:)
Lenne egy nagy kérdésem, van egy másik topicban egy lányzó, aki főleg lelki támogatót keres a tápszer miatt, másodszorra se sikerült neki igazán a szopi és eléggé el van keseredve miatta, nem lenne esetleg kedved neki leirni a tapasztalataid?? Nyitott is egy topicot a 2006 tavaszi babások topic alá, egy tápszerest.

Gyerköcnek jó utat és nagyon jó időt, ne ilyen pocsékot.

Titti :)

Halkan hogy senki meg ne hallja :wink: nagy gratula az uj lakóhoz :)

Prücsök :)
Drukkok mennek ezerrel, bár ezt már szerintem csak akkor fogod olvasni amikor hazajöttetek:) Patot meg ki lehet birni, volt benne részem párszor, a lényeg mindig az volt hogy hogy áll hozzá az ember lánya, lazán kell venni:)

Jutka :)
a hőstől azért messze állok, csak probálkozom :)
amugy ez az időjárás engem is kiakaszt, azigaz hogy én is utálom a 40 fokot, de folyton vizben totyogást is nagyon.... Tavaly is irtó pocsék nyarunk volt, de ugy látszik ez álladósulni fog,... hát tesszük szépen tönkre a környezetünk, az meg igy áll rajtunk bosszut.

Angyalka:)
Megértem a fiad, nálunk detto a helyzet. Homokozóba ilyenkor lehetetlenség kiengedni őket, még ha vizálló ruciba is öltöztetné az ember az se volna elég... A buszozás nekünk is nagy sláger, meg a villamos :)

Márti :)
Táblázatot javitottam az adataiddal és mindenkinek elküldtem :)
Kajcsival kapcsolatban nem tudom hogy probáltad e az üvegeseket, vagy csak olyat adsz neki amit te föztél??
Nálunk az elején még ette amit csináltam neki, aztán csak az üvegesek kellettek, aztán szépen vegyes lett.
Például szerette a paradicsomos tésztát: azt csináltam hogy kifőztem durumlisztes spagettit, paradicsomot meghámoztam, kimagoztam, kockára vágtam, egy kis olivaolajon megpuhitottam, tettem rá kakukkfüvet, bazsalikomot (leheletnyit) majd ezzel a paradicsomos öntettel kicsit összemixeltem a tésztát. Dani ezt pl imádta, sőt mai napig a milánói makaronit is szereti.
De probáld ki a tejberizst amit ajánlottam Sárának :)
A danonimot is imádta Dani. Hirtelen ennyi jutott eszembe, ha már mindenen tul vagy akkor bocsi :)

Mesa :)
Nagyon front érzékenyek még a babók, szinte jobbak mint azidőjárás jelentés, elég csak megfigyelni őket és máris tudhatjuk milyen idő jön másnap.

Sára :)
Örülök, hgoy bejött az ötlet. Azt gondolom tudod hogy egyfajta kajcsit több napig is érdemes nekik adni, hogy szokják az izeket. Szal ők nem unják három, négy napig is ugyanazt enni :)

Gabek :)
Remélem sikerül a hozzápótlás és elindul minimanó súlya szépen felfelé. Kitartás, pihenés, nyugi ezek nagyon fontosak mind kettőtőknek. Küldök majd még tejserkentési tanácsokat emailban neked. Bármi kérdésed merül fel és bizonytalan vagy, hivj fel nyugodtan, mindig be vagyok kapcsolva és nem zavarsz :)

Lilló :)
Mikor jó neked a héten a randi a tejecskéért?

Ma voltunk meglátogatni a nagyit, szegénynek a lába még nagyon fáj, a keze viszont már elég szép, talán hétvégén hazaengedik. Jó szomi volt hogy ezt történt vele, de az unokák látványa azért feldobta egy kicsit :)

Talival kapcsolatban azért jó volna elgondolkodni egy zárt részen is, mert ha ilyen pocsék marad az idő egész nyárra, akkor nagyon bizonytalan lesz a szabadtéri találkozó.

