Új privát üzeneted érkezett!

Iboly, kétféle ember van. Az egyik oda volt a beszédtõl, a másik szinte támadásnak érezte. Aki odavolt a Fideszre szavazott, aki nem az nem a Fideszre szavazott. És ez a beszéd és nem a magyarázatok alapján.
Mert ha szó szerint ez nem is volt megfogalmazva, az értelme ez volt. Mert itt sokan egy olyan pártra szavaztak, aki nem szavazta meg a gyest gyedet, stb, akik kötelezõvé akarták tenni a kábítószert és ez az ördöggel egyenlõ, stb. A meg kell gyõznünk, meg a hozz magaddal még egy szavazót is arról szólt.
A nagymamámra hatott, agyérszûkület, néha nem is egészen tud magáról, és mélyen vallásos. Hat rá, és a hozzá hasonló emberekre, akik nem észérvek alapján döntenek, fog is. Fog hatni, hogy ha nem a Fidesz marad a kormányon, akkor az ördög országa jön majd el. (Neki ez jön le, látod, mennyire különbözõképpen értelmezünk egy sokértelmû szónoklatot???)
Pedig még a kommunizmus alatt is volt karácsony, husvéti körmenet, elsõáldozás, szilveszter éjjeli szentmise (tudom, mert imádtam vele menni).
Hát idáig jutottunk, hogy én vagyok az ördög, mert nem tetszik ami megy. A szemében is.
Névtelen
 


Bizony, én is voltam ám gyerek. És akkoriban csak vasárnap volt rajzfilm, meg mesefilm, és a templom is pont akkor volt!
És nem volt túl jól fûtve, télen elég fázós volt. Apám idejében se volt másképp, csak akkor mese sem volt, meg tv sem.
Szerintem elég normális reakció egy gyerektõl, ha jobban szeret pl. játszani. Bizony ám Ann.
Továbbra is jogomban áll fenntartani, hogy pl. nem sok katolikus elitiskola van pl. nálunk a romák lakta negyedben, vagy bárhol, ahol kellene. Ha nem adózol nekik, el se temetnek, a szomszédom apját csak akkor volt hajlandó temetni a pap, tavaly, ha bemutatják az azévi csekket, az egyházadóról. Azért nemcsak a pénzrõl kéne szólnia ennek a dolognak. A hit a szívünkben van, nem a papok vívmánya, és nem osztogatható (pénzért) dolog. Ez már bebizonyosodott néhányszor a történelem folyamán.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!
Csak egy megjegyzésem lenne:

a Norton Firewall nevû program (világ egyik legnépszerûbb tûzfal programja = az a program, amely védi a számítógépedet a külsõ támadások ellen, azaz adatlopás, adatgyûjtés, megfigyelés ellen) statisztikát készít a felhasználó által látogatott oldalakról. Ezeket az oldalakat veszélyességük szeint rangsorolja. Veszélyesnek számít az az oldal, ami adatokat próbál leszedni a felhasználó gépérõl, természetesen a felhasználó tudta nélkül. A Norton Firewall a következõ oldalakat tartja veszélyesnek:
www.online.rtlklub.hu
www.mszp.hu
www.szamizdata.szdsz.hu
www.babanet.hu
stb...

Errõl ennyit, ki is a Nagy Testvér? Ki is félti itt a demokráciát?
Megnyugodhattok megvizsgáltam a jobb oldali oldalakat:
pl. www.fidesz.hu
www.mno.hu
www.hunnia.net
stb.... Ezeket az oldalakat nem tartotta veszélyesnek, azaz ezek nem gyûjtenek tudtod nélkül adatokat rólad.
Vagy szerintetek a Norton cég is és személyesen Peter Norton ( a világ egyik legjobb számítógépes szakembere) gonosz Fidesz szavazó, aki Orbán Viktor koronázását akarja elõsegíteni - a ti megfogalmazásotokban?

akkor kinek is kell itt félnie?
maca
maca
 

 
 

Sziasztok!
Csak egy megjegyzésem lenne:

a Norton Firewall nevû program (világ egyik legnépszerûbb tûzfal programja = az a program, amely védi a számítógépedet a külsõ támadások ellen, azaz adatlopás, adatgyûjtés, megfigyelés ellen) statisztikát készít a felhasználó által látogatott oldalakról. Ezeket az oldalakat veszélyességük szeint rangsorolja. Veszélyesnek számít az az oldal, ami adatokat próbál leszedni a felhasználó gépérõl, természetesen a felhasználó tudta nélkül. A Norton Firewall a következõ oldalakat tartja veszélyesnek:
www.online.rtlklub.hu
www.mszp.hu
www.szamizdata.szdsz.hu
www.babanet.hu
stb...

Errõl ennyit, ki is a Nagy Testvér? Ki is félti itt a demokráciát?
Megnyugodhattok megvizsgáltam a jobb oldali oldalakat:
pl. www.fidesz.hu
www.mno.hu
www.hunnia.net
stb.... Ezeket az oldalakat nem tartotta veszélyesnek, azaz ezek nem gyûjtenek tudtod nélkül adatokat rólad.
Vagy szerintetek a Norton cég is és személyesen Peter Norton ( a világ egyik legjobb számítógépes szakembere) gonosz Fidesz szavazó, aki Orbán Viktor koronázását akarja elõsegíteni - a ti megfogalmazásotokban?

akkor kinek is kell itt félnie?
maca
maca
 


kis javítás:
Peter Norton cégét nem Nortonnak, hanem Symantec-nek hívják.
csak a korrektség kedvéért kijavítom, mielõtt ebbe kötnétek bele.

maca
maca
 


Iboly

"Mi a hetfeju szornyek akik az MSZP-re mertunk voksolni valojaban nagyon veszelyesek vagyunk, akiktol feltetlen meg kell vedeni a hazat! Az emberben egybol felmerul a kerdes NO DE MIERT? Halljuk mit valaszolt Orban:

