Sziasztok!!!
Hoppá, hoppá...1 napra teszem ki a lábam, és már szinte archivokat kell olvasgatnom, hogy utolérjelek Titeket
Ma délelőtt suliban voltam, délután pedig hazavittem az anyut, aztán ottragadtunk Dorcival. Ott is vacsiztunk. Aztán siettünk haza, gyors fürcsi, és letettem aludni. Szinte még le sem tettem, de Ő már fordult is be a Zümihez, átkarolta a Bohóckát, és azonnal el is aludt.
Tényleg már akartam kérdezni, de valahogy mindig kiment a fejemből:
A Ti menő manóitok is úgy alszanak, hogy az összes ágyban/matracon/egyéb helyen(ki hol alszik
) lévő dolgot maguk alá gyűrik? Mert Dorka úgy alszik, hogy egy idő után a Bohóc és a Napocska a pocak alá kerül, és így popó az égnek alvás van
Így kívülről nagyon mókás, de vajon nem kényelmetlen Neki?! Habár néha "tárgyak nélkül" is az égben van a popó, úgy alszik ez a lyeányka
Kínai versenyben nem is lehet dönteni
Mi is sárgák voltunk, néha még most is kicsit sárgulunk, ha heti 2 répa/sütőtök adagnál többet eszünk.
Zita,
Matyi Stopján jót nevettem
És a másik képen milyen aprócska volt még a Matyi!!!
Lázzal mi újság? Ugye nincs már?! Remélem!!! Dokinál voltatok? Mit mondott! Nagyon izgulok, mesélj, mi történt a gégésznél!!!!!!!!!
Mosogatni én is szeretek!!! Nálunk a vasalást a férjem csinálja, ezt esküvő előtt megbeszéltük, és ahhoz tartjuk magunkat
Igaz, a porszívózás is az Övé volt, de mióta új porszívó van, azóta már én is szeretek porszívózni, így ezt a melót elvettem Tőle. Viszont mostanában egyre többet szeret főzni és sütni, úgyhogy ismét egálban vagyunk
Ferinek gratula!!!!!!!!!!!!!!!!
Hajni,
Én is úgy megörültem, hogy elkezdtük feltenni a csecsemős fotókat
Meg mosolyogtam is, hogy még "csak" 1- 1 1/2 évesek a manók, mi pedig már nosztalgiázunk
Hűűű, akkor Te is nagyon vékony vagy! De jó Neked!!!
Én 172 cm vagyok, és 59- 60 kg. Vissza kéne nyrenem a versenysúlyomat, ami 52 volt. Habár akkor finoman szólva is csontos voltam...
Vasalásra visszatérve: nekünk a legtöbb ágynemű direkt krepp
Amíg nincs segítség, addig marad ez a fajta, aztán majd legfeljebb beújítunk pár komolyabb darabbal.
2 évig óvónősködtem, aztán ki is mentem Dubaiba. Ott vlt egy hatalmas lehetőségem, és én zokogtam, de muszáj volt elválnom az én pici gyerekeimtől. Rá pár hétre már kint is voltam. Csodálatos volt, de erről majd inkább szóban és képekben fogok mesélni, jó?!
Épp ma nosztalgiáztam anyuéknál, előkerültek a fotók, meg a repjegyek, belépőjegyek stb...hát, kicsit elsírtam magam. Szeretnék visszamenni, ha 1 hétre is, de muszáj még egyszer valamikor visszamenni.
Dorci már remekül van, el is felejtettük a bacit. Sőőőt! Képzeljétek, a porszívó hatalmas nagy barát lett! Eddig úgy félt tőle, mint a tűztől, de a betegség óta minden nap addig kér engem, míg elő nem szedem, hogy megsimizze. Ja, hozzáteszem, hogy amikor beteg volt, és muszáj volt orrporszívózni a nóziját, akkor utána mindig megsimiztük együtt a porszívót, és megköszötnük, hogy milyen rendes tőle, hogy kitisztította a nózinkat. Így kezdődött a barátság
Pici Alexa egyszerűen gyönyörű!!!
