Eljött az utolsó terhesnaplóm is. Minden értelemben az utolsó, hiszen pár nap és elérkezik a 40.hét, ami már remélem nem talál minket egyben, illetve már nem tervezünk több gyermeket, így naplót sem lesz miről írni, de majd...
Gyors helyzetjelentés ebben a fantasztikus melegben. 38.hét betöltve, száguldunk a 39 felé. Július 22 a céldátum, ajánlom a kiskrapeknak, hogy ne akarjon tovább bent üdülni.
Áció...káció...akáció...VAKÁCIÓ! Ez évben is könyörtelenül beköszöntött a nyári szünet ovikban, sulikban. Vele együtt megkezdtük a 35.hetet pocakbabával. Legutóbb a 33.héten lestünk be hozzá, és bár ugyan teljesen jól van sőt...
Májusra kijutott bőven a programokból és én kis naiv azt hittem, hogy amint júniusra vált a naptár jobb lesz a helyzetünk, de csak nem akarnak fogyni a tennivalók.
A 31.hetet betöltve kicsit úrrá lett rajtam valamiféle pánik és nem nyugodtam, amíg elő nem kerestem a kisruhákat. Örömmel nyugtáztam, hogy még minden fiúruha használható állapotban van.
Kicsit utána olvastam az Anyák napja eredetének, ha már május van, és a sulik, ovik ontják magukból a kis műsorokat, ünnepségeket és hát úgy látom, elég göröngyös és hosszú utat kellett bejárni ahhoz, hogy ez mára egy szép...
Legalább tízszer fogalmaztam már meg a mostani bejegyzésemet - persze csak fejben - mert mire odakerülnék, hogy leírom, már nem is tűnik olyan említésre méltónak a sztori, pedig előtte még nagyon jónak tűnt. Valószínűleg...
Csak kapkodom a fejem, hogy már betöltöttük Babácskával a 27. hetet, de arra nem jövök rá, hogyan surrant el így mellettünk az idő.
A tavaszi szünet első esős napja tökéletesen alkalmas többek között a pizsamában tévézéshez, a ruhásszekrények rendberakásához és végre a napló írásához. Az elmúlt két hetünk annyira sűrű és mozgalmas volt, hogy talán már fel...
Hogy 48 órába mennyi minden fér bele, néha én sem hiszem el. Ne gondoljatok nagy dolgokra, nem szoktam megváltani a világot ilyenkor, bár néha kisebb csodának érzem, hogy sikerül levezényelnem egy-egy napot.
Hát nagyon kemény ez az ötgyerekes élet, ezért csak most jutottam el odáig, hogy megírjam, hogyan is érkezett meg hozzánk Luca!
Még soha egyetlen babámat sem hordtam túl (már van négy fiam), most pedig benne vagyunk a 40. hétben rendesen, ami ugyancsak elszomorít.
Megkezdtük az utolsó hetet, ami valószínűleg mind közül a leghosszabb lesz. Azért jó így visszanézni, mert nagyon szép volt az elmúlt 9 hónap, kicsit sajnálom is, hogy mindjárt vége, de persze hatalmas megkönnyebbülés lesz,...
Igazán nem gondoltam, hogy a 38. hét még egyben ér minket. Annyira bíztam ebben a frontban, hogy a 20 fokos lehűlés majd elővarázsolja a pocakomból a hercegnőmet.
Ha jól számolom, ezen kívül még 2 bejelentkezésem van hátra, már ha addig meg nem születik az én kislányom. Mondjuk jelen pillanatban szerintem még nagyon jól érzi magát odabent, valószínűleg nem akaródzik neki erre a pokoli...