Aki beszeretne kerülni még a zárt táblicskuba, amely a személyes adatainkat tartalmazza, az irjon nekem mailt a paramétereivel, babanetes nick, rendes neve, cime, telcsiszáma

puszi
Ági és a fiúk

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


sziasztok,

Nálunk az a helyzet, hogy próbálom minél gyakrabban mellre tenni Gergőt, ez megy is, ezért nincs egy szabad percem sem, mert vagy etetet vagy fejek.

Nagyon szépen köszönöm Joe-nak a sok tejecskét és Áginak is a tanácsokat.

A tejek csak úgy fértek be a hűtőbe, ha kivettünk 2 félig megevett jégkrémes dobozt, ennek apa nagyon örült :-)

Vettem szoptanítót is, de a fertőtlenítésnek csak éjfél körül jutottam a végére, így még nem használtuk, de holnap, öööö azaz ma bevetjük azt is.

Nagyon rendesek vagytok, köszönöm a többieknek is a lelki támogatást.

Na megyek aludni, de jó, lehet hogy Prücsök most szül :-)

Jó éjt,

Gabek
gabek
 
 


Sziasztok!!

Rita meghazó a szüléstörténeted, csak úgy potyogtak a könnyeim!!
Rita én is szeretnék fótot Mátéról:-) bogarbrigitta@freemail.hu
Köszi!!!!


Gabek örülök, hogy tudtak segíteni tejcsi ügyben:-))

Prücsök én is drukkolok nagyon!!:-))

Köszönöm a jó kivánságokat!! Gyenge vagyok, ma már nem is mentem melózni, továbbra is nyomom az ágyat:-)

Puszi nektek!!!

Brik
brikancs
 
 


Hellóka!
Indigó ! Gratula és kívámok sok tejcsit és nyugalmat!

Rita! Megható a szüléstörténeted, én sajna kezdek bepánikolni, pedig minden történetet várok és megkönnyezek!

Prücsök! Kitartás, de lehet hogy m,ár babázol?

Ági! Dokibá emelte a magnézium adagot, illetve ajánlotta a borocskát (orvosi rendeletre alkoholista leszek) és a pihenést. Meg álljak le a parázzással, szerinte ne foglalkozzak még a szüléssel, illetve ne kombinájak. Lazuljak! Csökkentsem a munkát, még ha az csak házimunka. csak az a baj, hogy a párom hiába vállal magára egyre többet, én mindeig találok munkát, amitől mindenki ideges lesz a környezetemben.
:cry: És állandóan azzal ijesztgetnek, hogy megszülök itt a 34. héten, mikor még a baba tüdeje most erősödik. Erre én is aggódni kezdek és ez így begyűrüzik a pocakomba!
Van valakinek valmi ötlete erre az agybajomra?

Elképzelhető, hogy ha a gyerkőc a pocakban nagyon érzi a frontokat, akkor idekint is érzékeny lesz?
anid
 
 


Sziasztok,
elnézést, hogy ismeretlenül írok, csak egy rövid kérdésem lenne, kérlek, ha tudtok, segítsetek a döntésben.
Nőgyógyászt szeretnék választani (akinél később szülhetek is, de egyelőre sajnos még nem ezügyben). Két orvost ajánlottak, Ujvári Elemért és Ács Nándort. Ismeritek őket? Melyikőjük jobb/jó szakember? És melyik a könnyebben elérhető, akitől esetleg telefonon is lehet kérdezni, ha úgy adódik?
Hátha ismeritek őket, ezért kérdezem tőletek, hogy kit ajánlanátok? Vagy esetleg egy harmadikat?
Köszi a segítséget!
Emese
mse9
 
 


mse9!
Ha megadod az email címed priviben szivesen írok neked én Ácsnál szültem.
Joe

Joe

Kép

Kép
joe
 
 


Sziasztok!

Micsoda élet van itt :P!

