Jó reggelt Mindenkinek!
Gyrmur, hogy van a negyedszülött?
J.
Új privát üzeneted érkezett!
2003.12.03 11:30
Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy így ismeretlenül jövök, s máris kérdezek.
Mi is szeretnénk örökbefogadni majd... egyszer... még nagyon az elején járunk ennek a témának. A férjem angol, és itt lakunk Magyarországon. Szerintetek lehet vmi gond ebből? Mármint megengedik majd a gyámügyesek az örökbefogadást így is?
Előre is köszönöm a válaszotokat!
eszti
Ne haragudjatok, hogy így ismeretlenül jövök, s máris kérdezek.
Mi is szeretnénk örökbefogadni majd... egyszer... még nagyon az elején járunk ennek a témának. A férjem angol, és itt lakunk Magyarországon. Szerintetek lehet vmi gond ebből? Mármint megengedik majd a gyámügyesek az örökbefogadást így is?
Előre is köszönöm a válaszotokat!
eszti
2003.12.03 13:13
Na akkor szia itt mindenkinek! Majd szépen lassan vissza olvasok és remélem itt azért nyugisabb a hangulat, mint az indexen...Persze én csak amolyan kontár vagyok itt, mert én nem fogadtam örökbe senkit, legfeljebb csak be, de ő már nagy és másfél év múlva érettségizik. Lassan 9 honapja a mi fiunk is és nagyon büszke vagyok rá, mint a vérszerintiekre... Az anyukám meg... Eddig, ha megkérdezték, hogy hány unokája van mindig büszkén vágta rá, hogy 8. Most többször is rajtakaptam, hogy teljesen autamatikusan rávágja, hogy 9 és észre sem veszi csak, ha figyelmeztetik, hogy a 9-be benne van a fogadott nagy fiú is...
2003.12.03 13:13
Na akkor szia itt mindenkinek! Majd szépen lassan vissza olvasok és remélem itt azért nyugisabb a hangulat, mint az indexen...Persze én csak amolyan kontár vagyok itt, mert én nem fogadtam örökbe senkit, legfeljebb csak be, de ő már nagy és másfél év múlva érettségizik. Lassan 9 honapja a mi fiunk is és nagyon büszke vagyok rá, mint a vérszerintiekre... Az anyukám meg... Eddig, ha megkérdezték, hogy hány unokája van mindig büszkén vágta rá, hogy 8. Most többször is rajtakaptam, hogy teljesen autamatikusan rávágja, hogy 9 és észre sem veszi csak, ha figyelmeztetik, hogy a 9-be benne van a fogadott nagy fiú is...
2003.12.03 13:27
szia Eszti!
Van itt köztünk (remélem itt van már.. Kinga! Hahóó!) akinek amerikai állampolgár a férje, és most fogadott örökbe egy 6 éves srácot. Ugy tudom, náluk a menet az lesz, hogy a férje majd örökbefogadja a srácot, mint a házastársa saját gyerekét. Hogy miért igy müködött a menet, azt nem tudom pontosan, de majd idecitálom az illetékest, ok?
Van itt köztünk (remélem itt van már.. Kinga! Hahóó!) akinek amerikai állampolgár a férje, és most fogadott örökbe egy 6 éves srácot. Ugy tudom, náluk a menet az lesz, hogy a férje majd örökbefogadja a srácot, mint a házastársa saját gyerekét. Hogy miért igy müködött a menet, azt nem tudom pontosan, de majd idecitálom az illetékest, ok?
2003.12.03 14:14
Sziasztok!
Kedves Caterina, szó sincs arról, hogy elrettentene engem (minket) ez a csecsemőotthonos ijesztgetés, ezért kérdezek minden nálam tapasztaltabbat a témában. Szomorú az, amit leírtál, elképesztő, hogy még a fizikai szükségleteket sem elégítik ki sok helyen. Pedig az alultápláltságnak jól látható jelei vannak, könnyen ellenőrizhető.
Arról is beszéltünk, hogy az első évben olyan agyi (idegsejtek közötti) kapcsolatok nem alakulnak ki az ingerszegény környezet miatt, amit később már nem lehet pótolni. Hál'istennek sok ellenkező példát látok a környezetemben!
Nagy-nagy várakozással nézünk a következő év elé, biztos vagyok benne, hogy jövőre valakinek mi leszünk a szülei!
Matiba,Gymur, hogy döntöttetek, meg szabad kérdezni?
Kedves Caterina, szó sincs arról, hogy elrettentene engem (minket) ez a csecsemőotthonos ijesztgetés, ezért kérdezek minden nálam tapasztaltabbat a témában. Szomorú az, amit leírtál, elképesztő, hogy még a fizikai szükségleteket sem elégítik ki sok helyen. Pedig az alultápláltságnak jól látható jelei vannak, könnyen ellenőrizhető.
Arról is beszéltünk, hogy az első évben olyan agyi (idegsejtek közötti) kapcsolatok nem alakulnak ki az ingerszegény környezet miatt, amit később már nem lehet pótolni. Hál'istennek sok ellenkező példát látok a környezetemben!
Nagy-nagy várakozással nézünk a következő év elé, biztos vagyok benne, hogy jövőre valakinek mi leszünk a szülei!
Matiba,Gymur, hogy döntöttetek, meg szabad kérdezni?
2003.12.03 14:55
Sziasztok!
A Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban lehet kapni a könyvet 1790 Ft-ba kerül.
Kinek segítség, ha megveszem és elpostázom???
Davi, Neked küldök ezügyben emilt - mivel Te már konkrétan mondtad, hogy szeretnéd!
Kérem, hogy aki vágyik a könyvre, az ide a topikba írjon ma este kb. 10-ig, mert nem leszek itthon,tehát az emiljeimet nem tudom elolvasni
viszont a könyvesboltba vagy holnap megyek, vagy a jövő hét után...
Sziasztok!
J.
A Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban lehet kapni a könyvet
1790 Ft-ba kerül. Kinek segítség, ha megveszem és elpostázom???
Davi, Neked küldök ezügyben emilt - mivel Te már konkrétan mondtad, hogy szeretnéd!
Kérem, hogy aki vágyik a könyvre, az ide a topikba írjon ma este kb. 10-ig, mert nem leszek itthon,tehát az emiljeimet nem tudom elolvasni
viszont a könyvesboltba vagy holnap megyek, vagy a jövő hét után...
Sziasztok!
J.
2003.12.03 15:14
Kedves Csataló!
Örülök, hogy nem olyan könnyű Téged elijeszteni!
Az axonokról én is tanultam anno, igen, ez elég ijesztő. De a gyakorlati tapasztalatom a következő: Mindkét gyerekem csecsemőotthonban, ingerszegény környezetben töltötte az első életévét, ami ugye elvileg meghatározó. Ilyen szempontból a mintacsecsemőotthon sem jobb, hiszen a gyerekek mentális fejlesztésével ők sem tudnak foglalkozni. De az emberi szervezet csodákra képes szerintem. Mindkét gyerekem kifejezetten okos gyerekekkel jár együtt iskolába, illetve óvodába, kifejezetten (vezető) értelmiségiek vér szerinti gyerekeivel, s semmivel sem maradnak el tőlük észbeni képességeiket tekintve (a kicsi másban sem, a nagy érzelmileg labilisabb egy átlaggyereknél). Könnyedén állják a versenyt egyetemi tanárok stb. génanyagát magukban hordozó gyerekekkel, sőt a nagyfiam az iskolában az okosabbak közé tartozik.
Hozzáteszem, az iskolában nem tudják, hogy öf., mert eddigi (rendkívül rossz) tapasztalataim alapján akkor bizony elkezdenék skatulyázni; tehát így teljesen egyenlően mérlegelik a teljesítményét a többiekével, az örökbefogadottság ténye nem befolyásolja őket se pró, se kontra. Szóval alapvetően egyáltalán nem kell attól tartani szerintem, hogy az öf. vagy csecsemőotthoni gyerekek csökkent képeségűek lennének.
Mi egyébként összesen annyit kötöttünk ki anno, hogy értelmes kisgyerek legyen, ne fogyatékos, tehát nem voltak sem etnikai, sem nembeli kikötéseink. (Ehhez képest a Főv. Tegyesz megpróbált egy megítélésünk szerint súlyosan fogyatékos kisgyereket "elsütni" nekünk.) Egyébként a számos hátrány mellett talán az egyetlen előnye a picit nagyobb (pl. egy év körüli) gyereknek az, hogy abban a korban már megmutatkoznak bizonyos képességek (illetve azok esetleges hiánya). Tehát ez az egyetlen dolog emellett szól. Persze egyébként, más szempontból mindenféleképpen annál jobb, minél kisebb a baba, ez egyértelmű.
Üdv:
Caterina
P.S.: Most el kell száguldanom a kicsiért az oviba.
Örülök, hogy nem olyan könnyű Téged elijeszteni!
Az axonokról én is tanultam anno, igen, ez elég ijesztő. De a gyakorlati tapasztalatom a következő: Mindkét gyerekem csecsemőotthonban, ingerszegény környezetben töltötte az első életévét, ami ugye elvileg meghatározó. Ilyen szempontból a mintacsecsemőotthon sem jobb, hiszen a gyerekek mentális fejlesztésével ők sem tudnak foglalkozni. De az emberi szervezet csodákra képes szerintem. Mindkét gyerekem kifejezetten okos gyerekekkel jár együtt iskolába, illetve óvodába, kifejezetten (vezető) értelmiségiek vér szerinti gyerekeivel, s semmivel sem maradnak el tőlük észbeni képességeiket tekintve (a kicsi másban sem, a nagy érzelmileg labilisabb egy átlaggyereknél). Könnyedén állják a versenyt egyetemi tanárok stb. génanyagát magukban hordozó gyerekekkel, sőt a nagyfiam az iskolában az okosabbak közé tartozik.
Hozzáteszem, az iskolában nem tudják, hogy öf., mert eddigi (rendkívül rossz) tapasztalataim alapján akkor bizony elkezdenék skatulyázni; tehát így teljesen egyenlően mérlegelik a teljesítményét a többiekével, az örökbefogadottság ténye nem befolyásolja őket se pró, se kontra. Szóval alapvetően egyáltalán nem kell attól tartani szerintem, hogy az öf. vagy csecsemőotthoni gyerekek csökkent képeségűek lennének.
Mi egyébként összesen annyit kötöttünk ki anno, hogy értelmes kisgyerek legyen, ne fogyatékos, tehát nem voltak sem etnikai, sem nembeli kikötéseink. (Ehhez képest a Főv. Tegyesz megpróbált egy megítélésünk szerint súlyosan fogyatékos kisgyereket "elsütni" nekünk.) Egyébként a számos hátrány mellett talán az egyetlen előnye a picit nagyobb (pl. egy év körüli) gyereknek az, hogy abban a korban már megmutatkoznak bizonyos képességek (illetve azok esetleges hiánya). Tehát ez az egyetlen dolog emellett szól. Persze egyébként, más szempontból mindenféleképpen annál jobb, minél kisebb a baba, ez egyértelmű.
Üdv:
Caterina
P.S.: Most el kell száguldanom a kicsiért az oviba.
2003.12.03 15:30
Csatapaci! ha az lett volna a kérdés, hogy az örökbefogadás mellett miért döntöttünk, akkor meg próbálom érthetően megválaszolni a kérdést.
Amikor a párommal összetalálkoztunk, gyakorlatilag másnap reggel világos volt, hogy ez így megy majd tovább míg a világ világ. Ez volt '95 júl. közepe. Majd szegény ember halálrarémült mikor nov. közepén a sokadik vizsgálat után nagynehezen megtalálták a 2. méhenkívüli terhességet. Ez pedig azzal járt, hogy őt hazazavarták váltás fehérneműért (nekem), engem meg nem engedtek sehová, még pisilni se egyedül. 2 hét múlva már tudtam újra dolgozni. Utána persze januárban összeházasodtunk a lombik miatt, 10 perc alatt farmerban és valamikor tavasszal volt 1 beültetés, ami nem sikerült. Én akkor már 33 voltam. Aztán a Kaáliban azt mondták, hogy leghamarabb fél év múlva menjünk újra. Közben volt 1. az hogy nem volt rá akkor pont pénzünk, 2. láttuk azt az ominózus videót a román árvaházakról. Megjegyzem kb 1 éve láttam a viasaton az ezekhez a képsorokhoz tartozó története és még 1x a felvételeket, amik persze rejtett kamerával készültek.