1. Nincs megfelelo ertekrendunk
2. Meg kell minket gyozni (azaz mi vagyunk az alja buta nep aki nem tud onnalloan donteni) Mindezt csupan az Orszag felere mondta.
3. Vegul Hajra Magyarok! Ezek ugye mi nem vagyunk mivel az MSZP-re szavaztunk. Ja majdnem elfelejtettem a Hazat meg kell vedeni tolunk!" "

A fent irott szoveg az en szemelyes velemenyem (kicsit gunyos ertelmezesben, sehol mashol nem olvashato) a beszed meghallgatasa utan. Vagyis en ezt hallottam ki a TV-bol, az ujsagcikekbol, es a Te altalad idezet hivatalos beszedbol.
Most nincs idom....de kesobb igerem kivesezem a temat, bar en ugy gondolom korabban is eleg idot szenteltem neki.
A fenti momentumokat az osszes Orban Viktor beszedbol kilehet kovetkeztetni. Hol finomabban, hol durvabban de jelen van (csak a csaladi korbol kirekesztett ful kell hozza hogy megertsd)

Egyebkent az eredeti ujsagcikket amibol kiindultam elfelejtetted kozolni:
"Az alapveto ertek a csalad, a gyerek, az emberi meltosag, a szabadság, a hit és a haza, mindezt most meg kell vedenunk - mondta Orban Viktor. Szerinte ehhez harom feladat van: meggyozni a tobbieket, elmenni szavazni a masodik forduloban, és mindenki vigyen magaval meg egy embert. A kovetkezo fordulóban "ne csak az torténjen meg, hogy sokan voltunk, hanem az is, hogy elegen. Hajra Magyarorszag, hajra magyarok!" - bucsuzott a hallgatosagatol Orban Viktor. "

Ez valoban nem szoszerinti OV beszed hanem egy elfogulatlan rovid tartalmi osszefoglalas. Osszevetettem a te altalad kuldott hivatalos beszeddel amivel mindenben megegyezik.

Iboly szerinted hol a hitelesseg? A jobb oldali ujsagokban?
Amire eddig eloszeretettel utaltal?
En altalaban mint lathatod a kozeputat olvasom ahol altalaban rovid megtortent tenyeken alapulo elfogulatlan kovetkeztetes talalhato.
Bakfitty
 


maca

Ez mar nevetseges hogy ebbol is demokracia kerdest faragtok....Kép Kép Kép Bocs ezen csak mulatni tudok Kép
Bakfitty
 


Iboly, nem válaszoltál egy kérdésemre:
jogállamban élünk-e ha az Orbán kormány a független bíróságot a Minisztérium alá helyezte.

Igen vagy nem?

Kérlek válaszolj. Tímea
Tímea
 


Kedves Oops!

"A cigányoknak cigány szaguk van, ezt is szüntessük meg" - ez az én szavaim kiforgatása, úgyhogy most rögtön hadd "kérjem ki magamnak"! és hadd határolódjak el tõle!!!

Köszi!
iii
iii
 


"Birkák vagytok ti ott OVi háta mögött."

Ezzel nem tudok mit kezdeni, tudtommal egy demokráciában gyülekezési szabadság van. AZ MSzP majálisain is biztos lesznek párezren (???) akkor azok lesznek a "csõcselék"?

Ha már megint a tüntetésekrõl esik szó: mi is volt azzal a

Kuncze által szétvert METÉSZ tüntetéssel???

Nem emlékeztek rá? És ha OV alatt betiltottak volna egy-egy kiállítást? Ugye mindenki emlékezne, akkora botrány lett volna belõle.

A Heti Hetes úgy "szidja az anyámat" ahogy nem szégyenli!!! A számomra fontos értékekért (pl. Szent Korona, nem az Orbán fején) mikor emelhetek szót ebben az országban???

iii
iii
 


Egy cikk az indexrõl:

Várhatóan június végén fejezik be a kulturális tárca által 767 millió forinttal finanszírozott operafilm forgatását, mely azontúl, hogy a legdrágább magyar film lesz, arról is híressé válhat, hogy ekkora állami bizalmat az a Káel Csaba kapott, akinek - ha nem számítjuk Orbán Viktor utazási filmjeit - ez lesz az elsõ filmje. Nem csoda tehát, hogy a magyar filmszakma az állami szuperprodukció életre hívása óta zugolódik.

Janisch Attila - többszörös filmszemle-díjas - rendezõ a Tv2-nek a napokban úgy nyilatkozott, a kormány filmrendezõket keres nagyléptékû országimázs-kampányához, és aki nem áll be a sorba, az nem várhat semmi jót. Ez arra utalhatott, hogy a Bánk bán és a Hídember költségvetésébõl (összesen: 1,849 milliárd) pillanatnyilag 61 magyar filmet lehetne forgatni, azonban a két állami filmen kívül ma nem forgatnak egyetlen játékfilmet sem.

Csak a gázsikból egy egészestés magyar film készülhetne

A lap birtokában lévõ dokumentumok szerint 81 milliót szánnak a rendezõre, producerre és szereplõkre, 506 millióba kerülnének a produkciós költségek (stáb, statisztéria, jelmez, díszlet, helyszínek, kamera), 93 millió az utómunka (vágás, hang, fõcímek), 15 millió megy egyéb költségekre és 70 millió a szervezési díj. A költségvetési terv szerint a Happy End-alapító Wermer András - a kormányfõ személyes tanácsadója - producerként tízmillió forintot kap a produkcióból.