Gabi, örülök, hogy megoldodik a helyzet : ) és maradjon a jo kedv, az sosem art!

Joe, ok talizzunk! Melyik nap mész a batyadhoz? Nagyon rendes vagy, hogy igy eteted a babanettes manokat, rengeteg tejed lehet!

Anid, jo hogy jelentkeztél, mar kezdtem aggodni kicsit, hogy Te is bekerültél a pathologiara! A pihenés tényleg rengeteget segit, ezt tapasztalatbol mondom. Tessék aludni, olvasni, dvdzni, varrni, netezni, az nem olyan faraszto, de tényleg a fekvés a legjobb!
En is paraztam a szüléstöl - szerintem nem vagyok egyedül :wink: -aztan ahogy közeledett az idöpont egyre kevésbé... A végén kifejezetten vartam - na jo kis izgalommal :). Ne izgulj, biztos nalad is ez lesz és nagyon ügyesek lesztek :P!

Agi, nyomjuk a tejberizst, most hogy végre bejön valami, ami nem sütötök (alitolag ettöl besargulhat a börük, ha sokat kapnak :().
A tablakat köszi!
Fedett hely talalkara nem jut eszembe, de bizom benne, hogy a meteorologusok össze-vissza beszélnek és nem lesz ennyire vacak nyarunk!

Timi, gratula az utlevélhez és jo utat a fiadnak!
Egy ideje akarommar kérdezni, hogy a burokrepesztés mennyire rutin beavatkozas? Ugy érzem sokszor csak fel karjak gyorsitani az eseményeket és mas szempontbol nem feltétlenül indokolt. Mindenkinél repesztenek, ha vannak fajasok vagy van olyan doki, aki -esetleg kérésre- var egy kicsit és nem repeszt rögtök?

Jaaaaaj, nalunk is elég huzos a helyzet 3 napja. Egésznap rajtam logna a gyerköc, türelmetlen, nem bir egyedül jatszani. Tegnap ugy lett jo kedve, hogy kinomban megprobaltam a hatamra kötni kendövel, hogy valamit tudjak csinalni itthon. Nem sikerült felrakni, de ö szétröhögte az agyat, olyan cuki volt :D !

Prücsök remélem minden rendben veletek!
saara
 
 


próba

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Bocsi, csak már megint 3 nappal ezelőtti hsz-eket láttam csak!

Indigó, hatalmas gratula! :D Sok boldogságot és tejcsit kívánok! Szuper, hogy minden ilyen jól alakult!

És most kaptam az SMS-t:

'Blanka május 31-én hajnalban 52 centivel, 3 kilóval megérkezett. Sajnos altatásos császárral, de Ő is és én is jól vagyunk. Ő talán kicsit jobban. :) Prücsök'

Hatalmas graula Prücsökéknek a kis Blankához! :) Sok-sok boldogságot! :D

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Zsombi szalagja lemaradt :shock:

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Prücsöknek gratulálunk a kislányához!

mse9- ha godnolod én is tudok segíteni Ács dokival kapcsolatban.

Joe!- ez tök jó, hogy ennyi tejed van és tudsz segíteni Gabekéknak.
Igen tatabányai vagyok, szeretek itt lakni, csakhát a helyi kórházzal nem vagyok kibékülve. :)

Titti! - nagyon halk gratula

Timi! - ez nagyszerű, hogy elkészült az útlevél, meg se álljanak a győzelemig!

Mesa, Luca

Kép
mesa
 
 


Sziasztok!

Gratula Prücsökéknek!
Mégis kijött az a kicsilány!

Fiús anyukák!
Mikortól kell a fiúknak felhúzni a fütykösét?
Már régóta meg akartam ezt kérdezni, csak mindíg este a fürdésnél jut általában az eszembe.
Erről is hallottam többfélét.

Ági!Köszi a táblákat!
Nem semmi, hogy mennyit dolgozol velük.

Nekünk a vasárnapunk volt nagyon nyűgös.
Tegnap majdnem egész nap aludt.
Ma nem alszik, de nem nyügi.

