10 tény a dackorszakról, amitől jobban megértheted a gyermeked viselkedését
A dackorszak minden szülő számára „erőt próbáló” időszak. Gyermekünk egy teljesen új arcát mutatja ilyenkor nekünk, amire elképzelhető, hogy egyáltalán nem voltunk felkészülve, vagy amire hirtelen fogalmunk sincs miként reagáljunk.
Az is megeshet, hogy elméletben elvileg tudjuk, hogyan kéne kezeljünk egy-egy rázósabb szituációt, amikor azonban benne vagyunk, egyszeriben mintha lefagytunk volna, nem tudunk a gyerekhez jól kapcsolódni. Bárhogy is van, nagyon fontos, hogy szülőként ismerjük annak hátterét, hogy mi zajlik ilyenkor a gyermekünkben, hiszen ez segíthet nekünk megérteni a viselkedését és talán abban is „mankót” nyújthat felénk, hogy miként álljunk hozzá jól a dackorszakához. Ebben a hónapban igyekszünk a dackorszakkal foglalkozó hasznos tartalmakkal előrukkolni számotokra: itt olvashatjátok el személyes tapasztalatomat a dackorszakról, itt pedig egy gyűjteményből szemezgethettek, amit más szülők szösszeneteiből állítottam össze nektek, hogy lássátok, nem vagytok egyedül a nehéz pillanatokkal. Természetesen a könnyedebb írások mellett érdemes és felettébb hasznos is hangsúlyt fektetnünk a szakértői nézőpontra is, így a következőkben Haraszti-Tatár Kata pszichológus gondolatait olvashatjátok, amelyekben most a dackorszak jelenségét járja körbe a kedvünkért.
Íme tehát 10 tény a dackorszakról, ami segíthet megérteni, miért olyan nehéz gyereknek és szülőknek egyaránt átvészelni ezt az időszakot!
1)) A dackorszak nem egy jól körülhatárolható időszak. A kezdete általában 1,5-2 éves korra tehető. Ekkortájt kezd el a gyermekünk egyre többször nemet mondani, ellenszegülni, a vágyaik és elképzeléseik sokszor beleütköznek a valóságba. Ugyanakkor ez még sokáig így marad. Jó esetben csökken az érzelmi viharok száma, esetleg intenzitása is, de teljesen természetes velejárója a gyermekkornak.
2)) A gyermek nem tudja még úgy kontrollálni az érzéseit mint a felnőttek, bizonyos szempontból azonban nagyon is ügyes benne, hogy ha a belső rendszere jelez, hogy túl sok frusztrációval, vélt vagy valós igazságtalansággal, nehéz helyzettel, feszültséggel találkozott, akkor ki fog borulni. Annak érdekében, hogy visszaálljon a belső érzelmi egyensúly, produkál egy jó nagy hisztit, ahogy a köznyelvben beszélünk erről a heves reakcióról.
3)) A hiszti nem a rossz viselkedés vagy a neveletlenség jelzése, hanem egy természetes öngyógyító folyamat, amely során a gyermekünk megszabadul a feszültségektől.
4)) A hiszti természetes része a gyermeki viselkedésnek, elkerülhetetlen. Nem a szülő hibája! És nem is gyereké!
5)) A hiszti általában nem másnak szól, nem rosszindulatból történik, annak a jelzése, hogy a gyermek aktuálisan nem érzi jól magát valamiért.
6)) Érzelmileg felfokozott állapotban nem lehet észérvekkel hatni a gyermekekre, a gondolkodó agy kvázi elérhetetlen. Felesleges magyarázkodni, összefüggésekre felhívni a figyelmét! Majd ha túl van rajta, és újra önmaga lesz, akkor tudtok erről beszélgetni esetleg.
7)) Légy együtt vele! Szülőként a legjobb, amit tehetsz ezekben a helyzetekben, hogy ott vagy a gyermekeddel, támogatod, meghallgatod a nehéz érzéseket. Persze mindeközben szabj határt, ne hagyd, hogy esetleg akaratlanul kárt tegyen másban, benned vagy magában!
8)) Ha tudjuk tartalmazni a gyermekünk ezen oldalát is, hozzájárulhatunk, hogy kitartó legyen, empatikus, aki ki tud majd állni a saját és mások igazáért.
9)) A szülőség kőkemény érzelmi munka, keresd te is azokat a kapcsolódási lehetőségeket, ahol kiadhatod magadból a mindennapos frusztrációkat, feszültségeket, hogy legyen kapacitásod a gyermekedet támogatni az érzelmi viharok során.
10)) Nevetésből sosem elég! A nevetés is hasonlóan jól stimulálja az idegrendszert, a nevetés is segít kiadni a feszültségeket! Keressétek a lehetőséget, hogy megnevettessétek a gyerekeiteket, sőt a legjobb a kiadós közös kacagás!
Amennyiben szükséged lenne személyre szabott elbeszélgetésre, tanácsra, ezen a linken találod meg Haraszti-Tatár Kata tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta elérhetőségét.
K.V., 2022. április 21.