A Bánk bán fõszereplõit a nemzetközi piaci áraknak megfelelõen fizetik meg. A legdrágább sztárfõszereplõ a költségvetés szerint a napi egymilliós gázsit kapó Rost Andrea, õt követi Marton Éva. Zsigmond Vilmos hollywoodi sztároperatõr kilenchetes munkájára 36 milliós fizetés szerepel a tervben.
Névtelen
 


Hogy is van az, hogy a Híradóban a riporter megkérdezi a vendégét: "Durvul a kampány Ön szerint miért van ez?"
Mire Kovács L. (!!!!! hogy került pont õ oda?) válaszol: "Mert a Fidesz eldurvítja!"

Hol is van az objektivitás, meg a "kincstári TV", ami OV-nak "kampányol" ????
Sokkal inkább eszetekbe kéne jusson, milyen volt, amikor nem lehetett 89 után az újságírókat elküldeni a munkahelyülrõl, mert az emberek sírva rohantak tüntetni a """sajtószabadságért""" ???

Mondjak más példát? (Úgysem gyõzzük meg egymást, de legalább próbáljatok objektívnek látszani, ne csak azt higgyétek magatokról! Kép )

A sportriporterbõl lett mindenes híreket olvas:
(((az affektálása miatt már a Kossuth híreit sem bírom hallgatni)))
"DEmszki GÁbor FÕpolgármester ÚR VÉleménye SZErint..."
majd a következõ hír:
"orbánviktoraztmondta..."
Kép

Folytassam a sort? Érdekes, hogy az ilyesmire a baloldal egy kicsit sem érzékeny... Pedig az ilyesmi nagyon hat, éppen azért mert észrevehetetlen, tudat alatt ható!...

iii
iii
 


Nem akarok közözködni, de tegnap szó szerint is elhangzott az hogy "veszélyben a haza".
Névtelen
 


Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya március végéig 242,7 milliárd forintot ért el, amely az éves elõirányzat 48 százaléka - derül ki a pénzügyminisztérium elsõ negyedévrõl készített összegzésébõl, amelyet csütörtökön Budapesten tett közzé. Tavaly az elsõ negyedévben az államháztartás 58,7 milliárd forint deficittel zárt. A központi költségvetés ez évi elsõ negyedéves hiánya 186,9 milliárd forint volt, ami az éves elõirányzat 38,4 százaléka. Tavaly az elsõ negyedévben a központi költségvetésben 35,2 milliárd forintos hiány alakult ki.
Névtelen
 


tehát a tervezethez képest többet költött el a kormány mint amennyit tervezett ill amire fedezete volt.
Ehhez mit szóltok Fideszesek?

Mi lez ennek a következménye, belegondoltatok? kérdezzetek meg egy közgazdászt!
Névtelen
 


Nagyon sok mindenröl volt szo, és elég meglepö álláspontokat láttam töletek.
Elsö sorban:
-Ujra van gyes-gyed, de minek, nem tudunk megélni belöle, tudja-e OV mennyibe kerül egy gyermek etetése stb.
Ha nem lenne azért hiányozna nem?

-Nem kell fizetni az iskoláztatásért, de a könyveket meg kell venni, tudja OV, hogy mennyibe kerül?
Ha az iskoláztatásért is fizetni kéne, akkor bizti, hogy a könyveket nem tudja megvenni az, aki fizetésböl él.
Mellesleg azt a felháborodást megnézném, ha megtörténne, mert nagyon sokan vannak akik nem tudnák megfizetni!

Tegyem még hozzá, hogy a minibál bér joval magasabb, mint 4 évvel ezelött, de ez sem számit!
Söt ha ezt a 3 pl. vesszük csak, akkor számoljunk utána, hogy mennyivel lenne kevesebb ha nem lenne!
5 évvel ezelött mindenki panaszkodott, hogy nagyon nehéz megélni a fizetésböl, nemhogy lakásra autora gyüjteni. Megvolt a kormányváltás, sok segitséget kaptak-igényelhetnek a kormánytol, aki igényli és utána néz!
Nehéz fizetésböl megélni, de jobb mint volt!
4 év alatt sok minden megváltozott, jo irányban, ami a Fidesznek köszönhetö.
Viszont 4 év nagyon kevés ahhoz, hogy mindent rendbe hozzon ami el lett szurva.
Magyarországnak viszont igencsak nagy sara volt, amit rendbe kell hozni.
Söt, a Magyar emberek elvárásainak megfelelni lehetetlenség.(legyen Fideszes vagy MSZP vagy bármi).
Képtelenség eleget tenni.
Azt lehetett hallani, hogy a fiatalok mennyire képtelen helyzetben vannak, lehetetlenség lakásra gyüjteni és autora, emelett családot alalpitani. Most, hogy a Fidesz megprobál ezen korosztálynak elönyöket produkálni (gyes-gyed, lakás hitelek, stb), leszolják, mert az öregeknek nem segit!
Nekünk magyaroknak semmi se jo!
Ha nincs az a baj, ha van az a baj.
Azt, hogy most négyzetméterre számolgatják az MSZP pártiak, mennyi ember lehetett ott a Kossuth téren, nevetséges.
Az egész "buli" a Kossuth téren zajlott, de aki nem közvetlen a másik seggébe állt, az már nem is volt ott, és aki az egyik messzebb lévö utcában állt, nem a müsor kedvéért, hanem, mert részt akart venni a "bulin" a jelenlétével, de nem akart grupit, az már nem számit bele!
Ne hülyéskedjetek már! Ilyen piti dolgokon lovagoni.
Ezekután abszolute elvárhato bármilyen rendezvényre mennyen az ember, lapuljon a másikhoz és meg ne probáljon messzebb állni, mert megszolják érte, rossz statisztikai adatok kerülnek ki. Söt a magyar zászlot is csak megengedett esetben lehet használni, mert hát ezért is rossz szemmel néznek rád!

Edina
Edina
 


Kedves Totya (IS)!

