#baba#anya

"Speciális" GYED – avagy mi a helyzet a nevelőszülőkkel, nagyszülőkkel, diplomásokkal

Minden, amit tudnod kell a Diplomás Gyeddel, nevelőszülői és nagyszülői Gyeddel kapcsolatosan.

Ki jogosult gyermekgondozási díjra?

Diplomás gyed: a hallgatói jogviszony alapján Gyed-re való jogosultság

A felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói gyermekük után „diplomás Gyed”-re lehetnek jogosultak.

Diplomás gyed-re az a szülő nő jogosult, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

  • általános szabályok szerint Gyed-re nem jogosult,
  • a gyermeke születését megelőző két éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben teljes idejű képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal, ezen belül legalább 260 naptári napi hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (egy félévre csak egy aktív hallgatói jogviszony vehető figyelembe,
  • a gyermek a hallgatói jogviszony fennállása alatt vagy a hallgatói jogviszony szünetelését, illetve megszűnését követő 1 éven belül születik,
  • a gyermeket saját háztartásában neveli,
  • magyar állampolgár vagy másik EGT tagállam állampolgára, és
  • a gyermek születésének időpontjában rendelkezik magyarországi bejelentett lakóhellyel.

Diplomás gyed-re jogosult továbbá, akinek gyermeke a „diplomás gyed” igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az első, negyedik, ötödik és hatodik pontban meghatározottak fennállnak.

A diplomás Gyed-re a vér szerinti apa akkor jogosult, ha az összes fenti feltételnek megfelel, és ha a szülő nő meghal, vagy a szülő nő az általános szabályok szerinti vagy diplomás Gyed-re nem jogosult.

 Nevelőszülői jogviszony alapján igényelt gyermekgondozási díj

Gyermekgondozási díjra jogosult a nevelőszülő a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony fennállásának időtartama alatt a nevelt gyermekre tekintettel, ha a nevelőszülő a nevelt gyermek gondozási helyének nála történő kijelölését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt és a gyermeket saját háztartásában neveli.

Ha a nevelőszülő egyidejűleg több olyan nevelt gyermekről is gondoskodik, akire tekintettel gyermekgondozási díjra válna jogosulttá, választása szerint csak egy nevelt gyermekre tekintettel jogosult gyermekgondozási díjra.

 Nagyszülői gyermekgondozási díja

Az alapjogosult (az általános szabályok szerint gyed-re jogosult személy), vagy a vele együtt élő házastársának vér szerinti és örökbe fogadó biztosított szülője (nagyszülő), továbbá a nagyszülővel együtt élő biztosított házastárs is jogosult a gyermekgondozási díjra, ha

  • a nagyszülő a gyermek születését megelőző két éven belül legalább 365 napon át biztosított volt,
  • a gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője - egyedülálló alapjogosult esetében az alapjogosult - az ellátás nagyszülő részére történő folyósítása alatt biztosítási jogviszony  alapján keresőtevékenységet végez,
  • a gyermeket az alapjogosult a saját háztartásában neveli, és abból a gyermek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerül ki,
  • a gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője - egyedülálló alapjogosult esetében az alapjogosult - írásban nyilatkozik arról, hogy egyetért a gyermekgondozási díj nagyszülő általi igénylésével és annak nagyszülő részére történő megállapításával,
  • azon gyermekre tekintettel, aki után az ellátást megállapították, gyermekgondozást segítő ellátást nem folyósítanak.

A saját jogú nyugdíjas munkavállaló nem minősül biztosítottnak, így Gyed-re nem szerezhet jogosultságot.

Mi számít bele a jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napba?

  • Pl. munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, álláskeresési járadék, egyéni vállalkozó, társas vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő biztosítási ideje
  • biztosítás megszűnését követő baleseti táppénz folyósításának az ideje
  • köznevelési intézmény, szakképző intézmény vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán egy évnél hosszabb ideje folytatott tanulmányok idejéből 180 nap
  • rehabilitációs ellátás folyósításának ideje
  • megállapodás útján szerzett biztosítási idő

Meddig jár a gyermekgondozási díj?

  • a "diplomás gyed" a gyermek születésének napjától a gyermek 2 éves koráig jár.
  • a nevelőszülőnek megállapított gyermekgondozási díj legkorábban a gyermek nevelésbevételének napjától a gyermek 2. életévének betöltéséig jár.
  • nagyszülő részére megállapított Gyed legkorábban a csecsemőgondozási díj, illetve az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a gyermek 2. életévének betöltéséig jár.
  • ikergyermekek esetén a gyermekgondozási díj a gyermekek 3. életévének betöltéséig jár.

Mikor nem jár a gyermekgondozási díj?