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Nagy gratula Prücsökéknek :D :D :D!

Sok tejcsit és sok-sok boldogsagot!
saara
 
 


Nagy-nagy gratula Prücsökéknek. Csak kijött az a pici lány. Isten hozott közöttünk, sok tejcsit kívánunk. Az anyának meg gyors felépülést. Várjuk majd a beszámolót.

Ági, mindig elfelejtem elküldeni az adataimat, most mindjárt megteszem. Remélem megkapod.

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Joe, Mesa, az emailem: ms.e@freemail.hu
Vagy itt is írhattok privibe.
Köszönöm!
mse9
 
 


nagyon sok boldogságot és sok tejcsit kívánok Prücsöknek

Lini
lini
 
 


sziasztok!!

Prücsök GRATULÁLOK!!! Sok boldogságot, rengeteg tejcsit, jó egészséget kivánok nektek!!!!:-)


Puszi nektek!!!

Brik
brikancs
 
 


Hatalmas gratula Prücsökéknek!!! Nagyon jó egészséget mindkettőjüknek, és sok-sok tejcsit kívánok!



Lilla

lilló
 
 


Prücsök GRATULÁLOK!!!Nem kellett sokáig a patológián feküdnöd!Jó egészséget és boldogságot kívánok,ja és gyors felépülést a császár után és sok-sok tejcsit!!!!


A burokrepesztésről csak annyit,hogy rutin beavatkozásnak számíthat.meg lehet szülni annélkül is.Sokan elítélik,hogy miért van rá szükség,meg biztos siettetik a szülés menetét.Hát részben igazak ezek a feltételezések,de vannak olyan esetek amikor meg kell indítani a szülést ilyenkor beletartozik a protokollba.Én annyira nem tartom drasztikus eljárásnak,mert inkább előbb zajlódjon le a szülés,mint elhúzódjon és fájásgyengeség miatt megcsászározzanak.Nyilván burokrepesztéskor beleavatkozunk a természetes folyamatba,de általában,ha máskor nem is de eltünt méhszájnál meg kell repeszteni a burkot,ha addig még nem reped meg.Sokszor előfordul,hogy elfolyik a víz,de a fejnél ott van a buroksapka,ami csak a haladást lassíthatja,ezért azt is repesztésnek hívják.
Nálam mindegyik szülés indítás volt,tehát a szokásos protokoll mellett burokrepesztésre is sor került,kivéve a Hannánál,mert ott már a tolófájásnál csak a buroksapkát repesztették,mert míg felkecmeregtem az ágyra elfolyott a vizem.Aztán ahogy ezen túljutottunk már jött is a baba feje a kolléganőmnek csak egy kesztyű húzásra maradt ideje.Én nem bántam meg egyiknél sem,hogy így történt,nekem csak segített a burokrepi.
Természetesen a túl korán elvégzett repesztés is végződhet császárral,tehát ebben a kérdésben nem igazán lehet okos az ember és tényleg az adott szituáció dönt.


Ági,
a múltkor kérdezted a tejcsinél akkor beszélünk kevésbé táplálóról,amikor"vizes".Igen ezzel a jelzővel szokták illetni a tejcsit.
Sajnos ez azoknál fordul elő,akiknek kevesebb a tejük,épp hogy elég egy szopizásra.
Most ismét okoskodok egy kicsit.
Tankönyvek szerint a tej ugyebár a baba korával változik.Mindig az életkornak megfelelő tejcsit kapja a baba.Ez a természet!

Ha mindig több és zsírosabb termelődik akkor nem is lesz szükség pótlásra.Mint tudjuk amikor elkezd szopizni a baba a tej könnyebben jön majd kis idő múlva már meg kell érte dolgozni.A tej először a szomjat csilapítja,majd mivel szopás alatt folyamatosan termelődik,kezd táplálóvá válni.Ez az állagában nyilvánul meg.
Akinek sok teje van és szopi után még ugyanabból a ciciből tud kifejni,az észreveszi,hogy milyen zsíros a teje.Ez a tápláló tejcsi.
Nálam is az volt a gond,hogy nem termelődött több.Az a zsíros tejcsi már nem volt.Akár mit tettem nem lett több tejem és ez a kevés a tea mellett elapadt.