Örülök, hogy válaszoltál (még pénteken, most olvastam el), éppen akartam kérdezni tõled: rosszul értettem, hogy külföldön élsz/éltél? ((És megkérdezhetem (bár lehet, hogy nem is fontos), hogy hol és mettõl meddig?))

Amit a West Endben tapasztalható dolgokról írtál, nem fedi a valóságot, feltételezem, hogy félreértetted amit írtam/nem voltam elég részletes.

"Amit tapasztalsz az annyi, hogy nagyon sok Izraelbe alijazott ember jön vissza az eredeti hazajaba nyaralni, penzt költeni, illetve, akik megtehetik a gyerekkoruk szinhelyen lakast venni."

Ez nem így van, mert akiket láttam, nem tudtak magyarul, nem öregek voltak, akik nosztalgiáztak, csoportokban voltak, és több napon keresztül, többször láttam, hallottam az utcán... (Ezen kívül én magam is kötöttem már üzletet izraeli lakásfelvásárló-céggel, erre még visszatérnék.)
De igazad van, miért kell rögtön, miden mögött ilyen összefüggéseket, netán öszzeesküvést sejteni, nem is kell. De azért ne legyünk vakok sem.

Természetesen pozitívan értékelem, hogy nálunk nincs zsinagógarobbantás (bár Mátyás-templom robbantás volt, most jut eszembe), de újra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy igen rosszul érzem magam a bõrömben, amikor meg merem említeni, hogy a magyarságnak is vannak értékei, amiket egyesek (nyilván más magyarok) nem tisztelnek!
És erre azt a feleletet kapom, hogy a kisebbségeket védeni kell, de a többség... "Magamat kigúnyolom, ha kell, de ha más mondja, azt nem tûröm el!" - idézte nekem a héten egy SzDSz-es srác, azt fejtegetve, hogy az teljesen OK, ha a magyarok magukat kifigurázzák, hiszen õk a többség...
Ilyenkor mit tehetek szerinted?
(Vagy pl. a fentebbi korona-Orbán kép ellen hol szólalhatok fel? Ha ugyanezt egy zsidó jelképpel tette volna valaki, micsoda fasisztázás lenne itt rögtön, vagy tévedek???)

iii
iii
 


"Iboly 1 kérdés: milyen jogállam az amelyikben a függeteln bíróságot a Minisztérium alá rendelik? Mert a Fidesz ezt tette.
Ezek után milyen ítéletek születenk? Olyan Fidesz szájízuek? Mert az igazságban kételkedem

De erre más Fideszes is nyugodtan válaszolhat."


Timea 1 kérdés: milyen jogállam az amelyikben a miniszterelnök-jelölt saját védõügyvédjét jelöli a független Igazságügy Minisztérium elére? Mert a Medgyessy ezt tette.
Ezek után a lobbiügyben vajon milyen ítélet születik? Olyan MSZP-SZDSZ szájízuek? Mert az igazságban kételkedem

De erre más MSZP-SZDSZ-es is nyugodtan válaszolhat.

Iboly
iboly
 
 


"független Igazságügy Minisztérium elére"
Ne haragudj, de ez nagy csacsiság volt. Minisztériumtól SOHASE várd el a függetlenséget, az maximum az Ügyészség.
Tudod, ki ma az igazságügyi miniszter? Dávid Ibolya az MDF elnöke Kép
Egyébként nem a kis Bárándy védi a Medgyessyt...

Cujo
Névtelen
 


Kedves Magyarok!

Szégyelhetjük magunkat, mert mi semmit sem tudunk felmutatni a Magyar kuturábol, amit a mai napig családon belül alkalmaznánk.
Tudjátok, hány ország, a mai napig, éli és alkalmazza a mindennapokban kulturáját? Mi sajna nem tesszük, miért is?
Más
Tomka márc.18 21.59 felvetette, hogy a kismamáknak miért kell fizetnie a tömegközlekedésen.
Totya azt válaszolta, hogy nehogymár a Fidesztöl elvárjuk, hogy ilyennel illese meg a kismamákat!
Nemhogy a Fidesznek nem jutott eszébe, de az MSZP nek söt, az összes többi pártnak sem! Nem vicces PONT a Fideszre fogni? Hol hallottál Totya te olyanrol, hogy a kismamák ingyen közlekednek vagy támogatott jeggyel?

Felvetödött, hogy Egér nem volt annyira meghatodva a Kossuth téren, mint az olimpián egykor! Te ezen csodálkozol? Azért nem más egy arany érmet átvenni, mert jol, söt szuperul teljesitettél az olimpián, mint részt venni ezen a Fidesz rendezvényen?

Saját vélemény:
Az MSZP a választások alatti kampányban mit is igért, mit fog javitani a helyzeten?
Hát igen, ezt biztos nem tudjuk 4 év mulva a szemükre veti!

Andrea
Névtelen
 


Nem szavazok magam ellen!

Már próbáltam magyarázni, de mintha nem akarnátok érteni, mit jelent, ha mindent kiárusítunk, ahogyan azt az MSZP, SZDSZ helyesnak tartaná.
Egyszerûen felmennek a piacon az árak, ha vki. holland létére nem tart soknak 1000000 (egymillió) Ft-ot egy 200000 (kétszázezret) érõ vályogházért. A szomszédok nem adják el a saját kis házaikat, mert várják, hogy jöjjön a holland és megvegye tõle. Saját példa, mi is csak majd' egy millióért tudtunk venni (teljes családi összefogással).

Van, aki erre azt mondja: minek neked ház/föld? De az ilyen ember nem lát túl messzire, mert abban a pillanatban, hogy akár csak egyetlen külföldi is vesz ingatlant, azonnal Neked is vele kell versenyezned!!! A várakozások miatt felmennek az árak, fizess Te is annyit, ha tõle megkaphatnám...