Nem jár gyermekgondozási díj a biztosítottnak, ha

  • egyéb rendszeres pénzellátásban részesül (ide nem értve pl. táppénzt, baleseti táppénzt, csecsemőgondozási díjat, gyermekgondozási díjat)
  • ha a gyermeket napközbeni ellátást biztosító intézményben, pl. bölcsődében helyezték el, kivéve, ha a jogosult keresőtevékenységet folytat, nappali rendszerű oktatás keretében iskolában, szakképző intézményben tanul vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben vesz részt, vagy az intézmény, ahol a gyermeket elhelyezték, rehabilitációs, habilitációs foglalkozást nyújt
  • ha a gyermeket ideiglenes hatállyal a jogosult háztartásából elhelyezték, nevelésbe vették, továbbá 30 napot meghaladó időtartamra bentlakásos szociális intézményben helyezték el;
  • ha a jogosult előzetes letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés, elzárás büntetését tölti.

Mennyi a gyermekgondozási díj összege, mértéke és van -e maximuma?

A diplomás gyed összege

  • a felsőfokú alapképzésben, felsőfokú szakképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér (2023. évben: 232.000,-Ft) 70 %-ának a harmincad része, azaz napi 5.413,33,-Ft,
  • a mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum (2023-ban: 296.400,-Ft) 70 %-ának a harmincad része, azaz napi 6.916,-Ft.

Ha a diplomás gyed-re jogosult személy a gyermek születésekor biztosított, és

1. Amennyiben az igénylő, a gyermekgondozási díj jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafele számítva rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel akkor a Gyed alapját, ezen 180 napi jövedelem figyelembevételével kell megállapítani, ha a biztosítási idő folyamatos. A folyamatos biztosítási idő megszakítása esetén, a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni. A 180 napi jövedelem keresésekor legfeljebb az ellátásra való jogosultság kezdő napját megelőző naptári év első napjáig lehet visszamenni.

2. Ha az igénylőnek az 1. pontban meghatározott időtartamban nincs 180 naptári napi jövedelme, de ezen időtartam alatt a jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafele számítva rendelkezik legalább 120 naptári napi jövedelemmel, akkor a gyermekgondozási díj alapját ezen 120 naptári napi tényleges jövedelem figyelembevételével kell megállapítani. Ezt a szabályt akkor lehet alkalmazni, ha az igénylőnek van az ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőzően legalább 180 nap folyamatos biztosítási jogviszonya.

3. Ha a biztosítottnak a jogosultságot megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafele számítva nincs legalább 120 naptári napi jövedelme, az ellátás naptári napi alapja a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad része alapján kell megállapítani, kivéve, ha a biztosított tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelme a minimálbér kétszeresét nem éri el, ekkor a tényleges, illetve a szerződés szerinti jövedelem alapulvételével kell a gyermekgondozási összegét megállapítani.

Az 1.-3. pontokban leírtak szerint megállapított gyermekgondozási díj összege nem lehet kevesebb a minimálbér, illetve a garantált bérminimum alapján megállapított összegnél, valamint nem lehet magasabb a minimálbér kétszerese 70 százalékának harmincad részénél (azaz napi 10.826,67,-Ft-nál).

Nevelőszülői jogviszony alapján megállapított Gyed összege

A nevelt gyermek után járó Gyed alapja a gyermekgondozási díjra való jogosultság első napján érvényes minimálbér (mely 2023-ban 232.000,-Ft) 55%-a , a gyermekgondozási díj egy napra jutó összege a naptári napi alap 70%-a (2023-ban napi bruttó 2.977,33,-Ft).

Ha a biztosított ugyanazon nevelt gyermekre tekintettel az általános szabályok szerint, és nevelőszülői jogviszony alapján is jogosult gyermekgondozási díjra, az így megállapított gyermekgondozási díjak együttes összege nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének 70%-át.

Nagyszülő részére megállapított Gyed összege

A Gyed összegének megállapításánál jövedelemként kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban (pl. munkaviszony) elért járulékalapot képező jövedelmet lehet figyelembe venni.

A Gyed összegének meghatározásához meg kell állapítani, hogy az igénylő rendelkezik-e a jelenlegi jogviszonyában (pl. munkaviszony) a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számítva 180 naptári napi jövedelemmel.

1) Amennyiben az igénylő a gyermekgondozási díjra való jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafele számítva rendelkezik a fennálló biztosítási jogviszonyában 180 naptári napi jövedelemmel, akkor a Gyed alapját ezen 180 napi jövedelem figyelembevételével kell megállapítani. A 180 napi jövedelem keresésekor legfeljebb az ellátásra való jogosultság kezdő napját megelőző naptári év első napjáig lehet visszamenni.

2) Ha az 1. pontban meghatározott időtartamban nincs 180 naptári napi jövedelem, de ezen időtartam alatt a jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számítva rendelkezik az igénylő legalább 120 naptári napi jövedelemmel a fennálló biztosítási jogviszonyában, akkor a Gyed alapját a 120 naptári napi tényleges jövedelem figyelembevételével kell megállapítani. Ezt a szabályt akkor lehet alkalmazni, ha az igénylőnek van az ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőzően legalább 180 nap folyamatos biztosítási jogviszonya.

