Terhesnapló 7. – A gyerekek és a születendő baba

Igazából már fogalmam sincs, hányadik héten járunk. A védőnő szerint, akinél hétfőn jártunk, betöltött 15. hét volt akkor, az én dokim számolása az ultrahang alapján tegnap volt a betöltött 14. hét. Tulajdonképp mindegy is, lőjjük be úgy, hogy a negyedik hónap és valahol a szülés között. És akkor nagyot nem tévedhetünk.

A védőnőnél tett látogatás egyébként egész izgalmas volt, a kisebbik lányommal mentem és együtt hallgattuk meg a baba szívhangját. Ettől az én kisebbikem egészen lenyűgöződött, ahogy láttam, most lett neki igazán valóságos az, hogy baba van a pocakomban.

Ami pedig egy sor kérdést vetett fel benne, először is azt, hogy mégis hogyan lett ez a baba. “De hát anya, ti nem vagytok összeházasodva, akkor hogy lehet, hogy gyereketek lesz? Azt értem, hogy két ember szereti egymást és egy lélek kiválasztja őket szülőnek, de kell legyen egy logikusabb válasz is. Az a két ember hogy szereti ilyenkor egymást? Csak csókolóznak és ölelgetik egymást? Ha én most megölelem a Márkot, akkor babám lesz tőle? Hogy lehet a baba az én testvérem, ha nem apa a férjed?”

Ilyen és ehhez hasonló kérdésözönnel kellett megbirkóznunk, úgyhogy a szexuális felvilágosításon nagyjából túl is vagyunk, épp csak a technikai részletek maradtak ki. Az én 8 éves kis tudományos lánykám mára mindent tud a petesejtekről és spermiumokról, ivarszervekről és ezek együtthatásáról. Komoly arccal tudomásul vette és most már teljesen nyugodt, hogy házasság nélkül is születhetnek gyerekek.

A nagyobbik, 10 éves lányom pedig hét elején ért haza egy hét után a nagy táborozásból, és úgy tűnik, akkorát nőtt egy hét alatt a hasam, hogy teljesen megdöbbenve szemlélte a változást. Idegenkedve nézett rám, és többször megjegyezte, hogy olyan furcsa vagyok, hogy ekkora a pocakom. Mindezek után pedig megérkezett az emberem 8 éves kislánya is, akinek szintén kiült az arcára a meglepetés, hogy ez itt kérem egy HAS. Hiába tudták már, hogy baba lesz, ez mégis látszott rajtuk, hogy nem tudják magukban hova tenni ezt a dolgot.

Úgyhogy ezért elővettük a 12. heti genetikai ultrahangon készült felvételt és mindhárom gyerekekkel együtt megnéztük, hogyan mozog, rugdalózik odabenn, mi mindent csinál, megmutogattuk nekik kezét-lábát, centin megmutattuk mekkora. És úgy döntöttünk, hogy a jövő heti babamozira magunkkal visszük őket is, így akkor együtt ér majd minket családilag az a meglepetés, hogy vajon fiú, avagy lány.

Egyébként ezen a kérdésen a lányok rendkívül izgulnak, nevek röpködnek, hogy ők mit szeretnének, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. Persze már nekünk is van a tárházunkban jó pár név, de hogy melyik lesz a befutó, még szerintem csak december végén dől el.

Addig pedig nyaralunk és a mi kis mozaikcsaládunkat próbáljuk a két hét alatt kicsit összerázni. Nem könnyű feladat, de ez a következő héten lesz téma, addigra már bőven lesz mit mesélni róla.

Lujza