Jancsi és Juliskán már régen is jót mosolyogtam!
Akkor szólíthatunk Juliskának? Vagy mégse?!
Orsi,
Hopi- hopi, már össze is boronáltad Bencét Alexával?!
Vajon a gyerkőcök tudnak erről? És a kispapák?!
Tudod, szerda- péntek tuti suli.
Hűűű, most olvasom, micsoda kényeztetést kaptál ma!!!!! Irigy- irigy!!! Habár nem is vagyok irigy, mert ez igenis kijárt Neked!!!
Képzeld, én ma reggel véletlenül elkottyantottam magam az Ádámnak, hogy úgy aludnék már egy jót, olyan majdnem délig alvósat (vessetek meg érte
), mire azt mondta, hogy akkor vasárnap Ők elmennek sétálgatni, meg vásárolgatni, és én addig alsom, ameddig akarok. Juhhééééj!
Pedig én aztán tényleg nem panaszkodhatom alvás ügyileg, de nem tudom, mi van velem, annyira féradékony vagyok, hogy az csak na. De persze az is lehet, hogy túl sokat vállaltam be magamnak?! Nem tudom.
Bence alvásán ismét kifeküdtem
Olyan aranyos! És pont erről beszéltem, hogy egyáltalán ne zavarja ezeket a manókat, ha valamin fekszenek
Jelentem: elalvás előtti sírdogálás vagy hőbörgés lett (kiabál nekem kifelé, hogy mamamamama és társai), vagy duma a haverokkal.
Amúgy nekem pici koromban is volt egy rongyikám, és mindig mindenhol velem volt. Aztán rongyika megöregedett és együtt nyugdíjaztuk az anyuval, akkor már nem velem aludt, hanem egyedül a szerkényben. De ez már középső óvodás koromban volt. Szóval nekem így jött anno az ötlet, hogy Dorcinak is legyen egy alvóstársa, akire akkor is számíthat, amikor nem én fekszem mellette.
Ági,
Hurrá!!! Mármint hogy ismét jöttél!
Cora: sajnos tényleg a legdrágább nagybevásárlókp., de most voltam baba- mama hetek, és csomó egészen jó kis cuccot tudtunk venni Dorcinak. Ha nagyon sietsz, akkor talán Ti is találtok még bodykat, pólókat, pizsiket stb..A Pampers pelus is olcsóbb, meg a popsitölrő is.
Mi amúgy azt szoktuk csinálni, hogy amikor megérkeznek az újságok, akkor férjem leül, kiírogatja, hogy mi kell nekünk, azt excel táblázatba vezetjük, és megnézzük, hogy melyik, hol olcsóbb. Így jutottunk most ki a Corába, hogy most ott nagyon sok minden olcsóbb volt, mint pl. az Auchanban.
Az asztal alatt feldőlő, és azonnal elaludt Danit szívesen megnézném
Mit hallok, apa az Auchanban dolgozik??? Az tök jó!!! Tényleg, most jut eszembe, hogy milyen sokat ingyen reklámoztuk az Auchant...
Budaörsön van?
Budafokon laktok? Én épp kedden voltam a XI. kerben, énekpróbán, a Tétényi út legvégén. Oda közel vagytok? Vagy atól még messzebb? Vagy tök más irányban laktok, én meg itt össze- vissza zagyválok?!
Aztaaaa, internetes szerelem a Tiétek???!!! Ezt jó hallani, mert eddig még a közvetlen környezetemben senkinek sem sikerült a neten ismerkedni. Pedig van egy- két barátosném, akik ott is próbálkoztak, de nem jött Nekik össze. Azóta már van pasijuk, de nem netes szerelem az Övék.
Pirinyó Dani csuda aranyos!!!
Jesszusom, mennyit írtam! Megyek, mert az egész hozzászólásomat archiválni kell, ha még egy sorral többet írok
Puszi, és bocsi az össze- visszaságért és a helyesírási hibákért!
Vic