Végülis a két dolog együtt késztetett bennünket arra, hogy az azonnali cselekvés iránya az örökbefogadás legyen, hiszen ez biztos. Lehet, hogy még elkísérletezgethettünk volna néhány évig azért, hogy összehozzunk 1-3 saját gyereket, de az teljesen bizonytalan kimenetelű dolog lett volna.Az még mindig esélyes, hogy jövő nyáron nekifutunk 1 lombiknak és párhuzamosan az örökbefogadásnak. még szeretnénk babázni.
mrs
Amikor a párommal összetalálkoztunk, gyakorlatilag másnap reggel világos volt, hogy ez így megy majd tovább míg a világ világ. Ez volt '95 júl. közepe. Majd szegény ember halálrarémült mikor nov. közepén a sokadik vizsgálat után nagynehezen megtalálták a 2. méhenkívüli terhességet. Ez pedig azzal járt, hogy őt hazazavarták váltás fehérneműért (nekem), engem meg nem engedtek sehová, még pisilni se egyedül. 2 hét múlva már tudtam újra dolgozni. Utána persze januárban összeházasodtunk a lombik miatt, 10 perc alatt farmerban és valamikor tavasszal volt 1 beültetés, ami nem sikerült. Én akkor már 33 voltam. Aztán a Kaáliban azt mondták, hogy leghamarabb fél év múlva menjünk újra. Közben volt 1. az hogy nem volt rá akkor pont pénzünk, 2. láttuk azt az ominózus videót a román árvaházakról. Megjegyzem kb 1 éve láttam a viasaton az ezekhez a képsorokhoz tartozó története és még 1x a felvételeket, amik persze rejtett kamerával készültek.
Végülis a két dolog együtt késztetett bennünket arra, hogy az azonnali cselekvés iránya az örökbefogadás legyen, hiszen ez biztos. Lehet, hogy még elkísérletezgethettünk volna néhány évig azért, hogy összehozzunk 1-3 saját gyereket, de az teljesen bizonytalan kimenetelű dolog lett volna.Az még mindig esélyes, hogy jövő nyáron nekifutunk 1 lombiknak és párhuzamosan az örökbefogadásnak. még szeretnénk babázni.
mrs
2003.12.03 16:15
"a tanitónéninek elmondjuk-e"
Hát ez is, mint az oktatásban oly sok minden, kétesélyes. Nekem ugyan nem egyenes tapasztalataim vannak, hiszen a fiúk még mindig az eredeti vezetéknevükön futnak, ezért valamiféle magyarázatra mindenképp szükség volt, de a reakciókról már van fogalmam. Ahogy az olvasást is egyik tanitónéni meg tudja tanitani a srácoknak, a másik meg nem, ahogy az egyik ismerős szeretettel fordul a gyerekem felé, a másik meg elutasitóan, szerintem ez is a tanitónéni személyiségének kérdése. Ahogy a katolikus iskolában Janeszt meggyötörték a cigánysága, az állami gondozott volta miatt, és mindezt tanitói segédlettel tették, ugy most a másik (evangélikus) iskolában ugyanazt a gyereket ugyanazzal a háttérinfóval nagyon szeretik, az esetleges gondokat kellő körültekintéssel, és tapintattal kezelik, ami szerintem egyrészt annak is köszönhető, hogy az információk birtokában vannak. És ez nem az iskola érdeme. A tanitónéni személyiségének következménye.
Nemrég asszem zsombolya vetette fel az iskola keresés kérdését itt a topicban, és akkor elhangzott hogy nem iskolát, hanem tanitót kell választani. Nos ezt is aszerint kell kezelni szerintem, hogy ki és milyen a tanitója a gyerkőcnek. Mert azért annak is megvannak az előnyei, ha informáljuk a pedagógust. Egy: mert a gyerek ha ugye nyilt a kérdés otthon, nem tudja, hogy miért kellene titkolóznia a suliban. Kettő: mindig akad itt is egy "jóindulatu" bennfentes, aki majd informálja a tanarakat. Három: talán jobban érthető a tanitó számára a gyerek némely reakciója, ha tudja..
( persze ez csak az én meglátásom...)
Hát ez is, mint az oktatásban oly sok minden, kétesélyes. Nekem ugyan nem egyenes tapasztalataim vannak, hiszen a fiúk még mindig az eredeti vezetéknevükön futnak, ezért valamiféle magyarázatra mindenképp szükség volt, de a reakciókról már van fogalmam. Ahogy az olvasást is egyik tanitónéni meg tudja tanitani a srácoknak, a másik meg nem, ahogy az egyik ismerős szeretettel fordul a gyerekem felé, a másik meg elutasitóan, szerintem ez is a tanitónéni személyiségének kérdése. Ahogy a katolikus iskolában Janeszt meggyötörték a cigánysága, az állami gondozott volta miatt, és mindezt tanitói segédlettel tették, ugy most a másik (evangélikus) iskolában ugyanazt a gyereket ugyanazzal a háttérinfóval nagyon szeretik, az esetleges gondokat kellő körültekintéssel, és tapintattal kezelik, ami szerintem egyrészt annak is köszönhető, hogy az információk birtokában vannak. És ez nem az iskola érdeme. A tanitónéni személyiségének következménye.
Nemrég asszem zsombolya vetette fel az iskola keresés kérdését itt a topicban, és akkor elhangzott hogy nem iskolát, hanem tanitót kell választani. Nos ezt is aszerint kell kezelni szerintem, hogy ki és milyen a tanitója a gyerkőcnek. Mert azért annak is megvannak az előnyei, ha informáljuk a pedagógust. Egy: mert a gyerek ha ugye nyilt a kérdés otthon, nem tudja, hogy miért kellene titkolóznia a suliban. Kettő: mindig akad itt is egy "jóindulatu" bennfentes, aki majd informálja a tanarakat. Három: talán jobban érthető a tanitó számára a gyerek némely reakciója, ha tudja..
( persze ez csak az én meglátásom...)
2003.12.03 18:33
--------------------------------------------------------------------------------
Nálunk nem volt kérdés, hogy kell-e tudnia a tanítónak. A gyerekek maguk mesélték el már az első hónapban.
(Az más kérdés, hogy mivel a gyerekek Waldorfba járnak, a felvételinél már eleve kiderült, mert kellett mesélnünk a terhesség, szülés lefolyásáról,az első 5 év eseményeiről, pl. mikor kezdett fogzani, fogváltani, beszélni, járni.....) Az első kérdéscsoportra helyből nem tudtunk egzakt válaszokat adni.
Szerintem is jó(bb) ha tudja a tanerő.
Nálunk nem volt kérdés, hogy kell-e tudnia a tanítónak. A gyerekek maguk mesélték el már az első hónapban.
(Az más kérdés, hogy mivel a gyerekek Waldorfba járnak, a felvételinél már eleve kiderült, mert kellett mesélnünk a terhesség, szülés lefolyásáról,az első 5 év eseményeiről, pl. mikor kezdett fogzani, fogváltani, beszélni, járni.....) Az első kérdéscsoportra helyből nem tudtunk egzakt válaszokat adni.
Szerintem is jó(bb) ha tudja a tanerő.
2003.12.03 18:35
Sziasztok! Már vagy 20 perce irtam, de elszállt vmiért. Akkor kezdem újra.
Kedves Csataló!
Ha jól értelmeztem a kérdésed, arra irányult, hogy hogyan döntöttünk az öf. mellett. Megpróbálom röviden, de ha nem lesz az, előre is bocsi.
A betegségem miatt tudatosan terveztük a gyereket. A házzasságkötés után pár hónappal kiderült, hogy a páromnál bizony nagy a gond. Jöttek a kül. kezelések, mesterséges megtermékenyitési eljárások. 7 v. 8 inszem. Aztán 3.-ra sikerült, de elvetéltem és totál padlóra kerültem! Bizonyos idő után folytatás, de nem jött össze, én meg majd megőrültem úgy akartam gyereket! A párom vetette fel az öf. gondolatát. Nem mondtam nemet, sőt nagyon szerettem volna, csak attól féltem, hogy a betegségem kizáró ok. De szerencsére nem volt az.
Visszagondolva mostmár biztos vagyok benne, hogy a gyerek utáni vágyon kivül, mi adta a végső lökést. Talán furcsa, de egyre többet gondoltam, azokra az állami gondozott iskolatársaimra (bentlakásos iskola volt, tehát a hétvéget kivéve folyton velük voltam) akik mennyire várták azt a hétvégét, amikor pl. egy nevelő elvitte őket magához, v. mennyire várták a karácsonyt, mert tudták vmelyik családhoz mehetnek, v. még most sem felejtem el az arcukat, a szemüket, amikor pl. egy otthon töltött hétvége után egy rakás rántott husit vittem, vittünk nekik, amit anya v. más anyuka sütött.
A férjemnél pedig azt hiszem még nagyon számitott: nem intézetben, de csonka családban iszonyú nehéz körülmények között nőtt fel. Mivel tudta, hogy nehezen születhet gyereke, mindig mondta: Nekem ez jutott, sok mindent megéltem gyerekként, nagyon szeretnénk, fogadjunk örökbe.
Hát igy indultunk. Aztán meglettek a papirok, és vártunk. Őszintén: a várakozási idő alatt továbbra is próbálkoztunk. Újabb csapásként jött a méhen kivüli. Fél év szünet, és a dokim javaslatára próbálkoztunk. Sikerült. De nem mondtuk vissza az öf. szándékunkat, nem akartuk.
Aztán egyszercsak csengett a tel., hogy megszületett Máté. Eszenkbe sem jutott, hogy a kialakult helyzet ellenére ne vállaljuk! Aztán szerencsére rá 7 hónapra a kicsi is megérkezett!
Tanitónéni téma: Egyetértek Davival, de az is igaz, hogy a Caterina által elmondottakban is van igazság.
Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Sokat gondolkoztam rajta, de nem jutottam dűlőre. A kialakult helyzetet tekintve, mennyit kell hogy tudjon a gyerekeinkről szerintetek az óvó néni, tanitó néni, mert ugye a fiúk nem ikrek, de ez a hét hónap kevés.
Másrészt egy csoportba, osztályba járjanak v. se?
Mert ha azt nézem, a betegségem miatt nekem könnyebb lenne, az egy csoport, osztály, mert mondjuk nem kell az egyikre 1 óra plusszt várnom.
Ill. mivel Mátét kezdetektől úgy neveljük, hogy elmondjuk neki, és ha pl. nem szólok a tanitó néninek, a gyerek nem fogja érteni, hogy a tanitó néninek miért nem mondjuk el. A helyzetet,(nem ikrek) a köztük lévő minimális időkülönbséget tekintve szerintetek mi a legjobb az ő szempontjukból? Elég speciálisak vagyunk, vagy csak én érzem annak?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Kedves Csataló!
Ha jól értelmeztem a kérdésed, arra irányult, hogy hogyan döntöttünk az öf. mellett. Megpróbálom röviden, de ha nem lesz az, előre is bocsi.
A betegségem miatt tudatosan terveztük a gyereket. A házzasságkötés után pár hónappal kiderült, hogy a páromnál bizony nagy a gond. Jöttek a kül. kezelések, mesterséges megtermékenyitési eljárások. 7 v. 8 inszem. Aztán 3.-ra sikerült, de elvetéltem és totál padlóra kerültem! Bizonyos idő után folytatás, de nem jött össze, én meg majd megőrültem úgy akartam gyereket! A párom vetette fel az öf. gondolatát. Nem mondtam nemet, sőt nagyon szerettem volna, csak attól féltem, hogy a betegségem kizáró ok. De szerencsére nem volt az.
Visszagondolva mostmár biztos vagyok benne, hogy a gyerek utáni vágyon kivül, mi adta a végső lökést. Talán furcsa, de egyre többet gondoltam, azokra az állami gondozott iskolatársaimra (bentlakásos iskola volt, tehát a hétvéget kivéve folyton velük voltam) akik mennyire várták azt a hétvégét, amikor pl. egy nevelő elvitte őket magához, v. mennyire várták a karácsonyt, mert tudták vmelyik családhoz mehetnek, v. még most sem felejtem el az arcukat, a szemüket, amikor pl. egy otthon töltött hétvége után egy rakás rántott husit vittem, vittünk nekik, amit anya v. más anyuka sütött.
A férjemnél pedig azt hiszem még nagyon számitott: nem intézetben, de csonka családban iszonyú nehéz körülmények között nőtt fel. Mivel tudta, hogy nehezen születhet gyereke, mindig mondta: Nekem ez jutott, sok mindent megéltem gyerekként, nagyon szeretnénk, fogadjunk örökbe.
Hát igy indultunk. Aztán meglettek a papirok, és vártunk. Őszintén: a várakozási idő alatt továbbra is próbálkoztunk. Újabb csapásként jött a méhen kivüli. Fél év szünet, és a dokim javaslatára próbálkoztunk. Sikerült. De nem mondtuk vissza az öf. szándékunkat, nem akartuk.
Aztán egyszercsak csengett a tel., hogy megszületett Máté.
Eszenkbe sem jutott, hogy a kialakult helyzet ellenére ne vállaljuk! Aztán szerencsére rá 7 hónapra a kicsi is megérkezett! Tanitónéni téma: Egyetértek Davival, de az is igaz, hogy a Caterina által elmondottakban is van igazság.
Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Sokat gondolkoztam rajta, de nem jutottam dűlőre. A kialakult helyzetet tekintve, mennyit kell hogy tudjon a gyerekeinkről szerintetek az óvó néni, tanitó néni, mert ugye a fiúk nem ikrek, de ez a hét hónap kevés.
Másrészt egy csoportba, osztályba járjanak v. se?
Mert ha azt nézem, a betegségem miatt nekem könnyebb lenne, az egy csoport, osztály, mert mondjuk nem kell az egyikre 1 óra plusszt várnom.
Ill. mivel Mátét kezdetektől úgy neveljük, hogy elmondjuk neki, és ha pl. nem szólok a tanitó néninek, a gyerek nem fogja érteni, hogy a tanitó néninek miért nem mondjuk el. A helyzetet,(nem ikrek) a köztük lévő minimális időkülönbséget tekintve szerintetek mi a legjobb az ő szempontjukból? Elég speciálisak vagyunk, vagy csak én érzem annak?
Előre is köszönöm a válaszokat!
2003.12.03 18:50
Sziasztok!
Köszi a válaszokat, jó válaszok születtek bár félreérthető volt a kérdésem. Nem akartam túl indiszkrét lenni, de olyan őszinték vagytok, hogy folytatom: a lombikra céloztam, megpróbáljátok-e újra? S már választ kaptam a miértre is gymurtól: mert így vagy úgy, de újra babázni akar
Na, a felkelésektől én is tartok, ha tehetem, hétalvó vagyok. Azzal bíztatom magam, hogy (bocsánat a profán hasonlatért) amikor kiskutyáztunk, egy nyaffantásra bármikor felébredtem és ugrottam, éjjel is cumiztattunk.
Hogy ne ugranék akkor egy gyereknek?
Davi, még nincs határozatunk, de már a gyámügyön vannak a papírok. Közben én is melegen tartom a helyiekkel a kapcsolatot, elég sok "fontos emberrel" megismerkedtem a hivatalból. Úgy tudom, vannak itt is gyerekek, de sok a várakozó is. Idén még nem volt tanfolyam, tehát mi jól tettük, hogy elmentünk Bp-re.
Köszi a válaszokat, jó válaszok születtek
bár félreérthető volt a kérdésem. Nem akartam túl indiszkrét lenni, de olyan őszinték vagytok, hogy folytatom: a lombikra céloztam, megpróbáljátok-e újra? S már választ kaptam a miértre is gymurtól: mert így vagy úgy, de újra babázni akar Na, a felkelésektől én is tartok, ha tehetem, hétalvó vagyok. Azzal bíztatom magam, hogy (bocsánat a profán hasonlatért) amikor kiskutyáztunk, egy nyaffantásra bármikor felébredtem és ugrottam, éjjel is cumiztattunk.
Hogy ne ugranék akkor egy gyereknek?
Davi, még nincs határozatunk, de már a gyámügyön vannak a papírok. Közben én is melegen tartom a helyiekkel a kapcsolatot, elég sok "fontos emberrel" megismerkedtem a hivatalból. Úgy tudom, vannak itt is gyerekek, de sok a várakozó is. Idén még nem volt tanfolyam, tehát mi jól tettük, hogy elmentünk Bp-re.
2003.12.03 19:45
Kedves Mindenki!
A nyíltság téma igen érdekes kérdés, melyben a gyakorlat sajnos alapvetően mást diktál, mint ami az elvi véleményem lenne. A gyerekek előtt természetesen soha nem volt titok az örökbefogadottságuk, és nekik ez természetes dolog (épp ezért nem is emlegetik napi szinten, néha eszükbe jut valami, és akkor megbeszéljük). Eleinte egyébként kifelé is rendkívül nyitottak voltunk, soha sehol senki előtt nem titkoltuk, de aztán sorban értek a pofonok, illetve a gyerekeket is, ami sokkal nagyobb baj.
A szűkebb családban és a baráti körben persze nálunk is egyértelműen pozitív volt a fogadtatás. Ezek a problémák tulajdonképpen főként az óvodai közösségbe menetel után jelentkeztek, addig teljesen idillikus volt a dolog ilyen szempontból is. Viszont két különböző óvodában pórul jártunk a megmondással, egyértelműen negatív hatása lett a gyerekekre.
A nagyfiam első óvodájában egészen durva dolgok voltak utána (ennek következtében), amik miatt azonnali hatállyal ki is vettük onnan a gyereket. A másik óvodában egy év múlva mondtuk meg (mind a két gyerek odajárt akkor), s bizony még ott is tapasztaltunk utána negatív megkülönböztetést (noha ez egy tényleg rendkívül jó óvoda, ahova iszonyú nehéz bekerülni egyébként). Pl. a hiperaktív nagyfiamra addig mindig azt mondták, hogy: "élénk, hát istenem", utána egyből "rossz" lett a címke. A kicsi ideális gyerek, kedves, szófogadó, segítőkész, általában minden közösségben imádják. A kiscsoportban ő volt szó szerint az óvónéni kedvence, és szó szerint csak szuperlatívuszokban beszélt a gyerekemről. Viszont mikor közel egy év múlva kiderült (én mondtam meg sajnos, bár ne tettem volna), hogy örökbe fogadott gyerek, azóta a gyerekem többé már nem a kedvence. Neki legalább mentségére szól, hogy legalább nem bántja a gyereket (mint a nagyfiamat emiatt az előző oviban), csak nem olyan kedves vele, mint annak előtte. Nem megoldás szerintem, hogy mindig vigyük tovább a gyereket, ha nem megfelelő a pedagógus hozzáállása ehhez az egy dologhoz, ha egyébként szuper (más szempontból) az óvoda/iskola. Tegyük hozzá, ma Magyarországon még az értelmiségiek között is elég nehéz olyat találni, aki tényleg szívből, igazán egyenrangúnak tekinti az örökbe fogadott gyerekkel bíró családot a biológiaival. (Erről jó néhány éve megjelent egy rendkívül érdekes tanulmány a neten, ha jól emlékszem, Szilvási Léna - vajon jól írtam a nevét? - tollából, sajnos elkutyultam valahova. Nincs meg valakinek véletlenül? Érdemes lenne ide felrakni...)
Szóval sikerült a gyereket egy nagyon jó suliba beíratni, viszont az eddigiek alapján egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy az osztályfőnök pozitíve állna ehhez a dologhoz. A másik tanítónénivel egyébként megbeszéltük, ő egészen más személyiség. De nem merek már kockáztatni. Soha semmilyen formában nem is sugalltunk a gyereknek semmi olyasmit, hogy erről ne beszélhetne nyíltan bárkivel. Ha beszél róla, az van. De hozzáteszem, az első óvodában érte emiatt egy rendkívül negatív dolog, emiatt önszántából talán nem is nagyon beszél erről idegenekkel, ez viszont tőlünk független dolog.
A nyíltság téma igen érdekes kérdés, melyben a gyakorlat sajnos alapvetően mást diktál, mint ami az elvi véleményem lenne. A gyerekek előtt természetesen soha nem volt titok az örökbefogadottságuk, és nekik ez természetes dolog (épp ezért nem is emlegetik napi szinten, néha eszükbe jut valami, és akkor megbeszéljük). Eleinte egyébként kifelé is rendkívül nyitottak voltunk, soha sehol senki előtt nem titkoltuk, de aztán sorban értek a pofonok, illetve a gyerekeket is, ami sokkal nagyobb baj.
A szűkebb családban és a baráti körben persze nálunk is egyértelműen pozitív volt a fogadtatás. Ezek a problémák tulajdonképpen főként az óvodai közösségbe menetel után jelentkeztek, addig teljesen idillikus volt a dolog ilyen szempontból is. Viszont két különböző óvodában pórul jártunk a megmondással, egyértelműen negatív hatása lett a gyerekekre.
A nagyfiam első óvodájában egészen durva dolgok voltak utána (ennek következtében), amik miatt azonnali hatállyal ki is vettük onnan a gyereket. A másik óvodában egy év múlva mondtuk meg (mind a két gyerek odajárt akkor), s bizony még ott is tapasztaltunk utána negatív megkülönböztetést (noha ez egy tényleg rendkívül jó óvoda, ahova iszonyú nehéz bekerülni egyébként). Pl. a hiperaktív nagyfiamra addig mindig azt mondták, hogy: "élénk, hát istenem", utána egyből "rossz" lett a címke. A kicsi ideális gyerek, kedves, szófogadó, segítőkész, általában minden közösségben imádják. A kiscsoportban ő volt szó szerint az óvónéni kedvence, és szó szerint csak szuperlatívuszokban beszélt a gyerekemről. Viszont mikor közel egy év múlva kiderült (én mondtam meg sajnos, bár ne tettem volna), hogy örökbe fogadott gyerek, azóta a gyerekem többé már nem a kedvence. Neki legalább mentségére szól, hogy legalább nem bántja a gyereket (mint a nagyfiamat emiatt az előző oviban), csak nem olyan kedves vele, mint annak előtte. Nem megoldás szerintem, hogy mindig vigyük tovább a gyereket, ha nem megfelelő a pedagógus hozzáállása ehhez az egy dologhoz, ha egyébként szuper (más szempontból) az óvoda/iskola. Tegyük hozzá, ma Magyarországon még az értelmiségiek között is elég nehéz olyat találni, aki tényleg szívből, igazán egyenrangúnak tekinti az örökbe fogadott gyerekkel bíró családot a biológiaival. (Erről jó néhány éve megjelent egy rendkívül érdekes tanulmány a neten, ha jól emlékszem, Szilvási Léna - vajon jól írtam a nevét? - tollából, sajnos elkutyultam valahova. Nincs meg valakinek véletlenül? Érdemes lenne ide felrakni...)
Szóval sikerült a gyereket egy nagyon jó suliba beíratni, viszont az eddigiek alapján egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy az osztályfőnök pozitíve állna ehhez a dologhoz. A másik tanítónénivel egyébként megbeszéltük, ő egészen más személyiség. De nem merek már kockáztatni. Soha semmilyen formában nem is sugalltunk a gyereknek semmi olyasmit, hogy erről ne beszélhetne nyíltan bárkivel. Ha beszél róla, az van. De hozzáteszem, az első óvodában érte emiatt egy rendkívül negatív dolog, emiatt önszántából talán nem is nagyon beszél erről idegenekkel, ez viszont tőlünk független dolog.
2003.12.03 19:58
Igazából nem hinném, hogy gondot jelentene az éjszakai felkelés a gyerekhez. Azt hiszem ez valami ösztönös dolog, hogy ha babával, vagy beteg emberrel alszol egy helységben vagy hallótávolon belül, akkor a legkisebb zizzenésre is fenn van az emberlánya. Szerencsés esetben a párja is, de arra nem mindig van szükség.
mrs
mrs
2003.12.03 21:11
Kedves Davi!
Ez biztos ugyanaz a cikk? Sz. Léna, amennyire tudom, elég sok cikket írt az örökbefogadással kapcsolatban. Ez a cikk - amennyire sok év távlatából emlékszem, remélem, jól - egy összehasonlító elemzés volt az örökbefogadottság társadalmi elfogadottsága szempontjából (Svédország--Magyarország), és azt fejtegette, hogy a magyar társadalom NEM elfogadó e tekintetben. Bár lehet, hogy rosszul emlékszem már. De arra tisztán emlékszem, hogy ezt fejtegették a cikkben, amelyre gondolok.
Üdv:
Kata
Ez biztos ugyanaz a cikk? Sz. Léna, amennyire tudom, elég sok cikket írt az örökbefogadással kapcsolatban. Ez a cikk - amennyire sok év távlatából emlékszem, remélem, jól - egy összehasonlító elemzés volt az örökbefogadottság társadalmi elfogadottsága szempontjából (Svédország--Magyarország), és azt fejtegette, hogy a magyar társadalom NEM elfogadó e tekintetben. Bár lehet, hogy rosszul emlékszem már. De arra tisztán emlékszem, hogy ezt fejtegették a cikkben, amelyre gondolok.
Üdv:
Kata
2003.12.03 21:35
Caterina! Nem emlékszel, hogy merre olvastad? Hátha be lehet menni némely archivumba a kiskapukon keresztül is!
De erről pssszt....!
OFF
Matiba!
Millió van belőle a gépemen, onnan töltöm fel. De ha lemented azt amelyik tetszik, simán a jobb gombbal, akkor a hsz irásakor mellékletként feltöltheted azt, amelyiket akarod. Ezeket a táblácskákat meg magam csinálom. Előrendelést felveszek!
ON
De erről pssszt....!
OFF
Matiba!
Millió van belőle a gépemen, onnan töltöm fel. De ha lemented azt amelyik tetszik, simán a jobb gombbal, akkor a hsz irásakor mellékletként feltöltheted azt, amelyiket akarod. Ezeket a táblácskákat meg magam csinálom. Előrendelést felveszek!
ON
2003.12.03 21:57
Sziasztok!