Ági kerestem azt akit itt említettél,de nem találtam senkit aki tanácsra vagy segítségre várna.


Dorka,én fiús anyuka vagyok,de szerintem először a dokival beszélj,mert nem mindegy,hogy most milyen állapotban van a fütyi.
Mennyire lehet hátrra húzni a bőrt erőltetés nélkül?Ilyeneket nézzess meg!Valakinél már elég korán hátra lehet húzni,de ha le van tapadva azt orvos tudja eldönteni mikor és meddíg lehet húzni!

Üdv.

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok!

Köszönök minden kajás tanácsot, azt hiszem már látom az alagút végét! :lol:

Ági, először főztem neki, nem szerette, akkor áttértünk az üvegesre, most azt nem hajlandó megenni. Kipróbálom amit írtál, nagyon gusztán hangzik.
Az is probléma, hogy nem nyitja ki a száját rendesen, csak leszopogatja a kanálról az ételt. Nem úgy, mint a Milupás baba itt balra :?

Gabek, bújjál össze sokat Gergővel, nekem ez is jót tett. (már a tejcsinek)

Anid, just relax!!

Prücsök hajrá!

Márti
aysegül37
 
 


mse9! - Küldem emilt!!!

Mesa, Luca

Kép
mesa
 
 


Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni szüléssel kapcsolatos árakkal a II-es Női Klinikán. (dokinak, szülésznőnek, egyéb) És ki jó doki ott?
Köszönöm
esperanza
 
 


Hellóka!
Prücsöknek nagy gratula! Sok tejcsit és nyugalamt kívánok! Kitartás!
anid
 
 


Angyalka!
Nem kaptam meg az emailed! Szívesen írnék pár sort is a kép mellé, hogy válaszoljak a feltett kérdésedre privátban.

Brik!
Nagyon vigyázz magadra! Nehogy baj legyen a babóval! Sok pihi Neked!! Megy a kép!

Prücsöknek gratula és sok tejcsit! Bár ezt úgysem olvassa el most! :lol:

Pusza mindenkinek!
Rita
rita81
 
 


Rita, elküldtem mégegyszer, remélem most megkapod. :-))

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok!


Prücsök, gratulálok nagyon!! Sok boldog babázást kívánok Nektek!!


Brik, tessék mostmár meggyógyulni!! :):)

Anid, pihenj sokat és csak csajfilmeket nézz!! :):):)

Rita, én is szeretnék képet, ha még nem volt eleged a képküldésből! Cserébe majd én is küldök Neked :wink: :wink:

Dorka, na ez az, amiben hatalmas nagy káosz uralkodik, már ami a nézeteket illeti. Igaza van Timinek, először a gyerekorvost kérdezd meg, hogy ő melyik vonalat képviseli, mert úgyis aszerint kell eljárnotok. Nálunk az jött be, hogy 2-3 hónapos korától felhúztuk ameddig lehetett, csak egy picit és mindig fürdésnél. Aztán a dokinéni kb. évente ellenőrizte, hogy milyen és mindig egy kicsit továbbhúzta ott a rendelésen. Attól kezdve odáig kellett otthon is. Mostanra teljesen hátra lehet húzni, és nem fáj neki egyáltalán (3,5 éves). De persze van, aki egyáltalán nem nyúl hozzá 3 éves koráig; doki válogatja...