Mindegy-e az, hogy 10 millióért, hitelekkel, de lehet lakást venni,
vagy álljunk át rögtön a svéd, német szintre, ahol az embereknek megszokott, hogy életük végéig sem tudnak összegyûjteni egy lakásra valót, viszont cégek által fenntarott lakásokban élnek, bérleti díjat fizetve?

iii
iii
 


Iboly

Hogy kerult Simicska az APEH elere Kép

Azt hiszem ezt meg folytathatnank.........
Bakfitty
 


FIDESZESEK es Iboly

Iboly irta nekem:
"Tanulság: ha hitelesnek akarsz látszani, kérlek, szó szerint idézd Orbán beszédének azon részleteit, amelyek azt mondják, hogy nekünk az MSZP-s szavazókat meg kell gyõznünk"

Iboly igerem nem fog elmaradni..... csakis a te altalad kuldott beszedre fogok hivatkozni (nem jovok a suttogo kampannyal ami mint szintugy bebizonyosodott igenis a FIDESZ muve volt, es nem jovok a szoszerint TV-be hallottakrol. Habar tobbet vartok tolem e-teren mint magatoktol megis igazolni fogom magam...holnapra meglesz....

iii
Nem lehet hogy nem mi vagyunk tulsagosan balosok hanem ti vagytok tul szelsosegesek.
Igazan nem ertem miert problema szamodra ha vannak elfogulatlan kozeputas musorok is a TV-ben es radioban.
Kulonben is, igy is eleget latni Orban Viktort az MTV-ben.
Vagy szerinted az demokratikus ha mindig a FIDESZT hallani.

Tyberius
"Vak gyûlölet, vak gyûlölet, vak gyûlölet!
Ezt érzem ki a hozzászólásaitokból. "
Azert nem kell ennyire dramatizalni.
Az hogy valamiben nem ertunk egyet meg nem egyenlo a gyulolettel. Durvabb hangnem es stilus meg egyenlo sullyal mindket oldalrol elofordul.
Viszont vigyazat! Az elfogultsag az egyoldali latasmod es a veszteseg erzese hogy nem sikerult masokat meggyoznunk inkabb vezet gyulolethez mint az egyszeru vedekezes.

Errol jut eszembe a kozmondas: "A legjobb vedekezes a tamadas"
A elso fordulo ota OV ahelyett hogy a sajat terveivel nepszerusitene magat massal sincs elfoglalva mint az MSZP-SZDSZ programjanak boncolgatasaval.
Bakfitty
 


BakfittY!

"Viszont vigyázat! Az elfogultság, az egyoldali látásmod és a veszteség érzése, hogy nem sikerült másokat meggyöznünk, inkább vezet gyülölethez, mint az egyszerü védekezés?"

Igazán érdekes megállapitás a koronás kép berakása után!
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Nagyon nem hatnak meg a milliós, miiliárdos "sikkasztások" gyanúi, hírei.
Biztos vagyok benne, hogy az MSzP idején is voltak ekkora csalások, de még a nagyobbakról sem tudhattunk volna meg semmit, legfeljebb néhány kicsi, ellenzéki újságból!
Ugye a Népszabadság uralta akkor is és ma is a piacot?!
Az pedig tele van csúsztatásokkal a mai napig, éppen a múltkor magyaráztam, hogyan tájékoztatják félre az embereket. (Csak egy példa volt, amikor konkrét számokkal, saját szememmel láttam máshol a diagramok mögötti valóságot, amit viszont ott elfelejtettek megírni!!!)


Tegnap este még az origon úgy szerepelt a nagygyûlés híre, hogy mellette egy pici Orbán-kép volt, ami még a TF-en készült. Éppen zárt szájjal, levegõt vett a "barna zakós vezér" - nevetséges, hogy emiatt aztán még egy ideig lehetett arra utalni, hogy "ugye, emlékeztet valakire?!"
Különben tegnap du. OV kék zakóban volt.

De még mindig érdemes egymás után megnézni az origo és az mno képeit az eseményrõl. Ez nem befolyásolás? Vegyük már észre, hogy kampány van és elég gusztustalan ijesztgetés azt mondani: "biztos háborúba akarják vinni az országot", mert eddig ezt minden választás után hallottam, de még sosem történt semmi.
Nem is fog, mert a külföldnek nem az éri meg, hogy itt most háború legyen! (ld. évi több mint 2000 millió dolláros külföldi tõke beáramlása.)

iii
Kép
iii
 


Nevtelen

"
"Viszont vigyázat! Az elfogultság, az egyoldali látásmod és a veszteség érzése, hogy nem sikerült másokat meggyöznünk, inkább vezet gyülölethez, mint az egyszerü védekezés?"

Igazán érdekes megállapitás a koronás kép berakása után! "

A kettonek mi koze egymashoz........a kep maradjon meg a humor szintjen......az idezetem meg tedd vissza a megfelelo szovegkornyezetebe.
Bakfitty
 


Iboly, más a Minisztérium és más a független bíróság.

Te valamit nagyon félreértesz!!!!!

a FÜGGETLEN BÍRÓSÁGOT SOHASEM sorolhatják be egy Minisztérium alá. Legalábbis egy jogállamban.

Itt mégis az történt

A minisztériumok élére a legtöbb esetben olyan ember kerül aki közel áll egy párthoz.Szimpatizánsok. Orbán Viktor és Torgyán is nem egy cimboráját ültete be a kormányba. Vagy nem?
Tímea
 


Ez a kormany képtelen elviselni a humort. Lásd Hofi.
Névtelen
 


iii

Es vegyuk eszre Orbankanak is vannak "gusztustalan" ijeszgetesei......
Az Origo meg nem szelso ujsag (nincs maganvelemeny, nincs MSZP imadat) csak felrebeszeles nelkul kozol mindent. Ha teged ez zavar akkor olvasd tovabbra is a sajat hireidet.