Ha megengeditek, most mint alsó tagozatos tanító néni szólnék hozzá a témához.
Szerintem mindenképpen az a legjobb, ha tudatjuk a tanítóval az örökbefogadás tényét. Mert ha később derül ki, esetleg szerencsétlen helyzetben, sokkal nagyobb kárt okozhat a dolog.
Meg aztán a tanító is sértve érezheti magát, hogy ebből őt kihagyták, miért nem tudott róla.
És nem azért kell tudnia róla, mert egy ilyen gyerekkel másképp kell bánni. Hanem azért, hogy ő is partner lehessen olyan esetekben, amikor a gyereket meg kell védeni, ki kell segíteni.
Nem kell a legmélyebbremenő részletekig beavatni se az óvónőt, se a tanítónőt, nem tartozik minden rá, és be kell ismernem, kollégáim között is akadnak pletykásak, még ha nem is rosszindulatúak.
A családlátogatás jó alkalom lehet arra, hogy elmondjuk, hogyan is került hozzánk a gyerek. A lényeg, hogy azt "tuszkoljuk" a pedagógus agyába, hogy ez a gyerek teljesen olyan, mintha sajátunk lenne, nem csodabogár, nem szenzáció. De emellett előfordulhatnak olyan szituációk, amiben a gyerekünk igenis más helyzetben lesz, mint a társai.
Ezekben a helyzetekben kérjük a pedagógus megértő segítségét, adjunk neki bizalmat, így legalább nagyon valószínű, hogy nem ő lesz az, aki bántani fogja a gyereket, hanem inkább "beavatottként" védeni fogja.
Hogy milyen szituációk adódhatnak egy óvodában, iskolában, ahol gyerekünk szembesülhet a helyzetével, ezzel együtt más gyerekek (felnőttek) negatív, vagy értetlen hozzáállásával?
Pl. kistestvér születése a csoportban, osztályban, a hol születtél kérdése. Ezek a kérdések kötelezően felmerülnek az oktatás során. Ezenkívül a gyerek is felhozhatja a témát társai vagy nevelői előtt, és ott vannak a "kéretlen mindentudók".
És ekkor jobb, ha a pedagógus felkészült.
Nekem még nincs tapasztalatom, hiszen a lányom még csak nem is ovis, és a tanítványaim között sem volt még örökbefogadott, vagy nevelt gyermek.
De abban az értelemben már találkoztam a problémával, hogy mikor a kislányunk hozzánk született, egyik napról a másikra hagytam ott a másodikos picurjaimat. Valamit persze mondanom kellett nekik. Már csak azért is, mert ez egy kis falu. De nem ez volt a fő ok. Tudniuk kellett.
Pont az anyák napi ünnepség napján hoztuk haza a kórházból a kislányunkat.
Ez remek alkalom volt arra, hogy a gyereknek is és szüleiknek is elmondjam a történteket. (Én az utolsó pillanatig dolgoztam, tehát már kész tények voltak az ünnepély pillanatában.)
Hát, lányok (fiúk)! Még egy ilyen megható anyák napi ünnepély nem volt, és nem is lesz életemben! Oké, hogy minden anyuka végigpityeregte saját csemetéjének szavalatát és én is alig tudtam közben visszatartani a sírást, de a műsor végén, mikor bejelentettem a csodát és elköszöntem tőlük, mindenki zokogott....
Hogy mit mondtam? Hát nagyjából tudták, hogy régóta próbálkoztunk kisbabával. Tehát csak azt mondtam el, hogy mivel ez már nekem nagyon sok nehézséget okozott fizikailag és lelkileg, pár hónapja elhatároztuk a férjemmel, hogy örökbe fogadunk egy babát. És megtörtént a csoda, mert a mai napon hazahozhattuk a kórházból a mi kis szemünk fényét!
Elmondtam, hogy hívják, mennyivel született, és hogy tündéri.
Még hónapokkal az eset után is ha összefutottam anyukákkal (az osztályomból) arról áradoztak, hogy milyen csodálatos dolog, hogy ilyen boldoggá tett minket a sors.
Nem volt olyan köztük, akik a vér szerinti anya kilétét firtatta volna, vagy sajnálkozott volna a gyerek felett, hogy szegényke....
Előfordult ugyan kellemetlen kérdés is, de nem az ő részükről.
Tehát én csak azt tudom javasolni, hogy közölni kell a pedagógussal a lényeget, és kérni a segítségét. Egy kis beszélgetéssel lehet ám irányítani az emberek hozzáállását az örökbefogadáshoz. Sőt kell is, mert sokan csak a TV-ben találkoznak ilyen esettel és nem mindig a helyes hozzáállást veszik át. Egy élő helyzet egészen más, alkalom a helyes megítélés, vélemény kialakítására.
Lehet, hogy túl naív és optimista volt, amit leírtam, de ebben a pillanatban ezt érzem.
Viszont kérnélek Téged, Caterina, hogy írd meg, milyen negatív élményeid voltak. Ezt nem szenzációhajhászásból kérdem, hanem esetleg tanulhatok belőle, mint pedagógus. Ha nem túl fájdalmas a dolog.
Köszi!
Bocsi, hogy hosszú voltam!
Márti
Ha megengeditek, most mint alsó tagozatos tanító néni szólnék hozzá a témához.
Szerintem mindenképpen az a legjobb, ha tudatjuk a tanítóval az örökbefogadás tényét. Mert ha később derül ki, esetleg szerencsétlen helyzetben, sokkal nagyobb kárt okozhat a dolog.
Meg aztán a tanító is sértve érezheti magát, hogy ebből őt kihagyták, miért nem tudott róla.
És nem azért kell tudnia róla, mert egy ilyen gyerekkel másképp kell bánni. Hanem azért, hogy ő is partner lehessen olyan esetekben, amikor a gyereket meg kell védeni, ki kell segíteni.
Nem kell a legmélyebbremenő részletekig beavatni se az óvónőt, se a tanítónőt, nem tartozik minden rá, és be kell ismernem, kollégáim között is akadnak pletykásak, még ha nem is rosszindulatúak.
A családlátogatás jó alkalom lehet arra, hogy elmondjuk, hogyan is került hozzánk a gyerek. A lényeg, hogy azt "tuszkoljuk" a pedagógus agyába, hogy ez a gyerek teljesen olyan, mintha sajátunk lenne, nem csodabogár, nem szenzáció. De emellett előfordulhatnak olyan szituációk, amiben a gyerekünk igenis más helyzetben lesz, mint a társai.
Ezekben a helyzetekben kérjük a pedagógus megértő segítségét, adjunk neki bizalmat, így legalább nagyon valószínű, hogy nem ő lesz az, aki bántani fogja a gyereket, hanem inkább "beavatottként" védeni fogja.
Hogy milyen szituációk adódhatnak egy óvodában, iskolában, ahol gyerekünk szembesülhet a helyzetével, ezzel együtt más gyerekek (felnőttek) negatív, vagy értetlen hozzáállásával?
Pl. kistestvér születése a csoportban, osztályban, a hol születtél kérdése. Ezek a kérdések kötelezően felmerülnek az oktatás során. Ezenkívül a gyerek is felhozhatja a témát társai vagy nevelői előtt, és ott vannak a "kéretlen mindentudók".
És ekkor jobb, ha a pedagógus felkészült.
Nekem még nincs tapasztalatom, hiszen a lányom még csak nem is ovis, és a tanítványaim között sem volt még örökbefogadott, vagy nevelt gyermek.
De abban az értelemben már találkoztam a problémával, hogy mikor a kislányunk hozzánk született, egyik napról a másikra hagytam ott a másodikos picurjaimat. Valamit persze mondanom kellett nekik. Már csak azért is, mert ez egy kis falu. De nem ez volt a fő ok. Tudniuk kellett.
Pont az anyák napi ünnepség napján hoztuk haza a kórházból a kislányunkat.
Ez remek alkalom volt arra, hogy a gyereknek is és szüleiknek is elmondjam a történteket. (Én az utolsó pillanatig dolgoztam, tehát már kész tények voltak az ünnepély pillanatában.)
Hát, lányok (fiúk)! Még egy ilyen megható anyák napi ünnepély nem volt, és nem is lesz életemben! Oké, hogy minden anyuka végigpityeregte saját csemetéjének szavalatát és én is alig tudtam közben visszatartani a sírást, de a műsor végén, mikor bejelentettem a csodát és elköszöntem tőlük, mindenki zokogott....
Hogy mit mondtam? Hát nagyjából tudták, hogy régóta próbálkoztunk kisbabával. Tehát csak azt mondtam el, hogy mivel ez már nekem nagyon sok nehézséget okozott fizikailag és lelkileg, pár hónapja elhatároztuk a férjemmel, hogy örökbe fogadunk egy babát. És megtörtént a csoda, mert a mai napon hazahozhattuk a kórházból a mi kis szemünk fényét!
Elmondtam, hogy hívják, mennyivel született, és hogy tündéri.
Még hónapokkal az eset után is ha összefutottam anyukákkal (az osztályomból) arról áradoztak, hogy milyen csodálatos dolog, hogy ilyen boldoggá tett minket a sors.
Nem volt olyan köztük, akik a vér szerinti anya kilétét firtatta volna, vagy sajnálkozott volna a gyerek felett, hogy szegényke....
Előfordult ugyan kellemetlen kérdés is, de nem az ő részükről.
Tehát én csak azt tudom javasolni, hogy közölni kell a pedagógussal a lényeget, és kérni a segítségét. Egy kis beszélgetéssel lehet ám irányítani az emberek hozzáállását az örökbefogadáshoz. Sőt kell is, mert sokan csak a TV-ben találkoznak ilyen esettel és nem mindig a helyes hozzáállást veszik át. Egy élő helyzet egészen más, alkalom a helyes megítélés, vélemény kialakítására.
Lehet, hogy túl naív és optimista volt, amit leírtam, de ebben a pillanatban ezt érzem.
Viszont kérnélek Téged, Caterina, hogy írd meg, milyen negatív élményeid voltak. Ezt nem szenzációhajhászásból kérdem, hanem esetleg tanulhatok belőle, mint pedagógus. Ha nem túl fájdalmas a dolog.
Köszi!
Bocsi, hogy hosszú voltam!
Márti
2003.12.03 22:06
Kedves Davi!
Sajnos halvány segédfogalmam sincs. Ez már leglább 5--7 éve volt, és akkoriban én igen-igen kezdő netező voltam, időnként azt sem tudtam, hogy mi történt, meg hol járok. De akkoriban (a szűz kéz szerencséje) pl. sikerült véletlenül valami olyan adatbázisra is rábukkannom, hogy hány gyereket adnak megyénként évente örökbe stb. Azóta sem sikerült semmi ilyen adatot fellelnem a neten.
Most viszont találtam valamit, az imént kérdezte valaki a külföldi általi örökbefogadást, bekopizom (bár lehet, hogy ennél sokkal jobb kiskaput tudtok):
"Örökbefogadás külföldi által
2002. november 16., szombat 17:18
136 olvasás
Az 1997 november 1-től hatályban lévő gyermekvédelmi törvény értelmében a külföldi örökbefogadó kérelmét az Országos Család-és Gyermekvédelmi Intézet fogadja.
Az örökbefogadási kérelemhez több, magyar nyelvre is lefordított és hitelesített okiratot kell csatolni. Ezek: környezettanulmány, jövedelemigazolás, a szülői alkalmasságot igazoló szakvélemény, a külföldi államnak a gyermek befogadására vonatkozó elvi engedélyét, a külföldi állampolgárságot igazoló okiratot, ilyen az útlevél fénymásolata, vagy az Anyakönyvi Kivonat.
Az örökbefogadóknak nyilatkozniuk kell szándékuk indokairól és az örökbefogadandó gyermekre vonatkozó elképzeléseikről is, mint a gyermek neme, kora, származása, stb. Hozzájárulást is kell adniuk ahhoz, hogy adataik az országos nyilvántartásba bekerüljenek. Ha az örökbefogadás intézésében szervezet közreműködik, annak a jogosultságát igazoló okiratot, ügyvédi megbízás esetén pedig az ügyvédi meghatalmazást kell csatolni.
Címük:
Országos Család-és Gyermekvédelmi Intézet
1134 Budapest, XIII. Kerület, Tüzér u. 33-35.
Az intézet szóban is ad további tájékoztatást, külföldről hívható telefonszámuk:
+36/1/320-2200."
De nem bizto, hogy ez a célszerű megoldás. Csak ha már találtam, bemásolom ide, hátha érdekel valakit.
Üdv, most megyek, mert még fel kell hajtanom férjuram új gatyáját, amiben holnap menni akar.
Szió:
Kata
Sajnos halvány segédfogalmam sincs. Ez már leglább 5--7 éve volt, és akkoriban én igen-igen kezdő netező voltam, időnként azt sem tudtam, hogy mi történt, meg hol járok. De akkoriban (a szűz kéz szerencséje) pl. sikerült véletlenül valami olyan adatbázisra is rábukkannom, hogy hány gyereket adnak megyénként évente örökbe stb. Azóta sem sikerült semmi ilyen adatot fellelnem a neten.
