Terhesnapló 7. – Legózás a lakással meg a berendezéssel

Félidő van, el sem hiszem, hogy már itt tartunk, hova rohan az idő. Ha ez így megy, akkor mindjárt megszületik a mi Julcsink - Juli Lenke lesz a neve, úgy tűnik -, és még egy kiságya sem lesz, nemhogy saját szobája. Pedig nagy terveim vannak még, rajtam van a fészekrakás, át szeretnék rendezni mindent, összelegózni a lakásban egy külön szobát a picinek.

Mondjuk, teszem mindezt azért a nagylányaim védelmében is, hogy majd ne az ő fülükbe kiabáljon éjszakánként, mikor evéshez riaszt épp engem. Ezért aztán nincs mese, holnap nekiugrunk, és az étkezővel elkezdjük a mini-felújítás projektünket.

Nincs szó nagy felújításról, mert amit mondjuk erre szánhatnánk, az most az iskolakezdésre el is megy, ilyen a harmadik gyermekek sorsa, már a pocakban osztozniuk kell a figyelmen és az erőforrásokon. Ezért csak olyan terveink vannak, mint pl., az ebédlő kifestése és bővítése, hogy majd a mostanival ellentétben normálisan elférjünk a családi asztal körül. Lesz kis sarokpad, kerek asztal helyett szögletes és még négy szék, így aztán az egész hadsereg tud majd egyszerre étkezni.

Mivel a közös családi ebédek hétvégén számomra nagyon fontosak, így ezért ezt mindenképp meg akartam lépni már rég, Julcsi csak megadta a végső lökést. Azért kezdünk az étkezővel most hétvégén, mert az a legegyértelműbb, hogy mit tudunk belőle kihozni, és milyenre szeretnénk. Elvileg nem ketten, hanem sokadmagunkkal csináljuk, mert azért barátokkal sokkal jobb buli ez is. A szobák felosztásának kérdése már más tészta, az alaposabb átgondolást igényel.

Jelenleg van három kis szoba, ebből kettő 11 nm és a harmadik a mi mostani a hálónk, egy picike 5 nm-es szoba. Ezt a pici szobát kapja meg Julcsi azt hiszem, de még nem tiszta számomra sem, hogy lenne a legjobb. Mert a két nagy lányomnak meg kell oldani akkor egy szobában azt, amire eddig kettő volt: alvásra, tanulásra és játékra is kell a hely. Az elég egyértelmű, hogy ezt galériaágyakkal tudjuk elérni, amik alá berakjuk az íróasztalokat, de ennél tovább nem jutottam fejben a lakberendezésben.

El kell valahogy legóznom a szekrényeket, szelektálni, lomtalanítani, megküzdeni a gyerekekkel a játékok átválogatásáért. Valószínűleg ez utóbbival lesz a legnagyobb baj, mert ők meg vannak róla győződve, hogy nem tudnak élni hatszázmillió plüss nélkül. Pedig ha a plüssfenevadak felét ki lehetne szórni, máris felszabadulna szerintem egy fél szobányi terület. Szóval izgalmas időszak elé nézünk.

Arról nem is beszélve, hogy a fejembe vettem, hogy nekem nagyobb kanapé is kell. Azt ne kérdezzétek, hogy ez milyen összefüggésben áll a pocakban lévő Julcsival. Szerintem nem foglal majd akkora helyet a kanapén, hogy ez feltétlenül létfontosságú lenne. Mégis, valahogy most ez is fő projektté lépett elő, hogy új kanapé, lehetőleg sarok. Hatalmas problémáim vannak, tudom, de ez is csak a hormonok játéka, mindenki számíthat erre a fészekrakó ösztönre, mikor teherbe esik. Legalábbis én nem ismerek olyan anyukát, aki megúszta volna.

A múlt héten a 18. heti ultrahangról panaszkodtam, úgyhogy azért megírom, mi lett a vége a kálváriának. Feladtam a hadakozást és bejelentkeztem a Szondi utcában lévő magán genetikai ultrahangra. Magamban pedig mindenkit elküldtem melegebb éghajlatra. Végül is teljesen mindegy, nekem annyi a lényeg, hogy meglegyen a vizsgálat, és hogy ma délután lássam az én pici babámat egészségesen rugdalózni odabenn. Remélem így is lesz, és minden rendben van vele, a jövő heti részből ez is kiderül.

Lujza