3) Amennyiben az igénylő sem 180 napi sem 120 napi figyelembe vehető jövedelemmel nem rendelkezik, azonban van a jogosultság kezdő napját megelőzően 180 nap folyamatos biztosításban töltött ideje, akkor a Gyed alapját az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyában elért – legalább 30 napnyi - tényleges jövedelem, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem figyelembevételével kell megállapítani.

4) Amennyiben az 1., 2. és 3. pontban meghatározottak szerint nem lehet a Gyed alapját megállapítani, akkor azt a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapján kell meghatározni. Ez alól kivétel, ha a jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyában elért – legalább 30 naptári napi – tényleges jövedelem, ennek hiányában szerződés szerinti jövedelme a minimálbér kétszeresénél kevesebb. Ez esetben a tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján kell a Csed alapját megállapítani.

5) Kedvezményszabály: ha az igénylőnek Gyed vagy Gyes igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeke születik, akkor az újabb gyermek után járó Gyed alapját össze kell hasonlítani a gyermek születését megelőzően született gyermek jogán megállapított Csed alapjával, és a kedvezőbb összeg figyelembevételével kell az újabb gyermek jogán járó gyermekgondozási díjat folyósítani.

A gyermekgondozási díj a Gyed alapjának 70%-a, a maximálisan megállapítható összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, 2023-ban havi bruttó 324.800 Ft lehet.

A maximális összegben megállapított gyermekgondozási díj összegét a minimálbér emelésének napjától számított 15 napon belül hivatalból felül kell vizsgálni, és a megemelt összeghatár figyelembevételével újra meg kell állapítani.

Amennyiben a jogosult egyidejűleg több (különböző korú) gyermek után jogosult gyermekgondozási díjra, akkor a gyermekgondozási díj maximális összege gyermekenként a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka.

Az ellátásból 15% személyi jövedelemadó-előleg és 10% nyugdíjjárulék kerül levonásra, melyből adókedvezmény érvényesíthető.

Egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszony

Aki egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonnyal rendelkezik, a gyermekgondozási díj iránti kérelmét jogviszonyonként külön-külön kell elbírálni.

Ha a biztosított egyidejűleg fennálló több jogviszony alapján jogosult Gyed-re, a jogviszonyonként megállapított díjak összegét egybe kell számítani, az ellátás összege egybeszámítás esetén sem haladhatja meg a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 %-át.

Hová és meddig kell benyújtani a gyermekgondozási díj iránti kérelmet?

  • hallgatói jogviszony alapján igényelt Gyed iránti kérelmét az igénylő a lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz nyújthatja be. Ha a szülő nő a gyermek születésének napján biztosított, akkor a kérelmét a foglalkoztatójához kell benyújtani.
  • nevelőszülői és nagyszülői Gyed iránti kérelmét az igénylő a foglalkoztatójához nyújthatja be.

A Gyed igényléshez kapcsolódó nyomtatványok az alábbi linken találhatóak: https://www.allamkincstar.gov.hu/csaladok-tamogatasa/Csalad_gyermek/gyermekgondozasi-dij-gyed

Az igénybejelentés napjától visszamenőleg legfeljebb 6 hónapra lehet érvényesíteni a gyermekgondozási díj iránti igényt.

Mennyi idő alatt bírálják el a gyermekgondozási díj igényt?

Az elbírálás a kérelemnek a kormányhivatalhoz vagy kifizetőhelyhez történő megérkezését követő naptól számított 8 nap, feltéve, hogy a Csed iránti kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló adatok alapján az igény elbírálható, egyéb esetben (pl. ha hiánypótlást kell lefolytatni) 60 nap.

Lehet -e a gyermekgondozási díj folyósítása mellett munkát végezni?

Nem jár a diplomás Gyed, ha az ellátásra jogosult a gyermek születését követő 169. napot megelőzően bármilyen jogviszonyban keresőtevékenységet folytat, ide nem értve a nevelőszülői jogviszonyt. A diplomás gyed folyósítása mellett, az ellátás folyósításának 169. napjától lehet korlátlan időtartamban keresőtevékenységet folytatni.

Nagyszülői gyermekgondozási díj folyósítása esetén a nagyszülő kizárólag otthonában végezhet keresőtevékenységet.

A gyermek születését követő 169. napot megelőzően a nevelőszülő részére nem jár a Gyed arra az időszakra, amikor a nevelőszülő bármilyen jogviszonyban - ide nem értve a nevelőszülői jogviszonyát - keresőtevékenységet folytat. A nevelőszülői gyed folyósítása mellett, az ellátás folyósításának 169. napjától lehet korlátlan időtartamban keresőtevékenységet folytatni.

A szerzőről: Bokodi Zsófia, társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, közgazdász. Teljes körű bérszámfejtéssel, valamint munkaügyi és társadalombiztosítási feladatok ellátásával, tanácsadással foglalkozik. Kövesd a Facebookon, vagy keresd e-mail elérhetőségén, ha további információra van szükséged.

Bokodi Zsófia, 2023. október 20.

Forrás: Nyitókép: GettyImages.com

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?