Most viszont találtam valamit, az imént kérdezte valaki a külföldi általi örökbefogadást, bekopizom (bár lehet, hogy ennél sokkal jobb kiskaput tudtok):
"Örökbefogadás külföldi által
2002. november 16., szombat 17:18
136 olvasás
Az 1997 november 1-től hatályban lévő gyermekvédelmi törvény értelmében a külföldi örökbefogadó kérelmét az Országos Család-és Gyermekvédelmi Intézet fogadja.
Az örökbefogadási kérelemhez több, magyar nyelvre is lefordított és hitelesített okiratot kell csatolni. Ezek: környezettanulmány, jövedelemigazolás, a szülői alkalmasságot igazoló szakvélemény, a külföldi államnak a gyermek befogadására vonatkozó elvi engedélyét, a külföldi állampolgárságot igazoló okiratot, ilyen az útlevél fénymásolata, vagy az Anyakönyvi Kivonat.
Az örökbefogadóknak nyilatkozniuk kell szándékuk indokairól és az örökbefogadandó gyermekre vonatkozó elképzeléseikről is, mint a gyermek neme, kora, származása, stb. Hozzájárulást is kell adniuk ahhoz, hogy adataik az országos nyilvántartásba bekerüljenek. Ha az örökbefogadás intézésében szervezet közreműködik, annak a jogosultságát igazoló okiratot, ügyvédi megbízás esetén pedig az ügyvédi meghatalmazást kell csatolni.
Címük:
Országos Család-és Gyermekvédelmi Intézet
1134 Budapest, XIII. Kerület, Tüzér u. 33-35.
Az intézet szóban is ad további tájékoztatást, külföldről hívható telefonszámuk:
+36/1/320-2200."
De nem bizto, hogy ez a célszerű megoldás. Csak ha már találtam, bemásolom ide, hátha érdekel valakit.
Üdv, most megyek, mert még fel kell hajtanom férjuram új gatyáját, amiben holnap menni akar.
Szió:
Kata
2003.12.03 22:34
OFF
Kicsit muszáj offolnom..
Márti azt irta:
"Ha megengeditek............szólnék hozzá a témához"
Az a kínos érzés alakult ki bennem,hogy nagyon rátelepedtünk erre a topicra, vagyis hát csupán azt csináljuk, amit eddig az Indexen, a napi 30-40 hozzászólást nyomjuk fel, de lehet hogy ez a topic eredeti tagjait nyomasztja.
Kérlek Benneteket Őslakosok, koppintsatok a fejünkre, ha "sokak vagyunk", mert azt hiszem egyikünk se akar elsöpörni Benneteket a helyetekről...!
Szolgáljon mentségünkre, hogy mi eddig is ezt csináltuk, és talán elég kevés offtopic hozzászólás van, jórészt a topictémára koncentrálunk.
Ha zavar benneteket valami ugye elmondjátok?
Köszi
ON
Kicsit muszáj offolnom..
Márti azt irta:
"Ha megengeditek............szólnék hozzá a témához"
Az a kínos érzés alakult ki bennem,hogy nagyon rátelepedtünk erre a topicra, vagyis hát csupán azt csináljuk, amit eddig az Indexen, a napi 30-40 hozzászólást nyomjuk fel, de lehet hogy ez a topic eredeti tagjait nyomasztja.
Kérlek Benneteket Őslakosok, koppintsatok a fejünkre, ha "sokak vagyunk", mert azt hiszem egyikünk se akar elsöpörni Benneteket a helyetekről...!
Szolgáljon mentségünkre, hogy mi eddig is ezt csináltuk, és talán elég kevés offtopic hozzászólás van, jórészt a topictémára koncentrálunk.
Ha zavar benneteket valami ugye elmondjátok?
Köszi
ON
2003.12.03 23:54
Sziasztok!
Sajna csak most jutottam hozzá, hogy írjak, pedig napközben annyi érdekes témát felvetettetek!
Régóta foglalkoztat engem is a kérdés, hogy mennyit mondjunk az óvónőknek, tanítóknak.... Én is tanítottam (tanítóként) jópár évet, tehát beleláttam a tantestületek működésébe Sajnos én sokkal pesszimistább vagyok, mint Márti! Lehet, hogy ez abból adódik, hogy én budapesti iskolákat jártam meg Abban biztos vagyok, hogy az óvónőknek kell ismerni az előéletünket, hiszen tényleg helyre kell időnként tenni a "témát". Az már más kérdés, hogy egy iskolában mennyit mondjunk el.... Azt hiszem ez a gyreken is múlik!!! Az utóbbi 7 évben közvetlenül pszichológusok mellett dolgozom, így rám ragadt egy s más. Azt hiszem, iskolába lépés előtt egy beszélgetést megér, hogy a gyerek elmondhassa, szeretné-e, ha a tanítónéni tudná, hogy ő "más". Vannak olyan gyerekek, akik 7 éves korukra nem kívánnak megnyílni mindenki előtt. Pl. nem rajzolják le idegennek a családjukat, mert az nem tartozik másra.. Ettől még teljesen kiegyensúlyozott lehet a fejlődésük!!! Természetesen, ha a Törpe nyíltan beszél a múltjáról mindenkivel (és ez inkább a személyiségével függ össze), akkor nagyon ideális, ha - ahogy Márti is írta - egy családlátogatás alkalmával a téma is előkerül. De nagyon-nagyon-nagyon fontos, hogy a tanító személyét ki tudjuk választani! Ha valaki bp-i és iskolaválasztási ötletek kellenek, szóljon!
Most úgy gondolom, hogy csajszikámat egy olyan oviba szeretném beíratni, ahol az egyik csoport nemzetiségi, német-magyar kéttannyelvű. Sok egyéb pozitívuma mellett megragadott az a tény, hogy elég sokféle náció gyerekei járnak ide. Tehát ki ilyen, ki olyan... "mindenki másképp egyforma".
Matiba! Én a helyedbe nem adnám egy csoportba a fiúkat! 1. Máténak éreznie kell, hogy ő az idősebb, okosabb stb. 2. Nem jó, ha a két fiú zárt közösséget alkot a csoporton belül. Fontos, hogy nyitni tudjanak a többi gyerek felé, hogy mindegyiknek meglegyen az önálló életszférája. Hogy legyen értelme mesélni otthon, mert senki nem tudja, hogy mi történt vele egész nap.... Tudom, hogy Tőled ez sokkal több energiát igényel, de biztos vagyok benne, hogy megéri!
Húúúú, mindenkitől bocsi, túl hosszú lettem
Jó éjt!
J.
Sajna csak most jutottam hozzá, hogy írjak, pedig napközben annyi érdekes témát felvetettetek!
Régóta foglalkoztat engem is a kérdés, hogy mennyit mondjunk az óvónőknek, tanítóknak.... Én is tanítottam (tanítóként) jópár évet, tehát beleláttam a tantestületek működésébe
Sajnos én sokkal pesszimistább vagyok, mint Márti! Lehet, hogy ez abból adódik, hogy én budapesti iskolákat jártam meg Abban biztos vagyok, hogy az óvónőknek kell ismerni az előéletünket, hiszen tényleg helyre kell időnként tenni a "témát". Az már más kérdés, hogy egy iskolában mennyit mondjunk el.... Azt hiszem ez a gyreken is múlik!!! Az utóbbi 7 évben közvetlenül pszichológusok mellett dolgozom, így rám ragadt egy s más. Azt hiszem, iskolába lépés előtt egy beszélgetést megér, hogy a gyerek elmondhassa, szeretné-e, ha a tanítónéni tudná, hogy ő "más". Vannak olyan gyerekek, akik 7 éves korukra nem kívánnak megnyílni mindenki előtt. Pl. nem rajzolják le idegennek a családjukat, mert az nem tartozik másra.. Ettől még teljesen kiegyensúlyozott lehet a fejlődésük!!! Természetesen, ha a Törpe nyíltan beszél a múltjáról mindenkivel (és ez inkább a személyiségével függ össze), akkor nagyon ideális, ha - ahogy Márti is írta - egy családlátogatás alkalmával a téma is előkerül. De nagyon-nagyon-nagyon fontos, hogy a tanító személyét ki tudjuk választani! Ha valaki bp-i és iskolaválasztási ötletek kellenek, szóljon! Most úgy gondolom, hogy csajszikámat egy olyan oviba szeretném beíratni, ahol az egyik csoport nemzetiségi, német-magyar kéttannyelvű. Sok egyéb pozitívuma mellett megragadott az a tény, hogy elég sokféle náció gyerekei járnak ide. Tehát ki ilyen, ki olyan... "mindenki másképp egyforma".
Matiba! Én a helyedbe nem adnám egy csoportba a fiúkat! 1. Máténak éreznie kell, hogy ő az idősebb, okosabb stb. 2. Nem jó, ha a két fiú zárt közösséget alkot a csoporton belül. Fontos, hogy nyitni tudjanak a többi gyerek felé, hogy mindegyiknek meglegyen az önálló életszférája. Hogy legyen értelme mesélni otthon, mert senki nem tudja, hogy mi történt vele egész nap.... Tudom, hogy Tőled ez sokkal több energiát igényel, de biztos vagyok benne, hogy megéri!
Húúúú, mindenkitől bocsi, túl hosszú lettem
Jó éjt!
J.
2003.12.04 08:51
Jó reggelt, sziasztok!
Matiba! Anyanyosnak adok igazat, sőt, nekem is eszembe jutott valami. Amikor kicsik voltunk, a bátyámmal egy csoportba jártunk nyelvórákra (Természetesen suliban felettem járt egy évvel, 14 hó különbség volt köztünk). Szóval tudom, hogy utálta, hogy folyton velem példálóztak neki (pedig csak szerencsém volt, és én apám nyelvérzékét örököltem, a bátyám meg anyámét). Óhatatlanul összehasonlitgatják a gyerekek teljesitményét a suliban, még külön csoportban is, hát még ha egy osztályba járnak, egyszerre irnak dolgozatot, egyszerre kellene haladniuk mondjuk olvasásból, Nos képzeld el, ha a vsz gyerek jobb, az öf a gyengébb... nem ragozom. És azt se, hogy ha fordítva van. Egyik se jó. Pedig valszeg csak a gyerekek mások, más a tempójuk, más az érdeklődésük, hisz nem ikrek(!), nem ugyanazt a génállományt hordozzák.
Még te is belezavarodhatsz a dologba tudatalatt, ha egyikkel többet kell gyakorolnod ugyanazt, mint a másikkal...
Azért még egy év különbség is sokat számit, mert nem olyan szembetünő a tempójuk különbsége.
Azt hiszem.
Matiba! Anyanyosnak adok igazat, sőt, nekem is eszembe jutott valami. Amikor kicsik voltunk, a bátyámmal egy csoportba jártunk nyelvórákra (Természetesen suliban felettem járt egy évvel, 14 hó különbség volt köztünk). Szóval tudom, hogy utálta, hogy folyton velem példálóztak neki (pedig csak szerencsém volt, és én apám nyelvérzékét örököltem, a bátyám meg anyámét). Óhatatlanul összehasonlitgatják a gyerekek teljesitményét a suliban, még külön csoportban is, hát még ha egy osztályba járnak, egyszerre irnak dolgozatot, egyszerre kellene haladniuk mondjuk olvasásból, Nos képzeld el, ha a vsz gyerek jobb, az öf a gyengébb... nem ragozom. És azt se, hogy ha fordítva van. Egyik se jó. Pedig valszeg csak a gyerekek mások, más a tempójuk, más az érdeklődésük, hisz nem ikrek(!), nem ugyanazt a génállományt hordozzák.
Még te is belezavarodhatsz a dologba tudatalatt, ha egyikkel többet kell gyakorolnod ugyanazt, mint a másikkal...
Azért még egy év különbség is sokat számit, mert nem olyan szembetünő a tempójuk különbsége.
Azt hiszem.
2003.12.04 08:54
OFF
Kedves vagy davi! Nem zavar a hsz.-ok nagy száma, hiszen olyan jókat mondotok Tény , hogy én is egyszer bejelentkezetm az indexre még régen, de sokkal gyorsabban pörögtek a témák, mint azt követni tudtam volna, ezért elmaradtam. Most is az van, hogy mindent elolvasok, amit írtok, de mire reagálnék, már másról van szó. Persze ez azért van , mert más topikokat is gyakran látogatokÚgyhogy én azt fogom tenni, hogy amikor van időm írni is, akkor leírom a véleményemet, bárhopl is jár a beszélgetés fonala Ez fenyegetés volt!