Lányok, én gondoltam egy fedett helyre. Van egy Tündérvár Játszóház nevű az Apor Vilmos téren, talán ismeritek. Egy óra 800 forint, de nem túl nagy hely, ha csak mi lennénk, akkor elég lenne, de ha "mások" sokan jönnek, akkor lehet, hogy nem jó. (Ki is lehet bérelni 3 órára, akár hétköznap is. Beszéltem velük, a bérlés 25ezer forintba kerül, és max. 20 gyerek + 10 felnőtt mehet be egyszerre.) Azért lenne jó, mert a nagyobb gyerekek sem unatkoznának ott, és nem is szaladgálnának el folyton... :wink: Szerintetek?

Jutka
tjutka
 
 


Sziasztok!!!

Próbálok én gyógyulni, közben idegeskedem hogy a babónak ne legyen baja:-))

Kérdezhetek valamit, én egyre többször érzem hogy rugdoss, bokszol a kicsike, de ha oda teszem a kezem akkor még nem olyan erőteljesen csinálja hogy érezem a kezemen, de játszani szeret mert megrúg odateszem a kezem utána direkt máshol és ezt úgy eljátszuk sokszor egy nap. Ha szabad ilyet mondani, szívat:-))))))))))(bocsánat)
Szerintetek gond hogy nem érzem ha odateszem a kezemet vagy még túl kicsi és azért nem érzem? De már 25 hetes. Ezen agyalok már régóta:-(

Rita köszönöm a képeket!! Gyönyörűű Máté, szépek vagytok!!!:-)

Puszi nektek!!

Brik
brikancs
 
 


Sziasztok:)

Irtam egy szép hosszút erre lefagyott a gépem :( igy most rövid leszek, mert már nincs időm ujra irni.

Prücsök :)
Nagy nagy gratula a kicsi lányodhoz! Neki sok tejcsit kivánunk, nektek meg egészséget boldogságot és gyors regenerálódást a csaszi után.

Jutka :)
az ötlet a zártra nem rossz, csak azt kéne megnézni, hogy mennyien lennénk és hogy oszlana meg a költség, mert gondolom nem vagyok egyedül vele, hogy a családi büdzsé nálunk most elég szoros. Az épitkezés miatt álladóan osztok szorzok, hogy mi mehet és mi az ami halasztódik.

Brik :)
Ne izgulj, még az elején vagy, fel fog ez erősödni, ahog csökken a hely a babó számára. Pihenj sokat és na parázz :)

Anid :)
Igaza van a környezetednek, ne akarj még a 34. héten babázni, várja csak ben ki a sorát a kicsi. Vörösborozgatás tényleg jó a keményedésekre, na de aztán ne üvegszám inni ám :P :P :P :P :P :P


Eszperanza

Itt mindenki szereti a saját dokiját nagyjából, hiszen azért választotta, azért jár hozzá. Azt tudnám javasolni, hogy fogalmazd meg a kivánságod, hogy milyen dokit szeretnél , kivel lennél megelégedve a szakmai hozzáértésen felül emberileg, ugy könnyebben tudunk neked javasolni. A tarifákat illetően mostanában az általános nézet a magán rendelés tizszerese a szülésért, de ez is dokija válogatja, nah meg a saját pénztárcánk is hogy mit enged meg. Szülésznőknél is vegyes a kép manit ügyben, de általában 10től 30 ig szoktak nekik adni. A dokidtól érdemes majd érdeklődni hogy ő kivel dolgozik együtt szivesen.

Dokit is és szülésznőt is szivesen tudok ajánlani neked, csak legyünk képbe, hogy te mit vársz el :)

Sára :)
Örülök, hogy bejött ennyire a tejberizs :) A sütőtöktől, de a sárgarépátót is sárgulhatnak a babók a tulzott fogyasztás miatt :)

Márti :)
Ayse ugy látszik nagyon cseles babó, előbb csak picivel engedi hogy megtömd, nehogy nagy mennyiségben érje a sok, hogy nem neki való jutna a pociba :d :lol: :lol: :lol: Dani engem folyton átrázott, lazán bevette az egész kanalat, forgatta a kaját a szájába aztán ha nem tetszett visszaküldte a feladónak :P :P

Gabek :)
Hajrá és nyugi, szép fokozatosan add neki a pluszt tejcsit, hogy tudjon tágulni a pici gyomra és növelhesse a bevitt mennyiséget :) Remélem szépen hizni kezd majd ő is. Bármi kérdésed van hivj nyugodtan.