Raadasul ezt senki nem mondta:
"biztos háborúba akarják vinni az országot"

viszont ezt mondta valaki:
"A haza tagasabb, mint Magyarorszag, az egesz Karpat-medencere kiterjed."

Ez meg a gunyoros maganvelemenyem volt:
Hu de fognak ezert minket a szomszedtarsaink szeretni.....
Szerintem csomagolhatod a ferjed katonai egyenruhajat...

Lenyeg: A negyven evet osszehasonlitani a jelenlegi MSZP-vel epp annyi mint azt mondani hogy Orban haborut szeretne.
Viszont az biztos hogy a szomszedaink nem orultek a kijelentesnek, ezert nem art ovatosabbnak lenni ezen a teren.
Bakfitty
 


Emlekeztek Hofinak a Rozsa Sandor parodiajara. Na ott is volt "AZE...Bakfitty...." Kép
Bakfitty
 


Bakfitty!

Hogy mi köze egymáshoz? Politikárol beszélünk-irunk!
Meg lehetne hagyni humornak ezt a képet, ha más szoban forgo pártrol IS beraksz! Vagy ez nem elfogultság, egy oldali látásmod? A veszteség érzés, hogy nem sikerült másokat meggyöznünk, inkább vezet gyülölethez, mint az egyszerü védekezés! Ez mi volt védekezés vagy gyülölet! Mert hát nem itt van a humor topic!
A képedet, pedig tedd a megfelelö szövegkörnyezetbe!
Névtelen
 


Kedves Bakfitty!

"A negyven evet osszehasonlitani a jelenlegi MSZP-vel epp annyi mint azt mondani hogy Orban haborut szeretne."

Ezzel nem értek egyet.
Az 1994-98-as idõszaknak elég sok olyan vonása volt, mint a 40 évnek.
Újra soroljam? Tüntetés-, kiállítás betiltása, egyházi iskolák nem-támogatása, "utasításos irányítás" mint pl. az a bizonyos titkos megállapodás, amit vki a baloldalról nem is tartott túl fontosanak, de azt jelentette, hogy ugyanúgy nincs demokrácia, esélyegyenlõség, mint 89 elõtt.

Amit pedig Orbán megvalósított - státusztörvény - igenis példátlan és nagyszerû lépés volt. És ebbõl sem lett háború!
Ezt az MSzP úgy oldotta meg, hogy a magyarok, akik nem az ország határain belül élnek, továbbra is megvetett és leköpködhetõ személyekként éltek nagyapáik, és dédapáik földjén.

Jártál Te már Erdélyben vagy a Vajdaságban? Én 96-ban voltam Zomborban (vajdasági kisváros), ahol akkor már csak 5% magyar élt (valaha színmagyar település volt, de felejtsük is el), minden esetre volt, akit az eladó kiordított a közértbõl, mert nem azt mondta, hogy "dobri gyeny" (= jó napot).

Miért kell ezt a jelképes összetartozást sajnálni azoktól, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe? Olyan könnyûnek gondolod a kisebbségi létet egy országon belül? Akkor mit várhatnak a baloldaltól a hazai kisebbségek???!

iii
iii
 


NEM KELLETT A BOKROS-CSOMAG!

A múltkor a saját érveimet sorakoztattam emellett, amiket egy egyszerû összesítésbõl olvastam ki.
Most az mno-n olvastam egy tanulmányt róla, mindenkinek ajánlom, aki még szeretné magát tárgyilagosnak hinni.

iii
iii
 


(Kedves maca!

Nálunk is van FireWall, én is gyakran kell, hogy kinyomjam a babanet "próbálkozásait", az mno-n ez nem szokott elõfordulni. De ez már a választások elõtt is így volt...

Kép
iii)
iii
 


Megnéztem ezt a "pártatlan" hetet. Mi ha nem kampánymûsor volt. A Szûrösrõl márcsak a kokárda hiányzott.
Névtelen
 


Cujo, köszi, tényleg butaság volt.
De a Bárándy ügynek még utánanézek, lehet, hogy keverek valamit.

Tímea, nem vagyok járatos a jogban, errõl mást kell kérdezned.

iii, úgy tudom, a Babanet Magyar Hirlap érdekeltség.

Iboly
iboly
 
 


én inkább a Tényeket néztem. Ott még a szavazást is eltöröltette Sváby.Hogy pártatlan maradhasson a mûsor. És ez klassz volt.


iii: milyen tûzfalat használsz? csak nem Nortont?

Th.
Thissan
 


Nem Iboly, nem kérdezek mást. És azért nem, mert nem tudom hogy akkor Te végül is mi alapján döntöd el hogy kire szavazol, ha a jogban és gondolom a gazdaságban is inkább szakembereket kellene megkérdezned DE nem teszed!!!! Miért nem kérdezel meg akkor Te olyanokat akik értenek a politikához?
Tímea
 


Nevtelen

"Hogy mi köze egymáshoz? Politikárol beszélünk-irunk!
Meg lehetne hagyni humornak ezt a képet, ha más szoban forgo pártrol IS beraksz! Vagy ez nem elfogultság, egy oldali látásmod? A veszteség érzés, hogy nem sikerült másokat meggyöznünk, inkább vezet gyülölethez, mint az egyszerü védekezés! Ez mi volt védekezés vagy gyülölet! Mert hát nem itt van a humor topic!
A képedet, pedig tedd a megfelelö szövegkörnyezetbe! "

Nezd nevtelen nem tehetek rola hogy mindkettonek az eredeti helyen van ertelme, es hidd el semmi koze egymashoz.
Gyulolet es poen kozott meg oriasi kulonbseg van. Ne keverjuk a mustart a tejbegrizbe kulonben ehetetlen lesz......
A kep berakasa meg nem elfogultsag es nem egyoldali latasmod volt hanem igy vezettem le az ellenerzesemet a FIDESZ ujabb kampanyanak meghalgatasa utan.
Nem mocskolodtam, nem ragalmaztam nem gyozkodtem hanem egy intelligens formaba kozoltem a velemenyem az egeszrol.
Ez miert faj neked?..........
Ki irta ide hogy tilos humorizalni? Ez most komoly?
Rettento komor ember lehetsz ha kizarod a humort az eletbol.......Mar pedig ez itt az elet....
Bakfitty
 


(maca, iii!