ON
Nekem szerencsém volt, abszolút pozitív fogadtatással találkoztam mindenhol - eddig. Bp-en élek én is. én is elmondtam mindenkinek, fodrásztól a házgondnokig, a gimiben ( én is pedagoigosz) is tudja rólam minden kolléga, a gyerekek is természetesen. Az volt az érzésem, hogy aki elsőre nem is tudta mit mondjon, amikor látta, hogy természetesen kezelem az ügyet, szorongásmentesen válaszolok a félve feltett kérdéseimre, esetleg elmontama saját korábbi félelmeimet, akkor már ő is a helyén tudta kezelni az ügyet. A másik érdekes tapasztalatom az volt, hoyg amikor ez szóbakerült az öf. ténye, kiderült, hoyg milyen sok ember találkozott már ezzel, a rokoknai is merősei között. Nekem pl. egy tanítványom volt öf., és egy évfolyamtársam is egy posztgrad. képzésen. MA már mindenki természetesen kezeli az ügyet, pl. a játszótéren (hozzáteszenm nagyon jó társaság gyűlt össze)ma már nem is kerül elő a kérdés. ugyanúgy kezelnek, mintha én szültem volna a fiúkat.
Zsuzsa
Kedves vagy davi! Nem zavar a hsz.-ok nagy száma, hiszen olyan jókat mondotok
Tény , hogy én is egyszer bejelentkezetm az indexre még régen, de sokkal gyorsabban pörögtek a témák, mint azt követni tudtam volna, ezért elmaradtam. Most is az van, hogy mindent elolvasok, amit írtok, de mire reagálnék, már másról van szó. Persze ez azért van , mert más topikokat is gyakran látogatokÚgyhogy én azt fogom tenni, hogy amikor van időm írni is, akkor leírom a véleményemet, bárhopl is jár a beszélgetés fonala Ez fenyegetés volt! ON
Nekem szerencsém volt, abszolút pozitív fogadtatással találkoztam mindenhol - eddig. Bp-en élek én is. én is elmondtam mindenkinek, fodrásztól a házgondnokig, a gimiben ( én is pedagoigosz
) is tudja rólam minden kolléga, a gyerekek is természetesen. Az volt az érzésem, hogy aki elsőre nem is tudta mit mondjon, amikor látta, hogy természetesen kezelem az ügyet, szorongásmentesen válaszolok a félve feltett kérdéseimre, esetleg elmontama saját korábbi félelmeimet, akkor már ő is a helyén tudta kezelni az ügyet. A másik érdekes tapasztalatom az volt, hoyg amikor ez szóbakerült az öf. ténye, kiderült, hoyg milyen sok ember találkozott már ezzel, a rokoknai is merősei között. Nekem pl. egy tanítványom volt öf., és egy évfolyamtársam is egy posztgrad. képzésen. MA már mindenki természetesen kezeli az ügyet, pl. a játszótéren (hozzáteszenm nagyon jó társaság gyűlt össze)ma már nem is kerül elő a kérdés. ugyanúgy kezelnek, mintha én szültem volna a fiúkat. Zsuzsa
2003.12.04 09:19
Jóreggelt! Tiszta kóma vagyok, de Titeket ki nem hagynálakAnyanyos, akkor vedd úgy légyszíves, hogy én most szólok Iskolaválasztás Bp-en című kutatómunka okán
Nálunk az oviban én elmondtam az óvónéninek. Megköszönte a bizalmat, tudomásul vette, soha többet nem hallottam (ennek 3. éve) semmilyen megjegyzést, véleményt ezzel kapcsolatban. Pont ugyanúgy kezeli a gyerkőcöt, mint a többit. De ez az óvónéni a ritka fajtából való, nagyon nagyon jó pedagógus, ha valakit érdekel az ovi szóljon. Viszont én pozitív diszkriminációt érzek időnként a dadusnéniknél stb. Tudom ez nem helyes, de kinek nem esik jól, ha kényeztetik a babáját? És általában ha valahol kiderülnek az előzmények, az én környezetemben inkább pozitív diszkrimit érzek.
A gyermekem bár mindennel tökéletesen tisztában van - soha nem hozta fel ezt a témát magától a társai előtt, nem beszél róla. Egy kis mongol csoporttársának testvérszületése kapcsán beszélgettek az oviban a születésről, akkor sem hozta szóba, pedig fényképet is kellett vinniük a csecsemőkorukból stb. Annyit azért elmondott, hogy a mongol gyerekek ruhában születnek
Anyanyos, akkor vedd úgy légyszíves, hogy én most szólok Iskolaválasztás Bp-en című kutatómunka okán Nálunk az oviban én elmondtam az óvónéninek. Megköszönte a bizalmat, tudomásul vette, soha többet nem hallottam (ennek 3. éve) semmilyen megjegyzést, véleményt ezzel kapcsolatban. Pont ugyanúgy kezeli a gyerkőcöt, mint a többit. De ez az óvónéni a ritka fajtából való, nagyon nagyon jó pedagógus, ha valakit érdekel az ovi szóljon. Viszont én pozitív diszkriminációt érzek időnként a dadusnéniknél stb. Tudom ez nem helyes, de kinek nem esik jól, ha kényeztetik a babáját?
És általában ha valahol kiderülnek az előzmények, az én környezetemben inkább pozitív diszkrimit érzek. A gyermekem bár mindennel tökéletesen tisztában van - soha nem hozta fel ezt a témát magától a társai előtt, nem beszél róla. Egy kis mongol csoporttársának testvérszületése kapcsán beszélgettek az oviban a születésről, akkor sem hozta szóba, pedig fényképet is kellett vinniük a csecsemőkorukból stb. Annyit azért elmondott, hogy a mongol gyerekek ruhában születnek
2003.12.04 09:35
Amikor én oviba vittem a kislányomat, akkor még az eredeti vezetékneve volt az anyakönyvben. Egy évet húzott le úgy az oviban, hogy mivel tudták, hogy folyamatban van az örökbefogadása, egyszer sem hangzott el a vezetékneve, hogy ne legyen feltünő, amikor megváltozik (Ő mondjuk nem is tudja azt a nevet, itthon már a mi nevünket tanulta meg) Remek ovink volt, le a kalappal a pedagógusok előtt. (Sajnálom is most itthagyni) Ugyanakkor hiába mentem be külön, még a tanévkezdés előtt a suliba J. tanárához, hiába magyaráztam el neki, hogy mi a helyzet nálunk, olyan mértékü rasszizmus uralkodott el a csaj agyában, és lelkében, hogy sose fogadta el a fiamat. Nyilt napon a szemem láttára!!!! csinálta meg, hogy amikor feltett egy kérdést, és J-n kivül senki nem jelentkezett, akkor keresztül nézett a nyújtózkodó fiamon, és megmondta a helyes választ... Mi lehetett, mikor nem voltam ott??? Mesélhetnék még, de minek..
Mondom, szerintem embere válogatja.
Mondom, szerintem embere válogatja.
2003.12.04 09:59
Kedves Davi és minden új!
Egyáltalán nem áludvariaskodásnak szántam a kezdő mondatomat ("Ha megengeditek...").
Csak azért kezdtem így, mert előre tudtam, hogy hosszabb lélegzetű leszek.
Egyáltalán semmi baj azzal, hogy itt vagytok! Őszintén örülünk neketek - talán írhatom a többiek nevében is.
Való igaz, számomra (számunkra) szokatlanul felpörgött a topik, de ez inkább használt neki. Mi itt kevesen voltunk, talán 10-en sem, és hát néha hetekig csönd volt, mert nem jött senki, nem ért rá, vagy nem volt felvetnivaló témája.
Szóval csak jó, hogy többen lettünk.
És majd megszokjuk egymás stílusát: mi is változunk, ti meg kicsit "babanetesebbek" lesztek.
Hogy mit takar az, hogy "babanetes", nem tudom igazán, mindenesetre azért más, mint az Index. De nem ez a lényeg. Jó, hogy itt vagytok, megtaláltuk a hangot egymással, és sok érdekes témát hoztatok, vagy vetettetek fel bennünk.
Ezért csak köszönet jár! No meg jó érzés, hogy pont bennünket választottatok! Pedig biztosan más fórumokon is fut ilyen téma.
Bocs, ez is off volt, de szerintem fontos.
Márti
Egyáltalán nem áludvariaskodásnak szántam a kezdő mondatomat ("Ha megengeditek...").
Csak azért kezdtem így, mert előre tudtam, hogy hosszabb lélegzetű leszek.
Egyáltalán semmi baj azzal, hogy itt vagytok! Őszintén örülünk neketek - talán írhatom a többiek nevében is.
Való igaz, számomra (számunkra) szokatlanul felpörgött a topik, de ez inkább használt neki. Mi itt kevesen voltunk, talán 10-en sem, és hát néha hetekig csönd volt, mert nem jött senki, nem ért rá, vagy nem volt felvetnivaló témája.
Szóval csak jó, hogy többen lettünk.
És majd megszokjuk egymás stílusát: mi is változunk, ti meg kicsit "babanetesebbek" lesztek.
Hogy mit takar az, hogy "babanetes", nem tudom igazán, mindenesetre azért más, mint az Index. De nem ez a lényeg. Jó, hogy itt vagytok, megtaláltuk a hangot egymással, és sok érdekes témát hoztatok, vagy vetettetek fel bennünk.
Ezért csak köszönet jár! No meg jó érzés, hogy pont bennünket választottatok! Pedig biztosan más fórumokon is fut ilyen téma.
Bocs, ez is off volt, de szerintem fontos.
Márti
2003.12.04 10:07
Matiba!
Mivel későn jöttem, Anyanyos és Davi már elmondta, hogy nem szerencsés az egy csoport.
Persze vannak praktikus előnyei, de a gyerekek szempontjából nem túl jó. (Tanítottam ikreket.)
Elkerülhetetlen, hogy különböző legyen a képességük bizonyos területeken és ez felesleges rivalizáláshoz, összehasonlítgatásokhoz vezet.
A többit ne mismételm, mert már leírták.
Márti
Mivel későn jöttem, Anyanyos és Davi már elmondta, hogy nem szerencsés az egy csoport.
Persze vannak praktikus előnyei, de a gyerekek szempontjából nem túl jó. (Tanítottam ikreket.)
Elkerülhetetlen, hogy különböző legyen a képességük bizonyos területeken és ez felesleges rivalizáláshoz, összehasonlítgatásokhoz vezet.
A többit ne mismételm, mert már leírták.
Márti
2003.12.04 11:13
Kedves Márti!
Jó szándékú szavaid, véleményed köszönöm, még ha nem is mindenben értünk teljesen egyet.
Megítélésem szerint emiatt sértődésnek a tanító néni részéről nincs helye (ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy esetleg ne sértődne meg, én is hallottam már ilyet!), viszont szerintem akkor már rég rossz, ha emiatt megsértődik, és nem tudja azt megérteni, hogy ez alapvetően egy család belső magánügye, s a mi döntésünk kell legyen, hogy megosztjuk-e vele ezt az információt. Ez kizárólag a ő személyiségétől, kulturáltságától stb. függ. Úgy gondolom, normális ember ezen nem sértődhet meg.
Megmondom őszintém -- előre is elnézést kérve minden jelen lévő pedagógustól, s hozzátéve, hogy magam is tanárszakra jártam --, nincs bennem túl nagy bizalom általában a pedagógusok iránt -- tisztelet a kivételnek persze --, ha a volt évfolyamtársaimra gondolok, az is ezt a vélekedést támasztja alá. Ki kell mondjam, igenis akadnak a pedagógusok között is rosszindulatúak, pletykásak, inkorrektek stb., sajnos nem is kevesen. Tehát ab ovo nem bízom meg valakiben csupán azért, mert pedagógus, előbb meg kell győződnöm arról, hogy valóban méltó-e a bizalmamra. Az egyik tanítónéniről ez kb. két hónap alatt kiderült (róla csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, rendkívüli pedagógus, elhivatott, csodálatos ember, s rendkívül korrekt), s vele megosztottuk az információt. A másikról ez még nem derült ki egyértelműen, viszont bizonyos "vészjelek" mutatkoztak, melyek arra utalnak, hogy nem egészen biztos, hogy toleráns és elfogadó személyiség. Szóval kételyeim vannak.
Ha jól emlékszem, Te alapítványnál fogadtál örökbe, ugye? Az egy picit más ebből a szempontból, hiszen pontosan ismered a szülőanyát. Mi ugye nem ismerhetjük pontosan. Jó néhány ember (bizony a legtöbb óvónéni is) rögvest fesztelenül elkezdi firtatni a gyerek származását. Ha az igazságnak megfelelően megmondod, hogy NEM TUDOD pontosan, bizony nemegyszer az a reakció, hogy elkezdik leprásként kezelni a gyerekedet, ami nem igazán kívánatos.
Ami valóban a tanítónénire tartozik ebből (tehát hogy a gyerek kicsit érzékenyebb az átlagnál, szorongásosabb stb.), azt megosztottam vele. Ez szerintem a gyerek kezeléséhez elegendő, neki nem szükséges ehhez feltétlenül tudnia, mi okozta ezeket. Egyébként a nagyfiamnál ilyen értelemben problémát főként a hiperaktivitás okoz, nem az örökbefogadottság, illetve az abból eredő dolgok.
