Átlagosan 8-12 alkalommal mentem meg a gyerekeim életét, amikor a kamikaze mutatványaikat hajtják végre. Naponta minimum 5x használom a seprűt, lapátot. Ha a kisasszony a szobanövényekkel játszik akkor ez a szám jelentősen emelkedik. Legalább 3x megy a mosogatógép, és a mosógép is kidolgozza nálunk a lelkét a napi 4 adag ruha kimosásával. Főzni csak ebédre szoktam, de igy is azt érzem,hogy a konyhában állok egész nap. Csoda ha egy anya, jelen esetben én egy szipi-szupi konyhát akar magának!? Már kitaláltam az álomkonyhámat, a férjem pedig meg is valósitja...majd...egyszer...mikor már a lakás többi része is úgy néz ki, ahogy szeretnénk.
Na de ennek egy külön fejezetet szánok, hiszen ekkora családra bizony a lakás négyzetmétere a különböző helyiségek számával nagyon nem mindegy.
Azért úgy gondolom jelzésértékű a dolog,mikor szombaton már azt hiszem,hogy vasárnap van. De sajnos nem sikerül lecsalnom egy napot a hétvégéből. Nem úszom meg a bevásárlást, a nagytakarítást, a menjünk valahova, hívjunk át valakit kéréseket. Na és itt álljunk meg egy szóra! Másnál is igy van ez? Hogy ha van nálunk vendég gyerek órákon át el tudnak játszani. Ha csak maguk vannak, valahogy mindig unatkoznak, mindig kevés a játék. Ha bent vannak ki akarnak menni,ha kint vannak be akarnak menni és még sorolhatnám.
Vasárnap reggel mikor elhatározom,hogy csak bedobok csirkét sülni, rizzsel és nem csinálok 8 fogásos menüt ebédre mint múlt héten, akkor úgy érzem felszabadult egy csomó időm. De csak érzem, mert valahogy elfolyik ez a plusz idő. Nem tudom hova. Talán a sok "anya gyere" "anya ezt nézd meg" "anya segíts" "anya nem találom" közt veszek el. A hab a tortán mikor eszembe jut, hogy épp ma van a szüleim 30.házassági évfordulója.
Gyorsan felmérem a helyzetet,hogy sajnos nincs időm órákon át pepecselni a tortával, de azért meglepiből csak sikerül összedobnom egy egyszerű Sacher tortát, mindezt úgy, hogy a férjem dolgozik, a lányom nyűgös, a fiúk segíteni akarnak, a szüleim a szomszédban vannak, ráadásképpen a vesekövem is pont ezen a hétvégén akar elhagyni engem, ami piszok fájdalmas és még a tortakarikám is anyukám szekrényében tartózkodik, így le kell mondjak a kerek tortáról. De nem baj, megéri a fáradtságot az én klassz családom!
S mikor egy percnyi pihenőhöz jutok , örömmel tölt el a kisbabám rugdosása a pocakomban és arra gondolok,hogy jövö ilyenkor ez a mutatvány egy gyerekkel még nehezebb lesz. Cserébe még egy kis kezecske ölel majd át esténként,mikor a fáradtságtól kimerülve már aludnék, de próbálom nyújtani azt a 48.órát,hogy minél tovább élvezhessem a nyugodt szuszogásukat.