Áruljátok már el pontosan milyen próbálkozásokat regisztrál a tüzfalatok! Az én tüzfalam még semmi ilyet nem jegyzett és szeretném tudni, mit is kellene kapnom.)
Csala
 


Sziasztok,

En akarmit irok senki nem reagal ra Kép
Mondjuk azt ujra es ujra el fogom mondani, hogy a Magyar Nemzet a leginkabb torzitio medium. Aki azt olvassa jol tenne ha valami mas "ujsagot" is elolvasna.

Szimat
szimat
 
 


Andrea!

Tedd meg legy oly kedves, hogy a fejemre olvasod azt, hogy hol es mikor mondtam en barmit is az ingyenes kismamaközlekedesröl. Egyaltalan nem emlekszem ra, de szerintem meg csak bele sem szagoltam a temaba. Sehol nem ingyenes a tömegközlekedes. Itt mifelenk 4oo Ft kb egy db. buszjegy ami egy oraig ervenyes, a havi berlet meg kb 10000 ft.
iii

Kerdesedre valaszolva, Svedorszagban elek immaron több, mint 3 eve.
Azt is irtam meg egyebkent, hogy sok izraeli tanul Bp-en, ill. van egy uzletember reteg is aki innet iranyitja az europai ugyeit. Ezenkivul: A Hotel Beke kaszinoja közkedvelt az izraeliek köreben ( a hazajukban tilos a szerencsejatek), amellett sok csoportot is fogadnak, mivel a vallasi elöirasokat betartoknak pentekenkent (sabesz) tilos jarmure szallnia es a Bekeböl gyorsan kenyelmes setaval erhetö el az összes imahely. Cimeket nem irok.:o))
A West-End nevu krejzleraj, nem tudom tudod-e egy darabig a Trigranit Rt. tulajdonaban volt, amely mögött ket valaha magyarorszagon szuletett zsido milliardos all. Nev szerint Peter Munk es Erwin Schäffer. A komplexumban eppen egy Hilton szallo is uzemel, ahova a gazdagabb retegek jönnek lakni. A Trigranit Rt. egyebkent mar nem letezik, mivel az emlitett ket uriember kiszallt a cegbol es az Rt-t 3 reszre daraboltak, mivel igy többet er. Remelem kielegitö volt a kis ismertetö.
Vannak ezenkivul a magyarorszagon tartozkodo orosz zsidok is akiknek a nagyresze annyira zsido, hogy a nagymamajuk anno Tobiastol a tejesembertöl vett turot, de valamilyen modon sikerult megis igazolniuk a szarmazasukat es igy az izraeli hazateresi(alija) törveny ertelmeben megkaptakaz allampolgarsagot. Öket, tisztelet a kivetelnek nem kedvelik az Erecben sem.:o))
Nincs itt összeeskuves, csak egyszeruen egy ilyen környeken laksz.:o))
Ha valaki nem hiszi jarjon utana:o))
Totya
 


iii

"Az 1994-98-as idõszaknak elég sok olyan vonása volt, mint a 40 évnek. "
Hat azert nem kellett rettegnem.....es nem volt veszelyben a haza.....engem senki nem sertett a szabadsagomba, es nem ereztem hogy hatranyba vagyok masokkal szembe......
Hiaba is festegetitek a multat, a jovot, nem lesz sosem olyan szinu mint az a bizonyos 40 ev.
Altalanosagban nezve igen is demokracia volt es eselyegyenloseg.
Hasonlo apro ugyletek meg hidd el Orban ideje alatt is voltak...egy resze paravan elott mas resze mogotte.....de majd ugyis kiderul hamarosan.


"A haza tagasabb, mint Magyarorszag, az egesz Karpat-medencere kiterjed."

Most akkor a hazarol vagy a kulfoldon elo Magyarokrol van szo? Mert ez nem mindegy....
A haza csak egy ertelembe lehet tagasabb ha a hatarvonalakat atrajzoljuk.

"Miért kell ezt a jelképes összetartozást sajnálni azoktól, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe? "
Mert ez egy teves es igen felreertheto jelkepes osszetartozas.
Es ha tul sokat hangoztatjuk ebben a formaban esetleg nem mi fogjuk felreerteni hanem pldul Romania, aminek aztan belathatatlan kovetkezmenyei lesznek.
Senki nem szeretne egy ilyen konfliktust, meg a kulfoldon elo Magyarok sem.
Bakfitty
 


Szimat

Talan tul jokat irsz Kép
Bakfitty
 


Az én Nortonom, még hála az Axelero elõddjének, teljesen elszált tõlünk, azóta sincs. A humort ne hagyjátok abba, az a legjobban elviselhetõ ebben az egészben:-))
Meg már elég uncsi, a sok gyõzködés, tényleg, akár a csillagokat is lehozhatná bárki, akkor sem az elmúlt két hét heti össztüzek alapján döntenék, volt 4 év tapasztalatgyûjtésnek.:-))
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Timea,

Az MSZP programjaban benne van, hogy megvaltoztatjak a miniszterium es a birosag jelenlegi kapcsolatat?