Igazad van, egyetértek, hogy ő tudna segíteni, meg tudná védeni adott esetben a gyereket a többiektől. Csakhogy az eddigiek alapján úgy tűnik, egyáltalán nem akadályozza meg a gyerekeket abban, hogy megalázzák egymást. "A lényeg, hogy azt "tuszkoljuk" a pedagógus agyába, hogy ez a gyerek teljesen olyan, mintha sajátunk lenne, nem csodabogár, nem szenzáció" -- írod. Ezzel tulajdonképpen megragadtad a probléma magvát. Ugyanis igen, valóban ez a gond! Nem tekintik őket (értsd: a társadalom kilencvenvalahány százaléka) "normális" gyereknek. Az már csak az egyén neveltetésétől, kulturáltságától stb. függ, hogy ezt milyen szinten tudja vagy akarja egyáltalán elleplezni. Szerintem ha ezt tuszkolni kell, már rég rossz. Aki alapvetően előítéletes, azt szerintem nem lehet meggyőzni (bár őszintén drukkolok bárkinek hozzá!). Legfeljebb azt érheted el, hogy elleplezi az averzióját.
Lehet, hogy vidéken ebben a vonatkozásban elfogadóbbak az emberek,nem tudom. Bár a Te eseted nem mérvadó szerintem, hiszen a tanítványaid szeretnek, ezért mint gyerekek eleve elfogadóbbak, a szüleik pedig érthető okoból nem fogják a szemedbe mondani az esetleges ellenvéleményüket.
Én nem nagyon szeretném irányítani más véleményét, egyrészt mert nem hiszek benne, hogy lehet, másrészt, mert nem is feltétlenül tartom helyesnek. A médiában elhangzó, sokszor szándékos félretájékoztatások rengeteg kárt okoztak már az örökbefogadás táradalmi megítélése szempontjából. Én egy-két üggyel kapcsolatban próbáltam már embereket meggyőzni arról, hogy nem korrektek a tömegtájékoztatási eszközökből áramló információk, hidd el, lehetetlen volt! Ők -- a teljesen kívülállók -- sokkal jobban értettek ehhez egy-egy tévériport alapján. A média úgy manipulálja a kövéleményt, ahogy csak akarja (az emberek többsége sajnos nincs a tudatosságnak olyan szontjén, hogy ezeket az "infókat" szűrve építse csak be a gondolkodásába), és hiába érvelsz akár tényekkel, nem számít semmit. Ez világosan megmutatkozott a T. Black-ügy kapcsán.
Rengetegszer ért minket kisebb-nagyobb kellemetlenség, bántás, ha megmondtuk. Nem szeretnék részletekbe menni, szerintem a dolog lényegét tekintve nem is lényeges. Szó szerinti értelemben még törvénysértés is történt, hiszen ha valakivel ezt bizalmasan közlöd, nincs joga híresztelni, közhírré tenni, pláne a gyerekedet bántani, megalázni emiatt. A legrosszabb esetben egyértelműen szándékos bántásról, károkozásról volt szó, s ha nem a gyerek lett volna az egyetlen mozgósítható "tanú" az ügyben (elvégre a kollégája nem fog tanúskodni ellene), eljárást kezdeményeztünk volna ellene.
Persze az ember tele van kételyekkel ennek kapcsán, egyértelmű. Elvileg nem lenne nálam nyitottabb ember a Földön, csak hát a gyerekek bőrére megy adott esetben a dolog. A tapasztalataim azt diktálják, fogjam vissza magam a nyíltság tekintetében.
Remélem, Ti nem gyűjtötök be ilyen rossz tapasztalatokat.
Kedves Zsuzsa!
Játszótéri élményünk: nagyfiam pici korában mindenkinek megmondtuk, pl. a játszótéren is, ha valahogy szóba került. Reakció: a kedves anyukák elkülönítették (!) a gyerekeket, nem engedték utána a miénkkel játszani! Ez sajnos nem vicc. Következmény: átmentünk egy másik játszótérre, ahol viszont már nem mondtuk meg. Viszont nincs túl sok a környéken (belváros), így nem volt túl tág tere a kísérletezésnek.
A legrosszabb az az egészben, hogy a kezdeti lelkesült büszkeség lassan gyanakvássá változott. Én mindig is úgy gondoltam az örökbefogadásra -- akkor is, mikor még szó sem volt arról, hogy mi is érintettek leszünk --, mint valami csodálatos és magasztos dologra. És az is. Csak az emberek többsége megpróbál valami szennyest feltételezni róla (főként a gyerekről).
Üdv:
Caterina
OFF
Ha visszagondolunk az indexes fórumon történtekre, s hogy még úgymond magunk közt is olyan történhetett, ami történt, mert sajnos volt olyan, aki... Például ez sem ad az embernek túl nagy bátorságot az emberek iránti bizalomhoz, ha meggondolom.
ON
Jó szándékú szavaid, véleményed köszönöm, még ha nem is mindenben értünk teljesen egyet.
Megítélésem szerint emiatt sértődésnek a tanító néni részéről nincs helye (ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy esetleg ne sértődne meg, én is hallottam már ilyet!), viszont szerintem akkor már rég rossz, ha emiatt megsértődik, és nem tudja azt megérteni, hogy ez alapvetően egy család belső magánügye, s a mi döntésünk kell legyen, hogy megosztjuk-e vele ezt az információt. Ez kizárólag a ő személyiségétől, kulturáltságától stb. függ. Úgy gondolom, normális ember ezen nem sértődhet meg.
Megmondom őszintém -- előre is elnézést kérve minden jelen lévő pedagógustól, s hozzátéve, hogy magam is tanárszakra jártam --, nincs bennem túl nagy bizalom általában a pedagógusok iránt -- tisztelet a kivételnek persze --, ha a volt évfolyamtársaimra gondolok, az is ezt a vélekedést támasztja alá. Ki kell mondjam, igenis akadnak a pedagógusok között is rosszindulatúak, pletykásak, inkorrektek stb., sajnos nem is kevesen. Tehát ab ovo nem bízom meg valakiben csupán azért, mert pedagógus, előbb meg kell győződnöm arról, hogy valóban méltó-e a bizalmamra. Az egyik tanítónéniről ez kb. két hónap alatt kiderült (róla csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, rendkívüli pedagógus, elhivatott, csodálatos ember, s rendkívül korrekt), s vele megosztottuk az információt. A másikról ez még nem derült ki egyértelműen, viszont bizonyos "vészjelek" mutatkoztak, melyek arra utalnak, hogy nem egészen biztos, hogy toleráns és elfogadó személyiség. Szóval kételyeim vannak.
Ha jól emlékszem, Te alapítványnál fogadtál örökbe, ugye? Az egy picit más ebből a szempontból, hiszen pontosan ismered a szülőanyát. Mi ugye nem ismerhetjük pontosan. Jó néhány ember (bizony a legtöbb óvónéni is) rögvest fesztelenül elkezdi firtatni a gyerek származását. Ha az igazságnak megfelelően megmondod, hogy NEM TUDOD pontosan, bizony nemegyszer az a reakció, hogy elkezdik leprásként kezelni a gyerekedet, ami nem igazán kívánatos.
Ami valóban a tanítónénire tartozik ebből (tehát hogy a gyerek kicsit érzékenyebb az átlagnál, szorongásosabb stb.), azt megosztottam vele. Ez szerintem a gyerek kezeléséhez elegendő, neki nem szükséges ehhez feltétlenül tudnia, mi okozta ezeket. Egyébként a nagyfiamnál ilyen értelemben problémát főként a hiperaktivitás okoz, nem az örökbefogadottság, illetve az abból eredő dolgok.
Igazad van, egyetértek, hogy ő tudna segíteni, meg tudná védeni adott esetben a gyereket a többiektől. Csakhogy az eddigiek alapján úgy tűnik, egyáltalán nem akadályozza meg a gyerekeket abban, hogy megalázzák egymást. "A lényeg, hogy azt "tuszkoljuk" a pedagógus agyába, hogy ez a gyerek teljesen olyan, mintha sajátunk lenne, nem csodabogár, nem szenzáció" -- írod. Ezzel tulajdonképpen megragadtad a probléma magvát. Ugyanis igen, valóban ez a gond! Nem tekintik őket (értsd: a társadalom kilencvenvalahány százaléka) "normális" gyereknek. Az már csak az egyén neveltetésétől, kulturáltságától stb. függ, hogy ezt milyen szinten tudja vagy akarja egyáltalán elleplezni. Szerintem ha ezt tuszkolni kell, már rég rossz. Aki alapvetően előítéletes, azt szerintem nem lehet meggyőzni (bár őszintén drukkolok bárkinek hozzá!). Legfeljebb azt érheted el, hogy elleplezi az averzióját.
Lehet, hogy vidéken ebben a vonatkozásban elfogadóbbak az emberek,nem tudom. Bár a Te eseted nem mérvadó szerintem, hiszen a tanítványaid szeretnek, ezért mint gyerekek eleve elfogadóbbak, a szüleik pedig érthető okoból nem fogják a szemedbe mondani az esetleges ellenvéleményüket.
Én nem nagyon szeretném irányítani más véleményét, egyrészt mert nem hiszek benne, hogy lehet, másrészt, mert nem is feltétlenül tartom helyesnek. A médiában elhangzó, sokszor szándékos félretájékoztatások rengeteg kárt okoztak már az örökbefogadás táradalmi megítélése szempontjából. Én egy-két üggyel kapcsolatban próbáltam már embereket meggyőzni arról, hogy nem korrektek a tömegtájékoztatási eszközökből áramló információk, hidd el, lehetetlen volt! Ők -- a teljesen kívülállók -- sokkal jobban értettek ehhez egy-egy tévériport alapján. A média úgy manipulálja a kövéleményt, ahogy csak akarja (az emberek többsége sajnos nincs a tudatosságnak olyan szontjén, hogy ezeket az "infókat" szűrve építse csak be a gondolkodásába), és hiába érvelsz akár tényekkel, nem számít semmit. Ez világosan megmutatkozott a T. Black-ügy kapcsán.
Rengetegszer ért minket kisebb-nagyobb kellemetlenség, bántás, ha megmondtuk. Nem szeretnék részletekbe menni, szerintem a dolog lényegét tekintve nem is lényeges. Szó szerinti értelemben még törvénysértés is történt, hiszen ha valakivel ezt bizalmasan közlöd, nincs joga híresztelni, közhírré tenni, pláne a gyerekedet bántani, megalázni emiatt. A legrosszabb esetben egyértelműen szándékos bántásról, károkozásról volt szó, s ha nem a gyerek lett volna az egyetlen mozgósítható "tanú" az ügyben (elvégre a kollégája nem fog tanúskodni ellene), eljárást kezdeményeztünk volna ellene.
Persze az ember tele van kételyekkel ennek kapcsán, egyértelmű. Elvileg nem lenne nálam nyitottabb ember a Földön, csak hát a gyerekek bőrére megy adott esetben a dolog. A tapasztalataim azt diktálják, fogjam vissza magam a nyíltság tekintetében.
Remélem, Ti nem gyűjtötök be ilyen rossz tapasztalatokat.
Kedves Zsuzsa!
Játszótéri élményünk: nagyfiam pici korában mindenkinek megmondtuk, pl. a játszótéren is, ha valahogy szóba került. Reakció: a kedves anyukák elkülönítették (!) a gyerekeket, nem engedték utána a miénkkel játszani! Ez sajnos nem vicc. Következmény: átmentünk egy másik játszótérre, ahol viszont már nem mondtuk meg. Viszont nincs túl sok a környéken (belváros), így nem volt túl tág tere a kísérletezésnek.
A legrosszabb az az egészben, hogy a kezdeti lelkesült büszkeség lassan gyanakvássá változott. Én mindig is úgy gondoltam az örökbefogadásra -- akkor is, mikor még szó sem volt arról, hogy mi is érintettek leszünk --, mint valami csodálatos és magasztos dologra. És az is. Csak az emberek többsége megpróbál valami szennyest feltételezni róla (főként a gyerekről).
Üdv:
Caterina
OFF
Ha visszagondolunk az indexes fórumon történtekre, s hogy még úgymond magunk közt is olyan történhetett, ami történt, mert sajnos volt olyan, aki... Például ez sem ad az embernek túl nagy bátorságot az emberek iránti bizalomhoz, ha meggondolom.
ON
2003.12.04 13:16
Kedves Carerina!
Azért jobbára egyertértünk érzéseim szerint, csak sajnos téged elég sok negatív esemény ért. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy mi ezt (eddig) megúsztuk, de nem vonom kétségbe, hogy igenis vannak rossz emberek.
És mint ahogy írtam, én is tapasztaltam, hogy van pletykás a kollégáim között. Szerencsére azért rosszindulatúnak egyikük sem mondható.
