Terhesnapló 8. - Ahol ennyi gyerek van, ott szinte mindig történik valami

Ahol ennyi gyerek van, ott szinte mindig történik valami. Az egész múlt vasárnap kezdődött, mikor az én okos 6,5 éves nagyfiam úgy gondolta, hogy jó poén lesz a hullámcsatot beledugni a konnektorba. Hát nem volt jó poén, legalábbis mi nem tudtunk rajta nevetni, mikor a hatalmas pukkanásra beszaladtunk a szobába. A konnektor szikrázott, a gyerek nagyon megijedt, de látszólag nem történt semmi baja, hiszen a rendszer rögtön levágta a biztosítékot. Én elképzelni sem tudom, hogy miért csinálta ezt, hiszen soha eszébe nem jutott az árammal játszani.  Valahogy ezt eddig megúsztuk.

Miután elmúlt az ijedtség, szép idő lévén elindultunk bicajozni. Nagy biciklis a család, mindenki szeret tekerni a jó levegőn. Ennek következtében elég sokat járunk bicajozni, már az iskolába is azzal megyünk, mióta nincsen reggel hideg, tehát tudnak közlekedni a gyerekek biciklivel. Eddig ezért sem aggódtam. Viszont a nagyfiamat ismét megszállta a kisördög, és fittyet hányva a szabályokra, kibicajozott a járdáról az útra egy autó mögül, persze az úton pont akkor ment el egy másik kocsi, és elütötte a fiamat. Akkora csattanás volt, hogy kiszaladtak a házakból az emberek. Azt a 2 másodpercet nem kívánom senkinek, míg odaértem a gyerekhez, a legrosszabbra gondoltam. De úgy látszik fantasztikus őrangyala van, mert a haja szála sem görbült, sőt még a bicaján sem látszik semmi. Ellenben az autó dísztárcsája darabokra tört. Rettentően megijedtünk, miután meggyőződtem róla, hogy tényleg nem kell orvos, rögtön hazamentünk. De a stressz elég lassan akart lemenni rólam, féltettem a picit a hasamban, nehogy neki legyen baja ettől az idegességtől.

Az éjszakát a fiam velem töltötte, hogy ha bármi van én rögtön felébredek. Na ez volt az első éjszaka amikor nem aludtam, mert fél óránként felébredtem és ellenőriztem a gyereket, hogy éle-e még! Szerencsére tényleg semmi baja nem volt.

Másnap éjjel a legkisebb lázasodott be, minden előzmény nélkül, hűtőfürdő, kúp, ringatás, órákon át nem aludtam ismét, míg le nem ment a láza. Reggelre már köhögött is, a 3-as számú fiammal együtt. A következő pár  éjszaka ismét így telt el. Köhögés, láz, hányástakarítás, mert már annyira köhögtek, hogy hánytak is tőle. Már nem is tudtam, hogy milyen is az alvás, csak azt, hogy nagyon vágyom rá, teljesen kimerültem. Én is beteg lettem, napközben iszonyú fejfájás kínzott, viszont a másik két gyereket el kellett látni, főzni kellet, meg szinten tartani a lakást, mert ha én egy napig nem takarítok, akkor ott káosz lesz azonnal. A férjemet sem lehet már nagyon terhelni, amit tudott megcsinált, de az éjszakák az enyémek voltak,  a betegek engem akartak, a naggyal nekem kellett tanulni. Szóval Anya pótolhatatlan!

A hét végére azért sikerült összeszedni magunkat, 13-án volt a születésnapom, így azt már ha nem is teljesen gyógyultan, de sikerült megünnepelni. Most pedig már túl vagyunk az első átaludt éjszakán. Nem volt sem köhögés, sem láz, én járok ki néha pisilni, de hát ez ugye érthető így a 15. héten már. És hogy a kis jövevényről se feledkezzek meg, mikor sikerül lepihenni, egy-egy diszkrét mocorgással jelzi, hogy ő bizony már nagyon is jelen van az életemben!