Joe :)
Beszéltem Etával, de megint elég vegyes a beosztása, igy nem tudom mikor hozzuk össze a bemenetel hozzá, de kitartás, ami késik az nem múli, mint ahogy a régi bölcsek mondták :)

Mi jól vagyunk hála, bár elég dili napom volt tegnap, elég ha azt mondom fogorvos :wink: Remélem ma már kicsit nyugisabb lesz .

A tálát mindenkinek kiküldtem remélem aki jelentkezett hogy tegyem bele:)

aki még szeretne jelentkezni az bátran küldje az adatait és máris beleteszem.

puszi

Ági és a fiuk

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

A talalkaval kapcsolatban 2 dolog jutott eszembe:
1. Marad a Margitsziget, de halasztjuk a talalkat, ha rossz idö van.
2. Millenaris park? Ott van jatszotér is meg fedett hely is (a fogado), kérdés, hogy mit tudnak csinalni a nagyok, ha tényleg bent kell lennünk az esö miatt...

Amugy nem rossz, amit Jutka irt, csak azt kellene tisztazni, hogy hanyan mennénk :arrow: mennyi lenne fejenként.

Esperanza szia! Szerintem minden dokinak van tarifaja, mint minden mas korhazban.. Van, aki a vizitdij 10szeresét adja (én speciel soknak tartom). Szülésznöknél szerintem ugyanazok a tarifak vannak, mint mashol (15-30 között??).
Hogy ki a jo doki? Itt sok jo doki van am, attol függ, Te milyet szeretnél. Van mar elképzelésed? Szivesen irok mailt, ha adsz cimet.

mse9! Ha a szülészetek, korhazak topikban feljebb mész, van egy "Aki ismeri Csepegö Györgyöt v Acs Nandort..." cimü topik: http://www.babanet.hu/tarsalgo/viewtopi ... 61&start=0, azt is megnézheted.

Brik, küldök sok gyogymanot, mar uton vannak :D !

Dorka, én anno ugyanezt a fitymas kérdést tettem fel és elég sokat irtak a lanyok. Kimasoltam, ha gondolod elküldöm mailben. Tényleg elég eltérök a vélemények!
Nalunk olyasmi helyzet van, mint Jutkaéknal csak mi 4-5 honapos koratol kezdtük fürdés utan hatra huzni, nagyon ovatosan. Nem volt letapadva ugyhogy eddig nem volt gond (kop-kop). De tényleg kérdezd meg a dokit elöször.

Agi (a hösünk :D), köszi a tablazatot :D!

Drukkoljatok mi ma fogjuk megtenni az elsö BKVs utunkat délutan... Dokihoz kell mennem és nincs, aki vigyazzon Vre aztan potcici sincs ugyhogy jön velem... Kicsit izgulok, altalaban elég sokan vannak, remélem birni fogja a manokam :shock: :shock: Jajaj, mar most sztresszelek, hogy ezt leirtam :(
Na megyek, iszom 5 liter harsteat :mrgreen:
saara
 
 


Hat azt hiszem megint sikerült egyszerre irnunk Agival :D

Brik, csak megerösiteném, amit Agi irt a mocorgassal kapcsolatban, egyre jobban fogod érezni, nyugi :D

Marti, nincs nagy tapasztalatom kajaval kapcsolatban, de azt vettem észre, hogy igenis kinyitja a szajat jo nagyra és egyre ügyesebben, ha izlik neki a kaja. Szoval hajra tejberizs+jo édes gyümölcs, hatha bejön a kisasszonynak!

Lanyok, ha bementek Etahoz legyszi légyszi adjatok at neki az üdvözletemet!
saara
 
 


Sziasztok!


Egy csomó hozzászólás tegnap még nem is volt itt (vagy megtréfált a technika?), ezért nem láttam a legfontosabbat.