(En nem hallottam rola. De ez lehet, hogy a sajat figyelmetlensegem. Szoval oszinten, minden cinizmus nelkul kerdezem)

Gabi
Gabi
 


Szimat,
Lehet, hogy azert nem valaszolnak, mert pusztan spekulaciokra nem akar senki reagalni? (Ez a M.N. pl. enyhen tulzo megjegyzes volt)
Gabi
Gabi
 


Szia Bakfitty!

Épp ezért nagyon jó politikus OV, mert keresztül tudta ezt úgy vinni, hogy nem lett semmi gubanc (kivéve ugye miután az MSzP beszólt a szlovákoknak, hogy kéne azért egy kis hajcihõ...)

Az összetratozást meg ne értsd (értesd) félre, és nem lesz félreérthetõ, a románoknak sem. Minden mögött üzlet van, most az az üzlet, hogy jóban legyünk, de az MSzP nem akar élni ezzel a lehetõséggel a külföldön élõ magyarok javára.
Nekem fontos, ugyanúgy, ahogy OV-éknek, ezért szavazok rájuk, Te másképp látod, ezért szavaztál máshogy - ennyi. (Nem kell a "beláthatatlan következményei lesznek" """ijesztgetés""")

Kedves Totya!

Köszi a válaszokat, a fele új volt, a felét sejtettem, de a lényegen nem változtat: az volt a benyomásom, hogy az intifáda miatt lettek itt többen hirtelen izraelbõl (ismétlem: semmi bajom nincs ezzel, de ez nem az a társaság volt, akikrõl Te írtál. Azok máskor is itt vannak, és máskor sem tûnnek fel.)
(Tényleg most költözöl haza?)

Kép
iii
iii
 


Iboly!

Ezt meg teirtad korabban:

"Recept a jobboldal megutáltatására:
Írj egy körlevelet.
Tégy úgy, mintha a Fidesz írta volna.
Szidd az MSZP-t és az SZDSZ-t.
Riogasd az embereket azzal, mi mindent fog megszüntetni kormányra kerülésük esetén.
A hangvétel legyen cinikus, arrogáns.
Használj föl gyerekeket a körlevél terjesztéséhez.

Tudod talan megis tudta volna etetni a FIDESZ a nepet ezzel, ha Orban masnap nem mondta volna elobe azokat a ragalmakat amik a suttogo levelben is terjedtek.
Egyszoval elarulta magat....

[url=http://index.hu/politika/poljegyzet/spamwar/" TARGET="_top]http://index.hu/politika/poljegyzet/spamwar/[/url]
Idezet:
"A dolog addig tunt viccnek, mig masnap a miniszterelnök ur a suttogni valo alhireket (gazaremeles, lakashitel megszüntetés, föld külföldinek eladasa, stb) mikrofonba mondta a kampanytüntetesen - ezzel egyebkent szem elol tevesztve a level utasitasait."

Szerintem a FIDESZ tamado az MSZP vedekezo kampanyt folytat......vegul is egy jo strategia, bar en szimpatikusabbnak tartanam ha FIDESZ sajat portajan soporgetne.
Bakfitty
 


Sziasztok!
Jó lenne, ha végre eljönne a második forduló és végre kiderülne ki nyer. Elkeseritõ, hogy az emberek egymásnak esnek, hogy jószomszédság,barátság megy tönkre azért mert az egyik jobbos a másik balos. Én még mindig úgy látom,hogy a jobbosok nagyon próbálkoznak gyõzködni, de észérveket keveset tudnak felhozni.
Csak azt hallom,hogy visszajött a gyes,gyed, hogy tandijmentesség, hogy kölcsönt vehetek fel és akkor nekem most nagyon kell örülnöm. Mert ez mind csak olyan látszólagos tett volt. Ha olyan jó most minden,akkor miért elégedetlenek annyian? Mert többen vagyunk,akik váltani szeretnének. Nekem nem tetszik a nyilt korrupció, a nyilt meglopások és nem tetszik OV fellépése sem.
És az végképp,hogy sokmindent az én adómból,a te adódból és a többiek adójából finansziroz, õ dönt és herdálja a pénzt. Én nem éltem rosszul 94-98 között, jobban éltem mint most. Igen,akkor nem ennyi volt a minimálbér,de könyörgöm,ne az összeget nézd,hanem a vásárlóértéket. Akkor 20-25ezer Ft-os fizetésbõl meg tudtam élni,most nem!
És ismétlem ne azt nézzük mi volt 90-es évek elõtt.
Az a korszak lezárult, most itt vagyunk és ha visszamegyünk az idõbe,akkor is csak 90-ig utazzunk. Ha MSZP kerül hatalomra sem lesz már elvtárs,pajtás,kisuttörõ,orosz himnusz és ehhez hasonlók. Gondolkodjunk reálisan és nem elvakultan.
És igenis aki jobban belegondol,az észreveszi,hogy már diktatúra van OV kormányzása alatt.
Én nem fogok senkit sem, de annyit tudok:az én hitem megrendithetetlen. ÉN MSZP-re szavaztam és nem voksolnék OV mellett semmi pénzért.
És az,hogy az iskolákban,munkahelyeken megpróbálnak nyomást gyakorolni az emberekre a FIDESZ részérõl,hát szánalmas és egyben mulatságos. Rettentõen fél VIktor,hogy veszit! Adja Isten,hogy igy legyen!!
Ui:hogy az ismerõsöm miért tépte szét a szórólapot? Mert nem volt kiváncsi az irományra. Egyébként nem az orruk elõtt,nesze neked széttépem stilusba,hanem megfordult és elindult és akkor. De azok véres szemmel figyelték és észrevették gondolom a mozdulatot. De akkor sem eshetnek neki !

MSZP-s hivõ
MSZP-s hivõ
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet: