10 tény a dackorszakról, amitől jobban megértheted a gyermeked viselkedését

Az is megeshet, hogy elméletben elvileg tudjuk, hogyan kéne kezeljünk egy-egy rázósabb szituációt, amikor azonban benne vagyunk, egyszeriben mintha lefagytunk volna, nem tudunk a gyerekhez jól kapcsolódni. Bárhogy is van, nagyon fontos, hogy szülőként ismerjük annak hátterét, hogy mi zajlik ilyenkor a gyermekünkben, hiszen ez segíthet nekünk megérteni a viselkedését és talán abban is „mankót” nyújthat felénk, hogy miként álljunk hozzá jól a dackorszakához. Ebben a hónapban igyekszünk a dackorszakkal foglalkozó hasznos tartalmakkal előrukkolni számotokra: itt olvashatjátok el személyes tapasztalatomat a dackorszakról, itt pedig egy gyűjteményből szemezgethettek, amit más szülők szösszeneteiből állítottam össze nektek, hogy lássátok, nem vagytok egyedül a nehéz pillanatokkal. Természetesen a könnyedebb írások mellett érdemes és felettébb hasznos is hangsúlyt fektetnünk a szakértői nézőpontra is, így a következőkben Haraszti-Tatár Kata pszichológus gondolatait olvashatjátok, amelyekben most a dackorszak jelenségét járja körbe a kedvünkért.

Íme tehát 10 tény a dackorszakról, ami segíthet megérteni, miért olyan nehéz gyereknek és szülőknek egyaránt átvészelni ezt az időszakot!

1)) A dackorszak nem egy jól körülhatárolható időszak. A kezdete általában 1,5-2 éves korra tehető. Ekkortájt kezd el a gyermekünk egyre többször nemet mondani, ellenszegülni, a vágyaik és elképzeléseik sokszor beleütköznek a valóságba. Ugyanakkor ez még sokáig így marad. Jó esetben csökken az érzelmi viharok száma, esetleg intenzitása is, de teljesen természetes velejárója a gyermekkornak.

2)) A gyermek nem tudja még úgy kontrollálni az érzéseit mint a felnőttek, bizonyos szempontból azonban nagyon is ügyes benne, hogy ha a belső rendszere jelez, hogy túl sok frusztrációval, vélt vagy valós igazságtalansággal, nehéz helyzettel, feszültséggel találkozott, akkor ki fog borulni. Annak érdekében, hogy visszaálljon a belső érzelmi egyensúly, produkál egy jó nagy hisztit, ahogy a köznyelvben beszélünk erről a heves reakcióról.

3)) A hiszti nem a rossz viselkedés vagy a neveletlenség jelzése, hanem egy természetes öngyógyító folyamat, amely során a gyermekünk megszabadul a feszültségektől.

4)) A hiszti természetes része a gyermeki viselkedésnek, elkerülhetetlen. Nem a szülő hibája! És nem is gyereké!

5)) A hiszti általában nem másnak szól, nem rosszindulatból történik, annak a jelzése, hogy a gyermek aktuálisan nem érzi jól magát valamiért.

6)) Érzelmileg felfokozott állapotban nem lehet észérvekkel hatni a gyermekekre, a gondolkodó agy kvázi elérhetetlen. Felesleges magyarázkodni, összefüggésekre felhívni a figyelmét! Majd ha túl van rajta, és újra önmaga lesz, akkor tudtok erről beszélgetni esetleg.

7)) Légy együtt vele! Szülőként a legjobb, amit tehetsz ezekben a helyzetekben, hogy ott vagy a gyermekeddel, támogatod, meghallgatod a nehéz érzéseket. Persze mindeközben szabj határt, ne hagyd, hogy esetleg akaratlanul kárt tegyen másban, benned vagy magában!

8)) Ha tudjuk tartalmazni a gyermekünk ezen oldalát is, hozzájárulhatunk, hogy kitartó legyen, empatikus, aki ki tud majd állni a saját és mások igazáért.

9)) A szülőség kőkemény érzelmi munka, keresd te is azokat a kapcsolódási lehetőségeket, ahol kiadhatod magadból a mindennapos frusztrációkat, feszültségeket, hogy legyen kapacitásod a gyermekedet támogatni az érzelmi viharok során.

10)) Nevetésből sosem elég! A nevetés is hasonlóan jól stimulálja az idegrendszert, a nevetés is segít kiadni a feszültségeket! Keressétek a lehetőséget, hogy megnevettessétek a gyerekeiteket, sőt a legjobb a kiadós közös kacagás!

Amennyiben szükséged lenne személyre szabott elbeszélgetésre, tanácsra, ezen a linken találod meg Haraszti-Tatár Kata tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta elérhetőségét.