Prücsök, nagyon sok boldogságot, sok tejcsit kívánok!
Isten hozott kicsi Blanka!

Márti
aysegül37
 
 


Sziasztok!!

Köszi mindenkinek!!
Saara köszi a gyógymanókat!!!:-))

Akkor biztos nagy helyet csinált magának és még pici ahhoz hogy jobban érezzem. De már annak is örülök, hogy sűrűbben mocorog:-)) Csak tudjátok Lilinek is már úgy mutatnám, hogy érezze:-)) Úgy várja Lilike:-))

Liliék ma állatkertbe mennek vagy már ott vannak erről nem kaptunk tájékoztatást, hogy mikor érnek oda, de mondjuk arról se mikor érnek vissza. :-))

Saara drukkolok:-))Nem lesz semmi gond!!:-))


Puszi nektek!!:-)

Brik
brikancs
 
 


Lányok!

El sem hiszem, hogy süt a nap! - bár nem akarom elkiabálni. Talán ma már egy kicsivel jobb idő lesz.

Márti!- van, hogy nekem is csak a felét jeleníti meg, tök idegesítő, meg van, hogy csak 1 üres képernyőt látok mást semmit.

Esperanza!- Üdv köztünk

Mesa, Luca

Kép
mesa
 
 


Helló! CSodaszép napsütést mindenkinek!

[url]Ági[/url]: Megkaptad az adataimat?
Dehogy akarok én megszülni most, csak mindig találok paratémát! Vagy csak hülyét álmodok , legutóbb, hogy elment a magzatvíz és nem vettem észre, mert pont wc-n ültem! De nem segít a dologban az sem, hogy néha benézek más fórumokra, és amiket ott olvasok hatással vannak rám.
Vörösbort imádjuk! Huk! :P
[url]Brik[/url]nyugi, fog még fájni a bordád, ill. a gyomrod, hólyagod, szóval mindened! :P
anid
 
 


Sziasztok!

Köszi!

Saar, akkor elküldenéd nekem mail-ben, a fütyis témát?
A táblázatban megvan a címem.

Hallottam én is ezt a két verziót.Vagy 2-3hónapos kortól, vagy 3 év körül.Szerintem én a korábbit választom.
Félek attól ,hogy később akkor fel kéne neki vágni.
Inkább óvatosan elkezdem.

Szopival kapcsolatban:
Úgy néz ki, hogy vasárnap Apájával lesz a pöcsös.
Szerintetek akkor melyik tejcsiket olvasszam ki neki?
A régebbieket, vagy a frisseket?
Tápérték szempontjából.
Vagy a régebbiből többet?
Nehogy szegénykém egész nap éhezzen.

Találka ügyben csatlakoznék a többiekhez.
Nekünk is szűk most a költségvetésünk.
Vagy azt is lehetne, hogy valakihez elmenni babadélutánozni, persze ahol hely is van.

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Szia Anid!!

Tudom én azt, hogy fog sajogni, de már azt várom. Lili sokkal nagyobbakat rugott ennyi hetesen:-)) Majd fog ő is:-)) Remélem:-) Feszíteni azt tud:-))Van egy aranyos képem:-)

Lehet hogy már látátok:-) Ha igen akkor bocsánat mindenkitől:-)) ez nem az én pocim egy ismeősöm találta és meg szeretném osztani veletek:
Kép

Puszi nektek!

Brik
brikancs
 
 


Szia Anid!!

Tudom én azt, hogy fog sajogni, de már azt várom. Lili sokkal nagyobbakat rugott ennyi hetesen:-)) Majd fog ő is:-)) Remélem:-) Feszíteni azt tud:-))Van egy aranyos képem:-)

Lehet hogy már látátok:-) Ha igen akkor bocsánat mindenkitől:-)) ez nem az én pocim egy ismeősöm találta és meg szeretném osztani veletek:
Kép

Puszi nektek!

Brik
brikancs
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?