Megsértődni persze egyáltalán nincs oka a ped.-nak, ha nem mondják el neki, de hát vannak olyanok, akik megsértődnek. Bennük van a hiba, ez kétségtelen, és mondhatánk, hogy miért ennek adtam volna bizalmat már az elején, hiszen lásd...
De talán pont ezért. Mert sértődöttségében nagyobb kárt tud okozni. Az embereknek (főleg a butább fajtának) megvan az a tulajdonsága, ha bizalommal állnak hozzá - bár nem egészen azt érdemelné - elkezd úgy viselkedni, hogy ki is érdemelje. Persze ez sem hat mindenkinél, de úgy érzem, még mindig jobb próbálkoznunk. Mert tényleg veszélyes, ha a környezet nem tőlünk tudja meg a történetet. Nagyon el tudják ferdíteni! És ha titkot szimatolnak, ronda dolgokat képesek hozzákölteni!
A gyermek származásának kérdése. Hát ezt én már olyan részletnek tekintem, amit nem kötnék a ped. orrára. Szóval maradna a lényeg: maga a gyerek és a tény, hogy örökbefogadott.
Persze, én könnyebb helyzetben vagyok talán, mert újszülöttként került hozzánk a kislányunk. De annak a gyereknek, akit már nagyobbként fogadnak örökbe, már van múltja, ami nagyon is tudja izgatni a környezetet.
Nehéz ilyenkor: ha azt mondod, nem tudod, ők költenek valamit, ha meg elmondod, lehet, hogy az nem tetszik nekik.
A játszótéri sztorin nagyon kiakadtam! Szörnyű, hogy milyenek tudnak lenni az emberek!
Egyetlen alapítvánnyal sem léptünk kapcsolatba, mert nem került rá sor. Már előbb "összetalálkoztunk" a kislányunkkal. Még pocakban volt. De tagadhatatlan, hogy ez más eset.
Márti
Azért jobbára egyertértünk érzéseim szerint, csak sajnos téged elég sok negatív esemény ért. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy mi ezt (eddig) megúsztuk, de nem vonom kétségbe, hogy igenis vannak rossz emberek.
És mint ahogy írtam, én is tapasztaltam, hogy van pletykás a kollégáim között. Szerencsére azért rosszindulatúnak egyikük sem mondható.
Megsértődni persze egyáltalán nincs oka a ped.-nak, ha nem mondják el neki, de hát vannak olyanok, akik megsértődnek. Bennük van a hiba, ez kétségtelen, és mondhatánk, hogy miért ennek adtam volna bizalmat már az elején, hiszen lásd...
De talán pont ezért. Mert sértődöttségében nagyobb kárt tud okozni. Az embereknek (főleg a butább fajtának) megvan az a tulajdonsága, ha bizalommal állnak hozzá - bár nem egészen azt érdemelné - elkezd úgy viselkedni, hogy ki is érdemelje. Persze ez sem hat mindenkinél, de úgy érzem, még mindig jobb próbálkoznunk. Mert tényleg veszélyes, ha a környezet nem tőlünk tudja meg a történetet. Nagyon el tudják ferdíteni! És ha titkot szimatolnak, ronda dolgokat képesek hozzákölteni!
A gyermek származásának kérdése. Hát ezt én már olyan részletnek tekintem, amit nem kötnék a ped. orrára. Szóval maradna a lényeg: maga a gyerek és a tény, hogy örökbefogadott.
Persze, én könnyebb helyzetben vagyok talán, mert újszülöttként került hozzánk a kislányunk. De annak a gyereknek, akit már nagyobbként fogadnak örökbe, már van múltja, ami nagyon is tudja izgatni a környezetet.
Nehéz ilyenkor: ha azt mondod, nem tudod, ők költenek valamit, ha meg elmondod, lehet, hogy az nem tetszik nekik.
A játszótéri sztorin nagyon kiakadtam! Szörnyű, hogy milyenek tudnak lenni az emberek!
Egyetlen alapítvánnyal sem léptünk kapcsolatba, mert nem került rá sor. Már előbb "összetalálkoztunk" a kislányunkkal. Még pocakban volt. De tagadhatatlan, hogy ez más eset.
Márti
2003.12.04 14:03
Kedves Márti!
Köszönöm kedves soraidat, igazán jó volt olvasni őket.
Bocsi, hogy rosszul emlékeztem. (Nem is tudtam, hogy közvetlenül a szülőanyától is lehet örökbe fogadni, azt hittem, mindenképp bevonódik valami alapítvány a témába. Ez így a legideálisabb persze, gondolom.)
Igazad van, hogy a "bizalom kötelez" elve legtöbbször működik. Csak az én tapasztalatom szerint sajnos mégsem minden esetben.
Igen, rendkívül kíváncsiak az emberek a gyerek "előéletével" stb. kapcsolatban, s nem mindig jószándékú e kíváncsiság.
A tanítónénink egyébként meglehetősen intelligens, és mint tanító (értsd: oktató) nem rossz. Szóval semmiféleképpen NEM mondható rá, hogy primitív lenne. Ha kifogásolni lehet rajta valamit, az talán az, hogy túlságosan standardizálni akarja a gyerekeket, tehát az egyedi különbözőségeket (az én ízlésemhez képest) kevéssé tolerálja (lásd pl. a gyerekem hiperaktivitását). De összességében véve nem tartom egyáltalán rossznak az eddigiek alapján. Csupán a bizalmamat nem nyerte (még) el. Reméljük, később, jobban megismerve, pozitíve változik a dolog. Tehát nem mondom, hogy nem akarok változtatni ezen a helyzeten soha, ha úgy látom, lehet. Egyébként soha nem beszéltünk még négyszemközt. Ez is olyan hülye dolog, hogy a fogadóórán a tanáriban, X másik tanár jelenlétében kell beszélgetni a pedagógussal, hiszen nem tartozik minden a teljes tantestületre.
Üdv:
Caterina
Köszönöm kedves soraidat, igazán jó volt olvasni őket.
Bocsi, hogy rosszul emlékeztem. (Nem is tudtam, hogy közvetlenül a szülőanyától is lehet örökbe fogadni, azt hittem, mindenképp bevonódik valami alapítvány a témába. Ez így a legideálisabb persze, gondolom.)
Igazad van, hogy a "bizalom kötelez" elve legtöbbször működik. Csak az én tapasztalatom szerint sajnos mégsem minden esetben.
Igen, rendkívül kíváncsiak az emberek a gyerek "előéletével" stb. kapcsolatban, s nem mindig jószándékú e kíváncsiság.
A tanítónénink egyébként meglehetősen intelligens, és mint tanító (értsd: oktató) nem rossz. Szóval semmiféleképpen NEM mondható rá, hogy primitív lenne. Ha kifogásolni lehet rajta valamit, az talán az, hogy túlságosan standardizálni akarja a gyerekeket, tehát az egyedi különbözőségeket (az én ízlésemhez képest) kevéssé tolerálja (lásd pl. a gyerekem hiperaktivitását). De összességében véve nem tartom egyáltalán rossznak az eddigiek alapján. Csupán a bizalmamat nem nyerte (még) el. Reméljük, később, jobban megismerve, pozitíve változik a dolog. Tehát nem mondom, hogy nem akarok változtatni ezen a helyzeten soha, ha úgy látom, lehet. Egyébként soha nem beszéltünk még négyszemközt. Ez is olyan hülye dolog, hogy a fogadóórán a tanáriban, X másik tanár jelenlétében kell beszélgetni a pedagógussal, hiszen nem tartozik minden a teljes tantestületre.
Üdv:
Caterina
2003.12.04 14:14
OFF
Klára! köszi!(jó egy klasszika filológus a háznál!)
ON
Caterina! Elképesztő amit meséltél! Egyébként mi is Mártihoz hasonlóan közvetlenül kórházból hoztuk el a fiúkat, tehát újszülöö koruktól velünk vannak.
egyébként ha Bp. belvárosiak vagytok, gyertek el egyszer játszóterezni a Károlyi kertbe, szerintem inkább de. érdemes, akkor nagyon jó, szinte baráti társaság alakult ki. délután már vegyesebb a közönség.
Zsuzsa
Klára! köszi!
(jó egy klasszika filológus a háznál!) ON
Caterina! Elképesztő amit meséltél! Egyébként mi is Mártihoz hasonlóan közvetlenül kórházból hoztuk el a fiúkat, tehát újszülöö koruktól velünk vannak.
egyébként ha Bp. belvárosiak vagytok, gyertek el egyszer játszóterezni a Károlyi kertbe, szerintem inkább de. érdemes, akkor nagyon jó, szinte baráti társaság alakult ki. délután már vegyesebb a közönség.
Zsuzsa
2003.12.04 14:48
Caterina!
Nem tudom, hogy itt a topicban, vagy valikenek e-mail-ben, de írtam már erről a "közvetlenül a szülőanyától" dologról.
Bevallom, hogy én sem tudtam, hogy létezik ilyen, de mikor mi kerültünk ebbe a helyzetbe, olyan természetesnek tűnt.
Végül is ugyanaz kell hozzá, mint más örökbefogadáshoz: egy érvényes engedély. Az alapítványok csak segítenek abban, hogy az örökbeadók és az örökbefogadók egymásra találjanak. Néha kórházak is hajlandók segíteni ebben.
Érthető, hogy szükség van ezekre az intézményekre, nagyon is nagy szükség. Hiszen a szorult helyzetbe került szülőanya nem adhat fel hírdetést, nem nyomozhat örökbefogadók után. Illetve megtehetné, de nem képes rá lelkileg, és ez azért intimebben kezelendő téma.
Saját környezetéből senki sem választana a születendő gyermekének örökbeszülőt, mert hát szégyelli a dolgot, titkolná, meg talán nem is egészséges dolog, ha utána is találkoznak. (Bár ez állítólag Amerikában már lazábban kezelt dolog.)
Mi azért nem jutottunk el egy alapítványig sem, mert a véletlenek segítettek nekünk. Szinte a Gyámhivatal ajtajában futottunk össze a vér szerinti anyával, akinek még a pocakjában volt a baba.
Mi pont akkor mentünk be utoljára valamiért az engedélyünk miatt, ami már félig a kezünkben is volt.
Aztán a hivatalos procedúra már megint teljesen ugyanúgy ment, mint egy aalpítványnál, csak itt mi magunk szerveztük össze az időpontokat, és mondhatom nagyon simán ment minden, mert a szülőanya nagyon közreműködő volt, és a gyámügyes hölgy is átlagon felüli segítőkészségű.
Persze az ilyen véletlenek nagyon ritkák, ezért kellenek az olyan helyek, ahol segítenek összetelálkozni.
Zsuzsa! Képzeld, én meg peidagogosz-nak írtam volna. E-vel és ékezet nélkül. Megint tanultam valamit.
Márti
Nem tudom, hogy itt a topicban, vagy valikenek e-mail-ben, de írtam már erről a "közvetlenül a szülőanyától" dologról.
Bevallom, hogy én sem tudtam, hogy létezik ilyen, de mikor mi kerültünk ebbe a helyzetbe, olyan természetesnek tűnt.
Végül is ugyanaz kell hozzá, mint más örökbefogadáshoz: egy érvényes engedély. Az alapítványok csak segítenek abban, hogy az örökbeadók és az örökbefogadók egymásra találjanak. Néha kórházak is hajlandók segíteni ebben.
Érthető, hogy szükség van ezekre az intézményekre, nagyon is nagy szükség. Hiszen a szorult helyzetbe került szülőanya nem adhat fel hírdetést, nem nyomozhat örökbefogadók után. Illetve megtehetné, de nem képes rá lelkileg, és ez azért intimebben kezelendő téma.
Saját környezetéből senki sem választana a születendő gyermekének örökbeszülőt, mert hát szégyelli a dolgot, titkolná, meg talán nem is egészséges dolog, ha utána is találkoznak. (Bár ez állítólag Amerikában már lazábban kezelt dolog.)
Mi azért nem jutottunk el egy alapítványig sem, mert a véletlenek segítettek nekünk. Szinte a Gyámhivatal ajtajában futottunk össze a vér szerinti anyával, akinek még a pocakjában volt a baba.
Mi pont akkor mentünk be utoljára valamiért az engedélyünk miatt, ami már félig a kezünkben is volt.
Aztán a hivatalos procedúra már megint teljesen ugyanúgy ment, mint egy aalpítványnál, csak itt mi magunk szerveztük össze az időpontokat, és mondhatom nagyon simán ment minden, mert a szülőanya nagyon közreműködő volt, és a gyámügyes hölgy is átlagon felüli segítőkészségű.
Persze az ilyen véletlenek nagyon ritkák, ezért kellenek az olyan helyek, ahol segítenek összetelálkozni.
Zsuzsa! Képzeld, én meg peidagogosz-nak írtam volna. E-vel és ékezet nélkül.
Megint tanultam valamit. Márti
